Tékozló Homár

Ellepik az ingyenélők az IKEA-t?

2011.12.13. 13:37 | jackyll | 718 komment

Kivételesen nem egy konkrét termék, hanem az áruház "családbarát" intézkedéseit kihasználó nem vásárló vendégekkel szemben emelte fel a billentyűzetét Magnus Heron. Szerinte el kellene gondolkodnia az IKEA-nak, hogy mennyiben járul hozzá a kulturált bútorvásárláshoz, hogy a mindent levámpírló ingyenélők megszállják az éttermet és a büfét a bejáratnál. Az ingyenkávét állítólag már a tömeghez silányították, naiv termékfejlesztő azonban további változtatásokat javasol. Levelére az IKEA is reagált, szerintük határozottan javult a helyzet nyár óta.

Elegem lett az IKEA Magyarországon folytatott tevékenységéből így írtam nekik egy levelet a vásárlók kiszolgálásával kapcsolatban. Meg is jött a válasz!

Tisztelt IKEA Ügyfélszolgálat! Az idei évben többször is felmerült bennem a gondolat, hogy írok Önöknek, de a mai nap végképp arra sarkallt, hogy leírjam gondolataimat az IKEA magyarországi tevékenységével kapcsolatban. Több éve rendszeres IKEA vásárló vagyok, több százezer forintot otthagytam már Örs Vezért téri áruházukban. Eleinte élmény volt a vásárlás, kellemes hangulatban lehetett eltölteni az időt, enni egy jót és kedves emberek szolgáltak ki. Mióta bevezették az IKEA Family rendszert ez megváltozott.

Örömteli gondolat, hogy ha valaki már költ az áruházban, ingyen ihat egy kávét, sőt még papírszatyrot is kap. Kedves gesztus, bár mindenki tudja, hogy filléres tétel. Az viszont nem elfogadható szerintem az áruházba látogató valóban vásárló embereknek, hogy az áruház vonzáskörzetének összes rockere, emós fiatalja és nyugdíjasa ott tülekedik az ingyen kávéért minden nap, leterhelve az éttermet.

Láttam egy ismeretterjesztő filmet az IKEA-ról, melyben megemlítették, hogy Ingvar Kamprad azért helyezett éttermet az áruházba, hogy kellemesebb legyen a vásárlás. Na ez itt nem nagyon működik. Nem hiszem , hogy közkonyhának kellene használni egy bútoráruház éttermét, ahol egymást tapossák az emberek az ételhordókkal , hogy hazavihessenek a 390 Ft-os kacsacombból. Nem hiszem, hogy azért kellene nekem, aki adott esetben otthagy több ezer forintot az étterem kasszánjánál, sétálgatnom, ülőhelyet keresvén, mert az összes csellengő fiatal és nyugdíjas az ingyen kávét szürcsölgeti. A fiatalok viselkedéséről nem is beszélve.

Még júniusban történt a következő eset. Több mint 250.000 Ft értékben vásároltam bútorokat és kiegészítőket. A kasszánál kifizettem a vásárolt cikkeket, majd egy biztonsági őr lépett oda hozzám, számlaellenőrzés címszóval. Már ne is haragudjanak, de ez a világ legmegalázóbb dolga, több aspektusból is. Ott a teli kocsi és egyenként átnézi, hogy mindent beütött-e a pénztáros. Megalázó nekem, mert a többi vásárló engem néz, mi történhetett, megalázó a pénztárosnak is, hogy így ellenérzik. Ajánlom figyelmükbe, hogy vagy szigorítsanak a pénztárosok ellenőrzésén, akár vonalkódolvasó fölé szerelt kamerákkal, vagy fogadják el, hogy bizony a pénztáros is ember és valószínűleg néha hibázik, bár a 290Ft-os plüss papucson kívül szerintem nem sok mindent lehet, úgy áthozni a kasszavonalon egy pénztárosnak, hogy az ne tűnjön fel valakinek.

A mai nap pedig a 300 Ft-os kuponjuk járult hozzá ahhoz, hogy ismételten ne tudjak normálisan gyorsan végezni és elöntsön a pulykaméreg. Megértem, hogy hozni kell a látogatószámot, megértem , hogy nagy az áruház, meg kell tölteni emberekkel. Megértem azt is, hogy Svédországban elvárják mindezt. De mondják meg nekem  miért kell a létező összes hülyét bevonzani az áruházban. Köztudott, hogy nem Nyugat-Európa vagyunk, az emberek nem tudják elolvasni a részvételi feltételeket. Akkor minek kell szerencsétlenek kezébe nyomni 5 darab 300 FT-os kupont, amiből egyébként vásárlásonként csak egy darabot lehet beváltani. Persze, hogy vesz mindenki 8 kekszet, mert akkor ingyen volt az egész, aztán meg kezdődik a hiszti a pénztárnál. Meg persze az egyenkénti blokkolás, nehogy már a 100 Ft-ot otthagyó nyugdíjast vérig sértsük. Jómagam pedig aki vett 3 tortát és még jó pár dolgot, sőt még a kupon sem érdekelt állhattam sorba 20 percet.

Javaslatom a következő lenne: írjanak ki egyetemeken pályázatokat fiataloknak, hogyan lehetne javítani a látogatószámon úgy, hogy normálisan lehessen vásárolni és még csökkenő látogatószám mellett is növekedjen a forgalom. Garantálom örömmel fognak ingyen briliáns ötleteket adni, ha már ez házon belül nem megy az Önök cégénél! Cserébe felajánlhatnak egy Klippan kanapét!  Az viszont ami most meg a pesti áruházban tarthatatlan. Az ember úgy érzi magát, mint valami balkáni bútorüzletben. Ha pedig ennyire szeretnének segíteni az embereknek, hogy 390 Ft a libacomb, utaljon át az IKEA valamelyik élelmezési alapnak , esetleg osszanak tartós élelmiszert az áruház előtt. Nevetséges de az is , ahogy az étterem kinéz bármikor menjen is az ember. Lopják a bögrét, ha az emberek tehetnék akkor az impregnált táskájukba töltenék az ingyen kávét, ami mellesleg olyan mint a moslék. Ha már valamit adnak legalább tartsák a színvonalat. Mikor elindult az ingyen kávé program még viszonylag iható volt, manapság viszont kap az ember egy deci fekete forró vizet. Ajánlom, hogy heti egy ingyen kávéra vigyék le a kedvezményt. Aki IKEA-ba megy úgysem ezért a kávéért fog bemenni.

Remélem megfontolják a fent leírtakat és változtatnak az eddigi kiszolgálási szinten, mert higgyék el nekem azok az emberek akik hagynak is ott pénz az áruházban már nagyon unják a kialakult helyzetet.  


A válasz:

Észrevételére hivatkozva tájékoztatom, hogy folyamatosan törekszünk arra, hogy áruházunk minden tekintetben rendezett környezetben várja látogatóit és vásárlóit. A korábbi időszakhoz képest munkatársaim segítségével sokat javult a helyzet áruházunkban és éttermünkben.

Észrevételét és javaslatait köszönjük, levelét továbbítottam az érintett vezetőknek.

A kellemetlenség miatt elnézését kérem.

Remélem, mindezek ellenére továbbra is üdvözölhetjük Önt, látogatóink és vásárlóink közt áruhzunkban.

Tisztelettel:
Ikea vevőszolgálat

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.12.13. 13:42:04

posztolót már lehet ?

XCat 2011.12.13. 13:42:13

Akkor ez már a hétvégi. Vagy megint szar a blogmotor.

Ingyen van kávé az ikejába? rohadjanak meg, nekem sosem adtak. :D

XCat 2011.12.13. 13:43:55

Posztoló drága, ha bútort akarsz vásárolni, miért lébecolsz az étteremnél? Tűnés vásárolni.

@Kulics: Lehet.

Dr. Kix 2011.12.13. 13:45:03

0 pontos válasz. Innen is gratulálok hozzá az Ikeának.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.13. 13:47:00

Kedves posztoló! Rendszeresen járok az Ikejába, igaz nem hagyok ott annyi pénzt, amiről ön beszél, de néha néha cseppentgetek. Engem nem zavar, ha teli az étterem, akkor nem eszek ott. Inkább zavar a rengeteg kiskölyök, de főleg a szüleik, akik többórás nézelődést, vásárlást, csöppnyi gyerekekkel próbálják megoldani, gondolva arra, hogy a kiskölyöknek ugyan olyan élménnyel szolgál a bútorok közötti csatangolás, mint nekik. Még sem írok erről levelet az ikeának, mert ha ők beengedik a kisgyerekes szülőket, (már mért ne engednék be) akkor nekem nem lehet kifogásom ellene. Kedves! Ha nem tetszik az ikea látogató közönsége, akkor tessék vásárolni a domusba.
Ja, és kávét sem iszunk ott, mert szar lötty. AKkor meg nem mindegy neked, hoyg ki issza meg a szar löttyöt?

XCat 2011.12.13. 13:47:53

@Kix: Mit mondjon rá? Válaszolni kellett valamit, válaszolt. Szerintem teljesen normálisak.

mqqq 2011.12.13. 13:51:34

@Kix: A válasz pontosan annyit ér, mint maga a levél.

Viszont nem derült ki pontosan a számomra, hogy most akkor mennyit is hagy ott a kedves levélíró havonta? Ez FONTOSCH!!

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 13:55:02

posztolót lehet mán? na. ha nem teccik a pórnép, akkor ne menj oda. aki nem érzi magát a csőcselékhez tartozónak, az tarcsa magát távol az ilyen punnyadt ingyenvizeskávés bótoktul, és kész.

rendeljél online, oszt nem köll szagulgatnod a rocker emós nyugdíjasokat.

**az világon az IQ hányados állandó, csak a népesség növekszik.**

XCat 2011.12.13. 13:55:18

@mqqq: Szerintem olyan 4-5 éve lehet vásárlóképes korú. Összesen több száz ezret, ha ezt lebontod havi viszonylatra... legen mondjuk nyóccáz, mert miért ne legyen nagyvonalú... akkor az már elég is egy nemtudommire.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.13. 13:57:18

Ikea meets Magyarisztán. Ezen mondjuk már én is kaptam agyf@szt. Érthető okokból már nem előrecsomagolt, hanem gépből adagolt cukor van az itókához. Már nem 8 fajta kávé, csak 2. Pedig szimpi volt ez az egyszer újratöltheted rendszer. Francnak kell a gyöngyöt disznók elé szórni! Előbb tessék késsel-villával étkező lényeket nevelni belőlük. Margit hidat is felújították, vajh mennyit kell várni az első élénk színű tagre?
Pedig nem nyugaton nőttem fel, nem palotában, egy sima koszlott iparváros panelrengetegében, de akkor is idegbajt kapok a "belefosunk a tányérba, mert az arra is jó" mentalitástól.

mqqq 2011.12.13. 13:58:49

@PsychoCica (4zsiráf): Igen, de utoljára több, mint 250.000-ért vásárolt, a levél elején meg azt írja, hogy több 100ezerért... akkor az utolsó tétel az nagyobb volt, mint az azt megelőzőek átlagai? Vagy csak nem jár oda olyan régen? Nem elég pontos a felvázolt tényállás.

XCat 2011.12.13. 13:59:30

@neccharisnyás útonálló: Ha nem ajnározod a prolikat, köcsög aljas érzéketlen embertelen szemétláda vagy. Ha ajnározod, a fejedre nőnek. Mi a teendő?
Ez a nap kérdése. :)

XCat 2011.12.13. 14:00:30

@mqqq: 250 ezer, az már több. Kettő és fél. ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.13. 14:04:55

Szórakozni járni az IKEA-ba a sikeresség jele-e?

Amúgy te illatosat szarsz-e, hogy különb vagy bárkinél? Ne legyen egy IKEA csak neked? :D

mqqq 2011.12.13. 14:05:35

@PsychoCica (4zsiráf): Ha azt írta többszázezer, akkor az max 900.000 HUF lehet, a hagyományok szerint. Ha feltételezzük, hogy az utolsó vásárlás összege (250.000 HUF) megfelelt egy átlagos havi vásárlásnak, akkor pontosan 3,6 hónapja, azaz 3 hónapja és 18 napja jár oda. Ennyi idő alatt nem lehet messzemenő statisztikákat levonni a (közeljövő) prolik kávéfogyasztási szokásaiból. Ezért hiányolom a részletes költségvetési bontást a levélből.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 14:06:07

@PsychoCica (4zsiráf): rossz a kérdés :) sem ajnározni nem kell őket, sem az ellenkezője. eccerűen el kell kerülni őket, ha nem tetszik a pofikájuk és kész.

XCat 2011.12.13. 14:06:25

@ColT: Mondták már, hogy zseni vagy? :DDD
Adtál egy kurvajó ötletet.

KÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖSZIIIIIIIIIIIIII.

Kőváry Orsolya · www.irodatunder.hu 2011.12.13. 14:07:43

A kávé már csak akkor ingyenes, ha meleg ételt vásárol a vásárló.

XCat 2011.12.13. 14:09:28

@mqqq: Az én kávéfogyasztásomat minden esetre jelentősen növelted, mivel a jelenlegi felét a képernyőre köptem a röhögéstől.. :)

@akiazsiráfotszereti: Najó, de egy 7 milliárdos populációban ha csak ötmilliárd proli, akkor is elég nehéz elkerülni őket, nem? :)

XCat 2011.12.13. 14:10:32

@Orso-borso: Azt nem mernék. Egyszer vettem valami sütit ott, hát ne tudd meg, hogy fostam.. bár fogyókúrának megteszi.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.13. 14:10:45

@PsychoCica (4zsiráf): :D:D:D:D
Igen, mondjuk ide hozzánk is hozhatnának már egyet, mert csak Kika van, ami fele annyira sem jó, és főleg nem olyan óccó, mint a Ikeja.

bekbórd! 2011.12.13. 14:10:50

kedves Ikea!
amióta meghirdettétek (tegeződünk ugye?) az ajándék kávét, naponta látogatok be hozzátok. mikor vendégek jöttek hozzánk, vittem az akciós kacsasültből is, egész jó volt. egy ideje azonban kezdenek bosszantani a nagy kocsikkal, dobozokkal tolakodó vásárlók, állandóan őket kell kerülgetni, hogy az ember le tudjon ülni egy asztalhoz. ha felkínáltok szívességből egy csésze kávét, azt hadd igyuk már meg kulturált körülmények között, valahogy tereljétek másfelé a pont ilyenkor nagybevásárlást tartó ügyfeleiteket valami kordonnal.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.13. 14:12:08

@PsychoCica (4zsiráf): Én nemrég is kajáltam ott, és nem volt rossz, sőt, nem is f0stam.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.13. 14:12:35

@PsychoCica (4zsiráf):
Ugyanazt, mint a szomszéd garázda purdéival, mikor benyomják a lépcsőházajtó üvegét, mert nekik szerintük azt lehet. Nevelem őket. Olyan nyelven, amit megértenek. Jah, hogy akkor meg köcsög aljas érzéketlen embertelen RÁSSZISTÁ féreg vagyok? Leszarom.

Tudnád mit néztek rám eccer ikejá mosdóban! Papírtörlőnél méteres sor. Nekem meg kezet kellett volna törölni. Nézem, hátha van levegőfújós automata. Ni, mi ez a szürke doboz a falon. Ilyet se láttam még soha. Van rajta kép: aszongya kezet be, érzékel, levegő fúj, száraz. No, próba. Tökjó, mert ilyen kétkezes, nem is kell forgatni, egyszerre megvan. Akkora szeme kerekedett a népeknek, mikor látták mit művelek! Kb. mint mikor az egyik ősember nekiállt tüzet csiholni. Lefogadom, hogy 1-2 utánam izibe ki is próbálta a csudamasinát. Előtte meg csak rohangásztak nedves kézzel, mint a fejetlen csirke. Hátizé, komolyan ilyen vaddafakk élmény volt. Pedig bizisten rá volt rajzolva, hogy kell használni.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.13. 14:15:36

@Orso-borso: És a family kártya? Ejj, pedig de jó volt nap végén beesni, egy kávé egy süti, vérerek agyban mélytengeri alagút méretűre dagadnak és irány megvenni, amit kinéztem.

TH 2011.12.13. 14:15:44

Azt a sznob k. anyját a k. posztolónak...erre már nem is tudom, mit lehet írni...szar lehet a nyamvadt pórnéppel egy légtérben tartózkodni, de hát mit csináljunk, nekik is vannak jogaik...

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 14:15:49

@PsychoCica (4zsiráf): nem nehéz az. elég itten vásárolni egy kicsit és problem solved:

www.privateislandsonline.com/

ja hogy csak a szája nagy a posztolónak és nem a pénztárcája? akkor meg problem ismét solved... :)

aki azzal henceg hogy mennyi pénzt hagyott az ikejába, az egy csöppet szánalmas. az én lakásom is ikeja, kb 99%-ig, de eszembe nem jutna ezt pozitívumként feltüntetni bárhol. azér veszem azt, mer' erre fussa.

XCat 2011.12.13. 14:16:40

@ColT: ízre nem volt baja, finom volt, csak a hatása. :)

Szerintem amúgy nem olcsó az ikea, pár dolgot leszámítva. A jobb minőségű cuccok drágák, sőt nagyon drágák. Sima, nem túl kényelmes szövetkanapé 270, rendes konyhaszekrény 500 kerül keződik + öszeszerelés + gépek, szal... vannak olcsó vackok, meg átmeneti megoldásnak megfelelő dolgok. És egy rakás kacat.

Azzal együtt én szeretem, mert rohadtjó ötleteket lehet lopni, meg kifogni pár olyan dolgot, amik okésak. Pl irodaszéket csak onnan.

XCat 2011.12.13. 14:18:04

@neccharisnyás útonálló: Nevelje őket a drágamamájuk. Különben megértelek, nekem is volt ilyen korszakom, de már belátom hogy felesleges.
Úgy viselkedek velük, ahogy megértik, és ennyi.

(kibaszott bőcs lettemám):)

ergbertegon 2011.12.13. 14:18:08

Pálinkás jónapot mindenkinek..kis/nagy/ kihagyás után újra köztetek...:-)
Ezen most nem annyira de a múltkori követős ikeja poszton beszartam a röhögéstől...
..és a házi feladat,kedves 250 ezres törzsvásárló barátom. Gyerünk mellé írni , melyik micsoda...

BJURSTA/HENRIKSDAL
BJURSTA
BLADET
BLADIS
BLADVASS
BLÅMES
BLANDA
BLANK
BLANDA
BLANKEN
BLÅSIPPA
BLASKA
BLASKA
BLECKA
BLIXT

...no , kicsit elmentek otthonról, tudom..

XCat 2011.12.13. 14:19:27

@PsychoCica (4zsiráf): Jah te is ezt írtad. Akkor jó.
Na kávé tényleg.:)

FDToth 2011.12.13. 14:20:23

Ikea Magyarország - hajléktalanszálló.
Tele csupa igénytelen, lecsúszott, magyar emberrel, családokkal.
Az egy dolog h vki ingyenélő, de alapvető kulturális érzékkel rendelkezhetne.
Szánalom, ahogy itthon az emberek többsége viselkedik. Rosszabb, mint innen dél-keletre. és ez csak rosszabb lesz.
nem értem h miért próbálkoznak bevezetni ide vmi nyugat-európai kultúrát, amikor tisztán látható, hogy a magyar ember képtelen bármit is megtanulni, elsajátítani, mert makacs, mint az öszvér...

XCat 2011.12.13. 14:21:18

@PsychoCica (4zsiráf): @neccharisnyás útonálló: Bázmeg, nem én, hanem TEEEEEEEEEEEEEE. :DDD

@akiazsiráfotszereti: Ez jó cucc, de az én ízlésemnek túl csicsás. Mesterségesnek láccik.
Meg szegény is vagyok hozzá. Hozzá is. :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.13. 14:23:24

@PsychoCica (4zsiráf): Én olyan fájintos fondükészletet szereztem onnan. Még mikor bevezették (me akkó még kevesebb volt a médincsájná felirat) Igaz, fél óráig bányásztam az alkatrészeket, mert az összes dobozt ki kell ám bontani az arra tévedőknek, nem elég, hogy átlagbéla kinyit egyet, a többi kíváncsi meg utána azt kukkerolja. Raktáros srác meg csak azt tudta mondani, ami zárva van, abból tutihótziher nem hiányzik semmi. Mindegy. Összepakoltam, doboz nem volt sérült, így csomagolónál akkurátusan ragasztószalaggal lezártam. A kutya meg nem mondta volna, hogy nem így vettem le a polcról. Ja, ajándékba ment, úgyhogy főleg dagadt a mellyem. :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.13. 14:23:54

Mekkora lúzer a poszt-toló! Az ikejába jár szórni a pízt,mert el tud büszkélkedni a prosztó proli spanoknak, hogy neki honnan is van a bútor, meg ő mennyi pénzt hagyott ott. Mekkora király már! Annyi pénzből amit elbaszott az ikejában, bármelyik asztalos megcsinálja a bútort, csak az legalább minőségi és nem az a legó-fos.
Ha annyira lenézed a pórnépet-az ikea a pórnép kedvenc helye-akkor ne az ikeába menj baszod!

XCat 2011.12.13. 14:24:07

@FDToth: Ez magyarország, teli ezmagyaroszágozókkal.
Ami idegesítőbb ezeknél. @ColT: A kika ugyanaz mint az ikea, csak véletlenül hozzáírtak egy nullát az árakhoz, nem?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.13. 14:26:25

@FDToth: vigyázz mert megvonják tőled is a kossuthdíjat.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 14:26:25

@PsychoCica (4zsiráf): ne viccelj már . mi a franc csicsás egy sima lakatlan szigeten? ha lenne rá zsém, tuti vennék egy ilyet. vannak kici ócók isz. olyan 150000 rongyér mán adnak. csak ahhoz még hajó is kéne meg más alapszükségletek.

Sokorai_Atala 2011.12.13. 14:26:38

A kihelyezett ballonos vízről esett-e már szó? :)

XCat 2011.12.13. 14:26:58

@neccharisnyás útonálló: Igaz, konyhai cuccaik tényleg jók. Étkészlet, tányér van sok.

Amúgy kitaláltam az áruházi lopkodás tuti ellenszerét. Egy pódium, arra felterelni e lopkodókat, és két megtermettebb ork jól elpicsázná őket. Nyilvánosan, szépen. Persze ha félrepicsáznak, akkor az orkt is.

Grafittizők, utcakőfelszedők, táblalopók stb tózse.

Ha ügyesen csináljuk, magyarország pár nap alatt átalakul egy hatalmas deressé.

XCat 2011.12.13. 14:28:03

@akiazsiráfotszereti: A fák elredezése nem eléggé esztétikus pl.
Olyan mintha direkt olyanra lenne csinálva. Tudom hogy ez ellentmondásnak tűnik de nem az. :D

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 14:28:27

@batgirl: ugye? :D ha majd eccer meggazdaxok és veszek egy ilyet majd mekkhívlak. azér' nagyon ne éld bele magad..... :)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 14:29:33

@PsychoCica (4zsiráf): ja. igazad van. meg a levelek se olyan zöld árnyalatúak ami éppen menne a szemem színéhez....

XCat 2011.12.13. 14:30:40

@akiazsiráfotszereti: Ezt rosszkor mondod, én a klozettben is képes vagyok cirkuszolni, ha a wc papír árnyalat nem illik a csempééhez.:D

Persze csak itthon, máshol örülök ha van valamilyen.

FDToth 2011.12.13. 14:32:44

@PsychoCica (4zsiráf): ha a magyar normális arcát mutatja, akkor nem lesz ezmagyarországozó:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.13. 14:32:59

@akiazsiráfotszereti: jó nem élem bele magamat, de azért tudod milyen piszok vagy? Képes lennél nem meghívni egy-két hónapra????Te smucig hosszúnyakú foltos létmény.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.13. 14:33:50

@PsychoCica (4zsiráf): Nemtom mit keversz itt, de vicces. Én nevetek. :D

Amúgy azért kell minimálisan nevelni őket, mivel mint már egy okos korábban megfogalmazta, túl sok az igénytelen. Képtelenség őket teljesen elkerülni -kiv. ha remetének mész az arktiszra- ergo konfliktus várható, azt meg passzívan megoldani.
Hát mint mikor megjegyezték, micsoda önbizalmam van, miután illedelmesen, de határozottan elküldtem adott este egy alakot. Miért is? Ő mindenáron társaságot akart, én meg marhára nem. Így aztán értelmes felnőtt módjára tisztáztuk a hangulatunk közötti mariana-árok méretű különbséget. Nemtom mi ezen a bazinagy vaszisztdasz. Néma gyerek szarjon betűt, különben hoppon marad.

FDToth 2011.12.13. 14:34:08

@batgirl::D
mivel alapból át se venném, így nem lenne mit visszavonni:)

algi 2011.12.13. 14:34:10

Nem az áruházban vonzanak be, hanem az áruházba. Egyébként kisebb hiba mindent babezni, mint banbenezni. (Előbbi tájszólás, utóbbinak nincs értelme.)

parapali 2011.12.13. 14:36:03

Azt mindenki elismeri remélem hogy az ikejában a legfinomabb a 100 forintos hot dog:-):-):-)

XCat 2011.12.13. 14:38:14

@neccharisnyás útonálló: Hét ha abból indulok ki, hogy itt csupa és igényes ember szórakozik kulturáltan (nem indulok ki abból, de mondom ha HA), aztán így is hányan lincselnék meg egymást boldogan a legkülönbözőbb csoportosításokban, csak mert valaki olyat mert írni, amilyet, akkor nem tudom mit várunk az összes többitől.

A kommunikációban egyetértünk, csak én nem vagyok meggyőződve róla, hogy mindenhol szóbeli kommunikáció a célravezető:)

2011.12.13. 14:38:54

@PsychoCica (4zsiráf): az van, hogy az ikea a pórnép áruháza, odakinn a svédek körében például kifejezetten nem kúúl.
Szóval nagoyn téved a posztoló ha asziszi (szentferenc) hogy ő elit áruházba megy.
nem.
ezért felesleges a picsogása.
az hogy mennyi pénzt költ, az meg kifejezetten ellenszenves. én reggelire szoktam annyit költeni, mégsem vágok fel erre.
mert prosztó szokás.

XCat 2011.12.13. 14:40:14

@Kulics: 250 ezer reggelire? A Kempinskibe jársz? :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.13. 14:40:22

@PsychoCica (4zsiráf): 70 huf volt a hőálló bögre. Hallod, lett azonnal 12, úgyis törik. A mini vasalóállványt meg mintha pont kis létszámú háztartásba tervezték volna.
Az evőkanaluk viszont pici. Kicsi a szájuk vagy nemtom, de a régi cociéhoz képest jó ha fele az űrtartalma. Engem zavar. Lassabban végzek a levessel.

A_blogger 2011.12.13. 14:42:46

vásárolni, vagy enni jár oda? atyaég, otthagyott negyed millát, és nem rúgták ki a néne alól a széket, hogy neki legyen helye megenni a kacsacombot?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.13. 14:43:04

@PsychoCica (4zsiráf):
Rántotthús helyett kaloda alakú ország.

@parapali: Nekem a lekváros húsgombi jobban bejön. Barna szósz nélkül.

2011.12.13. 14:44:44

@FDToth: jó, hát az örsvezértéri nagyon gáz, mert ott a tér hajléktalanjai plusz a füredi lakótelep prolijai találkoznak.
A budaörsi jobb, mert oda csak kocsival tudnak kijárni és ez kb meg is szűri a népet.

VilMarci 2011.12.13. 14:45:05

Nem csak hazai jelenség. Az amszterdami IKEA-ban pár hónapja duplájára bővítették az éttermet. A környékbeli irodákból nagyon sokan járnak oda ebédelni (és persze kávézni). 3-5 euróért rendes, meleg ételt máshol nem kapni.

XCat 2011.12.13. 14:45:37

@neccharisnyás útonálló: Azt hogy? A széleit levágjuk hogy szabályos téglalap legyen, és eladjuk mindenestől a szomszédos országoknak, a két átellenes oldalon meg csinálunk egy kört izraelnek, meg egyet iránnak, és gyilkolják le egymást? :)

2011.12.13. 14:46:10

@PsychoCica (4zsiráf): én vagyok Kempinski szeméjjessen :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.13. 14:46:47

@PsychoCica (4zsiráf):
Hogyvolton nézzél be egy valóvilla posztba. Na lincselés OTT megy.
Szóbelit nem értem. Franc akar vadidegenekkel hülyeségekről szájalni. Balhézó népekre irgalmatlanul csúnyán nézek -egy gizda 70 kilós fiatal csajtól elég fenyegető tud lenni, mert nem várják- pofa zár és mennek a dolgukra. Enyhébb esetekben ciccegés vagy szemforgatás. A tököm se fog rájuk oxigént pazarolni.

serfecs (törölt) 2011.12.13. 14:46:50

Na, megint valaki, aki "közülönk való, mégis különb nálunk"...

Skodakék Fábia 2011.12.13. 14:47:05

Ennyi esze van a poszternak. Ha a nyuggerek zavarják menjen Budaőrsre ott kevesebb az ingyenélő.
A múltkor én halat ettem ott 400-ért és murva jó volt. Mit kell ezt sajnálni a másiktól?

XCat 2011.12.13. 14:47:21

@Kulics: Gondolkodom hogy megpályázok egy állást nálatok, akkor ha lennél kedves protekciózni.. :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.13. 14:49:26

@Kulics: Nem jártál még a budaörsiben hétvégén délelőtt. Néha úgy érzem, az emberek rászoktak, hogy áruházakba vigyék a gyereket játszótér, vidámpark, kisvasút helyett.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.13. 14:52:47

@PsychoCica (4zsiráf): Csak továbbgondoltam a vesztőhelyes ötletedet. Kalodák, szégyenketrecek minden településre, míg a gonosz nyugati karikaturisták egyöntetűen kalodának nem fogják rajzolni Mo.-t a térképen.

Zirowe 2011.12.13. 14:53:11

"Jómagam pedig aki vett 3 tortát"

Aki bútoráruházból vesz tortát sikeres ember nem lehet.

XCat 2011.12.13. 14:53:18

@neccharisnyás útonálló: Mert rászoktak. Ingyen van, a gyerek ugyanúgy élvezi, és megvan közben a bevásárlás is.

Meg programok is vannak nekik, valamelyik nap Alleeban valami dörmögés, nézem, a gyerekfuttatóba bepakolva egy lcd tévé, benne a 77 magyar népmese, 8-10 kiskölyök meg tátott szájjal nézi. Volt nekik valami kézművesizé is.

Csigorin 2011.12.13. 14:54:41

Arrol nem az IKEA tehet hogy sok a bunko.
Arrol sem, hogy akinek van egey kis penze a bore alatt az egybol affektalo sznob lesz.

Leonine 2011.12.13. 14:55:05

A rokkerek sem a régiek már! Bezzeg az én időmben még nem kávézgattak az IKEÁban! Legközelebb mi lesz, pizsamapartit tartanak? :)

XCat 2011.12.13. 14:56:59

@neccharisnyás útonálló: Nekem meggyőződésem, hogy bizonyos fajta embereknél a bírság nem célravezető. Ez különösen a tizenéves huligántermészetű kölyköknél, és jellemzően nemtúlokosnemtúlgazdag népségeknél van. Ami furcsa, mert az hinnéd, nekik érvágás. Közben meg egy darab papír, vagy kifizetem vagy nem.

