Tékozló Homár

A szemét parkolóőr

2012.06.13. 12:54 | jackyll | 168 komment

Rég túl vagyunk azon a türelmi időn, amit el lehetett volna várni az egységes budapesti parkolási rendszer kialakítására, a helyzet pedig egyre romlik. Lilláékat egy köcsög parkolóór mosolyogva nem igazította útba, hogy rossz automatába dobálják a pénzt, mert az már egy másik körzet, másik cég. Amint elmentek, jól le is büntette őket. Hogyan lehetne felszámolni ezt a szándékosan kártékony rendszert? Hirtelen mindenki átvált bringára?

2012. június 6-án 16:45-kor parkoltunk le a 7. kerületi Hársfa utcában. Én 38 hetes terhesen az autó mellett álltam, míg a férjem elment a szemben (a Király utcában) található, egyetlen látóhatáron belüli parkolóórához, hogy amíg kell, azaz 18 óráig jegyet vegyünk. A férjem már 5 perce áll az automatánál, és dobálja be a pénzt, de láthatóan nem sikerül jegyet vennie. Odamennék segíteni, de nem zárta be az autót, a kulcs pedig nála van, így őrzöm tovább a nyitott kocsit, és távolról figyelem, ahogyan küszködik az automatával. Ekkor jön egy parkolóellenőr, megszólítom, segítséget kérek tőle: “Elnézést, van itt a környéken még valahol parkolóautomata, mert ott áll a férjem - intek az automata irányába -, de láthatóan 5 perce nem tud jegyet venni belőle.” Erre az ellenőr: “De-de, van itt nagyon sok.” Ebben a pillanatban elindul felénk a férjem, mire az ellenőr megjegyzi: “De látja, már sikerült is neki!” Ekkor megköszönöm a segítségét, és betesszük a 16:50-kor 18:00-ig váltott jegyet az autóba, és elindulunk a dolgunkra. (Mint kiderült azért tartott ilyen sokáig a jegyvásárlás, mert ha az összeg akkora volt, hogy a jegy érvényessége túllépte a 18:00 órát, akkor nem adta ki a jegyet, csak a pénzt vissza, és lehetett újra próbálkozni.) Mikor 18:02-kor visszatértünk az autóhoz sokként ért minket a szélvédőn virító piros zacskó. Büntetés. A büntetés oka: érvénytelen jegy. A büntetést a távozásunk, azaz az ellenőrrel folytatott csevej után 4 perccel, 16:54-kor állították ki.

Mint az általunk vásárolt jegyen és a büntető cetlin található eltérő cégnevekből kiderült nem ugyanaz a két vállalat, tehát rossz automatából vettük a jegyet... A kedves ellenőr ezzel már akkor tisztában volt, amikor segítséget kértem tőle, már képzeletben akkor dörzsölhette az extra bevétel miatt a tenyerét...

A nap jegyzéke tehát, hogy 280 forintért vásárolhattunk parkolójegyet a Király utcai automatából a Terézvárosi Önkormányzat megbízásából a TVV NZrt parkoló cégtől (1064 Budapest Rózsa utca 81-83.), és befizethetünk 3120 forintot az ER-PARK Kft-nek (1071 Budapest Peterdy utca 6.) a 334-es számú ellenőrnek köszönhetően. Persze, mi tévedtünk, mi nem tudtuk, hogy nem jó ha a látóhatáron belül eső első automatából veszünk jegyet, de felháborító, hogy amikor segítséget kértünk az ER-PARK Kft., a területet ellenőrző 334-es számú ellenőrétől, akkor ő nem hogy segített volna, hanem direkt félrevezetett, majd az autótól való távozásunk után 4 perccel visszatért, és kedves kis mikuláscsomagot hagyott ott.

kocsogparkoloor.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 13:00:15

"ha az összeg akkora volt, hogy a jegy érvényessége túllépte a 18:00 órát, akkor nem adta ki a jegyet"

Úgy szokott lenni, hogy a fennmaradó pénzzel a reggel 8-tóli idpt veszi meg.

Dr. Kix 2012.06.13. 13:06:28

A büntit nem kell befizetni, vedd fel a kapcsolatot a parkolócégekkel, mindennapos probléma a fenti, csak sz@rnak rá...

Rosszindulatú Vászka 2012.06.13. 13:07:38

Sztem érdemes megreklamálni.

Monnyuk inkább totálkáros vagy zugügyvédes hirig.

szgyula 2012.06.13. 13:10:02

@atpijkamo: Azt megszüntették, mert túl jó volt az ügyfélnek. Ez most jó a cégnek, mert az ügyfél esetleg nem tud jegyet venni, mert pont annyi nincs nála. Sőt, jártam már úgy, hogy a minimum díj már átlógott a 18:00 határon, így elvi lehetetlenség volt jegyet venni.

De a posztoló menjen be az ügyfélszolgálatra, sokszor elfogadják és törlik a büntetést...

Harlequin 2012.06.13. 13:13:26

A 7. te magad légy...

Leadfoot 2012.06.13. 13:19:37

Ezt a posztot egy mondatban össze lehet foglalni:

Budapesten a fizetőparkolás körül irtózatos nagy a kupi, a parkolóórák szarok, az ellenőrök pedig surmók.

XCat 2012.06.13. 13:21:39

Erről már vagy hatvanszor el lett mondva minden, ami el lehetett, nem?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.13. 13:27:39

Az volt már, hogy az automaták PUR-habbal történő telefújását szigorúan büntetik?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.13. 13:28:11

@PlastiCat: el. de azér kedves jó édes annyukat őnekik mégeccer a ravatalon, ártani nem árthat.

Nicky Santor0 2012.06.13. 13:29:13

Egyébként nem biztos, hogy az ellenőr volt a surmó (jójó, erre elég kicsi esély, van, de hátha).
Lehet, hogy az ellenőr1, akit megkérdeztek, az ahhoz a céghez tartozott, és egy másik, ellenőr2 büntetett meg.

