Tékozló Homár

Már készülnek a dohányszmogriadóra a Belvárosban

2012.03.13. 17:29 | jackyll | 343 komment

Belvárosban nem jó lakni azoknak, akiket zavarhatnak az ideoda mászkáló, zajongó fiatalok, akik tavasszal előbújnak drogos sátraikból. Miután nem a kormány, hanem az EU előírásainak megfelelően kihajtották a szórakozóhelyekről a büdősöket, újabb móka vár a manuálisan légkondicionáló lakosságra:

Kedves Tékozló Homár, azért írom le a panaszom, mert megoldást ugyan  nem látok, de tudom, hogy sok embernek jelent problémát az új, 2012-es dohányzási törvény, mely azt állítja magáról, hogy "Nemdohányzók védelme – jelentős változásokat hoz a törvény módosítása 2012. január 1-jétől." Én mint megrögzött nemdohányos majdnem elsírtam magam ijedtemben a törvény elolvasásakor. Azonnal rájöttem, hogy megint kiszúrt velem a kormány és képviselőink, és döntöttem: felajánlom cserére jó karban lévő, napos, belvárosi, sétáló utcában található lakásomat a törvényhozók valamelyikének. Jó a közlekedés, és ha havonta egyszer eltakaríttatja az önkormányzat az addig felgyűlt csikkeket, akkor az utca is egész barátságosnak tűnik. A hátrányok: az utcában számos szórakozóhely található, ahonnan teljesen kiszorultak a dohányosok az utcára. Most, hogy jön a tavasz, ahogy előre sejtettem, egyre kevésbé tudom nyitva hagyni az ablakot – ötödik emelet ide, ötödik oda, dől fel a füst, annyian szívják a cigit az ablakaink alatt az utcán.

A probléma megoldhatatlan – nincs öt méter lehetőség, mert akkor már a másik ház előtt vannak, ahol szintén van egy szórakozóhely, meg különben is, a füst nem ismeri az öt méter fogalmát, és csak jön és jön. Persze a zaj is megnőtt, de hát az már egy máskik történet.

Szóval a törvény reklám mondatával kapcsolatban csak azt szeretném mondani, hogy a változások valóban jelentősek – a "nemdohányzók védelme" jelszó fedőburka alatt lakásom egyre zajosabb és füstösebb, indokolt a fent jelzett csere. És valami "ezt már átéltem érzetem" is támadt – nekem rosszabb lett, de azt olvasom, hogy megvédtek. Kár, hogy megint nem látom….


Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.14. 11:31:25

hát amint montam, én is pöfögök néhanapján, ami azt is mutatja, hogy nincs akaraterőm, mer a jedi is elhagyott.

de otthon sosenem füstölgök, mer magam is undorítónak találom. ezt nemtom hogy van, de ha elszívok egy cigit, akkor muszáj utána fogat mosnom, mer broáf. most akkor én dohányos vagyok vagy nem?

mán csak mer nemtom melyik ódalra álljak... :D

henyei (törölt) 2012.03.14. 11:32:34

Mi az, hogy manuálisan légkondicionáló lakosság? Marhaság.

T.A. 2012.03.14. 11:33:07

Na látom félreértettétek, amit hajnalban írtam:)

Nem azt mondtam, hogy értetek dohányzom, csak azt, hogy ennek a népnevelős marhaságnak, hogy senki ne dohányozzon - mert persze, értem én, káros, meg minden, blabla - úgyis az lesz a vége, hogy kivetnek valami hülye adót, mert pótolni kell az ezáltal kiesett pénzt, és azt, amit most csak én, meg a dohányosok fizetünk, azt majd fizethetitek ti is, és most borítékolom, hogy húzni fogjátok a szátokat, és fröcsögni fogtok, hogy még egy adót rátok ver az állam...

Rosszindulatú Vászka 2012.03.14. 11:33:14

Nőjön köröm a pötsükön.

Manyecska 2012.03.14. 11:33:27

@kovi1970: láttam én már férfivécében infúzióra kötött beteget is dohányozni!

Manyecska 2012.03.14. 11:34:54

@Prof. azsiráf.PhD.: hát hoszú utat tesz meg a füst az esetedben nem??:)) Anyám félóránként gyújt rá. Közben üvöltözik mert ideges:(..én ezt másképp fogalmazom meg néha..

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.14. 11:35:30

@Manyecska: Figyelj, édes! Tulajdonképpen mit kerestél a férfivécében?

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.14. 11:38:24

@Manyecska: félóránként? annyira gazdag nem vagyok azér.... :D napi 4-5-6 elmegy, de aztán nyista.

XCat 2012.03.14. 11:38:27

@Rosszindulatú Vászka: Mármint kire gondolsz? Nevesíccsük, mera mai világba sosenemlehet tudni.

@Dr. Körömlakk ®: De. Ha a törvények szart sem érnének, akkor nem lennének. Baj se lenne, amíg mindenki csak egy ökröt követne, csak ezzel meg az a baj, hogy mindenki úgy képzeli el, hogy ő legyen az a vezérökör.

És külömbeis, hogy egy klasszikust idézzek;
Az a baj ezzel a világgal, hogy nem a tehénpásztorok kormányozzák!

piszter 2012.03.14. 11:40:16

az ilyen területeken, utcákban 100%-ban tiltani kell a ohányzást, faszán kitáblázni, és büntetni ezerrel. Ennyi.

Manyecska 2012.03.14. 11:40:51

@estrella negra: ééédes? A férjemet támogatam be a zuhanyzóba a hasi műtétje után. Nem adtam a nővérek kezébe:))) baj-e? Belöktem a zuhany alá:))..szegény alig bírt menni. Nem is vécé volt tényleg, zuhanyzó, bár lehet egybe volt..

Anomalocaris (törölt) 2012.03.14. 11:45:53

De szép virtuális öldöklés lett itt. Kéne még egy otthonszüléses poszt, az szokott még hasonló indulatokat kiváltani :)

England win The Ashes! 2012.03.14. 11:48:57

@Anunnaki: Nem igazán működne, ha betiltanák, ugyanis akkor nagyon beindulna a már így is működő feketepiac, román meg ukrán cigikkel.

@Prof. azsiráf.PhD.: Nem vagyok szaki, csak azt látom, ha néha bemegyek egy ilyen szakboltba, hogy az Xbox-ra meg a PS3-ra készült játékokból két-háromszor nagyobb a kínálat, mint a Wii-sekből.

Én egyiknek sem vagyok híve.

valerio 2012.03.14. 11:49:27

Kedves antidohányos Hölgyeim és Uraim! Egy kisvárosból írok, ahol a szálláshelyem egy vendéglő fölött van. Megfejtettem, hogy a csatornaszag, a hagymaszag és a cigarettafüst közül az utóbbi a legelviselhetőbb!!! Úgy ébredtem fel, hogy nem kaptam levegőt a leírhatatlan ipari zsír-hagyma-főttmacska szagtól, és hiába nyitottam ki az ablakot, az se segített... Szereztem cigit, és az segít :)))) Pedig a hangomból élek:DDD (Caruso, Gigli, és még rengeteg operaénekes szivarozott ám!:)))

rxtr 2012.03.14. 11:49:34

ne koltozzon senki pestre, belvarosba, es akkor nem kell beszivni a fustot, a szegeny kis babakocsit attolni a dohanyosok kozott meg semmi hasonlo borzalmassag. dolgozzatok, tanuljatok tobbet, es akkor lesz penzetek Budara, prolik, es nem fogtok a homaron rinyalni.

