Tékozló Homár

Előfizetés személyes lemondása a Telenornál

2012.11.12. 17:22 | jackyll | 346 komment

Mint ahogy azt a papagáj-jelenet is megemlítette mintegy 40 éve, az embernek rojtosra kell beszélnie a száját, hogy ha bármit el akar intézni ebben az országban. Laci személyesen akart lemondani két előfizetést a Telenornál, amiből ez a pszichedelikus bohózat kerekedett. Lemondani ugyanis csak telefonon lehet. Ahhoz viszont jelszó kell. Aztán végül sikerült, de milyen áron...

Az alábbi történet a non plus ultra volt. Egyszerűen csak szerettem volna megszüntetni a céges mobilszámaim közül kettőt, amit már nem használtunk. Ennyit akartam. Nem sikerült. Az előzményekről annyit, hogy 6+ éve vagyok cégként ennél a szolgáltatónál, havonta kb 120-130.000 ezer telefonszámlát generálva. Kiszámolható mennyit szedett be eddig a cégemtől (közvetve tőlem) ez a cég. A Telenorról van szó.

Mindent mindig személyesen intézek, bár nem pesti vagyok, az agglomerációból be szoktam menni a Pólus Centerbe telenort intézni (plussz marha jó ott a gyros az egyik talponállóban, és régen jártam arra - gondoltam kellemeset a hasznossal....:)) Szépen kivártam a soromat - negyed óra, befizettem a számlát - amivel csúsztam 2 napot - álatalában az sms-re amit küldenek szoktam menni befizetni, személyesen...Majd mondtam, lenne még két dolog (csak az elsőig jutottunk, egy készülék vásárlás lett volna a harmadik hűségidővel- de ezt kihagytam - szolgáltatót biztos váltok....).

Most nem fogok túlozni. Közel szóról szóra az alábbi dialógus hangzott el.
- Szeretném ezt a két céges telefonyszámot megszüntetni (10-ből hozzáteszem).
- Azt itt nem lehet.
- (körbenézve) Ez itt a Telenor kirendeltség, előbb fizettem be a számlát is.
- De azt itt nem lehet.
- De én szeretném itt és most megszüntetni, kivel kell beszélnem ehhez?
- Hát fel kell hívni a 1220-at és ott az x menüpont majd az y menüpont.
- De én azért jöttem be személyesen, mert nem akarok telefonálgatni, várakozni a telefonban, itt az aláírási címpéldány. A személyi. Azonosítom magam. Szeretném megszüntetni a két szóban forgó telefopnszámot.
- De mi nem tudjuk itt megszüntetni. Hívja a 1220-at.
- Nem hívom. Ilyen helyen személyesen kötöttem a szerződést, és itt és most személyesen akarom lemondani ezt a két számot.
- Azt itt nem lehet. hivja a 1220-at és x majd y menüpont...
Ez ment kb 15 percig.

Mondtam, jó, akkor hívja ő a 1220-at én nem fogok telefonálni nem azért jöttem. Aszondja jó, akkor mondjam meg a telefonos jelszavamat. Mondom gőzöm sincs, évek óta, kb 5-6 éve nem használtam, szerződés kötés óta, mert mindent SZEMÉLYESEN intéztem eddig. Ezért jöttem be most is SZEMÉLYESEN. Mondja jó, akkor adjunk meg egy másikat. Mondom ne adjunk meg, mert jó ez, ami van, mert eddig sem történt vele visszaélés, senki nem tudja (én sem) - ez így jó nekem. De enélkül nem megy a lemondás, mondja. Mondom, igen PONT EZÉRT vagyok itt SZEMÉLYESEN, hogy be lehessen azonosítani a dokumentumok alapján, különben is, két nap múlva úgyis elfelejtem, kismillió jelszót kell a fejemben tartani. Mondja: de akkor adjunk meg 1111-et. Mondom ne adjunk meg. Finoman fogalmazva is az 1111 mint jelszó biztonsági szempontból kihívásokkal küszködik.

Ekkor már kezdett lemenni a vörös köd a szemem elől, és kezdtem átmenni egy röhögést alig megálló idegállapotba - és már direkte ragaszkodtam ahhoz, hogy én itt és most le akarom mondani a két mobilszámot, és semmiféle kooperációra nem vagyok hajlandó azon kívül, hogy azonosítam magam hitelt érdemlően, miszerint nekem van jogosultságom lemondani.....

Mondja: jó, akkor adjunk meg egyet, és írjam fel a szerződésre. Mondom wtf? Az akkor mennyire lesz titkos ha a szerződésen eleve rajta van a TITKOS jelszó? Nah akkor megpróbálja felhívni és megpróbálja elintézni...
Hívja. 3x próbálta egyszer sem sikerült neki elérni az ügyintézőt (kacc kacc .- igaz 2 percnél tovább egyszer sem vártunk:)).

Jeleztem, hogy ez a problémám ezért nem szoktam a 1220-at hivni, hanem bejövök személyesen megjelenek, igazolom magam, és várom, hogy az ügyfélszolgálat elintézze amit akarok. Itt vagyok SZEMÉLYESEN. Beazonosított. Intézkedjen (és igyekeztem nem nagyon röhögni...:))

Mondja, jó akkor próbáljuk meg az én telefonomról. Céges teló persze nem volt nálam, csak magán, meg különben is, ne az enyémről telefonálgasson... (itt már kezdtem kötözködni, oldja meg - ez volt az alap felállás innentől)

Ekkor kértem azt, hogy vegyünk fel erről jegyzőkönyvet, hogy a telenor ügyfélszolgáltaton nem tudom megszüntetni a telenornál lévő telefonszámaim közül kettőt. Nah akkor hívott valakit, aki valami vezetőféle lehetett. Ő a kezembe nyomott egy papírt, hogy augusztusban ez változott és csak telefonon lehet lemondani. Erre kérdeztem, ez szerződés módosításnak számít e? Mert ha igen, nem kaptam se szerződésmódosítást, se értesítést se semmit - egyébként igen, annak számít. Ergo teszek rá magasról. Meg akarom szüntetni a két telefonszámot, itt vagyok személyesn mondják meg kivel beszéljek hogy a két átkozott szám meg legyen szüntetve... Az elsőnek leírt párbeszéd zajlott le újra.

Nem akarom tovább ragozni, másfél óra múltán felvették a panaszomat jegyzőkönyvben, meg valami nyomtatványt kitöltöttek, amit majd továbbítanak a központba, és majd a központból hívnak - és ha hívnak akkor megszüntethetem a telefonszámokat. Persze mivel nem tudom az ügyfél szintű jelszót, ezért nem tudom hogy fognak beazonosítani ha hívnak, de ez már egy masik történet - esetleg megírom hogy sikerül elintézni a telefonszámok lemondását, mert hajlok rá lesz itt még pár kör mire le tudom mondani...:) de dögöljek meg ha nem csinálom végig:). Itt kezdett el vigyorogni az ügyintéző is - bár próbálta titkolni- a helyzet abszurdításán. Hab a tortán, hogy a gép a megszüntetésre irányuló kérelmet 11.08-ra dátumozta, és nem tudták előrébb hozni. Mondom én mai nappal szeretném megszüntetni a számokat... azt nem lehet... Pedig nincs hűségidőm, semmi, hónapfordulóm 4-én van - azaz köv hónap is elkezdődik 8-án már ergo egy hónappal tovább megy az előfizu számlázása gondolom stb... Itt már kezdtem feladni, mondtam, írják rá kézzel hogy én MAI NAPAON akartam megszüntetni....

Egy a lényeg: került másfél órámba, + 2x 50 perc utazásba, hogy felvették a mellékletben csatolt jegyzőkönyvet, a telefonszámok továbbra is élnek, és fizetem őket ugye.... Nyertek... Egyelőre.

Valamint fajíntos, hogy a telenornál nincs szék, azaz ügyintézés közben végig álni kell (nekem kb 20 perc álldigálás után fejdul meg a derekam - régi sportsérülés... emiatt is kissé ingerültebb voltam már fél óra után - amiért elnézést kérek az ügyintézőktől) - gondolom ezzel is veszik el a kedvét az embernek egy hosszas reklamációtól,. és noszogatják a gyorsabb ügyintézés irányába....

Ellenben most szolgáltatót váltok, ha valaki kommentben jelezné hogy a telenor vagy a voda jobb rugalmasság és ügyintézés szempontjából, kérem ne habozzon megosztani....

Szerintem nonszensz , hogy azon a módon, ahogy a szerződést megkötöttem , nem tudom lemondani. Nonszensz , hogy a változásokról amik a szerződésemet érintik nem kapok hivatalos tájékoztatást, szerződésmódosítást stb. (bár sejtem miért - akkor lenne x napom felmondani - bár így is - mivel nincs "hűségidőm"). A szomszéd pultnál lévő emberke egy másik vele nem közölt szerződésmódosítás miatt balhézott - akkor derült ki számomra, hogy jé, nekem is ezért ugrott meg nyár óta 15.000 forint körüli összeggel a telefonszámlám... Hab a tortán kategória, már csak legyintek rá.

azért küldöm ezt be a homárra, hátha érdemesnek látják a vihar a biliben kategórián kiakadó emberke szélmalomharcát:). Majdani kommentelőknek: igen, tudom, fel kéne hívnom a 1220-at előtte átiratni a jelszót, és úgy lemondani a számokat. De ez már elvi kérdés lett nálam - plussz majd ha a telenor megtéríti az utazásom áraát, idejét, a várakozásét, magáét a reklamációét, plussz a fáradtságomat akkor elgondolkodok rajta. De amikor direkt felutazok pestre,. és lehető legkorrektebben próbálok elintézni valamit, ahogy eddig az elmúlt 5-6 évben mindig - sikeresen - hát ez mnostmár elvi kérdés..

Anno egy banknál, amikor meg akartam szüntetni a számlámat volt 1200 ft mínuszom. Meg akartam szüntetni, mondták ezt fizessem be és okay. Befizettem. Megszüntették. Majd jött egy levél, hogy van 200 ft tartozásom. Mondom mi? Ugye az 1200 ft befizetési díjja kp-ban 200 ft. Elgondolkodtam. Ha befizetem a 200 ft-ot - akkor megint lesz 200 ft minuszom mert a 200 ft befizetési díjja 200 ft... oké. Hát befizettem egy ezrest és és utánna küldözgették a papírokat hogy 600 plusszban vagyok... erről pár levél után leszoktak (bár tarttottam tőle, hogy a levelezési díjat felszamolják, és megint tartozást mutatnak ki:))
A lényeg, amit ezzel akartam mondani:
Vannak f@szságok magyarországon, de ezt pl. el tudtam intézni és meg tudtam szüntetni. Az új lépcsőfok az, amikor az ember már meg sem tudja szüntetni a szolgáltatókkal kötött szerződést...:(
Kizárt dolognak tartom, hogy jogilag rendben van, hogy beslattyogok az ügyfélszolgálathoz, és meg tudok kötni egy szerződést, de ugyanazt a szerződést ott, és ugyanolyan módon nem tudom felmondani. Megkötni ugyanis meg lehet. Számhordozásról beviszem a papírt, meg igazolom magam, máris szüntetik mega számot és kerül át másik szolgáltatóhoz. Csak simán lemondani nem lehet.

