Tékozló Homár

Fantombiztosítás miatt mondták fel a kötelezőjét

2012.08.15. 10:19 | jackyll | komment

Váratlan fordulattal ért véget Dániel kötelező biztosításos kalandja. A sztori megjelenését követően a Mabisz kiderítette, hogy naiv ügyfél teljesen hiába levelezik előző és jelenlegi biztosítójával immár fél éve. A fantomszerződést, ami miatt nem köthetett volna új szerződést, az MKB Biztosító jelentette le az autójára még 2010-ben, bár soha nem állt velük kapcsolatban. Mindössze egy hónap további levelezéssel aztán sikerült töröltetni a sosemvolt dokumentumot.

Tisztelt Homár! A 2012.07.04-én megjelent "Megszűnt a kötelezője az előző biztosítója miatt" poszt további fejleményeit ill. -szerencsére pozitív- lezárását szeretném közvetíteni, hátha valakit érdekel. A poszt megjelenését követően némileg felgyorsultak az események.

A Mabisznak sikerült belenézni a Központi Kárnyilvántartó Rendszerbe, ahol látták, hogy a problémát az okozza, hogy 2010. januárjában az MKB Biztosító lejelentett az autómra egy -nem valós- szerződést (miközben az Uniqánál volt élő szerződésem), amit azóta sem töröltek, vagyis a rendszer szerint "élő". Udvariasan megkért a Mabisz, hogy vegyem fel a kapcsolatot az MKB Biztosítóval, mert csak ők tudják törölni, ezt -a nyilvánvalóan nem létező- szerződést. Felvettem.

E-mailekkel bombáztam őket. Az MKB a törlésre kb. 5x-i kérés és 1 hónap eltelte után volt képes. Miután örömmel tájékoztattak, hogy megtörtént (bocsánatkérésre nem emlékszem), kérésemre az Uniqa ismét feltöltötte az ő KGFB paramétereit, most már sikerrel. Ezt -ismét én- tudattam a Köbével, ahonnan aug.8-án jelezték, hogy minden OK, újra van kötelezőm.

A levél zárása ez volt: "Türelmét és segítő együttműködését köszönjük!" Hát igen, a segítő együttműködés, az megvolt bennem, mivel enélkül most sem lenne biztosításom. A 3 biztosító ill. a Mabisz, lényegében képtelen volt a minimális kommunikációra, amivel ezt az egész történetet már télen (na jó, tavasszal) lezárhatták volna.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2012.08.15. 10:22:17

Ráró! RÁRÓ! Hol vagy RÁRÓ?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.15. 10:24:35

Kis magyar miafasz. Tényleg, ha az ember a büdös életben nem állt kapcsolatban egy biztosítóval, az hogyan köt biztosítást neki?
Különben még az sem biztos, hogy az ügyfél a hülye, mert simán lehet, hogy valóban kötöttek a nevére egy kamu biztosítást, ha megvoltak az adatai.

Dr. Kix 2012.08.15. 10:26:17

Nem az a baj, hogy ilyen előfordul, mert hát istenem, van ilyen a legjobb családban is. De hogy ennyi hercehurca legyen kijavítani a dolgot, az gáz.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.15. 10:31:22

najó..ezt már ki is tárgyaltuk. akkor most miről fogunk beszélgetni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.15. 10:33:18

@batgirl: A pontban kettőkor kezdődő ingyenszarásról az Aldiban.

Manyecska 2012.08.15. 10:45:53

@ColT: gyermekem, egy laza gyónás rádférne tán:D ..rajtam már úccse segítene.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.15. 10:47:44

@Manyecska: na mekkerested mán az elveszett cicafijút? nem lehet, hogy a férjed már agyoncsapta szegényt?

Harlequin 2012.08.15. 10:50:35

A wizzair gépein vajon van-e kötelező felelősségbiztosítás?

Manyecska 2012.08.15. 10:53:52

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem, ő most a sátrát izé állítja. egyébként 1 mp alatt:( :D ..lehet együtt felállítanák a sátrat aztán elásná nyakig, nemtom!!!:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.15. 10:55:11

@Manyecska: mármint a cicafijú a lepedő alatt, vagy a férjed az erdőbe? :P:P

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.08.15. 10:59:21

@Dr. Kix:
hallod! ha annó kötöttek vóna bisztosítást a lovainkra, mostan a románok mennyi lóvéval gyünnének nekünk?

