Tékozló Homár

Vageszkodnak a termékbemutatósok

2012.08.21. 14:20 | jackyll | 225 komment

Ki gondolta volna hogy az évtized slágere a légterápia lesz? Naiv ügyfél édesanyját az ismert módszerrel meggyőzték, hogy rögtön 2 darab eszközt vásároljon, majd amikor a kiszállítás előtt visszamonta a rendelést, elmentek szabadságra. Naiv ügyfél kicsit ideges levelet írt a cégnek:

Tisztel Hölgyem, Uram! Önök csalással ÉS FENYEGETÉTESSEL ÉS FŐLEG MEGTÉVESZTÉSSEL RÁSÓZTAK ÉDESANYÁMRA 2 db szerkezetet, amit még a tizedét sem éri az Önök által megadott árnak. Édesanyám az előleget átadta Önöknek, de mivel felismerte a csalást, mondhatnám  a legszemtelenebb, börtönbüntetést érdemlő átvágást, visszakérte a pénzt. Minden jogszabály szerint jogosan kíván elállni a megállapodástól. Önök hét napon belül kötelesek lettek volna a pénzt visszaadni, ami a mai napin mindenféle hazug indokok miatt nem történt meg.

Felszólítom Önöket, hogy a holnapi nap folyamán, augusztus 17-én 12 óráig hozzák vissza címünkre hiánytalanul az átadott összeget. Amennyiben ez nem történik meg, augusztus 21-én az alábbi fórumokhoz fogok fordulni.: Fogyasztóvédelmi Felügyelet, RTL Klub Fókusz, TV2 Aktív, Tékozló Homár blog. Egy hét múltán pedig rendőrségi feljelentés teszek, és pertársaságot szervezek sorstársainkkal együtt.

Holnap 10 óráig hívják fel édesanyámat, hogy itthon tartózkodjon a pénz visszavétele érdekében, melyet szó nélkül kérek neki átadni. Nagyon remélem, hogy ezt a kellemetlen ügyet sikerül ezúton békésen lerendezni. Amennyiben nem, gondoskodni fogok arról, hogy a jövőben ne csaphassak be több idős hölgyet és urat, ezt biztosan megígérhetem

Várom visszaigazolásukat!



Tisztelt Címzett!

 Az azonosítás megtörtént, látjuk hogy ki rendelt tőlünk, és mikor. Teljesen felesleges fenyegetésnek tartjuk hogy bármilyen fórumhoz, Tv-hez vagy NFH-hoz forduljon, mivel mind a mai napig nem történt megtagadása a pénz visszaadásának. Nyári szabadságolások ideje tart augusztusi hónapban, ezért érdemlegesen szeptemberben tudunk erre visszatérni. Akkor majd mi keressük az Ön édesanyját, mivel ő személyesen volt a megrendelőnk, anélkül hogy Ön nekünk megszabna bármilyen időpontot. Ezen kívül szeretnénk tájékoztatni, hogy semmiféle jogszabályban nincs rögzítve az hogy a pénzt 7 napon belül kell visszaadnunk.

 Ezen az előadáson az édesanyja önszántából jelent meg és hallgatta végig az előadáson történt tájékoztatásokat és a megrendelő lapot sem kényszer alatt írta alá és segített annak a kitöltésében.  Szeptember elseje után keresni fogjuk az édesanyját.

 Üdvözlettel:
 Bimbók Family Kft.
 
 
 Tisztelt Bimbók Family Kft,

Nagyon sajnálom, de ezt a válasz nem tartom kielégítőnek. Kénytelen voltam édesanyám helyett fellépni, mivel Önök már hetek óta képtelenek voltak elfogadható választ adni neki,  mint ahogy  ezt most sem tették ezt meg. Az Önök módszerei és működése engem olyan mértékben felháborítanak, hogy semmi esetre sem fogom eltűrni, hogy a pénzt, amely nem jelentős összeg ugyan, ne adják vissza. Nem tudom, hogy szeptemberben mit szándékoznak édesanyámmal közölni, de mivel még az  áru leszállítása előtt visszalépett el nem tudom képzelni, hogy mi akadályozta eddig Önöket, meg abban , hogy visszaadják a pénzt. Ha megjelöltek volna eddig már egy időpontot, akkor  nem lett volna szükség erre az indignált hangú levélváltásra. A szabadságolást nem tartom elég indoknak, ezért kérem augusztus 21-én jelentkezzenek édesanyámnál az  összeggel együtt.  Itt már nem a pénzről, hanem elvekről van szó, és egy idős hölgyről, aki történetesen az édesanyám. Remélem elég világosan fejeztem ki a szándékomat és fejtettem ki az indokaimat Önöknek.

A Tisztelt címzetteket, akiknek a másolatot küldöm, ma még  csak informálni szerettem volna, mert remélem, hogy kedden pontot tehetünk ennek a kellemetlen ügynek a végére.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

johevi 2012.08.22. 12:06:51

Egyszer kíváncsiságból elmentem egyre a Megyeri Csárdába: Egy nagypofájú csávó tarotta, nem volt kérdés, aki kétkedve közbeszólt az kizavarta (!!!!) alázta a résztvevőket, gúnyosan cikizett mindenkit és lecsórózott, ingyenélőzött mindenkit, aki nem vett vagy csak a beígért kínaipiacos ajándékért ment.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 12:09:46

@johevi: "ingyenélőzött mindenkit, aki ... csak a beígért kínaipiacos ajándékért ment."

