Tékozló Homár

Rövid létra miatt nem kapott műholdvevőt

2012.08.22. 13:06 | jackyll | 76 komment

Azt már tudjuk, hogy Írországban a Tescóban súlyosabb a helyzet, mint nálunk. Most az is kiderül, hogy ha a tévészerelő alvállalkozónak nincs elég hosszú létrája, akkor a tévét sem kötik be. Rew az arrafelé még mindig menő Skyra fizetett volna be, hogy az már olimpiát HD-ben nézhesse. Az egyszerűnek tűnő beszerelés sorra bukott el az alvállalkozókon, míg véget nem ért a sportesemény:

Írországban élek immáron 3/4 éve a párommal Corkban. Az első albérletünkben UPC-t szerződtetünk, remek volt a műsorszórás és az internet is, havi 66 euróért. Júniusban átköltöztünk egy másik lakásba, de mivel ott nem volt a UPC-nek vétele, ezért felbontottuk a szerződést és még kötbért sem kellett fizetnünk. Szóval korrektek voltak. Háhá és most jön a java. A tescoban van a SKY üzletkötőjének irodája, ezért bementünk és megrendeltem egy alapcsomagot havi 25 euróért és előre kifizettem a szerelési díjat is (30 juró). Kértek egy hetet, amíg a szerelő felveszi velem a kapcsolatot. Nem is telt el az egy hét, csörög a telefonom. A szerelő volt, hogy itt van a ház előtt ( egy három emeletes társasházról van szó ) és beszerelné a szolgáltatást. Remek, rohantam le, az olimpiát már HD minőségben élvezhetem....élvezhetném, ha nem indult volna be a legendás kelta tigris nevű állatfaj csínytevése.

A szerelő feljött, szétnézett majd lement és onnan is felnézett. Majd közölte, hogy el kell mennie a központba létráért mivel a kocsin most csak egy rövid létra van. Oké, mondom majd szóljon ha jön vissza. Nos, azóta jön és azóta szól... Egy kicsit a cégről: A SKY kiadja a szerelési munkákat különböző kis cégeknek itt, jelen esetemben a MUSKERRY SAT. SYSTEM-nek, ami egy családi vállalkozás.

Nos ezután, hogy a szerelő elhagyta a lakhelyemet, onnantól számított két hét múlva betértem a SKY ügynökömhöz, hogy megkérdezzem, hogy sikerült e megtalálni a létrát a cimborámnak. Kértem az ügynököt, hogy hívja fel a céget és kérdezze meg hogy vannak... A srác telefonált de választ nem kapott, illetőleg még a telefont sem vették fel neki.

Hazamentem, majd pontosan egy nap múlva jött egy sms az ügynöktől, hogy nem kapott válasz az első szerelőtől, küld egy másik szerelőt. Hát ez a szerelő viszont soha nem érkezett meg... ismét egy hét és pár nap múlva bementem az ügynökhöz, és kommentáltak a helyzetet...

Nosza akkor telefonálgassunk kicsit... felhívtam a SKY központot és érdeklődtem, ilyenkor mi a teendő, megrendeltem egy szolgáltatást és nem kötik be... Visszairányítottak az ügynökhöz, hogy közösen beszéljünk a szatellites céggel. Ekkor az ügynök mutatta a levelet amiben kérdezte a szatos cégtől, hogy mi a helyzet, és jött rá válasz. A válaszban az állt, hogy nem szerelik fel a tányért, mivel nincs megfelelő hosszúságú létrájuk.... ( kábé 8 méter magasról beszélünk)

Nos itt egy kicsit elkapott a hiszti, és a féktelen toporzékolás, majd abban a pillanatban felhívtam a szatos céget, hogy meggyőzödjek a határtalan hülyeségük tényleges okáról. A hölgyemény közölte, hogy nincs hosszú létra ezért visszautalják a szerelési díjat.. MIVAN? Nincs arra lehetőség hogy megkapjam a box-ot a tányért, és én saját magamnak bekötöm? Erre sincs lehetőség, valamiféle biztosítás miatt. Akkor mit lehet tenni? Az ő nem tudja... Ja kösz...

Felhívtam a SKY-t hogy mi újság van az ő speciális szerelési csapatukkal? Közölték, menjek be az ügynökhöz, és ő elintézi... Bementem, majd mondtam, hogy magassági szerelést kérek magától a SKY-tól, legyen szíves intézze.  Megkérdezi a főnökét... Mi a pöcsért? Válasz: ebben ők nem segíthetnek. Hogy miért az nem tudom, és ők maguk sem tudják. De még mutatott egy válaszlevelet a szatos cégtől, amiben leírták, hogy " a szerelő úgy gondolta, hogy nem tudja telepíteni a szolgáltatást, ezért nem telepítette". Köszönjük szépen  :)

Ott már rezgett a léc a SKY miatt, eldöntöttem hogy nem kell... Aztán kicsit belefáradtam a dolgokba, sokat is dolgoztam, az ügyintézésekkel, várakozásokkal visszamenetelekkel töltött idő majdnem két hónap volt és az olimpia is véget ért....

 8 arany, 4 ezüst, 5 bronz...
 Szép volt fiúk és lányok...


 Üdv.:
 rew

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.22. 13:09:18

"műsorszórás és az internet is, havi 66 euróért"

Atyagatya! Ekkora lehúzást!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.22. 13:09:58

na ezér nincs a burj dubaiba televízijó a szegény arabusoknak se.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.22. 13:10:37

Á..EZ CSAK EGY LEJÁRATÓ LEVÉL, MERT ILYEN NINCS IS!!

Manyecska 2012.08.22. 13:15:39

Ha rövid a létrád told meg egy...á mindegy.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.08.22. 13:30:04

Ha a szerelők elvégezték volna az ingyenes zacskótépő tanfolyamot Magyarországon, akkor mindjárt tudták volna, hogy a bevásárlóközpontokban lévő zacskótartó fémállványokat ellopva, azokból simán lehet létrát hegeszteni. És még pénzbe sem kerül.

Jessybátsi 2012.08.22. 13:34:23

@atpijkamo: Az a minimálbér 4.5%-a, Magyarországon ez TV+internet(középkategória) 6.8% Hol van nagyobb lehúzás?!?

É2I 2012.08.22. 13:35:36

Milyen cég az, aki nem tud egy kosaras emelőt _bérelni_?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.08.22. 13:38:50

@É2I: Nem a kosaras emelő a lényeg, hanem a tériszony.

Merthogy meg kell szüntetni a diszkriminációt, fel kell venni a tériszonyost antennaszerelőnek.
A tolókocsist stewardessnek, a víziszonyost meg vízimentőnek. Így lesz szép és új a világ...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.08.22. 13:40:27

Egyébként meg akinek rövid a létrája, annak könnyen letépik a zacskóját.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.08.22. 13:50:31

Meg még egy közmondás:

Nem esik messze az antennaszerelő a létrájától, ahogy a vak a botjától sem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.08.22. 13:50:50

Nem is tudtam, hogy ez a Sky magyar cég.

megamenn 2012.08.22. 13:53:32

Na itt a fasza kis lehetőség! Én majd jól kimegyek Írországba, és tányérfölszerelö tanfolyamot indítok az ottani lusta geci családi szatos vállalkozásoknak. A tanfolyam díja -persze- ingyenes.

Anomalocaris (törölt) 2012.08.22. 13:53:36

@KecskeDotyi: Talán az tévesztette meg ott fenn oldalt, hogy "ÍRjon a Homárnak".

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.08.22. 13:56:48

@megamen: Ja, csak a létrahasználat lesz a drága :)

megamenn 2012.08.22. 13:57:23

Ja, és amikor már Írországban leszek, küldök valami szar kis posztot azzal, hogy én már atommenő csávó vagyok, ti meg csak kis otthonmaradt szarjankók.

England win The Ashes! 2012.08.22. 14:00:07

Szopas. Pedig a Sky-nak jo a programcsomagja.

Marvin McNasty 2012.08.22. 14:08:30

most erre mondjam azt, hogy létrát és tányért csak az Aldiból?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.22. 14:09:33

Én beköttetném a FELEJ Channel-t is!
Ingyé van, és a földre kell tenni az antennát hozzá.

Pittykapitány 2012.08.22. 14:09:35

Én ilyen tanulságosat már nem olvastam immáron 3/4 éve.

Xezs 2012.08.22. 14:12:14

Na, igy megy ez fejlettebb orszagokban. Ugye hogy ott sincs kolbaszbol a kerites?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.08.22. 14:13:02

@Xezs: Nem a kerítés, hanem a létra!!!

EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.22. 14:19:25

"A tescoban van a SKY üzletkötőjének irodája, ezért bementünk és megrendeltem egy alapcsomagot"

Itt van az eb elhantolva!
Az Aldiba kellett volna menni!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.22. 14:21:54

Ennyi :D
Magyar szaki megoldotta volna, mert repülni is tud :D

little honey 2012.08.22. 14:27:17

Euró van Magyarországon? Lemaradtam valamiről? Vagy már a külföld problémáit is mi oldjuk meg?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.22. 14:28:18

@megamen: és légyszilégyszi írd bele minden kommentodba, hogy te fejlettebb országba lax!!4 márcsak azér, hogy tuggyuk hun a helyünk :D

Pittykapitány 2012.08.22. 14:32:02

@little honey: Hogyne lenne. És egyre jobban váltják a forinttal szemben. :)

Manyecska 2012.08.22. 14:34:39

Cöcöccöö rövid létra miatt NŐT SE kapsz..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.22. 14:42:17

@Jani haverja: De ha volt kerítés, ami nincs kolbászból, azt csak ki kellett volna szedni, és létrának használni!

Anomalocaris (törölt) 2012.08.22. 14:43:29

Mire jó egy kolbászból készült kerítés? Pillanatok alatt eltűnne.

hawkeye 2012.08.22. 15:27:20

A Murdoch-féle bandától minden várható, csak jó nem....

Bálintka. 2012.08.22. 15:29:38

Ezt az Íreknek sírd, ne nekünk. Itthon minden rendben van, ne rontsd el a jó hangulatot.

isti77 2012.08.22. 15:30:13

Vadász, te sz.pni mentél Írországba? Ezt a szolgáltatást itt is megkaptad volna, feleennyiért.
Vagy ezt azért írtad le ide, hogy irigyeljenek az óhazában, amiért te Írországban sz.psz?
Esetleg azért, hogy vigasztalj bennünket, hogy máshol sem sokkal jobb?

isti77 2012.08.22. 15:31:35

@little honey: igen, ugyanakkor vezették be, amikor Cork-ot Magyarországhoz csatolták.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.08.22. 15:37:50

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Loptak már el csonka hazánkban tüzépbarokk "kovácsoltvas-jellegű" kerítést is, és a biztosító nem fizetett, mert nem volt bekerítve...

vénszivar 2012.08.22. 15:46:29

Ne ba.d már, hogy egy 3 emeletes társas ház tetejére CSAK kívülről lehet a tetőre feljutni.....oda vitt létrával?! :):D
Ha kifogásokat keres, akkor úgy valagba rúgom, hogy felrepül oda. HA IGAZ, akkor egy bevándorlót cumiztatnak.........:(((

England win The Ashes! 2012.08.22. 16:44:13

@Jani haverja: tenyleg jo poen. Hofi mar olyan 20+ eve elsutote.

England win The Ashes! 2012.08.22. 16:45:52

@Xezs: Irorszag miota fejlett orszag? ;)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.08.22. 17:17:56

@Dr Jozef Vengloš: Aztat én nem tuttam.
Mindenesetre jót röhögtem rajta.

A csecsemőnek minden vicc új :)

Xezs 2012.08.22. 18:54:28

@Dr Jozef Vengloš: Mihez képest. A négerekhez képest az.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.22. 19:02:48

@Xezs: valszinu a magayrokhoz kepest is ha onnan mennek oda, nem onnan oda melozni
de ettol megt nem fejlettebbek mint az igazan fejlettek

Xezs 2012.08.22. 19:36:49

@hagyma: na, már csak a te hülyeséged hiányzott ide

England win The Ashes! 2012.08.22. 19:38:47

@Xezs: Namost részben poén volt, másrészt viszont ugye a "PIG" országok prominens tagja.
A sztorihoz meg annyit hogy besza-behu, ilyet még életemben nem pipáltam, hogy nem tudja a szerelő megoldani.

Xezs 2012.08.22. 19:43:55

@Dr Jozef Vengloš: amúgy tényleg szánalmas. Nem valami magyar szaki volt?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.22. 19:54:41

Ne jurózzál már te digitálisparaszt! Eszem elszáll. Régen se volt jópofa, ma meg mégannyira se.

Zirowe 2012.08.22. 20:09:32

Nézte volna ingyen hd-ban dvb-t-n, nem pedig műholdról drága "júróért".

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.22. 20:11:28

@Xezs: hat fantasztikus tudasod es meglatasaid fenyenek arnyekaban en csak itt szerenykedem szerenyen, nem szep toled, hogy a nalad gyengebb kepessegueket igy lenezed es kritizalod

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.22. 20:13:14

@Dr Jozef Vengloš: nalunk/kicsit fejletebb orszagban/ ilyen berhazakra ki sem lehet tenni tanyerokat a fejletteb varosokban, mert nem akarnak antennaerdot latni , meg mert kitalaltak a kabelen bejuttatott hirkozlest

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.22. 20:30:45

Kábelnek nincsen romantikája. Ha fejlett vagy, látod ezt. Szemeiddel.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.22. 21:58:37

@hagyma:
Az haggyán!
Az erdöben lavór nélkül jön a szatelit!
A denevér kifeszíti a szárnyait, ha sportmeccs van.
Amúgy nem nézzük a világvevőt.
Minek?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.22. 22:20:07

@Dr Jozef Vengloš:
Akkor elmesélem:
Jön a szerelő.
Felnéz a magasba.
Oszt hazamegy.

Nem bonyolult. Csak a vöcsöknek kellene szólni, hogy vigye fel odáig a cuccot, mer ő nem tudja.
A vöcsök meg azt mondja, hogy minek?
Nem fizetik azt meg neki.
Oszt odébb áll.
Hát kábé ennyi.

Megdobbent 2012.08.22. 22:27:44

Oke, ha majd irorszagban leszek, ezt az eszembe vesve nem kerulok ilyen felhaborito helyzetbe!!! Koszonom homar, ez kurvara eletbevagott.

M. Péter 2012.08.22. 22:33:03

Társasházra nam lehet csak úgy parabolantennát rakni, még akkor sem ha van elég hosszú létra.

Megdobbent 2012.08.22. 22:33:08

Meg kulonben is bazdmeg! Irorszag?! Szakadt, szurke, szottyos, nyirkos, utcai fejbebaszos. Nem lett volna egyszerubb lekoltozni valahova VIII, IX keruletbe, vagy mondjuk ozdra?

Xezs 2012.08.22. 22:49:55

@Megdobbent: Van aki oda, meg Nagy-Britanniába vágyik, pedig mindkét országnak okádék az időjárása. Én nem laknék egyik helyen sem.

manigerzson 2012.08.23. 02:18:09

@Xezs: nekem meg nem hiányoznak a hőségriadók, de egyébként minden stimmel :-D
bár én ennél (talán) kisebb dolgon akadtam fenn. nem találtam ügyfélszolgálati az elektromos szolgáltatóhoz. ismerősök vezettek rá, hogy a telefon ugyan régi találmány, de ők ezt használják az ügyféllel való kapcsolattartásra. igaz, itt (ha jól emlékszem) 3. kicsengés után bekapcsolt az automata, és minimális angoltudásom ellenére kb 2 percen belül élő emberrel beszéltem, és simán letárgyaltuk, hogy nekik mi kell, meg nekem mi jut.

manigerzson 2012.08.23. 02:19:13

@manigerzson: ügyfélszolgálati _irodát_ az elektromos szolgáltatóhoz

manigerzson 2012.08.23. 02:21:21

@hagyma: örülök, hogy ez másnak is feltűnt. csak valahogy az arra érdemeseknek nem, akiket 4 évente be lehet szavazni a nagytudású csapatba...

Megdobbent 2012.08.23. 06:09:27

@Xezs:
@Sün‼ ツ:

Haaat, ha mar az ember fia/lanya nekiindul, az ugyis akkora dontes, hogy nem szabad - szerintem - leragadni a tavolsagon. Piff, irany a kenyelmes eghajlat, valami szep, elvezheto tenger es kesz. Vagy ezer eve engem is hivtak kikoltozni Finnorszagba nokiahoz fejlesztonek (tenyleg ezer eve, '90-es evek eleje), de belegondoltam a kozerzetbe meg az idojarasba, hogy mi var ott, plane meseltek olyanok akik egy-ket evet laktak kint, aztan koszonettel maradtam inkabb itthon :)

England win The Ashes! 2012.08.23. 07:22:54

@Xezs: Ne idegesíts, hetek óta nem volt eső, szinte már hiányzik. (Tegnap volt egy kis záporocska, de az is amolyan "veri az ördög a feleségét" volt.)

England win The Ashes! 2012.08.23. 07:25:08

@Megdobbent: Sehol nem vagy! Egy ismerősömnek munkát ajánlottak 100 km-re a lakhelyétől. Ő oda nem ment.
Finnország, mi?
:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.23. 08:04:02

@Dr Jozef Vengloš:
Az haggyán!!!!
Nekem itt, helyben ajánlottak munkát.
A faszállítók.
Oszt nem vállaltam!!!44!

@Megdobbent:
Pedig nem rossz vidék az!
Csak egy köpésre vannak a svéd fűszoknyás lányok!
Ha hideg van, akkor meg be kell fűteni, oszt kész.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.23. 08:07:40

@Megdobbent: hat a nokiaval jo ra is basztal volna, tudtal valamit
@Dr Jozef Vengloš: floridaban kb ennyit vezettem mire eljutottam a munkahelyemre, bar jelzem ez kb egy ora,/sem/ kevesebb mint ujpestrol aterni kispestre

England win The Ashes! 2012.08.23. 08:32:29

@Sün‼ ツ: Nyertél!

Bár megjegyzem, fűszoknyás faszállítoknak én adnék munkát szívesen. :)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.08.23. 10:10:36

@Jani haverja: A létra, igenis, kolbászból van. Azért nem mert ráállni a szerelő. A mászó"vas" meg pörcből (pork rind www.junkfoodblog.com/2007/10/pork-rinds-pig-skins.html ).

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ha kolbászból volt, megették az éhezők, így nem történt lopás. Még megélhetési bűnözésnek sem hívnám, aki az éhhaláltól menekülvén rágja le egy kerítés kolbászidomait.
A biztosító kevésnek tartotta anyaralóban a 9 pontos bizti ajtót és a hevederzárat is követelte. nem is törték ám fe! Hanem az udvarból folyatták ki a vizet.

Xezs 2012.08.23. 20:07:03

@Megdobbent: Én meg tudok olyanról, aki kézzel-lábbal kapott a lehetőség után, hogy Finnországban lakhasson. Ízlések és pofonok.

Én maradok a fűszoknyás mediterrán tengerpartnál. Már ha egyáltalán elindulok egyszer. Addig meg jó itt nekem, csak a kibaszott 50 fokos metrót nem bírom, kéne egy kocsi.

Szarazkoro 2012.08.24. 14:33:10

En is szivtam a Sky-al nagyot, pontosabban a vegen ok szivtak :) Szar banda, a legmegbizhatatlanabb. Kossel Virgint az jobb. Vagy: otthonrol kilop a UPC, vagy elofizu meg muinden nelkuli digi tv.
süti beállítások módosítása