Manyecska 2012.08.15. 11:00:16

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: szerintem nem akarom kipróbálni!!:D
mint a viccben: " lelőlek, ..de előbb a golyóidat lövőm szét...najó, adok egy lépést fórt: lengetheted.." szerintem nyikk:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.15. 11:03:48

@Manyecska: avagy "ha most lövök, egy golyó is elég lesz mindkettőjüknek" :D

M. Péter 2012.08.15. 11:06:05

Be kellett volna jelentenie az MKB-nak, hogy nekiment egy Lamborghininek, és teljesen összetörte. Gyorsan kiderítették volna, hogy még sincs biztosítása.

Harlequin 2012.08.15. 11:09:04

@batgirl: De ott van egy van, mint z közismert.

Manyecska 2012.08.15. 11:09:43

@ColT: ez nem vicces, ő is 1 álat! bár pont olyan szőrösek lehetnek. Lehet elmentek egymással aztán, mittudomén..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.15. 11:11:51

@Manyecska: Egy ál AT? És melyik az igazi? :D

(Két l :) )

@Harlequin: Közismert?! Safranek, jöjjön csak közelebb...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.08.15. 11:14:28

@ColT:
nelegyélmán grammárnáci! itten nem dívik a hejjesírás!
juteszembe: az mijjen ló a képeden, mer épp olyant loptak el a szőröstalpúak!

somask8 · http://www.linuxempire.hu/ 2012.08.15. 11:17:37

Nincs ezen mit csodálkozni.
2012.01.7-én az Allianz felmondta a KGFB- flottaszerződést, mondván, hogy nincs meg a min 5 autó (7 volt, de közben 4 el lett adva).

2 hétbe telt mire a biztosító rájött. hogy a 2010.01.01. után kötött biztosítások csak évfordulóra mondható fel.

1 hónapba telt, mire az ilyedségben netrisken kötött biztosításokat törölni lehetett. (az allianz nem nagyon adott papírt a létező biztosításról)

Évfordulóra fel lettek mondva a szerződések (KGFB és CASCO), máshol lettek megkötve.
Azaz pontosabban 3-ból 1 maradt az Allianznál KGFB-estűl, CASCO-stúl.

A múlt héten az Allianz már a 2. díjelmaradás felszólítást küldi a nemlétező (eleve 3 autóra nem is érvényes) CASCO-flottára.

Még jó hogy van biztosítási ügynökünk, mert az Allianznak nem lenne ép írodaberendezése, ha nekem kéne intézkednem.

Ennyit a biztosítókról.

(na még meg annyit, hogy mint cég átutalással fizet, ez ugye kicsit megbonyolítja a rendszert, de ebben az évben hamarabb jött a fizetési felszólítás, mint maga a a kötvény ami tartalmazza a számviteli bizonylatot.)

Manyecska 2012.08.15. 11:17:49

@ColT: különben először agyonvernék egymást, aztán békésen söröznének a sátor mellett, nekem meg beszólogatnának,:D

Anomalocaris (törölt) 2012.08.15. 11:17:55

@Harlequin: És mit keres Oszkó a Mabiszban? Megannyi kérdés.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.15. 11:18:31

nini, valaki elóvasta a posztot! én kitüntetést javaslok neki!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.15. 11:23:24

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ja, te is elóvastad? neked majd küldök egy döglött galambot is, jó? a kutya találta a sínek mellett, még megvót a tollazata is. remélem, örülsz neki.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.15. 11:24:59

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): hát én a @somask8: -ra tippeltem, de itten mindenféle buzgárok jelentkeznek a kitüntetésre sorba :D:D

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.08.15. 11:30:45

@ColT:
akkor jó! aszittem mán a te kezed is benne van a dolgoban
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
pedig alap szabájj, hogy homáron nem olvasunk, hanem a cím alapján ekézzük a posztert

Anomalocaris (törölt) 2012.08.15. 11:31:19

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Igazából nem, de úgy érzem elég régóta kijárna már egy kitüntetés. Legalább.