Ellenszenves alak. De kérdezem, nem volt igaza?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 12:13:13

@Dr.Betépett felhasználó: Egy fabatka. Tíz fabatka beváltható egy hajítófára.

Secnir 2012.08.22. 12:16:01

@Frank99:
a lóbalzsamot miből csinálják?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 12:18:31

@Dr.Betépett felhasználó: Ne bántsd Kacagányt, a védelmem alatt áll.

@Secnir: Lóf*szból?

holdlányka 2012.08.22. 12:23:12

Lóürülékből, lóvizelettel hígítva.
De előtte megetetnek a lóval mindenféle gyógynövényt.

Secnir 2012.08.22. 12:24:16

@atpijkamo:
én is arra gyanakszom, mert ugye a pisiből szépségápolási termékek, husiból lókolbász, bőréből ostor meg ilyenek, lófej a maffiának - csak a lófasz marad, akárhonnan nézem...

Secnir 2012.08.22. 12:30:17

@atpijkamo:
de ez is ütős. ajánlották dédinek a derékfájására:
herbatop.hu/?q=content/mormotaolaj-kr-m-k-r-mvir-ggal-s-elasztinnal-1

asszony meg rohant -volna- megvenni, ami úgy néz ki, hogy felírja nekem egy papírra, én meg megveszem.
kérdem az eladótól: mi van benne, hogy 3500 ft?
eladó elkezdte mondani: mormotaolaj...

mondtam neki, itt hagyd abba kislány, vidd innen ezt a szart, anyáddal szórakozz
aztán otthon lebasztam nagyit, anyósomat, meg asszonyt is, hogy hármójuknak legyen már annyi eszük, hogy nem vesznek ilyen szarokat.
de dédinek fáj a dereka, vegyek már valamit rá!
piacon vietnami balzsam 3db/100 forint. dédi meg örült, mert azt már ismeri, és milyen jó.

mormotaolaj bazmeg, az.

Frank99 2012.08.22. 12:33:51

@Secnir:

engem az érdekelne, hogy hideg, vagy melegsajtolással jutnak hozzá?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.22. 12:38:19

@Secnir: szégyeld magad!! Egy mormotának az ára az egekbe van, te meg 3500 sajnálsz rá??? te.te.te..zsugori mormotautáló

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.22. 12:39:18

Mondjuk az is érdekelne, hoyg a mormota melyik végterméke tartalmaz olajat

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.22. 12:41:12

@Frank99: a hidegen sajtolt olaj, egészségesebb és drágább

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 12:41:27

@Secnir: :)) "mormotaolaj"

Tudod, van a fokhagymakinyomó prés. Na, most képzelj el egy sokkal nagyobbat, abba beleteszik a mormotát, és kipréselik belőle az ... olajat, gondolom...

mojoking77 2012.08.22. 12:44:28

Amugy pont most harcolok egy ket hasonlo majommal egy masik forumon, ok udulesi jogokat probalnak rasozni a nepre. Az egyik bevallalja, hogy o ugynok, es mindenkinek segiteni szeretne, a masik (vagy ugyanaz, mas neven), meg mint elegedett ugyfelkent van bent, es oszt mindenkit, aki szerint az egesz nem mas mint rohadt csalas. A kedvencem toluk, "De hat ma Magyarorszagon egy csalad egy hetes nyaralasa legalabb 300 000 Forint. Ehez kepest XYZ, csak evi 140 000"

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.22. 12:50:09

@mojoking77: hol? oda menjünk kikészíteni őket? én szivesen segítek, és biztos akadna egy-két jelentkező a homáron akik megtudják rugdosni őket verbálisan..

Secnir 2012.08.22. 12:51:57

@batgirl: @atpijkamo: @Frank99:
hát szerintem a szűzmormotaolajhoz először beraknak egy konténerbe (alul nyitott csöpögtetővel) sok-sok mormotát. akik alszanak. és ugye a természetes nyomás által kijövő folyadék a szűzmormotaolaj. na ez a drágább. viszont a mormota 1-2 hónap múlva újrafelhasználható.
az olcsóbb a hidegen préselt mormotaolaj lehet, amikor (fentebb írták) az élő mormotákat beteszik egy présbe -egyesével- és lassú nyomással kipréselik belőle az olajat. utána a mormota már csak morm.
a melegen préselt mormotaolaj pedig az, amikor sok mormotát raknak a konténerbe (alul csöpögtetővel), kicsit megforrósítják, majd préselik. mormota eldobandó, esetlegesen a szőrmeiparban még felhasználható.

a fejt mormotaolajat pedig szorgos japánok készítik, egy lefogja a mormotát, egy videón mormotapornót vetít, egy pedig feji. viszonylag kicsi a hozam, viszont egy hét elteltével újrafejhető.

gnme 2012.08.22. 12:53:50

@mojoking77: köszi Mesi

de.wikipedia.org/wiki/Molosser_%28Hund%29

Néha azért menj ki az utcára, de szalmakalapot vigyél, kemény dolog a napszúrás.