The butcher strikes back 2012.03.14. 11:50:01

Hölgyeim és Uraim! Újabb fejezetet olvashattak a "Nyuszikán van sapka/nincs sapka" című folytatásos tragikomédiából :)
A posztoló egy tipikus nyugger, neki minden baj, mindenért sipákol, mindenbe beleköt, és az ellenkezőjébe is. Tök mindegy, hogy hány éves, lehet felőlem 25 is, de akkor is agyilag nyugger. Nem nyugdíjas, nyugger.
Ha nem lennének dohányosok, akkor a metrót akarná betemettetni, mert az utca alatt fut az alagút, és nem tud aludni tőle, vagy megpróbálná felszedetni a szomszéd utcában futó villamossíneket :) Mindegy mi van, csak legyen valami, amin felbaszhatja az agyát, hiszen számára ez az élet sava-borsa :)
Nyugger :)

Donor 2012.03.14. 11:50:23

@Macskatappancs: Kiragadva környezetéből mondataimat ügyesen degradálsz, de idézd hol mondtam, hogy engem a bagózás ténye zavar? Engem az zavar hogy büdös. Vagyis érzem a szagát, vagyis már eleve nem kulturált.

A kulturált dohányos csak magáról hiszi hogy az. Emberek között tuti zavar valakit. Ha meg így van azonnal jön hogy tolerálni KELL őt. Most akkor ez a kulturáltan nem zavar másokat a füstjével, vagy a bunkó dohányos kategória?

Szóltam nekik, kint van a dohányozni tilos, magasról tesznek rá, de 30 lakóra egyenként rászólogatni minden alkalommal? Verjem meg? Jelentsem fel. Biztos az én hibám?
Nemdohányzó vasúti kocsin majdnem megverték a kalauzt amikor szólni mert hogy ne dohányozzanak. Igen én csak ezt az oldalát látom a bagósoknak. Ha zacskóban szívod, vagy e-cigit használsz csak akkor tartalak kulturáltnak.

És igen, ezért penészedik, mert ezeket a régi házakat így tervezték, hogy a megfelelő páraegyensúlyhoz szellőztetni kell naponta, de ezt nem tudom megtenni, mert még éjszaka és hajnalban is rendszeresen kijárnak.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2012.03.14. 11:50:39

A megoldás az, hogy az ablak alá fel kell festeni egy buszmegállót. Ott sem szabad dohányozni mostanság..

Rosszindulatú Vászka 2012.03.14. 11:53:36

@valerio: na jóvanmár, ijen alapon lhtne példa a proszektúra büféje vagy csirkefarm vagy derítőüzem, vagy börtönkszártnya is, ahol rosszabb lakni, mint a füstös belvárosba.

Az ellembe igaz, hogy Süttő fia Süttő szellemében csak te agitálsz ma itt, ezért jár a szolgálati pirospont :)

mohopasi 2012.03.14. 11:54:34

"Belvárosban nem jó lakni" Itt a mondat vége.

mement 2012.03.14. 11:55:10

Megerdemli a parasztja hogy zajongjanak elotte. Sok ember sokszor elmondta hogy a fanatikus nem dohanyok izombol odabaszasa az asztalra, elfogja hozni a belvarosi polgar picsogasanak idejet, mert hogy az utcan tartozkodva bizony hangzavar lesz.

Jo etvagyat hozza.

Dr. Körömlakk ® 2012.03.14. 12:03:34

@Vedere' Lavór:

törvény kell, de nem a cigizésre...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.14. 12:08:14

@The butcher strikes back: én a repülőteret akarom arrébb tettetni, mert minden este 3/4 kilenckor megérkezik egy repcsi a házam fölé, és ezért nem tudok koncentrálni a magasrötű szellemi vetélkedőkre, ami mostanában megy az rtl-en. Ja, és harcolok, hoyg azt is boncsák le. és épüljön hozzám közelebb, hogy otthonról is tuggyak szurkolni.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.14. 12:09:54

@batgirl: reptér , mi?? akkó meg mit csodákszol, hogy a kutya se akarja megvenni a házadat? szerintem kezdhetsz örülni, ha egy tizenötöst adnak majd érte...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.14. 12:12:33

@Prof. azsiráf.PhD.: nem reptér. csak 1 darab repcsi jár arra, de az minden este.

336 2012.03.14. 12:13:19

@HaCS: Szívemből szólsz! Annyit pontosítanék, hogy nem kell ehhez a Dunától keletre menni, mert a probléma kizárólag az utcára néző lakásokat érinti, márpedig egy belvárosi utcai lakás árából bármelyik kétszámjegyű budapesti kerületben lehet kertesházat vásárolni.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.14. 12:14:01

@Lavoár Gárniééé: veled meg mi lett??? betoltak a műtőbe téged is plaszikaji műtétre??? :D

Manyecska 2012.03.14. 12:15:30

@Prof. azsiráf.PhD.: :))) tetszik? Gondoltam hogy lebukom, ez a marha mindenhol átírja a nicket:((... :))

Szvatopluku csereberu 2012.03.14. 12:18:39

Mostanában fulladozás nélkül nem lehet az utcán végigmenni.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.14. 12:20:46

@Lavoár Gárniééé: hát ott szemöldökvonalba kicsit túlhúztak, meg még nagyon kék vagy a véraláfutástól de amúgy szíp vagy mint a rossebb :D:D

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.14. 12:27:56

@Dr Jozef Vengloš:
na ez is azoknak az úri pesti kölköknek van! azoknak csak a kábítószer meg a buli a fontos! bezzeg dógozni azt nem. traktort is csak így játékban láttak!

England win The Ashes! 2012.03.14. 12:32:06

@estrella negra: Mert te két nicket használsz, ő meg a meglévő egyet írta át.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.03.14. 12:35:07

Nem vagyok cigipárti. De a disznószag is büdös. Meg van vagy ezerféle. Ez van.

Javaslom a poszt tolónak, hogy a köv. lakógyűlésen ne szavazza meg a talponálló bérleti szerződésének a hosszabbítását. Legyen mondjuk antikvárium az alul lakó vállalkozás.

Alternatívaként egy jó minőségű levegőszűrőt javasolnék gyakori betétcserével (mármint szűrőbetét, nem banki :) )

England win The Ashes! 2012.03.14. 12:38:34

@estrella negra: Már módosítottam az álláspontomat. :)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.14. 12:42:16

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: hát csak esténkint szoktam űket becsukni a pallásra, amikó' te jöszöl, hogy addig ne laábatlankodjanak ottan...

Manyecska 2012.03.14. 13:00:13

@toláát sáni: ja, akkor itt válaszolok az előző posztban feldobott kérdésedre: nem, nem dug@k félre..:))))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.14. 13:00:26

ez nem ér, hogy mindenki álcába bújik:(

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.14. 13:13:43

@Dr Jozef Vengloš: "Vannak gyerekek, akik erre ácsingóznak, mások meg 3D-ben kapják, oszt' büdös nekik!"

Azért büdös, mert 4D-ben kapják.

Atyám, paraszt szimulátor! Elmegyek a gazdaboltba, oszt a töredékéért kapok egy kapát.

