Tékozló Homár

Hiába kapták el a vaterás csalót

2011.12.21. 14:03 | jackyll | 1263 komment

Sajnos az az igazság, hogy akármilyen felületen is találkozon két humanoid, a csalás esélye mindkét oldalon alapból 50%. Ezért aztán az ember kénytelen óvatosan és körültekintően eljárni olyankor, ha például nem látja a másik embert. Ez naiv ügyfélnek nem sikerült. Az viszont hazai jellegzetesség, hogy amíg eBayen az első panasznál megáll a pénz, a Vatera szétteszi a kezét:

Kedves Homár egy tanulságos történetet mesélek el, ami sajnos nem egyedi. Egy évvel ezelőtt vásároltam a Vaterán egy Nokia telefont 40 ezer forintért, amelynek a vételárát még aznap átutaltam. Az eladó megbízhatónak tűnt 10 pozitív visszajelzése volt és minden kérdésre szívélyesen válaszolt. Ezután teltek a hetek és folyamatosan hitegetett, hogy küldi a telefont, később pedig, hogy visszaküldi a pénzt. A végén egy átutalási bizonylatot is hamisított… Az átutalás azóta se történt meg, most pedig már elérhetetlen. A Vaterát értesítettem, hogy ez megtörténhetett az ő hibájuk is, mert ők biztosítottak teret a csalásnak.  Ők arra hivatkozva, hogy ők csak egy piactér és semmi közük semmihez nem kártalanítanak. "A Vatera nem avatkozik bele a felhasználók közötti jogvitákba, tranzakciókba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó mentesíti a Vaterát mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítéstől."

Olvasson tovább!

Meglincselték egy jegy miatt

2011.12.21. 12:35 | jackyll | 217 komment

Talán mégis jobb lenne, ha gyorsan csődbe menne a BKV, akkor a kabáttépő trollokra se lenne pénz:

Két jegyem volt, egyiket az Örsön kilukasztottam, rögtön szemrevételezte az ott álló ellenőr. Bólintott és tovább engedett a metróra. Leszálltam az Astorián, ott elém állt egy ellenőrnő aki viszont már nem fogadta el a jegyem. A fehér vonalat már átléptem, meglökött és a közteresek odaléptek 3an. Elég rohanós volt a napom, otthon felejtettem az irataim, pénztárcám is.

Olvasson tovább!

Okostévét vásárolni nehéz buták közt

2011.12.21. 11:32 | jackyll | 108 komment

Ne higgyenek senkinek, minden technikai specifikáció hazudik, vagy legalábbis hangzatos reklámbullshit. 200Hz mozifilmekhez? Dolby Surround vagy DTS 2x 8 watton? De a legjobbak mind közül a Smart-funkciók. Most végre vért izzadva pötyöghet a Youtube keresősávjába távirányítóval, hogy aztán csodálatosan képfeljavítva nézhesse a macskás videókat 107 centiméteren! Miluék több hipermarketben is megpróbáltak okostévét vásárolni, nem egyszerű.

Akartam egy tévét karácsonyra, de annyira nehéz volt, hogy le kell írnom :) ím a sztori, kicsit hosszú, 4 eladónál próbálkoztunk. Elöljáróban: SATURN Aréna: 2 pont, TESCO Aréna: 1 pont, AV Planet: 1 pont, Elektrooutlet.eu: 5 pont.

Olvasson tovább!

Az unazkozó internetezők meghekkelték a Nescafét

2011.12.21. 10:13 | jackyll | 59 komment

Csak érintőlegesen fogyasztóvédelmi téma a nyereményjáték, de az Indexen annyira lelkesen oknyomozták ki a Nescafé facebookos játékát, hogy egy posztot ide is megér. Az utolsó őszintének tűnő reklámeszköz, az igazából aljas indokból szénnéhájpolt lájkolás segítségével, illetve egy nemzetközi lejáratókampánnyal sikerült elérni, hogy a nyereményjátékról kizárt versernyző öccse mégiscsak kapjon egy különdíjat.

A Nescafé által indított nyereményjátékon a szakmai zsűri annak ellenére sem juttatta a döntőbe Szolnoki János pályázati anyagát, hogy 47 ezer szavazatot kapott a Facebookon. Az eset példátlanul felháborította a Szolnokit támogató internetezőket, ezért a Nescafé igyekezett kompromisszumos megoldást találni. A vállalat háromféle opciót ajánlott Szolnokinak: a Facebook-oldalukon támogatnák az alapítványukat, átutalnának egy összeget a mozgássérült kisöccse iskolájának, vagy kirándulásra vinnék a gyerekeket a Nestlé csokoládégyárába. Sikerült megállapodni a céggel, ennek értelmében a Nescafé ötezer dolláros támogatást biztosít a Pető Intézetnek, ahol Szolnoki öccse tanul.

Az internet haragját nem érdemes felkelteni, kedves multinacionális vállalatok, hiszen rengetegen unatkoznak a gép előtt, akik másodpercek alatt összehoznak egy fenyegető tömegnek látszó Facebook-Tumblr-Twitter hálózatot, amiből úgy tűnhet, hogy elég sokan utálják őket.