mojoking77 2012.08.22. 12:54:38

@batgirl: Nem szukseges :) Az elobb eloszolta magat szegeny, hogy a ket nick egy es ugyanaz a szemely. Most szep csendben el fog huzni a fenebe, mint mar eddig is tettek tobben is (Bar lehet az elozok is o volt)..
Amugy nem figyeltem, gyakori vendeg az udulesi jog a Homaron?

mojoking77 2012.08.22. 13:00:41

@gnme: Apameknak van egy ilyen tundere azert mondom. Valoszinuleg az egyik olyan fajtat sikerult belinkelned, akinek a jellemtol a legtavolabb all az oncelu tamadas. ha legkozelebb ilyen tortenetet szeretnel eloadni, javallom a brazil masztiffot (fila) mint szereplot..

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 13:01:46

@Secnir: :))

Viszont a kínaiak a medvéből tényleg kifolyatják az epét, vagy valamit. Rohatt állatkínzók.

gnme 2012.08.22. 13:02:31

@mojoking77: néhány tucat megfordult az udvaron. Volt amelyik simogatásra kiharapott egy darabot a simogató tenyeréből.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 13:03:06

@mojoking77: "gyakori vendeg az udulesi jog a Homaron?"

Jó ideje nem volt.

mojoking77 2012.08.22. 13:07:02

@atpijkamo: Nem tudok konkret sztorival szolgalni, de most az a legujjabb, hogy ha valaki el akarja adni a jogat, csak akkor hajlandoak foglalkozni vele, ha elotte belep valami VIP klubbal, aminke az eves dija 270000 forint. Majd szolok valamelyik karosultnak, irja meg a teljes tortenetet, nevekkel cegnevekkel, es felrakom ide..

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 13:12:48

@mojoking77: "ha valaki el akarja adni a jogat, csak akkor hajlandoak foglalkozni vele, ha elotte belep valami VIP klubba"

Nebaszki! Annak és akkor adom el, amikor akarom, nem?

mojoking77 2012.08.22. 13:21:06

@atpijkamo: Sajnos nem tudod. Ezek a szerencsetlenek kifizettek 2-3 millio forint beugrot, majd 30-99 evig evi kb 100 000 Ft fenntartasi koltseget. Ezt akkor is kell fizetni, ha nem mennek. eladni szinte lehetetlen, hisz seniknek sem kell meg nyomott aron sem. Ezek utan jonnek a csalok ismet, es felajanljak, hogy eladjak normalis aron, ha.....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 13:24:56

@mojoking77: "seniknek sem kell meg nyomott aron sem."

Hát akkor eladja negatív áron. Fizet egy milkót, és onnantól az új tulaj fizeti az évi százezret. Hátha neki úgy már megéri.

"jonnek a csalok ismet"

Kétszer ugyanabba a folyóba nem lépünk! Vagy hogy van ez.

mojoking77 2012.08.22. 13:28:24

@atpijkamo: Senkinek nem kell...
Te vennel ilyet? Nem 2-3 millio, de akar 2-300 000-ert?
En biztos nem..
Szwegenyek ugy vannak vele, hog ymajd csak lesz jobb, es talan latnak meg valamit a befektetett penzbol.
Igen, de ezt foleg idosebb emberek veszik vettek, akiknek ezek a rohadekok bemagyaraztak, hogy ez eletuk uzlete...

Dr.Betépett felhasználó 2012.08.22. 13:36:28

@atpijkamo: emiatt ne fájjon a fejed.nekem nincs üdülési jogom,de ebben az országban ki nem szarja le hogy olyasmit ad el,amilyenje nincsen is.Szóval :üdülési jog átadó,2,5 milláért mongyuk.A havi száz
is átszáll a muja új tulajra.Igény estén a szlaszámot közlöm .Csak kp.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 13:37:46

@mojoking77: "Te vennel ilyet?"

Megnézném, mit kapok mennyiért, megéri-e nekem. Valószínűleg nem vennék, de különbözőek vagyunk. Egy kellően vonzó tátrai nyaralási jogra lehet, hogy vevő lennék. De kétéves hűségnyilatkozatot se írok alá, csodálkoznék, ha 99 évre rávennének.

Az két külön dolog, hogy hülye volt, hagyta rábeszélni magát egy fasságra, vagy simán átdobták a palánkon.

gnme 2012.08.22. 13:38:29

attól veszik el a pénzt, akinek van és aki nem alkalmazkodott a modern korhoz

(okostelefon kezelése, navigátor kezelése, számítógép kezelése, internet, email, online kereskedelem, magyarország.hu stb.)

aki nem halad a technológiákkal, attól elveszik a pénzét

kvázi mástól nem is lehet, csak az ötvenes hatvanas korosztálytól

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 13:39:07

@Dr.Betépett felhasználó: "üdülési jog átadó,2,5 milláért mongyuk.A havi száz
is átszáll a muja új tulajra."

Szóval adsz 2,5 millát, és én fizetem az évi százezret 99 évig, meg nyaralok. Megfűztél.