England win The Ashes! 2012.03.14. 13:23:21

@atpijkamo: :)))

Ugyanerre gondoltam én is, mikor megláttam!

Egyébként nem ez ez egyetlen a sorozatban! Láttam kamionos szimulátort (kíváncsi vagyok, vane-e benne éjjeli kurvázás a parkolóban), buszsofőr-, metró-, útburkoló-, sőt, targonca-szimulátort is.

Manyecska 2012.03.14. 13:24:15

@atpijkamo: nekünk is van csak nem fut a gépen:)).. daru is, vonatszimulátor /az szuper!/, anyámtyúkja...Á: 2000 Ft..

Manyecska 2012.03.14. 13:25:26

@Dr Jozef Vengloš: az a baj Vista alatt fut csak XP alatt nem egyikse. Valahogy így..

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.14. 13:34:17

Elmegyek a boltba, veszek parasztszimulátort. Kell hozzá állandó internet kapcsolat. Szántok, vetek, boronálok napestig. Közben meg egy paraszt sütteti a hasát a napon, és megdicséri a gyerekét, mert a gépemet összekötötte a traktorral, és neki szántgatok ingyér.

XCat 2012.03.14. 13:34:29

@Dr. Körömlakk ®: Jah jó.

@atpijkamo: Kapa nem jó, azzal agyon tudják verni egymást. Mondjuk a legtöbb kölyöknek úgysem kell szimulálni semmit, zsigerből tudják, milyen az.

XCat 2012.03.14. 14:15:46

Ez LOL. Egy bkv-s poszt, és egyból kussba kerül az egész bűzölgőcsürhe, meg az őrjöngésük. :DDDD

Petyat 2012.03.14. 14:26:04

Tökéletesen egyetértek a posztolóval, tűrhetetlen ez a sok füst a városban, ezért én a belsőégésű motorral hajtott járműveket tiltanám ki az egész országból, de legalábbis a városokból. A dieselmozdonyokat, tehergépjárműveket és a BKV buszokat is.

/Egy dohányzó városi lakos, aki egy műszaki endedéllyel évek óta nem rendelkező autó tulajdonosa./

Manyecska 2012.03.14. 14:28:53

@Petyat: a hullaszállítókat is tiltsd ki!!

denevér3333 2012.03.14. 15:11:34

Nos ez a virtuális adok kapok tényleg muris azért megnézném, hogy ki az aki odamerne hozzám jönni, hogy ne dohányozzak az utcán! Kihajtottak minket a kocsma elé! Én napközben sőőőt este 10 óráig nem dohányzom csak akkor dohányzom ha iszom! Mert nekem hozzátartozik az alkoholhoz.
A szabályzás pl úgy lett volna jó, hogy az a hely ami magántulajdon az döntse el, hogy lehet -e dohányozni vagy sem ha a hely önkormányzaté akkor ne lehessen dohányozni ezt az önkormányzat jogosan szabja meg míg ha egy ház tulajdona a helység akkor a lakóközösség bírálhassa el, hogy neki melyik a jobb! Nem értem, hogy egy magántulajdonba, hogy pofázhat bele az állam. Amúgy meg 10 óra után aki kocsmázik annak 90 % bagózik is! Mert akkorra eltűnnek a kocsmából a koca ívok aki avval lázadnak az asszony ellen, hogy megmernek inni egy korsó sört, de azért már utána rohanunk haza az asszonyka szoknyájához. Szóval én még azt a szigorítást is el tudnám képzelni, hogy 10 óráig ne lehessen kocsmába dohányozni ahol meg ételt szolgálnak fel ott egyáltalán ne! Szóval kell az alternatíva, mert ebből még komoly gondok lesznek!
Ui: A kocsma egy zárt hely és nem kötelező oda járni nem értem aki ennyire undorodik tőle az miért is akar ilyen helyre járni. Ja mert a vadidegent fel kell négyelni, de a baráti társaság az más? Ha egy nem dohányzó emberrel megyek megbeszélésre én alkalmazkodom hozzá tehát nemdohányzó helyre megyek vele. hosszútávon viszont a barátaim 98% dohányzik vagy nem zavarja a füst sőőőt!

Mezőbándi 2012.03.14. 15:48:12

Szépen egymásra talált a helyesen írni nem tudó homáros és a helyesen írni nem tudó panaszos. A sétáló utca gondolatától úgy megijedtem, hogy nem is olvastam tovább.

A kocsik által termelt füstre hivatkozni azért (is) sántít, mert ott a füst egy melléktermék, míg a cigarettánál egy alapvető funkció. Ha nem az lenne, akkor meggyújtás nélkül szívnák. Ja, és persze egy autós által fizetett adó többszöröse egy bagós által fizetett adónál (benzin adótartalma, regadó, baleseti adó, alkatrészek áfája, anyámkínja).

A dohányosok dohányzási lehetőségeit pedig igenis addig kell szűkíteni, ameddig egy nemdohányzónak már egyáltalán nem kell dohányfüstöt belélegeznie. Se az utcán egy másik gyalogosét, se a panel vécéjében a szomszédét, se otthon/kocsiban a cigiző szülőét - sehol, senkiét. Ha életveszélyt okozó testi sértésnek számít AIDS-es tűvel megszúrni valakit, akkor a közösségben való cigarettázás nem gondatlan veszélyeztetés-e? Tolerálhat-e a társadalom egésze egy olyan életmódválasztást / hobbit, ami másokra bizonyítottan veszélyt jelent? A maradandó károsodás és/vagy halál veszélyét. Ha cigarettázni szabad közterületen, akkor bekötött szemmel, féltéglákkal vaktában dobálózni a Blahán, azt miért nem szabad?

Prien-u47 2012.03.14. 16:03:17

@Nick the nick: aham, és szegény nemdohányzók attól "az agresszív dohányos mögött 50-100 méterre mindent elborító füsttől" (nem teljesen pontos idézet valamelyik kommentelőtől) lesznek ajjderosszul... nem a belvárosban naponta elhaladó több ezer buszból, autóból stb. kijövő füsttől, nem a franctudja miből készült kajáktól, hanem a rohadék dohányfüsttől.

A lónak a másik oldala, szabadesésben.

2012.03.14. 17:35:31

nem kell beszívni a füstöt. ennyi

Nick the nick 2012.03.14. 18:44:35

@Prien-u47: A nagyvárosi borzalmas levegőt én se bírom, és én döntöttem úgy, hogy nagyvárosban élek, szóval ez az én bajom. De nem kéne az autókat a dohányosokkal egy lapon emlegetni. Nem mindenki úgy ül autóba, hogy muszáj neki, de sokan igen, különben pl. nem jut be a munkahelyére, mert nincs tömegközlekedés. A dohányzás, remélem nem új dolog, egy szokás, aminek soha semmi köze nincs a szükségletekhez, merthogy egészségkárosító, és semmi pozitív hozománya nincs, az autókkal ellentétben. Én meg spec. odafigyelek arra, hogy mit eszem, és őszintén... nekem nem okoz kárt, ha más szarul eszik. Bezzeg, ha dohányzik. Ezért aztán abszolúte közömbös vagyok a magukat szorgosan hízlaló tömegek iránt, és nem akarok senkit meggyőzni, csak ne nyavalyogjanak, hogy x bajuk van a túlsúlytól, meg az össze-vissza zabálástól (és nem akarom az ő ebből adódó orvosi költségeiket fedezni az adómmal).

