Elképesztő, hogy még mindig van, aki hisz a) a kormánynak, b) a bankoknak. Ha hirtelen Mortal Kombatban kellene eldönteni, melyik a rosszabb, a Homár elhúzódó küzdelemre számítana. Bármelyik nyer, mi veszítünk. Szerencsére esélyes, hogy egyiksem.
Két hónapja igényeltem az árfolyamrögzítést, de mivel az csak azután lesz aktív, hogy kiküldenek egy papírt, amivel megjárom a közjegyzőt és visszaviszem hozzájuk, még a régi, "rögzítetlen" árfolyamon törlesztek. Érthető, hogy nagyon lesem a postaládát, mikor jön AXÁs levél. Hát ma kaptam tőlük levelet, bár nem pont azt, amit vártam. Ebben értesítenek, hogy a törlesztőm több mint egyharmadával emelkedik (egész pontosan 34,3%-kal), indoklás nincs, csak vastag betűs kiemelés, hogy mikor van az esedékesség.
Ezzel éppen annyi lesz a törlesztőm a rögzítés után, mint most anélkül (a legutóbbi részlet 86 ezer volt, a következő mai árfolyamon 116 ezer lenne, rögzítve meg ismét kicsit több, mint 86 ezer - feltéve, hogy valaha megjön az a papír is). A durva az, hogy a bank valójában többet is terhel rám, mint amit a rögzítéssel veszítene, hiszen ugye a 180 fölötti összeg kamatrészét felesben állja az állammal, tehát ilyen emelés mellett az államtól kapott rész már tiszta nyereség. Ilyenkor mit lehet tenni? PSZÁF vagy valami hatóság?
Üdv,
Gy
Az utolsó 100 komment: