Tékozló Homár

Jogosítvány fail

2012.07.18. 16:46 | jackyll | 440 komment

Naiv ügyfélnek valószínűleg újra kell kezdenie a KRESZ-szel a tanfolyamot, mert 2 év alatt 3 alkalommal sem sikerült letenine a forgalmi vizsgát. Más kérdés, hogy negyedszerre el sem vitték, így csúszott ki az időből. A cég neve nélkül persze nehezen fogjuk eljuttatni az üzenetet az iskolához...

Jó napot kívánok, engem az érdekelne, hogy olyankor mi a a teendő, a harmadszorra sem sikerült a forgalmi vizsgát letennem, negyedszerre meg el sem vittek vizsgázni, pedig akkor még lett volna egy lehetőségem, és így lejárt a 2 évem. Felelősségre vonható e az autóiskola, mert hogy kicsúsztam a 2évből, ami nem csak az én hibám., oda a rengeteg pénzem. Van a lehetőség hogy visszakapjam a pénzem egy részét az autósiskolától, mert ez így nagyon nem ferr.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lazarjozsef75 2012.07.18. 16:48:10

Nem elsőként szólok: ne csetelj, ez blog!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.18. 16:48:40

Ha ilyen színvonalon fogalmazza meg a baját, nem csodálom, hogy bepalizták.

Különben az iskola valószínű úgy lerúgja magáról a felelősséget, ahogy kell...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.18. 16:50:55

Szerintem dugd be a két mutatóujjadat a 220-ba. Mindenkinek jobb lesz.

kamushamus 2012.07.18. 16:51:48

Háááááát,aki háromszorra nem tudja a forgalmi vizsgát elvégezni,az negyedszerre ne is próbálkozzon!!!!!!
Sőőőt.

Bálintka. 2012.07.18. 16:51:55

csak örülök, hogy nem adnak minden sutyeráknak jogosítványt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.18. 16:52:35

@ColT: Bepalizták? Aki kapásból elsőre nem teszi le, azt nem kéne soha kiengedni a forgalomba. Amiket látok napközben! Elképzelésük nincs az index használatáról.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.18. 16:53:17

mondta valaki, hogy már szabad a posztolót??????M?

@atpijkamo: hú..de gonosz vagy ma..mesélj, mi a baj?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.18. 16:55:48

@atpijkamo: Azzal, hogy nem vitték el.
Többit leszarom... nem én döntöm el, kinek adnak jogsit...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.18. 16:56:03

@batgirl: Nem tudnak vezetni, és jogosítványt kapnak. Nem lehet tőlük közlekedni a városban.

Indexel, és nem kanyarodik
kanyarodik, és nem indexel
elfordul az út és indexel
olyan is van, aki nem indexel semmi áron, ezek a bémevés és audis buzik leginkább.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.18. 16:56:39

@lazarjozsef75: még nem. a tisztesség megköveteli, hogy legalább a 15 kommentet várjuk meg.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.18. 16:57:16

@ColT: "Azzal, hogy nem vitték el."

Azzal jót tettek. Látják, hogy antitalentum, ahány nappal késleltetik, annyi életet mentenek meg.

lazarjozsef75 2012.07.18. 16:58:32

@batgirl: Jogos! Nem lehet csak úgy ukmukfukk... :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.18. 16:58:56

Jó napot kívánok, engem az érdekelne, hogy az endéká turmikszgép megérkezettemár?

Bálintka. 2012.07.18. 16:59:26

"ami nem csak az én hibám"

Persze hogy nem csak a te hibád, hiszen
- a szemét vizsgabiztos vette véletlenül észre, hogy nem álltál le a STOP tábla előtt
- a buzi oktató hibája, hogy óvatosan és észrevétlenül nem nyomta meg helyetted a fékpedált
- A STOP tábla hibája, hogy pont ott állt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.18. 17:00:29

@atpijkamo: Meséljek?
Szombaton jöttem haza a nyaralásból, 4 út! Mögöttem bazi csilivili kamion. elérkezünk egy hídra, megengedett sebesség 40 én megyek 60-nal. a kamion mögöttem 20 centire és dudál mint egy állat, hogy mért nem húzok el a picsába, mért megyek előtte ilyen szar lassan. Jópár kilométeren keresztül csinálta. Nem, Nem mentem lassan. Peches út szakasz volt, nem tudott előzni. De ő 100 -as táblánál 150-nel akart repeszteni, és q-ra fel volt háborodva, hoyg fel tartom.

lazarjozsef75 2012.07.18. 17:00:32

@atpijkamo: Jöttek norvég teflonok. Baromi rondák. Gyere be, és vedd meg az egész üzletet...

Leadfoot 2012.07.18. 17:01:13

Szerintem a KRESZ-vizsgát egészítsük ki egy plusz feladattal: írj értelmes posztot bármilyen hazai blogra!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.18. 17:01:17

@Bálintka.: ... a vizsgabiztos hibája, hogy akkor mondta a "következő lehetőségnél forduljon jobbra" parancsot, mikor behajtani tilos következett...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.18. 17:04:45

@batgirl: Ne tőlem tudd meg, de ő az erőssebb. Hosszú egyenes szakaszon kirakod az indexet jobra, és elveszed a gázt. Azonnal megelőz, és tisztítja neked az utat.

Attól kapok agyfaszt, mikor 2xkétsávos úton mind a két sávba egymás mellé be van ragadva egy-egy mazsola 30-cal, mikor normálisan lehetne menni. Mert nekik ehhez joguk van.

Harlequin 2012.07.18. 17:09:09

Az élet már csak ijen, nem túl ferr, különösen ijen hejesírással.

Bálintka. 2012.07.18. 17:09:20

"negyedszerre meg el sem vittek vizsgázni, pedig akkor még lett volna egy lehetőségem"

Ne csüggedj, mert negyedszerre is meghúztak volna. Csak pénzt spórolt neked az autósiskola.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.18. 17:10:28

@atpijkamo: tudtam, hogy ő az erősebb, de bekaphatja.

na, megyek butort szerelni

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.18. 17:12:58

@batgirl: "bekaphatja"

Ezt így kell kommunikálni:
1) megírod a végrendeletedet
2) bal kezedet kidugod az ablakon
3) tenyér az ég felé
4) ujjak ökölbe
5) középső ujj ég felé

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 17:14:43

hát nekem elsőre nem sikerült, ezen annyira elszontyolodtam, hogy aztán meg se próbáltam többet. de kresz vizsgán én mentem át egyedül az egész csoportból elsőre.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 17:17:22

meg miazhogy nem vitték el vizsgázni? várta otthon, hogy majd jönnek érte, vagymiatöcs? arra jelentkezni kell, pengetni kell, aztán az adott időpontba megjelenni. vagynem?

zooDoo 2012.07.18. 17:17:26

@atpijkamo: ha ennyire zavar, hogy nem indexel, hajts utána, verd jól oldalba a kocsit vagy a gazdáját. Ha meg nem teszed, egy csicska vagy, csak itt ugatsz a neten, szal. kussolhatnál is. Mert csak ugatsz, mint a kutyák.

Dr Gregory House 2012.07.18. 17:22:47

1. Tanulj meg írni!
2. Tanulj meg vezetni!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.18. 17:23:28

Ma már mindenkinek jogsit adnak. Múltkor is megyek a négyes úton a kamionommal, hát nem előttem szöttyög egy szőke nő hatvannal? Hát de. Kilométereken keresztül nem bírtam megelőzni, azt hittem, szétbasz az ideg.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 17:24:49

Már mér kéne vezetés közbe indexelni? Értem én, hogy okosteló, de indexelni otthon kell, nem út közbe.

Ja és PoszttoLó!

Köszönöm szépen magam és kiscsaládom nevében, hogy nem engedtek ki a forgalomba!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.18. 17:25:34

Ez az "elkanyarodik az ut es indexel"...ezt en nem birom feldolgozni.

lazarjozsef75 2012.07.18. 17:25:50

@zooDoo: Kemény vagy. De tényleg.

Csabulator 2012.07.18. 17:27:06

Szerintem dobjuk össze neki azt a pénzt, de csak egy feltétellel: Nem lehet jogsija! No? Mit szóltok?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.18. 17:27:46

@Kellemes Zérókomponista: Ha kanyarodik az út, nem kell indexelni, mert te maradsz az úton. Ha indexelsz, azt jelenti, lekanyarodsz az útról. Megtéveszted a többi közlekedőt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.18. 17:29:12

@Csabulator: Az iskola adja vissza neki a pénz nagy részét, és irassa alá vele, hogy soha nem fog vezetni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 17:31:45

ferr. ezt csak most láttam. ezekután még a biciklijét is elvenném.

Csabulator 2012.07.18. 17:31:49

@atpijkamo: Nekem ez az opció is megfelel!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.18. 17:32:19

@atpijkamo: lol. Nem megerteni nem birom, hanem feldolgozni nem! Na majd irok szeptortenetet PC-rol. Ne bancsatok mar a posztolot, o csak ervenyesulni akart, de a rendszer letiltotta. Kene tudni mik voltak a hibak.

Bálintka. 2012.07.18. 17:32:34

"Felelősségre vonható e az autóiskola"

Persze, sőt pereld is be. Ezt nem úszhatják meg szárazon. Javaslom Jean-Louis Dupont ügyvédednek.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 17:34:23

Tisztelt Tékozló Homár! Az internet nagyon jó dolog, de a használatánál figyeljünk arra, hogy ne sértsünk meg másokat ok nélkül. Lehet ítéletet mondani emberekről, hivatalokról úgy, hogy a másik fél véleményére nem vagyunk kíváncsiak.

agent_x 2012.07.18. 17:39:54

Ha 2 évig nem hiányzott a jogsi, most már minek? Szerintem mindenkinek jobb lenne ezt tovább nem erőltetni! Lásd még: "vadász, vadász, te szopni jársz ide..."

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.18. 17:42:25

Jo. Te meg tizezer evekig nem eltel. Most meg mar minek? Ne legyunk ilyenek.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 17:43:52

Felháborító itt egyesek rosszindulatú, minden alapot nélkülöző fröcsögése.

Azér mer nem lyó a hejesírása, még lehet akár kösztársas elnök is.

Meg külömbe is, lehet, hogy nem az ő hibája, hogy lkicsúszott a zidőből, mer például böribe volt.

MONNYATOK LE!

Bálintka. 2012.07.18. 17:46:36

@Kellemes Zérókomponista: Bocsi, de ha kéthavonta meglehet próbálni a forgalmi vizsgát, akkor a posztolónak tényleg nem hiányzott a dokument 24 hónapig, ha összesen háromszor próbálkozott.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 17:48:48

@Rosszindulatú Vászka: nemúgyvanaz. mer az ilyenek veszélyeztetik a közbiztonságot ám. ugye nekem se lett jogsim, oszt mindenkinek jobb az úgy... bár parkolni nagyon tudok, de az kevés.

de most hajókára fogok jogsit csinálni, ott kevesebb a kanyar.

sadeyes 2012.07.18. 17:51:47

Az fura ha valaki 2 év alatt sem tudja megcsinálni pedig folyamatosan gyakorol. Amúgy szerintem csak a kreszt kell újra fizetni mivel a 30 órát már levezette, vagy azis elévül?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.18. 17:56:30

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Marsi Aniko ota tudjuk, hogy egy hajoban bizony siman lehet kanyar!:D Amugy a parkolasnal mi nehezebb neked? Amugy pincerno vagy?

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 17:57:12

@sadeyes: sztem neked sincs túl sok jogsid :)

Amíg nincs kreszvizsga, nem ülhet kocsiba, még az oktatáson sem.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: spekuláció, tiltakozom tisztelt bíróság!

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 18:01:46

Ja és sztem igenis genya volt a póstás, hogy félbehajtotta a szifonkijelzőt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 18:02:19

@Kellemes Zérókomponista: aszonta a vizsgabiztos hogy féltem az autóba, meg nem kellett volna lehúzódnom egy szembejövő kamion elől egy szűk utcába, franctuggya. nem, nem pincnök vagyok.

sadeyes 2012.07.18. 18:06:06

@Rosszindulatú Vászka: de van:) csak szerencsére nem húztam olyan sokáig hogy ezen el kelljen gondolkodnom. persze hogy nem lehet addig vezetni míg nincs kresz, csak abban nem vagyok biztos hogy teljesen újra kell kezdeni vagy van amit elfogadnak?