Valaki nem látta Daenerys Targaryen sárkányait???

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.13. 13:29:19

Egyáltalán: mi a 3,14csának kell egy városba több parkolótársaság? Több a jatt a jegyzőknek és a polgármestereknek?

PepeXVI 2012.06.13. 13:32:12

Most volt ugyanez a sztori a Totalcar-on. Valahová el kell küldeni az érvényes jegyet, és a két parkolótársaság lezongorázza egymás között. Elvileg nem lesz belőle bünti.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.13. 13:32:56

Ez egy olyan faj, aminek nem szabadna léteznie. Asszem tavaly volt egy ügy (illetve hát tavaly lettek lefülelve, de évekig csinálták), hogy zsebre dolgoztak keményen és min csúsztak el..? Hónapokig nem vették fel a fizetésüket!!

XCat 2012.06.13. 13:33:28

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Felelősek vagyunk a parkolóőreinkért, a cigányainkért, a politikusainkért... és a népünkért is. :)

Majd igyekszem vállalni.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.13. 13:34:49

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: télleg, mekkora ötlet! Mindenből csak egy kell. De jó nagy, hogy jusson mindegykinek. Egy párt, egy állam, egy kmözigazgatás, egy mindegy kiért.

Feltaláltad a szocilizmust baszki!

XCat 2012.06.13. 13:37:39

@Rosszindulatú Vászka:
Az azért nem egészen erről szólt.

A szocializmus 7 csodája:

1. Mindenkinek volt munkája.

2. Bár mindenkinek volt munkája, senki sem csinált semmit.

3. Bár senki sem csinált semmit, a terv 100% fölött teljesült.

4. Bár a terv 100% fölött teljesült, mégsem lehetett semmit kapni.

5. Bár nem lehetett semmit kapni, mindenkinek megvolt mindene.

6. Bár mindenkinek megvolt mindene, mégis mindenki lopott.

7. Bár mindenki lopott, mégsem hiányzott soha semmi.

Nem csoda, hogy akik ebben nőttek fel, azok nosztalgiáznak. Pl. én is. A memóriám meg már nekem sem a régi.

helianthus 2012.06.13. 13:42:05

alapvetően tök jó, hogy az ügyfél majd küldözgeti a parkolócéduláit és talán mégsem büntetik meg, de nem úgy kéne működni, hogy leparkol, jegyet vesz, hazamegy és elfelejti örökre, hogy parkolt? én egy kicsit hősként tekintek minden fővárosira, aki ilyen sztorik mellett még mer egyáltalán parkolni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.13. 13:42:29

@Rosszindulatú Vászka: Hát, ha a demokrácia lényege a parkolók és monopolszolgáltatók privatizálásán alapuló korrupció, akkor az sem kell!

Jokkura 2012.06.13. 13:44:08

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: :Pontosan.
Ja ,és VII. ker polgi az a Wattamány neveztő egy drótón rángatott Hakapec Maki (Bocs a majomtól),és úgy néz ki ,mint a Batmanben a Joker (bár annak legalább volt esze is) az egész orrkormi vezetése csak a saját zsebének a megtömésén ügyködik.

Kinek egy kiló paxitja ,meg bányászgyutacsa ?

XCat 2012.06.13. 13:44:19

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Jól haladsz, innen már csak egy lépés hogy jobbikos legyél. :)

Nesze zsepi, ne nyálhabozz össze mindent, amikor majd kitört rajtad a hibbanat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 13:44:24

@szgyula: "a minimum díj már átlógott a 18:00 határon, így elvi lehetetlenség volt jegyet venni."

:))

Abszurdisztán. Na, vajon miért?

Jokkura 2012.06.13. 13:45:32

@Jokkura: ..kinek van egy kiló ...

Rosszindulatú Vászka 2012.06.13. 13:46:30

@PlastiCat: barlangrajz és vandál bölcsesség, miszerint proliészosztás ez csak csupán.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ijet meg i állított faékesztergájos?

XCat 2012.06.13. 13:48:40

@Rosszindulatú Vászka: Ezt úgy nevezik, hogy poén. Tudod, ezek azok, amiket régen értettél.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hozzánk? Esélyed sincs rá.
Itt vagy, vagy nem vagy. Nincs hova belépni. :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.13. 13:54:54

"Persze, mi tévedtünk, mi nem tudtuk,
hogy nem jó ha a látóhatáron belül
eső első automatából veszünk jegyet..."
Egy lófaszt! Nehogymár neked kelljen tudni a szakaszhatárokat, amikor ez az égvilágon sehol nincs jelezve.
Elmegy a sok büdös szarkavaró köcsög a kurva anyjába!
Mintegy. És akkor még finom voltam.
Ajánlom magamat.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.13. 13:54:57

@Rosszindulatú Vászka: Ti, főleg olyan piros meg kék pártszínekben. Hogy majd mennyivel bizsrergősebb lesz a francia áram, hogy az Eon majd függetlenít minket az oroszoktól, hogy a BKV-t meg a MÁV-ot is privatizálni kell (hogy ne csak taxis blokádot tudjatok rendezni), hogy még a magyar víz is jobb ízű lesz, ha külföldi cégnek megy a számla, hogy a plazákat adókedvezményben és valami évi 8% eszközarányos, akár állami kasszából kiegészítendő eszközarányos jövedelemben kell részesíteni. Meg hogy a közbeszerzésnek két célja van: 1. Drágább, nyugat-európait meghaladó legyen minden támogatott beruházás, 2. a valódi munkát végző al-alvállakozók kényszer-látszatvállakozói ne kapják meg a munkájuk értékét, hanem az a pénz a politikai életet is meghatározni, kisajátítani akaró offshore-lovagoknál koncentrálódjon?