@Exploiter: Hát ha mindig zavar valakit, akkor ez van. Te választottál egy olyan (egészségkárosító) szokást, amit nem tudsz úgy gyakorolni, hogy az valakinek ne ártson/zavarja (ha minimálisan is). De hát akkor is te akarsz dohányozni. Nem kell, de akarod. Ez van. Nem tudom sajnálni a dohányosokat. De nem is akarják, remélem.

Felőlem az dohányzik aki akar, de csak olyan szagolja a füstöt, aki önként (esetleg megkérdezésre) vállalja. Ez vonatkozik az alkoholra is, sőt felőlem a drogokra is. Egy kitétellel: soha senki akaratlanul/önhibáján kívül kárt/hátrányt ettől ne szenvedjen. Az alkohol és a drog (sokszor közvetetten) számos bűntény okozója, így ez eleve megdőlt. A dohányt is csempészik, de az inkább az államnak fáj. Viszont természeténél fogva a füst bejut mindenhova. Ugyanakkor nem is kell keletkeznie.

@neoteny:
Ott a pont. :-DDD A marhákról tudom, hogy ezt mondják, de pl. nem eszem marhahúst. Tudom, hogy ettől sok minden nem változik, de rajtam nem is fog múlni. Remélem, hogy jómagam nem járulok hozzá saját gáztermelésemmel a globális felmelegedéshez. :-D De a babkonzerveket lehet, hogy extra megadóztatnám. :-DDDD

Nick the nick 2012.03.14. 19:04:37

Úgy látszik, hogy sokan "dohányos" és "nem dohányos" kategóriákban gondolkodnak, mintha ezek valami legalapvetőbb elemi kategóriák lennének, mint "a kék szeműek", meg "az alacsonyak". Pedig ezek választott szokások, a dohányos és a nem dohányos is ugyanolyan ember, lehet jó, meg lehet kevésbé jó, csak épp mások a szokásai. A dohányzással mindössze az a bibi, hogy egyéb szokásokkal ellentétben úgy van másokra is káros hatással, hogy az érintettek sokszor alig tehetnek valamit. Ez pedig nem elfogadható. Ezért aztán max. azt tudom kívánni a dohányosoknak, hogy legalább annyiszor tukmáljanak rájuk elkerülhetetlenül valami kellemetlen/káros dolgot, ahányszor ők másokra a dohányfüstöt. Előre is köszönöm a jó hozzáállást minden dohányosnak, aki ezen nem akadna ki, ti vagytok azok, akiknek hatnia kéne a többi dohányosra, és akkor az ilyen kommentözönök, mint ez, okafogyottak lennének.

denevér3333 2012.03.14. 20:24:01

nem nagyon értem akkor miért nem lehet dohányzó klubot létre hozni ahol a tulaj megszabja kit enged be persze ez a kocsma alternatív neve lenne, de akkor is a nemdohányosnak nem lenne kötelező bemenni ilyen helyre vagy ha bemegy akkor tudomásul veszi a házirendet.
Nick az hogy te mit eszel meg meg mit nem miben hiszel meg miben nem az a te dolgod ha nem akarod senki nem kényszerít rá.Ahogy te se kényszeríthetsz rá engem mit egyek, mit igyak, mit szívjak! Azt viszont ne mond, hogy te tudod más mennyi adót fizet mert én se és más se tudja te mennyit fizetsz s nem is érdekel.

denevér3333 2012.03.14. 20:29:08

A kocsma nem közintézmény az egy üzleti vállalkozás miért nem szabhatja meg, a tulaj kit preferál, kit szeretne látni saját tulajdonában?

Prien-u47 2012.03.14. 20:33:25

@Nick the nick: "nincs tömegközlekedés". Egy nagyvároson belül? Ne tréfálj már.

Na mindegy, szvsz a dohányosok és a nemdohányosok egész jól megvoltak eddig, legalábbis az itteni (+ egyéb helyeken olvasottak alapján)

1. az összes dohányos kínosan ügyelt arra, hogy nehogy zavarja a nemdohányost
2. a nemdohányosok nagy része különösebb nyafogás nélkül elviselte a dohányosok által időnként okozott kellemetlenséget

Viszont egy a tv. kiválóan alkalmas az ellentétek szítására. A szórakozóhelyeket sem igazán értem... mi akadályoz meg egy nemdohányzót abban, hogy távol maradjon egy füstös kocsmától / egy dohányost abban, hogy ne menjen el egy nemdohányzó helyre? Semmi.

(Demagógnak tűnő rész jön)

Ha választani lehetne, hogy az adódból egy 60 éves dohányost gyógyítsanak, aki 40 évig volt kohászkodott napi 10 órában, vagy egy huszonéves kigyúrt *nemutalokszármazásra* börtönköltségeit fedezzék... csak elgondolkodnál.

Véglegény 2012.03.14. 22:12:25

@Dr Jozef Vengloš: Már csak nemdohányzó kocsik vannak szerencsére, az egész szerelvényen tilos a dohányzás.

Nick the nick 2012.03.15. 12:05:37

@denevér3333: Ez a dohányos klub jó ötlet, meg egyébként a deklaráltan dohányos szórakozóhelyekkel sincs semmi bajom, max elkerülöm őket. Már volt olyan, hogy azért jöttem ki valahonnan, mert elviselhetetlen lett a füst. De ugye ez az az eset, amikor én úgy döntök, hogy bevállalom. Az utcán ált. nem kérdeznek meg, hogy akarom-e szívni mások füstjét, sőt néha még a lakásba is bejut cigifüst, ami meg végképp elfogadhatatlan. Egyszerűen ezért, mert ott akkor nem akarom bevállalni. És ez a legfontosabb: ha valaki nem akarja szívni mások füstjét, akkor nem szabad ráerőltetni. Ha megkérdezed, és legyint, hogy ok, semmi gáz. A kajás megjegyzésem egy másikra volt válasz, és ugyanazt mondod, amit én: mindenki csinál és abban hisz amit/amiben csak akar, senkinek semmi köze hozzá. (olvasd el a kommentjeimet) Egészen addig, amíg más nem szenved kárt/hátrányt/kellemetlenséget tőle. Azt szívsz amit akarsz, felőlem ragasztót is, csak soha ne érezzem a szagát se. Vagyis ha rám akarod tukmálni a füstöt, akkor igenis van jogom beleszólni. De hogy mit eszel vagy iszol.. őszintén nem érdekel (téged se, hogy én mit eszem)

@Prien-u47: mondom, semmi kifogásom a dohányosok ellen, csak ha épp nem akarom, akkor ne fújjanak az orrom alá füstöt. Ha kérdeznek, és rábólintok, akkor az már az én bajom. Én nem tudom nyafogásnak látni azt, ha egy nemdohányos ragaszkodik a füstmentes levegőhöz. Szerintem az a nyafogás, ha ezen a dohányosok kiakadnak, és duzzognak. Mintha a mások tüdejének telefüstölése valami alapvető emberi jog lenne. Ha korrektek, az ég adta világon semmi gond nem lesz. Amint mondtam, hogyha a nemdohányosoknak soha nem lennének kellemetlen tapasztalatai dohányosokkal, most nem írogatnánk ide, mert nem lenne miről.

