Tékozló Homár

Szöveges csirkemell Béres Alexandrától (frissítve)

2012.07.05. 12:01 | jackyll | 205 komment

szovegescsirke.jpgA Homár nem osztozik Mia felháborodásán. A csirkemellre sütött extra információ igenis hozzáadott érték lehet. Étteremben például percre pontosan lehetne tudni, mikor indult a sütőbe a "frissensült". Diszkréten üzenhet vele szeretteinek családi összejöveteleken, vagy kínai álbölcsességekkel fáraszthatja kertjében lerészegedett kollégáit. Több szöveget a sülthúsokra! Grilltextinget minden háztartásba!

Csatolok egy fotót a Béres Alexandra-féle pesztós csirkemellről, ami június elején ebédkiszállítás útján érkezett hozzám. A fitness adagokhoz fitness skála is dukált (bár a kódrendszerét nem sikerült megfejtenem), szorosan a csirkemell felszínére applikálva, hogy így is támogassák az egészséges és mértékletes étkezést.

Még aznap (június 7-én) elküldtem a képet és a leírást az ügyfélszolgálatnak, de azóta sem méltattak válaszra azzal kapcsolatban, hogy mit tesznek azért, hogy a jövőben ilyesmi ne fordulhasson elő. Mivel erős a gyanúm, hogy Béres Alexandra, aki a nevét adja ehhez a szolgáltatáshoz, nem tud arról, hogy munkatársai ilyen munkamorállal dolgoznak, nem maradt más választásom, mint a Te nyilvánosságodhoz fordulni, hátha így tudomást szerez arról, hogy kollégái hogyan alapozzák meg hitelességét.

 Addig is mindenki legyen óvatos, mert sok minden rejtőzhet a pesztó jótékony takarásában…

 Üdv

 Mia

UPDATE 14:04: A BioGastro Kft már válaszolt is, mire kikerült a poszt:

Sent: Thursday, July 05, 2012 11:32 AM
Subject: Béres reklamáció

Tisztelt ... !

Mea culpa maxima! Önnek igaza van, sajnos nem reagáltunk az Ön panaszára, azt rosszul kezeltük. Elnézését kérjük. A kritikai megjegyzéseivel kapcsolatban, melyekben érthetően az ingerültség nyomai is fellelhetőek de ennél fogva, szintén érthető módon az objektivitás némi csorbát szenved, engedjen meg nekünk néhány megállapítást:

1.       Minden vevő fontos a számunkra ! Érthetetlen a számunkra, hogy miért lenne másképpen.

2.       Heti 4-5e Ft igen komoly összeg étkezésre költve a mai világban.

3.       Az értékrendünket nem ismerheti, hiszen Ön egyetlen egy hiba alapján próbálja azt egészében negatívnak vélelmezni. (Leveléből nem derül ki pontosan, hogy az értékrend alatt a nem megfelelő ügyfélpanasz kezelését avagy más dolgot ért.)

4.       Ezért Örömmel találkozunk Önnel, hogy az értékrendünkkel megismertessük s Öntől mint Ügyféltől, hasznos észrevételekre tegyünk szert, már csak azért is, hogy tisztázhassuk a „helynek” a fogalmát amit Ön homályba burkolva definiál levelében.

5.       Amennyiben Ön nem rendel többet nálunk, úgy azt sajnálattal kénytelenek leszünk tudomásul venni és levonjuk a megfelelő következtetéseket.

6.       A nyilvánosság tájékoztatásának örülünk, minden fajta nyilvánosságnak van kommunikációs értéke, főleg akkor ha Ön tudja, hogy és amennyiben

7.                       a nyilvánosságot tájékoztatja vagy már tájékoztatta, úgy a korrektség és sportszerűség okán a jelen levelünk tartalmáról is köteles azt tájékoztatni és

8.                      megosztani azt a méltán ismert Tékozló Homár blog szerkesztőivel.


Sorainknak szentelt kitüntető figyelmét megköszönve maradunk Tisztelettel:


BioGastro Kft

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.05. 12:04:59

Mindig találok a kenyérbe, kajába kavicstörmeléket, üveget... Akinek ilyen a gusztusa, annak legyen is hozzá gyomra! A feliratba legalább nem törik bele a foga.

gelsystem 2012.07.05. 12:05:06

hajrá EDEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.05. 12:07:45

Nem az a zavaró, hogy rá van írva, hanem ha pl. a lejárati dátum van rajta, és már elmúlt... ;)

gelsystem 2012.07.05. 12:08:25

bazzzzzzzzzeeeeeeeeeeee!!!

a postolót lehet-e már????
te biztosan bőcsész lehecc, minimum több diplomával!!!
te figyelj! csülköt ne is vegyé, mert ott még jobban nehézségekbe ütköznél, úgy össze van fírkálva!!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.05. 12:10:40

Mennyivel jobb ugye a Tesco-s hús, amin csak a címkét cserélgetik...

England win The Ashes! 2012.07.05. 12:11:11

Le merem fogadni, hogy a poszter a betűlevesben is megpróbálta követni a cselekményt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.05. 12:17:12

B--------
V----------

Azért ezt meg kellene fejtenünk

Sokorai_Atala 2012.07.05. 12:37:05

van élelmiszerjelölő tinta, húsfélék jelölésére is használják.
Lehet így üzen a hentes Pista konyhás Erzsikének, de egészségre ártalmatlan.
Pista: Biztos (B)?
Erzsike: Vasárnap (V)
vagy a moszad írta rá.

Martinicske 2012.07.05. 12:37:34

Szerintem a Béres Alexandrának halvány lila gőze sincs arról, hogy az ételek készítése hogyan miképp megy.

England win The Ashes! 2012.07.05. 12:37:52

@Pdudas: www.kekszalag.hu/elo-kozvetites

Az Adrienn fantázianevű, HUN-633 jelzéssel ellátott hajót keresd!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.05. 12:39:07

@Sokorai_Atala: :))

Jancsi: - Gyere Julis, basszunk!
Julis: - Értem ám a célzást.

Rejtélyes 2012.07.05. 12:40:05

Szerintem meg A és B, mivel a B-hez képest a V fejjel lefelé lenne :) Csak tükörben kell nézni, mert az "adathordozón", amiről átkerült, normálisan volt, a lenyomat meg így néz ki.

Pdudas 2012.07.05. 12:41:02

@Dr Jozef Vengloš: To'kerulo tavverseny...
Esaztigyhogy?

A munkakerulo nem dolgozik - a tokerulo nem tavazik? :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.05. 12:44:21

@Pdudas: A munkakerulő nem dolgozik, a tókerülő nem vitorlázik.

Ja, de igen.

Manyecska 2012.07.05. 12:44:32

Csirkemell, B-kosár.. mi a gond??? :P
kismellű pipi lehetett.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.05. 12:45:50

@Pdudas: Kerülik a tavat. Aki ki tud menni a tóról, az nyer.

@Sokorai_Atala: Rossz a sorrend. VB. Focista kaja, a legutolsó VB idejéről.

Sokorai_Atala 2012.07.05. 12:46:42

@atpijkamo: erre gondoltam én is csak a betűkkel szimbolizáltam.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.05. 12:47:51

@Martinicske: Alexandra Béres csak csomagolta, és aláírta. Tíz év múlva sokat fog érni ez a dedikált csirkemell.

A
_

B

Pdudas 2012.07.05. 12:47:56

@ColT: vagy mar a kovetkezo VB-re :)

Vagy csak szimplan ezen merte ossze Vili es Bela ...

Sokorai_Atala 2012.07.05. 12:47:57

@Dr Jozef Vengloš: fiatalkori botlás, még csibe korából.

Sokorai_Atala 2012.07.05. 12:52:53

@atpijkamo: ja, egy húrra pendülünk:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.05. 12:55:14

@Sokorai_Atala: Hehe.

Szeretm, ahogy tolod. Nem bombasztikus, de elmés...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.05. 12:58:36

Pesztós csirkemell, mi?
Én meg tepertőt eszek stanecliból...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 12:59:49

a pesti olimpiara keszult
buzi
vagy
felirattal
az aranyerek melle adtak virag helyett

Pdudas 2012.07.05. 13:00:11

@agresszív kismalac:
Te burzsuj!
A teperto dragabb. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.05. 13:00:20

@Dr Jozef Vengloš: Mi érdekes van azon a hajón? Te kormányozod?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.05. 13:01:25

A következő betűk vannak rajt':
L
F
S
Küldeném a posztolónak soxeretettel.
...és mindenkinek, aki szereti.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 13:01:28

@agresszív kismalac: raadasul hazhoz szallitva
nagy a jolet
en meg itthon sutom orakig a soletet es meg felirat sincs a csilkon

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.05. 13:01:33

@Dr Jozef Vengloš: mért kell adriennt követni??????????????????????????

Pdudas 2012.07.05. 13:03:53

@hagyma: de azert elotte fozted is, nem?

England win The Ashes! 2012.07.05. 13:04:03

@atpijkamo: Nem.

Dr. Juhász Béla kormányozza. A legénység tagjai pedig Finta Ede, Pálfalvi Gábor, Pécsváradi Ákos, Dr. Pósz István és Somogyi Tünde Anna.

tamagochi 2012.07.05. 13:04:15

én kaptam az ominózus elemózsiát, és be kell lássam a kommentek alapján, hogy igazatok van!! tetkós csirke, egyszeri alkalom, mostmár tudom értékelni a hozzáadott értéket, főleg az ügyfélszolgálattól kapott hozzáértő válasz függvényében :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.05. 13:04:31

@Dr Jozef Vengloš: Ez ilyen macskatepertő.
@Pdudas: Akciós volt.
(Zsidó dilemma megvan?
Szalonna féláron!)

Pdudas 2012.07.05. 13:04:52

Ede atmuttettED-E magadat Adriennek?
Vagy miko'?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.05. 13:08:21

@agresszív kismalac: neked mindig csak a tepertőn és a szexen jár az eszed. na meg néha a sörön..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 13:09:35

@batgirl: a kuklcsszo EDE
@Pdudas: meg most kezdem, azt irjak a szakertok, hogy sutobe kell rakni, az a legjobb solet
de szivesenn fogadok tanacsokat
bab es fustolthus, kobasz, tojas van

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.05. 13:10:18

szerintem jó. ki lehet porciózni a dögöt még sütés előtt, nincs vita hogy kié a combja. de ez jobb:

i6.photobucket.com/albums/y247/bloodngutz/chicken.jpg

Sokorai_Atala 2012.07.05. 13:10:37

@tamagochi: majd az is megérkezik, ha türelmesen vársz, nyilván valami ételre nyomkodják rá azért ily soká, de 30 napba bele fog férni.

England win The Ashes! 2012.07.05. 13:13:04

@tamagochi: Vicc nélkül, én is úgy tudtam, hogy a vágóhídon megjelölik a húsokat ilyen tintával. "Pechedre"* te fogtad ki ezt a darabot.

*ahogy @Sokorai_Atala: is jelezte, nem ártalmas az egészségre.

tamagochi 2012.07.05. 13:13:57

@Sokorai_Atala:
óóó, attól h meírtam nekik, h megy a Homárnak, ma reggelre itt várt a válasz, csinosan 9 pontba szedve a meglátásaikkal :) szerintem az is hamarosan közkincs lesz, mert előre szólok, nem akármilyen 9 pontot kaptam :D

Pdudas 2012.07.05. 13:14:54

@hagyma: tudtommal elotte a babot kb keszre kell fozni - csak utana jon a sutoben osszesutes a fustolt hussal..

Nem belevauzni akarok - meg tudtommal zsido sem vagyok - de anyam is vegso fazisban teszi a sutobe.

www.mindmegette.hu/solet-ii.recept

tamagochi 2012.07.05. 13:16:10

amúgy a grilltexting mégis menő. ha pl csíkokkal jelölnék, hogy addig mennyi kalóriánál járok, nem is rendelnék soha máshonnan! :D

Pdudas 2012.07.05. 13:17:06

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:

kozuletek ki az aki gumikesztyuben foz? :)
Nem perverziom a latex, de ezek vagy tetovaltak vagy full idiotak...

Ismeros is mikor kiment usakiaba babysitternek nekiallt levest fozni.
Erre neztek ra hogy miafenet csinal.
Eletukben nem foztek...

tamagochi 2012.07.05. 13:18:38

@Dr Jozef Vengloš: uhh. erre nem is akarok gondolni...

Tölgyasztal 2012.07.05. 13:18:54

még szerencse, hogy nem paradicsom levest rendelt, mert a betűtésztákból egy regényt vélne felfedezni...

tamagochi 2012.07.05. 13:21:33

@Tölgyasztal: paradicsomlevest _kizárólag_ mesetésztával eszek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 13:21:50

@Pdudas: eletemben eloszor csinalom majd eppen az interneten kutatom, kb 1000 felekeppen csinaljak
sajnos mi sem vagyunk zsidok, igy nem tud6om, hogy kell csinalni
@agresszív kismalac: 6 ember sulya6'raltathatja a hajot

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.05. 13:24:51

@Pdudas: ámerikába szerintem egyedül csak hagyma elvtárs főz.

rokonyék gyüttek látogatóba, aszongya éhes. mondom mingyár kész a vacsora, ippeg ilyen paprikás lisztbe forgatott tejfölös-hagymás csirek sült a sütőben. aszongya az nem jó, mer nagyon zsíros meg egésségtelen. elővett két halkonzervfélét valami kínai csipsszel, hogy az neki jobb. nemnormálisok.

Pdudas 2012.07.05. 13:25:16

@hagyma: de babot mar csak foztetek valaha.

Az ha nincs rendesen kiaztatva meg megfozve akkor olyan semmilyen szar lesz. Az osszefozesnel meg jol belediffundalnak a fustolthus izei (foleg a kuktaban).
A kiaztatas foleg a fingas miatt lenyeg.

Pdudas 2012.07.05. 13:26:24

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: azok a buzik csak a barbekjut (meg a fakkjut) ismerik.
De az is kb szenne egetett hust jelent :)

England win The Ashes! 2012.07.05. 13:28:32

@atpijkamo: Hallgatva az idők (és @gelsystem: kolléga) szavára, sodródom az árral (ez még illik is ide!), és beálltam az Ede-fanok táborába.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.05. 13:30:13

@Dr Jozef Vengloš:

mondd már meg légyszives, hogy hol találom edét, mer meghalok itten a kíváncsacsiságtól! :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.05. 13:32:41

"...sajnos mi sem vagyunk zsidók...":-)

Manyecska 2012.07.05. 13:35:31

@tamagochi: az igazság odaát van!! Mért nem fordítottad meg?? :D /.."Nem nyert"../

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 13:36:20

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: es csak felevente, a masik felevben Mary kb ketszer, de ez a solet mar ideje motoszkal az agyamban es maradt rengeteg fustolt sonka husvetrol
@Pdudas: muhhaha, Ti meg csak a gulyast meg az agyonprezlizett rantotthust
itt olyan marha van, hogy megszolal
halrol csirkerol nem is beszelve

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.05. 13:37:00

ezt a hegedűcincírozást elvehetnék a közvetítés alól, mer elalszok rajta minnyár.

Szarazkoro 2012.07.05. 13:37:23

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
En tegnap elegettem vagy 500 kaloriat, ......

odaegett a pizza :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 13:37:28

@Pdudas: a zsidok csask sutik, most lattam egy videot az echte zsido soletrol

Manyecska 2012.07.05. 13:38:28

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: tökszép ez a zöld vitorla nem? marha jó!:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.05. 13:38:44

@hagyma: na most mondtál valamit, a marhahusijuk tényleg szuper. annál csak az argentín husi jobb, de azt meg nemigen kapni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.05. 13:41:00

@Dr. Szarazkoro: :D égethettél volna háromezret is, ha egy kiló cukorral beszórod.

@Manyecska: uncsi. sehol egy fuldokló, vagy egy cápatámadás, csak libegnek összevissza.

Manyecska 2012.07.05. 13:42:15

@Dr. Szarazkoro::D én meg a zsemlemorzsát tegnapelőtt úgy hogy még hosszú percekig /!!/ füstölt/!/ a lábos :D:D ..nem szoktam ilyet. Pedig.
:)

tamagochi 2012.07.05. 13:42:19

@Manyecska: lehet, hogy féltem szembesülni azzal, hogy mi várhat a másik oldalon... :D
de mostmár itt motoszkál, mivan, ha "Ön nyert" volt mégis ott??

Fénnyel teli esernyő 2012.07.05. 13:42:29

Ha lehet a posztolót, inkább a kékszalagra ment volna... Ede on the Bridge.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.05. 13:44:23

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Könyörgöm az a szép a vitorlás sportban, hogy nem kell sehova se rohanni, kényelmesen el lehet mélázni az élet dolgain. És annak ellenére, hogy sport, nem szakad bele az ember.

"vízálló teafilter"
"vitorlás verseny"

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.05. 13:45:04

@hagyma: hát na, ezekben a fejlettebb országokban mindent kapni :D:D

@Dr Jozef Vengloš: nézem, de nem találom.... :(

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.05. 13:46:07

@Manyecska: A zsemlemorzsával én is mindig megkűzdök. Mondjuk én szoktam nyerni, de ez csak a rutinom miatt van. Elég szemét dolog, hogy nincs hőmérő a lábos alján.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.05. 13:47:48

@atpijkamo: hátde mindég a kötelet köll figyelni, hogy fel borujjál a szélbe. nem túl stresszes az?

nekem az ideális sport az a hegyre fel mászódás. kiköpöm a tüdőmet és ötméterenként meg kell állni, de ott legalább nyugodtan összerogyhatok, ha már nem tudom feljebbvonszolni magamat :D

Manyecska 2012.07.05. 13:48:42

@atpijkamo: nekem a lábostetőn van hőmérő. De mitsem ér ha max.ra állítom a gázt:D..ábrándoztam valamin:P

Manyecska 2012.07.05. 13:49:56

@tamagochi: ezek valólyában relytlyeles üzenetek a zufóktól, ne dőlj be. mindazonáltal nem szeretném ha billog lenne a húsomon fene a gusztusukat..:)

gelsystem 2012.07.05. 13:51:13

it a viszanem terö alkalom nalam lehet veni oco jominöségű dombornyomott haLYra-EDE feliratu polo T.
te joni hozam, kapni hibatlan minöseg, nem csalodni!!
ha veni nalam polo keto, kapol gyrekcipó..
gyerek laba nem lesz ludtapsz, baaar, harantemelo meg mindig nem erteni...csak kici!!!
te joni be hozam, nem atbasz, fogol te csodalkozni jo uzlet!!!
ha veszel tobb minden kapol ajandek cédét i-s, vagy labadra akcijos zokni....elfaradol, tudsz leülni, kapol vizet is ha szomjazni meg......
.
tehat: dombornyomott haLYra-EDE polo csak nalam, amig keszlet tartani...
.
hivhacc telefonon is:
nojn-hundred-nojncih-dráj-dráj-cváj--dráj-dráj-cváj.......rufán
.
rufán nem tunni mit jelenteni, de jól hangzani!!!!!!!!!!!!!!!!!!
.
.
ugyanit lehet berelni nalam ukran testverek...
premium szolgaltatas vologyja-az-egybenyak, menni rakni rendet ha te akarni, ö nem kerdezni semmi, csak intészked
ha sokalnad vologyja tarifat, leni nalam picikinai-zsebhadsereg, amit adni polo hoz
veszel polo dombornyomott haLYra-EDE feliratal tucat, viszed zsebhadserg ...
en nem basz at, bízni benem meg!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.05. 13:54:43

@gelsystem: figyi zselérencer, nekem kéne egy, de csak V-nyakkal. olyanod van-e-de?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.05. 13:54:58

@Manyecska: "a lábostetőn van hőmérő"

Az kb. annyi, mint halottnak a csók. Nekem mindig a lábos alján ég oda.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Csak arra kell figyelni, hogy ne lobogjon a fok. A többi érzésre megy.

A szar ügy akkor van, mikor az utasok döntik el a menetirányt: úgy menjünk, hogy árnyék legyen. Vagy pont fordítva, hogy süsse őket a nap. És ez nem mindig megoldható tudományosan.

Az hogy kiköpöd a tüdődet nem fárasztó? Miért csinálod?

Manyecska 2012.07.05. 13:58:50

@atpijkamo: nekem tetszenek a színei..:))

Manyecska 2012.07.05. 14:00:47

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: a hegymászásban a zuhanás "élménye" az igazi! /lehetőleg gombába kapaszkodjunk:D/:))) tökjól hasítanak a fijjúg!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 14:01:09

hehe Fuszeres Eszter Edezik a blogjaban:)

gelsystem 2012.07.05. 14:03:06

@hagyma: irtam neki is, de kimoderált.................nyújjon meg anyaka!!!!!!

gelsystem 2012.07.05. 14:04:21

@gelsystem: bazzzzzzzzzzzzeeeeeeeeeee!!! mégse!!!
bennne vagyok a blogjában:):):):
.
EDE-fanatik

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.05. 14:05:25

@atpijkamo: hát azér van a a kapitány, hogy ellentmondástnemtűrve megmondja hogy hogy leszen a csolnakázás. akinek nem teccik, az jöhet úszva.

fárasztó, de a kilátás minden pénzt megér. majd pakolok pár fotót.

@hagyma: nekem a napi sport a kutyasétítás meg a metróig sétálás meg az, hogy néha lépcsőt mászok. najó, nyáron úszunk is.

Manyecska 2012.07.05. 14:09:34

Milyen szép /volt/ most a kép..van HunCat hajó is :D:D !

Manyecska 2012.07.05. 14:12:41

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Bécsba nincsis metró!!! :D asszem..? olyan mélyvillamos van csak ugye?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.05. 14:14:44

@Manyecska: itt ilyen lovaskocsik állnak itt a ház előtt mindég. összehugyozzák az utat, váááá.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.05. 14:16:29

De bénák vagytok, az az AB a vércsoportdiétához kell.

Pdudas 2012.07.05. 14:16:35

@hagyma: tenger mellett elonek halrol aradozni....

Gulyast nem ettem vagy 4 eve. Itt a gulyas az a porkolt...

Rantott hus viszont komoly becsi szelet formajaban van jelen az adriai regioban.
Az faxa.

Marhat azt Angust szoktunk suttetni a sefekkel - azt eleg jol csinaljak.
Meg csevapcsicsa/pleskavica/hazi hamburger.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.05. 14:17:10

@Manyecska: Nem a zuhanás halálos, hanem a földet érés! :D

Bécs olyan elmaradott, hogy az utasok hajtják a metrót lábbal.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.05. 14:19:48

@Pdudas: én van hogy kesztyűben öntöm le a tésztáról a vizet, hogy ne sérüljön az a gyönyörű kézfejem! Ecce lelöttyintettem fullforróval aztán aznap éjjel csak vödör hidegvízbe mártott kézzel tudtam alcsikázni. Ha kivettem belőle visítottam, ha visszadugtam jobb volt. Hát azt nem ismetelném meg.. Kesztyűt mindenhova. Mi több: tetovált kesztyűt mindenhova!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 14:20:52

@Pdudas: hat tenger es oceanok errefele is akadnak
angusrol meg hamburgerrol aradozni egy fejlettebb orszagban elonek....

Pdudas 2012.07.05. 14:22:51

@hagyma: angus nem sok van feletek - az ugyanis irorszagbol szarmazik....
Kicsit kozelebb van hozzzank.

Manyecska 2012.07.05. 14:24:26

@ColT: hiddelna, Bécsban nincs metró..:D
Lovaskocsit mellesleg télleg sokat látni:)

Pdudas 2012.07.05. 14:24:36

@hagyma:
persze az Angust is atvettek az amerikai farmerek...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 14:25:59

@Pdudas: nalunk?
nalunk minden van
szerinted ha valami irorszagbol szarmazik az nem tenyesztheto amerikaban?
haha
most hagy ne linkeljek, mert a solettel vagyok elfoglalva

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 14:27:10

@Pdudas: akiknek nagy resze pl irorszagbol erkezett:)

helianthus 2012.07.05. 14:27:39

engem is utolérhet a népharag, de ha Ede meghívna vitorlázni nem mondanék nemet és még az sem zavarna, ha elkavar közben műemléki környezetben kisfaszenesen sütögetni. J

@agresszív kismalac: az Ede a Somogyi Tünde Anna.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.05. 14:28:06

@hagyma: ne szokj hozzá, hogy eszodnom, de kicsit igazad van.

Még Heston Blumenthal is a jenkiknél kereste az etalont az igazi sztékhez :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.05. 14:28:56

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Az nagyon ciki, mikor az utasok azt hiszik, a kapitány parancsa puszta ajánlás. Mondjuk, ha elrendeli, hogy mindenki vegyen mentőmellényt, mert jön a vihar. És akkor a nagyokos azt mondja, őneki az nem kell, tud úszni. A kapitány élet és halál ura a hajón.

Egyébként viharban nem lehet úszni. A levegő tele van vízcseppekkel, vizet lélegzel be.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.05. 14:30:29

Valaki linkelje már be az elmentett edés posztot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 14:33:17

@atpijkamo: google
finta ede balatonfured
elso 4 talalat
teljesen vegig senki sem mentette le
ofelia majdnem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 14:37:22

nekem az a foto hianyzik amin a tenyleges ede egy bogracsban evez, azt nem talalom
meg azt hiszem rakattantam irt egy zeneszamot is rola
az fantasztikus volt
tankcsapdara irta at a storyt

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.05. 14:39:40

@atpijkamo: hmm. ez sok mindent megmagyaráz. de akkor miért nem fulladunk meg a viharban ha a szárazföldön vagyunk????

Manyecska 2012.07.05. 14:40:49

@atpijkamo: emlékszel aki kikötötte magát /pár éve/ az árbóchoz mert jött ugye a vihar és mit neki viharjelzés...oszt ott fulladt meg a vízpárában..:(

Manyecska 2012.07.05. 14:42:29

Keszthelynél cumi lesz:D úgyis újraindul a verseny gyakorlatilag :D..a fifty-fiftynek szinte behozhatatlan a zelőnye most, de hol van még a vége!:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.05. 14:44:45

@Manyecska: Ez nekem kimaradt. Vagy Odüsszeuszra gondolsz?

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A vizcseppek a levegőben nem a felhőkből jönnek, hanem a leszakadó hullámtarajokból.

helianthus 2012.07.05. 14:46:29

@hagyma: emlékszem arra fotóra, én is akarom megint látni. Ki linkelte be vajon?

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: szerintem már feladta. Az elején biztos olvasta, meg kijegyzetelte a gyanús nickeket, akiknek majd megszerzi az IP címét és jól megtorolja rajtuk a sérelmeit (ezzel is fenyegetett annó minket) Alapvetően azért lett belőle ekkora sztár, mert volt egy poszt, amiről lehetett azt gondolni, hogy túlzás és nem igaz, de aztán megjelent ede és valami rokonja is írkált és ezekből kiderült, hogy a poszt nem túlzs, Ede tényleg olyan lüke napi ájró árfolyamon. JJJ

helianthus 2012.07.05. 14:56:31

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: akkor mégsem.
Ez a kép annyira jó még mindig. Ede a kis faszenessel vitorlázik. :X

Manyecska 2012.07.05. 15:02:46

@atpijkamo: nem, ez tényleg megtörtént. Egy viharos nyáron, egy magányos vitorlázóval. 2-3 éve kb. :( egy középkorú férfi volt..

Manyecska 2012.07.05. 15:04:09

Asszem a Raffica is rendesen dzsal..hamár dobogós volt soxor..:)

England win The Ashes! 2012.07.05. 15:16:16

@helianthus: Na te sem vagy egy házias típus. Az ugyanis egy bogrács.

England win The Ashes! 2012.07.05. 15:44:11

Na némá', apdélyt is van a poszthoz!

BioGastro? Ő a kubai tónörökös, ugye?

Szarazkoro 2012.07.05. 15:49:27

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
node meyik perverz eszi cukorral? En makot szortam ra h jobban usson XD

Szarazkoro 2012.07.05. 15:51:55

@Manyecska: Kedvenc musorod ment a TV-ben? :D

@batgirl: ugye-ugye? En igy fogyok :D (Meg a Pizza is) :)

gnme 2012.07.05. 16:05:40

fitness saláta? eszem faszom megáll...

és mi eszi azt, a sportkecske?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 16:06:59

@Dr Jozef Vengloš: EDE mehetne tanulni a biogasztrohoz
ezt a kioktatast
hehe
es szerintem megfelelo meretu huttojuk sincs
ezek utan aki innen rendel az idiota

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 16:08:43

es megtalaltam az igazi solet receptet
vagyis ami nekem tetszetos
sutni fogom, vagy fozni sutoben ahogy tetszik tojassal es husokkal 300 farenheiten
csak gersli nincs itthon

2012.07.05. 16:19:32

az nem derült ki hogy mi a csirkeszar az ott.

Silent Bob 2012.07.05. 16:37:17

@hagyma: Mit kell egy sólettal foglalkozni? Összerakod hidegen, bekúrod a sütőbe, azt' 3 óra múlva kész van. Azért jó csinálni.

Silent Bob 2012.07.05. 16:38:39

@hagyma: Gersli nélkül neki se állj. Komolyan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 16:42:59

@Silent Bob: Mary aszondta inkabb ne tegyek bele, mert a nagyannya mindent azzal suritett
tudod szegny volt a csalad
mar sul-fol, bar fejlettebb orszagokban, mikozben sul-fol a solet a legujabb poszthoz is hozza lehet szolni
/tokeletes lesz az gersli nelkul is, amugy kb 349 receptet olvastam el es nem volt 2 egyforma, de mind libazsirrol indult, namost libazsir sem lesz:)/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 16:44:39

van aki elofoz, van aki aztat, van aki egyiket sem, van aki pulyka, van aki minden csak pulyka ne, van aki mar az elejen bele a tojas, van aki vegen, hagy ne ragozzam, menny fel, usd be, hogy solet

helianthus 2012.07.05. 16:45:24

@Dr Jozef Vengloš: nabazz, lebuktam. :D
(amúgy csak lüke vagyok, a bográcsot még megismerem, mert láttam múzejumbanvolt abban főztek a pásztorok régen milánósi sertésbordát.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.05. 16:47:44

@helianthus: "múzejumbanvolt abban főztek a pásztorok"

Bográcsban főztünk vasárnap, de nem is vettem észre, hogy subában vagyok, és nem a szabadban, hanem egy múzeumban...

helianthus 2012.07.05. 16:48:09

A poszt frissítéshez hozzászólva, tényleg kicsit olyanra sikerült, mintha azt akarták volna mondani, hogy 'beszótá? gyereidehagynyomjunkpofán' és a heti ebédrendelés érték emlegetés plusz a 'ha nem rendel nálunk többet azt sajnáljuk' együtt kicsit sugallja, hogy olcsójánosnak tartják a posztolót és tökre lecarják, hogy nem rendel tőlük többet. Nem szimpik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 16:51:35

@helianthus: hat perszehogy
a valasz kibontva:
" a faszomat nem erdekli, hogy nem rendelsz innen tobbet es leszarom, hogy irogatsz a homarra meg nekunk, amugy is egy fasz csoro vagy, hogy heti 4 rugoert akarsz zabalni nalunk, vagy barhokl, egy sikertelen luzer vagy, aki meg pofazik is"

Silent Bob 2012.07.05. 16:54:44

@hagyma: Nekem nem kell felütnöm, én kurvajót főzök, anyámtól tanultam. :) És minden zsidó tudja, hogy a legjobb füstölt libamell az a sertéscsülök. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 17:14:03

@Silent Bob: en a minosegrol majd este tudok nyilatkozni, sok tokeletes bablevest, babgulyast foztem, de ez az elso soletem
az lesz benne fustolt sertessonka, vagy csulok, tokom tudja, ham
meg husvetrol
akartam libat is mert mindenki aszongya.... de 2-3 ora vezetes es kurva draga, es ez a sonka tokeletes lesz
jobb is ha nem utod fel mert csak megzavar, ha neked meg vana tuti...
mondom, ezer fele recept es kozben meg csak hus meg bab...

csacse · http://csacsee.blog.hu/ 2012.07.05. 17:16:41

gratulálok BioGastro Kft. Ezzel a levéllel bebizonyosodott, hogy nagy ívben szarjátok telibe a kedves vásárlót. Remélem Alexandra viszi a nevét tőletek, suttyó parasztok...

zuulululu 2012.07.05. 17:16:42

Ede, tobb mint 5000 komment.
WTF!
Ujra olvasom, nagyon joo!
ezfontos.uw.hu/

zuulululu 2012.07.05. 17:20:32

Edet soha senki nem fogja legyozni a Homaron, mar most megkaphatna a dijat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 17:22:34

@zuulululu: EDE tortenelem es itt is meg kell jegyeznem
en voltam az utolsozo
utana bezartak, mert ugyvedileg meg lett riogatva a homar:)

LenaLondon 2012.07.05. 17:37:29

De most kiderült, hogy mit jelentenek a betűk?

baliquez 2012.07.05. 17:42:42

Nohát, csöcsösló cége ismét támad - lefordítom magyarra a válaszlevelet, hátha valaki képzetlen lenne marketingkommunikációból:
1. "Minden vevő fontos a számunkra!"
Kussolsz, fizetsz, zabálsz.

2. "Heti 4-5e Ft igen komoly összeg étkezésre költve a mai világban."
Csóró kis nőcske ezresből ebédelsz, mi csak reggelire a tripláját költjük fejenként, sikertelen ember meg ne ugasson.

3. "Az értékrendünket nem ismerheti..."
Lófejet keresgéljed az ágyadban mostantól. Nem, nem az Alexandráét.
4. "Ezért Örömmel találkozunk Önnel, hogy az értékrendünkkel megismertessük..."
A valagad szét lesz rúgva, beszélek azzal a Zsoltal! Teee, Szente Csaba....

5. "Amennyiben Ön nem rendel többet nálunk, úgy azt sajnálattal kénytelenek leszünk tudomásul venni.."
Nem vagyunk rászorulva a pénzedre - tartsd meg az aprót, te mocskos állat!

6. "A nyilvánosság tájékoztatásának örülünk..."
Kiperelünk bugyidból is hitelrontásért, aztán majd meglátjuk a híd alól mivel posztolgatsz.

7. "korrektség és sportszerűség okán..."
Tudjuk hogy moslékot árulunk de ha megveszed mi hozzuk a szabályokat, lásd első pont.

8. "megosztani azt a méltán ismert Tékozló Homár blog szerkesztőivel."
Sok mocsok blogterrorista rontja a Család üzletét de a TH a legganyébb közülük.

"Tisztelettel:"
Lásd első pont.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 17:54:50

@baliquez: hat kb
de en ezt leforditottam 4 sorban:)

gyömbér70 2012.07.05. 17:58:45

@baliquez: na, te aztán tényleg értesz a kommunikációhoz ! Legalább is annak legaljához, legalpáribb változatához. Se gyerekszoba, se IQ. Ha ez utóbbiból elveszünk egyet akkor nyilván füvet eszel... Egyszerű vagy mint egy barlangrajz, Te-Te-Te, kommunikációs zseni

azallamenvagyok 2012.07.05. 18:11:42

ezért jó, ha megára főz az ember

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 18:26:49

@azallamenvagyok: fejlettebb orszagokban nem fozunk magunkra, de a soletem mar a sutoben

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.05. 18:33:51

Jól érzékelem, hogy csak reklamációra nem válaszoltak?

gyömbér70 2012.07.05. 18:43:24

Lássuk már az ügyfél levelét is... mert így elég egyoldalú a dolog...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 18:43:47

@agresszív kismalac: jol
sose tudjuk meg, mi az a kikbaszott ket betu a csirken
de fontos ez?
ma a kekszalag a lenyeg

keptelen kepkeret 2012.07.05. 18:46:01

A valaszlevel alapjan ezektol en az eletben semmit nem rendelnek.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.07.05. 18:46:32

@agresszív kismalac:
Pontosan!
Nekem is ez tűnt fel rögtön! Lol!
Csak az értékredükről hablatyolnak, de, hogy mik azok az izék a csirkén, egy büdös szót nem szólnak! Lol!

Lehet, hogy a csirkén lévő írás az értékrendjük része, és ezért hangsúlyozzák azt ilyen vehemensen?! Lol!

Mint valami hittérítők: a mi ÉRTÉKRENDÜNK, bla, bla, blabla... LoL!

Dr.Betépett felhasználó 2012.07.05. 19:02:25

@LenaLondon: Namajénmegmondom.Az "A" betűtől balra eső rész az A menű része.A "B" betűtől balra eső rész a B menű része.A vonalkától jobbra eső darab vagy külön fogás,vagy ebéd saját,illetve haveri kör részére.Ami meg rája van szórva,jobb esetben petrezselyem (pesztó helyett),rosszabb esetben valami dudva felmetélve.Ezenkívül ilyen alakú csirkemell nincs.Ez valami nutriadarab basszus.Sose vennék ilyet.Rántottcsirek pesztóval otthon max.40 perc,és ÉN készítettem el.

LenaLondon 2012.07.05. 19:17:44

@Dr.Betépett felhasználó: Nem vitatkozom, elfogadom. Köszönöm a felvilágosítást!

Ami rá van szórva szerintem se néz ki pestonak.
Ja én is itthon gyártom, de lehet, hogy a posztoló munkahelyre rendeli, nem?

Chapell 2012.07.05. 19:17:44

Most akkor mit is tettek, hogy ilyen többet ne forduljon elő? Én ilyet nem látok a válaszban, csak a poszt-tolót körmönfontan lehülyéző mondatokat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 19:31:23

@keptelen kepkeret: ilyen valassz mellett teljesen normalis feltetelezni, hogy belekopnek, brunyalnak-reiszolnak a kajadba, mert csak
aki ilyen levelet leir egy ilyen forumra ilyen stilusban az kobunko
es a kobunko az, aki a fentieket rohogve meg is teszi, es boldog ettol

Pdudas 2012.07.05. 19:34:33

Az biztos, hogy ugyfel kezelesbol megbukott a valaszlevel iroja.
Nem ertem hogyan tehetnek ilyen kepzetlen parasztokat egy ceg ugyfel kezelesert felelos posztjara! Minden loszarra valaszolt, csak a kerdesre nem....

Pdudas 2012.07.05. 19:35:51

BioGasztro loszar Kft!
Ilyen valasz mellett nem szukseges konkorencia - a normalis vevok mar mondjak is le a rendelesuket...

Dr.Betépett felhasználó 2012.07.05. 19:43:56

@hagyma: hogy rothadjon le a belerejszolója.

Dr.Betépett felhasználó 2012.07.05. 19:49:28

Normális vevő?????Ennyiért????Ilyen helyen????Nemáááá......

