Tékozló Homár

Hitel és autó nélkül fizetheti a kezességet?

2012.09.11. 10:54 | jackyll | komment

Zsolton úgy szeretne behajtani az MKB Euroleasing 1,3 millió forintot, hogy egyszer majdnem átvállalta egy autóhitel fizetését üzembentartóként, de aztán mégsem. Az autó hiteléhez nem kellett kezes, őt pedig soha nem jegyezte be az önkormányzat. A bank egyedül az üzembertartói szerződés kezességvállalási papírjára hivatkozik, ami önmagában nem is létezik:

Az alábbi történetemre keresek jogi megoldást: Közeli hozzátartozóm több évvel ezelőtt (2008.04.25) kezes nélküli hitel bevonásával vásárolt egy gépjárművet. Az autó finanszírozója az MKB Euroleasing. A hitel több éven keresztül rendben, pontosan törlesztve volt. Később (2011-ben) felmerült egy üzembentartói szerződés lehetősége, mely szerint a hitel fizetését én vállaltam volna át. Az ehhez szükséges banki (MKB Euroleasing) dokumentumok kikérésre majd beadásra kerültek (2011.02.). Azonban az MKB Euroleasing által támasztott üzembentartói bejegyzéshez szükséges fizetési feltételek nem teljesítettem. Így az okmányirodában, forgalmi engedélybe való bejegyzés, mint hivatalos üzembentartói megnevezés már nem történt meg, mert időközben üzembentartói szándékomtól véglegesen elálltam. Ez idő alatt továbbra is a havi részletek fizetésre kerültek egészen 2011 decemberéig, tehát a teljes év. 2012 januárjától viszont erre már nem volt lehetősége a hitel felvevőjének, ezért a havi törlesztő részletek nem lettek megfizetve. Ennek következtében az MKB Euroleasing felbontotta a szerződést, később elárverezte az autót. A fennmaradt hitelösszeget + összes adminisztrációs költséget 1281666Ft + 38450Ft közbeni közjegyzői díjat az MKB Euroleasing egyrészt követeli a hitel felvevőjétől továbbá tőlem, aki mégsem lettem hivatalosan bejegyzett üzembentartó.

Hivatkozási alapjuk, az üzembentartói igény során beadott dokumentumok között szereplő kezességvállalási nyilatkozat. Ez a kezességvállalási nyilatkozat egy melléklete a kitöltendő üzembentartói szerződéscsomagnak. A gépjármű forgalmi engedélyébe nem kerültem hivatalos üzembentartóként bejegyzésre. Továbbá az eredeti hitelfelvételnek nem volt kezességvállalási feltétele, mert hitelelbíráláshoz nem volt szükség kezesbevonásra.

Most a MKB Euroleasing ezt a kezességvállalási nyilatkozatot kiemelve az eredeti környezetéből az eredendő szerződés részeként próbálja beállítani és érvényesíteni. Sajnos ezen az egy oldalas kezességvállalási nyilatkozaton nincs feltüntetve, hogy milyen céllal készült, viszont a két szerződés dátumaiból pontosan látszik, hogy két különböző szerződésről van szó, amiből csak az egyik teljesült. Az eredeti hitelfelvételhez az MKB Euroleasing nem kért kezességet.

A fent leírtak alapján keresek problémámra jogorvoslatot.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamenn 2012.09.11. 15:48:32

Gyertek az új posztba elsőzni !!!

igi1 2012.09.11. 15:48:39

@megamen: szerintem benne volt az....

Tuti meghekkelte az autós nőjét, az volt a tulaj. :)

Pasinak épeszű ember ilyet nem csinál, hogy aláír papírt.

megamenn 2012.09.11. 15:51:35

@igi1: Nem is az autót akarta üzemben tartani, de a csaj csak akkor konnektált ha átveszi a hitelt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.11. 15:57:49

@igazságos: beperelheti a közeli rokonomat, de engem nem vágott át! :D

Elsőő!

dr Smittpálelnökúr 2012.09.11. 16:00:30

Olvasstáok már el rendesen a posztot!

Egy teljesen más ügyben adott nyilatkozatot emeltek ki a többi irat közül. Egy olyan nyilatkozatot, ami (akár szerepel benne, akár nem) jogfenntartásos nyilatkozat, ami azt jelenti, hogy akkor lép hatályba, ha bizonyos feltételek bekövetkeznek. Ezek a feltételek nem következtek be, a bank azzal, hogy kiemelte onnan az iratot csalást követett el.

helianthus 2012.09.11. 16:00:50

@Kellemes Zérókomponista: elfelejtenit írtam nem feljelentenit? Vagy értettél, csak kiforgattál?

@Dr. Körömlakk ®: igen, félő, hogy így lesz. Valakinek mindenképp fizetni kell. :(

metal · http://electric.blog.hu 2012.09.11. 16:02:43

@megamen: Ez lehet a történetben az egyetlen kapaszkodó! Ha ez a mondat:
"Azonban az MKB Euroleasing által támasztott üzembentartói bejegyzéshez szükséges fizetési feltételek nem teljesítettem."

azt jelenti, hogy a szerződésmódosításért a bank pénzt kért, amit a posztoló nem fizettet meg, akkor a szerződésmódosítás nem is történt meg. Tehát nem érvényes a kezesség.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.11. 16:14:23

@helianthus: vagy kurtán-furcsán-durván félreolvastalak. Hiában, nem leszünk fia. Tala. Bbak. E. Zvan. Szép a feltételezés egyébként.:'(
@igazságos: ja, azok összejárnak akik együtt laknak.:D Múltkor még 90e volt. Gyarapodunk, gyarapodunk? Apropó, fogyás hogy áll? Már csak 1.5 kiló? Naggyszerû, errõl van szó!

zolika78 2012.09.11. 16:24:38

Itt két különböző dolog keveredik: üzembentartói (ami nem valósult meg) és kezes (ami lehet, hogy megvalósult).
Ahhoz, hogy el lehessen dönteni, jogosan követeli-e a bank a tartozást kellene pontosan tudni, mit is írt alá a posztoló. Mert ha aláírta, hogy ő a kezes (ehhez miért kellene 1 oldalnál több?) akkor bizony módosult az eredeti hitelszerződés és most a bank jogosan követeli rajta a tartozást.
Kedves posztoló! Jó lenne, ha az általad emlegetett 1 oldalt, amire hivatkozik a bank beszkennelnéd és kiraknád (neked is meg kell legyen, hiszen nem írunk semmit úgy alá, hogy nekünk nincs belőle példányunk). Akkor pontosan lehetne látni hogy mit is írtál alá. Mert ez így csak egy újabb "a csúnya bank rajtam követel pénzt, pedig én nem is..." poszt.

igi1 2012.09.11. 16:33:04

@Kellemes Zérókomponista: most vettem melltartót, 95B-set. :)

Egyébként még mindig tartom a 70-et.

Majd megyek SÜN-höz a szvingerklubba zumbázni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.09.11. 16:34:18

@Pierr Kardán:
Tudom, hogy ez megdöbbentőnek tűnik,"
Cross Cardano, +döbbentem
:)
Merthogy az egész ügynek több szerződés részlete van, nyilván a poszttolónál is
van egy hitles példány

"Ez a kezességvállalási nyilatkozat egy melléklete a kitöltendő üzembentartói szerződéscsomagnak. A gépjármű forgalmi engedélyébe nem kerültem hivatalos üzembentartóként bejegyzésre. "

Szerintem bukja a bank könnyedén

oleszt 2012.09.11. 16:38:29

@herk: arra nem hivatkozhat, hogy nem csinált kárt a banknak, a kezességnek épp ez a lényege, ha más csinál kárt, akkor a kezes fizet. amúgy szerintem lehet próbálkozni, csak nem könnyű. az összes körülményt kell nézni, nem az egy lapot. Hitelszerződés módosítás, érvényes lett írva? A kezességvállalás után? Mert ha nem akkor nem érvényes szerintem.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.11. 16:39:33

@igi1: az jóóó, de 70-nél ígértél nekem valamit!

igi1 2012.09.11. 16:40:44

@Rosszindulatú Vászka: nekem lehet, ki akartam magam megint tiltatni a comment:comról

jelentem, küldetés teljesítve

vénszivar 2012.09.11. 16:48:41

@Manci néni, a szomszéd: nem mondasz igazat (hüllleséget)beszélsz, néni és akkor még finom voltam. :)))

seagull 2012.09.11. 16:55:38

@Kulics: szövegértelmezés megy-e? Általános iskola alsótagozat...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.09.11. 16:56:05

Nah,
1. ahol 1,5M Ft a tét, ott nem homárkodunk, ügyvédezünk.

2. Szerintem a bank úgy gondolja, hogy az üzembentartói nem feltétele a hitelkezességnek. Pl. adsz a barátodnak kölcsön, hogy lakjon, de nem szeretnél ott tulajdont stb.

3. Szegény posztoló bármit is tesz kicsit már késő.. ebben az időszakban szopóág van mindenképp, csak a mértéke nem tiszta még

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.11. 16:59:03

@igi1: ezitten a homár, csaxólok. innen senkitsenem tiltanak ki.

igi1 2012.09.11. 17:00:39

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: a szerződés a barátid, addig ott mindenki találgat ennyi infó alapján

Rosszindulatú Vászka 2012.09.11. 17:00:58

@igi1: és vaj mekkora büszkeségre okot adó cselendzs?

igi1 2012.09.11. 17:07:22

@Rosszindulatú Vászka: aszontam, nogy a tv2 udvarán bodzásokon kîvül fehért nem látsz

Rosszindulatú Vászka 2012.09.11. 17:15:32

@igi1: gratulálok. Nagyon bátor és releváns komment.

vénszivar 2012.09.11. 17:26:10

@igazságos: Még mindig érzem a lángos ízét a számba, amit a piacon vettem........kösz a tied is finom lehetett. Remélem híztál tőle v. 2 kg-ot.

igazságos 2012.09.11. 17:27:50

@vénszivar: a többiek biztos. :)

@Rosszindulatú Vászka: :)

Amúgy tényleg így van.

igazságos 2012.09.11. 17:34:07

@vénszivar: most Máriára kell sütni, rakok fel képet, küldök virtuális sütit.

A baj az, hogy én ezekből alig látok majd valamit, merthogy mindet megeszik a kollégák. :(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.11. 17:35:35

@igazságos: oszt mit sücc rá? billogot? mivel érzésteleníted? vagy csak úgy lekötözöd egy székre, oszt hadd füstöljön?

igazságos 2012.09.11. 17:39:38

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ha te tudnád, már az alapok megvannak, négyféle süti, amiből az egyik pogácsa.

Mindig azon sírok, hogy ezekből én miért nem ehetek, nem marad. :(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.11. 17:42:15

@igazságos: csak óvatosan. legutóbb mikor pogácsát ettem, szülés lett a vége. óvatosnak kell ám lenni.

igazságos 2012.09.11. 17:42:46

Mint a sáskák, úgy csapnak le mindenre. A rokon is lecsapott a balfék rokonra.

Itt némi piáért, meg dugásért, esetleg egy kis lovettáért az alkesz vállalta, hogy fizet egy-két törlesztőt, az autót meg a rokon használja.

igazságos 2012.09.11. 17:43:48

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: aham, akkor azon légy is volt. :)

Köszi a jótanácsot.

vénszivar 2012.09.11. 17:43:53

@igazságos: Akkor holnap Máriára rásütöd, hogy sületlen bolond ?:) Nemááá, ha te sütöd, akkor csak látod mindet......, nagyon szét v. csúszva.
Erre a sütire is meg hívsz, mint a lángosra ? Előre is köszönöm.

Teráz anya 2012.09.11. 17:44:19

Amikor az üzembentartói szerződést terveztétek, tettél egy ajánlatot a banknak, amit vagy elfogadtak, vagy nem. Ha nem fogadta el, akkor erről született egy értesítés, hogy dobták az ügyet, ezt keresd meg, vagy kérjél belőle másolatot az adóstól, vagy a banktól. Ha ez a papír megvan, akkor az ajánlat elutasítása miatt nem jött létre szerződés módosítás, tehát a kezességvállalási papírt nem csalási céllal, hanem okirat hamisítási célból (nem létező kötelezettség bizonyítására) használják fel veled szemben.
Ha a szerződés módosítás létrejött, csak te gondoltad meg magad időközben, de erről semmilyen módon nem értesítetted a bankot, akkor bukta van, mert fizetned kell. Kivéve, ha erről még időben, írásban értesítetted bankot és azt bizonyítani is tudod. Ha te szépen csendben magadban úgy döntöttél, hogy a létrejött módosítás ellenére mégse akarod az üzembentartóit, és azért azt nem is jegyeztetted be a forgalmiba, akkor még az is lehet, hogy ezért a fedezetelvonó magatartásért külön is meghurcolhatnak.

Kitartás, ha mindíg ésszel léptél és ezt bizonyítani is tudod, nem tudnak megfogni. Ha csak meggondoltad magad, a zöldséges sem veszi visza azt az almát, amibe beleharaptál, tehát fizetned kell.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.11. 17:52:48

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: azannya és mi volt abba a pogiba? Érdekes recipe lehet.

Manyecska 2012.09.11. 17:57:41

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:jajjjj ijjeneket most neee:D oltják a gyerekeket egy frászban vagyok brühühü:P
Érdekes nekem szülés előtti élményem hogy valaki kb tíz percig feküdt rajtam és a nyakamba lihegett:D:D:D:D:D..! most ettem pogácsát jókor szólsz!!! :)

Rosszindulatú Vászka 2012.09.11. 18:03:05

@Manyecska: nohát. Ez is eléggé talányos. Nem is merek belegondolni.

Asszem soha többé nem eszek pogácsát.

Manyecska 2012.09.11. 18:05:47

@Rosszindulatú Vászka: úgy értem 9 hónappal előtt, kb :D

Rosszindulatú Vászka 2012.09.11. 18:12:34

@Manyecska: aha. Ezexerint télleg úgy van, mint a filmekbe, hogy a lihegéstől lesz a gyerek. Mostmár akkor ezt is tudom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.11. 18:19:00

@Rosszindulatú Vászka: még attul is lehet, ha csunyakat sugdosnak a füledbe. ez tuti.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.11. 18:20:48

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: az mindegy, én ojat nem szokok. Én egy kalap pináér senem mondnák csúnyaságot, vagy ijesmit a számra venni. Hacsak úgy nem. Teccikérteni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.11. 18:33:32

@igi1:
Oszt kinek vetted azt a BH-t, he?

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
A pogácsától?
Hasztamannyana!!44!

Luzercica 2012.09.11. 18:54:32

Sziasztok! Csók az összes szépfiúnak.
Megfejtettétek már a gigászi jogászi csűrcsavart?

Rosszindulatú Vászka 2012.09.11. 18:55:38

@Luzercica: már régen. Azóta békávézunk.

Luzercica 2012.09.11. 18:58:29

@Rosszindulatú Vászka: Az jó! Nekem is ott jönnek a legklasszabb gondolatok elő.
És mire jutottatok? Visszafizeti a posztoló a 1,3 millát, vagy lesz szex valakinek itt ma este?
Mindkettő fogós, ravasz kérdés.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.11. 19:17:17

@Luzercica: csatlakoznál esetleg?

@Rosszindulatú Vászka: asztat bárki mondhassa meg amúgyis láttam én mán karón varjót es :D

Luzercica 2012.09.11. 19:18:54

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Igen, szeretnék, ha befogadtok. Hazardírozom, mert nem tudom, ez a 4-es vagy a 6-os Combínó.
Kérnék egy ülőhelyet.

Luzercica 2012.09.11. 19:27:00

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
Én kérek elnézést, ha azt akartam volna.
Csak lehuppanni szeretnék mellétek, de te úgy látom, nagyon szigorú vagy. Ülésügyileg.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.11. 19:29:27

@Luzercica: foglalj helyet bátran, a @Gate of the gothic-sceleton monster's throat: -ra meg ne hallgass, ő nem ember hanem valami űrbéli terminátorgyerek, oszt nem szeresse a testnedveket, mer attul berozsdál mint a bádogember.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.11. 19:29:30

@Luzercica: huppannyál csak, egészen nyugodtan, a tagfelvétel fojamatos.

Manyecska 2012.09.11. 20:06:32

Ó igen, a napi betevő, megyek is:D:P

pjotr007 2012.09.11. 20:07:15

A posztolónak javaslom, hogy még véletlenül se hallgasson a sok iq betyár kommentelőre akik láttak már a tv-ben egy ügyvédes sorozatot.
Egy szerződést nem csak az ott leírtak alapján ha nem a célja és a szerződő felek szándéka szempontjából is elbírálja a bíróság, ha oda kerül.
Mondjuk ha valakinek annyi esze van, hogy itt a homáron kér tanácsot jogi ügyben és hallgat is a kapott tanácsokra, és egy több százezres (milliós) összegnél sajnálja azt a pár ezer forintot ügyvédre, az megérdemli, hogy ráverje a bank a tartozást plussz még kötelezze 5 év üvegasztalon táncolásra Edénél...

Luzercica 2012.09.11. 20:17:32

@pjotr007: Ugyanezt írtam én is délben, de csak a szexista bejegyzéseimre válaszoltak, erre nem.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.11. 20:32:19

Hihetetlen, hogy a sok trolltól egyszerűen alig lehet olvasni a tényleges infót hordozó hsz-eket.

Állítom, ezek a trollok nyafognak a legjobban, hogy kurva Orbán, kurva Jobbik, keveset fizetnek, nincs munka, minden nő kurva.

Tessék munkát keresni, többet dolgozni, nem itt lopni a napot és trollkodni!

herk 2012.09.11. 20:32:37

@dr. Bértollnok:
"Sajnos nem csalás. Csalás a tévedésbe ejtés. A bank nem tett ilyet."
szerintem pont ezt tette. Csak olyan papirt irathatott volna alá vele, ami az aktuális szerződésre vonatkozott. Úgymond csőbe húzta.
Kb olyan mintha bekopogok egy nénikéhez, és azt mondom: csókolom itt egy ingyen autó, csak alá kell irnia a szerződést. Ja meg egy kis formaság, hogy utaljon át 10 ezer forintot a számlámra. Aztán miután átutalt és szerződést megköt, szólni, hogy hopp-jajj, a szerződés formai hibák miatt sajnos érvénytelen. No viszlát !! És köszi a 10 ezret. Ez az én olvasatomban csalás, megtévesztés. Ugy lett volna korrekt, hogy ha azt mondjuk, hogy megtarthatom a 10 rugót, ha létrejön a szerződés.

@oleszt:
"arra nem hivatkozhat, hogy nem csinált kárt a banknak, a kezességnek épp ez a lényege, ha más csinál kárt, akkor a kezes fizet. "
Ehh, a két félmondatodnak nincs köze egymáshoz :-))
"arra nem hivatkozhat, hogy nem csinált kárt a banknak,"
azalatt azt értem, hogy ha visszacsinálják az eredeti állapotot, azaz semmi a vállalása, a bank még mindig a "pénzénél van", azaz ugyanolyan feltételei vannak, mint azelőtt. Azaz az 1. szerződés áll fent, annak minden feltételével.
Úgy lenne kára a banknak, ha azt mondta volna, hogy a bank ad 100 ezret, ha felelősséget vállal. Majd ez után táncol vissza.
Vagy nyilván ha már az 1. szerződéskor is benne lett volna, hogy kell egy kezes, mert akkor az 1. szerződés csak akkor jöhetett volna létre, ha van a kezes. DE !!! Az 1. szerződés kezes nélkül jött létre. Tessék ház visszaállitani az 1. szerződés utáni állapotot.
Az érvem:
A kezes nyilatkozat megtévesztésből, vagy tévedésből keletkezett, az 1. szerződéshez semmi köze, egy jövőbeli, 2. szerződéshez lett volna köze, de az nem jött létre. Nem lehet csak úgy hozzácsapni az 1. szerződéshez, mert nem ahhoz tartozik.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.11. 20:52:49

@Anti Anyag: te egy másik blogban szívtad fel magad, itt ilyenek komolyból nem íródtak. Egyvalamit tégy már meg.. Ha ennyire okos vagy, az anyanyelvedet tanuld már meg normálisan! Nem igaz, hogy nem bántja a szemed. Hsz-okat. A teljes alak hangrendje szerint alakul a toldalékolás. Ugyanis. Faszomat a sok eszesbe.

igazságos 2012.09.11. 21:02:51

@Sün‼ ツ: @Rosszindulatú Vászka: @vénszivar:

Jó étvágyat:

[IMG]http://i47.tinypic.com/21mdk4g.jpg[/IMG]

dr. Bértollnok 2012.09.11. 21:21:30

@herk:
Az a baj, hogy nem tudjuk pontosan, mit írt alá a szerencsétlen posztoló, de én a következőkből indulok ki, okkal:
A bank a szerződésben nem kötötte ki, hogy a kezességhez szükséges a szerződés módosítása (és a módosítással járó pénzügyi kötelezettség, amit nem teljesítettek). Fordítva lehetett, a bank kért kezest ahhoz, hogy a szerződés módosítása megtörténhessen. A posztoló nyilatkozott, hogy vállalja a kezességet. innentől nem lett volna akadálya a szerződés módosításának, ez azonban az említett okok miatt nem jött létre. A kezesség azonban ettől még fennáll.
Miért gondolom ezt? A banknak jó, ha van kezes egy hitelnél, akkor is, ha eredetileg nem volt anno a hitelszerződés megkötésének feltétele. Miért kötné bármilyen feltételhez a kezesség létrejöttét, mondjuk egyszeri díjfizetéshez? Bizony mondom, valószínűleg előfeltétel volt. A posztoló aláírta a kezességről szóló szerződést, ezzel hozzájárult a kezesség bejegyzéséhez. Ez innentől már különválik mindentől.

samot 2012.09.11. 21:38:21

jackyll!
Ügyvédröl màr hallottàl?Na az jogorvosolja a problémàd!

dr. Bértollnok 2012.09.11. 21:46:00

@herk:
Visszaolvastam talán nem egyértelmű.

A szerződés módosítása több lépésben történhetett (volna) meg. A szerződés módosítás a két fél közös akaratán kellett, hogy alapuljon.
A bank számára az, hogy a kocsi üzemeltetője és a tulajdonosa (a hitelt felvevő személye) külön válik, mindenképpen előre nem látható kockázatokat jelenthet. Többlet garancia lehet a számára, hogy az üzemeltető egyben kezességet vállal. A posztoló idáig juthatott el. Az eredeti szerződésbe közös, háromoldalú akarattal bele került, mint kezes. Bármiféle módosítás csak ezután lett volna lehetséges.
A posztoló gyakorlatilag az üzemeltetéssel együtt a gépkocsi üzemben tartásának költségeit is átvette volna, ez kiderül a posztból. Ez a bank számára teljesen új helyzetet eredményez az eredeti helyzethez képest. Ez az utolsó aktus nem történt meg, mert a posztoló és (talán) a tulajdonos visszatáncolt. A kezesség azonban -sajnos- már létrejött...

Még egy fontos momentum, ami alapján a posztoló oldaláról sem teljesen kóser a játszma. A dolog szerintem az alábbi módon zajlott le. A posztoló valójában a kocsi tulajdonjogát akarta megszerezni a kocsinak. Mivel a kocsi hitelre lett vásárolva, ez csak a hitel átvállalásával, vagy annak egyösszegű visszafizetésével történhetett volna meg. Itt valami posztoló által eltitkolt szar lehetett a palacsintában. Pl. a posztoló nem teljesen hitelképes a bank szempontjából. kezes ettől még lehet, de egy hitelfelvételt (átvállalást sokkal keményebb hitelképesség vizsgálat előz meg, legalábbis mostanság. Attól tartok, itt valami bűzlik és nem a bank részéről. Nem a bank szívatta meg a posztolót, hanem az ismerőse, vagy hozzátartozója, esetleg a posztoló önmagát.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.11. 22:52:27

@igazságos: bár nem nékem dobtad, de megköszönöm. Kívánatos! Akkora HTML-kóder vagy, az volt már? Menő akartál lenni és véletlenül az is lettél!:)

vénszivar 2012.09.11. 23:07:54

@Kellemes Zérókomponista: A "részemet" neked adom. Nem "kóser" a társaság. :)

Manci néni, a szomszéd 2012.09.12. 00:05:22

@igazságos: "Az nem állapot, hogy 30 évesen is anyukámékkal lakjak, hiába keresek 110 ezret havonta, ebből nem lesz önállóan, egyedül, saját lakásom..."

De miért kellene neked saját lakás? Lehet bérelni is, sokkal olcsóbban jössz ki, mint ha megvennéd.

Drágám, nekünk is volt szép nagy házunk vidéken, aztán a férjemmel úgy döntöttünk, hogy eladjuk, az árát betesszük a bankba és elköltözünk egy szép nagy városba. Na, azóta itt élünk, albérletben. A bankba levő pénzből meg majd ha nyugdíjasok leszünk, szépen meg fogunk tudni élni, amíg élünk.

Keress szépen magadnak egy feleségnek valót, aztán két fizetésből nehogy már ne tudjatok fenntartani egy albérletet.

Tölgyasztal 2012.09.12. 07:17:02

@dr. Bértollnok: hitel átvállalásnál ha az előző tulajdonos fizetett rendesen, akkor a bank (szinte) sosem fogja engedni, hogy átadja a hitelét egy újnak, mert fél,h az új nem fogja fizetni. Emiatt mindenkit el fog utasítani,ha a tulaj hitelátvállalással próbálná eladni!

CID 2012.09.12. 07:24:25

@Manci néni, a szomszéd:

Igazságosnak feleséget ? Te tudsz valamit ? :D

vénszivar 2012.09.12. 07:41:22

@CID: Miért ? Simán ! Lángost már állítólag tud enni........
Kifog egy pasis csajt az ő méreteivel s élnek mint hal a krumplilevesben ! :):D

Teráz anya 2012.09.12. 08:36:02

@dr. Bértollnok: Egy bank mindíg törekszik arra, hogy a saját pozicióit megtartsa,vagy erősítse. Ezért előfordulhat, hogy az adósi kört megerősíti egy kezes bevonásával. Kérdés, hogy eleve ez volt-e dolgok elrendeltetése, hogy a bank kérésére kezesként, mint pótfedezet bevonásra kerüljön a posztoló, vagy a posztoló valóban meg akarta az autót szerezni. Mindkét esetre van üzenet: kezességet nem vállalunk szívességbe. Ezért valakinek fizetnie kell. Ebből előnye származhat a banknak, de a posztoló azt nem ingyenesen vállalta, így bankot emiatt lehet visszatámadni, hogy hol az ellenérték? Kezesi kötelezettség teljesítése esetén az adós helyett kifizetett összeg az adóstól a kezesnek visszajár. Tehát tessék az eredeti adós ismerős-hozzátartozót ez ügyben megmogyorózni!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.12. 10:20:48

@Manci néni, a szomszéd: már nem azért drága Manciné, de énjelenlegi nézeteim szerint mekkora ökörséget teccik mán beszélni! Jobban kigyössz, mi? Aztán akkor a albérletre ABLAKON KIDOBOTT PÉZ hol helyezkedik el a jólkijövési rangsorlistán? Mer' szerintem azon így annyira nagyon sehol.
Igi titkon leszbi. Ezt kottyantotta el Manciné. Túléljük.

igazságos 2012.09.12. 10:41:59

@Manci néni, a szomszéd: kicsit eltévesztetted a mondanivalót, egy bekezdéssel alatta, de ne zavarjon.

@Kellemes Zérókomponista: nem enged a 31-ből, az ilyenekre rá kell hagyni, legyen nekik igazuk.

110-ből 50 lenne az albi, meg ehhez jön még a rezsi, ami 20-as, minimum, akkor maradna ám nekem 30, mindez úgy, hogy ez a kereset errefelé elég szépnek számít.

De persze, olyanok, akik régen megtehették, hogy otthon maradtak háztartásbelinek, már képtelenek felfogni az új világ kegyetlenségeit. Ha lenne párom, akkor sem lehet teljes mértékben tőle függni, hiszen ő fogja a többet keresni, tehát neki valahol több lesz a követelése, ha egyszer lenne egy közös lakás, ennélfogva megint nem jönnék ki jól a dologból, csak, ha megkopasztanám alaposan, mint a fenti esetből is kitűnik.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.12. 10:57:23

@igazságos: hát ez ismerős. Amíg még kezdő kis szegény voltam nekem is volt olyan spiné aki így az agyával magyarázta, pont a fentit, csak felannyi fizuból. Mondom azt hogy? A számok mínuszban jönnek ki, édesem! Erre kuss volt a felelet. Ettől szép ez. Csak olyan okos ne lenne mindenki.
Persze ma már zsírgazdag vagyok, most mááár nincs ilyen gond.. Nem ugat senki.

igazságos 2012.09.12. 11:14:38

@Kellemes Zérókomponista: így van, meg hiteles papírt se láttál még soha.

Ez árulja el a legtöbbet egy emberről. :)

És még nem is számoltam, nekem sikerült összegyűjteni egy használt kocsira, az már megvan, annak a fenntartására is elmegy havi 20-as.

Zöldegér 2012.09.12. 11:18:48

@Kulics: Te is, meg Vászka is jól megettétek, amit a bankok sulykoltak. NEM azért vettünk fel devizahitelt, mert nyerészkedni akartunk, hanem mert NEM ADTAK forinthitelt. Sejtettem, hogy nem járok jól vele, csak nem gondoltam hogy ekkora szopcsi lesz.És mielőtt megkérded, akkor miért vettem fel, hát lakásra kellett. Valahogy nem volt szimpi a híd alja....

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.12. 11:40:05

@igazságos: jobb a ló. Az is kijön annyiból, aztán még pajtásod is van.

vénszivar 2012.09.12. 13:42:24

@igazságos: @igi1: Akkor, most hogy........élsz anyádék nyakán !?!

igazságos 2012.09.12. 14:01:36

@vénszivar: most kecót nézünk a tesómmal közösen Budapesten.

Talán még fel is veszünk hitelt. :)

Amúgy most 20-ig beszállok a rezsibe otthon, 60-at meg félrerakok. Havi 20-at meg elköltök kajára, ennyiből elélek vígan.

2012.09.12. 14:23:33

@Zöldegér: bankszakmában dolgozok, nem szoptam be semmit, látom a szitut világosan és sajnos nem mondasz igazat. Voltak bankok ahol adtak forint hitelt, csak magas volt a kamata. Te vagy meg se próbáltál utánajárni ennek több banknál, vagy valami hitelképességi ok miatt nem kaptál.
De hazugság, hogy nem volt forinthitel.
Volt.

Zöldegér 2012.09.12. 14:35:45

@Kulics: Jah, volt. Tényleg. Az OTP ajánlatára míg élek, emlékszem. A párbeszéd kivonata:
- Jó napot, lakáshitelt szeretnék.
- Milyen összegre? Használt, vagy új lakás?
- Kb. 8 millió, és használt lakás.
Ügyintéző hátradől, valamit kopácsol a számológépén.
- 8 Millió? Azt felértékeljük 5,6 millára, annak a felét kaphatja.
- Az csak 2,8 millió. nincs 5 millióm.
- Vegye fel személyi kölcsönben.
- Adnak 5 milló személyi kölcsönt???
- Nem.

Ennél ényegesen megalázóbb volt, felnőtt ember létemre sírva mentem hazáig...

Zöldegér 2012.09.12. 14:42:01

@Zöldegér: Ja, mindez 2006-ban volt, akkor már a bankok érzékelhetően nyomták a devizahiteleket. Valószínűleg ők már tudták, hogy jól fognak járni vele.

igazságos 2012.09.12. 14:43:36

@agresszív kismalac: a saját tesód csak nem basz át. :)

Xezs 2012.09.12. 16:13:54

@igazságos: Azért ezt te is túlgondolkodtad azzal, hogy 20 millára 420 ezer a törlesztő. Egyrészt minek 20 milla, másrészt a törlesztő az aktuális kondíciók és a futamidő függvénye, harmadrészt ezt a 420 ezret csak hallottad, így nem releváns info.

Ha lejjebb adod az igényeidet akkor találsz 7-10 millió között lakást, persze panel, de nem putri. Akár még felújítottat is.

Persze 110 ezerből még ez sem fog összejönni. Kell egy szövetséges, ami a legtöbb esetben az ember nője/hapsija.

Xezs 2012.09.12. 16:15:24

@Zöldegér: Többen is elsütötték már ezt, és ne haragudj ha nem hiszem el. Anno 2007-ben nekem elémrakták a HUF és a CHF hitel kondícióit is. Legfeljebb nem mindegyik bank foglalkozott HUF hitelezéssel, de bőven akadtak olyanok, akik igen.

Xezs 2012.09.12. 16:17:35

@Zöldegér: Ez mitől megalázó? Meg mit kell ezen sírni? A hitel nem jár alanyi jogon. Vagy adnak, vagy nem. A banknak joga van eldönteni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.12. 17:33:12

@Xezs: haggyad, ő egy nő. A nők könnyen sírnak. Mondjuk vicces lehetett. Felvételt megnéznék róla.:)

igazságos 2012.09.12. 20:40:52

@Xezs: már kinéztünk egyet, 14 millás a lakás, foglaló is elintézve.

Ez a szomorú, annak kéne természetesnek lennie, hogy EGYEDÜL, a saját fizetésedből tudd biztosítani a törlesztést, nyugaton is így megy, nem mással összeállva.

Minden jó lakást AZONNAL, két héten belül elvisznek, nincsen itt válság, sok jó lakásról lemaradtunk.

Xezs 2012.09.12. 22:47:33

@igazságos: Annak kéne természetesnek lennie igen, de nem így van.

Azt azért nehogy elhidd, hogy ez nyugaton is így van, mert pl. Londonban kibaszott drága egy ingatlan, ott mindenki bérel és a legtehetősebbek vesznek csak.

Mondjuk nyugaton teljesen más a bérlés kultúrája, ott képesek leélni egy életet egyazon bérelt lakásban és a tulaj nem gecizik mint itt nálunk szoktak egyes tulajok.

2012.09.13. 11:23:38

@Zöldegér: a "felértékeljük 5.6 millára" szöveg miatt érthetetlen a történeted.

Egy 8 milliós lakást akartál 100% hitelre megvenni ???
Vagy egy 20 milliós lakáshoz kellett volna még 8 millió hitel a meglevő 12 milliós önerődön felül ???

A bank nem hülye, kockázat elemzést végez, az ingatlanárak nagyokat változhatnak ezért a biztosítéki értéket kisebbre veszik mint amire te értékeled a lakásodat és csak kevesebb hitelt adnak. A sok bedőlt hitel miatt jó nagyot zuhantak az ingatlanárak például. és te sem tudsz megszabadulni a túlértékelt és túl sok kölcsönnel terhelt ingatlanodtól.

8 millió kölcsön az elég durva dolog, ahhoz komoly jövedelem és biztosíték kell. Miért nem tudsz addig nyújtózkodni ameddig a takaród ér ?

Persze könnyű mindig másokat lehülyézni, mintsem a saját igényeink és lehetőségeinket felnőttként reálisan felmérni.

2012.09.13. 11:27:43

@igazságos: NEM, a világ nem arra készült hogy minden ember atomizáltan EGYEDÜL éljen, külön lakással, külön kocsival.
A világot CSALÁDra találták ki, két emberre, egy párra akik egymást segítve, ketten oldják meg az élet nehézségeit.
Ma már az emberek nem hajlandók alkalmazkodni, önzőek és kapzsik lettek.
Agymosás jön mindenhonnan: MERT MEGÉRDEMLED.
aki meg ezt beszopja az frusztrálódik. Ennyi.

igi1 2012.09.13. 12:47:13

@Kulics: nem láthatsz bele a másik helyzetébe, hogy oszthasd az észt, amúgy meg nagyon a keserűség beszél belőled.

Az ember meg törekszik arra, hogy NE MÁSOKTÓL FÜGGJÖN, ennyi. Van, aki megteheti, van, aki nem, van, akit így neveltek.

Odamondogathatok én is, de az ember nem tökéletes. Mindenki a saját sikerének kovácsa, én ebben látom a boldogulást.

2012.09.13. 13:29:04

@igi1: a világ történelemben a mi XX. századunk kivételével soha nem akartak az emberek magányosan, egyedül élni, egyedül külön ingatlanokat és egzisztenciákat fenntartani.
Mert az ember társas lény és az állatvilágból való kiemelkedését annak köszönhette, hogy társaságban élt és átadta a tudását másoknak.
A XX század végi fogyasztói társadalom termelte ki azt az agymosást, hogy jó egyedül lenni, jogod van hozzá hogy ne függj senkitől, megérdemled...satöbbi.
Olyan okból, hogy az atomizált tömegek arányaiban többet fogyasztanak mintha családban élnének.
De ez messzire vezet, nem ismerem a konkrét kommentelőt, csak ezek a gondolatok jutottak eszembe róla.
Nem konkrétan rá akartam kihegyezni, hanem jelenségről beszéltem.
De ez már messzire vezet.

Xezs 2012.09.13. 13:44:29

@Kulics: amúgy egy csomóan akik egyedül élnek, vágynak egy társra csak valami gebasz van velük és sehogy sem jön össze. Nekem legalábbis vannak ilyen ismerőseim.
süti beállítások módosítása