Harlequin 2012.08.15. 11:40:56

@ColT: Nem úgy értettem...jaaaaj

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.15. 11:42:33

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): kéne már egy illemkódex ide. valami grafomán összedobhatná, kitüntetést is kaphatna érte.

Rosszindulatú Vászka 2012.08.15. 11:51:08

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:

1. Ne csetejj, ez blog.

2. Az internet nagyon jó dolog, de a használatánál figyeljünk arra, hogy ne sértsünk meg másokat ok nélkül.

3. Tűzrakás tilos.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.15. 11:52:25

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): csatlakozom! milyen paraszt dolog már, hogy a békés ekézőket vissza parasztozzák! Felháborító!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.15. 11:55:07

4.CSak minden hatodik kommentbe, lehet edére vagy palkovicsnéra hivatkozni!

5. A románokat lótolvajjal gyanusítani, csak bizonyitékok alapján szabad, de csak heti egy alkalommal!

6. szoptatni diszkréten. mindig

7. Aki a helyesírással foglalkozik, azt megkövezzük

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.08.15. 11:57:05

@Rosszindulatú Vászka:
4. Elsőzni ősi román szokás.

@batgirl:
igen! mi itt nyugodtan ekézgetünk, meg csetelgetünk, erre idejön egykét gyüttment, oszt beszól,sőt vanamék még a poszthoz is hozzászól!nabazdmeg,ezé tart itt az ország!

Rosszindulatú Vászka 2012.08.15. 12:03:08

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): továbbá van a bizbasz itten felül, valami poszt vagy mi, aztat eléggé zavaró furton-fojvást görgetni, hogy hozzáférjünk a releváns tartalomhoz.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.15. 12:04:15

az már volt hogy az aldiban fűszoknyás svédlányok..

Semmi baj..az okosabb egyedek nem olvassák el a posztokat, mert már kivülről ismerik

Manyecska 2012.08.15. 12:04:59

Rakjunk fel pl. olyan avatart egységesen ahol kapanyél áll ki a szánkból!!:D:D:D Na???

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.15. 12:07:41

@Manyecska: hüje vagy? hogyan repüljek kapanyéllel???

Manyecska 2012.08.15. 12:08:36

@batgirl: jó, igényeseknek más is lehet a szájában!:D:P

Rosszindulatú Vászka 2012.08.15. 12:09:34

@Manyecska: ezen a gondolaton ne mennyünk tovább.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.15. 12:10:10

@Manyecska: vagy egy román lovat, aminek szoptatás közbe a fűszoknyája alul kilóg a kapanyele.

@Rosszindulatú Vászka: de én csetelni akarooookk!!!

Manyecska 2012.08.15. 12:10:27

A Cicafiút kitömtétek közben??:O

Manyecska 2012.08.15. 12:14:25

@Rosszindulatú Vászka: :D neszójjábe! A tűzgyújtási tilalom frankó!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.15. 12:14:56

@Manyecska: nem hozzád készült tömni? mit rajtunk keresed?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.15. 12:16:04

@Manyecska: előbb még meg kéne keresni szegényt. lehet, hogy már megették a lekvármanók. vagy kimúlt szívelégtelenségbe. monnyuk sajnálnám, mer rendes macs vót.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.15. 12:25:39

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): mér pont a kínaiak? @Manyecska: tartasz te otthon illegális kínai menekülteket a pincébe? ott a szomszédnéni hullája mellett?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.08.15. 12:27:35

10. A követet követni/éheztetni tilos.

Manyecska 2012.08.15. 12:27:44

@batgirl: átgondoltam. Tulajdonképpen lóghatsz a kapanyélen is, miért baj?:)@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): ne már!:D@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: halott német katonákat csak. Megnézem. Majjövök..:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.15. 12:29:36

@Rosszindulatú Vászka: felgyújtani egy blogot érdekes lenne.

@Manyecska: Ez meggondolatlan kijelentés volt.

Én pl. egy sörcsapot kérnék, ha a prűdebb fantáziámat használom...

Manyecska 2012.08.15. 12:30:13

@batgirl: nem tömni készültünk csak szerintetek:D csak sörözni. Én még szűz vagyok!! /tudom, kitől/

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.15. 12:39:43

@Manyecska: hát, ebbül mán ki nem mosaxol az idén :D
node ne aggóggyál, mi se vagyunk ám angyalok. khhmm.

Manyecska 2012.08.15. 12:39:55

@ColT: ugyan, rossz aki rosszra gombol. Lehetne szivar is, fogpiszkáló, nemtom.

venszivar 2012.08.15. 12:43:06

@Manyecska: én már rég megvalósítottam......., igaz, hogy nem az , de fogjuk rá. Kinézetre stimm.

Manyecska 2012.08.15. 12:56:57

@batgirl: ja igen. szeretünk mi is maszni. Már: masszírozni. Uram is mindig kérdezi hogy megmasszalak??..:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.15. 13:00:28

@agresszív kismalac: 12. A kommentelők maximum fél napig lehetnek új post nélkül.

helianthus 2012.08.15. 13:05:34

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ???
Te sem akarsz játszani?
Annyira nekem sincs ehhez kedvem*, ezért bizonyítás nélkül kell elhinned, amit írtam.
Köfi.

*kirekesztőnek és elhatárolódónak érzem magam tőle és ezek undi érzések.

helianthus 2012.08.15. 13:07:59

13. a régi kommentelők az új kommentelőket kőkeményen fikázzák.
14. ha az új kommentelő nem szerez legalább 3 régi kommentelő támogatót, kimarad egy dobásból.
/ez már kezd hasonlítani a piramisjátékhoz, nem? csak még pénzt nem szedünk/

Manyecska 2012.08.15. 13:09:00

@helianthus: 15. Ittas egyének nem vehetik igénybe, 14 aluliak csak szülői felü.mellett..:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.15. 13:15:21

@Manyecska: ne szórakozz, akkor alig marad itt valaki.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.08.15. 13:35:17

@helianthus: Dehogynem.
16. A pénzt az szedi, akinek a neve a-val kezdődik. ...és gresszív kismalacra végződik.
17. Többieknek coki.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.08.15. 13:39:38

Moldovának van egy írása egy tábláról, amiről lekopott a felirat, csak alul maradt meg vörös betűkkel, higy: TILOS!
Aztán a házmester elékölt mindenféle dolgokat...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.08.15. 13:46:46

@M. Péter: Mit Lamborghininek! Kiütötte a Kőrös-hegyi síkvögyhíd egyik pillérét!

helianthus 2012.08.15. 15:20:31

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: na most ez megint mi? Azt akarod sugallni, hogy közel érzel magadhoz? Mert helyesen írtam mindent, átnéztem, mint a matekleckét!

Anomalocaris (törölt) 2012.08.15. 15:47:13

@helianthus: Csak úgy eszembe jutott beírni a keresőbe, hogy "enter ű", és lám, még erre is van találat. Azért Nekem sikerül olyanokat is beírnom, amire már a gugli is tanácstalan.

venszivar 2012.08.15. 21:12:08

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: már megjelent ! állítja a zsiráf.
tehát, van e-é benne .......ébresztő !
Ettél olajos halat ma ?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.15. 21:21:34

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: asszem teljes joggal írhatsz hozzá te is egy paragrafust, szóval ne kímélj, írd meg, oszt belerakom.

Anomalocaris (törölt) 2012.08.16. 10:55:35

@helianthus: Én nem. Hol?

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Mondjuk valami olyasmire gondoltam, hogy "Minden kommentelő csak megonfontoltan, és kizárólag indokolt esetben használja az "ember" szót, mindig ügyelve arra, hogy ne sértsen meg vele másokat. Kommentelő igyekszik tudatosítani magában, hogy a Homáron nem csak az emberi faj egyedei vannak jelen."

helianthus 2012.08.16. 11:01:31

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Zsiráf blogján. Ott van a neve mellett (giraffus.blog.hu).
Kispált szereted-e?
most ezt hallgatom és valamiért te, oppardon, TE jutottál eszembe róla:

Az ördög tudja csak, hogy mi volt a célja, de a húsunk került bele a moslékba, s a disznók mind felzabálták, és a holdnál nézik a maguk árnyát az ól falán és járnak körbe-körbe, hátha úgy megszabadulnak tőle, s nézi az ördög és hátrébb nézi az isten és végül a szemük előtt táncol majd minden....