Secnir 2012.08.22. 13:39:45

@mojoking77:
"gyakori vendeg az udulesi jog a Homaron?"

nem tudom, nem figyelem a különböző nickeket. de atpijmako például gyakori, meg batgirl is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 13:40:12

@gnme: "aki nem halad a technológiákkal, attól elveszik a pénzét"

Inkább mondjuk ógy, hogy aki elvesztette a józan paraszti eszét, azt kifosztják.

Gyámság alá kell venni az ilyet.

gnme 2012.08.22. 13:40:58

@atpijkamo: kifosztás találó szó :-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 13:41:18

@Secnir: :)) Baszki, az a szerencséd, hogy már ebédeltem, és nem köptem a levest a képernyőre.

Agyalap 2012.08.22. 13:41:27

@atpijkamo: évi százezerrel bele is vágnék :)

Dr.Betépett felhasználó 2012.08.22. 14:00:47

@atpijkamo: Írjam naggyal?????A MUJA ÚJ TULAJ.Meg az is írva vót,hogy nekem nincsen jogom.Bár eccer elmentünk egy ilyen ostobaságra a párommal,hijába montam Neki,hogy tudatmódosított állapotban enkább itthon kéne maradni.Naés?Utaztunk 2 órát,és ingyé kaptunk 1-1 pohár tecsó gazdaságos valami egészen szar üdítőt,amit távozásunk nyugodtan odaadhattak valaki másnak.Bizonyíthatom,hogy NEM köptünk bele.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.08.22. 14:01:17

Ez az üdülési jog a XXI. század víkendháza.
Már azt se értettem, abban mi a jó. Egész héten tolja a júzer a melót, aztán hétvégén kimegy (értsd: busz, metró, villamos, vonat+ egy óra gyaloglás, esetleg Trabant) kapálni.
És ezért még fizetett is.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.22. 14:06:29

Családi történet. Beleugrottak egy hajdúszoboszlói nyaralási jogba. 600000.- plusz éves díj 100e. körül Ezért kétévente 2 hetet üdülhetnének ott, ami még nem sikerült,időpont egyeztetés miatt. De, sebaj, ha elakarnak menni valahova üdülni abba az időben, akkor majd az eladótársaság fizeti azt a kéthetet, de csak akkor ha az ő kétheti üdülési jogukat rátudják sózni valakire..
na hiszen. .
A család okos része. Igazgató és igazgatónő..hehehe

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 14:09:17

@agresszív kismalac: Van akinek munka, van akinek pihenés. Édesanyám jóval 80 fölött is képes egész nap a kerjében dolgozni, és este jóleső fáradtsággal huppan a fotelba. Én meg belehalnék ugyanabba.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 14:12:12

@batgirl: "kétévente 2 hetet üdülhetnének ott, ami még nem sikerült,időpont egyeztetés miatt."

Ezt részletezd kérlek! Mondjuk decemberben kiosztják nekik, hogy augusztus utolsó két hetében menjenek? Nem tűnik előnyösnek, de ha vállalták, akkor menyyenek akkor!

Dr.Betépett felhasználó 2012.08.22. 14:29:55

@atpijkamo: oszt ha azt osztyák le,hogy nov.11-25-ig?Akkor mennyé nyaralni.Vagy akárhová.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.22. 14:35:52

@atpijkamo: nem tudom részletezni, ritkán beszélünk erről, szerintem szégyellik, hogy ekkora barmok voltak

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 14:36:37

@Dr.Betépett felhasználó: Háde csak van valami a szerződésben, hogy mikor szokik rákerülni a sor. Ha meg ezt írta alá, akkor mennyen korcsolyázni az Adriára.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 14:38:47

@batgirl: Nekünk is van rokon, aki minden évben nyaggat, hogy ekkor-meg ekkor mennyünk az apartmanjába. Még sose jött össze. Igaz, fizetni is kéne érte, de az nem számít, szeretem, neki szívesen fizetnék.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 14:45:29

@batgirl: Aranyos, szeretem. A feleségem családjának minden tagját szeretem. Csak a nettó éves költséget kéri (gondolom). De nem azon bukik a dolog.

Dr.Betépett felhasználó 2012.08.22. 17:42:36

@atpijkamo: Öhöm.Nagyon kedves,és szerető emberforma vagy.Meg asszem az asszony tuggya a nickedet.Valami kis jóvátennivaló nem rejtezik-e emögött.?

Xezs 2012.08.22. 18:57:10

@mojoking77: Amúgy ezek az üdülési jogosok is azért tudnak megélni, mert ebben a kurva országban mindenki okosítani meg ügyeskedni akar. Aztán csodálkozik, hogy megszopja.

Ha üdülni akarok, megyek üdülőbe, az a legegyszerűbb, nem?

sanya64 2012.08.22. 20:55:26

Kedves vevőnk!
Elnézését kérjük, hogy kolléganőnk, aki nagyon dadogós, mormotaolajnak olvasta a motorolajat...

