Tékozló Homár

2 év hűség határozatlan idejű Vodafone-szerződéshez

2012.05.24. 11:46 | jackyll | 54 komment

Naiv ügyfél fél évig keringett a Vodafone Kredit csomagja körül, míg végre sokadik egyeztetés után aláírta a határozatlan idejű szerződést. Amiről természetesen kiderült, hogy 2 év tarifahűségget írt alá:

2012.05.20-án a pécsi Árkád Vodafone márkaképviseletében mégis rászántam magam, hogy szerződést kössek. Hogy miért? Íme az előzmény: 2011. decemberében 3 postpaid (előfizetéses) szerződésemet az új ÁSzF változásai miatt kénytelen voltam bontani és egy kedvezőbb havidíjas csomag után keresni. Meg is találtam a Vodafone Kredit tarifacsomagot amit kifejezetten fiataloknak (26 év alatt tanulói/hallgatói jogviszonnyal rendelkezőknek) találtak ki. Mivel rendelkezem készülékkel ezért csak SIM-only módban szerettem volna rá előfizetni miután megtörtént a szerződések bontása. Szokás szerint utánajártam a dolgoknak, érdeklődtem, hogy elérhető-e SIM-only módban - hűség és tarifahűség vállalása nélkül - határozatlan idejű szerződéssel, amire sajnos azt a választ kaptam, hogy nem. 2 év tarifahűséget nem szerettem volna bevállalni, egyrészt mert készüléket sem vettem, és azért sem, mert az előző három szerződést is nagyon nehezen akarták bontani. Így hát maradtam (egyelőre) feltöltőkártyás. Ez volt januárban.

Februárban felhívott a Vodafone munkatársa és közölte, hogy már elérhető a Kredit tarifa határozatlan idejű szerződéssel, így ha bemegyek valamelyik márkaképviselethez (ezt külön kiemelte) ott tudni fognak róla és meg tudom kötni a szerződést. Ennek nagyon örültem be is mentem, szokásos adatfelvétel közben mondtam, hogy akkor ezt határozatlan idejű szerződéssel kívánom igénybe venni. Hosszas adatrögzítés után azt mondta az ügyintéző, hogy nem lehet megkötni határozatlan idejű szerződéssel, csak 2 év tarifahűség vállalása mellett. Mondtam neki, hogy egy órája hívott fel a Vodafone munkatársa, hogy hűség nélküli konstrukcióban is elérhető már. Telefont ragadott, társosztállyal egyeztetett ahol megerősítették az ügyintéző álláspontját. Hát ebből nem lett szerződés.

Március közepén ismét a Vodafone munkatársa hívott, szintén ugyanaz akivel januárban beszéltem és közölte újra (látva, h nem történt szerződéskötés), hogy elérhető hűség nélkül stb. stb.. Aztán mondtam neki, hogy bementem a múltkor és azt mondták nem tudom megkötni, erre azt mondta, hogy így igaz, de ez technikai probléma miatt nem lehetett csak megtenni és ezért a kellemetlenségért még br. 2.000 Ft kompenzációt is felajánlott (amit áprilisban jóvá is írtak a feltöltős kártyámon). Bizonygatta, hogy most már minden rendben lesz, meg fogom tudni kötni a szerződést. Bementem újra (még mindig a pécsi Árkád Vodafone üzlete), az ügyintéző megkezdte az adatfelvételt, aztán meg a hitelképességi vizsgálatnál álltunk le, mert a bontott szerződésekből még egy kisebb összegű tartozás fennmaradt (miután a teljes tartozást kifizettem), így annak kifizetése után tudom csak megkötni a Kreditet. Remek. Ezt már csak áprilisban tudtam kifizetni, amit meg is tettem. Innentől már tiszta lap. Gondoltam.. Áprilisban bemegyek, adatfelvétel, hitelképességi vizsgálat eredménye pozitív, depositot nem kértek, jöhet a szerződéskötés. A szerződés 5 oldalas volt, az utolsó oldalt odatolta elém, a maradék 4 oldalt (megfordítva) a kezével fogta és mondta, hogy itt írjam alá. Mondom előtte azért átolvasnám a szerződést is, ha nem gond, egyeznek-e az adatok stb..

A szerződés olvasása közben felfigyeltem egy apró, ámde súlyos hibára. A szerződésben ugyanis nem szerepelt a szerződés időtartama (12 hónap, 24 hónap vagy határozatlan). A legtöbben úgy gondolnák, ha a szerződés időtartama nem lenne meghatározva/leírva akkor az biztos határozatlan. Én ebben nem voltam biztos. Kérdeztem az ügyintézőt, hogy segítsen már kérem, hogy a határozatlan idejű szerződésre vonatkozó részt hol találom. Néztük 10 percig, nem találta, mint ahogy én sem, de nyugtatott, hogy nyugodtan írjam alá ezen biztos nem lesz hűség, ugyanis 2012.01.01-jétől ez változott. Nem írtam alá. Hazamentem, a jelenleg hatályos ÁSzF-et átböngésztem és nem találtam erre vonatkozó információt a Kredit tarifára (2011.12.01-jétől érvényes Kredit részvételiben az áll, hogy 2 év határozott idejű szerződéssel és 2 év tarifahűséggel vehető igénybe, azonban 2012.01.01-jétől bekerül az ÁSzF-be, ahol viszont az erre vonatkozó információ kikerült, nem található meg). A Vodafone ÁSzF oldalán megnéztem továbbá az "Előfizetői szerződés magánszemélyek részére" mintaszerződést, ahol érdekes módon a szerződés időtartama ott szerepel a jogkövetkezményekkel együtt. Az én szerződésemen még csak az "Időtartama" rész sincs ott. Felhívtam a telefonos ügyfélszolgáltot kétszer is, és nem lepődtem meg azon, hogy két ügyintézőtől két különböző választ kaptam. Az egyik válltig állította, hogyha a szerződésben az időtartam nincs megjelölve, akkor az határozatlan idejű, a másik pedig (társosztállyal való egyeztetés után) azt mondta, hogy bizony 2 évet alá kell írni SIM-only módban is. Ez utóbbi ügyintéző arra a kérdésemre, hogy az erre vonatkozó hol található a jelenleg hatályos ÁSzF-ben, azt mondta abban nem található, egy korábbi ÁSzF tartalmazza (tehát akkor én találjam ki, hogy mégis melyikben van).

Elérkezett a május 20., fogtam magam és a korábbi szerződést (amit teljes bizonytalanság vett körül) aláírtam. Aztán hazamentem, Online Ügyfélszolgálatba beregisztráltam ahol látom, hogy a tarifa neve mellett ott van, hogy 2 év (Kredit 2 év). Azonnal hívtam a telefonos ügyfélszolgálatot (visszamenni már nem tudtam, mert bezárt az üzlet) és egy egyébként kedves ügyintéző azt mondta, hogy bizony 2 év tarifahűséget aláírtam. És akkor mondtam neki, hogy én ugyan nem írtam alá, ugyanis ha aláírtam volna, azt a szerződés tartalmazná egyrészt, másrészt korábban kértem egy hivatalos álláspontot az ügyfélszolgálattal való levelezés során, ahol az emailben az állt, hogy SIM-only módban határozatlan idejű szerződéssel megköthető. A telefonos ügyintézőnek bediktáltam a levelezésünkre vonatkozó hivatkozási számot, ellenőrizte, elolvasta majd egy kis türelmet kért, megkérdezett valakit. Közel 10 perc várakozás után valóban jogosnak látja a problémát, hiszen az ÁSzF sem tartalmazza az erre vonatkozó részt, továbbá a szerződésem sem, így ez a panasz mindenképp kivizsgálásra kerül és levélben értesítve leszek az eredményről.

Összegezve: Én aláírtam egy, kvázi határozatlan idejű szerződést, ám a Vodafone mégis úgy gondolja, hogy az előfizetői szerződés kötelező tartalmi elemeit (jelen esetben a szerződés időtartama, ha van, jogkövetkezményei) nem kell betartania, továbbá, hogy a szerződés és az ÁSzF ugyan nem tartalmazza a 2 év tarifahűségre vonatkozó rendelkezéseket, de az ő belső informatikai rendszerük igen, azt nekem teljeskörűen ismernem kell és ennek tudatában kell aláírnom és aláírnunk az előfizetői szerződéseket.

Ui: mielőtt még valaki nekem ugrana, hogy miért nem tettem panaszt már a szerződéskötés megkötése előtt, ha ilyen hiányosságot és bizonytalanságot véltem felfedezni a szerződés és a tarifa körül, akkor megemlíteném, hogy a szerződés megkötése előtt (miután az első szerződéskötési kísérlet után észleltem a hiányosságokat) személyesen felkerestem az illetékes Fogyasztóvédelmet és a Hírközlési Hatóságot ahol a problémámmal érdemben nem tudtak foglalkozni, ugyanis a rendszerben tárolt szerződésminta (amiről fentebb is írtam) megfelel a jogszabályi elvárásoknak és hírközlésileg is rendben van. Így, mivel a szerződést nem adják ki a kezemből ha nem írom alá, esélyem nem lenne a hatósági szerveknél panaszt/feljelentést tenni. Azt tanácsolta a NHH munkatársa, írjak emailt a Vodafone ügyfélszolgálatának és várjam meg a választ. Amennyiben pozitív válasz születik a részemről a szerződést alá is írhatom, hiszen, ha később bontani szeretnék és kötbért számolnának fel, akkor az emailben érkezett levélre (ami a NHH munkatárs szerint hivatalosnak számít) tudok hivatkozni. Megfogadtam a NHH munkatárs tanácsát és eszerint jártam el, ezért is írtam alá a szerződést.

Folytatás következik.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr Gregory House 2012.05.24. 11:50:37

Ez a hosszú már hétvégi?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 12:05:57

amúgy meg ez a poszt olyan agyatlan, hogy nem érdemes a pocctolót sem. jajjj.

Dr. Kix 2012.05.24. 12:11:37

Akarjuk mi a folytatást is látni?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 12:18:46

@Dr. Kix: én nem. de hátha abból az is kiderülne, hogy pocctoló mi okból szeret vadászosat jáccani.

PITTA 2012.05.24. 12:41:07

Vadász vadász...

qwerty01 2012.05.24. 12:41:21

Meg ne kérdezze valaki, hogy miért "nem tettem panaszt már a szerződéskötés megkötése előtt", mert képes Háború és béke hosszúságú választ adni.
Ebbe ennyi energiát fektetni!?

PITTA 2012.05.24. 12:54:08

MÁS: Szív-e valaki rajtam kívük még K&H-s SZÉP kártyával? Asszem beküldöm a nyomorom, mert ez már tragikomikus ami zajlik...

dr. _mmm_ 2012.05.24. 13:02:12

Azt nem értem, hogy van 3 szolgáltató.. miért nem ment másikhoz??

Marvin McNasty 2012.05.24. 13:09:57

@dr. _mmm_: talán mert ott nincs kedvezőbb tarifa, mint a Kredit?

manigerzson 2012.05.24. 13:18:46

őszintén szólva nem ismerek olyan szolgáltatót (és nem csak a "telefon-biznisz"-ben), aki nem kizárólag a saját érdekeit nézi. eljöhetne már az az idő, mikor az ügyfél tényleg azért lesz ügyfélként kezelve, mert a szolgáltató szeretné, hogy később is szolgáltathatna neki. tudom, ne legyek már ennyire naív...

Skodakék Fábia 2012.05.24. 13:27:18

Ha poszter januárban megköti ugyanezt a szerződést akkor már csak 1,5 év lenne neki hátra ebből a hűségből...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 13:29:52

@PITTA: furcsa ízlésed van. írjál részletesen, szívesen meghallgatunk. :)

PITTA 2012.05.24. 13:31:18

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Köszi, beküldöm szerintem posztként, remélhetőleg kikerül és lesz valami hivatalos reakció rá.

herk 2012.05.24. 13:38:33

"Így, mivel a szerződést nem adják ki a kezemből ha nem írom alá, esélyem nem lenne a hatósági szerveknél panaszt/feljelentést tenni."
Ők adják ki a te kezedből? :-))
Megoldás:
átveszed, hogy akkor elolvasnád, majd hónodalá csapod, hogy kiugrasz mosdóba, előbb finom hátrálásba kezdesz, majd őrült rohanásba a kijárat felé..

dr. _mmm_ 2012.05.24. 13:54:33

@venturaa: De pl a telenornál a feltöltő kártyásra nincs hűség. Bemész, megveszed, lebeszéled, oszt jó napot.

Marvin McNasty 2012.05.24. 14:01:27

@dr. _mmm_: ja, nincs hűség, csak 29 ft-os percdíj és nuku internet.

wtchp 2012.05.24. 14:49:20

Hitelképesség vizsgálat egy havi 2500Ft-os csomagért, amiben 0-ft percdíjak vannak? Na nee!

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.05.24. 14:58:36

@venturaa: Mérnelenne internet?

Megy rajta az ingyenbeszélős VOIP, annál egyetlen számlás sem olcsóbb.

Sasfióka 2012.05.24. 15:05:45

Ha az ügyintéző, a társosztály és a jövő hét is azt mondta, hogy igen, lehet határozatlan időre, akkor mi gátja volt annak, hogy az előfizetői szerződésre rávezesd (tollal): "Ügyintézői egyeztetést követően, Gipsz Jakabné Jolán tájékoztatása alapján jelen szerződés határozatlan időre jön létre."

Azt nem lenne folytatás...

Marvin McNasty 2012.05.24. 15:22:52

@Szárnyati Gézа: és azt tudtad, h a sajtburgerben sajt van?

Marvin McNasty 2012.05.24. 15:23:57

@Sasfióka: és mi van azokkal akik azt állították, hogy csak határozott időtartamra lehet megkötni? lehet, h nekik volt igazuk?!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.24. 15:24:43

Ha a "Tanár úr kérem" elvtárs ennyi energiát feccolt volna a szakdolgozatába, most nem kellene izgulnia, hogy mégis előkerül pl. a Vaterán...

S.A. 2012.05.24. 15:24:58

A Kedves poszt író szeret magából ország-világ előtt hülyét csinálni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.24. 15:26:53

@wtchp: Augusztustól fogamzó-/termékenyítőképesség-vizsgálat is lesz állítólag...

Sasfióka 2012.05.24. 15:36:27

@venturaa: Két, egymással ellentétes állítással nem lehet szerződést kötni. A posztoló szerződéskötési hajlandósága arra vonatkozott, ha határozatlan idejű. Ha ezt a mondatot ráírta volna, és aztán a Vodafone azt mondja, hogy hoppá ilyen nincs is, akkor érvénytelen a szerződés. És most nincs miről beszélni...
A voda egy versenypiaci cég, nem törvényben vannak leírva a szerződési feltételei (még az ÁSZF sem az :p), így ha van olyan kérdés, amit az ÁSZF nem szabályoz (márpedig ez az, mert ezt nem szabályozta az ÁSZF), akkor mi gátja van, hogy a felek szabad szerződéskötési akaratából egy nem szabályozott kérdést szabályozzanak?

Marvin McNasty 2012.05.24. 15:50:33

@Sasfióka: naja, nyilván meg is engedték volna, hogy kézzel írjál be akármit, arról nem is beszélve, hogy a Vodafone-nak a saját szerződéspéldánya nincs meg nyomtatott formában, csak az utolsó oldal az 5-ből amin az ügyfél aláírása szerepel, a többi oldalt a mindenható számítógépes rendszerük tárolja. tehát ahhoz, hogy a szerződés érvényes legyen, az ő saját példányán is rögzíteni kellene a határozatlan időre szóló utalást (melyet a nyomtatott formának a hiánya miatt ez nehéz lenne), mert kézzel utólag bárki bármit ráírhat a szerződésre.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.24. 15:55:52

A posztoló gyermek, nem kapta be még elégszer az ívet, ennél fogva nem is tudatosult benne, hogy bizony egy szolgáltató szerv is gátlástalanul a szemébe hazudik, hülyének nézi, ha kell. Még akkor is, ha minden rólad szól és tenyérbemászó a PR és folyik a tinititánok nyála tőle. Mé nem fogják fel az emberek, hogy az arculat, a reklám az nem egy valóság? De még csak nem is kettő, hanem nulla. Azt hadd kérdezzem már meg, hogy itt az előzményekben mi a jóisten volt, hogy HÁROM kötbért is sikerült kicsengetni? Mikor, miért és milyen csomagokat bontott vajon fel? Mennyibe volt ez összesen neki? Mekkora időintervallum alatt zajlottak le ezek? Mér' van az, hogy tákékozott, intelligens emberek nem a Vodához mennek?

Marvin McNasty 2012.05.24. 16:09:07

@Kellemes Zérókomponista: az új ÁSzF változások miatt mindenki értesítve lett a számlalevélben és aki úgy gondolta, hogy az áremelések őt hátrányosan, a kapott kedvezményekkel együtt érinti, úgy a számla kézhezvételétől számított 15 napon belül minden további nélkül kötbér nélkül lehetősége volt felmondani az előfizetés(eke)t.

Sasfióka 2012.05.24. 16:11:17

@venturaa: A vodánál is, mint ahogy a többi szolgáltatónál is két példányt írsz alá. Még ha csak az utolsó oldalt is, akkor is. Mindkét példányra ráírod, az egyik aláírtat hazaviszed, amit az ügyintéző írt alá. Írtam már "megjegyezést" én is szerződésre. Ha ő mondja, akkor az legyen is benne.
Mivel mindkét fél által aláírt példányon van ráírva, így nem mondhatja, hogy "utólag ráírtam", mivel az ő példányán is rajta van, tehát ez részéről kapufa.

És igen, ha az ügyintéző azt mondja, hogy határozatlan idejű, akkor mi a gátja, hogy ez ott legyen azon a papíron amit ő is, én is aláírok? Semmi.

"Nem engedte volna ráírni." Nekem az is jó lett volna, hogyha ad egy olyan - akár kézzel írt, akár SAP-ból vagy egyéb belső rendszerből nyomatott - nyilatkozatot, hogy az xyz számú szerződés határozatlan időre jött létre. Nem kell ezt a szerződésre ráírni. Főleg, ha már nincs is rajta hely :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.24. 16:24:56

@Sasfióka: "Nekem az is jó lett volna, hogyha ad egy olyan - akár kézzel írt, akár SAP-ból vagy egyéb belső rendszerből nyomatott - nyilatkozatot".

Ugye csak viccelsz? Neked lehet, hogy jó lenne, de hol, ki fogad el ilyet? Eh.

yxcvbnma 2012.05.24. 17:36:11

tmobile dettó

Akartam egy másik mobilnetes kütyüt, mert a régi elfáradt. Le is járt a hűségnyilatkozat az előfizetésről, akkor legyen upgréd.

Kibogarásztam egy PCMCIA készüléket, amit egy év hűséggel kínáltak.Nekem még jobb is a PCMCIA, mert kevés az usb port a laptopon. Meg az USB-s szarokra mindegyikre 2 év hűséget kellett volna aláírnom.

Be a boltba, mutatom ez kell nekem.
Na de a boltban nincs, mert elavult, csak USB-set tartanak mert frissebblágyabbjobb, meg amúgy is hülye aki nem USB-st veszi.
Nem vettem fel hogy konkrétan épp lehülyéztek, hanem a megoldást kerestem:
Másik boltban van ilyen? A csávó utánanéz, a pláza egy szinttel lejjebbi tmobile boltjában van. Akkor jó a viszontlátásra, megyek oda.

ÁÁÁ ne menjek maradjak, felhozzák ők, addig nézegessen az IPTV-t meg az ájfont a boltba.

Ugyanmár, hagyják, lemegyek én a mozgólépcsőn, 5 perc alatt megjárom, nem tökmindegy hol veszem?

Nekik nem, szeretnék ha náluk venném.
Jauvanakkor hozzátok fel...

3/4 óra volt míg felért, és kurvára nem kötött le az IPTV ugyanaz a szar volt benne, mint a másikban:S

Indul a papírmunka, félóra alatt meg is volt... Itt már kicsit elegem volt, mert a lassan elérte 2 órát az ügyintézés...

Majd a szerződés aláírása, a szokásos 5 lap, utolsó oldalán írjam alá.

Ácsi, hadd olvassam el már mit is írok alá!

Ott is volt az első vagy a második oldalon, hogy két év hűség.

De hát nem ebben egyeztünk meg!

Akkor jött az ügyintézőtől a csúcs válasz (mintha hentesnél lennék), a hűségidő 2 év lett, maradhat?

Kib*szottul nem maradhat, mert az egy dolog, h mobilnetem valószínűleg lesz 2 évig, de azért én még titkon reménykedek, hogy kijön valamelyik szolgáltató egy normális ajánlattal, ahol nem 1xxx forintba kerül egy gigabájt. Meg különben is, én eldöntöttem hogy mi kell, ott az ajánlatuk, azt akarom.

Akkor jött a duma, hogy csak elírás a táblázatban, nem is létezik egy éves hűséggel...

Akkor ezt miért nem mondták előbb? Ez kb már a második órában volt, előjött belőlem a makacsság, hogy akkor vagy egy évesre meg lesz csinálva, vagy nem is kell nekem tulajdonképpen az új modem. Két év hűséggel a telenorhoz megyek inkább a torrentes mobilnetért... (Amúgy az jobb lenne, de ahol lakom ott halott a telenor hájpernetje)

Na, akkor szerződés stornó, 20 perc alatt meg is lett az új, egyéves hűséggel (jah tanulási görbe, másodszorra hamarabb ment)...

Bucsúszex nem volt, egymást kellőképpen utálva váltunk el, és mentem haza az új kütyümmel.

XCat 2012.05.24. 17:41:42

@yxcvbnma: Grat. Ilyenkor pontosan ezt kell tenni.

A legtöbb ember már unja, és rájuk hagyja, hogy jó, akkor legyen 2 év.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.24. 17:42:39

@yxcvbnma: :)) Nagyon jó!

Történet: 5 pont
Érthetőség: 9 pont
Mesélési stílus: 8 pont
Makacsság: 9 pont

XCat 2012.05.24. 17:45:15

@atpijkamo: Van a blogodra egy sztorim. Majd átkűdöm.

CID 2012.05.24. 17:49:47

Aztat lehet tudni, mit tud ez a díjcsomag ?

yxcvbnma 2012.05.24. 17:51:16

@atpijkamo:

A végét egy kicsit összedobtam, de már így is kitesz egy komplett fejezetet a Háború és békében.

Meg lassan már inkább a melót kéne pötyögni:S

Megmondva az őszintét, ha nem flegmán vágja oda, hogy "két év lett, maradhat?" akkor lehet hogy én is leszarom a dolgot:S De ezzel kicsit felbosszantott:)

A tmobile-lal szemben úgyis már volt több csatám, az egyik a homár poszt is lett. Egy olyan poszt, ahol nem lett lehülyézve a posztoló! Még a 100. komment után sem! Erre azért büszke vagyok ám néha:))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.24. 17:55:25

@yxcvbnma: Nem világos nekem, miért szopatod magad a legszarabb szolgáltatóval. De ha ez a feltétele, hogy jó történeteket írjál, akkor hajrá!

XCat 2012.05.24. 17:56:53

@atpijkamo: Sokkal jobb kondíciókkal ad mobilnetet, mint a többi. Az enyém is tőlük van. Ill. telenornál nem tudom, a ténél jobb.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.24. 17:57:12

@CID: Szertlek. Imádlak. Bocsibocsibocsi! Csak feldobtad a labdát, nem tudtam nem leütni. Visszaszívom.

CID 2012.05.24. 17:58:12

@yxcvbnma: Te nagyon nagyon ostoba ! Szerinted azért kapja az üzletkötő a fizuját mert neked felhajtja a cuccost, vagy azért, mert nála írod alá a hűséget ? PCMCIA, meg tényleg nincs a kínálatban !

XCat 2012.05.24. 18:01:15

@CID: És ezt ki le nem szarja, hogy miért kapja a fizuját? Keresett volna rendes munkát.

CID 2012.05.24. 18:05:46

Ja kutyuli analóg vonal ( meg voip és voca ) 5000 perc vezetékes irányba, meg 200 perc T-Mobile. 3000 froncsi. Kicsi butuska :-)

yxcvbnma 2012.05.24. 18:26:32

@CID:
CID lesz*rom. Nem érdekel, hogy hogyan és mi alapján számolják ki a fizetésüket. Őt se érdekli, hogy én milyen fizuból fizetem ki a havidíjukat.

Ő kért meg, hogy ott kössem meg, nekem hótmindegy lett volna, hogy melyik rózsaszínű nyomtatja ki a szerződést, és adja oda a bizbaszt. (Lehet a másik boltban egy nagymellű csaj lett volna az ügyintéző, és akkor a félóra jobb környezetben telik el. Az első mobilnetet ilyen csajnál vettem:))
Megkért, jófej voltam maradtam. Cserébe át akart b*szni. Az már nem érdekel, hogy mi okból (hanyagság, nemtörődömség, oktatás hiánya, direkt), kiszúrtam, flegmázott, és nem hagytam magam. Ennyi, nem nagy dolog.

Ez a dolog kb tavaly nyáron volt, akkor még volt PCMCIA. A boltban lévő árlistájukban is ott volt a táblázatban a konstrukció. Ott vettem le a reklámállványukról, hogy nem én vagyok a hülyébb. Itt van tessék megnézni a őáltaluk kirakott táblázatban, hogy létezik amiről gagyogok.

És nekem akkor is kényelmesebb a PCMCIA. Nem lóg ki annyira a gépből, nem törheti le az USB portot, több USB marad szabadon, kevesebbszer csúszik ki véletlenül.

yxcvbnma 2012.05.24. 18:36:28

@atpijkamo:

Telenor: otthon nem müxik
Vodafon: rezedaszagú kis szülővárosomban csak az ablakban széles a sávja. Úgy kényelmetlen netezni, hogy az ablakba teszem a gépet. (Tudom ha USB-s lenne akkor hosszabbítóval megoldhatnám, de a tmobile enélkül is jó)
Postafon: na majd meglássuk ;)

Meg sokszor kell vidékre mennem. Ott azért a tmobile lefedettsége a legjobb szerintem.

CID 2012.05.24. 18:40:14

Na te kutya ezt értelmezted ? Ugyebár, szarból nem lehet várat építeni !

Marvin McNasty 2012.05.24. 18:46:39

@yxcvbnma: én elég sűrűn utazom, főleg Pécs-Budapest-Szolnok vonalon, de a vodafone mobilnet sokkal jobb eredményt produkál ugyanazon időben és helyen, mert míg adott helyen és időben a t-mobile-os net EDGE (rosszabb esetben GPRS) lefedettséget jelez, ugyanott a vodafone 3G-s elérhetőséget biztosít. ezek az értékek/különbségek legjobban főleg városon kívül érzékelhetők.

CID 2012.05.24. 19:28:45

@PlastiCat: Ne csaholj, szuka ! ;-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.24. 21:30:24

@CID: @PlastiCat: Idióta blogmoci összekeveri a kommenteket.