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 18:06:18

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: aki a kamiontól nem fél, az nem bátor, hanem hüje.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 18:07:42

@sadeyes: sztem van még pár dobása és mehet PÁV vizsgára is :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.18. 18:08:34

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :DDD Bocsi, de ikszde. Gyozedelmeskedtek az osztonok. Azok altal iranyitottad ezt a modern jarmuvet. Aranyos. Most mar csak azt kell elkepzelni @igazsagos mikent vezethet.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 18:10:49

@Kellemes Zérókomponista: tökéletesen rátermetten, higattan és fölényesen, csak sokat bosszankodik a mazsolák meg tanulóvezetők miatt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 18:12:04

@Rosszindulatú Vászka: ugye. ezenfelül voltak nyelvi hiányosságaim is, nem igazán tudtam neki elregélni a ködlámpa meg a féklámpa meg a mittoménmilyenlámpa sógori viszonyait az ő számára is érthetően. így jártam. bruuuhhaaahhh.

@Kellemes Zérókomponista: szerintem az igasságos nagyon jól vezet.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 18:14:41

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: alávalóság. Pedig arrafele mindenki beszél magyarul, még a szlovákok is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.18. 18:16:45

@atpijkamo: Különben meg ne már. Mindenféle írástudatlanoknak is adnak.

Lehet, hogy nem fizetett eleget :)

Mondjuk passz, én sem jattoltam, ezért először be is szopattak forgalmin.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.18. 18:18:01

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: oh, olyan romantikus ponthoz erkeztunk most! Vajon hogy hangzik nemetul a kodlampa?:D

auralborder 2012.07.18. 18:19:15

Ez nem jogosítvány fail, hanem posztoló fail, vagy inkább naiv ügy-fail, de még inkább ügy-féll. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 18:19:15

@Rosszindulatú Vászka: majd jövőre megcsinálom. mostmár a rusnya dialektusával is pampoghat.

vagy megvárom a gugli-autókat, az évszázad egyik legjobb találmánya. sztem.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.07.18. 18:19:28

Ez így nem FERR, hogy ilyenekkel fárasztják a Homár nagyérdemű olvasóit!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.18. 18:19:35

@ColT: Leszarom, hogy ír. Legyen képessége a vezetésre.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 18:20:56

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: az tényvalóság, hogy arra felétek csak a külföldiek beszélnek burkusul, a benszülöttek valami ótvar ugatásféle tájszólásot használnak.

clsdclsd 2012.07.18. 18:21:54

Ha letelt a két év, akkor fél éven belül egy újabb KRESZ vizsgával újabb két évet nyer a delikvens. Viszont, ha a negyedik alkalommal is elhasal, akkor jön a PÁV...

(És igen, tényleg irritáló a posztoló stílusa, helyesírása és arroganciája - egyből az iskolát akarja felelősségre vonni. Ennyiből nem mondható meg, hogy az iskola hibázott-e bármiben, de az nyilvánvaló, hogy a posztoló igen, háromszor is.)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 18:22:18

@Kellemes Zérókomponista: nébelsájnverfer. rusnya, mi?

@Rosszindulatú Vászka: mikor ilyet írsz, előtte tegyél már valami jelet figyelmeztetésnek. akkor nem fulladnék meg a kávémon :D

Manyecska 2012.07.18. 18:23:34

@atpijkamo: szerintem se!! Láttam anyámat hogyan szerezte meg negyedikre. Hát khm szerintem lefizette a vizsgabiztost. Basszus múltkor megtolt egy biciklist hátulról:(( komolyan, inkább kecskét vagy áramot vezetne!!

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 18:23:50

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: bocsátosz. Pedig monta Anutám soxor, hogy az Étel nem játék :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.18. 18:24:24

@atpijkamo: Ha nem tud írni-olvasni, akkor honnan lenne képessége a vezetésre?
Szerinted azok felfogják, mint jelentenek a táblák? Rendben fogja tartani az autóján a féket?

Manyecska 2012.07.18. 18:25:36

@Rosszindulatú Vászka: monnyon le a tököm, nekem elsőre sikerült a forgalmi!! Asszonta én vagyok az egyik legjobb tanítvány. Csak egyszer kellett padlóféket nyomnia amikor az M3 levezetőjérűl lerobogtunk mint állat:P

Nade ezt nem szabad! Veszélyes..

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 18:28:10

@ColT: badarság. Pl. James Bond sohasenem fékez, nézz csak utána!

@Manyecska: én kérek elnézést, hogy bocsánatot kérek, pedig az internet nagyon jó dolog :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.18. 18:28:20

@clsdclsd: szerintem nem irritalo. Valojaban kerdezi, informalodna, hogy mik a lehetosegek. Persze szovegertes, empatia, emberismeret nem divat. Na ezert tart itt ez az emberiseg. A ferr meg egy Dunaferr rejtettreklam. Persze ti ezt sem lassatok!

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 18:29:59

@Kellemes Zérókomponista: '''''''...........''''':::::::::

itt egy csomó ékezet neked, hasznájjad egésséggel :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.18. 18:33:21

@Rosszindulatú Vászka: olyan rendeletet akarok, ahol a legzsakokat be kell mutatni!
@ColT: na ezert nem ertettem soha mert jo az amcsiknak, hogy minden betuvel van kirajzolva! Szerintem azert, mert fejlettek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.18. 18:38:02

@ColT: vagom, de o is elni akar. Tanitani kene, nem lehordani, talan fogekony ra!
@Rosszindulatú Vászka: koszi, de kerlek ne gatold a fejlodesem. Most komolyan az a baj, hogy egy fejlettebb orszagbol irok?:D

bekbórd! 2012.07.18. 18:38:49

A posztoló térlátásával lehet a baj. Legközelebb használjon a vizsgán 3D szemüveget a CinemaCityből.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 18:46:28

@Kellemes Zérókomponista: ja bocs, elfeledetem, hogy Lunikszot használsz :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.18. 18:46:30

@Kellemes Zérókomponista: :D:D:D:D

Tanítani meg... Aki akar, az tanul magától. Iskolában még meg is próbálták tanítani. Ha magától nem jöt rá, hogy érdemes értelmes életfomának látszani, akkor csókoltatom.

Nanga (törölt) 2012.07.18. 18:47:27

Nem kéne mindenkinek jogsiért küzdeni...

Kérdés: mit csináljon az a tanuló, aki nyolc évfolyamos gimnáziumban tanul, ergo nincs papírja arról, hogy általános iskolai tanulmányait befejezte. Csak az van a bizonyítványában, hogy a 9. évfolyamra léphet, ezt meg nem fogadja el a hatóság. Mondjuk ő legalább nem fog megbukni háromszor, mert úgy tűnik esélye sincs a tanfolyam elkezdésére se...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 18:58:31

@agresszív kismalac: egy aprócska temetkezési vállalatnál vagyok hátramozdító, meg alkalmanként kisegítek egy hentesnél ha épp disznóvágás van :D

Manyecska 2012.07.18. 18:58:53

@Nanga: ez érdekes, mert én 17 éves voltam és semmilyen papírt nem kértek.
Igaz ez pont 20 éve volt:P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 18:59:48

@Nanga: ejj, hülyeség ez a nyolc osztályos. mire jó? egy tízéves honnan tudja még, hogy mit akar csinálni a következő nyolc évben?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.18. 19:03:09

@Rosszindulatú Vászka: szimbiant. Amugy ilyenkor Amerikabol irok, szoval mindent lehet. Te nem erzed at ezt az eletfillinget (feelinget).

@ColT: reszben igazad van. De lehet, hogy csak szerencsetlen (ki)fejlodesu. Bennem mindig el a remeny, hogy van igeny a fejekben a jobbra! Bele is vagok az internetbe.

Nanga (törölt) 2012.07.18. 19:03:19

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Mondjuk tanulni? :))) Ha meg mégse, innen is elmehet nyolcadik után bárhova...

Manyecska, tőlem is kérték annak idején az általános iskolai bizonyítványt.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 19:06:12

@Kellemes Zérókomponista: nekem itten a bnalkános dágványba minden egyformán popzene. Teccikérteni. Megugy ez a magyar vindóz azért jó, mert legalább a kötőszókat értem, ha üzizik valamit nékem. Legalább nem tegez, mint a linuksz.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.18. 19:07:52

Ez a levél bekerül a kedvenceim közé.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.18. 19:09:25

@Kellemes Zérókomponista: " hogy van igeny a fejekben a jobbra!" vs "Bele is vagok az internetbe. "

Akkor ez epic fail ;)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.18. 19:13:31

@ColT: Vagasi Feri vagyok, hagyd, hogy felfedezzek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 19:14:01

@agresszív kismalac: a problematikát nem tudtam megoldani, így gondoltam csak belepofázok inkább :D

Anomalocaris (törölt) 2012.07.18. 19:14:31

@atpijkamo: Engem mindig baszogattak, hogy miért nem teszem le a jogsit, de szerintem ez volt a bölcs döntés. Meghát szükségem sincs rá, akkor meg minek.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 19:16:24

@Emberiségellenes háztartási gép: hahaha, nem is vagy igazi férfi, tán még katona senem voltál.

Manci néni, a szomszéd 2012.07.18. 19:19:12

Drága posztoló!

A saját és mások testi épsége és az anyagi károk elkerülése érdekében ne akarj vezetni!

Manyecska 2012.07.18. 19:20:54

Edét megkérdezzem szerintetek, kéne egy szállás Füreden.. ? :))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.18. 19:21:03

@Kellemes Zérókomponista: :D Azt ismerem, de 2012-re ez már másképp is értelmezhető ;)

@atpijkamo: Hát ja. Amikor meg kéne, de nem lehet, az cumi szokott lenni.

Amúgy... képesség a vezetésre... HAvernak elvették a jogsiját, mer seggrészegen vezetett. Nem is kapja vissza. Ettől még vezet, csak a városból nem mer kimenni, meg szombat este, amikor több sün van az utcán.
Neki gondolom van "képessége", ezért vezethetne... szerintem meg nem, mivel rendszeresen beb@szva nyomja.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.18. 19:22:25

Apropo: milyen jarganyaitok vannak? Nem farok es puncimeregetes, kivancsisag csak.

Manyecska 2012.07.18. 19:23:04

@Nanga: tényleg?? Én nem is emléxem hogy ilyenek voltak.. te jó ég de öregszem:)

netrunner71 2012.07.18. 19:24:16

" mert 2 év alatt 3 alkalommal sem sikerült letenine a forgalmi vizsgát "

Ebben az esetben örülhetünk, hogy visszaléphet a start mezőre.
Ha valakinek két év és három alkalom sem elegendő, hogy sikeres forgalmi vizsgát tegyen, annak a negyedik lehetőség már fölösleges.
Legyen benne önkritika, ne is erőltesse a dolgot, csak egy potenciális veszélyforrás lenne ha kimenne a forgalomba.

Reménykedjünk, a saját érdekünkben abban, hogy ha újra kezdi az egészet, lesz egy újabb oktató aki felismeri tehetségtelenségét és újból elkaszálja.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.18. 19:25:42

@ColT: mar '12 lenne? Eszre sem vettem. Tudod a kepesseg a multban elesre valami csodalatos adomany.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 19:27:05

@Rosszindulatú Vászka: hát a nőkre nem bukik, az eccer tuti, csak a döglöttgalambokra.

@ColT: pici mazda.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.18. 19:28:09

@atpijkamo: Egyáltalán nem tudom elképzelni Magamat autót vezetni. Én már gyalog is kicsit ön- és közveszélyesen közlekedek. Nagyon meg kéne kenni azt az oktatót, aki Engem kienged a forgalomba.

Manyecska 2012.07.18. 19:28:10

Én még az ATI-nál vizsgáztam, egy szürke 1500-ös Ladával:D valami Lacinak hívták az oktatót /1997/ és Zuglóban tanultam /mééért amikor óbudai voltam akkor is??/..jelentkezz!! Időnként megálltunk büfézni:D

Manyecska 2012.07.18. 19:32:27

@Emberiségellenes háztartási gép: ezt különben több embertől hallottam már, én is utálok vezetni!! onnan már csak egy lépés hogy féljek is, szóval..
Bár már ötéves koromban a fater Zaporozsecében gyakoroltam "vezetni" meg a Szigeten egyesben, kettesben...amikor már elértem a gázpedált egyáltalán:P..!

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 19:35:20

@Manyecska: mijen sztiget, amit úgy írsz, hogy Sziget?

Manyecska 2012.07.18. 19:36:43

@Rosszindulatú Vászka: a Hajógyári..ja, bocs, már Sziget-lázban égek. Sziget-fesztivál tudod. Mint a szart utálom.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.18. 19:37:50

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Pont ma álmodtam érdekeset, nyújtópad volt benne. Helyenként elég szürreális volt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.18. 19:38:16

@Emberiségellenes háztartási gép: illik ez az allasfoglalas tokeletesen a szemelyisegkepedbe. Szerdai napra van ritualis etel? 5literes dunsztosuveget kepzelek el koviubival, melyen keresztulszurodik a monitor homarfenye, kozben korabeli nemet slagerek szolnak egy analog skalas radiobol.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 19:39:32

@Manyecska: én eccer voltam önhibámon kívül. Érdekes volt.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.18. 19:40:32

@Manyecska: Félésre jó a metró is, most már lassan napi ritmussal gyullad ki valahol, olyan mint az az aknakeresős játék :)

Manyecska 2012.07.18. 19:44:51

@Emberiségellenes háztartási gép: ja, igen! múltkor is inkább városnéző túrát tettem Óbudától a Gellérhegyig..stb.majd Astoria...gondolhatod:D...na megyek kutyát legeltetni.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.18. 19:44:52

@Kellemes Zérókomponista: Nemnem, semmi rádió! Sose hallgattam rádiót, ez a találmány úgy ahogy van kimaradt az életemből. Úgyse adnak olyan zenét ami érdekel. A zenehallgatás is hétvégére való.

A szerda-csütörtök este több az opció, gyakorlatilag bármit lehet főzni, szardinella ilyenkor persze szigorúan tilos. Általában ilyenkor készül spagetti/pizza/sültkrumpli. Ma sültkrumpli, lassan ideje is pucolni kezdeni.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.18. 19:46:19

@Manyecska: Máriaremete, oda kell menni. Nix Óbuda meg Astoria.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.18. 19:48:18

A koviubi meg úgy alakult, hogy vasárnap estére került a helye, olyan 8-9 óra magasságába.

Manyecska 2012.07.18. 19:50:59

@Emberiségellenes háztartási gép: esetleg van egy tonna krumplifőzelékem meg fasírtom, szívesen megosztanám...már a fülemen kezd kijönni.. :)

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 19:55:23

@Manyecska: paprikás rántással, avagy tejfeles habarással?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.18. 20:07:29

@Rosszindulatú Vászka: Én párszor voltam. Először még akkor, amikor nem reklámrendezvény volt, a későbbi kettőn meg már az volt. Ezek ilyen egy napos dolgok voltak, igazából nem volt rossz, de... az első buli volt, a többi meg mármegrendezett, mű. Azóta nem utálom, csak leszarom.

Tron65 2012.07.18. 20:23:07

"harmadszorra sem sikerült a forgalmi vizsgát letennem, negyedszerre meg el sem vittek vizsgázni"
Pereld be őket. Elmehetsz esetleg az Emberi jogok biztosához is.
De szerintem egyszerűbb lesz, ha MEGTANULOD A VEZETÉST.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 20:24:31

Előre is elnézést kérek...

Mi lesz, ha Süsü-t megfőzitek?

Zöldbábfőzelék.

csakb 2012.07.18. 20:29:20

@atpijkamo: "Aki kapásból elsőre nem teszi le..."

Asszonypajti nem rég szerezte meg a jogsiját. Az első két alkalommal ugyanaz a vizsgabiztos volt, kivágta, pedig állítólag nem hibázott. A vizsgák után még egy kicsit személyeskedett is, igyekezett még jobban megalázni. A második alkalom után árulta el az oktatója, hogy annál a vizsgabiztosnál nő a legjobb esetben az ötödik alkalommal megy át, akárhogy is vezet. Harmadszorra szerencsére nem azt a kretént dobta a gép, úgyhogy gond nélkül meg lett a vizsga, csak ez ugye egy valag pénzbe, idegeskedésbe, és görcsölésbe került.

Manyecska 2012.07.18. 20:45:35

@Rosszindulatú Vászka: :D:D:D!
Ez olyan mint a "mit akar a játékmackó a bankban? - takarék szövet kezet.." bocs. :)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.18. 20:47:55

@csakb: Amikor én vizsgáztam, tudott volt, hogy kb. mindenkit 1-2 alkalommal megvágnak.
A KRESZ ismétlés 2-3000 volt akkor, a forgalmi 6. A bevételt a Közlekedésfelügyelet kapta.
Ez mondjuk 1999-ben volt :)

Manyecska 2012.07.18. 20:49:33

@Rosszindulatú Vászka: paprikás rántással kezdem aztán tejfölös habarással folytatom ne kérdezd miért:D És babérlevelet teszek bele. Úgy néznek rám a bő családban mint egy ufóra mert majorannát rak belé mindenki. Igen ám, de voltak székely őseim és ők mindig babért raktak bele!!! Punktum, így finom.
Ez olyan megosztó téma nálunk a családban:D!!

Manyecska 2012.07.18. 21:05:15

@Rosszindulatú Vászka: na jó én kihullok mára, még Prof. camilapardalis phd pdf álmaiban kell tevékenykednem:O :D!
jó iccakát!!

Rosszindulatú Vászka 2012.07.18. 21:11:35

@Manyecska: nyugodalmas jóccakát. Az a blúzbanézés még érdekel azért.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.18. 21:15:18

na mielott olvasok, azt azert rogton ki kell jelentenem, hogy fejlettebb orszagokban a jogositvany megszerzese reggel 9 es delutan 5 kozott tortenik, altalaban ha sokan vannak 4orat is igenybe vehet
ha megbux, mehetsz masnap megint
aztan megint
en hetfon megbuktam, kedden a kezembe volt a jogsi
/ most mar nem adjak ki rogton, hanem postazzak, 1 het.

2 ev uristen
azalatt le lehet tenni egy gyorsitott orvosi egyetemet

Manyecska 2012.07.18. 21:16:27

@Rosszindulatú Vászka: :D haggyad már tegnap egy paradicsomat kaptam egy kedves embertől mondván kóstoljam meg ez házi /remélem nem huggyantani jártak mellé a kertbe:D!/ oszt rutinból tettem be a dekoltázsomba, értékelte:D jó éjt.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.18. 21:16:48

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Streckbank-ra gondoltam, csak nem jutott eszembe azt hogy mondják magyarul.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 21:24:17

@Emberiségellenes háztartási gép: az inkább kínzópad. szerintem mégiscsak egy jó kettyintés hiányzik neked, no.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.18. 21:35:46

@Nanga: A közoktatási tv. 25§ (4)bek. az irányadó:
A nyolcadik évfolyam sikeres elvégzéséről kiállított bizonyítvány - iskolatípustól függetlenül - alapfokú iskolai végzettséget tanúsít.
KÖTELESEK ELFOGADNI!
Hivatkozzál rám.

Kifordított kacagány 2012.07.18. 21:36:07

elnézve milyen népek kapnak jogosítványt, el kellene törölni az egész rendszert és hagyni, hogy mindenki menjen csak a saját hülye feje után.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.18. 21:38:55

@Rosszindulatú Vászka: ??

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Kínpad! Az lesz az. Álmomban úgy nyúlt meg rajta az illető, mint a Dalí szétfolyó órái. Aztán széjjeljött, de még élt, és nézegette a maradványait, csak közben már az arcát is megette valaki. Kettyintés nem volt!

Balint Gyuri bacsi 2012.07.18. 21:39:32

Szerintem nincs.
Az autosiskola akkor jart volna el jol ha a negyedik vizsgara, keresednek megfeleloen elvisz. Ugy tiszta helyzet lenne.
Nade igy?
Nem tudom mit lehetne tenni.
Jo lenne hallani a masik felet is, hogy miert nem vittek el vizsgara s csusztal igy ki a hataridobol.

Rocko- 2012.07.18. 21:40:16

"hogy olyankor mi a a teendő, a harmadszorra sem sikerült a forgalmi vizsgát letennem"
vegyél éves bérletet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 21:43:31

@Emberiségellenes háztartási gép: keressek neked valami jó ördögűzőt?? vagy legalább egy vállakozó szellemű fiatal pipit? mosatnába úgyis felcsaptam kerítőnek :D bár sajnálnám szegényt.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.18. 22:00:10

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Hát Meiwes is talált önként jelentkezőt, úgyhogy nem reménytelen.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 22:03:13

@Kifordított kacagány: akar a fene. de valamit mégiscsak illenne kezdeni az ijesfalyta torzulásokkal. neked mi a meglátásod?

@Emberiségellenes háztartási gép: az kijafasz az a mejjes?

Kifordított kacagány 2012.07.18. 22:06:55

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: persze, hogy kellene az ilyen torzulásokkal kezdeni. pl kiélvezni. miért kellene elvenni tőle?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 22:10:58

@Kifordított kacagány: te is a gyiloklást meg a boncolást meg az emberevést élvezed, mint a fiatalúr feljebb?

Anomalocaris (törölt) 2012.07.18. 22:11:36

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Jajmár! Der Kannibale von Rotenburg.

en.wikipedia.org/wiki/Armin_Meiwes

A "kijafasz" azért valóban találó itt :)

Anomalocaris (törölt) 2012.07.18. 22:20:02

@Kifordított kacagány: @Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A kérdés költőisége magában rejtette a nemleges választ.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 22:23:37

@Kifordított kacagány: talán azoknak, akiket megettek, megkínoztak ésatöbbi. meg a rokonaiknak. meg a gyerekeiknek. meg minden jóérzésű embernek is forog tőle a gyomra. persze csak találgatok.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.18. 22:33:25

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ismersz-e még valakit, aki unalmasnak titulálná a főtt krumplit? Ezért szeretem ezt a gyereket. Ez egy költő. Csak blogol. Képzavar. Nem baj, az esszencia átgyön.

Kifordított kacagány 2012.07.18. 22:36:18

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ha nem tudjuk akkor miért is kellene kicseszni vele?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 22:39:19

@Kellemes Zérókomponista: hát nekem más gyön át. de örülök, hogy van aki másképpen látja, remélem, hogy bennem van a hiba.

amúgy meg ügyfélszolgálat, csak hogy tuggyál aludni :)

Sasfióka 2012.07.18. 22:45:59

@atpijkamo: Azért nem teljesen. A KRESZ 29. § (2) szerint:
"Az irányváltoztatást - ide nem értve a körforgalmú útra történő bekanyarodást - a művelet előtt kellő időben megkezdett és annak befejezéséig folyamatosan adott irányjelzéssel kell jelezni. E rendelkezést kell alkalmazni a körforgalmú útról történő letérés esetében is. A jármű vezetője egyéb esetben **(pl. útkereszteződésben kanyarodó főútvonalon való továbbhaladás esetén)** is adhat irányjelzést, ha ezzel továbbhaladási irányáról a közlekedés más résztvevői számára többlettájékoztatást ad, az irányjelzés azonban megtévesztő nem lehet."

Mylady 2012.07.18. 22:52:35

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Te figyu, azt a Graben 21-et viccből írtad?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.18. 22:57:16

@Mylady: nem hiszem, hogy megengedhetek magamnak egy lakást a grabenen :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.18. 22:58:29

@Mylady: @Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Azért én megnéztem, mivan a Graben ájnundcvancig alatt.:-)

Manci néni, a szomszéd 2012.07.18. 23:00:19

@atpijkamo: Na ez az index dolog nem teljesen tiszta nekem. Mi a francért indexelnek egy lámpás kereszteződésben a balra kanyarodó sávban? Kinek? A mögötte haladónak, aki szintén csak balra kanyarodhat? Én sosem szoktam például ilyen helyen koptatni az indexemet.

Meg a másik undorító dolog, a körforgalom. Biztos vagyok benne, hogy valamelyik politikusnak körforgalom gyára van, mert annyira elburjánztak, hogy csak ez lehet a magyarázat rá.

Nem is lenne baj velük, ha rendes méretűeket építenének, nekem a picikkel van bajom. Mert ugye egyszerre kell fogni a kormányt, sebességet váltani, a cigit sem ejthetem ki a kezemből, mert kiégetné a ruhámat, és akkor még indexeljek is. Ez egyszerűen képtelenség, ha 30-al bemegyek a körforgalomba és az első kijáraton ki is akarok menni, ami három méterre van a bejárattól. Mert ugye vagy előtte kiteszem az indexet, hogy legalább egyszer felpislanjon és akkor szabálytalan vagyok, vagy nem, és akkor is.

Egyszerűen nem értem különben, hogy mi a francnak körforgalom egyáltalán. Csak lassítja a közlekedést, nem is kicsit, meg baromi sokba kerül, mert a politikus körfogalomgyárak mint tudjuk baromi drágán adják a szart is.

Na ennyit erről, a posztolónak meg üzenem, hogy legalább nem kell ilyen marhaságok miatt felidegesítenie magát reggelente munkába menet, amikor egyébként is késébe van.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.18. 23:05:59

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: @agresszív kismalac: Úgyhogy leszel szíves az útiköltségemet megtéríteni.
Gyorsvonat, másodosztáy Budapest-Bêcs retúr.

Mylady 2012.07.18. 23:16:43

@agresszív kismalac: Hülye vagy. Én minimum első osztályt kamuznék :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.18. 23:19:24

@Mylady: Nekünk, malacnépeknek nem kenyerünk a kamuzás.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.18. 23:20:41

Legjobb az egyenes út!
...már Bécs felé.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.18. 23:26:36

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nincs hiba sehol itt. Inkább azt mondd mi gyön le neked belőle? Tudod ilyen igazi kemény pokrócmódban mondd, hogy biztosan kiderüljön minden.:)

Kifordított kacagány 2012.07.18. 23:27:58

@Manci néni, a szomszéd: azért indexelnek, mert az a szabály és a közlekedés feltételeihez a szabályok betartása tartozik, nem pedig az egyéni elbírálás, hogy akkor most koptatod az indexet vagy sem.
körforgalomban sem okozhat gondot az indexelés, semmivel nem bonyolultabb mint egy akármilyen kereszteződésben és nem, a körforgalom nem lassítja a közlekedést, épp ellenkezőleg.

lazarjozsef75 2012.07.18. 23:52:34

@Manci néni, a szomszéd: igazad van, a körforgalom annyiban lassítja a forgalmat, h sokkal kevesebben próbálnak ész nélkül végigrongyolni az úton, egyszerűen muszáj lassítani. Ugyanakkor egyszerre többen lehetnek a körforgóban, mint egy normál kereszteződésben, tehát gyorsítja az áthaladást. Ha meg a cigi miatt nem indexelsz, erre nincs mondani...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.19. 01:08:04

@Kifordított kacagány: @lazarjozsef75:
a trabantnak nincs is indexe, manci neni egy repat szokott kinyujtani az anlakon az az index

azert ezzel a korforgalom dologgal vitatkoznek
hala egnek fejlettebb orszagokban csak a belvarosban meg ilyyen vasarlasi ovezetekben alkalmazzak,szoval kifejezetten eleve lassu ovezetben

England win The Ashes! 2012.07.19. 01:27:05

@hagyma: "hala egnek fejlettebb orszagokban csak a belvarosban meg ilyyen vasarlasi ovezetekben alkalmazzak,szoval kifejezetten eleve lassu ovezetben"

Muhaha!
Nálunk simán van "gyors" övezetben is, három sávos. Igaz, még jó, hogy bele nem léptek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.19. 01:35:11

@Dr Jozef Vengloš: fejlettebb orszagokban fejlett lampakkal ellatott utak vannak, hurkokkal, ami szervezi a forgalmat
mondjuk pl. az atlantai korgyurut is nevezhetjuk korforgalomnak kis joindulattal:), de az 6-8 savos es korbejarja a varost

nem vagyok egy korforgalomparti, de itt ashevilleben ketto van, amirol tudok:), ugyhogy nincs vele bajom

mar miert leptek volna bele, egy korbe ha egyenes is lehetett volna?

épaetekmogyoo 2012.07.19. 04:04:54

Nem is csak az a baj, hogy a posztolóhoz hasonlatos furulyák jogsit kapnak, hanem hogy ezek gyalogosok is egyben.
Simán vizsgához kötném a városi gyaloglást is:
Hogyan fordulj meg a bazi létrával a válladon aluljáróban? Melyik irányból szabad fellökni a vak embert a kirakat előtt?

Fontos dolgok ezek.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2012.07.19. 07:45:02

@negyerebemegnegyereerrehe: Ah!
a bicajos KRESZ az egyik kedvenc vesszőparipám!
Kanyarodó jármű vs. szuicid gyalogos találkozása a járdán/ zebrán/ főútvonalon /hídon (!4négy!).

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.19. 08:16:11

@Fée verte: netán egy szavad nem lehetne ezügyben, mert a járda az járda? Számos esetben lehet ostorozni a hülyegyalogost, de ez pont nem az, nem gondolod?

Rosszindulatú Vászka 2012.07.19. 08:26:04

@Fée verte: dehát a biciglis KRESZ ojan, mint a következetes színtévesztés, meg a diétás szalonna, miszerint csak elméleti lelemények, ezeket firtatni életszerűtlen és értelmetlen.

England win The Ashes! 2012.07.19. 08:28:13

@hagyma: Hurkok is vannak, azok a város szélén, amik rávezetnek az autópályákra. Körforgalmak a városban vannak. Nem a centrumban, attól azért kijjebb, és nm lassítják a forgalmat, sőt!

LenaLondon 2012.07.19. 08:31:42

@Dr Jozef Vengloš: Imádom a körforgalmakat, szerintem nagyon hasznosak és kellemesek.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.19. 08:46:57

Eccer valahogy bekerültem egy különösen rosszhiszemű körforgalomba, borzasztó volt. Órákig bojongtam benne, alig találtam ki. A többi biciglik meg gonosz gyalkogemberek meg csak úgy száguldottak körülöttem, alig bírtam kievickélni, pedig ondekszeltem én midennfele a négyesindeksszel, de csak nem akartak kiengedni a cenkek. Végülis kövérduda, ablkatörlő oszt start. Voltak veszteségek, de kijutottam, Isten kegyelmébűl.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.19. 08:55:35

@Rosszindulatú Vászka: hány de hány filmben volt ez poén régen. S hány évig élvezte a nép. Aztán elcsépelődött szerencsére. Tuningkipufogóval voltál-e? Fontos részlet.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.19. 09:05:32

@Kellemes Zérókomponista: triciglivel. Siettem, mert kifogyott a pisztácia.

Amúgy meg ez egyáltalába nem vicc, mer Agyarországba az emberek nem tuggyák a körfolgalmat kezelni. Elsőbbségek, meg ijenek. Pedig jó dolog. Volna. Ha a sok tulok tudná, hogy nem a külsőbe zúzunk, hanem max kifele egyet, meg aki bévülről menne, annak van elsőbbsége. Így aztán télleg van, hogy több kört kell menni.

Mer külömbe lehetne télleg zúzni benne gondolkodás, meg tükörcsekkolás 3D üzem nélkül.

LenaLondon 2012.07.19. 09:13:04

@batgirl: Én a múlt héten anyáztam sűrűn egy barom kamionos miatt. Autópálya, én szépen megyegetek a szélső sávban 70 mérföld meg egy kicsivel. Előttem kamionos, aki gyakran megcsókolgatja a leállósávot, majd kacsázik és ezt eljátssza párszor. Mondok magamnak, megelőzöm mielőtt itt keresztbefordul előttem, meg is történt. Jön a negyvenes korlátozás útjavítás miatt. Mindenki belassul, látom idióta állat kamionos bevág a belsőbe és hetvennel előzi a kocsisort. Hát imádkoztam, hogy ne csapódjon bele valakibe hátulról. Aztán végig csalinkázott a belsőben ahova ki volt írva, hogy kurvára nem mehet be kamionnal...

Egyébként itt Angliában azt utálom, hogy kétsávos utcában az egyik sávban folyton parkolnak. Ráadásul itt van egy nagyon szar szakasz, mikor megyek hegynek felfelé és lépésben kell tolnunk, mert mindig elengeded a szembejövőt, aztán ő elenged téged, aztán megint elengeded. Az a szar, amikor kanyarban jönnek szembe öten és vissza kell tolatnod, hogy elengedd őket...

LenaLondon 2012.07.19. 09:14:14

@LenaLondon: Meg is történt ez előzés, szerencsére nem a keresztbefordulás...

Rosszindulatú Vászka 2012.07.19. 09:20:21

@LenaLondon: ezt nem is értem, itt meg nem szoktak az emberek szabájtalanul, vagy roisszul parkolni. Itt külön vizsgázni kell parkolóhasználatból. Kivéve a Szamárszex Zsírpeti.

LenaLondon 2012.07.19. 09:22:18

@Rosszindulatú Vászka: Ezek nem szabálytalanul parkolnak, ott legálisan parkolhatnak. Csak így egysávossá de kétirányúvá szűkül a forgalom...

helianthus 2012.07.19. 09:24:15

Nekem sem sikerült elsőre a jogsi, többszörre tettem le a rutint és a forgalmat is. Sokáig jártam vezeteni (ha volt pénzem, jártam pár órát, aztán szünet).
DE!
Klasszisokkal jobban és biztonságosabban vezetek, mint mondjuk egy ismerősöm, aki a kötelező órákat vezette le, elsőre meglett a jogsija, évek óta vezet és még mindig gondolkodik, egy lámpás kereszteződésben mit csináljon, meg merje-e előzni a lassú járművet maga előtt vagy sem, be tud-e parkolni két kocsi közé vagy már nem fér be, stb. Szinte félek mellette ülni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.19. 09:24:18

@LenaLondon: de gondolom azt hirdeted, hogy szeretsz ott élni.:) Most komolyan.. mennyi pozitívum van ami az ilyen elengedősdit, kaját, időjárást, randa embereket és igénytelenségüket valamelyest is ellenpontozza? Komolyan kíváncsi vagyok.

RiCheta 2012.07.19. 09:27:10

A vizsgára jelentkezés a tanuló kötelessége. ha 2 év alatt nem sikerül levizsgázni, arról nem az autósiskola tehet. A törvény ezt írja elő. Pénzvisszafizetés nem jár, hiszen az az autósiskola szolgáltatásait igénybe vetted. sőt, az elméleti vizsga előtti oktatás plusz költség. Ha a felek a szerződésben nem kötik ki, a képző nem felelős a vizsga kimenetéért. Szép is lenne, ha minden nem tanuló, lógos diák visszakérné a pénzét...

LenaLondon 2012.07.19. 09:28:29

@Kellemes Zérókomponista: Én nem hirdetek semmit. Nekem egyrészt muszáj itt élni de van sok előnye is az otthonhoz képest, például az, hogy nem kell aggódnom miből veszek a gyereknek ruhát és cipőt, meg ételt a hónap végén.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.19. 09:29:48

@helianthus: már elnézést, de dögöljön meg az ilyen. Két okból: balesetet okoz(hat) igen könnyedén az agyalásával - ahelyett, hogy normálisan tanult volna bassza meg, van, hogy századmásodpercek számítanak, ez meg itt gondolkodik! Ne. Másik: alapvető birkaság az emberekben, hogy ha kérdeznek, akkor többi birk..őőő embertársuk előtt totálisan preztizsüket vesztenék, ezért inkább nem! Tanulni lusta, papír megvan, kérdezni nem kérdez, mer az szégyen, aztán ennyi. Ez van. Felelőtlen gennyláda. Annyira egy fos helyzet mikor a butaság párosul az élniakarással. És igenis basszameg tanulja meg, meg alkalmazni is tanulja meg, mert nem egymagába lébecol a mezőn a csattogójával, hanem forgalomban, egy ilyen közösségi hepajban vesz részt! Tanuljunk már meg felelős felnőttek módjára élni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.19. 09:34:22

@Rosszindulatú Vászka: páldát please. Nyitott vagyok. (Egyelőre még nem a boncasztalon, de reméjjük hamarosan elkövetkezik az is.)
@LenaLondon: minden érdekel ami nem pénz, tényleg. Ez egy érv, de nem biankócsekk, nem lehet a végtelenségig ezzel jönni.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.19. 09:42:19

@Kellemes Zérókomponista: Látod mennyivel jobb, ha valakit nem kötnek ilyen dolgok. Most képzeld el milyen Mad Max lenne itt, ha presztízsből Én is csinálnék jogsit.

helianthus 2012.07.19. 09:42:34

@Kellemes Zérókomponista: valahol igazad van, még ebben a nem kérdez, mert az szégyenben is, bár azért a dögöljön meg az ilyen némi túlzás. Azért a döngető kamionosok, bömbisek és mondjuk részegen vezetők még mindig több balesetet okoznak, mint az agyaló bizonytalankodó sofőrök. És még őrájuk sem gondolom a megdöglést megoldásnak, tényleg az lenne a lényeg, hogy "Tanuljunk már meg felelős felnőttek módjára élni. "

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.19. 09:45:37

én meg azokat bacnám fejbe kedvesen, akiknek nem elég, ha 140-el megyünk a bal sávba. öt centire van a seggembe, és villog a barom, hogy húzódjak le azonnal. az nem zavarja, hogy esetleg éppen hat kamion van a jobbsávban és esélytelen. ilyenkor jó lenne egy nagy böszme hummer, amiben kicsit bell lehetne taposni a fékbe.

Manyecska 2012.07.19. 09:49:30

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: én ilyenkor bábozok meg felemelem a középső ujjam bár 140-nél azért rendesen kapaszkodsz ugye a kormányba!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.19. 09:51:48

@Manyecska: én nem vezetek, de bábozni jól esne, csak nem visz rá a lélek sose. hátha éppen ez rohan a kórházba sürgősen a szülő feleséggel, oszt nem akarom elrontani a szórakozásukat

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.19. 09:52:16

@helianthus: Jó, jó, oké, eltúloztam, akkor csak járjanak jól pórul! De akkor meg egész további életükben kifele mutogatva fröcsögnek, hogy bizony minden és mindenki hibája volt az, csak épp nem az övék. Itt egy teljes szoftvercsere kellene, amire nemegyszer egy egész élet is kevés. Egyénje válogatja. Tehát akkor oda jutottunk el, hogy nincs megoldás. Zsír.:)

@Emberiségellenes háztartási gép: bizonyos napokon csak bizonyos szabályokat tartanál be, mi?:D Nem.. te német mentalitás vagy, tutira pacifistamód max. magadat károsítanád. Így aztán nem is tűnnél ki semmivel. Uncsi.:( :D

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: videójátékot nekik!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.19. 09:54:18

@Manyecska: akkor neked 3 kezed lehet.:)
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: aha, meg koncepcióba válogatod a melltartó-bugyi-zokni triumot, hogy ha baleset érne jól mutass a mentőben!:) Ne rontsd el a mentősök napját.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.19. 09:56:42

@Kellemes Zérókomponista: blekkpudling, fisendcsipsz, sztout, szinglibarell. No meg a karamellás kedböriz, na az tömény romantika és költészet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.19. 10:04:11

@Kellemes Zérókomponista: az nem én voltam, hanem egy japán csaj. az én alsóneműim kivétel nélkül jól mutatnak, én nem kockáztatok egyáltalán :P

LenaLondon 2012.07.19. 10:21:36

@Kellemes Zérókomponista: szakmai fejlődés és magánélet a fő ok, amiért itt élek.

Egyébként megjegyzem, hogy eddig egyszer mutattak be itt nekem vezetés közben. A mai napig nem értem miért. Szépen lehúzódtam, hogy a faszi elférjen erre baszki beintett nekem. Ugye nem kell mondanom, hogy nem angolosan intett, hanem csak a középső ujját emelve és, hogy nagy valószínűséggel kelet-európai (sőt, sajnos egyre inkább azt gyanítom magyar, mert szoktam találkozni vele a környéken) :(((

megamenn 2012.07.19. 10:27:24

A körforgalom JÓ ! A kedvencem az, amikor a lakótelep ( ha ilyen nincsen amerikában, meg anngéliában , nézzetek utána mi az ) szoros kis utcáiban a kereszteződés közepébe felfestenek egy kört...és kész! Tuti, hogy az is benne van 5-9 millióban.
De az igazi szopatás a szolnoki Tisza-híd belvárosi oldalán lévő nemtommicsoda. Ilyen még "ashevilleben" se sincsen.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.19. 10:31:37

@LenaLondon: monnyukk anglia nekem nem egy yesminushipó, mer állítólag nem lehet bejutni egy orvoshoz, csak ha haldokolsz már. ez igaz?

LenaLondon 2012.07.19. 10:33:46

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ja. Igaz. Sőt ha olyan tüneteid vannak ami akár influenza is lehet, akkor oda ne merj menni a rendelőbe, mert kivágnak mint macskát szarni. Telefonálj.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.19. 10:36:25

@LenaLondon: oszt telefonon megvizsgálnak? vagy ha még egy hét múlva is élsz, akkor oké, ha meg nem akkor így jártál?

Szarazkoro 2012.07.19. 10:36:57

@Manyecska: En is igy csinalom oszt meg szekely sem vok.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.19. 10:38:11

Monnyuk én terjfeles habarással szeretem. Swbaj, nem válóok Hölgyek :)

Manyecska 2012.07.19. 10:38:30

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :D:D mert szülő nővel 160-nal rohanunk!! :D

Manyecska 2012.07.19. 10:40:57

@Dr. Szarazkoro: hát ez jó mert még nem találkoztam ojannal!! :)

Valaki volt már a füredi élményparkbe???
Lyó?

Anomalocaris (törölt) 2012.07.19. 10:41:42

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Van már ilyen telefonos robotdoktor, bele kell köhögni a kagylóba, és megmondja, megfázás vagy valami egyéb. Aztán vagy eltalálja, vagy nem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.19. 10:42:47

@Rosszindulatú Vászka: kolompárfőzelék csakis tejföllel, babérlevéllel és ecettel. ebbül nem engedek.

@Manyecska: pedig hülyeség, attól nem fog gyorsabban megszületni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.19. 10:47:19

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: szerintem nem fontos élni. Valamiért ez bele van sulykolva az emberekbe, senki sem tudja már miért, honnan jött, de ott van. Örök rejtély marad ez számomra miért nem rohannak emberek önként halálba.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 10:49:21

@Manci néni, a szomszéd: "Mi a francért indexelnek egy lámpás kereszteződésben a balra kanyarodó sávban?"

Ez a bajom nekem is, kanyarodó vagy egyenes sávban nem kell indexelni. Nem csak értelmetlen, de zavaró is. Csak ha van választási lehetőség, hogy informáljuk a gondolatainkról a közlekedés többi résztvevőját is. És nem a kormánymozdulattal egyidőben, hanem előre.

"körforgalom ... elburjánztak"

A körforgalom nagyon jó találmány. Mindenkinek van esélye menni, nem kell lámpa, ami lassít, kevesebb a baleset.

"Mert ugye egyszerre kell fogni a kormányt, sebességet váltani, a cigit sem ejthetem ki a kezemből, mert kiégetné a ruhámat, és akkor még indexeljek is."

Jól mondod. Ezért kell a cigit lenyelni körforgalom előtt, hogy tudjad jelezni, hol távozol belőle.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.19. 10:49:43

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: egyetértek, bár éhségfaktor szerént kicsit befogadóbb vagyok.

@Kellemes Zérókomponista: egyetértek. Van is egy korrekt listám, kik azok, akiknek nem kéne élni.

Manyecska 2012.07.19. 10:50:29

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: az uram aztmondja mindig fél óra Siófok:P ülne be mellé. 170-nél sikoltozok már:D:D

Manyecska 2012.07.19. 10:51:39

@atpijkamo: olyan unkreatívak vagytok és a fejemmel szoktam arrafelé bökni ahol kimegyek oszt csá!

Rosszindulatú Vászka 2012.07.19. 10:54:13

@atpijkamo: csak a lámák meg a gyávák indekszelnek. Csaxólok. Én még a féklámpát is kikötöm, éjjel meg nem is világítok, mer látok mint a denevér, meg környezettudatosan közlekedek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.19. 10:55:05

@Kellemes Zérókomponista: na mennyél már. tévét nézni se fontos, meg inget vasalni se, oszt mégis sokan csinájják. én aszondom, először olgyuk meg az apróbb problémákat, majd aztán foglalkozunk a nagyobbakkal.

Szarazkoro 2012.07.19. 10:57:07

@Dr Jozef Vengloš: Na kerem en beleleptem! Kezdo vezeto koromban a 6 savos korforgo, hat nem bementem forgalommal szemben? 1 "kedves" kamionos dudalt ram es hagyott megfordulni :DDDD

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 10:58:01

@Manyecska: Ha hozzá van kötve a fejedhez az index, akkor ez teljesen megfelelő.

helianthus 2012.07.19. 10:58:09

@Kellemes Zérókomponista: lenne azért megoldás, pölö a kötelező óraszámot úgy megválasztani, hogy azért adjon némi gyakorlatot, bár emellé illene azért csökkenteni az óradíjat is, ami már régen sem volt kevés. Meg hát az a szemlélet sem jobbító, hogy gyorsan meg kell szerezni a jogsit, aztán menet közben majd megtanulunk vezetni. Ebben azt gondolom, a fejlett ország (Ámerika) igenis előttünk jár, ha jól tudom (a filmekből ez jön le) a gyerek megtanul egy felnőtt ember mellett vezetni, ingyen, aztán levizsgázik és még utána is felügyelet mellett vezethet. Ez nem hülyeség, bár persze a felügyelet válogatja. Én azért is buktam többször, mert szörnyű oktatót fogtam ki, akivel emberileg egyszerűen nem passzoltunk, de mivel baráti körből való volt, ciki lett volna otthagyni x óra után, pedig megfordult a fejemben, érdeklődtem is efelől, de mondták, hogy egy oktatónak az nagy szégyen, ha lecserélik. Az a durva, hogy ráadásul jó oktató, mindenki dicsérte, csak velem nem jött ki, mint egyszer elszólta magát, azért is, mert a volt feleségére emlékeztettem, akitől haragban vált el. Hát tanulópénznek jó volt, megtanultam, hogy üzletben nincs barátság, mai fejjel ott is hagynám. Viszont amikor beültem a kocsimban és egy-két óra vezetés után rájöttem, hogy ez megy nekem és nem félek, és működik a dolog, megbocsátottam a rengeteg rémes órát neki, bár a még rengetegebb pénzt azért sajnálom még egy kicsit, amibe került.
Na ez jó hosszú lett, ugorgyatok!

Szarazkoro 2012.07.19. 10:58:47

@Manyecska: Na latod sosem vagy egyedul :DD Pirospaprikat teszel bele? En igen, nem szeretem a sapadt kolompert :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 11:00:41

@Rosszindulatú Vászka: Ebből nyilvánvaló, hogy béjembéd van, vagy audid. És többet nem barátkozom veled.

Manyecska 2012.07.19. 11:03:07

@Dr. Szarazkoro: én meg az M3-on szembe:( hajnalban..friss jogsival..de csak párszáz métert! töksötét volt, eltévettem /szalagavató-buli után/, senkise állt meg hiába integettem, összevissza forgolódtam töksötét utakon, hóttideg voltam....oszt látom Kecskemét x km, benzinem ohne, hát satu, fordul, felüljáró....oszt a sok hülye nem szembe jött?? Mákom volt, ha fél perccel később frontálisan beléjük megyek. Káposztásmegyer után valahol.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.19. 11:05:03

@atpijkamo: meg Multipass, az egész Világra szóló eksztramakszimega szabadparkolóval és gyorshajtási engedéjjel.

helianthus 2012.07.19. 11:07:04

@Emberiségellenes háztartási gép: ez most megint valami réteg dolog és nem értem. A megbocsátás miatt kaptam a képet? A pápa van rajta? Meg mik azok a betűk?

Manyecska 2012.07.19. 11:08:32

@Dr. Szarazkoro: persze de nem sokat..
/Ja, hozzáteszem nem tuttam hogy autópályán vagyok - a másik témához../

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 11:08:39

@helianthus: Fel is forrt volna az agyvizem, ha annyit kellett volna kötelező oktatásban tötyörögnöm, mint amire az átlagnak szüksége van. Letudtuk az órákat, az oktató megoktatott, levizsgáztam, jónapot. Amíg nem volt meg a magabiztosságom, kiraktam a T betűt, többi autós akceptálta. Az igaz, hogy akkoriban messze nem volt ekkora a forgalom.

Azóta egy csomó családtagot én utóoktattam. Beültem az anyósülésre, és csak mondtam, hogy mit csináljon, mint egy gép. Örül, ha a kuplungot, kormányt tudja kezelni, a táblákat se látja már, nemhogy a többi közlekedőt. Van akinél egy hónap kellett, van akinél egy év. Csak akkor hagyam magára, mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem ön- vagy közveszélyes.

Manyecska 2012.07.19. 11:10:34

@atpijkamo: nekem azt mondta az oktatóm pár hét után: most megtanultunk vezetni.., akkor most megtanulunk közlekedni..! :) Frankó. Jó fej volt:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 11:11:56

@Rosszindulatú Vászka: És bevágokelédleszaromhogyottvagy-, meg sarkonparkolokaterepjárómmalhogynemlátszki-, meg letolllakazútrólhanemmészfélre engedéllyel.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.19. 11:12:14

@Rosszindulatú Vászka: ők tudnak-e róla? @Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: mindig a nagyobb domingál.
@helianthus: "óraszámot úgy megválasztani, hogy azért adjon némi gyakorlatot" - nem te választod, hanem az oktató. Te kifizetheted, de ő "véletenül lejelent" vizsgára meg hasonlók. Nem rajtad múlik. Pénzt én is sajnálnám. Én aszondom tűrni nem kell. Senki nem kötelez. Más meg a maga hírnevét meg alakítja saját viselkedésével. Nehogy már emiatt a tanuló szívjon.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.19. 11:12:51

Nem "T" matrica kell a kocsiba, hanem egy jó erős szirénaduda. Na azzal szinte minden közlekedési hejzet megoldható, fontosabb, mint a fék.

Meg esetleg valami hathatós maroklőfegyver, ha a kirekesztő nézés kevésnek bizonyulna.

Oszt csak menni kell...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 11:15:41

@Emberiségellenes háztartási gép: Ne bactasd. Nem volt hosszú. Én sem ismertem. Egyébként meg hogy nem olvastad, az téged minősít, nem őt. :))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.19. 11:17:09

@Kellemes Zérókomponista: lehet, hogy másnál igen... én a nagyobb problematikák megoldását hajlamos vagyok tologatni meg húzni halasztani amíg lehet. a kicsiket nem kunszt letudni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 11:18:26

@Rosszindulatú Vászka: "jó erős szirénaduda"

Régebben (5-10 éve) többször találkoztam olyannal, hogy bekapcsolta a szirénát, mint egy rendőr. A többiek nem tudták, honnan jön a hang, félreálltak, ő meg elhúzott. Biztos ánuszbabaszták a rendőrök, mert ez a trükk nem terjedt el.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.19. 11:18:45

@atpijkamo: Zfyan. Nem értitek a mémek világát!

Rosszindulatú Vászka 2012.07.19. 11:19:12

@atpijkamo: ja és nem audim van, hanem Skodám, Mlada-Bolesláv-búl. De még a régi fajta, nem ojan logóval. Városba elég jól megy, parkolni is kényelmes vele, a padkától se köll félni. Monnyuk a színe elég ingerszegény, meg van egy pici horpadás a jobb oldalán, meg elég sokat fogyaszt. 12 hengeres, 250 lóerős Maybach motor lakik benne, a futómű nem túl komfortos, ellembe a pösti utakat is jól bírja. Nem egy versenyautó, de én szeretem, ideális városi jármű.

Manyecska 2012.07.19. 11:19:12

@Rosszindulatú Vászka: :D kirekesztő nézés.. férjem nagyapja ATI-nál volt oktató, ezeket nem hallottuk asszem:D!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 11:23:51

@Manyecska: Komolyan vigyorogtam rajta.

@Rosszindulatú Vászka: Elvisz A-ból B-be? Igen? Akkor tökéletes autó. Szard le a színét, meg a horpadásait, nem a szomszédnak vetted.

Mentem skodással. Mondta, hogy abból tartja fenn a kocsit, hogy mindig belemennek, a biztosítási díjat megkapja, kikalapálja, lefesti, jónapot. Nem túl bonyolult fehér színe volt, sok-sok réteg festékkel.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 11:25:42

@Rosszindulatú Vászka: "12 hengeres, 250 lóerős Maybach motor lakik benne"

Skodában? Akkor az orrába kell tenni a motort és a benzintartályt, hogy ne legyen probláma, ha indulásnál kettészakad középen.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 11:26:51

@Emberiségellenes háztartási gép: Gondolom a Zfyan olyan pokémon karakter, mint a pikaccsú.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 11:28:06

@agresszív kismalac: Ne B+, mert tényleg nő. Baszki, homárt nem olvasol?

Rosszindulatú Vászka 2012.07.19. 11:28:25

@atpijkamo: nem vagy valami nagy szakértője a géperejű járműveknek. Ez nem kendácsolt cucc, így gyári. Rendes német, gyári teknika, mint a Suberb meg az Oktávia. Logó meg valami buddhista rajz van rajta, asszem a hivatalos neve nekije Panzerkampfvágen vagy valami ijesmi.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.19. 11:32:11

@atpijkamo: Ti most direkt az őrületbe akartok kergetni, úgy érzem. A zfyan is egy mém, méghozzá az Én mémem. Nix pokemon.

indexbaki.blog.hu/2012/01/31/zfyan

Manyecska 2012.07.19. 11:32:23

@atpijkamo: ja, persze indexelek is csak mire ugye nem ugrana vissza ahogy ugye tekered a kormányt..addigra már kinnt is vagy...veszéjes dolog a körforgalom. Múltkor egy mentő jött szembe!!:D Vörösvár felől..még jó hogy mondtam az uramnak hogy te szerintem ez elénk fog bevágni szembűl. Hát megtette. Biztos szültek:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.19. 11:33:04

@atpijkamo: Hát éppen ez az! Indulásnak összeakadt valakivel, oszt volt egy kis ereszdelahajamat. Abból nem ez jött le.
...vagy én voltam felületes.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 11:34:47

@Rosszindulatú Vászka: "nem vagy valami nagy szakértője a géperejű járműveknek"

Na, lebuktam.

Meg a focit se szeretem.

De attól még fiú vagyok, istenbizony!

Te egy Tigrissel közlekecc? Hajtsd hátra az ágyúcsövet, úgy kisebb a légellenállás, és kevesebbet fogyaszt 10 literrel, azaz egy százalákkal.

Manyecska 2012.07.19. 11:36:36

@atpijkamo: :D Füreden lehet tankot is vezetni!!:D valami tankpark.. Tankcsapda:P

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 11:36:51

@Emberiségellenes háztartási gép: Ne nagyzolj! Az a mém, amit legalább ketten ismernek.

@agresszív kismalac: Ne viccelj. Helianthus olyan kis ártatlanka.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.19. 11:40:11

@atpijkamo: Ezt legalább öten ismerjük! Most meg már még többen!

Rosszindulatú Vászka 2012.07.19. 11:40:44

@atpijkamo: ááááááááááááááááááá!

Nem Tigris, Panzer 4. Fészlift utáni.

LenaLondon 2012.07.19. 11:43:04

Én azoktól vagyok ki, akik nem indexelnek a körforgalomban, amikor ki akarnak menni.

Egyébként az én kis autóm is olyan mint a tank - a szerelőnk mondta -, nem izgatom magam amiatt, ha megkarcolódik, vagy a műanyag dísztárcsa megreped. A lényeg, hogy műszakilag tökéletes legyen.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 11:46:05

@Manyecska: Ki akarsz menni a körforgalomból, megbököd az indexet, tekered a kormányt, kész. Mi ebben a bonyolult?????

Rosszindulatú Vászka 2012.07.19. 11:50:38

@atpijkamo: eh... a jobboldaali botkormányt hátrahúzom, a baloldalit előre tolom. Lámpákkal, padkával, kerítéssel, mifenékkel nem veszkődünk.

LenaLondon 2012.07.19. 11:51:15

@Manyecska: Szerintem az nem gáz ha az index kintmarad pár másodpercre. Az gáz, ha nem is indexelsz.

helianthus 2012.07.19. 11:58:19

@atpijkamo: hát így is lehetne, de valljuk be, nem sokan csinálják így.

@Emberiségellenes háztartási gép: hát ez kicsit indiszkrécijós kérdés, legyen elég annyi, hogy régen. Csak nem teljes körben, azt tudom, mi az a mém, bár, hogy amit most belinkeltél mi, megint nem, de hagyjuk is, mert még egyéb szégyellnivaló dolgok is kiderülnek rólam.

2012.07.19. 11:59:38

örülj neki hogy nem sikerült, legalább nem ölsz meg senkit. autóval legalábbis. mi örülünk neki!

Rosszindulatú Vászka 2012.07.19. 12:00:34

Amúgy sztem a póstásnő hibája, mér kell hajtogatni a levélt?

helianthus 2012.07.19. 12:03:39

@atpijkamo: ja, hogy b@sztatott? akkor mindjárt beszólok, én azt hittem, segíteni akar. :)
@agresszív kismalac: igen. Nem mondod, hogy fiúnak néztél! Ez azért vicces, mert az elején annak adtam ki magam, de egy idő után gyanús lettem többeknek, hogy meleg vagyok, aztán káming outoltam. Erre most nézel férfinek*?

*azért nem vagyok az a tipikus nő, pölö cipellőcske, szép ruhácska téma még mindig hidegen hagy.

helianthus 2012.07.19. 12:05:49

@Emberiségellenes háztartási gép: én nem akarlak megőrjíteni, viszont most nevettem rajtad nem kicsit, nagyon. Úgy látszik ma ilyen elbeszélünk egymás mellett világnap van. :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.19. 12:05:50

@Rosszindulatú Vászka: mer nő! Logikai és tekhnikhai érzék nélkül! Én eltörném a telefonyát. "Nem fért bele a látóterembe" szakszöveg kíséretében.

helianthus 2012.07.19. 12:07:20

@agresszív kismalac: melyik indulásra gondolsz? Én kb 2008-ban kezdtem. Bár ide nem szoktam mindig, mindennap írni. Néha kedvem támad, aztán megunom az állandó szájkaratét és átmegyek read-only módba.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 12:09:10

@helianthus: "nem vagyok az a tipikus nő"

No problem. Itt mindenki defektusos.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.19. 12:09:37

@helianthus: öh.. a 2008 nem számít réginek, jelzem. Ezért utálom a nők konkrétumnélküli kommunikációját. Bár kiismerhetők vagytok. Rendszerint pl. a rég az egy szűkebb intervallum számotokra időben. Szóval 4 éve netezel. Mik vannak. A véleményem még az, hogy felettébb gyerekes volt fiúnak kiadni magad. Mért tetted?

helianthus 2012.07.19. 12:10:39

Na jól van, most nekem van olyan érzésem, hogy direkt csináljátok. Elbeszélgettek itt rólam, helyettem, amikor meg itt vagyok, mindenki alszik, meg gyanús, hogy valami még jobb dolgot csinál, gondolok itt Zsiráf-Vászka kombóra. :}

helianthus 2012.07.19. 12:16:39

@Kellemes Zérókomponista: nem négy éve netezek. Neteztem annó 386-oson meg 486-oson is. Blogba regisztráltam vagy mibe 2008-ban. Nem gyerekességből csináltam, hanem azért, hogy ne kelljen küzdeni a sztereotípiákkal, mint például "ezért utálom a nők konkrétumoknélküli kommunikációját. Bár kiismerhetőek vagytok." Aztán amikor melegnek néztek, mert néha nem úgy szóltam, hozzá, mint egy igazi erős okos macsó férfi, dönthettem, hogy akkor hátrányosan megkülönböztetett meleg férfinak nézzenek vagy vállaljam a sztereotípiás küzdést. Ez tűnt egyszerűbbnek, meg ezt már úgyis megszoktam.

helianthus 2012.07.19. 12:18:07

@Emberiségellenes háztartási gép: hát a helyzeten, hogy úgy érzed direkt az őrületbe akarnak kergetni. Mert mindenki beszél neked és azt hiszed érted őket és kiderül, hogy nem. szóval így az egész szituáción.

LenaLondon 2012.07.19. 12:18:13

@atpijkamo: én rengeteg nem "tipikus nőt" ismerek. Mi van ha már az a tipikus amilyenek mi vagyunk, a defektesek?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 12:20:51

@LenaLondon: "én rengeteg nem "tipikus nőt" ismerek"

Nyilván azért, mert te is ilyen vagy. Az átlag nő azért átlag, mert az az átlag, azaz tipikus. Ha nem az lenne az átlag, akkor más lenne az átlag, ami az átlag.

V.ö. 100-as IQ.

Férfi dettó.

helianthus 2012.07.19. 12:22:31

@LenaLondon: hát saját statisztikám szerint azért a többiek még sokkal többen vannak. És ez nem biztos, hogy baj. Alapvetően senki nem tipikusnak gondolja magát, de én itt arra gondoltam, hogy pölö egy szilveszteri több száz fős bulira elmentem egyedüli nőként farmerben, sportcipőben és csinosabb felsőben gondolván, hogy inni és táncolni ez a legjobb szerkó. És kicsit kilógtam, mert még a legducibb nőn is miniszoknya volt, meg aranytopánka, meg ilyenek. De éjfélre eltűntek a különbségek és az én lábam még hajnali négykor sem fájt!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.19. 12:23:50

@helianthus: ez nem sztereó tipika édesem, hanem a valóság. Nem írtál számadatot, ami engem zavar, mert - hát látod te is - mennyire behatárolhatatlan így a mondandód. És de: pont hogy gyreekességből csináltad. Felnőtt ember felvállalja önmagát, tűrve és vállalva a buták hadait is. Társadalom csapdájában élsz te. 2 szopóág között levitáltál, mert csak azokat láttad, persze ez ma sins másként. Ahelyett, hogy önmagad felé fordulnál. Nem mondom, hogy könnyű, de most is félremagyarázod a tényeket. Tudni kell disztingválni tények és sztereók között, mások és magad között, de legfőképp (meg)magadat ismerni kell. Akkor kikavarodsz ebből az ördögi spirálbul. 386-os már döfi. Engem mér nem érnek ordas tipizálások? Persze érnek de azonnyomban el is fojtom őket mert csak eszement kis csikkek, mik pocsolyában azonnyomban olthatók. Mártír vagy. Még.

Manyecska 2012.07.19. 12:27:59

@atpijkamo: mer én előtte szeretek nem amikor már ott állok..hogy akik jönnének ne kelljen satut nyomni...igaz ez autóút.. visszaugrik az index soxor mivel szervókormány.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.19. 12:28:21

@Kellemes Zérókomponista: Én összezavarodtam. Most akkor Helianthus fiú-e vagy lány?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.19. 12:28:57

@helianthus: ezt mondjuk én is megfigyeltem:DD De nem aranyos ahogy valami univerzum jóságos alaptörvényinél fogva oly szépen simul az ő kibervilága a többség kibervilágára? Ilyen inverz módon, meg mondjuk Monthy Pytont se árt hozzá érteni, de ott van az. Megvan ennek a maga romantikája és iróniája. Szerintem hasznos tag.
@atpijkamo: férfiak alapvetően okosabbak azért.

LenaLondon 2012.07.19. 12:29:57

@Kellemes Zérókomponista: Most nagyon csúnyán összevontam a szemöldökömet az utolsó mondatodra.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.19. 12:30:23

@Emberiségellenes háztartási gép: lány az. Fiús lány. Nem reménytelen matéria. Még alakítani kell önmagára kicsinyt. Jó lesz.

helianthus 2012.07.19. 12:31:39

@Kellemes Zérókomponista: nem vagyok mártír. És el tudnám én is folytani. De nem akarom. Miért? Engem nem zavar, hogy sztereotípiákat alkotnak rólam. A múltkor kényes hercegnő vagy mi voltam. Most gyerekes vagyok és mártír, aki nem ismeri önmagát. :D Ezek mind messze vannak a valóságtól. DE! nem fogom bizonygatni, hogy nem, nincs igazad, meg ilyesmi, mert annyira nem érdekel az egész. Némineműleg liberális is vagyok, szóval azt gondolom, azt gondolsz amit akarsz. Ha valaki olyanokat ír, ami nem tetszik, azzal nem fogok beszélgetni (->homokba dugom a fejem!!!), mert inkább arra fordítok energiát, aki megnevettet, elgondokodtat, érdekel (valamiért valaohol) stb. Bár ha olyan a kedvem, néha hirigelek is, de ez ritkán van.
És mivel most olyan érzésem támadt, hogy eluraltam a posztot, beszéljünk másról vagy ne beszéljünk.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 12:33:43

@Kellemes Zérókomponista: "férfiak alapvetően okosabbak azért."

Mi ... böff ... okosabbak ... fing ... vagyunk, naná.

helianthus 2012.07.19. 12:34:53

@Kellemes Zérókomponista: fiús lány? Ezt ugye nem külsőre mondtad, mert azt ugye nem tudhatod. Belülről az vagyok, ez tény, mindamellett, hogy tudok érzékeny lenni, amikor helye és ideje van. Szereltem már meg mosógépet, rádiót, számítógépet is. (ezt azért írtam, hátha növök a szemedben és nem édesezel le többet, hiszen eddig sem tetted, és az olyan jó volt.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 12:35:27

@helianthus: Szerintem túlkomplikálod. Próbálj kicsit kevesebbet gondolkodni, és többet lazítani. Egy lobotómia is segíthet.

helianthus 2012.07.19. 12:36:32

@atpijkamo: na ebben pont tipikus nő vagyok. Nem tudok kevesebbet gondolkodni. Sajnálom a többiek helyett is. :)))

Manyecska 2012.07.19. 12:37:07

@helianthus: nyugi! Ez csak chat!! /izé, blog/ túl sok konzekvenciát nem lehet levonni, ez csak tippmix:P

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 12:37:37

@LenaLondon: Úgy érti, az átlag férfi az átlag nőnél. Mintha azt mondta volna, hogy magasabbak.

Manyecska 2012.07.19. 12:38:43

Valaki megmondaná - ha már oly okosak a pasik.p -hogyan lehet egy elmozdult tejfogat a helyére rakni?? az előbb beleharaptam az almába és a magház egy darabja bement sztem a fogam alá:D feszít de nagyon!!:(
Jobbra vagy balra mozgassam, help?!! :O

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 12:38:58

@helianthus:

Feleség naplója: Tegnap a férjem nagyon szomorú volt. Megkérdeztem tőle, hogy mi a baj, mire azt felelte, hogy semmi. Csak ült a fotelben egyetlen szó nélkül. Megint megkérdeztem tőle, hogy mi a baja, de nem válaszolt semmit. Annyira bánatos voltam, hogy bementem a hálószobába és lefeküdtem. Kb. egy fél óra múlva bejött ő is, és szeretkeztünk. Nem olyan volt, mint máskor. Elaludtam a gondolataimba.

Férj naplója: Vesztett a Fradi, de dugtunk egy jót.

helianthus 2012.07.19. 12:39:46

@Manyecska: igen én ezt tudom. A többieknek kellene szólni, akik kb két naponta totális jellemrajzot készítenek valakiről pár hozzászólás alapján. Bár tény, hogy én is alakítok ki magamban képeket, de vállalom, ha kiderül, hogy rossz lett és szívesen módosítok rajta.
Na most már igazán megyek!*
*!!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 12:41:02

@Manyecska: "tejfogat"

???

Ha most azt mondod, hogy nem vagy öt éves, tökön szúrom magam. Azt elhiszem, hogy írni tudsz, de hogy ilyen huncut legyél!

Fogselyem?

LenaLondon 2012.07.19. 12:43:45

@atpijkamo: Aha. Ezt mégis milyen statisztikai adattal támasztja alá? Mintavétel merre történt? Milyen tesztet használt a felmérésre? Milyen programmal elemezte ki az adatokat?

Manyecska 2012.07.19. 12:44:36

@atpijkamo: épp nincs nálam. vannak még igen, tejfogaim, doki is azon röhög mindig:D most már visszarágtam a helyére.. asszem..:(

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.19. 12:45:09

@helianthus: Tk. nem néztelek se ennek, se annak. Csupán a múltkori vita után (ami ezexerint mégsem az antréd volt) valahogy a meglepetés erejével hatott rám, hogy nő vagy.
De ez, mint említettem, valószínűleg önnön felületességemnek köszönhető.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.19. 12:47:46

@Manyecska: neked nem lehetnek már tejfogaid. ha mégis, akkor egy orvosi csoda vagy :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 12:48:11

@Manyecska: Hány vas és hány tej? A tejfog alatt nincs semmi a röntgenen? Hányévesvagy?

Manyecska 2012.07.19. 13:00:13

@atpijkamo: még kettő tej van, de egyet tavaly kellett kihúzni /gyorsan ment:D/..eccerűen nem fejlődhettek ki alatta a maradó fogcsírák gondolom! viszont szépek a bölcsességfogaim!!!!:P

helianthus 2012.07.19. 13:23:42

@atpijkamo: mondtam már, hogy azt szeretem benned, hogy törekszel a békére és ezt próbálod másoknál is fenntartani? Ha már a skatulyánál tartunk, és téged egy "mackós" férfinak képzellek, nem feltétlen alkat alapján, hanem természetre. A mackós típus olyan férfi, akihez a nők szeretnek odabújni és biztonságban érzik magukat. Szeretem ezt a típust.

@agresszív kismalac: hát az hogy nem néztél sem ennek sem annak, még talán a legjobb eset, akkor nulláról indulok. Vagy -100-ról? :)

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: jól van persze, elhiszem!

helianthus 2012.07.19. 13:36:17

@Emberiségellenes háztartási gép: most te jössz, mert ez így ferr, és elmondod szépen értetően, ez miért vicces számodra.
Vigyázz, ha belinkelsz valami mémet, nem szólok hozzád beláthatatlan ideig!

LenaLondon 2012.07.19. 13:37:37

Én már tök elvesztettem a fonalat.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.19. 13:44:22

@helianthus: Csak elképzeltem amint hozzábújsz atpijkamohoz, miután gyomorszájon vágtak.

helianthus 2012.07.19. 13:46:29

@Emberiségellenes háztartási gép: :D:D:D ez tényleg jó volt. De áruld el őszintén az a komment akkor tényleg örök nyomot hagyott benned? Sosem fogom tudni már jóvátenni? Ha esetleg keresek egy arcevéses vagy állatkitömős linket, azzal tudok még változtatni rajta? ???

Anomalocaris (törölt) 2012.07.19. 13:50:09

@helianthus: Mivel az volt az első koemmnt amit olvastam tőled, az már bizony eltörölhetetlen. Mondhatjuk mém.

helianthus 2012.07.19. 14:07:03

@Emberiségellenes háztartási gép: mém lettem! nahát, de jó! (ennek ugye örülni kell?)

@LenaLondon: na ez most miért jutott eszedbe rólunk?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 14:08:55

@Manyecska: Valszeg soha nem is voltak meg azok a fogcsírák. Fejlődési rendellenesség. Örüjj, hogy van kezed meg lábad. ... Bocsi! Van?

Hidat ne engedj csinálni! Fogbeültetés! Ilyen csavaranyát tesznek beléd, abba meg szép új fogat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 14:11:27

@LenaLondon: Sorbaállítottam 3 milliárd nőt, megmértem a magasságukat, és átlagot számoltam. Ugyanezt tettem 3 milliárd férfival. A férfiak átlaga lett a nagyobb. MS Calc programot használtam az osztáshoz.

Manyecska 2012.07.19. 14:17:36

@atpijkamo: ó, köszönöm. Hidat ne? Még arrébb van. van kettő amit becsavaroztak:( de nem implantátum. szép porcelán. gyerekkel bohóckodtunk kisebb korában az ágyon és ahogy felugrott /alattam/ pont a fogaimat fejelte ki a helyéről /az első kettérepedt:D!/

Manyecska 2012.07.19. 14:20:54

@atpijkamo: te különben van amiből plusz egy van de nem mondom el mi:D..nem lábujj hálisten! Nem is szem. :) valami telihold lehetett amikor készültem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 14:22:58

@Manyecska: "van kettő amit becsavaroztak"

Az akkor van, mikor a fog nem menthető, de a foggyökér még megvan. Idegölik, és abba csavarozzák a porcelánfogat.

Hidat ne!
Hidat ne!
Hidat ne!
Hidat ne!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 14:24:25

@Manyecska: "különben van amiből plusz egy van"

Akkor te hermafrodita vagy. Mindig az akartam volna lenni. Nagyon pikáns lehet.

Manyecska 2012.07.19. 14:29:30

@atpijkamo: jóvan, köszi szépen /télleg/ gondosan ápolgatom fogaim,.. de nincs tököm meg ilyenek:D! Se!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 14:37:07

@Manyecska: Oké, a három mell, nem szégyellnivaló. Csernobil idején volt veled az anyád 3 hónapos terhes.

helianthus 2012.07.19. 14:42:34

@LenaLondon: ja! jó! de akkor se megyünk szobára, bár nincs biztos infóm, de azt gondolom, nem illünk össze EEHG-vel.

helianthus 2012.07.19. 14:43:50

@Manyecska: öhöm, ez engem is érdekelne. Mi az amiből plusz lehet, de nem lábujj, és nem is tök????

LenaLondon 2012.07.19. 15:08:20

@atpijkamo: Nem hiszek neked. Be akarsz csapni.

Manyecska 2012.07.19. 15:20:49

@helianthus: na jó, megmondom. @atpijkamo: mellbimbó! Nem röhög!:D:P

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.19. 15:21:46

@atpijkamo: így van. Akinek van esze nem baszassa el még képt plusz JÓ fogát! HIDAT NE.
@helianthus: szép próbálkozás, de @igazságoshoz nem érhetsz fel! Ő - egyelőre még - mulatságosabbakat ír. De nagyon hasonló vonalon mozogtok.

Nem jó szót használtam akkor, elnézést, nem el, hanem megfojtani. Mindenesetre: túl merev vagy. Remélem nem veszed támadásnak a meglátásaim.

@LenaLondon: de hát ez tény.

Manyecska 2012.07.19. 15:22:15

@Manyecska: különben pici, anyajegynek néz ki, de úgyis eltakarja a mellem, sza.. majd felrakom avatarba okés?:D:D

Manyecska 2012.07.19. 15:26:51

@atpijkamo: Te, én 75-ös évjáratú vagyok!!

helianthus 2012.07.19. 15:28:12

@Manyecska: nohát. Az nem csak férfiaknak lehet, mármint harmadik?

