Tékozló Homár

Megszívatta a diákhiteleseket a Corvinus

2012.09.18. 14:30 | jackyll | 88 komment

Nem elég, hogy egy hónappal előrehozták a fizetési határidőt a Corvinuson, az utolsó pillanatban még a diákhiteleseket is megszívatták. Utolsó előtti nap találták ki, hogy hitelből csak a tandíj felét lehet fizetni, a másik 350 ezer forintot elő kellett volna varázsolni hétfőig.

A gyerekem Corvinus Egyetemre jár, most kezdte az 1. évet az egyik költségtérítéses szakon (amiből egyébként nem is létezik állami). Ennek tandíja 690ezer Ft, szerintem ez egyáltalán nem kevés pénz, és jóval magasabb  az átlagos tandíjnál. Hogy ezt ki lehessen fizetni, itt a lehetőség: Diákhitel2. Nagyszerű konstrukció, tényleg lehetőséget ad bárkinek a tanulásra. Ezt augusztus 15-től lehet igényleni, a honlapjukon baromi összevisszaság volt akkor, hogy hol és hogyan lehet benyújtani - augusztus 16-án postára adtuk, ami utólag kiderült, hogy nem volt elfogadott út, mindegy, visszaküldték... és másodszorra már sikeresen egy bankfiókban adtuk be, szeptember 3-án. Ehhez képest ma (09. 14) jött egy telefon a Diákhitel Központtól, hogy a Corvinus két egyenlő részre bontotta a fizetendő díjat: az egyik a tandíj, a másik valami nyelvi hozzájárulás (vagymi). Ebből következően erre a részre nem vehető fel diákhitel! Mindezt ma, amikor a diákhitel igénylési határideje szep. 17 - azaz a következő munkanap...

Kérdéseim ezek lennének a Corvinushoz:

  • Miért most hoztak egy ilyen döntést, ahelyett, hogy a felvételi eljárás előtt már tudható lett volna??? (vagy legalább aközben?)
  • Honnan gondolják, hogy bárki előránt 350ezer Ft-ot a zsebéből, aki amúgy is hitelből tanul - pláne előre felkészületlenül?
  • Miért nem mindegy a Corvinusnak, hogy melyik zsebből megy hozzájuk a pénz: a diákhitel zsebéből vagy a diákéból?


Tudnám még ragozni tovább az emberi hülyeség ill. ignorancia határtalanságait, amik ezen eljárás kapcsán megfogalmazódtak bennem - és persze hogy ész nélkül mennek a dolgok, ahogy az egész országban.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.18. 14:32:55

biztos sok értelmes ember van derék hazánkban, nem is kell több

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.18. 14:34:45

Hát én inkább nem járatnám költségtérítésesre a gyerekeimet, akkor is ember lesz belőle. Tanuljon a nyomorult, akkor felveszik nemfizetősre, van abból rengeteg, abból válogasson.

De az utolsó pillanatban változtatni a szabályt nemelegáns.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 14:41:18

Ha elég nagy a melle, akkor nem is kell tanulni.

Dr Gregory House 2012.09.18. 14:44:39

„ész nélkül mennek a dolgok, ahogy az egész országban"

Hamarosan egy nagy fekete autó fog megállni a házatok előtt...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.18. 14:44:42

Fünfhaus!!

Két komment elküldése között várnod kell néhány órát!

A BHT.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.18. 14:47:54

"tandíja 690ezer Ft, szerintem ez egyáltalán nem kevés pénz, és jóval magasabb az átlagos tandíjnál"

Tévecc!!!
Az állatorvosin pl föle van a misinek!
Pro szemeszter ofkorsz.

Anomalocaris (törölt) 2012.09.18. 14:53:47

@atpijkamo: Azért van esély azt megakadályozni, ha eddig nem volt az!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.09.18. 14:56:55

Sztem azért nem lehet hitelből az egyik költségnem mert azt már tudják előre, hogy nem fogják időben megkapni a banktól.

Szóval szvsz, sündíjat szavazok a banknak, a corvinusnak, de akkor kapjon már a poszter is, hogy legalább 10%-ot, egy pici részét nem tud kicsengetni vagy valami alapítványon keresztül kiügyesnedni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.18. 15:00:59

@batgirl: De hogy nem az egyetemek gazdasági osztályain találod őket, az is tuti.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.09.18. 15:02:09

@atpijkamo:
Nem rossz a lelkesedés, hogy még fizetősre is menne, azért az értékelendő.
Más kérdés, hogy ahol nincs állami képzés az általában azt jelenti, hogy nem annyira biztosított a munkaerő felvétele ugyanis túljelentkezés van pl. könyvtáros-bölcsész szak.
Remélem ez másod- vagy harmad diplomához lesz, vagy legalább van valami szakma is ott talonban.

Persze ez nem biztos az is lehet, hogy valami mega-különleges és drága szak mint pl. a Cisco mérnök: az is fizetős és ott is 8-900ezer a félév. Asse államilag támogatott (mert durva drága..) igaz az szaktanfolyam, nem oskola

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 15:12:33

@Sün‼ ツ: hitelnek láccó tárggyal rohangászás minősített esete? :D

dpspeti 2012.09.18. 15:15:53

Sün:

Sün‼ ツ · sunews.blog.com 2012.09.18. 14:47:54
"tandíja 690ezer Ft, szerintem ez egyáltalán nem kevés pénz, és jóval magasabb az átlagos tandíjnál"

Tévecc!!!
Az állatorvosin pl föle van a misinek!
Pro szemeszter ofkorsz.

Miért tévedne? Azt írta, hogy _átlagos tandíj_....ami nem azonos az "összes tandíj" kifejezéssel...

Amugy a posztiro a Corvinusnak is feltette ezt a kerdest?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.18. 15:19:15

@Sün‼ ツ: Sima orvosin is.
Meg ott tanulni is kell.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.18. 15:19:50

Fasznak tanúnni!
Mindenki mán megy egyetemre, mert az mennyire jó,oszt fizetik a tandíjjat, utána meg ríjnak,mer nem tudnak irodaházban félmillió/hóért elhejjezkedni. Mer a munka az büdös!!!
Nekem sincs diplomám,oszt mi bódog ember vagyok!
Hánem?

elwood 2012.09.18. 15:20:13

hájsze nincs tandíj , kádár népe leszavazta

dr.dr.doktor 2012.09.18. 15:20:32

még szerencse hogy nincsen tandíj viktor szerint ,hiszen az ország azt elérte ,tüntetett érte:)

nem is értem miért nem tapsol mindenki hogy azt nem kell fizetnie....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.18. 15:21:06

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Mennyen el dolgozni, akkor lesz pénze fizetősre. Na de ez elméleti kérdés, egyik gyerekem se akart fizetősre menni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.18. 15:23:30

@ColT:
Hát nem a balatonalmádi kemping egyik se, az má eccer biztos!!+!4!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 15:30:30

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): :D:D van igazad lajos, meg kell hagyni. bezzeg ha vóna diplomád, malterkeverés közbe lehetne értekezni e'mélyülten a fontos dolgokról. oszt elrontanád a falat. ehh, nem is lenne az jó.

Harlequin 2012.09.18. 15:36:03

Diákhitelt csak az Aldiból volt már?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.18. 15:36:05

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
áhh nekem ellenszenvesek ezek a nagy koponyák. a mútkor is jött egy ijjen építészmérnök,aszongya a fal nem derékszögű,hanem csak 75 fok. mondom neki: háte mirűl beszélsz? há meleg van az tény,de nincs 75 fok, csak olyan 30 fok kb.
oszt leállt ott nekem okoskodni. hát mennymán a faszomba,én vagyok a kőmíves vagy nem? hánem?

Xezs 2012.09.18. 15:37:24

Trükközik a Corvinus mint mindenki ebben az országban :) Össznépi trükközés ez.

A csimota meg a Hootersben fog dolgozni már látom :(

Skodakék Fábia 2012.09.18. 15:40:04

vizitdíj nincs tandíj van
megszavaztuk

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 15:40:29

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): vót egy ismerősöm, az is kőműves vót. az elmagyarázta eccer, hogy ezt a munkát nem lehet elrontani, mer ha egymás fölé rakod a téglát, akkor fal lesz belűlle, hameg egymás mellé, akkor járda. namost a mérnök uraknak errül gőzük sincs, azér okoskodnak.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.18. 15:45:50

Az egyemitákat mindenhol csak szivatolják. Ez van. Meg a krahácsiakat.

IP gyűjtögető 2012.09.18. 15:47:01

mintha icipicit már jelezte volna a jelen kormányzat, hogy nem szívecsücske a Marx Karcsi utódja. Főleg, hogy olyan elkötelezettek a profok az egyik oldal (nem a jobb, a rosszabb) fele. Talán nem is ojan nagy rejtéjek ezek.

elwood 2012.09.18. 15:49:58

csak jelzem, hogy matolcsy is oda járt,

lehet, hogy jobb is ha nem képeznek többet belőlük

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.18. 15:54:44

@elwood:
Bandzsa szakra?

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):
Lajos, ugorgy át a sünewsra, nem tudom a megfejtést!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.18. 16:10:43

@elwood: Veres Jani meg a debreceni agrárra. Mondjuk ott is csupa volt évfolyamkisztitkárból áll a pofaszőri kar.

(---Flúgos Buszos---) 2012.09.18. 16:12:19

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Lajoskám,tejjes mírtikben igazad van.

Nem tujják ezek,mint szíp is az élet az annyuk szoknyája mellül.

nigara 2012.09.18. 16:16:00

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:
"kapjon már a poszter is, hogy legalább 10%-ot, egy pici részét nem tud kicsengetni vagy valami alapítványon keresztül kiügyesnedni."

nem 10%, hanem a fele amit ki kell csengetni... 350ezer.

nigara 2012.09.18. 16:19:56

@atpijkamo: "Tanuljon a nyomorult, akkor felveszik nemfizetősre, van abból rengeteg, abból válogasson."

pl. közgazdász v. jogászképzés már alig van állami...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.09.18. 16:26:00

@nigara:
Jó, de ha lenne oskolára 70ezre, akkor "csak" 280ezret kell kicsengetni pluszba.

Talán kapna haladékot is, ha látnák a fizetési jószándékot.

Okés, sok az is (nem kicsit), na de mégse 350, talán ad annyit a credigen is :)

rambo13 2012.09.18. 16:32:08

Na most nem azért, de a posztoló hülye. A gyerkőcöt idegennyelvű képzésre iratta be, azért ilyen mocsok drága, ahol egyértelműsítik rögtön az elején, h van a tandíj + a nyelvi hozzájárulás..tessék máskor elolvasni...csókolom

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.18. 16:32:55

@nigara: Nemá! Na, akkor még jó időben szültem őket. (Jogásznak nem engedtem volna, nem tudnak jól hazudni.)

nigara 2012.09.18. 16:35:55

@atpijkamo: :)
Szerintem meg a közgazdászoknak is azért fizetős, hogy ne értsen senki a dógokhoz, amik mennek itt, és akkor azt adnak be a népnek, amit akarnak...

elwood 2012.09.18. 16:39:43

@nigara: 80-as IQ felett nehéz bevenni, még külön képzettség nélkül is

rambo13 2012.09.18. 16:42:39

itten vagyon
gazdalkodastudomany.uni-corvinus.hu/index.php?id=35572

a gyerkőc nyilván a "gazdálkodási és menedzsment (angol nyelven)" vagy a "nemzetközi gazdálkodás (angol nyelven)" szakra nyert felvételt, amihez gratulálunk, de tessék már megnézni a "A jelentkezés és a felvétel sajátos feltételei" részt:

A gazdálkodási és menedzsment (angol nyelven) és a nemzetközi gazdálkodás (angol nyelven) alapképzési szakokon résztvevők (a finanszírozási formától függetlenül) további 340 000 Ft/félév idegen nyelvi hozzájárulást fizetnek.

nigara 2012.09.18. 16:46:29

@rambo13:

ez is itten vagyon:

www.diakhitel.hu/index.php/hu/diakhitel-20/erdeklodom/a-diakhitel2-jellemzoi

Mekkora a Diákhitel2 összege?
A felvehető összegnek nincs felső határa. Akkora összeget vehet fel az állami részösztöndíjas és önköltséges képzésben résztvevő hallgató, amekkora az intézmény felé fennálló fizetési kötelezettsége, ennél az összegnél nem lehet magasabb az igényelt hitelösszeg. Az igényelt hitelt a Diákhitel Központ közvetlenül az egyetem/főiskola számára utalja.

A fennálló fizetési kötelezettség az mégiscsak 690ezer, nem?

(---Flúgos Buszos---) 2012.09.18. 16:58:10

Tegnap esti híradóban is volt,hogy akinek van notesze,az nem ebből csengeti a tandíjat,hanem befeketeti,és 5 év alatt szép summát nyer rajta.

shimizu 2012.09.18. 18:10:53

mi lenne, ha az ignorancia helyett édes anyanyelvünk adta választékból szemezgetne a posztoló? Vagy már efféle angol nyelven oktatott családoknál ez nem menő?

igi1 2012.09.18. 20:06:45

Szerencsémre nem vettek fel, de azért sikeresen elherdáltam 6 ezret csak a jelentkezésért külön is igénylik a lóvét, szakonként.

Kapják be. Ennyiből meg inkább fiszetném a gyerek angliai albérletét fél évig, minthogy itthon járjak egyetemre...

La vita é bella 2012.09.18. 20:23:42

@atpijkamo: ...és szerinted a nemfizetős ingyen van?

Mylady 2012.09.18. 20:43:50

A legszebb az, amikor a tandíj 10 %-ának megfelelő összeget kérnek jelentkezéskor, mint jelentkezési díj. És azt mondják, ez beleszámít a tandíjba.
Persze ha nincs elég jelentkező és ezért nem indul a képzés, akkor nem fizetik vissza.

A másik (de mintha már meséltem volna): Közgáz egyetem, kétezres évek közepe. Tandíj (a legolcsóbb szakon) 190 ezer /félév. + beiratkozási díj (adminisztrációs költség) 2 ezer /félév. Mert 190 ezerbe nem fért bele az az ezer Ft költség, amire kértek 2 ezret. Feltétlenül külön kellett kérni.
Ja, és amikor én jártam, csak postán lehetett befizetni. Az ember elslattyogott a bankba, felvett 190 ezer Ft-ot, rettegett kicsit, nehogy leüssék az utcán, majd besétált a postára és befizette. Átutalni nem lehetett. És tudjátok miért? Mert a jelentkezési lapra fel kellett ragasztani a feladóvevényt, az meg ugye nincs az átutalásnál.
Ismétlem, kétezres évek közepe.

vénszivar 2012.09.18. 21:00:54

@Mylady: Helló ! " Anyád a ribanc" MI?lédi! A héten az M5-ösön berongyolok a Napfény utcába s meglátogatlak.....
Mondtam, hogy nézz hátra, de előre is, nehogy meg üsd magadat. :))) MI?lédi!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.18. 21:09:22

@Rosszindulatú Vászka: Akkor a krahácsi egyetemistáknak a legszarabb, igaz e, egykomám?

Xezs 2012.09.18. 21:10:34

@Mylady: Na ja, nálunk kicsit lassan változnak a dolgok. De gyorsabban, mint ahogy én először gondoltam, hogy fognak.

Kifejezetten meglepő, hogy egyre többen használják az elektronikus számlakivonatot a különböző szolgáltatóknál. Ennél én földhözragadtabbnak gondoltam volna a magyarságot.

@vénszivar: Lemaradtam valamiről?

VeszettTraktorosMüezzin 2012.09.19. 07:43:26

Én érteni vélem.
Corvinus. Ez a fő fő fő über tök promi-emi-nens közgazdaságtudományi atyaúristen az oktatásban. Hát még jó hogy ez is a felvételi része.
Ha egy nap alatt elő tudsz teremteni 350e Ft-ot akkor érdemes vagy arra, hogy megtanítsák, hogyan teremts elő 10x 100x ennyit ugyanilyen rövid idő alatt, vagy hogyan tüntess el nyom nélkül 1000x ennyit.
Ellenkező esetben semmi helyed ott, mert valakin élősködni is kell.

VeszettTraktorosMüezzin 2012.09.19. 07:56:29

Az egyébként senkinek nem szúrt szemet, hogy:
"Ehhez képest ma (09. 14) jött egy telefon a Diákhitel Központtól, hogy a Corvinus két egyenlő részre bontotta a fizetendő díjat: az egyik a tandíj, a másik valami nyelvi hozzájárulás (vagymi). Ebből következően erre a részre nem vehető fel diákhitel!"
Tehát jófejség, hogy 18-án, és 19-én posztolgatjátok a Corvinus oldalán található információt, de az senkinek nem fordul meg a fejében, hogy a 14-i kommunikációval egy időben, vagy azt megelőző napon/napokban a weblapjukon is frissítették ezt az információt? Azaz, miért kell a poszttolót hülyének nézni? A taliga sün indokolt a Corvinus seggébe. És lehet itt védeni a magyar nyelvet, meg patriótát játszani, de itthon diplomásként nehéz elhelyezkedni. És elnézve, hogy hol tart Európa, és hol tartunk mi, nem csodálom ha valaki nem az 1-2 éves sikertelen munkakeresésbe belefáradva/belekeseredve hagyja el az országot egy jobb lehetőség reményében, hanem eleve külföldre készül. Teljesen meg tudom érteni. Így viszont hadd legyen már meg a joga a poszttolónak, hogy ha átb@xarintják akkor felháborodjon. Így is röghöz lesz kötve vagy 5 évig a csemete, akár iskola után akár nyugdíj előtt (ha addig meg nem szüntetik ezt a hülyeséget) tervezi letörleszteni a "robotot" az állam felé.

igazságos 2012.09.19. 09:34:16

@VeszettTraktorosMüezzin: én is érteni vélem, ugyanis volt dolgom a Corvinussal, a legköcsögebb banda minden egyetem közül. Rohadjanak meg. Van pofájuk ezt csinálni a felvételizőkkel, még külön eljárási díjat szedetni, szakonként, még a plusz hivatalos oktatási felvételi eljárási díj mellett.

Érdekes, az ELTE, meg más iskola erre nincsen rászorulva, hogy még pluszban lehúzzák a leendő tanulókat.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.09.19. 09:40:05

@ColT: Corvinus KTK-n sem a kis micsodánkat vakarásztuk, csaxólok.Helyette csak szívtunk, de ezt valahogy nem élveztük.

Belagezapista (törölt) 2012.09.19. 09:50:02

Gondolom ez az idegen nyelvű képzés lehet, ami eddig is mindenkinek fizetős volt, csak tavaly még nem létezett diákhitel 2. Éppen ezért nem értem az egészet, hiszen az, hogy lesz diákhitel 2 csak kicsivel a felvételi jelentkezés után tisztázódott, tehát alap járaton a posztoló azzal számolhatott, hogy a teljes összeget zsebből kell majd kipengetni.

Amúgy a Napközire nagyon nem éri meg ennyit kifizetni.

igazságos 2012.09.19. 10:08:46

Inkább kimennék Londonba, többet érne.

metal · http://electric.blog.hu 2012.09.19. 11:49:31

650eFt hitelért (gondolom félévente) remélem valami normális, tényleg értéket teremtő szakra jár. Különben pár év múlva olvashatjuk a következő posztot: xmillió diákhitellel, ruhatárszakos diplomával csak a Mc-ben krumplit sütök, az élet igazságtalan.

vénszivar 2012.09.19. 11:53:02

@anica inkognitóban: " HELYETTE CSAK SZÍVTUNK". Rossz volt az ANYAG !?!? :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.09.19. 13:25:02

@vénszivar: hacsak az nem.. ellenkező esetben jól lettünk volna.:D

Tölgyasztal 2012.09.19. 13:34:09

ha még nem mondta volna senki, akkor felejtse el a diákhitelt! Örüljön neki, hogy nem adtak neki...ennyi

Mylady 2012.09.19. 20:32:45

@Tölgyasztal: Óriási tévedés! A diákhitel önmagában véve egy kifejezetten jó konstrukció. Ilyen alacsony kamatra nem lehet hitelt kapni.
Akinek nincs pénze a tandíjra vagy a megélhetésre (eredeti konstrukció), annak nagyon jó választás.

Sokan felróják hibának, hogy sokáig tart visszafizetni.
De itt nem a konstrukció a hibás, hanem a marketing.

Én úgy hirdetném, hogy ez egy rettentő rugalmas konstrukció. Meghatároznak egy alaptörlesztést, ami kötelező és tényleg minimális összegű, pont azért, hogy bárki tudja fizetni.
Ezen felül viszont úgy ütemezed a visszafizetést, ahogy neked tetszik.
Az előtörlesztés nincs korlátozva, nincs előzetes bejelentési kötelezettség, nincs előtörlesztési díj, nincs minimálösszeg, nincs plusz adminisztráció. Amikor van egy kis pénzed, akkor befizeted, akármennyi is az. Akár ezer forintot is be lehet pluszban fizetni. Ha nincs plusz pénzed, akkor csak a minimált fizeted.

És igen, ha az ember nem törlesztget elő időről időre, akkor nagyon hosszúra nyúlik a törlesztés idő. De aki tudatosan él és előre gondolkodik, az odafigyel erre is.

No, ezt kellene reklámozni erősen, meg tudatosítani a diákokban, hogy érdemes és kell is előtörleszteni, mert a minimálprogrammal sokáig fog szívni.

Hozzáteszem, simán megcsinálható, hogy ha az ember kap jutalmat/bónuszt/13.havit/pulykapénzt, bármi egyebet, akkor annak egy részét erre fordítja. Nagymami adott egy tízezrest? Befizeted előtörlesztésbe. Sőt, azt is meg lehet csinálni, hogy megadni a számlaszámot a családtagoknak, hogy ide fizessék a szülinapi/karácsonyi stb ajándék árát (sokan úgyis pénzt adnának).
Szóval mint az élet oly sok területén, itt is igaz, hogy ésszel kell élni.

Xezs 2012.09.19. 21:44:17

@Mylady: És az a szomorú, hogy felnőtt, egyetemet/főiskolát végzett embereknek ezt így, ennyire szájbarágósan kell magyarázni és maguktól nem érik fel ésszel.

vénszivar 2012.09.19. 22:01:44

@Mylady: "Anyád a ribanc" MI?lédi! Szombaton felsietek az M5-ösön s a Napfény utcán leparkolok s utána körülnézek arra........Pöttyös utca felé.
Nézz oldalt, nézz előre, de legfőképpen hátra, de pofára ne ess, mert én föl nem segítelek, jól van MI?lédi!

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2012.09.20. 00:14:02

Inkább aszongyátok meg hol találok jó kőművest, kell a l@fasznak bőcsész.

Leonine 2012.09.20. 13:16:24

Milyen munkát, mekkora fizetést álmodtatok meg ennek a gyereknek, amiért érdemes lesz egy 5-6 milliós hitellel kezdenie az életét?

rambo13 2012.09.20. 16:19:47

@VeszettTraktorosMüezzin: nézd meg a link mikor frissült!!!

rambo13 2012.09.20. 16:21:01

@rambo13: a lap alján ottan vagyon, hogy
Utolsó frissítés: 2012.07.25

nigara 2012.09.21. 08:55:08

@rambo13: Te a corvinust képviseled? mert egyébként nem értem, hogy miért ekézed a posztolót - amiket írtál, azok halvány ellenérvek, de egyik sem dönti meg az eredeti kérdést:
Mekkora a Diákhitel2 összege?
A felvehető összegnek nincs felső határa. Akkora összeget vehet fel az állami részösztöndíjas és önköltséges képzésben résztvevő hallgató, amekkora az intézmény felé fennálló fizetési kötelezettsége, ennél az összegnél nem lehet magasabb az igényelt hitelösszeg. Az igényelt hitelt a Diákhitel Központ közvetlenül az egyetem/főiskola számára utalja.

A fennálló fizetési kötelezettség az mégiscsak 690ezer, nem?

Ennek alapján magyarázd már meg, hogy ha költség, akkor nem költség, vagy mi van???

rambo13 2012.09.21. 16:52:41

@nigara: már bocs, de én képviselek senkit, csak azt mondtam, h az idegen nyelvű képzések amióta vannak mindig is fizetősek voltak és a tandíjon felül van egy nyelvi hozzájárulási díj...tehát ez ezer éve így van az egyetem nem 2012.09.14-én találta ezt ki.erre mondtam, h a posztoló hülye...(nem arra,h nem tudta, h a nyelvi hozzájárulást nem lehet hitelből fizetni..) ugyanis elég régen kitalálták már, h a csemete hova felvételizik, és azt azért nem nagy dolog kideríteni, h ez a corvinus egyik legdrágább képzése, és azt sem nehéz megtudni, h ez miért van így: tandíj+nyelvi hozzájárulás

és azt én sem tudom, h a nyelvi hozzájárulásra miért nem vehető fel diákhitel, de ha ez igaz is, az sem az egyetem hibája, hanem azé aki a rendszert kitalálta.

a diákhitelt elvileg ezen doksi alapján
(diakhitel.hu/images/dokumentumok/Diakhitel_tajekoztato_2012.pdf)csak és kizárólag a képzési költség kiegyenlítésére lehet felvenni, vagyis ezek szerint a diákhitel konstrukciója (tehát nem az egyetem) a nyelvi hozzájárulási díját nem ismeri el képzési költségként, csak a tandíjat, ami nem igazán kedves dolog finoman fogalmazva, de ezért azt tessék baszogatni, aki a hitel feltételeit kitalálta...

szóval sztem nem az egyetem a hibás ebben a storyban, ennyi...max abban hibásak, h nem tájékoztattak előre mindenkit, akit a szakra felvettek, h a nyelvi hozzájárulásra hitel nem vehető fel, de ez sem az egyetem, hanem inkább a diákhitel központ feladata lenne...nem egyértelmű a hitel kiírásából, h a képzési költség, amit ki lehet egyenlíteni a hitellel az milyen jellegű költségeket takar...

rambo13 2012.09.21. 17:18:46

www.diakhitel.hu/index.php/hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/5472-tajekoztato-a-diakhitel2-bol-finanszirozhato-onkoltseg-osszegerol
ezek alapján méginkább egyértelmű, h arról van szó, hogy a központ a nyelvi hozzájárulást nem tekinti a képzés "önköltségi összegének", hanem az "intézmények által kiszabott további díjak " kategóriájába sorolják...

mindezt viszont ők valóban csak szept. 10-én közlik, tehát az ő seggükbe a lóf*szt...

2012.10.27. 00:39:41

@atpijkamo: nem mai hozzászólásra reagálok, meg látom ám, hogy valaki más is felhomályosított, de azért én is. ráérek.

na szóval halkan megjegyzem, hogy a kurmány gyakorlatilag megszüntette az államilag finanszírozott közgazdász képzést, tehát elég nehéz nem fizetősre menni belőle. idén csak az ilyen elméleti közgáz, elemző közgáz szakok kaptak egynéhány fejkvótát, a többi lóf*szt.

meg azt is azért halkan megjegyezném, hogy az állami támogatás megszüntetésének ellenére ezen BCE-s szakok továbbra is hatalmas népszerűségnek örvendtek. tehát akit ide felvettek az nyilván azért tanulgatott a gimis évei során. lehet többet, mint a te csimótáid. (na, ezt a mondat végére csak azért szúrtam oda, mert olyan bicskanyitogató stílusban szóltál hozzá a poszthoz, miközben tájékozódni azt derogált, hogy szerintem kijárt.) ;)

viszont a poszt-olónak is kijár a korbács, mivel erről a nyelvi hozzájárulásról még én is tudtam, pedig csak pár éve belenéztem abba a felsőoktatásos tájékoztató füzetecskébe, és megragadt - már akkor is benne volt. persze ez még mindig fingreszelés, hiszen a rendszer rugalmatlansága szopat, mert valóban miért is ne lehetne a jóféle 2%-os kamatú Diákhitel 2-höz hozzácsapni azt a nyelvi hozzájárulást. emiatt azért még pár plusz személynek is jut abból a korbácsból.

remélem a gyerek el tudta kezdeni a sulit. azt a képzést szorgosan végigcsinálva valószínűleg normálisan el tudna majd helyezkedni.
ha emiatt nem tud most tanulni, akkor remélem a "nemlesztandíj" kormány minden egyes tagja átérzi, hogy egy feltehetően értelmes, tanulni vágyó fiatallal tolt ki a felsőoktatáson való spórolással.

Xezs 2012.10.27. 01:08:59

@ruskyy: Valahol muszáj volt visszavenni a támogatást, mert sokan visszaéltek vele és csak melegedni meg időt elbaszni jártak be a felsőoktatási intézményekbe.

Na meg közgazdászból van annyi, hogy Dunát lehet rekeszteni velük. Csak halkan kérdem: biztos, hogy ennyi kell ebbe az országba belőlük?

2012.10.27. 01:25:08

@Xezs: internet előtt ülsz. nézd meg, hogy melyik suli, melyik végzettségével, mennyi idő alatt, milyen munkakörben lehet elhelyezkedni.

(hint: a végére már azzal kampányoltak a közgáz támogatása megszüntetése mellett, hogy azzal aztán annyi lóvét lehet keresni, hogy megéri fizetősön csinálni, nem pedig azzal, hogy aztán nem lehet vele elhelyezkedni - a számok makacs dolgok. persze, miért ne érné meg, ha talpraesett az ember, csak akkor ne mondjuk, hogy nincs tandíj)

szóval felőlem aztán sokmindennel lehet magyarázni a pénzkivonást a felsőoktatásból, csak csúsztatással, hazudozással ne. persze ha az a csúsztatás eléggé demagóg, és kajálja kétpofára a 2 bites álompolgár, akkor nyomatják ám.

2012.10.27. 01:32:11

@Xezs: ja, közgazdászból meg sokkal több kéne. akkor is, ha az a sokkal több végül gyári melós lesz. méghozzá azért, mert olyan szintű a pénzügyi analfabetizmus ebben a kicsiny kis országban, ami a harmadik világbeli színvonallal vetekszik. látszik is.

Xezs 2012.10.27. 17:20:33

@ruskyy: "olyan szintű a pénzügyi analfabetizmus ebben a kicsiny kis országban, ami a harmadik világbeli színvonallal vetekszik"

Látod, ebben maximálisan egyetértünk. Én mondjuk a középiskolára helyezném a hangsúlyt, ott oktatnék alapszintű pénzügyet.
süti beállítások módosítása