Ha a saját bőrén _érzi_, egyből más. Persze el lehet vitatkozni hogy biztosítod hogy minden ütés ugyanolyan erősségű legyen, egyik se kapjon keményebbet mint a másik, stb.
De mondjuk azoknál a kölyköknél akik szórakozásból felgyújtanak hajléktalanokat meg iskolai minimaffiákat gyártanak, ezen sem aggódnék.

Leonine 2011.12.13. 15:00:03

Nocsak, mit találtam? Lehet, hogy a posztoló érte el, hogy a papírtáskát ne ingyen adják a továbbiakban?

www.ikea.com/ms/hu_HU/about_ikea/our_responsibility/national_community_involvment/PaperBag.html

Most tessenek rohanni az IKEÁba, ha a posztoló beindul, lehet, hogy jövő héten már a kávé is 20 Ft lesz! :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.13. 15:05:19

@PsychoCica (4zsiráf): Ójajj! Nyílt pláza, kismamák babakocsival(!) tolongtak az üzletekben fél évig! Gondolom beadták odahaza, hogy leviszik a gyereket egy körre, aztán közben...

@Leonine: Sznob posztoló lincselés várható. Vádpont: kádári besúgó káderreflexek

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.13. 15:07:00

@PsychoCica (4zsiráf):
Ezért járnak a hajléktalanok egy ideje konyhakéssel. Rám meg hülyén néz a kicsit ittas ismerős, miért akarom már egyenesen tettlegességgel eltántorítani attól, hogy a padon kempingezőt piszkálja.

Chips123 2011.12.13. 15:08:15

A posztoLÓ a legnagyobb szarkupac az ikeában.
Talán büdös voltál a sok ember közt, azért ment hozzád a bizti őr.

Vagy túl nagyra nőtt az orrod te szaralak!

XCat 2011.12.13. 15:10:46

@neccharisnyás útonálló: Nagyonszép, köszönöm.. nemteccik.

Hajléktalanoknak meg baszogatástoloncolás helyett segíteni kéne.

Gyerekszekeres (úgy nevezem) mamócákat én is utálom, főleg amikor anyuka csavargatha a fejét a plázba, a poronty meg diszkréten fuldoklik a saját taknyában, bombabisztoson beleszíjazva egy batárba. :)

bukdacsolonyihagecc 2011.12.13. 15:22:38

ezexerint a post-ot-toló "kúrvagazdag", de agyatlan, mert IKEA-bol nem vásárolunk drága dolgokat (szart sem ér) + még sznob is + még ocsón' is akar bezabálni + még a 290Ft-os plüss papucsot is lopott már! pakold be a cuccot, oszt menjen mekibe, ott nincs sor! :D

great.

vendriner aladár 2011.12.13. 15:25:00

@ergbertegon: Szerintem mindegyik a pina vagy a sör szinonimája.

XCat 2011.12.13. 15:30:19

@vendriner aladár: Az első meg a söröspina?

parapali 2011.12.13. 15:35:23

@A_blogger: Jaj azok az isteni svéd húsgolyók:-):-):-)

XCat 2011.12.13. 15:36:54

@A_blogger: Kéne keresztezni kacsát pókkal, és lenne ilyen, hogy nyolccombú kacsa...

Tre Mo Lo 2011.12.13. 15:40:22

Szeptember 1 óta nincs is ingyen kávé, csak kaja mellé...

A_blogger 2011.12.13. 15:41:35

@PsychoCica (4zsiráf): az nem jó, mert akkor leesik a kacsacomb ára. a poszter pedig elájul, hogy a 99 Forintos combért a mamik sorban állnak. pedig ő vásárolt.

_Zsoo 2011.12.13. 15:46:38

Szerintem itt egyesek sokat foglalkoznak a posztoló vagyoni helyzetével. Nem értem, miért ez zavar legjobban itt sok embert. Nem ez volt a lényege a mondanivalójának, csak példának hozta fel. Amúgy meg akinek tényleg van pénze nem ikeában vásárol. Lehet épp felújítás előtt voltak, azért költöttek ennyit (sokat? kinek mi a sok). De ez megint csak nem lényeges. A lényeg az, hogy az ikea színvonala sokat romlott az utóbbi évek alatt, nem csak Magyarországon.

XCat 2011.12.13. 15:47:46

@A_blogger: lehetne külön törzsvásárló ketrecet csinálni. Pár Pflamphen asztal Grümmük székkel, ráfirkantani hogy VIP, és aki már 250ért vásárolt, az bemehetne oda.
Namost kettő dolog leheccséges,
Vagy törnék egymást azért hogy ők vipek lehessenek, és vásárolnának, akkor sokan lennének bent, és kint csökkenne a tömeg, meg röhögni is lehetne rajtuk, és a posztolse hinné azt, hogy ő valami különlegesen nagy marha (mi tudjuk, de nemmonnyukmeg)

Vagy kevesen lennének, tudna zabáni ócsóér, oszt röhögni akkor is kirögögnék, de nem írna ilyeneket ide.

A_blogger 2011.12.13. 15:50:27

@_Zsoo: ha csak példának hozta, rosszul sikerült, mert úgy volt értelmezhető, hogy mivel ő ennyi pénzt elköltött, járna neki az, hogy nyugodtan ehessen. bezzeg mások csak az olcsó kaja miatt járnak oda.

XCat 2011.12.13. 15:52:14

@_Zsoo: Senkit nem zavar, csak nevetséges amikor egy csóró valaki arra veri magát, hogy ő mennyire krőzus, mert tudott venni egy kanapét. :)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 16:03:03

@PsychoCica (4zsiráf): méghogy kanapét... még három tortát is!!!!

XCat 2011.12.13. 16:07:23

@akiazsiráfotszereti: Jah igen, azt is. Nahát, hogy te mennyire figyelsz.

A_blogger 2011.12.13. 16:09:41

@akiazsiráfotszereti: nem járok ikeába, ezért bátorkodom feltenni a kérdést: ott a torta olyan impulzustermék, mint hipermarketben a rágó? elmegy valaki kanapét venni, és látja, hogy olcsó a torta, mindjárt vesz is hármat? :)

XCat 2011.12.13. 16:13:11

@A_blogger: Aztnemtom. Azt tudom, hogy az ikea megcsinált egy csomó olyan dolgot, amit én találtam ki, csak a barom villanyszerelőnek nem sikerült úgy elmagyarázni, hogy értseis mit akarok.
Ezek meg árulják, amikor már megcsináltattam másképp.

Hülye telepata svédek. :(

XCat 2011.12.13. 16:14:25

@A_blogger: De sztem a tortát keresni kell, mert éb kb kéthetente megyek arra, de ha itt ölnél meg sem tudnám, hol árulak benne tortát. Sütemények vannak lent, de ott max tortaszelet van.

A_blogger 2011.12.13. 16:22:51

@PsychoCica (4zsiráf): azért nem találsz tortát, mert mások hármasával veszik. mire te mész, elfogy.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 16:37:48

@A_blogger: a vérbeli ikejafanok azok szombat reggel fél nyolckor már sorban állnak reggeliért( mink nem eszünk ilyen mekdonaldcos szart, csak minőséget, azért járunk ide) aztán végigjárják az egész placcot, minden szar fotelbe beleülnek és a kapitalizmus buktatóit tárgyajják, valamint azt, hogy a Verának a gyereke már waldorf oviba jár, mer ottan jobb a levegő. aztán lemennek a piactérre vagyhogyhíjják és órákig köröznek meg taperolnak mindent, aztán vesznek ilyen filléres szarokat mint mosogatókefe meg poháralátét meg szöszfogó tekerentyű meg illatos gyertya meg kullabulla akcijós váza.

amikó' ezzel megvannak, akkor vesznek még egy rakat hotdogot kólával és a mocskos asztalon tömik az arcukba befele. néha belekukkolnak a többi vásárló kocsijába és teli szájjal megjegyzik: nézd már kornélkám, ezt a fonott széket el tudom képzelni a kiskonyhába, csak kéne rá még egy pléd, mert úgy stílusosabb lenne az összhang, mit gondolsz drágám. kornélka bólogat.

na mikor ez is megvan mind, akkor eszükbe jut, hogy elfogyott a hat kilónyi mandulatorta otthon, aztán vönni kék újakat. na ilyenkor telidobálják a kosarat még tortával is. hát így megy ez.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 16:41:28

Skandallumsmördzen!

Rettenetesfolksung és monnyanaklemejnemsmördzen!

Valamint eburafakó!

Télleg felháborító, hogy minden prolit beemgednek oda, nem csak az igényes és élesszemű valamint jópénzű PoszTolót!

Hát élet ez így?

Valóban zsenánt lehet úgy sámlit soppolni, hogy közben a mágjára való nyuggerek meg retek kis emósok falják az occsóhotdogot meg szarkávét.

A_blogger 2011.12.13. 16:41:32

@akiazsiráfotszereti: már mindent értek. akkor az ikea nem más, mint életstílus... :D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.13. 16:41:42

@_Zsoo: Én most egy kicsit meg vagyok zavarodva. Sokszor megyünk az ikejába, sokszor gyereket is viszünk, sokszor ott is eszünk, viszont közben költünk is. Néha meg nem, vagy csak pár szir-szart veszünk. Akkor most nekem az én anyámat, vagy mégsem?

Ja, és a Kika azért jobb, mert az étterméből jó a kilátás a Vidámparkra. (Igaz, amit árulnak az a szar-de-legalább-drága kategória.)

lolperec 2011.12.13. 16:42:50

LOL, namost, amíg az IKEjA minden második sorban azt olvassa, hogy éppen hányszázezret hagytál ott, pont lexarja hogy mi a problémád. :D
ez látszik is a válaszon.
Ha majd üres lesz a kassza, akkor talán elgondolkoznak azon, hogy kicsit le kellene építeni az említett elemeket.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 16:48:28

@Csokis: írtál már a homárra hogy tele van a kávédzzójuk prolikkal? nem . akkor meg minden okés.

én is elég sokat mászkálok arra mer mindig kell valami szirszar otthonra, sőt, a kispockokat is bedugtam a majomketrecbe jáccani soxor, mer mér ne. kajálni csak végszükség esetén, mert elég szarul főznek.

de mivel én egy vérbeli parasztproli vagyok, így mégis otthon érzem magam a mocskos bóttyukba.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 16:52:08

Hamár Ikea.

Én a derokációkat sasoltam a múltkor sokáig, mikor önhibámon kívül ott tartózkottam - amúgy csak szólnák, hogy az éttermükbe a kávé csak melegétel vásárlása esetén ingyenes, szal a bedühöött és felhergelt tömeg nemo tt fog élősködni, hogy zavarja direkt a rendes vásárlókat, akik potya kávéval akarják tömni a szervezetük - és sokkal nagyobb fles hungarikumt véltem észlelni.

Azt eddig tuttam, hogy a bútorinstallációkban lelhető tévék meg videók meg laptopok csak freccsentett üres patyomkin vázak.

Node azt láttátok, hogy minden ingnek meg zakónak meg köpenynek le van tépve-vágva a jobb ujja? Sőt, láttam ottan gumicsizmát igényesen sorjásan kiluggatva.

Bezzeg mind a háromféle derokációs svéd nyelvű könyvek nincsenek tönkretéve.

A svéd bölcsészek mi alapon diszkriminájják a hun prolikat?

Szólni kéne az ombuckalakónak!

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 16:53:59

@lolperec: "akkor talán elgondolkoznak azon, hogy kicsit le kellene építeni az említett elemeket. "

akasztás, halomra lövés vagy inkább ...??

SarahConnor 2011.12.13. 16:56:38

Kedves posztoló!

Undorító és vérlázító. Ez a két szó jutott eszembe a posztodról így elsőre.

Engedd már meg az embereknek, légy olyan nagyvonalú, ha nem esik nagy nehezedre, és netalántán lehetségesnek tartod, hogy oda menjek vásárolni és kávézgatni, ahová szeretnék, és ahol megéri, valamint az IKEÁnak, hogy azt engedjen be a vásárlókörébe, akit szeretne. Nem nagy kérés, ugye?

Kérdezném továbbá, hogy mi alapon mondasz olyan véleményt egy kávézóban kávézgató emberről, hogy ő nem éri fel az IKÁban/a te társaságodban való kávézgatás színvonalát?
Az nem egy könyvtár, hanem egy bevásárlóközpont, ahol élet van... ha zavar, vásárolj netről.

Ha ennyire sz*r ott és még a kávé is vacak, akkor minek iszod, vazze?

A vásárlás nem steril dolog, mely egy neked leterített vörös szőnyegen végigvonulsz a hangszigetelt és légfertőtlenített áruházon. Bár valószínűleg neked az is új információ, hogy a Földön 7 milliárd ember él, akik mind bemehetnek az IKEÁba kacsacombért és kávéért, ha szeretnének.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 16:57:31

@akiazsiráfotszereti: természetesen csak környezetbarát bitóval, és bálnazsírmentes reciklált puskagojóval (kivégzés után a használt skulókat kéretik az erre renceresített tárolóba gyűjteni).

SarahConnor 2011.12.13. 16:59:02

A számlaellenőrzés pedig mindennapos dolog, szintén csak az olyan mentalitású embereknek fáj, mint amilyen te vagy. És elhiheted, hogy a pénztárost egyáltalán nem feszélyezi, vagy érdekli különösebben.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 17:03:00

@Fenimore: hú mekkorra tolongás lenne ottan. :) a hétmilliárdból csak nagyon kevés szerencsés mehet az ikejába kacsacombért sajnos. pontos számot nem tudok, de saccra úgy max. 10% lehet aki ezt megengedheti magának. ez a majom meg hőbörög itten.

@Rosszindulatú Vászka: és még a golyóstollak is el vannak rontva amik dekorációk!!! ezt is írd meg az ombuccmannak.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 17:08:24

@akiazsiráfotszereti: de a papíros centik, meg a ceruzacsonkok mind jók és évek óta egyenletesen jó minőségbe. Tudom, mer azolbúl mindeég telepakolom az összes zsebeimet, ezért is szeretek télen járni oda.

Az ingyen kávét mewg temoszba gyűjtöm,a mit meg nem bírok meginni, azt szétrfröcskölöm a matrac osztájon.

Szerencsére a vécépapíros még nincs lelakatolva a sloziban, mint egyes nem ügyfélbarát plázákba.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 17:18:03

@Rosszindulatú Vászka: nem aszontad hogy önhibádon kívül kerültél oda? gyanús vagy te nekem. szerintem te szerecc odajárni...

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 17:23:07

@akiazsiráfotszereti: magyar vagyok, nem túrista. Gyűjtögető életmódú hunpolgár. Kedvelem a táskaméretű szociális jutattásokat.

terii 2011.12.13. 17:23:07

@Fenimore:
abszolút nemvvérlázító a posztoló. Enni nem szoktam az Ikeában, mert sokan állnak sorban, és inkább éhen halok, de be nem állok a sorba. De vásárolni sem tudok sokszor. A beszólások elkerülése végett, nekem is 3 gyerekem van. DE! Játszótér helyett soha nem odavittem őket. Legutóbb 2- szer is eljöttem úgy, hogy semmit nem vettem, mert , amit a gyerekek műveltek az borzalom volt.Nem az enyémek :) Az, hogy 10 perc alatt 4 db 3 év körüli gyereken estem át, hogy a babkocsit toló, de a gyerekre nem figyelő, unatkozó anyukák 3- szor tolták rám a babakocsit, hogy üvöltenek a gyerekek,nem hiszem, hogy a vásárlási kultúra része. Ha gyerekek között akarok lenni óvodába megyek, nem vásárolni.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 17:30:39

@terii: figyelj, mert nehéz kérdés jön: Akkor mia fészkesfrancér jársz oda???

megamenn 2011.12.13. 17:36:48

A posztoló egy felfuvalkodott, seggarcú szopóautomata. Egy igazi köcsög, aki soha nem indexel, és úgy áll meg a fostalicska autójával, hogy nem -vagy csak nagyon nehezen- lehet elférni tőle, persze szerinte ez nem valós probléma. Kijárna neki egy alapos verés, valami jobbféle biciklikülsővel, természetesen drótperemessel.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 17:36:50

@terii: jó meglátás. Ki kéne irtani a kis rohadékokat, de legalábbis táűborokba gyűjteni és éhhalálig dolgoztatni.

Na ott majd mektanujják akutyafittyet meg a Magyarok Istenét a picsábamár!

megamenn 2011.12.13. 17:39:27

@terii: Te meg csak szimplán hülye vagy.

Leonine 2011.12.13. 17:43:17

@terii: mi viszonylag gyakran járunk az IKEA-ba (havonta egyszer tuti), de még sosem estem át egy gyereken sem, és babakocsival sem gázoltak el. Sőt, mivel van játszóház, a legtöbb szülő be sem viszi a gyerekét (ők is nyugit akarnak, vásárláskor pedig még a saját gyerek is igencsak idegesítő tud lenni néha :))

SarahConnor 2011.12.13. 17:45:59

@akiazsiráfotszereti: Na erről nem is beszélve :D

@terii: A véleményedhez jogod van, de a posztoló esetében itt nem merül ki a dolog, benne tervek születnek arra vonatkozólag, hogy ki hová menjen és az IKEA (!) mit csináljon! Te leírod, hogy "Ha gyerekek között akarok lenni óvodába megyek, nem vásárolni" - tehát megoldód a problémádat és kész. Ő ugyanerre nem képes. Itt van a kutya elásva.

SarahConnor 2011.12.13. 17:47:10

> megoldod.
Német billenytyűzet magyar embernek, pfff...

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 17:48:59

Meg még a szinglihordákat, meg a terhes nőket is ki kéne tiltani. Monnyuk akkor meg üres lenne az egész hodáj és ha nincs ki elől elinni a potyakávét, meg nem lehet tolakodni akkor meg már nem is érdekel az egész.

terii 2011.12.13. 17:49:23

@akiazsiráfotszereti:
hát nem gyereet nézni. nekem teszenek az ikeás cuccok. venni szeretnék. de, ha nézegetnem kell, hogy mikor, melyik gyerek van a lábam alatt nem igazán komfortos.Nem gondolom, hogy a plázás, ikeázás, tescózás a gyereknevelés elmaradhatatlan része. És a gyereknek valószínűleg maradandó élményt szerez, hogy elmondhatja az ovódában, hogy az anyáékkal az ikeában voltunk vásárolni.
De gondolom, Te másképp látod, mert ezt a kérdést fel sem tetted volna. Kár ezen vitatkozni.

Shinjuku 2011.12.13. 17:51:19

@Rosszindulatú Vászka: Nekem volt egy haverom, hianyzik a jobb karja... O sokat jar a zikejaba, aszongya jo ingeket szokott talalni meretre.

terii 2011.12.13. 17:52:02

@Rosszindulatú Vászka:
azért van a gyerekmegörző, hogy oda be tegyék a gyereket. De az előbb írtam, szerintem a gyereknek sem hiszem, hogy olyan nagy élmény lenne.

terii 2011.12.13. 17:55:36

@Leonine:
szerencséd van:)sajnos csak hétvégén tudok menni, de mindig megszívom.:)és igen, még a saját gyerek is kikészít vásárlás kozben, mert unja. de ez természetes is,azért gyerek, hogy unja .

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 18:04:07

@terii: interneted van? rendejjél online.

ja, ausztriába van egy szálloda, ahova nem engednek be 14 aluliakat mer zavarják az ilyeneket mint te vagy. megadom a címét szívesen, látod milyen jó vagyok hozzád?

terii 2011.12.13. 18:08:06

@akiazsiráfotszereti:
koszi. évek óta csak olyanba járok. :) napi szinten 127 anyu- t hallok. Arra az egy hétre,amit pihenésre tudok szánni, nem akarom hallani.Amikor a gyerekekkel nyaralok, úgyis hallom eleget.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 18:14:11

@terii: akkor jó' van. látod milyen jól besaccoltalak? mingyár kiszúrom a gyerekutálókat, secperc alatt.:)

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 18:16:26

Jajjmár, ezek a kényes pesti népek!

Pálinkáskenyér vagy mákteja oszt szép csendbe elvan ott ahová lerakod.

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: régebben én is így voltam vele, de rájöttem, hogyha az Ikejába pezseg a Nejem, van pár nyugis órám, csak a ritmust köll eltalálni mikor bólogassak üveges szemmel, vagy mikor borzongjak, külömbe tök patent, addig se tesz fel beugratós kérdéseket. Monnyuk szarabb, mint otthon dögleni meg sztondulni, de csak jobb sok más egyéb egrecíroztatásnál.

terii 2011.12.13. 18:22:35

@akiazsiráfotszereti:
nálam jobban nem szereted a gyerekeket.:) De egyedül neveltem fel őket, és kellőképpen elrontottam, mást se hallok egész nap, mint anyaaaa. És az az anya, aki azt mondja, hogy egy évben nincs szüksége pár napra, hogy nyugodtan reggelizzen, olvasson, vagy csak nézzen ki a fejéből, az hazudik. De ezen kár vitatkozni,mert ez az én véleményem, a tied meg másmilyen.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 18:24:28

@terii: Makarenko rlz. Két hatalmas pofonc, oszt míg azon elrágódnak van kis csend otthon.

Amúgy meg a hüjegyerek nem tehet róla, a szüleiket kéne megrendszabájozni.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 18:27:41

@terii: reszpekt neked ha egyedül neveled őket. és persze hogy kell idő amikor magad vagy. én viszont értékelem az időt a gyerekeimmel, egyrészt mert majdnem elvesztettem mindkettőt örökre, másrészt mert csak néhány évig lehet élvezni a társaságukat, aztán huss. a fejemből kibámulni tudok éjjel is meg amikor majd nyugdíjba mék....

terii 2011.12.13. 18:33:29

@akiazsiráfotszereti:
ne hidd.:)a lányom 21, 18 a fiam, 17 a kicsi, de nem szoknak le az anyázásról.:)még amerikából is naponta kétszer felhívott a lányom fél éven keresztül, amíg kint volt. ha jól szeretted őket,soha nem szoknak le róla.:) ezért kell kipihenni őket.:)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 18:36:00

@terii: 21, 18 és 17??? akkor valamit télleg elszúrtál :)

terii 2011.12.13. 18:36:53

mondtam.:) de alig várom az unokát. de ikeába biztos nem viszem:)

alekiborg 2011.12.13. 18:59:27

en lattam olyat az ikeaban, hogy etelhordoba nyomta ki a no a kecsapot meg a majonezt szerda delelott

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.13. 19:16:25

@alekiborg:
"-És Frankenstein mit eszik?
-30 adag kecsöpöt!"

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.13. 19:44:46

@akiazsiráfotszereti: Köszönhetően neked.:-/
Azért batgirl blogja jobb.

acidx 2011.12.13. 19:53:46

most akkor az a baj, h 390 a kacsa, vagy az a gond,hogy a sok gyökér/öreg/csöves odajár enni? egyébként, ha 250 lepedőt otthagy a posztoló akkor miért nem megy el valami nívós étterembe és eszik kacsát drágáér'? amúgy ha ennyire felb.szom valamin az agyam, akkor várok kb 3 napot, mert előtte csak hülyét csinálok magamból,mint most a posztoló.

Anti Anyag (törölt) 2011.12.13. 20:09:28

Régen frankó volt az Ikea étterme. (Mondjuk a svéd húsgolyó nekem nagyon nem jött be) Érdemes volt beugrani csak kajálni is, bár ha már ott volt az ember vett ezt-azt.

Meg kell emelni az éttermi árakat, növelni a választékot és minőséget és akkor nincs gond. A legtöbb ember nem sértődik meg, ha vesz egy kanapét, hogy na itt is annyi a kávé mint bárhol másutt.

XCat 2011.12.13. 20:20:21

@terii: Egyszer csak úgy kíváncsiságból meg fogom csinálni amikor üvölt egy kisgyerek (már ha úgy egyébként semmi baja nincs), hogy visszaüvöltök rá. Aztán suttyomban lefényképezem milyen fejet vág.

@akiazsiráfotszereti:
Engem kiszúrtál már? :)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 20:26:15

@PsychoCica (4zsiráf): azt be is kell ám bizonyítani mint a kollegina tette. csak úgy bemondásra nem osztogatom a címeket:)

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 20:32:10

Nagyon amatőrök vagytok.

Nem csak a banyaszatyor, meg a járókeret, de bizony az üvöltő gyermek is taktikai fegyver.

Egy barátom mindég úgy megy hivatalba, hogy viszi a lányait, előtte jól behergeli őket, ott meg haggya, hadd hisztizzenek. Apek, önklényiroda meg minden. Eddig mindent soronkívül intéztek neki sé még hálásak is voltak, hogyletakarodik. És még csak nem is hisztizik, meg tolaxik, csk nem szól rá a gyerekeire, hogy kussojjanak már.

XCat 2011.12.13. 20:37:30

@akiazsiráfotszereti: Igyekezni fogok. :) Tudsz erre a célra kölcsönadni gyereket, vagy szerezzem be magamnak a szemléltető eszközöket?

@Rosszindulatú Vászka: Ha mellettem áll meg, én rá fogok szólni, nyugodj meg. De az apjára is.:) Utána kussolás van, meg szinkronban szipogás.

XCat 2011.12.13. 20:38:25

Gyerekek, fizetett reklám következik (én fizettem érte): van ilyen, hogy cerbona day, kávés ízű.
Vegyetek olyat, mert cseszettfinom.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 20:45:53

@PsychoCica (4zsiráf): kizárt, nem ojan gyerek, hogy ijen eccerűen le lehetne oltani. Ellembe jó erős és nagy hangja van, valamint nem ódzkodik az övön aluli verbális inzultusok halmozásától, ezügyben viszont magasan az átlag feletti szókinccsel rendelkezik. Remek szájkarateharcos, viszont nagy darab is.

XCat 2011.12.13. 20:51:39

@Rosszindulatú Vászka: Nekem meg gyors kezem. Egy maflás, és egyből másképp tárgyalunk. Persze belém haraphat, de onnantól már vérre megy. :)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 20:51:40

@PsychoCica (4zsiráf): enyimeket nem adom:) mindenki roncsa el a sajátját:)

XCat 2011.12.13. 21:07:46

@Rosszindulatú Vászka: Akkor lehet hogy apukának kellene maflást osztani inkább. Mondjuk az ilyeneknél úgyismindig.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 21:13:39

@szmoker (Homo Trollicus): Köszi:) szeressem.

@PsychoCica (4zsiráf): hmm. a múltkori okfejtésünk óta is azon gondolkozom, hogy mi a fenével lehetne téged arra rávenni, hogy revideájjad ezeket az egészségtelen nézeteidet. de arra jutottam, hogy annak csak az az módja lenne ha a pasimat neked kölcsönadnám egy-két napra. :) sajnos ez az opció neki se nagyon jönne be meg nekem se, bár igazán nagylelkű vagyok, de mégse érezném magam jól. na. csak gondoltam megosztom veled min töprengek ha unatkozom.

XCat 2011.12.13. 21:20:01

@akiazsiráfotszereti: Köszönöm, édes vagy. :D A szándék a fontos, tudod. ;)

Én olyan fajta nő vagyok, aki nem akar gyereket, később sem fog akarni, és így boldog. És nincs az atyaúristennek az a csodálatos, multimilliárdos, engem imádó és a csillagokat elém rakó, kurvajólkinéző, okosműveltzseni hapsija, akinek a kedvéért meggondolnám magam.

Ennyi.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.13. 21:22:37

@PsychoCica (4zsiráf): Ezt a haverom megcsinálta anno, igaz a sajátjával. És meglepettet. És csönd lett.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 21:23:47

@PsychoCica (4zsiráf): nem is a gyerekszülésről beszéltem :) az nem mindenkinek való, és tejjesen okés is hogy nem akar mindenki utódokkal vesződni.

XCat 2011.12.13. 21:29:25

@atpijkamo: Majd te csinálsz helyettem is.

Bár tudod mit, ha megszülöd és kínlódsz vele évekig, én egye fene, felcsinállak. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.13. 21:29:52

@PsychoCica (4zsiráf): "amikor üvölt egy kisgyerek"

Ha még csecsemő, akkor rő kll fújni. Teljesen meglepődik, eszméletlen pofát vág.

Nagyobbal talán megpróbálnék ilyen porlasztó öntözőből vízpermetet spriccelni az arcába. Bár ezt még nem prób áltam.

Rá biztos nem ordítanék.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 21:31:19

@atpijkamo: nem mindenkinek :) és jobb is így....:) de ez mán messzire vezetne.

meg azt már réges rég tuggyuk, hogy az élet értelme nem a gyerek hanem negyvenkettő.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.13. 21:31:42

@PsychoCica (4zsiráf): :)) Annyit azért nem. Talán még nem vagyok túl a termékeny korszakomon, de a hajlandóságon már igen. Most már inkább unokákkal szórakoznék. Ott nincs felelősség, kényeztethetem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.13. 21:33:16

@akiazsiráfotszereti: 42? Az biztos nem. Az gyereknek sok. Bár milyen számrendszerben? 5-ösben is sok.

XCat 2011.12.13. 21:33:19

@atpijkamo: És mi van ha az életed értelmei valami magasztosabbat képzelnek el maguknak a szaporodásnál? :)
Vagy kevésbé magasztosat, minden esetre mást?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 21:34:44

@PsychoCica (4zsiráf): @atpijkamo:

na hát akkor ti ketten pont összepasszoltok:) egyik se akar semmi undorítót csinálni a másikkal. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.13. 21:35:53

@PsychoCica (4zsiráf): "képzelnek el"

Azok nem képzelnek. Mire gondolkodnak, már a kocka rég elvetve.

Ők meg aztán szabadon dönthetnek, hiogy mit kezdenek magukkal, sajnos, liberális világban élünk. (Manapság már a nemükről is dönthetnek.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.13. 21:37:16

@akiazsiráfotszereti: A harmonikus együtthomározás alapfeltétele.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.13. 21:38:38

@akiazsiráfotszereti: Aazért annyira nem vagyok öreg, hogy általában ne akarnék valami undorítót csinálni.

XCat 2011.12.13. 21:41:26

@atpijkamo: Rohadt kurva. :)

(kéretik a vonatkozó irodalmat figyelembe venni.)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 21:41:28

@atpijkamo: ne izélj már velem. hát douglas adams meg az egerek??

