Tékozló Homár

Támadásba lendül a Földhivatal is

2012.01.25. 14:44 | jackyll | komment

Öröm látni, hogy minden napra jut egy újabb módszer a lakosság szénnészipolyozására. Meneküljön, akinek még bármi van a nevén!

Látom, hogy mindenhonnan pénzt próbál szerezni az állam a lakosságtól (most a legújabb kísérlet a rendszámcsere akció), hol burkoltan, hol nem, de azért a Szombathelyi Körzeti Földhivatal már kissé polgárpukkasztó módon teszi ezt. A mellékelt levelet a minap kaptam, „kertszomszédaimmal” egyetemben. Nem túl barátságos módon beidéznek- minden előzmény nélkül, mint aki bűnt követett el- egy adott időpontra, óra percre -a levélből töröltem – és közlik, hogy fellebbezésnek helye nincs.

Első olvasásra nem is értettem miről van szó, ráadásul mivel én nem is vagyok szombathelyi lakos, és nem is tudok az adott időpontban megjelenni (pont más elfoglaltságom van az ország másik felében), megpróbáltam az idézés íróját elérni. Természetesen nem volt elérhető, ezért más úton informálódtam. Helyi lakosoktól megtudtam, hogy sajnos már bevett szokás a Földhivatalnál, hogy több kert,- hétvégi üdülőtulajdonost megkeresnek, hogy a tulajdoni lapon való besorolása nem egyezik meg a területnek a terület hasznosításának módjával. Nálunk az lehet a gond, hogy a több 10 éve kertként használt telkek, melyek szépen ki vannak parcellázva, több hétvégi ház is fel van építve, a villany be van már vezetve…szántó művelési ágú besorolásban találhatóak a tulajdoni lapokon. Most a szegény kisnyugdíjasokat, akik ott saját ellátásukra zöldségeket, gyümölcsöket termelnek kötelezni akarják a művelési ág megváltoztatására, persze nem ingyen, a mezőgazdász vérmérsékletétől függően 30-70eFt közötti összegeket kérnek, mint megtudtam.

Érdekes módon nem mindenki kap idézést, úgy tűnik valamilyen meg nem határozható szelekció folytán válogatják a tulajdonosokat. Persze mondhatjuk, hogy jogos a követelés, csak három probléma van:

1.    kikérem a hangnemet, a Földhivatal nem hatóság, hogy csak úgy idézgessen, bár ha jól tudom ilyen esetekbe van jogosítványa idézés küldésére

2.    ha a Földhivatal át akarja sorolni a területet mondjuk zártkertté, tegye meg ingyen, ha beleegyezik a tulajdonos, ha nem egyezik bele, esetleg akkor kötelezheti a besorolású ágnak megfelelő visszaállítására a tulajdonost

3.    ha a Földhivatal rendet akar tenni az ingatlanok művelési ágának besorolásban, tegye, de ha csak Szombathelyen és környékén van ilyen eset kb. 1000 db, akkor országos szinten ez több 10.000 is lehet, amit központilag kellene megoldani a 2. pont alapján, hisz joggal mondhatja egy szombathelyi, hogy amiért „büntetést” kell fizeti Szombathelyen, azért nem kell mondjuk Miskolcon

Végezetül, sikerült elérnem a mezőgazdászt tárgyi témában, hogy mégis adjon egy kis felvilágosítást, de sajnos nem volt hajlandó. Azt ajánlotta, ha gondolom jelenjek meg az idézésen, de ha nem akkor nem, őt már nem érdekli, ugyanis utolérte őt is időközben (1 hét az idézés megírása és a telefonbeszélgetés között) az állami szféra dolgozóinak leépítése, és azonnali hatállyal felmondtak neki, csak még a piszkos munkát elvégeztették vele.

Most nem tudom, hogy őt sajnáljam, vagy inkább magunkat.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

livengood 2012.01.25. 22:36:56

@draci: Amit leírtál azt nehezen értik meg a hozzászólók. Az állam tollvonással új helyzetet idéz elő, majd az új helyzetre hivatkozva később bírságol. El lehetne menni Strasburgig, de hányan tudják vállalni ezt? Ráadásul nálunk nincs precedens jog, tehát mindenkinek külön külön, újra és újra meg kell küzdeni a hatalommal. Aki ezt megunja, van esze, kivándorolhat... Sokan ezt helyeslik is, csak arra nem gondolnak, hogy néhány évtized múlva ki fogja itt eltartani azt a rohadt sok megkeseredett nyugdíjast?

etruszk 2012.01.25. 22:37:26

@FILTOL: hivatal. Idézget.
Úgy vagyok hajlandő megjelenni, ha fizeti az utazási költségemet és a kiesett munkadíjamat.

livengood 2012.01.25. 22:52:44

@Xezs: "Ha van lyuk a seggükön az a baj, ha meg nincs, az a baj. Az emberek tudod milyen törvényt akarnak? Ne kelljen adót fizetni..."
"...ha te hoznád a legjobb törvényeket, akkor is a kurva anyádat szidnák, ezt itt most borítékolom neked..."

Igen ez így van. Ha lenne politikai erőm, hatalmam, mégis belevágnék, megkockáztatnám, hogy időlegesen nem lennék népszerű. De ha igazam van, amiben hiszek, meglepően gyorsan jönnének az eredmények.

Nézd, ha csak erőt alkalmazol, a szabályok minőségére nem figyelsz és nem a nép képviseletében alkotod őket, akkor ez önkény. Hosszú távon össze omlik a rendszered.

Csak mondod és mondod, hogy tartsák be, helyes büntetni. Nem látod, hogy ez a korrupciónak kedvez, ha nincs diktatúra. A te módszered csak diktatúrában működik. A Szovjetunióban egy lazacért börtön járt, amikor ívás idején a kertek végében több volt a hal a patakban mint a víz, kézzel lehetett fogni. Az emberek nem nyúltak hozzá. Féltek. A 90-es évektől ezek a patakok halottak, nincs bennük hal, pedig 70 évig "tanította" a kommunizmus a szabálykövetést, most meg anarchiába süllyedtek. Én egy szabad ország, öntudatos, szabálykövető állampolgára akarok lenni, ahol mindenkiről tudhatom, hogy ebben azonosan gondolkodunk. Ezt csak erővel nem érheted el!

livengood 2012.01.25. 22:58:35

@etruszk: Tökéletesen igaz!

"Na de hogy a polgár van a hivatalért,... ez vicc."

nemjogasz 2012.01.25. 23:01:10

Ennek a földhivatali besorolásnak mi a fene értelme van? Már azon kívül, hogy le lehet húzni a polgárt. Mit zavarja az a földhivatalt, hogy a szántó besorolású területen nem szántanak, haenm kiskertek vannak?

livengood 2012.01.25. 23:11:58

@nemjogasz: Ez egy nagyon fontos rendszer, a gazdálkodást, az államigazgatást segíti a tervezésben, ugyanakkor vagyonbiztonságot szolgáltat az állampolgároknak. A földhivatali bejegyzés majd hogy nem szentírás, abból nem lehet törölni, így lekövethetők a változások, ez védi a tulajdonosok érdekeit. Persze nincs tökéletes rendszer, visszaélések történtek már, de viszonylag biztonságos. Akár egy széf.

livengood 2012.01.25. 23:18:46

@nemjogasz: elnyelte a válaszom?:), de most látom rosszul is értettelek, ezért újra:
A gazdálkodás és államigazgatás tervezhetőségét, a föld értékének meghatározását segíti, gondolom.

draci 2012.01.25. 23:48:17

@livengood: Sajnálom, nem tudok mit kezdeni velük. Minden lényeges információt beleírtam. Ha hülyék, akkor ÍGY JÁRTAK. A magyar alkotmány értelmében joguk van hülyéknek lenniük. a jogszabályok ismerete nem mentesít, a kiskapuk megtalálhatóak, csak keresni kell és legálisan, legfeljebb nem etikusan sok minden megoldható. Hajtépés helyett, meg anyázás, Gyurcsány, Orbán szidása helyett tanulni kell, utánanézni dolgoknak és ennyi.
Most vettünk ingatlant, azt mondja az eladó, az ingatlanos, az ügyvéd: hú, maguk túl tájékozottak. Lópéniszt, ez lenne az elvárható tájékozódási minimum.