Az adókkal meg az a helyzet, hogy nálunk még egyelőre alanyi jogon jár az egészségügyi ellátás, amit állambácsi fizet. Neki meg mi adjuk a pénzt az adóinkból. Nem rám tartozik, hogy ki mennyi adót fizet, de sajna ha sokan nem fizetik be, akkor az én egyenességem semmire se elég, nem kapom meg azt, ami járna, amiért az adóimmal fizettem, mert mások miatt nincs rá pénz. Na de. Az egészségügy nálunk finoman szólva nem optimális, és ha még az összes dagadt, cukros, dohányos, alkoholista, és drogos saját magában önként okozott károsodásait is folyton az erre semmi befolyással nem bíró adófizető pénzéből akarják összefoldozni... hát akkor a rendszer egyszer csak összeomlik (vagy már össze is omlott). A dohányos minden ciginél tudja, hogy árt magának, és akár súlyos betegsége is lehet, szóval ne jöjjön nekem utána azzal, hogy jaj rosszul van, és valaki oldja meg neki állami pénzen. Ahhoz, hogy a jóléti állam működjön, mindenkinek nagyon sok mindenért felelősséget kéne vállalnia, amiért most nem vállal, és ebbe az egészség is beletartozik. Hogy egy dohányos sztahanovista kohász vagy egy léhűtő kigyúrt embernek látszó tárgy költségeit fedezném-e? Amennyiben tudatosan olyan dolgokat tettek, amiről előre tudhatták, hogy ártani fog maguknak vagy másoknak, az államnak költséggel jár, és mondjuk erkölcstelen/büntetendő, akkor én konkrétan csak az ezekből adódó költségeket rájuk hárítanám. Ha egy dohányos egyértelműen a dohányzása miatt lesz beteg, akkor az legyen az ő baja. Ha felelőtlen, gyerekes, a tudatosság szikrája nélkül, és x év múlva kapcsol, hogy mit csinált, közben meg várja, hogy más megmentse a saját hülyeségétől, és még ráadásul másokra is rátukmálja a füstöt... Ez konkrétan a jótékonysági szervezetek posztja, és nem az államé.

imittto 2012.03.15. 17:31:31

Mi munkahelyen nem tudunk szellőztetni, mert az összes középiskolás az ablakunk alatt szívja azt a sz@rt, mivel itt már nem látják őket a tanárok. Szóval menjen a ....ába aki kitalálta hogy iskola környékén nem lehet ;)

Egyébként bármit találnak ki, nem lesz jó. A magyar ilyen, ez a "legyen buszmegálló az utcában de ne az én házam előtt, vigyék el a szemetet de ide ne építsenek szemétégetőt" stb. Sajnos ez van, egy új szabállyal mindig lesz aki rosszul jár. Mellesleg van pár pultos ismerősöm, eleinte ők is mondták a magukét most meg már mind azt mondja hogy jobb így, nem kell naponta mosásba vágni a ruhát, hajat mosni meg ilyenek.

England win The Ashes! 2012.03.16. 01:04:13

@Véglegény: Nagyon helyes!

Egyébként olyan öt éve utaztam olyan vonaton, amin nem volt dohányzóknak fenntartott szerelvény (mivel nemzetközi gyors volt, asszem a Báthory), ez azonban nem zavarta a bagózni vágyó utasokat abban, hogy a folyosón pöfékeljenek. Ez volt a kisebbik gond, a nagyobb az, hogy ez a kallert sem zavarta, mert egyrészt nem szólt senkinek, hogy fejezze be, másrészt a klotyó mellett maga is rágyújtott.

Nick the nick 2012.03.16. 08:26:04

@imittto: ugyan még messze nem vagyok annyi idős, hogy középiskolás gyerekem legyen, de nem kicsit aggasztó, hogy ennyire toleráljuk a dohányzásukat és a piálásukat (amikor néhány ismerős gyereknek mondom, hogy a piálás nem egyenlő a bulival, komolyan csak néznek rám). De hát a felnőtteknél is toleráljuk. Ha eleve Nem lenne elfogadó a társadalom, ehhez szépen hozzászokna mindenki. Sok kárt okoz a bagó meg a pia, és elterjedtebbek, mint a drogok, aztán mégis szemet hunyunk. Talán mert állam bácsi milliárdokat keres a pián meg a bagón? (amit aztán pumpálhat bele az egészségügybe, hogy kikalapálja az önpusztítókat)
Miért nem fényképezitek le a bagózó kölyköket? :-) el lehet küldeni a suliba a képeket. Vagy csak fel a netre. :-) Esetleg vödör víz? :-)

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.03.17. 08:14:03

@Tomi9046:
Kukagyujtogatás állami ünnepekkor divat.

Én mint kemény dohányos, nagyon ellenzem most már a dohányzást, igaz, nem tudom abbahagyni

Álszentség az egész,mert ha valóban védeni akarnák az egészséget, nem árusitanák-haggyuk most a csempészcigit, mert mindent csempésznek és el is kapnak nagyrészt-
de enmadnak megfelelő támogatást a reklámok ellenére sem a dohányosnak, ellentétben a drogos és alkoholistával szemben
Legyen akaratereje, ennyi a segitség
Kemény függőség ez is mint a többi és mégsincs segitség

Hagyjátok abba mielöbb, nem kell az ópapa 90 évére hivatkozni

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.03.17. 08:20:06

@Nick the nick:
A dohányos minden ciginél tudja, hogy árt magának, és akár súlyos betegsége is lehet, szóval ne jöjjön nekem utána azzal, hogy jaj rosszul van"

Jellemzően fiatalon szokik rá az ember,
leszokni kevesen tudnak saját erőböl
Ne itéld meg ha nem szoktál rá és nem próbáltad abbahagyni
Nem tudod milyen kinlódás, igaz nem fáj ,de olyan idegállapotot okoz, ami megfogalmazhatatlan

nyünyőke 2012.03.17. 08:59:06

Nyilván nem mondom, hogy nem káros a cigaretta, de amíg az egyik orvos azt mondja, hogy világszinten évi 600ezer ember hal meg, az egészségügyi világszervezet, meg hogy 2004-ben 5,4 millió (szóval kb fingjuk nincs, azaz nem tudják bizonyítani), és mindenhol úgy fogalmaznak, hogy "összefüggésbe hozható", meg "kockázati tényező", meg "okozhat", addig azt gondolom, hogy ennél sokkal inkább egészségkárosító hatások is érnek minket (amik viszont bizonyítottak, nem találgatások), amivel foglalkozhatnának a nemdohányosok, nem a dohányosokat kellene kikiáltani a sátánnak, meg tömeggyilkosnak...

nyünyőke 2012.03.17. 09:12:14

kipufogógáz, meg légszennyezettség:
- A munkacsoport egyik amerikai tagja, Michael Jerrett szerint "először sikerült kimutatni, hogy a légszennyeződés gyorsítja az érelmeszesedés folyamatát, mely a modern társadalmakban minden második ember haláláért felelős, és igen gyorsan mind több embert pusztít el az iparosodó ázsiai és latin-amerikai országokban is".

- várandós anyukák vizsgálata alacsony, illetve átlag fölötti légszennyezettségben élőknél (kipufogógáz, egyéb égéstermékek, dohányfüst, vegyszerek, allergén anyagok): "A két csoport tagjainál megvizsgálták az újszülöttek (összesen 60 baba) kromoszóma-rendellenességeit. "1000 fehérvérsejtenként átlagosan 4,7 kromoszóma-abnormalitást találtunk az alacsony kitettségű csoport újszülöttjeiben, és 7,2 elváltozást a magas kitettségű csoport újszülöttjeiben" - mondja Perera. "Különösen a stabil kromoszóma-módosulások száma emelkedett meg, amelyek a legszorosabb kapcsolatban vannak a rák kialakulásának kockázatával. Az ilyen abnormális kromoszómá(ka)t hordozó sejtek ugyanis sokáig a keringésben maradnak."

Szóval ebből a rengeteg légszennyező anyagból valahogy mindig a dohányfüst jön ki a legnagyobb mumusnak, pedig ezt az energiát más ellen is lehetne fordítani, ami kicsit nagyobb bajokat okoz.. lehet demagógozni, hogy attól még káros, tökmindegy hogy kevésbé, mégis kevés ilyen harcot látok gyalogosok és bicajosok valamint autósok és bkvzők között... Úgy látszik az senkit nem zavar ennyire, hogy séta közben a kipufogógáz száll az arcába... Ja persze, autózni muszáj, cigizni meg hobbi, oké, ezzel el is van intézve:)

nyünyőke 2012.03.17. 09:17:37

A statisztikák pedig pont azért olyan bizonytalanok a dohányzással és a halál okával összefüggésben, mert ha tüdőrákban patkol el egy ember, aki mondjuk pesten a körút mellett lakott 40 évig, de mondjuk dohányzott is, akkor szépen besorolják, hogy a cigaretta okozta a tüdőrákot, véletlen sem a másik 100 rákkeltő anyag, amiket még évtizedekig beszívott.

Nick the nick 2012.03.18. 04:27:17

@nyünyőke: most jöttem haza egy olyan szórakozóhelyről, ahol NEM volt füst ÉS volt rendes szellőzés. Őszintén... zseniálisnak találtam. Bárcsak lenne több. De persze elfogadom, hogy máshol lehet bagózni, csak pl. hamarabb elfáradok, mert szó szerint nincs levegő.

Tök érdekeseket írsz! A légszennyezésről én is tudok, odafigyelek rá, és ha jön a gyerek, húzunk el a városból. Addig is beszereztem egy légtisztítót. Sajna a finom porral ez sem tud mit kezdeni, de sok vegyülettel igen.
Abban megegyezhetünk, hogy a dohányzás biztosan nem kedvező a városi környezetben amúgy is lestrapált szervezetnek/immunrendszernek (meg általában senkinek). És tényleg nem kell bagózni, haszna semmi. Az autóknak van valamennyi (igaz, én nem vezetek), de autóból is megárt a sok, és legszívesebben a pösti belvárosban korlátoznám a számukat (ne kérdezd hogyan... nem tudom). Külön kedvenceim azok a Budapest környéki autósok, akik a legkevésbé pont otthon vidéken szennyezik az autóval a levegőt, bezzeg Budapesten mások örömére... (de erről fölösleges is beszélni, sosem fog változni).
Nyilvánvalóan csak akkor lehetne izoláltan vizsgálni a dohányzás hatásait, ha steril körülmények között csak az lenne az egyetlen veszélyeztető tényező. Genetikai adottságok,pszichés tényezők, életmód, stb... mind hatnak. De egy tuti: a dohányzás nem használ, ÉS önként választott, ÉS nem szolgál semmi célt... ergó mi a fenének??? (adóbevétel) Míg egy jó bor tud elképesztő élmény lenni, egy cigi/szivar/pipa nem hiszem, hogy ennek a közelébe ér (de soha nem fogom kipróbálni).

Korábban pont írtam, hogy nem kell démonizálni a dohányosokat, és tömeggyilkosként kezelni. De pl. lehetne kezelni őket szerfüggőként, mint a drogosokat, meg az alkoholistákat. plusz ezutóbbiakkal ellentétben passzívan is lehet dohányozni... ha súlyosan árt, ha kevésbé, a bagófüst rohadt büdös, szóval csak tartsák távol tőlem.

@horex: azzal egyet értek, hogy lehetne többet segíteni a leszokni akaró bagósoknak, mert ez is csak egy szerfüggőség, és lehet súlyos. Ugyanakkor meg minden bagós vállalja a felelősséget a bagózásáért, annak minden aspektusával együtt... ahogy annyi minden másban az emberek minden nap teszik.

50peregy4 2012.03.18. 19:57:39

Javaslom hogy MINDEN dohányos statáriálisan a helyszínen lőjenek le!!Úgyis efelé tartunk..

Nick the nick 2012.03.19. 11:48:33

@50peregy4: Csak nem egy újabb sértődött dohányos lennél, a nemdohányzók áldozata? Írnál egy rövid szösszenetet logikus levezetéssel arról, hogy hogyan látod a dolgokat? Eddig csak érzelmes kitöréseket olvashattunk itt, kéne egy tisztán látó logikus dohányos.

Egy kérdés. Már felmerült, hogy nem kapnak elég segítséget a dohányosok a leszokáshoz, csak annyit, hogy "csináld". Ahhoz, hogy kapjanak, viszont el kéne mindenkinek ismernie, hogy a drogfüggőkhöz és alkoholistákhoz hasonló súlyos függőséget okoz a bagó, vagyis a dohányosokat orvosi szempontból szerfüggőként kéne kezelni (mint a drogosokat meg az alkoholistákat). A kérdésem az, hogy a dohányosok készek-e ezt elfogadni, elismerni, és mások előtt vállalni?

Liliom08 2012.03.19. 12:22:18

@Nick the nick: Én nem fogadom el a Te leírásaid - többet is olvastam:), mert:
Míg a közelemben van/volt mind alkoholista és drogos is, addig én a dohányzásom miatt nem okoztam közúti balesetet dohányfüst részegen, és drogosan sem!
Ezen kívül a dohányzás számomra nem létkérdés, de ha úgy gondolom, hogy most elszívok egy cigit, akkor ez másnál úgy jön le, hogy megeszek egy csokit, attól függetlenül, hogy már 100 kg az illető. Mindegy nem szólok rá, pedig mondjuk az is lehet irritáló más számára főleg akkor, ha az illető izzad és esetlegesen több betegsége lesz a túlsúlyból, mint nekem a cigiből. Gyerekvállalás miatt hamarosan úgyis szándékomban áll letenni, de az a magam döntése, nem mások nyomása és törvényi tiltása. Ezzel azt érték el nálam és a páromnál, hogy a heti 1-2 kocsmás, eljárós esténket lecsökkentettük 0-ra, így azt a havi 5-10e Ft nem a kedves kocsmárosék kapják, hanem otthon iszunk egy pohárral és otthon a teraszon dohányzunk. Akkor ki is járt jobban? Kocsmák zárnak be, de helyettünk nem mennek azok akik nem dohányoznak... Tehát szerintem ez is elfuserált mint oly sok minden itthon. Ha egy hely lehetne dohányzó, azt a nem dohányzók elkerülhetnék, de a dohányzók most mindenhonnan ki vannak tiltva.... Ez is egyfajta diszkrimináció szerintem, amit valakik, az én érdekeimre hivatkozva eldöntöttek... És most jöhet, hogy korlátozzák a jogaimat :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.19. 12:52:18

