Warnika szabadulna erstés számlájától, de sajnos OTP-s terminálokon vásárolt, és hetek óta nem sikerül a tranzakciókat elkönyvelni.
Csodás banki kapcsolatok…kár, hogy én, az ügyfél iszom a levét valaki hanyagságának vagy a rendszerhibának. Erste azt mondja, hogy márpedig neki ÁSZF alapján is 30 nap áll rendelkezésére a zárolások feloldására. Ebben igaza is van, de semmit nem tesznek, hogy segítsenek.
Sztori: November 10-én kártyámmal (Erste Bank) fizettem négy alkalommal, mindegyik fizetés OTP-hez kapcsolódó:
- a T-Mobile oldalán kiegyenlítettem két számlámat, OTP internetes felületen.
- vásároltam az Auchan áruházban OTP terminálon.
- vásároltam a Tescoban OTP terminálon.
Mindegyik esetben meg is történt a fizetés, a számlámról a bankom (Erste) levonta az összegeket, a T-Mobile felületén sincsen számlatartozásom. Ez eddig rendben. Múlt héten kiderült, hogy a két bank között (OTP – Erste) nem történt meg az elszámolás, emiatt az összegek a számlámon csak zárolásra kerültek és emiatt nem tudom a számlámat az Ersténél megszüntetni.
Állítólag az OTP nem küldte meg az elszámolást az Erstének, emiatt a 4 tétel nincs még ténylegesen lekönyvelve. Igaz, hogy tőlem már levonták, igaz, hogy nincs tartozásom egyik esetben sem a két bank közötti kooperáció hiánya miatt a számlámat megszűntetni nem tudom.
Minden megkezdett hónapért fizetnek kell havidíjat, így ha december elsején sikerül a két banknak rendeznie a dolgot akkor is ki kell majd fizetnem a havidíjat, ami pont az egyik oka annak, hogy megszüntetem a számlát. Mai napig nincs full nullás számlája az Erstenek.
Nagy kupac adminisztratív béna. Annó jó és gyors volt a Telebankjuk is, mára azt is megreformálták, így egy sima egyenleg lekérdezés 10 percbe telik….Gratulálunk az Erste féle 21. századhoz!
England win The Ashes! 2011.11.29. 10:55:34
Dr. Kix 2011.11.29. 10:58:21
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.11.29. 10:58:38
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.29. 10:59:39
Elég gyakori, hogy a számlámon levő összegről látom, hogy megjött a lóvé, de a számlatörténetben pár nappal később jelenik meg.
xaba99 · http://landf.blog.hu 2011.11.29. 11:03:45
nem, nem vonták le. zárolták.
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.11.29. 11:13:34
Dr Gregory House 2011.11.29. 11:15:53
fidoone 2011.11.29. 11:17:14
Másik eset, hogy az ÁRKÁD-ban található ERSTE atm 125 e.Ft-tal kevesebbet adott ki mert kifogyott. Az sms megjött a teljes összegről mintha felvettem volna. Nem kevés idő volt amire a téves összeget jóváírták. Egyik esetben sem kértek elnézést, ugyanakkor a bankköltséget mindegyik esetben felszámították.
Köszi Erste, januárban máshová viszem a számlám.
Sasfióka 2011.11.29. 11:20:13
horex · http://horex.uw.hu/ 2011.11.29. 11:22:38
Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.29. 11:36:06
horex · http://horex.uw.hu/ 2011.11.29. 11:42:43
Erre IS!
Én az adókat lájkolom és kétpofára habzsolom az IMF hiteleket
neocell.hu/wp-content/uploads/2011/07/LIke.jpg
Skodakék Fábia 2011.11.29. 11:43:48
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.11.29. 11:54:06
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.29. 11:55:58
Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2011.11.29. 11:58:15
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.11.29. 12:00:00
é
l
v
a
n
.
horex · http://horex.uw.hu/ 2011.11.29. 12:02:13
Bankrabló a bankban:
fel a kezekkel és nyissák ki a széfet
Kinyitják, rabló lát egy tele poharat felhajtja
Mi ez hogy tej van a széfben?
Ha nem nyitják ki a pénzes széfet lelövök valakit
Nade uram , mi spermabank vagyunk!
bistyu · http://www.papirparbaj.hu 2011.11.29. 12:03:15
Csatlakozom!!