Nekem nincs már energiám arra, hogy mások miatt aggódjam, miattam se aggódik senki.

hexensussz 2012.01.25. 23:51:12

@Németh András: Netán a konkrétumot névvel, település megnevezéssel, és helyrajzi számmal kéred? Mert azt nem adom!

Viszont a történet folyamatát ismerem: A '80-as évek közepe előtt a TSz egy folyómenti területen szétszórtan elhelyezkedő, gyümölcsös művelési ágú területeket 1500 nm-es, vagy annál egy kicsivel nagyobb részekre parcellázva 15 évre haszonbérbe adta, majd '87-88 táján eladta a bérlőknek.A haszonbérleti, majd az adásvételi szerződésben is gyümöcsös művelési ág szerepelt. Kb. 3 éve két, általam ismert tulaj a területre - engedély nélkül - épített kulipintyóját legalizáltatta, e folyamatkor derült ki, hogy a telkük művelési ága gyep-legelő. Birtokomban van a földhivatali helyrajzi térkép, amely a legújabbkori, tehát a '92 utáni földosztás helyzetét rögzíti, de amely valamikor '95 körül késült, azon az ismerőseim területei már gyepként vannak feltüntetve.
Azt tanácsoltam az ismerőseimnek, hogy nézzenek utána, s kérjék a visszaminősítést, de hogy megtették-e, azt nem tudom!
(Az én gyümölcsösöm is azon a területen van, tőlük 8000-1000 m-rel távolabb, azt meg a természetvédelem akarta természetvédelmi területté nyilvánítani. A gyümölcsöst, amit az ember telepített, tehát az nemigen tükrözhet természeti állapotokat! Kb. féléves levelezéssl és telefonálgatással sikerült a dolgot megfúrnom.Ennek az ügynek kacsán voltam kénytlen belemászni a az én kertem krnyezetének tanulmnyozásába is. Innen vannak az információim.)

Xezs 2012.01.25. 23:55:14

@hexensussz: Mutogattak valami csávót a tévében, az nagyon megszívta.

Vett valami területet, hogy majd ő azt műveli, de kinőtt a területen valami istenfasza gaz, ami védettnek van nyilvánítva.

Nosza, a területével egyből nem kezdhetett semmit, és még eladni sem tudta, lévén hogy természetvédelmi terület. Mondjuk erősen gyanús, hogy aki eladta neki, az nagyon jól tudta, hogy mit ad el.

Az biztos, hogy ha én így jártam volna, egy sötét éjszaka kitapostam volna az összes szart a picsába, aztán ráfogtam volna ismeretlen tettesre.

Mekkora kibaszás már ez, ráadásul valami szakadt gaz miatt.

gabcigirl 2012.01.25. 23:57:46

@Xezs:

Szerintem nincs igazad-nem az ember van a törvényekért, hanem a törvények az emberekért. Normális országokban. Mondjuk az nem Hungarian Banana Republic :S

dr. Trebitsch 2012.01.26. 01:17:09

csak a zártkert - szántó témához: a szüleimnek volt ilyen zártkertje, amire lehetett kis kulipintyót építeni. Aztán az EU-belépéskor átminősítették szántónak, és 3-4 évvel utána mindenkit megbüntettek, akinek ott valami építménye volt. Akkor már az enyém volt, de nem ugráltam, mert tudom, hogy ez egy jogtipró ország visszamenőleges törvényekkel és jogbizonytalansággal. Kifizettem a büntetést, le van szarva, a gyerekeim viszont mind a hárman már külföldön laknak, és remélem a büdös életbe nem jönnek ide vissza.

venszivar 2012.01.26. 05:15:37

@1kutya: MEZŐGAZDÁSZ (vagyok), legalább is sokan hívtak már így s én is elhittem.

belekotty 2012.01.26. 05:54:59

@livengood: "A földhivatali bejegyzés majd hogy nem szentírás, abból nem lehet törölni, így lekövethetők a változások, ez védi a tulajdonosok érdekeit. " - Én konkrétan tudok olyan eseteket, amikor széljegy eltünt.

klacus 2012.01.26. 06:07:27

Ezen még melepődik valaki? Mindenért fizetni kell. Ez van. Kérjél mentességet, szociális alalpon, ha nem vagy oda besorolható akkor fizess.

Ebből is látszik, hogy az jár jól akinek nincs látható jövedelme, se lakcíme, se semmi.

Az építési jogszabályokat ha végígnézed az elmúlt 10 évben folyamatosan úgy egyszerűsödött, hogy dupla annyi papírt kell kitölteni, és kétszer annyi szabáléynak kell megfelelni. Az inaktívakat el kell tartani valahogyan.

Zuzimama 2012.01.26. 06:20:43

Tényleg mellékeltél levelet a poszthoz csak vak vagyok és nem látom?
Elolvastam volna.....

maxell.disc 2012.01.26. 07:21:56

@Zuzimama: akit érdekel egy ilyen levél, szívesen küldök neki e-mailen, én is kaptam

tjunior 2012.01.26. 07:34:53

Amikor megvesz valamit az ember, előtte nem ártani rátekinteni a földhivatalban, de legkésőbb a szerződéskötéskor fel kellene tűni, hogy hoppá hát ez szántó

tjunior 2012.01.26. 07:36:28

@nemjogasz: a közlekedési szabályok is csak azért vannak hogy szívassák a népet, mindenki menjen ott és annyival ahogy akar nem de?

dik_ 2012.01.26. 08:00:50

@nemjogasz:
"Mit zavarja az a földhivatalt, hogy a szántó besorolású területen nem szántanak, haenm kiskertek vannak?"

Akkor talán fuss neki még egyszer a posztnak...
<... több hétvégi ház is fel van építve ...>

Szántó művelési ágú ingatlanon a kiskertes, házilag felszántott és krumplival bevetett föld nyugodtan működhet. Itt a házakkal van a gond!

papilloma 2012.01.26. 08:06:43

@belekotty: Szombathelyen, baszki, Szombathelyen. Nem USA-ban.

dik_ 2012.01.26. 08:08:32

@etruszk:
"Lehet, hogy kissé idealista a hozzáállásom, de szerintem a földhivatalnak az lenne a dolga, hogy az adminisztrációval lekövesse a tényleges állapotokat. Vagyis hogy az adott terület kié, mikor szerezte, hogyan, és hogy mire használja."

Nem idealista, hanem anarchista.
A fantasztikus ötletd alapján annak a Budán építkezett újgazdagnak köcsögnek minden további nélkül el kellett volna nézni azt, hogy nem az előírásoknak megfelelően építkezik, hanem a telke mögött lévő tájvédelmi körzetből kiharap egy darabot, kivágatja a fákat és a beadott tervekkel ellentétben odáig kitolja a teremgarázsát.
Semmi gond, hiszen etruszk kartács logikája alapján a földhivatal kimegy, kiméri a tényleges állapotot és átvezeti a földhivatali nyilvántartásban, hogy kisebb lett az erdő, nagyobb lett a telek és a ház(garázs).
Na, ennek az "idealizmusodnak" fuss neki mégegyszer. :))

Kamazszutra 2012.01.26. 08:16:35

csak azt nem értem, miért moderálták ki a hozzászólásomat???

