A Homár tényleg csak azzal tudja vigasztalni azokat, akiknek nem sikerült végtörlesztenie, hogy ígyis-úgyis mindenki megszívta. A székesfehérvári Raiffaisen mindenesetre megtette, amit lehetett a hazáért, és elszabotálta naiv ügyfél végtörlesztési kérelmét, hogy kicsússzon az időből:
Panaszt kívánok tenni a Raiffeisen Bank Zrt. ellen, az alábbiakban részletezett okok miatt. 2006 nyarán a nevezett banktól 2.5 millió forint értékben svájci frank alapú kölcsönt vettünk fel lakásvásárlás céljából. A kölcsönt feleségem vette fel, én „adóstárs” minőségben szerepeltem az ügyletben, mivel a lakás árának nagyobb részét korábban én tudtam előteremteni. A részleteket mindig pontosan törlesztettük, a banknál nyitott számlánkon az aktuális részlet lehívására mindig volt fedezet. Élve a törvényi lehetőséggel, 2011 őszén bejelentettük a végtörlesztés iránti igényünket. Informálódtam a Székesfehérvár-várkörúti bankfiók ügyintézőjénél ennek feltételeiről, majd ennek nyomán 2011. október 27-én megkötöttük a szerződést a végtörlesztésről. A fedezetet a végtörlesztésre egy rokonomtól szerzett kölcsön jelentette. A törvény a bank számára 60 napot biztosít a cselekvésre. A 60 nap alatt semmi nem történt.
A határidő elmúltával, azaz a 61. napon, 2011. december 27-én feleségem személyesen érdeklődött az ügy állásáról. (Eleve sérelmesnek tekinthető, hogy a bank nem biztosított ekkor kellő számú ügyintézőt a hasonló ügyek kezelésére, s csak egy órát megközelítő várakozás után foglalkoztak vele.) Kiderült, a helyi fiók semmit nem cselekedett, az ügyünkről nem találtak adatot a számítógépes rendszerükben, a papírjainkat még csak nem is továbbították a döntést hozó központba. Arról is győzködni próbálták feleségemet, hogy ez még csak a 60. nap, nincsenek elkésve - elfelejtve azt a közismert kronológiai tényt, hogy az október hónap 31 napból áll.Másnap, december 28-án a késő délutáni órákban kaptunk telefonüzenetet arról, hogy nyugodjunk meg, minden rendben van, hamarosan leemelik számlánkról a végtörlesztés összegét, és egy hét múlva átvehetjük papírjainkat, mellyel a bank beleegyezik a jelzálog törlésébe. Ezeket végül 2012. január 9-én tudtuk átvenni. Ekkor a bank felé szóban részletesen, majd ügyintézési mechanizmusukhoz igazodva, meglehetősen kis méretű nyomtatványukat helyben tollal kitöltve írásban is jeleztem panaszunkat, hogy a törvényszabta határidőből való kicsúszásuk számunkra kárt okozott.
E panaszra írásban - ezúttal kivételesen betartva a 30 napos reagálási határidőt - a bank 2012. január 29-re keltezve válaszolt. (A levelet - noha a panasztevő én voltam és adataimat felvették - feleségemnek címezték. Várandós volta miatt nem óhajtottam volna ezzel a történettel tovább idegesíteni, amit az ügyintézőnek jeleztem is korábban...) A levélben, ha szűkszavúan is, de elnézésünket kérték, és jelezték hogy 17.052.- forint jóváírásával kárpótoltak minket.
Sajnos a bank leveléből nem látom annak biztosítékát, hogy ez a számukra jelentősnek semmiképp nem nevezhető veszteség jogkövető magatartásra ösztönözné a pénzintézetet a későbbiekben. De válaszukat azért sem tudom elfogadni, mivel az átutalt összeg nem éri el anyagi veszteségünk 20%-át sem.
A bank eljárása és késlekedése ugyanis nem csak törvénytelen volt, de számunkra kárt is okozott.
- Egyfelől erkölcsi kárt, hiszen nem gondoltuk volna októberben, hogy a kölcsönt folyósító rokonnal karácsonykor még a bank hozzáállásán fogunk bosszankodni, s már egymással üvöltözni arról, hogy vajon mire volt joga a pénzintézetnek és mire nem. Hangsúlyozom, mindet december 25-én, karácsonykor történt...
- Másfelől kimutatható anyagi kárt is, méghozzá a következők miatt:
Október elején történt előzetes érdeklődésemre az ügyintéző a következőket mondta: amennyiben egy összegben fizetünk, azt ajánlja, hogy a pénz a szerződés megkötésekor, vagy pár nappal az után már legyen a bankszámlánkon, hogy a bank láthassa, megvan a fedezetünk a végtörlesztésre. Ez esetben 1-2 héten belül lezajló ügyintézését vélelmezett. Mi így cselekedtünk, ehhez 1.7 millió forintot kellett gyorsan előteremtenünk. A bank eljárása így három szinten okozott családunk számunkra igazolható és anyagi kárt:
- Nyugdíjas rokonom felszámolta egy más pénzintézetnél lekötött euró-alapú betétjét, elesve annak kamataitól.
- Nyugdíjas rokonom október közepén az eurót akkori árfolyamon forintra váltotta és hamarosan átutalta számunkra. A hivatalos árfolyam éppen 15.-Ft-tal volt alacsonyabb ekkor, mint a december végén, amikor a pénzre végül valóban szükségünk volt.
- A bank időközben épp két alkalommal hívott le még számlánkról napi svájci frank árfolyamhoz igazodva törlesztőrészletet (s nem a 180.-Ft-os, rögzített árfolyamon.) Elismerjük: ez utóbbira joga volt, hiszen épp a lehívás határnapján kötöttük meg a szerződést - de eljárásukat semmiképp sem tekinthetjük etikusnak.
Az elszenvedett anyagi kárt mindezek miatt összességében mintegy 100.000.- forintra becsülöm. Az erkölcsit összegszerűsítését nem kívánom elvégezni, annak megítélését Önökre bízom.
Őszinte tisztelettel, kérve Önöket,
lehetőségük és illetékességük szerint járjanak el ügyünkben
E bejelentésemhez másolatban mellékelem:
- a banknak tett panaszbejelentésemet,
- és arra adott választ (Ikt.sz.: 326256/RET/2012).
Levelemet a következő fórumokra juttatom el egyidejűleg:
- A bank válaszlevelében megnevezett Pénzügyi Békéltető Testület (1525 Budapest, Pf. 172.);
valamint, hogy a bank törvénysértő magatartása ne maradhasson titokban:
- Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (1534 Budapest BKKP Postafiók: 777.);
- Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megyei kirendeltsége (8000 Székesfehérvár, Piac tér 12-14.);
- „Tékozló homár” fogyasztóvédelmi honlap (homarbox1@gmail.com).
A Pénzcentrum is a napokban gyűjtött össze egy csokor meghiúsult végtörlesztést.
ámbátor 2012.03.01. 12:53:15
franjof 2012.03.01. 12:55:01
Nem lehetett volna egy kicsit előbb?
Romero's Barbara 2012.03.01. 12:55:32
Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.01. 12:57:55
mer ha jól értem hogy így van, akkor biza azokból egy vasat sem fog kihúzni.
fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2012.03.01. 13:03:03
közödeszed 2012.03.01. 13:03:31
volt hogy 40 perc után fel is adtam..(lakcímváltás csak személyesen lehetséges online nem...)
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 13:06:09
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.01. 13:06:13
"mostakkómivan?"
az egyik hazudik. ha mégse akkor meg a másik
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 13:08:21
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 13:09:30
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.01. 13:11:21
akkor dobd el a kóbászt a jobb kezedbűl
Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.01. 13:12:20
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 13:18:12
Szerencsére a pofámra nincs szükség másutt, így nyugodtan csámcsoghatok.
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.01. 13:23:33
ne tedd,mer ide hallik!
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 13:28:16
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 13:29:31
Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.01. 13:31:28
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 13:32:01
Az "olasz felvágott" fantázianevű élelmiszer jellegű termékről már nem is beszélve.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 13:33:35
Meg amúgy is telefonice vagyok.
2012.03.01. 13:36:58
Oszt' ha nem ugrik elsőre, akkor a sokadikra biztosan fog... de ez a vonat már elment.
Lustaság? Sült galamb a szájba?
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.01. 13:37:18
oszt mijjen nápolyi vót? csokis, vaníliás, citromos?
spanyol viasz, az spanyol?
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 13:40:08
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 13:42:26
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.01. 13:42:44
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.01. 13:46:18
az finom,aztat én is szeressem, bár a tepertős jobb,dehát ízlések és pofonok ugyebár
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.01. 13:48:36
na az durva vóna!