Hasi tasi nem kér kódot! :DD
bistyu · http://www.papirparbaj.hu 2011.11.29. 12:04:17
Nem is a Lajoshoz akartam csatlakozni, ha nem House-hoz!! :DDD
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.11.29. 12:04:37
Az a bankrabló, amelyik tejet iszik meló közben, meg is érdemli!
Elissza a hasznot!
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.11.29. 12:08:51
hogy tartozását a T-Mobilnak elutalja.
A csodás banki kapcsoltatoknak hála
az Erste a faszát betette a poszttoló szájába.
Az Otp is végezte a dolgát
kikormolta Warnika púzóját.
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.11.29. 12:15:21
Akkor mostmán hozzám nem csatlakozol? :(:(
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.11.29. 12:18:01
horex · http://horex.uw.hu/ 2011.11.29. 12:27:11
Női bankrablóra nem gondoltál?
Dr. Kix 2011.11.29. 13:05:31
lomposfarkas 2011.11.29. 14:01:03
neked ugatok 2011.11.29. 14:02:18
az összes pénzt levenni a számláról, és hagyni elrohadni magától
2-3 felszólítás után automatikusan megszüntetik a számlát, semmi egyéb teendőd nincs.
megjegyzés: nem 100%-os a megoldás, bankja válogatja hogy utána el akarnak-e számolni és kifizettetni veled párezret, vagy lezárják és hagyják a picsába.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.29. 14:14:02
Módosítottam a biztosítást (Generali, az is megérne pár napalmbombát - a 6többivel együtt). Maradt a kötvényszám, bejegyezték mindkét hitelnél a kedvezményezettként az OTP-t, ahonnan állandóan zaklatnak, hogy a Generali értesítése szerint megszűnt a kockázatvállalásuk. Múlt péntekig semmi gond nem volt, a telefonálók megértették, hogy az írásos értesítés hatására bejártam a számlavezető bank - biztosító - szlavez. bank kört, kiderült, hogy a bemutatott kötvény másik oldalát nem másolták be, be is fizettem a következő negyedévet, majd rendeződik a rendszerük. Akkor viszont egy - a hangja alapján alighanem a Rákóczi téri fiók előtt kiérdemesült - női hölgy csak recsegte a telefonba a fenyegetéseit, és amikor elkezdtem neki is felsorolni a fentieket, kérve, hogy ne zaklassanak már, mély torkából recsegett valami érthetetlent és kinyomta a telefont.
Úgy tűnik, hogy az OTP is nagy bajban van, ha már csak ilyen alkalmazottra telik nekik. Én megértem, hogy a vonatkozó hölgy ezek szerint érdemekben gazdag életutat futott be, és minden valószínűség szerint nemcsak Ady Endre, de maga személyesen Vlagyimir Iljics Lenyin is tőle kapta azt a vérbajt, amit még a Kiegyezés érdekében szedett össze személyesen II. Ferenc József királyunktól, de talán valami más munkakörben (légkondicionáló berendezések és szennyvízrendszerek csővezetékének kézi tisztítója (=csőgörény)) hasznosabb lenne...
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.29. 14:18:09
napalm 2011.11.29. 14:25:03
engem?
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.29. 15:12:42
earny 2011.11.29. 16:43:58
XCat 2011.11.29. 17:48:55
XCat 2011.11.29. 17:50:26
Xezs 2011.11.29. 20:29:59
Xezs 2011.11.29. 20:32:13
fidoone 2011.11.29. 21:20:27
Mylady 2011.11.29. 21:44:18
Xezs 2011.11.29. 22:34:28
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.11.29. 23:32:53
fidoone 2011.11.30. 12:55:32
Warnika 2011.11.30. 13:20:26
Biztosan van valami ereje a HOMÁRnak! Ez egy tengapi cikk és tegnap láss csodát: sikeresen lekönyvelték a zárolásokat, s meg is tudtam szüntetni a számlámat. Köszi Homár.
Ui.: azért a 19 napos könyvelés elég komoly :)
Mylady 2011.11.30. 20:33:33
Xezs 2011.11.30. 20:48:00
ne fárassz már.
Mylady 2011.12.01. 20:54:34
Csak ez alapján azt gondoltam, az első mondat is komoly.
Vagy a második sem az?
Most belezavarodtam...
Xezs 2011.12.01. 21:23:45