@horex: Van segítség, csak kevés a valódi szakember hozzá, nekem anélkül sikerült leszokni, igaz rohadt nehezen. Másfél év után még kívántam, főleg kávéhoz és sörhöz (ko-addikció vagy hogy hívják).
Aztán a gyerekek miatt elmentünk Parajdra (Erdély) nyaralni. Napi 4 óra sóbánya, ebéd, utána - ha nem esett - másik 4-6 óra alatt fel a Hargitára meg vissza, közben gombaszedés, málnaevés, áfonyaevés.
A második reggel, amikor fölkeltem, elkapott egy (dohányzás alatt soha nem tapasztalt) köhögési roham, bő váladékkal, teleköpködtem a trágyadombot bagószagú turhával (ismétlem: másfél év nemdohányzás után). A szám íze olyan volt, mintha hamutartó-tartalmat vacsoráztam volna.
Kb. egy hét alatt csendesült el a dolog, akkorra múltak el a tünetek, és azóta nem kívánom a bagót.
Megjegyzem, ha "a társaság kedvéért" rágyújtanék, tudom, érzem, hogy azonnal visszaszoknék. Tudom, próbáltam, kétszer is, bár csak 6-6 hónap nemdohányzás után, amik alatt gyakran hiányzott.

A poszt tolónak meg üzenem, hogy rakja tele az ablakait virággal, és nagyon-nagyon öntözze azokat, főleg akkor, ha füst van!

Nick the nick 2012.03.19. 14:22:15

@Liliom08: azt mondod amit én. Én is csak a szerfüggőség szempontjából tartom helyesnek, hogy a drogosokkal és az alkoholistákkal egy szinten kezeljük a bagósokat. Azt már írtam, hogy rengeteg bűntény forrása/oka a drog és az alkohol, ebben nem lehet összehasonlítani a dohányzással, ezért rosszabbak. De ugye a drogos meg az alkoholista magával a szerfogyasztással közvetlenül másoknak nem árt, ez a dohányzás sajátossága.
Azt is írtam, hogy teljesen egyetértek a bagós helyekkel, max nem megyek oda, de ez meg az én bajom.
Simán lehet, hogy a szar kaja egyesekre nagyon károsan hat, felelősséget kéne ezért is vállalnia mindenkinek, sokan eszik halálra magukat. DE másokat ezzel nem esznek halálra. Max. az egészségügyet terhelik, de ugye ezt megteszi a dohányos is. Őszintén nem tartom helyesnek, ha valaki súlyos túlsúllyal mindenre szarva zabál, sőt még a gyerekeinek is tovább adja eme szokást. Ha magát kinyírja, tegye, ehhez semmi köze senkinek. A gyerekek dagadtra hízlalása már más tészta. (ahogy a füst másra fújása is). Mellesleg én odafigyelek a kajámra, akár a családommal szembeszegülve is, és nem vagyok elhízva, rendszeresen mozgok (akár heti 6-7 órát is, ha van időm).
Egy pár kocsma bezár? na bumm. Annyi más hely van, ahova lehet menni, érdekes, sok megmarad. De ha lenne deklaráltan bagós hely, az ellen semmi kifogásom nem lenne.
Remélem olyan teraszon dohányoztok otthon, ami felett nem lakik senki. Volt már olyan, hogy le kellett szólnom, hogy szeretnék szellőztetni, hagyják abba. Szerencsére meg tudtuk oldani, megértőek voltak. Mellesleg lásd társasházi törvény. Ismerősöknél az alattuk lakó láncdohányos beleröhögött az arcukba, amikor felhívták erre a figyelmét. És van egy babájuk.
Az hogy nem lehet korlátozni az emberek jogát az önpusztításra már sokszor beigazolódott, és minden próbálkozás megbukott. A bagós azonban mást is pusztít, nem csak magát. Ha el lehetne választani a dohányzás tényét a füstöléstől, akkor az előbbi engedhető lenne, az utóbbi meg nem. Sajnos nem lehet.
Csak egy sztori: tengerparti szálloda, naplemente, isteni levegő, eszegetés az erkélyen mobilból halkan zene szól. Szomszéd erkélyről átszól egy idősebb német nő, hogy halkítsam le a zenét, mert zavarja. Se hangos nem volt, se agresszív (nem rock, house, stb...). De végül is megértem. Lekapcs. Fél perc múlva mi történik??? A nő rágyújt, a dohányfüstöt meg a szellő egyenesen az arcomba fújja. Csak akkor esett le neki, mikor áthajoltam, és rosszallóan néztem. Egy szó sem kellett. Utána egy hétig lesütött szemmel járt a közelemben. Két nagyon különböző zavaró tényező, és kettős mérce a javából. Sajnos sok dohányos ilyen.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Azta... hát gratulálok! Remélem tudsz segíteni másoknak (ha kérik).

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.19. 14:32:01

@Nick the nick: Én? Ha nem kérik, akkor is... (V.ö. irgalmatlan szamaritánus ill. Móritzka mint kiscserkész!)

Liliom08 2012.03.19. 15:02:59

@Nick the nick: A kiskocsmákra visszatérve. Neked nem gond, mert Te nem ebből tartod fenn a családod, de valakinek ez megélhetést jelentene... És ha ő nem dolgozik, akkor megy a segélyért és a hasonlókért, na az már a Te befizetésedből is megy. Szóval ez is a kettős mérce.

És saját családi ház teraszán dohányzunk :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.19. 16:17:53

@Liliom08: És hány meg hány család megélhetése folyik el a kocsmákban...

Liliom08 2012.03.19. 16:23:13

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Na igen, ez is benne van, de én nem arról az oldalról beszéltem :) A másikat sajnálom inkább :(

Nick the nick 2012.03.19. 16:34:52

@Liliom08: A kocsmák alkoholt szolgálnak fel abból élnek. Az alkohol kis mennyiségben élvezet, nagy mennyiségben méreg, és súlyos gondokat okoz a társadalomban. Merném feltételezni, hogy a kocsmák pont azokat a fogyasztókat kedvelik, akik sokat isznak, és nem kevés minőségit, ill. adott esetben alkoholisták. Azt is merném feltételezni, hogy kiszolgálnak kiskorúakat is. Sajnálom, hogy bezár egy pár kocsma? Nem. Aki mások káros szokásainak/függőségének kiszolgálásából él, az inkább ne nyafogjon. Most nem a minőségibb műintézményekre gondolok, nyilván.
Családi ház: na ez az az eset, amikor rohadtul senkinek semmi köze a bagózásodhoz (néhány elvetemült környezetvédőt kivéve), ez a forma engem sem zavar.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
:-D A megmentő: - Helló világ! Meg akarlak menteni a kárhozattól. Világ: - Na húzzál a p.... :-D