Összehajtotta a DPD a szervert

2011.12.21. 09:38 | jackyll | 52 komment

Fizikai nehézség nem jelenthet akadályt. Ha egyszer csak kanyarban fér be a szerver a repülőbe/kamionba, akkor úgy fogják szállítani. Naiv ügyfélék 50 ezer forintért elbuktak egy 2000 angol fontos rendelést a DPD közbenjárásával:

2 db szerver gépet küldtünk ki megrendelésre Angliába egy cégnek. Az egyiket eldeformálódva kapták meg, tehát a szerver is tud hajladozni, a másikban szétcsúsztak az alkatrészek, egy fontos bekötési pont eltört. Csomagonként 520 euro biztosítás van a szállítmányon, mi mégsem kaptunk kártérítést. Az indoklás az volt, hogy az angol cég nem jelezte azonnal a futárnak a csomag sérülését, valamint nem őrizték meg a csomagolását.

Olvasson tovább!

Elfogyott a rendszámra a matrica

2011.12.20. 10:17 | jackyll | 259 komment

Aki Karácsony előtt akar műszakit szerezni, annak rendesen össze kell hangolnia az államigazgatást!

Pár hete kiderült hogy lejár dec. közepén az autó műszakija. Ez már egybe van vonva (végre-valahára) a környezetvédelmi vizsgával. El is mentem egay márkaszervízbe - kijelölt vizsgaállomás, elvileg - levizsgáztatni az autót, le is vizsgáztattál - de az új szabályozás értelmében a rendszámra a plakette, és a forgalmiba a pecsétet az okmányirodában kell kérni, de 15 napon belül ám, ők ezt "nem csinálhatják meg" - annak ellenére hogy eddig minden évben ők csinálták... márkaszervíz, kijelölt vizsgahely, eddig a környezetvédelmi vizsgát is csinálták. Na mind1, az egyszeri polgár fizet, és amikor teendői engedik elmegy a legközelebbi okmányirodába. Ahol kiderül hogy december közepén - elfogyott a rendszámra a 2013-as érvényesítő matrica!

Olvasson tovább!

A Duna House-nál is elfelejtik a találkozót

2011.12.20. 09:36 | jackyll | 74 komment

Kacort hiába veti fel a pénz, a Duna House ingatlanközvetítőit nem bírja rávenni, hogy megnézzék a kiszemelt ingatlant:

Azon szerencsések közé tartozom, aki megengedheti magának, hogy ingatlant vegyen manapság. A keresési szempontjaimnak kevés ingatlan felel meg, kénytelen vagyok abból a 20-30-ból válogatni. No, de sebaj, találtam egyet, amit érdemes szemrevételezni, a Duna House hirdetése. Fel is hívom a számot, amely a hirdetés mellett szerepelt, bízva benne, hogy a túloldal is eléggé motivált ahhoz, hogy jól tudjunk együttműködni. Egy kedves fiatal hölgy hangja hallatszik a vonal túloldalán. Sajnos új információval nem tud szolgálni, elmondja ugyanazt, amit a hirdetésből elolvasva már tudtam. Nekem ez fekete pont, de azért még nem adom fel, hiszen nekem is korlátozottak a lehetőségeim az igények miatt. Megkérdeztem, hogy össze tudunk-e hozni egy mustrát aznap este? Közli, hogy egyeztetnie kell a tulajjal, ha nem lenne az aznap jó, mikor jó még? Azt mondom, hogy két
nappal később ugyanabban az időpontban vagy ha hétvégén, akkor már nappal szeretném látni az ingatlant.

Olvasson tovább!

Nem szól az OrangeWays, hogy menjél inkább vonattal

2011.12.19. 14:37 | jackyll | 87 komment

Nem az első eset, és valószínűleg nem is az utolsó, hogy az OrangeWays úgy hagyja ott az utasait, hogy egy emailt nem küld, hogy helló, kimarad egy járat, menjél inkább vonattal.

Aligha tisztelt Orange Ways igazgató,

Szeretném megérdeklődni, hogy mégis milyen alapon nem küldenek autóbuszt a vasárnap esti, leges-legjobban telítődő Budapest-Bécs járatra, megvárakoztatják az embereket az utcán +3 fokban, anélkül, hogy bármilyen tájékoztatást vagy irányvonalat adnának bármilyen formában (email, sms, telefon, a helyszínre kiküldött hostess stb)??!!! Mondanom sem kell, hogy telefonon nem lehetett Önöket elérni egész idő alatt!

Olvasson tovább!

Fantomizálódott bogár a Trófea Grill gombalevesében

2011.12.19. 13:00 | jackyll | 89 komment

Úgy látszik, már a Homárral fenyegetés is elég, hiszen, amire bekerült a rendszerbe Tibor panasza a Trófea Grill egy levesében talált bogárról, már kapott is egy ingyen ebédet, bár korábban a felszolgáló letagadta a jelenséget. Csak így tovább!

A Trófea Grill újbudai éttermében ebédeltem barátaimmal, ahol egy bogarat találtunk a gombalevesben. Nemhogy nem kértek még elnézést sem, de azt merészelték mondani (a felszolgáló), hogy a bogár nem is volt a levesben. Hát azért a pofátlanságnak is van határa. Vagy nincs?

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása