Tékozló Homár

Naiv ügyfél lenyomta a Postát

2012.09.24. 14:58 | jackyll | 402 komment

Erik összezúzott csomagja miatt a kártérítés visszautasítása után újabb vizsgálatot kért a Postánál, majd rövidesen panaszt tett az NFH-nál is. Innentől már csak 2 hétbe telt, hogy visszahívják, és fizetnek:

A Blog rendszeres olvasói talán emlékeznek még korábbi ügyemre a Magyar Postával. A többieknek egy rövid összefoglaló az "előző rész tartalmából":
- MPL Vaterafutárral küldtek nekem egy árut, törékenyként, értékbiztosítással
- Az online megrendelő rendszer hibás működése miatt a törékeny jelölés lemaradt az általa generált címiratról
- A csomag a szállítás közben megsérült
- A Posta majd egy hónapig ült az ügyön, majd elutasította a kártérítési igényemet, arra hivatkozva, hogy márpedig a csomag nem törékenyként lett feladva. (Annak ellenére, hogy a címiraton feltüntetett postaköltségből egyértelműen megállapítható a törékeny kezelés opció igénybevétele.)

Ahogy korábban megígértem, most röviden megosztanám veletek, hogy hogyan végződött a dolog.


A kártérítés elutasítását követően megírtam a Posta illetékes alkalmazottjának, hogy az ügy kivizsgálása során nem voltak elég körültekintőek, újra elmagyaráztam, hogyan tudják a postaköltség és egy kis fejszámolás segítségével meghatározni a ténylegesen megrendelt opciókat, és újabb vizsgálatot kértem.

Vártam három munkanapot, majd miután semmilyen választ nem kaptam, panaszt tettem az NFH-nál. Nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni, hogy ez utóbbi mennyire játszott közre a végkifejletben, de tény hogy végül kb. két hét után megkerestek a Postától, és elmondták, hogy idézem: "vélhetően valóban rendszerhiba történt" és megtérítenék a kárt.

Az határozottan korrekt volt a részükről, hogy az érték igazolásának kérdését rugalmasan kezelték. (Eredetileg abban állapodtunk meg, hogy az eladóval írunk egy adásvételit, de miután nem sikerült őt belátható időn belül elérnem, ettől eltekintettek, és az utánvét összegét vették alapul. Végül az adásvételit is megkaptam az eladótól, de akkor már nem volt rá szükség.)

Miután megegyeztünk a kártérítés összegéről, azt egy bocsánatkérés kíséretében írásban is megerősítették. Végezetül pedig tegnap az utalvány is megérkezett.

Remélem, a Posta ígéretéhez híven valóban tenni fog azért, hogy ez máskor, másokkal ne fordulhasson elő. Ha pedig nem így lenne, sok kitartást kívánok a pórul járt ügyfeleknek. Szükségük lesz rá...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

helianthus 2012.09.25. 13:44:07

@ColT: hogy beszélsz már te? Ezt úgy mondjuk szépen, hogy jaj de sajnálom! Értve vagyok vagy hozzam a szappanos vizet?

helianthus 2012.09.25. 13:45:35

@Peti817172M: tévedsz. Nem LEHET focizni vele, hanem a posta üzletszabályzata kimondja, hogy KÖTELEZŐ vele focizni. Remélem érzed a különbséget. :D

cicmen (törölt) 2012.09.25. 13:48:38

@helianthus: F U R A SZ E M

SZEFARUM MUREFASZ ZSARUFEM URAFEMSZ FEZSARUM

Már én is kezdem! Meg lehet itt hülyülni!!!!!

helianthus 2012.09.25. 13:49:54

@cicmen: ha még nem tetted, akkor meglehet. Ha már igen, akkor meg nem tök mindegy?

cicmen (törölt) 2012.09.25. 13:51:12

@Dr Jozef Vengloš: Két rendőr talál egy fej nélküli holttestet.
- Te, ez a Kovács II!
- Ne hülyéskedj, az egy fejjel magasabb.