Anomalocaris (törölt) 2012.08.16. 11:07:51

@helianthus: Hogy szeretem-e? Életemben nem hallottam egyetlen számukat se, így nem tudok nyilatkozni. De van egy gyanúm, hogy nem.

helianthus 2012.08.16. 11:12:12

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: jól van, semmi baj.
Kapsz fejbúbpaskolgatást:
PASK-PASK-PASK
Odrinak is adhatsz belőle.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 11:28:43

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: hát szerinetm kedvel téged. tudod, úgy mint te a szardinellát. úgyvalahogy :D

Anomalocaris (törölt) 2012.08.16. 11:33:57

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Én nem szoktam a szardinella fejét paskolgatni. Mondjuk nincs is feje.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 11:47:53

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: akkor paskoljad a farkát. az még csak van. ilyen tréning gyanánt, ha összejönnél a napraforgival.

Anomalocaris (törölt) 2012.08.16. 11:57:07

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A farka is amputálva. Csak egy törzs. Elég horrorisztikus, ha embiket tárolnék ilyen állapotban, jönne a sikoltozás.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 12:00:34

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ejh, de nehéz veled zöldágra vergődni. nemis tudom mit eszik rajtad, na mindegy :D

akkor paskojjad a törzsecskéjét. ottan középütt, óvatosan, nehogy kettétörjön.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 12:05:57

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: öhöm. de javaslom, hogy a napraforgival beszéld meg, ő itten az illetékes elvtárs .D

imádom a lávsztorikat, mondtam már???

helianthus 2012.08.16. 12:26:11

Jól figyeljetek, mert csak egyszer mondom el.
Nem vagyok szerelmes típus.
Én csak szeretem az embereket, azon belül a férfiakat, azon belül az egyéb kategóriát (->Furaszem).
Emiatt az átlagtól eltérően kommunikálok.
Ha úgy tartja kedvem, megpaskolgatom Furaszem fejebúbját (feltéve, hogy van neki ilyenje vagy hasonlója) virtuálisan.
Ez NEM szerelem, nem volt szerelem és nem is lesz szerelem.
Akkor sem, ha a többség kedveli a lávsztorikat.
Értve vagyok?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.16. 12:33:33

@helianthus: de kár. pedig a szerelem szép és felemelő, és olyan kellemesen bizsereg az ember tőle :D

és imádom a lávsztorikat :D

Anomalocaris (törölt) 2012.08.16. 12:56:36

@helianthus: De Én nem Vagyok semmiféle embikategória. Hányszor kell ezt még elismételni??

Manyecska 2012.08.16. 13:01:40

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: én voltam a kezdetek kezdetén..olyan szerelmes hogy amikor mentem úgy éreztem /de tényleg!!/ hogy lebegek /semmilyen füvet vagy ilyet nem használtam/..eccerűen csak boldog voltam hogy sikerült a kiszemelt zsákmányt:P levadászni. Meghívott randira! aztán szép sztori lett belőle..
Na, ...hová hányjak magamtól?:P

venszivar 2012.08.16. 13:15:29

@Manyecska: hányszor volt meg ez az érzés ?

helianthus 2012.08.16. 13:25:30

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: sajnálom, de ha organikus burkod van és tökön tudod magad rúgni hempergés közben, akkor embi/egyéb kategóriába tartozol.

Anomalocaris (törölt) 2012.08.16. 13:37:54

@helianthus: Legyen "külsőre embinek tűnő" kategória.

V70-es 2012.09.09. 10:54:34

Rengeteg online KGFB tarifáló van a neten. Könnyen lehet, hogy 2010-ben mégis valaki kötött Dávidnak KGFB-t a neten a "fantom" biztosítóhoz. Jók az online tarifálók, transzparensek a díjak, de azért egy hozzáértő szakember sem árt. Ezen a <a href="http://www.biztositas.ma">biztosítási alkusz</a> portálon személyesen is kapcsolatba lehet kerülni online KGFB kötéskor egy élő biztosítási alkusszal, aki segít a szerződés megkötésében. Későbbi probléma esetén nem géphang fog válaszolni egy telefonhívásodra, hanem egy EMBER!
süti beállítások módosítása