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.05. 20:48:01

@baliquez: a posztoló hüje, mert lenyalta a többi betűt a csirkéről, pedig az volt az értékrend. Örüljön, hoyg nem lesz beperelve! Ki adott engedélyt az értékrend megsemisítésére???

Te , figyusz! fordítsd m ár meg ezt a csirkemellet, lehet, hoyg a másik oldalán van az értékrend!

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.07.05. 21:09:34

Ez a szerencsétlen, aki a cég nevében válaszolt a panaszos levelére, nem tett semmi mást, minthogy a panaszos levelébe belekötött! :DDDDD

Ahelyett, hogy elnézést kért volna a hibáért, elmagyarázta volna, hogy sajnos ezért és ezért fordult elő, és, hogy mi tesznek azért, hogy ez lehetőleg ne forduljon elő a jövőben! :DDDDD

Plusz, felajánlott volna egy (vagy több) ingyenes rendelést a panaszosnak. :DDDD

Hiába, no!
Ilyen jó ügyfélkapcsolatos, ez a helyes ügyfélkezelés! :DDDDDDD

Bravó, csak így tovább! :DDDDDD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.06. 08:26:15

@helianthus: szerintem meg a mai napig is olvasgatik itt az ede. monnyuk kicsit sajnálom szegényt, mer mégiscsak szar lehet közröhej tárgyának lenni.

amúgy meg linkeljén nyugodtan bátran a blogból bármikor, nem titok, meg egyébként is: én is úgy loptam össze az egészet :D:D

@Dr. Szarazkoro: tudod mi az undorító? mikor mindent, mindent leöntenek ezzel a redvás kecsappal. sültkrumplit, pizzát, rántott húst, a múltkor a rántott sajtot tömte valaki kecsappal. már vártam, hogy mikor bukik rá a kecsapos üvegre, oszt iszik belőle egy nagyot.

helianthus 2012.07.06. 09:08:29

@hagyma: igen, én is így írtam, csak kevesebb csúnya szóval. :)

@baliquez: ez nagyon jó! "tartsd meg az aprót te mocskos állaton" sírtam is!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2012.07.06. 10:19:27

@gyömbér70: Most tényleg ezért képes voltár regelni?!? Kár a próbálkozásért. Normális módon kell viselkedni az ügyféllel, nem pedig itt a kommentek között bohóckodni! Ebből már jól nem jöttök ki!

Szarazkoro 2012.07.06. 10:47:18

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
ne is mondd, uuuutalom a ketchupot, de bevallom, van par fuszerezett/izesitett valtozata amit szeretek :)
En azt nem birom amikor a hotdogot ugy telenyomjak mustarral h leeg a fejem tole!

tamagochi 2012.07.06. 23:37:14

@baliquez: :))))))))

igy mar mindjart tudom mihez tartani magam, kosz a transletet!! :DD

tamagochi 2012.07.06. 23:41:49

@gyömbér70: az ugyfel levele kivonatosan ennyi volt: hello, ez volt a csirken. lecci figyeljetek oda h maskor leszedjetek rola a tetkot, koszi.
ez volt junius 7-en, mikor kaptam a kajat, bar kicsit pc-bb valtozatban.
eredmeny semmi valasz.
par napja ujabb level: sajnalom h nem valaszoltak, szerintem ez gaz es fontos lett volna. ha igy, akkor mas is tudjon rola, elkuldom a homarnak.
masnap reggel 9 pontos valasz a mailboxban.
mivel a ceges mailemrol kuldtem, ha a konkret szovegezes is vonz, jovoheten elkuldom neked :)
nem voltam undi amugy, csiptem az alexandras ebedet, csak azt gondoltam, h ez azert nem oke.

tamagochi 2012.07.06. 23:42:56

@LenaLondon: igen, munkahelyre. helyi menzakaja nem meno :P

gyömbér70 2012.07.07. 08:32:31

@tamagochi: akkor tedd közzé azt is, bár szerintem itt ez a dolog már senkit sem érdekel...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.07. 11:47:33

Emberek, álljunk már meg egy szóra. Nehogy valamelyik okos szégyellni merje, hogy szereti! A jó ketchup igenis jó. Az más kérdés, hogy gecidrága és "senki" nem veszi, mert azon az áron akkor inkább már húst. Az is egy más kérdés, hogy a ketchupevésből trend lett és a sok birka mindenhez azt eszi, mert azt látja, hogy ezt kell, ez szerintem sincs rendben. Aki meg történetesen ténylegesen szereti, akár többmindenhez is, mint az átlag (ide nem értve a fenti majmokat, kiknek saját ízlésük nincs is), annak engedtessék már meg, hogy fogyassza. Főleg ha nem valami teleborsozott utánzatról van szó, hanem igaziról. Mondjuk ezt se értem, hogy azt a sok szart aminek tényleg köze nincs a nevéhez hogy tudják lenyomni a drága tudatos fogyasztók torkincáján. Ugyanez a kérdés felmerül még a szarabb párizsik, virslik esetében is. Nemigen lázong a nép, ezekszerint minden rendben van úgy ahogy van... Elképesztő igénytelenség!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.08. 04:01:29

Van Heinz ketchupom! Egyertelmuen en vagyok a kiraly!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.09. 08:03:29

@Kellemes Zérókomponista: az otthon főzött, saját kertben termett paradicsomból készült kecsapot én is megeszem, ha éppen olyan menü van, amihez passzol. de barom módra önteni a legszarabb kecsapot mindenre egyszerűen undorító.

titokmacsek 2012.07.27. 15:33:23

@baliquez: jó a cucc, ha van még, szedjed! :DD
süti beállítások módosítása