@Kellemes Zérókomponista: neked honnan támadt az a kényszerképzeted, hogy én bárkihez fel akarok érni? Meg mi az, hogy hasonló vonalon mozgunk? Nem veszlek támadásnak, csak az az érzésem, hogy olyan dolgokat közölsz velem, amiket nem értek és igazából nem is érdekel. Viszont a túl merev vagyokot felraktam a sztereotípia-listámra. :D

Manyecska 2012.07.19. 15:30:53

@helianthus: te ismersz olyan pasit, muti!! ? :)
Az Apti meg most röhögi be magát az asztal alá szerintem:D..
Mindegy, mennem kell a kozmetikába. Kutyába. Izé nem nekem, neki lesz:P
:)

helianthus 2012.07.19. 15:31:26

@Manyecska: filmben láttam. Bár lehet, hogy nem volt igazi. ;)

Manyecska 2012.07.19. 15:37:30

@helianthus: na jó, nekem is 4-4 pár van lefelé :P:P :))

helianthus 2012.07.19. 15:43:42

@Manyecska: hát EZT azért fotó nélkül tényleg nem hiszem el. Á, ezt azzal együtt se!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.19. 15:58:42

@helianthus: inkább a felhasználandó építőkritika listádra rakd! Ez mindenképpen dícséretes, hogy nem értesz dolgokat. Nem veszem sehonnan, csak hülyéskedtem. Hány éves vagy te egyáltalán?

Shadow82 2012.07.19. 17:50:26

Ez poszt miért nem a Subbára ment?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 17:52:36

@Manyecska: "75-ös évjáratú vagyok"

Na, akkor az egy szupertitkos reaktorbaleset volt. Persze, a Brezsnyev éra...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 17:54:25

@Manyecska: Baszki! Az nagyon izgalmas lehet. Küldesz egy fotót magánba? Lécci, lécci, léccíííí!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 17:58:21

@helianthus: Mikor itt pattog egy szakajtó aprómajom, és segítség nélkül nem értik egymás szavát.

@Emberiségellenes háztartási gép: Nemröhög! Te éretlen.

Aeval 2012.07.19. 18:27:46

Elég balfék lehet a panaszíró, ha 2 év alatt csak 3x jutott el vizsgázni. Én 3 hónap alatt mentem el 3x, persze harmadszorra át is mentem már, de ahhoz elég nagy lúzerség kellett, hogy 2 év alatt se sikerüljön.

Manyecska 2012.07.19. 19:05:39

@atpijkamo: hát ha sikerül egy diszkrét képet csinálnom..:D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.19. 19:07:14

@Manyecska: Nem fontos a minőség. Csak érthető legyen.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.19. 19:52:39

@Manyecska: én is akarok három mellbimbós ufós képet rólad. plííííízzz :)

Manyecska 2012.07.19. 20:06:46

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: na azért mind a három eccere már akt:P..
egyenlőre elhunyok, nemrég értem haza, fáratt vagyok. Szép álmokat:P

Manyecska 2012.07.19. 20:48:40

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=IQW-TnwfYyQ#! különben ezt már láttátok?:) a magyar olimpikonok tiszteletére!
A fejlettebb országok most kimaradnak:P :)

Manyecska 2012.07.19. 20:50:20

@Manyecska: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=IQW-TnwfYyQ#! na mégeccer hátha sikerül..

Manyecska 2012.07.19. 20:55:08

@Emberiségellenes háztartási gép: nem baj, másollyátok be. Mennyi helyes fiatal van eszméletlen:) ! Hüpp:D:D:D

Manyecska 2012.07.19. 21:00:11

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: jóvan, már próbáltam.
Nálatok van toklász ott Bécsben?:P a kozmetikus kettőt szedett ki a kutyából /egyik már bele is volt fúródva/ asszongya a zállatorvosok napi 10-15 műtétet végeznek emiatt.

Mi a jó istenért nem lehet kaszálni??? Térdig ér az egérárpa /a toklász gazdája/ nálunk! És az olyan hogy visszafelé nyitja a tüskéjét tehát kiszedni sem lehet, mint egy horog.
Igaz múltkor tűzőkapcsot találtam a kutyában:D! Basszus már:( nem igaz hogy pár közmunkást nem lehet odaküldeni havonta..

Anomalocaris (törölt) 2012.07.19. 21:02:17

@Manyecska: Csak hétvégén van bekapcsolva hangfal.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.19. 21:04:27

@Manyecska: van itt is, de minden nap végigtaperolom a dögöt, aztán kivakarom ha benne valami. enyim meg fejest ugrott a bokorba, aztán egy centis ág beletört a homlokába. akkora lyuk volt a fején, ömlött a vére, jájjjj. olyan szépen tűrte, hogy fertőtlenítsen meg összeragasszam a fejit. imádom a büdös dögjit :)

Manyecska 2012.07.19. 21:04:40

@Emberiségellenes háztartási gép: különben a bundáskenyeret nem preferálod? Szomszéd azt süt, reggel én is azt fogok. Úgyis főznöm is kell hajnalban:D ...:(

Manyecska 2012.07.19. 21:06:28

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hát én is végigtapizom minden nap de a talpszőrében volt egy:(! szegény kutyus nem kell neki egy tetanusz, nem mély a seb?

Anomalocaris (törölt) 2012.07.19. 21:07:14

@Manyecska: Macerás, és annyira nem nagy szám.

Manyecska 2012.07.19. 21:13:35

@Emberiségellenes háztartási gép: az igaz.
Kikapcsolok mert őrült szélvihar van és villámlik is. Haly:D!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.19. 21:16:12

@Manyecska: mély, de a doki aszonta, hogy elég bejódozni fején, amíg csontja nem törik. monnyuk tetanuszt így spec nem is kérdeztem, de gondolom szólt volna, ha kell. alig várom, hogy nagyobb legyen oszt csillapoggyon kicsit, izgága kis pörgettyű-kutya :D

Kifordított kacagány 2012.07.19. 21:16:50

@Kellemes Zérókomponista: ez a felvállalósdi a mai kor divatja csak, egy hóbort, aminek nem kell szükségszerűen hódolni. amúgy meg a legtöbb ember a felvállalósdiban is csak hazudik, mert azt hiszi, hogy olyan, közben meg nem is.
ugyanakkor jó nagy marha az aki feleslegesen szaporítja a gondjait, mikor megteheti, hogy elkerüli őket.

@Manyecska: ne már, ezt én sem hiszem el. illetve hiszem ha látom, ilyen nincs is.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.19. 22:02:32

@Kifordított kacagány: "ez a felvállalósdi a mai kor divatja csak, egy hóbort, aminek nem kell szükségszerűen hódolni. "
Ja, csakhogy én magamtól, magamba' vagyok ilyen. No trend. Az, hogy ez illeszkedik-e az adott birkastreambe az nemfontos énnekem. De mondjuk ő pont a ellenkezőjébe szenved. Én csakaszondom, hogy hasznosabb a magunkat adni, így olyan embereknek van lehetősége felfigyelni ránk, kiket tényleg natív önmagunk érdekli, nem pedig valami mémelt fos. És akkor jöhet a kérdés mééér van annyi bóódogtalan embeeer. Hát mééér vajon.

"a legtöbb ember a felvállalósdiban is csak hazudik, mert azt hiszi, hogy olyan, közben meg nem is."
Nagyigasság, jóuram! Nagyigasság.

"aki feleslegesen szaporítja a gondjait"
Ezt a nemfelvállalásra írtad? Avagy ha nem, hát mire?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.20. 07:58:10

@Manyecska: a tűzőkapocs meg pont a szociális munkás miatt van ott. Tüskébe léptem, sajnáljatok. Bár nem vagyok kutya, de fáj.

helianthus 2012.07.20. 09:20:20

@Kellemes Zérókomponista: kérlek, kérlek belátható ideig próbálj már meg mást megfejteni, nem engem. Annyi izgalmas feltérképezhető, totális jellemrajzra-váró kommentelő van még itt, válogass nyugodtan közülük. Én egy kicsit úgy érzem, hogy kötekszel itt velem, amit mivel eddig nem tetted, sejtem minek tudjak be, de még ezzel együtt sem érdekel. PEACE!

Manyecska 2012.07.20. 09:45:27

@Kellemes Zérókomponista: sírok! ha lenne kutyád most nyalogatná! :D legalább ki tuttad szedni???@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: tegnap majdnem gazdagabb lettem egy afrikai törpesünnel /albínó színben/:D hálistennek borsos ára volt! persze majd gurítgatom a szoba közepén..:(

Manyecska 2012.07.20. 10:28:37

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: masszázsszivacsnak? Cuki arcocskája volt:) a kutyakozmetikus árujja.

Vajmaci 2012.07.20. 11:16:39

Nem olvastam a kommenteket, de ha valaki hülye azt miért hirdeti a neten egy nagyobb közösség előtt??

Rival · http://www.rivalcomp.hu 2012.07.20. 14:28:44

Én kérek elnézést, tényleg nem szép dolog védeni a posztolót, de most az egyszer muszáj... :)

15 évvel ezelőtt nekem ötödik alkalommal sem sikerült átmennem a forgalmi vizsgán. Így visszagondolva durva, én sem adtam volna magamnak jogsit. Miért? Az első oktatóm egy idegbeteg állat volt, a második -akinek leadott- szart bele. Már nem emlékszem a suli nevére. A két oktartó alatt három járgányon ültem (Peugeot 405, VW Golf 1, Zsiguli). Hogy lehet így megtanulni vezetni? Sehogy...

Ráadásul azt mondtam, hogy nem fizetek egy fityinget se a vizsgabiztosnak, hogy átengedjen, mert majd én megmutatom... :)

Ezek után nem mentem el alkalmasságira (nehogy kiderüljön, hogy sík hülye vagyok :) ), újra kezdtem az egészet, másik helyen (Új ATI). Érdekes módon ott már elsőre sikerült 1 db hibaponttal, az is csak azért, mert megvártam, míg egy közeledő, de aránylag távoli traktor elrobog előttem, és nem kanyarodtam ki elé...

Azóta több mint 300 ezer km-t vezettem, kijáró szervizesként napi szinten járom Budapest utcáit, megjártam a nápolyi, bukaresti dzsumbujt is. Évente kétszer Erdély oda-vissza, stb...

Tanulság? Posztolót jogsival csak a hülye Aldiból...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.20. 14:29:50

Saját vermedbe estél ifjú női Padawan. Nem bírom a makacs fajtád. Most se hiszed el pl, hogy franc se akar megfejteni, tököm kivan ezzel a tévhittel. Az meg, hogy miért kötözködök veled, az is egy teljes bizonyossággal állítható korrekt gondolat, főleghogy valami rémesen alacsonyan fekvő, kicsinyes viselkedéskultúrára és érzelemvilágra vezeted vissza, mely mintát voltál szíves a társadalomból vételezni és most én is a szórásba belekerültem. Tudok gratulálni. Jövőben is nyugodtan ekézd az általánosítókat, skatulyázókat, főleg, hogy te vagy köztük a legnagyobb, s te is, most is elköveted azt az ostobaságot, hogy magadból vagy képes csak kiindulni, nade a poén, hogy csak te nem látod ezt.

@Manyecska: hát kitudtam szedni de a receptoraim szerint mégsem, mer úgy fáj, mintha csak ellenne repedve vagy hasonló. Most nyüszítek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.20. 14:31:27

@helianthus -nak ment. Jövőben haggyá békibe!!!

Kifordított kacagány 2012.07.20. 17:13:40

@Kellemes Zérókomponista: általában egyszerűbb nem magadat adni, vagy magadat nem adni, mert az nem jár bonyodalommal. ha már békén hagynak, nyertél, sokkal többet mint azzal, ha magadat adod.
amúgy meg nem feltétlen hasznos, ha jelzőpóznát gyújtasz magadból, hogy azok állhassanak körbe akiket érdekelsz. előbb utóbb megunják, mert a nyilvánvaló mindig értéktelenebb, mint amiért "meg kell dolgozni".
persze az is igaz, hogy manapság mindenki szeret mindent készen kapni.

Rival · http://www.rivalcomp.hu 2012.07.20. 17:17:29

Itt egy jó kis cikk hasonló témában:

totalcar.hu/kozosseg/rsvptc/2012/07/18/majdnem_balesetet_okoztam/

Tipikusan az első oktató volt az enyém is anno... ordított, rángatta a lábam, a kormányt, és mindent elművelt, amivel én, mint mazsola még kisebb pondrónak érezhettem magam. :)

Kifordított kacagány 2012.07.20. 17:55:47

mert kis pondró vagy, még ha nagyobbnak is képzeled magad akkor is

Rival · http://www.rivalcomp.hu 2012.07.22. 19:19:17

@Kifordított kacagány: hasonló jókat neked is, névtelen barátom... :)

Tigriske 2012.07.23. 16:42:52

Mi a teendő? Vegyél biciklit....
3x elhasalni a KRESZ-en, az már veszélyes a társadalomra...

pdw (törölt) 2012.07.30. 18:11:41

-1 idiota az utakon! Juhejj.
süti beállítások módosítása