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.01. 13:58:17
dr. _mmm_ 2012.03.01. 14:06:17
az első és a 61-ik nap között esetleg nem lehetett volna érdeklődni a bankban, hogy mi a szitu??
Tudom bank szolgáltat meg minden, de csak a nyugalom kedvéért... (ismerve a hazai banki tapasztalatokat)
ludlud 2012.03.01. 14:12:23
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.01. 14:30:24
közbe vegyem le a svájcisapkámat?
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.03.01. 14:31:57
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.01. 14:45:02
100 ezer...
kispalyas
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.01. 14:50:51
ezert tart itt az orszag
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 15:01:41
A nagy ijedségre ettem egy kis rácpontyot, de nem tudott szerbül.
Ettől aztán teljesen kicsehrepesedett a szám.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.01. 15:09:53
Skodakék Fábia 2012.03.01. 15:11:23
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.01. 15:22:05
a múltkor rendeltem egy cigánypecsenyét az étteremben. meg itt felénk falun még van cigánymeggy is
Kuty 2012.03.01. 15:24:19
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.01. 15:25:20
de sokak szerint nem jogos, attol lendul fel a bkv, ha mamikak fizetnek a troliert
@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: a legjobb ciganypecsenyet az egri fekete loban csinaltak, nem tudom meg meg van-e?
/a ciganymeggy az lopott, vagy fekete?/
England win The Ashes! 2012.03.01. 15:26:23
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.01. 15:27:43
nagyobb az erkolcsi kar, mintha tuzolto lenne, vagy ilyesmi?
England win The Ashes! 2012.03.01. 15:28:14
akárki lehetek:-) 2012.03.01. 15:29:17
Küldtem privit!! Nézd meg!!
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 15:30:46
-Főúr! Cigánypecsenye van?
-Van, kérem. ...de akkor zene nincs!
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 15:32:38
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.01. 15:33:17
Apró szemű cigánymeggy
Különösen a biotermelés szempontjából érdemel figyelmet egy "félvad" meggyfajta, a cigánymeggy, amelynek a gyümölcse szabályos, kissé nyomott gömb alakú, sötét-bíborpiros, festőlevű, jellegzetes meggyzamatú, nagy sav- és szárazanyag tartalommal rendelkezik, ezért üdítőital és szörpgyártására kiválóan alkalmas. Fája edzett, ellenálló, betegségekre nem fogékony. Érése elhúzódó, puha húsú, festőlevű, érett gyümölcse sokáig a fán hagyható, a kiskert használói hetekig rájárhatnak csemegézni a kellemes zamatú gyümölcsét. Egyes klónjai egy időben virágoznak a Pándy-meggyel és annak virágait meg is termékenyítik.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 15:34:53
...mondjuk, az szép lehet.
akárki lehetek:-) 2012.03.01. 15:35:06
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.01. 15:37:19
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.01. 15:37:24
Sőőőt!
Dívik még a betyárkörte is!
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 15:37:36
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.01. 15:37:48
azon a környéken jobb is odafigyelni ilyesmire, még a végén összetörik a csontjait francia drazsé méretűre
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 15:38:46
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.01. 15:39:39
hogyne,még milyen jót!
akárki lehetek:-) 2012.03.01. 15:40:33
@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl:
Inkább angolosan távoztam!
England win The Ashes! 2012.03.01. 15:41:55
England win The Ashes! 2012.03.01. 15:43:01
akárki lehetek:-) 2012.03.01. 15:44:26
:))))
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.01. 15:44:42
ez nem valahol a Római-part környékén van?
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 15:45:24
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.01. 15:45:29
De finnyás vagy!
Pedig az Aldiban most akciós!
akárki lehetek:-) 2012.03.01. 15:47:16
IX. ker Ferencváros
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 15:48:08
"Kisebbségi soron nem merek eljárni..."?
Horvátpista énekelte.
Csigorin 2012.03.01. 15:48:25
" - Nyugdíjas rokonom október közepén az eurót akkori árfolyamon forintra váltotta és hamarosan átutalta számunkra. A hivatalos árfolyam éppen 15.-Ft-tal volt alacsonyabb ekkor, mint a december végén, amikor a pénzre végül valóban szükségünk volt. "
Erted... nekik persze legyen az euro 320 is ha az a jo, de a bank az rohadt goreny nyereszkedo ha nem orul az allami 250-nek mikor a piacon 300...
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 15:49:15
Csigorin 2012.03.01. 15:49:44
Nem lehet csinalni veluk semmit, ki kell oket kerni a forendihaztol ha csunyan akarsz rajuknezni :)
akárki lehetek:-) 2012.03.01. 15:52:00
"Húzd rá kisebbségi, ne gondolj a gonddal..."
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.01. 15:52:17
@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: Csak majd a perzsaszőnyegen!
"hagyma · hagyma.blog.hu/ 2012.03.01. 15:37:19
@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: palinkat lehet fozni belole?
Válasz erre"
(A "Válasz erre" nem működik - vagy engem letiltott Hagyma?)
Mi az hogy pálinkát?! Még lekvárt is!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.01. 15:55:22
nalam es nalunk a nyugdijas, megbecsult ember, nemugy mint otthon
en csak nem ertettem, hogy lehet valakit nyugdijas rokonnak hivni
hivja belabacsinak, vagy nagyapamnak, irrelevans hogy aktiv vagy mar - miutan ledolgozta az eletet- nyugdijas
foleg az erkolcsi kar tekinteteben
ahogy otthon az idosekrol velekednek az maga a tragedia es a gyalazat
/lsd Te:)/
akárki lehetek:-) 2012.03.01. 15:55:27
Nézted üzit????
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 15:56:58
akárki lehetek:-) 2012.03.01. 16:03:53
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.01. 16:05:41
Hóóógyne lenne!
Sőt olyant is láttam, hogy túinvan!
Na az ám az ütős szer!
akárki lehetek:-) 2012.03.01. 16:08:54
Üdv néked! Mostanában nem harangoznak kerekerdőn???
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.03.01. 16:14:51
"Elszabotálta a Raiffeisen a végtörlesztést"
helyett fordítva? Jobban tetszene.. Azaz:
"A végtörlesztés elszabotálta a Raiffeisent"
vagy nem.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.01. 16:18:12
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.01. 16:25:01
@Dr.Wan_mikrohullámú_sütőtök?: No ilyenkor kellene elővenni az uzsorakölcsönökből keletkezett extraprofitot, nem?
Rosszindulatú Vászka 2012.03.01. 16:45:00
akárki lehetek:-) 2012.03.01. 16:50:20
Ment másik levél:-)
Jó hosszú!!! Ez fenyegetés akar lenni!
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.01. 16:53:29
Mostanában rőzsét hordok, oszt nincs időm figyelni a bioatomnapórámat.
akárki lehetek:-) 2012.03.01. 17:00:50
Rőzse hamar ellobban. Az Avason vágják az erdőt, mé nem viszed onnan?
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 17:23:35
vape 2012.03.01. 17:30:11
Ha a határidőbe belefért, akkor miért nem várták meg, míg lejár a betét? Akkor legalább a kamatot magkapta volna a rokon.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 17:36:40
Mert hamar véget akart vetni, az egész kölcsöcn mizériának. Megértem.Ha lenne lehetőségem,én is azt tenném.
Rosszindulatú Vászka 2012.03.01. 18:01:57
Edék, Kobeák, Bánkútik és Viszkis Kallerek, hát hová tűntetek?
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.03.01. 18:10:24
@Rosszindulatú Vászka: "...hát hová tűntetek"
végtörlesztenek :P
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 18:15:18
@Rosszindulatú Vászka: nahát egy vászka,
de rég láttalak:)
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.03.01. 18:15:38
Megfáradt egyetemista hazaérkezik szülőfalujába, ahol édesanyja egy kérdéssel fogadja:
- Kedves fiam, levágtam két csirkét, mit főzzek belőle?
- Pálinkát, édesanyám!
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 18:17:02
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.03.01. 18:20:14
Két alkoholista elmegy kempingezni. Mondja az egyik:
- Én hoztam magammal egy üveg pálinkát, hogy ha véletlenül megszúrna minket egy rozsdás szög, legyen mivel fertőtleníteni. Te mit hoztál?
- Két rozsdás szöget.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 18:25:07
Rosszindulatú Vászka 2012.03.01. 18:57:38
- Ha most fel tudok kelni, bemegyek, iszok még egyet. Ha nem tudok felkelni, akkor hazamegyek.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.01. 19:23:32
ven buzinak
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.01. 19:33:38
ez a ven buzi adott masfel millert, oszt idejon nekem karacsonykor komplenolni, hogy meg nem is vegtorleszetettem, tuti eljatekgepeztem a lovet
stb.