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.13. 21:47:07

@PsychoCica (4zsiráf): Woody Allen

@akiazsiráfotszereti: Tudományosan nem bizonyított. Csak egy sejtés.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 21:55:00

Én eccer hirigeltem kiscsákóval meg az annyával. Moziba. Végig beszélgettek, eléggé zseníroz az ijesmi. Osztán csendbe megkérdeztem anyukát udvarjasan, hogy nem okoz-e nekik problémát, ha én csendbe maradok, nem szeretném őket zavarni. Lefagytak és bekussoltak. Gondolom ezen elrágódtak a film végéig.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 22:00:09

@Rosszindulatú Vászka: az jó lehetett. én meg egyszer elvittem a kispockaimat moziba valami diznicsudaságot nézni az egyik barátnőmmel meg az ő két gyermetegével. ilyet még nem éltem: a mozi töküres volt. télleg. csak mi ketten meg a négy gyerek. csaptunk nagy rajcsúrt meg rohangásszást, montam az utódoknak hogy most kivételesen lehet:)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.13. 22:01:29

@atpijkamo: Azt hittem, hogy az az utolsó mentalevél.
Szerintem a gyerek egy játék, csak nem kell elemet cserélni benne, igaz, a falhoz sem csaphatom, ha unom. De attól még játék. Oszt' aki akar ilyen, játékot, az vesz magának, és játszik vele, aki meg nem akar, az vehet macskát, meg tamagocsit, vagy mehet Wow-ozni, és szerepjátékos társaskörbe.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.12.13. 22:02:17

A helyzet az, h a posztolónak igaza van. Egyszerűen ezek a fent északon, a jólétben kimunkált ötletek itt, ebben a szánalmas balkáni országban nem működnek.

Én egyszer olyat láttam, h az öreg csokker nyugdíjas (sajnálom, de annak ellenére, hogy tudom, h nem jókedvéből teszi a dolgot, de akkor is) az általa hozott kis margarinos műanyag dobozba veszettül nyomta a ketchup adagolóból a ketchupot és vitte haza. Hát álljon már meg a menet. Miért nem lehet ezekre rászólni???

matlab compiler 2011.12.13. 22:14:00

Az volt már, hogy ez igazából Enki Géza posztja, amit álnéven Litkai írt?
Mert szerintem az, a stílusból ítélve, (a kávét, ami egyébként moslék, meg hogy egyetemisták is jobban kitalálnák a megoládst, szerintem ott bukott le...)

XCat 2011.12.13. 22:15:36

@matlab compiler: Enki, Litkai? Kik azok? Valami celebek?

johevi 2011.12.13. 22:19:09

Olcsó kaja, family cardosoknak ingyen kávé, erre odamegy a sok tipikus magyar ingyenélni, és az üzlet a hibás... Ez is tipikusan magyar

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 22:19:41

@klarky: talán azért, mert ha rászólsz, akkor leginkább magadat alázod meg vele.

Attila F 2011.12.13. 22:20:04

INGYEN KÁVÉ van az Ikeában? Bakker, miért nem tudtam én ezt eddig? ROHANOK!

XCat 2011.12.13. 22:23:44

@Rosszindulatú Vászka: Úgy gondolta, hogy valaki más.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.13. 22:24:57

@klarky: na ezt még leírom. nyuszikám bogaram, már megbocsáss a bizalmaskodásért... haa tudod hogy az öreg nem jókedvéből viszi haza a kecsapot, akkor miajófenéért nem nyomsz egy ötezrest a kezébe?? asse jó?? nézni őket nem jó, rászólni szégyellsz, segíteni sóher vagy, akkor mégis mi a jó???

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.13. 22:25:13

@Attila F: Várj! Kell hozzá famili kártya. Meg ahogy hallom, most már csak kaja mellé adják. És csak hétköznap.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 22:25:33

Tik télleg nem tuttok olvasni?

Na seggítek:

"Ingyen kávé vagy tea

A hét minden napján vendégünk vagy egy csésze kávéra vagy teára az éttermünkben, amennyiben meleg ételt is vásárolsz."

Forrás: www.ikea.com/ms/hu_HU/ikea_family/member_benefits.html

Azaz nincs begyűjthető ingyen kávé.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.13. 22:26:38

@PsychoCica (4zsiráf): Igen, celeb, Litkai Klaudia. Az a gömbölyű.

penelope garcia 2011.12.13. 22:27:00

A kedves posztoló az a tipikus nagyarcú, a Lázár-féle "aki, annyit ér", mint mások sosem, igaz?
Belem kifordul az ilyen irigy, melldöngető fickóktól.

XCat 2011.12.13. 22:28:02

@atpijkamo: Jah aztatat tudom! Az énekelte a faludiszkóba a Láma szemét, nem?

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 22:28:24

@PsychoCica (4zsiráf): az a magatartás meg ellembe kimeríti a sunyi és ajjas proligőg tipikus megnyilvánuklását.

Sztem.

Gáborom 2011.12.13. 22:32:19

Hát ha van torta, akkor mögnézem.
A többi nem érdekel, különösen nem a kényszerpálya, amin ha teccik ha nem teccik bégig köll menni.
Mondjuk én csakazértis fordítva megyek rajta.
És nem ülök bele a fotelekbe, mert mind olyan alacsony,hogy alog bírok kimászni belőlük.
A matracokba meg nem fekszem bele, mert már benne volt a fél város.
Ikea? Olyan minta Coca Cola. Jó marketing, semmi több - még ha valóban itt-ott vannak is benne jó dolgok.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 22:34:46

@Gáborom: badarság. Nem kell végigmenni, csak a lúzereknek meg birkáknak. Át lehet vágni rövidebb utakon is, nincsenek lezárva a menekülőutak. És nem is egyirányú ucca, szal lázadásnak a visszamenés eléggé lájtos.

Megdobbent 2011.12.13. 22:35:21

Egyszer magam is jartam arra venni ilyen-olyan ikeas dolgokat, mondom betolok egy valami uditot, es telleg ott volt a sok joarcu ember, zart, tomott tolongasban. Igyaztan szartam az egeszre, es kibirtam hazaig :)

XCat 2011.12.13. 22:38:43

@Megdobbent: 200 méterre van a sugár meg az árkád, oszt az nem tolong.

Tapogatott Kukorica 2011.12.13. 22:40:38

Ha csak kajat arulnanak az Ikeaban, McDonalds lenne a neve.
Nem kell odamenni, ha ennyire vacak.
Legfeljebb phoshpunepaert, az belefer.

fda 2011.12.13. 22:40:52

fejlesztett az ikea: már az ingyen kávé sem úgy megy mint régebben, az ingyenszatyor is 20 forint lett.

Mondjuk tény, hogy ami ingyen van, azt az emberek nem becsülik, hanem visszaélnek vele.

Az ikea így is az egyik legvevőbarátabb áruház a tapasztalataim szerint, én szeretek bemenni

mement 2011.12.13. 22:44:43

Gyonyoryu kispolgari sirankozas:)

A Tyne folyó déli partja 2011.12.13. 22:47:53

@Kulics: pedig a tetovált lányban a csaj ott vásárol be minden bútort, mikor lop pár milliót. a könyv szerint.

megmondomatutit 2011.12.13. 22:48:08

Fel kell jelenteni a versenyhivatalnál az Ikeát, hogy merik 390-ért adni a kacsacombot???? A parasztok anno a dinnyéért kiverték a balhét az Azchanál, akkor ez most hogy???

A Tyne folyó déli partja 2011.12.13. 22:49:17

@neccharisnyás útonálló: én meg csak ott találtam errefel rendes tányért, meg kanalat. az angoloknak ugyanis olyanjuk nincs. a levest itt bögréből szokás, és INNI.

XCat 2011.12.13. 22:49:23

@megmondomatutit: Termelői áron biztos kevesebb.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 22:52:45

@PsychoCica (4zsiráf): oszt az lesz, hogy kapsz egy nyers, tollas kacsalábat, pár lécet meg szál gyufát, hogy rakd össze magadnak a sülthúst mi?

piszok alfréd 2011.12.13. 22:54:42

most voltam ott péntek délelőtt. a kávé tényleg ihatatlan volt. egy nő a kitett literes citromléből ( a teáhhoz volt kitéve) kb 2 decit betöltött egy műanyag flakonba, majd elsétált angolosan, de a csúcs a 7- 8 tagú punk társaság volt, akik a mellettem levő asztalra visszahordták a többi vendég tálcáját és szépen komótosan megették a maradék kaját, ha elfogyott hoztak újabb maradékot. úgy hallottam később a kacsacomb miatt valóban kisebb hisztéria volt...

KariKa 2011.12.13. 22:55:30

@Rosszindulatú Vászka:

Köszönöm!
Ez a pár sorod megváltoztatta az életemet!
De tényleg!

Comment of the year.

"régebben én is így voltam vele, de rájöttem, hogyha az Ikejába pezseg a Nejem, van pár nyugis órám, csak a ritmust köll eltalálni mikor bólogassak üveges szemmel, vagy mikor borzongjak, külömbe tök patent, addig se tesz fel beugratós kérdéseket. Monnyuk szarabb, mint otthon dögleni meg sztondulni, de csak jobb sok más egyéb egrecíroztatásnál."

belekotyogok 2011.12.13. 22:57:00

@Fenimore: én elég optimistán úgy gondolom, hogy a szarrá ekézett posztoló csak soppingolni akart, de mire átvergődött az étkezdébe torkolló gyerekosztályon, ahol azért mindig kissé el van szabadulva a pokol (már csak az étkezni kívánó, kacsacombra éhező tömeg miatt is, a játékokat próbálgató ovis hadakról nem is beszélve), hogy lejuthasson a kurva vásártérre, ahol további testcselekhez kell folyamodni, hogy elevickéljen a bútorosdis részhez (már amennyiben nem téved el és nem halad el huszadszorra is az étkészletek mellett...), már a töke telivolt. Kicsit frusztrált lett, járt az agya. SZerintem nem szövöget valódi terveket komplett társadalmi csoportok kiirtására, csak felhabzott benne az ideg és eme feszültséget egy kissé nagyképű, sznob, és főleg tetves hosszú levélben vezette le. Jobb, mintha kutyákat rugdosna, terhes nőket verne, BKV-ellenőröket vegzálna.

Tény amúgy, hogy szerintem is fos úgy vásárolni, hogy látszólag céltalanul lézengő, kacsacombra áhító zombiseregek kerülgetésével és min. 10 km megtételével lehet kikeveredni az ikeából.

XCat 2011.12.13. 22:59:29

@belekotyogok: ... pedig akár a liftet is használhatta volna.

Büntetném aki nem használja az indexét 2011.12.13. 22:59:59

Én voltam a budaörsiben többször is, az étterem mindig full. Hétköznap délben: Először meglepődtem, mert a parkoló dugig, az áruházban alig, aztán kiderült, délidőben a környékbeli irodisták ebédelnek az étteremben. Hétvégén és az esti órákban a családok étkeznek ott. Lusta anyukák (és apukák) próbálják így elbliccelni a főzést.

Megdobbent 2011.12.13. 23:02:46

@piszok alfréd: szep lehetett, olyan europaian magyaros. Legyunk ra buszkek, mi ezt adjuk a kontinensnek, es igy iskolazzuk le a tetves balkant a jobb penzukkel es jobb megitelesukkel egyutt. Megmutatjuk!

belekotyogok 2011.12.13. 23:03:40

@PsychoCica (4zsiráf): de a vásártéren akkor is keresztül kell jutni valahogy, nem? vagy azt is el lehet csalni? (a rövidítő utaktól tudok, de hátha van valami titkosabb,még rövidebb :D)

irinyeahétszentségit 2011.12.13. 23:07:29

Én ha nem muszáj, kihagyom az Ikeát. Utálok bolyongani a labirintusukban. Az éttermük pedig tényleg katasztrófális állapotokat mutat.

piszok alfréd 2011.12.13. 23:07:50

@Megdobbent: mi elszórakoztunk a dolgon, de a többséget láthatóan ledöbbentette a társaság, nem is a punk viselettel volt a baj, hanem a tisztaságukkal. gyakorlatilag kenterbe vertek bármilyen hajléktalant...

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 23:08:59

@KariKa: ahogy José Luíz Torrente mondta, ha meg kell baszódni, hát meg kell baszódni. Öreg vagyok már ahhoz, hogy annyit hisztizzek egy ijen tortúra miatt, mint csikókoromba. Nincs nekem már arra energiám.

@belekotyogok: azért azon meglepődni, hogy a nagyáruházba sok ember van, nem túl bölcs dolog.

XCat 2011.12.13. 23:10:03

@Rosszindulatú Vászka: az már jófejség. :)

Pékek sem állnak oda a tescohoz tüntetni, hogy ott miért olcsóbb a kenyér. Annyi oszt kész. Nem akarják, hogy éhen dögölj, ilyen drágajóemberek ezek.

belekotyogok 2011.12.13. 23:10:47

@piszok alfréd: punks not dead és mivel hideg az idő meg az aluljáróban is macerálják őket a rend dolgos őrei, ezért nyilván odaszoktak.

XCat 2011.12.13. 23:11:33

@Büntetném aki nem használja az indexét: Rohaggyanak meg hogy napi 12 óra meló után inkább a kölyökkel foglalkoznának főzögetés helyett!

XCat 2011.12.13. 23:13:44

@belekotyogok: Nem tudom, annyira sűrűn nem járok. Én azt csinálom, hogy elkapok valami jobbseggű férfialkalmazottot, hogy deengem márpediglen vezessen ki. Egye fene, nő is lehet, csak ismerje a járást. De az nem hatódik meg annyira, ha sírni kezdek. :)

A trükk, hogy nem szabad elengedni, mert rutinosan menekülnek.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 23:13:50

@piszok alfréd: rosszul nézik ezek az emberek a dolgot.

Ugye mostanság az ételmaardék nem ygesznókba való finom és tápláló moslék, hanem megfelelően kezelendő sé semlegesítendő szerves hulladék, aminek kezelése pénzbe kerül.

Ezek a derék és rátermett fiatalok ökotudatos módon biómódra recikrálták az ételmaradékot, ezzel is tehermentesítve az áruházat a szemét begyűjtés tárolás és elsuállítás kölcségeitől és terhétől.

Ezek igazán ikeakomform júzerek voltak így aztán.

piszok alfréd 2011.12.13. 23:14:03

@belekotyogok:
meg az aluljáróban nincs is húsgolyó rakott kel körettel, és korlátlan italfogyasztással...:)

piszok alfréd 2011.12.13. 23:15:30

@Rosszindulatú Vászka:
talán még fizet is az ikea nekik, hogy tehermentesítik a konyhásokat...

bengáli tigris 2011.12.13. 23:16:02

Hogy is van a táblán, a "mikor érdemes az Ikeába látogatni" feliratún? tán kedd dél-koradélután, akkor vannak a legkevesebben. Hétvégén TILOS.Hétköznap estefelé is tilos, érthetetlen módon több a kisgyerekes( 3év alatti gyerekkel) anyuka este 8kor mint hétvégén.

XCat 2011.12.13. 23:16:16

@piszok alfréd: Nem punkok voltak azok, hanem valami szektások. Már a jézuska is megmondta, hogy ha a mező madarainak ad enni valami azúr nickű főszer, akkor senkikse maradnak éhen....

belekotyogok 2011.12.13. 23:17:47

@Rosszindulatú Vászka: nem a sok ember a baj, hanem a Látszólag Céltalanul Lődörgő, Bevásárló Kocsikkal Utakat Elálló, Ingyen Kávéra/Akciós Libacombra Áhító Seregek a gond :D

Megdobbent 2011.12.13. 23:18:13

@PsychoCica (4zsiráf): na akkor te muguszod a koveteso osszeirogato terkepezoket is. Merugye te raragadsz a jo seggre, rad meg radragad a terkepezo. Aztan egy ovatlan pillanatban te kilepsz a sorbol es a terkepezo kozvetlen a joseggure akaszkodott. Ezestben mesz es iszol egy pezsgot az etteremben :)

ubu1 2011.12.13. 23:18:30

@PsychoCica (4zsiráf):

21:20:01 - "Én olyan fajta nő vagyok ..."
21:29:25 - "... én egye fene, felcsinállak. :)"

Hol végeznek tíz perc alatt nem átalakító műtétet?

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.13. 23:21:35

@klarky: Az ikea itt finnországban is ugyanilyen suttyóparádé. Szűkszavú mogorva apa kopogtatja a bútorokat miközben Ritva nézi és akkor végre Lasse kiböki: "tää on kyll puusta tehty..."
(ebbizony fából van)

XCat 2011.12.13. 23:21:40

@ubu1: Megannyi fontosch kérdés!

@Megdobbent: Ja.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 23:22:36

@belekotyogok: hát bútorot venni a legtöbben így szoktak, hogy nézegetik, méregetik és átgondojják alaposan, ráadásul a cég eredeti imidzséhez képest nekünk nem is annyira olcsó, mint egy svéd diáknak.

A közlekedő utak meg szűkek a balkáni fegyelmezetlenséghez szokott hunpolgároknak. ÉS ez se ikeás jelenség, hanem általános heji jellegzetesség.

Ingyen kávé meg régóta nincs, se ingyen libacomb, az csak vetítés.

belekotyogok 2011.12.13. 23:23:01

@PsychoCica (4zsiráf): azokra a brit indipop-zenész külsejű, hókadt ifjakra gondolsz, akik ilyen riadtnyúl tekintettel bújnak meg a szgépes munkaállomásuk mögött? Persze amikor csapatokba vannak verődve, akkor már nem olyan riadtak... Na, őket sose merném megszólítani...

XCat 2011.12.13. 23:24:02

@belekotyogok: A LCLBKUEIKALÁS?
Úgy hangzik mint valami délafrikai nemi betegség:)

XCat 2011.12.13. 23:25:12

@belekotyogok: Nem, én a járkálókra csapok le. Szoktak néha azt is.

belekotyogok 2011.12.13. 23:26:18

@Rosszindulatú Vászka: nézd el tapasztalatlanságomat, a legnagyobb lakberendezési tárgy, amit vettem valaha IRL helyzetben, egy 120x100 cm-s szőnyeg volt...Nem tudom, hogy viselkednek a bútorvásárlók természetes élőhelyükön.

Bár persze sejthettem volna...

piszok alfréd 2011.12.13. 23:29:12

@Rosszindulatú Vászka:
most pénteken:
kávé sütivel 200.-
comb körettel 390.-
family club kávé 100.- (azt hiszem)

azért ez szinte ingyen van, főleg, hogy a pofátlanok simán visszamennek még 1-2 italért, a kutya nem nézi...

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 23:29:46

@belekotyogok: a tétova bútorvásárlók nem porblémásak.

Ellembe a kettes vagy hármas csoportokban bóklászó fancsali, baszatlan szinglihordák már igen.

Nem beszélve a frusztrált kismamákkról, akiket többnyire egyéb gyermek és ökölbe facsarodott arcú hím követ.

Na ott borítékolható az incidens.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.12.13. 23:31:29

"Láttam egy ismeretterjesztő filmet az IKEA-ról, melyben megemlítették, hogy Ingvar Kamprad azért helyezett éttermet az áruházba, hogy kellemesebb legyen a vásárlás." Azért csinált éttermet, hogy az emberek ne menjenek haza, ha megéheznek, hanem maradjanak tovább vásárolni.

XCat 2011.12.13. 23:32:49

@chipanddale74: Nem mondod hogy ilyen rohatt köcsög volt???

piszok alfréd 2011.12.13. 23:33:55

emlékszem régebben ingyen volt a parkolás, ha vettél valamit, így egy fél napi parkolást megúsztál egy 190 forintos locsoló kannával, vagy egy csomag szalvétával. erre a trükkre azóta már rájöttek...

belekotyogok 2011.12.13. 23:35:00

@PsychoCica (4zsiráf): :D
Végülis betegségnek is felfogható: valamiféle perverz rajongás svéd akciós kacsacombok irányába. Ki kellene vizsgálni, hogy szerzett vagy örökletes-e a dolog, illetve Magyarország népességének hány százalékát érinti, hogy provokatív környezetben, látszólag céltalan lődörgés közepette képtelenek ellenállni az olcsó kacsacombnak.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 23:37:57

@piszok alfréd: gondolom így szórják ki a lejáratközeli kajákat. Nincs ezzel baj, akinek ez élmény, én igazán nem írigylem tőlük. És nem pofátlanság az italutántöltés, így van kitalálva a rencer. Ezért kicsi a pohár.

Ráadásul aki csak enni megy be akciósan, nem foglalja a légtért a komoj kanapévásárlók elől. Aki meg kanapét soppolni ne hisztizzen a büfé miatt, hacsak nem ő is így aakrja élményné tenni a vásárlást, ellembe akkor meg fals a nyafogás.

Az a nyugger pedig, aki begyüjti és elviszi a mozgatható kajákat, az nem élősködő, hanem alig élő példája annak, hogy mennyire szar élhetetlen és embertelen ez az ország.

Sztem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.13. 23:40:44

@ubu1: Itt a zinterneten seperc alatt nemetválthacc. Csak mondani kell.

XCat 2011.12.13. 23:41:09

@Rosszindulatú Vászka: Nyuggerek azért kérdőjelesek. Van olyan is, amilyet te mondasz, de másféle is. Aki fiatalnak szar volt, nyuggerből sem lesz faszent.

XCat 2011.12.13. 23:42:18

@atpijkamo: Te pl. kutya vagy. Az egy külön nem. nem kell létező nemnek lennie, esztikénk pl sárga csillag. Vászkára így ránézésre nem tudom.

2011.12.13. 23:43:23

Ekkora sz*rrágót, mint ez a levélíró... hát ilyet ritkán látni. Olyan mint a hisztis nyugdíjas, aki elbontatja a játszóteret, csak hogy ne kelljen a gyerekeket látni az ablakától 200 méterre.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.13. 23:47:54

@PsychoCica (4zsiráf): Használj fel a nickjeikből betűket, és alkosd meg belőlük a gyerekük nickjét! (Batgirl segíthet, nagyon otthon van az anagramma gyártásban.)

XCat 2011.12.13. 23:49:10

@atpijkamo: Batgirlnek más funkciót szánok. Ő lesz a legújabb fejlesztésű szerves bőróvszerem alapanyaga.

szgy 2011.12.13. 23:49:40

ekkora öntelt barmot mint ez a levélíró... lealázza a fél világot mindenféle mocskos, hülye, ingyenélő, nyugdíjas, diák, csürhe aki kevesebb pénzt költ mint ő, de megalázónak érzi ha a biztonsági őr ellenőrzi a blokkot. biztos az a fajta "úrhölgy" aki attól is rosszul van ha ránéz egy hajléktalan.

remélem legközelebbi vásárlásnál mikor csak valami apróságot vesz jól lealázzák hogy hogy képzeli hogy ezzel tartja fel azokat aki TÖBB EZER forintért vesznek valamit, mondjuk egy tortát és nem is érdekli őket az akció.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 23:49:42

@PsychoCica (4zsiráf): az mindegy. Bolondok meg viselekdészavaros júzerek mindenhol vannak, nem lehet rájuk méretezni a táncrendet.

Asse megy, hogy kizárólag egyforma viselkedéskultúrával rendelkező egyedekkel népesíccsük be a közvetlen környezetünket. Voltak ijen kísérletek, de nem jöttek be.

XCat 2011.12.13. 23:51:58

@Rosszindulatú Vászka: Najó, de ha adott egy vén kurva havi 400 nyuggersáppal, aki mindenkivel csak kötekszik, és az is ugyanazt csinálja, arra mit mondasz?

Neo07 2011.12.13. 23:54:18

Sajnos én is szomorú tapasztalatról számolhatok be: két emós fiatal pumpált egy-egy literes flakonba ketchupot és mustárt... Rájuk szólni ugyebár hiábavaló - de inkább a biztonsági őrök dolga kellene hogy legyen ez...

Sajnos, ha nem változnak a dolgok (és nem látok erre esélyt), akkor mentalitásban sokkal messzebb kerülünk a Nyugattol, pedig vélelmezhetően már most is elég rossz a helyzet.

Szerintem az elszegényedés sem indokolhatja ez ilyen gerinctelen viselkedést.
Gondolom, Svédországban az ilyesmi elképzelhetetlen, szégyellhetjük is magunkat előttük. (Most tényleg, néhány forint "haszonért" megéri?)

Rosszindulatú Vászka 2011.12.13. 23:55:03

@PsychoCica (4zsiráf): én semmit. Nekem nincs rá igényem, hogy mindenre címkét ragasszak.

Ráadásul engem nem zavar, nem miatta lesz kevesebb kecsöpöm a lekváros fasírthoz, nomeg a házirend se tilcsa, hogy többet vegyen az ingyenesnek láccó stuffból, mint bárki más.

De leginkább szaromle.

XCat 2011.12.14. 00:00:38

@Rosszindulatú Vászka: Akkor ezt kiterjeszthetnéd mindenkire, meg úgy mindenki mindenkire, és máris nem lenne problemtikus, hogy ki mit hogy.

Mondjuk sztem eleve gáz azt figyelni hogy mit csinál.

glad az egyetlen 2011.12.14. 00:02:00

@PsychoCica (4zsiráf):

"...Én olyan fajta nő vagyok, aki nem akar gyereket, később sem fog akarni, és így boldog. És nincs az atyaúristennek az a csodálatos, multimilliárdos, engem imádó és a csillagokat elém rakó, kurvajólkinéző, okosműveltzseni hapsija, akinek a kedvéért meggondolnám magam...."

Hányszor hallottam én ezt már, aztán hányszor láttam, hogy alig néhány év alatt mekkorát fordult a világ, amikor beindultak a hormonok vagy elért a nőszemély egy x kort.
Akik ilyen kijelentést tesznek azok 90% aztán csak meggondolja magát, aztán persze lehet, hogy te benne leszel a 10%-ban.
Hozzáteszem én tiszteletben tartom ha valaki alkalmatlannak érzi magát a szülöi szerepre akkor nem erőlteti azt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 00:02:06

@Neo07: "pumpált egy-egy literes flakonba ketchupot"

Bazi drága hotel, megyünk le reggelizni. Ilyen kis gyűszűnyi poharakba lehetett venni isteni narancslét. Pofátlan srácok félliteres kóláspoharakkal jöttek zabrálni. Gondolnád, csakis magyarok. ... Nem, amcsik voltak.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 00:02:37

@PsychoCica (4zsiráf): ha soppolni megyek, nincs kedvem népnevelni többnyire, ellembe igyexek minnél kevesebb időt tölteni a bótba. Élni és élni hagyni. Ennyi.

XCat 2011.12.14. 00:05:24

@glad az egyetlen: Én már túl vagyok azon a beindulós koron, drágaságom.
Egyébként helyes. :)

XCat 2011.12.14. 00:07:15

@atpijkamo: Én azóta is bánom, hogy nem loptam aprósütit. Vagy legalább a manágerhez nem mentem oda, hogy de nekem kell olyan nyolc kiló, fizetek érte annyit amennyit akar, de intézze el. Olyat mégegyszer soha sehol.:(

belekotyogok 2011.12.14. 00:10:15

@atpijkamo: mondjuk mi német és francia hordákat láttunk olasz svédasztalt rabolni reggelenként, mi magyarok szolidan táplálkoztunk, legyőzve a genetikai kényszert, hogy frissen sült csokis crossiantokkal tömjük a zsebünket és csináljunk napra való élelmiszercsomagot.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 00:16:27

@belekotyogok: Talán német pincér volt, aki pár éve megszólt, mert a reggeliről felvittem a szobába egy narancsot. Jogos lett volna, ha azért vittem volna a kezemben, mert minden zsebem szendviccsel lett volna tele.

Jaj, ne is mondjad, mingyár itt egy kétnapos svédasztalos dzsembori. Halálra kell ennem magam! Nem azért, mert olyan csóringer vagyok, hanem mert olyan finom.

Parasite 2011.12.14. 00:27:23

mióta magáz az ikea?
ki a faxt érdekel mennyiért vásárolsz? azt hiszed attól vagy valaki mert elköltesz az ótvaros gagyi széthulló bútorokat fillérekért előállító ikeában 250ezer forintot? svédországban a diákok vásárolnak az ikeában a zsebpénzükből, te meg döngeted a melled? vásárolj baxki a bo conceptben, ott nem lesznek nyugdíjasok meg emósok! viszont a számlád sem lesz 250ezer, max csak ha 1 lámpát veszel! idióta.

XCat 2011.12.14. 00:29:50

@belekotyogok: @atpijkamo: Akkor megfejtettétek a panyolviaszkot! Drága szállodákban kell nyaraltatni a magyar prolit, hogy láthassa hogy máshol is tahók, nem csak nálunk! :)

Neo07 2011.12.14. 00:30:09

@atpijkamo: Visszaadtad a hitemet. De az, ami a fent nevezett áruházban folyik, az akkor is ciki.

XCat 2011.12.14. 00:45:05

@atpijkamo: Mit mondott egyébként? Kíváncsi vagyok, mit mond ilyenkor. És te neki? A fejéhez verted a narit?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 00:48:35

@PsychoCica (4zsiráf): Én nem vagyok egy agresszív állat. És végeredményben igaza volt, a kaja azért volt ott, hogy reggelinél elfogyasszuk, nem spájzolni, még ha egy narancs is. Persze azért bunkóság ezért beszólni, de vendettára nem ad okot.

XCat 2011.12.14. 00:50:05

@atpijkamo: Ő meg azért pincér, hogy kussoljon. :)

XCat 2011.12.14. 00:52:49

@atpijkamo: De tényleg, hogy lehet ilyenkor beszólni? Mit mondott? Hogy bunkó magyar?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 00:53:22

@PsychoCica (4zsiráf): Meggyőztél. Mostantól, ha egy cincér görbén néz rám, kiontom a beleit. Hullani fognak, mint a legyek...

glinolid 2011.12.14. 00:55:43

A budaörsibe kell menni, oda nem jutnak ki a prolik. Nehogy má' keveredjünk. Egyébként is, miért nem az inast küldöd?

XCat 2011.12.14. 00:56:22

@atpijkamo: Oncsad, oncsad! Ha német volt, csak németül szólt be, nem? Vagy lehet aszonta, vigyél még narit.

Tényleg, kéne ilyen fidexes szekta, mindenki akárhol van, hoz onnan egy narancsot, és beszolgáltatja a Pártnak.

XCat 2011.12.14. 01:02:15

@atpijkamo: Most miért? Szerintem tök jó ötlet.

XCat 2011.12.14. 01:04:16

@atpijkamo: Nosza, csinájjukmeg, csinájjukmeg!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 01:11:55

@PsychoCica (4zsiráf): Nem közösködöm a narancsosokkal. Az elmúlt bő másfél évben kihúzták a gyufát. Soxor. Aszittem a gyébetűsnél nincsen rosszabb. Most már nem tudom.

Még egy kedvencem a Bokros. Aszitte, a professzorúr, az a kertészkedés, ha végigtol egy fűnyírót a kerten.

1995: Bokros kergeti az annyát az asztal körül.
- Anyám, álj már meg! Az egész ország ezt akarja!

XCat 2011.12.14. 01:15:09

@atpijkamo: Szernitem még vissza fogjuk sírni. :) Gyébetűstől.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 01:17:27

@PsychoCica (4zsiráf): Nem jön vissza. Akikkel az asztalkörüli viccet hallottam mesélni, azok már nem jönnek vissza.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2011.12.14. 01:19:37

A posztolónak: Hát igen, a rókerek veszélyes népség (itt vagyok pl. én is), én be sem nem engedném őket az ikeába, esznek-isznak, és nem vásárolnak, csak rókerek, és elég is ez nekik, fúj.

A többieknek (kommentelőknek): KÖSZÖNÖM!!! :) Ma már csak vigyorogni fogok. :)

Amúgy az vicces, hogy van egy külön ikeafamily.hu oldal, ami nem az ikeáé.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 01:21:24

Az eltolcsi milyen egy hólyag! Ment hozzá bankigazgató jó tervekkel. Meghallgatta? Lekezelte! Egy nálánál öregebb, tízszer okosabb, tapasztaltabb embert.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 01:24:39

@Parasite: Exhibicionisták? Hova gondolsz! Legfeljebb, ha van egy nagy terasz, ami az utcáról jól látszik.

Különben meg kitiltalak, ha offolsz!

XCat 2011.12.14. 01:24:39

@atpijkamo: A politika bonyolult állat. De én megfejtem. Aztán most félek.

Jaj hülye kurva praxison, ő törölte valamelyik "bátor hozzászólásomat". Mondom édesangyalom, ha én neked elmesélném az olyanokat... mondjuk minek. Meg nem is volt sok.

@Parasite: Miért, jönnél te is?

pucros 2011.12.14. 01:35:38

Szegény svédek folyton így járnak.

Bevezetnek egy gáláns szociális rendszert, erre rögtön jönnek a bevándorlók, és visszaélnek vele.

2011.12.14. 02:14:14

@neccharisnyás útonálló:
’Tudnád mit néztek rám eccer ikejá mosdóban! Papírtörlőnél méteres sor. Nekem meg kezet kellett volna törölni. Nézem, hátha van levegőfújós automata. Ni, mi ez a szürke doboz a falon. Ilyet se láttam még soha. Van rajta kép: aszongya kezet be, érzékel, levegő fúj, száraz. No, próba. Tökjó, mert ilyen kétkezes, nem is kell forgatni, egyszerre megvan. Akkora szeme kerekedett a népeknek, mikor látták mit művelek! Kb. mint mikor az egyik ősember nekiállt tüzet csiholni. Lefogadom, hogy 1-2 utánam izibe ki is próbálta a csudamasinát. Előtte meg csak rohangásztak nedves kézzel, mint a fejetlen csirke. Hátizé, komolyan ilyen vaddafakk élmény volt. Pedig bizisten rá volt rajzolva, hogy kell használni.’

Nos, az sem zárható ki, hogy olvasták az Európai Papírtörülköző Szümposzion 2008-as komparatív elemzését a különböző kézszárítási technikákról ( en.wikipedia.org/wiki/Dyson_Airblade [11]-es lábjegyzet), amiből - a tanulmányt megrendelő társaság nevét nézve talán nem annyira meglepő módon - világosan kiderül, hogy noha a forrólevegős gépekhez viszonyítva valóban minden szempontból jobbak a nagysebességű hideglevegős masinák, higiénia terén még mindig a papírtörcsi a nyerő. Így, ezen információval elméjükben (és szívükben!) teljesen racionális döntést hozhattak, amikor inkább kivárták a nagyobb tisztasághoz és kevesebb baktériumhoz vezető hosszú sort.

Persze elképzelhető, hogy a te interpretációd közelebb áll a valósághoz.

[c] 2011.12.14. 02:29:43

@glad az egyetlen: Mindenki ezzel jött nekem is, hogy bezzeg majd x évesen... mert "30 éves korára minden nő megvész az anyaságért". Hát nem, még mindig nem.

glad az egyetlen 2011.12.14. 02:57:32

Nyugi, mondtam, hogy 10% nem. :)

Én örülök, hogy aki tényleg nem olyan beállítottságú az nem erőlteti csak a társadalmi nyomásért az egészet.

ecodrive 2011.12.14. 05:26:17

Kedves Posztoló, jómaga meg miér' jár az ikejába ha ennyire rossz ottan?

Alvin66 2011.12.14. 06:26:17

Elolvastam kb. az első 100 kommentet. Majdnem mindegyik a posztolót szidja.
Ezt látva javaslom az értelmesebbeknek azonnal kitelepülni és utána az ország teljes területét lebetonozni parkolónak.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 06:40:35

@Neo07: @atpijkamo: azt csak azok hiszi, hogy a magyar bunkóbb, mint más népek, akinek komplekszusai vannak.

Én egy ideje figyelem a zembereket, és qrvára nem a magyarok miatt van kiírva sok szállcsiban külföldön, hogy amit kiviszel kaját azt kifizettetik.

Aki táskával vagy gyerekkocsival megy reggelzini, az mind gyanús. Meg aki marékszámra horgya az asztalához a péksüteményt. Többnyire a nyuggerek meg kisgyerekesek szoktak spájzolni - minden nációbúl - rendesebb hejeken, úgy kábé EU-s 5* környékén a szeméjzet szarja le, látnak azok többféle perverz emberet egy szezonba, mint a dr. csernus egész életébe. Engemet inkább azok irritálnak, akik otthaggyák a fele kaját összeturkálva, azokat addig ütném, míg mindent fel nem zabálnak amit kiszettek.

A kedvenceim, akik az italautómatánál isznak gyorsan 3-4 pohár narancslét, míg a többi sorbaállna, meg a svédasztaltól megbódultak, akik csk nézelődnek, mint a múzeumba.

De eddig a legnagyobb fles egy német nyugger házasbár volt. Anyu egy kicsiny asztalosszorítóval fogatat az asztallaphoz a retiküljét, Apa meg szépen kirakta a sor kotányi örlőmalmos fűszerkészletet aszasztalra maga elé a vacsihoz - és remek ötlet, szavamra, csak elsőre kicsit furán néz ki.

U.i.: azt konkrétan magyar hunpolgártól hallottam, mikor horta a köjkeinek a sok pohár gyümölcslét, hogy: látod kisfiam, ez a szállodai reggeli legfontosabb eleme, a narancslé.

Szittyakürt 2011.12.14. 07:02:48

Nem is olvastam végig a posztot. Ki az az irigy fasz/pina aki szórakozásból jár egy -nevezzük már nevén!- bútordiszkontba, miközben zavarja a többi sóher abban, hogy nyugodtan fogyassza el az ingyenkávéját?! Noooormális?

klacus 2011.12.14. 07:03:13

SZÁNALMAS!

Tényleg ez a legnagyobb bajod?

Az ember esze megáll. Ha van pénzed 200 k felett szarokat vásárolgatni, akkor miért nem mész normális étterembe...

hááááát 2011.12.14. 07:22:54

Szomszéd család ősztől-tavaszig minden2 vasárnap IKEA napot tart. Ez azt jelenti, hogy a gyerek repül a megőrzőbe a szülők pedig mennek körbenézni. A kisrác beszólása a liftben:- Anya, nem akarok IKEA-zni. Most tényleg ilyen a társadalom?????

Alvin66 2011.12.14. 07:29:12

@klacus:
Még egy ilyen retardált vélemény és betiltom az internetet...
Nem érted te szerencsétlen, hogy aki 200 ezerért vásárol egy üzleti vállalkozástól ( IKEA) annak igenis lehet az az igénye, hogy az ügyeskedő prolikat vágják ki onnan a francba?! Te azt hiszed szocializmus van, ahol mindenki egyenlő?! ( egyenlő proli? )
Nem, nincsen szocializmus. Az van, hogy ha én beviszek az ajtón 200 ezret, akkor jogom van NEM sorbanállni az ingyenélők mögött és jogom van NEM szar kávét kapni az ingyenélők miatt. És ehhez a jogomhoz egyáltalán nem kell jó étterembe mennem, elég ( lenne) az IKEAba. Persze egy normális országban.
Magyarország pont az ilyenek miatt tart ott, ahol tart, mint amilyenek ti vagytok itt, amikor a posztolót fikázzátok.
Feje tetejére van fordulva az az ország, komolyan mondom. Megérdemlitek egymást. Tanulni kellett volna ugye. Nem itt tartanátok...

lariflari 2011.12.14. 07:33:09

A reklamáló hölgy nyilvánvalóan ahhoz a bizonyos felső 9600-hoz tartozik,akiknek nincs anyagi gondja ha csak úgy lazán otthagyhat az ikeában 250 ezret egy-egy hétvége alkalmából.És most nyíglődik hogy pfújj de sok a csóringer körülötte,akárhova megy látni fogja őket.Lehet hogy épp apuci tett tönkre jópár családot egy két rohadt törvényrábólintással,aztán meg a következményt a szőnyeg alá rúgdosnák ha tudnák.
A csóróságot eltüntetni pedig nem lehet,vegyen fel szemellenzőt aki nem akarja látni a hajléktalanokat és a szegényeket.Dugja be a fülét is,ne olvasson híreket vagy evakuálja magát ebből az országból a picsába!

El Visco Stello (törölt) 2011.12.14. 07:49:07

Válság van, nem járok az Ikeába. ...de ha nem lenne, akkor se, mert megalázónak tartom azt az állatterelgetést, amit ott csinálnak az emberekkel. Karámlabirintuson kell keresztülmenni, hogy 5 métert haladjak a célom felé. Nekem a kijárat nyíl mutasson a kijárat irányába és ne pont ellenkezőleg. Viszont azt mondom, aki odajár fogadja el, hogy tejelő baromként kezelik. Vegye tudomásul, hogy üzletpolitika, meg üzletstratégia, meg minden fillérre ki van számolva. Ezt a szisztémát marketingesek, pszihológusok, mindenféle kutatók ezrei dolgozták ki, költséget és fáradtságot nem kímélve. Az ingyencuccnak meg lélektani haszna van: Ahol sokan vannak, oda még többen mennek.

AzHofi 2011.12.14. 07:56:44

Ha nem tetszik, nem írogatni kell, van rá egy sokkalta hatékonyabb eszköz. A deákferences cédulával máshol adod le a voksodat.

pixelatedbear 2011.12.14. 07:57:11

hogy is mondta valaki valahol nem túl régen?

"akkor lesz itt válság, amikor üres hely egy ikea-parkolóban"

na.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 08:00:13

@PsychoCica (4zsiráf): Ha ezzel megóvom az emberiséget, hoyg elterjedj,és szaporodj akkor önként felajánlom a bőrömet.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 08:00:40

Én csak aszt mondom, hogy nem az a büdös proli, aki stanecliba lefeji az ingyen kecsöpöt (azér itt ájjunk meg egy pilanatra, ingyenebéd nincs, semmi senincs ingyen, az a kecsöp senincs, azt is kifzette valaki, leginkább a piactéri haszontalan biszbaszokat soppoló hatalmagos tömeg), hanem aki eztet szóvá teszi és reklámájja, feltehetően irígységből, csak a proliöntudat meg a parasztgőg gátojja, hogy ne szüretejjen ő is a szabadpolcoknál.

Teccenek tudni, nem feltétlenül az a paraszt aki belefingok a liftbe, hanem aki ezen grimaszol meg hirigel, egy úrinő vagy úriember megájja szó nélkül az ijesmit. Mer amúgy sok értelme nincs ezügyben eljáccani a hattyú halálát, csak ha nagyon unatkozik a júzer.

Sztem.

Epercsibe 2011.12.14. 08:04:51

Budaörsi vagyok, ha épp úgy adódik (havonta 1x), akkor beugrunk vacsorázni az IKEA-ba. De kb hetente járunk rendes étterembe is, szóval nem az ár, hanem annyi dönt, hogy éppen arra járunk e, milyen a kedvünk, stb. Mi ezzel a baj ?

A T. levélíró átlagos magyar mindenkigyűlölő. Nem az számít mit mondanak, hanem az hogy ki mondja.

Az ő szava pl semmit sem számít, így nincs miről beszélni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.12.14. 08:05:40

Nem olvastam végig a kommenteket, de qrva egyszerű: akinek van blokkja és bemutatja, pl minimum 3000 forintról, az kaphat akciós kaját, kv-t, stb.Nem kell ehhez diploma.

satho 2011.12.14. 08:05:47

Szerintem az a borzasztó, hogy idáig züllött ez az ország. Az ingyen kávé már ekkora tömegeket vonz. Ez nem az IKEA hibája, hanem a politikai elité. Sajnos ennyien élnek a szegénységi küszöb alatt. Itt már bizony gazdag ember az aki 130.000 nettót keres. Persze nyilván van sok ingyen elő is, aki vehetne máshol kávét de inkább bemegy az ingyenesért meg az olcsó kacsasültért. Ez is a züllött országra és a nem létező kultúrára vall. Sajnos el kell fogadni, hogy mi még a Balkán vagyunk és így kezel minket Európa.

AzHofi 2011.12.14. 08:07:44

@Epercsibe: na erről van szó. A tengeri és halas része a konyhájuknak szerintem friss és ízletes, kevés ilyen friss tengeriherkentyűs van Budaörsön, bár most nyílt egy halbolt az Anikó csempeszalon mögött.

Na azért pár golyócska is lecsúszik néha barnamártással :-)

Mackósajt66 2011.12.14. 08:08:08

Kíváncsi lennék egy olyan statisztikára, hogy az IKEA hány %-ban árul eredeti svéd gyártmányú árút.

A múltkor körbeszaladtunk a "piactér"-en, nézegettem az árukon a "Made in..." feliratokat (ez kellő körültekintéssel igen apró betűvel van ráírva mindenre), én bizony Made in Sweden felirattal egy árun sem találkoztam.

Volt például Made in Vietnam, vagy a terméken felül: "Design and quality IKEA of Sweden", alul kis betűvel: "Made in China"

Úgy hogy aki azért megy az IKEÁ-ba mert original svéd (tényleg Svédországban gyártott) terméket szeretne vásárolni, nézze meg alaposan az árukon a kisbetűs feliratokat is.

(Kint az előtérben vannak az élelmiszerek, na azok tényleg svéd gyártásúak.)

AzHofi 2011.12.14. 08:10:06

@satho: az ingyen kávé a vólsztríten is kivonzaná a brókerokkat. A zemberek tisztelthölgyeimésuraim kedvesbarátaim így működnek.

Darkcomet 2011.12.14. 08:12:10

Aki IKEA -ba vesz bútort, szerencsés ember nem lehet.

2011.12.14. 08:14:25

Régen el lehetett vinni a kávésbögrét, el is vittem egyet, de amióta megláttam egy hajléktalan kezében egy riport műsorban, azóta nincs kedvem a kezembe venni.

A Spanyol Inkvizíció 2011.12.14. 08:16:59

A múltkor a kávéautomatás sorban a két előttem álló úgy nyomott kávét, hogy amikor lejött az adag rányomott még egyet és felénél kivette, hogy ne fusson ki.
Mert hát az neki jár!
Kibaszott egy prosztó nép vagyunk, nem nőttünk még mi fel az ingyen kávéhoz.

golyóstroll 2011.12.14. 08:20:10

@Frengi: de levegőt azért veszel abból, amit a többi ember is szív, übermensch?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 08:28:49

@Frengi: Jó, jó, de hogy került a bögréd a hómlesszhez? És aztán visszaadta?
Nem értem.

kovácspéterke 2011.12.14. 08:30:18

Egy igazi fasz lehet a posztoló.

piszok alfréd 2011.12.14. 08:31:09

talán megoldás lenne, ha az akciós kávét, meg kacsacombot külön pénztárnál kellene fizetni, mert így nem tudok a gyereknek venni egy üdítőt, ha nyaggat, hogy szomjas, mert végig kell várni azt a 200 embert, aki nem is vásárolni ment oda, hanem ezek miatt. nem is beszélve arról, ha tényleg ebédelni szeretnél családostól, mert nem akarsz ezért külön étterembe menni, akkor nem kapsz helyet, mert órákig ülnek egy kávéval az asztaloknál és szarnak a tálcával ácsorgó családokra. az is igaz, hogy nem kell az ikeában vásárolni, én most kénytelen voltam odamenni egy kiegészítő bútorért, ami csak itt van...

kovácspéterke 2011.12.14. 08:31:33

@Frengi: Sztem ne is egyél, azt is csinálják néha a hajláktalanok.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 08:35:24

Én a baszással vagyok így, hogy eccer láttam a tévébe egy dokufilmbe, hogy a négerek meg a prolik is csinájják, el is ment a kedvem egy életre az egésztől.

aszekelyek 2011.12.14. 08:37:39

Annyira jellenző ez a mai mentalitásra nálunk. A pórnép a levélíró közelébe merészkedeeeetttt??? Botrány! Sok az ilyen alak, aki azt képzeli, hogy a kevesebb pénzű embertársa kevesebbet is ér. Mondjuk az IKEÁ-nak. ÉS nem. Nem tesznek különbséget vevő és vev között. HA a levélíró arra vágyik, hogy megválogatott közönség között élvezhesse a nagyon olcsó árakat, akkor ehhez keressen egy másik bolygót. Ahol van olcsón elérhető dolog, ott mindig ez lesz a stájsz. HA van több ezer forintja, akkor keressen fel olyan helyet, ahol azért jobb körülmények között ehet. Intelligens ember magától is megoldaja ezt. Nem irkál levelet, hogy az IKEA tiltsa ki a szegényeket. Igazi , újgazdag bunkó mentalitás ez.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.12.14. 08:40:38

tanulság: nem kell ikeába menni. sokkal minőségibb bútoráruházak vannak ua áron, magyar készítésű bútorokkal, amiket magyar és külföldi piacra készítenek. csak az igénytelenek mennek ikeába vásárolni. szerintem.

emem 2011.12.14. 08:40:42

Az már eléggé az alja, amikor valaki azért érzi magát felsőbbrendűnek, mert szar pár százezer forintot el tud költeni az Ikeában. Aztán ha valami még felsőbbrendű egyed időben el nem tapossa, vagy nem viszi el a rák, és "nyugger" lesz belőle, akkor nagyot fog fordulni a Világ. Ez a posztoló faszfej magyarabb, mint azok, akik miatt fel van háborodva. Meg sok posztoló, akik még rá is tettek egy lapáttal. A magyart azt itt ne dícséretnek tessék érteni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 08:42:17

A múltkor mutattak egy ilyen hajléktalanszállót a tévébe' (nekem nincs tévém, a szomszédnál láttam véletlenül, mikor eltartott kisujjal kortyoltuk az ötórai teát). Bki, uggyanolyan wc-csésze volt ott is, mint nálam!
Azóta fintorogva szarok.
Lehet, hogy be is szüntetem az egész procedúrát. Erős a gyanúm, hogy mindenki ugyanúgy szarik, mint én.
Hát, azért mindennek van határa!

aszekelyek 2011.12.14. 08:43:32

@Frengi: ómen? ez azért elég gáz.... Múltkor valaki mondta nekem, hogy nem száll be a liftbe, mert azok a akik gyártották, hatvasok éve! fasisztanácik voltak. Kérdeztem, hogy szte ezt is ők csinálták-e? bambán bámult. Van akinek így működik a z agya. Szépen ellintéztek téged is. Hajléktalan az ne ihasson olyan bögréből. Nézegessél kicsit magadba. Rád fér. Kis önvizsgálat , javasolt.

Asztalos Gábor 2 2011.12.14. 08:45:00

@Alvin66:
"Az van, hogy ha én beviszek az ajtón 200 ezret, akkor jogom van NEM sorbanállni az ingyenélők mögött és jogom van NEM szar kávét kapni az ingyenélők miatt. És ehhez a jogomhoz egyáltalán nem kell jó étterembe mennem, elég ( lenne) az IKEAba. "

Az ikea-nak ez az üzleti filozófiája.
Ha nem tetszik, vannak más boltok is, ahova a prolik nem járnak.
Ez olyan mintha egy vasúri restibe mennék kávézni és reklamálnék hogy tele van melósokkal és prolikkal, és a café lattémet közöttük kell megigyam.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 08:46:04

@aszekelyek: Ezt a szelektálós dolgot már megpróbálta egy fickó a múlt század közepén. Úgy emlékszem, nem jött be neki.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 08:47:36

@estrella negra: jaj dehogy, hová gondolsz. A prolik például büdösebbet szarnak, mint a rendese igazi emberek, már úgyértem, mint mink, jobbfajták. Ez tényvalóság.

Nem beszélve arról, hogy mennyire más minőségű élmény beluga kaviártól habosat fosni, mint farhát pöritől.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.14. 08:49:05

@PsychoCica (4zsiráf): ilyen hozzáállással sose kapsz tőlem gyerekutáló címet...

@Alvin66: az egyes ponttal már megvagyok, most éppen cementér lobbizok.

a távoli rokon 2011.12.14. 08:49:26

posztos
többet ne gyere.
kösz.

amúgy egy nagy kula a 100ruppós hot-dog, dehát...

alkotmánytcsakipad2fogadok 2011.12.14. 08:51:16

250000et hagysz ott a magyar asztalos meg éhezik? Hazaáruló!

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.12.14. 08:53:45

@aszekelyek: Csak nem Schindler?

@ prosztoló ˇ"De mondják meg nekem miért kell a létező összes hülyét bevonzani az áruházban." Azért, hogy a hülyék eldicsekedhessenek a fogyasztóvédelmi portálokon, hogy mennyi pénzt költöttek gyenge minőségű lakberendezési cikkekre, miközben a minőségi bútort készítő kisipar dögrováson van.

Persze, megértem, hogy zavarja az embert a mindenfelé bégető tömeg, akiktől nem lehet közlekedni, vásárolni, egy pillanatra megnézni valamit, de a stílus kiakasztó.
Jacques meg a foltja.

KenSentMe 2011.12.14. 08:54:44

Nem, az a röhej a posztban, ha valaki úgy akar elit lenni, hogy ne kelljen fizetnie érte.. most komolyan, a posztoló szerint az igazán zsírgazdagok mért költenek el 100x meg 1000x ennyit bútorokra? Bemegy az IKEA-ba, azt ő akar lenni a király, bakker..

jó, hogy nem az a baj, hogy elmentél a Tesco-ba, elköltöttél 30000 Ft-ot a budipapírra, aztán mégis olyan kiflit kaptál, aminek a végébe Pisti bácsi, a füstös képű hajléktalan beleszopott.. nagyon egyszerű a megoldás egyébként az ilyen helyzetek elkerülésére.

aszekelyek 2011.12.14. 08:57:30

@A Spanyol Inkvizíció: Az vigasztaljon, hogy mindenütt ilyen az ember. Ecce homo. A leírt esetből egyértelmű, nem fejlődött ki a probléma megoldó képessége az illetőnek. HA félre áll és megissza, majd újra tölti... ez nem jut eszébe. Gyerek korában nyilván nem kapott hozzá muníciót, . Olyan nagyon, nagyon sok van. Elzavarták az anyjukat dolgozni. Enni adott neki, oszt jónapot. Csak az tud jól kezelni helyzeteket, kihozni magából valami ennél színvonalasabbat, aki megkapta minden szempontból a kellő mennyiségű szeretetet és törődést. Ez elég régen bizonyított összefüggés. Van pár generáció, nálunk különösen, amelynél ez totál hiányzik.

tobias2 2011.12.14. 08:57:34

Ez semmi! A múltkor egy egész temetőnyi halott mászkált a pesti IKEÁban. Natúr norvég fenyőkoporsót kerestek. Ki is hívták rájuk a rendőröket, akik aztán szigorúan rájuk szóltak, hogy oszoljanak!

Alikam 2011.12.14. 08:58:01

Szerintem is az elkerülés a legjobb megoldás. Ha nem tetszik, lehet máshova is menni.

Ettől még még akadhat olyan ember,a ki már a büszkeségét félredobva egy kis zacskó cukorért képes oda lemenni.

Az öregek meg fiatalok szarnak a legjobban a világra.

Meg ha esetleg 40.000-es nyugdíjad lenne, akkor kurva gyorsan olyan dolgok lennéknek számodra fontosak, amire életedben nem gondoltál. Hozzáteszem az valamit nagyon ellépett, akinek csak ennyi van, de a végeredményen nem változtat.

A konkrét esetekkel kapcsolatosan meg nem az a buzi, aki csinálja, hanem aki hagyja.

Ha az IKEA-nak ez jó, akkor miattad nem fog ezen változtatni.

LAVÓRVAGÁNY 2011.12.14. 08:58:40

Aki kurvának megy, ne csodálkozzon, ha megb.sszák...

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.12.14. 08:59:09

@aszekelyek: Csak nem Schindler lift?

A megoldás a poszter problémájára, többek által beírva. Pl.: @www.Bisex.hu:

@alkotmánytcsakipad2fogadok: Sőt, ha szerencsém van, rendesen legyártja a bútort és nem lesz IKEA-kocka belőle.

Persze megértem a prosztoló gondját, hogy nem lehet közlekedni, vásárolni, nézelődni e bégető tömegtől, de a stílusa übergáz.
Jacques a foltját feelling.

2011.12.14. 08:59:39

@A Tyne folyó déli partja: persze, az a könyv a nemzetközi közönségnek íródott és az ikea világszerte ismert lánc, egy fogalom, ahhoz könnyű kapcsolni a "jééé ezt ismerem" érzést, ami egy regényben az azonosulást fejezi ki.
Ennek ellenére az ikea odakinn a gagyi szimbóluma és valljuk be őszintén, az is.

Viktus 2011.12.14. 08:59:56

Több százezre van a prolinak bútorra elmehet kényelmesen kávézni egy kávézóba talán marad 4-500 forintja egy rendes finom kávéra a kávés víz helyett.

ninimimi 2011.12.14. 09:00:45

Remélem, az IKEA elkérte a 250 ezres számla azonosítóját...mielőtt komolyan vesz ilyen embereket. Ismerek néhány igazán gazdagot, olyat is, aki ott vásárol. Kizárt, hogy ilyen problémájuk legyen. Pénzköltés közben nem érnek rá ezen mérgelődni.
Egyébként meg nagyon szimpatikus az IKEA részéről ez a hozzállás - és az "ingyen" kévé megszűnt, mióta csak melegételhez adják.
A kacsa finom, és ha nem is ennyiért, de néha vásárolok is a "kacsa mellé". Tegnap pl. a hazai minimálbér 10 % - áért.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 09:02:32

@batgirl: tévedés. Mostan kiszabottul trendik pl. a méregtelnítő plakkvizslatós táborok meg ijenek.

Azazhogy a méreg- és salakanyagot ki köll dolgozni a szervezetbűl, csak ez ojan közmegegyezésen alapuló cilibizációs sunnyogás, hogy úgy csinálunk, mintha nem lenne.

Úrinő és Úriember pl. sohasenem soppol nyilvános hejen vécépapírost (meg amúgy is erős hazug eufémiával azt egésségügyi papírosnak nevezik cselből), meg nem nemibeteggondozóba jár, hanem a bőrgyógyászhoz.

Ha jobban belegondolsz, az ejrópai kultúra tele van renget sok ijen kis sunyi hazugsággal, meg szándékos illúziókeltéssel.

mcsontos 2011.12.14. 09:04:07

Eleinte élmény volt a vásárlás, kellemes hangulatban lehetett eltölteni az időt, enni egy jót és kedves emberek szolgáltak ki.

már az elején hangosan fel lehet röhögni :D

GGG77 2011.12.14. 09:09:03

Az Ikea szerintem a legjobb ár/érték arányú bútoros cég Magyarországon, néhány termékkör kivételével.
Az idei évünk azzal telt, telik, hogy egy 70 nm-es lakást rendezünk be, szinte a nulláról (konyhabútor volt benne, Ikea amúgy). Kanapét, előszobaszekrény és nappali csillárt kivéve mindent az Ikeaból vásároltunk.

Idet 2011.12.14. 09:11:51

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Jajj, de tetszik! (Jacques meg prosztoló)

Régen nem voltam, péig nagyon szeretem az IKEÁ-t, úgy hogy üstöllést megyek - a budaörsibe.

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.14. 09:16:15

@atpijkamo: vízpermet?? pohár víz, oszt csönd van.

Peter__Blau 2011.12.14. 09:16:20

Kezdjük ott, hogy aki az Ikeaban vásárol bútort az sikeres ember nem lehet.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 09:16:35

@Rosszindulatú Vászka: úrinő hol szerzi be a wc papírt???
(tuttam, hogy nem vagyok úrinő, de ezt így a szemembe lökni! )

Mercel 2011.12.14. 09:16:51

Hello!

Igen ritkán írok ilyesmit, de akkor most..
A posztoló (rinyáló) a saját vélt vagy valós sérelmein kívül semmi másra nem figyelő idióta. Szerintem persze.

Rohadtul nem az IKEA hibája, hogy ahogy a posztoló fogalmazott egy "rakás ingyenélő" lepi el az IKEA-t.

Az IKEA a leginkább család, és vásárlóbarát áruház amivel eddig találkoztam.
Szeretném, ha csak a magyarországi áruházak fele működne olyan minőségben ahogy ők.

Nem az IKEA hibája az, hogy emberek képtelenek kulturáltan vásárolni, és egyáltalán létezni.
Ennek a levélnek legalább a felét a kőbányai vagy a zuglói önkormányzatnak kellett volna címezni.
Ugyanis az, hogy az Örs Vezér tere tele van szutyok emberekkel az részben társadalmi / szociális részben pedig rendészeti kérdés.
Nyilván ha polgárőrök és vagy rendőrök is feltűnnének időnként a téren akkor az általa említett szutyadék embertípusok rövid úton felszívódnának. (más kérdés, hogy nem létet, csak helyet változtatnának)
Had ne vegyen már egy országos gondot a nyakába egy amúgy csak a dolgát emberi módon intéző vállalat a nyakába!

Komolyan, ritkán védek egy céget, de ezúttal a posztoló abszolút célt tévesztett.
Ráadásul nem kicsit túldramatizálta a problémát.

Mi emberek nem tudunk normálisan viselkedni, nem pedig az IKEA.
Egyébként az elmúlt két hétben kétszer jártam az Örs Vezér téri áruházban, egyszer az ominózus "libacombos" napon és azon kívül, hogy a fél emelet libacombra várt..:) nem vettünk észre semmi szokatlant.
Egyébként egy kiscsaj az étterem kiszolgálószemélyzetéből némi zavart toporgás után nagyon kedvesen megkérdezte, hogy esetleg van valaki aki NEM Libacombra vár? Mert ha igen, akkor bátran menjen előre, ugyanis a libacomb átmenetileg elfogyott..:) Tök jellemző volt, hogy 60-70 ember csalódottan mormogva de továbbra is sziklaszilárdan állt a sorban tovább - remélem azóta is ott vannak.

Mit szeretne a posztoló, hogy az IKEA pont azokat a rá pozitívan jellemző dolgokat tüntesse el, számolja fel amik miatt amúgy sokan kedvelik?
Aztán ha minden ilyesmit megszüntetett esetleg egy következő poszt nyomán vetessük körbe kordonokkal a kiállított bútorokat és tegyünk köréjük táblákat, hogy tilos hozzájuk érni?

Ha ezeket a dolgokat megteszi nem pont azt veszíti majd el ami miatt sokan szeretik?

Így is felszámoltak már egy csomó kifejezetten baráti és kedves dolgot pont a szutyok vásárlók/nemvásárlók miatt.

Ajánlanám a posztolónak, hogy a személyes sértettségét inkább apucin / anyucin vezesse le egy jó mocskos szex formájában. Az talán jót tenne neki.
Aztán menjen el újból az IKEA-ba és meglátja, hogy sokkal szebb minden:D

"Frigyes"

velorex-vezető 2011.12.14. 09:19:27

Tényleg röhejes egy kissé a posztoló, ha az IKEA-ban keresi a luxust, mind kiszolgálás, mind a termékek vonatkozásában. Bár nálunk nem olcsó, de alapvetően egy gagyi minőség, viszonylag jó design háttérrel.
Az említett kellemetlenségek a haszonleső prolik részéről betudhatók az ország jelenlegi állapotának: lassan a fél ország munkanélküli és hajléktalan. De mindezek az IKEA-ban átélt bosszantó dolgok eltörpülnek azok mellet, amik az Auchan-ban vagy a Tesco-ben tapasztalhatók:
-sok vásárló cipőstől beleállítja a gyereket a bevásárló kocsiba, ahová más az élelmiszert rakja
-koszos kezű nyugger végigtapizik 10 kenyeret, míg egyet kiválaszt, holott mind egyformán pocsék
-vénasszony kézzel szedi ki a műanyag edényből a somlóit, aztán a félig megzabált somlóinak lezárja a tetejét és visszarakja a többi közé

Ám, ha ez annyira elviselhetetlen lenne számomra, akkor inkább a Kaiser-ben vásárolnék 150%-os áron. nem engedhetem meg magamnak, hát kussolok.

PiszkosFreddy 2011.12.14. 09:20:01

@batgirl: Az Úrinő-WC papír házhozszállítóktól rendeli,és házhozszállíccsák Nekije...

ghck 2011.12.14. 09:21:31

A posztoló azt hiszi, ő a világ közepe. Mégis miért ingyenélőzi le azt, aki az olcsó helyet keresi? Ő is ugyanezt teszi! Hja, hogy ha ő elkölt 250ezret, akkor többet ér, mint aki csak egy kávéra megy be? Milyen neveltetés ez, hogy a pénze alapján ítélünk meg valakit?

A számlaellenőrzés pedig egyáltalán nem megalázó. Ott kiderülne, ha véletlenül többet ütöttek be, mint amit elhoztál!! Hja, hogy valamiért az jár az eszedbe, hogy kiderül, ha valamit átcsempésztél? Hát, kérem, kinek mi jár az eszébe..

tamasoft 2011.12.14. 09:22:26

Gondolom a kedves ügyfél azt szeretné, ha egyedül vásárolhatna és kávézhatna. Nevetséges, olyan mint amikor régen Kispál koncert alatt pár tahó megkérdezte felháborodottan, hogy miért ugrálnak körülötte a fiatalok.

sexmachine 2011.12.14. 09:24:18

Nem az ingyenélőkkel van baj, hanem a többiekkel. Az ingyenélők csinálják, mert megtehetik. Nem ők züllesztik le az országot, hanem azok, akik azt gondolják, hogy majd jön a rendőr/áruházvezető/orbán/gyurcsány/kádár és majd helyettük rendet rak. Csak nehogy szólni kelljen. Csak nehogy oda kelljen menni a kávét szürcsölőkhöz, hogy ugyan menjél már a kurva anyádba. Csak nehogy fel kelljen vállalni egy konfliktust. Nehogy, mert aztán mi lesz? Jujj. Aztán majd legközelebb már ő is azon morfondírozik, hogy ha ezt lehet, akkor nekem miért is ne?
Így süllyed le az ország, mert azok, akik sunnyognak, azt hiszik, hogy ők a normálisak, és másnak kéne rendet tenni, pedig a normálisak azok, akik nem kímélik saját vérnyomásukat és odateszik magukat. Ők képviselik a morált. Ők húzzák meg azt a képzeletbeli vonalat, amit már nem lehet átlépni. Nem kell állandóan szupermenkedni, elég mondjuk tízből egyszer. Hány vásárló volt az ikeában és hány fasz az étteremben? Mondjuk 50:1? Ha minden, magát normálisnak valló néha belemenne egy konfliktusba, akkor mindig lenne valaki, aki szépen kiosztaná az ikeás geciket, sőt, ha már áll a bál, akkor a kevésbé bátrak is csatlakoznának. Továbbmegyek, ha nem csak az ikeában kapná ezt, hanem máshol is, ahol éppen baszná szétfele az országot, akkor lassan leszokna róla. El kéne ezen mostmár gondolkozni, hogy nem fogja senki megcsinálni a takarítást helyetted surmókám. Se a rendőr, se az aktuális országvezér, se a szomszéd, se a zuglói önkormányzat, se Obama, se E.T., se Batman. Ha normális országot akarsz, akkor azért tenni kell pubikám.
Az a baj, hogy sokaknak ez újdonság.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 09:29:41

@PiszkosFreddy: NA de akkor honnan tudja, hogy az a szép rózsaszinlepke mintás wc papír, illatozik e, két vagy három rétegű, kigyártja, mikor jár le a szavatossági ideje.. és még egy csomó fontosch dolgot. Na, és abban mija jó?? Senki nem látja, hoyg mennyire telitömöm a kosaramat és feszítve lépek a pénztárhoz, hogy mennyire gazdag úrinő vagyok!

Viktus 2011.12.14. 09:30:18

@Rosszindulatú Vászka:

Ne felejtsük el azért azokat a svédasztalos reggeliket pl. busásan megfizeti a paraszt a szállásadó intézménynek így nem tud annyit enni-lopni ami ne lenne még vastagon haszon az intézménynek.

Viktus 2011.12.14. 09:31:30

@lariflari:

A felső rétegek az IKEA környékére sem mennek kirakós pozdorját venni ... hanem szigorúan asztalos.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 09:33:34

@re-sexmachine (ex-man machine, ex-sexmachine): Ezentúl majd nem merek kávét inni az ikejában, mert majd valaki odalép hozzám, hogy takarodjak már el onnan , mit szürcsizem a kávémat, amikor ő neki van 250 ezer forintja, és ő azt el akarja költeni. Húzzak már el onnan,mert ő most ezért kibérelte az ikeját, és valaki azt írta a homáron, hogy netűrjön, legyen fasza gyere.Fasza

lucullus 2011.12.14. 09:34:04

Gratulálok! Kaptál egy sablon-PR-semmitmondó-tucatválaszt az IKEA-tól. Bár a mai világban már lassan azt is meg kell becsülni... Egyébként teljesen igazad van.

Kozi73 2011.12.14. 09:34:52

A probléma valós, csak kár volt a posztolónak belemennie a janizásba, hogy ő mikor mennyit költött ott.
Tényleg egy rakás hajléktalan vadászik a félig lerágott kacsacombokra, de ezt valahol meg is lehet érteni; ha vendégeket ÉS az IKEAt zavarja majd a jelenség, akkor elég kitalálni, hogyan tudják a visszavitt tálcákat gyorsabban eltüntetni.
Azt viszont elítélendőnek tartom, hogy egyesek kiviszik a Family kártyávak az ingyen bögrét, aztán abba nyomja a szánsavast, mert kávézni nem akart, de a szénsavast meg csak így adják ingyen.
(Mindezt úgy, hogy 200Ft az üdítő, és annyiért még újra is töltheted a poharad.)
Na ezek az igazi szarrágók.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 09:36:16

@Viktus: Én sok mindent asztalossal csináltatok, de vannak olyan dolgok, amiket ő nem csinál meg, meg meg se kérem rá. Elmegyek az ikeába( igen, nem vagyok sikeres ember, sem úrinő) és megveszem, hazaviszem összeszerelem. Aztán ha megunom, párév múlva lecserélem, nem fáj a szivem érte. Azokat a dolgokat, amiket az asztalos csinált, őrzöm, dédelgetem, mert rohadt sokba került, és sokáig készült.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.14. 09:39:35

Én mindig felszólalok az "ingyenesség" ellen. Az ingyen kávé sincs ingyen! Azt a többi látogató (is) megfizeti. Ha mondjuk 10 Ft-ba kerülne, akkor máris nem inná mindenki ha kell, ha nem. Ez egy ilyen ország. :(

chipshop (törölt) 2011.12.14. 09:39:49

Itt angliaban ugyanez a helyzet,olcso hot dog,tolongas,prolik,nyugdijasok,punkok-de ez engem egyaltalan nem zavar,egyreszt mert evente egyszer megyek IKEA-ba agynemuert,masreszt szar a kave,vizenyos a hot dog es semmifele kesztetest nem erzek egy aruhazban tomeg kavezni.Masreszt ugy gondolom,h vanak emberek akiknek tenyleg szukseg van olcso kavera,h.doga miegyebre mert nalunk az a 40 penny is kulonbseg.Ezert nem tudnam oket elitelni,vagy haborogni.Nem gondolom,h tobb jogalapod lenne barmihez is csak azert mert tobbet koltottel.Az elved abban az esetben allna meg a helyet ha mondjuk egy exluziv galeriaban vasarolnal,a jobbaknal ugyanis adnak ingyen whiskyt es sutit(de oda a vasarlon kivul senki nem szabadul be).Prada szinten,egy ket helyen adnak pezsgot,kavet,vizet-erdekes,oda sem mennek nyugdijasok.Na de IKEA???Ne exluziv bolt,nem kotelesseguk kivetelezni es szerintem klassz dolog,h azok akiknek szukseguk van ra,a csirken is sporolhatnak.

chipshop (törölt) 2011.12.14. 09:41:35

@batgirl: :-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))) Valami ilyesmi:-))))

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 09:41:50

@batgirl: namost Úrinő a szeméjzet küldi klotyópapírért. Ez lehet férj vagy sarj is opcionálisan.

Ha maga soppojja, akkor alapból fontos, hogy úgy kell megfogni a papíros csomagot, mintha már használt volna, vagy gennyedző fekéjes sebhez kéne hozzáérni. Ezt a felhúzott orros undorkodó és rosszalló arcmimikát lehet otthon tükör előtt gyakorolni. Esetleg lehet papírzsebkendővel hozzáérni meg ijenek. Ez fontosch.

Na innen láccik, ki az Úrinő. Remélem segítettem :)

@Viktus: sztem kevés ember számojja ezt így ki, bár ez a motiváció is életszerű. Úgy vélem inkább az otthoni reflexek rögzültek, miszerint addig zabál a proli, amíg lát ételt és viszi magával a szendvicst meg kiflit, mintha otthon menne ki a kertbe vagy kirándulni, mert gút praktische ellembe a medencénél meg pénzet kérnek a szendvicsért, meg köll a szendvicsvég az éjjeliszekrényre is, hátha megéhezik napközbe.

Ennek egy markáns példája volt egy ismerős házaspár, Majorka, svédasztal, oszt anyunak minden reggel le kellett robognia a svédasztalhoz egy begre kávéért, mert kőmíves vállakozó apu csak kávéval+cigivel a kezibe tud szarni reggelenkint. Oszt így többnyire le is marattak a nagy traktáról.

Azért lássuk be, eléggé torz képet kap a hun nyaraló a tengerparton, merthogy ami nekünk lukszusnyaralás sok pénzér, az kabátgomb a nyugati proli melósnak meg póstásnak, és a nyugati proli pont ojan bunkó, mint a magyar, csak nem ojan toplák meg sokkal több pénze van.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.12.14. 09:44:40

@Rosszindulatú Vászka: Nem a másik vásárlónak kellene rászólnia, hanem vmi biztonsági őrnek v. IKEA-s alkalmazottnak. Szépen, nyugodtan, nem letámadva jelezni, h ezt talán nem kellene, mert nem azért van ott.

@akiazsiráfotszereti: Nem tudtam, h ilyen jóban vagyunk de legyen. Szerinted ez az én dolgom lenne? Én adjak? És ugyan miért? Mi vagy te valami Teréz anyu? Akkor állj oda és osztogasd a pénzed!!! Amúgy azt mondd már meg te szociálisan érzékeny bölcs: az én mamám, aki nyugdíjas és a nagymamám miért nem áll ott ingyen ketchupért, ingyen kóláért, 10 Ft-os hotdogért? Na? Kapj a fejedhez, és gondold át mit védsz!

Ne haragudj, nem nem vagyok hajlandó - a posztolóval egyetértésben - én sem eltűrni azt, h a pénzem ilyen körülmények közt költsem el.

Egyébként ha már szóba jött az IKEA Family (bízva abban, h olvassák ezt a posztot a sárga kékek is). Kicsit diszkriminatívnak érzem (inkább nagyon), h a Family kártyával rendelkezők besétálnak a boltba és viszik a Family magazint grátisz. Aki nincs az áruház közelében, ne adj isten vidéki elmehet az újságoshoz és megveheti majd 500 Ft. Miért? Ez területi diszkrimináció. Szüntessék be azt az újságot vagy a kártya felmutatásával adják mindenhol ingyen, akár az újságosnál is.

És igen, szőrszálhasogató, fillérbaszó vagyok. Idegesít, ha nem egyenlőek a feltételek!

aszekelyek 2011.12.14. 09:47:35

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Az engem is érdekelne , hogy posztoló miből gondolja, hogy ő nem az összes beterelt hüjje egyike az IKEA-ban?Lehet, hogy zavarta a nyugdíjasokat, a rockereket, az emosokat a sok pénzével pöffeszkedése. :) Az ő jogaikról nem írt. Érdekes. VAn egy tippen. a szajrét egy bazi nagy terepjáróval vitte haza. Azzal lehet pöffeszkedni. Lenyomni az útról a nyugdíjasokat, kispénzűeket. Az is biztos, sztem, hogy veri az asszonyt. mer neki ahhoz is van szerinte joga.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 09:47:46

@Babette_: Az túl durva. És ha ismétled, drasztikusan csökken a hatás. Nemtom.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 09:48:32

@Rosszindulatú Vászka: Tuttam, tuttam, tuttam, hogy proli vagyok! De majd gyakorolok tükör előtt. Te mondcsak, honnan tudsz te ennyit az úrikörökből? Vásárolsz ikejában többszázezerért? aztán zavar e ha kávézok? sajnálod e tőlem a libacombot? (fúj)

Viktus 2011.12.14. 09:49:20

@GGG77:

Majd lesz lesés, mikor elkezd szétesni minden :D

Prophet 2011.12.14. 09:51:19

Mindenki nagy világutazó? Tán még az óceán mélyét is bejárta, hogy ismeri a vásárlási szokásokat, illetve az egyes nemzetek kultúráját? A Travel Chanel ehhez nem lehet elég! Menjetek ki Hegyeshalomhoz nyugati faszt szopni, abból talán csurran-cseppen az áhított nyugati kultúrából! Ha nem tetszik a népkonyha, főzessen anyucival, ott kevesebb a proli, de az biztos, hogy nem zérus számú.

sexmachine 2011.12.14. 09:52:02

@batgirl: Szerinem érted te, hogy mit írtam, csak most játszod itt a hülyét. Ha fél óráig szürcsölöd azt a kibaszott kávédat, akkor zavarjanak is el a picsába. Ha nem, akkor meg mit értetlenkedsz?

tutti 2011.12.14. 09:54:24

Svédeknél is filléres áron árulnak dolgokat az IKEA-ban. De az emberekben van önkontroll, és nem csapnak le mindenre, ami ingyen van. A svédasztalnál keveset szednek, amennyi még jólesik, pedig ugyanannyiért lehetne többet is. Az IKEA törekvései nagyon jók, és el tudom képzelni a svédek meglepettségét, ugyanis a magyarok nem tudják használni :-)

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 09:56:05

@klarky: nem. Senkinek sem kell rászólnia. Tiszták és világosak a játékszabájok, ennyi. Az emberek ijenek, ennyit tudnak, ha annyira zavar, nem kell odamenni. De, ha bementél, el kell fogadnod a házirendet. A számodra alsóbbrendű léyneket is.

Hát így megy ez.

Azt az újságot reklamálni meg megintcsak érdekes dolog. Kiszórják ott ingyen a remittendát, nem csak azért, hogy a klubbosok bemennyenek, hane ezzel is spórolnak logisztikai kölcséget ravaszul. Jó, hogyb nem azt kéred, hogy naponta kűggyenek neked egy kávét, mer mennyire diszklirmináció, hogy csak hejben lehet lefogyasztani.

De hamár: az üdítős utántöltés sem azért ingyenes láccólag, mert az annyira kúl, hanem mert így hosszú távon olcsóbb a cégnek, ellembe komfortosabb a vendégeknek.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 09:56:06

@klarky:"Ne haragudj, nem nem vagyok hajlandó - a posztolóval egyetértésben - én sem eltűrni azt, h a pénzem ilyen körülmények közt költsem el"

Aha, pisztolyt szorítanak a fejedhez hogy menj az ikejába. Már valaki ajánlotta a bo compectet, sőt ha elmész a törökbálinti lakberendezési áruházban, körbe fognak udvarolni, már csak azért is, mert állandóan tök üres. Ott eldobhatod a százezreidet, nem sok mindenre lesz elég.
Egyszer egy fotelba beleszerettem ott, gondoltam egyszer élünk, húzós ára volt, de mivel jókislány voltam abban az évben, gondoltam megérdemlem. Aztán végül még sem lett fotelom, mert az eladó közölte, hogy 70% befizetés és 6 hét múlva jön a fotel kínából.
Visszatértem a földre, rém ocsmány fotel volt.

nyíregyházi betti 2011.12.14. 10:00:29

Abban a non food áruházban ahol dolgozom az eladótéri pultoknál kínáltunk ingyen kávét szombatonként a vásárlóknak és nézelődőknek. (A kétezres évek elején.) Az osztályon dolgozó eladóként szóba elegyedtünk az emberekkel és nemegyszer olyan betérőknek is eladtunk valamit, akik nem kifejezetten vásárlási céllal jöttek be.

Javaslom az IKEA-nak, hogy ne az étteremben kínálja az ingyen kávét, hanem az eladótérben. Szerintem bevált ez a módszer, a vezetőink szerint azonban nem. Azóta már a pultot is lerombolták mondván, hogy semmi szükség rá....... :-( Néha az az érzése, hogy nemcsak a gazdasági válság miatt csökkent a vásárlószám.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 10:00:36

@batgirl: hát tudod, a szüleim nem spóroltak a neveltetésemen, nomeg ugye a gémállomány is ügydöntő ezügybe.

Az igazán releváns lenézést meg prolizást külön gyakoroltatták otthon, évek óta csinálom, de még mindég nem vagyok ojan profi, mint a Grószmutti, pedig hidd el, a vérembe van a szegregáció és igéynem is van rá.

Amúgy mink sohasenem monnyuk, hogy proli, meghogy paraszt, hanem azt, hogy "ezek" meg "azok", csak ugye ahhoz fontos a hanglejtés meg a mimika, kirekesztő szmájlikat meg még eddig nem leltem.

Teccikérteni?

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.14. 10:00:42

@atpijkamo: az a titka, hogy csak kivételesen szükséges esetekben használd.
a többi neveléssel kell megoldani.

nyíregyházi betti 2011.12.14. 10:02:43

@nyíregyházi betti: jav: Néha az az érzésem, hogy nemcsak a gazdasági válság miatt csökkent a vásárlószám.

aszekelyek 2011.12.14. 10:04:48

@klarky: nem vagy hajlandó eltűrni? Mennyé máshova vazze! Nincs ingyen válogatott közönség. Te döntésed, hogy hol vásárolsz. VAn tapasztalatod is. Mutass fel valami intelligenciát. emotional Quotiens hiányában. Neked és a poszt írónak csak csökevényes az EQ-d. Nem egy féle helyen lehet vásárolni. A döntést a vevő hozza. Az adott körülmények ismeretében. A konfliktust, mindig olyan elvárások okozzák, mint ez esetben is, melyek alaposan eltúlzottak. KI van-e írva bárhol, hogy csak nagy vásárlóknak? NINCS. Akkor te ezt nem várhatod el. A posztoló sem. Mehettek viszont máshová vásárolni.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.14. 10:05:38

@klarky: gondolom azért nem állnak ott felmenőid, mert olyan szerencsések, hogy erre nem szorulnak rá.

Idegesít, ha nem egyenlőek a feltételek???

Akkor már meg is válaszoltad, miért kellenne egy kis pénzt adnod a csóróbbaknak. Látod, ilyen eccerű ez. Ha meg ennyire büdös neked a pórnép, akkor ne menj oda.

catshannon 2011.12.14. 10:07:47

még igazad is lehetne, ha nem próbálnád magad állandóan vip-vevőnek beállítani, bazmeg!
amúgy valamilyen elszeparálást lehetne alkalmazni erre.
vagy toleranciát.
mér akar mindig mindenki megnevelni mindenki mást?

aszekelyek 2011.12.14. 10:07:53

@estrella negra: ha meggondolom ez tényleg egy fasiszta, már a posztoló:) A kis übermensch identitásával.

Peetee 2011.12.14. 10:08:20

A kedves posztoló járjon Budaörsre, ott kevesebb a belvárosi tahó.

A kedves posztoló járjon más bútoráruházba, ha problémát jelent neki a kedvező árak miatt kialakult embertömeg.
Lehet menni máshova, legalább 1 tuskóval kevesebb lesz az IKEA-ban!

aszekelyek 2011.12.14. 10:14:00

Off. Szolgálati közlemény. 500 ruppót számít fel a T-mobil, ha csúszol a számla fizetéssel . Most olvastam a számlámon. Nem sokat 5 napot, egyet. Szóval kedves fogyasztók, ne szórjátok a pénzt! NA pá!

SarahConnor 2011.12.14. 10:14:10

@belekotyogok: Igazad van. Nem tudom, a posztoló ki és mi, nekem szigorúan a posztjával van bajom. Gondolom, hogy elgurult a gyócccer valami élmény miatt. Hogy milyen élmény lehet az, azt viszont nem tudom, ilyen jellegű bevásárlóközpontban csak külföldön voltam eddig, valahogy eddig az összes hazai megúszott :D Talán ha egyszer én is kipróbálom, én is írok ide, ha nem sikerül elég ideig beszívva tartani a nyelvem :D

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 10:15:48

@aszekelyek: na ezt ugattam már fentebb, hogy az a magatartásforma az ostobenkó proligőg lexebb megnyilvánulása.

Szal kár a gőzért, sohasenem fogja megérteni.

Pont ojan, mint akik nem viszik ki mekibe a tálcát, mer azér van a szeméjzet meg külömbe is fizetett azér a szarér, rabszolgák rabszolgájjanak - ellembe annyi eszük nincs, hogy megércsék mi is az az önkiszolgáló meg gyorsétterem.

Meg ugyanezek a tahók haggyák ott a moziba maguk utána gyesznóólat. Mer fizettek érte.

Ne az az igazi prolivircsaft. És még büszkék is rá, beszabehu.

jaty 2011.12.14. 10:21:53

Nooormális? Normális ember abban az elmebetegeg szrokat forgalmazó áruházban nem hagy pénzt.Biztos nagyon szép a lakásod ha azokkal a használhatatlan cuccokkal töltöd fel amiket az IKEA ban kapsz!

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.14. 10:22:31

@Rosszindulatú Vászka: te vászka, most akkor lehet hogy én nem is vagyok igazi proliparaszt??? most én itten mingyán meghasonlok.. pedig nekem már csak ez maratt.

tre' 2011.12.14. 10:23:22

A múltkor utaztam metrón. Tele volt nyugdíjassal, aki ingyen utazott! Felháborító! :-) Szerencsétlen posztoló, aki minden évben az ikeában ott hagy "akármennyi" pénzt, és azt hiszi, hogy ő majd jól megmondja. Ha úgy gondolod, hogy az ikea része vagy, akkor javasolj megoldást a problémára (ha ez valós probléma), ne pedig jó magyar szokás szerint felháborodj!

atomic bomberman 2011.12.14. 10:24:37

proligőg!! megérte elolvasni a kommenteket, új szót tanultam!

a poszolóval nem értek egyet diplomatikusan fogalmazva. nekem szimpatikus az ikea h nyomott áron ad ételt, szegény nyugdijas meg akinek marad pártizezer forintja a rezsi után hadd egyen már ott bmeg..
a poszirót meg igazán sajnálom h zavarja mindez. kivánok neki hosszú életet és hogy legyen ő is rászorult.

én jelenleg néhány új bútorra gyűjtök. ha nem találkozom egy nyugdijassal sem az ikea éttermében nem ott fogom elkölteni a pénzem!!! üzenem az ikea vezetőségének.

piszok alfréd 2011.12.14. 10:26:26

@nyíregyházi betti:
én is ezt javalltam korábban, hogy az akciós cuccoknak csináljanak külön pultot, így aki tényleg ebédelni szeretne kultúráltan, nem áll 2 órát sorba az "egykávésok" miatt. aztán meg jöhet emiatt az ombuccman, hogy hátrányos megkülönböztetés meg szegregáció... ha meg a csövesek eszik a maradékot, mások meg elviszik a citromlét meg a ketchupot haza, az a biztonságiak dolga lenne.
és még egy dolog: a mekiben is sokan ücsörögnek egy kávéval órákat, kibaszva ezzel a helyre várókkal, de ott se nagyon tudnak ezzel mit kezdeni, csak csúnyán néznek...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 10:27:59

Éntőlem bárki ehet kacsacombot,csak könyörgöm, a porcogóját ne ropogtassa, mert attól behányok.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 10:28:59

@Rosszindulatú Vászka: Értem, ezek szerint nyelvórákat is kell vennem:)

belekotty 2011.12.14. 10:32:59

@glad az egyetlen: Lehet, látva saját anyja csődjét a nevelésben, azért döntött így. :-))

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 10:33:14

@akiazsiráfotszereti: úgy is lehet nézni, hogy te nem jólnevelt kirájlány vagy, hanem élhetetlen lúzer, csak nézőpont kérdése :)

Monnyuk ecer egy amúgy rokonszenves Hlgytől kaptam lebaszást, amiér visszavittema tálcát, ott rögtöna szemébe hüjegyerek pondró lettem.

Mókásan következetlen állat az ember.

A meghasonlás meg nagypolgári úri móka, aztat felecsd el, itten a balkánba az eléggé talányos és értelmezhetetlen hirig.

@atomic bomberman: tudom, hogy csúnya szó, és aszt is tudom, qrvára nem menő a új évezredbe prolizni, de még nem találtam ki rá jobb és találóbb szavat.

wahed ithnen 2011.12.14. 10:33:47

@emem: nyoma nincs felsőbbrendűségi érzésnek a posztban.

A bunkó proli az bunkó proli akárhogy is szépítjük.
Itt a hozzószólók között is jócskán belőle. Én csak a szűk rétegű középosztályba tartozom, de ahogy azt sem tartom elfogadhatónak, hogy az aluljárókban nem lehet átmenni hányinger nélkül, mert nekünk toleránsnak kell lenni, úgy azt sem, hogy leszakadt prolik véget nem érő mosdatlan tömegében kelljen elfgyasztani az ebédet, ha IKEA kajára vágyom.

Mondjuk ez már évek óta nem fordul elő, mert IKEA környékére sme megyek már régen, pl. a posztban foglaltak miatt is.

AZ IKEA Svédországban a szegényebb néprétegek áruháza volt és van, de ott aligha tolonganak lumpenek az étteremben.

belekotty 2011.12.14. 10:34:11

@PsychoCica (4zsiráf): Ja hogy elméletet is gyártasz a menopauza mellé? :-))

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.12.14. 10:34:41

Gáspár Győzike megint rokkanthelyen parkolt! Természetesen megkerestük Gáspár Győzőt is, aki hihetetlen magyarázattal állt elő.

– Direkt álltam oda, de csak néhány másodpercre, mert az egyik rajongóm megkért, hogy hadd készíthessen rólam egy fotót, hogy azt beküldhesse valamelyik újságba. Tudtam róla, hogy nagyon szegény, ezért megtettem, amire megkért, majd továbbgurultam. Miért ne segítettem volna neki, karácsony előtt jól jön egy kis pénz mindenkinek – védekezett Győző, aki a szlovák rendszám kimagyarázására már nem talált ennyire furfangos választ.

MINTHA a bóvli ORBÁNT VAGY A SZARGYÁRTÓ PÉTERT HALLANÁM!

rancidx 2011.12.14. 10:35:47

Az ikeát elég rossz helyre tették az Örsre. Mellette lakótelep, így az árúház minden délután tele unatkozó prolikkal és nyuggerekkel és kisbabát tologató nőkkel.
Közlekedni alig lehet a Füredi út környékén az ikeás vásárlók miatt. Egy csomó falusi is bekavar ide, akik előtte még 2x2 sávos utat és jelzőlámpát se láttak. A Nagy Lajos kereszteződésben meg összezavarodnak a sok sávtól és a villamostól, napi egy-két koccanás befigyel miattuk.
Ki kellene tenni az ikeát valahova az M0 mellé, oda a lakótelepi prolik és nyuggerek nem járkálnának be melegedni, a falusiak meg könnyebben odatalálnának.

belekotty 2011.12.14. 10:36:28

Kedves poszt író! Az Ikea olcsó áruház, ennek megfelelően viselkedik. Ha a viselkedése nem tetszik, tessék drága helyeken vásárolni!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 10:40:12

@rancidx: Az ötletedet jónak tartom. Pont az M0-lás mellett lakom. Birnám.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.14. 10:42:10

@Rosszindulatú Vászka: egy frászt vagyok élhetetlen lúzer:) boldog vagyok , szerencsés, és elégedett az életemmel, mondhassuk úgy is, nekem már nem hiányzik semmi, semmilyen téren. bár ha választani kéne a kirájlánykodás meg a lúzerség között, akkor mán inkább az utóbbi...:)

rancidx 2011.12.14. 10:43:04

@batgirl: Aki valóban vásárolni akar, az autózik érte fél órát. A helyi proli és nyugger bandák meg úgyis potyára vadászni és melegedni járnak be, nem sok haszna van az ikeának belőlük. Mint ahogy az unatkozó kismamákból sem. Így célszerűbb lenne kitenni az ikeát, minden vásárló jobban járna.

SJobs 2011.12.14. 10:43:28

Baszki, ha ennyi pénzt kúrsz el az ikeába akkor mi a faszér ott akarsz enni 390 forintos kacsát? Takarodj étterembe vagy tanulj meg főzni, paraszt.

hisz Teréz is görbe 2011.12.14. 10:43:31

Avitt dolog ikeás bútort az IKEA-ban vásárolni, manapság a svedbutor.hu a menő. Az IKEA-ban amúgy is megszűnt már minden normális termék, a svédbútoron pedig egyre inkább jönnek fel.

kewcheg 2011.12.14. 10:44:13

Semmi baj az ikea-val, a múltkor még Bajnai Gordon is ott vásárolt.:)Szerintem vannak jó minőségű, igényes bútorok is , azt meg el kell fogadni, hogy nem tutto mobili stílusú, hanem skandináv, minimál stílusú.Nekem ez bejön.Az összszerelhető cuccaik mindig patentek, pontosak a furatok, mindig minden klappol, bár néha bonyolult az összeszerelés, ami nekem nem- de néhány felhasználónak már akadály lehet.Hangulatosak a kajáldák is,a tömeg miatt nem mindig lehet tartani a tisztaságot, az kétségtelen.Engem nem zavar, ha valaki ötször iszik italt egy pohárból,úgysincs senkinek sem öt gyomra, valahol nyilván visszajön ez is.Reklamációkat teljesen korrektül kezelik, eljönnek hozzám és hozzák az új cuccot....

