Tékozló Homár

Háromszor szedte volna be a flottadíjat a Telenor

2012.06.04. 14:11 | jackyll | 39 komment

A Telenort nem zavarja, ha a kilépni készülő flottaügyfelek mindegyike befizeti az egész csapat díját. Panninak nem szóltak, hogy valaki már fizetett, ezért ő is átutalta az összeget. Miután sikerült tisztázni a félreértést, a Telenor még egyszer rámozdult a pénzre csoportos beszedéssel:

Céges flottában voltunk öten, az én nevem alatt, és mivel külföldre költözés miatt felmondtam, mindannyian kiléptünk a flottából. Egy banális félreértés miatt március 13-án panaszt tettünk és ezzel elindítottunk egy olyan lavinát, ami alól a mai napig ássuk magunkat kifelé. A lényeg: a flottából kilépés éppen a számlaforduló napjára esett és az ügyintéző azt mondta, hogy emiatt be kell fizetnünk a következő havi előfizetési díjat is, teljes egészében (tényleg ezt mondta és ő maga is biztatott a későbbi panasz megtételére, erre több tanú van). Erre nem voltunk hajlandóak, mivel a kiléptetés bizonyíthatóan a Telenor hibájából csúszott el ennyire, ehelyett másnap panaszt tettem a Telenor weboldalán keresztül. 13 nap múlva jött érdemi válasz, amiből kiderült, hogy nem kell a következő havi számlát befizetni; amire az ügyfélszolgálatos hölgy gondolhatott, az az előző havi számla. Amint ezt a levelet megkaptam, azonnal átutaltam az összeget. Közben viszont jött több számla is, mindegyik más flottatag számára, ezért egymás közt elkezdtük összenézni a számlákat és kiderült, hogy az egyik tag korábbi kilépésekor készpénzben befizette az esedékes számlát, aztán a Telenor ezt az összeget beszedte tőlem is. Ezt e-mailben jeleztem a Telenor felé, bocsánatkérés helyett kioktatást kaptam, de ezt még lenyeltem.

Április végén érkezett két új számla, egy 13,- Forintos és egy 87,- Forintos. Jogcím: késedelmi kamat. Itt már elszakadt a cérna, fogtam magam és kiszámoltam, hogy a Telenor mennyivel tartozik nekem, amiért 54 napig jogosulatlanul használták a túlfizetés összegét (a túlfizetés elhallgatásáról nem beszélve).

Jeleztem feléjük, hogy a pénzüket befizetem, hogy minél előbb szabaduljak tőlük, de panaszt teszek az NMHH-nál a következők miatt:
- panaszom halasztó hatályának figyelmen kívül hagyása a késedelmes napok számításakor
- saját késedelmes válaszuk (13 nap) miatt engem sújtanak késedelmi kamattal
- dupla terhelés miatti, részemről vétlen túlfizetés elhallgatása
- késedelmi kamat egyoldalú alkalmazása

A válaszuk két dolgot tartalmazott:
1. a befizetett összeg megérkezett, a számlát 2012.04.26-i dátummal lezárták.
2. az ÁSzF szerint a panasznak nincs halasztó hatálya.
Sem egy bocsánatkérés a túlfizetés elhallgatása miatt, sem egy számlakiigazítás, mivel ők is tartoznak nekem.

Kaptam magam és írtam az NMHH-nak, akik postafordultával válaszoltak: fizessem be az eljárási díjat, addig nem történik semmilyen vizsgálat. Engem egy szolgáltató megkárosított, erkölcstelenül, jogtalanul és tisztességtelenül viselkedett velem, miért is kéne nekem fizetnem egy tessék-lássék vizsgálatért? Ha fizetek, akkor már ügyvédnek fizetek és az nem tessék-lássék vizsgálat lesz. Akkor úgy döntöttem, megírom nektek is a történetet, de szerencsére nem volt rá időm.

Azóta történtek dolgok:
- a számlavezető bankom jelezte, hogy a Telenor megpróbálta beszedni a már befizetett és április végén visszaigazolt összegeket
- egy héttel ezelőtt a Telenor küldött csekket ugyanerről az összegről (egyet13,- Forintról és egyet 87,- Forintról), és megkért, hogy SOS fizessem be őket, mert nem sikerült beszedniük azt a pénzt, amit éppen ma egy hónapja átutaltam nekik, amely átutalást e-mailben visszaigazoltak és azt hazudták, hogy a számlákat lezárták
- az NMHH-tól kaptam egy tértivevényes levelet, amiben leírják ugyanazt, amit előzőleg e-mailben is elküldtek (a panasznál be lehet jelölni az értesítés módját; én külföldi tartózkodás miatt az elektronikus értesítést kértem)

Még élvezném is, hogy a Telenor 80 forintos levélben tájékoztat egy nemlétező, 13 forintos tartozásról, az NMHH pedig közel 1000 forintot áldoz arra, hogy nemzetközi tértivevényes levélben is elküldje azt, amit elküldött egy ingyenes e-mailben is, ha nem tudnám pontosan, hogy ezeknek az idiótaságoknak a költsége bele van kalkulálva az előfizetési díjakba, az adókba, stb. Mérhetetlenül felháborít, hogy egy szolgáltató bármit - BÁRMIT - megtehet, mert tudja, hogy nem lesz következménye. Hogy nagyobb hatékonysággal oldja meg a problémáinkat egy internetes fogyasztóvédelmi portál, mint azok a hivatalok, amik közpénzen nem csinálnak semmit, csak levelezgetnek orrba-szájba-világba.

Köszönöm, hogy kidühönghettem magam.
szép napot,
Panni

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.04. 14:14:50

Háromszor szedi azt a Telenor vissza!
De biztos tollasnak látták a ügyfél hátát, na.

NMHH biztos örülni fog ennek is. Legalább büntizhetnek.

England win The Ashes! 2012.06.04. 14:15:03

Annyit még megjegyeznék, hogy a tegnapi flottavonulás a Temzén igazán parádés volt. :)

England win The Ashes! 2012.06.04. 14:21:20

@ColT: Tele volt a folyó, az egyszer biztos, de norvégok nem hiszem, hogy voltak. :)

Dr. Kix 2012.06.04. 14:22:21

Kívánunk Panninak homár powert!

England win The Ashes! 2012.06.04. 14:22:29

@ColT: @Dr Jozef Vengloš: Mondjuk az érdekelne, hogy Ede ott volt-e?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.04. 14:23:18

@Dr Jozef Vengloš: Telenoros mobiltelók voltak hajónak álcázva :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.04. 14:24:24

Döbrögi Panni esete Lúdas Telenorral :D

@Dr Jozef Vengloš: EDE is dead baby!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.04. 14:25:08

@Dr Jozef Vengloš: most olvastam - es aggodtam -ok - hogy lelottek egy ferfit fureden

Teddy Beer 2012.06.04. 14:28:45

Három a norvég igazság!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.04. 14:31:00

@hagyma: Edét nem lőné le jóérzésű ember.
Törött üvegasztallal mészárolná!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.04. 14:40:03

Akkor úgy döntöttem, megírom
nektek is a történetet, de szerencsére
nem volt rá időm.
He?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.04. 14:44:15

@ColT: na es ha rossz erzesu ember volt?

LiberAll 2012.06.04. 14:44:28

Kell a pénz a telekom adóra...

_panni_ 2012.06.04. 14:50:06

@agresszív kismalac: akkor nem volt rá időm és azért szerencsére, mert azóta lettek fejlemények :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.04. 14:50:08

@hagyma: Akkor is undorító így fittyet hányni a hagyományokra :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.04. 14:57:12

@ColT: ez igaz
azt irjak, rendor volt a lovoldozo, mar csak az aldozaat kilete kerdeses

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.04. 14:59:25

ja a mugy ezt a flotta temat leszarom
nekem is eroskodott egyszer a verizon, mikor ott hagytam oket, hogy tartozom ennyivel, meg annyival, es tudtam, hogy nem
ezert kukaztam a leveleket
2 eve nem jelentkeztek
/persze biztosnak kell lenned a dolgodban, mert ha megis tartozol, akkor behajtjak itt is kemenyen kamatostul, vh koltsegestul/

Lxxxx 2012.06.04. 15:05:27

@agresszív kismalac: Mert így most le tudta írni az azóta történteket is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.04. 15:06:08

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: regi szep idok Rak Kantattam meg meg is zenesitette a Tankcsapdara
es en voltam az utolso hozzaszolo:)
a vilagkeregseg legnagyobb utolsozasa volt

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.04. 15:15:13

Van itt homáros rendőr?? Meghívnám egy sörikére.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.04. 15:33:24

@hagyma: ez igy kepzavar
foldkeregseg
vagy vilagmindenseg
a tobbi OK
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: milye?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.06.04. 15:47:53

iért a Telenor logojában nem háromszirmú az az izé?

Na látjátok, ezzel jelzik azt, hogy ennyiszer fogják beszedni a lóvét.

Nem értetek sem Ti, sem a posztoló a képek jelentéséhez.

DDD

Ede, drukkolunk, hogy ne Te legyél az áldozat!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.06.04. 15:48:50

@Jani haverja: Az előző kommentem így kezdődött volna helyesen: Miért, a Telenor logojában...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.04. 15:51:41

@hagyma: valami linkokat tegyél, mer nem találok semmitsenem. se a tankcsapdát, se a te uccsó kommentodat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.04. 16:18:27

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem konnyu megtalalni, meg Ofelianak volt lementve majdnem az egesz
de majd ranezek kesobb
most eredekelt vagyok masik topikban a kozteruletes parkososban...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.06.04. 16:36:56

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ha az EDE lementett posztjára vagy kíváncsi, akkor küldj egy privát emailt a nevemre kattintva, és megküldöm Neked az Ofélia által lementettet, több, mint 5.000 kommenttel.

igazságos 2012.06.04. 20:45:06

Telenor? Eszik-e még, vagy isszák?

A poszter nem sikeres ember.

Egyébként megsúgom, hogy az NMHH nem ér rá piti ügyekkel foglalkozni, mikor a nagy tévéktől szedi be a milliós büntetéseket. :)

Vizsgálgatni nem állnak neki csak úgy, ahogy azt sokan elképzelik. Feljelentés KELL, mindenképp, aztán eldöntik, érdemes-e további vizsgálatra küldeni, vagy ez is csak egy hülye kérdés: miszerint az Astroshow és az EZOTV miért van ugyanabban az időpontban, mert xy ember külön akarja őket nézni.

Aztán, ha továbbításra alkalmasnak ítélik, továbbítják a megfelelő embernek, abba a részlegbe, ahová tartozik, meg kell bízniuk az illetékest, hogy foglalkozzon az üggyel. Minél több feljelentésnek kell itt lenni, mert annál több lóvé forog kockán, az NMHH annál több lóvét fog bezsebelni. Aztán, megkezdődik maga a vizsgálat, aminek az eredménye legtöbbször a seggberúgás, bünti szokott lenni, ugye, jön az indoklás, a kedvencem "az igazságosság és arányosság elve szerint" XD. A poszter a vizsgálat lefolytatása után fog levelet kapni, de ő maga nem fog semmi profitot látni az ügyből, mindössze a céget büntetik meg.
Erről az eljárási díjról nem tudok, bár lehet, hogy van. Aki ötvenezret fizetget telefonszámlára háromszor, annak van erre is pénze, meg feljelentgetni, meg ügyvédre, meg levelezgetésre, UGYE?

Megdobbent 2012.06.04. 21:48:31

Kedves Panni!

Van egy olyan sanda gyanum, hogy nem sikerult sem az adodbol fenntartott hivatalnak csufolt szegyenbelyegnek, sem a penzedbol elo telefontarsasagnak itthon marasztalnia teged. Gondold at, hogy ezenfelul tudunk meg napi zsidozassal, millardos uzemszeru kormanyzati lopassal, vilgauralkodo adopressel, es persze nem utolso sorban turorudival is szolgalni.

Ugye meggondolod magad? ;)

Megdobbent 2012.06.04. 21:50:16

@Jani haverja: nekem is megvan am, csilliard megabyte, de lehuztam tisztesseggel :)

_panni_ 2012.06.04. 21:57:44

@igazságos: Nem igazán értem a rosszindulatodat, ez valami frusztráció nálad? Milyen ötvenezret?! Hol írtam ilyet? És azt főleg hol, hogy háromszor???
A másik: nem akarok én semmi profitot az ügyből, azt szeretném, hogy a Telenor tegyen róla, hogy ilyen többet ne forduljon elő. Hogy amikor a panaszomban felteszek 6 kérdést, akkor arra értékelhető választ kapjak. Hogy ne próbálják meg a folyószámlámat terhelgetni csak úgy heccből, egy héttel ezután, hogy állítólag lezárták a telefonszámlát. Hogy legyen bennük annyi gerinc, hogy elnézést kérnek, amikor kiderül, hogy az engedélyem nélkül használták a pénzemet hetekig. Nem ötvenezreket, de nem is az összeg számít, hanem az elv. Nekem számítanak ezek a dolgok, és felháborít, amikor egy szolgáltató úgy csinál, mintha szívességet tenne annak az ügyfélnek, akinek a pénzéből él.
Az NMHH-nál az eljárási díj pedig nem "lehet, hogy létezik", hanem létezik, fent van a weboldalukon is és ahogy írtam, a válaszuk is ezzel kezdődött: fizessek, addig meg sem mozdulnak.

Megdobbent 2012.06.05. 00:16:22

@_panni_: Egy picit ott hibaztal (csak magyar viszonyok kozott, nyugi), hogy az altalad jogosnak tartott utolso fizetes utani 2. percben nem szuntetted meg a terhelesi jogosultsagukat a bankodnal.

_panni_ 2012.06.06. 07:22:38

@Megdobbent: megszűntettem a beszedési megbízást, amint észrevettem, hogy sumákoltak (március végén), ezért is kaptam értesítést a banktól, hogy megpróbálták beszedni a pénzt, sikertelenül, és ezért küldtek csekket is.
Amin kiakadtam, az az, hogy a Tigáz és az Invitel túlfizetéskor szó nélkül jóváírta a túlfizetés összegét a következő számlából, csak a Telenor viselkedik ilyen pofátlanul.
süti beállítások módosítása