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.03.01. 19:44:56
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 19:54:47
-Pincér, ez a kávé punciszagú!
-Próbálta uraságod a másik kezével fogni a csészét?
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.03.01. 19:59:59
Rosszindulatú Vászka 2012.03.01. 20:01:27
- Talán túl sós?
- Csak kóstolja meg!
- Talán nem elég fűszeres:
- Csak kóstolja meg!
- Talán túl hideg, vagy forró?
- Csak kóstolja meg!
- De hát nincs kanál.
- Hoppá!
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 20:03:04
Jók voltak:)
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 20:04:31
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.01. 20:06:58
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 20:07:49
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 20:09:38
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 20:11:06
Azt hiszem, szegény Agárdy Gábor adta elő.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.01. 20:11:51
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 20:12:50
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 20:14:16
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 20:14:37
@estrella negra:
mi van??????
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 20:16:43
Rosszindulatú Vászka 2012.03.01. 20:19:06
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.01. 20:19:27
/ez egy hulye vicc volt, majd en elmonmdom mi a jo vicc/
England win The Ashes! 2012.03.01. 20:20:08
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 20:22:25
:)
Rosszindulatú Vászka 2012.03.01. 20:22:42
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 20:24:02
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 20:25:19
please....
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 20:26:42
a googli jó barátom....
Rosszindulatú Vászka 2012.03.01. 20:28:27
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 20:36:54
Rosszindulatú Vászka 2012.03.01. 20:40:05
Rosszindulatú Vászka 2012.03.01. 20:44:33
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 20:55:30
hhiiii
tudja, nekem muszáj , hogy humorérzékem legyen..
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 20:56:39
mije fájt a betegnek?????
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 20:58:29
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 21:01:59
Mylady 2012.03.01. 21:03:05
Szóval: a végtörlesztés úgy működött, hogy a lúzer bement a bankba, bejelentette, hogy végtörlesztene és mondott egy dátumot (max aznap + 60 nap) és addig a dátumig oda kellett utalni a pénzt és akkor teljesült a végtörlesztés.
Kétféle megoldás volt:
1. akinek volt pénze, az bement és mondott egy kellemesen közeli dátumot (némelyik bank az ügyintézés miatt kikötött egy párnapos minimumot, de az most nem számít) és lezavarta a történetet
2. akinek nem volt pénze, az bejelentette a 60. napot és elment pénzt szerezni. Amikor összejött a szükséges pénzösszeg, akkor bement újra és előrehozta a dátumot és go to 1. pont
Posztunk hőse valamiért úgy mondta be a 60. napot, hogy ott volt a lóvé. Hogy ez miért történt, kinek a hibája, azt nem tudom, de a bank nem tehetett mást, mint hogy a poszter által benyögött dátumon végtörlesztett.
Emiatt ért kárt a bankon nem lehet leverni. (ha az ügyintéző csinált hülyeséget, az persze bosszantó, viszont a poszter aláírta...)
Az, hogy nem csinálta meg a 60. napon a bank, az tényleg hiba volt. Ezt elismerték, elnézést kértek és az okozott kárt -gondolom, a kamatkülönbözetet- megtérítette a bank.
A többit nem fogja, mert az a lúzer poszter hülyeségéből eredt.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 21:05:25
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 21:08:16
Rosszindulatú Vászka 2012.03.01. 21:10:36
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 21:13:08
ekkorát még nem láttam.
kb 6-7 centi
Mylady 2012.03.01. 21:13:25
Rosszindulatú Vászka 2012.03.01. 21:16:26
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 21:26:05
lordjim 2012.03.01. 21:29:57
Mylady 2012.03.01. 21:32:52
Rosszindulatú Vászka 2012.03.01. 21:33:38
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.01. 21:36:32
Mylady 2012.03.01. 21:44:57
vagy valami ilyesmi
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 21:45:57
Tekintetes Bíróság! Kérem szépen... nekem fejlövésem van.
