Tékozló Homár

Külföldől nehéz T-Mobile-t letiltani

2011.12.01. 08:37 | jackyll | 106 komment

Dóri Barcelonában próbálta meg letiltatni frissen ellopott iPhone-ja szimkártyáját, de hajnali 4-kor nem sikerült humán operátorhoz jutnia. Otthonról másnap csak délben oldották meg, fél nap alatt pedig a tolvajok összetelefonáltak egy 100 ezres számlát. Bíróságra nem ment, a Békéltető Testülethez a T-Mobile nem ment el, így végül befizette a jófejségből 25 ezer forinttal csökkentett összeget.

Körülbelül 1 éve, tavaly novemberben mentem át a T-Mobilehoz, 2 éves hűségnyilatkozatra vettem részletre egy iPhone-t. Nagyon jól jártam, a telefont és a T-Mobile-t is egyből megimádtam. Minden rendben volt egészen idén április elejéig, amikor is Barcelonai utazásom első napján éjfél körül el nem lopták az egész táskámat, benne többek közt az előfizetéses telefonommal. Rögtön kiakadás, sírás, rendőrségre rohanás. Megtettem a feljelentést, visszamentünk a szállásra, ahol rögtön el kezdtem hívogatni a T-Mobile-t, hogy letiltassam a SIM kártyámat. A menüben a 6-os menüpont alatt található a letiltás, de mikor beléptem és bepötyögtem a számomat, egy kedves hang közölte, hogy "A szolgáltatás jelenleg nem elérhető", vagy hogy "Köszönjük hívását", és bontotta a vonalat. Hajnali 4-ig 22-szer próbálkoztam, sikertelenül. A 6-os után a többi menüpontot is megpróbáltam, de mindenhol csak gépi hang felelt. Végül barátom anyja itthonról - neki is körülbelül 1 órájába telt - olyan dél magasságában letiltotta a kártyát.

Az igazán nagy meglepetés csak hazaérkezésem után ért, mikor is egy aranyos 100 000 Ft-os hóközi számla várt otthon. Rögtön kapcsolatba léptem a T-Mobile-lal, ahol flegmán közölték, hogy biztos sokat neteztem kint, ezért ilyen magas a számla. Végül kiderült, hogy a telefonom ellopói az éjszaka folyamán körbetelefonálták a világ messzi tájain élő ismerőseiket, többek között Angliában, Nigériában és Svájcban. Egyből elmeséltem a sztorimat egy T-ponton, jött az ide-oda küldözgetés, ezt nem részletezném. Végül panaszlevelet írtam nekik, amire azt a választ kaptam, hogy nem a menü instrukcióinak megfelelően jártam el, nem helyesen írtam be a számomat, stb. Tartom magam annyira intelligensnek, hogy ki tudok igazodni egy "felhasználó-barát" telefonos menüben és nem rontom el a számom beírását 22-szer, így ezt a választ nonszensznek tartottam. De, 25 000 Ft-ot levontak a tartozásomból csupán kedvességből, a maradék 75 000-re pedig részletfizetést ajánlottak, amivel ha akár egy napot csúszok egyből 100 000 Ft + kötbér lesz a fizetési kötelezettségem.

Na, ezután a fogyasztóvédelemhez, konkrétabban a Békéltető Testülethez fordultam panaszommal. Most augusztusban volt a tárgyalás, amire a T-Mobile székházától körülbelül 1 utcára került sor, mégse tudtak senkit se küldeni, aki képviselhette volna őket, esetleg akinek kérdéseket tehettem volna fel. És mivel semmilyen dokumentumot, call-center statisztikát nem voltak hajlandóak felmutatni arra vonatkozóan, hogy mégis milyen gombokat nyomtam meg a menüben, nem lehetett bizonyítani, hogy helyesen jártam el. Így a Testület se tudott döntést hozni és megszüntette az eljárást.

