Tékozló Homár


Némi nemzetközi levelezés, egy kis pénzmozgás meg mérgelődés, és hopp, máris van menetrögzítő helyett egy új posztunk!

2019.12.04. 13:42 | Homár Hilda | 84 komment

untitled15.png

Levélírónkat  októberi Gearbestes, kínai webáruházas posztunk ihlette írásra. Slágvortokban előadott sztorija szerinte ékes bizonyítéka annak, hogy a Paypal sem véd meg olykor. Szerintünk emellett újabb tanulságos történet arról is, hogy az olcsóság árát gyakran a sok órás ügyintézésben, a hetekig tartó idegeskedésben vagy akár a szükséges termék hosszú ideig való nélkülözésében fizetjük meg. Persze van, akinek így is megéri, és rengetegen, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy ne csak az ár alapján döntsenek, ahogy az is igaz, hogy hazai boltokban vásárlós sztorikat sem nagyítóval kell keresni a Homáron. Ezzel együtt is kínai webáruházaknál mindig legyünk tisztában a lutrifaktorral. 

Hali!

Történetem azoknak, akik a Gearbest megbízhatósága és a PayPal nyújtotta mellett kardoskodnak a poszt alatt. Lényeg: a paypal sem véd meg olykor.

1. Rendelek menetrögzítőt (dashcam), olyat, amit már 6 évig használtam, de megadta magát (24 USD).
2. Spanyolországból megjön a termék egy rossz minőségű klónja: rosszabb lencse, használhatatlan látószög, kisebb kijelző, gagyi felbontás a képpontok azonos számától függetlenül.
3. Jelzem "Cora"-nak, hogy amit küldtek az véletlenül sem az, ami a képeken és a specifikációban szerepel, szóval visszacsinálnám az üzletet. Küldöm az összehasonlító képet a termékéről, meg a hirdetéséből, plusz a különbséget a megfelelő kép és az övé között.
4. Válasz: megkapták a levelet, de tényleg rossz? Mert akkor megvizsgáltatják a technikai csapatukkal.
5. Igen, tényleg, küldtem képet is.

Olvasson tovább!

Hurrá, csak 369 usd plusz 20000 huf, és máris van egy nem működő bicajom a postán!

2019.10.15. 09:58 | Homár Hilda | 54 komment

screenshot_2019-10-14_at_21_41_58.png

Nincs egy hete, hogy hosszasan okoskodtunk arról, honnan ismerhető fel az a webshop, ahonnan nemhogy rendelni nem szabad, de megnyitni sem az oldalát. Hát a Gearbest.com-on még a Homár gyanakvásból olvasztott és szkepticizmussal csiszolt nagyítója sem nagyon lát kivetnivalót: ez az egyik legnagyobb kínai webáruház, a világ minden részére szállít, az oldalon rengeteg infó van, utánvétes szállítás, PayPal-os fizetési lehetőség, EU-s raktár, nyilvános emailcím és ügyfélszolgálati rendszer. Nem véletlenül szerepel a megbízhatósági listák élén. Aztán kiderült, hogy hiába Támogatási Központ, itt is simán beüthet a kínaizás átka: amit olyan ügyesen megspóroltunk a réven, elmehet a vámon, ha baj van. 

A nyár elején pont itt az Indexen olvastam egy szuper elektromos bicajról, 369 dollár volt (relatíve olcsó), jónak is tűnt, szuperek voltak a vélemények – megrendeltem ezért a Gearbest lengyel áruházából. A bicaj rendben megérkezett és meg a magam közel negyven évével egy hatéves örömével vetődtem rá, és használtam boldogan kb. két hétig. Akkor a bicaj megadta magát, de a negyvenévesek nyugalmával nem aggódtam: a Gearbest ugyanis - látszólag - egész korrekt jótállási rendszert működtet.

Írtam nekik, hogy a bicaj elromlott, csatoltam egy rövid videót, ők meg visszaírtak, hogy igazán semmi gond, postázzam vissza, és küldik a vételárat. Hurrá, gondoltam én, annyira elégedett voltam, hogy az is felmerült bennem, hogy nem pénzt kérek vissza, hanem egy új vagy megjavított bicajt. A bicajt ezután feladtam a Magyar Postán, közel húszezer forintért, akik átadták a német DHL-nek, ez ugyanis a Posta külföldi partnere. Vártam sokáig, de a Gearbest nem jelzett vissza. Megnéztem a német DHL oldalán a csomag nyomonkövetését, ahol kiderült, hogy a Gearbest megtagadta a csomagátvételt.