Aztán kiderült hogy ki az?

cicmen (törölt) 2012.09.25. 13:52:36

@helianthus: ha még nem tetted, akkor meglehet. Ha már igen, akkor meg nem tök mindegy?

Jó, de így is sokat iszok! És még ez is!!!!

helianthus 2012.09.25. 13:54:09

@dr. phil. Sün‼ ツ: én is.
A fiúk kommentjeit kék a lányokét rózsaszín az egyéb kategóriákét pedig narancssárga sorkiemelővel kötöm össze.
Ha már egy komment sem látszik a moncsin, akkor kidobom, mert természetesen eldobhatót használok.

helianthus 2012.09.25. 13:55:14

@cicmen: ez most egy kámingáut volt? (-> így is sokat iszok!)
Csak, hogy helyükön kezeljem a dolgokat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 13:55:25

@cicmen: igen? akkor maradok!

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: pedig tejjesen logice. azt se lehet kártya nélkül. illetve a nagyon okosok tudnak fejben is, de az már húhakategória.

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 14:02:19

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Es geht hier aber um die Moderationskarten von Herrn Jauch, ohne die er gar nix kann.

Pempe 2012.09.25. 14:02:42

@helianthus: Szövegértés 1-es, Leülhetsz. :D

cicmen (törölt) 2012.09.25. 14:04:01

@helianthus: ez most egy kámingáut volt?

Nem tudom? Legyen az? Te is piálsz? :)Ahogy nézem egyesek hullámzó színvonalát, nem egyedi jelenség! Avataros alkoholisták klubja a homáron! Kukac,Gate of the gothic-sceleton monster's throat vagyok, alkoholista! Azóta iszom amióta van indapassom! Menten felröhögök ahogy elképzelem! :) Nem, nem coming out volt! Most sincs bennem egy korty sem! Bár néha bebaszok mint egy állat! (ez viszont az! :) )

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.25. 14:05:40

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: áááh, na látod, azt bezzeg nem gondoltam rólad, hogy te is rajongó vagy. de tegnap a fickó majdnem kihúzta a dé választ belőle :D:D

Manyecska 2012.09.25. 14:05:40

@cicmen: hmmm egy kis szexi sörhas, NA az nagyon izgalmas. Párnának is jó pl:D:D
Na mindegy. Bocsássá meg ha zavarba hoztalak csak kikívánkozott.

Manyecska 2012.09.25. 14:07:09

@helianthus: :D:D nekem eleve úgy hozza!!!

helianthus 2012.09.25. 14:08:58

@Champy: Tanárúrkéremesküszömkészültem! Netessékegyestadnitessékmástkérdezni!!!!

@cicmen: én nem vagyok alkoholista, bár mentségemre szóljon, hogy ősi alkoholista családból származom. Fiszont néha én is beba...őőőő....csiccsentek, mint egy úrinő.

helianthus 2012.09.25. 14:10:18

@Manyecska: nemmondod, namenjélmá'!
ezzel nem tudok versenyezni. :))

cicmen (törölt) 2012.09.25. 14:11:04

@Manyecska: hmmm egy kis szexi sörhas,

Van, ne izgulj!
Én meg a nagy ülőgarnitúrás nőket imádom, dupla légzsákkal!
Na mindegy. Bocsássá meg ha zavarba hoztalak csak kikívánkozott.:P

cicmen (törölt) 2012.09.25. 14:14:53

@helianthus: hogy ősi alkoholista családból származom.

Hm!! Az egyik haverom fekete öves alkoholistaként határozta meg magát! :)

Manyecska 2012.09.25. 14:15:21

@cicmen: legközelebb ha timsóér mész..hoznál kurva izé durva murvát? egy zsákkal? Köszi!!:D

Szarazkoro 2012.09.25. 14:15:46

@cicmen: semmi hatso szandek nincs, csak kivancsi vagyok, ennyi.
Ne erezd rosszul magad, kinek ez - kinek az a jo. Bar sajna ahogy a Magyar helyzetet elnezem, meg nem lesz jo 1 darabig.

Manyecska 2012.09.25. 14:17:59

"Kék ibolya, durva murva,
Meglocsollak, te vén kurva.."

Manyecska 2012.09.25. 14:19:20

@helianthus: :))
Na jó nekem elég volt. Ez az oldalt nem érdemel belőlem ennyit!! :D

cicmen (törölt) 2012.09.25. 14:19:59

@Dr. Szarazkoro: Csak a poén miatt kellett beledramatizálnom, ne aggódj! Álmomban sem gondoltam, hogy a Vendéglőst meg akarod szexualizálni és azokból érdeklődsz holléte felől! :)))

cicmen (törölt) 2012.09.25. 14:26:33

@Manyecska: Na jó nekem elég volt. Ez az oldalt nem érdemel belőlem ennyit!! :D

Ja! Fő a szerénység! Na majd azért nézz vissza!
Különben igazad van! Ezek, engem sem érdemelnek meg! Gyöngyök elé disznót? :)

Manyecska 2012.09.25. 14:29:17

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nem szoktam érinteni csak ha verekszem vele :P:P@cicmen: ja jó oké, taníccsmester:P

Manyecska 2012.09.25. 14:30:27

@potyi2000: jól nézel ki,..hánytál?
/bocs:D/

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.25. 14:33:11

hol tartunk?
bele lépett már?

Szenthomárság 2012.09.25. 14:33:46

@Manyecska: nem szeretem, ha ezekből a bekapásokból kihagytok! :)

@dr. phil. Sün‼ ツ: még jó, hogy bele nem lépett!

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: orosz vagy angol ugyanaz, csak az egyik cifrább betűket használ.
legalábbis ha jól tudom! :)

Manyecska 2012.09.25. 14:36:10

@Peti817172M: hát igen! volt egy poszt miszerint egy futárcég focizik a csomagokkal..D-betűs...láss csodát két nappal később olyan állapotban ért Olaszországba egy doboz tőlünk is,.. csak néztünk. Szakadtan stb:((...
/NEM a DHL/

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.25. 14:37:00

@dr. phil. Sün‼ ツ: jaaa..hogy most orál megy..na akkor majd később benézek

Manyecska 2012.09.25. 14:39:12

@Szenthomárság: ez a mondat elég sz..rul jön itt ki nem gondolod??:D :)@batgirl: mi lesz itt később, belese mere gondolni, hűha! Meg nyihaha.

Szenthomárság 2012.09.25. 14:41:03

@Manyecska: na jó, azért mindenből nem maradok ki, régebben egyszer bekapta a húsdaráló, de erről most nem akarok beszélni :)

Szenthomárság 2012.09.25. 14:42:28

@helianthus: megállapítom, hogy a napra lehet forogni, de rád nem!

Manyecska 2012.09.25. 14:42:50

@Szenthomárság: ezt szomorúan hallom? és fájt is vagy csak ha nevettél akkor..?:P ?

Szenthomárság 2012.09.25. 14:47:08

@Manyecska: igaziból az fájt a legjobban, hogy meg kellett vennem a darálót, mert kicsorbult :P
És akkoriban még nem voltam ennyire gazdag, mint most.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.25. 14:48:36

Sehol egy szalonzsidó? Hogy lesz így új poszt?

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 14:49:06

@helianthus: Eddig azt hittem, hogy "de csodás", még szerencse hogy utánagugliztam előtte.

cicmen (törölt) 2012.09.25. 14:52:14

@batgirl: jaaa..hogy most orál megy..na akkor majd később benézek

3-ra itt vagy vagy ANÁL is később jössz? :)

Szenthomárság 2012.09.25. 14:52:43

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: próbáltam a lovaspólót is, de ott meg szédülök :)

ne most 2012.09.25. 14:53:14

A Posta számos szolgáltatás nyújt papíron. A valóság azért más, mondjuk ...nice try.
"You can screw me once", ahogy az angol mondja.

cicmen (törölt) 2012.09.25. 14:54:59

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Sehol egy szalonzsidó?

hamaRABB Itt lesz az mint gondolnád!

Manyecska 2012.09.25. 15:04:20

@Szenthomárság: hát ha még maratt 30 centi akkor yó!@cicmen: ezt én nem akartam igazán felvetni, de...:D:D :)@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :D:D

Szenthomárság 2012.09.25. 15:07:48

@Manyecska: megnézném mennyire lenne őszinte a mosolyod, ha egyszer egy 30 centissel találkoznál :)

cicmen (törölt) 2012.09.25. 15:12:32

@Manyecska: hát ha még maratt 30 centi akkor yó!

Ha téged ez kápráztat el akkor én is mesélek! A minap rámjött a pislantás a park mellett. Miután már sötét volt, odarohantam az egyik évszázados tölgyhöz és leharmatoztam! Amikor vége, raknám el a cerkát, de furát éreztem, mert vékonyabb is volt meg puhábbnak tűnt és mintha kérges is lett volna! Akkor látom ám, hogy véletlenül a fatörzset akartam visszagyömöszölni!

Manyecska 2012.09.25. 15:17:54

@Szenthomárság: na jó akartam írni valamit de ...:P@cicmen: húhh! ha volt benne szálka is akkor ígéretesnek hangzik! Malac vagy.

helianthus 2012.09.25. 15:21:46

@cicmen: hát az se rossz. Elismerésem. :D

@Manyecska: attól tartok, de. Megérdemlünk téged. Törődj bele, lehetne rosszabb is.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.25. 15:22:08

@Szenthomárság: megnéztem a vonalzót...
még hogy 30 !!!!!

Szenthomárság 2012.09.25. 15:22:13

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: jó, nem mondom, társaságban elegáns dolog előhozakodni vele :D
@Manyecska: akkor megyünk a haverommal, most hívtam, kettőnké pont 30 centi :D

helianthus 2012.09.25. 15:23:09

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: utánagugliztál? de rendes vagy!*

*nem akartál beégni, mi?

@Szenthomárság: Köszönöm! Ez a legszebb bók, amit ma kaptam. ;)

Szenthomárság 2012.09.25. 15:24:31

@batgirl: sok vagy kevés?
@helianthus: és még nincs is vége a napnak

helianthus 2012.09.25. 15:26:03

@Szenthomárság: úgy jön ki a 30, hogy az övé 20 a tiéd 10?*

*persze nem érdekel ám, úrinő ilyenekre nem kíváncsi, csak a társalgás zavartalan folyományása végett kérdeztem.

Manyecska 2012.09.25. 15:26:35

@batgirl: JAJA, inkább 35.. :))))@Szenthomárság: igazán nem kéne ezt...itt:D

vénszivar 2012.09.25. 15:27:42

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Cigány-zsidó is jó lesz ? Nácikám ! Dupla fogás.

@cicmen: :):D

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 15:28:46

@helianthus: Az ilyenféle nóták területén nem hiánytalanak az ismereteim.

Tőlem viszont csak pókot kaphatsz.

Szenthomárság 2012.09.25. 15:29:06

@Manyecska: nem itt gondoltam, hanem a lépcsőházban! :)

@helianthus: nem érdekel látom, de azért elmondom, hogy eltaláltad! :)

helianthus 2012.09.25. 15:29:27

Gyertek elsőzni az új posztba!

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 15:30:09

@helianthus: Te is szakdogát írsz, hogy ilyen kényszeresen lábjegyzetelsz?

helianthus 2012.09.25. 15:31:02

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: az jó! A kedvenc állatom! Szinte minden sarokban tartok egyet.

@Szenthomárság: eltaláltam? Szar ügy. ;)

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 15:33:23

@helianthus: Pókot preparálni amúgy elég undok dolog.

helianthus 2012.09.25. 15:33:42

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: á már írtam kettőt, ami együtt ér egy felet. Többre egyelőre nem vágyom. Azért lábjegyzetelek csak, mert művelt vagyok és infantilis vagy intelligaranciális vagy mi.

Szenthomárság 2012.09.25. 15:34:12

@Manyecska: mert a lyárdát nem tudom milyen jé!
:)

@helianthus: igen, azért 10 centi, mert már isonzónál is eltalálták!

helianthus 2012.09.25. 15:35:35

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ez egy kicsit több információ a kelleténél, de csak tessék.

@Szenthomárság: :D tudod mit mond erre a népnyelv? Hiszi a piszi! (vidéken: ne kamuzz!)

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 15:35:56

@helianthus: Nem mindenkitől várható el olyan alkotás, mint amilyen az Enyém lesz.

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 15:37:14

@helianthus: Vékonyak a lábaik, és ezért könnyen töredeznek, ha már kiszáradt az organikus burok. Kaszáspók az igazi kihívás.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.25. 15:39:56

@vénszivar: Fogjon meg téged a görcs, ne én!
;-)
Nem a te nagyapád halt meg Auschwitzban?
Tényleg az őrtoronyból esett le?

Manyecska 2012.09.25. 15:40:06

@Szenthomárság: a járda, azt én sem!! virágágyás vagy telefonfülke nem játszik??
na megyek pá:)

Szenthomárság 2012.09.25. 15:40:32

@helianthus: Egy pillanatra azt hittem, azt mondtad, hogy hiszem, ha látom! :D

helianthus 2012.09.25. 15:40:39

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: próbáltad már színtelen körömlakkba mártani? Az körömtöredezés ellen is hat.

Anomalocaris (törölt) 2012.09.25. 15:41:29

@helianthus: Nincsen körömlakkom. Az embinőstényeknek készól.

Szenthomárság 2012.09.25. 15:41:50

@Manyecska:
ne indulj még, én még dolgozom! :D

helianthus 2012.09.25. 15:42:33

@Szenthomárság: azt gondolom, mélyen belül, hogy csak szeretted volna ezt látni. :P
Ha így van, annyit elárulok, hogy ahhoz, hogy ezt lásd egy bók nem elég. Nálam magasra van téve a mérce a minimum szint három bók és egy fehér mignon.

vénszivar 2012.09.25. 15:47:48

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Igen ! Ezt kint németben előadtam vagy 4x-5x, szép lassan, hatásszünetet hagyva a poén előtt........a "kuncsaftok" nyelni köpni nem tudtak. Csak egy volt ki rájött, hogy kamuzok. Na azzal még haverok maradtunk.

Ja s látod, @cicmen:, mihelyst jelentkeztem, már lett is új poszt.:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.25. 15:49:56

@vénszivar: Hát, ha ismerték Dózsa György esetét a gíroszsütő eurindiaiakkal...

Szenthomárság 2012.09.25. 15:51:52

@helianthus: értem! De milyen mélyen? :D

Tessék a mignon az általad választott színben: 1.bp.blogspot.com/-LAIbsPEb-AI/T1M8I81xvZI/AAAAAAAAK8Q/g5Tyy4v959A/s1600/amignon+151.jpg

Még jövök két bókkal! Felírtam!

helianthus 2012.09.25. 15:56:50

@Szenthomárság: szép a mignonod! Vagy mignonom. :D

Szenthomárság 2012.09.25. 15:58:39

@helianthus: most látom csak, az alakja miatt még egy bókot kihúzhatsz! :D

Szarazkoro 2012.09.25. 16:14:40

@cicmen: Nagy ko esett le a szivemrol, mar azt hittem h kiborult a bili valamin amirol lemaradtam :D
Hahahahaaaa Akarja a nyavaja! Tavszexualasban szerintem jo lehetek, majd raolvasok en is mint az a hogyishijjak a TVben az a ... Nem jut eszembe a neve na. Amugy en is vendeglosnek olvastam eloszor!
@dr. phil.
Sün‼ ツ: lunenek de nem latnak azok. Kamuflazs a titka mindennek! (No meg az a par ezer km koztunk :D )

Szarazkoro 2012.09.25. 16:16:26

@dr. phil. Sün‼ ツ: te Suni, miert nem tudlak linkelni he? Na akkor itt van meg1x:
lunenek de nem latnak azok. Kamuflazs a titka mindennek! Meg a jo rum!
süti beállítások módosítása