A testületi kirendelt tag azt javasolta, vigyem bíróságra az ügyet, mert akkor muszáj lesz nekik bemutatni a dokumentációjukat, de valahogy 22 évesen nem érzek kényszert arra, hogy egyetem mellett egy multi céggel pereskedjek, és, lehet hogy ez már csak belegondolás, de szerintem ezt a T-Mobile is nagyon jól sejtette...

Hát ennyi lenne az én sztorim, a 75 000 Ft-ot szerencsére sikerült befizetnem, igaz ráment az összes félretett pénzem, de sajnos hűségnyilatkozatom miatt még 1 évig muszáj náluk maradnom. Utána viszont tuti, hogy az első adandó alkalommal váltok.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.01. 08:39:23

@Kix: én is lehettem volna, de valaki multkor szánalmasnak nevezett ezért.

Col.Maybourne 2011.12.01. 08:41:50

Mi az hogy "megimadtam"? Ilyen szo nincs is.

msam 2011.12.01. 08:42:40

Azért meg kéne próbálkozni a fogyasztóvédelemmel is nagyon szeretik a mobil cégeket. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.01. 08:45:39

" valahogy 22 évesen nem érzek kényszert arra, hogy egyetem mellett egy multi céggel pereskedjek"

Ja, hát ha amúgy egyszerűbben kiköhögöd a 75 ropit (avagy a szüleid)...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.01. 08:46:52

@ColT: Ja meg hát T-t otthagyni a francba...

@batgirl: Gondolom valaki olyan, aki csak szeretne első lenni :D

Csigorin 2011.12.01. 08:55:58

"Tartom magam annyira intelligensnek"

"megimadtam"

csak nekem van ellentmondasban a ketto?

Amugy meg lany letere minek maszkal egyedul hajnalban egy idegen varosban?

Egyebkent meg tenyleg birosagra kellett volna menni.

A sundorseg a hivott szamok alapjan nem tud elindulni hogy kik lehettek ezek a tetvek?

Dr. Kix 2011.12.01. 08:58:00

@batgirl: Azért mert kamo megszól érte, még szeret! :)

cicmen (törölt) 2011.12.01. 09:04:01

@batgirl: én is lehettem volna, de valaki multkor szánalmasnak nevezett ezért.

Viccelt! Nekem egyszer elmondta, mennyire nagyra tartja az "elsőzőket" !

Rosszindulatú Vászka 2011.12.01. 09:07:19

Osztán a telcsit letiltatta-e Dóri?

Amúgy meg csak jelezném, hogy a grammárnáczizás nem menő, főleg annak fényében, hogy a profik által megírt bevezeztő sem makulátlan.

Sztem.

Csigorin 2011.12.01. 09:08:46

Amugy lehet hogy volt mar de utasbiztositasa nem volt? Manapsag mar van a legtobb hitelkartyahoz, aki meg szazezres telefonnal rohangal annak csak van egy tetves hitelkartyaja...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.01. 09:11:48

@cicmen: Nekem meg elmondta, hoyg mennyire kedveli az avatarod!! És, hogy tiéd a legjobb macskás avatar:)))

ui: én is szeretem:)

Jokkura 2011.12.01. 09:19:59

A T-rehány csoportot ,ahol lehet lejáratni...
Kedves Dóri , egy szép frappánsan megfogalmazott levél a "fő T"-hez, esetleg a spanyol rendőrség jegyzőkönyvét csatolva.

Kis kitérő: annó , külföldöm belém jöttek autóval , amagyar biztósító mindenféle kifogással el akart küldeni. Amikor a svájci jegyzőkönyv igazolását nem akarták elfogani ,miszerint nekik az egész jkv kell, közölte,a Zug kantoni police ,semii akadálya, elküldik faxon, de a 45 oldalas , fényképes jkv fax díja a magyar biztósítot terheli. Abban a percben nem kellett nekik a jkv és fizettek.

Szóval,minden lehetséges, és lehetetelen forumot megjárni,és ahol lehet fűrészelni a multik magyarországi hozzállását!
a XII.Orbán kormány idejére esetleg nem leszünk az EU( vagy Kína) szemetesládája.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.01. 09:26:01

kamo a mi bölcs apánk aki vigyáz ránk itt a homár viharos vizein, tisztán szeretetből, ingyen és bérmentve. néha kicsit kukacoskodik, nade az belefér :)

mindig leírom, hogy előfizetéses szart soha. se ájfónnal, se semmivel. előbb utóbb megdasszák az embert.

fuligdzsin 2011.12.01. 09:32:12

Most mit nyaltok egymásnak. Tessék a szerencsétlen homárossal foglalkozni,sajnálni.
Szegénykém mennyire belehetett piálva,hogy egyből elhagyta.Lehet ,ilyen állapotban mást is elvesztett .Azért nem lehet a T-mobilt hívogatni. :))

ptspts 2011.12.01. 09:34:57

Praktikus tanács legközelebbre, ha nem akarod, hogy telefontolvajok nagy számlát generáljanak: tegyél jelszót a telefonodra. Ha a tolvaj használni akarja, akkor ehhez újra kell indítania, viszont újraindítás után a telefon már kéri a SIM-kártya PIN-kódját. Praktikus lenne egy olyan app, ami csak roaming esetén kéri a jelszót.

Én úgy kerülöm el a horribilis számlákat, hogy feltöltőkártyát használok, és csak keveset töltök fel. Ha külföldön akarok telefonálni, akkor veszek erre a célra az adott országban egy feltöltőkártyát. Előfordult már, hogy a telefonom kártyacsere után elfelejtette, hogy a mobil adat (Internet) le van tiltva, és néhány óra alatt lemerítette az egyenlegemet. Kevés veszteséggel és kevés idegeskedéssel zártam.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.01. 09:34:58

@fuligdzsin: ma ilyen nyalós-nap van, na. Ne irigykedj, inkább te is nyalj egy hatalmasat:)) Legyen a mai nap ilyen:)

Chewwbacca 2011.12.01. 09:35:07

"Nigériában" feka volt!

fuligdzsin 2011.12.01. 09:36:56

Szerintem ,nem a lejáratás lenne a cél,hanem a jobbítás.Már ha lehetséges.

PGke 2011.12.01. 09:38:27

csodákra képes a jelkód zár, de ha netán nincs és az iphonra fel van rakva a "find my iphone" akkor a világon bárhonnan megkereshette volna a telót pontos koordináták szerint és távolról rakhatott volna rá jelkódot, ha már elmulasztotta

fuligdzsin 2011.12.01. 09:39:34

@batgirl: Nem akartam elárulni,de reggel már összejött a dolog.További részleteket nem vagyok hajlandó elárulni! :))

fuligdzsin 2011.12.01. 09:45:09

@Chewwbacca: Miért ,ott már a "fehérek" ne
m is lopnak. Akkor jobb hely mint M.o..
Itt az Anti,a Viki,a Feri... mindenki.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.01. 09:51:14

@fuligdzsin: jó is reggel a szex:)
vagy fagyira gondoltál?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.01. 09:52:58

A poszt-tolót lehet mán?
Bírom ezeket az elkényeztetett büdös kurvákat.
"...de valahogy 22 évesen nem érzek kényszert arra, hogy egyetem mellett egy multi céggel pereskedjek..."
Azért nem érzel kényszert, mert egy per során a Tré ügyvédje még a szart is kialázná belőled.

fuligdzsin 2011.12.01. 10:02:26

a férfiaknak ,anyalás(direkt egybe) komoly fizikai munka.Nőknél a szex csúcsa. :))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.01. 10:06:03

@fuligdzsin: húú...basszus csinálj valamit magaddal, mert kezdesz kihűlni!!!!!!!!!

fuligdzsin 2011.12.01. 10:11:27

@Horváth Lajos: Én örülnék ,a helyébe.Eljutott Spanyolba,napozhat,nem hívogatja senki.Nyugodtan pihenhet. Anya-apa úgyis vesz másikat. :))

fuligdzsin 2011.12.01. 10:13:00

@batgirl: Ha huzogatom,az jót tesz a hőmérsékletemnek ??????? :))

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.01. 10:18:48

@fuligdzsin: Ebből a szempontból nem néztem. Így mindjárt jobb a helyzet. Bár a poszt-toló így se szimpatikusabb. :D:D

Gerw 2011.12.01. 10:22:55

Gratulálok, hülye vagy, leülhetsz kedves levélíró.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.01. 10:26:02

Nehééééz a Tééémobiltóóól búúúúcsúúúúút veeeeenniiiiiiii

Rosszindulatú Vászka 2011.12.01. 10:30:13

A mobilnak megtiltani nem lehet...

napalm 2011.12.01. 10:33:25

ez a lyány biztos nem sikeres ember...

fuligdzsin 2011.12.01. 10:35:35

aki iPhone-t használ ,már eleve nem szimpi,Samsung a király ! :))

fuligdzsin 2011.12.01. 10:38:16

@Rosszindulatú Vászka: A kínait kicsit keverem! Sori! :))

megamenn 2011.12.01. 10:45:10

Nem a T-nél kellett volna panaszkodni, hanem a polgármesteri hivatalban a Jenő úrnál.

fuligdzsin 2011.12.01. 10:45:11

@batgirl: azért kipróbálhatnád .:))

Koholmány 2011.12.01. 10:48:53

"nem érzek kényszert arra, hogy egyetem mellett egy multi céggel pereskedjek"

Na ezért tart itt ez Multi :) Ha neked van igazad és tuti nem voltál segghülye, akkor el kell menni a bíróságra, végig kell vinni az ügyeket, mert ha nem akkor legközelebb is fizetheted a 75 ezreket, vagy valaki más aki ilyen helyzetbe kerül.

fuligdzsin 2011.12.01. 11:03:59

az is lehet,hogy a kis rafinált,ahogy kiért a spanyolokhoz ,egyből vállalkozásba kezdett.Tőle telefonálhatott mindenki,aki előrelátóan nem vitt magával telót a lerészegedéshez.Össze is szedett 1000 eurót pillanatok alatt. A telcsi sem veszett el,most is azt használja.A T-mobilra sem haragszik,kicsikart 25% kedvezményt,részletfizetést. A kest meg forgatja haszonnal azóta is. Na ilyen okosak az egyetemisták. :))

Figyel Castro 2011.12.01. 11:12:44

Az szabályos, hogy a T, ha roamingolok, nem küldi meg a percdíjakat (nem EU, de Európa), és amúgy is két héttel a megérkezés után jött a Welcome to ... SMS?

Figyel Castro 2011.12.01. 11:14:38

Bocs, egy héttel, de akkor is... Kiutazást repjeggyel tudom igazolni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.01. 11:38:41

@fuligdzsin: Huzogassa neked az, akivel akciód volt ma reggel:)

lomposfarkas 2011.12.01. 11:42:06

Valahogy én se zokogok Dóri esetén, de a tanulság kristálytiszta. A szolgáltató előtt kapcarongy vagy, semmi egyéb.

"nem érzek kényszert arra, hogy egyetem mellett egy multi céggel pereskedjek, és, lehet hogy ez már csak belegondolás, de szerintem ezt a T-Mobile is nagyon jól sejtette..."
A tmobil jól sejti, pont ezért kellett volna perre vinni, mert ott már bizonyítani kellene. Volt egy rendőrségi jegyzőkönyved is arról, hogy éjfélkor ellopták, de te gavallérként fizeted a tolvaj forgalmazását...

Kedvenc homáros (vagy zugügyvédes?) történetem, ahol a villanyóra mágnesezéssel gyanusított fickó bíróságig vitte az ügyet és nyert is, ott már kevés volt a szolgáltató terrorja.

killertom24 2011.12.01. 12:05:02

Te szerencsétlen hülye. Mi az hogy "valahogy 22 évesen nem érzek kényszert arra, hogy egyetem mellett egy multi céggel pereskedjek"?