Kifordított kacagány 2012.08.22. 21:08:46

@Dr.Betépett felhasználó: világnézetet, bűnbocsánatot, meg üdvözülést. ha vevő vagy rá, itt is fizetsz. ha nem, akkor is, mert nálunk az adóforintokból is finanszírozzák őket.
végső soron ugyanúgy el akarja hitetni veled, hogy az ő terméke a tuti és általa nyered el a megváltást és ugyanúgy átver, mert még egyik sem dumált istennel, hogy tisztázza mennyi igaz abból amit a sok okos teológiában jártas pap az évszázadok alatt összehozott. ha hiszel neki akkor azért hiszel, mert jó a dumája és ugyanazt csinálod, mint az öreg mami aki megveszi a mágneses, meg ezüstszálas, meg tökömtudja milyen takarót drága pénzekért.
emellett ez egy jó kis évszázadokig tartó piramisjáték is, hiszen attól függően hull a földi manna, hogy mennyi balféket tudnak beszervezni. ezeknek egy elenyésző része hasznot húz a játékból, de a tömeg csak nettó befizető.
egy dolog az, hogy az ember gyereke hisz egy felsőbb hatalomban, meg megint más dolog az, hogy elhiszi, amit más emberek összehordanak a témában.

@polyJoe: aham, persze, tiszta csórók. szinte napról napra élnek és a gatyájuk is lukas. csak egy bilire futja nekik amibe meg a te kezed lóg bele.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 21:15:04

@Kifordított kacagány: Az azért add hozzá, hogy az embereknek szüksége van a vallásra. Zuhanó repólőn nincs ateista.

Kifordított kacagány 2012.08.22. 21:22:36

@Xezs: alapvetően nem lenne rossz az elképzelés, csak nem működik, mert az összes megvalósítási formája csalás. cserébe megvan az eszményi ellenségkép akit lehet utálni, mert átverte szegény üdülni vágyókat.

@Secnir:
"A mormotaolaj a mormota (Marmota) zsírszöveteiböl nyert olaj"
kisütik a zsírját mint a disznónak.
még akár jó is lehet.
pl a legjobb bőrápoló a disznóháj.
de ha derékfájásra akarsz tuti megoldást, akkor vegyél tőgykrém kenőcsöt. kipróbált, bevált cucc.
www.bosmark.hu/cai_pan_togykrem
egyetlen hátránya, hogy csak messziről élvezhető áldásos hatása, mert iszonyatosan erős mentaszaga van:)

Kifordított kacagány 2012.08.22. 21:23:59

@atpijkamo: az embereknek takaróra is szüksége van, mert nincs olyan bundája a legtöbbnek, ami megvédené a hidegtől.
attól még átverés ez is, az is.

polyJoe 2012.08.22. 21:34:34

@Kifordított kacagány: sajnálom, de ez csak üres duma... most pont azt csinálod, mint a posztban kárhoztatottak: megpróbálod rám(ránk) erőltetni a véleményed. Nem meggyőző.

polyJoe 2012.08.22. 21:38:31

@sanya64: ez jó! nem lehet, hogy nem is motorolaj, csak szimplán moraj? :D

Xezs 2012.08.22. 21:50:06

@atpijkamo: A gyengéknek van rá szüksége, meg azoknak, akik túl nagy jelentőséget tulajdonítanak önmaguknak és az emberiségnek.

most komolyan, valaki elhiszi, hogy az emberiség egy olyan hihetetlenül fontos képződmény, hogy valaki odafent minket figyelget meg egyengeti az utunkat?

Ugyan már, ha lenne is egy ilyen hatalom, olyan magasról szarna a kis pondró fajtánkra, hogy még a Tejútrendszert is messzire elkerülné, nemhogy a Földet.

Kifordított kacagány 2012.08.22. 21:53:19

@atpijkamo: meg takarózni. ez van.

@polyJoe: nagy ívben teszek rá, hogy te miben és kinek hiszel. egyáltalán nem áll érdekemben téged megtéríteni, ellentétben kedvenc papjaiddal, mert nem érdekel, hogy élsz-e vagy meghalsz, hogy elkárhozol, vagy sem, meg egyáltalán semmi veled kapcsolatban. még csak anyagi hasznot sem remélek belőled, számomra nem létezel, egy nem érzékelhető forrás vagy a háttérzajban. mint ahogy az összes többi is.
mellesleg akit megvezettek a takaróárusok és elhiszik, hogy az üdvösségük a mágneses takaróban rejlik, azoknak se lehet olyant mondani, hogy vegyenek egy egyszerű paplant valamelyik bótban, mert pont ugyanígy megsértődnek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 21:55:15

@Kifordított kacagány: "egy nem érzékelhető forrás vagy a háttérzajban. mint ahogy az összes többi is."

De engem ugye szeretsz?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 21:56:38

@Xezs: "A gyengéknek van rá szüksége"

Teljesen normális vallásos embereket ismerek. Lehet, hogy általában igazad van, de csak annyira, mint hogy "a nők alacsonyabbak a férfiaknál".

Kifordított kacagány 2012.08.22. 21:58:09

@Xezs: lehet, hogy van és ha igen, akkor valószínűleg nagy ívben szarik is a fajtánkra. legfeljebb akkor nem amikor merő szórakozásból (többek közt)rajtunk éli ki szadista hajlamait. ez azonban nem változtat semmit azon a tényen, hogy a hitkufároknak lövésük sincs arról, hogy isten mi és mik a szándékai, meg azon sem, hogy jól átverik elképzeléseikkel a sok nyomorultat, akik nem képesek elviselni az életet anélkül, hogy ne érezzék magukat mérhetetlenül fontosnak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 22:05:09

@Kifordított kacagány: "nagy ívben szarik is a fajtánkra"

Dehogy! Én is megbetegedtem, de a Zisten meggyógyított.

Kifordított kacagány 2012.08.22. 22:05:20

@atpijkamo: persze, de attól még nem érdekelsz túlságosan. ha másként gondoltad, még azt sem tudom mondani, hogy sajnálom.

az is egyfajta gyengeség, ha valakinek vallásra van szüksége ahhoz az erőhöz ami segít élni a mindennapokban. a hitre szükség van nyilván, mindig hiszünk épp valamiben, ettől tudunk cselekedni. a vallás csak egy olyan hit, amit tömeghisztériával felerősítenek, így a kollektív csapáson könnyebben eligazodik a birka. megszűnnek a kétségek, egyszerűbbé válik a döntés, mert nagyrészt mások döntenek helyettünk.
a teljesen normális vallásos embereket meg nem ismered úgy, hogy nem vallásosak, lehet anélkül már nem is lennének teljesen normálisak.

Kifordított kacagány 2012.08.22. 22:06:45

@atpijkamo: na és mikor rendel? kellene egy generálszerviz.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.22. 22:22:51

@Kifordított kacagány: "a vallás csak egy olyan hit, amit tömeghisztériával felerősítenek, így a kollektív csapáson könnyebben eligazodik a birka"
Ezt geciszépen mondtad!!%++"!"'+!+!4

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 22:33:53

@Kifordított kacagány: Hívásra házhozjön. Aztán ha jó voltál meggyógyít. Vagy nem.

De ha megbetegedsz, az persze az ördög műve. Evvan. Lényeg, hogy mindent meg lehet magyarázni utólag. Pont, mint a közgazdászok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 22:35:21

@Kifordított kacagány: "nem érdekelsz túlságosan"

Na, ha teisúgy, énisúgy. Leveszem rólad a kezem.

Xezs 2012.08.22. 22:51:31

@atpijkamo: Belül akkor is gyengék, ha nem is mutatják.

Egy erős egyéniségnek nem kell egy kitalált apókába kapaszkodnia.

Jessybátsi 2012.08.22. 23:06:49

@Secnir:
Hát a babaszappant? És ha a Boci csokiban tej van, akkor Tibi csokit nem veszek :S

polyJoe 2012.08.23. 00:21:20

@Kifordított kacagány: "számomra nem létezel, egy nem érzékelhető forrás vagy a háttérzajban. mint ahogy az összes többi is"

süketnek zenéről, vaknak színekről...

Kifordított kacagány 2012.08.23. 10:01:10

@atpijkamo: akkor nem lenne jobb inkább az ördöggel jóban lenni? ha nem betegít meg, nem kell bíznom a kegyelemkenyérben.

miért eddig rajtam volt? veszed le!

@Xezs: azért elég rémisztő tud lenni a tudat, hogy a semmibe távozol. főként, hogy még egy poklot is el lehet viselni mert az van és ami van annak egyszer vége szakad. na de a semmi, az más tészta, annak soha nincs vége. igazán érthető, ha vannak akik bármilyen alternatívát képesek bebeszélni maguknak(vagy bebeszéltetni), csak ne kelljen a semmi gondolatával barátkozniuk.

@polyJoe: látod ez a probléma a tipikus vallásos emberrel, hogy azt hiszi, hogy amiért megvezették, attól ő rögtön szín lesz és zene. frászt. csak szürke zörej, nem több.
volt egy cimborám, aki hirtelen bevallásosult. nem volt buta gyerek, de a témával foglalkozó beszélgetéseink mindig azzal végződtek, hogy ezt vagy azt a vallási vezetőjével beszéljem meg inkább, mert ő tudja. ergo nem voltak érvei, nem voltak önálló gondolatai, csak szajkózta azt amit hallott és ahogy hallani vélte, mert elhitte mindazt amit egy ügynök beadott neki egy termékbemutatón.
most meg foglak sérteni. te is ilyen ostoba vagy és rohadtul nem vagyunk egy szinten ebben a vallási témában.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.23. 10:04:23

@Kifordított kacagány: :))

Azt nem értettem soha, hogy ha itt vigyáz ránk a Zisten, akkor mitől vannak a balesetek, járványok, stb.

polyJoe 2012.08.23. 10:32:23

@Kifordított kacagány: Te be akarod nekem beszélni, hogy milyen vagyok, és milyen a vallás - pedig se engem, se a vallásomat nem ismered. Ezért nem is sértesz meg; valóban nem vagyunk ebben egy szinten :) Nekem úgy tűnik, inkább Te vagy borzasztóan sértett. Ha nem vagy vallásos, akkor miért zavar az, hogy én az vagyok? Miért zavar, hogy az általam ismert papok nem gazdagok? Egy vallásos ember tipikus eszméi: ne lopj, ne csapj be másokat (ld. eredeti téma!!!), tisztességgel végezd a munkádat. Persze értem, hogy ez bizonyos köröket zavar, de felteszem, Te nem tartozol ilyenek közé, ugye?

polyJoe 2012.08.23. 10:42:01

@atpijkamo: ha valóban érdekel: leginkább szerintem az ember hibájából :( már rég le kellett volna küzdenünk a járványokat, minden lehetőségünk meglenne rá, ha nem gagyi kínai cuccokkal vernénk át egymást...

Beszéljünk inkább a poszt témájáról: engem wellness hétvégékre hívogatnak ócsón, csak egy órás ismertetőt hallgassak meg. Ami a teljes szombat délelőtt volt, mert amikor felkeltünk volna másfél óra után, az amúgy aranyos ifjú hölgy rimánkodott, hogy ne mi legyünk az elsők, mert azt figyelik, kitől távoznak először... Hát inkább nem megyünk ilyenre, nem szabad mohónak lenni, talán ez a tanulság, nem? Mindennek meg kell fizetni az árát, és nem kapzsin ráharapni az olcsó/kedvező/ingyenes stb. kulcsszavakra!

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.08.23. 10:42:36

@Kifordított kacagány:
@polyJoe:
-Urak a papok, urak a papok!
-De csak a nagyok, de csak a nagyok!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.23. 10:46:36

@polyJoe: "inkább nem megyünk ilyenre"

Na, ez a lényeg.

polyJoe 2012.08.23. 10:50:11

@atpijkamo: szerintem is, na meg főleg a kapzsiságnak ellenállni. Van annak valami bűvereje, hogy pl. Shell hűségkártyát használok, mert literenként 1 pontot jóváírnak - már van többezer pontom, de nincs semmi értelmes, amit vehetnék érte. Akkor minek is csinálom?

Kifordított kacagány 2012.08.23. 10:54:33

@atpijkamo: valamivel neki is el kell szórakoznia. képzeld milyen unalmas naphosszat csak ülni és nézni ahogy legelésznek a birkák. néha le kell vágni párat és kell főzni belőle egy jó pörköltet.

@polyJoe: te bebeszéled magadnak, hogy be akarok neked beszélni valamit, pedig már mondtam, hogy nem érdekelnek a téveszméid. az, hogy ostoba vagy, az megállapítás volt és ehhez nem kell téged személyesen ismernem, mert tök egyformák vagytok. ez mondjuk jó a vallásban. tipikus hülyéket eredményez, így azokat már nem kell megfejteni, képességeik adottak.
amit te sértettségnek hiszel(lám mennyi téveszme) az csak annyi, hogy bosszantanak az ostobák a puszta ostobaságukkal. mindig elképedek, hogy mennyire képesek egyesek egy zöldség szintjén létezni és mit nem képesek művelni, mert nem látnak tovább az orruknál. a legtöbb rossz meg általában innen ered, belőletek.
a vallásos ember ugyanúgy megtalálja az igazolást arra, hogy miért lop és csap be másokat(miért gyilkol és miért keféli meg a szomszéd feleségét). persze ezt neki szabad, mert a felmentést és az igazolást az istene adja.
arról meg amúgy sem volt szó, hogy minden pap gazdag, csak arról, hogy egyik sem szegény csóró és mindegyik elég jó hasznot húz a termékbemutatóiból. aki mást állít az meg hazudik.
a gazdagság csak a te olvasatodban létezett, gondolom azért, mert erre vagy irigy.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.23. 10:54:37

@polyJoe: Mekdonácba elhamburgerezheted. Meg vehecc a pontokon esernyőt, meg ilyeneket.

Különben szeméccség. A Shellnél 2 Ft-tal drágább az üzemanyag, ebből egyet megkap a tankoló, egy marad a Shellnél. A céges autókra mennek rá ezzel, a 2 Ft kár a céget éri.

Kifordított kacagány 2012.08.23. 10:59:01

@polyJoe: kezd meg a küzdelmet a járványok ellen és dobj ki otthonról minden kínai cuccot. miután kiürült a lakásod, kezdj el fasza nem kínai cuccokat beszerezni és többé még influenzás sem leszel.
de egy dologra jól vigyázz, a kínai orvoslást messze kerüld el, mert az az ürdüngtől való.

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: a kicsik is, csak azok kisebbek. mondtam, hogy piramisjáték.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.23. 10:59:33

@Kifordított kacagány: Nade mit szórakozik? Végezze a munkaköri kötelességét! Be fogom perelni.

Meghal az ezermester, megy a mennyekbe. Mindent megjavít, stb. Az ördög elkéri, hogy a légkondit javíccsa meg nála. Le is megy, meg is javítja, meg minden mást is. Egy hét múlva leszól a Zisten.
- Külgyétek már vissza az ezermestert! - Azt már nem - szól vissza Lucifer.
- Akkor beperellek.
- Háhá, azt meg hogy? Itt van lenn az összes ügyvéd!

Kifordított kacagány 2012.08.23. 11:02:30

@atpijkamo: de ha a shellnél tankolsz, akkor meg fog szűnni pl a bárányhimlő, így nem kell pereket folytatni többet az olyan felelősségteljes szülő ellen aki előrelátó vallásos meggyőződésből nem oltatja be a gyerekét.

polyJoe 2012.08.23. 11:02:52

@atpijkamo: tipikus árukapcsolás, tipikus visszaélés az ember jellemző gyűjtögető tulajdonságaival. Szvsz itt az általánosítható tanulság, amikor mások kihasználásával akarnak bevételt növelni. Pedig már rég kitalálták a win-win kereskedést, és más hasonló, tisztességen alapuló gazdaságot. Léteznek, sőt, sok tanulmány szerint hosszú távon jobban működnek, csak ugye a hosszú táv manapság nem erősségünk... :)

Kifordított kacagány 2012.08.23. 11:06:30

@atpijkamo: ne higgy a látszatnak. ismered azt a fajta biztosítási ügynököt aki mindent megígér, mindent kifizettet, aztán mikor jön a káresemény a biztosító jól nem fizet?
na isten és az ő vallásai is ilyenek. az ügynökei mindent megígérnek, csak megkösd az üzletet, isten meg nem fog fizetni, mert mi köze neki a szabadúszó ügynökeihez? bepereled? ugyan, a törvény az ő oldalán áll. csak ezek nem paragrafusok, hanem természeti törvények

Kifordított kacagány 2012.08.23. 11:10:30

@polyJoe: win-win, ja, te mindent elhiszel?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.23. 12:05:57

@Kifordított kacagány: Reményt árulnak, nem igéretet. És ingyér, csak állj be a sorba.

Mákony Béla 2012.08.23. 14:15:05

Bocsásson meg a világ, de ezeken mindig felk.rom az agyamat.

Posztoló!

Anyád csökkent cselekvőképességű-e?
Ne haragudjál már, de még te is azt írod, hogy mész a fókuszhoz meg az aktívhoz, ami arra enged következtetni, hogy anyádék is egész nap ezt nézik. Az elmúlt 10 évben csak hetente volt téma az átverés. Ha eddig ez nem jutott el az agyáig, és nem vágta le azonnal, miről van szó, akkor bizony szellemi degradáció.

Ami viszont előrevetíti a ti felelősségeteket drága babám, mert hogy is lehet akkor, hogy a kedves mamára senki nem figyel, és hagyja őt elmenni ilyenekre tizen-százezer forintokkal? Ha tudjátok, hogy lukas nála a liszteszsák, és át lehet büszürinteni, akkor miért is nincs ez megelőzve?

Ja, hogy most aszondanád, hogy nem véglény, és el tudja dönteni? Akkor meg mi a rákot hupákolsz te az ő nevében?

Érdekes módon drága jó nagyanyám elmúlt 70 éves, még sem lett zápagyú vén szar belőle. Talán azért, mert minimális odafigyeléssel nem hagyta, hogy elhülyüljön nyugdíj után, és bárkit előbb át lehetne böszni ilyennel, mint őt.

No meg anyósom, aki baromi jól csinálja: befizet 500 forintot az ügynökségenk, elviszik termálfürdőbe, vacsora, minden. Végigül egy órás agymosást, amit magában végigröhög, aztán megmondja az üzletkötőnek, hogy kapd be a combom, szart se veszek tőled, csak a kaja miatt jöttem :)

Szóval posztoló/posztolóné: _ha fennáll a veszély, hogy anyád fényterápiás vibrátorra váltja az ezüstneműt, akkor kéne elgondolkozni, hogy mondjuk figyelni rá vagy elzárni előle a forrásokat hozzá!_

Xezs 2012.08.23. 20:09:05

@Kifordított kacagány: Persze hogy nehéz feldolgozniuk az embereknek azt, hogy igazából csak porszemek és a kutya nem fog rájuk emlékezni a haláluk után kb. 150 évvel. Hacsak nem csinálnak valami olyat, amitől híresek lesznek.

Xezs 2012.08.23. 20:10:56

@polyJoe: Hogyne, persze, az ember halhatatlan meg minden fölött képes uralkodni. A faszt, azt.

Gagyi kínai? Te hol élsz? Már _mindent_ kínában gyártanak, a gagyit is, és a nem gagyit is.

KI ne találd már, hogy az ember minden problémát képes megoldani.

Kifordított kacagány 2012.08.23. 20:54:44

@atpijkamo: nem, a remény a szerencsétlen nyomorultban támad, mert ígérgetnek nekik. az ígéret szüli a reményt.

@Mákony Béla: az ugye fel sem merült benned, hogy a drága mama kérte meg egyszem csemetéjét, hogy bár hülyeséget csinált, segítsen már neki elrendezni. ez tényleg olyan hihetetlen.

@Xezs: 150 év? a közvetlen hozzátartozók, ha szerencséje van, akár 20 évig is emlékezhetnek rá. mások kb 2 hét alatt elfelejtik.

ne akard már ennyire rábeszélni a kínai cuccokra. úgy megnéztem volna a tv-ben amint pucéran grasszál a mezőn a családjával.

Xezs 2012.08.23. 20:57:19

@Kifordított kacagány: Igazad van, sok az a 150 év. Amúgy meg ja, próbálj meg nem kínai dolgokat venni otthonra. Sok sikert.

Mákony Béla 2012.08.24. 13:05:39

@Kifordított kacagány: a többi része akkor is áll annak, amit írtam.
süti beállítások módosítása