Akkor is leírom, a posztoló kötelessége, hogy a tulajdoni lapon aktualizálja a mindenkori állapotot, ha a tulajdoni lapon szántó szerepelt, akkor nem építhetett volna oda olyan építményt, ami nem felelt meg a jogszabályoknak! Úgyhogy a Földhivatal szerintem ebben nem ludas, még örülhet, hogy nem állíttatják vissza az eredeti állapotot.

Amúgy meg: a Földhivatal formanyomtatványokat használ, nem fog szépen megkérni, mert ugyanazt küldi neked, mint az összes többi esethez és nincs joga mérlegelni, hogy neked kevésbé indokolt-e a hivatalos nyelvezet, vagy csak ejnye-bejnyét érdemelsz. Azt esetleg a bíróság döntheti el.

És ebben mi volt az indok a kimoderálásra? Esetleg eltért a sztenderdtől és nem az államot ütjük mindenért? Fel kéne már nőni és gondolkozni, nem az államtól várni, hogy ha valamit elszartunk, majd tegye jóvá helyettünk - beleértve a nyakló nélkül felvett hiteleket is.

dik_ 2012.01.26. 08:18:21

@livengood:
"Nem látod hogy a szeretett szabályaid betarthatatlanok? Építkeztél?"

Én építkeztem, de az tuti, hogy te nem...
Nincs szó semmiféle betarthatatlan jogszabályokról, az csak a te hagymázas fantazmagóriádban létezik.

Építkezés a világ legegyszerűbb dolga. Kinézel egy telket, polgármesteri hivatalnál utánajársz, hogy beépíthető-e, ha igen, milyen mértékben. Elkészítteted a tervet, beszerzed a közműnyilatkozatokat, a szomszédok írásos rábolintását és megkapod az építési engedélyt. Ha a terveknek megfelelően épült meg a ház, megkapod a használatbavételi engedélyt. Földmérő kiméri a tényleges állapotokat és a földhivatal átvezeti a(z esetleges) művelési ág megváltozását. És ez a geci hivatal, még arra is figyel, hogy az átvezetés utáni határozathoz mellékel neked egy adatlapot, amit kitöltve nem csak ezen, hanem a tulajdonodban lévő más ingatlanokon is díjmentesen átírja a lakcímedet.

Rohadt bonyolult metódus, ugye? :))

Ugyandehogy (törölt) 2012.01.26. 08:45:21

@Petya1977: jó kérdés, bennem is felmerült.

felucca 2012.01.26. 09:00:54

Több tévedés is van a szövegben, attól függetlenül, hogy amit az államigazgatási szervek csinálnak, az néha tényleg rablás, elvégre ők a mi szolgálatunkra vannak ott...

Szóval:

Földhivatal nem sorol át övezetet. Övezetet átsorolni Szabályozási Terv, és a SZT alapján elkészített Övezetátsorolási Hatástanulmány alapján lehet, az átsorolásról a döntést a képviselőtestület hozza meg. E döntésnek az érintett ingatlantulajdonosok úgymond "elszenvedői", részükről ez semmiféle közreműködést nem igényel. Átsorolással a terület értéke változhat, van, akit ez pozitívan érint, van, akit negatívan.

Fredo78 2012.01.26. 09:05:44

A posztban millió tárgyi tévedés van.
De azért fordítsuk meg a dolgot:
Tullapon: szántó. Valamilyen okból el kéne adni a kertet (pl. kell a pénz). Jön a vevő, megegyezik vele. A vevő kikér egy tullapot: szántó. Vevő jobbra el... Akkor meg a szemét földhivatal lenne a hibás hogy miért nem szólt hogy nincs rendben a dolog...
Amúgy művág váltás ingyenes volt régebben, két éve 6600-Ft. Ha építmények vannak az drágíthatja meg mert földmérő-vázrajz-stb. Akkor reális a posztoló által írt összeg.

etruszk 2012.01.26. 09:17:50

@dik_: Barátom, zöldséget beszélsz.
Sehol sem írtam, hogy jó az, ha valaki csak úgy kihasít a tájvédelmi körzetből egy darabot, és építkezik rá. Mert az lopás. Valóban nem az a földhivatal dolga, hogy leadminisztrálja, hogy ki mennyit lopott és mikor. Szerintem nem vagy képben: Azt, hogy valaki mekkora és milyen házat/épületet építhet egy adott területre, nem a földhivatal szabályozza, hanem az önkormányzat. Az önkörmányzat mondja meg, hogy mennyi a beépíthető terület, milyen magas lehet az épület, stb. Persze az építkezés végén a lakhatási engedély meglétét a földhivatalban be kell jelenteni. Még ez az a rész ahol leginkább működik a "lekövető" üzemmód.

Az már más kérdés, hogy az önkörmányzat építési előírásainak, rendeleteinek egy részét az határozza meg, hogy a földhivatal miként tarjta nyilván az adott területet.

Kivlov 2012.01.26. 09:18:57

"Öröm látni, hogy minden napra jut egy újabb módszer a lakosság szénnészipolyozására."

Tetszettek volna adót fizetni, nem kamubéren bejelentve dolgozni. Meg tetszenének nem az államtól várni mindent: ingyenes felsőoktatást, eü-i béremelést, segélyeket, munkahelyeket.

alib 2012.01.26. 09:49:38

A 3-mas pont azért elég magyaros lett. Fizessen Mo. többi része is, mert Szombathelyen kell. Ehelyett jobb lett volna úgy hozzáállni, hogy mi se fizessünk, ha máshol nem kell, vagy ha kell is fizetni, 10.000 másik embert ne szívassanak csak azért, mert nekünk kell. Ez lenne a helyes hozzáállás. És utána rájönni, mit lehet tenni egy ilyen esetben.

alib 2012.01.26. 09:52:06

@Kivlov: az államtól igenis el lehet várni az általad felsorolt dolgokat ilyen magas kulcsú adók mellett, amilyenek az egykulcsos előtt voltak. És az is el lehetne várni, hogy az egyetemi évfolyamtársaimat a fidesz kormány alatt a gazdasági minisztériumban ne feketén foglalkoztassák. Mert hogy így tettek. Miről is beszélünk?

kaloz_a 2012.01.26. 10:12:29

Építéshez pedig építési engedély kell. Termőföldön is lehet építeni csak a művelés alóli kivonást kell kérvényezni. Ezt kb 10.000 Ft-ból le lehet zongorázni (nem kell a teljes telket kivenni). Építés után meg kell kérni a használatbavételit utána pedig az épületfeltüntetési eljárással jelezni kell a földhivatalnak. Így van renben a történet. Itt a mulasztást nem a hivatal, hanem Ti törvényeket/szabályokat nem betartók követték el.

Állítsuk meg a ......... 2012.01.26. 10:16:50

Ez a kormány mindenre képes.
Személy szerint azt nem értem, hogyan teheti meg a földhivatal, hogy kertségi, családi házas övezetben sorra adja ki a társasházak építésére szolgáló építési engedélyeket, kisméretű telkekre a telekszomszédok engedélye nélkül.Sőt építkezés közben derül ki, hogy az elénk felhúzott randa társasházat még megnövelik 1 szinttel a tervhez képest.
Ja, hogy ez pár éve történt és a láncfűrészes kósa és főépítésze az mindent végrehajt a pénzes hordának?

Fredo78 2012.01.26. 10:21:53

@pcr: Ebbe ne keverd a földhivatalt az építési engedélyeket az építési hatósáag (Önkori) adja ki...

Állítsuk meg a ......... 2012.01.26. 10:34:41

Miért kell fizetni az örkösöknek a tulajdoni lapért?

Ezt a pénzt a család már többszörösen beadózta az államnak.

Miért kell 8 hónapot várni egy önkormányzatra, hogy végre a jegyzőhöz kerüljön az ügy, miért kér pénzt a jegyző, amikor semmit sem csinál a 10 perces találka alatt, csak később postán küldi a végzést.
Miért lehet maszek jegyzőknek kiadni az ügyeket, akik nem szabott áron dolgoznak, jócskán eltérnek az áraik, de mégis csak a kijelölthöz lehet menni.

Miért tart egy átírás a földhivatalnál olyan sokáig, mikor a jegyző papírjaiból dolgoznak?
Ja, persze pénzért meg lehet gyorsítani az ügyet.
Így egy örökösödési eljárás eltart 10 hónapig.

Állítsuk meg a ......... 2012.01.26. 10:43:09

Persze ha kevesebb hivatali dolgozó lesz, akkor majd további hónapokat lehet még várni az ügyintézésre.

Kíváncsian várom, hogy mi lesz a rendszámcserével kapcsolatban.
Lesz-e elég ügyintéző, mikor mindenhol csoportos leépítések folynak.
Majd szijjálle petike, orbánc, girnyó-szász és társaik megoldják a pénzbeszedést.

jaty 2012.01.26. 10:43:34

Azzal hogy megváltozik a besorolás, legtöbbször úgy hogy nő az ingatlan értéke is, az előkelőbb besorolással.Külterületi szántó ugyanis nem ér annyit mint egy belterületi építési telek. Mondjuk azt hogy ezt miért nem teszik meg automatikusan, és miért kérnek pénzt érte én sem értem.Illetve nem értem miért nem őnkéntes a dolog.

Kivlov 2012.01.26. 10:48:39

@alib:
Sajnos nem lehet elvárni, kedvesem, mert 3 millió nyugdíjas van az országban, több100e nem dolgozó kokeró. A kamubéresek tömkelegéről nem is beszélve, akik eddig az elcseszett adójóváírás miatt nem fizettek SZJA-t.
A 7-800E közszolgáról nem is beszélve.

Na, ezekre jut kb 1-1,5M tényleges bérén foglalkoztatott versenyszférai munkavállaló. Erről ennyit...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.01.26. 11:09:02

"és azonnali hatállyal felmondtak neki, csak még a piszkos munkát elvégeztették vele.
Most nem tudom, hogy őt sajnáljam,"

Őt ne sajnáld, mert ha nem rúgják ki, önszorgalomból szénné szopatta volna a szádat. A hivatal olyan, mint a dolgozói.
És itt bizony emberek pénzért szívatnak másokat. Felőlem rúgják ki az összeset.

Lord of Earth 2012.01.26. 11:11:37

Ez a faxszopó fidesz vas megyében nagyon erős. Az ország legpatkányabb megyéje, ahol a legtöbb pénzt szedik be a zsernyákok..egy getra megye..

dik_ 2012.01.26. 11:25:48

@etruszk:
Példa volt, nyilván sarkított...

Alpannonia.at 2012.01.26. 12:15:17

Akkor most én is nagy bajban vagyok mert a telkem ami rét-nek van minősítve sajnos fák nőtek rajta most így hogy meg ne büntessenek sajnos ki kell vágnom legalább 30 db-ot :D , naná hogy suttyomban az Őrség Hanság parkfelügyelőség észre ne vegye :D

Lord hidd el a Fejér a leggecibb :D

Itt minden EON oszlopon Orbánya fityma lóg :D

szultan02 2012.01.26. 12:21:30

Sziasztok!
Még csak a hozzászólások felét olvastam el, de úgy gondoltam, hogy inkább most írok és majd később olvasom el a többit, mert elég sok félreértést, téveszmét és feltételezést látok.
Én is kaptam ilyen levelet és voltam is ez ügyben a Földhivatalban.
Az érintett földterületet ’89-től öt évig béreltük egy Szombathely melletti TSz-től és ’95-ben lehetett megvásárolni. Mi is (szüleimmel) és általában mások is azért béreltük, mert abban bíztunk, hogy majd meg is lehet venni (ez bejött) és idővel talán építési telek lehet belőle (ez nem jött be) és gazdálkodunk is a területen. (Az eladók számítása hamarabb bejött, mert a több mint 200 db 1000 m2-es telek négyzetméterét kárpótláson 20 Ft-ért vették és 170-ért adták el.)
Aki művelte a kertjét, az zöldséget, gyümölcsöt, virágot termesztett. Szántóföldként a bérleménybe vétel óta egyik sem funkcionált, hiszen a legtöbb bérlő (majd tulajdonos) kerítést is épített és egy kis szerszámoskamrát.
A legtöbb telek ma gyümölcsös és sokan pihenőtelekként is használják, de ne gondolja senki, hogy víkendházakkal van beépítve minden telek (bár én csak a saját telkem utcáját látom, kb. 40 kert), többnyire csak a 15-20 éve felhúzott bódék! Van néhány szilárd alappal bíró tégla építmény is (és láttam a terület szélén az aszfaltozott út mellett családi házat is), de nem ez a jellemző. Kb. tíz évvel ezelőtt a kerttulajdonosok kérelmére villamos hálózat is épült. Tehát téves az a feltételezése több hozzászólónak, hogy itt üdülőtelep van kacsalábon forgó palotákkal.
A Földhivataltól kapott levél inkább ellenséges, mint ügyfélbarát hangvételű, nálam is felment a pumpa, amikor olvastam. Az első öt mondat „barátságos” szófordulatai: „kötelezem”, „köteles eleget tenni”, „eljárási bírsággal sújtható”, „ esetenként 5000 Ft”, „Végzésem ellen fellebbezésnek helye nincs”. Nem várok a hivataltól illatos levelet rózsaszín borítékban, de azért így rám rontani szerintem durva.
A mezőgazdászt, aki a levelet jan.10-én aláírta, közben elbocsátották, a levél kelte után két héttel már más foglalkozott az üggyel.
A hivatalban teljesen normális ügyintézés volt, az ügyintéző készséges volt és mindenre válaszolt. Lényegében arról van szó, hogy a telkek művelési ágát szántóról gyümölcsösre kell megváltoztatni, mivel már nem szántó. Szerintem ezzel nincsen semmi gond. Ez helyrajzi számonként 6600 Ft igazgatási szolgáltatási díjat jelent (sajnos), ezért nem tudom, hogy a posztoló honnan vette a 30-70e Ft közötti összeget. (Esetleg más célú hasznosítás esetén más összeg is lehet, azt nem tudom, de a művelési ág változás ennyi.)
Kicsit hosszú lett, bocs.

c 2012.01.26. 12:40:22

A másik pénzforrás, hogy ha a dédapádnak volt egy 100nm-es földje valahol a világvégén - és most már 64 örököse van - akkor a 64 "szerencsés" örököst (akik nem is tudtak erről a földdarabról) felszólítják örökösödési illeték meg mindenféle díj megfizetésére.

Németh András 2012.01.26. 12:46:16

@Denny Crane: Belterületbe vonás után már nem kell átminősítés (maga a belterületbe vonás ezt automatice meglépi), hisz a szántó gyep meg szőlő művelési ág csak külterületen meg zártkertben van.

belekotty 2012.01.26. 12:51:23

@Kivlov: Van olyan poszt amivel kapcsolatban ez ne jutna eszedbe?

