Tékozló Homár

Mit tegyek, ha náci a szomszédom?

2012.06.04. 15:38 | jackyll | 797 komment

Amióta a szcientológusok felszámolták a Lipótot, egyre több és egyre hangosabb őrült lepi el a köztereinket. Ezek az egyedek nyilván otthon sem keresztrejtvénnyel kushadnak, hanem Hitler slágereit üvöltetik és macskát kínoznak. Naiv lakótársak tanácstalanok, hogy a tehetetlen rendőrség értesítése után milyen megoldást válasszanak:

Egy harmadik kerületi társasházban lakom és nem tudok élni. Fél éve költözött pár lakással arrébb a szomszédomba egy náci, aki több szempontból is másmilyen. Náci indulókat ordíttat este, éjjel, hajnalban, reggel, hétköznap és hétvégén. Néha kiáll az erkélyére meztelenül, hol a macskáját kínozza, hol pedig Hitlernek képzelve magát beszédeket idéz tőle. Két-három órás koncertjeit vagy egy Abba slágerrel zárja vagy a német himnusszal vagy egy sor „sieg heil”-lal. Nyíltan zsidózik. Ami engem jobban zavart, hogy nem tudok aludni tőle, de ma már az is zavar, hogy ez a nyílt antiszemitizmus teljesen elvette a kapcsolatát a külvilággal. A szomszédom mindenkit lezsidózik, gyűlölettel, gonoszsággal beszél. A beszédhangja monoton, lassú, azt várja az ember, hogy a mondat végén üt egyet vagy üvölt. Gyakran hallani, ahogy mérgelődik és szétcsapkodja a bútorait.

A szülei azért vették neki a lakást, mert nem bírták elviselni. Kétszer volt alkoholelvonó kúrán, de még mindig gyógyszerre iszik. Párszor bekopogtunk hozzá (mert az összes csengője ki van kötve), de amikor ajtót nyit, sem lehet vele beszélni, mert nincs magánál, üveges a tekintete, nem halkítja le az indulóit.
 
Egyszer hívtak rendőrt is, de szerencsétlen rendőr nem érte fel, hogy nem szimplán csendháborítás a probléma, vagy a harmadik kerületi ügyész csitította le, mert nincs hova vinni a bolondokat. A rendőrt lekurvázta, a rendőr nem reagált semmit, a rendőr szeme láttára zsidózta le a szomszédokat és mindenkit, de úgy látszik Magyarországon ma ezt meg lehet tenni!
 
Ki a felelős ezért? Vagy inkább az a kérdés ki oldja meg a problémát, ha nem a rendőrség? A lakóközösség nem kíván együtt élni egy ilyen deviáns emberrel. Van erre valami jogorvoslat?
 
Köszönettel: Ervin

Az ajtó fölé helyezett meszesvödör sajnos lakásból kifelé nem alkalmazható, de egy spontán diszkrét lakógyűlésen bele lehetne nyomni a fejét egy vödör tejszínhabba.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

XCat 2012.06.05. 13:54:15

@Csigorin: Az ellenség keze betette a lábát a szeme fülehallatára.

@Bobby Newmark: Najah. :)

@Manyecska: Mondtam ma már neked, hogy nem vagy okos, ellenben ellenkezőleg?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.05. 13:55:14

@Bobby Newmark: jó meglátás, de nem hinném, hogy jelen esetben ez állna.

XCat 2012.06.05. 13:57:29

@Kellemes Zérókomponista: Nálam speciel ez áll. Meguntam a kurvaanyjukat szidni, úgyhogy ha rákezdik, elkezd üvölteni ami éppen eszembe jut.

Manyecska 2012.06.05. 13:57:35

@PlastiCat: :) tudom...

Tegnap is bevettem a számba a tejszínhabos flakont /már a végét járta/ oszt nyomtam egy entert:P..az orromon és a fülemen is majdnem ...jött..:D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.05. 14:02:14

@Csigorin: hogyhogy egyelőre? Bakker.. te visszafelé kívánsz menetelni az időben? Mégis melyik rendszerbe vágysz vissza? Há' hadd legyen már vélemény. Szerintem nemis politikai véleményt akartál te írni.

Csigorin 2012.06.05. 14:04:00

@Kellemes Zérókomponista: akar a rosseb, de gondolom a hollokoszt torvenyrol hallottal... eloszor csak azt szabtak meg mi legyen a velemenyed a holokausztrol, most mar azt is megszabjak hogy mi legyen a velemenyed a kommunista rendszerrol...

ido kerdese es elerunk oda hogy egesz szepen be lesz hatarolva mit szabad gondolni...

XCat 2012.06.05. 14:04:58

@Kellemes Zérókomponista: :)

Mondja józsi bácsi, van még maguknál kommunizmus?
Nincs, de igény, az lenne rá..

Gáz. Akarom a csillagkapumat.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.05. 14:06:24

@Manyecska: :DDDDDD
Más: én kipróbázom a Kőrösit, engem meggyőztél. De remélem drága.

@PlastiCat: és téges mivel idegesítenek?