Olvasson tovább!

Emag-sztorik erős idegzetűeknek

2019.04.08. 10:56 | Homár Hilda | 68 komment

emag_1.png

Pár hete jelentették be, hogy összeolvad a magyarországi e-kereskedelem két meghatározó szereplője, a már nyolc országban jelenlevő Extreme Digital és az eMag magyarországi leányvállalata.  Kíváncsiak várjuk, hogy a fúzió után mi változik. Az ügyfélszolgálatokkal például lenne mit csinálni, akárhogy is alakul a 2 brand sorsa. Erre remek példa Anett, Tomi és Mesterházi "Apavlog" Dávid emagos esete. Azt hitted, hogy már mindent láttál? Tévedsz. 

Kedves szerkesztőség. 

Laikusként sajnos akkorát hasaltam az emagnál , hogy most csak a sebeimet nyalogathatom elsőkörben, de több ponton szükségem lenne szakszerű tanácsra. Utána kutatva az oldalatokon láttam, hogy sajnos nem én vagyok az első akinek meggyűlik az emaggal a baja, így abban a reményben írok, hogy tudtok hasznos tanácsot adni a ballépésemmel kapcsolatban,

Fél  évvel ezelőtt rendeltem az emagtól egy kávéfőzőt, jónevű, jó review-kat kapott, jól értékelt termék. Meg is érkezett minden szuperül működött, míg az egyik nap kávé helyett valami híg szmötyit kezdett főzni. Mi mindent a leírásnak megfelelően csináltunk, takarítás vízkőtelenítés( a világ legdrágább vízkőtelenítőjével) minden használat utáni tisztítás, hasonlók, mégis szmötyi jött a gépből kávé helyett. 

Olvasson tovább!

Extreme-Royal duó: se csomag, se pénz

2019.02.25. 14:31 | Homár Hilda | 31 komment

unacceptable.jpg

Egy akkora webshoppal bíró cégnél, mint az Extreme Digital, az ember úgy képzeli, hogy üzemszerűen mennek a dolgok: a vásárlásnak, a csomagküldésnek és a panaszkezelésnek is megvan a protokollja, amin csak végig kell tuszkolni az egyes rendeléseket. Ehhez képest a sokadik levél jön, ami alapján az ED-nél sok területen nem stimmel valami. 

Extreme Digital&Royal Futárszolgálat! Zsák foltját!-se csomag, se pénz

Kedves Tékozló Homár!

Annyira elegem van, hogy már nem tudom mit csináljak, hogy haladjon a dolog és ma reggel eszembe jutotttok Ti, hátha.... de legalább kipuffogom magam:

Na szóval a sztori ott kezdődött, hogy január 9-én rendeltem a tárgyban nevezett, megbízhatónak (?) minősített bolttól egy mikrót és egy tablet tokot és én nagy bátran ki is fizettem a vételárat (24 ezer ft), hogy kézbesítéskor már ne kelljen kp-val bohóckodni és bárki át tudja venni férjem munkahelyén.

Az ígért kiszállítási időben (5 munkanap) kaptam is az sms-t, a Royal fuárszolgálattól fuvarszámmal mindennel, hogy aznap érkezik a csomag. Szuper! Munahelyi címet adtam meg, ahol egész nap van valaki, aki át tudja venni a csomagot. Este 6óra csomag még sehol. Másnap felhívtam a futár központi számát, hogy nem kaptam meg a csomagot: az egyszerűség kedvéért megadták a futár közvetlen számát, hogy egyeztessek vele. Felhívtam őt is: bevallotta, hogy aznap sajnos nem volt ideje kiszállítani minden csomagot köztük az enyémet is és átadta (?) egy kollegájának, aki másnap kiviszi, jelzi neki, hogy minél hamarabb reggel, mert várom. Értékeltem, hogy bevallotta férfiasan, hogy nem fért bele a napjába és megköszöntem az igyekezetét, hogy valahgy próbál engesztelni. 

Olvasson tovább!

Feketelista: Mediumbutor.hu, a hely, ahonnan nem akarod berendezni a lakásodat

2019.02.18. 17:08 | Homár Hilda | 62 komment

screenshot_2019-02-18_11_08_07.png

Újabb bizonyíték arra, hogy a csilivili animált honlap egyáltalán nem garancia arra, hogy mögötte valódi, megbízható webshop működik. Olvasónk megjárta a Mediumbutorral, mi összeszedtük, hogy a honlapon mi minden lehetett volna baromi gyanús, és megkértük tanácsadóinkat is, hogy a szakvéleményükön túl foglalják össze, hogy kell kinéznie egy igazi, működő webshopnak.

Először lássuk Zsuzsa levelét:

Kedves Tékozló Homár!

Olyan ügyben írok, amiben teljesen tanácstalan vagyok.

Tavaly november végén "vásároltam" egy internetes bútoráruházból, amiről azóta világossá vált számomra, hogy átverésként működik. Az oldal a www.mediumbutor.hu.

Első ránézésre közepesen gagyi, viszont rengeteg infó van fent, nagy választék, és olcsóbb, mint az átlag bútoráruházak. SEO-znak is rendesen. Előre utalásnál vagy kártyás fizetésnél ingyenes a kiszállítás. Ami mondjuk gyanús lehetett volna, hogy utánvét esetén + 4500.- Ft fizetendő.

Értelemszerűen az átutalást választottam, amire meg is érkezett az email, "cégnévvel", számlaszámmal.

Tisztet ....  Zsuzsanna,

Ön a megrendeléshez a banki utalást választotta, küldjük az adatokat: 11600006-00000000-81906268 Möbel kft. közlemény: 19253 a megrendelés száma.

Köszönjük megrendelését.

Üdvözlettel
Médiumbútor 

Namármost Möbel Kft. nem létezik.

Olvasson tovább!

Garanciás használt mobil helyett darab kavics 65 ezerért

2019.02.06. 09:25 | Homár Hilda | 180 komment

dude.jpg

A Hardverapró az egyik legrégebbi és legnagyobb IT apróhirdetési oldalon, ahol közepes boltok és kiskereskedők termékei mellett magánszemélyek is árulják a mindenféle okokból eladóvá vált számítógépeiket, alkatrészeiket, mobil- , játék- , fotóeszközeiket, vagyis bármit és mindent, ami a kütyü fogalomkörbe belefér. Az oldalon egy irtó régóta működő minősítőrendszer segíti a vevőket a partnerek megbízhatóságának ellenőrzésében, olvasónk mégis itt járt pórul. Hogy naiv volt vagy peches, nem tudjuk, leveléből a vásárlás pontos körülményei nem derülnek ki, csak az, hogy a használtan vett telója 4 nap után bedöglött. Megkérdeztük tanácsadóinkat, mit lehet tenni ilyen esetben.  

Kedves Homár!

Elkeseredésemben már nem tudok kihez fordulni. Vásároltam használtan a hardverapro.hu-n egy 2 éves használt, de jó állapotú Samsung Galaxy S7 Edge készüléket.

Jól is ment minden, egészen 4 napig, amikor is netflix nézés közben lesimítottam egy porszemet a kijelzőről, csinált egy képernyőképet majd a telefon lefagyott. Újraindítottam. A telefon bootloop-ba került, ami annyit tesz, hogy folyamatosan újraindul, mert nem sikerül rendesen elindulnia, majd ezután teljesen meghalt és nem reagál semmire.

Ez a készülék 65 ezer forintba került, ami egy működő készülékért jó ár, egy darab kavicsért viszont picit drága.

Olvasson tovább!

"Visszahívtam az eMagot. Erre azt tanácsolták, hogy rendeljem meg máshonnan"

2019.01.29. 12:12 | Homár Hilda | 79 komment

emag_1.png

Idén még nem szerepelt nálunk az eMag, ami nemcsak annak volt köszönhető, hogy az emagos sztorik általában elég egy kaptafára készülnek, így nem volt értelme a nr.157-et is kitenni belőlük, hanem annak az örvendetes fejleménynek is, hogy csökkent a rájuk érkező panaszok száma. Erre tessék, jön ez a kis abszurd, ami alapján a panaszkezelési metódusukat vagy baltával faragták újra, vagy mostanában egy randomgenerátor segítségével működtetik.

Kedves homár!

A tavalyi black friday alkalmából rendeltem az emag.hu-ról két PS4 játékot (Dishonored 2 és Uncharted 4). A csomag meg is érkezett, viszont csak az Uncharted 4-et tartalmazta, amit egyből jezeztem is az emag irányába. Az elején egészen segítőkészen álltak neki. Megígérték, hogy mindenképpen értesíteni fognak a fejleményekről, mivel egy beszállítójukon keresztül történt, úgy is kellene megkapnom a termékeket.

Másfél hétig semmi válasz nem érkezett felőlük, nekem viszont még mindig nem érkezett meg a csomagom.