Hozzáteszem, ez nem az ügyintéző(k) hibája, annak lépnék rá a tökére, és lökném hanyatt, aki ezt a rendszert kitalálta..... a gyrostól is elment a kedvem...

Instant update:

Valszleg nagyon kiboríthattam a bilit, mert 2.5 órával azután, hogy eljöttem az ügyfélszolgálatról, már hívott is a "megszüntetési osztály" (nem ez a neve, csak már kiesett a pontos megfogalmazás, de ez a lényege...) - és megszüntek a telefonszámok egy kis vicces beszélgetés után.
Hurrá.
Nem kellett jelszó. Bár így nem tudom miért biztosnágosabb mint helyszínen, fényképes igazolvánnyal hitelesítve magam. Itt elég volt annyi, hogy jah, énvokaz aki le akarja mondani. Határozott igent mondjak, mondom jah. Vagyis bocsánat: igen. Tehát siker. Nem kevés veszkődés árán sikerült lemondanom a két telefonszámot :)
Mindazonáltal beküldöm ezt a homárra, mert hátha változik valami ebben az elszabott ügymenetben ami a telenornál van... Jah és, fajíntos, amikor közlik, ogy a beszélgetést rögzítik. Hát én is :) Franc se tudja , jogilag megjelentethető e, de de vicces volt maga a beszélgetés, a végén már mindketten nevettünk a telefonba az ügyintézővel (nagyon kellemes hangú intelligens nőnemű lény:)), a dolog abszurdításán. Nem az ott dolgozókkal van gond, hanem szokás szerint a vezetőkkel...


Laci

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mylady 2012.11.12. 17:29:03

Hát, a poszter nem egy egyszerű eset, az biztos.

vénszivar 2012.11.12. 17:30:14

Személyesen ? Majd az inas....

Szenthomárság 2012.11.12. 17:31:16

@Mylady: Csak de, nem sikerült negyediknek lenned! :)

vénszivar 2012.11.12. 17:32:53

@Mylady: helló "Ribanc az anyád" Mi?lédi! nő-e még a valagad, olvastam, hogy kinőtte a betonból készült lakásodat, ha a tied egyáltalán, ribanc.:):D

Dr Gregory House 2012.11.12. 18:05:12

Rekord hosszúságú poszt!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.12. 18:32:07

Iszonyat hosszú volt, és még meg sem érte elolvasni :(

A Telenor vezetősége meg "monnyonle" a la Torgyánjózsi.

További magyar hang 2012.11.12. 18:32:23

Telenornál Deezer szolgáltatás előfizetése: küldesz egy db SMS-t a megadott számra, visszaküldenek egy kódot, azt beírod a honlapon és kész.

Telenornál Deezer szolgáltatás megszüntetése: lehetetlen. Egy olyan jelszó kellene hozzá, ami sosem volt, a jelszó létrehozásához pedig kellene maga a jelszó, ami sosem volt.
Ha nincs jelszó, akkor semmit nem lehet elintézni a telefonos ügyfélszolgáton, jelszót létrehozni pedig csak úgy lehetne, ha előtte megadom a jelszót, ami nincs, ezért szeretném létrehozni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.12. 18:36:06

Az az abszurd, hogy mindezek után a posztoló marha okosnak és viccesnek gondolja magát.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.12. 18:42:15

Akkor végül csak sikerült.
Tényleg egyszerűbb lett volna ott, a helyszínen (ha már mindenképpen gyrosozni kellett) kreálni egy kuva jelszót, és megváltoztatni az akció után, borítsa továbbra is a feledés homálya, ugye.

Ötletem nincs, a többi sem korrekt/ésszerű. Anyám zsírúj telójába sikerült zsírúj "visszaosztott számos" karit adniuk. Mondtam nekik, hogy az idegenrendészet + ismeretlenek keresnek rajta valakiket.
Áh, az nem gond. Vegyek új kártyát. -Ezzel mi lesz?
Ha nem kell dobjam itt a kukába. -javasolták. Pannon Gsm (asszem még nem volt Telenor).

Hogy kell havonta 120 000- 130 000 számlát csinálni? Csekknyomtató automata? Számlagyár?

Rosszindulatú Vászka 2012.11.12. 18:50:08

Ez hüje.

Vegyen inkább mosónedvét.

HATÁSMECHANIZMUS!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 19:20:32

@vénszivar: te figyejjé mán. ribacozzá már inkább máshun, ha lehetne. írjál neki privát emailt, az a biztos.

a posztoló meg vigyázzon ha esetleg tévéelőfizut akar majd eccer lemondani, az még macerásabb. azt még telefonon se lehet lemondani. sőt. se írásban, se telefonon, se faxon, se táviraton keresztül. halálig tart, ez tuti.

yxcvbnma 2012.11.12. 19:20:51

Tmobile-nál is hasonlóan megy a dolog.Egy hete mondtam le az egyik mobilnetes előfizetést.

TIPP: Ha lejárt a hűségidőd,és kell továbbra is a net, be kell nekik telefonálni, hogy csókolom le szeretném mondani. Egy év hűségért cserébe automatikusan adnak 20% kedvességet a havidíjból.

Xezs 2012.11.12. 19:21:47

Már megint a posztoló a hülye. Mert az egy dolog, hogy felbasszák az agyát, na de miért nem eszik egy jó gyrost? Gyrost kihagyni? Hát beteg vagy te öcsém? :)

Egyébként igazat adok neki, jól csinálta amit csinált. Mi a halál faszára való a személyes ügyfélszolgálat, ha nem ilyesmire? Ja persze, befizetni be lehet, pedig pont ahhoz nem kéne fenntartani, mert arra ott az internet, 1960 előtt születetteknek meg a csekk.

Xezs 2012.11.12. 19:23:11

@vénszivar: Figyelj, ez már kezd kurvára idegesítő lenni. Már lassan én szégyellem magam pedig nem nekem kéne.

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.12. 19:30:02

@Rosszindulatú Vászka: én együttérzek. szoktam ilyen makacs hüje lenni.

vénszivar 2012.11.12. 19:31:18

@Giraffa Camelopardalis Phd.: @Xezs: lányok, fiuk ribanc a ti anyátok ! DE KOMOLYAN ! Aztán NEM ám megsértődni, mert az baromi idegesítő s ciki......
ja bocs, "kurvára idegesítő". Nyugodtan szégyelld magad, nyugodtan ! MI?lédit se zavarta, zavarja.

Megdobbent 2012.11.12. 19:31:38

Mert azt kell megbecsulni, hogy LEHET MENNI MINUSZBA! Ez mar majdnem olyan jo, mint az ALDIban vasarolni. Valamit valamiert, ugyebar.

Xezs 2012.11.12. 19:34:08

@vénszivar: óbazmeg és te képes vagy ezen lovagolni hónapok óta?

Hogy interneten valaki beírta hogy kurva anyád? Hát bazmeg, el ne sírd már magad, tán burokban nevelkedtél?

Ingerküszöböd a nullán.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.12. 19:34:52

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: kevés fosómedve él tartalmas élet :(

@Babette_: de ennyi sok felesleges idő alatt mennyi sok haszontalanságot lehet csinálni, ami legalább jól esik. Ahejett, hogy kér a telcsibe jelszóemlékeztetőt, ott szivatta magát. Nem értem az embereket.

vénszívar 2012.11.12. 19:39:05

kurva anyám
anyám kurva
buzi vagyok
azt a farokrágó kurvatatám

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 19:41:29

@vénszivar: tudod, vannak ilyen alapvető dolgok az életben. zsepibe fújjuk az orrunkat, nem a kabát ujjába töröljük. megterítjük az asztalt, nem a hűtő előtt állva zabájjuk a szalonnát. levesszük a cipőt, ha bemegyünk egy lakásba, köszönünk szépen. asztalnál nem büfögünk, nem fingunk, nem hányunk, nem nyúlkálunk a fülünkbe. nem nevezzük embertársainkat ribancnak, hanem nevükön szólítjuk őket.

Mylady 2012.11.12. 19:44:55

@Xezs: "Hogy interneten valaki beírta hogy kurva anyád?"

Ó, nem. A pontos helyzet az, hogy először leribancozott, anélkül, hogy bármi oka lett volna rá (mégcsak hozzá sem szóltam előtte). Erre vágtam vissza. Csak erről az "apróságról" azóta megfeledkezett.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.12. 19:45:42

@Giraffa Camelopardalis Phd.:

Vendéglőben.
- Kérek egy szűzérmét parasztosan!
Negyed óra múlva hozza is a pincér:
- Ön kérte a szűzérméket parasztosan, uram?
- Igen! - válaszolja a vendég.
- Nesze, cseszd meg! Zabáljál!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 19:46:51

@Mylady: kedves nézőnk! a hiba nem az ön készülékében van. szíves elnézését kérjük.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.12. 19:47:37

- Itt az étlapon, mi az a James Bond szelet?
- Az kérem: hideg, kemény, acélos idegekkel.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 19:49:01

na mostan akkor belemélyedhetünk végre a posztolóba. izé.

_____________ 2012.11.12. 19:49:47

Örülj neki hogy nem ettél giroszt.
Hátha a telenor leadja a beduinnak az ukázt hogy itt volt egy ilyen kinézetű problémás ügyfél, ha hozzájuk menne zabálni akkor nyugodtan recskázzon bele a giroszába.
:-D

Rosszindulatú Vászka 2012.11.12. 19:49:55

@Mylady: pattanásos, komplekszusoktól lihegő, nemi érésének kihívásait beláthatatlan feladatként megélő kiskamaszokkal nem foglalkozunk, csaxólok.

Főleg, ha a modora is annyira zsenánt :)

vénszivar 2012.11.12. 19:49:56

@Xezs: Óbazdmeg, légy már pontosabb, RIBANC az a kurva. Mennyire ÉRDEKES !!!, HOGY a ribancozó MI?lédi- felé még egyszer SE, FŐLEG AKKORtájt nem nyitottátok ki a pállott szátokat.
Na s a pimasz, bunkó, túl érzékeny aztán miért ne írhatna BÁRMIKOR, BÁRMENNYI SZARAKODÁST !?!?!
Tegyetek panasz a nőtanácsnál v. a szakszervezet, vöröskereszt , netán az ENSZ-nél v. maga jackyll nagymesternél. De a ribancozó MI?lédinek egy szót SE ! A VILÁGÉRT SE ! OK. Legyen az ingerküszöb nulla. Üdvözölöm a ribanc anyátokat, MI?lédi UTÁN szabadon....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 19:50:31

@atpijkamo: azt már lehet tudni, hogy ki lesz a következő dzsémszbond?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 19:55:57

Valamint fajíntos, hogy a telenornál nincs szék, azaz ügyintézés közben végig álni kell

ellenbe mennyivel könnyebb álló helyzetből asztal borigatni, mint ülő, netán fekvő helyzetből.

somask8 · http://www.linuxempire.hu/ 2012.11.12. 19:57:44

eleve a céges ügyintézést nem a 1220-on kell végezni hanem a 1779-en

jelszó nélkül csak a számla-előfizető tud intézkedni, az adatainak egyeztetésével.

jelszóval bárki (ez a röhej)

Xezs 2012.11.12. 19:59:56

@vénszivar: Kurva nagy különbség ám, ribanc vagy kurva.

És ha nem fogtad volna fel, nem arról van szó hogy ribancozás van, hanem arról hogy már hónapok óta.

Mellesleg linkeld ide hogy mikor ribancozott le, de az előzményt is. Mert biztos nem ok nélkül kaptad.

De figyelj én befejeztem, ha ennyire nem érted hogy már unalmas ez a szar akkor itt nincs mit tenni.

vénszivar 2012.11.12. 20:01:27

@Mylady: Én már utána elnézést kértem, hogy rossz helyre írtam ! De az a ribanc, IDÉZŐ JEL ALATT VOLT !!! Igaz s pláne, hogy nem neked szólt, UGYAN az valami ha simán v. idéző jel alatt van !? Ja HA tinektek az írásjelek nem számítanak ........akkor az se, hogy egy büdös pofájú tetves ribanc vagy, ha neked írná, netán valóban bárki, hogy ribanc vagy s te KAPÁSBÓL azt lököd, hogy "ribanc az anyád" ! Aztán miért nem az én pofámra másztál rá !?! Mert te egy kivénhedt, megkeseredett ribanc, rettenetes nagy picsájú kurva vagy ki kapásból így tud válaszolni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.12. 20:02:37

áááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

na, most a poszthoz.
Ez elég szar ügy, ugyanis ezen a héten megyek a telenorhoz, megszüntetni az előfizetésemet. Szép dolgoknak nézek elébe.
Amúgy megértem a posztolót. Ez valami olyan volt, mint amikor az Aldiban a pénztáros elütötte az egyik tételt, és közölte, hoyg csak akkor adja vissza a pénzt, ha kitöltök egy törzsvásárlói kártyát. Na, akkor nekem is elöntötte a vörösköd az agyamat, és a ritka egyike volt, hogy emeltebb hangon beszéltem a boltba.

vénszivar 2012.11.12. 20:06:18

@Xezs: A kis ujjamat NEM mozdítom a MI?lédi féle RIBANC okán.
Ha nem tetszik, nincs mit tenni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 20:08:07

@batgirl: ne mennyél. híjad a 1220-at, az a bisztos üdvözülés, látod.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 20:13:26

@batgirl: szerintem 1234 vagy 1111 vagy 0000. ezeket szokták az emberek ilyen helyeken megadni, mert kia frász emléxik ilyen fasságra egy hónap múlva.

igazságos 2012.11.12. 20:13:57

Te csóró, még szép, hogy nem akarnak elengedni.

Ha a cég fizeti, pláne kussoljon a poszter.

vhehhh

ugye, becsületes vállalkozó :D

igazságos 2012.11.12. 20:16:08

@batgirl: Kbetek@cs@g

hogy mindent a szádba kell rágnom

vénszivar 2012.11.12. 20:16:39

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: Ha kérhetném, tisztelettel. én mint kereszt apa.... ribancra változtatni a kurva anyádat neked is-t.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.11.12. 20:17:46

A Telenorral én is szoktam "háborúzni". Most is van egy futó projektem velük, lassan a komplett call center személyzete a személyes ismerősöm, de nem adom fel. Ha bele döglök is bebizonyítom, h ők a hülyék és nem én.

Többet nem is írok, hátha olvassa a háttérműveleti osztály - vagy mit tudom én mi a neve annak a csoportnak, amit mindig megkérdez az operátor kislány, h hogyan tovább. :-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.12. 20:26:48

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: Ezután a baltafejű Daniel Craig után tőlem akár a britniszpírssz. Csak jobb lehet.

A szkájfall egész jó, de nem elég bondos. És van benne egy sor nagyon gáz dolog. De még mindig jobb, mint amikor a DC ül egy aljakivágott széken meztelenül, és egy hajókötéllel alulról csapkodják a heréjét. Az nagyon-de-nagyon az alja volt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.12. 20:26:57

@igazságos: a cég ami fizeti, az a posztoló cége. csaxolok

ja, és ha lehetne egy kicsit érthetőbben, mert fogalmam sincs, hoyg mi ez
Kbetek@cs@g

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 20:28:33

@vénszivar: nem, nem kérheted, evvan.

na megyek jauch bácsiban gyögyörködni. ma különösen szép a zaprókockás nyakkendője.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.12. 20:29:18

@atpijkamo: jó az új Bond fickó. Mind jó, cak más. Nem úgy más, hogy más, de vélhetően az senincs messze. Nem várhatod el a 60-as évek Bondját az új évezredbe.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 20:29:38

@atpijkamo: jujjjj. azt hallottam, hogy ebben a részben a bond az egy kicsit buzi is. ez igaz?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.12. 20:30:41

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: tessék nem lelőni a poénokat, mert ezen a héten mozizni akarok!!!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.12. 20:36:25

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: Tőlem lehetne buzi is, csak ne ilyen baltafejű bunkó.

@Rosszindulatú Vászka: A sonkonneri az jó volt, a rodzsermúr az is, a pirsz is. A timotidalton szoszo.

1 öltöny
2 gedzsetek
3 nők
4 fura járművek
5 szép tájak

Ezeknélkül nem bond a bond.

@batgirl: Yó neked. De én fiú vagyok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.12. 20:37:42

@batgirl: A fő poén az, hogy a pirosat kell elvágni.

Jaj, ugye nem rondítottam bele?

igazságos 2012.11.12. 20:38:01

@batgirl: hát a kódod, betűkkel leírva, na ezeket a billentyűkombinációkat helyettesítsd a telefonod számainak megfelelően.

mostanába szellemileg le vagy épülve, biztos az új mosógépedtől

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 20:38:52

@atpijkamo: nekem a rogermurr teccett a legjobban. az a kisfiúkás mosolya elég megnyerő volt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 20:40:06

@igazságos: küldjek két ceruzaelemet? szívesen, csak mondd a címed.

igazságos 2012.11.12. 20:42:05

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: nem nekem kell, látod

erre batgirl ugyanazt mondja, mint én, csak nem veszi észre

Rosszindulatú Vászka 2012.11.12. 20:42:29

@atpijkamo: gadget akkor volt menő, mikor máshol nem volt. Mostmár a képregényfilmek tele vannak vele, hát nem menő.

igazságos 2012.11.12. 20:43:26

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: ja, és újratölthető elemről nem hallottál még????

te, kis környezetszennyező állatvédő

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.12. 20:45:47

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: én is érte voltam oda. Gyerekkori szerelem volt, az első látásra. Sokáig tartott:))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 20:47:42

@batgirl: hát én csak a robinhoodba voltam szerelmes, de a könyv-változatba. azóta se múlt el, áááh--

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.12. 20:48:57

@igazságos: nem biztos, hogy a mosógéptől..inkább valami homárféleség terjed itt, de ha agyon vág valaki akkor sem értelek. De fáradt is vagyok, és a fodrász most szabadított meg a szőke fürtjeimtől. Szerintem az is kihat a szellemi leépülésemre.

igazságos 2012.11.12. 20:49:58

@batgirl: legyen elég annyi, hogy én most segítő szándékkal fordultam feléd, csak nem vágod a gondolatmenetem :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 20:50:33

@batgirl: te jó ég, micsináltál a hajaddal? ugyen nem vágattad le??

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.12. 20:51:52

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: nálam elmúlt a szerelem, de azért kellemes gondolataim támadnak ha látom:) Robinhúd, meg a tüzes ijász féle, bokáig belehabarodtam. Csodálatos kisfiús mosolya volt, és testem lelkem borzongott, amikor rám nevetett.

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.12. 20:52:48

@Rosszindulatú Vászka: persze, például dughatna is egy jót, de tudod, ha igazad van, és elismerik, az néha felér egy orgazmussal.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 20:53:00

@igazságos: igikém, angyalkám. inkább meséjjél a cickóidról, az mindenkit érdekel. ruganyosak-e még, kenyed-e zsírral, hogy ki ne szikkaggyon, meg hogy hanyas mejjtartót hordasz mostanság. reméljük nyőttek még egy kicsit!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.12. 20:53:01

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: de, de. és még tetettem belé egy kis mesterséges intelligenciát is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 20:57:17

@batgirl: akkor most kívül vannak a tekervényeid?? hát eszt meg kell néznem. én meg nemtom hova tegyem a hajam mostanában annyi nőtt mostanában, hogy három embernek elég lenne.

igazságos 2012.11.12. 20:58:03

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: nem ülök fel a piszkálódásodnak, korábban keljél fel ehhez, prüntyőke

látom, érzékeny pontodra tapintottam

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.12. 20:58:53

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: ez volt nálam is a probléma, de a fodrász megoldotta. azért többször megkérdezte, hoyg biztos???

Rosszindulatú Vászka 2012.11.12. 20:59:02

@Babette_: hát tudod, csak az senem mindegy, hogy ki ad igazat a zembernek, meghogy miként. Sslynos.

igazságos 2012.11.12. 21:00:31

@batgirl: a sok homározás egy bizonyos idő után negatív hatással jár, ezért kell időközönként hosszabb szünet a Zembernek

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 21:01:31

@igazságos: hát nem értesz. a mellyed télleg mindenkit érdekel, kérdezzél csak meg bátoran bárkit itten :D

@batgirl: nem hosszára, hanem volumenre. van vagy három kiló tuti.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.12. 21:03:57

@igazságos: "a sok homározás egy bizonyos idő után negatív hatással jár"

Csak ha nem vagy teljesen zizi. Nekünk ilyen problémánk nincs.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.12. 21:07:21

@Rosszindulatú Vászka: Mert mikor volt utoljára menő a bond? Eccerűen nem az a feladata.

igazságos 2012.11.12. 21:07:59

@atpijkamo: de, a homár ereje mindenkire hat, arra meg pláne, aki letagadja, vagy nem veszi észre

ezzel lebuktattad magad ám

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 21:08:02

nincs valakinek eladó ribizlilekvárja? házi.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.12. 21:10:23

@atpijkamo: ne terejj. A gadgetről volt szó.

peppe83 2012.11.12. 21:11:22

T-mobilt ajánlom, bár a céges csomagokat nem ismerem :-)

igazságos 2012.11.12. 21:15:58

@atpijkamo: ha tagadod, bajok vannak már

igazságos 2012.11.12. 21:16:59

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: nálunk minden van, itt vidéken

de csak feketeribizlilekvárral szolgálhatok

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.12. 21:18:12

@Rosszindulatú Vászka: najó, persze ne a szenpéter legyen.

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: sajnos, csak áfonya van meg málna.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.12. 21:20:13

Valaki magyarázza már meg igasságosnak, miről beszélünk!

Rosszindulatú Vászka 2012.11.12. 21:20:17

@atpijkamo: nehazuggy, senki nem állította, hogy Bond menő vagy nem. Csak a gadgetről. Tán még a melled is kicsi, hát nem lehet igazad.

@Babette_: csaxólok, hogy aki szereti, hogy igaza van, nem is szeret vitatkozni, de meg senem érdemel egy rendesebb hiriget.

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.12. 21:22:16

@Rosszindulatú Vászka: hát ki szeret vitatkozni, amikor TUDJA, hogy igaza van? mert ugye minek? hogy igazat adjanak neki? ugyan, hiszen az van neki.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 21:22:16

@Babette_: áfonya??? házi készítésű áfonyalekvárod van és csak most mondod?? mondj egy árat.

igazságos 2012.11.12. 21:24:22

@atpijkamo: amúgy meg, te mondtad, hogy aki zizi, csak arra hat => magadat nem tartod zizinek, de aki ezt mondja, azt igen => mégis zizi vagy, csak nem veszed észre, letagadod

2. eset

azt mondod, aki zizi, arra hat => magadat is zizinek tartod => mégse ismered el, hogy hat rád a homározás, tehát tagadod

eredmény:
=> ugyanarra lyukadunk ki, mindenféleképpen tagadod, hogy az épelméjűekre nem hat a homározás

amivel meg igazolod a megállapításomat, hogy nem veszi észre, akire hat a homározás

mesterséges intelligencia levezetése

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 21:25:35

@atpijkamo: én mégis inkább a ceruzaelemekre szavazok, az a tuti.

bekbórd! 2012.11.12. 21:25:46

A gyros galambból a legjobb, azt mondják.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.12. 21:27:42

@igazságos: "magadat nem tartod zizinek"

Ezt meg ki hazutta neked?

igazságos 2012.11.12. 21:27:45

@igazságos: hoppá, a tagadod-ot húzzátok ki, elismerit kellett oda írni

bekbórd! 2012.11.12. 21:28:17

...jah, meg ha nem talponállóban gyrosozott volna a posztoló, talán végig tudta volna állni az ügyintézést!

igazságos 2012.11.12. 21:29:04

@atpijkamo: levezettem a két esetet

az nem számít, magadat mire tartod, hanem, hogy mit cáfoltál meg, az állításod a lényeg

mire én igazoltam, hogy mindkét eset egy eredményre vezethető vissza

Rosszindulatú Vászka 2012.11.12. 21:29:15

@Babette_: naugye. Mindég mondtam, hogy az igasság egy túlbecsült bölcsészábránd, semmi több, valójába nem is van és oximoron.

@igazságos: nem tekinthető megbízhatónak egy elmeroggyant enmagáról kiállított elmeállapoti diagnózisa, mint az köztudott, lásd Recih Jenő középerjrópai világjáró moralista kapcsolódó művét.

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: vegyél az ikeába, az áfonyalekvárjuk konkrétan egész jó.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.12. 21:30:16

@igazságos:

Te nem vagy zizi.
Én zizi vagyok.
Rád hat károsan.
Rám nem hat károsan.
Ért-EDE?
Ááááá...
Te igasságos vagy, nem okosságos.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 21:32:31

@Rosszindulatú Vászka: majd kipróbálom, köcc.

@igazságos: esztet még gyakoróni köll kicsinyég. atpi aszonta, hogy ő zizi, ennyi.

igazságos 2012.11.12. 21:39:02

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: ne szójjá bele, menjél, oszt főzessél az asszonnyal lekvárt

@atpijkamo: nem rólam volt szó, én azt állítottam, hogy a homározás mindenkire hat

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.12. 21:39:47

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: és még azon is túúúl. Tapasztalat. :(

@Rosszindulatú Vászka: Mások kukáját borogatják, guberálnak, a Societas vagy Szokratész vagy mi szerint ez felettébb tartalmas és védendő élet.
@bekbórd!: ? A talponállóban akkora adagot adnak, hogy megfájdul a háta, míg elviszi a pulthoz?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.12. 21:42:22

@Rosszindulatú Vászka: "nem tekinthető megbízhatónak egy elmeroggyant enmagáról kiállított elmeállapoti diagnózisa, mint az köztudott, lásd Recih Jenő középerjrópai világjáró moralista kapcsolódó művét. " s ugyanezen szerző vonatkozó életrajzi adatait.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 21:42:35

@igazságos: megfőzném én, csak alapanyag kéne hozzá. mire fölértem a hegyekbe, már nem maradt egy csepp áfonya se :(

igazságos 2012.11.12. 21:53:07

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: nekünk vót piros, fekete és fehér ribizli is

de van áfonya, baracklekvár is

na meg bodzaszörp (mint tudjuk, jövedelmező szedni)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 22:00:58

@igazságos: barack meg szilva, eper van mindig, de felénk nem terem meg az áfonya.

az milyen az a fehér ribizli?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.12. 22:02:31

@Rosszindulatú Vászka: Egy ideig fűszoknyás leányok hordtak neki mágikus hatású pirulákat egy kellemes, dimbes-dombos területen álló nagy-nagy házban.
Ki tudja, talán csak rejtőzködött...

Xezs 2012.11.12. 22:05:29

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: "szerintem 1234 vagy 1111 vagy 0000"

Egy rendesen megírt szoftver ezeket élből elutasítja és rákényszeríti az r=1 usert, hogy erőltesse meg a csökött agyát. Mi a tökért kell ennyire félni a számoktól?

jaj egy négyes! Úristen, támad!

Apjafaszát a usernek, tanuljon.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.12. 22:09:23

@Xezs: bah, sok ember jelszavát simán ki lehet következtetni, ha ismered őket, ilyeneket adnak meg, hogy janika1979 meg morzsikutya2011. namost ezeknek az 1111-re való emlékezés már egészen nagy kihívást is jelenthet.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.12. 22:09:33

@Rosszindulatú Vászka: Míg (releváns) adatot kerestem, csakis "ingyen latölthető" pdf-ek jöttek elő. Innen is küldöm elismerésem ezer apró jelét a MEK-ről kiiktató jogtulajoknak!

Xezs 2012.11.12. 22:16:11

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: Tisztában vagyok vele :) A kedvencem mikor a hírekben vagy akárhol leírnak egy olyat, hogy xy feltörte ab facebook profilját. Aztán persze kiderül hogy igazából csak kitalálta, mert annyira primitív jelszó volt.

A legtöbb informatikai betörés/visszaélés egyébként az emberi csököttség számlájára, és nem a hackerek túlképzettségének számlájára írható.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.12. 22:18:27

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: próbálják pénzesítni az örökséget, sok idejük már nincs rá. Monnyuk az újabb kiadások mind elég szarok, tele hibával, a MEK-ess legalább igényes cucc.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.12. 22:28:43

@Rosszindulatú Vászka: Új kiadás? Pont a kórházast csaptan falhoz.

Agatha Christie terjedelmes életművéből is ugyanazokat fordítják le újra meg újra, az eredendő ferdítési hibákat a művészeti hagyományok legmélyebb tiszteletben tartása mellett - meghagyják.

igazságos 2012.11.12. 22:29:44

@atpijkamo: finom, na meg eléggé ritka

:D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.12. 22:29:48

@Xezs: "A legtöbb informatikai betörés/visszaélés egyébként az emberi csököttség számlájára, és nem a hackerek túlképzettségének számlájára írható."

Ígyis van.

De azért a Stuxnet odabaszott az irániaknak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.12. 22:30:42

@igazságos: "eléggé ritka"

???

ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo
ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo

igazságos 2012.11.12. 22:31:25

@Xezs: szóval, most jó a Kbetek@cs@g jelszó, vagy azt is könnyen kitalálod?

Nekem ilyenek a kedvenceim, mer könnyen megjegyezhetőek, hosszúak, kis, nagybetű, különleges karakterek, még tudok ilyet párat, de azt nem mondom, mert betörnétek hozzám.

igazságos 2012.11.12. 22:32:46

@atpijkamo: a fehér ribizli, amit holland ribizlinek is neveznek

ugye, miket tudok, amit ti, amatőrök nem

szóval, nekünk még olyan is terem az egyik kertbe

Rosszindulatú Vászka 2012.11.12. 22:37:40

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: hát ja. Én ma IPM számon húztam fel magam - ártatlan vagyok, a Chip Magazinhoz adták ingyér - az, hogy silány az a kisebbik baj, ojan kultúrbulvár, ellenbe annyi fordítási meg nyelvtani hiba van benne, hogy a házi élienünk elélvezne tőle. Döbbenet.

@atpijkamo: aszittem az csak humbug, annyira bizarr az ügy. Ezt amúgy blogot ismered?

lemil.blog.hu/2011/04/06/a_stuxnet_projekt

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.12. 22:42:21

@Rosszindulatú Vászka: Attól még lehet humbug...

Véletlen baleset: Élet és Irodalom. Miféle tördelést használnak? Antimagyar, elválasztási, szerkesztési bakiktól hemzsegett. Jól megnéztem, itthon adták ki. Még a románoknál kiadott könyvek ezerszer igényesebbek a fenti szempontok figyelembe vételével (is).
Chip magazin hozta el a win8 try-t Csak tudnám feledni!

Rosszindulatú Vászka 2012.11.12. 22:47:35

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: nem a zújság tehet a windozról. Amúgy nekem mindég is talányos, kinek miért jó, hogy mezítelen bétás oprencerrel veszkődik.

Kaptam már a Chiptől Command and Conquert is, az szép ajándék volt.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.12. 22:51:33

@Rosszindulatú Vászka: Há véletlen vót, ott se vótam, főmászott a gépre!

Tényleg szép lehetett. Mondjuk egy videokari-utalványt is elfogadnék tőlük.

Xezs 2012.11.12. 22:51:47

@igazságos: Az viszonylag jó jelszó. Még számot is tegyél bele, úgy tényleg fasza lesz.

@atpijkamo: az valóban odabaszott, na de abba rengeteg pénzt ölt az USA és Izrael, plusz a Siemens szakemberei is nagy hibát vétettek, amikor a vezérlőgépekbe gyárilag beégetett felhasználóneveket raktak. Szóval ott nem az irániak voltak bénák.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.12. 22:57:03

@Xezs: Abban a pillanatban, mikor engedték az autorun programot futtatni, bénák voltak.

"rengeteg pénzt ölt az USA és Izrael"

Aha. Viszont egyetlen katona se hagyta ott a fogát. Az elért eredményhez képest egyenesen olcsó program volt.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.12. 23:01:02

@atpijkamo: no nem mintha annyira fontos volna nekik az emberi élet. Mer ugye mostmá nem ágyútöltelékkel nyerik a háborút, a rendes katona sokba kerül.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.12. 23:07:07

@Rosszindulatú Vászka: Szaddam azt mondta, jöjjenek csak az amerikaiak. Ő százezres veszteséget röhögve kibír, az amerikaiak meg tucat veszteség után sírva mennek haza. Ha az erőviszonyok nem olyan egyenlőtlenek, talán még be is jött volna neki. Lásd Vietnám.

Xezs 2012.11.12. 23:09:06

@atpijkamo: Nem tudjuk mennyit költöttek rá. Nem hiszem hogy olcsó volt az :)

A katona halála is nagy költség, de a pontos számok ismeretében nem tudhatjuk, hogy melyik volt az olcsóbb.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.12. 23:15:39

@Xezs: A rakétás "század" egy évig gyakorolt szimulátorban, de a hadgyakorlaton végül a százados lőtte ki a rakétákat, mert egy darab százezer forintba került, és nem mehetett pocsékba. A hetvenes években! Amikor 3,60 volt egy kiló kenyér. És ez csak egy szar szovjet páncéltörő rakéta dróttal irányítva.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.12. 23:16:48

@Xezs: Stuxnet may have been developed originally on contract and then once it was handed off to the end user, that group adapted it by adding the C&C infrastructure and perhaps one of the exploits, as well.

threatpost.com.mx/en_us/blogs/stuxnet-authors-made-several-basic-errors-011811

Rosszindulatú Vászka 2012.11.12. 23:20:33

@atpijkamo: hát a vietnámi hirig inkább az afganisztánira hajaz.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.12. 23:23:35

@atpijkamo: a demokrácia kissé túl van becsülve asszem.

Xezs 2012.11.12. 23:48:43

@Rosszindulatú Vászka: Hehe, látom a kommentedet a radioaktív mérőcsőről. Fasza fegyelem lehetett ott.

Amúgy az arabok fegyelmezetlenek, ez látszik is úgy általánosságban a városképeiken.

Olvastam egy jó könyvet, Szlankó Bálint: Maximum nulla áldozattal. Na ott szépen leírja Bálint, hogy az afgán regulárisok olyanok, mint egy rakás szakadék punk idehaza (ezt a hasonlatot már én találtam ki, ő nem írt ilyet). Azt mondta, hogy mikor a magyar kontingens megállította a menetoszlopot, ezek azonnal nekiálltak füvezni. Szolgálatban, amikor a tálibok bármikor lőhettek volna rájuk.

Valami amerikai fejes nyilatkozta, hogy ezek összeroppannak, ha itthagyják őket, márpedig a kivonások lassan be is fejeződnek.

Egyébként itt a blogja, szerintem nagyon jó: drotontul.blog.hu/

zsoltix 2012.11.13. 00:51:05

A T-mobil teljesen más, ott van szék. Azokon ülnek az ügyintézők.

herk 2012.11.13. 03:43:52

Az megvan mindenkinek ugye, hogy ha közlöd az ügyintézővel, hogy te is felveszed a beszélgetést, akkor közli, hogy ahhoz ő nem járul hozzá, és fáradj be személyesen az ügyfélszolgálatra?
Mert igy megy ez, próbáljátok ki !!

Amugy meg kötve hiszem, hogy a szolgáltató szabja a feltételeket, hogy hogyan lehet lemondani az előfizetést. És ha azt szabja, hogy csak a Himalája tetején, meztelen seggel féllábon lehet lemondani, miközben a János vitézt szavaljuk ?? Esetleg csak 100 éveskor fölött lehet lemondani, és ha a szüleid is elkisérnek?
Egy fa.sza ügyvéd a szrt is kiperelné ebből a bandából

Manyecska 2012.11.13. 06:42:02

Yess! És az megvan nektek hogy: "Három bokor ribizli, gyereee velem ribizni..!"
??
Hol tartunk?

Rosszindulatú Vászka 2012.11.13. 07:12:00

"Deák Bill Gyula szívrohamot kapott"

"... állapota stabil"

Index RLZ.

na igen 2012.11.13. 07:59:01

@Rosszindulatú Vászka: áááh, C&C, mekkora játék volt!
Ájpeden van Red Alert! csaxólok! :)

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: olyan mint a fekete, de ez fehér. Gondoltad volna? :)

Rosszindulatú Vászka 2012.11.13. 08:07:37

@Spontán szimmetriasertés: jas, sok álmatlan éjszakát okozott, még a múlt évezredbe. Most már nem nagyon köt le.

Manyecska 2012.11.13. 08:13:03

Hogy áll a makkragadó-rangadó? Én igazán nem bírok többet itt lenni mert nekem pl. tényleg annyi hajam van hogy három embernek elég lenne így állandóan mosóban van! Képet mellékeltem az avataromba mútkor!! Az a szőkésvörös /igazi/ barna csaj.

Manyecska 2012.11.13. 08:15:33

@batgirl: csaxólnék hogy "Manci nénivel megegyező korú" /idéztem!/ hölgy ritka hülyén nézhet ki szőke fürtökkel?:O :D:D

Rosszindulatú Vászka 2012.11.13. 08:17:02

@Manyecska: kár, meg hiába. Csaxólok, hogy ojna nincs, hogy hajbedobással. Csaxólok. Már úgy a hatásmechanizmus okán.

Manyecska 2012.11.13. 08:18:14

@Rosszindulatú Vászka: Kár, mondta a varjú. Ne becsüld le a leszbikusok népes táborát!!! :D:D:D

Manyecska 2012.11.13. 08:19:37

@Rosszindulatú Vászka: csaxólnék, hogy az uramat aki szintén nagy fasz, hajbedobással győztem meg. folyton a hajamat matatta ha előtte álltam, elárulta hogy beleszippantott pl.:D:D! meg ilyenek. Rá pl. hatással volt., érdekes ez!!?

Manyecska 2012.11.13. 08:21:57

Különben meg kell a francnak hosszú, nemsoká levágatom végre rövidre, a színe az marad, úgyis, tuti ír őseim voltak /remélem/. folyton hullik mindenbe, tök ciki!!:(

Bilok 2012.11.13. 08:23:11

Laci!

Remélem még időben olvasod: A VODAFONE-T MESSZIRŐL KERÜLD EL, ha ennyi "kis" macera így kihozott a sodrodból! :)
A párom le akart mondani egy előfizetést. Azzal kezdték, hogy csak ott lehet lemondani, ahol kötötte. Bementünk arra az ügyfélszolgálatra, ott is kérték azt a kódot, amit persze már régen elfelejtett. Jó, akkor igazolja magát személyivel. Csakhogy az a személyi, amivel kötötte a szerződést, évek óta lejárt, ki lett cserélve. És az érvényes személyit+lakcímkártyát nem fogadták el, ragaszkodtak hozzá, hogy az évek óta érvénytelen igazolványával tudja csak lemondani. Persze az már régen nincs meg, de ha meglenne is, milyen már, hogy csak érvénytelen okmányokkal engednek ügyet intézni?!
Aztán valahogy elintéződött, nem tudom már, hogyan, de hogy nem lesz náluk több előfizetésünk, az elég valószínű.
Üdv.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.13. 08:25:50

@Xezs: Egy (magyar) kabuli veterán mesélte, hogy az orvosuk "agyonlőtte" a kocsit. Sikerült addig bohóckodnia a töltött fegyverrel, míg a halál f..án jármű nélkül maradtak. Embreünk jókora botránra számított, de megnyugtatták: örülni fog a cég (talán Mercedes? De nem USA gyártó), ha segíthet. S lőn, küldzték a csereterepjárót.
Ugyanő elregélte, hogy a pénztárból elfolydogált a lóvé és valamiért nem tudtak fizetni a helyieknek. A pénztáros eleresztett egy sorozatot a levegőbe és a "hitelezők" felszívódtak.
Nem, a srác nem olvas Rejtőt, sőt szerintem mást sem. 1x összevesztünk, hogy a Duna mely irányból merre tart.;)

Rosszindulatú Vászka 2012.11.13. 08:26:06

@Manyecska: nono! Mijaz, hogy "szintén"? merhogy még ki? Mer én nem és kikérem magamnak monnyálle!

Manyecska 2012.11.13. 08:28:35

@Rosszindulatú Vászka: mér mondtam olyat hogy te az vagy???:O:O:O:O:O:O Ugye, hogy nem. Nem értem ezt a hisztit itt. folyton!

Bilok 2012.11.13. 08:30:35

Itt nem szokás hozzászólni az eredeti témához? Csak kérdezem.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.13. 08:31:22

@Manyecska: nacsak azér. Bár kicsit megijedettem, bevallom.

na igen 2012.11.13. 08:35:46

@teter: miért, a te hozzászólásod témába vágott? na ugye, hogy nem!

Manyecska 2012.11.13. 08:36:17

Mega kommentelőkhöz hozzászólni is igen barbár szokás.

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.13. 08:40:17

@teter:
így jár az, aki nem jelenti át az adatváltozásokat (pl, szigszám), ami egyébként kötelessége.

England win The Ashes! 2012.11.13. 08:40:43

@igazságos: Muhaha, szellemi leépülésről beszélsz a csille mellől? XD

Manyecska 2012.11.13. 08:44:38

Szörnyű esz. Laci, vegyél URH adó-vevőt!! ja hogy Bp. területén belül már nem lehet..:D

Bilok 2012.11.13. 08:44:53

@Spontán szimmetriasertés: Igen, szerintem a "2012.11.13. 08:23:11" a témába vágott. De egyébként se kötözködni akartam, csak feltűnt, mennyire elkalandoztak a kommentek. :) Peace

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.13. 08:46:13

Mikor nőtt ez a post ide? :D
Különben az jut az egészről eszembe, hogy két idióta, ha találkozik...

England win The Ashes! 2012.11.13. 08:47:31

És hogy a poszthoz is szóljak:

errefelé ez teljesen normális, hogy az előfizut CSAK ÉS KIZÁRÓLAG telefonon keresztül szüntetheted meg, legyen az mobil, tévé, vagy internet.

Bár az igaz, hogy általában egy-két percen belül eléred az ügyintézőt, aki újabb egy-két percen belül elvégzi neked a bontást (pontosabban a bontás leghamarabb harminc nap múlva lép életbe, te határozod meg a napot, hogy mikor, de a kérésed nyugtázva, a telefon után neked már semmi dolgod, csak várni a dátumot).

Bilok 2012.11.13. 08:51:42

@Babette_: Ez igaz, csomó helyen be is jelentettük, de a Voda valahogy pont kimaradt. Szerintem sokkal kevesebben vannak, akik ilyenkor mindenhol (de tényleg mindenhol, nem felejtenek ki semmit) átjelentik a változást, mint akik nem.
Egyébként vajon hogy jelentettük volna át a változást az új személyivel, mikor csak a régivel lehet bármit elintézni? :) Inkább bele se gondolok. :)

Manyecska 2012.11.13. 08:54:31

@ColT: NODE! node!! És ez itt a lényeg:minden héten van lassan egy ilyen poszt..:)

Bilok 2012.11.13. 08:57:28

@Giraffa Akurvaanyámatnekemis Camelopardalis Phd.: A "teter 2012.11.13. 08:23:11"-as hsz-ben elmondtam, én hogy jártam, hál'istennek több ilyen tapasztalatom nincs mobilszolgáltatókkal. Bár hamarosan le szeretnék mondani egy Voda mobilinternetet, lehet, hogy utána én is írok egy bejegyzést. :)
Ezen kívül a T-nél volt múlt héten egy macerásnak tűnő ügyintézésem, de nagyon korrektek, gyorsak, normálisak voltak. Az meg senkit se érdekelne. :)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.13. 09:03:58

@teter: De! az Boldog Ügyfél poszt. Sajos, a BÜ is kap annyit, mint az élhetetlen picsogók.

Manyecska 2012.11.13. 09:04:17

Dél van. Oda vonulnak a ludak most a hírek szerint, akinek még nem égett ez be a tudatába később se fog,..negyedóránként hallom:))!! Erről szeretnék egy posztot!

1001-es 2012.11.13. 09:09:59

Kedves Posztoló!
A Telenor sms-ben értesítést küld minden szerződést érintő változásról! (nekem biztosan :) )
Csak ennyit akartam.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.13. 09:15:26

@teter: na lätod, ha elmondtunk mindent, ami a tömäba väg, akkor utäna mäsr´l kell beszälni :)

Manyecska 2012.11.13. 09:17:00

Mér nem veszel csak SIM-kártyát kedves Laci????, egyszerűbb, ha nem töltöd fel mexűnik magától egy idő után:)! oszt kézcsók!

Rosszindulatú Vászka 2012.11.13. 09:17:43

Csaxólok, hogy ebbe a telós ügyintézésbe a T-Home is otthon van (teccikérteni, otthon, háháháhá) mer mikor csomagot váltottam otthon, meg egybe akartam a Mamikánkét is, merhogy mindenét mink intézzük, az övét csak az ő telefonjáról lehetett csinálni ötszámjegyű titkos ügyfélküód híján, amit pedig sosenem csináltattunk neki, mert minek, meg addig senki nem kérte.

Nem nagy cselendzs, pár utca séta, csak bosszantó meg eléggé röhejes. Az összes adat, meg ü.f. száma meg mifenéje kevés volt hozzá, hiába volt előttem a szerződése.

Gondoltam is, hogy bosszúból betörök az uccában az összes kisöreghez és mindenfélét rendelek nekik a T-től a vonalas telójukon.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.13. 09:19:37

oppardon. ma olyan szavakat kell idetennem, amiben nincs furcsa pontocska. csellendzs :)

Egyéves Önkéntes 2012.11.13. 09:21:40

Amikor engem felbosszant a téhóm vagy a voda, akkor rájuk uszítom Ribancot a kétéves vállról indítható csivavámat! Mindjárt komolyabban vesznek utána!

Manyecska 2012.11.13. 09:22:37

OFF: A csodálatos hírek szerint /rádió/ "ezek vadludak már több száz éve járnak ide vissza" tökfasza hogy sokáig élnek!
videa.hu/videok/allatok/tatai-vadlud-sokadalom-csapat-madar-mesterseges-halasto-9il3NzukLizHzcWY ON!

Manyecska 2012.11.13. 09:24:08

@Egyéves Önkéntes: ez enyém hallgat a "Pigi"-re! /tudod, amelyik "a malacot k..rja"..:D/kipróbáltam!!!:(( :D már bocsánat ON!

England win The Ashes! 2012.11.13. 09:27:37

@atpijkamo: Szvsz (hagymának: IMO) Dalton volt a legjobb, utána Craig. Brosnan jól indult, de egyre gagyibb lett, bár ez nem biztos, hogy az ő hibája, mint inkább a rendezőé.

Craig frizkója szar volt a Skyfallban, mert kihangsúlyozta az elálló füleit (de ezt már múltkor mondtam), más filmjeiben azért emberibb feje szokott lenni, a wikin van róla egy sokkal előnyösebb kép, ha nem hiszed, szóval legközelebb talán nem Stevie Wondert kéne fodrásznak alkalmazniuk. Nő volt a filmben, bár nem sokat, szép táj dettó, gadget meg, mint Q is kérdezte: "mit várt, robbanó tollat?"

Ja, amúgy nem Múr, hanem Mór. Csaxólok.

Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz_ (törö 2012.11.13. 09:29:05

addig olvastam, h nem tudja a kódját, de ne változtassák meg...barom!

Rosszindulatú Vászka 2012.11.13. 09:30:10

@Egyéves Önkéntes: ez kimeríti az embertelen bánásmód rémes tettetését.

Hogy tehetsz ijet a kedvenc kutyusoddal?

Manyecska 2012.11.13. 09:32:46

Hogy lehet hogy ennyi forgalommal nem kiemelt ügyfél....és mégis cidázik,...

Rosszindulatú Vászka 2012.11.13. 09:36:07

@ColT: kissé közhejes, Ősszel falevél, nagy ügy. Jóhogynem vándormadárkaki a pocsétába.

Manyecska 2012.11.13. 09:36:45

@Rosszindulatú Vászka: vagy gomba a bőrgyógyászatról...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.13. 09:37:06

@Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz_: Én sem szeretnék 1111-et jelszónak...

Meg különben tényleg, szükségtelen lett volna megváltoztatni.

Mondjuk a faszikám meg azért volt hülye, mert megmondták, hogy _változott_az_üzletszabályzat, fasznak nem lehet ezt felfogni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.13. 09:38:47

@Rosszindulatú Vászka: Az is lehetne :) Különben tényleg közhelyes, de gondoltam háttérnek elmegy :)
Mondjuk annak is lehetne jobb, mert sok az apró pötty a betonon (De az eggyel utána jövő 1600x1200-as verzió jobb lett, az másik képből van :) )

helianthus 2012.11.13. 09:38:57

@Manyecska: engem megnyugtat, hogy a sokkal több előfizetési díjért ugyanúgy bánnak vele. :) Diszkrimináció ohne.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.13. 09:39:06

@Manyecska: jó meglátás, úgyis nemrég nyafogott, hogy szeretne mikró-makrós képeket csinálni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.13. 09:40:18

@Egyéves Önkéntes: És azt beengedik az étterembe?

@Manyecska: Fene egy ízlése van magánek :P

@Rosszindulatú Vászka: Má' van olyan is. Májkroszkóppal.
De azé' a jó ízlés határain belül!!! :D

Egyéves Önkéntes 2012.11.13. 09:40:20

@Rosszindulatú Vászka: egyszer használatos kutya.
@Manyecska: a pigire én is hallgatok, de lécci ne próbáld ki! :D

Manyecska 2012.11.13. 09:40:41

@helianthus: engem is, node azon a kib... platinakártyáján mér nincs jelszó???:) Meg izé. Meg ilyenek:)

Egyéves Önkéntes 2012.11.13. 09:41:54

@ColT: Csak a Négy Lótuszban, ott is csak a konyhára. :)

Mylady 2012.11.13. 09:41:59

Komolyan mondjátok, hogy mindenhol le kell jelenteni a szig változását??? Én most kaptam újat, eddig eszembe sem jutott ilyen. Mindjárt sírva fakadok :(

Egyéves Önkéntes 2012.11.13. 09:43:30

@Mylady: első dolgod legyen, hogy vénszivanak szólsz! :P

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.13. 09:44:21

@ColT: Tán elfeledték értesíteni a _változásról_.
No, ha én így járok -inkább ne, ha lehet- ott helyben azt vltoztatok, amita picsonka javasol, és az orra elől hívom a saját ügyfaszolgálatát és az orra előtt igyexem elintézni az ügyet. Azután megkérdem a vásárlók könyvében, hogy
-miért nem tudatták, hogy változott a szabályzatuk
-miért nem elég az összes doksi szemétesen, miért "több" ettől a telós szopakodás.

Manyecska 2012.11.13. 09:46:09

Én csak annyit akartam még mondani, jó hogy Lacit nem lőtték le ottan!! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.13. 09:47:49

@Egyéves Önkéntes: Belőle lesz a kaja? Nem lesz nagy adag!

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Ez is egy megoldás. Mondjuk a vásárlók könyve így is játszott volna (+ főnök, ami talán volt is), mert nem értesítették.

☺ágica (törölt) 2012.11.13. 09:48:19

@Mylady: pedig milyen jó móka is az...:)

Mylady 2012.11.13. 09:48:47

Menekül a csiga az erdőből. Találkozik a rókával.
- Mi van csiga, belőttél, hogy így tepersz?
- Á, dehogy! Itt a NAV, vagyonvizsgálat lesz.
- Na és?
- Hát tudod, nekem is van egy saját házam, az asszonynak is, meg a
gyerekeknek is. Gondolhatod!

Elgondolkodik a róka, majd ő is futni kezd. Találkoznak a gólyával.
Megszólítja a ravaszdit:
- Mi van róka, hova futsz ilyen gyorsan?
- Nem hallottad? Kiszállt a NAV az erdőbe, vagyonvizsgálatra.
- És akkor mi van?
- Hát nekem is drága bundám van, az asszonynak is, a gyerekeknek is.
Gondolhatod!

A gólya nagyon csodálkozik, majd kis gondolkodás után magabiztosan
rákezdi:
- Hát fiúk nekünk ezen a ronda fészken kívül aztán igazán semmink sincs.
Az is mindig össze van szarva, tehát csúnya is, olcsó is - szóra sem
érdemes.

Mire a csiga loholás közben visszaszól:
- Nana gólya! Fél év itthon, fél év külföldön - miből?!!?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.13. 09:48:53

@Dr Jozef Vengloš: Oké, robbanó toll jöhet. Sok filmnek az a baja, hogy úgy csinálnak, mintha az maga lenne az élet. Hát nem. Egy vetítőteremben ülünk, popkornt zabálunk, és röhögünk a poénokon. A bond pont egyben a saját paródiája is, és ez így jó.

Mylady 2012.11.13. 09:50:02

@☺ágica: Lehet, hogy az is elég, ha a régi személyimet is viszem majd ügyintézni. Lehet, hogy pont ezért adták vissza..

Manyecska 2012.11.13. 09:50:49

@atpijkamo: nana! én veszek fornettit, és kólát az atomatából! előre megfontolt szándékból.. :)))) néha azt se tudjuk miről szól ugyan az első negyedóra de..:)) /hagyd Imre!/

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.13. 09:51:44

@herk: "ha közlöd az ügyintézővel"

Nem közlöm, probléma megoldva.

Gyakori tévhit, hogy a saját beszélgetéseimet nem szabad felvennem. Másik gyakori tévhit, hogy a bíró nem azt vesz be bizonyítéknak, amit akar.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.13. 09:53:50

@Mylady: bizony. Ez is valami szocikommer csökevény, hogy az érvényes szeméjes azonalisági igazolás nélkül te nem is lehecc magad hivatalosan. Még a buta bangszámlához is kéne bejelentni a változást. Eléggé röhejes, de ez van.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.13. 09:54:49

@Mylady: ... lohol a róka, aztán egyszer csak megáll. - Ravasz is vagyok meg sunyi is, beállok a fityiszbe.

Manyecska 2012.11.13. 09:55:15

@Mylady: régen mintha nem adták volna vissza a lejárt személyit, átlukasztották..nem?:(

Rosszindulatú Vászka 2012.11.13. 09:55:23

@Mylady: az már érvénytelen, tehát fals ötlet. Asszem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.13. 09:56:09

@Egyéves Önkéntes: "vállról indítható csivavámat"

:))

Avatarodat hol hagytad el?

☺ágica (törölt) 2012.11.13. 09:57:13

@Mylady: nem tudom. anno nálam lakcímváltozás is volt, így 2 légy lett lecsapva egyszerre:)

Rosszindulatú Vászka 2012.11.13. 09:59:25

@ColT: dehogynincs. Azt a Spermabangba köll intézni. Azt nemtom hitel van-e, meg azt se, hogy a kamat hogy kapod meg.

2012.11.13. 10:06:38

@atpijkamo: Ez mi? Páncéling szövet az önvédelmi méteráru boltból? :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.13. 10:09:00

@cirróka: Igasságos aszonta, ritka a fehér ribizli. Hát mutattam, hogy van sok.

2012.11.13. 10:09:08

@Mylady: Két csiga találkozik. Az egyiknek csúnyán be van horpadva a háza.
-Veled meg mi történt?
-Képzeld! Tépek a mezőn mint az állat, erre nem kinő előttem egy gomba!

igi1 2012.11.13. 10:30:26

@Mylady: az hagyján, a kedvencem az, amikor évek múltán előkerül az, ahol te elfelejtetted megváltoztatni. :D

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.13. 10:31:27

@ColT: Lehet, összejön egy kis kompenzáció a Posztolónak, láttunk mi már olyat!

@Dr Jozef Vengloš: Gyakran elgondolkogtam, hogy vajon mennyi lehet Flemming személyes tapasznyalata és mi az, ami csupán a képzelet terméke?

@Mylady: @atpijkamo:
-Vörös is vagyok, sunyi is vagyok, nem mernek ezek engem piszkáni.- gondolta a róka és viszafordult.

Mylady 2012.11.13. 10:32:32

@Rosszindulatú Vászka: Persze hogy érvénytelen. De arra jó, hogy megmutassam, hogy ez volt a régi, itt meg van az új. De hogy én nem fogom most mindenhol bemutatni az újat, az hótziher.
A könyvtárban így is meg kell mutatnom, mert a régi érvényességének utolsó napján hosszabbítottam az olvasójegyet és az ügyintéző a szomszéd pultban visította, hogy az már nem érvényes. Az én ügyintézőm persze elfogadta, de azzal, hogy be kell mutatnom az újat.

igi1 2012.11.13. 10:34:15

@Manyecska: ez csupán azért van, mert még mindig csórókám az ipse

látszik ez a dicsekvéséből is, azt a csórók szoktak

céges telefon, persze min. 120 ezres forgalom

mer, aki tényleg forgalmat generál, na azt megbecsülik

a csóró csak maradjon, és fizessen tovább

okos ember nem plakátolja ki névtelenül, hogy mennyire gazdag, ha jót akar magának

de ez sose volt okos, ezért maradjon csak, és fizessen tovább

Amúgy hülye lenne az ügyintéző megszüntetni, bárki, aki a nevét adja ilyenhez, azonnal ki van rúgva

persze, majd egy ilyen ügyfelet mondjuk én engedek el

nem homároznék többet, az biztos

igi1 2012.11.13. 10:35:30

@Mylady: na mondjuk, a személyi fénymásolgatást, na azt sosem értettem

két példányba

Mylady 2012.11.13. 10:36:57

@☺ágica: A lakcímváltozás az egy másik szerencsétlen történet. Nálunk a kerületben nagyon profin intézik: egy napra (4 óra) max 15 sorszámot adnak ki. És el is tart annyi ideig az ügyintézés. Amikor én voltam, második kísérletre sikerült sorszámot kapni (az első alkalommal nyitás után 10 perccel már nem volt aznapra, előzetes bejelentkezés nincs). 8:05-kor a 6-os sorszámot kaptam, fél 11-re végeztem. Maga a lakcímbejelentés kb 3 percig tartott. És dedikált ügyintéző volt, csak ezt intézte, semmi mást.
És sajnos a lakcím az olyan, amit nem lehet máshol intézni, csak a kerületben. Minden másra ott a központi okmányiroda.

England win The Ashes! 2012.11.13. 10:40:41

@igi1: Így van, bár megjegyzem, itt is valaki mindig azzal jön, hogy így az iPad 2 meg úgy az Apple és hasonlók. XD

igi1 2012.11.13. 10:43:34

@Dr Jozef Vengloš: figyelj, még ez is a csóróság kategóriába tartozik, mer egy igazi gazdagnak MacBook Pro van egymilláér

mellesleg nem dicsekvésként volt tálalva, külön posztba

England win The Ashes! 2012.11.13. 10:45:03

@igi1: Mindkét mondatodban tévedsz. :)

2012.11.13. 10:46:02

@igi1: na mondjuk, a személyi fénymásolgatást, na azt sosem értettem

Akkor mennyire értetlenkednél egy testüreg vizsgálat után? :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.13. 10:47:06

@Mylady: Ez olyan, hogy posta :
- 1. ügyintéző nem veszi fel a csomagot, mert kicsi/olvashatatlan a címzés/stbstb
- 2. ügyintéző szó nélkül (2 ablakkal arrébb)

- postán nem vették be a csekket, mert nem volt olvasható a betűvel kiírt összeg
- másik postán szó nélkül

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.13. 10:50:18

@Mylady: LOL.

Egy működő ilyen jellegű dolgot láttam eddig : ha városon belül költözöl, akkor az ön-orrmányzat MAGÁTÓL átjelenti az adóhivatalnak (a városinak) a címed.

Illetve félig, mert a gépjárműadót simán átvezették, az ingatlanadót meg annyira nem sikerült, mert bár a levél odatalált, a bejelentési kötelezettségnek személyesen kellett volna eleget tenni - aztán egy telefonos beszélgetés során felvilágosítottam az ügyintézőt, hogy ha arra az ingatlanra akarnak adót kivetni, aminek a címére küldik a levelet, mert feltételezik, hogy ott lakok, akkor higgyék már el, hogy ott lakok :D

igi1 2012.11.13. 11:00:14

@Dr Jozef Vengloš: ami jó, el kell ismerni

a baj csak az, hogy itthon sokkal többe kerül, mint ugyanaz külföldön

pedig elvileg mindenhol ugyanannyiér kéne adni

England win The Ashes! 2012.11.13. 11:02:37

@igi1: Most az első és a harmadik sor tartalmaz valótlanságokat. XD

Mylady 2012.11.13. 11:02:42

@ColT: Jó, hát ilyen szerencsétlenkedéssel simán lehet bárhol, bármikor találkozni.
Szintén okmányiroda, ügyintéző kezembe nyom egy csekket, hogy (az ügyintézés közepén) szaladjak át a másik épületbe, ott a posta, fizessem be. Átszaladok, befizetem. Ügyintéző próbálja beszkennelni az ügyemhez, nem megy. Sokadik próbálkozásra sem. Kérdem, mi a gond. Nem tudja, de nem eszi az ügy a csekkemet. Egyszercsak kiadja a papírokat. Kérdem, sikerült megoldani? Igen.
Pár hét múlva jön a fizetési felszólítás: fizessem be az ügyintézés díját. Nem értem. Felhívom a levélen feltüntetett ügyintézőt, elmondom a sztorit, átnézzük a papírokat, leesik: az ügyintéző rossz csekket adott, rossz számlára fizettem be a díjat, a gép azért nem engedte az ügy dokumentációjához rendelni, mert úgy értelmezte, hogy én másik ügyhöz fizettem be az összeget. És ezt a nagyeszű ügyintéző úgy oldotta meg, hogy átállította a fizetési módot átutalásra. Így ki tudta nekem adni a papírokat. Csak éppen nem szólt, hogy ezzel még lenne elintéznivaló. Nem tudom, mire számított. Hogy nem veszem észre?
De a telefonban a nő nagyon kedves volt, elintézett mindent, csak át kellett küldenem neki a csekk másolatát szkennelve.

Xezs 2012.11.13. 11:14:00

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Sosem értettem hogy ilyen hülyéket minek alkalmaznak komolyabb bevetésekre.

Egy átlagos IQ-val rendelkező ember nem érez késztetést arra, hogy éles fegyverrel bohóckodjon. Akiben nincs meg ez a minimális fegyelem azt hazazavarnám ide árkot ásni.

Hurri Kán 2012.11.13. 11:17:25

Sajnálatos módon ma, a zúr 2012. esztendelyében Magyarországon személyesen, bármely szolgáltatónál kulturált, általánosan udvariasnak elfogadott kommunikációval elintézni bármit is szinte lehetetlen.

igi1 2012.11.13. 11:24:41

@Dr Jozef Vengloš: azt csak te állítod, igazolni nem igazolod az állításod

én is mondhatom, hülye vagy, csak úgy

az állítás igazolása nélkül

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.13. 11:27:02

Posztolónak sorry, de az ÁSZF-ben benne van, mit hol, milyen médiumon keresztül lehet intézni. Mer' a "ügyesek" szépen szétbontottak mindent, nehogy már személyesen mindent egy helyen elintézhess. Innentől ügyfélnek kuss.
Nem fikázásból írom. Ez a szomorú, zsékategóriás valóság.

A jelszavas szívás viszont él, és azért kap egy baráti ölelést. Múltkor már a jogsim számával kellett igazolni magam, mert, mint poszttoló, lövésem sem volt, 6-7 éve milyen jelszóban egyeztünk meg, ha egyáltalán. A lakcím, anyakönyvi adatok meg kevés. Áááá! Bizisten, OTP-nél gyorsabban zároltatom az ellopott kártyám. Pedig ott is első körben kártyaszámot kérnek azonosításra. XD

Rosszindulatú Vászka 2012.11.13. 11:30:43

@igi1: vicces vagy :)

Löksz egy közhelyszerű szentenciát, mej nem kicsit prolidemagóg vandál bölcselet, ám konkrétumot nem tartalmaz, általános dezinfót ellenbe igen, viszont a ellenvélemény ripisztjaként konkrét állítást meg egzakt cáfolatot hiányolsz :D

igi1 2012.11.13. 11:34:45

@Rosszindulatú Vászka: hát látod, ő se írt

én meg mondhatom, hogy leszarlak nagy ívben

cáfold meg, ha tudod, hogy nem így tettem

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.13. 11:35:52

hülye ju'zerek jobbra, okosak balra, a többi meg meg hu'zzon sorsza'mot.