Liliom08 2012.03.19. 16:56:40

@Nick the nick: Nem hiszem, hogy a kocsmáros dolga, megítélni, hogy ki ihat és ki nem - kivéve kiskorúakat. Ha valakiben elveszik az önkontroll és vedel, azt megteszi otthon, sutyiban, munkahelyen és bárhol, nem kell kocsmába mennie. De a kocsmáros mondhatja, hogy nem szolgálja ki, ha olyan agresszív lesz, viszont a koccintós löttyöt a tecsó el fogja adni számára akkor is. Míg én és a párom egy cigi mellett megittunk a kocsmában egy kávét és egy üdítőt ismerősökkel beszélgetve, addig tudtam, hogy füstös leszek. Akik ide mennek, azoknak vagy nincs pénzük puccos helyekre menni, de társasági életük nekik is van, vagy csak ez van közel, vagy itt vannak ismerősök... Mi is csak be-be szaladtunk, ha már ott volt ismerős. Ettől most ki lesz a rossz? Én mert odajárok? Vagy a szegény bácsi, aki egy sör-cigi mellett beszélget, mert olyan egyedül van mint a kisujjam? Azért az özvegy bácsi nem fog ahogy Te fogalmazol - minőségi műintézménybe menni, hogy beszélgessen, megjegyzem be sem engednék és nem is lenne kivel beszélgetnie. Én sajnálom, akik bezárnak. Ha Te nem így érzed, akkor gond lehet, mert nem a kocsma a hibás, hanem az ember. Akkor az embereket kéne inkább bezárni nem??? Nem értelek... De komolyan, voltál már vidéki kis füstös kocsmában? :) Megvan a hangulata és nekem ahhoz kell a füstös szag is :)De ez megint csak egy vélemény :)

Nick the nick 2012.03.19. 18:58:43

@Liliom08: volt szerencsém nem csak itthon, hanem több országban is vidéki kocsmában járni, és tudom milyen fontos szociális szerepet tudnak betölteni. HA a közönség megfelelő. A falusi kocsma fogalom, és sokszor igazából nem is az ivás a lényeg, ahogy mondod, a kocsmáros meg a helyi hírügynökség szerepét tölti be. :-D De azért valljuk be, a legtöbb kocsma nem ilyen. A bagószag nekem semmihez se kell. Komolyan volt olyan, hogy fel kellett jönnöm egy pincében lévő bulihelyről, mert megtelt a hely füsttel (valsz a szellőzés se volt jó). Nem kaptam levegőt (magas vagyok, a tömegnyomorra nem foghatom). Azt az érzést inkább nem részletezném, tiszta pánik, és nem voltam egyedül. Egy kis borozáshoz nekem nem kell a cigifüst, a kávéhoz meg (kövezzenek meg) édeset szeretek enni. :-) Élénken emlékszem az időkre amikor még ennél is sokkal többet buliztam, és komolyan volt, hogy utána hajmosáskor olyan bűz áradt a hajamból, hogy majdnem rosszul lettem (NEM iszom sokat :-D), és a ruháimat a szag miatt nem tudtam bevinni a szobámba. Az, hogy berekedtem, köhögtem, és fekete kormot fújtam az orromból az már csak nyalánkság.

Perillustris 2012.03.19. 21:11:45

@Liliom08: "Kocsmák zárnak be, de helyettünk nem mennek azok akik nem dohányoznak."

Több ismerősöm van, akik kifejezetten a füst miatt nem jártak el szórakozni. De pl. a Gödörről én is leszoktam pár alkalom után, mert ott is durván beállt a füst, csak egy-két "pótolhatatlan" koncertre mentem el. Érdekesség, hogy jó pár éve írtam nekik egy e-mailt, amiben megjegyeztem, hogy ők, akik szeretettel állnak mindenféle civil érték mögé ("közpénzek nélkül, önfenntartóan működött és kulturális értékeket támogatott. Egy összművészeti és közéleti agora volt"), hogyan egyeztetik össze a dohányzást az általuk is nagyra tartott emberi jogokkal, akkor csak egy - amúgy normális hangnemben íródott - elkenő szöveget kaptam válaszul. Ennek ellenére ők már tavaly októbertől tiltották a dohányzást. Kár, hogy erre a kényszer vitte őket, és nem a meggyőződés ("a klub vezetője megjegyezte, nem értenek egyet a törvénnyel, ugyanis a szigorítást nem a szórakozóhelyeken kellett volna elkezdeni, ennek ellenére természetesen be fogják tartani a törvényt").

Liliom08 2012.03.20. 08:51:32

@Perillustris: Akkor olyan helyre menjen, aki nem akar dohányfüstös lenni, ahol nincs dohányzás. Előtte is volt ilyen hely, ezután pedig még több lesz... És nem lesz annyival több bevétele a nemdohányosokból, főleg a kiskocsmákban, amennyivel kevesebb dohányos jár. Nincs átgondolva és ez a lényeg szerintem. Ha alternatívát adnának a dohányosoknak nem lenne ennyi konfliktus. Az már a másik része, hogy a dohányosok és a nemdohányzók közötti konfliktusokat sokszor a vagy túl hülye dohányos adja, vagy a túl agresszív nemdohányzó. Ha a dohányosok kulturáltan dohányoznának, illetve lenne egy elfogadott kultúrája mindkét fél részéről, akkor valószínűsítem, hogy kevesebb gond lenne...

Csigorin 2012.03.28. 10:31:10

Engem meg zavar az izzadsagszagu, fokhagymaszagu paraszt reggel a buszon. Akkor most koveteljem hogy kotelezzek oket furodni es tiltsak be a reggeli fokhagymafogyasztast?
Aki nem birja a masik embert elviselni, az koltozzon egy lakatlan szigetre.
Tokom tele van mar ezzel a naci nem nemdohanyzo, hanem antidohanyos felfogassal akik legszivesebben gettoba zarnanak minden dohanyost.

Perillustris 2012.03.28. 23:33:58

@Csigorin: Ez gyenge érv. Elég sokat BKV-ztam régen, és - ha ritkábban is, de - még most is használom a járműveiket, de az általad említettek - melyek valóban visszataszítóak - ritkán fordultak elő.

Ezeket amúgy sem lehet jogszabállyal rendezni, ez általános nevelési kérdés, melyre persze hathatna az állam.

Ellenben naponta vagyok kénytelen elszenvedni az arcomba érkező cigifüstöt az utcán, a tahó lakótárs lépcsőházban dohányzásának bűzét, az ezernyi csikk látványát.

Úgyhogy lakatlan szigetre inkább az menjen, aki képtelen beilleszkedni a civilizációba. A füstöt más képébe fújó, káros szenvedélyét másra kényszerítő ilyen.

Nick the nick 2012.04.14. 00:33:20

@Csigorin: Olvasd el már a kommenteket, ha kommentelsz.
Némileg furcsállom, hogy mások bűzére panaszkodsz, de az ellen semmi kifogásod, hogy a magad (egészségkárosító) bűzét másokra tukmáld. (ez gondolom nem tűnt fel)
Te is csak olyan vagy mint minden eddigi dohányos, aki itt felszólalt: szerfüggő vagy, szenvedélybeteg, nyavalyogsz, kirohanásokat intézel, de egy logikus érvet nem tudsz felhozni amellett, hogy miért lenne a dohányosoknak alapvető joga mások egészségét akárcsak a legkisebb mértékben is károsítani. De még mielőtt megpróbálnád, hadd ábrándítsalak ki: nem fog sikerülni.
Rombold magad, ahogy akarod, de másokat ne. Ugyanakkor meg remélem nem rohangálsz majd mindenhova segítségért, ha esetleg megbetegít a dohányzás, hanem szépen megoldod magad.
süti beállítások módosítása