Tékozló Homár

Elszabotálta a kedvezményt az Erste

2012.07.26. 13:47 | jackyll | komment

Mystic83 bebukott egy kedvezményes végtörlesztési díjat (47000 forint), mert az Erste annyira lassan kommunikált a Fundamentával, hogy kicsúsztak a saját maguk által szabott határidőből. Természetesen utólag letagadták, hogy annak idején szóban megígérték, hogy mégsem kell ezt majd kifizetni jófejségből:

Van egy több mint másfél éve húzódó ügyünk az Erste bankkal, többszöri panasz után mostmár tehetetlenek vagyunk. Történt hogy lakást vettünk és mindezt egy akkor a bank által kínált fundamenta lakástakarékkal kombinált hitellel szerettük volna kifizetni. Bementünk kiszámolták kezdődött a papírháború, idemenni-odamenni, ezt kérjünk, na mégegyszer, mert mégse ilyen kell - nem részletezem mindenki ismeri. Eltelt 3 hónap azt hittük révbe értünk. Behívtak a bankba és ketten nagyon tanakodtak az ügyünkön, sejtettem valami nem kóser. Az elhúzódó papírháború eredményeként amely a kombinált hitel miatt és az erste-fundamenta együttműködés hibáiból adódott, a lejáró megtakarításaink és a hitelfelvétel között nem maradt egy év, emiatt nem vehettük fel a kombinált hitelt amely egy akció keretében végtörlesztési díjként 0 ft-ot számolt volna fel.

Újra kellett papírozni mindent, kérdeztük mi lesz így mivel mi mindent teljesítettünk nem a mi hibánk volt a csúszás, az ügyintéző hölgytől kaptunk egy ígéretet hogy a területi igazgatóval engedélyeztetni fogja hogy ezt a díjat majd nekünk engedjék el mert a fenti dolog történt. Megkaptuk az igazgatótól az engedélyt jött a hír a legközelebbi banklátogatáskor. Nagyszerű gondoltuk a férjemmel, de hol van róla a papír hogy ha majd egy év múlva szeretnénk beletörleszteni a fundamentát a hitelbe és kiegyenlíteni nem kell végtörlesztési díjat fizetnünk? A válasz papírt nem adanak róla ő emlékezni fog rá. Jó mondtam de lehet addigra lesz egy igazgatócsere vagy bármi én ezt hogy fogom bizonyítani. Nála ott a email a gépén stb. ne aggódjunk. Rendben itt követtük el a hibát a szó elszáll ugyebár..

Eljött a végtörlesztés díja 47000 ft felszámolva, naiv ügyfél bankba bemegy, ügyintéző nem érti mi történhetett, panaszfelvételi jegyzőkönyv felvesz, eltelt 10 hónap (gyerekünk született stb..választ nem kaptunk időnk nem volt rohangálni stb.) Írtam egy mailt a panaszirodának hogy meddig várjunk a válaszra, nemsokára jött a levél hogy sajnálják de minket is ugyanúgy kell kezelni mint más ügyfelet a szabályzat szerint nem jár nekünk vissza a pénz. Bankba bemegy;levél odadad; ügyintéző mondja írjunk mégegy levelet. Újra panaszt teszek, hívnak telefonon mondjam meg ki és mikor mondta ezt hogy nem kell ezt a díjat kifizetni, ügyintéző neve, bankfiók stb. Újabb egy hét múlva kapom a levelet hogy megkeresték az említett fiókot ahol az ügyintéző és az igazgató szerint SEM jár nekünk ez a kedvezmény. Gyönyörűen letagadtak mindent, gondolom a széküket féltve. Na most itt tartunk, férjemnek elege lett az egészből, őszlntén nekem is, ki mit tenne következő lépésként?

1.Újabb levél?
2.Ügyintézőt számonkérni?
3.Semmit
 
Ha ÉN tartoznék a banknak 47000 ft-tal vajon az eltelt idő miatt mennyi kamatot kellett volna már fizetnem??
 
Üdv:mystic83

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2012.07.26. 13:48:55

egy normális bank sincs az országban...

Rosszindulatú Vászka 2012.07.26. 13:49:36

Lúzerek. Bankba nincs dzsentlömensz egriment. Mindent lepapírozni, vagy felvenni. Külömbe veszett fejsze nyele.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.26. 13:52:27

Szóban megígérték, az nem is létezik.
Különben meg, bank banknak nem farkasa.
Akkor higgy egy banknak, ha Matolcsy legel a sírján.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.26. 13:55:13

Szóban????
és beszoptátok...
sajnálom:(

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.26. 13:56:30

Na tessék! Itt a példa, hogy lehet törleszteni 47000 forintból!

Tölgyasztal 2012.07.26. 13:57:08

A bank reakciója: "pa-pa-pa-pa-pa..."
Vagy ezt a csak a sárga bankban csinálják?

PITTA 2012.07.26. 14:03:10

Jó dolog ez a fundamenta, csak épp nekik nem neked. A hozamot úgy számolják hogy hozzáteszik az államit támogatás összegét. Idézem:

"Miért érdemes lakásszámlát nyitnia?
-Akár 10,56-os hozam is elérhető1
-Széleskörű felhasználási lehetőség
-Kedvező kamatozású lakáskölcsön
-30% állami támogatás1"

Gyakorlatilag adnak a pénzedre vagy 3% kamatot majd hozzáteszik az államét és máris sikerült a piaci bankbetét fölé lőni egy ingerküszöbnyivel. (1,56%-al)

Miért nem lehet ezt sima bankbetéttel megcsinálni bárhol? Ja hogy úgy már nem keresnék betegre magukat. Bocs...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.26. 14:06:43

@PITTA:
hátoszt a banknak az a lényeg,hogy a saját hasznuk meglegyen. az meg megvan !

forgatas2 2012.07.26. 14:07:52

Szomorú dolog kifutni a végtörlesztési határidőből, de itt egy másik határidő, ami még nem járt le.
Keresünk 6-8 év körüli aranyos gyerekeket. Ha nem hisztis, lehet fiatalabb.
Fizetés: 15 000 Ft (zsebbe)
Feladat: egy nő kezét fogva menni kamera előtt.
Időtartam: 1,5 óra
Fényképes jelentkezés: forgatas2@freemail.hu
Határidő: holnap dél

Tölgyasztal 2012.07.26. 14:09:04

A posztot író, illetve a banki is tudja,h az akciós időszakban került a hitelkérelem megindításra, belátható a bank által is, hogy nincs olyan ügyfél, aki ne akarna egy kedvezményes előtörlesztést igénybe venni, függetlenül, hogy le van-e írva vagy sem!
Annak pedig a bank is utána nézhetne, hogy mi miatt csúszott ki a kedvezményes időszakból az ügyfél.

Ha a bank lusta utána nézni, és semmiféleképpen sem engedi el ennek díját, akkor a posztot író kezdjen "partizán" akcióba - indítson panaszügyeket (mind a banknál és mind a PSZAF-on) az érintett üggyel kapcsolatosan. A banknak ilyen esetben kötelező kivizsgálnia az érintett panaszügyet, ami a banknak ráfordítást jelent (levelezés, a dolgozó ráfordított ideje,stb..)...azaz a bank lezár, újabb panaszügy elindít,bank lezár, újabb panaszügy elindít,stb...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.26. 14:13:11

@forgatas2:
baszdmeg menj ki bármelyik vidéki cigánytelepre, ott 15ezerért meg is veheted a kis purgyét. romániában 15ért egy egész családot kapsz ezért a pénzért. aztán koldultathatod őket a blahán

herk 2012.07.26. 14:17:16

"A válasz papírt nem adanak róla ő emlékezni fog rá."
Ez egy vicc !! Egy bankban??? He??? Ma holnap már nem Gizike dolgozik ott hanem Gőzeke, aztán neki magyarázd el, hogy mit igért Gizike.
Egyébként pedig legeslegrosszabb esetben vedd elő a mobilod, kamera elő, aztán kérd meg, hogy ismételje el.

forgatas2 2012.07.26. 14:18:20

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Mit csináljak a gyerekkel 1,5 óra múlva? Nincs több pénz etetni, 15 000 Ft a rá eső költségkeret. Óránként 10 000 Ft azért elég szép kereset. Neked van gyereked?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.26. 14:20:51

"Nála ott a email a gépén stb. ne aggódjunk."
Nem aggódunk, de tessék szíves lenni kinyomtatni!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.26. 14:21:12

@herk: Aztán már visznek is a szekusok, mert tilos kamerázni a bankban :D

Dr. Kix 2012.07.26. 14:23:12

Diktafonnal kell bankba menni, ez a tanulság mára.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.26. 14:24:18

@forgatas2: van,nem is egy!
van 3 a nevemen, 1 ami nincs a nevemen,és egy akinek az apja se tudja, hogy nem ő az igazi apja :):) mondjuk egyiket se láthatom a gyámhivatal szerint.
@herk:
" pedig legeslegrosszabb esetben vedd elő a mobilod, kamera elő, aztán kérd meg, hogy ismételje el." az a bja, hogy ezért a biztiőr seggberúg,mert nem igazán lehet kamerázgatni, főleg, ha a Gizike nem egyezik bele. és nem fog beleegyezni

forgatas2 2012.07.26. 14:26:00

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Mondd azt az anyjuknak, hogy a 15 000 Ft a tartásdíj része, és a forgatáson kell érte jelentkezniük.

herk 2012.07.26. 14:26:09

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):
igazad van.
Akkor addig onnan el nem menni, amig papirt nem kap az illető. Ha nem akar, akkor ezügyben is panaszt tenni.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.26. 14:27:18

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Anyu, anyu! Miért van az, hogy te is fehér vagy, apu is fehér én meg fekete vagyok?
- Hú kisfiam, amilyen buli volt, örülj, hogy nem ugatsz!!!

forgatas2 2012.07.26. 14:29:29

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A maszkmester nagyon hisztis lenne, míg pirospozsgás arcot csinál neki. Neked van gyereked? Fényképed van róla? Rendelkezel a jogaival, azaz láthatod?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.26. 14:31:27

@forgatas2: Csak azt kell nem megmondani, hogy nem filmforgatás, hanem szénát kell forgatni :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.26. 14:31:38

@Dr. Kix: tökmindegy. nem kötelező nekik azt csinálni, amit a buggyant alkalmazott mondott részegen.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.26. 14:32:45

@forgatas2: engem az érdekel miben lenne ez a jelenet.

apanna 2012.07.26. 14:35:26

Mi még a banki ügyintézővel folytatott beszélgetést is rögzítjük, nem hogy egy ígéretet.
És valóban itt a következő határidő, az árfolyamgát.
A legtöbb bankban dolgozó azt sem tudja, eszik, vagy isszák, sőt még le is beszélik róla az embert.
Előfordult, hogy ismerősöm bevitte a PSZAF tól kinyomtatott jogszabályt, és az ügyintézők egymás kezéből kivéve fénymásolták....

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.26. 14:38:40

@herk:
papír nélkül bankból nem jövünk el!
@forgatas2: tartásdíj? na ne nevettess. én se most jöttem a 6.20assal :D:D egyébként nem beszélhetek az anyjukkal, jogerős bírósági távoltartó végzése van az exemnek.
@Kellemes Zérókomponista:
ez engem is érdekelne, mert biztos profi produkció lehet,ha itt keres rá szereplőt

Toportyán Féreg 2012.07.26. 14:38:58

@forgatas2: szeresd anyád jobban tettleg, csurig tövig!

helianthus 2012.07.26. 14:41:00

@forgatas2: nem szeretnék trollnak tűnni, de tényleg nincs az ismeretségi (szűkebb vagy tágabb) körben pár megfelelő gyermek-e célra? Egy ilyen fórumon kell keresgélni ilyet kiírva ráadásul, hogy fizetés zsebbe? Fényképes jelentkezés egy freemail címen? Ugye nem tetszik pedofíliára hajlamosnak lenni vagy ilyesmi? Sok-sok kínzó kérdés.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.26. 14:42:10

@apanna: És ezekhez tegyél be pénzt.

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Az is jó, ha WC papírt hozol a budiból? :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.26. 14:44:44

@helianthus: melette kizárt, hogy troll légy. Látod, a főtroll címre már nem pályázhatsz. Mindez miatta! Igazából engem az avatar győzött meg és nyűgözött le... A freemail jó! Bunkó!! Igaz 10-ből 9x beszarik, de jó, mert azt mondták. Boldogok a lelkiszegények és a bankügyekkel nem rendelkezők.. Ez elég bölcselet mára?

helianthus 2012.07.26. 14:48:01

@Kellemes Zérókomponista: azt értem, hogy nem lehetek főtroll és szomorúan tudomásul is vettem. Azt viszont nem értettem jól, hogy engem bunkóztál-e le (nem igaziból gondolom, mint az ősember az ősasszonyt, hanem átvitt értelemben) vagy sem?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.07.26. 14:48:23

@forgatas2: szomorú dolog az is, hogy te rászoktál az oxigénre

forgatas2 2012.07.26. 14:49:15

@helianthus: Számlaképes 8 évesek előnyben. Számlával nem 15 000 Ft. Van már kettő megfelelő, de a rendező szeret válogatni. Lenne még, de szoros a határidő. Szülő vagy kísérő mindenképp kell mellé.

KenGuruL 2012.07.26. 14:50:36

Érdekes történet, mondjuk bankban szóban elmondott dolog nem ad semmi alapot.

De ami fura. Nekünk és fundival kombinált van, pont az Erste-nél. A fundis arc, az albiban kitöltötte a hitelkérelmezőnket. Aztán egyszer mentünk be az Erste-be aláírni a hitelszerződést. Most pedig igénybe vettük az árfolyamgátat, és még az Erste magától megcsinálta, hogy nekünk még jár az egyszeri vissza nem térítendő támogatás. Pedig igénybeadáskor már lejárt volt a határidő erre, de meghosszabbították és a bank magától megcsinálta nekünk.

Kutchek (törölt) 2012.07.26. 14:51:49

Ha egy 200 oldalas ÁSZF-et, Üzletszabályzatot is kényük-kedvük szerint variálnak, akkor nem tudom mit kell csodálkozni egy "kisdobos becsszó" be nem tartásán...

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 14:52:11

@forgatas2: Milyen film lesz? Darabolós snuff horror?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.26. 14:52:27

@ColT: hát papa, ha te bejutsz egy bank szarószékére, és kihozol egy papírt akkor jó! :)
mondjuk a szerződés is kb annyit ér mint a szarópapír,mert a bank pont telibefossa

forgatas2 2012.07.26. 14:53:34

@helianthus: Az ismeretségi körben már kiléptek ebből a korból, vagy még nem léptek be.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.26. 14:55:40

le@forgatas2: leírást a filmről, rendező neve, film címe, valami... nem érünk mi erre rá.
@helianthus: nem mondom meg és élvezem, hogy emiatt nem alszol jól! Haha!(4)

forgatas2 2012.07.26. 14:56:49

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Vagy művészfilm, vagy reklámfilm, mert ezt a kettőt csinálják. Művér és fejsze nincs a beszerzési listán, csak cipőkanál.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.26. 14:57:25

@Toportyán Féreg: zualjdonképpen én is erre akartam célozni a kutyával, de gondoltam nem gázolok bele a kis lelkébe azonnal.

@forgatas2: figyi. az ügynökségek teli vannak olyan csimoták fotóival, akiket az idióta szüleik a fotómodell/filmsztár szopóágon szeretnének értékesíteni bagóért. miért nem ott nézelőcc?

de, hogy örüljél: az enyim kölykemrül itt van egy fotó, a háttérben én vagyok látható:

s3-ec.buzzfed.com/static/imagebuzz/terminal01/2009/1/28/13/smiling-baby-giraffe-6338-1233168937-13.jpg

2012.07.26. 14:58:18

Szóban dögöljön éhen a posztoló.

forgatas2 2012.07.26. 15:00:48

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Késő már, szoros a határidő. Gyerek kell tanáccsal vagy tanács nélkül. Tanács nem kell gyerek nélkül.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.26. 15:03:02

@forgatas2: hát nem, dehát bemondási alapon idejössz ésakkor.. érted. Maivilágba' mindenkinek mindegy minden, mer a felületesség van. De tudod mindig akad egy kíváncsiskodó. Mér nem női anyafórumokon nyomulsz? Itt a többége száraz terméketlen.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.26. 15:03:57

@forgatas2: akkor fogadd mega lajos tanácsát, oszt a roma kollekcijóbul válogassál. neked is jó, mer minnyár van kölök, nekik is jó, mer csurran pézmag, a maszmesternek nem jó, de az nem fontos. az állam meg az adóbuxa meg amúgy is kapjabe, nemigaz?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.26. 15:10:06

@forgatas2: Diktafonnak látszó géppisztollyal.

Gyertek Debrecenbe forgatni, itt megoldjuk! Az egyesületünkben van vagy 230 nagycsalád, abból biztos van 80-100 megfelelő korú.

moophlander 2012.07.26. 15:11:08

Próbált már olyan valaki hitelt felvenni, aki előtte végtörlesztett! Ne is próbálja! Aki végtörlesztett az nem kap hitelt! A végtörlesztők névsora minden banknál megvan, függetlenül hol végtörlesztett! Egy próbát megér! Menj be,vagy online, aztán adatok (nincs más hitelem, 180e nettó fölött keresel, számlára megy a fizud, adóstársra van lehetőség, ingatlan fedezet is van) és akarsz ötszáz ezret (500.000) Aki végtörlesztett azt visszadobják!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.26. 15:11:16

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
maga ne kritizájja itten az én méhem gyöngyörű gyümölcsit, mer kiengedem az oroszlánot a ketrecibül izibe :)

forgatas2 2012.07.26. 15:11:21

@batgirl: Fényépes levelet küldjél. Veszel neki nyalókát, 1,5 óráig csak kibírja.

johevi 2012.07.26. 15:11:24

Szóban? És ha ők mondanak igazat? Addig nem kijönni semmi hivatalból, amíg nincs írás. Nem csak Bank: mobilszolgáltató, közmű, okmányiroda, kupleráj stb. Ha nem adnak, akkor diktafon bekapcsol ( minden mobilon van, közvetlenül a hatszázeres faszság között ) és ismételje meg.

forgatas2 2012.07.26. 15:12:59

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Elég lesz 5, fényképet is küldjél mindegyikről. A vonatjegyről majd hozzon számlát.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.26. 15:13:23

na batgirl, szerintem örülne a a gyermek a nyalókának, mit gondolsz??? ROFL.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.26. 15:13:39

@forgatas2: az jó, nyalókát szeretik..
de nem ütközik e a pótérettségi időpontjával?? vagy az egyetemi felvétellel?? sos választ várok!

forgatas2 2012.07.26. 15:14:39

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Rendesen jár az a gyerek iskolába, emberek közé?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.26. 15:15:08

@forgatas2:
te tényleg valami perverz fütyi lehecc. jóhogynemmár mezítelen képket kérsz a csimotákról...

forgatas2 2012.07.26. 15:15:46

@batgirl: Azt hiszem hétfőn van a forgatás. A válaszlevélben pontos adatokat írunk.

Fekete Dália 2012.07.26. 15:16:03

Volt egy ügyem nemrég az otp-vel.
Le akarták csökkenteni a háromszoros a hitelkeretemet.
Az otp direkt-nél összevissza adták a felvilágosítást, hogy aszonygya :
-kérjek dombornyomott kártyát, azt külföldön is elfogadják
-váltsak át netbankos csomagra.
A dombornyomott kártyáról másfél hónapja várom az sms-t.
Ma sem értem, hogy mi köze van egy netbankos számlacsomagnak, vagy egy rohadék dombornyomott kártyának az A-hitel összegéhez.
Árukapcsolás?

forgatas2 2012.07.26. 15:16:55

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Utcai jelenet lesz ruhában, nem strandjelenet.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.26. 15:17:30

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Az oroszlán, ha gazdaságpolitikailag ortodox, inkább zsiráfborjút eszik, ha meg neológ, akkor sütőtököt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.26. 15:17:48

@forgatas2: mert hogy nagyon kell tanulnia..megbukott a szégyenfajzat, biológiából és politikai gazdaságtanból..

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.26. 15:17:57

Azon azért ugye nem lepődünk meg, hogy a banki dolgozó szemrebbenés nélkül beléhazudik az ügyfélbe, a szemébe? Hiszen hát a saját kis munkája a fontos /mi legyen minélegyszerűbb, minélrövidebb, minéltöbbpéz/, a másik élete hol érdekli, de most komolyan? Főleghogy meg is van nyugtatva az egyszerű kis lelkivilága csapatépítéses trájningen, hogy nem baj az Margitka, más is csinálja, jól van az. Felkéne nőni? Kéne, kéne.. Minek sírni, amikor már úgy is rossz?

azédesanyádazfoglalt 2012.07.26. 15:18:29

Ez jutott eszembe:
János gazda elmegy Kohnhoz, aki kölcsönügyletekkel foglakozik. Kölcsönkér ezer forintot azzal, hogy aratás után duplán adja vissza. Addig otthagyja a fejszéjét zálogba. Már búcsúzkodnak, amikor azt mondja Kohn:
- Várj csak János! Az jutott az eszembe, hogy aratás után igen nehezen tudod majd előteremteni azt a kétezer forintot. Nem lenne jobb, ha a felét most rögtön megadnád? Úgy könnyebb neked is...
János megérti, igazat ad, és visszaadja az ezrest. Hazafelé menet erősen töpreng:
- Milyen furcsa ez! Az ezres elment, a fejsze elment, ráadásul tartozom is ezer forinttal, mégis
minden stimmel.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.26. 15:19:28

@forgatas2:
te tényleg valami perverz fütyi lehecc. jóhogynemmár mezítelen képket kérsz a csimotákról...

forgatas2 2012.07.26. 15:19:49

@batgirl: 6-8 évesen? Átlagos képességű gyerek is megfelel.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 15:20:08

Bánóbandi ült ma mellettem a buszon.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.07.26. 15:20:11

Mondjuk magában csak a fundamenta sem töri össze magát a gyors kiutalás miatt...

Nekünk augusztusra ígérték az áthidaló kőccsönnel a lét, de október 20 lett belőle.

Volt egy kis pingpongozás sajnos nem az ügyintéző fejével...

Viszont mióta kapcsolatban vagyunk cserébe többször megtudtam, hogy vip, meg kiemelt ügyfél vagyok, csak nyissak hitelkártyát/biztosítást/kössek még egyet stb.

Akkoriban a tényleges hozam nem érte el az 1%-ot (államit nem számolva)

forgatas2 2012.07.26. 15:21:05

Itt szó nélkül moderálnak? Pont abban nem írtam semmi különöset.

forgatas2 2012.07.26. 15:22:16

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Utcai jelenet lesz ruhában, nem strandjelenet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.26. 15:25:55

@forgatas2: itten nem fox gyereket találni, essen már le végre. szomszéd, koma jóbarátnál keresgéjjél. de nehéz a felfogásod.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 15:25:56

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: @Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Lemaradtam valamiről, hogy ilyenek jutnak eszetekbe? Odri őrjöngeni akart, de visszatartottam. De a sofőr is vicces volt, félpercenként káromkodott meg viktorozott. Az egyik megállóban meg vmi hátizsákos bácsi futott a buszhoz, de orra esett, mire egy néni hisztérikusan felsikoltott, Én meg úgy éreztem, röhögnöm kell. Mókás volt ez a mai buszozás.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.26. 15:26:57

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: az egésséges emberek erre gondolnak. majd a lajos is kifejti minnyár, figyeld :D

Anomalocaris (törölt) 2012.07.26. 15:29:55

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Azt nem árulom el, mert még megkeres a Végh József.

helianthus 2012.07.26. 15:30:56

@forgatas2: nem győztél meg. Ismerek szóbajöhető gyermekeket, de azt hiszem megállom, hogy felhívjam a szüleiket emiatt az állásajánlat miatt. De sokan olvassák a blogot, biztos összejön a rendező kedvére való választék.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.26. 15:31:15

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
mongyuk az annyira nem egésséges, hogy puszit ad neki a buszon, dehát a mai világban ugye.
a mútkor is vótam pesten dolgozni, mondom lemegyek a vasas pályára focizni egy kicsit. hogy ott milyen kedves emberek vótak. foci után dzsakuzziztunk, bár gyanús volt, hogy hamar lekerültek a szívárvány férfi úszódresszek. bár külfődiek vótak, gondolom arrafelé ez a menő. de inni azt tuttak! jól be is rúgtunk, bár másnap egy nagyobb lépésnél összefostam magam. nem tudom miért,de nem zárt a seggem rendesen. na mindegy,ez csak egy mellékszál

helianthus 2012.07.26. 15:34:56

@Kellemes Zérókomponista: hát ezt most te nézted be. Aludtam már el állva buszon a felső kapaszkodón lógva, szóval iylen csekélység miatt nem tudom garantálni, hogy rosszul alszok. De ha szeretnéd a lefekvésem és elalvásom közti pár másodpercben erősen fogok ezen gondolkodni, hogy vajon melyik. Jó lesz így?

helianthus 2012.07.26. 15:39:46

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: itt most sírok kicsit és nem tudom merek-e tovább olvasni. :)

tede 2012.07.26. 15:40:09

ismerős kötött LTP-t, felhasználta, de neki ugye mindent számlára a többieknek a sorházban "okosba"

a vége az lett, hogy államit támogatás ide vagy oda, jobban járt volna, ha meg sem köti

forgatas2 2012.07.26. 15:40:50

@helianthus: Mivel tudnálak meggyőzni?

helianthus 2012.07.26. 15:43:18

@forgatas2: nagyon makacs családból származom, sajnos semmivel. Viszont egyre furcsábbnak tűnik az egész, szóval én nem beszélgetek veled többet, de ez nem személyes.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.26. 15:47:59

@helianthus: ok. Valójában mindig is ezt szeretted volna, s most sikerült kiharcolni, én vagyok a katalizátor. Gondolj rám! Amúgy nem vagy bunkó, csak kínomba prezentáltam már az általános netesindulatot az egyszerű gyermek billentyűzetébül. Ilyen irónia, tudod. Ugye te nem freemailt használsz?
@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Bástyát?

dimitrij 2012.07.26. 15:53:38

várjunk már egy kicsit, az Erste csak értékesítette a Fundamenta nevű jogi személy termékét, kb. egy évvel ezelőttig, stratégiai parterség volt. majd az Erste csinált egy saját Lakáskassza szolgáltatót. ez persze vélhetően annyira nem jött be a Fundamenta vezetésének, így ahol lehet betartottak jó magyar szokás szerint a korábbi partnernek, meg az ügyfélkörnek...

ez persze nem mentesíti a bankot a felelősség alól, csak hozzá tartozik a történethez.

Eraser 2012.07.26. 16:40:15

Nekem Funda+FHB kombim volt, ami elérte a fordulót, nagy dilemma mi legyen....adatokat kér, számol.... az FHB azt se tudta megmondani mennyi lenne a havi ha csak betörlesztenénk..... ok, kiváltjuk, elbúcsúzunk....giga-mega papírmunka, hegyek fél év ping-pong.... a két "stratégiai partner" annyira van kapcsolatban, hogy az ember viheti/postázhatja az egyik papírját a másiknak és Vice versa....nagy nehezen kiköhögik a lóvét.
A jó isten mentsen meg mindenkit a kombi hitelektől, ezer buktatója, és eszméletlen hosszú átfutása.
Amúgy az LTP-k egy rakat kakák mint "megtakarítás" (ha-ha-ha), de sajnos a hitel oldaluk verhetetlen.....

aard · www.goldberry.hu 2012.07.26. 16:57:01

naiv ügyfél díszpéldánya a poszttoló: az ügyintéző majd 1 év múlva emlékszik az Ő esetére .., aham..., meg ott az emil a gépbe..., aham...

más: forgatás meg azért nem megy ügynökséghez, mert ott nem óra hanem napidíj van, magyarán statisztát keres, és az elég drága mulattság, vagy pedo, mondjuk hamár forgatásszervező akkor elég hiteltelenné teszi a citroméles emilcím

na persze szvsz :)

Manyecska 2012.07.26. 18:58:35

Fel kéne lőni az emil-címét "mindent beanálok" jeligével a netre..

Mylady 2012.07.26. 19:22:07

@Eraser: Pont, hogy jó a megtakarítás oldaluk. Lehet, hogy minimális a kamat, de az állami támogatás miatt a piacinál magasabb hozam érhető el. Arra kell figyelni, hogy ne rakjál be többet, mint amire a max állami támogatást kapod és hogy a futamidő a lehető legrövidebb legyen (4 év). És ha teheted, kösd valami akcióban, hogy ne legyen szerződéskötési díj, mert az azért csökkenti a hozamot.

Eraser 2012.07.26. 19:33:38

@Mylady: Ön is leírta, hogy miért nem jó, több más mellett....: max .annyit rakni amennyire a max államit igénybe lehet venni..... max 4 évesre pozítiv egyáltalán a kamat (8 évesnél van "-" kamatos módozat is)....egyszeri díja tömkelege..... és ráadásul mindez lófüttyre sem elég, már ha már lakáscélról beszélünk, márpedig most már CSAK arra vehető fel....
A hitel része mindenkit lever, de mint "befektetés" egy vicc.....

Ennek ellenére már Én is a harmadikat koptatom.... :-)
szegény ember atombombája.....

helianthus 2012.07.27. 08:52:18

@Kellemes Zérókomponista: de. Freemailt használok. A hétköznapi, baráti, stb. emailezésre, ha nincs jobb, megteszi. Nekem nincs jobb.

helianthus 2012.07.27. 08:54:03

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ez most nem az volt. A helyzetkomikumon sírtam. Ez az "Odri nem gyerek." mondat a maga egyszerűségében ismerve az előzményeket, ütött.

2012.08.03. 13:47:05

ezek a fundamentás kombinált lófaszságok arra jók, hogy hülyét kapj ha megpróbálod felhasználni.

Azt meg hogy valami bemondásra megjegyződik, ráadásul egy banknál...ne vicceljünk már!

Jól hülyére lett véve a poszter, ez a helyzet.

kribador 2012.10.27. 15:58:49

üdv mindenkinek!
Alakulófélben lévő Erste Pertársaságba várjuk azokat, akiknek elegük van a kifizethetetlen kölcsönből; akik hiszik, hogy a jog fegyverével le lehet győzni a bankot; akik úgy gondolják, másokkal együtt erejük megsokszorozódik és hajlandók kűzdeni az igazukért.
Tájékozódj és dönts!
Infó és jelentkezés:
06 70 6235164 vagy juszticia10@gmail.com
süti beállítások módosítása