Németh András 2012.01.26. 13:01:15

@Denny Crane: Azonkívül szerintem az hogy a földhivatal követi a természetbeni változásokat az pont azt jelenti hogy kimegy, észleli hogy változás van és intézkedik. Az se hiszem hogy teccetős megoldás lenne a hőbörgőknek hogy automatice átminősítené és kiszámlaztatná az elmaradt díjakat. Ebben az esetben lehetősége van mérlegelni a tulajdonosnak hogy vagy helyreállítja az eredeti állapotot, vagy elvégzi az általa figyelembe nem vett jogszabályok által rá kirótt feladatokat.

Azt várni hogy a földhivatal automatikusan, szó nélkül átvezesse a szántót kert művelési ágba, vagy a gyepet reptérré, vagy a gyepet szántóvá, kicsit olyan számomra mintha a NAV úgy működne hogy figyeli hogy a felhasználó befizette az adót, és ha nem akkor nem bünti jönne, hanem a NAV átírná a számait és a jövőben már nem kérné az adót. Vagy mintha a fuvarozócégnél a főnök figyelné hogy hogyan fogy a gázolaj és ha kiderül hogy Józsinál hiányzik pár száz lityó, akkor simán beírná hogy ez van, de Józsi nem kapna seggberúgást.

Fredo78 2012.01.26. 13:01:37

@Németh András: Nem teljesen pontos belterületen is van művelési ág 1 ha-os ingatlanméret felett. Az az alattiakat belterületbe vonáskor ki kell vonatni "kivett" lesz belőlük.

Németh András 2012.01.26. 13:08:01

@livengood: sőt biztos volt idő amikor arra sem kellett engedély hogy felépíts egy házat, egy üres telekre a falu egy szélső utcájában. Csak ahogy elmúlt már 1882 úgy elmúlt már 1982 is. Szóval ne hivatkozzunk már arra hogy amikor a nagyfater felhúzta a szerszámosbódét a hobbyra, akkor nem kellett engedély, ezért én most miért nem építhetek rá egy 50m2- pecót állandó lakhatás céljára?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.26. 13:10:29

"kikérem a hangnemet, a Földhivatal nem hatóság"

Nálunk még a WC-s néni is hatóság. Miért pont a Földhivatal ne lenne az. Már legalább szóhasználatban... :)

Németh András 2012.01.26. 13:12:24

@draci: de a zártkert soha az életben nem volt belterület az előző rendszerben sem, és meg akartak téged büntetni a 70-es évek szerszámosbódéja után? ugye hogy nem, hisz az az akkori szabályoknak megfelelt, ha valaki most akar egy üdülőházat akkor meg tartsa be a mostani szabályokat. Ennyi.

Németh András 2012.01.26. 13:14:25

@fifibá55: azért azt a földnyilvántartási helyzetet megnézném ha még elkezdenél répát is termeszteni a háztetőn :D

Németh András 2012.01.26. 13:21:33

@etruszk: mégis hogyan képzeled hogy észrevegye a hivatal, hogy te a bejelentés nélkül művelési ágat váltasz vagy építkezel?

végülis lehetne alkalmazni 20000 földmérőt, akik kéthetente járőröznének és bejárnának hozzád és méregetnék a garázsodat hogy nem lett-e nagyobb. Benéznének a nyárikonyhába hogy nincs-e benne önálló kislakás a gyereknek, vagy végigjárnák a szobákat hogy minden megfelel a bejelentésnek.

És a bérüket és a benzinköltségüket fizetné az állam, és kivetne egy külön adót amiből ezt fedezné.

Hát szerintem jobb ez így hogy aki fejleszt/változtat/átépít annak bejelentési kötelezettsége van és fizeti a változásvezetés költségét. Az összes ember meg csak magát a nyilvántartást fizeti átalányban.

Németh András 2012.01.26. 13:25:21

@nemjogasz: vagy lehetne a szántó helyén szeméttelep, vagy a gyep helyén reptér, vagy az erdő helyén golfpálya, vagy ilyenek... végülis mi köze ehhez bárkinek...

Németh András 2012.01.26. 13:26:16

@nemjogasz: és nem a kiskert zavarja, hanem az oda szerszámosbódéként felhúzott ma már állandó lakhatást szolgáló épületek :)

Németh András 2012.01.26. 13:50:34

@hexensussz: Ez így pont jó.

Amit én el tudok képzelni (annyi alapja pont van mint annak hogy a földhivatal szándékosan baszogassa az ártatlen népeket).

Mi van ha a TSZ-es szerződéseken lett elírva a művelési ág?

Hisz ahogy írod szétszórt gyümölcsös, tehát eredendően valami folyómenti régi települési ártéri gyümölcsös lehetett a terület. Amit mellesleg régen a helyiek jó eséllyel kaszáltak is vagy legeltettek. Tehát ez került be a TSZ-be majd onnan újra ki a népekhez. Innen nézve tehát tényleg lehet azon gondolkozni hogy az a terület amit rendszeresen kaszálnak, de van rajta gyümölcsfa is, hisz a hasznot az is hozza az gyümölcsös vagy kaszáló. Nehéz döntés, de amíg valaki nem akar illegálisan építkezni, hanem fenn kívánja tartani a korábbi földhasználati módot addig egyik sem zavaró (a természetvédelem belekeverése szintén az én verziómat támasztja alá (mondom így messziről, tehát tévedhetek), az pedig nettó butaság hogy egy emberi telepítésű gyümölcsösben nincs természeti érték. Ha egy kicsit utánanézel rájössz hogy ezeken a területeken rengetek természeti érték van, ugyanis az ilyen helyeken lehet hogy évszázadok óta fennáll ez a gyümölcsös-kaszálós használati mód. És rengeteg növény és állat marad fennt ezeken a részeken amike a szántókon a településeken meg a telepített erdőkben már nem találják meg az életfeltételeiket. Magyarországon érintetlen természeti terület nincs! Az ember már mindenbe belenyúlt, volt ahol jobban volt ahol kevésbé.

Én így messziről úgy látom hogy a te földed esetén helyes a gyep művelési ág, a leghelyesebb a legelőgyümölcsös vagy kaszálógyümölcsös lenne, de ilyen nincs. A természeti értékek védelme szempontjából pedig nem szerencsés hogy nem került rá a védelem, de érthetően a tulajdonos ez esetben ellenérdekelt fél lehet, hisz neki nem kell hogy érdeke legyen a közösségi értékőrzés. Sajnos nagyon sok természeti és egyéb (műemlékvédelmi, régészeti) érték tűnik el, vagy sérül a tulajdonosi ellenérdek miatt (és igen egyetértek nem a jelenlegi a legjobb megoldás de nincs jobb, hisz az az lenne hogy a közösség számára értékes dolgok közösségi tulajdonban legyenek, de erre nincs pénz, se az átvételükre se a fenntartásukra/megőrzésükre)

Németh András 2012.01.26. 13:56:42

@Xezs: mekkora pancser volt hogy megvett valamit úgy hogy nem nézte meg a tulajdoni lapot, azon ott van a ha természetvédelmi a terület. Ezután egy telefon és elmondják neki hogy öcsém az elképzeléseid ott nem fognak működni.

De lehet hogy csak azt nézte hogy a szántó x millió, ezt a susnyás gyepet meg megkapja itt harmadáron. Hát megkata, most használja :D

Az hót ziher hogy szántó esetében ilyen esetben nem tudják a szántóművelést megfúrni.

