Az árfolyamrögzítés a magyar mutáns banki körülmények között is rendhagyónak számít, így nem csoda, ha a CIB minden trükköt bevet, hogy tovább biztosítsa magát:
Adott: közalkalmazott házaspár, CIB lakáshitellel. Oszt-szoroz, árfolyamrögzítő hitel II.-vel (közalkalmazotti) 5 év alatt kb. 130.000 forint spórolás, nem sok, de az is valami. Minden papír kitölt, hiteles tulajdoni lap Földhivataltól kikér (6000 HUF), CIB bemegy, minden lead, okés. Kicsit később telefon a CIB-től, (ügyintéző hölgy), hogy mivel a férj bele lett írva - mint közös háztartásban élő – a hitelkérelembe, bár SEMMI köze nincsen az eredeti és az árfolyamrögzítő hitelhez, de mivel öröklés útján hozzájutott 25 % haszonélvezeti joggal terhelt lakóingatlanhoz, annak az ingatlannak a hiteles tulajdoni lapját is be KELL mutatni.
Leesett állunk összeszedése után megérdeklődtük, hogy minek is kell, amikor SEMMI köze nincsen a férjnek a hitelhez? A hölgy válasza: az minket nem érdekel, ha nincs tulajdoni lap, nincsen árfolyamrögzítés. Ekkor módosítottuk levélben “sima” és nem közalkalmazotti árfolyamrögzítésre a kérelmünket (ott semmi közük nem lehet a tulajdonunkban levő ingatlanokhoz), melyre a csatolt levél volt a válasz, melyben kioktató hangnemben felhívja a figyelmünket a Hölgy, hogy márpedig benne van az ügyféltájékoztató 12. oldalán a 7. pontban, hogy mik a feltételek. Persze ebben nincsen egy szó sem arról, hogy a hitelbe be NEM vont ingatlanról is kell tulajdoni lap, sőt, az egész dokumentumban is csak 2X szerepel a tulajdoni lap kifejezés, de semmilyen formában nem kapcsolódik “más” ingatlanhoz. Evvel az erővel Mo. összes ingatlanáról bekérhettek volna tulajdoni lapot! Ők biztosan máshogy értelmezik a szöveget.
Felhívtam a központi számukat és megreklamáltam, mellyel nagy nehezen annyit értem el, igazam van ABBAN, hogy erről egy halvány szó sincsen a tájékoztatásban, ezt jelzik fölfelé. Ha nem írtuk volna be a férj örökölt tulajdonát, már árfolyamrögzítve lennénk, de a becsület nem mindig célravezető.
Konklúzió: hazudj, mert az igazság büntet!
Ui.: a közalkalmazotti 3%-os kamattámogatással kb. 2100 forintot nyertünk volna 5 év alatt, de a tulajdoni lap 6 ezer párszáz forint lett volna... Jó üzlet, nem? Persze ezt sem közölték...
Üdv: L.
Sent: Friday, May 11, 2012 11:03 AM
Subject: RE: Közalkalmazotti árfolyamrögzítő hitel
Tisztelt ! Ha "sima" és nem közalkalmazotti hitelt szeretnének igénybe venni, akkor más teendőjük nincs, mint az általam elküldött igénylőlapot újra kitölteni, és a 2. oldalon az igényelhető támogatások típusánál a megfelelő módon jelölni, vagy nem jelölni a négyzeteket. Amennyiben bármelyik állami támogatást igénybe kívánják venni, mindenképpen szükséges L. tulajdonában lévő ingatlanról egy 30 napnál nem régebbi hiteles tulajdoni lap, hogy tudjuk ellenőrizni, valóban a törvényben meghatározott feltételeknek megfelelnek.
Az ügyféltájékoztatót gondolom már régebben megkapták, el is olvasták. A 12. oldalán a 7-es pont a következőről szól: "Melyek a közszférában dolgozók támogatás (ideértve a kamattámogatást és az egyszeri vissza nem térítendő támogatást is) igénybevételének feltételei?"…."ha a közszférában dolgozó igénylőnek és vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozójának (1) együttesen legfeljebb 50 százalékos mértékű tulajdoni hányada van egy olyan lakóingatlanban, amely tulajdonközösség megszüntetése vagy öröklés útján került a tulajdonukba, (2) a közszférában dolgozó igénylő tulajdonában lévő lakóingatlan lebontását az építésügyi hatóság elrendelte vagy engedélyezte, vagy (3) a lakóingatlan több mint két éve öröklés vagy ajándékozás jogcímén haszonélvezettel terhelten került a közszférában dolgozó igénylő tulajdonába és a haszonélvező bent lakik."
Ha Önök annak idején, mikor a kolléganővel több e-mailt is váltottak nem említették, hogy a férje tulajdonában van a fentiekben leírt ingatlan, a kolléganő magától nem tudhatta, hogy be kell kérnie erre vonatkozóan is egy tulajdoni lapot.
Az igénylőlapot minél hamarabb legyenek kedvesek visszajuttatni hozzám, mert a befogadáskor a munkáltatói igazolásnak 10 napnál nem régebbinek kell lennie. (május 04-én kelt az igazolás).
Ha további kérdéseik lennének keressenek nyugodtan.
Üdvözlettel:
ügyfélszolgálati ügyintéző / Sales Officer
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.17. 10:09:17
fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2012.05.17. 10:20:31
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.17. 10:21:43
hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2012.05.17. 10:38:25
hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2012.05.17. 10:41:20
Mondjuk két mondatban.
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.17. 11:05:42
Azt írja, "vele közös háztartásban élő" ... "legfeljebb 50 százalékos mértékű tulajdoni hányada van"
A legfeljebb (nem csak) szerintem : <=
kérdés : 25 <= 50?
Monthadtom, hogy a poszttoló a hüje?
Dr Gregory House 2012.05.17. 11:16:34
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.17. 11:17:30
bekbórd! 2012.05.17. 11:23:24
Manyecska 2012.05.17. 11:23:39
Valaki: 106-os hibakód Canon faxnál mijaz?
Mer' működik a modem. Itten kötözgetünk..
:O:O és miért??? :)
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.17. 11:27:51
A. Cause: Cannot receive protocol properly from the other party due to poor line conditions.
Solution: Have the other party boost the transmission level so this machine can receive the protocol signals properly.
B. Cause: The other party cannot receive the signals properly due to poor line conditions.
Solution: Boost the transmission level so that the other party can receive the signals.
C. Cause: Malfunction due to echo.
Solution: Take echo counter-measures as described in Service manual.
Solution: Lower the transmission level to prevent the reception of echo signals.
Szenthomárság 2012.05.17. 11:28:21
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.17. 11:29:36
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.17. 11:31:02
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.17. 11:32:48
Manyecska 2012.05.17. 11:33:25
Manyecska 2012.05.17. 11:35:29
Szenthomárság 2012.05.17. 11:36:06
Kormány megszopatja bankokat, bankok megszopatják ügyfelet.
A szopórollerre mindig a sor végén álló áll fel. Te és én.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.17. 11:42:02
amúgy meg mit faxolsz te a szülőszobán? vagy a gyereket már faxon mutattyák meg az apukáknak?
Manyecska 2012.05.17. 11:43:15
Manyecska 2012.05.17. 11:44:30
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.17. 11:48:06
Manyecska 2012.05.17. 12:11:57
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 12:25:36
Jokkura 2012.05.17. 12:30:42
A lényeg ,hogy a bank mindet papírt 2x, 5x kér és az igazolás igazolását is csak,hogy az ügyfél feladja.(fontoskodó , semmire sem jó bürokrácia) Az egész árfolyamrögzülés is csak porhintés.
Van ennek egy normális megoldása is , csak nem ebben az országban ...Pont abban abban országban találkoztam vele,amit most nagyon kell utálni a pénze miatt, igaz pénzügyileg SOKKAL fejlettebb
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.17. 13:20:28
jááj de utálok gondolatot olvasni.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 13:22:49
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.17. 13:27:19
1. Amikor lakáshitelt kértek a személyek, a bankhoz be kellett vinni a tulajdoni lapot, amin változás nem lehet azóta, mert a bank rátette az elsődleges jelzálogot, tehát ha elakarná adni a hiteles, a banknak kellene tudnia róla.
Szerintem. Akkor mi a fészkes fenének szopatja a bank az ügyfelet, még egy tulajdoni lappal?????