Nem kényszer bazmeg, hanem az igazad bebizonyítása. De nem, te klasszikus birka magyar vagy aki inkább lenyel mindent csak ne kelljen megemelnie a seggét, és tenni valamit saját magáért. Megérdemled.

bpo478 2011.12.01. 12:19:46

"22 évesen nem érzek kényszert arra, hogy egyetem mellett egy multi céggel pereskedjek" -> De 21 évesen éreztél késztetést, hogy egyetem mellett egy multicégtől hitelre vegyél Ájfónt... Hmm...

Skodakék Fábia 2011.12.01. 12:27:53

Ha igaz a történet egyet azért megpróbálnék/nák. Ugyanis a poszter szerint megvan kiket hívott a tolvaj "Angliában, Nigériában és Svájcban" .
Csak van ott is telefonos tudakozó.
A számok tulajdonosait meg szépen átadni egy feljelentés keretében a spanyol rendőröknek, hátha aktíválják magukat és levadásszák ez alapján a tolvajt.
Vagy túl idealista lennék?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.01. 12:43:03

@petrócselly:
hát Spanyolországban szerinted foglalkoznának ezzel? Hát milyen rendőrök vannak ott? Nem láttad a Torrentét? Na az egy igaz dokumentumfilm!
A csaj pont leszarja egyébként, nehogy már 22 évesen csinálnia kelljen valamit

banpepe 2011.12.01. 12:44:49

Ha kell az ájfon, fizesd ki egybe. Soha nem értettem ezeket, kinézi a legdrágább telefont, de pénze már nincs rá. Legalább menőzni tudott vele, amíg el nem lopták. Szólj apucinak, vesz másikat.

Skodakék Fábia 2011.12.01. 13:06:23

@Horváth Lajos: csak 5let vót :)
Amúgy ennek a Békéltetű Testületnek is Sünt a valagába...Trémobil nem megy el erre megszüntetik eljárást.
Akkor meg mifasznak vannak ?

telkoe 2011.12.01. 13:26:52

@petrócselly: Hogyan lehet az alapjan levadaszni egy tolvajt hogy xy-t felhivott?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.01. 13:28:50

@petrócselly:
Azér, hogy legyen az ott ülő Gizikéknek munká-lyuk. Egymillió munkahely,ugye?

Skodakék Fábia 2011.12.01. 13:40:51

@telkoe: szerinted? Tóth Gizi londoni lakos, Tóth Matália svejci lakos, Tóth Iguána zimbabvei lakos...iwiwen mekkeressük barcelónai közös ismerőseiket és megmogyorózzuk. Emellett lekérjük egyéb bejövő hívásaikat és összevetjük, stb...Nagy valószínűséggel egyiknek rokon is.
naggyábó' De lehet Colombó ennél is szofisztikáltabb lenne

raftery 2011.12.01. 15:20:18

van panyolbol rendorsegi feljelenteses pappeer???
van jegyzokonyv,akarmibarmi???
azzal mar ala lehet tamasztani a tortenetet...mert addig a tre siman mondhassa a magaet...

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2011.12.01. 15:20:44

aki annyira ostoba, hogy nem tesz kódot a telójára, meg is érdemli a 100k-s számlát! nem kicsit, NAGYON!!!

XCat 2011.12.01. 15:22:41

@RosszQtya: Én sosem raktam. Mázlim volt ezekszerint? :)

XCat 2011.12.01. 15:23:47

@Horváth Lajos: A torrente4 kurvajó film. :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.12.01. 15:41:43

Én mindig kiszedem a SIM kártyát a gépböl, külföldön főleg, csak akkor rakom be ha hivni akarok valakit
Ha engem akarnak elérni, mindig mást hivnak ilyenkor, hogy szóljon, tegyem má be a simet

CID 2011.12.01. 18:33:53

A rendőrségi jegyzőkönyvel meg kitörölheti a popsijàt a postolò :)

Mákony Béla 2011.12.01. 18:39:35

poszt tolónak:
A békéltető testólet nem hatóság, nincs jogkörük ahhoz, hogy bármire kötelezzék a T-mobile-t.
Igazából a fogyasztóvédelem sem egészen gyakorolhat fölötte ilyen jogokat, csak az NMHH.