Szelid sunmalac 2011.12.14. 10:44:42

Mar ne is haragudjon senki, de ha latom, hogy ennyire tele van mindenfele emberekkel, meg emosokkal, meg punkokkal, es en otthagyok sokezer forintot butorra, akkor valoszinuleg nem fogok egypercet sem sorba allni az olcso kajaert, akarmennyire is vagyok ehes, hanem fogom magam, aztan arreb gurulok egy etterembe.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.12.14. 10:44:55

@aszekelyek: Igazad van. Ha az a célja az IKEA-nak, hogy lecsússzon a béka segge alá, akkor jó úton járnak. Csak egyet ne felejtsen el a vezetőség. Ők nem a 10 Ft-os hotdogból élnek meg, hanem abból a vásárlóból, aki megvesz 50 ezerért egy Klippant, ami nem mellesleg kb. 5 ezerben sincs nekik. Abból van haszon és bevétel, az előbbiből nincs.

És ha majd nem mennek oda Klippant venni, akkor cseszhetik a Family kártyát, meg minden jó fej, grátisz juttatást, mert:

- "A" nem lesz miből adni,
- "B" nem lesz kinek adni.

Részemről ez a téma túl van tárgyalva, nem érdekel. Mostanában nem akarok bútort venni, felőlem át is alakíthatják az egészet egy nagy kifőzdévé vagy ott az a sok ágy és matrac -> hajléktalanszállóvá.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2011.12.14. 10:45:11

Szerintem még csak nem is olcsó áruház az Ikea, persze ott egy helyen mindent meg lehet kapni és ez így sokaknak kényelmes. Tavaly vettük a lakásunkat amit be kellett rendeznünk. Persze nem tudtunk mindent azonnal megvenni, így volt időm körbenézni. A Kikába vettük meg a nappali bútort 60 000Ft-tal ocsóbban és nem mellesleg sokkal szebb, mint az Ikeás. Szőnyeget a Diégóban vettünk és még sorolhatnám. Azt hittük, hogy mindent az Ikeában fogunk megvenni, de a füszertartón,pokrócon és az edényszárogatón kívül semmit sem vettünk ott.Azóta nem is jártunk ott, mert valóban egy kávéra sem lehet normálisan leülni,illetve még csak nem is járunk jobban, csak szemfülesnek kell lenni.

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 10:47:36

@rancidx: ezzel csak az a baj, hogy az ikeába nem a tízévente eccer kanapét vásárlók csinájják a nagy forgalmat, hanem a télapós terítőt, meg olvasólámpát, meg tejhabosítót, meg a többi olcsó szar konyhai-szobai okosságot vásárló és azokat gyalog szatyorban hazacipelő rengetegsok ember.

Bezzeg mikor eleinte fizetős volt a parkoló, kevesebb ember tétováskodott benne és láss csodát, kevesebb tolaxó proli is.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2011.12.14. 10:48:22

Anyósomnak vásároltunk 2 éve ajándéba a fürdőszobájába szőnyeget az Ikeában, ami fél év alatt szét is foszlott.Aztán kétezer forinttal drágábban vett magának másikat (szebbet), ami a mai napig teljesen jó állapotban van. Akkor megérte?

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.12.14. 10:48:41

@Kulics: asziszi Sziszifusz asziszi esze van?

dtk74 2011.12.14. 10:48:50

Ideje és helye van mindennek. A jótékonykodásnak is. Ha ez nem a vásárlást ösztönzi, hanem akadályozza, akkor a posztolónak igaza van.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 10:50:09

@akiazsiráfotszereti: Nekünk a családban van királylány, beeeeeeeee

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.14. 10:53:56

@batgirl: hát ja. én is így becézem a patkányomat mikor finnyog valami kajának :)

Rosszindulatú Vászka 2011.12.14. 10:54:12

@akiazsiráfotszereti: nono!

Nem vagyok én ojan bátor, hogy lelúzerezzelek.

Csak rámutatam arra, hogy minden relatív, azazhogy a vécépípírosbegyűjtők szemébe a jólnevelt júzer a lúzer.

Teccikérteni?

Azazhogy a kecsapfejős pánk éppen meg azon röhög, aki rajta borzong és mindent összevetve mégis ő járt jobban, mind életminőségben, mint lelki békében, de legfőképpen kecsöpileg.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.14. 10:55:09

@anitám83: megérte, mindenképpen. osztán kávéért álltatok-e sorba?

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2011.12.14. 11:00:23

@akiazsiráfotszereti:Férjem "ivott" kávét, de akkor még nem volt ingyenes....De azt sem tudta meginni pedig nem válogatós.Szóval csak szeretett volna inni.

rancidx 2011.12.14. 11:01:59

@Rosszindulatú Vászka: Biztos, én rühellem az ikeát, meg a céltalanul bolyongó és tülekedő népséget.Ha a feleségem beszerezni akar vmi nagyobb bútorféleséget, akkor elviszem, én át az Árkádba, ha végzett, akkor telefonál, h menjek érte és fizessem ki, majd cipeljem le a cuccost a kocsiba. Talán a skandináv sajt, meg a daim csoki, ami valamennyire is vonz az ikeában.

S.A. 2011.12.14. 11:03:30

IKEA vásárló eleve nem lehet sikeres ember.
Mit vártok Tőle?

serwer 2011.12.14. 11:05:52

Az aranyos, amikor az öntudatos vásárló magyarázza el az ikeának, ha nem változtatnak, akkor csökkenni fog a forgalmuk. :)
Valószínűleg nem dolgozik az ikeánál 2000 embernél kevesebb azon, hogy ez ne történjen meg.

Ez a vásárlók egyik rendpárti fajtája, amelyik azt hiszi, hogy úgy jár neki az ikea, mint a választójog. :D

CoIie 2011.12.14. 11:07:11

Felháborító, hogy az őr átnézte a számlámat és sem ő, sem a pénztáros nem vette észre, hogy az elvitt két áru helyett csak egy szerepelt rajta. Senkiben sem bízhat az ember, csak saját magában! IKEA - így szeretlek! ;)

Cerkamatyi 2011.12.14. 11:09:17

Atyagatya, mekkora pökhendi poszt! Minek kellett bele virítani a többszázezret??? Örülj neki, hogy neked kifussa, nehogymár ezért kiürítsék neked az áruházt!

Ha meg nem lesz ingyenkávé, akkor azért fogsz sipákóni, hogy mijazhogy te elvered a nagy zsét és még egy kurva kávét se adnak hozzá ingyé.

A paraszt az paraszt, még ha 250 ezeré vesz klippant, akkor is.

Amúgy meg elképzeltem a hangosbemondót:
"-Intruder alert!!! Rókkerekk az áruházban! Apha team move in!"

És az a rókker aki véletlenül pont akar venni egy klippant, azzal mi legyen?

És hol hóznád meg a határt? Aki csak egy csomag mécsest vesz, az nem kap kávét, de aki mondjuk vesz mellé egy gumi jégkockatratót, az már igen?

Sima felsőbbrendűségi komplexxzus. Mindezt az anyagi háttereddel alátámasztva!

Nem vagy nagy buddhista, mi?

Szvatopluku csereberu 2011.12.14. 11:09:18

Szuperjó kommentek!
Kösz mindenkinek!

seahawks 2011.12.14. 11:17:08

a levélíró menjen máshova bútorért, ha nem tetszik neki a helyzet.
nekem semmi bajom azzal amki leírt, nagyon eltúlozta a dolgot.

(egy idős emós hajléktalan ikea vásárló)

seahawks 2011.12.14. 11:18:24

a levélíró valószínüleg egy sznob pesti paraszt. menjen máshova bútorért, vagy rendeljen neten.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.12.14. 11:18:35

@rancidx: Van már egy IKEA Budaörsön, az eléggé kint van :)

Bozdurgán 2011.12.14. 11:18:48

Nem olvastam, el egy kommentet sem, mert a törzskommüntelők retard korlátolt parasztok. Ezért nem járok ide már egy jó ideje. Mind1.

A posztolónak 100000000%osan igaza van, az a hely a balkáni ingyen élés legalja, amikor az ember végzett mintha egy ingyenkonyhán kellene keresztül verekednie magát. A sor elviselhetetlen,még életemben nem ittam ingyen kávát, sem libacombot nem ettem,viszont néha jól esne egy üdítő amikor végzek a vásárlással, de inkább menekülőre fogom a dolgot, minthogy beálljak az ingyenkonyhára.
A faszért nem lehet egy értékhatárhoz kötött vásárláshoz kötni az ingyen-kosztot.
Nyilván az ikea nem érezte meg , de a magam részéréről egy jó ideje pont ezért nem megyek az Ikea környékére. Mert ami ott van egy vicc.

Bozdurgán 2011.12.14. 11:21:03

Ja igen, és a BricoStore-ban is divat a vásárlás utáni kutlászás.
Azért érezzük át, hogy ilyenkor az általam MÁR kifizetett saját tulajdonomat képző zacskóban, és tárgyak között kotorászik a paraszt.
Ehhez konkrétan nincs joga. Ha ellenőrizni akar, tegye meg akkor amior fizetek, utólag ne.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.12.14. 11:23:04

@anitám83: Nekem is hasonló a tapasztalatom, bútort nem igazán lehet jó áron venni, ami meg olcsó az IKEÁ-ban, az elég gagyi. Ők szerintem inkább az egyéb lakberendezési cuccokban jók, a mindenféle kis apróságban, aminek a fele teljesen haszontalan :)

dr.pupak30 2011.12.14. 11:23:33

szaros magyar "újgazdag". azt hiszi elkölt szaros 250e forintot és az egész világ hozzá fog alkalmazkodni. kit érdekelnek az ezreid? 250ezret egy hétvége alatt költök.

GGG77 2011.12.14. 11:23:53

@Viktus: Nem először vásárolok náluk a korábbi lakásaimban is bőven volt Ikea bútor, egészen a 90-es évek legelejétől. Soha, semmivel nem volt gond.

Viszont a Kikat senkinek sem ajánlanám.

Peter__Blau 2011.12.14. 11:24:08

@chipshop: "mert evente egyszer megyek IKEA-ba agynemuert"

Mi mehet nálatok éjjelente...

3006 2011.12.14. 11:25:09

Az IKEA szuper.
A nappali, a hálószoba, a konyha, a gyerekszoba, a dolgozószoba, a fürdőszoba és a WC kivételével mindent onnan rendeztünk be.

dr.pupak30 2011.12.14. 11:27:31

ja és kérdezd meg Viktor magyar császári királyi fejedelem elvtársat, hogy meddig sarcolják még a népet, a lázálmaikban megjelenő elmebeteg ötleteik megvalósítása érdekében és akkor a szerencsétlenek nem lesznek rászorulva ingyenkávéra, hogy egy nap egyszer öt percig jól érezzég magukat.

Peter__Blau 2011.12.14. 11:28:35

@klarky: "Ne haragudj, nem nem vagyok hajlandó - a posztolóval egyetértésben - én sem eltűrni azt, h a pénzem ilyen körülmények közt költsem el."

Barátom, vannak más helyek is ahol elköltheted a pénzedet, nem csak az IKEA. Ha nem tetszenek a körülmények válassz másik bútoráruházat.

Peter__Blau 2011.12.14. 11:30:57

@Bozdurgán: "Ja igen, és a BricoStore-ban is divat a vásárlás utáni kutlászás.
Azért érezzük át, hogy ilyenkor az általam MÁR kifizetett saját tulajdonomat képző zacskóban, és tárgyak között kotorászik a paraszt.
Ehhez konkrétan nincs joga."

Így van. Ezért beperelhető lenne.

Káder János 2011.12.14. 11:31:42

az önérzetes ikea-vásárló muhaha... ennek a posztnak a modoros blogon kellettvolna megjelennie.

Peter__Blau 2011.12.14. 11:35:19

Én azért nem vásárolok már egy ideje az IKEA-ban, mert nagyon sok ilyen 250 ezres sznob jár oda vásárolni akik csúnyán néznek rám miközben a kávémat iszom.

(egy pesti cyberpunk)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.12.14. 11:36:15

@Bozdurgán: "Nem olvastam, el egy kommentet sem, mert a törzskommüntelők retard korlátolt parasztok. Ezért nem járok ide már egy jó ideje. Mind1."

Na, évente egyszer elnézzük neked, hogy magunk között láthatunk.

Mrs.Columbo 2011.12.14. 11:39:09

1. A bejáratnál nem is volt ingyenes a kávé.
2. A kávé már nem ingyenes, kajálni kell és akkor kapsz mellé kávét.

Peter__Blau 2011.12.14. 11:39:47

@anitám83: "Anyósomnak vásároltunk 2 éve ajándéba a fürdőszobájába szőnyeget az Ikeában, ami fél év alatt szét is foszlott....... megérte?"

Nem érted ezt te, az élményt kell megfizetni! A Mercedesen is a csillag 10 millió, az autó többi része 2 millióból megvan. Sajnos a te szőnyeged 50 forintos volt, a többi x forint az élmény ára.

JohnHenry 2011.12.14. 11:43:01

akinek ennyire fontos megjegyeznie, hogy mikor hányszázezerért vásárolt, az miért az ikeában akar zabálni?

Peter__Blau 2011.12.14. 11:43:24

@Rosszindulatú Vászka: A második bekezdéseddel az elsőnek mondasz ellent.

MEDVE1978 2011.12.14. 11:49:49

Én speciell rühellem az IKEA-t. Az étterme viszonylag drága és nem is túl minőségi. A büfé jó, de az olcsó hotdog és korlátlan italfogyasztás miatt általában tömeg van. Ezért nem tudom elítélni az embereket, ha ilyen olcsón adják, joguk van megvenni.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.12.14. 11:50:58

@re-sexmachine (ex-man machine, ex-sexmachine):
Ja. Sőt. Képzeld, a metrón "elcsúszott" a néni hang. Köze sem volt a következő megálllónak ahhoz, amit "ő" mondott. Egy úriember megnyomta a vészjelzőt és lemondta, mi van. Mivel nem tartotta lenyomva a gombot, a vezető folyamatosan kérdezgette, mi a problem. Jó messziről, fedezékből beordítottam: Az, hogy nem a Mittoménhol vagyunk.
Erre mondta, hogy aki jelzett, tartsa benyomva a gombot, amíg beszél. Naná, hogy megint egyedül én voltam képes pofázni (hátha akkor elindulunk.) Amellett, hogy én egy rettenthetetlen zseini vagyok, érdekelt volna, meddig álldogálunk ott, a Megváltóra válunk.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.14. 11:52:28

azon gondókszok, hogy a posztoló vajon mit gondolhat mostan mirólunk, meg a homárról úgy átajjába. :D meg azon hogy fog-e még ideírni több posztot-e??

orient 2011.12.14. 11:54:32

OK azért valamennyire meg lehet érteni a posztolót is.

Sajnos magyarország még nincs felkészülve az ilyen találmányokra mint Refill, és kint a ketchup , mustár mert bejön a család és vödörben viszi haza a kólát és ketchup-t. Sajnos ez a szomorú valóság. Egy gyorsétterem láncnál dolgozott egy haverom ahol refill volt az üdítőkre. Nagyon gyorsan be is szüntették, nem azért mert a fogyasztó vendégek sokszor töltötték újra, ez még benne van, hanem mert Lakatosék besétáltak és műanyag flakonokban vitték haza a kólát...na itt tart ma szeretett országunk.

Bozdurgán 2011.12.14. 11:55:13

@Peter__Blau:

Látszik, hogy egy ződ suzukiból beszélsz, és a mercedesekkel kapcsolatban max külső szemlélőként fitymálsz:)

polly graph 2011.12.14. 11:55:58

Lehet, hogy koszorús költőnk áll az egész libacombos cécó mögött?

De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni.
Jó ruhába járni kelni,
S öt forintér kuglert venni.

Peter__Blau 2011.12.14. 11:58:01

@Bozdurgán: Szép próbálkozás de hatalmas tévedés :-)

Viktus 2011.12.14. 11:59:11

@GGG77:

Ázsiai kirakóst árulnak már azok is sőt a magyar bútoripar is egyre épül lefele, mert normális asztalost nehéz találni azok is átállnak a kínai kirakó behozatal közvetítésére.

dorka3. 2011.12.14. 11:59:29

Hát....jó kis helyzet! Szerintem kellene az IKEA-ban egy VIP részleg, ahová a 250 ezer forintot otthagyó mehet csak, VIP Ikea Family kártyával, és jó magas fallal veszik körül, hogy ne is lássa az "ingyenélő" nyugdíjasokat, akiknek lehet, ez az egyetlen hús a tányérjukban/ételhordójukban hónapok óta, az "ingyenélő" tanulókról nem is beszélve, akiknek lehet, nem adnak zsebpénzt sem, nemhogy ebédpénzt, mert van ilyen is.
Az IKEA a nép áruháza, aki nem akar csövest látni, az menjen szerintem máshová, és rendelje a bútorát Bécsből...
De ez az áruház előtti élelmiszeradományozás jó ötlet...
Fura világ lett körülöttünk, amint az index nemrég írta, a fogyasztás orgiája. Aztán meg ha ebben az egyik plebset zavarja a másik, akkor baj van...Ki lehet jönni a MÁTRIX-ból? És hol? Hova telefonáljak???!!!!
d.

Manyecska 2011.12.14. 11:59:43

Kávézó rocker????:))
Kávézó emós?? Kávézó nyögdíjas?? Na ne röhögtess már.

pandacsökiboborján 2011.12.14. 11:59:54

ó és esetleg azok tömött libák combjai? Ha igen az borzasztó rossz fényt vet az üzletláncra.

Dig, Lazarus! 2011.12.14. 12:00:02

Egyre gyengébbek ezek az IKEA-promók ... remélem azért a három tortát sikerült összeszerelni, és a plüsspapucsba is illett az imbiszkulcs ...

belagezabela 2011.12.14. 12:04:06

A levél írójának üzenem én csak a hot-dog és az ingyen üdítő miatt megyek be az Ikeaba és ezt a szokásomat megtartom.

haha40 2011.12.14. 12:04:39

na ilyen szemét a magyar nézd meg Amerikában hány bevándorló összefogva tud élni és nem sir a szája

Viktus 2011.12.14. 12:04:51

@orient:

Ehhez képest a bevásárlóközpontokat leszámítva sorban az összes mekikben fejlesztéskor az üdítős cuccot a vendéglátótérbe önálló töltögetésre helyezik ki.

Manyecska 2011.12.14. 12:06:55

Legózzon a bútorokkal az akinek két anyja van és kész..

Viktus 2011.12.14. 12:07:30

Legközelebb a posztoló süsse el A tanú 2 c. film híres jelenetét csak a libe helyett kacsával ... ez a kacsa büdösss.

Sunsertes 2011.12.14. 12:07:44

A Starbucks-ban nincs tolongás, igaz klippan sincs.

Leonard Zelig 2011.12.14. 12:09:30

Fogyassz bazmeg, fogyassz.

orient 2011.12.14. 12:09:41

@Viktus: mondj egy MC-t ahol kint van az üdítőfeltöltés.

megamenn 2011.12.14. 12:12:16

@pupak30: Mert csóró vagy. Én 250 ezer borravalót adok a magángépem pilótájának -aki egyébként a rabszolgám- amikor Loszándzseleszből átruccanok a budapesti Ikejába ( max egy héten négyszer ) kávédzani.

Aiasz 2011.12.14. 12:12:28

@orient: Pl: Nagykőrösi úti MC

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.14. 12:13:22

@Manyecska: azér annak is megvan a maga bája... gyerek örül mert "szerelhet", kutya örül mer cincálhatja a papírdobozokat, én is örülök mer úgy érzem csináltam valamit, a pasi is örül mer nem kell neki egy nap szabit kivenni hogy a bútorszállítókat várja.

csak ez a ****** posztoló nem tud örülni semminek.

Viktus 2011.12.14. 12:14:39

@orient:

Helyből ahova beszoktam térni az M3-as kivezetőn az egyik legforgalmasabb :D

EnciXD 2011.12.14. 12:25:53

Azért ez kemény levél volt, és mennyi igazság van benne... De az IKEÁ-nál szerintem maguk sem tudják mi a jobb nekik. A sok pronyó aki ingyen kávét iszik, de lehet, hogy vesz mellé egy szendvicset is, vagy azok akik tényleg vásárolni akarnak, de nincsenek olyan sokan...

dr.pupak30 2011.12.14. 12:26:10

@megamen: nekem saját kifutópályát építettek a stokholmi és nyújorki áruházak mellett. helikoptert el kellett adnom, mert azzal érkezni mégiscsak ciki. saját dedikált kávé stationom, a kávét szűz mulat brazil lányok válogatják minden héten az ótomatába. minden lány min. 180cm borotvált fanszőrzettel. előírás

rlg120 2011.12.14. 12:31:13

Tökéletesen egyetértek veled a tahókat is irritálja ha valaki nem az akkor te miért viselnéd mosolyogva "Őket"

Manyecska 2011.12.14. 12:31:30

@akiazsiráfotszereti: nálunk nem vált be. A férjem fél óra múlva habzó szájjal Vejnemöjnent meg "kibasz@tt rénszarvasok"-at emlegetett!! Már nem is tudom mit vettünk..

nyanyus 2011.12.14. 12:32:20

Biztosan van ebben valami, bár én a budaőrsi Ikeába járok. Ott is van akciós kaja, meg ingyen kávé, de olyan tömeg, hogy ne férjek el, nincs.
Miután a poszt írója 2x is említi a nyugdijasokat és nem éppen pozitív megközelítésben, engedje meg nekem a következőket:
Nyugdíjas vagyok évek óta, ennek ellenére nem állok sorba ingyen kávéért, sem nem viszek ételhordót, hogy hazavihessem a 390 Ft-s kacsacombot, vagy éppen most a 390 Ft-s lazacot. Nem lopkodok poharakat, sem csészéket, viszont meg kell, hogy nyugtassam a posztolót, hogy többszörösen otthagytam többszázer Ft-t az évek folyamán, amióta ez a műintézmény megnyílt. Én megértem a felháborodását kedves aktív posztoló, de talán nem kellene ilyen lesajnálós, lealázós, dehonesztáló stílusban írni azokról, akik örülnek egy ingyen kávénak.( miután ledolgozták szinte a teljes életüket.) Nem az a szégyen, hogy ezt csinálják, hanem az, hogy ténylegesen rá vannak szorulva. Arra meg szeretném becses figyelmét felhívni, hogy pár év( ami gyorsan elszalad) és ha szerencsés, akkor nyugdíjas lesz és ahogy a jelenlegi gazdasági helyzet kinéz, bizony nem tartom kizártnak, hogy Ön hasonló szituációban már nyitáskor az ajtónál fog állni:))

rexter 2011.12.14. 12:34:02

kurva jó ez a levél :) na ezért nem járok át sokat Pestre, túl sok ott a proli.

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2011.12.14. 12:34:37

az olcso hotdog is jol bevonza a népet

AkinekSemmiSemTetszik 2011.12.14. 12:34:53

Nem értem a posztoló problémáját. Még egyszer nem kajáltam az IKEA-ban. Minden nap mellette megyek el, de az IKEA számomra egy bútor és egyéb mütyüröket árusító blog.

Ebédet rendelek, vacsorát csinálok, és még így sem drága, egyedül eszem meg és nem zavar senki. Ha a posztolót bántja a csóró tömeg, javaslom ne egyen az IKEA-ban! Senki sem kötelezi őt erre.

megamenn 2011.12.14. 12:35:03

@pupak30: Igazad van vazze! Há nemtom mit röpködök én is ittenn összevissza...hát áthozatom ide magamnak aztat az ikejját, vazze. Hajléktalanostul, meg nyuggerestül. Meg még hozatok pár faszkalapot is elégedetlenkedni. Há' nehogymá én mennyek, vaze!

AczélGyuribácsi 2011.12.14. 12:36:29

"A mindent levámpírló ingyenélők"
Először is, aki az ilyen "levámpírló"-féle szavakat kitalálja, az menyjen el a jó neoliberális kozmopolita kurva anyjába!
Ugyanis az ilyen mocsoknak nem jelenthet semmit a magyar anyanyelv.
Másodszor most akkor az Index tered ad az ilyen mocskos fasiszta geciknek, mint a levélíró?
Tényleg, ha valaki elkölt évek alatt pár tízezer forintot egy multicég hazai áruházában, akkor joga van másokat leköpni, sértegetni?
Ha egy "rokker" ott kávézik az nem a cég baja?
Ja, mert ő már ott költött ezért minden számára nem megfelelő embert azonnal géppuskázzanak le?
Az ilyen mocskos náci levelét miért nem valahol a kurucon jelentetik meg?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.14. 12:42:10

@Manyecska: ROFL. megértem. nem mindenkinek való az... :)

dr.pupak30 2011.12.14. 12:42:18

@megamen: jól tetted vazze. mi fizetjük itt az egész cirkuszt, hogy legyen min csámcsogni, meg mejelenhessenek a lapok. mindenki csak statiszta, még a nyomorult bútorok is. meg a svéd favágók és kínaiak is. én fizetem őket, hogy úgy tűnjön mintha.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.12.14. 12:45:36

@dorka3.: A Bécsi Bútor
epa.oszk.hu/00000/00022/00111/03547.htm

Hatalmas írás és még megy is a prosztolóhoz a kofa néni.

megamenn 2011.12.14. 12:48:47

@pupak30: Igazad van. Akkó gyúrúnk?

ekat 2011.12.14. 12:54:53

Én is otthagytam már többszázezer forintot az Örs vezér téri IKEA-ban, ha ez a mérce, sőt, olyan közel lakom, hogy hetente többször is előfordulok ott. Az említett jelenségből viszont semmi nem tűnt fel - lehet, hogy azért, mert (IKEA Family kártyám ellenére) nem akartam se olcsó combot vagy mit enni, se (rossz) kávét inni? :-)
Amit javasolnék viszont az IKEA-nak, az az, hogy ne kelljen alapból minden vásárlónak átverekednie magát a gyerekosztályon, azaz az ott parkoló babakocsikon és rohangáló, tele torokból sikítozó gyerekeken...

Trackback 2011.12.14. 12:57:05

Teljesen igaza van a posztírónak mindenben.

A sok hablelkű kommentelő, aki (jogos) szavakon rugózik, elmélkedjen már egy kicsit azon, hogy vajon normális-e az, hogy egy áruházban hagysz több százezret, akár egy alkalommal is, és miközben várod mondjuk a tehertaxit, a posztban leírtakkal kell szembesülnöd (vagy éppen egy fillért sem hagysz ott, csak körbenézel, tökmindegy)?

Nem egyszer volt olyan, hogy átmentünk az IKEÁ-ba, és egy szimpla üdítőt szerettünk volna inni, mielőtt egy kétórás vásárlásba belekezdünk, és a fenti jelenség miatt inkább átmentem a Sugárba üdítőitalért.

Szánalom, ami az IKEÁ-ban folyik, különösen annak ismeretében, hogy milyen magas színvonalon indult, de az még szánalmasabb, hogy sokak szerint még az a hülye, aki szóvá teszi, milyen állapotok uralkodnak ott.

És egy idevonatkozó kérdés a végére: ha a levélíró levél helyett mondjuk egy kamerával, 5 percnyi, kommentár nélküli felvételen mutatta volna be, ahogy szakadt, mindenen röhögő emósok, csövesek és trécselő kisnyugdíjasok iszogatják az ingyen "kávét" és eszegetik a 120,- forintos hot dogot a ragacsos asztalú, szalvétadarabokkal teli padlójú étteremben, ahol négyen-öten várnak egy székre és 30-an állnak a pultnál, ugyanezen emberekből, akkor is ő lenne a hülye?

kirby a parancsnok 2011.12.14. 12:58:21

Legalább annyira venné a fáradságot, hogy helyesen ír meg egy ilyen levelet. Mondjuk az IKEA válasza is minősíti, hogy mennyire leszarják amíg ide jár a lakosság 90%-a, mivel mást nem tud megfizetni. Ez meg a többi gyorséttermet, talponállót minősíti, mert ha 390 Ft-ért lehet kacsacombot adni úgy, hogy megérje, akkor nem kell 3x-os áron felszolgálni máshol sem...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.12.14. 13:00:25

Van csipszadó, meg telekomadó - legyen akkor IKEA-ADÓ IS!!!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.14. 13:00:54

@polly graph:
De szeretnék gizda lenni,
eccer kacsacombot enni,
IKEÁ-ba járni-kelni,
ingyé' mindent bevedelni.

Elmondanám a Homárnak,
ha beszó'sz szétütöm a pofádat.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.12.14. 13:05:06

jUT ESZEMBE, MIÉRT ZAVARJA A POSZTOLÓT, HOGY AZ EMBEREK KÖZÖSSÉGI ÉLETET ÉLNEK?
Bocs a caps lockért...

Az jobb, ha a sok magányos ember maszturbál otthon?

Ja, az Ikea indíthatna egy svéd típusú (tegezős, gyosszerelésű :-) társkeresőt is. Hadd nőjön a demográfia!

:-D

rancidx 2011.12.14. 13:09:21

@online távmunkás: A budaörsi ikeában nem is garázdálkodnak nyugdijas-panelproli hordák. Nem tudnak olyan könnyen odajutni. Nem vásárló, csak bámészkodó ráérős gyerekkocsis lakótelepi anyukából is kevesebb van.
Lakótelepek elérhető közelségébe csak tescot, auchant, vagy cba-t kell tenni. Olyan áruházakat, ahol a prolik és a nyugdijasok ugyse vásárolnak csak bámészkodnak, azt nem, mert a valódi vásárlóközönség kedve elmegy.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.12.14. 13:12:10

@rancidx:
Zavaró is az, ha a szegények látják, hogy a gazdagok mire költik a tőlük elcsalt milliókat....

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.12.14. 13:13:04

@Trackback: Dehogy! Kivéve, ha feliratozná a kisfilmet: " Velük ellentétben én negyedmillióért vásárolok.
@akiazsiráfotszereti: Kérlek. Szívesen.

OftF 2011.12.14. 13:13:31

Vihar a biliben...

Las Vegasban meg ingyen sört adnak az 1 cent alapon játszónak is, mert már akkor megéri, ha csak 1000-ből egy hagyja ott a házát is, miután felszívta magát.

Én azt mondom, szavazz a lábaddal. Csak máshol lehet, hogy nem fogsz szó nélkül új lámpabúrát kapni ingyen, ha 1 év múlva véletlenül levered a partvisnyéllel.
Egyébként ha meg nagyon ragaszkodsz az áruházhoz, ki van írva, hogy mikor van tömeg, mikor nincs, fel lehet az ilyenre készülni.

ekat 2011.12.14. 13:14:14

@rancidx: Aha, szóval személyedben az alsó középosztályhoz van szerencsénk. Az érzi úgy, hogy több attól, ha nem jár TESCO-ba, mert oda csak prolik járnak. :-)

rancidx 2011.12.14. 13:19:19

@ekat: nem, a tömeg és tülekedő, de nem vásárló prolik zavarnak. Tesco és tesco közt is van különbség, az ikeától nem túl messze ott a Fogarasi úti, az egy proli és csövestenyészet, kosz-szemét, minden széttúrva. Van olyan tesco is, ahol nincs közvetlen közelben lakótelep, az kulturáltabb egy fokkal.
Arra próbáltam csak kilyukadni, hogy a nem célközönség kellős közepébe kár ilyen áruházat tenni, mert ugyse nagyon költenek ott és azokat zavarják, akik meg költenének.

polly graph 2011.12.14. 13:20:32

@estrella negra: Gondolom a második strófa ennek az eredetinek a reinkarnációja:

Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök

Ebben a versben egyébként tetten érhető a költő bútorokhoz való viszonya is:

... se bölcsőm ...