Mylady 2012.03.01. 21:46:59
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 21:48:30
Rosszindulatú Vászka 2012.03.01. 21:48:52
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 21:49:45
Rosszindulatú Vászka 2012.03.01. 21:50:19
Körkbi a parancsnok, nekem véremben van a bűnözés továbbá az egész Világ egy nagy vécécsésze valamint te mondd, hogy fel a kezekkel, neked méjebb a hangod..
Geronímóóóóóóóóóó!
- Oszolj!
- Oszolunk!
England win The Ashes! 2012.03.01. 21:54:20
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 21:56:03
Rosszindulatú Vászka 2012.03.01. 22:01:34
és a lexebb rész: ki az a repedtsarkú a képen?
England win The Ashes! 2012.03.01. 22:03:21
Rosszindulatú Vászka 2012.03.01. 22:37:05
England win The Ashes! 2012.03.01. 23:02:49
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 23:05:10
Mylady 2012.03.01. 23:09:59
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 23:13:18
Legalábbis a korpak.hu szerint.
England win The Ashes! 2012.03.01. 23:14:27
@Dr. Mylady: De, ez a Molotov mixelte először. :)
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.01. 23:20:15
England win The Ashes! 2012.03.01. 23:22:46
Rosszindulatú Vászka 2012.03.01. 23:23:55
spencerhill.hu/
Rosszindulatú Vászka 2012.03.01. 23:25:59
England win The Ashes! 2012.03.01. 23:33:08
Valóban April Clough alakította dona Olympiát, a Bűnvadászokban viszont nem Galina volt, hanem a másik, és az ő hangja volt Rátonyi Hajni. Vagyis a művésznő neve és fotója stimmel, a szerep és a hang nem.
elwood 2012.03.01. 23:52:10
Valóban, a végtörlesztés erkölcsi kára felbecsülhetetlen. Kb. húsz évvel vetett vissza minket a fejlődésben.
Rosszindulatú Vászka 2012.03.02. 08:38:42
Hát ezért tart itt ez az ország.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.02. 08:45:04
Most akkor ő Heather Locklear előtt volt T.J. Hooker csicskása, vagy utána?
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.02. 08:48:21
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.02. 09:35:14
Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.02. 09:48:03
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.02. 10:05:25
England win The Ashes! 2012.03.02. 10:14:50
Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.02. 10:16:13
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.02. 10:19:33
És a gyöngytyúk????????????? Esetleg ő is szeretne krumplis lenni!!!
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.02. 10:24:58
(Remélem, jól fogalmaztam.)
A hétvégi amúgy mindig rövid i.
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.02. 10:29:27
oszt az ALDI az mijjen i?
2012.03.02. 10:30:55
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.02. 10:32:29
Az is rövid i ofkorsz.
Sőőőt!
Duplán rövid, mert a szó végén áll.
Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.02. 10:45:07
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.02. 10:47:14
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.02. 10:55:07
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.02. 10:56:11
Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.02. 10:58:22
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.02. 10:58:56
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.02. 11:02:05
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.02. 11:04:33
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.02. 11:09:20
csobbana vízbenmá r
magasraszár nyaladal
so kfiata lénekeví ganszáll
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.02. 11:11:50
nagyazé letmindennap
úszika zemberboldog ságban
ésa szélmega napsimogat
Szarazkoro 2012.03.02. 13:04:21
Node: hallott-e mar valaki a gyalogszekrol?
Szarazkoro 2012.03.02. 13:29:08
Két székely vágja a fát télen a nagy hidegben, majd kérdi az egyik:
- Te koma, hol van a füles sapkád?
- Amióta balesetem volt nem hordom!
- Milyen baleseted volt?
- Megkínáltak pálinkával és nem hallottam.
Szarazkoro 2012.03.02. 13:40:13
A Török Szultán már két napja nem ment ki az utcára, mert valaki ellopta a nadrágját. Ezt a ruhadarabot nehéz nélkülözni, ha valaki sétálni megy.
PonDrow 2012.03.02. 14:45:50
- Esik?
- Nem. Fú'!
England win The Ashes! 2012.03.02. 16:02:23
Szarazkoro 2012.03.02. 16:47:16
A székely és a fia mennek haza a szekéren. Egyszercsak elrobog mellettük egy fej nélküli motoros. Amint mennek tovább megint elrobog mellettük egy fej nélküli motoros.
Odaszól a fiú az apjának:
- Te apa! Nem kéne beljebb húzni a kaszát?
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.05. 09:43:10
Szarazkoro 2012.03.05. 10:28:39