2.Megkapta a hitelt. Fizette. (tételezzük fel) A munkahelye talán a közszféra, de közben lehet más, tehát kérjen egy munkáltató igazolást, rendben van. És ha 1 hónap múlva nem az lesz a munkahelye, akkor mi van?Mért jár le egy május 04-én kért igazolás 14-én??????????
Mert pont május 13-ám lép ki?? feltételezik? Barmok.
3. Mija fasz köze van a banknak, hogy ki mit örökölt, hol van haszonélvezeti joga?????
Itt most egy hitelről van szó, meglévő feltételekről, mi a fészkes büdös lópikulát szemétkednek????
Mondják, azt , hogy elmész a pi..ba, azért sem könnyítjük meg a dolgodat, hamár ebben a szemétországban sikerült beszopatnunk veled a chf hitelt.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.17. 13:29:20
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.17. 13:34:56
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.17. 13:39:44
Manyecska 2012.05.17. 13:42:17
Manyecska 2012.05.17. 13:44:58
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.17. 13:48:14
Manyecska 2012.05.17. 13:49:52
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 13:50:51
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.17. 13:51:25
www.kurucinfo.hu/
???
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 13:53:16
De nem vagyok a témában túl tájékozott, tévedhetetk.
Manyecska 2012.05.17. 13:54:05
Manyecska 2012.05.17. 13:55:07
Manyecska 2012.05.17. 13:56:16
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.17. 13:59:42
mostmár végre hiszek a magyarországi feltámadásban is... vagymi... meg tudom, hogy az abortusztabletta valami csúnya dolog, amitől hámozott alma nő fejemre.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 14:05:48
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Te meg mit szívsz?
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 14:07:26
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 14:07:36
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 14:08:55
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 14:10:37
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 14:12:19
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.17. 14:12:44
a "nem mind feltételen idióták" az mit takar?? 1 százalékuk napi egypercben értelmesen beszél, amikor éppen nem szobrokat rongál?? :D
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 14:18:03
Mondom, beziziztél.
"1 százalékuk napi egypercben értelmesen beszél"
Nem tudom, mondom nem vagyok teljesen képben. De többször hallottam értelmes nyilatkozatokat, hogy mit hogy akarnak. Biztos szoktak trianonozni, meg cigányozni, de én olyat nem hallottam. Nme védem őket, csak annyit mondok, hogy nem feltétlen butaság meghallgatni, mit mondanak.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.17. 14:18:55
nekem a k&h-nál van. Épp most kérdeztem tőlük, ha egy nagyobb összeget törlesztenék, akkor mi kell hozzá (az összegen kívül), és mibe kerül az nekem.
Nem tudott válaszolni, kérelmet kell írnom, és leírni, hoyg mit szeretnék. Az nem úgy megy csak, hoyg berongyolok, és azt mondom, hoyg befizetek sok pénzt, hogy csökkenjen a hitelem..nem..nem.
XCat 2012.05.17. 14:19:02
A kuruc egy érdekes témakör, viszont határozottan van rá igény. Innentől....
XCat 2012.05.17. 14:20:21
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 14:22:02
- Én tyugyom, mi a baja a busznyak.
- Haggyál, szállj föl.
Mennek tovább, megint lerobban, sofőr piszkál, gyerek dumál, sofőr mérges.
Harmadszor is lerobbannak. Sofőr tanácstalanul néz.
- Sofőj bátyi, én tyugyom, mi a baja a busznyak.
- Na, mondd!
- Eeejomjott.
Szóval mindenkit meg kell hallgatni, hátha mondd valami értelmeset. (Mindig persze nem jöhet be.)
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 14:24:00
Mert olyen egyszerű és lényegretőrő módon lehet pártot választani.
Nekem mit ajánlasz? Mert teljesen tanácstalan vagyok. Nincs már MDF.
Konzervatív trockista vagyok.
XCat 2012.05.17. 14:24:41
Az enyémeket kihagyhatod belőle, de úgysem lesz sokkal jobb az arány.
XCat 2012.05.17. 14:25:58
@atpijkamo: Mennyire szerepel a középtávú céljaid között, hogy önmagadat óhajtod szopatni?
Manyecska 2012.05.17. 14:26:46
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 14:27:47
Manyecska 2012.05.17. 14:27:55
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 14:29:56
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 14:31:20
Nem. De néha kell udvariasan és pontosan fogalmaznom. Az majdnem ugyanaz.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 14:31:35
Manyecska 2012.05.17. 14:33:58
Manyecska 2012.05.17. 14:35:21
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 14:35:30
Azon röhögtem nagyot, hogy az akadémiának (?) kiadták a feladatot, hogy mondják meg melyik egyház az igazi, azok meg bontatlanul visszaküldték a labdát (milyen képzavarokat tudok!), hogy ők nem lesznek ebben döntnökök. (Pláne minden info nélkül.)
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 14:36:50
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 14:43:43
XCat 2012.05.17. 14:54:39
"Azon röhögtem nagyot, hogy az akadémiának (?) kiadták a feladatot, hogy mondják meg melyik egyház az igazi, "
Ilyen tényleg volt? :D
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 15:17:09
Vicceltem, zuhantunk vissza egy csomó helyet.
Az Amnesty International mostanában csinált egy jelentést. Megemlítik, hogy nem nőtt korrupció, hanem közvetlenül a törvényeket változtatják a maguk előnyére.
Magyar Bálint megszólalt fél órája a Klubrádióban. Valami olyat mondodtt, hogy a Parlament egy szabóság. Jön egy ideszes, hogy az egyik törvény vállban szűk, derékban bő, nemelehetne-e változtatni rajta. Dehogynem! Hogy parancsolja, így-és-így jó lesz? Pompás. Alászolgája. Aztán, ha egy hét múlva rájön, hogy mégse így az igazi, visszamegy, és igazítanak a törvényen. Persze, MB-nak nem most kéne okosnak lennie, hanem mikor kormányon voltak, de akkor is jót mondott.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 15:24:25
Na, az ilyen turpisságoknak nemsokára vége!
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 15:30:08
www.delmagyar.hu/jegyzet/jog_vagy_kegy/2265776/
Rendkívüli felelősség eldönteni hogy kik közülük az „igazak" és kik nem. A Magyar Tudományos Akadémia nem is fogadta el az erre szóló felkérést, passzolt az igazságügyi minisztérium is.
De ilyen is van:
index.hu/belfold/2012/02/02/az_akademia_is_vizsgalta_az_egyhazi_statuszt_akaro_felekezetek/
Az Akadémia is vizsgálta az egyházi státuszt akaró felekezeteket
Szenthomárság 2012.05.17. 15:30:26
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 15:31:32
Marhára utálom a Klubrádiót, mert hazug és féloldalas. De hallgatom, mert legalább kritikus és érdekes.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 15:33:12
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 15:36:55
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 15:39:31
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 15:49:51
Akkora ordas hazugságok jönnek azon ki néha, kedvem lenne pofáncsapni. De kevesebb lenne a világ nélküle.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 15:52:09
Franciaországban van az egyik haver. Meséli, minden második nap ünnep. A köztes napokat meg kiveszik szabinak. Már meg se ismeri a munkatársait.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 16:11:24
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 16:12:49
Jokkura 2012.05.17. 16:22:37
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.17. 16:26:30
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 16:31:34
Ne mondd, gyanakszom, hogy ha nem tudom.
Jokkura 2012.05.17. 16:34:41
XCat 2012.05.17. 16:53:15
@atpijkamo: Köszönöm. Győnyőrű. Egy ideje néha az az érzésem, hogy az az abszurdisztánozás nem is volt annyira abszurd.
Különben nekem az iszlám eléggé igazinak tűnt, aztán ahhoz képest nem lett az.
Szerintem kapunk is majd valami cuki rampázst érte, hogy Féli is boldog legyen.
Amúgy azt is csodálom, hogy ebből nem lett nemzetközi botrány. Vagy úgy vannak vele, hogy már megint csináltunk valami baromságot, és fel sem figyelnek rá.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 16:56:12
Hazai botány sincs semmiből!!! A nemzetközt csak kevésbé érdekelhetik a dolgaink.
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2012.05.17. 16:56:37
"ha a" nőnek "és vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozójának" (férjnek) _együttesen_ legfeljebb 50 százalékos mértékű tulajdoni hányada van.
Együttesen több van nekik. Pont.
XCat 2012.05.17. 16:58:47
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 17:49:45
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 17:52:12
CID 2012.05.17. 17:52:36
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 17:53:38
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 17:54:57
Ha Mohameden viccelsz, garantált a reakció.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 17:55:02
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 17:56:23
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 18:00:10
Pl. csinálnak belőle fakabátot: mandiner.hu/cikk/20110829_utaljak_ii_janos_pal_szobrat_romaban
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 18:17:39
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 18:45:26
Manyecska 2012.05.17. 18:50:10
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 19:28:45
Jokkura 2012.05.17. 20:16:18
Jokkura 2012.05.17. 20:18:02
Jokkura 2012.05.17. 20:21:53
800 éve nem állt háborúban senkivel sem és ez kihat a gazda(g)ságra is :)Igaz "jobb" helyen is van , ki akar fegyverrel hegyet mászni ?:)
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 20:45:27
XCat 2012.05.17. 21:17:23
Ez kurvajó!!!!!!!!!!!!! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
XCat 2012.05.17. 21:18:46
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 21:41:19
Annyira, de annyira kockafejűek. Ésnagyonhosszúszavaikvannak. És rontott derdídásszal is értik, de szépen beszélni sose jegyezném meg.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 22:00:15
XCat 2012.05.17. 22:05:59
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 22:14:24
XCat 2012.05.17. 22:16:32
Talán az öngyilkos hajlamaim. :)
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 22:18:34
XCat 2012.05.17. 22:23:12
:)
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 22:49:53
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 22:52:31
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 22:56:25
XCat 2012.05.17. 22:56:29
Aztán magyarázzák meg, hova lettem. :D
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 22:59:38
XCat 2012.05.17. 23:00:09
A fiúk a bányában dolgoznak.
XCat 2012.05.17. 23:04:50
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 23:06:02
Jött a meggyesi. Jól megemelte az álalmadósságot. Ennél csak jobb jöhet.
Nem. Jött gy, nem csinált semmit. Országminősítés mennt lefele. Ennél csak jobb jöhet.
Nem. Jött az unortodoksz gpolitika. Béka segge alatt két éve. Ennél csak jobb jöhet.
???
XCat 2012.05.17. 23:09:28
És megállapítod, hogy örülnél most a negyedének.
XCat 2012.05.17. 23:11:14
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 23:19:03
XCat 2012.05.17. 23:21:02
XCat 2012.05.17. 23:22:29
Állatok...
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 23:33:44
XCat 2012.05.17. 23:40:50
Rohadjanak meg. Idióták.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 00:00:55
XCat 2012.05.18. 00:46:41
Sajnos az is eszembe jut mellé, hogy ezért csak magamat hibáztathatom, de akkor is elegem van. :)
Hola (törölt) 2012.05.30. 14:01:58
Szenthomárság 2012.05.31. 08:07:25
na, essünk túl rajta!
combi27 2012.06.08. 11:28:15
Beadtunk nagy nehezen minden papírt miután végigolvastuk a feltételeket.Feleségem közalkalmazott, gyerek is van, így elviekben járt volna a kamattámogatás is.Azonban: Feleségem nevén van plusz két ingatlan amikben 1/4, és 1/6 részt tulajdonos, vagy 15 éve kerültek a nevére ajándékozás útján, sőt mindkettőben benn lakik a haszonélvező.A CIB-es tájékoztató szerint ettől még jogosultak lennénk a kamattámogatásra, ugyanis a tulajdoni hányad nem haladja meg az 50%-ot, stb, stb...Kikértük a plusz két tulajdoni lapot,plusz a jelenlegi lakásét is, tehát hármat.Plusz kellett egy igazolás az OTP-től hogy a munkáltatói kölcsönével is minden rendben, nincs tartozás.Ezek kerültek 3x6250 Ft a tulajdoni lap, és 4200 Ft az OTP-s igazolás.Ezek után kitöltöttük a 20 oldalas kitölteni valót.Meglepően rövid idő múlva felhívtak hogy elbírálták a kérelmet, a kamattámogatást elutasították, az árfolyamrögzítést befogadták.Kérdezték mik a szándékaink a továbbiakban.Mondtuk hogy akkor aláírnánk a sima árfolyamrögzítéses szerződést,de szeretnénk tudni hogy mi volt az elutasítás oka.Válasz, majd küldik levélben az okot, de ahhoz hogy a sima árfolyamrögzítést tudjuk kérni újra ki kell tölteni a 20 oldalas papírt ugyanis azon nem szerepelt olyan írás hogyha nem kapjuk meg a kamattámogatást akkor is kérjük az árfolyamrögzítést.Kérdem én ez kinek a hibája?Mármint hogy szar a formanyomtatvány?A másik amit kitöltöttünk abban szerepelt ez a mondat...Nem csak időhúzás az egész?Közben megjött az indoklás, amiben pont az 50%-nyi tulajdoni hányadra hivatkozank, amit nem értek, mert 1/4+1/6 az nem egyenlő az 50%-kal.