Ezért járnak tehát a "prolik" az IKEA-ba. Ne bántsuk őket, inkább szedjük össze utánuk a szalvétát, ki tudja mennyit fog érni az a pár ráfirkantott sor, ha valamelyikük befut!

JK Rowling is egy kávéházban potyázott, amikor írta a Harry Pottert, most meg annyi pénze van, hogy megvehetné az összes kávéházat.

Somaka 2011.12.14. 13:21:15

@Trackback: egyetértek, maga a hányinger, tele szakadt, piszkos félhajléktalannal.... régen sokat jártunk oda vásárolni de már nem sok kedvem van hozzá

ekat 2011.12.14. 13:24:38

@OftF: Én sem értem a posztolót. Kifejezetten háklis vagyok a szakadt körülményekre, be nem tenném a lábam pl. a józsefvárosi piacra, és az Örs vezér téri állapotoktól (kartonokról rikácsolva zöldséget áruló asszonyságok, pokrocról húszéves műanyag cipőt, ilyesmit áruló szakadt egyének, koldusok, szórólaposztogatók stb.) amúgy hányok. Az IKEA-ban viszont soha nem tapasztaltam ilyesmit, igaz, mint említém, nem szoktam olcsó dolgot enni/inni akarni, kéthavonta ha járok az étterembe húsgolyót enni.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.12.14. 13:29:22

problemsofthefirstworld-érett.

Nagyon_Komoly 2011.12.14. 13:30:20

Én nem értem az ikeakultuszt. Drága, és ritka kivételtől eltekintve a bútorok minősége igen szerény (az árához képest különösen szerény...). Ráadásul a minőség csak az elmúlt 1 évben érezhetően romlott azokban, amiket ismerek...

ekat 2011.12.14. 13:31:14

@rancidx: Régen járhattál a Fogarasi úti TESCO-ban, három éve lakom arra, és (magyar viszonyokhoz képest) teljesen normális és rendezett, főleg, mióta TESCO Extra lett. Szerintem bármelyik CBA, Reál, ilyesmi sokkal szakadtabb. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy az utóbbiakban milyen a választék.

belekotyogok 2011.12.14. 13:33:44

@orient: 10. kerület, kerepesi út, ahol az ikea raktára van.

A Spanyol Inkvizíció 2011.12.14. 13:34:15

Szerintem kurvára senkit nem zavarnak a szegények, a lecsúszottak, a nyuggerek, a baj a tahókkal van (nekem még gyárigazgató kollégám is volt, aki az anyját megdugta volna egy ingyenkávéért).

@Nagyon_Komoly: hülyeséget beszélsz, az ikea egyrészt olcsó (nekem ha kérek valamit az asztalostól, akkor azt mondja, hogy csak a faanyag többe kerül, mint az ikeában a kész polc, és akkor még nem is dolgozott vele semmit), másrészt viszont a minőséggel sincs semmi baj.

velorex-vezető 2011.12.14. 13:35:41

Az örs vezér téri IKEA-ban azért történtek rejtélyes dolgok az utóbbi időben:
1. nyuggerek, emósok és csövesek tűntek el az áruházban
2. emberi körmöt találtak a svéd húsgolyóban

Vajon mi lehet az összefüggés a két tény között?

northwind 2011.12.14. 13:36:24

nem ertem a blogiro mit keres az ikeaban? Pontosan tudja milyen volt az ingyenkave minosege kezdetekor es hogy milyen most, tehat pontosan es folyamatosan koveti az ingyenkave minosegi alakulasat, maga is lelkes fogyasztoja es nagykepusegbol leirja mekkora osszeget hagyott ott. Baratom, mi negyszer annyit mint te, es nem ittunk ingyenkavet ezert nem tudunk errol velemenyt alkotni, kovetkezeskeppen nem zavart tobbi honfitarsunk esetleges sorallasa, nem zavartak bennunket a vasarlasban sem, pedig szegedrol mentunk, csak oda csak vasarolni....ennyi

mutant · http://universal.blog.hu 2011.12.14. 13:37:20

Engem a levélíró jobban taszít,mint az Ikea.

ekat 2011.12.14. 13:37:58

@Nagyon_Komoly: Sokaknak ez a véleménye, igen, de én például nagyon szeretem az immáron húszéves, elnyűhetetlen Billy polcaimat, amiket az első berendezkedésemkor vettem. Az utóbbi években viszont csak tömörfa bútort veszek ott, (a többit meg csináltatom) és bár nem hívnám az IKEA-sat hűde minőségnek, az ár/érték arány szerintem teljesen oké.

csintapala (törölt) 2011.12.14. 13:39:36

@kirby a parancsnok:
"Ez meg a többi gyorséttermet, talponállót minősíti, mert ha 390 Ft-ért lehet kacsacombot adni úgy, hogy megérje, akkor nem kell 3x-os áron felszolgálni máshol sem... "

390-ért nem lehet úgy kacsacombot adni, hogy megérje. Úgy éri meg, ha megveszed a zikea jökmökk kanapét meg egyebet (azon van a busás haszon) és mellette -ha ott akarsz enni a nagy és fárasztó bevásárlás közepette- odaadják neked a kacsacombot olcsón(kis haszonnal). Ez addig működik, amíg az etetés csak amolyan melléktevékenység. Ha az ikea egy étterem lenne, akkor nem élne meg az ingyen kávé osztogatásból és nem tudná 390-ért adni a kácsacombot sem.

belekotyogok 2011.12.14. 13:40:19

@kirby a parancsnok: azért éri meg neki, mert aki ott van, jó eséllyel nem csak kacsacombot fogyaszt olcsóér, hanem iszik is és ha már ott van, hátha elkölt egy-két ezrest fiszfasz dolgokra. Meg eljön újra. Meg ilyesmi.

narmer 2011.12.14. 13:58:21

@Peter__Blau:
Neked valszeg elmentek otthonról, ha egy ingyen fos löttyről is Orbán jut az eszedbe.( mellesleg nyitás óta állnak sorban a húsgombócokért, hogy hazavigyék a szilkében)Teljesen egyetértek a posztolóval. Megtoldanám azzal, hogy ahányszor még odamentem családok rajzottak a neveletlen kölykeikkel,akik bukfenceltek, befeküdtek az ágyakba, mindent összefogdostak és üvöltöttek, de a modern szülők nem szólnak rájuk. Szemmel láthatóan ez a szabadidő eltöltésük módja,szombat van, gyerünk az IKEA-ba.Ami pedig a kiszolgáló személyzetet illeti, sajátos munkalassításban szenvednek, és a legritkább esteben készségesek. Egy éve vettem egy 70 ezer ft-os kanapét mára kidőlt az oldala.Amióta meg tudom, hogy gyermekmunkásokkal is dolgoztatnak nagyon elment a kedvem tőlük.De sajnos az a fajta bútor amit egyéb áruházakban itthon árulnak csak elrémít ormótlansága és csúnyasága okán. Az IKEA ból vásárolni momentán jobb híján kényszer!!

nemjogasz 2011.12.14. 13:59:57

"levámpírló", ez egy létező szó? (Nem vagyok nyelvtannáci, csak kérdezem)

narmer 2011.12.14. 14:00:01

@ekat:Ja, nekem csereszenye van belőle, télleg strapabíró!

belekotyogok 2011.12.14. 14:05:46

@rancidx: biztos újat fogok mondani: vannak ám olyan vásárlók is szép számmal, akik nem (csak) bútorokat vesznek drágáér'. Hanem sok, olcsóbb lakberendezési tárgyat. Sok kicsi sokra megy alapon ez az Ikeának kurva jó, máskülönben nem fárasztaná magát ezernyi bizbasszal. Viszont ezekért senki sem fog fél órát autózni, 1-2 órát tömegközlekedni.

A szűrt vásárlói közeget kínálja a büdaörsi Ikea, a maradéknak meg ott az proli Örs.

gsc 2011.12.14. 14:09:27

Aki az ikea éttermében eszik sikeres ember nem lehet. :p

Peter__Blau 2011.12.14. 14:13:30

@narmer: Neked meg mi baj a fejeddel ember? A képzelődéseiddel menj pszichiáterhez, biztos van szabad ágy. Egy szót sem szóltam Orbánról. Erőltessél magadra valami stílust nagyon gyorsan és figyelj oda jobban miket írsz és kinek.

Sesut 2011.12.14. 14:20:16

Az Ikea étteremnél van egy szekrény babadolgokkal, ahonnan az ember vihet szalvétát, (sorjás) műanyag evőeszközt és eldobható papír előkét babaetetéshez. A Teszveszen egy időben valaki árulta ezt az ingyenes, egyszer használható előkét 10-es, 20-as csomagokban...

glad az egyetlen 2011.12.14. 14:35:41

@Mityu "aljanép" MG:

Nem az ikea oldala és az adatmezőben személyes adatokat adsz meg és küldesz be azzal a hittel, hogy kártyát igényelsz. Most vagy adathalász az oldal vagy csak barmok, mert ha nem ezt csinálják, de ezt a hatást keltik, akkor a semmire sodorják magukat büntethetőségi kategóriába.

dorka3. 2011.12.14. 14:42:58

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Köszönet! Jó írás tényleg, de biztos, több, mint 100 éve írták?! :-)

narmer 2011.12.14. 14:46:08

@Peter__Blau: Bocs visszanéztem, télleg eggyel valóban lejjebb nyomtam meg a gombot, de ha neked erre ekkora horderejű tombolászat a válaszod, akkor a te kis fejeddel sajnos nincs minden rendben.Ugyanis egy mondat vonatkozott Orbánra a többi az IKEA,ra. Te Jóisten, ha egy ilyen senmmiségre ez a reakciód,akkor mit tennél azzal aki valóban megsért.Leszúrod, lelövöd, karóba húzod?
Off.

bozs 2011.12.14. 14:53:44

@online távmunkás: Ezért érdemesebb a svedbutor.hu -n vásárolni. :) Itt ugyanis olyan használt bútorokat kapsz, amit korábban a fenti áruházban vásároltak, csak olcsóbban.

zuppe 2011.12.14. 14:54:49

Hát nem kevés gagyibb van az ikeánál, igaz, legalább olcsó... De olcsó húsnak...

Peter__Blau 2011.12.14. 14:55:05

@narmer: Na csak, hogy ne hisztizz ennyire, olvasd szépen vissza mit írtál. Aztán gondolkodj el. Mosakodni meg nem úgy kell, hogy újra beszólsz. Az IKEA-s résszel nem volt semmi bajom, igazad van, hogy téged ez zavar, engem is mindig zavar a lárma meg az, hogy nem lehet elmenni a nézelődő - lődörgő emberektől, na de ha annyira zavarna, hogy ilyen kiakadós litániát írjak róla mint te, akkor nem járnék oda vásárolni. Amúgy sem járok, csak a kombi autóm okán rendszeresen megkérnek emberek, hogy segítsek a szállításban.
Tudod mi húzott fel? Az Orbánozásod. És mielőtt még kikombinálnád, hogy biztos azért mert imádom, leírom hogy nem. Egyszerűen elegem van az egészből.

XCat 2011.12.14. 14:55:59

@bozs: Jóval kisebb választékban, nuku garanciával viszont majdnem ugyanolyan áron, deellembe még ócskán is. Marha érdemes, tényleg.

Sárga Király 2011.12.14. 14:59:01

Több százezer forintot ott hagyok az IKEÁ-ban(jól élek, de nincs ízlésem), erre meg át kell gázolnom a szegények tömegén az étteremben?! Van pofájuk 390 forintért kacsacombot habzsolni, miközben azt minden tisztességes ember (l. én) csak kanapéval együtt veszi meg? Ezért tart itt ez az ország.

Javaslom, hogy fémdetektoros érzékelőket tegyenek ki már az üzlet bejárata elé; akinél túl sok az apró vagy csak az van, azt nem fogja beengedni kapu.

Peter__Blau 2011.12.14. 14:59:13

@PsychoCica (4zsiráf): Te kis igényes :-) Hát neked nem jó a nyugatról levetett ócska? :-) Új ócskát akarsz? :-)

kispestipeti 2011.12.14. 15:00:01

Sajnos Magyarországon bútor és lakásdekoráció ügyben a két véglet van: egyik oldalon az IKEA, KIKA, RS, Retz, stb. állnak a többnyire tömeges elfogadásra tervezett, inkább gagyi mint eredeti ötletekkel megvalósított műanyagokból készült dolgaikkal, míg a másik oldalon ott vannak a nagyon individualistának látszani akaró lakberendezési kisboltok, antikvitások az érdemtelenül, irreálisan felárazott tárgyaikkal. A kettő között pedig nincs középút. Az IKEA régen elveszítette már a korábbi (inkább vélt) vonzerejét ezért folyamodik a szó szoros értelmében ilyen olcsó vevőcsalogató megoldásokhoz. Az IKEA Úgy olcsó, hogy közben drága tucatárut próbál eladni.Ja, a híres skandináv dizájn, az kell a magyarnak. (meg svéd húsgombóc, lekvár, kávé)

galaxie 2011.12.14. 15:00:08

Irta vki FB-on, hogy amig hetkoznap is tele van az IKEA parkoloja addig nincs valsag...ellenben latva azt a rengeteg embert, aki ott elsosorban csak kajal fillerekert es nem vasarol en megis inkabb arra gondolok, hogy igenis gond az elszegenyedes. En nem ereztem, hogy barki pofatlansagbol, ingyenelesbol ment volna enni...es szocialis erzekenyseg ide vagy oda engem is egyszerre zavart es megrazott, mikor a visszavitt talcakrol is osszeszedte maganak egy csoves az etelt..nem tudom...

...egyebkent percek alatt sorra lehet kerulni...de mivel en nem eszem hust, sokra nem mentem az IKEA etelkinalataval:)

XCat 2011.12.14. 15:11:10

@Peter__Blau: Semmi baj a normálisabb ikeás bútorokkal egy igényszintig, aminek én most jelenleg alatta vagyok. Szegény ember hozzon kompot, na.

Ha úgy nézem, ami farostlemezből van, minden ócska, de akkor a legtöbb bútorüzlet az.

De szétment az egyetlen méretben sés színben passzoló ikejás asztalom csúszkája, és akkor megnéztem ezt is. Szerintem gáz, pár hülye megpróbálja drágáér elsózni az ócskaszarjait.

narmer 2011.12.14. 15:15:03

Teljesen értelmetlen mit zagyválsz itt össze.Leszállnál rólam,?

XCat 2011.12.14. 15:22:20

@kispestipeti: Te hülye vagy, kikában másfél milla egy gardróbszekrény, meg 250-nél kezdődik egy rendes ágy.. az hol olcsó? :))

A skandináv design kurvajó (mondjuk az ikeában nem biztos hogy a legsikerültebb termékei vannak mindig), tanulni kéne tőlük, nem fikázni.

Peter__Blau 2011.12.14. 15:24:58

@PsychoCica (4zsiráf): Szerintem ezek arra készültek, hogy megveszed és 3 év múlva kicseréled az egészet. Így három évente lehet új bútorod viszonylag ócsóé. Ha egy asztalossal csináltatsz bútort rendes anyagból akkor az húzza 25 évig is, ha kiszámolod olcsóbb. Egyszerre sok kiadás, de hosszú távon visszajön. Vagy nem, csak így gondolom. Meg persze sok mindent megcsinálok magamnak, mert nem találok olyat ami tetszene.

XCat 2011.12.14. 15:26:24

@Peter__Blau: 3 év múlva úgyis mindenképpen kicseréled, nem?..

25 évig ki a fene akar ugyanolyan környezetben lakni. Egyébként is, kimegy a divatból.

Peter__Blau 2011.12.14. 15:45:57

@PsychoCica (4zsiráf): Ha te 3 évente ki akarod cserélni a bútoraidat és divat szerint veszed őket akkor tényleg neked való az IKEA. Az a minőség erre való, erre találták ki.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.14. 15:55:02

Nem olvasóm végig az összes kommentet, de nekem "Dzsínó" jut eszembe a posztolóról...

torró 2011.12.14. 16:46:56

Nem értem miért sajnálja a kedves posztoló azt a fekete löttyöt,azoktól akik erre áhítoznak. Egyébként milyen snassz az IKEA-n vásárolni! Én a RETZ-be járok:)). Ott legalább nincs az a randa fekete lötty.

glad az egyetlen 2011.12.14. 16:56:27

"...Ha te 3 évente ki akarod cserélni a bútoraidat és divat szerint veszed őket akkor tényleg neked való az IKEA. Az a minőség erre való, erre találták ki. ..."

Finoman szólva erős túlzás.

isssti 2011.12.14. 16:57:57

Mért van az az érzésem, hogy a posztíró egyike a nem kevés felkapaszkodott "újmagyarnak", úgyis mint: szociálisan érzéketlen, ámde pénze tudatában kellően nagy öntudattal és arccal rendelkezik ahhoz, hogy mindenkit csípőből kioktasson..?
Szóval nem tudom, de valamiért egy ilyen érzés kezdett bennem mocorogni a poszt olvasásakor...

XCat 2011.12.14. 17:00:31

@Peter__Blau: Ha nem bánod, úgy fogok élni, ahogy nekem tetszik, és nem kérem ki hozzá az engedélyedet. :)

Ikeában vannak szar dolgok, mint mindenütt, meg vannak közepesek, meg nagyon jók is (azok drágák).
Ez az ikeás minőséggel példálózás eléggé... hogy mondjam, tájékozatlanságra vall.

nem várt fordulat 2011.12.14. 17:02:13

@polly graph: "Lehet, hogy koszorús költőnk áll az egész libacombos cécó mögött?"

lol

Reisezugwagen 2011.12.14. 17:03:35

Konyhabútor részre be kéne állítani fizetős automatákat (Üdítő, szendvics, ital, stb)amik rendes piaci áron árulnának.

XCat 2011.12.14. 17:05:18

@Reisezugwagen: Siker lenne. Pár kanapét leraknál mellé, és kurvakemény bevétel jönne össze belőle. :)

Reisezugwagen 2011.12.14. 17:17:39

@PsychoCica (4zsiráf): Nem saját ötlet,valamelyik OBI -ban láttam (és használtam) az emeleti szinten üdítőautomatát. Vásárlás közben nem kell elhagyni az eladóteret.

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2011.12.14. 17:18:55

Szar helyen van, nem kéne egy közlekedési csomópontra tenni. Rossz döntés volt a helyszín, max ez róható fel nekik. A budaörsiben nem ilyen vészes a helyzet, pedig ott meg irodista ebédlőként funkcionál.
A reklamáló nagyon büszke rá, mennyi pénzt költött el, de azt ne várja el ezért, hogy kiemelten kezeljék a "csőcselékhez" képest(nekem ilyen érzésem volt), mert ez mégiscsak az Ikea. Ha exkluzív hangulatra vágyik , menjen a max citybe, ott biztos nem zaklatja a biztonsági őr ellenőrzéssel.

feketehun 2011.12.14. 17:19:53

Őszintén sajnálom, hogy nincs időm/energiám végigolvasni a kommenteket, így csak a bejegyzésre reagálnék.

A posztoló egy nettó seggfej, lekezelő, öntelt pöcs. Ha - kedves posztoló - annyira jól megy neked a bolt, akkor talán válassz magadnak egy olyan bútorüzletet, ahol amellett, hogy fényesre nyalják a segged, még az étterem sem zsúfolt.
Szomorú dolog, de ma Magyarországon igenis rengeteg ember van, akinek SZÁMÍT, hogy 400 vagy 800 forintot fizet ki a kacsacombért. Ők ettől függetlenül sem ingyenélő punkok, hanem tudatos fogyasztók, akik élni kívánnak a piac - jelen esetben az ikae - által nekik felkínált lehetőséggel. Ha ez téged tényleg ennyire zavar, ha ennyire nem tudod kiállni a fiatalokat, akkor tényleg nem mondhatok mást, mint hogy költsd azt a rengeteg pénzedet máshol. Ott ahol az egész üzlet a Te igényeid szerint van kialakítva. Jaaa, hogy ez a szolgáltatás a termékek áraiban is megjelenik? Ezer bocsánat, akkor mégis marad az ikae és a pulykaméreg. Te vagy élhetetlen kispolgár, és nem azok, akiket a szükség arra visz, hogy a lehető legolcsóbban étkezzenek.

A balkáni észrevételhez pedig. A Hozzád hasonló gondolkodású emberek kizárólag elvárni tudnak, a nyugati típusú viselkedésről kizárólag akkor van fogalmuk, amíg a velük szemben gyakorolt gesztusokról van szó. Sajnos a nyugat-európai lét velejárója a tolerancia is, az, hogy elfogadd a körülötted lévő emberek dolgait legalábbis addig, amíg konkrétan veled szemben nem viselkednek tűrhetetlenül. Te vagy a sznob balkáni arc, aki pöffeszkedve masírozol fel és alá a 200 ezer forintos kanapéddal, és lenézed azokat, akik ugyanezt a terméket nem engedhetik meg maguknak. Téged ők már a puszta létezésükkel felháborítanak.

Amúgy meg szerintem az IKEA nagyon is tisztában van azzal, hogy mit miért is csinál. Ha nem érné meg nekik éttermet üzemeltetni, akkor nem üzemeltetnék az éttermet. Valószínűleg már azon a bizonyos kacsacombon magán is van hasznuk, nem beszélve a becsábított vásárlói potenciálról. Ha ennyire bővelkedsz az ex catedra kiszórt tanácsokban, akkor talán először magadon gondolkodj el. Beszéltem.

XCat 2011.12.14. 17:19:56

@csib: Aha, egy áruháznál szar dolog ha sokan vannak benne. Nem is értem miért költenek rá éves szinten milliárdokat:)

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2011.12.14. 17:25:08

@PsychoCica (4zsiráf):
Az a vásárló nem sokat ér, aki csak az ingyen kávét issza, de semmit nem vesz, vagy csak egy gyufát.
A plazák azért vannak a csomópontokon, hogy oda menjen mindneki, az is, aki csellengeni akar. A nagyáruházak meg azért kint a francban, hogy oda célzottan menjenek ki, aki tényéleg vásárol. Mertha már beruház a benzinbe, akkor ne egy gyufa miatt tegye. (persze ott jobban el is férnek, meg olcsóbb is a telek, de az üzletileg is ott a helyük) Érzed a különbséget?

XCat 2011.12.14. 17:28:29

@csib: Értem, csak szerintem hülyeséget beszélsz. Na de itt nem kell folyton egyetérteni. :)

@dubai_tennis: Szádra vágok, hé.
Tessék szépen offolni.

Guy_Montag 2011.12.14. 17:29:34

@PsychoCica (4zsiráf): nemár. csak be akartam szállni a beszélgetésbe.
el voltam tünve, mert egy valóban rettenetes dolog történt velem :(

de azér még élek.

:(

Reisezugwagen 2011.12.14. 17:31:03

Egyszer abból a fiatal "csöves" gyerekből lehet még potenciális vásárló....

XCat 2011.12.14. 17:32:31

@dubai_tennis: Na, mesélj. Tudunk segíteni? (ha tudunk sem fogunk, csak köcsög vagyok, és meg akarlak téveszteni)

XCat 2011.12.14. 17:34:02

@dubai_tennis: A régit ellopták. Meg egy díszringyó kitiltogatott a praxisból, szóval lett még vagy hat, de azoknak már elfelejtettem a jelszavát, szal marad ez. :D

Guy_Montag 2011.12.14. 17:34:09

@PsychoCica (4zsiráf): ez egy olyan történet, amit ha elmondanék, szerintem még te is sajnálnád. olyan történet, amitől fél az ember, és nem gondolja, hogy vele is megtörténhet, súlyos sérüléseket okozva. most más vagyok, mint szoktam.

Guy_Montag 2011.12.14. 17:35:09

nagyon nagyon durva :( :(

XCat 2011.12.14. 17:35:33

@dubai_tennis: Ebben az esetben tényleg abszolút komolyan érdekel. A pcic@freemail.hu-ra küldd légyszi, ha nem publikus. :)

Guy_Montag 2011.12.14. 17:38:08

@PsychoCica (4zsiráf): nagyon nem publikus. adj inkább valami olnline csevegőt. msn vagy skype?

a sztori bonyi, és rettenetes. de elmondom, ha tényleg érdekel.

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2011.12.14. 17:42:19

@PsychoCica (4zsiráf):
Azért jól megélek a hülyeségeimből, mert ez a szakmám. :) Plazaban, piacon impulzus vásálók is vannak, ezeket kell jól frekventált helyekre tenni, az Ikea tervezett, nem attól lesz vásárolni akaró tömeg, hogy jó helyen van - ezért nincsen általában központi helyen. Kotler első kötet. Persze vele sem kell egyet érteni. :)

XCat 2011.12.14. 17:43:30

@dubai_tennis: Átküldtem privátüziben.

XCat 2011.12.14. 17:44:34

@csib: Gratulálok, de nekem ez így akkor is nettó marhaságnak tűnik... de majd tájékozódom. Kösz a tippet. :)

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2011.12.14. 17:46:43

@PsychoCica (4zsiráf):
Persze hogy netto hülyeséget tanítanak marketing címszó alatt a világ összes iskolájában.
Szép napot!

XCat 2011.12.14. 17:47:18

@csib: Marketing címszó alatt? Jah, ott igen. :D

Kierkegaard Akciócsoport 2011.12.14. 17:47:34

A posztolónak szóljon valaki, hogy a rokkereket fikázni már nem menő, ez nagyon 80-as évek dumája :)
Különben a kifogásainak jó része durva öngól. Pl.: kicsoda ő, hogy meghatározza, hogy kinek osztogasson ingyen kaját-piát az ikea? Vagy még egy: rájöhetne már, hogy a számlaellenőrzés nem ő ellene van, hanem elsősorban a pénztárost ellenőrzik így.

XCat 2011.12.14. 17:48:34

@dubai_tennis: Az msn címére? Mert amiről a privát ment, az nem van. Ha igen, akkor még nem jött meg.

3006 2011.12.14. 17:49:30

Nem tudom miről beszéltek. Én elvből nem megyek be olyan helyre ( vásárolni) ahol 10% fölött van az adó.

Guy_Montag 2011.12.14. 17:50:23

@PsychoCica (4zsiráf): küldöm az msnesre, a többit visszadobta. pill.

Körülmetélt Rajherceg 2011.12.14. 17:56:54

a pesti a prosztó IKEA, a budaörsi az "elit". Ingyenkávét meg a fasznak osztogatnak, nem tudják, hogy ez a Balkán? Ha valami ingyen van az átlag magyar még az anyját is megbassza érte, még akkor is ha kurvára nincs rá szüksége, csak a feeling miatt.

XCat 2011.12.14. 17:59:32

@dubai_tennis: Lehetne, csak nincsen. Holnapra csinálok. Addig gondolkodj azon, téllegakarode. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 18:07:09

@dubai_tennis: @PsychoCica (4zsiráf): Bannoljuk a privizőket, úgyvigyázzatok.

Nem tudok elképzelni olyan történetet, amit név nélkül, kicsit elferdítve a lényegtelen részleteket fel lehetne ismerni.

Guy_Montag 2011.12.14. 18:12:32

@atpijkamo: név nélkül? kicsit elferdítve? na neeeeee. ez az én személyes történetem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 18:16:27

@dubai_tennis: Az úgy kell mondani, hogy "egy haverommal történt".

Hammeg saját történet, és nagyon égés, a deciki.blog.hu a hely, ahol elmondhatod.

Guy_Montag 2011.12.14. 18:17:19

@atpijkamo: eleve nem teszem ki ide.

nem ciki, hanem szomorú.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 18:21:26

@dubai_tennis: Annyira, de annyira felcsigáztál, küldd el nekem is. Lécci, léccci, léccci!

Szeretem az igaz történeteket, a vicces történeteket, a frappáns történeteket, meg a szomorú történeteket. ... Ugye nem hagytam ki semmit!

Guy_Montag 2011.12.14. 18:22:51

@atpijkamo: még cattel sem tudtam dumálni. ha meg annyira szereted az ilyet, kivánom, hogy veled is tprténjen meg!

Guy_Montag 2011.12.14. 18:29:00

á, whatever. 'szomkivan

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 18:29:20

@dubai_tennis: Az okos a más törtlneteit hallgatja...

Igen, még a tanulságos történeteket is szeretem. Vagy ezt mondtam már?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 18:30:40

@dubai_tennis: Mondjak egy viccet? Hátha az ellazít.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 18:37:29

@dubai_tennis:

- Gizike, javította ki az E betűt A betűre?
- Igen főnök. Mert mi értelme van annak, hogy "feszmérő"?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 18:39:18

@dubai_tennis: Egy órája még itt sertepertélt. Lehet, hogy elugrott a boltba kenyérért. .... Csak kombinálok.

Mondjak neked gorombaságokat, vagy tőle szereted csak hallani?

Peter__Blau 2011.12.14. 18:40:21

@PsychoCica (4zsiráf): És ki beszélt olyasmiről, hogy kellene hozzá az én engedélyem :-DDDD
Kissé túlteng benned az önérzetesség :-D
Ámulatra késztet az IKEA imádatod, megnyugodhatsz :-D

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2011.12.14. 18:49:44

@Bozdurgán:
Fordítsuk meg a dolgot, ha minden olyan ember azt gondolná, hogy az általa megvásárolt javak mindössze pillanatnyi illúziók, melyeket egy gép állított elő neki ott iziben és amely javak semmi mást nem szolgálnak, mint hogy befogja az ő mocskos kis száját legalább arra az időre, míg kicsomagoltatni méltóztatik, akkor könnyen belátná, hogy valójában a vegzálása nem más, mint a birtoktudatának a megerősítése. Igen, mások is hajlandóak a játékba belemenni, az a lapraszerelt izé a tiéd, szúrósan nézek rád és megfogom a végét, úgy teszek, mintha elvenném és akkor te kétségbeeshetsz és felháborodhatsz, hogy ez a tiéd.

A free nemzedék pedig jogosan bántalmazza a szemeteket, hisz az a kizárólagos vagyoni látszat nyilvános megcsúfolása.

Guy_Montag 2011.12.14. 19:01:50

hu de nagy a csend :D

Guy_Montag 2011.12.14. 19:22:11

na ne már! mindeni alszik?

XCat 2011.12.14. 19:22:38

@dubai_tennis: Elmentem imádkozni a delfinhez.

@Peter__Blau: Szövegértés kettes alá, csöccs.

@atpijkamo: Jó.

@Almaleves: A free nemzedék hatalmasat fog pofára esni, ha egyszer az összes cég akitől loptok és lejmoltok (ami legálisan free, pl youtube az is azért az, hogy majd egyszer fizess érte), egyszer csak azt mondja, hogy nem zenélünk, nem fejlesztünk, nem csinálunk játékot. Vagy csak annak, aki biztosan fizet, előre.