Rosszindulatú Vászka 2012.06.13. 13:56:00

@PlastiCat: nem, ez használt poén, azazhogy lerágott csont. Ja és újkorába senem volt vicces. Ezek a net közhejjé erodálodott faviccei.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 13:57:54

@Rosszindulatú Vászka: Azért 22 kerület, 22 kiskirállyal nem az a kánaán. Nyugodtan lehet egy városnak egyetlen városvezetése, ez nem ördögtől való.

Ha visszahozhatnánk a cuclizmus ama vívmányát, hogy mindenkinek van munkája, én támogatnám.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.13. 13:58:22

@atpijkamo: Ennél már csak az volt jobb, mikor a bedobott összeg átlógott reggelre, és az óra további pénzt követelt, mert ott (másnap reggel, mikor te már a világ másik végén voltál) nem érte el a minimumot.

453 2012.06.13. 13:58:54

De mi ez a hulyeseg alul, hogy 1 honapban csak egyszer mutathatod be az ervenyes jegyed? Nem akarok otleteket adni a parkolo oroknek, de.....

XCat 2012.06.13. 13:59:34

Reménytelenek vagytok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 13:59:43

@PlastiCat: "nosztalgiáznak. Pl. én is."

De akkor azon is nosztalgiázz, hogy lakásfelújítás előtt évekig kellet a kádat meg a csaptelepet vadászni. Nem pedig bemész a baumakszba, és száz közül választasz.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.13. 14:00:14

@atpijkamo: valaogy itten mindég sikerül a lehető legrosszabbat választni, végülis ez is művészet, illetve mekkora nagy szerencse kell hozzá.

Azazhogy ez is utópia, ha úgy vesszük.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 14:02:34

@agresszív kismalac: "Nehogymár neked kelljen tudni a szakaszhatárokat"

A precíz németek ezt is hogy megoldották anno. Építettek egy bazi nagy falat, csak hogy tudják azok a buta honpolgárok, hol a határ.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 14:04:58

@Rosszindulatú Vászka: "lerágott csont. Ja és újkorába senem volt vicces"

Szerintem találó, és ezen nem csorbít az, hogy szakállas.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.13. 14:06:28

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ez köz-, és magánszférát keresztül-kasul átszövő mutyi csak minálunk van (ilyen orbitális mértékben).
Egy-két embert fel kellene akasztani korrupcióért, mint Kínában, hátha elgondolkodna a többi.

FDToth 2012.06.13. 14:07:07

Ha bemész személyesen az ügyfélszolgálatra - jelen esetben ER-Pak Kft - akkor ezt 90% hogy törlik. Nekem többször megtették már, mert tényéeg rohadt idegesítő az, hogy van amikro a környékne 200-300 mteren bell nincs óra, vagy nem látható, ha meg találsz akkor meg ehet h nem ahhoz a területhez tartozik, ahol parkolsz...
Ezt a bp-i parkolási rendszert meg kelene már oldani. barmoság h ennyi féle cég szdheti be. miért nem a főváros szedi minden kerületeben???

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.13. 14:08:11

@atpijkamo: És tudták? Hát képesek voltak átfúrni alatta, b+!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.13. 14:11:06

Mit vártunk.
A parkolóőrök valószínűleg a patkányoknál is erkölcstelenebb fajta.

Hogy hogy lehetne felszámolni?
Meg kellene szüntetni...

Én mondjuk a kerületi rendszert és azok külön önkormányzatait sem látom indokoltnak.

XCat 2012.06.13. 14:11:43

@atpijkamo: Viszont nem is volt elvárás az ötévenkénti lakásfelújítás. Ellenben voltak olyan szerelők, akiknél nem az volt az elsődleges szempont, hogy egy hét múlva újra kelljen őket hívni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.13. 14:12:39

@atpijkamo: Volt pénz lakásfelújításra?
Biztos a burzsoázia csökevényébe tartozó szemétkulákvótá :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.13. 14:12:39

@PlastiCat: szerintem költözz el kubába. ottan jó helyed lenne.

XCat 2012.06.13. 14:13:44

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ha felidegesítesz, melléd költözök. n+1. szomszédnak. :)

De különben lassan tényleg jobb, mint itt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.13. 14:13:45

@PepeXVI: Gyakorlatilag meg lehet, hogy mind a kettő megbünteti, csak úgy :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.13. 14:15:15

@PlastiCat: jujj. monnyuk ezeknél sokkal rosszabb nem lehecc. ha rosszul viselkecc, leváglak a homárrul a júpíszíboxba, oszt nézhecc.

XCat 2012.06.13. 14:15:58

@Rosszindulatú Vászka: Nem bébi, ehhez nem szerencse kell. Ehhez TI kelletek. aztán csodálkoztok, miért jut el mindenki más odáig, hogy akkor őneki meg ti nem kelletek.

XCat 2012.06.13. 14:17:29

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: De.

@agresszív kismalac: Ettől is lejjebb? Amíg még itt vagyok, addig lehetőleg ne.

XCat 2012.06.13. 14:20:34

@ColT: Már régen nem. Csak még húztam, hogy hátha. De nem. Végetek. Talált, süllyedt, hol a wcpapír.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.13. 14:20:53

@atpijkamo: viszont már nagyon unalmas.... az összes többi okossággal egyetembe. de sajnos ilyen az élet, vagy megszoksz, vagy megszöksz és különben is az a baj a világgal, hogy a hülyék nemtommi az okosak megnemtommi, de majd valami okos úgyis beírja ide megint.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.13. 14:21:17

@PlastiCat: Majd dobj egy képeslapot, ha elmentél.
agresszív kismalac részére
palacsintálózó, helybe'
saját kezéhez

XCat 2012.06.13. 14:23:28

@agresszív kismalac: Nem verem magam költségbe miattad.

Dr Gregory House 2012.06.13. 14:27:26

Magyarország! Én így szeretlek!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 14:31:07

@ColT: Olcsó volt a kád meg csaptelep, csak nem lehetett kapni. A munkaerő meg még olcsübb volt. Akinek meg van pénze lakásra, legyen már pénze felújítani, ne lakjon szarban.

(Olcsóbb felújítani, mint ugyanolyan felújított lakást venni. De sokszor nem ez a szempont.)

Rosszindulatú Vászka 2012.06.13. 14:32:12

@PlastiCat: ezt mostan megint kissé túlspekuláltad, de mi így szeretünk :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 14:32:42

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ne röfögj már! (Illetve mit mondanak a zsiráfok?)

Én is be szoktam írni jó, de szakállas vicceket, mindig van akinek új.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.13. 14:33:35

@atpijkamo: Én is éltem már akkor ;)
Tehát nem lehetett kapni, tehát szerezni kellett. Az meg drága volt, mert mindenkinek kellett zsebbe dugdozni, hogy legyen cucc. :D

A munkaerő meg azért volt olcsó, mert akkor még nem finance assistant volt mindenki, hanem az emberek ki tudtak festeni egy falat, meg betonozni is tudtak -> hétvégén pár sör mellett megcsinálta az ember a haverokkal.

Rám meg hülyén néztek pár éve, hogy magam festettem a lakást.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 14:34:44

@PlastiCat: Téged nem tudlak, de a mi univerzumunkban nem divat az ötévenkénti lakésfelújítás. Az ötévenkénti festés, mázolás, az már inkább.

Akkoriban se voltak jobbak a szakik semmivel. Voltak jók is, most is vannak, voltak beleszarokszakik, most is vannak.

XCat 2012.06.13. 14:35:04

@Rosszindulatú Vászka: Nem. Most tényleg nem.

@agresszív kismalac: Jah hát miért nem kezdted ezzel? Hát írtam vóna én eddig is, csak vagy tintám nem volt, vagy a betűket nem ismertem...

XCat 2012.06.13. 14:36:30

@atpijkamo: Most is ugyanazok vannak, akik akkor. :) Az újak (értsd: az elmúlt 25-30 évben kiképzettek)semmit nem érnek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.13. 14:36:47

@atpijkamo: zsinyegni szokunk :D

jahh. de sokat adnék egy új viccér.... vagy olyanok nincsenek is? tuti vannak valahol.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 14:37:13

@ColT: Én nem dugdostam zsebbe. Lehet, hogy így nehezebben volt meg a kád, de meglett.

Festőt tudok jót, nem magam festem. De mikor a harmadik kőművest rúgtam ki, inkább megcsináltam magam. Nem tökéletes, de mindenképp jobb.

XCat 2012.06.13. 14:38:37

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A tömeg meg akar egy hűtlen asszonyt kövezni, de Jézus látva ezt, elkezd nekik prédikálni:
- Híveim, az vesse rá az első követ, aki még sohasem vétkezett.
Ekkor egy fekete ruhás nő kilép a tömegből, kezében egy nagy kő, hozzávágja a hűtlen asszonyhoz, aki halva esik össze. Amint a tömeg eloszlik, Jézus odaszól a fekete ruhás nőhöz:
- Ne haragudj anyám, de néha nagyon az idegeimre tudsz menni...

XCat 2012.06.13. 14:39:49

Dzzsááá... lázadó akjvékológép. :DDD Mik vannak... :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 14:40:51

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Hát akkor ne zsinnyegj már!

Az új viccek meg nemtom hova bújtak, én sem találom.

Monjak asszír vicceket? Nagyon gázak.

England win The Ashes! 2012.06.13. 14:41:30

@atpijkamo: Kád meg csaptelep? Kezdjük ott, hogy a cementhez meg a mészhez is akkor volt esély hozzájutni, ha az embernek volt ismerőse a Tüzépnél. Aztán ha volt cement, nem volt mész. Ha volt mész, nem volt tégla, ha volt tégla is, nem volt stb...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 14:42:02

@PlastiCat: Nálunk volt egy gázszerelő gyerek. Nagyon korrekt volt. Az apja üzletét viszi.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 14:44:14

Hoppá, Sumér.

- Időtlen idők óta nem történt meg, mi az?
- Ifjú feleség nem fingott a férje ölébe.

XCat 2012.06.13. 14:44:42

Hol a picsában éltetek ti. De most tényleg. Mi mindent mindig meg tudtunk venni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 14:45:42

@Dr Jozef Vengloš: Azért cement meg mész nem volt akkora gond, mint a csaptelep. Tégla meg nem sok kell lakásfelújításhoz. Ezt a falat kiveszem, oda átépítem, legfeljebb.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 14:46:58

@PlastiCat: Ne keverd a nyolcvanas évek utolsó éveit a hetvenes évekkel. Fiatalka vagy még. :)) Ez bók volt.

XCat 2012.06.13. 14:48:02

@atpijkamo: "A cement olyan hidraulikus kötőanyag, amelyben a kötő- és adalékanyagok víz hozzáadásával kémiai reakcióba lépnek egymással és azokat a cement képes tartósan összeragasztani. Megbízható adat hiányában az évenkénti cementgyártás a világon száz millió tonna nagyságrendűre becsülhető.
A cement elnevezés a római időkig nyúlik vissza, amikor is az opus caementitium kifejezést az olyan (a betonhoz hasonló) falazott szerkezetekre használták, amelyek kőzúzalékból és az azt összetartó égetett mészből készültek."

Ezek szerint meszük meg kövük sem volt.

XCat 2012.06.13. 14:50:54

@agresszív kismalac: Mi barmok voltunk. A becsületes munkát választotttuk, meg hogy mások boldogulását segítsük.

Belőlem ezt hála istennek ti már kineveltétek. Pontosan azt a szart érdemlitek amiben nyakig vagytok, és az ugrálással is csak azt fogjátok elérni, hogy hullámzani kezd majd.

@atpijkamo: Előtte épült minden, nem? Csak volt cement.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 14:51:39

@PlastiCat: A cementet mészkőből csinálják. Ha elmész Vác felé, látod, mennyi hiányzik a hegyből.

A rómaiak beton szerű anyagot használtak. Cementet nem tudtak csinálni, de a Vezúv lejtőin bányásztak hasonló anyagot. A pontos kémiai dolgokat majd egy nálam hozzáertőbb bekommenteli.

England win The Ashes! 2012.06.13. 14:55:34

@atpijkamo: Lakásfelújításhoz valóban nem kell sok tégla, ha egyáltalán, csak példaként említettem. Mi a szoci végéhez közel kezdtünk építkezni, komoly kihívás volt beszerezni a cuccot.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 14:57:15

@PlastiCat: Ha az egyszerű állampolgárnak kellett nem volt semmi. A banántól a kádig. Azért valamit mindig lehetett kapni, de legritkább esetben azt, ami éppen kellett. Ezért ha valamit kapni lehetett, és várható volt, hogy az elkövetkezendő 10 évben szükség lesz rá, akkor meg kellett venni. Jó nagy pince rúlez.

Ha volt egy sor, beálltál.

XCat 2012.06.13. 15:00:20

@atpijkamo: Ahhoz képest hogy most aztán tényleg minden van, nektek az sem felel meg.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 15:02:57

@PlastiCat: Nem mondtam, hogy nem felel meg. Eléldegélek benne. De lehetne jobb is. Most sokkal jobb, mint az átkosban. Nem gazdaságilag, hanem mindent egybevéve a szabadsággal együtt. De messze nem ez a létező világok legjobbika.

XCat 2012.06.13. 15:06:08

@atpijkamo: Miért, ti a létező világok lényeinek a legtökéletesebbjei vagytok?...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 15:09:48

@PlastiCat: Nem szeretnék eszerénytelennek mutatkozni, de....

Én mindig rendesen megcsinálom a feladatomat. Fura mód mástól is elvárnám.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 15:12:42

@agresszív kismalac: Volt egy jó sorozat erről a spektrumon. Léghajóval, nyíllal, metrőval, szörffel, mindennnel mentek....

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.13. 15:31:14

@atpijkamo: ...de mindig csak egy irányba.
Érthetetlen.
Az NDK-ba csak Dean Reed disszidált.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 15:32:27

@agresszív kismalac: Na de akkor végig. Eneszkás srác a vörös téren szállt le.

England win The Ashes! 2012.06.13. 15:38:00

@agresszív kismalac: Azért nem egészen. Valahol olvastam, hogy mivel a zendéká a falat nem a határon, hanem attól méterekkel beljebb, saját területén húzta fel (maga Pinkflojd elvtárs utasításai alapján, by Nádas György), csomó nyugatnémet kisstílű bűnöző a keleti oldalra (de még a fal elé) "menekült". A zendéká leszarta, a zeneszkás hatóságok meg nem mertek a területre lépni, mert mi van, ha a keletiek mégsem szarják le. Aztán, mikor elkezdték a falat bontani, állítólag csomóan át is szöktek keletre, de pár óra múlva visszatoloncolták őket.

M_R 2012.06.13. 15:53:30

Parkolóban megállás, rendszámtáblák a táskába... Aztán büntessenek mást a kis kötsögök. :)

Anti Anyag (törölt) 2012.06.13. 16:08:02

SMS parkolás. Drágább de biztosabb.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 16:15:06

@PlastiCat: "Előtte épült minden, nem? Csak volt cement."

He. Balatoni villák százai épültek az M7-esből kiklopott cementből. Aztán lehetett felújítani az autópályát.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.13. 16:25:37

@atpijkamo: Egy asszír uralkodó azt hiszem nem is jönne most rosszul.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.06.13. 16:51:55

@atpijkamo: Szart se ér az egész. A gyerekeim nem szeretik a banánt, mindig nekem kell megenni a mardékot. Egyébként én is valahogy úgy vagyok vele, mint te, pedig csak 45 éves vagyok. AMikor nagyon tele vana tököm az egésszel, arra gondolok, hogy mekkora szám volt, amikor egyetemistaként, a frissen kiváltott világútlevelemmel a zsebemben ültem a Canale Grande partján, ittam fonott üvegből az olcsó (a faszt volt olcsó, nekem akkor kurva drága volt!) Chiantit, és köpködtem az olajbogyó magját a vízbe. Sosem cserélném vissza ezt az érzést a 0,20 DM-es Quck Kolara, meg a 10 forintos, pisimeleg Balatoni Világos élményére a siófoki strandon.

@agresszív kismalac: Na, de az is úgy megbánta, hogy inkább lemerült, hogy kibekkelje, csak aztán mégsem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 16:52:36

@Anomalocaris: Mikor gy volt, nem csinált semmit 6 évig, legfeljebb ártott. Úgy gondoltam, egy sültkrumpli jobb lenne helyette. De ov mindenképpen.

Az elmúlt 2 év ámokfutását látva nemhogy egy sültrktrumpli jobb lenne, de akár gy is.

Az asszír uralkodóért küldöttséget indítanék ajándékokkal megrakva. Lásd "Beszélő köntös".

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 17:00:00

@Csokis: Én is unom a banánt. De azért megeszem a maradékot.

Kicsit gondoljunk bele, milyen lenne most a cuclismus. A Dacia autó nem az alja lenne, hanem a teteje. Telefonért, internetért sorba kellene állni. Szovjet notebook 5 kiló lenne. Mobilt csak elvtársak kapnának, az is 2 kilós lenne. Lakáshiány, albérletek, társbérletek, újabb lakótelepek...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 17:01:20

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: :))

Néztem egyet csempézni. Gyönyörűen csinálta. Nem mind olyan.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.13. 17:07:06

@Csokis: Lemerülni lemerült, csak nem tudta, hogy a víz alatt nincs levegő.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.13. 17:14:30

@atpijkamo:
- A Dacia most sem az alja, attól, hogy nem a Renault-pina van rajta. Kínában is elég nagy autóválaszték van.
- A munkahelyem közelében van egy T-pont, az előző mellett a helyi UPC. Állandó a sorbanállás.
- Szovjet notbuk nem lenne több i5 dekánál - csak a meghajtó aggregátor és akkumulátor legalább 30 kilót nyomna, de azt banyatankkal lehetne szállítani.
- Kanában is vagy mindenki elvtárs, vagy más is kap debiltelefont?
- Lakáshiány most is van, legalábbis itthoni jövedelmekből megszerezhető és fenntartható lakásokból nincs kínálat. Hogy a luxusgettók üresen állnak, az más kérdés, azokat nem magyaroknak, és főleg nem tisztességesen, bérből és fizetésből élőknek építették. A fiatalok többsége albérletben van, privatizálták szarér-húgyér' a kollégiumokat, az üres munkásszállókból hotelek lettek, amelyekben szintén nem lehet becsületes úton szerzett jövedelemből lakni huzamosabban.
Ja igen: lakótelepek a "kapitalizmusban" is épültek, az nem politikai rendszer-, hanem kor (és kór-) függő.
És "Ha unod a banánt, válaszd a narancsot!"

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.13. 17:15:24

@atpijkamo: Csak szólnÁk, hogy Kínában ma is szocializmus van.
Az éremnek mindig legalább két oldala van.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 17:17:16

@agresszív kismalac: @Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Szak szólnák, hogy Kínában sincs már szocializmus. Ha az kell, É.-Koreába kell menni. Azt inkább el se képzelem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 17:20:52

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "Állandó a sorbanállás."

Nem ér. Számlareklamáció, nem új vonal létesítése.

Nem mondtam, hogy nagyon rossz a Dácia. Csak hát nem egy merci. A kínai autókat az ellenségemnek se kívánom.

A lakások 10-20 százaléka nem lakásnak van használva. Iroda vagy üres.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.13. 17:20:53

@atpijkamo: Pont erről beszélek. Az unorthodox szocializmusról. Nem olyan régen Kínában is ugyanaz volt, mint Kiméknél.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 17:22:20

@agresszív kismalac: Azt nem tudom eldönteni, hogy a kínaiak brutálisan el vannak nyomva, és fel kéne őket szabadítani, vagy az az ország másképp nem is kormányozható.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.13. 17:29:14

@atpijkamo: BIZTOS, hogy rengetegen igen keményen el vannak nyomva (az éremnek itt is két oldala van).
Csupán azt mondom, hogy az ideológiát- semmiféle ideológiát- nem lehet megenni.
Mi pedig a rendszerváltáskor (de azóta is), rengeteg gyereket öntöttünk ki a fürdővízzel együtt. Igazi dzsentrimódon.
Te mondtad- rosszabbul élünk, mint élhetnénk. Többek közt ezért.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.13. 17:39:55

@atpijkamo: Pedig jobb ha felkészülsz rá, hogy ő tovább lesz mint 6 év. Merthogy erre van igény. Tudom hogy közhely, de akkor is igaz, hogy ők csak olyanok, amilyenekké az embik formálják őket. De az nem is lenne jó, ha már 2 év múlva leváltaná őket valami szedett-vedett káoszkoalicíó, annak semmi értelme. Majd talán 10-20 év múlva, de persze az is lehet hogy addigra az embik még hülyébbek lesznek.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.13. 17:44:10

@atpijkamo: Kelet-Turkesztán elszakadását mindenképp támogatnám :)

apanna 2012.06.13. 17:48:00

Amíg az egész fővárosban nem lesz egységes a parkolórendszer, egy díjbeszedővel, és amíg a parkolóőrök fejpénzre dolgoznak, vagyis nem szolgáltatnak, hanem behajtanak, addig itt a büdös életben nem lesz rend.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.13. 18:00:53

@atpijkamo: Engem eléggé irritál ez a Dalai Láma-mánia, ami ilyen divatos lett az ilyen önmagukat keresgélő nyugati hippik között. Az ujgurokat közelebb érzem Magamhoz.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.13. 18:02:24

@atpijkamo: "A tüzes paripák, a lovaglásomhoz befogottak, vérük árjában gázoltak, mint folyóban. Harcom szekere, a gonosz és a rossz eltiprója - vérben és ürülékben fürödtek kerekei. Heréiket levágván, nemzőerejüket semmivé tettem, mint az uborka termése érés idején. Kezüket levágtam."

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 18:05:41

@Anomalocaris: Nem mondod! Fideszesek voltak vagy emeszpések?

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.06.13. 18:24:53

@Anomalocaris: Persze, hogy divatos, mert nem csak egy földterület meg politika, hanem valami szép eszmeiség, menő vallás is húzódik mögötte.

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2012.06.13. 18:31:22

A problémáról már én is hallottam, pont ezen a környéken. Tudniillik, hogy az utca másik fele az már másik kerülethez tartozik.

A gond ott kezdődik, hogy amikor egy kismamával ilyet meg lehet csinálni, akkor ott valami erkölcsi/morális "gát" is átszakad; tehát ha mindenképpen büntetni akar az ellenőr, de látja, hogy egy kismamával van dolga, akkor mégsem tenné/teszi meg... Itt vannak a gondok.

A másik kedvencem ilyen parkolóórás sztorik közül az, ahol a delikvens elfelejtett 20 forintot befizetni tartozásként és folyamatosan küldték neki erről a csekket, míg végül mér valami 100.000 akárhány forinttal tartozott. Persze a levél, papír, kézbesítés díja jóval meghaladta a követelt 20 forintot.

Abszurdisztán.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 18:37:43

@Grabbe: "egy kismamával ilyet meg lehet csinálni"

Pedig tudnia kellene, hogy a mamaszauroszakkal vigyázni kell, félelmetesek tudnak lenni.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.13. 18:50:47

@atpijkamo: Az asszíroknál a kétharmados győzelem szó szerint is értendő volt. :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.06.13. 18:51:41

Pénzért parkolni ősi román szokás! Szerezzetek lakossági engedélyt!!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 18:51:42

@Anomalocaris: Cézár meg megtizedelte a saját katonáit. Vagy Hadrianus?

Anomalocaris (törölt) 2012.06.13. 18:52:26

@Hicudzsi: Hát ez ugyanúgy igaz Turkesztánra is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 18:59:56

@Anomalocaris: "Kismamák bekaphatják."

Már bekapták a legyet.

"Rómát sose szerettem."

Én is a trójaiaknak szurkoltam... vagy a kartágóiaknak?

Anomalocaris (törölt) 2012.06.13. 19:05:32

@Hicudzsi: Az ujgurok muszlimok, és az sokkal menőbb, mint az a mindenkit ölelgető és szeretgető Láma.

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.06.13. 19:08:18

@atpijkamo: Ha a tízezer mártírra gondolsz azt asszem Hadriánusra fogták.

England win The Ashes! 2012.06.13. 19:17:48

@atpijkamo: Cézár nagy csávó volt. Még Las Vegasban is van palotája!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.13. 19:20:34

@Dr Jozef Vengloš: Mekkora királyság már, hogy a neve köznévvé vált! Nem soknak adatott meg. Szendvics, kardigán, ...

England win The Ashes! 2012.06.13. 19:35:30

@atpijkamo: Milyen igaz! Sőt, az ő esetében még a keresztneve is köznévvé vált. :)

Makadám, kardántengely, bovden, garbó, dobostorta.

A szendvics nem jó példa, ott ugyanis emberünknek nem ez volt a vezetékneve, hanem a címe volt "Earl of Sandwich" (hasonlóan a raglán vagy a derbi névadójához).

England win The Ashes! 2012.06.13. 19:44:16

@atpijkamo: Az kiről van elnevezve, Sir Francis Pull-Overről? :D

Mylady 2012.06.13. 20:03:33

@Dr Jozef Vengloš: Hát ennek így nem sok értelme lett volna. A falat tényleg nem pont a határon húzták fel, hanem kb 3-5 méterrel beljebb. De a nyugati oldalról szabadon megközelíthető volt, pl tele volt pingálva graffitivel, út volt mellette. Ha egy bűnöző odamenekült volna, akkor a nyugat-németeknek elég lett volna megállni a faltól 5 méterre és megvárni, míg a bűnözőjük megunja az életet azon az 5 méteren. Egyébként is a kisstílű bűnözőknek valószínűleg kisebb fenyegetés lett volna a nyugati rendőr, mint a keleti határőr karjaiba futni.
De nem kötözködés, csak nem látom értelmét a gyakorlatban.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.13. 20:21:09

@atpijkamo: Lucullusból meg paradicsom lett, meg fűszermárka.

Xezs 2012.06.13. 20:48:22

Hogy lehet valakit LEbüntetni?

England win The Ashes! 2012.06.13. 20:50:56

@Mylady: Nem tudom, erre gondoltam én is. De arra tippelek, hogy a rendőr unta el hamarabb a várakozást. Természetesen ha valami gyilkosról lett volna szó, akkor találtak volna módot az elfogására.
Mindenesetre ezt a bontáskor való átmenekülést és a későbbi visszatoloncolást tényként kezelték.

Mylady 2012.06.13. 21:00:48

@Dr Jozef Vengloš: Na, ez meg azért hangzik furcsán, mert a falat hónapokkal a határnyitás után kezdték érdemben bontani (a határnyitáskor "csak" plusz átjárókat vágtak rajta). Amikor hirtelen megnyitották határt, akkora volt a tömeg, hogy az ellenőrzést is megszüntették a határon. Ráadásul a falat ugye azért emelték, mert tömegesen távoztak az emberek keletről nyugatra. Furcsa lenne, ha a határnyitás után keletről nyugatra toloncoltak volna embereket.
De nem vagyok a téma szakértője, úgyhogy akár igaz is lehet - még akkor is, ha nem hangzik túl logikusan.

England win The Ashes! 2012.06.13. 21:11:46

@Mylady: Várj, közben megtaláltam, nem a bontáskor volt, hanem kicsit korábban:

"1988. július 1-jén területcsere zajlott le Kelet- és Nyugat-Berlin között. A fal nyugati oldalán lévő, de az NDK-hoz tartozó ún. Lenné-háromszög addig gyakorlatilag területenkívüliséget élvezett, lakói hajléktalanok és a nyugati törvényekkel szembekerült szélsőbalos aktivisták voltak. A területcsere bekövetkeztekor a nyugati rendőrség azonnal megszállta a területet, amelynek lakói a berlini falon átmászva az NDK-ba menekültek, ahonnan az NDK népi rendőrsége órákon belül visszatoloncolta őket Nyugat-Berlinbe."

www.doksi.hu/news.php?order=ShowArticle&id=1283

Mylady 2012.06.13. 21:19:33

@Dr Jozef Vengloš: Na, ezt, így, simán elhiszem. Olvastam valahol, hogy a határnyitás után még volt egy időszak, amikor az ndk-sok komolyan azt hitték, hogy visszaállítható a régi rendszer, csak némi plusz szabadságot kell adni az embereknek. A megtört falat elkezdték helyreállítani...

England win The Ashes! 2012.06.13. 21:42:19

@Mylady: Igazuk volt. Sőt, nem csak Berlinben kellett volna. "Mert fölhúzták volna Karabahban, akkor az örmény elvtársak nem verekedtek volna össze az azerbajdzsán elvtársakkal." :)

roqfort 2012.06.13. 21:54:19

Egyik ismerősöm most nyert meg egy 100% hasonló ügyet békéltető bíróság előtt a parkoló társasággal szemben. Ha a károsultaknak kell kapcsolat, priviben szívesen segítek (ha még lehet azután, hogy már becsengették a rablóknak a plusz zsét). Undorítóak ezek a parkoló cégek. Undorítóak voltak a kommunisták idején is, meg most a narancssárga önkormányzatok zászlaja alatt is. Le kéne önteni benzinnel és megyújtani egy égő érvénytelen jeggyel az összes ilyen cég ügyvezetőjét. Ja, MODERÁTORNAK, miért hagyod hogy sok unatkozó, pénztelen fsz szétbarmolja a blogodat abszolút nem a témához illeszkedő, megszámlálhatatlan mennyiségű kommenttel? Ráadásul ez mostanra már abszolút jellemző lett, meg fogják ölni ezt a blogot.

Xezs 2012.06.13. 22:14:26

hallom ahogy a blog halálhörög

blöe-blöe-blöe

XCat 2012.06.13. 22:16:02

@roqfort: Nem akarlak elkeseríteni, de mi tartjuk úgyahogy életben.

Szóval neked van pénzed.... veszel nekem olyan rucit, mint Morvai néninek van?

bekbórd! 2012.06.14. 08:07:10

Addig olvastam, hogy "...terhesen". Nem érdekel a hiszti.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.14. 09:11:43

@apanna: A felszíni, közterületi parkolásban ugyan mi a szolgáltatás?

j311 2012.06.14. 14:12:19

Mi köze a történethez annak, hogy felcsináltatta magát a poszt toló?

Balint Gyuri bacsi 2012.06.16. 13:54:02

"Persze, mi tévedtünk, mi nem tudtuk, hogy nem jó ha a látóhatáron belül eső első automatából veszünk jegyet,"

Nem ti tevedtetek hanem az egesz rendszer ugy ahogy van aljas es a parkoloor meg odaig csuszott, hogy a jutalekaert elvagna a torkodat.
Ovodaban voltak ilyen bi-bi-bizos gyerekek. A zome azota kinotte de a rendszer ujra tanitja felnott korban.

Embernek maradni. Ez a kulcs keremszepen.

Navarone 2012.06.19. 11:18:22

Nem tudom, mi lett a vége ennek a sztorinak, nem olvastam végig a kommenteket. De ilyenkor be kell menni az ügyfélszolgálatra, és általában méltányosságból törlik a büntetést.

jujube 2012.07.04. 13:05:30

Kedves Homár!
Ezt Írtam a IX. ker. Önkormányzatnak, de szerintem még választ sem kapok:
2012. július 4-én 8 óra 53-kor álltam meg az autómmal a Bp. XI. ker. Lechner Ödön fasornál lévő Illy kávézóval majdnem szemben a két és fél éves unokámmal. Kerestem a parkoló órát, nem láttam, hát benyitottam a kávézóba – nem mentünk be, csak az ajtóban álltunk meg – és megkérdeztem, hogy hol a parkoló óra, a kávézó alkalmazottja kijött az ajtóba hozzánk és megmutatta, hogy visszafelé menjek. Azonnal el is indultunk, de láttam, hogy az autóm mellett már ott állt az ellenőr. Átszóltam neki, hogy ne büntessen meg, csak megkérdeztem, hol van az óra, azonnal megyek és bedobom a parkolási díjat. Sajnos a pici unokám nem tud elég gyorsan szaladni, hát eltartott kb. fél percig, amíg odaértünk, és sikerült bedobni a parkolási díjat. Mire odaértünk az autóhoz, már rajta volt a büntetés. Nem csoda, hogy felháborodtam az eljáráson, hiszen egy pici gyerekkel nem biztos, hogy az autótól másodpercek alatt kell az óráig és vissza megjárni az utat. A fényképező gépemmel lefotóztam az esetet, és a helyet, hogy látszódjék, hol történt a dolog.
Kérem, hogy figyelmeztessék a 10461 sz. ellenőrt, hogy az ilyen eljárás még tovább növeli a velük kapcsolatos utálatot és felháborodást, és most már tapasztalatból tudom, hogy teljes joggal.

Egyébként azóta már hazaértünk – sikerült hamarabb elintézni a dolgunkat – a levelet is megírtam, a büntetési cédulát átfaxoltam a parkolási társaságnak, és még mindig jogom lenne ott parkolni, mert az óra szerint 11 óra 12 percig állhatnék ott az autómmal, miközben már egy órája itthon vagyunk. Azóta már egy másik autó áll azon a helyen, a parkolási társaság pedig jogtalanul gazdagodik, mert egy óra parkolási díjat kétszer szed be. Hányszor fordulhat ez elő naponta és hány helyen. Hol van ideje és energiája az embernek 40 fokos hőségben bemenni személyesen a parkoló cédulával a társasághoz, és visszakérni a fölöslegesen befizetett összeget. Nem csalás ez? Én nem tudom, de ha egy boltban sikerül ilyesmit elkövetni, az biztos, hogy az üzletet bezárják vagy két hétre, vagy csúnyán megbüntetik a boltvezetőt. Egyébként kérek számlát a parkolásomról.

Egy perccel később büntetett meg, mint ahogy a jegyet váltottam. Látta a nyomorult, hogy nyomom be a pénzt, a gyerek mellettem, 40 fok árnyékban.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.04. 13:14:29

@jujube: Ezt küldjed be mélbe' a fotóval, hátha kirakják.

jujube 2012.07.04. 17:27:42

Sajnos nem tudom, hová, pedig megérdemelnék.
süti beállítások módosítása