Fellebbezni a Magyar Államkincstárnál lehet 3000 Ft illeték fejében..Na elmehetnek a sovány malac f@szára ezek után.Persze az új papír kitöltésénél ígérték hogy nem fog újra indulni a 30 napos elbírálási folyamat, de ezt sem hiszem ugyanis jövő héten lejár a 30 nap, és még egy telefont sem kaptunk ezügyben...Jelen állás szerint 23 ezerbe van a kamattámogatási kérelmünk, és nincs belőle semmi.Én meg nem tömöm még 3 ezerrel pluszba az Államot is...
combi1975 2012.06.18. 22:20:46
Adalék a következő: feleségem nővéréék is igényelték az árfolyamgátat, csak ők az OTP-nél.Ugyanazok az ingatlanok vannak a tulajdonában, ugyanolyan részben mint feleségemnek.Nekem, és a feleségem nővérének a férjének semmi ingatlan nincs a nevén.Ők megkapták a kamattámogatást az OTP-nél, mi a CIB-nél NEM, én több mint egy hónapja várok arra hogy aláírjam a szerződés, az OTP-nél ez nem volot 2 és fél hét...
Ilyenkor miért is nem büntet a PSZÁF?
combi1975 2012.07.06. 08:10:37
2 hete megkaptuk a határozatot hogy pozitívan elbírálták ma kérelmünket, és várjuk a munkatársuk jelenkezését a szerződés aláírásával kapcsolatban.Ja, az elbírálás időpontja 2012.06.16 SZOMBAT.Ennek lesz még jelentősége, mármint a 16-ának, ugyanis a törlesztésünk minden hó 15-én esedékes...
Telefonálgattunk minden héten kétszer, hogy hol is a szerződésünk, de semmit nem tudtak mondani...Megelégeltem, megírtam a panaszlevelet a PSZÁF-nak.Mit ad Isten aznap telefonáltak hogy mikor tudnánk menni szerződést aláírni.Mondom bármikor kisanyám, erre várunk.Ja de nem úgy megy, mert ugye közjegyzőhöz is menni kell, de csak augusztus 16-ára (ez is véletlen nem?) van időpont!Mondom: szórakoznak velem?Munkatársam a szerződés aláíra utáni máésodik hétre kapott közjegyzői időpontot.Asszongya a csaj: ha tudok ÉN közjegyzőt, akkor mehet előbb is a dolog.Na jól felb@szta az agyam, mondtam neki majd visszahívom.5 perc alatt találtam közjegyzőt a mellettünk levő másik városba aki minden napra tudott időpontot adni.Bank visszahív van közjegyző, mikor megy leghamarabb a szerződés aláírása.3 munkanap múlva.Ok közjegyző visszahív hogy okés e akkor, válasz: persze.Ez került 10 percembe...
Nem értem hogy mikor a lakáshitelt intézte a Bank és nekem kellett fizetnem a közjegyzőt, akkor másik városba azonnal talált közjegyzőt, most hogy neki kell az ÜGYFELET kiszolgálni úgy már nem érdekli a dolog.Ja és persze minden időpont amit adtak a törlesztőrészlet esedékessége után volt, hogy még lehúzzanak plusz egy hónappal..
combi1975 2012.09.04. 20:38:44
mentünk a szerződést aláírni, mikor is tudtuk már a közjegyző pontos időpontját is.Akkor ott volt egy fószer aki szintén árfolyamrögzítő hitel ügyben járt el.Ő is az aláírásnál, és a közjegyzői időpontnál járt éppen.Mondták neki hogy augusztus vége leghamarabb.Erre rákontrázott hogy az neki nem jó mert egy hét múlva megy külföldre és nem tudja mikor jön haza.Erre az ügyintéző szépen mondta neki hogy akkor mikor menne közjegyzőhöz, szorítanak neki egy időpontot.Az agyam majdnem eldurrant ezen....és itt a vége :)