Aki ezután is lopni vagy másolni fog, azt meg úgy lesitteljük, mint a pinty, és kifizettetünk vele mindent amit eddig ellopott.

És ez amúgy nem annyira utópia a visszamenőleges törvényhozás korában.

Guy_Montag 2011.12.14. 19:28:04

@PsychoCica (4zsiráf): milyen delfin?

na most már semmit se értek. (eddig se)

Bozdurgán 2011.12.14. 19:35:19

@Almaleves: free nemzedék?

Az ingyenélés nem nemzedéki sajátosság hanem igénytelen életmód mely a saját lustaságára büszkén szürcsöli az ingyen kávét. Free nemzedék? beszarok.
Az a te és a félhülye barátaidnak a baja, hogy nem veszi észre hogy az elköltött javak mögött komoly teljesítmény van. mondjuk munka. Amit a Free nemzedék nem nagyon szeret, remélem a kukából kilopott kenyérvég előbb utóbb a torkán akad a free nemzedéknek és rájön hogy ha nincs a hozzám hasonló vásárló akkor neki nincs ingyenkávé.Mert itt is én tartalak el, amikor a kukából zabálod a maradékot azt is csak azért teheted mert én kidobtam.

XCat 2011.12.14. 19:40:12

@dubai_tennis: A wc-illatosítón látható delfin (kék színű, óceános illatosítású. állítólag.).

Az emberek többségének bizonyos esetekben (pl. hányáskor) alkalma nyílik az ilyesmit alaposan szemügyre venni. Már ha józanok. :)

Guy_Montag 2011.12.14. 19:45:13

@PsychoCica (4zsiráf): áhá!

és mérnem kapod meg a méleket?

Peter__Blau 2011.12.14. 19:47:25

@PsychoCica (4zsiráf): Hm, egy olyan embertől aki ok nélkül lázad nem létező elnyomás ellen és annyit fog fel a világból amit te ezzel az írásoddal bizonyítottál valamint a konzumidiótaság önmagát meggyőzés szintjén épült be a személyiségébe, szóval a kettes alá kifejezetten hatalmas dicséret.

XCat 2011.12.14. 19:48:42

@dubai_tennis: Mindjárt megnézem.

@Peter__Blau: Drága fiam, sem kedvem sem időm sincs most hülyékkel vitatkozni a semmin.. szóval neked van igazad, és takarodj a vérbe. Köszcsy.

XCat 2011.12.14. 19:50:40

@dubai_tennis: és ha nem az, akkor mi? vagy az, csak elé van írva, hogy nem? És mi a többi?

Guy_Montag 2011.12.14. 19:54:12

@PsychoCica (4zsiráf): vává! te most télleg akarsz dumcsizni? bejelöljem msned?

XCat 2011.12.14. 19:55:46

@dubai_tennis: Jelöld. Ugyanaz, mint az email (amire az utolsót küldted)

XCat 2011.12.14. 20:01:37

@dubai_tennis: tuti nem, bent vagyok.. de újraküldtem melyik él.

Guy_Montag 2011.12.14. 20:11:44

@PsychoCica (4zsiráf): tetű msn. karakterhelyesen adtam meg, de itt off...
dubai_tennis-re hogy lehet msnt csinálni?

XCat 2011.12.14. 20:13:35

@dubai_tennis: emailre lehet csak. msn com és bregelsz.

A Tyne folyó déli partja 2011.12.14. 20:22:56

@atpijkamo: ezt a "gondolnád, csakis magyarok" (jelzem, roppant idióta) szöveget csak az (a hülye) mondja, aki életében nem látott más nemzetiségű embert.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.14. 20:25:50

@PsychoCica (4zsiráf):
"A free nemzedék hatalmasat fog pofára esni, ha egyszer az összes cég akitől loptok és lejmoltok (ami legálisan free, pl youtube az is azért az, hogy majd egyszer fizess érte), egyszer csak azt mondja, hogy nem zenélünk, nem fejlesztünk, nem csinálunk játékot. Vagy csak annak, aki biztosan fizet, előre."

Hülyeség. Ha a zenészek ezt teszik, majd hallgat mindenki amatőröket, nekik meg kapóra jön, mert a koncertezés meg nekik hoz pénzt. Ja, persze ez sosem jön el, mert a profik sem hülyék, hogy feladják a terepet. Játékból meg van free is, sőt rengeteg a free grafikus motor, fejlesztési segédeszközök tucata áll rendelkezésre, majd azt is megoldják amatőrök. Ja, hogy ezt sem adná fel a játékipar?

Szvsz a szoftverfejlesztőknek, zenészeknek, filmeseknek, stb. kell inkább alkalmazkodni a helyzethez, egyre inkább szolgáltató jellegbe mennek át, és ezeket a szolgáltatásokat érdemes lesz igénybe venni. Jó példa erre az mmorpg szerverek(nyilván vannak kalózszerverek is, de rengeteg előnye van a hivatalosnak), vagy a vállalati Linux disztribúciók, amelyeket a support miatt veszik a vállalatok, akkor is ha létezik ingyenes változat. Egyre kevésbé lehet megélni abból, hogy valamit készre alkotunk, és utána akár évtizedekig tejel nekünk. A szerzői jogvédelem senkit nem fog megvédeni a másolástól, de pl. a kedvenc zenekaraim koncertjeire megveszem a jegyet, sőt még megveszek 1-1 albumot is, nem mintha arról hallgatnám, csak hogy legyen, sőt még zenekaros pólót is rendelek, akár a zenekar weboldaláról. És természetesen ha megjelenik 1 új album, egyből töltöm is le.

Guy_Montag 2011.12.14. 20:33:53

@Zabalint: nekem már több zenémet kiadták, de pénzt nem láttam belőle. fura, nem?

@PsychoCica (4zsiráf): valamiért nem megy ez a tetű msn, kezdek ideg lenni rá

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2011.12.14. 20:43:58

@Bozdurgán:
kedves Bozdurgán!
Először is szeretném megköszönni, hogy eltartasz, azonban szeretném jelezni, hogy végtelenül leköteleznél, ha egy kicsit többet juttatnál nekem és családomnak.
Csak egy jutott még eszembe: hálásnak kell lennem? vagy te amolyan világfi vagy akinek elég, hogy ezt felemlegetheti jó nagy nyilvánosság körében.

Amúgy meg, a free nemzedék pontosan magasról szarik arra, hogy ki hogyan moralizál, egyszerűen elfogadja azt a tényt, hogy ha a vagyon 90%-a az 1 % kezében összpontosul és ő nem tartozik bele, akkor ő ezt az esélyegyenlőtlenségnek fogja tekinteni és minden tőle telhetőt megtesz ennek csökkentéséért. Pitiáner dolog a kávé, de ha ellopná az autódat, akkor sokkal jobban kiabálnál. Lehet választani, kisstílű potyázás, vagy az összes fennálló társadalmi norma felrúgása.

A dolgozott volna meg érte c. mantrát meg szerintem ne kövesd el, mert az élet értelmét túl sokféleképpen lehet definiálni ahhoz, hogy ilyen szűk demagóg politikusi klisékbe beszorítsuk.

Amúgy mellékesen megjegyzem, a mondanivalóm a pénztárnál történő átvizsgálás magasztalására irányult, mert az olyanok mint te, ezáltal kiélhetik birtoklásvágyukat. A megkérdőjelezése ugyanis ennek egyik legjobb katalizátora. De hagyjuk is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.14. 20:44:07

@Zabalint: "a koncertezés meg nekik hoz pénzt"

Így van. Voltak együttesek az átkosban, akik évekig nem adhattak ki lemezt. Oszt mégis valahogy fennmaradtak.

Útálom, mikor a celebeknek (zene, foci, színház, tévé, mittomén...) túl sok pénzük van, oszt nem tudnak mit kezdeni vele, benzinzabáló fémszörnyetegekkel betépve irtják a lakosságot. Mellesleg bűntetlenül. Na jó, egy kivételtől eltekintve.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2011.12.14. 20:50:32

@PsychoCica (4zsiráf):

kedves zsiráfcica, magától is mást vártam, a felvilágosultság magasabb fokán láttam tenyészni, kommentjei alapján eleddig ez jött le, ámbár lehet hogy tévedtem. ez gyakran megesik velem.

az nem tudom honnan veszi kedvesem, hogy nem fogjuk ellopni még a magácska szempilláit is, kérem árazza be nyomban, mert a fűtés itt akadozik nálunk és már vágyakozom az ön által felvillantott prisoneri idillre, a meleg, kényelmes fűtött cellára. Meg persze egy szerető társ is jól jönne, úgy tudom ott vannak ilyen magányos, szerethető lelkek.

:)

Bozdurgán 2011.12.14. 21:03:17

@Almaleves:

Az ingyen kávéért való sorban állás nem demagógia hanem primitív ingyen élés. És sajnos az sem moralizálás hogy azt a ingyen kávé amivel megégeti a torkát abból van amit én meg a posztoló elkölt.

Ezt a 1% dolgot ugye te sem gondolod komolyan, a világ egyszerű reggel felkelsz elmész dolgozni,kapsz érte pénzt és veszel kávét.Nem ingyenélsz mert minek dolgoznál ha úgysem leszel gazdag.Free nemzedék mi? majd ha kiköltözik tanyára és free nemzedékként megtermeli amit megeszik. Az a free nemzedék éppen hogy függő méghozzá azoktól függ akiket gyűlöl.

A vásárlás utáni turkálás meg elfogadhatatlan, és mint ilyen ellen tenni kell. A vásárlás után nem kutlászunk alapos gyanú nélkül.A birtoklás csak a magadfajta free hülyegyereknek ilyen központi kérdés nekem nem. Nekem természetes hogy birtoklok tárgyakat így nem is befolyásolja a hangulatomat nincsenek ezzel kapcsolatban érzéseim. Neked viszont annál inkább, a gyűlölet, irigység a legerősebb indikátor.A free nemzedék akit emlegetsz egy flusztrált lusta ingyenélő reményvesztett banda, aki a világot hibáztatja a saját tohonyaságáért.

Balint Gyuri bacsi 2011.12.14. 21:07:38

@isssti: En is ezt erzem bar nem ilyen szepen fogalmazom meg. Azt gondolom, hogy a leveliro egy felfuvalkodott taho, lazarjanos mentalitasu ("Mindenki annyit er amennyije van." Tetszik emlekezni?)
A posztolo az a fajta ember aki egy fogolytaborban ujjal mutogatna a masik sorstarsara es jelentgetne fel az embereket csak, hogy a sajat nyomorult eletet mentse vagy ami meg rosszabb: hogy kivaltsagokhoz jusson.

Elkepzelem, hogy az aruhazi etterembe csak az x ft-ot elvasarlok lephetnenek be es a poszt iroja elegedetten poffeszkedne a kv utan es ugy erezne, hogy valami extra dolgot is kapott a butorai melle amit csak o, es a tobbi kivaltsagos kaphat meg akikkel talan mar szoba allhat ugy, hogy nem szamit az o fogalmai szerint zsenansnak. Elegedett lenne azzal, hogy ide belephetett mert ez egyfajta statusz szimbolum amivel akar dicsekedni is lehet egy tarsasagban amugy foghegyrol odavetve de varva a hatast: "...es akkor megebedeltunk az ikejaban ha mar ott voltunk."

Nem neveznem ingyeneloknek akik az etteremben esznek mert ok is kifizettek az etel arat. Viszont diszkreten hanyok a levelirotol.

Szanalmas vagy, komam. Ferde az
ertekrendszered.

Peter__Blau 2011.12.14. 21:13:04

@PsychoCica (4zsiráf): A stílus maga az ember :-)
Kösz, hogy igazolod állításaimat :-)
PB megemeli kalapját és meghajol mosolyogva :-)

Peter__Blau 2011.12.14. 21:16:48

@PsychoCica (4zsiráf): Alapból elgondolkodtató ugye az, már a személyiségedet tekintve, hogy érvelés helyett a lekezeléssel próbálkozol :-)
Esetleg ha még valami más érdekességet elárulnál magadról így tudattalanul annak nagyon örülnék :-)

XCat 2011.12.14. 21:18:45

@Zabalint: Ezt hosszú lenne most.

@Peter__Blau: Kuss.

@Almaleves: Ne ideologizálgasd nekem a semmit. Tűnés dolgozni, hülyegyerek. :)

A kommentjeimet biztosan félreértetted, én sehol nem írtam olyat, hogy mások munkájának gyümölcsét anélkül lenyúlni hogy én dolgoznék, vagy odaadnám az ellenértékét, elfogadható lenne.

@dubai_tennis: Akkor megbeszéljük holnap, ma már nem leszek gépnél.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2011.12.14. 21:19:25

@Bozdurgán:
Önismeretre tanítasz, mélységeim lapályok, életem és hitem elrongyolódva foszladozik rólam.

Megmérettettem és könnyűnek találtattam, szerinted mit kellene most tennem. Ha jól veszem ki szavaidból, hogy ilyen hitvány emberre nincs szüksége a társadalomnak?
Másszam meg Tajgetoszt?
Vagy ajánljam fel szerveimet későbbi felhasználásra? Habár ez nem jó ötlet, mert ha ilyen feslett életű vagyok, akkor biztos alkoholistaként tengődök az utcán, bőrömet ellepik a kórokozók és fekélyek.

Annyit megkérdezhetem miből gondolod, hogy gyűlöllek vagy irigyellek? És azt, hogy ingyen élek?

De egyébként ez nem is lényeges, mert abban igazad van, hogy bírvágy pellengérre állításával akár még személyeskedőnek is tűnhettem, pedig nem volt szándékomban, mindössze a dolog filozófiájára próbáltam felhívni a figyelmet. Egyébként a te reakciód az én állításomat erősíti, mert a free nemzedék említésére rögtön kikeltél magadból.

Hogy érezd, nem inden ingyenes dolog rossz, elárulom, hogy a legjobb dolgok ingyen vannak: pl. napsütés.
Az ingyen kávét meg átengedem másnak, mert kizárólag teát szürcsölgetek. Mézzel, citrommal, egy kis bergamottal illatosítva, épp olyan forrón, ami még nem éget.

XCat 2011.12.14. 21:21:13

@dubai_tennis: Én is, de idő van.

@Almaleves: Szerintem másszad.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2011.12.14. 21:23:02

@PsychoCica (4zsiráf):
dolgozni? tudja magácska hány óra van?
éjfél előtt nem állok neki!

Guy_Montag 2011.12.14. 21:23:39

@PsychoCica (4zsiráf): idő annak van, aki tud aludni :) de én egy hete nem tudok. kb 3 órákat max. pihennyetek helyettem is :)

Guy_Montag 2011.12.14. 21:51:17

alszik a homár alsziiiik... tenteeeee

mindegy , azért írogatok.

pmdel4 2011.12.14. 22:00:33

Csak a svéd húsgolyó miatt én is betérnék.

Peter__Blau 2011.12.14. 22:50:56

@PsychoCica (4zsiráf): Ez hogyan is kapcsolódik ahhoz, hogy neked senki se mondja meg, hogyan éld az életedet? :-D
Senki sem mondta meg mégis kikérted magadnak a semmit is, de úgy érzed másnak megmondhatod írhat e? :-D
Talán csak nem idegesít egy számodra névtelen, ismeretlen ember a neten? :-D
Sűrűn megszemélyesíted az idegen nikkeket? :-D
Mondták már, hogy nehéz lehet veled együtt élni? :-D
Valami újabb adalék szánalmas kis lényed hez? :-)

CID 2011.12.14. 23:03:23

Tényleg létezik, hogy "emberek" itt beszélik meg lelki problémáikat ? Most hirtelen nem tudom a szőröst vagy a szakálast szánjam.........

XCat 2011.12.15. 02:23:58

@dubai_tennis: Sikerült az msn? Ügyes vagy, gyere fel.

XCat 2011.12.15. 02:33:23

@dubai_tennis: Amire felkérést küldtél és úgy látod, hogy ott vagyok:D

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.15. 08:27:20

@PsychoCica (4zsiráf): kitiltottak a praxisból? na azért nagyon ne bánkódj. még egy olyan vidióta blogot ritkán látni, mint az. szerencsétlen emberek üvöltenek a posztokban azért, hogy emberként bánjanak velük, a gyerekszobamentes doktor urak és hölgyikék meg leugatják őket hogy jól van az úgy, ahogy van. menjenek a pecsába.

Bozdurgán 2011.12.15. 09:26:23

@Almaleves:

Semmit nem kellene tenned, az én szempontomból jelentéktelen vagy, az szánalmas elveiddel, és a demagógiáddal együtt.
Nem váltasz ki érzelmeket, mert az amit képviselsz nem létezik. Csak a tohonyaság, és a lustaság ideológiai önigazolása. Gyenge emberek alibije.

Engem egy dolog érdekel, hogy miközben azt az ingyen kávét szopogatod amit nekem köszönhetsz, legalább ne lázadj, hanem légy hálás annak a társadalomnak aki a hátán cipel, és nem hagy éhen halni.

XCat 2011.12.15. 11:47:39

@akiazsiráfotszereti: Nekem nem kell őket bemutatni, nem véletlenül senkiférgezem meg szarjancsiijuliskázom őket. :)
De ezek megleptek, mert amellé hogy aljasok, még buták is. A szó nagyon szoros értelmében, és mint a segg. És dolgoznak. Emberekkel. Fizetésért, ami a nemsemmi.

Mondjuk eddig is világos volt, hogy ha bármi bajom lesz, amíg le tudom őket rúgni magamról, addig rúgom, amikor már csak a torkát tudom harapni, harapom azt, azután meg már úgyis mindegy. :)

XCat 2011.12.15. 11:49:46

Emberek, zakkantok vagytok, mikor volt itt 700 kommenty..

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 11:51:44

@PsychoCica (4zsiráf): "Emberek, zakkantok vagytok"

Ennek nincs hírértéke, bogaram.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.15. 11:52:48

@PsychoCica (4zsiráf): nem csak buták de rosszindulatúak is. szüleim mesélnek olyan sztorikat hogy a fülem kettéáll. próbálom meggyőzni őket hogy jobb helyük lenne nálam, itt van rendes doki+kórház és leszarom ha fizetnem kell érte, de nem akarnak ideköltözni.... így meg megy a rettegés hogy mikor kerülnek a kezeik közé. passz.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 11:55:11

@CID: Neked meg mi bajod?

Na jó, mondjad, ápoljuk a te lelkedet is.

XCat 2011.12.15. 12:00:55

@akiazsiráfotszereti: Rendes doki létezik, de nagyon kevés, és az sem nagyon bírja el közöttük a létezést, mert olyanok egymással is, mint a viperák.
Amelyik marad, az hozzákurvul a rendszerhez, meg a többihez, különben rövid úton kinyírják. Szakmailag, lelkileg, fizikailag, mindenhogy.

Mondjuk despota is valami szépséges nyavalyás lehet, szeretem azokat akik az emberi nyomorúságon nyerészkednek.

@atpijkamo: De. Én folyton meglepődöm rajta..

XCat 2011.12.15. 12:04:07

@atpijkamo: Én nem vagyok rá kíváncsi. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 12:09:42

@PsychoCica (4zsiráf): "Rendes doki létezik"

Akkor soroljad névszerint!

Na, mondjuk az én körzetiorvosom jó 80%-os.

XCat 2011.12.15. 12:12:33

@atpijkamo: Nem vagyok szívtelen, csak még nem reggeliztem.

Név szerint most konkrétan egy sem jut eszembe. :)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.15. 12:22:04

@atpijkamo: enyém körzeti 100%-os volt, amíg ki nem csinálták az állásából. Rendes volt, kedves volt, segíteni próbált mindig és be tudott azonosítani minden betegséget ami a hatáskörébe tartozott. még azt is ami nem.

XCat 2011.12.15. 12:25:01

@akiazsiráfotszereti: Sürgősen gazdagodj meg, és tarts saját orvost. Gazdagoknál most ez lesz a trendi nemsokára, az ÁEK már snassz. :)

Ha valamit nagyon elkúr, darabokra lehet töretni a kis kezét, és a saját féreg kollégái gondjaira bízni.

Nekem is sürgősen meg kéne gazdagodnom. :D

vauvauvau 2011.12.15. 12:27:18

Ingyen kávé és libacomb?
Megyünk mi is tréningruhában!

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.15. 12:29:28

@PsychoCica (4zsiráf): inkább arra gondoltam, hogy ha majd meg kell pusztulni, akkor majd inkább orvos nélkül teszem meg. az apróságokat meg saját magam is kikezelem már sok éve.

XCat 2011.12.15. 12:33:00

@akiazsiráfotszereti: Naigen, ebben teljesen egyetértünk. Nem tudsz valahol jó minőségű ciántablettát?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.15. 12:36:55

@PsychoCica (4zsiráf): azt nem. szerintem a legbiztosabb még mindig a fejlövés illetve a huszadikról való ugrándozás.

XCat 2011.12.15. 12:41:05

Azt mondjátok meg nekem, miért van hogy ugyanolyan márkájú, ugyanolyan kiszerelésű tökugyanolyan cuccnak más íze van attól függően, hogy melyik boltban veszem?
Van a cégeknél külön tesconak meg külön kaisersnek menő pannónia sajt?

@akiazsiráfotszereti: Nincs pisztolyom. De igazad van, azt könnyebb szerezni.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.15. 12:43:19

@PsychoCica (4zsiráf): azér mer a tescoban lehugyozzák a patkányok, a kaisersbe meg lehet hogy nem. de nem biztos.

Guy_Montag 2011.12.15. 15:15:52

bööööööööööf.

Guy_Montag 2011.12.15. 15:20:13

@atpijkamo: most mér? bööf jó, értem?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 15:55:16

@dubai_tennis: Neked meg mi bajod? Böfögsz, krákogsz, ... szemedbe ment valami? Vagy csak túl hosszan néztél ki az ablakon, és rátelepedett a rosszidő a lelkivilágodra?

Monygyak egy viccet?

Guy_Montag 2011.12.15. 16:01:38

@atpijkamo: tényleg nincs jó hangulatom, de ez nem azt jelenti, hogy acsarg. csak simán fasságokat írok. de minek? azt nem tudom.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 16:18:26

- Apúúú! Kurvára fáj a fogam!
- Nekem is kisfiam, de anyádnak el ne mondd!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 16:19:55

Éjjel azt álmodtam, hogy megettem két kiló vattacukrot. Reggel nem találtam a párnámat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.15. 16:21:33

- Vádlott, akarja, hogy kirendeljünk egy védőt?
- Köszönöm, bíró úr, de inkább egy jó tanút szeretnék.

Guy_Montag 2011.12.15. 19:15:48

de szépen behalt. ne keressek összefüggést?

CID 2011.12.15. 21:59:33

@atpijkamo: Mióta eltűnt az az ocsmány macska, semmi ;)

@dubai_tennis:
Áruld már el mi a bajod baszod ! Megfáztál ? Tudom, halálos férfibetegség .

Guy_Montag 2011.12.15. 22:13:09

@CID: oly mindegy. mindennapos történet, csak nekem durva.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.16. 13:57:27

... hogy én legyek a HÉCCÁZADIK!!!

Géza, kék az ég! 2011.12.16. 17:17:05

Hát, mégis igaza lesz a Lézer Janinak: mindenki annyit ér, amennyit megszerzett magának!

Rád ez különösen illik, kedves posztoló.

Mondd, neked az fáj, hogy miközben azt hiszed, ki vagy tömve pénzzel (pár százezret elköltöttél az évek során, no hiszen )tehát érsz valamit, pedig csak egy átlagos vásárló vagy, esetleg nem bírod elviselni, hogy a náladnál szerencsétlenebbek képesek a 390 ft-os kacsa/libacombot megvenni és neked nem jut? meg még a szar kávéért is sorba kell állnod, pedig egy ilyen "nagymenőnek" (aki az INGYENkávét fikázza, de azért ő is tülekedik érte, haha) alap, hogy olasz krémkávé jár, mi?

Ahogy elnézem a nyavalygásodat, te betiltatnád az összes náladnál szegényebbet, pedig lelkileg te is egy csóró senki vagy... anyagilag te vagy a King of Orient, hisz minden évben kb.50 ezerért vásárolsz egy IKEJA kaspót meg egy papírdossziét, kizárólag újrahasznosított papírból - ennek ellenére tolvajnak néznek a kasszánál!

Pffff, hát ez már-már alkotmányellenes, nem? :D

Egy ilyen "remek" embert...

Látod, te ennyit értél el, meg a kredenc tetejét, kissámliról.

Xezs 2011.12.16. 23:36:31

Erre a kurva oldalra mindenki hencegni jár? Ki a lófaszt érdekel, hogy mennyi pénzt hagytál ott?

Nekem meg milliós hitelem van, naésaztán.

Kemény vagyok én is baszod.

Guy_Montag 2011.12.17. 13:55:37

@Xezs:kemény, mint a kád széle :D

találjatokkivalamit 2011.12.17. 18:00:48

Ritka egy fasz a kommenter...

Prof. azsiráf.PhD. 2011.12.18. 11:41:12

@találjatokkivalamit: ha legalább ritka lenne.... de annyi van az ilyenekből, hogy dunát lehet velük rekeszteni. vagyis kellene velül rekeszteni.

sdani 2011.12.18. 21:27:04

Egyszer erdemes ellatogatni egy amerikai IKEA-ba. Ott is fel dolcsi(!!!) a hot-dog. El lehet kepzelni, hogy kik esznek ott, es, hogy milyen a vasarlok "szinvonala". Csoro egyetemistak, es hajlektalansagkozeli fekak. Ott biztosan nagyon jol erezne magat a posztolo. :-D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.19. 16:07:34

@A Tyne folyó déli partja: Mert még nem ettek újházi tyúkhúslevest, sok sok csirkeporcikával benne.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.19. 16:18:48

@tory_t: "inkább kivárták a nagyobb tisztasághoz és kevesebb baktériumhoz vezető hosszú sort."

Illetve, nem elhanyagolandó tény a hány fát irtottak ki annak idején mielőtt vécépapírt gyártottak belőle, ami újrahasznosítva ikejás kéztörlőként végezte opciót. A nedves kezemért inkább celluxozzanak hörcsögöket apró kerékpárokra, turbinát hajtva ezáltal. A hörcsög úgyis olyan hiperaktív lény.

mincha 2012.01.02. 19:28:49

Ha már úgyis ott hagy több százezer forintot az ikeába, akkor lehet elmenni príma éttermekbe filé mignont enni, nem pedig 120Ftos hot-dogot, vagy pedig ott van a fenti étterem is!

nuala 2012.01.05. 17:49:34

kegyetlenül lenéző, előítéletes és ellentmondásos ez az ikeás iromány. Igaznak ugyan igaz- sokan sírnak, sokan álmodnak egy igazságosabb és szebb világról, de a hisztis tökfej, aki ezt a levelet írta..hát ő pont nem illene bele egy ily idilli létbe.

Zserbózombi 2012.01.21. 12:21:48

Azt hiszem a kommentelők egy jelentős részében a szociális érzékenységnek egy szikrája sincs meg a posztolóval egyetemben.

Jó lenne azon elgondolkodni, hogy miközben valaki 250 eFt-ot költ el (nagyon helyesen, a saját pénze, ő kereste, megérdemli, hogy elkölthesse, én is megtehetném, nekem is van, nem irigylem), másoknak megéri tülekedni az ingyen kávéért és az olcsó kacsacombért, mert egyébként esetleg nem ebédelne csak disznózsíros kenyeret jó esetben újhagymával. El kellene gondolkozni azon, hogy ha folyamatosan romlik a forint, értéktelenednek a fizetések évről-évre, akkor vajon egy 5 éve nyugdíjas embernek mennyi pénze jut ebédre és élelmiszerre, illetve a "potyázó" "emósok" szüleinek a gyerekük zsebpénzére?!

Szerintem igenis nagyon dicséretes ennek az áruháznak az üzletpolitikája, bár kétségtelen, hogy a hodályszerű előteret úgy kellene megoldani, hogy aki csak VÁSÁROLNI megy és életében nem fogyasztott ingyen kávét, mert szégyellné (mint én, a posztolóval ellentétben, akinek bútorra fussa, de a minőségi ingyen kávé jár és többször is fogyasztott, mivel a minőségromlásra is felhívja a figyelmet), az kényelmesen hagyhassa el az áruházat, tülekedés és lődörgők kerülgetése nélkül. A strandokon volt ilyen büfé, utcára nyitott és csak belülről megközelíthető résszel (korlát választotta el, ha a büfés jó haver volt, annak idején is átléphetted, bár nekem nem volt büfés ismerősöm).

Csak megjegyzem, hogy én voltam Svédországban is anyaországi IKEÁ-ban, ahol fiatalok ültek a kanapén, levették a cipőjüket és olvastak (!). Lehet, hogy ott is van, akinek ez nem tetszik, de nekem tetszett, irtó helyesnek tartottam őket.

Xezs 2012.01.21. 13:15:33

@Zserbózombi: Neked is az a bajod, hogy egyből belemagyarázod a szegénységet és automatikusan sajnálni kezdesz olyanokat, akiket nem is láttál és azt se tudod, mi motiválja őket.

Hagyjuk már ezt a szegénység témát, mert uncsi.

A nem szegények között rengeteg az olcsójános, a szegények között meg az, amelyik két kézzel szórja hülyeségekre a pénzét.

Senkinek nem jár automatikusan a sajnálat, főleg ilyen homáron leközölt félinformációk alapján.

drágabolgárúr 2013.01.18. 13:36:53

"A free nemzedék hatalmasat fog pofára esni, ha egyszer az összes cég akitől loptok és lejmoltok (ami legálisan free, pl youtube az is azért az, hogy majd egyszer fizess érte), egyszer csak azt mondja, hogy nem zenélünk, nem fejlesztünk, nem csinálunk játékot. Vagy csak annak, aki biztosan fizet, előre."

Hanglemezen kell kiadni a zenéket és azt nem fogják lemásolni.Persze akkor kisebb lesz a haszon.:)))

Xezs 2013.01.18. 22:58:42

@drágabolgárúr: Minden másolható. A youtube meg azért ingyenes mert cserébe reklámot nézel. De asszem ez mindenkinek világos, minek írom ide?

B.Arthur 2014.11.29. 01:55:34

Kedves levélíró! Hogy én mennyire sajnállak téged, aki 250.000 forintot tudsz költeni! Szegény embereket kell látnod, pfuj! Hát ez felháborító, de tényleg! Én úgy sajnállak, igazán borzasztó lehet sok pénzt elkölteni, és aztán HÚSZ percet sorban állni, úristen! Hogy élted túl egyáltalán?! Nem szenvedtél maradandó károsodásokat ettől a borzasztó traumától?
Nem annak örülsz, hogy valójában nincsenek is problémáid, hanem még háborogsz! Hát ez legyen a legnagyobb bajod, az áruház vezetése meg szerintem jól elvan a tanácsaid nélkül is. Úgy írsz a szegényekről, mintha kevesebbek lennének nálad, pedig csak a pénzük kevesebb, és ez nagy különbség!

Xezs 2014.11.29. 11:54:26

@B.Arthur: Ki beszélt itt sok pénzről?

mongolili 2019.11.14. 21:30:44

seggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggfejek
süti beállítások módosítása