Tékozló Homár

Csöcsmenza a Liszt Ferenc téren

2012.09.17. 17:10 | jackyll | 445 komment

hooters.jpg

Mint ahogy az a nagyvilágban köztudott, a Hooters nem a kajájáról híres. Dr Dzsásztisz is ezzel szembesült az alig egy hónapja megnyílt helyen:

Két alkalommal is teszteltem a magyar Hooterst, azaz az első csalódás után adtam neki egy második esélyt. A tapasztalatom szinte minden területen negatívak. Kezdhetünk az étlapokkal, amik kritikán aluli állapotban vannak 2-3 hét nyitva tartás után, szakadtak és koszosak. Ha ilyen gyorsan kopik, akkor nincs mese, cserélni kell. A zene annyira üvölt, hogy a rendelést is emelt hangon kell leadni. Az asztaltársakkal beszélgetni sem lehet normál hangerőn. A pincérlány második alkalommal már 1 percet sem töltött az asztalunknál az order felvételén kívül.

A „főétel” előbb érkezett, mint az előétel. Ez elfogadhatatlan. Az ételek minősége alig veri a mekit és börgert, de meg sem közelíti pl az Iguanaét vagy a Hard Rock Cafét. A burgonya hideg volt mindkét alkalommal. A majonéz, ketchup is az egyik legolcsóbb piacon kapható termékcsaládból származik. Mondjuk adagolókba sincs átrakva. Az asztal közepén kap helyet egy nagy henger, újrahasznosított (barna) papírtörlő, ami borzasztóan néz ki és a nedvszívó képessége is csekély. Desszert nincs.

Hát mit is mondhatnék igazán…. ha ez a „menza” nem a lisztferenc téren lenne, akkor hamarosan le is húzhatná a rolót, de így túlélhet pár évet, bár a 60 lány nagy része fölösleges lesz…

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.17. 17:12:11

Dr Dzsásztisz!

Nem lennék a hejedben.

Leadfoot 2012.09.17. 17:13:12

Order felvétele? Te nem beszél mádzsár?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.17. 17:14:34

Pörögjünk. Leállás szélin a homár!

Leadfoot 2012.09.17. 17:14:50

Egyébként meg buzievagy? Ha jót akarsz enni, akkor miért olyan helyre mész, ahol köztudottan a csecsek miatt van felár, a táp meg maximum a semmi extra kategória?

Anomalocaris (törölt) 2012.09.17. 17:17:17

Azon a képen ott, egy ló nyaka látható? A hormonrabok gondolom úgyis csak az emlőket nézik.

Anomalocaris (törölt) 2012.09.17. 17:20:33

17-edikén, 17:17:17-kor ment a kommentem. Na ezt próbálja valaki utánozni.

cicmen (törölt) 2012.09.17. 17:33:38

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: 17-edikén, 17:17:17-kor ment a kommentem. Na ezt próbálja valaki utánozni.

Na figyelj!

Dr. Körömlakk ® 2012.09.17. 17:34:43

mindig a buta férfiakra építeni, nem nagy biznisz.

cicmen (törölt) 2012.09.17. 17:34:44

@cicmen: Mellé ment! Tényleg nehéz! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.17. 17:36:13

leesett a zorder?
akkor fel kell venni, akarmilyen hangos a music
igen a hooters az ez
atlagos kajak
nagy mellek
rovidgatyak
es nincs adagolo a kecsaphoz
gyiorsetterem csocsotbamuloknak
joreggelt kialtok:)

Dr Gregory House 2012.09.17. 17:40:01

Ide nem zabálni megyünk.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.17. 17:43:28

@hagyma: fogdosni is lehet, vagy csak nyálat csurgatni? Mármint fejlettebb országokba.

cicmen (törölt) 2012.09.17. 17:44:30

M@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Ezek tintahalkarikák? Nem! Panírozott fitymának nézem!

cicmen (törölt) 2012.09.17. 17:47:30

A „főétel” előbb érkezett, mint az előétel.

Aki zsírpapíron szervírozott hagymakarikákat eszik, annak nem mindegy? Ez valami szar gyorsétterem! Mit akarsz?

Anomalocaris (törölt) 2012.09.17. 17:48:48

@cicmen: És az a fehér cucc a tálkákban akkor ejakulátum?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.17. 17:51:05

@Rosszindulatú Vászka: francba lebuktam. belémlácc mán megint.

@cicmen: én is ezen gondolkoztam. biztos a hotdogot is késselvillával tolja, ezüstszervizzel, kizárólag herendi tányérról.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.17. 17:54:42

nagyon várom már igasságost! majd kiderül aztán, hogy ennek a hookers-csajnak itt nincs is rendes nagy melle.

Szarazkoro 2012.09.17. 17:54:44

Sima csocsbambulo, a kaja csak korites, hogy nehogy ma' ingye' bamuld! Mi az mozi???? :DD

Szarazkoro 2012.09.17. 17:55:55

Nomeg a lanykak sem a tudasuk miatt vannak ott! Akkor mar inkabb Tacobells, ott a kaja 1 fokkal jobb.....

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.09.17. 17:57:07

Poszt-tolot lehet mar?
Nehezedre esett volna leirni az order szo helyett a rendeles szot? Ugye, hogy.

Udv: Kiddy, aki nem sikeres ember, mert nincs ekezet a reeem okos smartphone-jan.

cicmen (törölt) 2012.09.17. 17:57:54

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: És az a fehér cucc a tálkákban akkor ejakulátum?

Nem! Az fehérfolyás! :)

igazságos 2012.09.17. 18:00:02

Nekem ennél nagyobb van.

igazságos 2012.09.17. 18:01:22

Amúgy: a csaj hajszálai hogyhogy nem hullottak a kajára? Azért egy felszolgálásnál erre figyelni kellene, vagy a vendég úgyse azt nézi, mi van a tálján?

cicmen (törölt) 2012.09.17. 18:02:17

@Dr. Körömlakk ®: mindig a buta férfiakra építeni, nem nagy biznisz.

Hát a képen látható Ági elém is le tudna tenni akármilyen szart! :) Tuti hogy csak öt perc múlva térne vissza az agyamba a vér!
A viccet félretéve nem tudom mire jó ez! Ha ezirányban akarok nézelődni, akkor az úgynevezett peepshowt keressem fel!

igazságos 2012.09.17. 18:03:30

A másik, figyeltétek? Direkt kisebb melltartót vett fel, ami miatt nagyobbnak tűnnek a mellei, ami látszik a kilógásból is. Ez meg csalás ám.

cicmen (törölt) 2012.09.17. 18:04:17

@igazságos: Nekem ennél nagyobb van.

Az jó! Na tessék! És a férfiak a méretmániások! :)

igazságos 2012.09.17. 18:04:53

@cicmen: dehogynem, a kurvák is jól élnek, pláne a luxuskurvák. Csak ki kell fogni az aktuális hatalmon lévő politikai nagykutyát, meg királyi herceget, mint Harry-t. :)

szerintem te meleg vagy, ha ilyen nem izgat fel

cicmen (törölt) 2012.09.17. 18:05:58

@igazságos: Direkt kisebb melltartót vett fel, ami miatt nagyobbnak tűnnek a mellei, ami látszik a kilógásból is. Ez meg csalás ám.

Mondták hogy lassú a kiszolgálás nem? Addig nőtt meg a csaj melle amíg elkészültek a hagymakarikák! :)

igazságos 2012.09.17. 18:07:05

@cicmen: vannak itten trükkök.

Az igazi melles csaj meg nem szorul arra, hogy felszolgáljon ilyen helyen.

cicmen (törölt) 2012.09.17. 18:07:19

@igazságos: szerintem te meleg vagy, ha ilyen nem izgat fel

Azt hittem ezt a hetet megúszom anélkül hogy lebuziznának! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.17. 18:11:10

@Rosszindulatú Vászka: lehet fogdosni is , de elvisz a rendor
buntetes merteket nem tudom
de nem eri meg
nyalcsorgatashoz nem ertek

Anomalocaris (törölt) 2012.09.17. 18:13:22

@igazságos: Nem mindneki hormonrab. Engem például jobban érdekelnek azok a tintahalkarikák.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.17. 18:14:10

@igazságos: miert, egy jo mellu csaj csak kurva lehet? felszolgalo nem?

igazságos 2012.09.17. 18:15:49

@hagyma: egy jó csaj eltartassa magát, vagy jobb melót szerez magának

nem kell mindig a rosszra gondolni elsőként

igazságos 2012.09.17. 18:17:22

@cicmen: ugye, hogy nem.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nem szédelgünk ám, különben meg neked szagra kéne menni, nem a kinézetre. :)

vénszivar 2012.09.17. 18:17:43

Az egész világon minden szart a női mellek segítségével akarnak eladni !
A sok nőhiányos nyomorék bemegy szart zabálni, lát két nagy csöcsöt s képes kiadni érte 3-4X-es lóvét.......

@igazságos: ne csak a szád járjon, fotót.
cicment meg ne buzizd, mert megint össze omlik.

igazságos 2012.09.17. 18:19:23

@cicmen: nekem volt meleg macskám :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.17. 18:19:32

@igazságos: teged ki tart el?
mi bajod van a pincerseggel?
jobb melot mellmeretre adnak?
megannyi kerdes

cicmen (törölt) 2012.09.17. 18:23:11

@vénszivar: cicment meg ne buzizd, mert megint össze omlik.

Kezdem megszokni.

cicmen (törölt) 2012.09.17. 18:24:15

@igazságos: nekem volt meleg macskám :D

Tangát hordott a kandúrod? Vagy mi?

régebb óta vagyok Subban mint te 2012.09.17. 18:26:21

Sose éljek ilyen nyomorban, hogy ide kelljen mennem enni.

igazságos 2012.09.17. 18:26:31

@hagyma: itthon nem fizetnek annyit, mint nálatok, kint, plusz ott meg tudják fizetni az étterembe járást.

A férfiak meg mindenhol a világon ugyanúgy működnek, mint ahogy a nők is.

Nőknél házasság, gazdagság, pasiknál szex, gazdagság az alap.

Szex, csöcsök ömlenek ránk mindenhonnan, ezzel adnak el mindent a világon.

A kinézet, meg a külcsín a legfontosabb, adni kell magadra, mert, ha nem, nehezebben érvényesülsz.

vénszivar 2012.09.17. 18:26:56

@cicmen: Vagy "csak" nem akart lefetyelni........

cicmen (törölt) 2012.09.17. 18:27:28

A pincérlány második alkalommal már 1 percet sem töltött az asztalunknál az order felvételén kívül.

Out of order! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.17. 18:27:30

" A pincérlány második alkalommal már 1 percet sem töltött az asztalunknál az order felvételén kívül."

Igen, ez hiba.

Most őszintén, te kajálni mentél oda?
Kis naív :)

igazságos 2012.09.17. 18:28:52

@cicmen: fehér kandúr macska a fekete kandúrra bukott, folyton a hátán lovagoltatta magát.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.09.17. 18:29:09

Ember!
Ezek az "ettermek" nem arrol hiresek, hogy jo a kaja.
Hanem a cickok miatt.

igazságos 2012.09.17. 18:30:44

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: szegény, nem érti, hiába magyarázod neki.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.17. 18:34:26

@ColT: >>" A pincérlány második alkalommal már 1 percet sem töltött az asztalunknál ... te kajálni mentél oda?<<

Na! Most mondta, hogy a pincérlány miatt.

Valószínűleg erős a kisugárzása.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.17. 18:36:59

@vénszivar: Na de ha kocsit mosatol, és ugyananntiba kerül, akkor az automatát választod, vagy ahol a dögös csajok topleszben nyomják? Nem azért megyek oda, de van egy hozzáadott érték. Na persze, nem 3-4x árért.

vénszivar 2012.09.17. 18:38:35

@atpijkamo: Létezik az még s hol ?:)

mediacapic 2012.09.17. 18:38:55

Ezt is sikerult magyarositanunk....:(((

Facehugger 2012.09.17. 18:43:17

Az Iguana mint mérce? Na ne. És sokkal rosszabbak a csöcsök, mint itt. Ha szart akarok, én inkább egy jó csöcstől várom.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.17. 18:44:58

@vénszivar: Hát nem ebben a gazdasági helyzetben. Csak álmodik a nyomorom...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.17. 18:46:29

@cicmen: :D Ja.
Dolgoztam :(

@atpijkamo: Mondjuk ez esetben azért jogos, ha csak 1 percet ment oda :D

Dr. Körömlakk ® 2012.09.17. 18:46:35

@cicmen: az, hogy a világ pénz meg kurvák kérdése. a többi meg szopás. nem? de.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.17. 18:48:24

Ne végre, egy szakmai poszt!

Még mindig ingyenes a mammográfia nálam!!!

Dr. Körömlakk ® 2012.09.17. 18:48:40

@igazságos: igen, tudjuk. még mindig a melleiddel kampányolsz?

vénszivar 2012.09.17. 18:50:58

@atpijkamo: Kevesled a nyugdíjad ?

Holnap, még akár félmeztelen lemosom neked én is, de bent kell, hogy ülj s hegesztő pajzsba, nehogy megvakulj.

blaubner 2012.09.17. 18:51:39

"...Az ételek minősége alig veri a mekit és börgert..." -- azok szvsz nem rosszak, ha ez jobb azoknál, akkor túl rossz nem lehet. mármint az ételek minősége, mert a többi - az alapján, amit írtál - elég gagyinak tűnik, továbbra sem vágyom arra, hogy kipróbáljam.

vénszivar 2012.09.17. 18:53:17

@Sün‼ ツ: A csak úgynevezett "férfiaknak" is ?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.17. 18:53:25

Amúgy jó a foto!
Micsodi dudák, apám,micsodi dudák!!!
A Lájos kommentálta már az esetet?

pjotr007 2012.09.17. 18:53:49

Azt felejtik el a zemberek felénk, hogy a Hootersbe járni Amerikában a legalját jelenti, mind dolgozni, mint enni, nem véletlen, hogy még az amcsi sorozatokban is pejoratív jelző, ha valaki a didibárban dolgozik.
Csak itt felénk tudják ezt extra felárral eladni, a pocsolya túloldalán azért kellenek a nagy csöcsök, hogy egyáltalán valaki bemenjen megenni a szart amit adnak...

Dr. Körömlakk ® 2012.09.17. 18:56:12

hehhe most nézem, azok purhab-karikák, töggáz :D

Dr. Körömlakk ® 2012.09.17. 18:57:26

@pjotr007: meg azért, mert mi itt még mindig abban az agymosott tudatban élünk, hogy ami amcsi, az csak valami csodajó dolog lehet, és tessék rá szájtátni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.17. 18:58:11

@ColT: normalis ember kajalni megy oda
tok atlagos hamburgerek, csirkek es seefood van
csak mas a filingje mint a tobbi gyorskajaldanak
azt gondoltam 15 ev folott senki nem megy valahova, hogy rovidnadragos, T-shirtes csajokat bamuljon
ez egy etterem, a lanyok oltozetetol mas, mint a tobbi
es ennyi
egyszer voltam eletemben, mert az volt akkor a legkozelebb, de kicsit dragabban mashol sokkal jobb kajat kapok

@igazságos: en azt kerdeztem, ki tart el a szep nagy csocseiddel?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.17. 18:59:32

@vénszivar: :)) Anyád! Erre kibukott belőlem az esti kakaóm. Most takariccsad is fel!

vénszivar 2012.09.17. 18:59:56

@pjotr007: Ezt beszéld meg hagymával az ááámerikai..........dél ááámerikai ! Vagy közép v. észak. faszom se tudja s nem is érdekel.:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.17. 19:00:38

@pjotr007: hat ritkan vallalnak egyetemistak itt munkat
nade van aki kurvanak megy
ez azert jobb
a legalja az tulzas, de normalis identitasu embiknek nem celponja az tuti
de mukodik mar evek ota

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.17. 19:01:35

@Dr. Körömlakk ®: Áh! Már lekörözött @cicmen: Igyekezz jobban! Tőled többet várunk.

vénszivar 2012.09.17. 19:04:58

@atpijkamo: Baszki a nejed tett valamit a kakajódba, mert halálra dicséred @cicmen: -t s talán , mintha engem "is".
Mi vagy te? béka bíró ?!
Már készülsz csicsikálni ? Jó éjt, majd 24 óra után !:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.17. 19:06:36

@vénszivar: Nah, megint tudok levegőt venni. Szóval.

Bemegy a bácsika a dokihoz. Az mondja, hogy félmeztelenre vetkőzzön le. ... Aztán majd hanyatt esik, mert az deréktól lefelé csinálta.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.17. 19:06:43

@Sün‼ ツ: a lajos nem jut szóhoz azóta se! :D @Dr. Körömlakk ®: rántott macskaszarnak tűnt, de lehet télleg purhab.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.17. 19:11:33

@vénszivar: Haggyátok már egymást! Két kitűnő ember, és ilyen segg. Én meg mehetek a békabírósággal a faszba, hatásom nincsen rátok, ekkora leégést... Na, felejcsük el!

Csak lazítok az egész napos munka után. Egészen elfeküdtem a baloldalam. Nem tudom, a görögök hogy csinálják. Biztos nem alszanak olyan mélyen a szieszta alatt. Még sokat kell gyakorolnom.

vénszivar 2012.09.17. 19:15:17

@atpijkamo:) Volt egy kollégám, egy vállalati hétvégi buli után négyen, öten fürödtünk éjjel, no rajta kívül mindannyian elájultunk. A térde fölött 3-4 cm- ig ért a botja. Akik ott voltunk az éjjel egy percet sem aludtunk. Ha már akkor lett volna tek, valszeg kihívjuk...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.17. 19:15:48

@igazságos: "eltartassa magát, nem kell a legrosszabbra gondolni? "

ha egy nőt eltartanak, az miért jó? jahogy akkor lehet parancsra szopni? vagyhogy?

az kb. a legrosszabb előtt levő utolsó kategória.

Xezs 2012.09.17. 19:17:38

Az order felvétele? Magyarul meg elfelejtettél, basszájba?

vénszivar 2012.09.17. 19:20:08

@atpijkamo: Nem eszik olyan forrón a kását. Úgy vettem észre, hogy normális igyekszik lenni ezért én szóltam hozzá, jól fogadta s ha nem is beszéltük át, de TALÁN rendbe.......
Te jól csináltad, felterjesztelek egy Nobel plecsnire. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.17. 19:22:13

@vénszivar:
Kizárólag női hölgyeknek!

@cicmen:
Kérek két dudaburgert, főúr!

igazságos 2012.09.17. 19:22:43

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: a fantáziádra bízom.

Egy igazi csajnak meg dugnia se kell, máris garantált neki a jobb állás, enélkül is.

igazságos 2012.09.17. 19:23:52

@atpijkamo: én a mellem alatt tartom magam, úgy alszok, mintha fekvőtámaszoznék. :)

Xezs 2012.09.17. 19:24:12

@vénszivar: Baz, ti egymás faszát nézegetitek?

igazságos 2012.09.17. 19:24:53

@hagyma: kis kíváncsi-fáncsi, szinte látom, ahogy járnak az agyrugóid.

pjotr007 2012.09.17. 19:25:19

De érdekes módon az árak stimmelnek a kintiekkel, egy Buffaló chiken odaát olyan 7-8 dollár körül lehet, itt 1750,

Dr. Körömlakk ® 2012.09.17. 19:25:34

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: higgyé nekem, mer a cöccögős építőipari, amúgy alacsony íkújú munkásokra épül a biznic. szal purhab.

igazságos 2012.09.17. 19:26:44

@pjotr007: ezt csak a keserű nők mondogatják, meg a 30 éves házasságban élő nős pasik, akiknek még ránézni is tilos egy ilyenre, mert a feleségük eltángálja őket. :D

Nem kell ezt komolyan venni.

igazságos 2012.09.17. 19:28:23

@Dr. Körömlakk ®: szerintem inkább a szanaszét szálló hajszálai a gáz. Ilyet egy minőségi étteremben nem engednek, kibontott hajjal felszolgálni.

@hagyma: nálatok a hajléktalan is eléldegél.

Xezs 2012.09.17. 19:29:28

@igazságos: Az ilyen eltángálós dolgot sosem értettem. Miért ne lehetne megnézni egy szép mellet?

Ha egy nő ilyesmin berág, tulajdonképpen elismeri azt, hogy önbizalomhiányos és nem tartja magát legalább olyan szintű nőnek, mint egy ilyen melles.

Szűcslaci 2012.09.17. 19:29:36

@pjotr007: bocs mindenkitől, de itt is a legalja...milyen egy nyomoronc, sivár pattanásos kocka az, aki képes szart enni azért, hogy dinnyényi mellnek látszó hús/plasztik lufikat bámuljon, továbbá mekkora tapló lúzer az, aki a rövid látvány és a várhatóan szarizű szar miatt még írásban reklamál is. Tessék normális barátnőt keríteni, akinek normális melle és ehető főztje vagyon.

igazságos 2012.09.17. 19:30:05

Amúgy felkötött hajjal még feltűnőbbé lehet tenni a melleid. Így, kibontva inkább elrontod a benyomást, amiért egy ilyen hely vezetőjeként büntetnék.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.17. 19:30:36

@Dr. Körömlakk ®: hát én még sose jártam ilyen csöcsbárba, de mostmár lehet benézek eccer. márcsakhogy okuljak az igazi világról, meg hogy igazándibul hogyisvannak a dolgok.

meg meg is vagyok hasonolva
aszittem a jó munka az olyan, ahol nem kell a bimbajomat mutogatni, de már látom esse igaz.

Xezs 2012.09.17. 19:30:40

@igazságos: Na már kezditek ezt a női kivagyok-dolgot. Nem tökmindegy milyen a haja?

Amúgy meg a hajléktalan nálunk is eléldegél. Ha nem éldegélne el akkor halott lenne és nem látnád az utcán.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.17. 19:31:01

@Xezs: Ez egész alul volt. Tucc te jobbat.

Na szóval ha fiúkák nudiznak, akkor mindnek be van kötve a szeme, nehogy meglássák egymás bránerét, mert az nem trendi és mindig orra buknak ezért.

Nem kell félni egymástól, attól hogy meglácc egy szőrös segget, nem leszel rögtön buzi. És ha az leszel, kit érdekel, szabad világban élünk.

igazságos 2012.09.17. 19:31:18

@Xezs: na látod, ezt én se értem, én is megbámulok egy jó pasit. Nem vagyunk vakok.

Valahogy csak mi nők, tudunk cirkuszolni ezért.

vénszivar 2012.09.17. 19:31:25

@Xezs: Á ! dehogy. Csak majd kiverte a szemünket. Kíváncsi lennék, bárkire, hogy ki hogyan reagálta volna le.......
Mi egész éjjel röhögtünk. Kínunkba vagy nem !?!:)

igazságos 2012.09.17. 19:34:02

@atpijkamo: ne többet, kezded elárulni magad ám.

Xezs 2012.09.17. 19:34:12

@igazságos: Fatökű férfiak is cirkuszolnak ilyenért, megnyugodhatsz. Az emberi szerencsétlenség nemfüggetlen.

@vénszivar: Én mondjuk pont leszarom hogy kinek mekkora a pöcse. De ti tudjátok mire van igényetek, nem szólok bele :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.17. 19:34:28

@Szűcslaci: az olyan csajok nem járnak ilyen nyomoroncokkal, mint a posztíró. 22-es csapdája.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.17. 19:37:13

@vénszivar: majd kiverte a szemed? hát nem szabad olyan közel hajolni hozzá!:D:D

vénszivar 2012.09.17. 19:37:53

@Xezs: mért értetlenkedsz ? ez egyszeri eset volt. pl. egy szegény púposra is oda "esik" a tekinteted, no léptem.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.17. 19:38:18

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
de igaz. csak a csökkentelméjűek hiszik azt, hogy a mellük a világ közepe bazmeg. na.

igazságos 2012.09.17. 19:38:27

@Xezs: bizony, lehet, aszott, vén és ráncos, meg lekonyuló, meg kicsi is, ha a pénztárca meg vastag. :) Bár már ez semmire se garancia, a mai világban, sajnos.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: a hülyéknek igenis van pénzük, ezért a poszternek is lehet barátnője, sőt, ezért még ezt is elnézheti neki.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.17. 19:38:27

Nem értem, most a csöcsért mentél oda vagy a kajáért.

Ja, hogy, mindkettő jó legyen? Nősülj meg, van egy elég hosszú pillanat, amikor a kaja is jó és a csöcs is:)

igazságos 2012.09.17. 19:39:40

@Dr. Körömlakk ®: az viszont igazolt tény, hogy a női mellekkel sokkal többet el lehet érni, minden téren, még ha a világ közepe túlzás is.

Ugyanúgy, mint az, hogy egy nőnek adnia kell magára.

vénszivar 2012.09.17. 19:40:13

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ez igaz, de neked a néhai max. 34 fogadat is egyszerre kiverte volna. De ott a 0,5 pont !:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.17. 19:40:31

@igazságos: Te is fóbiás vagy? Csajok nem szoktak. Mi baj van abba, ha valaki homokos? Már úgy értem, addig, amíg nem dörgöli az orrod alá. Nincs homokos barátom, de biztos érdekes lenne, egy másik szempontot is látnék. Volt itt a homáron bevallottan buzi, sajnos nem maradt. De mindegy is, sok fasz kicikizte volna.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.17. 19:40:45

@ColT: kurváké is hidd el... sajnos. na mindegy, vidámkoggyunk, mer elmúlt a derékfájásom!

cicmen (törölt) 2012.09.17. 19:41:44

@igazságos: na látod, ezt én se értem, én is megbámulok egy jó pasit. Nem vagyunk vakok.
Valahogy csak mi nők, tudunk cirkuszolni ezért.

De ha apunak úgy feláll a dudákra, hogy akár az összes tányéron levő hagymakarikát fel lehetne tenni a cerkájára, akkor csak rámordulsz! :)

Dr. Körömlakk ® 2012.09.17. 19:41:56

@igazságos: hát nemtom, én nem a melleimmel érem el amit akarok, csak szimplán szépek :P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.17. 19:41:59

@igazságos: összefoglalhatlak? nagy csöccsel keresek gazdag pasit, aki eltartana. lehet hülye is, mint a segg, lényeg a lovetta.

valamit kihagytam?

Dr. Körömlakk ® 2012.09.17. 19:43:33

@igazságos: kibaszott jól nézne ki ezekkel a didkókkal meg egy szocreál surdás hajhálóval, esetleg kiskendővel.

igazságos 2012.09.17. 19:44:42

A külcsín a legfontosabb, utána jön a belbecs, az okosság.

És ez nem felszínes, vagy hiúsági ok, pusztán tény, az már más kérdés, hogy ez miatt én is szívok.

Amikor kövérebb voltam, és most, amikor már fogytam pár kilót, igenis, érzi az ember az előnyöket, hogyan bántak az emberek vele kövérként, és hogyan bánnak velem most.

Úgyhogy, aki azt mondja kövéren, hogy ő is boldog így, az hazudik.

igazságos 2012.09.17. 19:46:03

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem, hacsak azt, hogy ha lehet, ne futtasson mást rajtam kívül, mondjuk, erre mellettem nem lenne szüksége. :)

Én mondom, az volt a korábbi hibám, azért nem találtam pasit se, mert túl alacsonyra tettem az igényeimet.

Na, de ezután...

igazságos 2012.09.17. 19:47:09

Amúgy meg, nem lehetne nyitni olyan éttermet, ahol izmos pasik szolgálnak fel?

A nők többen vannak, plusz a pasik se lennének féltékenyebbek.

Xezs 2012.09.17. 19:47:25

@atpijkamo: Persze hogy cikizték volna. Azt írtad, téged is csak addig nem érdekel, amíg nem dörgöli az orrod alá. Na fórumon (vagy bárhol) bevallani pont az orrod alá dörgölés esete.

De inkább ejtsük a témát, az ilyesmi végeláthatatlan kommenthalmot eredményez és semmi értelme sincs.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Van valami probléma ezzel? Én is akarok egy gazdag nagycsöcsű nőt aki eltart de ezt már úgy látom hogy régesrég elbasztam.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.17. 19:47:47

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: gyere a nénihe, én mindég megnyugtatlak majd :D

vénszivar 2012.09.17. 19:48:03

@igazságos: Süss inkább lángost v. sütiket. Eddig állati finom volt mind.
Főleg a lángos, amire, anno meghívtál.

tintamin 2012.09.17. 19:49:20

"Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk."

Illetve:

"Ezeknek jó lesz a szar is!"

Ha mellet-segget ment nézni a posztoló, mit törődik a kajával?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.17. 19:49:49

@igazságos: nem láttál még féltékeny pasit közelről. kb. a szemetet se lehet levinni tőlük nyomkövető gps karszalag nélkül a csuklódon.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.17. 19:50:42

@Xezs: Titkoni hülyeség. Az nem orr alá dörzsölés. Én fió vagyok. Ezzel a kijelentéssel még nem támadtalak meg, nem ez folyik a csapból is.

Oké tesó, megint nem egyezünk, szuper!

igazságos 2012.09.17. 19:51:09

@vénszivar: pogácsát kaptál, kuss.

:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.17. 19:51:50

@Dr. Körömlakk ®: Ha pénz van, van kurva :D

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Pedig örüljön, hogy nem neki kell :D
De nagy baromság. Ha el akar hagyni, elhagy. Ha meg akar csalni, megcsal (mindegy, melyik fél vagy a kapcsolatban).

igazságos 2012.09.17. 19:53:32

@Xezs: szegényke, ma nem érti, nincs formába. Ne is magyarázd neki.

@ColT: a hülyéknek van sok pénzük, és jut kurvára is, örök igazság.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.17. 19:53:34

@vénszivar: osztán nem fogott ott magánál örökre? nem teccettél neki, vagymosteztígyhogy?

@Dr. Körömlakk ®: majd gyüvök szipogni. mostanában sok itt a szomorúság. hüpp.

vénszivar 2012.09.17. 19:54:47

@atpijkamo: Nemrégen, még ikrek voltatok.
Akkor akartam is írni, hogy talán egypetéjűek. Jól tettem, hogy nem pofáztam bele.:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.17. 19:56:02

@ColT: ez így van. de mégis görcsösen ragaszkodnak a totális kontrollhoz. kell hozzá egy nagyfokú elmebaj, az biztos.

vénszivar 2012.09.17. 19:57:49

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Pogácsát ? én ? az vénszívar lehetett !

Még nem vagyok 88 sem.

igazságos 2012.09.17. 19:58:39

@vénszivar: há nem tudod, hogy itten vidéken, a legényeknek a csajok pogácsát kínálnak?

vénszivar 2012.09.17. 20:02:48

@igazságos: Nálunk cigóknál elsőre bozontos muffal kínálnak, aztán mikor 3-4 után kifáradok, akkor már jöhet az ürge húsos pogi.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.17. 20:04:12

@igazságos: monnyuk nemigazán értem, miért nem találsz magadnak egy rendes, gazdag és szép pasit. elvégre a melleid megvannak hozzzá, művelt is vagy, diploma meg minden lófax, van saját kocsid is, tucc lángost sütni, nemtom mia franc kéne még nekik?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.17. 20:07:59

Egyforma nagy melleket minden nőnek!
Ingyensört a férfiaknak!

Asszem, pártot alapítok...

igazságos 2012.09.17. 20:08:10

@vénszivar: ahha, legközelebb olyat kapsz.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: látod, még ez se elég a biztos recepthez. Komolyan mondom, neked küldök rendes képet, meg Sün-nek. Egyébként a Zinterneten is fenn vagyok ám, nem csak a facebookon. :)

Mityu_azigazi 2012.09.17. 20:09:56

" A pincérlány második alkalommal már 1 percet sem töltött az asztalunknál az order felvételén kívül."
Na, máskor meg az a baj, hogy sokat szöszmötöl a pincér, most akkor semmi sem jó??!

igazságos 2012.09.17. 20:11:32

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: talán itt vidéken kevés a pasi.

Megyek a városba költözni.

Egyébként még mindig kéne az a 7 kiló, hogy 62 legyek.

igazságos 2012.09.17. 20:13:06

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: dehogy, sajtókonferencián voltam. :)

@Mityu_azigazi: ha már itt tartunk, nagyon gyanús, hogy pontosan mi is volt az az "order", ha az étlap koszos, piszkos volt, vajon mit látott belőle, meg mit kérhetett.

Csak lebuktassa magát a poszter is a végén.

vénszivar 2012.09.17. 20:13:26

@igazságos: be-beeee, én meg úgy 6 éve egyszer még a metrón is fent vóóóótam !

Dr. Körömlakk ® 2012.09.17. 20:16:08

@ColT: ahol pénz van, ott a kurvák is megjelennek :)

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: na nemríjunk, megisszuk a Lalyos-féle grupiból kimentett borokat, és danolunk a homárról meg a csöcsökról és pöcsökről!

igazságos 2012.09.17. 20:16:28

@vénszivar: az nevet, aki utoljára nevet.

beee XD

igazságos 2012.09.17. 20:18:20

@Dr. Körömlakk ®: mi nők, megnézzük a pasikat, vénszivart, meg a többit, amint összehasonlítják a farokméretüket, micsoda bulit szerveznénk!

"monnyuk nemigazán értem, miért nem találsz magadnak egy rendes, gazdag és szép pasit." = talán mert (ki)ISMERN(t)EK. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.17. 20:26:59

@igazságos:
Én nem is vagyok a facebukkon!!!nyóc!!!
Kűggyed az ip-mre!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.17. 20:29:22

@igazságos: nalyóvan, azér a fotót csak kűggyed! majd a @Dr. Körömlakk ®: -al írunk egy szép dalot róla! szeressem én a szép nőket is nézegetni, szóseróla.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.17. 20:34:14

Ha már a csöcsöknél tartunk:
A Manyecskát látta valaki mostanság?
Csakkérdem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.17. 20:36:18

@Sün‼ ツ: kérdeztem a cicmanot mi lett vele, de nem mondott semmitse. lehet szülni van.

igazságos 2012.09.17. 20:40:46

@Dr. Körömlakk ®: amúgy, mi lett az ismerősöddel, akit kirúgtak 47 évesen? Remélem, talált állást magának azóta, ha jól emlékszem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.17. 20:43:47

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Jézusmárijja!!!
Ilyen előrehaladott állaptba vót?

@vénszivar:
Mi?
UFO Győrbe?
Csak nem Astar Sheran volt az személyesen?
Akkor már lehet, hogy megcsippelték az űrgyíkok!!

igazságos 2012.09.17. 20:44:04

@vénszivar: az attól függ, kik lennének a célpontjai.

pjotr007 2012.09.17. 20:48:03

Most olvastam, hogy 4000 lány jelentkezett az állásokra...

vénszivar 2012.09.17. 20:51:36

@pjotr007: JÓL MEGY a cickós sebészeknek !

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.17. 20:53:32

micsoda poszt, jesszus, micsoda kommentek!!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.17. 20:56:23

@batgirl: Köszönöm a dicséretet a közösség nevében! Igyekszünk.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.17. 20:59:47

@atpijkamo: lehet, hogy nem tudtunk mindenről azonnal....

@batgirl: csavarogtál?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.17. 21:01:19

@batgirl: ja, azt mondtad. a felvételi előkészítő. oszt semmi buli?

vénszivar 2012.09.17. 21:02:25

@batgirl: Hogy hívják ! Jimy v. Jony ?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.17. 21:06:38

@batgirl:
Lemaradtunk, wazze!
Szakmai cick van, oszt eszt a szégyent!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.17. 21:08:44

@batgirl:
Én ingyen tanítom a pirézt, meg a brazilt.
Az nem érdekel-e?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.17. 21:09:00

@hagyma:csak néha.
@Sün‼ ツ: ugye? bár engem a didkók nem érdekelnek, de a kommentek hatalmasak..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.17. 21:11:02

@Sün‼ ツ: nem tudok én annyi nyelvet megtanulni...ezt is régóta tanulom

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.17. 21:14:28

@batgirl:
Hát mert erre van igény!
Én mondjuk egy sert is iszom rá, mert arra is igény van.

A piréz,meg a brazil nagyon könnyen tanulható nyelvek.
Csak mondom.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.17. 21:16:32

@Sün‼ ツ: na jó, a pirézen gondolkodom, de csak azért mert olyan sok magyaroszágon a piréz

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.17. 21:23:33

@batgirl:
Pffff, szerintem kevered a pirézt a lápi vitézzel!

RozsaNiki · http://nikkiblog.blog.hu 2012.09.17. 21:23:37

Order? Miért gondolják azt egyesek, hogy külföldiül beszélni hú de menő? Elárulom, hogy inkább szánalmas.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.17. 21:27:16

@Sün‼ ツ: nem, nem. a pirézek őshonosak itt. a lápiak meg csak úgy ide vitézledtek

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.17. 21:36:08

@batgirl:
Hát én ebbe a nagy forgatagba meg nem mondom, hogy ki az őshonos.
Még a saját családfámat se ismerem.
Inkább nem nyilatkozom.

Visszakanyarodva a szakmai dógokhoz, az lenne a kérdésem, hogy ebbe a zétterembe hogyan zajlik az interjú vajon?
Mert ez érdekelne...

VOGAben 2012.09.17. 21:43:44

Vagy eszünk, vagy csöcsörészünk. A kettő együtt nem megy. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.17. 21:51:25

@Bakkerovics Bakker: azokkal semmi a hegyire és a nyűzűgékre vagyok kiakadva

almosvandor · http://vilagvegeutan.blog.hu 2012.09.17. 21:53:20

Nagy felnyomott csöcs, gyenge hideg kaja, a city grill jobb volt a körúton.

igazságos 2012.09.17. 21:56:39

Na, elkészítettem a képeimet.

Anomalocaris (törölt) 2012.09.17. 21:59:06

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ez meg miféle előítélet? Ted Bundy biztos tudott valamit, ha annyi csaj bedőlt neki!

igazságos 2012.09.17. 22:00:58

Vénszivar, SÜN nézheti a postáját.

igazságos 2012.09.17. 22:03:59

@Sün‼ ツ: postagalambbal küldtem, mint a múltkor. Másold be a linkeket a böngésződbe, remélem, jól küldtem.

Ha jó leszel, te ojjat is kapsz majd, amin a fejem is rajta van félig. :)

vénszivar 2012.09.17. 22:07:13

@igazságos: Ide a tanyámra még a postás se jár. Akkor most hogyan.......?

igazságos 2012.09.17. 22:08:46

@vénszivar: adatlapodon, az üzenetküldést használtam. A másolás már a ti dolgotok, dolgozzatok meg a jóér.

Semmi sincs ingyé.

igazságos 2012.09.17. 22:14:20

Aztán nem terjeszteni, mer egy nap múlva megsemmisítem!

vénszivar 2012.09.17. 22:23:07

@igazságos: Húúúú, attya gatya !Ilyen van ? Ne már, mint a Pamela Anderson, te hisz ez a Pamela ! Megismerem !!!:)

@Sün‼ ツ: Már megszédültél ?! Csak fél 11.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.17. 22:27:26

@igazságos:
Mé, terjesztettem én?
Elnézést kívánok, ez sértésnek hangzik...

igazságos 2012.09.17. 22:34:57

@vénszivar: nem vagyok olyan öreg, meg még van mit fogyni, azért már egyik oldalam zumbás. :) a jobb még nem.

evvan, nekem nem áll jól a csontsoványság

különleges alkalom, a fenti cikket így kívántam megünnepelni

@Sün‼ ツ: akkor bocs, ne vedd magadra.

Xezs 2012.09.17. 22:41:04

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Szerintem leosztja őket az első 5 percben mint itt a homáron aztán inkább puhány módon visszavonulót fújnak :)

Sokan vannak akik nem tudnak mit kezdeni az osztós emberekkel.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.17. 22:43:18

@igazságos:
Nem vagyok egy sértődős típus ám.

Amúgy megjegyezném, hogy a hímneműek nem szeretik a csonkollekciókat.
Mer ugye deszkára nem fexik az ember.
Csaxólok. mielőtt végleg elfogynál.
Juteszembe, zumbatorna vót ma?

vénszivar 2012.09.17. 22:46:05

@Sün‼ ツ: kivéve szörf deszkára, csak azért, mert én már fetrengtem rajta

johevi 2012.09.17. 22:46:07

"Order felvételekor" Ugye hogy oda csak sznobok járnak. Orderezz és oldalazz el

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.17. 23:03:17

@vénszivar:
Hát én ezeket a vizisportokat nem ismerem.
Maximum döfönyézni játok a patakpartra.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.17. 23:39:01

@igi1:
Pffff, cseréjj nicket, most megbuktál!

England win The Ashes! 2012.09.18. 01:15:33

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Volt egy blogja, amit kábé fél évvel előtte már masszívan reklámozott, hogy ez lesz a fény a világháló sötétjáben, majd miután elindult, hamarabb szűnt meg, mint a Tanácsköztársaság. Pedig még mostanában is felröhögök, ha eszembe jut az első posztja. Kár, hogy nem mentettem le. XDDDD

England win The Ashes! 2012.09.18. 01:17:16

Na, itt is sötét van, mondom "sötétjÉben".

ZsidáffMentesÖvezet (Multiszemita) 2012.09.18. 01:17:53

Seggbe kuki végbél buli!

Étlapok gyűröttek, retkesek... Há váság van he!
Ha halkabb környezetre vágysz rendeljél telefonon vagy vonulj be egy apácazárdába TE Fasz.

Beszélgetni akarsz arra ott van a Faceebook meg a MY Vip és a Skype baszdmeg.

Ha a pincérlányt szeretnéd megdugni (Amit kétlek) több jattot kell adni és ráutaló magatartást tanúsítani.

Nem tök mindegy, hogy "előétel vagy fő étel" úgyis kiszarod (ha szerencséd van még meg is kúrnak közben).

AZ ételek minősége? Nem tetszik... Menj a mekibe vagy a börgerkingbe hülye gyerek.

Hideg vót a krumpli? Vittél magaddal mikrót FASZ ARCÚ?

Majonéz Ketchup? Vót nálad?

Legközelebb kúlpapírt is vigyél magaddal, desszertért meg menj a cukrászdába vagy az osztrigába KÖCSÖG.

ZsidáffMentesÖvezet (Multiszemita) 2012.09.18. 01:27:57

EHHHH a büdös gyökér! Egyszer megszopatták és bemegy másodjára is "Tesztelni"? Hát ez tök hülye baszdmeg megette a répát? www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=C1OV52EI3ac

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 05:55:00

@igazságos: farfokméret összehasonlítást az ember lánya csak mélyen magában végez, és ott is tartja, egy igazi Nő ezt nem hozza szóba, akkor sem ha plusz, akkor sem ha mínusz.
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: én is szeretem a szép nőket megnézni, leginkább azért, mert a kurva annyát :D

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 06:00:36

@igazságos: nem emlékszem ki volt az, komolyan. a memoáriám roppant szar. hála istennek.
de persze azt nem felejtettem el, hogy a csöcseidtől vagy szétájulva régóta, és küldöd szanaszét, mintegy az univerzum egyetlen csöcsét! hajrá igazságos, a csöcs a lényeg, a többi lófasz és estifény!
szerintem egyetértenek a többiek is, ha megkérünk arra, hogy nyilvánosan tedd ide a csöcseidhez vezető linket, mert nyilvánvalóan elsorvadunk 3 nap alatt, ha nem láthatjuk igazságos csöcseit. a kérésem komoly, a többiek szimpátiáját szeretném ezzel elnyerni, és az örök üdvösséget.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.18. 07:00:05

@igi1: szerintem csinálj egy igi2 nicket, mert ezzel már bukta.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.18. 07:01:10

@Dr. Körömlakk ®: jó vanna. akkor azt mondom, hoyg ma különlegesen rossz kislány vagy:D

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 07:04:48

@batgirl: na hát így mán minnyár más, ággyon meg a Szüzanya máma is!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.18. 07:14:16

@Dr. Körömlakk ®: téged meg az igazságos szentlélek fog megáldani.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 07:15:32

egyébként ez az étterem a "kopaszmergáskigyúrt" réteget célozza, azok fizetőképesek is, és kurvára mindegy nekik a krumpli hőmérséklete, ha bébinek híhassa a felszolgálóvá piedesztált egybites picsákat.
osz jónapot.
nemkiakadni, menni tovább, találkozni a haverokkal, és beülni egy király kerthelyiségbe, rendelni hideg söröket és sajtospogit avagy mogyit avagy ropit.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 07:16:40

@batgirl: az kurvaélet, imcsizni fog. tudom ám milyen az, arra emlékszem. sajnál, mer irigy vagyok. :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.18. 07:22:03

@Dr. Körömlakk ®: ne irigykedj, inkább dobd meg az itteni srácokat, csöcsképpel. mert így meg azt hiszik, hoyg neked nincs is, és a sárgaság beszél belőled!

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 07:23:22

@batgirl: nekem nincsen, azazhogy de, egy középen, meg hátul három, ezért nem mutogatom, tök cink. Neked hány darab van, és hol?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 07:23:25

Csapágyasak vagytok. Iginek milyen testhezálló téma ez.:) Rögtön rácuppant.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.18. 07:25:14

@Dr. Körömlakk ®: nekem kettő, de hát sehol sem vagyok vele, úgy hogy nem mutogatom.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.18. 07:26:21

@Dr. Körömlakk ®: te, a hátsókat nem tarajnak hívják????

(enyhén utalok itt a tarajos sárkányra)

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 07:28:12

@Kellemes Zérókomponista: mintegy 3 éve vagy hogy, hihetetlen, hogy ennyi agysejttel lehet emlékezni a belépési jelszóra. vagy el van mentve, trükkös!

@batgirl: nemnem mer van bimbaja, asztat tekergeti minden barim mikor lapogatás van talikor.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 07:29:11

@Rosszindulatú Vászka: nemnem, esztet elnészted :)
én nem harcolok senkivel!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.18. 07:30:10

@Dr. Körömlakk ®: jó hogy szólsz! ha esetleg összefutunk valamikor nehogy a hátadra tévedjen a kezem!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 07:32:08

@igazságos: Jaja, a fotót kûggyed majd. Akkora ökörség ez, ahogy tömegek hiszik szentül, hogy akkor van végük, hogy a másik ismeri õket.:/ Itt is a (rész)válasz, miért nincs dedikált pasid.

cicmen (törölt) 2012.09.18. 07:33:25

@igazságos: Amúgy meg, nem lehetne nyitni olyan éttermet, ahol izmos pasik szolgálnak fel?

Már van! A Csillag börtön! De az zártkörű! :)

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 07:34:14

@batgirl: nincs benne olyan idegvégződés, nem erogén zóna, nyugodtan megmarkolászhatod, még jojózhatsz is vele, csak ne vidd messzire.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.18. 07:39:15

@Kellemes Zérókomponista: te! mi az hogy dedikált pasas?
bővebb magyarázatot kérek erre !
Tudom, hoyg mire érted, de tessék megmagyarázni!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.18. 07:40:30

@cicmen: de viszont ott nagyon szivesen látnák igazságosztó kolleganőnket

cicmen (törölt) 2012.09.18. 07:43:14

@batgirl: angolon vagyok hétfőn-szerdán

Kedden olaszon,
csütörtökön németen,
szombaton négeren! :)

Félreérthető voltál kicsit!

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.09.18. 07:43:37

szerintem joreggelt...

kv/palinka/visszaalvas,izles szerint...

2012.09.18. 07:45:32

ha ilyen helyen esztek, akkor meg is érdemlitek. a csöcsöket pedig csak csalinak vetik be, ha nem esett volna le elsőre..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.18. 07:47:28

@cicmen: előfordul:)
mármint, hoyg félreérthető vagyok:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 07:50:05

ha mindenki nyilatkozik, akkó én is. az én mellem olyan szép hosszú, mint a kelgyó. masnit szoktam kötni belőle, duplán!

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 07:55:02

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: együtt igazán szépek lennénk, nem gondolkodtál még ezen? nyissunk mink is étteremet, tuti sikeresebb lesz mint ez a szimpla kéccsöcsű.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 07:55:11

@batgirl: olyan egyed, aki úgy élvez bele @igibe, hogy közben az a mondás úgy általánosságba, hogy õk most egy pár. Van, hogy rendesen együtt is élnek az ilyenek. Opcionálisan replikázhatják is magukat, de az sok szarral és mégtöbb hangzavarral jár. Csak igazán elhivatottaknak!

cicmen (törölt) 2012.09.18. 07:57:44

@H3l00ka: ha ilyen helyen esztek, akkor meg is érdemlitek. a csöcsöket pedig csak csalinak vetik be, ha nem esett volna le elsőre..

Az a baj, hogy kénytelenek átvenni ezeket a "fejlett"országokban található"sikeres" megoldásokat, mert a sznobok csak ide mennek be! Volt régen Paprika étteremlánc kísérlet, olyan "magyarmeki" féleség! Az is bedőlt! Ide meg másodszor is bement orderni a csákómákó, pedig elsőre már szart kapott!

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 07:58:03

@Kellemes Zérókomponista: nincsen néki dedikáltya? ezt komoan mondod? egy ilyen mellcsodának, aki tulképp egy kétlábonjáró csöcsmell? hátez felháborittó, petícionálom a zorbánnál meg a gyurcsóknál.
télleg ez utóbbi mekhalott, vagy evett, vagy mi van vele?

cicmen (törölt) 2012.09.18. 08:00:29

@Dr. Körömlakk ®: nyissunk mink is étteremet,

Négy mell order! :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.18. 08:02:06

@Kellemes Zérókomponista: írtam, hoyg tudom, hoyg mire gondolsz, de arra kérek választ, hogy mért "dedikált"?

dedikáció, dedikálás

ajánlás (vmilyen irodalmi mű elején, fényképen stb.)

isten tiszteletére való felajánlás; felszentelés (templomé)

Bővebb információ: www.kislexikon.hu/dedikacio_dedikalas.html#ixzz26nZFeW8k

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 08:02:21

@cicmen: hát nem ezt mondom? leszek pultos, és mikor megfordulok kimérni a fütyülős barackot, előrefele kiadok két melanzsot.

vénszivar 2012.09.18. 08:05:51

Na, jó reggelt.....lányok, fiuk.
Az éjjel rémeseket álmodtam, de többet nem akarok róla beszélni !
@Sün‼ ツ: te, hogy vagy ?

cicmen (törölt) 2012.09.18. 08:09:35

@vénszivar: Na, jó reggelt.....lányok, fiuk.
Az éjjel rémeseket álmodtam, de többet nem akarok róla beszélni !