Olvasson tovább!

A lépcsőházig vitte csak a kiszállított árut az Auchan öntudatos futára

2019.01.23. 11:33 | Homár Hilda | 349 komment

screenshot_2019-01-23_11_18_38.png

Az online bevásárlás az egyik legnagyobb vívmány a konzumálás történetében. Nincs tülekedés, nincs hétvégi feszkó, nincs impulzusvásárlás és ráadásul a cipekedést is meg lehet úszni, ami ugye egy család havi bevásárlásánál már jelentős anyagmozgatással járó feladat. Ha utóbbi nem része egyes cégeknél a szolgáltatásnak, az is oké, de talán ezt jó lenne jó előre tudatosítani a vásárlókban, nem kiszórni a rendelést a felkészületlen család háza elé, különben legközelebb a Tescot vagy a GRobyt hívja, akik ajtóig viszik a lisztet.

Tisztelt Auchan!

A karácsonyi nagybevásárlást idén online vásárlással és házhozszállítással próbáltuk megoldani, gondoltuk ezzel időt, energiát és idegeskedést spórolunk - sajnos egyik sem sikerült. Bár a rendelés megérkezett, de a kollégájuk már a kaputelefonban jelezte, hogy nem hozza fel az árut.

Háttérinfó: 3 emeletes társasház, 6 lakás, mi a harmadikon lakunk, nincs lift.

A földszintre lesétálva hamar kiderült, hogy nem tréfa, a futár nem fogja felhozni a bejárati ajtóig a rendelésünket. 60.000 Ft értékű bevásárlásunkat lazán beparkoltatta a lépcsőházba és ezzel elintézettnek tekintette a dolgot.  Arra hivatkozott, hogy ő és pár kollégája utánanézett a jogszabályoknak, és nem kötelesek felhozni semmit a lakás bejárati ajtajáig. A kis önjelölt jogász büszkén kijelentette, hogy ott se viszik fel, ahol van lift, sőt céges és közintézményi rendeléseknél a portáig és a sorompóig viszik csak. 

Olvasson tovább!

Whirlpool és Edigital pepitában: újabb kidőlt oldalú mosógép sztorit kaptunk

2019.01.14. 12:21 | Homár Hilda | 106 komment

screenshot_2019-01-14_11_27_00.png

Akinek ismerősnek tűnik a fenti kép, nyugodjon meg, nem a szeme káprázik, és nem is lett időutazó! Pedig nem  szúrtam be rossz képet a posztba, és nem is egy régebbi bejegyzés frissítésében vagyunk most. Hanem a nagy magyar abszurd valóságban, ami ezzel a rövidke levéllel kezdődött: 

Kedves Homár.

Rendeltünk egy mosógépet az Edigitalból, nem bontottuk ki azonnal. A képet csatoltam. Bejelentettük. Az edigitalnál nem cserélik, sőt kijelentette, hogy nem is csinálnak semmit. Gondoltam írok nektek egy ilyen szép levelet, rákattintottam az oldalra, és lám már létezik egy ilyen poszt. Edigital, Whirlpool hihetetlen. Szerintem az Edigitalnál hegyekben állnak ezek a mosógépek. Amennyiben szükséges a papírokat is el tudom küldeni.

Dániel

Olvasónkkal tehát gyakorlatilag szó szerint ugyanaz történt, amit a Sokba került a vadiúj mosógép portól való megkímélése című múlt heti posztunk károsultja mesélt el nekünk. Mivel az ördög a részletekben lakik, megkértük Dánielt, írja le részletesen is az eseményeket: mikor rendelték, mikor bontották ki a gépet, illetve mi történt az Edigitalnál a panaszkezelés során. Ezt meg is tette, sőt egy feltételezett elméletet és mini házibarkács tippet is adott mellé.

Mi mindenesetre most már két poszttal keressük az Edigitalt és a Whirlpoolt.

A történet röviden:

Párommal építkezünk immár egy éve, még ősszel szerettünk volna költözni, úgy is nézett ki, hogy sikerül, de nem jött össze. Persze mindent megrendeltünk előtte, az összes konyhai gépet, így a mosógépet is. Három helyről Edigital, Euronics, Mediamarkt. Legutóbbi volt a leggyorsabb legkorrektebb, az Edigital volt a legtöbb problémával történő rendelés.