Öregasszonyok mennek a békéltető testülethez, és piacfelügyeletnek hívják szóban.

S1lver 2011.12.01. 18:51:55

@banpepe: te szerencsétlen barom, hol írta a posztoló, hogy problémája van a telefon kifizetésével? Sem részletfizetésről, sem egyébről nem volt szó. Nagyonhülye.

telkoe 2011.12.01. 19:28:53

@petrócselly: Zsenialis otlet. Talasz egy csomo embert akirol nem tudod bizonyitani hogy valoban o hivott, valoszinuleg nem is emlekszik esetleg haver kolcsonadta a telefonjat / talalt egy telefont az utcan.

telkoe 2011.12.01. 19:30:29

@horex: Az igazi az ha legalabb 10 darabra szetszeded telefont es levelet kuldenek ha ossze kell rakni.

N005 2011.12.01. 19:39:59

Ejjj, ha már ilyen puccos, és drága mobillal futkorászunk, szerezzünk már be egy ún. gps trackert, oszt utána percek alatt kopogtathatunk a tolvajoknál. iHound pl de állítom még rengeteg hasonló van.

Büszke_troll 2011.12.01. 20:32:39

Régen olvastam már ennyi komplexusos fasz hozzászólót mint itt. Mi van kis csírák, anyátok nem szoptatott?

XCat 2011.12.01. 20:35:01

@Büszke_troll: Nomivan, mivan, mivan, csak nem megint megvert a feleséged? :D

Büszke_troll 2011.12.01. 20:44:01

@Büszke_troll:
Még annyit, a 16 éves lányomat hasonló módon szabadították meg az iPhone-jától, a Tré menüjével nekem is hasonló tapasztalataim vannak.
Végül a netes felületen történt meg a letiltás.

CID 2011.12.01. 21:01:08

16 éves lánynak nem xifon kell, hanem sok-sok óvszer. :) Persze, ha cseppmentesen szopik, az más.

QTPie · http://erettnok.blog.hu 2011.12.01. 23:40:37

Hagyma Te csak vigyázz, mert átlátnak Rajtad, aztán izibe intéznek oda is egy kis rómingot ;)

Megdobbent 2011.12.02. 00:55:32

@Büszke_troll: ennyi kurva befer spanyolba? ocsem, ribanc nejedet is kuldd el, hatha visszahozza a szakadt lanyod fiktiv ajfonjat.

Büszke_troll 2011.12.02. 04:22:16

@CID: szóval a te családodban ez a szokás. Köszi a felvilágosítást.

@Megdobbent:
"ennyi kurva befer spanyolba?"
Miért kérded, anyád még mindig ott van?

CID 2011.12.02. 05:21:46

@Büszke_troll: Nem nem, feleségül azért nem venném a lányodat.

Büszke_troll 2011.12.02. 05:49:31

@CID: nyilván, hiszen nálatok csak "összeállnak".

Egyébként miből gondolod, hogy hozzámenne egy prolihoz? (És ezt nem az anyagi helyzetre értettem.)

CID 2011.12.02. 06:53:00

@Büszke_troll: Miért, ne ? Gondolom têged is kedvel ;)

CID 2011.12.02. 06:57:02

@Büszke_troll: Na jó, ne szarj be, nem veszem el tőled. Csak akkor kérem meg a kezét, ha elfáradt a szája :)

_Zsoo 2011.12.02. 18:15:44

@S1lver: Hülyézni mást az tud aki maga mégnagyobb hülye :) Elolvastad RENDESEN a posztot?

S1lver 2011.12.02. 19:00:15

@_Zsoo: természetesen. Posztoló vett egy telefont, hűséggel, részletfizetésre (figyelj, ez fontos lesz!). Ellopták, majd kapott egy 100k-s számlát, amit megreklamált. Ezt csökkentették 75k-ra, amire (megint figyelj!) részletfizetést kapott.

