Tékozló Homár

Polipos Hohes C (frissítve)

2012.10.25. 15:03 | jackyll | 238 komment

Eszter azonosíthatatlan úszó tárgyat talált a grapefruitos Hohes Céjében. Szerencsénkre több jó minőségű képen megörökítette. Meg ha már így felmerült, tudja valaki, hogy ki volt a béltisztítás istene?

Íme levelem a Sió-Eckes Kft-nak, képekkel érzékeltetve azt a bizonyos "polip effektust".

Kedves Sió-Eckes Kft.! Még mindig sokkhatás utáni állapotban vagyok, amit konkrétan egy dobozos üdítőitaluk okozott. A történet úgy kezdődött, hogy tegnap vásároltam egy Hohes C pink grapefruit mild juice-t, aminek lejárati ideje 2013. 02. 08. volt. Mit sem sejtve beleittam a dobozba, ám a megszokott ízt, egyfajta fura mellékíz övezte. Miután éreztem, hogy valami nincs rendben, kiöntöttem az üdítőt egy pohárba és ez a látvány fogadott:

hohescpolip1.jpg

Ezután már persze felbontottam a dobozt, mert rettentő kíváncsi lettem, mégis mi az isten nyila lehet benne. Senkinek se kívánom azt az érzést, amit átéltem a doboz tartalmának kiürítésekor:

hohescpolip2.jpg

hohescpolip3.jpg

Fohászkodom a béltisztítás isteneihez a túlélésért. Üdvözlettel, Eszter

UPDATE 10/26: Mint az közben kiderült, a Sió már válaszolt is naiv ügyfélnek. Vélhetőleg valaki a boltban kinyithatta, aztán visszacsavarta a tetejét.

Az a helyzet, hogy Eszternek azonnal válaszoltunk, a hibás csomagolást bekértük, megvizsgáltuk és bebizonyosodott, hogy a csomagolás volt sérült.  Pontosabban a kupakon belül találtunk előrehaladott penészedést, ami arra utal, hogy a terméket a boltban korábban megbontották, levegőt kapott, és elindult a természetes penészedési folyamat.

Esztertől 17én kaptuk meg a reklamációt, még aznap felvettük vele a kapcsolatot, hiszen még mi sem láttunk hasonló minőségproblémás terméket.  Eszter együttműködő volt, elismerte, hogy fáradt volt amikor a terméket vásárolta, és nem nézte meg, hogy hibás-e a csomagolás.  A tényleg szörnyű élményért kárpótoltuk, a bolttal felvettük a kapcsolatot, hogy kiderítsük mi történhetett és megelőzzük az esetleges további hibás termék-kezelést.

 Eszternek írt 17-i levelünket alább csatolom:

 „Kedves Eszter!

 A képek, amiket küldött elég megdöbbentőek, ezért szeretnénk alaposan kivizsgálni, hogy mi történhetett.

Kérem adja meg a telefonszámát, hogy felvehessük Önnel a kapcsolatot. Szeretnénk tudni, hol vásárolta a terméket, mikor szállítottuk ki, milyen körülmények között tárolták stb. A helyszínre is el szeretnénk menni.

A fotókat nézve – és a jelenlegi minőségbiztosítási előírásainkat ismerve – kizártnak tartjuk, hogy ilyen termék hagyta el a gyárat.

Egy ilyen romlás nem jöhet létre 1-2 nap alatt, ehhez sérült és/vagy nyitott doboz kell. Kérem ne dobja el a dobozt, mert a vizsgálatokhoz szükség lenne rá. Sajnos a termék minőség-megőrzési idejét sem tudtam leolvasni a fényképekről.

Tudom, hogy az ember leveszi a terméket a polcról és nem nézegeti, hogy ép-e a csomagolás, és nem is mindig látszik a sérülés.

Természetesen kárpótolni is szeretnénk a nagyon kellemetlen élményért.

 Elnézését kérve várom jelentkezését.

Üdvözlettel:

Minőségbiztosítási Vezető”

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vénszivar 2012.10.25. 15:06:17

sziasztok. ilyet nem iszok !!!

Dr. Kix 2012.10.25. 15:09:12

Hasztamannyana! Ez életre kelt!

pcmci 2012.10.25. 15:10:00

extra gyülölcstartalom. problem?

ferand1979 2012.10.25. 15:13:03

Ez valami gumilerakódás lehet. A Tetra Pack Törökbálinti üzemében dolgoztam egy kis ideig. Ott a dobozok nagy hengerként készülnek (papír, fólia, stb...) el... A nagy hengerek elkészülése pormentes övezetben történik. Úgy lesznek kiszállítva a töltőüzemekbe, ahol a kellő méretre vágják, összepréselik kellő formára, ragasztják, majd feltöltik nedűvel és kupakkal ellátják őket. Na valahol itt kerülhetett bele egy "salak", egy gumimaradvány, ill. valami undormány... Együtt érzek a fogyasztóval.. És igenis jól tette, hogy panaszt emelt emiatt

Manyecska 2012.10.25. 15:15:14

A béltisztítás istene a kollégám lehet:( olyat f@stunk a mustjától tegnap csuhajj!!!:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.25. 15:15:15

Fúj. részvétem
Soha többé nem iszok ilyet:((

Manyecska 2012.10.25. 15:16:12

Bocs, mint egy használt pesszárium! pont:(

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.10.25. 15:21:25

Rossz kupak vagy csomagolás - levegőhöz jutott és megpenészedett a teteje.

Ha a csúnyáját leöntöd az alja lehet iható (már ha szomjas vagy és van rá gusztusod).

Ha optimista vagy: lám mennyi gyümölcs van benne, hogy még a penészgombák is szeretik :)

Atörökk 2012.10.25. 15:23:37

Földönkívüli ital. Alien extractummal dúsítva.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.10.25. 15:23:53

Az megvan, mikor a citromlében áll össze valami alkotóanyag? Egyszer kíváncsiságból kipecáztam. Olyan volt, mint a préselt, szottyadt papír. Megjegyzem, a lé utána is teljesen kifogástalan volt.

Manyecska 2012.10.25. 15:25:33

@neccharisnyás útonálló: ez olyan olvadt műanyag / megszilárdult takony..formátum!!:D

helianthus 2012.10.25. 15:27:14

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: szegény posztoló most miért öntse le még a csúnyáját is? nincs így is elég baja? :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 15:28:48

mindég ez a finnyogás meg ez a pesszimizmus. lehet, hogy ez benne a koncentrált hohes. vagy a cé. meramúgy annak semmi értelme ungarisul, hogy hohescé.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.10.25. 15:29:12

@Manyecska /Lúd Milla/: Én is a polipra szavazok az első kép alapján. :D
Posztoló, igyál inkább citromlevet. Abban csak papír képződik. Az meg a beledben is összeállna, szal tökmindegy. Egészséges. Natúr. Fiziológiailag nem káros.

Manyecska 2012.10.25. 15:30:20

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Jah. Igencsak egészséges kell hogy legyen, aki ezt megissza hányás nélkül!!:))
Ez valami hétpróbás ital??

Manyecska 2012.10.25. 15:31:32

Izék vagytok. Ez nem polip benne, hanem ajándék KUPON!

Csak még nem tudom mire váltja be, illetve igen de az gusztustalan:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.25. 15:36:42

@atörökk:
Majd jön Furaszem kolléga, oszt megszakérti!

Szabó F. Balázs 2012.10.25. 15:41:36

Valami műanyagféleségnek nézem én is...

Eddig a Hohes-C termékekkel nekem még szerencsém volt, de egyszer úgy két éve egy Sió őszibaracklében én is találtam hasonlót (bár az maga opálosan áttetsző volt, első látásra azonosítható volt miféle anyagról van szó).

Ahogy fentebb már említették valami gyártástechnológiai hulladék került a dobozba. Nem nagy etwas, kérj egy kartonnyi gyülölcslevet, biztos odaadják a sokk miatt...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.10.25. 15:42:13

@dr. phil. Sün‼ ツ: Mijja tököm az a Furaszem?
Csak azért kérdem, hogy ha látnék errefelé egyet ódalogni, tudjam, hogy ütni kell vagy szaladni előle.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 15:47:20

@neccharisnyás útonálló: blog.hu/user/653560

furaszem kolléga a homár épületes boncnoka, tömeggyilkosa és iszlám-szakértője. vagy muszlim, mittomén. szereti a szardinellát és a paradicsomszószot, valamint helianthus kolleginával próbálnak zöldágra verdődni, kevés sikerrel, mer a féli az nem szereti a saját spermáját. na.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 15:50:42

Namodt a béltisztulás ünnepe Dionüsszosz. Ez biztos.

Az biszbasz meg valami űrpaszkoncának néz ki, lehet, hogy ezzel a fertőzéssel indul az invázió. Tévébe már láttam ijet.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.10.25. 15:54:24

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
Áhá. Gracias. Végszükség esetén tán egy adag paradicsomos konzervheringgel le tudom majd szerelni.

@Rosszindulatú Vászka:
Most hogy mondod, mintha a testrablós filmben lett volna ilyen szmötyi.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.25. 15:55:46

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
Hámmá hógyne lenne!
hohescé = magas cé
A w illedelmességbül kimaradt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 15:59:15

@dr. phil. Sün‼ ツ: az egy mahartság. a magas cét azt kivágják, nem megisszák. hoppá. rájöttünk! :D végre a tartalom megfelel a név által sugalmazott funkciónak!

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 15:59:24

@neccharisnyás útonálló: volt az a Invázium, a Salma Hayekkal. Meg még amikor nem szabad elaludni, akkor kezd hatni a testfoglaló és az elfoglaltak üldözik az embereket. Meg az X-Atrkákba is volt ojan szmotyis, mikor a cuszmák fertőzte lénnyé az embiket.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.10.25. 16:02:53

@Rosszindulatú Vászka:
Nekem a Testrablók támadása rémlik, amiben az űrből potyogott a plazma rá a növényekre, azt mindenki náthás lesz, meg szappanos. És igen, nem szabad aludni.
Asszem a feldolgozása lehet az az új Nicole Kidmannel meg a James Bond fickóval -az is Invázió, lol- , mert ott megen szmötyi, hapci, szappan meg inszomnia a téma.

Pdudas 2012.10.25. 16:03:40

Mild Juice....
Akkor miert vesz grapefruitot?

Megerdemel egy pocakot:
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=THVpLL8Pqjs

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.10.25. 16:07:21

@Rosszindulatú Vászka:
Ami ráadásul intelligens is.
De scifi témában akkor is a Lény vezet nálam. Nasa kiküld 1 DNS töredéket az űrbe, ET-ék meg visszaküldik kipótolva, aztán meg... ROFLMAO

Vörös Szonja, a tetovált lány 2012.10.25. 16:09:25

most az van, hogy szar filmeket sorolunk fel? :D mert akkor ez az lehet, már csak a címe alapján is...:
www.filmkatalogus.hu/Szexparazita-avagy-a-gyilkos-punci--f26779

ebben nemtom, van-e szmötyi vagy egyéb metamorfózis, de akár lehetne XD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 16:15:56

@*Vörös Szonja*: japán erotikus horror. ilyen csakis és kizárólag a japánok beteg agyából bukkanhat elő :D eccer láttam egy japán erotikus filmot, például abban a főszereplő egy tyúktojás volt.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 16:16:11

@neccharisnyás útonálló: na ja, az bájos film, nekem is bejövős.

@*Vörös Szonja*: az eléggé fles film, de most nem jó, mer egy zárt bunkerbe jáccódik az egész. Monnyuk az eléggé talányos, hogy mikor felmászik az a fogas ángolnaféleség a nőkbe, mér akar rögtön baszni, de mókásan néz ki amúgy.

Ami még ijen, az a másik japó film, amikor a legénybúcsú van a japó ordéjba és kúrás közbe leharapja a ribik puncicája a japók pélújét és mindenkit kinyírnak. Az is mókás film, a címére nem emléxek.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.25. 16:19:11

@*Vörös Szonja*: juj..ezek után biztos lesz egy-két vaginafóbiás..

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 16:21:11

@batgirl: de abba a filmbe nem a puncica a harapós, hanem az a lény ami belemászik.

lordjim 2012.10.25. 16:21:13

jobb ha a lé van kivül,és a doboz belül,mer akkor mingyá látni hogy miújságvan

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.25. 16:24:07

@Rosszindulatú Vászka: na de az emberfija, honnan fogja tudni?????? Ott álldogál szerencsétlen, és síkideg, hoyg betegye vagy netegye

szerintem furaszem is látta azt a filmet..

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.10.25. 16:24:38

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Olyan picik a japók amott is?

Jaj, erről eszembe jut a South Park azon része, amiben kamikázét neveltek a japók a kölkökből. Illetve, hogy hogyan szerelték le a kíváncsiskodó apukákat.

Atörökk 2012.10.25. 16:25:53

@batgirl:
Hát mekkell kérdezni, mint a kutyák gazdijától, hogy nem harap e.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 16:27:57

@batgirl: nem ismered az ősi szittya bölcsességt, hogy "óvatosan, mintha pinát nyalnál"? Lehet, hogy innen származik.

igi1 2012.10.25. 16:31:02

làssàtok, màr hoesct se lehet inni, ha ilyen van benne.

ALDI vót màr?

Azèrt, ha ilyet veszel, nem tûnik fel, amikor emeled, higy van benne valami? Mert az ilyet èn ràzni is megszoktam.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 16:31:55

@neccharisnyás útonálló: hozzám képest mindegyik picike :(:( még a nemjapók is!

@Rosszindulatú Vászka: mefelénk azt úgy monygák, hogy "óvatosan, mintha lovat basznál" gondolom, ahol több nő volt a vidéken, ott az első variáció jáccott, a fronton meg a második.

igi1 2012.10.25. 16:33:12

@hagyma: elèg kicsi, mi van, a nagy nem fèrt vóna bele?

Szàndèkos munkàskèzre gyanakszok, perèrt. Csak a lengyelek hozzànk hoztàk. Gyàrtàsi hely? Japàn, Kína?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.25. 16:33:15

@Rosszindulatú Vászka: nem ismerem, talán azért mert én a tulajdonosa vagyok annak:)))

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.10.25. 16:34:21

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Cegénkém! Feszt csak várod azt a varázsbabot, amin fel tudnál kúszni az óriások országába, de azistennek se akar ideérni a piacról! ;D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.25. 16:34:33

ááááá..megjött az igazság osztó, hozta 5 traktor..
majd most megtudjuk az igazat!!
juj de izgulok

igi1 2012.10.25. 16:34:39

@Giraffa Camelopardalis Phd.: szerintem polipszex is lehetett ebben az esetben.

igi1 2012.10.25. 16:36:50

Az vót màr, hol a polip többi rèsze???

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 16:38:05

@neccharisnyás útonálló: ottse jó. ott meg én lennék a törpe. gulliver a kedvencem volt mindig is, átérzem a problemáit mélyen.

@Rosszindulatú Vászka: az nem stimmol.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.25. 16:39:30

@igi1: egy másik hohes c -és dobozba! Drága ám a polip! A posztoló megörüljön, hogy nem fizettetik ki vele a polipka ötödét

igi1 2012.10.25. 16:41:34

@batgirl: így van, a k@cs@ge nem mondta meg direkt, hol vette, hogy màs os igyon ilyet.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.10.25. 16:43:53

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
Te, ő még a lovak földjét is megjárta, most jut eszembe. Illetve Karinthy-nek van egy idevágó Gulliver-paródiája, férfi-nő témában.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2012.10.25. 16:44:09

egyszer egy hohes-c dobozban egy teljes általános iskolai osztályt (23 fő) és 4db alig használt pedagógust találtam.
iszonyatos volt:((((((((((((((((

gelsystem 2012.10.25. 16:44:46

posztolót lehet-e már????
.
hajrá!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.10.25. 16:45:59

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: 23??? Ej, de sokan hiányoztak. Nem csoda, ha bevezették a kötelező óraszámot.

Atörökk 2012.10.25. 16:49:06

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe:
Alsó, vagy felső tagozatos osztály volt?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.25. 16:51:32

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: 23 főre 4 pedagógust?????
Tuti, hogy nem magyar gyártmány volt

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 16:54:26

@Rosszindulatú Vászka: áh, már itt is muszáj decensen? kár, mer eddig idejártam kipihenni a decenskodást.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 16:56:11

@Giraffa Camelopardalis Phd.: mér, az itt szabáj? Ki mondta ezt a hüjeséget?

igi1 2012.10.25. 17:00:42

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: és??? LENYELTED???? Legalább az egyiket? Addig csalsz!

igi1 2012.10.25. 17:02:54

Szerintem meg egy adóellenőrnél rosszabbat nem lehet találni abban a hoesc-ben.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 17:03:46

@Giraffa Camelopardalis Phd.: na majd lekközelebb, ha valaki ijen hüjeséggel etet, küldd el a picsába :)

Secnir 2012.10.25. 17:04:57

@Manyecska /Lúd Milla/:
"Bocs, mint egy használt pesszárium! pont:("

ha te mondod, biztos úgy van. sosem láttam még pesszáriumot. az is így kupaklevétel után jön ki?

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2012.10.25. 17:13:29

Egy éve nekem is volt ilyen a Sió gyümölcslevében:

sphotos-f.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc7/294936_1455353481303_4597965_n.jpg

Írtam nekik, hogy mifasz (a panaszlevelemben alienembriónak neveztem, de azt mondták, hogy az valószínűtlen), erre kiküldtek egy siós kocsit néhány üveg ajándék lével (főleg új termék, valami szörnyű szörp is volt, még mindig valamelyik polcon gonoszul). Megígérték, hogy értesítenek, mégis mi ez. Sosem írtak vissza.

Atörökk 2012.10.25. 17:17:28

@Blogin:
Szemügyre véve, ez egy bébipolip csápja. Tenger gyümölcsés Siót kaptál, örülj, hogy nem kértek zenés felárat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 17:21:43

@Rosszindulatú Vászka: sajnos nem engedi a neveltetésem. de majd gyakorlok esténként :)

vénszivar 2012.10.25. 17:35:17

@igi1: De én még nem is ittam, ezek után meg eszem ágában sem jut, messzire el fut, még a gondolat is...

igi1 2012.10.25. 17:35:53

@Giraffa Camelopardalis Phd.: én az ilyeneket sajnálom. Internetes pénzkeresési lehetőség, amiért neked, mint alkalmazottnak kell fizetned.

Gondolom én. :D

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 17:38:25

@jöttem láttam mentem: az mi az, ami nem marketingtermék és egy fogyasztóvédő blog pellengérének céltáblája lehet?

vénszivar 2012.10.25. 17:38:32

@Egyjoajanlat: Egyezzünk meg ! Én NEM teszek semmit !!! De ha nem dől a lé ! Kinyírlak. Megkérdezhetsz bár kit, én kinyírok bárkit, az itteni vén rókák bizonyíthatják. Akkor neked annyi !!!

Atörökk 2012.10.25. 17:40:08

@Rosszindulatú Vászka:
Igazából bármi, ami a levegőnél sűrűbb.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 17:42:13

@igi1: hát nemtom. én bemegyek a munkahelyemre, oszt a főnök meg fizet mint a kisangyal. ha ez az ügymenet megfordulna, és én fizetnék a főnökömnek, akkor betennének engem a diliházba a barátaim, akik szeretnek. legalábbis remélem.

Globetrotter2014 2012.10.25. 17:47:14

Látszik hogy ti nem esztek főtt kagylót :)

poseidon 2012.10.25. 17:48:05

Hűha! Ilyet még nem is láttam... Hogy tudtad lefotózni? Nem futott el, mint a kis Alien-embrio? :-)

(én inkább mindig kiöntöm az ilyen dobozos leveket, mert régen az egyik kollégám is kb. így járt és tanultam az esetéből)

Neon Fu 2012.10.25. 17:49:59

Huh, de jó minőségű képek, mivel tetszett csinálni? Am az a valamicsoda vicces, próbálja elültetni, aztán hátha kikel belőle valami. Nyolcadik utas a Hohes-c :)

igi1 2012.10.25. 17:51:10

@vénszivar: ne szennyezd be selejttel a kezed, mert a végén még a mennybe jut, te meg a pokolba.

Az ilyenek saját magukat csinálják ki. Csak még nem látják. De, aki ilyet reklámoz, az már nagyon kétségbeesett lehet már most.

vénszivar 2012.10.25. 17:54:29

@poseidon: No, DE ha ki is öntöd, akkor még az sem garancia rá, hogy a doboz alján nem bújik-e még-már rég ott ez a szörny...!!!

vénszivar 2012.10.25. 17:58:09

@igi1: Ilyen telepatikus úton csak nem hat a szenny.
Az ő elesettségéről, mi nem tehetünk, vagy csak milliomod részben, amit a tömegben elvisel a lelkem.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 18:01:44

@jöttem láttam mentem: badarság, ijen alapon semmit senem vegyél a bótba, mer minden túlárazott.

Csaxólok, hogy amúgy meg minden marketingtermék, amiért pénzt kérnek.

neet 2012.10.25. 18:02:03

Egyértelműen sütőtök.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 18:04:44

Jöhetne már Hóhes Helga, hogy megmondja a tutit.

vénszivar 2012.10.25. 18:09:55

@neet: Egyértelműen NEM az, még ha itt van Haloweaennen, akkor se nem !:)

No_Fidesz_No_Problem 2012.10.25. 18:12:17

Ha grapefruitlevet akarsz inni, miért nem grapefruitot veszel?

Townsend 2012.10.25. 18:20:04

Hohes Gyógyzuzmó: moszat és gomba alkotta telepes szimbiózis.

fda 2012.10.25. 18:23:44

Igen érdekes cikk. Megromlott a gyümolcslé. Ejha!

Az okozott trauma miatt pereld be őket mondjuk 340 millióra.

igi1 2012.10.25. 18:39:12

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nincs olyan szerencsénk.

Nem hiányolod a karod?

igi1 2012.10.25. 18:40:29

Nekem az ilyen szaroktól, mármint a gyümölcslevektől hasmenésem van. Valami anyagot tesznek bele, amitől kikészül a gyomrom, így nem iszok ilyet.

Amúgy volt már az, hogy drágább, mint egy kétliteres, szénsavas üdítő, vagy ásványvíz?

igi1 2012.10.25. 18:46:52

@Rosszindulatú Vászka: az ezeknek MUNKA, gyümölcsöt facsarni... Amatőr kérdés.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.25. 18:55:19

@igi1: Sokszor el szoktam feküdni éjjel, aztán mindig megijedek, hogy egyszer nem lehet visszaéleszteni. Lehet hogy ilyenkor tesz kirándulást gyümölcslés dobozokba.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 18:55:57

@igi1: mér kéne facsarni? Nem láttál még ijet mi? Bedöntik a teherautóplatóról a gyümölcsöt, oszt a gép bedarájja meg kipréseli, úgy gajjakkal, meg döglött madárral meg bogarakkal meg sünökkel együtt oszt jóvan.

igi1 2012.10.25. 18:58:15

@Rosszindulatú Vászka: az is ugyanaz, hiszen fáradság. Plusz, fel kell vágni, az ilyen gépekhez általában, meg kell hámozni, stb.

Nem úgy van az, ahogy azt az amatőrök gondolják.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: én is a karomon alszok, mer a melleim fájnak, ha hason fekszem. De én nem tudok újat növeszteni, úgyhogy a fenti egyed nem az enyém.

De akkor is kíváncsi vagyok, mi van a polip többi részével, és hol vette a fenti egyedet.

neet 2012.10.25. 19:05:44

@vénszivar: Nem az ünnep miatt, hanem mert a legtöbb gyümölcslé fő alkotóeleme a sütőtök. Színes, édes, lédús, olcsó. Valahol olvastam, tán csak nem egy fogyvéd blogon anno, h a 100% narancsból is minima 40 % sütőtök. Vagy valami ilyesmi. De majd jön valaki hozzáértő és kijavít/leugat...
(Amúgy helyesen Halloween vagy Hallowe'en, Az All Hallows' Eve(ning) röviden, egyszerűsbödve) Ismert még a magyaros Helló, Vén! üdvözlés egybeírt, egyszerűsödött változataként is...

Secnir 2012.10.25. 19:06:53

@Giraffa Camelopardalis Phd.:
a kérdéskör nem teljes: ...és ő tudja, hogy az édesanyja mivel foglalkozik?

Anomalocaris (törölt) 2012.10.25. 19:09:15

@igi1: Én meg azért, mert 3 oldalról is "be Vagyok zárva" az ágyon, és nem tudom hova rakni a burok sok hülye nyúlványát. A polip egyébként nagyon finom, kiskoromban mindig azt kértem születésnapi ebédre.

tomfix4 2012.10.25. 19:14:45

Nem kell itt beszarni.. Jövőre érkezik a Hohes C Polipos ízesítésű üdítőitala. Ez csak promo!

Atörökk 2012.10.25. 19:17:51

Követelek magyarosch Hoheschch-t is. Monnyuk kolbászos, vagy körözöttes, esetleg fokhagymás-tepertős ízesítéssel.

mechanikus 2012.10.25. 19:34:02

Ezt a szmöttyöt titkos kormányzati laboratóriumban tenyésztették ki,és egy véletlen baleset során kiszabadult.Természetesen organikus és parazita.Pár napja maradt a földnek.Nesze nektek maja naptár.

dekás dezső 2012.10.25. 19:40:08

hááát, ebbe bizony jól belemosta a hónalját valaki.
szerencsésebb esetben...

Circus 2012.10.25. 19:40:37

Polip Ropilén.
Megvalósítva.

Esetleg Poliplé Ropin.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 19:48:15

@neet: meg a répa. Régebben volt is ojan őszinte gyümölcslé, hogy "tök-répa", tejjesen finom narancsízű, csak még jobb is.

Manyecska 2012.10.25. 20:08:48

@Secnir: ja, kupak után, pontosan :D:D@dr. pretender: most mi van?:D szerintem ez görög hoes C, a hangzása alapján nem hiszen hogy polip, kizárt!!:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.25. 20:15:08

@habakukker: b+! a jóember kitojta a bélrencerit, oszt még örül is neki. hát ez valami nagyon undorítóóóó.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 20:17:10

Még az lehet, hogy a kindertojás ötletét ellopva, ez a meglepijáték az italba.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.10.25. 20:20:16

@Ross Wászkah: Ja. Meg az megvan, hogy a 100%-ba a narancsHÉJ is simán beleértendõ, nem? Na vajon igi mikor fogja csöcsnyomással szétpaszírozni a témát?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 20:21:56

Beszabehu, fábrik úrat nézitek a bűntetőzsír1-esen?

A közönségbe az első sorba mamikák kötnek. Fles.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 20:23:02

@Kellemes Zérókomponista: ugyanmár. A anarncshéj egy csomó desszertbe kell. Lehet kapni fűszerbótba is szárítva.

Rathelor 2012.10.25. 20:45:30

Nekem egyszer penész volt a dobozos kakaómban. Bár az legalább ragaszkodott magához és víztaszító volt, mert szárazon esett ki belőle egy darabban..
Szóval nem válogat, szem becsuk és nyel :)

szombi 2012.10.25. 20:48:00

Ez egy bizonyos penészgomba, ami összeállt egy nyálkás valamivé, talán telepnek nevezik. Csomószor találkoztam ilyennel, főleg málnaszörp tetején ha levegőt kap, majd sokáig érlelődik.
Gyerekkoromban a gombát kiszedtük és odaadtuk a tikoknak, a levet pedig simán meg lehetett inni, nem volt semmi baja, szódával meg amúgy se lehetett érezni hogy rajta érlelődött valami.
Ja és a tyúkoknak se lett baja!
Hozzátenném hogy a miénk házi cucc volt valóban 100% gyümölcsből(na meg kis cukor), a HohesC meg egy ipari hulladék...

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2012.10.25. 21:17:29

"Még mindig sokkhatás utáni állapotban vagyok"
"Senkinek se kívánom azt az érzést, amit átéltem a doboz tartalmának kiürítésekor"

de a f?szt szivesen sz?pod, mi?!

amugy kamu ja

entomi 2012.10.25. 21:35:21

Prometheus 2 viral...

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.25. 21:41:44

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: Mennyi kártérítés járt érte?
Egyáltalán: túlélted a sokkot?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.25. 21:43:35

@Rosszindulatú Vászka: Orvosin az egyik prof engedte kötni a hallgatókat. Szerinte ez az egyetlen tevékenység, ami mellett lehet figyelni.
Szakemberként nem találkoztam a pucsisaival.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 21:59:18

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: aha, értem. Monnyuk a műsor kábé pont annyira volt érdekes vagy figyelemreméltő, amennyire kötögettek ott a mammerek. Azér fura volt.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.25. 22:04:51

Na, címlap, ráadásul a sokkhatásos idézettel aláfestve.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.25. 22:05:55

@Rosszindulatú Vászka: Szerintem magyarosítsál Mazochista Vászkára.
Fábrysanyit?
Magyareggyen??
Nooooormális???

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 22:06:53

@agresszív kismalac: röstellem, de szeretek kapcsolgatni. A tévézésbe az a legjobb, még jobb, mint a rádión. Meg kiváncsi voltam, nem-e fikázzák méltatlanul a műsorot. Hát nem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.25. 22:08:24

@Rosszindulatú Vászka: Ennél még az is jobb lett volna, ha inkább te magad kötögecc.
Hajdúfrizbit is szox nézni?

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 22:09:34

@agresszív kismalac: na jóvanmár, azér a pár perccér köcc belém?

A hajdúk úrral meg mi baj van? Nekem teccik. Majnem ojan a hejesírása, mint az enyimé.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.25. 22:10:29

@Rosszindulatú Vászka: Jó, hát kapcsolgatni én is szeretek. Fejleszti a reflexeket. Asszem a múltkor Kerényinél új világrekordot állítottam föl.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 22:11:34

@agresszív kismalac: monnyuk ez a műsor azér ütött szíven kicsit, mer a mi zámlánkra megy, úgyhogy jogosan támasztok elvárásokat, úgy vélem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.10.25. 22:12:22

@agresszív kismalac: Helyesen: Kerényik. Az 'úr' kifejezést jelen esetben mellőzném.

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 22:16:29

@agresszív kismalac: én csak egy eccerű igénytelen és felszínes fogyasztó vagyok. Csak szórakoznák, meg nevetnék kicsit, de ma sírtam :(

elwood 2012.10.25. 22:35:53

a béltisztítás istene a semjén lehet,
legalábbis ha nem kapcsolok el elég gyorsan akkor a béltartalmam azonnal mozgolódni kezd

ottomoll 2012.10.25. 22:36:39

Nem polip ez, hanem ez a pink..(Ha megfejted mi ez, Hohes c vásárlási utlványt nyerhetsz :))

nick: 2012.10.25. 22:53:32

én a narancsléjükben találtam hasonlót

de nem itt nyafogtam, hanem írtam nekik

erre felhívtak, és nagyon elnézést kértek, majd SOS küldtek egy kartonnal - abban már nem volt semmi nem odavaló -, a talált vmit meg elvitték a laborjukba és/vagy rákenték az illetékesük fejére

korrekt cég
mások is csinálhatnák így

Rosszindulatú Vászka 2012.10.25. 23:14:34

@nick:: no és az a 15 perc? Meg a hatásmechanizmus?

tocibacsi 2012.10.25. 23:34:13

@atörökk: szerintem is polip. az is...

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.10.25. 23:43:29

Milyen szépen fejlett Bifidus Essensis!
Csodálatos.
Vagy ez már az Actiregularis? Csak mert innen nem látom a szemét.

töklámpa 2012.10.25. 23:49:50

Ez egy USO! (Unidentified Swimming Object)

Xezs 2012.10.26. 00:52:32

Na, ez a posztoló is orvosnak képzeli magát. Aszongya, sokkhatás alatt volt. Ezt vajon ő diagnosztizálta magáról? Mi alapján? Vajon minek tanulnak az orvosok évekig, ha anélkül is perfekt diagnózisokat lehet felállítani?

ottomoll 2012.10.26. 01:04:31

@nick:: Jó ötletet adtál egy karton ingyen Hohes C szerzéséhez. Csak azt nem tudom még, hogy mit csempésszek bele. Karácsony előtt jól fog jönni..( Mer' a magyar agy forog ám:)))

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2012.10.26. 01:48:09

megerdemled, tudod mit? amiert a fideszre szavaztal, azert kapod ezt most a joistentol!

Luke én vagyok az apád körösztanyjának a szomszédj 2012.10.26. 03:34:30

aki ekkora bunko, hogy dobozbol iszik, az megerdemli.

vénszivar 2012.10.26. 03:57:29

@neet: Helló ! Nagyon jól összeszedett válasz. El van fogadva. Az ünnep igazi írott nevét ne erőltessük.:)

főtengelyköszörülőkisiparostanonc 2012.10.26. 06:37:04

El kellene olvasni a dobozon található irományokat, " használat előtt felrázandó". Nem véletlenül írják rá. Amúgy meg semmi undorító nincs abban, hogy felrázás nélkül így összeáll a dobozban az extraktum.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.10.26. 07:27:34

Rohadt mázlista, megnyerte az ajándék polipot!

neet 2012.10.26. 07:46:23

@vénszivar: Pedig eszembe jutott még a Helló, Vén-Cigar ősi dakota írásmód is... (te 4kor miért nem alszol? vagy fejlettebb országban vagy már te is...?) :D

mirigy187 2012.10.26. 07:53:21

@enpera: :)) Igaz azt nem látom hogy az a valami kijön a dobozból vagy éppen mászik vissza :)

mirigy187 2012.10.26. 07:59:29

@habakukker: Húúú bakker. Komolyan hogyan lehet ennyire undorító oldalakra rálelni? Azt hiszem, hogy ma már nem eszem. Azt hiszem megyek egyet rokkantani. :)

Zka77 2012.10.26. 08:43:06

Szerintem használt koton.
@főtengelyköszörülőkisiparostanonc: vak vagy hülye vagy bazmeg?

Zka77 2012.10.26. 08:45:59

@habakukker: ilyet se veszek, úgy látom mindenki a peremre szarik tőle. És még meg is kóstolja, vagy nem tudom hogy máshogy jönnek rá, hogy mérgező.

England win The Ashes! 2012.10.26. 09:17:15

Az ember egy nap nem néz oda, erre tessék, posztcunami!

@Giraffa Camelopardalis Phd.: "a homár épületes boncnoka, tömeggyilkosa és iszlám-szakértője"

Ez eddig Igire is érvényes.

@igi1: Miután megölték Cattani felügyelőt, a Polip többi része már nem volt olyan jó.

@neet: A Helloween első két albuma még szódával elmegy, a harmadiktól mennek lefelé a vízzel. :)

@Rathelor: Ja. "Hunyjuk be a szemünket oszt' úgy falatozzunk."

England win The Ashes! 2012.10.26. 09:22:07

@igi1: "Plusz, fel kell vágni, az ilyen gépekhez általában, meg kell hámozni, stb."

Ha ezt a gondolatodat megetetnéd a kutyával, rögtön megdöglene tőle.

malyer 2012.10.26. 09:33:17

azt a jó k.rva életbe!

megamenn 2012.10.26. 09:51:49

Húapicsába, ez állati undorító!!! De biztos lehetsz benne, hogy ezt iszod akkor is, ha nem látod. A furcsa ízt azért érezted, mert ez a szar hiányzott az "ízharmóniából" .

vau · http://www.holdkomp.hu 2012.10.26. 09:57:00

Mit kényeskedtek, mint egy gyerek. :P

Meg kell inni és kész, ebben van a vitamin.

Tucsok84 2012.10.26. 10:18:50

nem ez az a híres nevezetes csoda gomba?

amúgy biztos a keverő edény penészes faláról menetközben hullott a tartályba és így került a dobozba :) .

k.sz. 2012.10.26. 10:23:47

Állunk meg! Ugyebár úgy kezdődött a dolog, hogy Ön beleivott a dobozba? (fúj)Innentől kezdve honnan tudja, hogy ez az izé nem a szájüregéből került be a dobozba?!

Üdvözlettel,
Sió-Eckes Kft.

lobaszopiatej 2012.10.26. 10:35:10

Legközelebb sört igyál, ne ilyen egészséges vackokat!

ezüstszem 2012.10.26. 10:37:54

Mentes ásványvíz - abban talán nem lehet csalódni.
És ha már itt tartunk óvakodjatok még a foszforeszkálós csontú csirkéktől, meg egyebektől..
Jó egészséget Mindenkinek!

Zabaalint (törölt) 2012.10.26. 10:44:31

@habakukker:
Ez brutális, mármint nem a képekre mondom, hanem az igazság emögött. Ez egy nagyon durva átverés. Arról van szó, hogy ezek azt állítják, hogy ezek az izék felhalmozódnak a vastagbélben, ezért kell ez a colonix nevű béltisztító tabletta, hogy ezek kijöjjenek szaráskor. Utánaolvastam, és kiderült, hogy ennek semmiféle tudományos alapja nincs, sőt ez a tabletta az, amely olyan anyagokat tartalmaz, többek között agyagot, amelyek összetapasztják a szart, és ebből lesznek ilyenek. Szóval a páciens azt hiszi, hogy ez a csodatabletta megszabadítja valamitől, ami valójában a csodatabletta miatt jött létre.

Ennél brutálisabb átverést még nem láttam sehol, a fogyókúrás tablettákat ezekhez képest kispályások árulják.

helianthus 2012.10.26. 10:49:08

@ezüstszem: én óvakodom! Kizárólag színezett sertéshúst eszek és polipos hohescét iszok mellé. Desszertnek pedig bifiduseszedis-es sütőtökből készült málnahabot kanalazok porcukorral, amit értelemszerűen sztíviából készítek házilag.

Atörökk 2012.10.26. 10:53:59

Guargumi. Hol lehet guargumit kapni?

helianthus 2012.10.26. 10:54:30

By the way látta valaki tegnap Norbi főzőmúsorát, amiben az alakotórészek a következők voltak: szarvashús, áfonyaszósz, szénhidrátmentes! házi vaj, sztívia. Meg is akartam csinálni, de csak kenguruhúsom volt a fagyóban, szarvas nem.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.26. 10:54:48

@helianthus: Ezüstszem, vagy Furaszem? ez itt a kérdés.

helianthus 2012.10.26. 10:57:22

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ezt a kérdést Neked adom, mert nem értem, így válaszolni sem fogok tudni rá. Ha mégis érdekel a személyes véleményem, akkor Furaszem egyértelműen, hiszen erről Te jutsz az eszembe.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.26. 10:57:40

@helianthus: Kenguruhússal is elkészíthető, csak akkor ausztrál umiuyko bogyóból készült szósz kell hozzá.

helianthus 2012.10.26. 11:08:21

@atpijkamo: ezt bezzeg nem mondta Norbi, de szemét! Na jól van, akkor kenguru lesz a vacsi. lehet csinálok hozzá fürjtojás salátát...

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ezt csak Te tudhatod! Én az voltam. Mostmár kulcsos nő vagyok.

narancshej 2012.10.26. 11:11:05

Romlott tétel..Valszeg vmi zárási probléma lehetett a polip kialakulása mögött, avagy levegőt kaphatott a cucc. Majd adnak egy raklappal kárpótlásul..

helianthus 2012.10.26. 11:29:29

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ezt most kihívásnak vegyem vagy fenyegetésnek?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.10.26. 11:33:12

hát ez felettébb ciki sztori! nő létedre minek iszol dobozból? eszembe jutott egy hasonló kellemetlen sztori amikor sörözős kertiparti alkalmával dobozos sört ittunk, és én is valami furát éreztem a számban. hihetetlen gyorsan átvillant a felismerés az agyamon, hogy én most a sörrel együtt vélhetően egy darazsat is kortyoltam. szerencsére megúsztam csípés nélkül...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.10.26. 11:39:25

Csak szeretnétek drága polipkart egy ilyen porból készült elég olcsó löttyben találni...

Mackesz 2012.10.26. 11:48:56

Fincsinek tűnik. Mit kapok ha megeszem?

lyken 2012.10.26. 12:17:01

Licenszelték a Bagoly Berti féle minden izű üdítőt.

helianthus 2012.10.26. 12:35:26

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nekem nem jutott több az eszembe. Más ötlet? Vegyem esetleg ígéretnek?

Bambusznyárs · http://fighter.blog.hu 2012.10.26. 12:37:11

Az egyik béltisztítás isten minden bizonnyal a különc Dr Kellog volt.
www.imdb.com/title/tt0111001/

Anomalocaris (törölt) 2012.10.26. 13:03:42

@helianthus: Lehet egyszerű ténymegállapítás is.

helianthus 2012.10.26. 13:06:17

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Tudom, hogy csak viccelsz. És provokálsz. Nyugodj meg, bedőlök neki. :}

Macropus Rufus 2012.10.26. 13:25:37

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: amennyiben az ott penészes nem javaslom az aljnáak a fogyaztását sem! Amikor a penészt már látod akkor az azt jelenti, hogy a gomba fonalak gy.k. az egész kaját behálózták, úgy mondhatnám: folyékony penészt inna.
Ugyan ebbe a kategóriába tartozik az is amikor pl. egy befőtről a penészes részt leszedjük és a maradkáot megesszük. A látható penész az kb. olyan mint a normál gombáknak a temrése amit megeszünk. Maga a gomba a földben van. Na itt is ez a szitu: a látható penészt leszedjük és megesszük a full penészgombás kaját. Nem javaslom

A poszthoz: én simán vinném bevizsgáltatni, mert lehet nem penész és nem is valami gyümölcs maradvány, konkrétan nem élelmiszer kerűlt bele... Fogadjunk, hogy van ISO9001/9002 és hasonló certifikációja a cégnek... Ennyit ér.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.26. 13:30:15

@helianthus: Azért, ebben ne legyél teljesen biztos.

helianthus 2012.10.26. 14:16:08

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: azért mostmár igazán abbahagyhatnád ezt a kislányos húzódozást. Végtelen türelmemnek kezdek a végére érni.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.26. 14:27:02

@helianthus: Ezt hogy érted? Mignonozhatnékod van??

megamenn 2012.10.26. 15:21:26

"a terméket a boltban korábban megbontották"

Jajjhát persze, hogy a boltban , hol másutt a faszomban, még véletlenül sem abban a kikurjantott buzivígyárban... meg Eszter egyébként is beismerő vallomást tett... ááááá mi aztán semmiről nem tehetünk, de nem ám !!!!

Bamba Barack 2012.10.26. 17:22:15

aki kibont egy ilyen dobozos üdítőt (pl. sima almalé) és nem teszi hűtőbe egy idő után ugyanezt a jelenséget tapasztalhatja.

MosoMasa 2012.10.26. 18:45:24

Vihar egy pohár vizben vazze.

Manyecska 2012.10.26. 19:22:25

@Bamba Barack: ez olyan lehet mint a terminátoros filmben, visszaáll cseppenként az eredeti állapottyába a terminátor:D:D!!?

Xezs 2012.10.26. 19:44:00

@mirigy187: Hagyd már, azt nem a seggéből szedte ki a hülyéje, csak ezzel próbálja rávenni a gyanútlanokat, hogy megvegyék a szánalmas készítményét.

Xezs 2012.10.26. 19:48:48

@Manyecska /Lúd Milla/: A mimetikus polialloidra gondolsz :)

Manyecska 2012.10.26. 20:15:41

@Xezs: allélokra?:P azt még értem..

England win The Ashes! 2012.10.26. 21:27:29

@Manyecska /Lúd Milla/: Te érted az allélokat? Óhogyaza...!!!!!

Itt tököltem vele napokig, mire megírtam a beadandómat, vazze, erre te most azt mondod, hogy érted??? [őrjöngés]

England win The Ashes! 2012.10.26. 21:28:47

A posztolónak üzenném erre a mondatára: "Mit sem sejtve beleittam a dobozba, ám a megszokott ízt, egyfajta fura mellékíz övezte."

MÉG JÓ? HOGY BELE NEM LÉPETT!

/asszem még nem volt/

Manyecska 2012.10.26. 21:29:45

@Dr Jozef Vengloš: :D:D:D:D most mér? Biológia szakra jártam!!! sokáig állatorvos akartam lenni! még érettségiztem is a férgek anatómiájából hogy a pi..cs..ba:(( ! :)
Van egy képlete... látnád a pénzügy-könyvemet, abban vannak ilyen 20centis törtek:D!!! Na, attól lehet nyihogni:D

England win The Ashes! 2012.10.26. 21:35:12

@Manyecska /Lúd Milla/: Az a bosszantó, hogy tegnapélőtt már eszembe jutott, hogy megkérdezem, tud-e valaki segíteni, mert betemet a D3S1358 locus meg a von Willebrand-faktor és a társai. Aztán elhessegettem a gondolatot.

Mindegy, megírtam, december közepére kiderül, jó-e. (Szerencsére csak egy része volt az egész beadandónak.)

Manyecska 2012.10.26. 21:40:58

@Dr Jozef Vengloš: :D:D:D:D:D:D:D tudod aztán mennyit értek, elallélok tőle max..:)

Xezs 2012.10.26. 21:47:52

@Dr Jozef Vengloš: Te valami orvos vagy? Vagy boncnok?

Xezs 2012.10.26. 22:02:17

@Dr Jozef Vengloš: pedig ez a locus valami olyasmi, vagy akkor félreolvastam?

2012.10.27. 00:10:09

latom, otthon akkora a jolet, hogy egy doboz hibas aru vilagokat omlaszt ossze egyesekben :)

Komolyan, milyen lelkulet kell hozza, h az ember ilyenen kiakadjon a tomegtermeles vilagaban?

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2012.10.27. 00:17:56

Szerintem erről is a véres Zórbándiktatúra tehet, kár ezt tovább ragozni.

Xezs 2012.10.27. 17:23:10

@Dr Jozef Vengloš: Na, akkor mondjad már, ne harapófogóval kelljen kihúzni :) Szóval mihez kell ez neked, mi leszel?

kirchner12 · http://kezeltszamla.blog.hu 2012.10.29. 09:06:47

bár ezen üdítóitalok igazán olyan ízvilágot kínálnak mintha Vénusz barlangjából törnének fel, mégis ezen felszínre lövellés előtt a litoszféra alatti titkos cukorrétegen is vastagon keresztül haladnak, magyarul kibaszott sok hozáadott cukorral vannak mérgezve, ami miatt a jövőbeni vércukroszintünk számára minden egyes pohár fogyasztása felér egy horror élménnyel, arról nem is beszélve, hogy kurvára hízlalnak. közülök Hohes C még az aszkétábbak közül való, de még mindig nem az igazán tiszta forrás... habár azt hirdeti, hogy száz százalékos, ez koránt sem igaz, mivel ez itt csak annyit jelent, hogy száz százalékos sűrítményból készül, és bár kevesebbet de tartalmaz hozzáadott cukrot... ezen titokzatos polip feltünése meg csak egy újabb jele lehet a nagyüzemek által cukorral fertőzözz üdítők mibenlétéről. ha már üdítő inkább a Jona nevű valóban száz százalékos és "cukormentes" készítményt ajánlom a Kiskunság homoklankáinak magyar kistermelő cégétől, és bár azóta többen is belekezdtek ilyenek gyártásába, köztük a Sió, szerencsére még, eddigi tapasztalataim alapján ebben nem vert gyökeret a gyümölcslé- polipok és egyéb, a jóhiszemű fogyasztókat riogató alsóbbrendűek kolóniái

ezüstszem 2012.11.03. 20:47:27

@helianthus: Nagyon tudatos vagy, gratulálok! A szellemi táplálékodat is ilyen gondosan válogatod meg úgy gondolom..

wowerman 2012.11.05. 16:27:13

@szombi: jaj szegény pár milliárd ember mind ipari hulladékon tengődik ugye
süti beállítások módosítása