A kérdéses mosógép egy Whirlpool TDLR 65220 Made in Slovakia 2018.11.16-án rendeltük fekete péntek alkalmával házhoz szállítással együtt 92.980. Ft-ért. November 20-án vettük át, anyósom volt csak otthon nem kérte csomag kinyitását. Az ő garázsukban gyűjtöttük a gépeket, amíg a ház nem készült el. Nem lett volna célszerű kibontani, csak a csomagolást ellenőriztem én is. Karácsony előtt költöztünk, mindent mi magunk vittünk fel a házhoz semmit nem ejtettünk le, törtünk szét. 

img_20181220_204819.jpg
December 20-án szerettük volna a mosógépet beüzemelni, kinyitottuk, és a képeken is látható látvány fogadott. December 21-én bejelentettem a hibát a Székesfehérvári üzletben ahol jegyzőkönyvet vettek fel és azt tanácsolták, hogy küldjek képeket az ügyfélszolgálatra is. Ezt meg is tettem, 2019 január 2-án érkezett a jegyzőkönyv az alábbi részlettel:

Ha a kifogás rendezésének módja eltér a fogyasztó igényétől, akkor ennek indoklása:

Köszönjük ED-00420415/2019 iktatószámon tett panaszának vizsgálatával kapcsolatos türelmét.

Mind a weboldalunkon (www.edigital.hu/ hazhozszallitas), mind az automatikus értesítő e-mailekben felhívjuk a vásárlóink figyelmét a következőkre: "KÉRJÜK, HOGY A CSOMAG TARTALMÁT MÉG A FUTÁR JELENLÉTÉBEN ELLENŐRIZD LE! A csomag tartalmára vonatkozó reklamációt kizárólag abban az esetben tudunk elfogadni, ha a hiány vagy sérülés ténye a fuvarlevélen a futár jelenlétében kerül rögzítésre."

Álláspontunk szerint a sérülés a teljesítés után keletkezett, így a terméket nem áll módunkban cserélni.

Az ügyintéző a telefonba kedves volt, de közölte, hogy ezt ő megváltoztatni nem tudja. Forduljak esetleg a Whirlpoolhoz. Oda nem fordultam, a fizikai sérülés egyértelműen nem garanciális probléma. A kormányhivatal azon főosztályán dolgozom amely magába foglalja a fogyasztóvédelmi osztályt is, a kollégáknak elmondtam a történetem, és azt mondták, hogy vagy peres ügy ami reménytelen, vagy békéltető testület ami ingyenes, de szintén reménytelen, mivel nem videóztam kibontásnál, és nem tudom bizonyítani az igazam.

Ezek után kezdtem megfogalmazni a levelemet a Homár felé, és amikor az oldalra kattintottam, hogy az emilcímet megnézzem láttam Ádám írását. egy percig nem is tértem magamhoz. Mosógép típus, az üzlet, minden stimmelt. Hihetetlen egybeesés. Annyira, hogy már gyanús. Nálunk is a csomagolás sértetlen volt. Nem gondolnám a szállító cég hibájának, mert akkor a hungarocell eltört volna, fólián látszott volna. Simán el tudom képzelni, hogy a szlovák gyár minőség-ellenőrzése sem különb egy két magyar multi gyárénál, és a selejt valami véletlen folytán pont az általuk olyannyira kedvelt magyar ember házában köt ki.

Látva az esélyeimet, és feleségem arcát végül úgy döntöttem, hogy szétszedtem a gépet, ami el volt görbülve kiegyenesítettem, ami szétjött összedugtam, kipróbáltuk, működik, annyi a hibája, hogy az öblítő, mosópor illat az nagyon durván kijön a gépből. De ez minket nem zavar. Szerencsésebb eset vagyok mint Ádámék, mert nálunk nem volt akkora sérülés.

Az, hogy a 14 nap lejárta után ilyen problémákra nincs orvosság, enyhén szólva is hagy némi kívánni valót maga után a jogalkotó felől.

Remélem tudtam segíteni, ha másban nem is legalább abban, mindegy milyen terméket hoz a futár, mindenképp kérjük a felbontás lehetőségét.

Üdvözlettel:

Dániel

UPDATE jan 28.

Tanácsadóinktól jött válasz, de sem a Whirlpool, sem az Extreme Digital nem reagált a megkeresésünkre.

Kedves Olvasó!

Valóban elégedetlenségre adhat okot az általad ismertetett eset.

Mivel az indokolás nélküli elállási jogra vonatozó határidő (interneten történt vásárlás esetén a termék átvételét követő 14 napon) letelt, az igényedet csak abban az esetben tudod érvényesíteni, ha bizonyítani tudod, hogy a termék sérülése még annak átvételét megelőzően keletkezett, mert az eladó jótállási, illetve kellékszavatossági kötelezettsége csak olyan hibákra terjed ki, amelyek még a teljesítés előtti okból keletkeztek.

A 14 napos határidő 12 hónappal meghosszabbodik, ha a cég az indokolás nélküli elállási jogodról nem tájékoztatott téged (pl. a weboldalon az általános szerződési feltételekben).

Álláspontunk szerint lehetőséged nyílhat továbbá szerződésen kívül okozott kár megtérítése miatt a futárszolgálattal szembeni igényérvényesítésre a futár általi károkozás bizonyítása esetén.

A fent leírtak alapján látható, hogy a probléma jogi megoldására a 14 napos indokolás nélküli elállási jogon kívül a jótállás vagy a kellékszavatosság, illetve a szerződésen kívül okozott kár szabályai szerint nyílhat lehetőség.

Ha a fogyasztó a teljesítéstől számított 6 hónapon belül jelenti be bizonyítható módon (pl. belföldi tértivevénnyel ellátott levél, fax-hívás, szóbeli panasz esetén a jegyzőkönyv egy példánya) a termék hibáját az eladó cégnek, akkor az eladónak kell bizonyítania, hogy a hiba oka a teljesítéskor még nem volt meg a termékben. Mivel a cégnek vélhetően okirati bizonyíték (a futár részére aláírt átvételi nyilatkozat) áll rendelkezésre arról, hogy a termék az átadáskor még sérülésmentes állapotban volt, az állításod bizonyítása nehézségekbe ütközhet. Bizonyíték lehet viszont a kibontáskor jelenlévő tanúk vallomása is, nem csak az elmaradt fénykép- vagy videofelvétel.

Tekintettel arra, hogy a panaszodat és a kijavítás, illetve kicserélés iránti igényedet a cég elutasította, dönthetsz úgy, hogy az igényedet az illetékes békéltető testület (bővebben itt: http://www.bekeltetes.hu/) előtt vagy közvetlenül a bíróság előtt érvényesíted. A békéltető testület eljárása során a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján még mindig nyitott a lehetőség arra, hogy a felek az ügyben megállapodást kössenek. A bírósági eljárás során az okirati bizonyítékkal szemben neked kell olyan bizonyítékokat rendelkezésre bocsátani, amelyek az abban meghatározottakat minden kétséget kizáróan cáfolják.

Felhasznált jogszabály:
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 
- 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 
- 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről  

"30 ezerre szívatott meg az OTP Simple Pay appja"

2019.01.09. 16:09 | Homár Hilda | 174 komment

screenshot_2019-01-09_15_56_18.pngNo more benzinkút, no more para és no more büntetés, csak a suhanás közben megváltott autópálya-matrica! Ugye milyen jól hangzik? Nagy kár, hogy a Simple (az OTP mobilfizetős alkalmazása) 3 ígéretéből csak az első 2  volt igaz, ami olvasónknak 30 ezer forintba és egy kicsit stresszesebb szülésébe került. Pénzügyi kérdésekben jártas tanácsadónk, Kiszámoló  Miklós szerint, "ha a kedves levélírónak van kedve hozzá, keresse az igazát a Pénzügyi Békéltető Testületnél, valószínűleg neki adnak igazat." 

Kedves Hilda!

30 ezerre szívatott meg az OTP Simple Pay appja

Egy szép augusztusi vasárnap délután rutinosan megvettem a pályamatricát az OTP Simple Pay alkalmazásán keresztül és a sikeres tranzakcióról azonnal smst is kaptam a bankomtól, hogy a kreditkártyám megterhelték. Később jött a meglepetés, miszerint autópályamatricánk nem volt, ezért a NÚSZ négyszer 14.875 Ft. pótdíj megfizetésére kötelez. Itt 8 hónapos terhes voltam és már rohadtul csak ez hiányzott. Nem csak a pénztárcámnak hanem úgy az idegállapotomnak is.

Első lépésben megnyitom az appot és érdekes módon nyoma sincs az adott tranzakciónak. Hirtelen azt gondoltam hallucináltam hiszen olyan nincs, hogy egy tranzakció eltűnjön az appból (egy szoftverfejlesztő cégnél dolgozom és ez nem csak fejlesztői, de jogi szemmel is több mint aggályos). Az smseimet megnyitva viszont látom, hogy ott az sms a banktól, amiben az egyenlegem terhére levonták/zárolták a pályamatrica díját – Simple M megjelöléssel.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása