Igazi apokaliptikus mélyparasztsággal találkozhattak a Hungaroringen a nemzetközi motorvisításrajongók, amikor naponta emelkedtek az árak a büfékben, az olcsóbb magyar termékek pedig gyanúsan hamar eltűntek. Szilviéket azonban visszafelé menet még a biztonsági őr is megrángatta, mert szerinte állójeggyel nem lehet visszamenni a bentfelejtett cuccokért:
Kedves Homár, azért kezdtem levélirásba, mert sikeresen a Hungaroringen tölthettem el. A barátnőm vidékről jött fel és úgy gondoltam, hogy vele tartok ezzel az akciós 9900 ft-os jeggyel. Szerencsére a vonata jött sokan sem voltak, és végre a Keleti pályaudvar - Deák - Árpád hid vonalban megközelitettük a buszos verziót. Itt sem volt semmi gond. Megérkeztünk séta ez is korrekt volt, a kapun főkapunk is beengedtek minket. A lehuzás rész természetesen bent kezdődőtt. Előszőr is az igért 600 ft-os sör hát az 900-1800 ft árban mozgott, és ezt úgy játszották ki a leleményes étkezdések, hogy a magyar sörök pl Arany ászok és társai ugye az olcsobb beigért kategoria a külföldi sörök pedig a drágább, és meglepő de olcsobb sör nem volt.
Azon fent sem akadtak hogy voltak kint és sajnos bent is, ahol nem eredeti csapatlogos cuccokat árultak, de sebaj, a futamért mentünk, ami jó volt láttunk mindent. A probléma egyrészt abban volt hogy még a belső étkezdéknél sem volt egyértelmü hogy mi mennyibe kerül és volt hogy az ár 500 ft volt egy nesteára és mire odaértem az inflálodás hatására 600 ft-ot kértek el.
Na jöjjön a 7-es kapu,ahol a biztonsági őr urak gyüjtögették a nézőktől az italokat ételeket mert más kapunál még szombaton sem lehetett látni, hogy állnak a kajás dobzok táskák vizek. Szerinetm undorito hogy volt aki mondta hogy persze a dolgot meg lehetett beszélni is velük ugye de ennek ára volt. Nos aztán A futam után pedig mi is igyekeztünk előbb kiiérni, amikor is a 7-es kapunál állo tapló biztonsági ember, és itt lehetne még sor, hogy minek hivnám legszivesebben, sejtitek. tehát érvényes jeggyel kimentünk és utána pedig mi rájöttünk hogy otthagytunk valamit és gondoltuk ha már kimentünk és van érvényes jegyünk visszamennénk érte. Erre a biztonsági őr normálisabb ő volt az alacsonyabb majdnem visszaengedett mire jött a ngyobb gyökér és közölte hogy nem. Én mondtam neki hogy de igen mivel van jegyünk és elindultunk befelé és ez még jocskán a kapunk kivül volt erre megfogta és ugy visszarántott, hogy megijedtem. Az hogy üvöltözött és hát anyám és családom felkerült és közölte hogy mi a faszt képzelek hogy egy állojeggyel ????? meg hogy az állojeggyel be sem kellett volna minket engedni a főkapu melletti kapunál illetve hogy mekkora dilletáns barom aki kitalálta az állojegyet és társai csak hüledeztünk a barátnőmmel és mivel gondoltuk hogy ez nem normális ember, és ha ennyire egy fogyatékos hogy a kenyéradoiba is belerug, az elég gáz.
A nevét meg akartuk krédezni mire közölte hogy kb anyám. Mivel ez a stilus nem az enyém ezért gondoltam szolok a másik kapunál a főnőküknek, ahol is közölték (ugye őket hülyézte le a 7-es kapu őre) hogy miért ne lehetne bárhol bemenni visszameni és hát sajnálják. De szerintem tényleg két nővel ez a modi, hogy megrángatni a mai világban amikor örülnének hogy mennek az emberek és egy szép napot akarnak szerezni magunknak. Szoval ennél a kapunál sikerült bejutnunk vissza és elhoztuk a dolgainkat és ezután mentünk tovább azaz haza. Vagyis csak szerettünk volna mert a séta a buszmegálloba után várt ránk egy közel 2 orás várakozás a buszra ugyanis a rend őrei ahelyett hogy a rendet igazgatták volna inkább napoztak és hüsöltek és a nép meg állt. Amikor meg jött egy üres busz akkor azon gondolkoztak hogy mit is csináljanak. Az hogy mi már ezt a modit megszoktuk az egy dolog hogy ennyire szervezetlen minden, de azt, hogy legalább egy angolul beszélő rendőrt küldtek volna szabályosan zavarták a népet semmi informácio semmi tájékoztatás nekünk kellett megmagyarázni a külföldieknek hogy igen bocsi ez most itt Hungary és igen sajnos szerveznek 6 buszt közel 10 ezer emberre ( mert nem hiszem hogy a hév és metro potlokat nem lehetett volna bevonni) aki várt a buszra. Gondolom azt sejtitek hogy az emberek ugye mire a hat busz megfordult kb miért is vártak 2 órát közel a buszra. A barátnőm igy lekéste a vonatát az egész német szekcio a müncheni vonatot ami érdekes hogy este 7-kor ment és a futam meg már 4-kor vége lett szoval ez is Magyarország.
A biztonsági őrnek meg nagyon remélem hogy a gyerekét is meg őt is igy fogják megrángatni és akkor megtudja hogy milyen is ez. De elég undorito hogy egy fizető vendéget ennyire lenézik. És persze magyar a magyart ugy,hogy én még bőrszinileg is korrekt vagyok.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 12:09:30Szűrés
Illetve a 600Ft-os sör 900Ft...-> megfordult a 6-os, jajelnézéstkérünk.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 12:10:59Szűrés
Én mondjuk kicsit nagyobb főnöknek szóltam volna, illetve mondjuk feljelentést tennék a megfelelő szervnél (nemtom, ilyenekkel most fogyvédhez lehet-e menni...)
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 12:12:43Szűrés
megamenn 2012.07.31. 12:13:58Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 12:13:59Szűrés
A helyesírás teljes hiánya nem zavar. Az elütések, ékezethiány haggyán. De a központozás elbaltázása eléggé olvashatatlanná teszi az irományt. Ingyér van a vessző, használd, bazmeg!
De még mindig jobb, mintha modoros volna.
Niro 2012.07.31. 12:15:10Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 12:15:18Szűrés
Dehogynem. Azt adták a drágább áráért.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 12:15:44Szűrés
Nem modoros. Megverekszünk?
KecskeDotyi 2012.07.31. 12:16:35Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 12:16:52Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.31. 12:17:22Szűrés
PepeXVI 2012.07.31. 12:18:28Szűrés
Egyébként "for real" a F1 tényleg lehúzás. Elképesztő. A Sziget is drága, mégis meg tudják oldani hogy az ár ne változzon mire a sor végéről a pulthoz érek...
KecskeDotyi 2012.07.31. 12:19:10Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 12:19:23Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 12:19:44Szűrés
Kedves Homár!
Azért kezdtem a levélírásba, mert el szeretném mesélni a forma-1-es "élményeimet". Sikeres ember vagyok, így egy napot a Hungaroringen tölthettem el.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.31. 12:20:49Szűrés
Kifordított kacagány 2012.07.31. 12:21:03Szűrés
KecskeDotyi 2012.07.31. 12:21:37Szűrés
Csak én utálom egyedül a F1-et?
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.31. 12:22:08Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 12:22:34Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.31. 12:22:36Szűrés
moinnyuk olyan helyre nem megyek, ahol előírják, hogy csakis az ott vásárolt lóhúgyot lehet inni aranyáron.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 12:23:23Szűrés
Ezmeg csakúgy kiokádja magából ahogy esik úgy puffan alapon minha társaságba beszélné sörözés közben egy végtelen hosszú bővített mondat hogy levegőt sevesz közben.
metal · http://electric.blog.hu 2012.07.31. 12:24:21Szűrés
KecskeDotyi 2012.07.31. 12:25:12Szűrés
cdn.sportsvibe.netdna-cdn.com/wp-content/uploads/2010/09/beerbelly.jpg
Virt02 2012.07.31. 12:25:14Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 12:25:37Szűrés
két nővel ez a modi, hogy..."
Az ügyfél is csaj, b+!
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 12:25:45Szűrés
Mogyoró007 2012.07.31. 12:26:24Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 12:27:05Szűrés
"És tévén élvezhető csak, kimenni a versenyre teljesen értelmetlen."
Meg drága is kimenni.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 12:27:19Szűrés
KecskeDotyi 2012.07.31. 12:27:25Szűrés
v8cars.hu/forumimages3/2012-07/501512211137e.jpg
A bérleti díjat meg sz@rom :)
ferand1979 2012.07.31. 12:27:45Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 12:28:14Szűrés
Szerintem a biztonsági őr is rájött erre.
KecskeDotyi 2012.07.31. 12:29:24Szűrés
ferand1979 2012.07.31. 12:29:25Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.31. 12:31:38Szűrés
notime (törölt) 2012.07.31. 12:32:09Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 12:32:47Szűrés
Nálam az a módi, hogy felveszem a versenyt, és mikor ráérek, megnézem. Direkt ezért szerelem össze a tévét, antennát, videót, mert különben tévét nem nézek. A tévé egyéb szabadidejében monitorként funkcionál. A nagy monitor meg házimoziként.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.31. 12:32:54Szűrés
@atpijkamo: sport???? vond vissza!
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.31. 12:33:16Szűrés
tudvalévő, hogy én nem szimpatizálok a cigányokkal, meg a hejjjjes-sírás se az erős oldalam,DEBASZDMEG ettől én is sírógörcsöt kaptam
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 12:34:17Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 12:36:06Szűrés
Azért végvezetni 69 kört, és eviselni a rádható erőket nem kis állóképességet igényel.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.31. 12:36:25Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 12:37:19Szűrés
Szerintem pont lúzerség kimenni, de kisebbségben vagyok a véleményemmel.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.31. 12:38:17Szűrés
állóképesség meg koncentráció nyilván kell hozzá. de az az agyműtét elvégzéséhez is kell, oszt annak legalább van értelme. például a posztoló is jobban járna azzal.
KecskeDotyi 2012.07.31. 12:38:46Szűrés
@atpijkamo: Az egy utazó emberre vett is. Viszont dolgozó emberek nélkül leáll az élet, F1 nélkül meg ugyaúgy megy tovább.
@Kellemes Zérókomponista: Ez azért van, mert bezártak a bányák. Míg oda kellett járniuk addig nem volt idejük meg erejük se ilyen hülyeségeket bámulni.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 12:39:14Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 12:40:37Szűrés
Llew 2012.07.31. 12:42:42Szűrés
Már amennyiben persze már lehet a poszt tolót.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.31. 12:46:00Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 12:49:53Szűrés
Harlequin 2012.07.31. 12:50:47Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.31. 12:51:14Szűrés
Ja, és ő volt az aki felvágott azzal., hogy Friderikusz meghívta a műsorába nézőnek, és egymásodpercre mutatta a kamera.
Nem kedvencem a F1.
ez van, igaz nem is vagyok etalon
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.31. 12:52:17Szűrés
mit érezhet magában? azt nemtom, de ha megadja a címét, kap tölem egy hejjesssirasi szotárrt ingyen.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.31. 12:53:02Szűrés
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Szívem szerint felterjeszteném viviszekcióra.
@atpijkamo: Nem véletlenül tilos is a versenyzők számára minden olimpiai sportág. Ezek a pisiízlelő wada-wuduk felugranának a Holdra annyi pörgetőszertől.
Eszter01 2012.07.31. 12:56:25Szűrés
"ahol a biztonsági őr urak gyüjtögették a nézőktől az italokat ételeket mert más kapunál még szombaton sem lehetett látni, hogy állnak a kajás dobzok táskák vizek."
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.31. 12:57:05Szűrés
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.31. 12:58:42Szűrés
b+ ne keress ebben a posztban semmi logikát :D
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.31. 12:59:07Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 12:59:27Szűrés
Te nem jártál még Görögországban vagy olaszországban.
Na jó, van néhány "keményen" dolgozó munkásember is. Évente egyszer kimennek az olajfák alá, leterítik a hálót, lerázzák az olajbogyót, és elviszik kinyomatni. Fél délután.
KecskeDotyi 2012.07.31. 13:01:42Szűrés
Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.07.31. 13:03:59Szűrés
Nem értem a Hungaroringet, a Forma 1-et, meg ezt a hisztit sem körülötte.
Jöhetnek a kövek.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.31. 13:04:21Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 13:04:29Szűrés
Bakter 2012.07.31. 13:04:42Szűrés
Bizony, adott jeggyel nem lehet mindenütt bemenni.
Odabent csak hivatalos csapatcuccokat árulnak a standoknál, rajta is van mindegyiken.
Remélem legközelebb otthon maradsz, és megtanulsz magyarul írni.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.31. 13:05:24Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 13:07:13Szűrés
Kérjük, hogy a későn érkező kollégák a folyosó jobb oldalát használják, hogy ne ütközzenek össze a folyosó bal oldalát használó korai távozókkal.
Ja, és még szieszta is van. Ebédre hazamennek. A nyugdíj több, mint itt a legmagasabb fizetés. És van 13. és 14. havi is. Azért csak ennyi, mert csődben az ország.
PITTA 2012.07.31. 13:07:53Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 13:12:53Szűrés
Kaja mennyi kint?
De különben ez valószínű csak a felkapott helyekre igaz. Máshol meg elvileg elég szegények.
Kukabúvár【ツ】 2012.07.31. 13:14:48Szűrés
Martinicske 2012.07.31. 13:14:56Szűrés
Én is voltam pár éve valamilyen olcsó kategóriás jeggyel, parkolás egy átázott szántóföldön volt megoldva, azért is másfél órát kellett kocsival sorakozni. Mire begyalogoltunk a helyünkre egy autót kisegítettünk a sárból, úgy néztem ki mint a disznók. Kényelmetlen volt, nyomorogni kellett ha az ember látni is akart valamit, a kijelzőt nem lehetett onnan látni ahova a jegy szólt, a kihangosítót nem lehetett hallani... a kaja, de még a kávé is aranyáron.
A hang volt az egyedüli ami tényleg élményt nyújtott.
10-20ezer forintból nem érdemes elmenni egyáltalán. Helyette valami jó helyen kaja, pia mellett hatalmas kivetítőn meg lehet nézni, mint egy király. A helyszínen meg mint egy koldus :)
Annak érdemes kimenni, aki 2-300ezer forintot nyugodt szívvel el tud költeni egy hétvégén.
m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2012.07.31. 13:15:22Szűrés
helianthus 2012.07.31. 13:15:53Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 13:16:06Szűrés
Nem szegények. Plusz a nap ingyen süt. A tenger kidobja magából a halakat. Már csak a turistákat kéne megnevelni, hogy rakják le a pénzt, és húzzanak a francba.
A németek javasolták, hogy adják el a grög szigeteket az adósságért cserébe. Hát mit képzelnek! Az nemzeti kincs, nem adjuk.
Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2012.07.31. 13:16:20Szűrés
Szilvi, tegyél ki egy képet is magadról, légyszi.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 13:16:31Szűrés
@m e o w: Szavazati joga is van. Most sírj.
KecskeDotyi 2012.07.31. 13:16:56Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 13:17:12Szűrés
Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2012.07.31. 13:17:32Szűrés
"Ritkán kérek ilyet, de valaki röviden mondja el, nem értem a posztot."
nem is érteni kell, hanem élvezni :))
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 13:17:59Szűrés
Amit nem lehetett tankokkal (ejtőernyősökkel...), azt bankokkal :)
@KecskeDotyi: Figyu. Itthon is azok a gazdagok, akik nem dolgoznak ;)
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 13:18:52Szűrés
Nebaszki, ilyen állatfaj nincs.
Kenderice 2012.07.31. 13:19:24Szűrés
"Kedves Homár, azért kezdtem levélirásba, mert sikeresen a Hungaroringen tölthettem el."
Öööö... mi'va?
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.07.31. 13:21:02Szűrés
Kici, óccó, kényelmes.
Kifordított kacagány 2012.07.31. 13:21:05Szűrés
Kifordított kacagány 2012.07.31. 13:22:08Szűrés
Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2012.07.31. 13:22:22Szűrés
"Én mindig karosszékből nézem a formaegyet!"
Most képzeld el, állítólag vannak olyanok, akik meg formaegyből nézik a karosszéket!
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 13:22:42Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 13:23:01Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 13:24:28Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 13:24:36Szűrés
Manci néni, a szomszéd 2012.07.31. 13:24:41Szűrés
Elveszik a nézőktől a kaját-piát, aztán ezerszeres áron eladják nekik bent ugyanazt, amit már egyszer megvettek.
A férjem volt meccsen stuttgartban, és ő mesélte, hogy ott is elvették tőlük a dobozos söröket a bejáratnál. De félidőben kimentek a kapuhoz, ott voltak a sörök sértetlenül, megitták, aztán visszamentek a meccsre.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 13:26:12Szűrés
helianthus 2012.07.31. 13:26:29Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 13:27:24Szűrés
Bakter 2012.07.31. 13:27:27Szűrés
Én meg úgy, hogy kimegyek, oszt utána este megnézem a tévéfelvételt. Amit az útba eső Aldiban vásárolok meg az akciós hűtőpultból. De hát ehhez kurázsi kell, nem csak úgy kimenni, mint tehén a legelőre, oszt kérődzni a hűamennyiazannyán.
KecskeDotyi 2012.07.31. 13:27:59Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 13:28:35Szűrés
Ez igaz volt az évezred elején, mikor MSC-t csak beszállította az autója a győzelembe, hót unalmas volt a dolog.
Most pont kiegyenlítettek az erőviszonyok, amennyivel gyengébb Alonso autója a redbullnál, annyival jobb versenyző. És nincs egyedül, mások is nyerik a futamokat. Régen volt ilyen érdekes a verseny.
é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2012.07.31. 13:30:19Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 13:30:22Szűrés
Költekezéssel, és nyakló nélküli kölcsönfelvétellel. Ja, és az euróövezetbe is belehazudták magukat.
Kérdés?
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 13:31:51Szűrés
Bakter 2012.07.31. 13:31:53Szűrés
Tőlünk sosem vettek el még semmit. De mi úgy is készültünk: nem vittünk magunkkal fotelt, boroshordót és toronydarut sem. Vasárnap meg ahogy elnéztem, néhányan akkora hátizsákkal jöttek, mintha egy hónapra ki akartak volna költözni.
Amúgy meg néha nem árt elolvasni legalább a jegy hátulján szereplő feltételeket, ha már...
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.07.31. 13:33:13Szűrés
Szárított falevél.
@é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛:
Jó a nicked!
helianthus 2012.07.31. 13:33:32Szűrés
:)
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 13:34:23Szűrés
kicsi kamat...
nagy adósság...
nagy kamat...
nagy bukta...
Gy-ék sikeresen vitték 5 osztályzattal le az adósbesorolásunkat pár év alatt. Amit a jelenlegi rezsim töretlen ütemben csökkent tovább. Hát nóóóórmális?
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 13:34:43Szűrés
Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2012.07.31. 13:34:54Szűrés
:))))))))))))))))))))))))))
helianthus 2012.07.31. 13:35:13Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 13:36:03Szűrés
KecskeDotyi 2012.07.31. 13:36:44Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 13:38:53Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 13:40:31Szűrés
Csak épp az egésznek a sava-borsa tűnt el a picsába.
Kéremszépen.
Manyecska 2012.07.31. 13:40:52Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 13:41:34Szűrés
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.31. 13:45:38Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 13:47:46Szűrés
@agresszív kismalac: Nem értek veled egyet, de ezen lehet vitatkozni.
Minél egyformábbak az autók, annál inkább a pilóta dönti el a versenyt. Annál izgalmasabb. Te izgultál az évezred elején, hogy Schumi vagy MSC nyeri a versenyt?
Kifordított kacagány 2012.07.31. 13:48:53Szűrés
@ColT: mert nem tudták, hogy nekünk a bóvliban már évszázados tapasztalatunk van.
@atpijkamo: én nem így látom.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.31. 13:49:16Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 13:49:57Szűrés
1 azért volt ott mindenféle járulékos bevétel.
2 nem fogták a fejükhöz a fegyvert
3 elszabták, ellustálkodták rendesen, aztán utolsó pillanatban javítottak, nem kis plusz pénzt beleölve.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 13:50:14Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.31. 13:50:29Szűrés
néha: bzzzzzzmmtrfcrshpáááfpppbuuuuummm. na olyankor temetés is van utána.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 13:51:31Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.07.31. 13:52:51Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.31. 13:53:42Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 13:53:55Szűrés
Meg az ilyen "egy irányváltás max. per védekezés" - miiii? Hát pont az volt az élvezetes, hogy szívatták egymást...
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 13:54:28Szűrés
Ha téged nem érdekel, jól van, mások hadd szórakozzanak rajta.
@agresszív kismalac: Én meg még Laudának szurkoltam. A legnagyobb versenyző.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.31. 13:55:51Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 14:00:02Szűrés
@Kifordított kacagány: :D
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 14:00:58Szűrés
De ugyanez van más sportágakkal is. Egy Connors-McEnroe meccset bármeddig el tudtam volna nézni. Federer nem érdekel.
kaosz 2012.07.31. 14:01:25Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.07.31. 14:01:30Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.31. 14:01:42Szűrés
bekesen alszok, erre kikapunk
es ezek megismetlik kernemszepen
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.31. 14:01:49Szűrés
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.31. 14:02:53Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 14:04:09Szűrés
Akkor még egyéniségek voltak.
Most mindenki be van szorítva a saját ketrecébe. Max. kitalálnak köré kamu legendákat.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.31. 14:04:33Szűrés
de szerintem a baleseteket nem lehet kivédeni teljesen.
Kifordított kacagány 2012.07.31. 14:04:36Szűrés
véleményem szerint ha megszüntetnék a felesleges szabályozást, egyedül a költségvetést limitálnák, akkor lennének változatos gépek amiket változatos stílusban vezetnének a pilóták, néha folyna egy kis vér és minden futam izgalmas lenne.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 14:05:37Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 14:06:27Szűrés
KecskeDotyi 2012.07.31. 14:07:32Szűrés
@atpijkamo: Bőven 2008 előtt. Az h tukmálnak valamit nem egyenlő azzal, h igénybe is kell venni.
Amúgy meg:
justdwl.net/images/2012/July/6/4ff7857543731.jpg
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.31. 14:07:53Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 14:09:57Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.31. 14:10:29Szűrés
megszuntek az egyenisegek
Kifordított kacagány 2012.07.31. 14:10:56Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.31. 14:11:51Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 14:13:19Szűrés
A képen feltett kérdésre meg én is szoktam keresni a választ...
És szerintem a Galaxis Útikalauzban Magrathea esetére hasonlít a dolog :) Tehát valaki begyűjti.
Kifordított kacagány 2012.07.31. 14:15:21Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.31. 14:16:18Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.31. 14:17:22Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 14:19:29Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 14:19:53Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.31. 14:20:00Szűrés
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.31. 14:20:15Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 14:21:02Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.31. 14:25:56Szűrés
helianthus 2012.07.31. 14:26:36Szűrés
@ColT: szerintem ezt a tollat sokan nem értik, de mind1. Én értem (énértem?) és ez elég.
Kifordított kacagány 2012.07.31. 14:26:40Szűrés
@Kellemes Zérókomponista: csak azért említettem, hogy ne nagyon háborodjon fel, ha mégsem sikerül saját lábon kiszállni a járgányából egy baleset után.
megamenn 2012.07.31. 14:27:37Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.31. 14:34:33Szűrés
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.07.31. 14:39:55Szűrés
Kanyar nincs?
KecskeDotyi 2012.07.31. 14:40:09Szűrés
Várom a köveket, sose bírtam még rávenni magam h megnézzem azt a filmet :D
megamenn 2012.07.31. 14:44:35Szűrés
helianthus 2012.07.31. 14:45:32Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 14:45:55Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 14:47:28Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 14:49:17Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.07.31. 14:52:26Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 14:53:00Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.31. 14:56:52Szűrés
@helianthus: egy vessző lemaradt egy fontos helyről, kénytelen vagyok lepontozni téged.
Anomalocaris (törölt) 2012.07.31. 14:58:43Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 14:59:25Szűrés
VRÜÜM-VRÜÜMM-VRÜÜÜMM-VRÜÜÜÜÜMMM-JNYAA-JNYA-vrüüüüüüüüm-vrnyóóó(4x)-nyóóvr(4x)-vrüüüüüüüüm-VRÜM-VRÜÜM-VRÜÜMM-VRÜÜÜMM-VRÜÜÜMMM-VRÜÜÜÜÜŰŰŰŰŰ...
opati666 2012.07.31. 14:59:48Szűrés
Mogyoró007 2012.07.31. 15:28:31Szűrés
helianthus 2012.07.31. 15:30:10Szűrés
@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ezt most egy kicsit úgy érzem, mintha meg akartál volna védeni. Ugye nem? Az megint olyan embis dolog lenne.
helianthus 2012.07.31. 15:31:18Szűrés
seggbőlszájba 2012.07.31. 15:31:34Szűrés
istenfaszahülyegyerek.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 15:32:18Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 15:39:57Szűrés
Filmhez nem kell az illeszkedő könyvet elolvasni, de ha olvasod, akkor először mindig a könyv. Az utikalauz viszont alapmű, a film csak bónusz. (Már akinek teccik.)
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2012.07.31. 15:48:16Szűrés
lomposfarkas 2012.07.31. 15:57:57Szűrés
Műved alapján ezt érdemled: diszkréten megszoptatni, fölpofozni és kirugdosni az esőbe :)
Kifordított kacagány 2012.07.31. 16:03:54Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 16:51:27Szűrés
Zirowe 2012.07.31. 17:19:30Szűrés
Egy vajon egy analfabeta irta?!
KecskeDotyi 2012.07.31. 17:21:57Szűrés
webszemét · http://webszemet.blog.hu 2012.07.31. 17:44:54Szűrés
közödeszed 2012.07.31. 17:59:30Szűrés
A biztonsági egy gyökér ,ha a történet hiteles egyáltalán, számot kellett volna cserélnetek ha már így egymásra találtatok..könyvet ne kezdj írni mert a stílusod meg szar..örülj hogy picsa pénzért bejutottál nekem egy vagyon volt tavaly ,de nem is sírtam a drága sör miatt. Nagyon sokat güriztem hogy kint lehessek és minden perc megérte..
igazságos 2012.07.31. 18:34:13Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 18:36:09Szűrés
igazságos 2012.07.31. 18:39:15Szűrés
Előszőr is az igért 600 ft-os sör hát az 900-1800 ft árban mozgott
---
Ez erről szól, ez üzlet, a Hungaroring nem is a csóróknak van fenntartva, akik nagyzolni akarnak a semmiből.
A nevét meg akartuk krédezni mire közölte hogy kb anyám
Miért maradunk le erről mindig, minden posztban. :((((
igazságos 2012.07.31. 18:40:14Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 18:41:47Szűrés
Apropó, sikeres ember nem kiabál.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 18:46:55Szűrés
igazságos 2012.07.31. 18:53:00Szűrés
AMÚGY MEG BŐRSZÍNŰLEG NEM VAGYOK KORREKT, TUDTÁTOK? AZÉ VAGYOK RASSZÍSTA, MEG MEGYEK BODZÁT SZEDNI. KÉRTEK BODZASZÖRPÖT? pENÉSZESET?
igazságos 2012.07.31. 18:55:05Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.31. 18:55:44Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.31. 20:41:43Szűrés
Xezs 2012.07.31. 22:19:41Szűrés
Nem mellesleg szemfényvesztés az egész, mert már jó régóta képesek lennének az autók maguktól járni, csak akkor a kutyát nem érdekelné, mert a bárgyú népeknek kell egy személy, akit imádhatnak.
Abba már nem gondolnak bele, hogy a gép ennek a személynek még azt is megmondja, hogy mikor fingjon, hogy a kanyar optimális legyen.
Ha lenne minden körben vagy 2 baleset, meg minden meccsen 1 haláleset, akkor még nézném is, így meg unalom a köbön.
körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe-körbe
hú de jó menet volt baze! Láttad mennyi kört mentek? Aztafaszta!
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.07.31. 22:45:10Szűrés
Akkor most a nyúl viszi a puskát, a vadász meg ugrál?
Vagy hogy?
Xezs 2012.07.31. 22:45:53Szűrés
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.07.31. 22:53:00Szűrés
Öööö, a medvéhez mennek-e?
Mert ott a vadásznak annyi...
SPSS-tanfolyam · http://spsstanfolyam.hu/ 2012.08.01. 00:02:21Szűrés
Bazmeg, ezen fetrengek visítva öt perce... :D
Köszönöm!
ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2012.08.01. 01:12:45Szűrés
Megdobbent 2012.08.01. 05:49:30Szűrés
Kzsolt 2012.08.01. 08:02:08Szűrés
Ezen én is felsírtam a röhögéstől :D
Ez valami új káromkodás lehet, de mától én is használni fogom :)
Don Quixote de la Ferko 2012.08.01. 08:09:47Szűrés
Irány az első fidesz iroda, követelményeik, a választópolgár felé megállapított elvárásaik alapján akár köztársasági elnök is lehet belőled.
Kifordított kacagány 2012.08.01. 08:09:59Szűrés
Kifordított kacagány 2012.08.01. 08:12:03Szűrés
Fée verte · www.malacful.blog.hu 2012.08.01. 08:25:57Szűrés
Fée verte · www.malacful.blog.hu 2012.08.01. 08:36:18Szűrés
Fée verte · www.malacful.blog.hu 2012.08.01. 08:40:42Szűrés
Fée verte · www.malacful.blog.hu 2012.08.01. 08:46:39Szűrés
Fée verte · www.malacful.blog.hu 2012.08.01. 08:48:32Szűrés
Skin 2012.08.01. 09:24:40Szűrés
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.08.01. 09:52:15Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.01. 09:57:15Szűrés
klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.08.01. 10:17:24Szűrés
Egy szavát nem értem, olvashatatlan betűtenger, vagy ez egy külföldi néző aki translattel írta ezt a levelet?
Mi az isten ez?
Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe n. 2012.08.01. 10:23:39Szűrés
Mogyoró007 2012.08.01. 10:25:50Szűrés
tuono 2012.08.01. 11:01:38Szűrés
Kifordított kacagány 2012.08.01. 11:02:08Szűrés
2012.08.01. 11:37:20Szűrés
SPSS-tanfolyam · http://spsstanfolyam.hu/ 2012.08.01. 13:02:52Szűrés
Egyszerűen zseniális.
SPSS-tanfolyam · http://spsstanfolyam.hu/ 2012.08.01. 13:03:55Szűrés
burzsuj 2012.08.01. 13:16:06Szűrés
Koky_ 2012.08.01. 13:34:34Szűrés
homar-fan 2012.08.01. 14:41:58Szűrés
Matteo79 2012.08.01. 19:26:23Szűrés
deuce 2012.08.02. 06:48:21Szűrés
A felét sem értem! Nem jópofizásból vagy viccből mondom, hanem tényleg. Egyszer találkoztam olyan emberrel, aki élőszóban is így fejezte ki magát, 1 percig bírtam hallgatni.
deuce 2012.08.02. 07:09:51Szűrés
Arról szól, melyik constructor nyelve van a rendezők seggében aktuálisan. 10 évig Súméjkör volt az első, nem is tagadták, hogy az ő autója mindig jobban össze volt rakva, mint Barrichelloé.
Az is tipikus mióta létezik az egész, hogy XY constructor fejlesztget valami újat, közben a fejesek hoznak 1-2 szabályt amivel TELJESEN VÉLETLENÜL elvágják őket kb egész idényre, helószia.
(bocs a rajongóktól, lehet cáfolni, ööö izé, terelni maximum)
SarahConnor 2012.08.02. 11:53:57Szűrés
Viszont az óvodás színvonalú "A biztonsági őrnek meg nagyon remélem hogy a gyerekét is meg őt is igy fogják megrángatni és akkor megtudja hogy milyen is ez" - részen besírtam. Dedó.
Walter Hartwell White 2012.08.02. 17:04:40Szűrés
Xezs 2012.08.02. 19:21:22Szűrés
Innentől kezdve a tervezők meg mondhatnak bármit a versenybíróknak, azok vagy elhiszik, vagy nem.
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.08.02. 22:19:39Szűrés
Medalla 2012.08.03. 13:31:48Szűrés
Zarathu 2012.08.15. 11:24:48Szűrés
Ez is hülyeség. Most voltam kint először F1-en, hogy egyszer hallgassam már meg a hangjukat.
(Inkább a FIA-GT versenyeket szeretem, sajna ritkán van Magyarországon.)
10k-s 4 napossal voltunk kint minden nap, semmi problémánk nem volt egyik nap sem. Kis hátizsákokkal kaját, vizet vittünk be, senki nem kötött bele. Azt láttuk, hogy a hűtőtáskával nem engedték be azokat, akik a tiltás ellenére azzal próbáltak bejönni.
Az állójegyünk ellenére a szervezők normálisan bántak velünk igaz, hogy a hideg sörért el kellett sétálnunk, azt nem hozták oda nekünk.
A verseny követhetőségéről:
Van egy klassz kis hivatalos app. (Android, iOS, WinfoMo) amellyel kiválóan lehet követni a versenyt.
Zarathu 2012.08.15. 11:26:58Szűrés
Ez egy smiley akart lenni.
:)
Manyecska 2012.08.15. 11:28:53Szűrés
Xezs 2012.08.15. 19:32:56Szűrés
Ezért aztán kurvára megéri kimenni, hogy a telefonodat nyomkodjad 10 ezerért plusz 1000 Ft-os sörért.
Ez mekkora egy baromság már.