XCat 2012.06.05. 14:06:32

@Csigorin: És mi legyen a véleményed a kommunista rendszerről? Különben ez vicces, mert gyakorlatilag arrafelé tartunk globális szinten. :D

XCat 2012.06.05. 14:09:12

@Kellemes Zérókomponista: Beköltözött valami taknyosbanda, és azt hiszik, ez itt vagy a kolesz, vagy a kupleráj. Éjszakába nyúló visítozás megy.

Közönni bezzeg egyik sem tud, a szelektív kuka dísznek van, ha meg rájuk szólok, pofákat vágnak.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.05. 14:11:07

@Csigorin: azt már elértük.:) Úgy értem igény (pontosabban igénytelenség) szintjén megmutatkozik ez: adott mederben illik gondolkodni, mert ha nem... Ja ez a holokauszttagadás annyira irreveláns az életemben. Nem is tudom elképzelni hogy indult. De olyan jólérzik magukat a rajta rágcsálódók (hogy mindjárt elhányom magam).

@PlastiCat: ja.:) Nem tudom mi nálad a csillagkapu, saját kifejezés-e a női nemiszervre, vagy tényleg szkifirajongó vagy, de utóbbi esetben tudok rajtad segíteni.

Manyecska 2012.06.05. 14:11:17

@Kellemes Zérókomponista: nem drága, 389 a solymári ósanban :D:D ..! 500 ml.

Csigorin 2012.06.05. 14:11:44

@PlastiCat: sajnos...

Hoztak egy barom torvenyt arrol, hogy mit kell gondolni a holokausztrol, meg hogy dogmava emelik, aminek a letet se lehet ketsegbevonni. Nem mintha tomeges igeny lenne igy gondolkodni, de aki akar miert ne velhesse igy?
Utoljara valami ketsegbevonasaert az inkvizicio buntetett...

es akkor ahelyett hogy eltorolnek ezt a marhasagot kibovitik egy meg nagyobb baromsaggal, hogy rendben akkor errol nekunk is azt kell gondolni mint nektek, de akkor amarrol meg nektek is azt mint nekunk...

Buntessek azt, aki Recskre vitt artatlanokat, vagy buntessek azt, aki ebben segedkezet nyujtott.

DE aki ugy gondolja hogy szerinte helyes dolog volt XY-t Recskre vinni, azt azert meg nem kene birosag ele citalni pusztan mert van egy velemenye.

Csigorin 2012.06.05. 14:12:49

@Kellemes Zérókomponista: ez ilyen kozepkori inkvizicios faszsag, hogy a Fold marpedig lapos, es aki azt mondja hogy gombolyu, azt megegetjuk.

Az lenyegtelen hogy az emberek 99,9%-at kurvara hidegen hagyja hogy lapos vagy gombolyu.

Manyecska 2012.06.05. 14:13:47

@Manyecska: najó 489, lehet. A sz@rért szerintem 200 Ft is sok, ellenben!:)

XCat 2012.06.05. 14:14:50

@Csigorin: Lehet hogy pacifisták lettek. :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.05. 14:17:05

@PlastiCat: most én is ilyen 1szavas, keménykedősmegoldást javaslok; füstbomba. Duhajkodnak naphosszat (azazhogy éjhosszat) úgy is, hát senki nem hiszi el róluk, hogy nem ők füstölögtek a sok törpenetes dolog mellett még pluszba. Szóvalhogy ilyenkor szokott bekapcsolni az elmékben a tehetetlenség megjelenüléseként a 'jószomszédi viszony' megtartásához való eszeveszett ragaszkodás, amiről persze már rég nincs szó. Azoktól a rosszalló, buta véleményektől se félj akik majd téged kívánnak ostorozni. Direkte nem nézik a körülményeket, az előzményeket. Arról nem is beszélve, hogy adott cselekményt kiragadni nagyon nem szép dolog, főleg ha az egy last resort, egy sarokba szorított fenevad elkeseredett próbálkozása az egyébként alanyi jogon járó nyugodtélet elérésére. Együttérzek.
:(

XCat 2012.06.05. 14:21:03

@Kellemes Zérókomponista: Öööö... én nem rendeztem belőle ekkora drámát azért, amikor már nagyon idegesítenek, rájuk ordítok, aztán kész. Olyan 5 percre csend lesz utána.

Gondolkodtam rajta, hogy veszek ilyen mindentkizáró szarcsit, ami olyan mintha két brióst nyomtál volna a füldesre, de kipróbáltam, és kurvakényelmetlen. Szal most nézegetem, hová kéne költözni, körgangos építkezés kizárva jeligére.

Rájöttem amúgy, miből lehetne meggazdagdni. A puszta közepébe belebaszni egy jó nagy plázát, meg egy wellnesshotelt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.05. 14:23:26

@Csigorin: nekem eddig pont annyi ingerenciám volt eddig letagadni a holokausztt, mintamennyi egy utasszállító repcsi tetején 10km magasságban üldögélve, farkamon rózsaszín hullahoppkarika pörgetésére - szóval nem túl nagy. Jobb nem jutott eszükbe, na. Az ilyenekkel mindig tömegeket lehet mozgatni, ezért "jó".
Valami azt súgja nekem, hogy te a koncepciós pereknek nem vagy túl nagy barátja.:)

XCat 2012.06.05. 14:26:15

@Kellemes Zérókomponista: Tudod mit gyűlölök bennük a legjobban? Amikor röhögnek. Mint amikor a ló nyerít, de ilyen visítozó, kurvás felhanggal.

És ezek a jövő zálogai. Világvégét akarok.

Csigorin 2012.06.05. 14:27:10

@Kellemes Zérókomponista: annak epp nem :)

de ugye a kapitalizmusnak eddig ket "alternativaja" volt, balrol a kommunista, jobbrol a fasiszta rendszer.

Namost a kommunista rendszerben is lehetett mindenfele velemenyed felteve hogy nem volt kapitalista vagy fasiszta, mig a fasiszta rendszerben is lehetett felteve hogy nem volt kommunista vagy kapitalista.

Persze mindket rendszer osszemosta mindket masikat.

Namost elvileg a democsokracianak az lenne a nagy elonye meg felsobbrendusege, hogy az ellenfeleinek is hagyja hogy kimondjak a velemenyuket.

Ezzelszemben: lehet velemenyed, felteve ha az nem fasiszta vagy kommunista... es szinten osszemossa a kettot.

Akkor viszont mire fel allitja magarol hogy jobb mint a tobbi?

igazságos 2012.06.05. 14:27:29

Én meg le se tojom az egész zsidózást, holokausztozást, ellenben rasszista vagyok, vállalom, az összes bodzaszedőt kasztrálnám, a nőket meg elköttetném, felesleges ide több pulya szocpolért.

XCat 2012.06.05. 14:27:53

@Kellemes Zérókomponista: A koncepciós pernek az a lényege, hogy akármit mondasz, úgyis azt hallanak, amit ők akarnak. :)

XCat 2012.06.05. 14:29:27

@Csigorin: Nem állítja, szerintem. Ez van, ha nem tetszik, ki lehet próbálni a többit.
Bár a fasisztát nehéz. Kommunistának ott van Kuba, vagy Korea. Egyébként Kínán gondolkodom.

Bobby Newmark 2012.06.05. 14:31:31

@Kellemes Zérókomponista: Mondjuk aki nem képes elviselni az embereket maga körül, az fasznak él városban.

XCat 2012.06.05. 14:32:25

@Bobby Newmark: Fordítsuk meg; aki nem képes elviselhetően és a többieket figyelembe véve élni, az minek él városban? Ki kell vonulni a pusztába, aztán ott hupákolni.

Csigorin 2012.06.05. 14:32:28

@PlastiCat: azert voltak abban is arnyalatok...
pl egy magyar "gulyas" szocializmust elobb valasztanek lakohelyul mint egy afrikai "demokraciat" :)

Van azert kulonbseg aszerint hogy melyik rendszert milyen kulturara plantaltak ra, azert Eszak-Korea szocializmusa sose volt ugyanaz mint akar az orosz.

Fasizmus eseteeben mar valoban nehez, de pl Franco Spanyolorszaga se volt azert olyan rossz hely... mashol valoban nem volt lehetosege konszolidalodni, haborus viszonyok kozott meg minden rendszerben szar elni :)

Bobby Newmark 2012.06.05. 14:32:50

@Csigorin: A másik kettő is azt állítja magáról, hogy jobb, mint a többi. Nem értem az értetlenkedést.

XCat 2012.06.05. 14:34:44

@Csigorin: Spanyolország még mindig nem rossz hely. Sőt, itteni viszonyokhoz képest a görögök sem rosszak. A válság közepén a görög azért megy tüntetni, mert el akarják venni a 14. havi fizetését. Nálunk ez kicsit másképp van.

Bobby Newmark 2012.06.05. 14:40:10

@PlastiCat: Egy ősbunkót nem fogsz te megnevelni, meg jogod sincs hozzá. Plusz sokszor több van belőlük, mint amennyit fáradtságos munkával egy élet alatt meg tudnál nevelni.

Viszont saját magadat frankón őrületbe tudod vele kergetni, ha azon izmozol, hogy már megint zaj van egy városban. Mindig lesz.

De ha sikerül beterrorizálni az embereket, akkor még mindig ott lesz a forgalom(főleg a busz és villamos), a kukásautó, a "diiiinnnyééééét", meg az alacsonyan szálló repülők.

Volt pár éve itt a homáron egy idióta, aki nem is közvetlen szomszédja kutyáinak ugatására vernyogott itt kommentben. Na, ő volt az, aki már megőrült a zajfóbiában.
Ne legyél olyan, saját érdekedben!

Bobby Newmark 2012.06.05. 14:42:30

@Csigorin: Mondjuk van egy olyan érzésem, hogy bármelyik csodás történelmi vagy kitalált fasiszta országban elég kényelmetlen lehet az élet, mint magyar bevándorló.

XCat 2012.06.05. 14:43:07

@Bobby Newmark: "Egy ősbunkót nem fogsz te megnevelni, meg jogod sincs hozzá."

Lófaszt nem. :) Jogom bőven van, ő nem tud közösségi környezetben élni. A többi nem érdekel, csak a körülöttem lévők. Pár kölyköt beljebb lökök kecmec nélkül a metrón, amikor megállnak az ajtóban, nagyon sértődötten szoktak nézni, de leszarom.

Ez nem zaj, ez idióta taknyosok visítozása. Ha megmaradtak itt, kollégiumba kell költözni, vagy a kedvesédesanyjuk picsájába vissza, aki elmulasztotta őket megtanítani a viselkedési normákra.

Ennyike.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.05. 14:44:32

@Bobby Newmark: na. pontosan ezért fogok én majd egyszer felköltözni valami pofás kis hegytetőre, ahol szomszéd csak kb. 5 kilométerre van legközelebb.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.05. 14:46:08

@Bobby Newmark: rám gondoltál ezalatt vagy PlastiCatre? Mindenesetre alaposan lesarkítottad.:) Erről már pofáztunk: urbinizálódás van, városban van munka. Gondolom enni meg élni meg kell. Ha már egyszer megszülettünk. Nem egyszerű..
De meglehet próbálni mondjuk PlastiCat helyében. Változna a véleményed. Énszerintem.

@igazságos:
én is az elköttetést hangoztatom mindig. De sosincs foganatja. Talán nem vagyok elég nagy ember? Talán valami ilyesmi van.

@Csigorin: "Akkor viszont mire fel allitja magarol hogy jobb mint a tobbi?"
Már ezen a ponton kapcsolni kell. Mibenlétéből kifolyólag eleve lehetetlen amit állít. Aztán hogy ezt hányan látják..

" hogy melyik rendszert milyen kulturara plantaltak ra"
Ez nagyon tetszik amit írsz, végre valaki, akinek véleménye van ÉS képes árnyaltan gondolkodni a kérdésről. Ritkaság.

XCat 2012.06.05. 14:47:07

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Szerintem inkább verjük agyon, aki nem képes rendesen élni.

Bobby Newmark 2012.06.05. 14:47:11

@PlastiCat: Ha nem csináltunk volna balhét az öszödi beszédből, akkor mi is pontosan ugyanazt csinálnánk most, mint a görögök, mi is tüntetnénk a 14. havi nyugdíjért. Egész addig gond nélkül behazudtuk az EUnak az adatokat, Öszöd után meg háromszor dobták vissza a konvergenciaprogramot. A görögöknek három-négy évvel tovább sikerült megvezetniük az EUt, ők nem szólták el magukat.

Bobby Newmark 2012.06.05. 14:49:07

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Hegytetővel az a gond, hogy közmű nincs, kutat fúrni meg szar.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.05. 14:50:25

@Bobby Newmark: ember, állj le. Iszonyatosan sarkítasz és rohadtul vonalas a gondolkodásmódod. Összemosol mindent mindennel. Nem hiszem, hogy PlastiCat ideggyenge lenne és _minden_ zaj zavarná. Nem állított ilyet és jobb lenne, ha nem is próbálnál ilyesféle blődségeket bárkibe is belemagyarázni. A te formavéleményed és hozzáállásod pont ugyanolyan másolt, lemajmolt, mintahogyan kategorizálod, skatulyázod az embereket, tudni véled okaikat, életkörülményeiket, előzményeiket, etc., etc. Nincs neked egy saját gondolatod se. Zárjuk le ezt itt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.05. 14:52:31

@PlastiCat: esse rossz gondolat.

@Bobby Newmark: mér szar? eccer kell megcsinálni, hozzá egy szélkerék, oszt élek, mint hal a vízbe. több munka, de nyugis. simán megéri.

Bobby Newmark 2012.06.05. 14:56:57

@Kellemes Zérókomponista:
Amit fentebb írtam, az konkrét aktuális példa. Mire az egyik gyereknél elmúlt az éjszaka óránként óbégatásos időszak végre, akkor szült a szomszéd csajszi egy másikat.
Másik szomszéd gégerákos, úgy harminc másodpercenként hangosan krákogva köhög egyet.
Felső szomszéd rendszeresen hajnalig fel alá kopácsolva mászkál, székeket tologat.

Tény, hogy nem borzasztóan hangos dolgok ezek, de zaj, és akár balhézhatnék is miatta, főleg az éjszakai széktologatás a kurvaannyát jellegű dolog. De inkább leszarom, nappal zene vagy film, este fülhallgató, éjjel meg fáradt vagyok már és alszom.

Mondjuk alapvetően kimondottan nyugodt ember vagyok, és kivételes módon képes vagyok szarni bele a világba. De nem is fogok megőrülni olyan dolog miatt, amin változtatni úgysem tudok.

XCat 2012.06.05. 15:02:03

@Bobby Newmark: Ühüm. Az megvan, hogy itt sosem volt 14. havi nyugdíj?

Az öszödi beszéd egyébként remek példája volt annak, mennyire vagytok birkák. A schmittpálos cirkusz meg a másik remek példája. Ez is mutatja, hogy a hülyeség igazi demokratikus, pártfüggetlen jog.
Kár hogy ennyien visszaélnek vele.

XCat 2012.06.05. 15:03:27

@Bobby Newmark: Az meg, hogy te szarsz bele a világba, minden, csak nem pozitívum. Más még nincs ennyire leépülve. De tőlem henceghetsz vele, csak mondom, hogy ne lepődj meg, hogy nem mindenki tartja erénynek.

Bobby Newmark 2012.06.05. 15:05:16

@Kellemes Zérókomponista: Figyelj jól:
1. Nem nagyon van beleszólásod abba, hogy én mit írok le ide, miről, és mennyit. Szokj hozzá. Vagy idegesítsd magad, nekem mindegy.

2. Azt kifogásolod, hogy én nem ismerem őt és a helyzetét, de te részletekbe menő esettanulmányt állítasz fel rólam, meg a gondolkodásomról. Ha finoman akarnám kifejezni magam, akkor említeném a szálkás-gerendás szólást, de mivel egy bunkó paraszt vagyok: menj a picsába!
Majd ha akarja megvédi magát, ha meg nem akarja, akkor valószínűleg a hős lovag védelmére sincs szüksége.

3. Aki falon keresztül más ember nevetésén képes idegesíteni magát, az már kattant. Az már nem épeszű magatartás, túl van a határon.
Vagy ideggyenge, és tényleg a zaj zavarja, vagy egy begyöpösödött fapina, aki már ennyire kurvára irigyli, hogy más jól érzi magát. Mindkettő elmeorvosi, de legalább pszichológust igénylő eset, és főleg az utóbbi egy gusztustalan emberi tulajdonság.

Bobby Newmark 2012.06.05. 15:06:46

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Mer' mélyre kell fúrni. Aztán meg a gatyád is kifizeted az ipari teljesítményű szivattyú áramellátására.

Nem véletlenül nem élnek tömegek a hegyek tetején ám!

XCat 2012.06.05. 15:08:06

@Kellemes Zérókomponista: @Bobby Newmark: "Nem nagyon van beleszólásod abba, hogy én mit írok le ide, miről,"

Igaza van. Hagyjuk a picsába, szerintem. ;)

Bobby Newmark 2012.06.05. 15:14:05

@PlastiCat: De jó eséllyel lett volna. Ha nincs Öszöd, meg sikerül a ciklus végéig hazudni az EUnak tovább, és folytatódik a felelőtlen osztogatás végig, akkor elharapózott volna odáig a dolog. Még az is lehet, hogy a Fidesz kampányolt volna ezzel.
Nyilvánvalóan a görögök sem úgy kezdték, hogy rögtön két plusz havi fizetést szavaztak meg maguknak.

A birkázást meg tartogasd anyukádnak. Nem tudom, melyik táborba akarsz besorolni, de maradjunk annyiban, hogy anarchista vagyok, vagy királypárti, vagy diktatúrát szeretnék, mindegy mi, csak demokrata nem. Teljességgel elvetem a pártok, választások, négy éves váltógazdálkodás, képviseleti politika rendszerét.
Továbbiakban ehhez kéretik viszonyulni.

Bobby Newmark 2012.06.05. 15:15:13

@PlastiCat: Jó, akkor neveld a szomszédaidat. Aztán halj meg frusztráltan, hogy nem sikerült.

Bobby Newmark 2012.06.05. 15:16:09

@PlastiCat: Így van, aki nem a segged nyalja, azt ne is olvasd! Ez viszont maximálisan egy erény, ugye?

XCat 2012.06.05. 15:16:12

@Bobby Newmark: Nem fiam, te nem anarchista vagy. Te hülye vagy. Ez nagy különbség, sajnos sokan itt ezt sem ismerik.
A királyságot meg neked nem javaslom, elég hamar rossz véged lenne.

XCat 2012.06.05. 15:18:24

... És ne hisztizz itt nekem. Bár ha jólesik... én ugyanúgy leszarlak. Legfeljebb írok belőled egy tanulmányt.

Bobby Newmark 2012.06.05. 15:20:40

@PlastiCat: A királyságban, hogy mi van, csak a király személyétől függ, innentől kezdve bármit állítani róla, hogy mi lenne, vagy mi nem, ostobaság.

Ezek után kicsit hiteltelen, hogy te hülyézel bárkit is.

Anarchiáról majd akkor nyilatkozz, ha tudod mit jelent, meg milyen irányzatai vannak.

Bobby Newmark 2012.06.05. 15:22:27

@PlastiCat: Na sejtettem, hogy valami csúcsbölcsésszel van dolgom.

Én mérnök vagyok, mivel fenyegesselek? Hogy körberajzollak?

XCat 2012.06.05. 15:22:30

@Bobby Newmark: Amire te gondolsz, az nem királyság, hanem személyi kultusz, bár ott is vannak törvények... javaslom fuss neki újra a nyolcáltalánosnak, elsőre valahogy nem sikerült megragadnod a lényegét.

Na tényleg vége, csá.

Bobby Newmark 2012.06.05. 15:31:06

@PlastiCat: Tudjad már jobban nálam, hogy mire gondolok!

Abszolutizmusról hallottál-e már? Ha nem, akkor szerva itt, csere ott, általános iskolás törikönyv ajánlott.

CID 2012.06.05. 17:01:54

@Bobby Newmark: Azért ez a körberajzolás jó ötlet, pláne, ha helyszínelő lennél :)

_____________ 2012.06.05. 19:47:03

@cicmen: Nem volt, csak titokban, a tv előtt brácsázott rá

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.06.05. 23:41:15

@@atpijkamo:

mno.hu/migr_1834/szcientologiai_erem_az_opni_bezarasaert-207506
www.mindennapi.hu/cikk/tudomany/szcientologusok-zarattak-be-a-lipotot-/2011-04-11/2570
weborvos.hu/lapszemle/szcientologiai_erem_opni_bezarasaert/167418/

"...Dobos szerint új neurológiai intézmény létrehozását csak akkor támogatnák, ha nem a hagyományos pszichiátriai, illetve gyógyszeres kezelés folyna az intézményben."

halkan megkédezném: hanem? l.r.h. könyveiből olvassanak fel nekik? Esetleg valami módon cseppfolyósítsák a könyveket, és infúzió formájában adagolják a betegeknek? Ha tud jobb módszert, ne tartsa magában. Amíg viszont nincs alternatíva, addig az ilyeneket nem kellene kiengedni. Készséggel elismerem, hogy az elzárás nem humánus módszer, de amíg nincs jobb, nekem megfelel.
Nem szeretnék arra eszmélni egyszer egy piros lámpánál álldogálva, hogy odaballag mellém egy ilyen eszehagyott, és fegyvert fog rám, mert a hangok azt mondták neki, hogy az ördög egy ezüst színű autóban fog érkezni dél körül.
Persze nem valószínű a fenti eset bekövetkezése, de nem is lehetetlen (az autóm színe ezüst, meg szoktam állni a pirosnál, a 3 feltételből 2 már teljesült is, ez 66% ugyebár ... a többit számold ki ;))

továbbá, és. sokat lehetett erről olvasni/hallani akkoriban (ezexerint téged ez elkerült :) ), és tudod mit szoktak ezzel kapcsolatban mondani ... nem zörög a haraszt, ha nem fújja a paraszt ;)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.05. 23:49:35

@donfuligjimmy: Hát nem tudom. Nem lettem meggyőzve. Azért köszi!

XCat 2012.06.05. 23:51:39

@donfuligjimmy: Én örülök neki, hogy bezárták. Az összes ilyen helyet ki kellene irtani, szégyenletes az emberiségre nézve.

XCat 2012.06.05. 23:53:14

@donfuligjimmy: Nem, ez Scott Scheidly. Aki mondjuk szerintem sem normális. Nem ezért, de a többi képe érdekes.

De vannak rosszabbak.

XCat 2012.06.06. 00:01:51

@atpijkamo: Múltkor összekevertem valahol a gayt meg a guyt. Ciki volt.

Amúgymeg; www.nyugat.hu/tartalom/cikk/11639

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.06. 00:05:00

@PlastiCat: Szexuális zavarai voltak. De kinek nincsenek? Ha nem lenne halál mindegy, azt mondanám, nem volt meleg. De az elvakultakat biztos lehet ezzel hergelni.

XCat 2012.06.06. 00:07:19

@atpijkamo: Szexuális zavarai? :DD Ez tetszik. :)
Milyen az, akinek nincsenek szexuális zavarai?

XCat 2012.06.06. 00:12:23

@atpijkamo: A magasabbrendű értelmi működéssel szexuális zavarok járnak. Szal örülj neki.
Akinek nincs, az állat. Szó szerint.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.06.06. 00:14:10

@PlastiCat: ok, alternatíva? csak azért kérdezem, mert te sem írtad, hogy mi legyen helyette. Mert ha nincs jobb 5let, akkor ez (opni) is jobb mint a semmi

XCat 2012.06.06. 00:17:18

@donfuligjimmy: Pontosan mire alternatíva? Diliházra vagy kezelésre?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.06.06. 00:20:37

@PlastiCat: Tyúk vagy tojás? butus cicus :P
Először a diliház. A beteget valahol el kell helyezni a kezelés idejére.

XCat 2012.06.06. 00:23:18

@donfuligjimmy: Nem, nem kell. Felesleges idő és pénzkidobás mindenkinek. Meg kell keresni, hogy mitől zakkant meg, és azzal csinálni valamit. Ha lehet, megszüntetni, ha nem lehet, segíteni neki váltani.

Bezárni és a maradék agyát is tönkretenni, nem túl célravezető, hosszabb távon.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.06.06. 00:31:45

@PlastiCat: értem. És hol kezeljék? Járjon ő is a körzeti orvoshoz? Mi legyen
a., addig amíg kiderül, hogy mi okozza a problémát
a1., a probléma megszüntetéséig
b., ha nem gyógyítható
?

XCat 2012.06.06. 00:35:05

@donfuligjimmy: Általában egészen nyilvánvaló, hogy mi okozza a problémát. Ha nem, akkor sem nehéz rájönni. (kivétel a kivétel, de az viszonylag ritka)

Megszüntetni már nehezebb. :)

Olyan nincs, hogy valami nem gyógyítható. Körzeti orvosnak ehhez semmi köze, azok egyébként is leginkább receptíróautomaták.

Bobby Newmark 2012.06.06. 09:23:47

@PlastiCat: Igen, sokkal jobb, ha kinn kóborolnak felügyelet nélkül a városban. Seggfej. Már megint.

Bobby Newmark 2012.06.06. 09:27:55

@PlastiCat: "Olyan nincs, hogy valami nem gyógyítható."

Várnak rád még kurvanagy meglepetések az életben.

Mondjuk aki ennyire álomvilágban él, arra gyakorlatilag csak meglepetések várnak. Csak azt nem értem, hogy ennyi ésszel eddig hogy maradtál életben?

IP gyűjtögető 2012.06.06. 09:34:44

biztos lehet már a témafelvetőjét is: milyen fokú műveletlenség teszi, hogy 2012-ben egy 57 éve megszűnt párt tagjának jelöljünk valakit?
Mondjuk a 7. általános tényleg annak a szintnek látszik amit sok ismétléssel talán elérhetett. Már csak emiatt is megérdemelt a szitu. ;)

Trackback 2012.06.06. 12:13:05

Fel kell bérelni a Becstelen brigantikat.

Gyorsan elintézik a nácidat, garanciával.

uninterested 2012.06.06. 13:33:12

Ha ez a legjobb ötleted, hogy írj a homárra a szomszéd eltávolítása miatt, akkor valóban gondok vannak nálad.
Vagy költözz 98%-ban C típusú állampolgárokkal fertőzött településre, és visszasírod a náci szomszédodat.

manes 2012.06.07. 07:13:40

Abbát tesz fel? Akkor ott már tényleg baj van....

Abolka 2012.06.07. 10:56:48

Nekem is volt hasonló ügyem egy nyugger házaspárral. Süketek, vaksik voltak de szó szerint, éjjel nappal fapapucsban csoszogtak fölöttem, üvöltették a TV-t, üvöltöttek egymással, nekimentek, tologatták a bútorokat - borzalmas volt.
Első körben tájékoztatnod kell a közös képviselőt - én azt javaslom írásban, tértivel mert így mindennek marad nyoma. Neki kötelessége felszólítani a szomszédot, hogy hagyjon fel a tevékenységével. A rendőröktől is érdemes jegyzőkönyvet kérni az intézkedésről, biztos ami biztos. Ha ezek megvannak, a kerületi önkormányzat szabálysértési osztályát kell megkeresni, ahol benyújthatod a panaszod. Közigazgatási eljárás keretében fognak határozatot hozni, amit ha a szomszéd ismét megszeg, az már szankcionálható lesz. Hosszú és idegörlő móka.

Superba 2012.06.08. 14:28:12

hát ha lehet el kell költözni mellőle.
nem az ember gondjs hogy mások elbaszott pszichológiai betegségét meggyógyítsa.
mellesleg némelyikőtök szomszédja szintén nem lennék:)
hogy milyen egymásnak ugrások mennek itt kis baromságokon:)

neuerhitler 2012.08.13. 21:15:18

Nemár ez én vagyok.:s...
Nem is szoktam kínozni a macskám!Csak simogatom...Egyébként meg miért zavarnak a náci zenéim? Na meg hogy püfölöm a bútorokat, és hogy zsidózom? Nem értelek.
Ui.: Azt kihagytad, hogy minden este hangosan olvasok a Mein Kampf-ból egy lábon ugrálva, alsógatyában, egy náci Hitler-bajuszos, fasiszta, zsidógyűlölő gumikacsával a fejemen, aki mindenkit utál, kivéve engem, és Hitlert, na meg Himmlert sem, valamint Dr. Morellt és Mengelét, a haláldoktort sem.Persze annak ellenére, hogy természetesen őt is minden este, fürdéskor megkínzom. Halál a zsidókra! Náciké legyen az uralom!
Üdv.: Ashley Vögel Falcon, náci német- amerikai emberke. Nem mellesleg, amit írtam szarkazmus volt. De ha ilyen okos vagy, biztosan rájöttél. Nem a nácival van baj, hanem veled. Ha annyira zavarna már rég elköltöztél volna. Egyébként nem csodálom, hogy megőrült szegényke. Ebben a világban már minden a kurva zsidóké. De ha egyszer valaki változtathatna ezen...Hm...egyszer.

Manyecska 2012.08.14. 09:45:38

@manes: igen, ez a legsúlyosabb!!:)

sajna 2013.02.09. 09:26:51

MENGELE A SZOMSZÉDOM!!!!
Előre is elnézést kérek, ha rossz helyre írtam, de sajnos az halálra vagyok ítélve!
Mit tegyek, hogyan védekezzek, a szomszéd mérgező füstölése miatt, hogy élhető legyen, házam illetve az udvarom?
Tisztelt olvasók!Kizárólag hozzáértő emberek segítségét kérem.
Szándékosan nem írtam le azt a szót, hogy "ellen"
De sajnos én már 20-éve itt lakom, és azóta, amióta a szomszédom felépítkezett, szinte ide tette látványosan éppenhogy az én házam mellé, a 3m-magas kéményét.Ezt úgy oldotta meg, ahova tette a kéményt, ott az ő háza tetejét lelaposította.De így sajnos az én házamnak ütközik a füst, és az udvaromat megtölti.
Mert ahogy kibukik az égéstermék egyes "1" módjára közlekedik a füst, de amit nehéz látni, az aztán kibírhatatlan! Minap már azt gondoltam, hogy ennél rosszabb nincs, de tévedtem!
Mert ahogy jöttem be a házam mellett (oldalánál a garázsból, akkor nem füstölt a kéménye, és egyszercsak olyat éreztem, mintha ecetet, vagy savat, vagy valami hasonlót ittam, vagy lélegeztem be, és rosszul is lettem, a gyomrom, a mellkasom erősen begörcsölt.
Most ott tartok, hogy jobb lenne, ha inkább füstölne.
Ennyit röviden, de tudom, hogy ez is hosszúra sikeredett.:"(((((( Előre is köszönöm, az elfogulatlan segítséget.
A kérdező kommentje:
1, Igen tudja, hogy kifüstöl, meg azt is, hogy nevetségesen alacsony a kéménye.
Persze 2-kéményt épített, hogy legyen a kandallónak is, de sajnos nem abba rak tüzet, mert az az ő udvara felől van.
2,nagyon fineszes, és 17-bőr van a képén, és hallgat mint a sír!
3,om nekem már azért is szólt, hogy a kerítéstől 70cm-re 3-szál vessző le volt tűzve, ami még akkor megsem éledt, hogy milesz, ha az megnő, és a házához hozzáér.
Én rögtön mindet kiszedettem, de még a kertemben is azt a pár fát, diófát cseresznye stb.ami a kertem közepén helyezkedett el, azt is, hogy pl-át mutassak.
Így most kizárólag füvem van csak.
Mindent kiírtattam!!!!!!
ÉN SZÓLTAM, TISZTELT ILLETÉKESEK, DE SAJNOS SENKI NEM INTÉZKEDIK AZONNAL, ÉS NEM TUDOM MEDDIG FOGOM BÍRNI,MERT(SÚLYOS KRÓNIKUS BETEGSÉGBEN SZENVEDEK) már a házam a börtönönné van alakítva, de átvitt értelemben, már nem csak a pohár vizemet mérgezte meg, HANEM A KUTAMAT IS, MERT A PADLÁSTEREMET IS gyönyörűen MEGTÖLTI MÉRGEZŐ VEGYÜLETTEL, ÉS ráadásul, még a házfalam is lefog válni.
KÉREM, SEGÍTSENEK, VAGY EZT ÉRDEMELTEM MEG?
Egyedül több gyermeket(árván) neveltem fel,akik tanultak, és hasznos tagjai, adófizető állampolgárok)
mind az 5, a szomszédjaim nem nevelnek ennyi gyermeket,összesen) és ide jutottam, hogy így el lehet bánni egy emberrel?
Előre is köszönök minden jóindulatú segítséget!
tothvili#e-mail 2013.02.05. 18:52

Manyecska 2013.02.09. 14:38:29

Hát, belinkeljük az első lapra, bizttos segítenek!!!:)

Manyecska 2013.02.09. 14:40:31

de mért írtam kéttével??:D

England win The Ashes! 2013.02.09. 17:03:12

@sajna: Javaslom, hogy ide írj: homarbox1@gmail.com

Akkor a blog gazdája (jó eséllyel) leközli. Namost lesz vagy kétszáz komment, abból két-három hasznos tanácsot is fog tartalmazni.

Manyecska 2013.02.09. 18:46:41

@Xezs: de, légyszi, de! Te meg hol voltál különben is..?:D@Dr Jozef Vengloš: ikszdé:) Az jó ötlet, hátha lesz belőle posz. Poszt.

Xezs 2013.02.10. 00:45:01

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: leszokóban vagyok a homárról, kurva sok időmet vette el és már untam is

volt olyan este hogy mire feleszméltem már 3 órája nyomtam

az nem teljesen normális szerintem :)

Manyecska 2014.01.13. 13:13:44

@Xezs: nem hát de erről nem a Homár tehet!!!!:)

Xezs 2014.01.13. 18:06:50

@Szőkenő Szarvas: Te képes voltál egy év múltán válaszolni? Eszem a kis zúzádat :)

Manyecska 2014.06.13. 10:27:53

@Xezs: köszi.@XCat: mondtam már hogy mennyanyádba? Vagy nem?:DDDD

AtiSnatch 2014.06.13. 11:04:05

@Manyecska: ez olyan ,mint tengeren a palack posta?

Xezs 2014.06.13. 20:05:09

@Manyecska: Megijesztesz. Visszajársz ősöreg elfeledett posztokba? Ez nem vall épeszűségre :)
süti beállítások módosítása