Sehol egy szóval nem írta, hogy az a baja, hogy továbbra is fizetnie kell a részleteket (valószínűleg nem is kell, hiszen az első éve már lejárt).

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2011.12.03. 19:10:04

A "megimádtam" szóig olvastam el.

marko77 2011.12.04. 14:25:21

külföldi utaka minek vinni a méregdrága telefont? Ott is lehet vele villantani?

Remélem tanult belőle az illető.

Voloka 2011.12.06. 19:03:16

Ez egy kamu sztori.Először is: a számlán szerepel, hogy mennyit internetezik és mennyit telefonál, a tulaj.Másodszor:ha nem szerepel, akkor kell kérni részletes számlát ( á. 250.-Ft.) azon rajta van a hívás részletezés.( Na persze ha a posztolónak elég a trémobil "bemondása....")
Harmadszor:Ha az automatán nem éred el a letiltást, addig hívod, míg valakivel nem beszélsz, s akkor már sinen van a dolog.
Negyedszer és főként!!!!!
A leszámlázott hívásokban szerepelnie kell, hogy a posztoló orrba szájba hívta a tré mobilt, tehát nyoma van a szándéknak!( Nyugodjon meg mindenki, ez a hívás részletezőből kiderül!)
Ha pedig ezek után nem perel akkor h...e!Ennyire ne legyen már a jövő "értelmiségije" ( ez persze erősen idézőjeles, hogy értelmiségi-e vagy csak egyetemre jár!)egy logikátlanul, ész nélkül gondolkodó (?) egyed!
Szóval, nem egy csóró egyetemista aki posztolt, hanem vagy egy kamuzó, vagy egy "igen hülye vagy Vili" tipusú egyed!
Ja,természetesen, fizessen!!!!
Mert megérdemli!

Mocsár 2011.12.07. 00:50:40

Nolám, András2009, csak nem hóközi számla van a T-mobile-nál is..? :)

Az ájfónos posztolóról már nem is mondok semmit. Ha egy menüpont valamilyen hiba átmenetileg nem elérhető, akkor nem fogom 22-szer megpróbálni kiválasztani ugyanazt, hanem választok helyette más menüpontot. Hogy lehet valaki ennyire életrevalótlan?!

Pirandellus11 2011.12.25. 12:47:37

@batgirl:
"Megimádtam"? Lehet, hogy ilyen szó eddig nem volt, de a nyelv változik, most lesz, nekem pl. tetszik. Mondom még egyszer, még halkabban: "a nyelv változik" és "új szavak születnek". Ez jó.

Pirandellus11 2011.12.25. 12:50:18

@CID:
Ügyesebb és szebb lenne, ha a lányok csak 16 és fél éves koruktól szopnának. Romantikusabb lenne. Mindenki biztos benne, hogy a 16 éves lányok nagyrésze szopik, mint az ágyú? Én nem.

Pirandellus11 2011.12.25. 12:51:44

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!):
H nem tetszik egy új, soha nem hallott szó, olvasgasd a Halotti beszédet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.25. 12:58:19

@Pirandellus11: A következő hozzászóláshoz akartad írni. Col.Maybourne, nem batgirl.

Pirandellus11 2011.12.25. 13:28:51

VAlóban, de megjelenik automatikusan egy nicknév, és annak válaszolok - ami megjelenik. Ha ez rosszul működik, javítani kell. Szép karácsonyt.

Pirandellus11 2011.12.25. 13:31:06

Egyébként ki az a Nicky Sixx? Megnézhetem?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.25. 15:14:13

@Pirandellus11: "Ha ez rosszul működik, javítani kell."

Nosza javíccs! Alá kattincs, ne fölé!

Pirandellus11 2011.12.25. 15:34:56

Megértettem, de fenntartom, hogy rosszul (félreérthetően) van kitalálva.

p8r 2012.01.03. 11:28:46

akik tobbszor is itt azt allitottak, hogy besetaltak a tetenyi uzletbe es vettek kettot, azok hazudnak. most kerdeztem meg ott, nem volt egy darab sem.
süti beállítások módosítása