Tegnap már nem volt kedvem rákommentelni. Mi volt a nagyrépás kollégával a bulin? Fürdés közben miért nem hoztátok szóba a környéken eltűnt aligátorteknőst?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.18. 08:10:43

Tudom, hogy mostmán nem illik a poszthoz érdemben hozzászólni,de a csecsek miatt kénytelen vagyok!
Hábaszdmeg ha zabálni akarsz,akkor eriggy valami kifőzdébe mongyuk a közeli piacon.
Ha meg csöcsöket akarsz látni, és még ezért fizetnél is, akkor eriggy valami kurvához. Amikor Pesten kubikoltunk nyáron, akkor mindig a szemétégetőhöz mentünk szopatni. 3000-ér simán kiszívták a faszomat. Itt meg vidéken 1500-2000ér mán leszaksziznak a cigánykurvák.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 08:14:26

@Dr. Körömlakk ®: lehetne a neve monnyuk Tarajok és Sallangok, mitszósz. specialitásként a tőgypörköltet tudom elképzelni.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 08:16:32

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: rendben, a névválasztás megvan, a tőgypöri lesz a specialitás, de leszen kakastöke pörkölt is, mer mink okossok vagyunk, és nem csak a butaférfijakat akarjuk kizsebelni a pikkpakk összedobott ungarise cuccal, hanem a buta nőket is, és minden hím alkalmazott a "Kakas" hívószóra ugrik.

vénszivar 2012.09.18. 08:17:39

@cicmen: ÁÁÁÁ ! Ez még az előtt az idők előtt volt, mikor még nem volt (itt) Animal Planet. Tehát csak a szamár ugrott be. Az, hogy akkor ki haraphatta volna le ? mivel a teknős akkor még úton volt erre, talán max. a Ciccolína .

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 08:18:52

Mi mi mi? Nem vagyok képben. Le kell kamerázni vagy fotózni ahhoz. Gyurcsárnyal beszéltem, azt mondta túlélte.:(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 08:19:15

@Dr. Körömlakk ®: b+, üzleti tervbe jók vagyunk, ezt mán látom. esetleg a seggbe dugott kakastollat is mekkéne fontolnunk. álló toll: szabad cincér. lógó toll: munkaidő vége.

cicmen (törölt) 2012.09.18. 08:19:56

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): akkor mindig a szemétégetőhöz mentünk szopatni.

Az jó hely! Egyszer arra keveredtem kocsival. Tök jó nők is álltak kint! Sajnos sokkal fontosabb dolgom volt, ezért nem tudta megállni, de azóta is eszembe jut.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 08:25:33

@Kellemes Zérókomponista: óóó, köszönöm a válaszot, de hogy? demográcia lett közbe és nem kellett folytatni? bazmeg, ebből is kimarattam... piccsábamán

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.18. 08:26:32

@Dr. Körömlakk ®:
mivan,mivan,mivan?
@cicmen: Sokkal fontosabb dolgod volt mint egy szopatás???? Há mi lehet anál (!!!) fontoschabb??

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 08:26:55

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
nemtom, de akkor mán a "lófaszaseggedbe" is új értelmezést nyerhetne, ha monnyuk kelemenanna klónok jönnének, érted, hátul a zistállóba lehetne ilyen alter progi.
juteszembe, a zsiráfellenes nikkes polgárjenő azkiaz, és mér?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 08:32:20

@Dr. Körömlakk ®: úúú, szegény lovak. én áálatvédő vagyok, azt mán nem venném a lelkemre. de lehetne ilyen felfújhatós műanyaglovakkal jáccani, felár esetibe lámákkal is. vevő vóna rá, az tuti.

a zantizsiráf az szerintem a cid. tőle telik ennyi humor :D:D

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 08:33:38

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): na azér!
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: akkor meg mán elég a kacsás úszógumi, kőcséghatékonyság okádék.
a CID? az én fődim? nemán veszekeggyetekmán. naaaaaaaaaa

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 08:36:37

@Dr. Körömlakk ®: hátha neked fődid, akkó nekem is. hát megterem a tarack akárhun is, ezmán biztos. a múltkor kicsapintotta a biztosítékomat, majd eccer megbocsátok neki. valamikor.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.18. 08:36:43

De aktívak vagytok éjszaka!
Az kiderült mi az az "order" és milyen nyelven van?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 08:38:14

Nagyon röhögök. Elõttem van, amint geekparaszt szemrebbenés nélkül, a legnagyobb természetességgel ecseteli a múlt eseményeit - egy elõkelô partyn, kiöltözve, pezsgõ a kézben (nem marokban, hanem így pohárban) - egy szofisztikált, elitista hangnemben megírt csevegésbe beledobva: "...és akkor tök olcsón kiszívták a faszomat".:DDDDDDEFGHIJKLMNOPRSTUVWXYZ (négy)!

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 08:38:58

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: fődim, mer a közelembe lak valahun.
puszisimi, és píszenlav!

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 08:40:20

@Kellemes Zérókomponista: és ott ahol a Rotary Club kis kitűző szok lenni a frakkon, ottan egy gumicsizma embléma van!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 08:40:46

@Dr. Körömlakk ®: majd eccer, mostan nem. nem vagyok én olyan flávörpávör azér.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 08:47:54

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: eccer az volt, hogy társaságban. Éshogy idegennyelv, oké. Mondom milyen az már, az a szó, hogy ordinateur. Egypicsa meg rácuppant ama elsõ nagybecsû, bár irtanivaló gondolatára, hogy ez bizony ordenárét jelent.:/ Onnanstól fogva ferdén nézett rám! Merhogy csúnyán beszélek. Hogy én hogy imádom az ilyen agytalan szarokat. Jaés el sem hitte, hogy igazából számítógép.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.18. 08:52:43

@Kellemes Zérókomponista: Az "order" akkor mit is jelent? Továbbá mit kell tolni ahhoz, hogy így írjon valaki?

Rosszindulatú Vászka 2012.09.18. 08:58:57

@Kellemes Zérókomponista: ifjúkoromba én is szerettem nem a túl tagolt lebennyel rendelkező nőihölgypicsákokat mentálisan inzultálni, de leszoktam róla, merhogy, mint te is tapasztaltad, a védelmi mehanizmusuk ismeretlen ingerek hatására azonnal harci üzemmódba kapcsol így elég hamar egybitessé válik a hirig. Ez valami atavisztikus génkód lehet.

Flörtölni meg agyharcolni csak méltó ellennel érdemes, viszont elég megalázóan tudnak leszerválni még első nézetre nem bölcsésznagyeszű Hölgyek is, szal ingoványos talaj.

Ámde és viszont de az vitathatatlan, hogy az igazán butus Hölgyeknek a lexebb a mosolya a Világuniverzumba, tisztejjük és szeressük ezért őket, ne Kant-ot adagojjunk nekik, mert végülis leeht, hogy ezt a problémát ők kezelik hejiértéken és nem mink.

Az evolúció velük van!

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 09:00:24

@Rosszindulatú Vászka: ez szép őszinte volt, a nyuszi által a mútkor kitett laáros nős vidi ugrott be rólla.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.18. 09:02:06

@Dr. Körömlakk ®: és ez nem vicc, mert télleg működik, na és akkor ki a hüje azok után, ugye, hogy ugye :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.18. 09:08:52

A poszt toló hányadikos gimnazista lehet? Vagy még általánosba jár?
Megboldogult anyai nagymamámnál is elő-előfordult, hogy egyes szavakat angolul mondott. Persze ő 4 éves korától 10 éven át Clevelandben élt, ott járt angol iskolába, ezért pl. magyarul csak fonetikusan tudott írni.
No de egy pesti aszfaltraszaró-pakuraevő plázapatkány? A jó édes anyanyelvét!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 09:09:17

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hát az simán jelent olyat, hogy rendelni. Itt. Miért, hogy írok? Valamelyik nap bort toltam. Aztán persze kihánytam. Tisztára gazdaságos volt ez így. Nem tudom így is számít-e. Ti milyen exkluzív helyekre hánytatok már? Tudjátok, ez olyan kérdés mint a ki hol szexelt már. Templom, fatorony pluszpontokat érnek. Ugyanígy az okádás esetiben is. Soha ne egyetek virslit túl sok bor után. Amúgy ehettek. Persze csak roppanósat. Megkérdezhetném még, hogy miért ilyen botrányosan lassú a nettem ma? Köszönöm. A választ. Frei Tamás van itt köztünk? Igen? Esetleg Frei Tamást utánzó, rombuszmintás felsőben Homárdozó? Valaki?
@Rosszindulatú Vászka: igen, ezz.. ez szimpatikus nekem, hogy megadod a lehetőséget a mi agyfaszunk kialakulásának elkerülésérehogy igen.. hogy ők csinálják talán jól. Könnyen lehet. Szerintem az a mosoly az ártatlanságától szép. Fizikálisan mondjuk már nem, merhát.. maivilágba. De szoftveresen tejjességgel biztosított az érintetlenség! Na, ettől. Énnekem folyamatosan megy ez, hogy mindig valami keménykedés kerül a szóba mer "bunkó, bunkó volt!" (márhogy én-e). Harcmód, meg.. amit a leszerelésről írsz. Ők mondhassák, az rendben. De egyépként meg.. ha TE visszakínálod egy azonoskaliberű hangsorral az már húú. Noésakkor összesipítozza az összes pasit, akik majd jól a segítségére(?) sietnek engem meg jól helyretesznek. Naigen. Szeretnék legalábbis. Olyanez, mintmikor a cigányapuka bemegy a cigánygyerekének igazatadni tanárveréssel. Megvan annak is a maga romantikája, napköziben láttam is egy ilyet. De az nem felvétel vót!

kispestipeti 2012.09.18. 09:09:52

Iguana, Hard Rock Café, Hooters. (a sorba illik még a Leroy Café is akár)
Ha valaki kényes éttermi fogyasztónak akar látszani, mint ahogy itt affektál a posztoló, akkor itt az ideje, hogy igazi éttermekbe járjon. A megnevezettek (összehasonlítottak)nem feltétlenül azok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 09:10:47

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

azér manapság már nem nagy csoda több anyanyelvvel is rendelkezni, ha hiszed, hanem.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 09:11:30

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: általában agylerohadást idéz náLLam elő az ilyen, de ismertem egy szlovákot, na ő például egész viccesen adta elő! És milyen jó betekintés ez a nyelvi különbségek által adott gondolkodásbeli különbségbe is. Izgalmas volt olvasni mindig. Én dekódoltam, mások elhajtották mert "furcsa". Anyád a furcsa. Fejleszteni kék a szókincset!!! Hallja? Mindenki! Kösz.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.18. 09:12:10

@cicmen: Az enyémet a zasszony szokta. Esetleg a gyerekek. Az éttermi ételek, főleg a levesek megfosatnak. Nem bírja a belem az ízfokozókat.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.18. 09:13:19

@Kellemes Zérókomponista: nem erre célzottam, csak simán a "pas de deux" részére a cselendzsnek. Mikor a póverkedés a saját dugájába dől. Mikor a lézerágyús űrkommandóst legyakja a seggpucér fúvócsöves benszülött.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.18. 09:15:38

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A poszt tolónak az angol max. az apanyelve. Az anyanyelvet az édesanyánk melléből, az anyatejjel sajátíthatjuk el, az apanyelvet meg hm...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 09:17:28

@Rosszindulatú Vászka: jaja, tudomén, csak az én gondolatim tovább is folytak! Oszt gondoltam beírom már. Űrhajós az gyerek. Azér olyan. ELjáca a felnőttet, majd sír. Majd megint elkezdi eljácani anélkül, hogy lépést is tett volna a felnőcség felé. Neem, nem szabad olyat.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.18. 09:19:07

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: mostan nem trendi magyarul tudni. A hejesírás meg felesleges, eccerűen nem rögzül és fejlődik a júzerekbe. A médiákból is ömlik a nyelvhejtelenség. Ez van.

Az egyetelen közmédium, ahol még beszélik a magyar nyelvet az a MR3.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 09:21:28

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: azér vannak ennél jóval komplikáltabb esetk, hidd el. tudnék mesélni, de nem fogok.:)

cicmen (törölt) 2012.09.18. 09:23:40

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A poszt tolónak az angol max. az apanyelve. Az anyanyelvet az édesanyánk melléből, az anyatejjel sajátíthatjuk el, az apanyelvet meg hm...

Akkor valami ükapja lehetett angol! Csak egy szót írt úgy. :) Azért kíváncsi lennék, ha románul tud, akkor is becsempész egy szót?

2012.09.18. 09:23:46

Riporter megkérdez az utcán két csajt, hogy fontos-e a méret. Válasz: -ááá nem lényeges ! Mert én a nagyot szeretem, de például a barátnőm az óriásit !

copyRight 2012.09.18. 09:29:01

Nem is értem mit vár a poszter...Ebben az "étteremben" nem a szalvettán és a kaján van a hangsúly! A "lányok" elvonják a figyelmet az ilyen apró részletekről :D.

keptelen kepkeret 2012.09.18. 09:29:40

En csak azt nem ertem, h ebben mi a dobbenet. Amerikaban ugyanez van, igenyetelen szar az egesz, ezert nincs is felkapva.

Voltunk bennt, ettunk, kijottunk, es soha tobbet. Mar csak az odajarok miatt sem. Total mashogy van mint Pesten, posten a jololtozott sznob pasik mennek be, kinnt viszont a rosszul oltozott, kispenzu bofogo taplok.

Lehet h ez azota valtozott, de erosen ketlem.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 09:31:00

@cicmen: láttam ilyen riportos filmet. Dunán. Kanadai magyarok. Kiemigrálta magát háború alatt és kukoricát termel(t). Tipikus buta földműves. Nem, nem következésképp buta minden feoedműves, de ő tényleg egy önmaga karikatúrája is volt egyben. Naéshogy olyan veszedelmes akcentussal űzte a magyart, hogy az túlcsordulást eredményezett énbennem. Mai napig nem tudom eldönteni rájátszott még pluszba, butaságból (merhogy az menő leszt az otthoniak dobhártyáján) vagy annyira beléépült az angol, hogy magyaroldalról ott volt a tudásának a végekorlátja.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.18. 09:33:27

Csöcsörészős jóreggelt az egybegyűlteknek!
Jut eszembe, a csöcsike járt mostanában itt?

Rosszindulatú Vászka 2012.09.18. 09:36:01

@Kellemes Zérókomponista: ismerek sok vén csontot, aki töri a magyart, merhogy otthon nem használták, nincs ebbe semmi fura. Meg ojat is, aki fél év amerikázás után felejtett el 70%-asan agyarul.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 09:38:03

@Sün‼ ツ: sajnos még nem, de nyilvánvalóan nem hagyja ki a mai önfuttatást a tegnapi után, hát van nekije esze, mégha nem is láccik a csecsejitől!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 09:39:50

@Rosszindulatú Vászka: ja. De áh, nem tudom itt visszaadni! Tényleg meredek volt. Amúgy általában a töréssel nincs gondom, meg lehet azt jól is. El lehet felejteni magyarul fél év alatt is, csak szintúgy sznobnak lenni akaró (!) hölyegyerek az olyan is. (Bocsmá, ha valami kedves ismerősöd az épp).

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.18. 09:43:15

@Dr. Körömlakk ®:
Jáááááj, nem az a csöcsike, te!
Már lekörözték.
A legfrissebb rekord 105D!
Manyecska állította magáról.
(Csak halkan jegyzem meg, hogy fotó egyenlőre nincs róla.)
A Vászka rá a tanúm.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.18. 09:46:04

@Kellemes Zérókomponista: Kiemigrálta magát háború alatt és kukoricát termel(t). Tipikus buta földműves.

hát, akárhogy is számolok, a háború q-va rég volt. 67 év. Lehet törni a magyart, annyi év után. Amúgy meg a butasága mitől látszott ki?

cicmen (törölt) 2012.09.18. 09:46:56

@Kellemes Zérókomponista: láttam ilyen riportos filmet.

Na én meg olyat láttam, amiben az ámerikás magyar néni egy szót sem baszott el, viszont a hangsúlyokat angolosan nyomta. Na az annyira affektálós lett hogy kibuktam!

cicmen (törölt) 2012.09.18. 09:48:29

@Sün‼ ツ: Jut eszembe, a csöcsike járt mostanában itt?

Á! Szerintem a férjura belenézett az itteni műveibe és leverte! :)

Rosszindulatú Vászka 2012.09.18. 09:49:13

@Sün‼ ツ: csak aztat tom tanúsítni, hogy kebelfikszált vagy és hiszékeny, mint egy kiéhezett napközis.

@Dr. Körömlakk ®: mi ezzel a gond? A klasszikus körtealak.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 09:51:17

@batgirl: lehet törni, nem is azt mondtam, hogy nem. De ÍGY? Erről beszéltem, írásban ez nem fog menni..
@Dr. Körömlakk ®: látod.. hiába nem tudsz főzni, ettől vagy te szerethető, hogy érted a csíziót! Persze én nem szeretlek. Kontraszelektív a mivoltod itt.:(

cicmen (törölt) 2012.09.18. 09:52:40

@batgirl: és kukoricát termel(t). Tipikus buta földműves.

hát, akárhogy is számolok, a háború q-va rég volt. 67 év. Lehet törni a magyart,

Meg a kukoricát! Így morzsolgatta éveit kint! Attól volt hülye, hogy kukoricát itt is lehet termelni! Én néger repper lennék ha kimennék, mert az itt nem lehetek! :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.18. 09:53:20

@Rosszindulatú Vászka: ez, kérem szépen, fordított körte alak!!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 09:53:51

@Rosszindulatú Vászka: ez nem körte, ez alma! fönt szélesebb, mint alul.

@cicmen: én meg orosz akcentussal beszélem az angolt, pedig nemis tudok oroszul, csak annyit, hogy tavaris.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.18. 09:56:39

@Rosszindulatú Vászka:
Én-e?
Hiszem, ha látom!

@cicmen:
Letiltották?
Lehet.
Vagy szülni ment.
Viszont akkor engedd meg, hogy drakuláljak!!!nyóc!4!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.18. 09:57:53

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Édesanyám is magyar+ruszin kettős anyanyelvű volt, amit nagymamám angolul tmondott, azt úgy tanulta meg, az egyházi szertartásokon ráragadt az ószláv, a nagyapja (volt Németországban cseregyerekként, de hazaszökött, és a katonaság is német nyelvű volt) meg az anyja a "nicht vorm Kind" dolgokat németül beszélték meg (ettől erősebb motiváció talán nincs is a nyelvtanuláshoz), a szomszéd kislányoktól jiddis szavakat, kifejezéseket is megtanult, és mivel a megszálló román hadsereg az ő falujukban rendezett be tífuszos katonáinak egy tábori kórházat, természetesen velük is megtanult beszélgetni - meg a tífuszt is elkapta. Túlélte.
El is felejtette szinte mindet, mert '46-ban - félve a falu Csehszlovákiához csatolásától - a pap és a kántor megtiltották a "tót" (Borsodban a lengyel is tót, nemhogy a lemko)beszédet, áttértek a magyar liturgikus nyelvre, németekkel, románokkal, csak angolul beszélőkkel nem találkozott évtizedekig. Aztán egy lakodalmi előkészület során együtt mosogatott egy holland-kanadai sógornővel, az elején csak makogtak, de egy félóra után már tkp. hollandul beszélgettek.
Romániába is eljutott, a téesz szocialista brigádja Jugoszláviába szervezett egy kulturális kirándulást (farmervásárlás Szabadkán) és hazafelé útba ejtették Dél-Erdélyt is. Aradon kinézett valamit egy boltban, de a ki tudja honnan odakerült boltos nem akarta érteni és főleg nem akarta kiszolgálni. No akkor hirtelen eszébe jutott, hogy mit is mondtak egymásnak a lábadozó román katonák, ha nagyon haragudtak egymásra.
Egy pillanatra megfagyott a levegő, de utána rögtön kiszolgálták, még árengedményt is adtak, csak menjen onnan. Azóta is szeretné tudni, hogy pontosan mit is mondhatott...

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 10:00:05

@Rosszindulatú Vászka: gooond? holitta gond? teljesen többfunkcijós.
@Kellemes Zérókomponista: na ezt benézted zongoramen, kurvára tok főzni, de még attólis sokkal jobban, csak helyileg nem voltam érdekelt sosem a kalbászos lecsóba, ez nem keverendő az antikonyhaművészettel!
mi vagyok én? kontraszelektív? osz mér?

cicmen (törölt) 2012.09.18. 10:00:28

@Kellemes Zérókomponista: lehet törni, nem is azt mondtam, hogy nem. De ÍGY?

A Kernnek volt egy jó száma!04:15-től! :) Jó mulatást!www.youtube.com/watch?v=yoD41uaVvp4&feature=related

É2I 2012.09.18. 10:01:03

For Igazságos, amit keresel az itt létezik:

dancingbear.com/

Más tészta, hogy mit szolgálnak fel :P

cicmen (törölt) 2012.09.18. 10:02:06

@Sün‼ ツ: Vagy szülni ment.
Viszont akkor engedd meg, hogy drakuláljak!!!nyóc!4!!

Nem realizáltuk a szerelmünket. Nem én vótam hálistennek az elkövető! :))))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.18. 10:07:36

@cicmen:
Pfff, akkor bisztos a fürdőkádba esett teherbe...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 10:07:49

@Dr. Körömlakk ®: konyhaszelektívet akart mondani, csak férreütötte.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: jó sztori. szerintem aszonták a katonák, hogy megdaszom anyádat a ravatalon. namost ez egy kedves hölgyike szájából elég meghökkentően hangzott.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 10:11:29

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: engem a komponista nem kamáz, mán észrevettem, de hát ilyen megosztó szokok lenni, sebaj, majd az étterembe kihasználom ezt a tulajdonságom, és mindenki a barim lesz :)

IP gyűjtögető 2012.09.18. 10:11:33

@Dr. Körömlakk ®: kérem engedjen meg egy őszinte és hódolatteljes (ámde virtuális) kézcsókot kedves hölgyem azon alkalomból, hogy nem hagyván magát elbódítani az ellen mákonyától, gyönyörű nyelvünk 'rosszul láttad' kifejezését az 'elnészted' formában adta elő, az undormányos és ellentől való 'benézted' helyett!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.18. 10:12:17

@Kellemes Zérókomponista: @Rosszindulatú Vászka: Ugyanazon a napon hallottam dél körül egy rövid riportot Laux Józseffel és egy hosszú beszélgetést Lord Balogh Tamással. Laux, pár év svájci és két év new yorki "vendégszereplés" (vendéglátózás) után gyilkos akcentussal törte a magyart, elsütötte az "ezt nem tudom, hogy kell mondani magyar" mémet is. Este az angol Királyi Akadémia közgazdász tagja beszélt, kicsit archaikusan, leginkább az erdélyi idős tiszteletesek szófordulatait felidézően beszélt. A családja valamikor az I. világháború alatt, vagy közvetlenül azután ment ki, ő talán hat éves volt akkor.
Persze olyan is van, aki még a megyéjéből sem ment ki soha, és mégis, alig érteni a beszédjét, és nem a tájszólása miatt. A neten meg olvashatunk egy csomó diszgráfiás-diszlexiás magyartalanságot olyanoktól, akiknek még az irodalmi (pláne a birodalmi) magyar is tkp. idegen nyelv...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 10:13:19

@Dr. Körömlakk ®: mert másik két blogon alakítottad aaz életedet kizárósra. S csak azóta vagy itt. Ez édes, hogy erre a lecsóra mentegetőzöl még mindig.:D A karakteredre értettem! Főzz nekem valamit, addig Homárdozom, kösz.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 10:14:35

@IP gyűjtögető: azt írtam, hogy benézted. namost hülyepicsaság esete forog-e fent, és mélyen nézzek magamba-e?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 10:23:24

@Dr. Körömlakk ®: épphogy de. Szóval te csak ne legyél eltévedve!
@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "idős tiszteletesek szófordulatait felidézően beszélt" Az mondjuk nem hátrány.

Ez a szabadkai farmervásárlás megihletett engem. Köszönöm neked. Jó téma.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 10:24:34

@Kellemes Zérókomponista:
na akkor:
1. a suba az egyik, melyik a másik?
2. suba-koromban is homároztam, ezek nincsenek paritásban.
3. állításod, miszerint nem tudok főzni, csak a lecsós-sztorira alapozhattad szerintem, a karakterem miatt? ez szomorú.
4. főz a franc, hétvégén lefőztem az egész hetit.
@Sün‼ ツ: sztem lenéz. nem baj.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 10:26:15

@Rosszindulatú Vászka: @Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

jóvan, akkor arcoskodok tova, ahogy kell egy ilyen szép napon/blogon!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 10:26:19

@Dr. Körömlakk ®: oly szép ez, hogy a sok magabiztos hülye között inog egy bizonytalan okos is.:) Szinte kéri, keresi, hogy valaki önvizsgálatra buzdítsa. Komolyan szép.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 10:27:36

@Kellemes Zérókomponista: jujjujj de szupcsi, iszok is egy kapcsit!
ezekután megkínáljalak a székelykáposztából? vagy a fokhagymás csirkemájat ennéd-e széplegény?!?

É2I 2012.09.18. 10:27:46

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Na ja, mint egyik kedves barátném, aki egy hónap idegenbe levés (értsd: angliai mosogatás) után kereste a magyar szavakat. Sőt felszedett némi akcentust is.

Később visszament, azóta se jött haza, valahogy nem hiányzik.

Sógorom meg a felesége kint élnek Amerikában cirka 15 éve és még mindig tudnak magyarul. Igaz némi akcentus rájuk is ragadt, de korántsem annyi, mint fent említett női hölgyre.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 10:30:01

@Kellemes Zérókomponista: lófaszt, pusztán kispórolom a ellenfél kommentyét, elébe megyek a tennivalóknak mintegy.
olyanez mint amikor a gyerek aszonnya a sokadik alkalomkó: ájjak a sarokba? (mer akkor hamarabb vége a büntinek)használni nem használ, de elébb mehet bicajozni.

IP gyűjtögető 2012.09.18. 10:30:49

@Dr. Körömlakk ®: én még csak itt tartottam:
Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 07:29:11
@Rosszindulatú Vászka: nemnem, esztet elnészted :)
kérem, ne legyen érdemtelen bókomra!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 10:31:25

na mostmár kezdek kétségbeesni télleg.
hány év után szabad a zembernek akcentusának lenni és millen mértékben és mennyire sznobul? csak mermosmán majd odafigyelek a szószerkezeteimre is, meg ilyenekre. huhh.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 10:31:37

@Dr. Körömlakk ®: miért szomorú? Jó, nincsenek. De ide is írni! Nincs kifogás!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.18. 10:32:33

@Dr. Körömlakk ®: nyugi, de vedd fel tőle a zrikálást.

csúnya rossz cica

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 10:32:53

@IP gyűjtögető: rembe, de később tanáni fog benésztedest is, majd akkor rombollódik az ázsióm. de köszönöm a bókot, Ön egy igazi dzsentleman!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 10:33:52

@Dr. Körömlakk ®: bezony. a lányom a múlthéten olyan sebesen pakolta össze a konyhát és porszívózott és sétította a kutyát, hogy gyanús volt. mondom neki, mivan, beteg vagy cicám? aszongya nem, csak a suliba felejtette az összes cuccát, oszt tuggya hogy minnyár rohattmérges leszek rá. igaza is volt:D:D

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 10:34:15

@Kellemes Zérókomponista: máshová nem is írok momentán, kérdezzed meg a Vászkát, tökelhanyagolom az Őshazát!

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 10:35:44

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
nálunk ez így megy: szia anya, hozzam az epres joghurtodat? beszélgetünk? neked is csináljak kakaót?
csak az enyém Magzat hím egyed :)

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 10:37:15

@batgirl: a zrikálás tök menő, nem aggódok :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 10:39:00

@Dr. Körömlakk ®: hát a hímek még átláccóbbak, ezigaz. nekem jutott abbul is egy, oszt amikor aszongya, hogy "drága édesanyucim, ma is fáradt vagy?" na akkor tudom, hogy legalábbis cipő nélkül jött haza :D:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 10:40:45

ooh, jut eszembe. igasságos kollegina máma a portfólijóját rendezgeti, vagy mi lett vele? vagy vénszivarral már gyakorlati csekkolást rendeztek?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.18. 10:42:02

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Mennyivel felszabadultabb lennél, ha először azt mondta volna, hogy: "gyerekem lesz", utána meg azt, hogy "vicceltem, csak a suliban felejtettem az összes cuccomat"...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 10:44:08

images.dancingbear.com/tour8/thumbs/dbthumb15.jpg
Itt van vénszivar.:D A kép jobb oldalán látható.
@Dr. Körömlakk ®: Huhhhú, mindkettőt ennám! Tényleg szép vagyok, honnan tudtad?? Amúgy meg: ezahazád. Minket nem csak sarokba, még falhoz is állítottak! Lövés a fejbe persze nem volt.:( Utálom a félmunkákat.
@batgirl: nnnee avatkozzá má bele, mer' fejbeverlek. Jólvan az úgy, ahogy van. Tuggyuk mit csinálunk. (Asszem.)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.18. 10:44:31

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Azt hogy sikerült?
Mármint mindent ott felejteni?
Szerelmes, vagy terhes?

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 10:44:40

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
ez se tud rendessen hazudni, majd szépen kiképzem időre. bár má 47-es a lába, jó lesz elkezdenem a kurzusot.
@Rosszindulatú Vászka: demosmé?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.18. 10:45:55

@Kellemes Zérókomponista: hú..most visszakellene vonulnom, mert fejbe csapsz????jujj

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 10:46:08

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: keresi a bódhálózatba a 196 ZS-s mejjtartót.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 10:48:03

@Kellemes Zérókomponista: na jóvanakkor szépen összebarcsizunk. engemet a sarokba állítottak, rugdostam az udvar felé egy lukat. többet nem állítottak oda.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.18. 10:49:35

Van az úgy néha, hogy új posztot terem a blogmotor!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 10:49:35

@Sün‼ ツ: hát szerelmesnek biztos igen, mer az mindig, a másikra mégcsak gondolni se merek.

@Dr. Körömlakk ®:

az jó vóna nekem is!! igaz, én a seggemet tartanám benne :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 10:49:45

@batgirl: nem csapásról van a szó! Verésről. Bár még a törvényt azt megvárjuk, hogy lehet-e egyáltalán, ugye! Mer' az se mindegy. Hűtőt meg részegen kihúztam. Most vettem észre. Mindegy.@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: miért ilyen feledékeny az a gyerek? Hmmm.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.18. 10:50:52

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Hááát, ha rajzolsz rá két mellbimbót, megteszi az is.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 10:55:06

@Dr. Körömlakk ®: össze. Elnézést, ha eddig tévesen csapódott volna le kúrószándékom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 10:55:34

@Sün‼ ツ: na ugye. kis krejativitás, oszt mindenbül lehet mellyet varázsolni.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.09.18. 11:07:58

VITÉZY -ORBÁNY ROKON-TAKARODJ!

Szabálytalan tankolásokról és vacsoraszámlákról, illetve kockázatos szerződésekről szól az a belső jelentés, amelyet a Fővárosi Önkormányzat ellenőrei készítettek a Budapesti Közlekedési Központ átvilágításakor. A jelentés nyár eleje óta megvan, de még nem terjesztették a fővárosi közgyűlés elé. A felsorolt szabálytalanságoknak viszont közük lehet ahhoz, hogy Tarlós István megpróbálta lefokozni a BKK-t vezető Vitézy Dávidot.

Indokolatlanul kötött szerződésekről, nem hasznosuló jogi tanácsokról, szabálytalan tankolásról és eltűnt számlákról is ír az a fővárosi jelentés, amely a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tavalyi működését vizsgálta. Az [origo] birtokába került vizsgálati jelentés szerint - amelyet a Fővárosi Önkormányzat belső ellenőrei készítettek tavasszal -, a BKK 2011-ben többször is indokolatlanul kért jogi tanácsokat ügyvédi irodáktól.

A június elejére elkészült jelentés megállapítja, hogy 2011-ben 37,1 millió forintot költött a BKK ügyvédi megbízásokra és jogi, közjegyzői szolgáltatásokra, holott a cég jogi igazgatósága "megfelelő tárgyi és személyi feltételekkel rendelkezik". A jelentés szerint a megállapodások alapján történt kifizetések "teljesítési igazolásai részben indokolatlan feladatellátást mutatnak". A fővárosi ellenőrök hozzáteszik, hogy ez a szerződéskötési gyakorlat kockázatos. A BKK erre [origo]-nak úgy reagált: "A jelentés valóban felhívta a figyelmet az ügyvédi irodákkal történő szerződéskötés kockázatos voltára, azonban meg vagyunk győződve arról, hogy a 2010 ősze és 2012 tavasza közötti feladataink olyan egyedi és rendkívül speciális szakértelmet igénylő feladatok, melyekre nem célszerű, gazdaságos állandó jelleggel főállásban speciális szakértelemmel bíró jogi munkatársat foglalkoztatni."

Eltűnt számlák, hiányos szerződések

A jelentésben konkrét példák is szerepelnek erről a kockázatos gyakorlatról. Előfordult például, hogy a BKK érintett szervezeti egységeinek "tudta nélkül látnak el ügyvédi irodák feladatokat". A dokumentumban szerepel például, hogy a Kovács Kond ügyvédi irodával 585 ezer forintért kötött szerződést a BKK a belső ellenőrzési és juttatási szabályzatának véleményezéséről, de erről a területi felelősök, az érintett osztályvezetők nem is tudtak. "Ezáltal nem hasznosul a megadott vélemény, és a kifizetés indokolatlanná válik" - állapítja meg a jelentés. A BKK szerint "vannak olyan jogi feladatok, amelyek csak közvetetten kapcsolódnak a szakmai feladatot ellátók munkájához, ezért a kialakítandó jogi álláspont nem igényli a szakterület egyenkénti bevonását a jogalkotói munkába".

Három esetben azt kifogásolták az ellenőrök, hogy az eredeti számlák elvesztek, ezért azokat késve rögzítették a könyvekben. A BKK szerint viszont az eredetivel mindenben megegyező hiteles másolatok alapján fizettek, és "ilyen eset bármely társaságnál előfordulhat, a számla a szállítónál, a postai küldés során vagy akár a vevőnél is eltűnhet".

Emellett az ellenőrök olyan kifizetéseket is találtak, "amelyekhez tartozó szerződések nem szerepeltek a bemutatott szerződés-nyilvántartásban", illetve az ellenőrök olyan szerződésre is rábukkantak, amelyeknél "sem a megbízás tárgyából, sem a teljesítésigazolásból nem derül ki a konkrét feladatvégzés". A BKK szerint azonban "a BKK a teljesítésigazolások mellékleteként követeli meg a részletes feladatleírást és nem annak részeként. Az ügyvédeket például óránkénti feladatkimutatásra kötelezzük."

Begemot (törölt) 2012.09.18. 11:10:03

A csöcsök jöhetnek, de a hagymakarikás, ócska hamburgeres, sült krumplis szemét az nem.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.18. 11:11:48

@Dr. Körömlakk ®:
"Felmászott a nyúl a fára
Jaj de szépen kukorékol
Piros csizma van a lábán
Nem süt a nap a szemébe
*
Hunyd le kislány szempilládat
Hadd fogom meg a kezedet
nem voltam én hozzád durva
Mégis megcsaltál te engem
*
(Ref.)
Ha engemet ezután is csalogatni fogol
Meghalok a búbánatból kifolyólagosan"
(XX. századi népdal. Saját gyűjtés.)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.18. 11:13:49

Már megint itt lóg az a vörös fasz?
("Mi a különbség a fasz és a vörös fasz között? - Mindkettő feláll néha, de a vörös olyankor hozzá is szól.")

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 11:16:17

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
eszt mér kaptam eszt? de amúgy köszi, ismerős vót, és az is :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 11:23:31

@Lázár te igazi szarjankó vagy, de szorul a hurok!: tűsarkúval a nyakadra szeretnék lépni, s lyukat ütni belé így. Hülyeidiótaszülőanyád szennyezd, te droid. :-*

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.18. 11:32:28

@Kellemes Zérókomponista: Hagyjad, Imre!
Hülye oszt' hülye, és alighanem még pénzt is kap érte.

SZDSZPistike 2012.09.18. 11:36:19

De legalább kóser a kaja.

Xezs 2012.09.18. 11:50:43

@cicmen: Lehet hogy csak szarul menedzselték. Én tuti vevő lennék egy ilyen paprikaizére.

kalandfereg 2012.09.18. 11:56:33

Ez az posztoló illető mi a francot várt?
Tök jó kaja lesz?
A pincérlány csak akkor távozik, ha engedélyt kapott rá, mert már unalomig lettek bámulva a mellei?
Tök el vannak egyesek tévedve.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 11:56:39

@Xezs: hát te kevés vagy, barátom. Meg ha még melléd állok én is, na, meg így is kevesen vagyunk. Aztán ennyi van.

Xezs 2012.09.18. 12:12:24

@Kellemes Zérókomponista: Csak lennénk tán többen is. Nekem kapásból egy rakat ismerősöm van, aki gerjed az ilyen magyaros kajákra. Biztos vannak rajtuk kívül is meg azokon kívül is, aztán csak összejönne egy jó banda aki szeret egy jót zabálni.

Tornanáci Norbi meg mehet a picsába a reformmoslékkal :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.09.18. 12:26:50

@Lázár te igazi szarjankó vagy, de szorul a hurok!:

Nem vagyok egy Orbán-fan
de
én most itt felirtam a kis notezembe az IP cimedet és átadom Virág et-nak

Összecsomagoltad ami hasznos ha van odabent
cigi, kávé, vazelin?

vernarancs 2012.09.18. 12:34:58

Mirol szol a poszt? En leragadtam a melleknel...

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.09.18. 12:36:24

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Az a pár év NyúJork az vagy 10 volt , ha nem több

Igaz amugy, haverom vagy 30 évi élt Németben és egy csepp akcentusa sem volt.
Állitólag németül is csak alig vették észre hogy nem echte német

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.18. 12:42:48

@horex: "Összecsomagoltad ami hasznos ha van odabent cigi, kávé, vazelin?"

:)) A vazelin mindenképpen...

Nem érdemes nagy pakkal menni, mert rögtön elveszik. Később kell beküldetni. A pakk tetején mindig legyen valami kívánatos, amit rögtön szét tud osztani a cellatársak között.

bgp 2012.09.18. 12:44:36

"A pincérlány második alkalommal már 1 percet sem töltött az asztalunknál az order felvételén kívül."

Ez mi a szent szar???
Mi a lófaszt keresne a pincérlány az asztalnál a rendelés felvételén kívül. Nem stripper vagy öltáncos a szegényke, hanem pincérlány.

Xezs 2012.09.18. 12:48:51

Most így ezen elmélkedve felsejlett előttem egy tornanáci tábor, aminek a bejáratára öles betűkkel ez van felírva: Gymnastik macht frei

Xezs 2012.09.18. 12:50:08

@atpijkamo: Valami kívánatos :) Odabent az nem más, mint a nagy szőrös segge :)

Niro 2012.09.18. 13:10:32

Nem irigylem a fizetésnapjukat a csajoknak. Mivel nincs idejük a vendégekre azok borravaló adása nélkül távoznak. Csajok megkapják a minimálbért, a tulaj meg röhöghet mert a kb. 150%-os haszonnal árult cuccukon ő meg megszedi magát. Ennyi erővel jobb a mekiben 20% borravalót adni és megkérni a csajt hogy gomboljon már le pár gombot felül!;)

cleo 2012.09.18. 13:13:42

Pontgyujto kartya nincs?

Peetee 2012.09.18. 13:16:26

A lányoknak azt kellene inkább csinálni, amihez valójában értenek; és akkor nem lenne semmiféle ügyfélpanasz!

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2012.09.18. 13:28:07

@atpijkamo: háhá, tegnap én is ezt kérdeztem a nőgyógyásznál. Szellemesen aztat válaszolta, hogy hát felül is megultrahangozhat, de ne lepődjek meg, ha nem azt látom, amit kellene :)

McKinney 2012.09.18. 14:06:00

nade az order felvétele, aú vazze!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 14:08:58

@Xezs: ja. Azon gondolkodtam többször is már, hogy azért milyen kis szerencsétlenek vagyunk mi magyarok. Majmoljuk Amerikát a mekivel, Olasziát a pizzával, spagettivel, aztán van kebab, pita, apjafasza, minden van. Egyedül saját magunkat nem lájkoljuk kereskedelmi és közéleti szempontból. Úgy kaja téren, mint minden téren. Ebbe azért gondoljunk bele. Természetesen más országokba is betör a ezerféle kultúra kintről, de könyörgöm, attól még nem tartja magát a befogadó nép gáznak. Mert itthon szabályosan lenéznek, de legalábbis igen furcsán tekintenek rád, ha a fent említetteket vallod. Keresi a korcs kis agyuk, hogy akkor te most hungarista vagy? Vagy ez milyen futó elmebaj vagy divat nálad? Nem tudják hova rakni.. Engem ez nagyon zavar és elszomorít.

wowerman 2012.09.18. 14:29:35

Vicces ez a blog, mindent fikáztok amit a világon csak lehet, és még többet is. Mintha a tűréshatárotok egy 6 éves kislányé lenne.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.09.18. 14:37:55

Valaki tud egy helyet Pesten, ahol a magamfajta nők legeltethetik a szemüket? Mert ugye, a mamikorúaknak ott vannak a Gerbeaud pincérfiúkái, a zuraknak ez az új begyeshely, hát de és velem mi lesz? Próbálkoztam én valami helyre bűrgatyás faszikák bambulásával, de nem volt az igazi. Olyan buták voltak, mint a tök, és az üresfejű kirakati bábuk a szódával elmegy kategória. Valami nagyon félresikeredhetett a fejemben anno gyártás közben, hogy az agyi kapacitásra bukok.

Xezs 2012.09.18. 15:33:36

@Kellemes Zérókomponista: Nana, azért vannak fasza magyaros éttermek. Van egy ahol jártam már vagy három-négyszer, kurva jó a halászlevük.

Egyébként a pizza egy pont jó példa, azt mi magyarok eléggé a saját képünkre formáltuk. Ugye a magyaros pizza általában mindenhol azt jelenti hogy jól meg van pakolva húsfélével (kolbász, sonka, szalámi meg minden jó), az eredeti olasz pizzán ilyen meg a fasorban sincs.

Pl. ettem pizzát Nagy-Britanniában, hát röhögnöm kellett, hogy ők azt a szart pizzának nevezik.

A kebabbal sincs bajom, fasza kaja az.

Egyél mindenfélét, az a legjobb :)

Xezs 2012.09.18. 15:34:55

@neccharisnyás útonálló: Ha az agyi kapacitásra buksz akkor javaslom a Mensa HungarIQa nevű szervezet felkeresését. Kicsit furcsa emberek, de garantáltan agyilag kapacitáltak.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.09.18. 16:55:54

@Xezs:
Mensa Hungariqa? És még ti sírtok, hogy nincs belevaló magyar gyorskajálda?! :D

Külső PLUSZ agykapacitás! Big Bang Theory nördjei nem játszanak....

Jester 2012.09.18. 17:19:26

Számomra szintén csalódás volt a hely, az igénytelen papírtörlő és étlap mellett talán az tette fel az i-re a pontot, mikor a lányka megkérdezte: "Mennyiből adhatok vissza?" Anyád.

England win The Ashes! 2012.09.18. 19:18:36

@Jester: miert nem mondtad, hogy 500 eurobol?

CID 2012.09.18. 20:40:43

@Dr. Körömlakk ®:

Te szomszéd, ha ezt a vén homokos t idecitálod Szegedre.... elfelejtem a női nem iránt táplált tiszteletemet !

Annak a hosszúcsöcsű barátosnédnak meg oroszlánfogsort a gigájára !

Xezs 2012.09.18. 21:23:04

@neccharisnyás útonálló: Nyilván nem komolyan gondoltam :) Amúgy meg honnan tudod hogy mind nerd? Simán lehet hogy találnál köztük normálisat is. Mindig ezek a sztereotípiák, ugye-ugye.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 22:04:56

@CID: ejj ejj mi ez a hiszti? engem egyik se bántott, az attakotokat had ne vegyem má magamra. ha utálás van keresztbe köztetek, nekem azér még nem kell ugye? csoki

CID 2012.09.18. 22:14:32

@Dr. Körömlakk ®:
Kár is lenne a mi "attakunkat" magadra venni, csak jeleztem, ha meglátom zéró nevű fasztarisznyát Szegeden, kitaposom a belét, zsiráf meg kicsit túlpörögve magát ( biztos a sok hülye labanc miatt ).
Persze, leginkább, az volt a baj, hogy lemaradt a szmájli, csöcsi :)

Egyébként meg nem hisztizek, értve vagyok !!!!!!!!!!!!!! :)

CID 2012.09.18. 22:50:17

@atpijkamo:
Ha már így rákérdeztél az öregbuzit utálom, zsiráf meg indokolatlanul leidiótázott ( amit egyébként nem szoktam felvenni, de tőle nem esett jól).

Válaszom kielégítő, és kellően cizellált volt ? ;)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.18. 22:54:55

@CID: Csak bátortalanul jegyzem meg:

1 Ne csak másban keresd a hibát!

2 Ha mindenki a sérelemnél nagyobb sértéssel válaszol, akkor atorobbanás lesz.

Monnyuk Zsiráffal valamikor összevesztünk. Illetve ő veszett össze velem. Nem kompenzáltam. Azóta nem is bántott.

CID 2012.09.18. 23:10:14

@atpijkamo: Jaj baszod, elárulnád, hány éves vagy ? Ha megérzed magadban a hibát, és jogosnak véled, nyilván megpróbálod orvosolni ( persze, most nem a homáros kommenteléseimre gondolok ), az meg, hogy idióta barmoknak kell aranyos, kedves, segítőkész és belátó embernek tűnjek, elég energiát elvon munkaidőben, nem akarnám itt is az energiámat pazarolni.....

Na, mindegy, mostanság nincs túl sok időm olvasgatni és kommentelgetni a homárt :)

Majd, ha kicsit benő a fejem lágya, lehet magamévá is teszem a javaslataidat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.18. 23:15:27

@CID: 50+ vagy 60- ahogy tetszik.

"Ha megérzed magadban a hibát, és jogosnak véled, nyilván megpróbálod orvosolni"

Ha más hibát lát bennem, megvizsgálom, hátha igaza van.

"aranyos, kedves, segítőkész és belátó embernek tűnjek"

:)) Hát ezzel senki nem vádolhat meg.

Csak minek őrjöngesz.

CID 2012.09.18. 23:43:18

@atpijkamo:

Azért, ha az "-et kicsit odébb toltad volna, nem lenne annyira "poénos" a kommented. ;)

Ha hibáztatnak, átgondolom igaza van e a kritikusnak, és e szerint cselekszek !

Dr. Körömlakk ® 2012.09.19. 07:10:09

kezd cihósodni a poszt, tökjó. kár, hogy ebbe a posztba már lófasse fog irkálni, mer réééégi

igazságos 2012.09.19. 09:35:29

@Dr. Körömlakk ®: a csöcsök sose kopnak ki a divatból.

vernarancs 2012.09.19. 12:10:34

@Dr. Körömlakk ®: semmi nincs veszve. En meg mindig a kepnel tartok :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.09.19. 12:26:50

@Xezs:
Rendkívül egyszerű. Aki az IQ-ja számával akar bevágódni, az nerd.
Aki azzal, hogy "ismer" 1-2 olyan embert, akiről úgy véli, kedvelem, az megélhetési menőmanó.
De vaktyúk is talál szemet: nemrég találkoztam valakivel, aki 10 perc ismeretség után tűpontosan felvázolta a komplett karakteremet, és egyúttal letétbe helyezett egy házassági ajánlatot is, ha esetleg a mostanival nem mennének olyan jól a dolgaink, és kitenném a szűrét.

Xezs 2012.09.19. 12:35:37

@neccharisnyás útonálló: na csak vigyázz az ilyen tízperces mindentudókkal, ezek szokták durván átverni a magányos nőket.

vernarancs 2012.09.19. 12:35:47

@neccharisnyás útonálló: akkor azt is tudja a paplan alatt milyen vagy. 10 perc utan. zsakbamacska!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.09.19. 12:38:02

@vernarancs: :D
@Xezs: Tudod, vannak helyzetek, szituációk, amikben komolyan veszem az embereket, mert komolyan is vehetők. Na, ez nem ilyen volt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.19. 16:06:45

@Sün‼ ツ: Tudjál akkor róla, hogy a legközelebbi - itt élő - rokonaid a vakond, a cickány és a denevér...

Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz_ (törö 2012.09.19. 16:39:43

"order felvételén kívül."
te ilyen kis buzi lehetsz....

vernarancs 2012.09.19. 17:10:26

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ha 10 perc alatt vegzett akkor a helyebe visszautasitanam azt a hazassagi ajanlatot.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.19. 17:16:12

@vernarancs: Nem is ment hozzá, mert komolytalan, fentebb írta...
@Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz_: Á, álmodozó heteró/biszex kiskamasz, aki az esti fitymacsattogtatásra/babaolajos súrolásra gyűjti az élményeket suliból hazafelé...

AvgDvl 2012.09.21. 13:33:53

vadász, vadász, te szopni jársz ide?
süti beállítások módosítása