Ja és még az is lehet hogy a megvett terület sarkában kinézte a kis ligetet ahol majd milyen jó leszen egy rencset felhúzni, és azt fúrta meg a védett gaz :)

Hát igen tájékozódjunk mielőtt elköltjük a pénzünket. Kocsit se veszünk látatlanba...

Németh András 2012.01.26. 14:05:02

@dik_: annak aki a tervező a földmérő meg a hivatali ügyintézés összegét akarja megspórolni, mert azon akar lapostévét a nappaliba annak tényleg bonyolult :D

Németh András 2012.01.26. 14:09:41

@Gratis hírek: attól hogy fa van rajta az még rét :) sőt ha kivágod még büntit is kapsz :D

Németh András 2012.01.26. 14:13:03

@szultan02: a posztolónak úgy lett 70 ezer, hogy kicsit maszívabbra sikerült a szerszámosbódé mint nektek :) és már kimeríti az épület fogalmát, engedélye meg nem volt

És őszintén tényleg nagyon sokallod hogy 6600 ft-ot fizetni kell azért hogy volt egy szántód amit nem annak megfelelően használsz?

Szabad Gábor 2012.01.26. 14:32:23

100 ezernek a törlesztés, 1 milliónak a vég

„Lázár János szerette volna, ha 2012 tavaszára nem lenne Magyarországon svájci frank hiteles. Hát lesz.” Csak nekik nem lesz.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1532_100_ezernek_a_torlesztes_1_millionak_a_veg

szultan02 2012.01.26. 15:43:52

@Németh András: Azt írtam az eljárásról, hogy „Szerintem ezzel nincsen semmi gond”. Az összegre vonatkozó „sajnos” megjegyzésem egyrészt annak szólt, hogy fizetni kell, de hát Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Kimegy a mezőgazdász a helyszínre, körülnéz, aranykoronát számol, stb. Nem is az összeget kifogásoltam, ha ennyi, akkor ennyi.
Másrészt, ha kimegy a terepre, akkor nyilván nem csak egy telket néz meg, hanem amennyit tud (tízet-húszat).
Harmadrészt, egy 150 m2-es, külön helyrajzi számon lévő földdarab díja ugyanannyi, mint mondjuk egy fél hektárosé, ilyen zsebkendőnyi területnél azért tényleg túlzás a 6600 Ft.
Viszont még ennél is nagyobb lehúzásnak tartom földhivatal témában, hogy elhunyt hozzátartozó haszonélvezeti jogát is ugyanennyiért törlik, pedig ahhoz aztán senkinek sem kell felemelnie még a seggét sem a számítógép elől.

etruszk 2012.01.26. 16:28:11

@Németh András: Te is leakadtál a lekövetés fogalmán.

A garázsok esetleges átépítésének ellenőrzése nem a földhivatal dolga.
Az önkormányzaté.
A földmérőt eddig is én fizettem.
A földhivatal a dolga a lekövetés lenne. Például elvárható, hogy pontos legyen a nyilvántartás. Pontos nyilvántartás alapján pedig lehet adót kivetni, statisztikát gyártani, népszámlálást támogatni, büntetni. De ez már másnak a feladata. Ők csak reszeljék a körmüket és tartsák naprakészen a nyilvántartást.

"bejárnának hozzád és méregetnék a garázsodat hogy nem lett-e nagyobb. Benéznének a nyárikonyhába hogy nincs-e benne önálló kislakás a gyereknek, vagy végigjárnák a szobákat hogy minden megfelel a bejelentésnek."

Ilyen ellenőrzés most is van. És nem a földhivatal dolga.
Valami lila köd miatt sokan úgy gondolják, hogy a hivatalnak azon kívül, hogy NYILVÁNTART, adatot szolgáltat, mindenféle egyéb feladatot is el kellene látnia.
Pedig neki csak az a dolga, hogy országos szinten pontosan tudja, hogy melyik földterület kié, azon mit engedélyezett a területi önkormányzat, és ezt az információt adott esetben a földterület tulajdnonosának és a döntéshozóknak kiszolgáltassa.

Apja faxát idézze be. Ő van értem, és nem fordítva.
És ha a gyerek a nyárikonyhából kialakított kislakásban lakik, akkor mi van? Ha az önkormányzat jóváhagyta, akkor írják be, hogy ott lakik. Ha pedig nem akkor annyi történt, hogy a nyilvántartás alapján az nyilvántartásból feketén-fehéren kiderül, hogy nem engedélyezték. Ennyi a dolga és nem több. Mellesleg mivel jobb ha ehelyett hatan alszanak a házban egy szobában?

zotyikaa 2012.01.26. 16:35:05

@Németh András:
Hát ez egy jó nagy marhaság. A földhivatalnak az a dolga, hogy magyarországon valós nyilvántartás legyen, mint szolgáltatás. Az NAV-nak pedig hogy beszedje az adót.

Természetesen elfogadom, hogy a polgároknak segíteniük kell ezt a munkát, de apolgáriknak szavazniuk is kellene, leváltani a korrupt embereket, a bíróságoknak meg elítélni őket. De ha mégsem teszik meg tökéletesen még nem büntetik meg őket. Mert nem az a feladata.

zotyikaa 2012.01.26. 16:39:03

@dik_: De jó lenne ha így működne. Persze lehet, hogy vannak ilyen helyek. Nálunk speciel semmit nem segítenek, csak mondogatják, hogy melyik építészt keresd, mert ő tudja mik az elvárások a hivatal részéről. Persze, hogy ne legyenek korruptak, kettőt is említenek. (Megyeszékhely)

2012.01.26. 16:54:07

@zotyikaa: nem értek egyet veled.
akinek valami tulajdona van, annak vannak kötelezettségei is. Ocsmány takony az egész országunk, lepukkant bérházak garmada áll budapesten mert szegéynkisnyugdíjas nem tudja fenntartani, tatarozni, állagmegóvni.
JA akkor nem kéne a tulajdonlással bajlódni.
El lehet menni máshova ahol olcsóbb az élet és a jövedelmének megfelelő tulajdont tisztességgel fenn tud tartani.

draci 2012.01.26. 16:57:58

@Németh András: Úgy tűnik, csak látsz, a szkennered jó, de a látott szöveg agyi feldolgozása már nem megy.

mohopasi 2012.01.26. 16:59:13

Lehet már írták fentebb, nem olvastam végig (hamu fejre szórva), de első olvasatra sanszos, hogy az önkormányzat átminősítette a területet szántóról, a földhivatal meg szart ítírni. Most meg a jónépet szivatják vele.

draci 2012.01.26. 17:01:14

Azt azért árulja el valaki, hogy ennyire ráér a Földhivatal? Nem inkább az energiatanúsítványból adódó feladatok végrehajtásával kellene foglalkoznia? Mert még a végrehajtási rendelet is úgy jött ki, hogy nem tudják a földhivatalok ügyintézői, mit és hogy is kell nekik ezzel most akkor csinálni???

etruszk 2012.01.26. 17:08:58

@Németh András: "Azt várni hogy a földhivatal automatikusan, szó nélkül átvezesse a szántót kert művelési ágba, vagy a gyepet reptérré, vagy a gyepet szántóvá, kicsit olyan számomra mintha a NAV úgy működne hogy figyeli hogy a felhasználó befizette az adót, és ha nem akkor nem bünti jönne, hanem a NAV átírná a számait és a jövőben már nem kérné az adót."

Szerintem ez a hasonlat sántít.
Ahhoz, hogy egy gyepből reptér legyen, rengeteg engedély szükséges. Magyarán nem a fölhivatalom múlik hogy lesz-e ott reptér. Illetve rajta is múlik, mert be tud kavarni, de az érdemi döntést a közlekedési, gazdasági, környezetszennyezési kérdésekről nem a földhivatal hozza meg.
Akkor mondhatjuk, hogy az a dolga, hogy amiben az állam, a zöldek, az önkormányzat, és az ott lakók megegyeztek, azt ledokumentálja?
Illetve az lenne a dolga.

