Tékozló Homár

Naiv ügyfél lenyomta a Postát

2012.09.24. 14:58 | jackyll | 402 komment

Erik összezúzott csomagja miatt a kártérítés visszautasítása után újabb vizsgálatot kért a Postánál, majd rövidesen panaszt tett az NFH-nál is. Innentől már csak 2 hétbe telt, hogy visszahívják, és fizetnek:

A Blog rendszeres olvasói talán emlékeznek még korábbi ügyemre a Magyar Postával. A többieknek egy rövid összefoglaló az "előző rész tartalmából":
- MPL Vaterafutárral küldtek nekem egy árut, törékenyként, értékbiztosítással
- Az online megrendelő rendszer hibás működése miatt a törékeny jelölés lemaradt az általa generált címiratról
- A csomag a szállítás közben megsérült
- A Posta majd egy hónapig ült az ügyön, majd elutasította a kártérítési igényemet, arra hivatkozva, hogy márpedig a csomag nem törékenyként lett feladva. (Annak ellenére, hogy a címiraton feltüntetett postaköltségből egyértelműen megállapítható a törékeny kezelés opció igénybevétele.)

Ahogy korábban megígértem, most röviden megosztanám veletek, hogy hogyan végződött a dolog.


A kártérítés elutasítását követően megírtam a Posta illetékes alkalmazottjának, hogy az ügy kivizsgálása során nem voltak elég körültekintőek, újra elmagyaráztam, hogyan tudják a postaköltség és egy kis fejszámolás segítségével meghatározni a ténylegesen megrendelt opciókat, és újabb vizsgálatot kértem.

Vártam három munkanapot, majd miután semmilyen választ nem kaptam, panaszt tettem az NFH-nál. Nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni, hogy ez utóbbi mennyire játszott közre a végkifejletben, de tény hogy végül kb. két hét után megkerestek a Postától, és elmondták, hogy idézem: "vélhetően valóban rendszerhiba történt" és megtérítenék a kárt.

Az határozottan korrekt volt a részükről, hogy az érték igazolásának kérdését rugalmasan kezelték. (Eredetileg abban állapodtunk meg, hogy az eladóval írunk egy adásvételit, de miután nem sikerült őt belátható időn belül elérnem, ettől eltekintettek, és az utánvét összegét vették alapul. Végül az adásvételit is megkaptam az eladótól, de akkor már nem volt rá szükség.)

Miután megegyeztünk a kártérítés összegéről, azt egy bocsánatkérés kíséretében írásban is megerősítették. Végezetül pedig tegnap az utalvány is megérkezett.

Remélem, a Posta ígéretéhez híven valóban tenni fog azért, hogy ez máskor, másokkal ne fordulhasson elő. Ha pedig nem így lenne, sok kitartást kívánok a pórul járt ügyfeleknek. Szükségük lesz rá...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2012.09.24. 15:01:06

Szerintem fotosopp!

vénszivar 2012.09.24. 15:04:47

Az első három helyezett ! Milyen jóképű srácok !

Don Quixote de la Ferko 2012.09.24. 15:09:32

Elcseszted.
Törött csomagot az ALDI-ból.

helianthus 2012.09.24. 15:10:34

Ez azért rendes dolog tőlük. Miután a posztoló megmozgatott eget-földet és még tán a gyevi bírót is kikérdezte az ügyről, elismerték, hogy hibáztak és fisszaadták a pénzt, amit arra vettek el, amit nem teljesítettek.
Már csak annyit tudnék hozzáfűzni, hogy lökjétek le őket a padlóla, de dulván.

ferand1979 2012.09.24. 15:13:18

BIZTOS ugyanaz a posztoló, mint aki az eredetit küldte??? NEm véletlenül egy posta alkalmazott tisztáramosó levele ez??

Rosszindulatú Vászka 2012.09.24. 15:13:52

Kedves Erik!

Gratulálunk, egyben miénk az öröm, hogy megerősítetted a Homárpóver-be vetett hitünket.

Köszönjük :)

peppe83 2012.09.24. 15:16:37

A csomagot felvevő postáskisasszony fizetéséből levonták, így könnyű kártéríteni...

Manyecska 2012.09.24. 15:18:25

@ferand1979: nem biztos:) lassan, de biztosan ügyintéznek, nekünk is volt egy eltűnt ajánlottal kalandunk..kétszer..monnyuk 15 év alatt a cégnél..

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2012.09.24. 15:19:52

Szerintem a posztoló a hüje! A posta teljesen korrektül járt el, amikor összetörték a csomagját. Örüljön, hogy az ajtaját nem tépték le.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.24. 15:27:33

@hüjehalyó:
Én a helyedben lecserélném az avatarodat postakürtre!
Összetört csomagot csak a postától!!!4!!

ferand1979 2012.09.24. 15:29:38

@Manyecska: akkor jól tette a posztoló, hogy nem hagyta annyiban.
Sok a józer, aki ilyenkor hamar beleörödik a "sorsába", és nem lép fel a jogaiért.
Mondjuk ehhez kellett a fenyegetés, meg az NFH, de jóbb lenne, ha ez automatikusabban menne...

@hüjehalyó: az Aldiból van házhozszállítás?

Manyecska 2012.09.24. 15:34:52

@ferand1979: jobb helyeken megy, csak lassan, gondolom függ attól ki intézi. monnyuk ha nem törnék össze, esetleg..:D?..túl nagy kérés vóna..

pammacska 2012.09.24. 16:00:04

A postást miért utálják a kutyák?

copyRight 2012.09.24. 16:08:55

@pammacska: nem utálják, szeretik, csak olyanok mint a kisgyerekekek karácsonykor, gyors le akarják tépni a csomagolást, hogy a játékhoz juthassanak :D

ferand1979 2012.09.24. 16:16:49

@pammacska: avagy miért ugat a kutya???
nem csak a postást, hanem a vízóra-, gázóra- és villanyóraleolvasót is ugatja. És minden egyes reklámkihordót, meg hasonló munkakört betöltő szeméyt.
Ugyanis a kutya a szagokról ismeri meg az embert. Nos aki viszont napi szinten 100-200-300 címre is megy, anynira keveredik már a kiárasztott illata, hogy megzavarodik tőle a kutya.. Ezért ugatja...

de ezt a kérdést tedd fel a googlinak.. Ad szakértői, és egyéb okos ötleteket, hogy miértis...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.24. 16:36:24

@pammacska:
Mer állandóan ajánlott leveleket hoz fizetési felszólításokkal.
Meg csekkeket.
Na ezé.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.24. 16:36:54

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: hüjeség. Egy csomó filmbe láttam már, hogy a póstás igenis vonzó és vágyott júzer, majdnem annyira, mint a pidzás meg a tévészerelő. Csak azt a bajuszot tudnám felejteni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.24. 16:40:34

Megfelelő ráhatásra azért csak működnek itt a dolgok.
Milyen érdekes.

Különben tényleg egyre jobb a posta, az igaz.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.24. 16:41:49

@ColT: namost ahol mostanság áll a pósta renoméja, onnan nem nagy művészet javítani, csaxólok :)

liam devlin (törölt) 2012.09.24. 16:47:15

torott csomag?
pffff.
meg jo,hogy bele nem lepett.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.24. 16:53:28

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Mé, a szavannába is van póstás?
Még mindig hat a cucc, óder vasz?

gelsystem 2012.09.24. 16:58:21

@helianthus: pofán kell Daszni az összeset, ez FONTOSCH!!!!!!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.24. 17:04:26

@Rosszindulatú Vászka: Én még egyetlen kézbesítőt sem kívántam meg.

Mondjuk a főpostán láttam már olyan postáskisasszonyt, aki miatt nem fakadnék sírva egy lakatlan szigeten...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.24. 17:32:33

@Rosszindulatú Vászka: Én egy pár éve már tapasztalom. Pár nap alatt odaér az ajánlott, és el se szokott tűnni.
Sima levélben nem szabad feladni dolgokat, de már az sem tűnik el túl gyakran.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.24. 17:35:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: Te SÜN! ezek a szvingeres himnuszok egyik szarabb minta másik.
én a bevága tangát szeretném javasolni, az sokkal álatabb.

Szenthomárság 2012.09.24. 17:40:58

"Miután megegyeztünk a kártérítés összegéről, azt egy bocsánatkérés kíséretében írásban is megerősítették."

Na itt jöttek be a népmesei motívumok a történetbe! Esetleg a postáskisasszony a csúnyáját is megmutatta?

Kalányos Hozármándó 2012.09.24. 17:51:33

köcsög pósta a segílyt is mindég késve hozzák!!! aszt csodálkozak ha elássák űket!

Kalányos Hozármándó 2012.09.24. 17:57:55

Úgy köll elímeni aszt ha egy kicsit meklökdösöm hogy siessen míg van pofája rendört hivni!! de azokat is becsicskítom!!!

Manyecska 2012.09.24. 18:15:18

@Dr. Körömlakk ®: én ezt: www.youtube.com/watch?v=qcEdIaYIzaA&feature=related szereti a lányokat úgy vettem ki a szavaiból:D már kezdem elérni ezt a szintet:P:P

Manyecska 2012.09.24. 18:27:53

@Manyecska: már nem buzi vagyok, izé.a salsára értettem:D

cicmen (törölt) 2012.09.24. 18:34:54

Vártam három munkanapot, majd miután semmilyen választ nem kaptam, panaszt tettem az NFH-nál. Nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni, hogy ez utóbbi mennyire játszott közre a végkifejletben, de tény hogy végül kb. két hét után megkerestek a Postától, és elmondták, hogy idézem: "vélhetően valóban rendszerhiba történt" és megtérítenék a kárt.

Az határozottan korrekt volt a részükről,

Az a lényeg, hogy minden lelki sérülés nélkül megúsztad és idealista maradtál! Korrekt volt részükről bármi ezek után? Nem tudod mennyiben játszott közre a panasztételed? Szerintem nem szálltak magukba. Különben éppen ma volta postán. A postahivatal a Négy Tigris Piac kinézetét keltette. Lehet DVD-t könyveket kapni, játékokat árulnak sőt, serpenyőket. Ha eljutsz a postáskisasszonyhoz az kaparós sorsjegyet ajánlgat, meg azt, hogy nyerd vissza a csekken feladott összeget! A posta már csak egy kupleráj!

vénszivar 2012.09.24. 18:40:59

@cicmen: Kupleráj ? Aztán azt tudod-e, hogy mik a szolgáltatások árai s abból mennyit lehet alkudni ?

cicmen (törölt) 2012.09.24. 18:45:34

@vénszivar: Az első három helyezett ! Milyen jóképű srácok !

Adonisz brigád! :)

cicmen (törölt) 2012.09.24. 18:47:05

@vénszivar: Hát tényleg csak pinát nem lehet kapni%

vénszivar 2012.09.24. 18:51:06

@cicmen: A többieket nem igazán ismöröm, de kinézésre is a para olimpián megnyernénk pár számot.
Vagy teljesítenénk a ftyisz gyerekgyártási programját. Állok elébe.

vénszivar 2012.09.24. 18:52:08

@cicmen: Lehet, ha pííz van, pina is van !

cicmen (törölt) 2012.09.24. 19:40:48

@hagyma: Velem ez miért nem történt meg?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 19:42:31

@cicmen: hat ezaz
mondjuk velem azert nem, mert sosem eltem westvirginaban
es meg jol is nez ki, ennek en hordtam volna a fuvet ezerrel

Dr. Körömlakk ® 2012.09.24. 20:14:47

@Manyecska: ez mekkora jó! belenyúltál, imádom a latint, azon belül salsáztam kicsit :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.24. 20:22:39

@Manyecska:
Hasztamannyana!
Te ilyen ügyesen tekered a tojásverődet?
Didkók nem akarnak elszállni edzés közben?
Megannyi kírdís...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.24. 20:25:28

@cicmen:
Márhogy két tizenéves fiút elcsábíts?
Há bisztos nem vót pénzed anyagra...

cicmen (törölt) 2012.09.24. 20:34:08

@dr. phil. Sün‼ ツ: Inkább hogy nem volt ilyen tanárnőm! Biztosan lelkesebben jártam volna suliba!

Anomalocaris (törölt) 2012.09.24. 20:35:51

Vajon mit fogok mindjárt enni?

Anomalocaris (törölt) 2012.09.24. 20:45:12

@hagyma: Ennek még a hangzása is szörnyű.

Xezs 2012.09.24. 20:48:51

És még mondja valaki, hogy nem segít a sok csetelés és blogolás, ami a kommentekben megy.

Hát itt az élő példa!

Manyecska 2012.09.24. 20:49:13

@Dr. Körömlakk ®: az, nagyon állat!!@cicmen: áá, ez valami kanos tanár lehetett, ilyen volt a gimiben is, a matektanárunkat az előző helyéről ezért rúgták ki:(( :D de jól viselkedett. Lajosnak hívták, nem röhög!:)

CID 2012.09.24. 20:49:56

Nem akarnám elkeseríteni a vidéki kommentelőket, de itt a szegedi főpostán nagyon kívánatos menyecskék dolgoznak. Ritkán kapok ajánlott levelet, de minap esztétikailag sikerült megelégednem a posta álományával. Hamár olyan kibaszott kúrva sokat kellett várnom a levélre !

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.24. 21:04:08

Elengedte [1] a bíróság azt a férfit, aki véletlenül betört a francia a központi bank, a Banque de France rendszerébe. Azt pontosan nem tudni, milyen adatokhoz fért hozzá, és mit tehetett volna velük.

2008-ban a munkanélküli férfi Skype-on próbált felhívni emelt díjas számokat, amikor egy véletlenszerű tárcsázás után pin-kódot kért a rendszer, ő pedig beírta, hogy 123456. Nem vette észre mi történt, pedig hozzáférést szerzett a francia bank adósságszolgálatához.

A bank azonnal tudomást szerzett a jogsértésről, és nyomozást indítottak. Annak ellenére, hogy a hekker semmilyen erőfeszítést nem tett személyazonosságának elrejtésére, a lakcímét például simán megadta Skype-fiókjában, a rendőrségnek két évig tartott, mire lenyomozták.

Az otthonához kiérkező rendőrök megállapították, hogy számítógépe túl régi is lassú kiberbűncselekmények elkövetéséhez, mégis előállították. Ekkor még mindig működött az egyszerű jelszó, sőt a fordítottja, a 654321 is.

index.hu/tech/2012/09/24/veletlenul_feltorte_a_kozponti_bankot/

Manyecska 2012.09.24. 21:05:42

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem, ennyire nem!!!
www.youtube.com/watch?v=0nBFWzpWXuM erre szoktam/szoktunk, itthon is benyomom a hangerőt van öt hangfalam + mélynyomó mert házimozi, gondolhatod!:D hétvégén itt komplett diszkó volt pl..:D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.24. 21:06:25

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Hallod! Az előbb kűttem it be egy hírt, van benne BAKI is!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.24. 21:12:41

@Manyecska:
Nekem meg mikrofonom van!!!
Énekelhetnél bele valamit, oszt jól fölveszem.
Mondjuk egy salsát.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.24. 21:15:33

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Mondjuk olyasmit, hogy Honolulu, Honolulu....
Nem ám olyant, hogy Kamcsatka, Kamcsatka!!!nyóc!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 21:18:00

@dr. phil. Sün‼ ツ: nagy kerdes mekkora a mikrofonod?
/mar nem nekem:)/

Manyecska 2012.09.24. 21:20:17

@dr. phil. Sün‼ ツ: inkább az ipari áram énekeljen bele...
Te, a salsát táncolják. Kb négyet lépx egy mp alatt, mondom múltkor megszámoltam. Ha éppen nem a karomat rántja ki a pártner vagy nem repít a szemközti falhoz egy jólsikerült forgásnál-ami teljes fordulat 2 mp-enként lehetőleg négyszer egymás után:D:D az a kedvencem: onnantól gyakorlatilag szabad stílusban rázzuk tuti:D:D DE EZT TE ÚGYSE ÉRTED.

Manyecska 2012.09.24. 21:22:24

@hagyma: húhuhúúúú NAIGEN :P Nyugi, nem érti félre. Gyere a disznóklubba mi?:D

cicmen (törölt) 2012.09.24. 21:25:51

@Manyecska: Hát ez a kis vörös tényleg cuki! Meg tudom érteni!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 21:26:27

@Manyecska:
aptika helyett meselek viccet akko'
fonok dugja a titkarnojet

- bent van fonok?
- bent
- huuuuu de nagy!!!

Manyecska 2012.09.24. 21:37:07

@batgirl: nem hihi, hűha! :D:D@dr. phil. Sün‼ ツ: figyelj már, nem hangfal, erősítőt akartam mondani. jut eszembe! kurva jól szól!!!! nagyjából belelebeg a függöny a szomszédok utálnak is.. Na olyanod bizti nincs de jobb is.

Manyecska 2012.09.24. 21:40:24

@batgirl: ez olyan megosztó így:(

vénszivar 2012.09.24. 21:47:21

@Manyecska: És még te szidod a részeg oroszokat ?!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.24. 21:47:56

@Manyecska: talán mert nem vagyunk egyformák
én nem járok salsázni, te meg nem repülsz.

Xezs 2012.09.24. 21:50:26

@hagyma: Elképzelem, ahogy ezt előadod élőszóban így, ékezetek nélkül.

Manyecska 2012.09.24. 21:50:46

@vénszivar: nade én nem éjjel csinálom! hétvégén meg este, amúgy is mindenki ott üdül előttünk mér ne?:P Egyébként igenis ultrahangon szokott csak szólni. Na megyek elhunyok!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 21:56:27

@Xezs: miert adnam elo ekezedtek nelkul
ugyanugy / vagy jobban beszelek magyarul mint Te/:)
radasul itt csak a fonok a problema
+ 1 itt nincsenek nagyon ekezetek
bar meg nem adtam elo itt
de majd holnap kiprobalom, a meloban, hogy hat-e?
@Manyecska: legyen konnyu a fold, vagy a paplan neked

Manyecska 2012.09.24. 21:57:22

Mellesleg itt nálunk nyáron tökfasza hogy hűvös van de most be kellett fűtenem, hűt alulról a folyó:P!!:( kollektíve fagyunk.

Manyecska 2012.09.24. 22:01:31

@hagyma: ámen:P a jóisten bocsássa meg a bűneimet van egy rakással úgyis:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.24. 22:06:15

@Manyecska:
De nem ám.
Án a mókuskerék/fordulat/perc világában élek!
Meg még olyanba, hogy tölgyfamakkpotyogás/perc.
Salsához nem értek, felénk a rock a menő.

Anomalocaris (törölt) 2012.09.24. 22:07:43

@atpijkamo: Már látom, csak megzavart az az "it".

Xezs 2012.09.24. 22:08:41

@hagyma: Nagyon a szívedre vetted, látom.

Egyébként nálad is vannak ékezetek, ha hiszed, ha nem.

Egy harmadikos előszedi neked, kérj meg egyet.

Xezs 2012.09.24. 22:09:38

@Rosszindulatú Vászka: arról nem hallok mostanában, remélem hogy kiutasították vagy elföldelték vagy mindkettő

Manyecska 2012.09.24. 22:11:22

@dr. phil. Sün‼ ツ: nayó de rokkra táncolni, hát! tudod én régen a döntőig táncoltam el /1 pont hiányzott/ egy bajnokságon, pont rákkendrollval , mondjuk... a rokk az életérzés. Haverok, buli, fanta. Ja azok nyálgép csávók bocs:P

1kutya 2012.09.24. 22:15:11

@hagyma: rosszul ismered!

Főnök: Bent van?
Titkárnő: Nincs!
Főnök: Érdekes, mert kint sincs?!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 22:17:46

@Xezs: semmit nem veszek a szivemre a neten
ha anyaznak visszaanyazok de azt is teljesen higgadtan
ez nem neked szolt
namost az ekezet felezrede elojovo tema
itt van lent ay asytalon a HU ékezet, de nincs rá szükségem, mert képtelen vagyok kétféleképpen irni
ha amerikai forumra irok ékezettel. akkor hieroglifák keletkeznek
nekem igz kenYelmes és akinek nem tetszik az nem olvassa
ilyen egzszerú
máshol van 7 billentyü kb
és most vissza az US billentyureÉÖ

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 22:19:03

@1kutya: szerintem az en valtozatom jobb
de szavazzunk@Manyecska: mindannyian bunosok vagyunk, ez nem kerdes

vénszivar 2012.09.24. 22:19:18

@Xezs: Az a nigériai a többi ezer társával még itt van ! Ők itt az egyik legmenőbb kábszeres társaság.

A puszi pajtások vált vetve védik egymás hülyeségeiket.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 22:21:21

@hagyma: nem beszelve az emiklekrol, egyszer akartam irni egy magayar nonek afrikaba es gondoltam, hat ha magyar meg ilyen jol nez ki hasznalok ekezetet
aztan visszakuldte, hogy nem tudja elolvasni
szoval NO EKEZET:)

Rosszindulatú Vászka 2012.09.24. 22:22:12

@Xezs: nem arról, hanem róla.

@hagyma: megájj csibész, a kedvedért és bosszantásodra eccer csak rovásírással foglak zaklatni itten :)

vénszivar 2012.09.24. 22:23:43

@1kutya: A te változatodat mondta neki a WC-s néni s az annyira mély nyomot hagyott benne.........ezért mondja a bunkó máshogyan. :)

1kutya 2012.09.24. 22:24:00

@hagyma: sztem ne erőltessük. mindkettő áll:)

1kutya 2012.09.24. 22:25:44

@vénszivar: Tivadarról el tudom képzelni:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.24. 22:28:37

@Manyecska:
Nema!
Haverokk, buli, SÖR!
A természet lágy ölén ofkurszk.
Na, az úgy renbe van.

1kutya 2012.09.24. 22:32:20

@vénszivar: úgy is nevezhettyük...

titokmacsek 2012.09.24. 22:34:38

@1kutya: szórakozol?:P nem vak vagy, hanem vakmerő..:P:D
na, majd M8-ban megbeszéljük...

vénszivar 2012.09.24. 22:35:01

@1kutya: NANA ! Az az én privilégiumom !
(gondolom, hogy nem Nana a neved) :):D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 22:37:41

@vénszivar: anyad volt wc-s neni a blahan tole hallottam,az en valtozxatoamta mondta, kutyae a debreceni valtozat
@1kutya: mit?
@Rosszindulatú Vászka: en benne vagyok, amugy az emlitett emil tenyleg leginkabb a rovasirasra hasonlitott

1kutya 2012.09.24. 22:41:11

@titokmacsek: te csak mennyé a wakkával kekszelni:)

@vénszivar: egye fene, ráhagylak hagymára:-DDD

@hagyma: hát, hogy a wc-s néniben mély nyomot hagytál! vagy fordítva?:)

1kutya 2012.09.24. 22:43:07

@hagyma: hát tudom én, hogy mindenki Háry-nak hív errefelé?:-DDD

vénszivar 2012.09.24. 22:44:02

te barom, állat !!! Neked egyáltalán volt valaha is anyád ???! Egy ilyen egysejtűnek nem volt rá szüksége !!!

Így bíznak benned meg a régi ismerősök IS Háry tivadar ! Húúúú de cikíííííííí !:):DDD

titokmacsek 2012.09.24. 22:44:29

@1kutya: hülye, ugyanezt hiszi rólad :DDD
jól odadobtál az oroszlánok elé.:P
na, majd priv.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 22:44:40

@1kutya: ja nem
meg sosem dugtam wc-s nenit
eleg langyos a blogotok, nem is tudtam mit hozzaszolni
mondjuk akrumplipurehez tudtam volna, de nem er annyit:)
andras nehezen viseli hogy nem elhet itt:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 22:46:05

@1kutya: ki minednki?
sorold!!!!
vagy huzz vissza almaszoszt enni inkognitoban

Xezs 2012.09.24. 22:47:15

@hagyma: "képtelen vagyok kétféleképpen irni"

Baszod, hát te nem vagy tökéletes? Most egy világ omlott össze bennem, US Master.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 22:47:30

@vénszivar: edesanyam el, koszoni jol van, te kezdtel anyazni meg Maryzni idiota barom
a cimemet tudod, ha meg akarsz latogatni szivesen latlak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 22:49:30

@Xezs: jo akkor nem akarom valtogatni mert nem
en dolgom?
enyem
ennyi
raadasul sok magyar magyar otthonrol sem hasznal
de ha egy amerikai magyar nem hasznal, huhuhu az nagy problema

mert jatsza fejet
hazudik
hazaarulo
meg minden
csak mert itt mer elni a csaladjaval
neked is jobb lenne el;huzni valahova, ha kellessz valahova

vénszivar 2012.09.24. 22:55:28

Honnan tudnám. DE A REDVÁS FASZT SE ÉRDEKLI A te CÍMED, te ÁLLAT.
Talán pár itteni köcsög haverodat.....

légcsapás 2012.09.24. 22:57:19

@hagyma: te Hagyma Amerikában sem tudnak segíteni az orvosok, hogy nagyobb legyen a pöcsöd 3 centinél? pedig sok komplexusodat megoldaná

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 22:58:17

@vénszivar: idiota erre rejszoltal valamelyik nap, hogy nevvel cimmel feltettem a fizetesi papiromat
amit persze te barom bankszamlanak neztel, mert olvasni nem tudsz
most meg azt mondod nem tudod?
dontsd mar el idiota

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 22:59:23

@légcsapás: nagyon jol elvagyok a 3 centimmel
komplexusom nincs, vagy legalabbis nem tudunk rola
de ha lesz, szolok

vénszivar 2012.09.24. 22:59:26

@légcsapás: Már megoldható ! Csak nincs 25 dolcsija !!!!!!!!! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 23:00:51

@légcsapás: hehe jonnek uj nikkel a sikertelenek:)

titokmacsek 2012.09.24. 23:02:44

@hagyma: ráérünk.idő mint a tenger. elolvasgatja itt az ember a kórképet.

vénszivar 2012.09.24. 23:03:30

Egyik fülemen be a másikon ki ! Így van ez az írásokkal is, te nyomoronc, hiszen még olvasni sem tudok, na döntsd már el, hogy most hogy is van.........Háry tivadar a barmok barma ! :):DDD

vénszivar 2012.09.24. 23:08:29

@légcsapás: Dobja a faszom, hiszen ő a menő........kinek még két egyforma tányérja sincs, amiből zabál.

Úgy is kijár a szemétdombra, majd ott talál valamit, ami elég jó merínek is, aztán talán nyugi lesz. :):D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 23:11:06

kuldtem nektek viragot;)
@vénszivar: odajarok, minden este meg reggel
onnan eszunk
nem lehet mindenki szep es okos mint te
mi megdolgozunk a szemetert is
Mary meg en
keveset irsz a nejedrol...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 23:12:11

@titokmacsek: na latod itt nem helyes az ekezet ez inkabb korkep
otthonrol

Xezs 2012.09.24. 23:14:06

@hagyma: Pontosan miért lenne jobb?

vénszivar 2012.09.24. 23:18:44

Mert én nem vagyok barom állat, félkegyelmű, mint te.

légcsapás 2012.09.24. 23:19:18

@Xezs: ne vitatkozz! :-D jobb lenne és kész, mert Hagyma nagymester azt mondta. Ki vagy te földi halandó hogy itt kérdezősködj?:-DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 23:19:18

@Xezs: nem ismerlek, nem tudom
az irasaidbol az jon le,/nekem/, hogy ne vagy eppen elegedett a jelenlegi helyzeteddel
akkor pedig valtoztatni kell
en nem javaslom angliat
amerika a tuti
esetleg ausztralia
ha nem tudsz elszakadni akkor a nemetek vagy a skandinavok
de ha minden OK veled, akkor nem szoltam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 23:22:05

@légcsapás: szinte tuti vagyok ki vagy de nem erdekes
kevesen irjak a hagymat nagy H-val stb stilusjegyek stb
de mondom
leszarom

légcsapás 2012.09.24. 23:23:42

@hagyma: az elég nagy baj mert ez egy név úgy tudom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 23:23:43

@légcsapás: miert
nagyon sok embernek nincs felesege
nincs ezzel baj
van akinek van es riherongy stb.
az en felesegem, maga a szuz maria:)
szerencsem volt:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 23:25:58

@légcsapás: a hagyma az egy noveny, es zoldseg talan
van tobb fajtaja
lehet meg becenev, nicknev stb.
de nem irjuk naggyal
de paran igen...

légcsapás 2012.09.24. 23:27:23

@hagyma: azért szerintem ezzel most megbántottad Vénszivart. lehet éppn felköti magát. hogy számolod el a lelkiismereteddel? ezek utén nyugodtan tudsz aludni? nem vagy már a régi.

légcsapás 2012.09.24. 23:28:49

@hagyma: tánc és illemhelyen nőttem fel.
na vége a műszaknak megnézem a kelet betegeket. a kezeletleneknek további jót

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 23:29:34

@légcsapás: en kesztyus kezzel kezelem mar evek ota
teljesen a kisikolas modon valaszolok
azt irja
-anyad
-azt irom a tied
jol el vagyunk
de hogy noje nincs a kurvaisten, mert frusztralt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 23:30:42

@légcsapás: aze' a nyugat betegeket is nezd meg

vénszivar 2012.09.24. 23:31:53

JA "illemhelyen", vagyis a LATRINÁN ! IDE ÉREZNI, HOGY MILYEN ROHADT BÜDÖS SZAR "ember" vagy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 23:32:08

es akkor meg hol vannak a deliek meg az eszkiak
na inkabb vacsoralok egyet

Xezs 2012.09.24. 23:43:42

@hagyma: kösz, egyelőre elvagyok itt faszán

azt nem mondom hogy 10 év múlva is itt leszek, ki tudja

vénszivar 2012.09.24. 23:48:15

@Xezs: Jól jöhet akkor majd ennek a baromnak a címe........, ki tudja.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.24. 23:56:27

@Xezs: aqkkor nincs problema
10 ev..
a te korodban azt sem tudtam mi lesz holnap
@vénszivar: barkinek segitek barmikor, foleg ha magyar
csakhat hivatalosan kijutni nehez
a cimem nevem meg regen enm titok, nincs miert titkolnom

England win The Ashes! 2012.09.25. 00:35:09

@hagyma: "en nem javaslom angliat"

Múltkor azt mondtad, még sosem jártál itt. :)

Amúgy szerintem Xezsnek bejönne munka szempontjából. Élet szempontjából szinte tuti, hogy nem.

Xezs 2012.09.25. 00:50:21

@Dr Jozef Vengloš: na jóvan, ne szakértsetek már itt engem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.25. 00:50:41

@Dr Jozef Vengloš: nem
de nem szimpi
ezert nem javasolhatom
amit tudok
forditva kozlekednek
es draga minden

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.25. 00:52:03

@Xezs: en akkor is skandinaviat javasolnam, vagy a nemeteket
minnel gyorsabban
mondjuk elsore amerikat mondanam, de ide hivatalosan kijutni, az nem egyszeru

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.25. 00:55:11

@Dr Jozef Vengloš: raadasul hofi azt mondta angliaban ilyen csomellu nok vannak
mint misszisz moooszli

England win The Ashes! 2012.09.25. 03:36:11

@hagyma: "draga minden" - MUHAHA!!!

"forditva kozlekednek" - nézőpont kérdése. Mondhatjuk azt is, hogy logikusabban közlekednek. Pl. azért, mert itt is jobbkézszabály van, ami pont, hogy a balos vezetésnél előnyös, a jobbosnál kicsit hátrányt jelent.

@Xezs: bocs.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.25. 06:20:33

@Dr Jozef Vengloš: hozzank kepest draga

mondhatjuk,, de ha eleve nem hasznalnanak jobbkezes utcakat...?
naugye

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.25. 06:53:59

de az mind semmi, ahhoz kepest, hogy ma ejjel eegy IT-t az utolos masodpercben TD-nek neztek a birok es kikapott GB

2012.09.25. 07:27:19

eljutunk valaha oda, hogy ezek a dolgok agresszív utánajárás nélkül, maguktól megoldódjanak???

Manyecska 2012.09.25. 07:55:27

@hagyma: :) vigyázzá van az az ember aki megcáfolná:D:D el is hiszem neki:P mondjuk:D a mottóját nem írnám ki mert megköveznének a csajok.. :P@dr. phil. Sün‼ ツ: na! napi feladvány: mely szám ez? " a késnek sétáló galamb mosolya arcomon" most reggel hallgattam kutyasétáltatás közben. Kb 10 éves szám, rokk, annyit segítek!
Utána meghallgattam a Szózatot a Lánchíd-rádión szuper volt. :)

légcsapás 2012.09.25. 08:18:05

@vénszivar: én? aztán mér?
@hagyma: ez a fokmérő? hogy van nője valakinek vagy nincs? valami nálad sem stimmel különben nem ismerné az egész net boldog házasságod minden mozzanatát.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 08:19:10

@hagyma: @vénszivar: ugyan
találkozzatok már valahol személyesen, aztán verjétek agyon egymást. vállalom a temetkezési költségeket mindkettőtöknek.

cicmen (törölt) 2012.09.25. 08:25:01

@KárászAti: eljutunk valaha oda, hogy ezek a dolgok agresszív utánajárás nélkül, maguktól megoldódjanak???

Szerintem sem! Miután a linkséghalmaz már a történet elején kezdődött! Mert hogy is volt?
Adva volt a törékeny cucc, amit postáztak! A felvevő felvette a csomagot és felszámította a törékeny felárat, de nem ragasztotta fel a cetlit! A szállítók meg azzal a lendülettel össze is törték, mert nem volt rajta a cetli. Érdekelne különben maga a metodika is, hogy ha a csomagon nincs rajta hogy törékeny, akkor azt automatikusan Beckhamféle szabadrúgással rakják le a teherautóról? Szerintem azért a cetli hiányából még nem következik hogy valami olyan van benne ami kibír akár egy atomrobbanást is! Aztán amikor átveszik a szart, a posta elkezd vitatkozni ezerrel, mintha semmi közük nem lenne semmihez, ráadásul úgy, hogy közben egyértelműen felszámították a törékeny szállítást. Indokuk pedig az, hogy nem volt megjelölve a csomag, amit nekik kell megtenni csomagfelvételkor úgy tudom. Ezek után pedig minden szar kifogásuk van és elrabolják az ember idejét az utánajárással. Utánajárni pedig egyre többen fognak az ilyen dolgoknak, ugyanis ha csak nagyritkán fordulna elő, akkor esetleg legyintene a páciens, hogy belefér. De ez megy a bankokban, a boltokban, a szolgáltatásokban mindenütt! Jönnek az apróbetűs záradékok, a lejárt szavatosság, a hibás méretezés meg mindenféle ezernyi megtévesztés, mintha tisztességesen már nem is lehetne semmit megoldani! Aztán jönnek az egyik régebbi kormányunk tagja által olyan frappánsan megfogalmazott, az aljasság kategóriájába tartozó "magyarázattal", nem etikus, de törvényes! Nem akarok prédikálni, de ha így folytatódik tovább ezen erkölcsi mezsgyék mentén, akkor nagyon szar lesz minden!

cicmen (törölt) 2012.09.25. 08:26:33

@Manyecska: Utána meghallgattam a Szózatot a Lánchíd-rádión szuper volt. :)

Reméltem, hogy nem a Klub rádiót hallgatod! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 08:30:15

@cicmen: kérlekszépen, ma már a "törvényes" szó az egyenlő a "nem etikus" kifejezéssel. evvan.

Manyecska 2012.09.25. 08:30:32

@cicmen: vasárnap belehallgattam..főzés közben..:(

Manyecska 2012.09.25. 08:34:57

@cicmen: hádde ..pont ezzel kezdtem reggel odaát! /ja, és Fiall egy L!/:D@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
hádde ..pont ezzel kezdtem reggel odaát! /ja, és Fiall egy L!/
:P na megyek mert várom az Imit. :)

Manyecska 2012.09.25. 08:38:23

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: a zalattunk lévő posztban. Kurvára unom már ezt a végtelenített szájkaratét..
Odaát...épp a Zacher Gábor toxikológust hallgatom tudnám melyik adón vagyok épp:)..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 08:41:52

@Manyecska: azt nem óvastam. hát rohatt unalmas. megyek inkább a porontyra.

cicmen (törölt) 2012.09.25. 08:51:08

megkerestek a Postától, és elmondták, hogy idézem: "vélhetően valóban rendszerhiba történt"

Vélhetően! Ez meg a nyilvánvaló faszság szinonimája vélhetően! Ugyancsak vélhetően a postánál több az íróasztal, mint a rendes postás, ezért vélhetően a kevés számú szakember becsületes munkája nem tudja ellensúlyozni a nagyszámú idióta kártékonykodását!

Manyecska 2012.09.25. 08:53:41

@cicmen: hát amíg a proliréteg:P csak pénzt keresni jár be nem dógozni addig ez lesz:P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.25. 08:54:45

@cicmen: Rendszerhiba, hogy nem ragasztották fel a matricát?
Sok mindent lehet számítógépre fogni, de azért.

cicmen (törölt) 2012.09.25. 09:00:14

@ColT: Háppersze! De a rendszerhiba esetünkben human error!

cicmen (törölt) 2012.09.25. 09:02:27

@ColT: Még jó, hogy nem azt írták: tévedni emberi dolog, mondta a sün és leszállt a drótkeféről!

Rosszindulatú Vászka 2012.09.25. 09:06:17

@cicmen: mit nem értesz? Vélhetően rosszabb a rendszer az elmút nyócév miatt.

Közalkalmazott nem gyalázhassa a munkaadóját, ráadásul közismert a póstások cizellált modora, céghűséges és jólevelcsége, ezért is életszerűtlen az elvárás, hogy akár a mostani, akár az előző rezsim mundérbecsülete ellen nyilatkozzon.

cicmen (törölt) 2012.09.25. 09:15:15

@Manyecska: hát amíg a proliréteg:P csak pénzt keresni jár be nem dógozni addig ez lesz:P

Itt most nem annyira a prolirétegre céloztam, noha a csomagot nem a "szellemi" foglalkozású munkatársak b.szták össze. Inkább a poszter későbbi kalandjai a hozzáállással a nyilvánvalóhoz ti. hogy a posta a hibás. Meg ebben a kifakadásban tényleg benne van a tegnapi látogatásom a postán. A helységben ki volt rakva gyermek társasjáték, Barbi baba, mese könyvek, ponyvaregények, DVD-k, műbőr táska!!!!! edénykészlet (serpenyők, lábasok kínaiteflon ). Ha sorra kerülsz, kaparós sorsjegyet, lakásbiztosítást, csekkvisszanyerési lehetőséget kínálnak. Lehet, hogy valamit nem vettem észre, de így is elég szerintem. És ebben az az anomália, hogy ha csak azt írom hogy mit láttam sohasem találod ki hogy a postán voltam!

helianthus 2012.09.25. 09:27:50

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Szia Kedves!

@cicmen: nyugodj meg édes, nincs semmi baj! Min húztad így fel magad? Csak nem postán jártál? :)

Manyecska 2012.09.25. 09:30:37

@cicmen: ne is mondd...minden 2dikk nap megyek,..mondjuk mosóport árulhatnának:P...képzeld múltkor előttem 10 perccel rabolták ki a postát:D!! a fal mellett közlekedtem óvatosságból mit lehet tudni ugye.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.25. 09:34:19

@cicmen: ha ez neked vígasz, nemsoká ennek vége, merha a német pósta szépen bekebelezi a magyartr, akkor lesz ottan rend arra a kis időre, míg az összes póstai szolgáltatás okafogyottá válik a burzsóá nyuggerek kihalásával.

cicmen (törölt) 2012.09.25. 09:35:53

@Rosszindulatú Vászka: Vélhetően rosszabb a rendszer az elmút nyócév miatt.

Az az elmúlt nyolc év egy tény és azon nincs mit hihetően megmagyarázni, de itt most inkább mást látok.
Meglátásom szerint a szocialista korszak után (89) a versenyszférába tóduló, majd onnan kizuhanó "tehetségek" felismerték azt, hogy a állami szférában nyugodt életet élhetnek, ezért visszaszivárogtak.Ugyanis különösebb követelmények nélkül alibi munkát végezve is jól el lehet lenni, azok csődbe nem mehetnek, hiszen közérdek a működésük! Miután hasonszőrű ottmaradt társaik a különböző vállalatok teherbíró képességét meghaladó számban vették fel őket, azok is elkezdtek döglődni. Soroljam? MÁV, Posta, Közterület fenntartás, BKV, meg ami nem jut hirtelen az eszembe. Milliós menedzser szerződések olyan cégeknél, ahol semmi sem működik! És minél nagyobb,átláthatatlanabb, annál jobb aranybánya!

Manyecska 2012.09.25. 09:37:32

@Rosszindulatú Vászka: az is lehet, nekünk is volt saját postaszolgálatunk "kifelé" is pech hogy itt most mellettünk van egy köpéssel:( nem csípem.

Manyecska 2012.09.25. 09:39:27

@cicmen: az elmúlt40évet ne hagyd már ki!!
Ugyanez pepitában..

Rosszindulatú Vászka 2012.09.25. 09:40:36

@cicmen:

"Az az elmúlt nyolc év egy tény"

Hát ebbe nehéz belekötni úgy szemantikailag :P

Hányévezni meg kár, mindenki hozzátette a magáét, ellenbe vett ki belőle jó sokat nyakló nélkül. Ez van.

johevi 2012.09.25. 09:40:43

Megígérték hogy nem lesz rendszerhiba? Az mindig, mindenhol lesz.

cicmen (törölt) 2012.09.25. 09:41:23

Na abbahagyom mert a retorikámat már egyszer Vonáéhoz hasonlították, bár ez nekem nem sértő.

Manyecska 2012.09.25. 09:42:48

@johevi: hát igen. Mi speciel sorompóhoz gyártunk sokmindent, meg biztosítóberendezést, továbbá gátvédelem felügyeletét látják el a kütyük. Képzeld ha ott van??? :(

Manyecska 2012.09.25. 09:44:05

@cicmen: :D a vehemenciájától még messze vagy azt hozzátenném, nem sértésnek szántam! de pont olyan volt..:)

Sokorai_Atala 2012.09.25. 09:44:15

Eriknek kéne segíteni a bajbajutott villanyóráson szerintem:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 09:45:04

@Manyecska: végülis egy szülésznőnek illik ismerni a gátvédelmet is :D

cicmen (törölt) 2012.09.25. 09:48:41

@Rosszindulatú Vászka:
Hányévezni meg kár, mindenki hozzátette a magáét, ellenbe vett ki belőle jó sokat nyakló nélkül. Ez van.

Az évezést te dobtad be,idéznélek,:"mit nem értesz? Vélhetően rosszabb a rendszer az elmút nyócév miatt."
Én azért nem sokat vettem ki részemről. Ha most mint profi demagóg erre azt válaszolod, hogy akkor azért hepciáskodok, ám legyen! :))))

cicmen (törölt) 2012.09.25. 09:54:00

@Manyecska: D a vehemenciájától még messze vagy azt hozzátenném,

Nem hinném hogy különösebben vehemens lenne! Inkább a témák amiket felvet, azok keltenek vehemens reakciókat. Az egyik amit bírok benne a nyugodtsága. Például ezt nézd meg, itt is ki kezdett hisztizni!www.youtube.com/watch?v=ZSuBrX5Xckk&feature=related

Manyecska 2012.09.25. 09:57:09

@cicmen: nem is a csodálatos napfelkeltékről beszélek /láttam én is/:)
Ő ismeri a mondást t.i. kivel ne vitatkozz:D:D

Francekellregisztralni 2012.09.25. 10:02:33

Ez egy sikersztori:).
En nem vagyok asszem ennyire szerencses.
lehet irok is egy postot majd, de addig is kerdes itt a mindent tudo homar-olvasokhoz.
Mit tudtok nemzetkozi kuldemeny vamvizsgalos nyitogatasarol?

Online rendeles EUn kivulrol; ketfele etrendkiegeszito...20000forint fizetve.

3 het mire kapok vegre egy papirt a postatol, hogy toltsek ki egy nyomtatvanyt es kuldjem el a szamlaval egyutt, vamellenorzes vegett.

Megint eltellik 2 het mire megerkezik a csomag. Azaz parnazott nagyboritek.

Csak az egyik doboz van benne... Fel van vagva es cellukszal visszaragasztva. A csomag oldalan van keresztben (veletlen sem a felvagott reszen) "vamvizsgalatra kinyitva" + pecset: "nem vamkoteles".
...semmi papir arrol, hogy mikor ki nyitotta ki, _mit talalt benne_ akkor...

Irany a posta, panasztetel...firtatom a dokumentaciot.

2 het mulva kapok egy levelet, hogy nagyon sajnaljak, de nem talaljak az elveszett cuccot.

E-mail panasz referenciaszamaval vissza: Koszonom a valasz. Nem az egesz csomag veszett el, nem is gondoltam, hogy megtalaljak. A dokumentaciot kuldjek, mert onnan lehetne tudni kit jelentsek fel. Ez a rendes ugymenet,hogy nincs mellekelve "jegyzokonyv"? Tisztelettel...

Valasz semmi. 6 het eltelt.

Mit lehet ilyenkor csinalni? Valakinek bontogattak mar csomagjat, hogy nez az ki tisztessegesen? tenyleg nincs mellekelve jegyzokonyv? ...ennyi erovel a Jozsibacsi is beleturhat es rairja hogy vamvizsgalat...

Rosszindulatú Vászka 2012.09.25. 10:03:22

@cicmen: most ettem, vitázni ijenkor nem vagyok képes :)

CSak vikccezutem meg ironizáltam, valójába én évtizedek óta fojamatosqan érzékelem, hogy napról napra jobb nekünk. Vannak porblémák, de mindent összevetve mégiscsak jobb így, nem is lehetne jobb.

Nem süjjedünk, nem süjjedünk, teccikérteni?

Manyecska 2012.09.25. 10:06:08

@Francekellregisztralni: én semmit de volt itt hasonló poszt nemrég.

Manyecska 2012.09.25. 10:12:35

Másrészt human-error: 1997!!-es NYENYI adatszolgáltatást gyártottam tegnap, még floppy volt akkor, ami hagyján csak éppen DOS-ban nem tudott nyomtatni ugye, oszt ki kellett belőle varázsolni a különböző file-okat hogy egyáltalán legyen papírformátum!! mer az ügyintéző humán állat volt amikor dolgozott én meg hozzam rendbe KÖSSZI. :D
Postán vagyok pá.

Manyecska 2012.09.25. 10:14:45

...b..eg!! küldtek karácsonyi képeslap-kollekciót, mintákat!! Mármost! mivé lesz a világ?:)) :O

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.25. 10:23:45

@Francekellregisztralni:
ezér nem köll illegál cuccokat az ebayről rendelgetni. mostmán levelezhetcc a póóóóóóóóóóóóstával.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 10:31:22

@batgirl: a patkányaim is undorkodva néznek, ha meglátják a homárt lassan...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.25. 10:33:11

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
igen,kellene mán egy keményebb poszt,mer mostanában nagyon elpuhult a homár.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.25. 10:40:03

@hagyma: "keveset irsz a nejedrol..."

Mert nálunk még nincs "meleg"-házasság, ellentétben holmi "fejlettebb" országokkal...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.25. 10:47:13

@Prof. GiraffaCamelopardalis : igazából nem a homárra gondolok. Jól elszórakozom itt, felüdülés egy vezetői után. Olyan híreket hallottam, amit ha elmondanék, meg kéne, hoyg öljek mindenkit...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.25. 10:48:08

@Rosszindulatú Vászka: Ez akkor lenne igaz, ha a többi német multináci cég hazai vállalta (EON, T-csoport) pontosan, szépen, tisztességesen működne. Ehelyett átveszik a meglévő állományt, kirúgják a "mereveket" (tehát akik tényleg értenek hozzá és becsületesek) és felvesznek olyanokat, akik azt csinálják, amit a szcinti tréningeken felnőtt új menedzsment diktál...

Rosszindulatú Vászka 2012.09.25. 10:51:00

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: te itten már jóelőre temeted a szebb jövőt.

Csaxólok, hogy a pánikkeltőket minden rendes háborúba rögtön kilövik jogos önvédelemből :)

Rosszindulatú Vászka 2012.09.25. 10:55:52

@batgirl: neked írtam? Nem. Akkor? Naugye.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.25. 10:57:03

@Rosszindulatú Vászka: jóvanna:(( engem már ki sem akarsz nyírni???:(
tuttam, hoyg nem szerecc, de azért ennyire nem?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 11:03:20

@dr. phil. Sün‼ ツ: én teljesen ártatlan vagyok, nem szoktam én gimislányoknak illegális cuccot adni, kikérem magamnak a keresztény drogterjesztők egyesületének nevében is.

Szarazkoro 2012.09.25. 11:18:20

@Dr Jozef Vengloš: Megkerdezhetem haveri alapon, h te szereted Angliat? Irtad mar h merre lax, de elfelejtettem :S

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.25. 11:20:58

@batgirl:
Vezess inkább tengeralattjárót, abba beszállok én is!!!nyóc!!!!!

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Letagadni én is tudok ám sok mindent.
Mondjuk pl: nem is szőrös a praclid.
Na erre lépj valamit!!!!33!!%/!

Manyecska 2012.09.25. 11:21:58

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: lassú reagálású állatok azok is..:D:D!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.25. 11:22:07

@Dr. Szarazkoro:
Hát szerintem csehországbú, egy söröző tövébű én is szeretném.

Manyecska 2012.09.25. 11:24:03

@cicmen: jó gondolatban én is ezt mondogattam magamban, bár női tb-ügyintéző csaj volt, ámde az én GYED-emet is elszámolta, nem is kicsit, csuhajja!:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 11:32:04

@dr. phil. Sün‼ ツ: mostan csak sóhajtozom magamba. inkább arrul regéjjél, hogy milyen szalonnák vannak az erdőben. állítólag szalonnahepaj is vót nemrég a medvénél, csak én meg lemarattam.

Manyecska 2012.09.25. 11:34:57

@batgirl: lelőnek ha nyilatkozom!!!
hircsarda.blog.hu/2010/09/30/12444_pina_ra_modosul_a_nyenyi
ámde! /előző kommentemmel kapcs/
Íme a goldenblog nyertes blogja a zállatja:D:D! :))

Szarazkoro 2012.09.25. 11:35:09

@dr. phil. Sün‼ ツ: me' olyan szip helz ez az Afganisztan is....

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.25. 11:54:57

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Maj ha lesz időm, pakolok róla fotókat kifele.
Amúgy jó vót!!!!

@batgirl:
Az pont ideális!!4445!

@Dr. Szarazkoro:
Nem lűnek a tálibok?
Mákot learattad mán?

Manyecska 2012.09.25. 12:02:29

@dr. phil. Sün‼ ツ: Őőő khhhmm te mivel szoktál harangozni???? :P:D
/én olyat nem/

cicmen (törölt) 2012.09.25. 12:09:40

@Manyecska: @dr. phil. Sün‼ ツ: Őőő khhhmm te mivel szoktál harangozni????

Ő haranggal, meg én is, mert a miénk bőrből van! Nade a rézfaszú bagoly!!!! :))))))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.25. 12:20:45

@Manyecska:
Hát ha én ezt elárulnám, le kellene, hogy lőjelek.

cicmen (törölt) 2012.09.25. 12:23:53

@dr. phil. Sün‼ ツ: Hát ha én ezt elárulnám, le kellene, hogy lőjelek.

Most majd megkérdezi hogy mivel szoktál lőni!

helianthus 2012.09.25. 12:27:03

@ColT: nem lesz, ma maradékot eszünk. :)

@dr. phil. Sün‼ ツ: szerintem ha előtte lövöd le, akkor el sem kell már árulnod, szerintem. :D

Manyecska 2012.09.25. 12:30:42

Véletlen nincs köztetek nőgyógyász itt?:) lenne kérdésem!
Igazi!!

Dr. Körömlakk ® 2012.09.25. 12:34:46

@Manyecska: nem, szájon át nem lehetsz terhes, nyugodj meg.
:D

cicmen (törölt) 2012.09.25. 12:37:29

@Dr. Szarazkoro: @Dr Jozef Vengloš: Megkerdezhetem haveri alapon, h te szereted Angliat? Irtad mar h merre lax, de elfelejtettem :S

A Vendéglős is külföldi? Kezdem magam feszélyezve érezni, hogy csak Békásmegyerig jutottam! :)
Erről ugrik be!
A házunkban annak idején egy srác Marcaliban volt katona. Még első időszakban egyszer az egyik kiképzője aki minden tekintetben a nép egyszerű gyermeke volt, odalépett hozzá és megkérdezte hogy hova valósi. A srác, a precizitás híve lévén egyből a kört szűkítve mondta, hogy békásmegyeri. Mire a kiképző "szerencséd hogy nem pesti vagy, mert megszopattalak volna! Ezt most csak azért írom, mert előfordulhatnak hátsó szándékok a lakhely utáni érdeklődés ürügyén! :)

Manyecska 2012.09.25. 12:38:42

@Dr. Körömlakk ®: pfájj, orálisan fixált banda!:( lehet bennemhagytak egy törlőkendőt.

cicmen (törölt) 2012.09.25. 12:38:59

@Manyecska:Véletlen nincs köztetek nőgyógyász itt?:)

Amatőr is jó? :))))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.25. 12:39:58

@Manyecska:
Én alapvetőn ánuszvizsgálattal foglalkozom, de kérdezz nyugodtan!!!
Egy luk ide, vagy oda...

@cicmen:
Pssssszzzt!

@helianthus:
Nem pazarlom a töltényeket!!44!!nyóc!

Dr. Körömlakk ® 2012.09.25. 12:40:45

@Manyecska: mi más lehetne?

hát húzzad ki! mán ha úgy nőgyógyászati ahogy gondolom, de félő, hogy nem. sztem menj el dokihoz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.25. 12:42:12

@cicmen: Vizsgálnál mi?

@Manyecska: ????!!!!
Húzzá' orvoshoz.

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 12:43:19

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Én mindenesetre megtettem a szükséges lépéseket, írtam Végh Józsefnek!

Manyecska 2012.09.25. 12:46:27

@ColT: na az vicc csak! szarul vagyok:(

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.25. 12:48:26

@Manyecska: Ha az nem is, de közel fél évig voltam főszülésznő, főmadám - a tehenészetben.

England win The Ashes! 2012.09.25. 12:51:40

@Manyecska: Szerintem várd meg igit. Asszem ő sem nőgyógyász, de tudni fogja, mit tegyél. :)

Manyecska 2012.09.25. 12:53:51

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: köszönöm a felajánlásokat! eddig ez a legjobb:P

Manyecska 2012.09.25. 12:57:06

@Dr Jozef Vengloš: ha azt mondja zumbázzak öcsém.. :D ?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.25. 13:09:29

@Dr Jozef Vengloš: :DDD
@Manyecska: te manyecska! csaxólok, hogy itt elvétve, akad egy-két gondolkodó ember is, és össz tudják ám kötni a kommentjeidet.
talán érted.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.25. 13:15:02

@Manyecska: Éveken át dolgoztam vezető védőnőkkel. Ha tudnád, milyen sokat jelentettek a korábbi tapasztalataim, amikor csak én voltam a szobában telefonvégen...

Francekellregisztralni 2012.09.25. 13:21:09

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): "ezér nem köll illegál cuccokat az ebayről rendelgetni. mostmán levelezhetcc a póóóóóóóóóóóóstával."

Hat ha illegalis let volna tuti nem "veszik el".

Mellesleg nem a harmadik vilagbol rendeltem. Feljelenthetnem a szamlazo ceget, ha lenne rola bizonyitekom, hogy el sem kuldtek....de hat nincs.

Szenthomárság 2012.09.25. 13:22:47

volt valami, amíg odavoltam ájfoné'?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.25. 13:24:32

@Szenthomárság:
A Manyecska bekapta a legyet, ezenkívű semmi.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 13:27:30

@Szenthomárság: tecc a fotód, olyan mint a günterjauch fiatalkorába.

Szenthomárság 2012.09.25. 13:29:50

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: éhes disznólány günterjauch-al álmodik! :)

@Dr Jozef Vengloš: ő az, csak egy fejjel alacsonyabb!
-wilson

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 13:30:50

@Dr Jozef Vengloš: azis lehet, végülis egy biznicbe futottak :D de a günter nekem jobban tecc mégis.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 13:32:13

@Szenthomárság: tennap este is megcsodáltam a humorát, változatlanul nagyonigen szórakoztató :D

Szenthomárság 2012.09.25. 13:33:01

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: én is bírom, bár egy szót sem értek angolul!

England win The Ashes! 2012.09.25. 13:35:46

@Szenthomárság:

Két rendőr talál egy fej nélküli holttestet.
- Te, ez a Kovács II!
- Ne hülyéskedj, az egy fejjel magasabb.

(Nádas másképp tudja, de az úgy hülye vicc, még jó hogy bele nem léptek.)

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 13:39:15

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Geben sie mir meine Karten zurück, denn ohne Karten kann ich gar nix.

Manyecska 2012.09.25. 13:40:10

Beszéljetek már rendesen, oroszul..:P

helianthus 2012.09.25. 13:41:15

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: na, megint elölről kezdjük? Hát legyen.
 
F U R A SZ E M

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.09.25. 13:41:52

Nem értem ezt a hozzáállást. Ha nincs ráírva, hogy törékeny, akkor lehet focizni vele?

helianthus 2012.09.25. 13:44:07

@ColT: hogy beszélsz már te? Ezt úgy mondjuk szépen, hogy jaj de sajnálom! Értve vagyok vagy hozzam a szappanos vizet?

helianthus 2012.09.25. 13:45:35

@Peti817172M: tévedsz. Nem LEHET focizni vele, hanem a posta üzletszabályzata kimondja, hogy KÖTELEZŐ vele focizni. Remélem érzed a különbséget. :D

cicmen (törölt) 2012.09.25. 13:48:38

@helianthus: F U R A SZ E M

SZEFARUM MUREFASZ ZSARUFEM URAFEMSZ FEZSARUM

Már én is kezdem! Meg lehet itt hülyülni!!!!!

helianthus 2012.09.25. 13:49:54

@cicmen: ha még nem tetted, akkor meglehet. Ha már igen, akkor meg nem tök mindegy?

cicmen (törölt) 2012.09.25. 13:51:12

@Dr Jozef Vengloš: Két rendőr talál egy fej nélküli holttestet.
- Te, ez a Kovács II!
- Ne hülyéskedj, az egy fejjel magasabb.

Aztán kiderült hogy ki az?

cicmen (törölt) 2012.09.25. 13:52:36

@helianthus: ha még nem tetted, akkor meglehet. Ha már igen, akkor meg nem tök mindegy?

Jó, de így is sokat iszok! És még ez is!!!!

helianthus 2012.09.25. 13:54:09

@dr. phil. Sün‼ ツ: én is.
A fiúk kommentjeit kék a lányokét rózsaszín az egyéb kategóriákét pedig narancssárga sorkiemelővel kötöm össze.
Ha már egy komment sem látszik a moncsin, akkor kidobom, mert természetesen eldobhatót használok.

helianthus 2012.09.25. 13:55:14

@cicmen: ez most egy kámingáut volt? (-> így is sokat iszok!)
Csak, hogy helyükön kezeljem a dolgokat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 13:55:25

@cicmen: igen? akkor maradok!

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: pedig tejjesen logice. azt se lehet kártya nélkül. illetve a nagyon okosok tudnak fejben is, de az már húhakategória.

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 14:02:19

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Es geht hier aber um die Moderationskarten von Herrn Jauch, ohne die er gar nix kann.

Pempe 2012.09.25. 14:02:42

@helianthus: Szövegértés 1-es, Leülhetsz. :D

cicmen (törölt) 2012.09.25. 14:04:01

@helianthus: ez most egy kámingáut volt?

Nem tudom? Legyen az? Te is piálsz? :)Ahogy nézem egyesek hullámzó színvonalát, nem egyedi jelenség! Avataros alkoholisták klubja a homáron! Kukac,Gate of the gothic-sceleton monster's throat vagyok, alkoholista! Azóta iszom amióta van indapassom! Menten felröhögök ahogy elképzelem! :) Nem, nem coming out volt! Most sincs bennem egy korty sem! Bár néha bebaszok mint egy állat! (ez viszont az! :) )

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 14:05:40

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: áááh, na látod, azt bezzeg nem gondoltam rólad, hogy te is rajongó vagy. de tegnap a fickó majdnem kihúzta a dé választ belőle :D:D

Manyecska 2012.09.25. 14:05:40

@cicmen: hmmm egy kis szexi sörhas, NA az nagyon izgalmas. Párnának is jó pl:D:D
Na mindegy. Bocsássá meg ha zavarba hoztalak csak kikívánkozott.

Manyecska 2012.09.25. 14:07:09

@helianthus: :D:D nekem eleve úgy hozza!!!

helianthus 2012.09.25. 14:08:58

@Champy: Tanárúrkéremesküszömkészültem! Netessékegyestadnitessékmástkérdezni!!!!

@cicmen: én nem vagyok alkoholista, bár mentségemre szóljon, hogy ősi alkoholista családból származom. Fiszont néha én is beba...őőőő....csiccsentek, mint egy úrinő.

helianthus 2012.09.25. 14:10:18

@Manyecska: nemmondod, namenjélmá'!
ezzel nem tudok versenyezni. :))

cicmen (törölt) 2012.09.25. 14:11:04

@Manyecska: hmmm egy kis szexi sörhas,

Van, ne izgulj!
Én meg a nagy ülőgarnitúrás nőket imádom, dupla légzsákkal!
Na mindegy. Bocsássá meg ha zavarba hoztalak csak kikívánkozott.:P

cicmen (törölt) 2012.09.25. 14:14:53

@helianthus: hogy ősi alkoholista családból származom.

Hm!! Az egyik haverom fekete öves alkoholistaként határozta meg magát! :)

Manyecska 2012.09.25. 14:15:21

@cicmen: legközelebb ha timsóér mész..hoznál kurva izé durva murvát? egy zsákkal? Köszi!!:D

Szarazkoro 2012.09.25. 14:15:46

@cicmen: semmi hatso szandek nincs, csak kivancsi vagyok, ennyi.
Ne erezd rosszul magad, kinek ez - kinek az a jo. Bar sajna ahogy a Magyar helyzetet elnezem, meg nem lesz jo 1 darabig.

Manyecska 2012.09.25. 14:17:59

"Kék ibolya, durva murva,
Meglocsollak, te vén kurva.."

Manyecska 2012.09.25. 14:19:20

@helianthus: :))
Na jó nekem elég volt. Ez az oldalt nem érdemel belőlem ennyit!! :D

cicmen (törölt) 2012.09.25. 14:19:59

@Dr. Szarazkoro: Csak a poén miatt kellett beledramatizálnom, ne aggódj! Álmomban sem gondoltam, hogy a Vendéglőst meg akarod szexualizálni és azokból érdeklődsz holléte felől! :)))

cicmen (törölt) 2012.09.25. 14:26:33

@Manyecska: Na jó nekem elég volt. Ez az oldalt nem érdemel belőlem ennyit!! :D

Ja! Fő a szerénység! Na majd azért nézz vissza!
Különben igazad van! Ezek, engem sem érdemelnek meg! Gyöngyök elé disznót? :)

Manyecska 2012.09.25. 14:29:17

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nem szoktam érinteni csak ha verekszem vele :P:P@cicmen: ja jó oké, taníccsmester:P

Manyecska 2012.09.25. 14:30:27

@potyi2000: jól nézel ki,..hánytál?
/bocs:D/

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.25. 14:33:11

hol tartunk?
bele lépett már?

Szenthomárság 2012.09.25. 14:33:46

@Manyecska: nem szeretem, ha ezekből a bekapásokból kihagytok! :)

@dr. phil. Sün‼ ツ: még jó, hogy bele nem lépett!

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: orosz vagy angol ugyanaz, csak az egyik cifrább betűket használ.
legalábbis ha jól tudom! :)

Manyecska 2012.09.25. 14:36:10

@Peti817172M: hát igen! volt egy poszt miszerint egy futárcég focizik a csomagokkal..D-betűs...láss csodát két nappal később olyan állapotban ért Olaszországba egy doboz tőlünk is,.. csak néztünk. Szakadtan stb:((...
/NEM a DHL/

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.25. 14:37:00

@dr. phil. Sün‼ ツ: jaaa..hogy most orál megy..na akkor majd később benézek

Manyecska 2012.09.25. 14:39:12

@Szenthomárság: ez a mondat elég sz..rul jön itt ki nem gondolod??:D :)@batgirl: mi lesz itt később, belese mere gondolni, hűha! Meg nyihaha.

Szenthomárság 2012.09.25. 14:41:03

@Manyecska: na jó, azért mindenből nem maradok ki, régebben egyszer bekapta a húsdaráló, de erről most nem akarok beszélni :)

Szenthomárság 2012.09.25. 14:42:28

@helianthus: megállapítom, hogy a napra lehet forogni, de rád nem!

Manyecska 2012.09.25. 14:42:50

@Szenthomárság: ezt szomorúan hallom? és fájt is vagy csak ha nevettél akkor..?:P ?

Szenthomárság 2012.09.25. 14:47:08

@Manyecska: igaziból az fájt a legjobban, hogy meg kellett vennem a darálót, mert kicsorbult :P
És akkoriban még nem voltam ennyire gazdag, mint most.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.25. 14:48:36

Sehol egy szalonzsidó? Hogy lesz így új poszt?

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 14:49:06

@helianthus: Eddig azt hittem, hogy "de csodás", még szerencse hogy utánagugliztam előtte.

cicmen (törölt) 2012.09.25. 14:52:14

@batgirl: jaaa..hogy most orál megy..na akkor majd később benézek

3-ra itt vagy vagy ANÁL is később jössz? :)

Szenthomárság 2012.09.25. 14:52:43

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: próbáltam a lovaspólót is, de ott meg szédülök :)

ne most 2012.09.25. 14:53:14

A Posta számos szolgáltatás nyújt papíron. A valóság azért más, mondjuk ...nice try.
"You can screw me once", ahogy az angol mondja.

cicmen (törölt) 2012.09.25. 14:54:59

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Sehol egy szalonzsidó?

hamaRABB Itt lesz az mint gondolnád!

Manyecska 2012.09.25. 15:04:20

@Szenthomárság: hát ha még maratt 30 centi akkor yó!@cicmen: ezt én nem akartam igazán felvetni, de...:D:D :)@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :D:D

Szenthomárság 2012.09.25. 15:07:48

@Manyecska: megnézném mennyire lenne őszinte a mosolyod, ha egyszer egy 30 centissel találkoznál :)

cicmen (törölt) 2012.09.25. 15:12:32

@Manyecska: hát ha még maratt 30 centi akkor yó!

Ha téged ez kápráztat el akkor én is mesélek! A minap rámjött a pislantás a park mellett. Miután már sötét volt, odarohantam az egyik évszázados tölgyhöz és leharmatoztam! Amikor vége, raknám el a cerkát, de furát éreztem, mert vékonyabb is volt meg puhábbnak tűnt és mintha kérges is lett volna! Akkor látom ám, hogy véletlenül a fatörzset akartam visszagyömöszölni!

Manyecska 2012.09.25. 15:17:54

@Szenthomárság: na jó akartam írni valamit de ...:P@cicmen: húhh! ha volt benne szálka is akkor ígéretesnek hangzik! Malac vagy.

helianthus 2012.09.25. 15:21:46

@cicmen: hát az se rossz. Elismerésem. :D

@Manyecska: attól tartok, de. Megérdemlünk téged. Törődj bele, lehetne rosszabb is.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.25. 15:22:08

@Szenthomárság: megnéztem a vonalzót...
még hogy 30 !!!!!

Szenthomárság 2012.09.25. 15:22:13

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: jó, nem mondom, társaságban elegáns dolog előhozakodni vele :D
@Manyecska: akkor megyünk a haverommal, most hívtam, kettőnké pont 30 centi :D

helianthus 2012.09.25. 15:23:09

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: utánagugliztál? de rendes vagy!*

*nem akartál beégni, mi?

@Szenthomárság: Köszönöm! Ez a legszebb bók, amit ma kaptam. ;)

Szenthomárság 2012.09.25. 15:24:31

@batgirl: sok vagy kevés?
@helianthus: és még nincs is vége a napnak

helianthus 2012.09.25. 15:26:03

@Szenthomárság: úgy jön ki a 30, hogy az övé 20 a tiéd 10?*

*persze nem érdekel ám, úrinő ilyenekre nem kíváncsi, csak a társalgás zavartalan folyományása végett kérdeztem.

Manyecska 2012.09.25. 15:26:35

@batgirl: JAJA, inkább 35.. :))))@Szenthomárság: igazán nem kéne ezt...itt:D

vénszivar 2012.09.25. 15:27:42

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Cigány-zsidó is jó lesz ? Nácikám ! Dupla fogás.

@cicmen: :):D

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 15:28:46

@helianthus: Az ilyenféle nóták területén nem hiánytalanak az ismereteim.

Tőlem viszont csak pókot kaphatsz.

Szenthomárság 2012.09.25. 15:29:06

@Manyecska: nem itt gondoltam, hanem a lépcsőházban! :)

@helianthus: nem érdekel látom, de azért elmondom, hogy eltaláltad! :)

helianthus 2012.09.25. 15:29:27

Gyertek elsőzni az új posztba!

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 15:30:09

@helianthus: Te is szakdogát írsz, hogy ilyen kényszeresen lábjegyzetelsz?

helianthus 2012.09.25. 15:31:02

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: az jó! A kedvenc állatom! Szinte minden sarokban tartok egyet.

@Szenthomárság: eltaláltam? Szar ügy. ;)

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 15:33:23

@helianthus: Pókot preparálni amúgy elég undok dolog.

helianthus 2012.09.25. 15:33:42

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: á már írtam kettőt, ami együtt ér egy felet. Többre egyelőre nem vágyom. Azért lábjegyzetelek csak, mert művelt vagyok és infantilis vagy intelligaranciális vagy mi.

Szenthomárság 2012.09.25. 15:34:12

@Manyecska: mert a lyárdát nem tudom milyen jé!
:)

@helianthus: igen, azért 10 centi, mert már isonzónál is eltalálták!

helianthus 2012.09.25. 15:35:35

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ez egy kicsit több információ a kelleténél, de csak tessék.

@Szenthomárság: :D tudod mit mond erre a népnyelv? Hiszi a piszi! (vidéken: ne kamuzz!)

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 15:35:56

@helianthus: Nem mindenkitől várható el olyan alkotás, mint amilyen az Enyém lesz.

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 15:37:14

@helianthus: Vékonyak a lábaik, és ezért könnyen töredeznek, ha már kiszáradt az organikus burok. Kaszáspók az igazi kihívás.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.25. 15:39:56

@vénszivar: Fogjon meg téged a görcs, ne én!
;-)
Nem a te nagyapád halt meg Auschwitzban?
Tényleg az őrtoronyból esett le?

Manyecska 2012.09.25. 15:40:06

@Szenthomárság: a járda, azt én sem!! virágágyás vagy telefonfülke nem játszik??
na megyek pá:)

Szenthomárság 2012.09.25. 15:40:32

@helianthus: Egy pillanatra azt hittem, azt mondtad, hogy hiszem, ha látom! :D

helianthus 2012.09.25. 15:40:39

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: próbáltad már színtelen körömlakkba mártani? Az körömtöredezés ellen is hat.

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 15:41:29

@helianthus: Nincsen körömlakkom. Az embinőstényeknek készól.

Szenthomárság 2012.09.25. 15:41:50

@Manyecska:
ne indulj még, én még dolgozom! :D

helianthus 2012.09.25. 15:42:33

@Szenthomárság: azt gondolom, mélyen belül, hogy csak szeretted volna ezt látni. :P
Ha így van, annyit elárulok, hogy ahhoz, hogy ezt lásd egy bók nem elég. Nálam magasra van téve a mérce a minimum szint három bók és egy fehér mignon.

vénszivar 2012.09.25. 15:47:48

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Igen ! Ezt kint németben előadtam vagy 4x-5x, szép lassan, hatásszünetet hagyva a poén előtt........a "kuncsaftok" nyelni köpni nem tudtak. Csak egy volt ki rájött, hogy kamuzok. Na azzal még haverok maradtunk.

Ja s látod, @cicmen:, mihelyst jelentkeztem, már lett is új poszt.:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.25. 15:49:56

@vénszivar: Hát, ha ismerték Dózsa György esetét a gíroszsütő eurindiaiakkal...

Szenthomárság 2012.09.25. 15:51:52

@helianthus: értem! De milyen mélyen? :D

Tessék a mignon az általad választott színben: 1.bp.blogspot.com/-LAIbsPEb-AI/T1M8I81xvZI/AAAAAAAAK8Q/g5Tyy4v959A/s1600/amignon+151.jpg

Még jövök két bókkal! Felírtam!

helianthus 2012.09.25. 15:56:50

@Szenthomárság: szép a mignonod! Vagy mignonom. :D

Szenthomárság 2012.09.25. 15:58:39

@helianthus: most látom csak, az alakja miatt még egy bókot kihúzhatsz! :D

Szarazkoro 2012.09.25. 16:14:40

@cicmen: Nagy ko esett le a szivemrol, mar azt hittem h kiborult a bili valamin amirol lemaradtam :D
Hahahahaaaa Akarja a nyavaja! Tavszexualasban szerintem jo lehetek, majd raolvasok en is mint az a hogyishijjak a TVben az a ... Nem jut eszembe a neve na. Amugy en is vendeglosnek olvastam eloszor!
@dr. phil.
Sün‼ ツ: lunenek de nem latnak azok. Kamuflazs a titka mindennek! (No meg az a par ezer km koztunk :D )

Szarazkoro 2012.09.25. 16:16:26

@dr. phil. Sün‼ ツ: te Suni, miert nem tudlak linkelni he? Na akkor itt van meg1x:
lunenek de nem latnak azok. Kamuflazs a titka mindennek! Meg a jo rum!
süti beállítások módosítása