Ha felszántom a gyepemet, akkor az szántó. Akkor is ha a földhivatal gyepként tartja nyilván.

etruszk 2012.01.26. 17:16:04

@etruszk: Az adóról pedig annyit,hogy ha az adóalany kivándorol vagy meghal, akkor azt az adóhivatalnak is le kell követnie. Ennek megfelelően utólag át kell írni a számokat, mert kevesebb adó folyt be és jó lenne tudni, hogy miért. Különben azt fogják hinni, hogy az adóalany él csak éppen nem fizet adót.

Xezs 2012.01.26. 22:22:15

@gabcigirl: Csak ott a bibi, hogy ami neked belefér, az nekem nem. Akkor kinek legyen igaza? Szélsőséges példa: te azt mondod, lehessen autóval hajtani a járdán is, akár 50-nel. Én meg azt mondom, nem.

Akkor kiért vannak a törvények? Értem, vagy érted?

Pont az itt a probléma, hogy van egy sajnos elég nagy réteg, aki ahogy fentebb írtam, azt akarja, hogy ne kelljen adózni, minden ingyen legyen, és úgy általánosságban véve mindent meg lehessen tenni, leszarva a másik ember igényeit.

Szóval mikor azt mondod, hogy a törvény az emberekért van, nem árt tisztázni, hogy kit értesz pontosan az emberek alatt. Mert nincs egységes álláspont a társadalomban és soha nem is lesz.

maxell.disc 2012.01.26. 22:27:46

Pozitív fordulatot vett az úgy. Ma volt a "nagy" beidézések napja a szombarhelyi Földhivatalnál, és tényleg jelképes összegért (szinte egy tulajdoni lap áráért) átvezetik a művelési ágat a jelenlegi állapotnak megfeleően. Az összeg nagyságrendileg akkora, mint amennyivel megfenyítették a tulajdonosokat, ha esetleg nem jelennek meg az idézésen. A postaköltségüket azért bőven fedezi.

Xezs 2012.01.26. 22:27:49

@alib: Kivlovnak abban igaza van, hogy a társadalom nagy része csak elvár, de lófaszt nem tesz le az asztalra.

Nem a bérből élőkre kell gondolni, hanem arra a sok adócsaló vállalkozóra, akiknek a felét legalább el kéne tiltani mindenféle vállalkozás nyitásától.

Emlékszel pár éve mekkora sipákolás volt, hogy a válság miatt az építőipari vállalatok kb. harmada-fele eltűnt? Észrevettük? Persze hogy nem, mert ezek mindegyike kamuvállalkozó volt és számlákat gyártott amik alapján adót csalt meg ki tudja még miket művelt. Nem építettek azok lószart se, maximum papíron.

Németh András 2012.01.26. 22:28:42

@szultan02: Egyetértek hogy a számítógépek korában azért lehetne diferenciálni, és a haszonélvezeti jogos példád esetében is emberibb lenne az ingyenes ügyintézés. De egyenlőre ez van, és nem is olyan a mi országunk hogy ez megváltozzon...

Xezs 2012.01.26. 22:29:53

@Lord of Earth: Csak attól lehet pénzt beszedni, akinek vaj van a fején. Na erről ennyit.

Németh András 2012.01.26. 22:34:29

@etruszk: Sántít a hasonlat az biztos, de az is az hogyha a gyeped felszántását jogszabály tiltja, akkor nem szerencsés csak úgy felszántani, mert igaz hogy szántó lesz belőle, de végén lehet hogy bírság is.
A lényeg hogyha van valamid az nem azt jelenti hogy azt csinálsz vele amit akarsz, hanem azt csinálsz vele amit szabad :)

Fredo78 2012.01.27. 09:18:55

@etruszk: Ha pl. naturás gyeped van és felszántod sanszos a 200e Ft/ha bírság. Azért mert nem tudjátok a szabályokat az nem mentesít semmi alól. Ma.on nem úgy van hogy enyém a föld azt csinálok vele amit akarok. Ez tény, azt lehet vitatni hogy jó vagy nem, de jelenleg ez van. A példádnál maradva: jogszabály szerint művelési ág változást max. 30nap alatt be kell jelenti a fh-nak! Ezután bírságolhatna az fh. de nem teszi hanem felszólít (beidéz) hogy rakd rendbe. Namármost akinek ez nem humánus az mit mond egy apehes eljárásra?

Fredo78 2012.01.27. 09:39:06

@etruszk: Ha naturás gyepedet felszántod sanszos a 200eFt/ha bírság. Ma Ma.on nem úgy van hogy azt tehetsz a földeddel amit akarsz. Hogy ez jó-e vagy sem azon lehet vitatkozni de attól még ez van. A példádnál maradva, ha a sima gyepedet felszántod jogszabály szerint 30 napon belül be kell jelentened az fh felé. Ha nem akkor felszólítanak (beidéznek nem büntetnek) hogy vezettesd át, költség 6000Ft. Ha ez nem humánus akkor javaslom egy apehes hasonló ügyintézést...

zotyikaa 2012.01.27. 09:45:15

@Dr. Kulics: Ha mindenki elmegy ebből az országból akkor ti gazdagok kikből fogtok megélni? Behívjátok a kínaiakat meg indiaiakat? Velük jobb lesz?
Szegény nyugdíjas azért szegény mert elvették az ügyvédek és közgazdászok a tulajdonait, mert az adrián a legnagyobb hajók magyarok tulajdonában vannak, persze nem magyar zászló alatt. Mert a macedón tengerparton a legnagyobb kastélyokban magyar passzátok és golfkocsik állnak, stb.
Németországban mindenki visszakapta ami az övé volt. A szegény kisnyugdíjas kapott a bankjától hitelt a felújítására és azért szépek. Nem azért mert elhajtották szegényebb vidékre.

zotyikaa 2012.01.27. 09:46:45

Ja és nem a volt besúgó ügyvédek és politikusok orozták el az állami vagyont.

zotyikaa 2012.01.27. 09:48:03

@Fredo78: A győri audi-t sem büntették meg ezért. Pedig azok le is betonozták....

zotyikaa 2012.01.27. 09:52:18

@Xezs: A társadalom, a személyek összessége, a demokrácia a többség akarata. Akkor hát tessék most szeretni a demokráciát és nem panaszkodni.

Fredo78 2012.01.27. 10:33:56

@zotyikaa: Nem hiszem hogy engedély nélkül tették volna. Más kérdés hogy miért és hogyan lett engedélyezve?

etruszk 2012.01.27. 10:53:00

@Fredo78:
"Ha naturás gyepedet felszántod sanszos a 200eFt/ha bírság. Ma Ma.on nem úgy van hogy azt tehetsz a földeddel amit akarsz"

Azt csinálok vele amit akarok. Ha felszántom, akkor fel van szántva. Legfeljebb megbírságolnak.

Ennek ellenére nem is azt mondtam, hogy ne legyen korlátozás.
Hanem azt hogy a korlátozás, ellenőrzés és a bírság kiszabása nem a földhivatal dolga.

"A példádnál maradva, ha a sima gyepedet felszántod jogszabály szerint 30 napon belül be kell jelentened az fh felé. Ha nem akkor felszólítanak (beidéznek nem büntetnek) hogy vezettesd át, költség 6000Ft. Ha ez nem humánus akkor javaslom egy apehes hasonló ügyintézést... "

Naná, hogy be kell jelenteni, különben honnan tudnák, hogy felszántottam a gyepemet? Illetve mégis megtudják, mert beidéznek. Hogy van ez? Ha látják a változást, és a művelet nem von maga után bírságot, akkor miért nem vezetik át és küldik a csekket? Miért idézgetnek? Valamikor az ő bérüket is meg kell keresnem. Ha pénzkeresés helyett ott töltöm az időm, akkor előbb-utóbb mindketten éhenhalunk.

De menjek oda - beidéznek, haha - álljak sorba, fizessek, és reménykedjek, hogy meg is teszik, ami a dolguk lenne. Mert esetleg néhány hónap múlva kapok egy értesítést, hogy ilyen és ilyen okok miatt nem vezették át, úgyhogy oda leginkább csak fűmagot vessek. Egy másik forgatókönyv szerint majd csak 10 év múlva derül ki, hogy a változást nem vezették át, amikor ösztör annyiba kerül a rendezés.

Nekem már egyszer elég sokba került az, hogy a földhivatal nem végezte el a törvényben előírt feladatát. Konkrétan törvényt szegett. Mert valakinek nehéz napjai voltak, vagy a körmét reszelte.
Felelőst nem találtak....
Bocs, hogy nekem ez még mindig nem elég humánus.

XCat 2012.01.27. 10:53:26

@Xezs: Állítólag a jó törvényt az emberek önszántukból követik:)
Ha nem, akkor vagy a törvény rossz, vagy az adott ember hülye.

Próbáljátok ki a mogyorós tejbegrízt, isteni.

Fredo78 2012.01.27. 11:12:45

@etruszk:
"Azt csinálok vele amit akarok. Ha felszántom, akkor fel van szántva. Legfeljebb megbírságolnak."

Ilyen esetben (natura 2000) nem a fh büntet hanem a köfe(környezetvédelmi felügyelőség) és valószínűleg visszaállítattják veled a gyepet...

"Naná, hogy be kell jelenteni, különben honnan tudnák, hogy felszántottam a gyepemet? Illetve mégis megtudják, mert beidéznek. Hogy van ez? Ha látják a változást, és a művelet nem von maga után bírságot, akkor miért nem vezetik át és küldik a csekket?"

Be kell jelenteni, de ellenőrizhetik is hogy stimmel-e a nyilvántartás a valósággal. Azért idézgetnek mert ki kell nyomozni hogy akarod-é hogy ezután szántó legyen?
Ha szó nélkül átvezetnék lehet, hogy te lennél az első aki verné az asztalt hogy milyen alapon csináltak a te gyepedből szántót, pedig te csak idén felszántottad aztán visszafüvesíted. Szerintem ez logikus eljárásrend.
Úgy gondolom te valamilyen ügyben összeugrotttál a fh-val. Van ilyen ők se szentek, se tévedhetetlenek. Lehet hogy igazad is volt, de azt tényleg nehéz Ma-on érvényesíteni hatósággal szemben...

2012.01.27. 11:57:20

@zotyikaa: nem vagyok gazdag. Egy panelben lakom, mert tudom hogy ennyit engedhetek meg magamnak.
Németekkel ne példálózzunk,mert ott megy a gazdaság, van valódi pénz a nyugdíjakra (nem hitelből mint nálunk) és persze igényesek az emberek és nem romosodnak el a házak.

Németh András 2012.01.27. 15:16:54

@zotyikaa: ki mondta neked hogy a szabályok mindenkire vonatkoznak? és az is tuti hogy ők hektáronkánt biztos több mint 200ezret fizettek valakiknek valami üvegzsebbe :D

Németh András 2012.01.27. 15:20:29

@etruszk:

""Ha naturás gyepedet felszántod sanszos a 200eFt/ha bírság. Ma Ma.on nem úgy van hogy azt tehetsz a földeddel amit akarsz"

Azt csinálok vele amit akarok. Ha felszántom, akkor fel van szántva. Legfeljebb megbírságolnak."

Az biztos hogy egy te igazi magyar ember vagy :D

Németh András 2012.01.27. 15:29:15

@Dr. Kulics: azért van igazság ebben a nincs pénzem fenntartani a lakást/házat dologban. Én pl Budán dolgozom fenn a hegyen. Itt a környéken is van jónéhány házikó amin látszik hogy nemigazán van pénz felújítani, meg néha látni olyan lakókat akit egy alföldi faluban szegénynek neveznék. De amikor mindezt egy olyan helyen teszi ahol nagyobb szám az ár millióban mint a ház alapterülete négyzetméterben akkor azért el szoktam gondolkodni. Ebből vehetne egy tisztességes új építésű lakást lent a városban, és maradna pár millió bankban is nyögdíjkiegészítésre.

De egyébként beindult itt is a változás ugyanis manapság a villanyoszlopokon szaporodnak a kockáslapra, kézzel írt hirdetések a 30-40 milliós házikókról (olyan furi ezt látni vidékiként, azt gondolnám hogy 40 milliás házat nem az utcán hirdetünk, de biztos így működik)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.27. 16:15:16

@Németh András: A 30-40 millás, lepusztult lakásokért nem nagyon kapkodnak manapság.

Xezs 2012.01.27. 19:34:25

@zotyikaa: A többség nem akar járdán száguldozó autókat. Csak a kisebbség, aki akar, úgy tesz, mintha ők lennének a többség. Pont ez a bajom nekem.

@PsychoCica (4zsiráf): Pontosan. Csak nálunk rengeteg a hülye és ők a leghangosabbak :)

KóserKároly 2012.01.28. 08:48:28

@glóriásgörkorisangyal: Ha egy ingatlan szántó művelési ágban van nyilvántartva, akkor azt akként köteles hasznosítani a tulajdonos. Ha másként szeretné hasznosítani, netán a művelés alól szeretné kivenni, akkor ezt az ingatlanügyi hatóságnál (is) el kell intézni. Ha ez nem történik meg, akkor ne tessék csodálkozni, ha tetemes összegű földvédelmi bírságot szabnak ki. Ez így működik, nagyon helyesen.
Természetesen a másként hasznosítás, és a művelés alóli kivét súlyos pénzbe kerül, szintén föld- és talajvédelmi szempontok miatt nagyon helyesen.

Itt nem arról van szó, hogy a gonosz Földhivatal "rendezni" akarja a nyilvántartást, hanem arról, hogy egy tulajdonos a jogszabályokkal ellentétesen hasznosítja a termőföldet. És még neki áll feljebb.

zotyikaa 2012.01.28. 14:02:12

@Dr. Kulics: Nem-nem. Én 90-re gondoltam, Akkor ott is (DDR) igen nagy volt a szegénység és a gyárak leépülése.
Lehet, ha vissza kapta volna mindenki nálunk amit elvettek tőle, nagyobb becsben tartaná az értékét. A bankok pedig ügyeskedés helyett a nyugdíjas tulajok házába tolná a kölcsönöket felújításra.

zotyikaa 2012.01.28. 14:06:13

@KóserKároly: Nem a földhivatal a gonosz, hanem a nem törödő hivatalok és a még mindig elintéző, kijáró emberek. Épp mint a kommunizmusban. Most is a kijáró emberek "városai" a sikeresek a beruházásokban, stb. Nekik soha nincs gondjuk pl a földHIVATALlal. A Balatonon a mai napig van Yacht Club, ami nádasként van nyilvántartva, pedig már háromszor eladták. Ott nem vesz észre semmit a földhivatal.

zünüke 2012.02.12. 01:35:26

@Kamazszutra: nem csodálom,hogy kimoderáltak szivi,rosszindulatú vagy baszki!!
süti beállítások módosítása