Manyecska 2012.11.13. 11:40:07

@igi1: nemtom, havi 120E-es forgalom ha nincs nettye, nem olyan sok! szerintem!!:)

Rosszindulatú Vászka 2012.11.13. 11:41:03

@igi1: a logika nem erősséged, viszont elképesztően furcsén érvelsz, mindazonáltal kezdelek kedvelni, tisztára ojan vagy, mint egy lány :)

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: és a halmozottan hátrányosak hová ájjanak? ELSŐ!

Manyecska 2012.11.13. 11:41:34

Valaki ivott már "relax drinket?" megdöglök-e hamar? /citromfű, kamilla, hárs, magnézium/

Manyecska 2012.11.13. 11:45:24

@igi1: hagyd Imre! Ez egy vad világ, tisztára mint a keselyűk amikor dögöt találnak /nem,nem magamra célzok!:D/ :D

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.13. 11:46:01

@Xezs: Őt (asszem) Ausztriába kellett volna zavarni. Az ismism, meg a "pénzelhagyó" voltak a magyarok abban a szerencsétlen bandában.
Most képzeld el, ha a tegnap vizionált katonai vezető pont ezek közül az élesllövészet-bohócokközül kerül ki?!
Bár, így is volt miniszterünk, aki lőgyakorlatot tartott egy tájkép segítségével.

igi1 2012.11.13. 11:46:08

@Rosszindulatú Vászka: hát tudom, hogy nem az eszemért szerettek, na

@Manyecska: oszt, ha nézzük, hogy céges, meg flotta, akkor net nélkül igencsak folyton a telefonon lógtak

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.13. 11:46:23

@Rosszindulatú Vászka: 2., mert az eggyedik az enyim. AHKSZ. azonosithatalan homaron kommentelo szemely.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.13. 11:47:59

@Hurri kán: "általánosan udvariasnak elfogadott kommunikációval elintézni bármit is szinte lehetetlen."

Mindig mindent simán el tudok intézni. Általános udvariassággal.

Az egyik ügyintéző kérdezte, hogy honnan ismerjük egymást. ??? Életembe nem láttam. Akkor miért vagyok ilyen kedves hozzá? Hölgyem, ez a normális emberi kommunikáció nálam.

Manyecska 2012.11.13. 11:48:14

@atörökk: miért?:) citromfüvet még nem szívtam izé ittam gondoltam kipróbálom.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.13. 11:48:33

@Manyecska: citromfű + bármelyik menta.
Velem eddig nem végzett.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.13. 11:50:41

@Rosszindulatú Vászka: "kezdelek kedvelni"

Naná! Ekkora mellmérettel csak megkedvelteti magát.

Manyecska 2012.11.13. 11:50:58

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: köszi:) vettem mikulást is. A karácsonyi díszeket visszatettem mert túlzásnak éreztem, most még!!)))

igi1 2012.11.13. 11:52:09

na, mek ásni

SÜN-nek üzenem, pénteken jöhet értem a traktorjával

mer, amíg nem láttam a saját, két szememmel, addig nem hiszem el

Manyecska 2012.11.13. 11:54:50

@atpijkamo: mondjuk én is kedvelem:D..!!

2012.11.13. 11:55:33

@Manyecska: Valaki ivott már "relax drinket?"

Ha sör rum keveréke, akkor én igen!

Manyecska 2012.11.13. 11:58:18

@cirróka: sörre bor? és borra sör?:P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.11.13. 12:00:00

_______________________________________________________________________________Dél_van.__________________________________________________________________________________________

Manyecska 2012.11.13. 12:00:52

Valami csík jelent meg délben, baszakszik a monitorom:((

Kipper 2012.11.13. 12:13:56

@jackyll:
Dolgoztam Telenornal es Vodanal is, a ket ceg ugyfelkezeleset ossze sem lehet hasonlitani. A Homaron ugyan sokan szidjak a Vodat is, en mindenkeppen oket ajanlanam, pont elsosorban az ugyfelkozpontusag miatt, legyen szo szemelyes vagy telefonos ugyintezesrol.

Manyecska 2012.11.13. 12:21:24

@ColT: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=9dRK8T-ny94#! :D borzalmas lett de a miénk!:P

☺ágica (törölt) 2012.11.13. 12:26:11

@Mylady: :S szerencsére én nem szívtam vele

2012.11.13. 12:27:27

@Kipper: sokan szidjak a Vodat is, en mindenkeppen oket ajanlanam, pont elsosorban az ugyfelkozpontusag miatt, legyen szo szemelyes vagy telefonos ugyintezesrol.

Ha rosszindulatú akarok lenni, akkor ez azért van, mert sok a panasz és edzésben vannak!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.11.13. 12:36:25

@Kipper:
Viszont pont a vodkafonnak a legnagyobb az átbaszásfaktora!
1-et beszósz, 2-t kapsz!
Asszem ezek alapján műxik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.13. 12:37:04

@Manyecska: Az a jó benne, hogy borzalmas :D

@Mylady: FACEPALM...

@cirróka: Meg mert már minden szolgáltatónak van sok sara, így tök mindegy, hova mész szopni.

Na ezért feltöltőkártyás a saját telefonom...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.11.13. 12:58:29

@ColT:
A feltőttőkártya is bukta.
Meséjj pl a valós percdíjadról!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.13. 13:06:25

@dr. phil. Sün‼ ツ: 0Ft. Céges telefonról telefonálok...
Mondom, a sajátom feltöltős :D De azon pénz sincs, azért tartom, mert az a szám 1999 óta megvan, akinek egyszer megadtam, azon elér. :D

megamenn 2012.11.13. 13:22:55

A kedves poszter ott baszta el, hogy a szerződés megkötésekor nem szögezte le, hogy: de ha savanyú lesz a tej, nem vagyok buzi, hogy beszopjam !!

megamenn 2012.11.13. 13:59:10

@Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz_: Ha tudja, hogy mit nem tud, akkor nem mindegy... :)

helianthus 2012.11.13. 13:59:29

@Egyéves Önkéntes: Hi EÖ! Te élsz? :) Csináljál már képet, mert így nem látszódól és az fontos, mármint, hogy látszódjál. A csivavát meg ajándékozd el gyorsan, mert nem passzol a nagy fekete...szürke autóhoz*, szerezz be egy pitbull terriert vagy egy pulit.

*és egy kicsit b.zis is...

Egyéves Önkéntes 2012.11.13. 14:26:46

@helianthus: élek és pirulok!
tudom, hogy buzis a szürkésfekete autó, de már megrendeltem a lilát! A csivavám választotta katalógusból a kutyakozmiban!

helianthus 2012.11.13. 15:29:12

@Egyéves Önkéntes: :D ÁHHHHH! Nagyon beakadt, ez a csivavás sztori neked. Most örülök, hogy eddig nem árultam el, hogy csivava tenyésztő vagyok és 23 kis csivavababa szaladgál odahaza.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.13. 16:07:35

@helianthus: Tényleg? Nálunk 4 felnőtt, 9 kölyöktacsi volt a rekord. Kertvárosias környezet, ám a szomszédok nem b..tak ki velünk. Nem tenyésztés. ;)

Viszont kereskedőnél próbáltam elhelyezkedni, de sajnos, nem vett fel. Na, ott volt vagy 50 kiskutya a 2 szobás lakásban.

Xezs 2012.11.13. 16:11:15

@atpijkamo: Az kemény hely lehetett, ha ilyenen meglepődik. Képzelem azelőtt mit kapott.

Amúgy általában két embertípus szokott állatként viselkedni ügyintézőkkel: a tanulatlan, és a doktor (jogi, orvosi, tökmindegy). Saját tapasztalat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.13. 17:03:37

@Xezs: Nem szoktam állatként viselkedni ügyintézőkkel.

Egyéves Önkéntes 2012.11.13. 17:38:45

@atpijkamo: Igen, eddig ő 2012. tahója, mondjuk még csak november közepe van.
Nem elég,hogy übermensch, de még ízlése sincs.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.13. 17:41:33

@Egyéves Önkéntes: Csak azért áll keresztbe, hogy nehogy nekivágják a mellette állók az ajtót a fényezésnek. Annak a csodának.

Xezs 2012.11.13. 18:01:33

@atpijkamo: Ezek szerint nem vagy sem tanulatlan, sem doktor.

Xezs 2012.11.13. 18:03:18

@Egyéves Önkéntes: Focista, mit vársz tőle? Ezek nem az eszükről vagy az ízlésükről híresek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.13. 18:05:15

@Xezs: Sem-sem.

Például a kvantumfizika és a kémia teljesen ismeretlen terület előttem.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.13. 19:33:55

@Xezs: "...jelenleg pedig az osztrák ötödosztályú USC Mank focistája. Pedig még mindig csak 29 éves. Ebben a remek interjúban azt állítja, hogy ott többet keres, mint az NB1-ben, a körülmények fantasztikusak csak éppen nem tudnak focizni."
Nagy bukta lehetett az NB1 emelkedett szintű, minőségi labdazsonglőrei után után abba az amatőr bandába igazolni.

England win The Ashes! 2012.11.13. 20:29:53

@igi1: Én is mondhatom, a bizonyítást már többször elvégezted. :)

Xezs 2012.11.13. 20:50:22

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Igen, ezen én is mosolyogtam. Mutass egyvalakit az NBI-ben aki tud. A LOKI-ban van 1-2 tehetséges, de azok is külföldiek és nagyobb klubban ők sem állnák meg a helyüket.

Szóval magyar NBI-es focista csak kussoljon arról hogy ki tud focizni meg ki nem.

igi1 2012.11.13. 22:05:19

@Dr Jozef Vengloš: így van, én ezt nem is tagadtam. :)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.13. 22:20:58

@Xezs: Felhozhatja a kritikusok kedvenc szállóigéjét: Tojni sem tudok, mégis megérzem, ha rossz a tojás.

Leskin 2012.11.14. 03:51:43

Nah én toltam a posztot. :)
Akit érdekel: váltottam vodára. 9 számunk volt - telenornál sikerült végül megszüntetni kettőt, maradt 7. Összehasonlítottam a 3 szolgáltató tarifáit, vodánál úgy néz ki 25 rugót spórolok a 7 számon telenorhoz képest... Valamint a seggem is kinyalták vodánál kötéskor (bár anno a telenornál is 5-6 éve, meglátjuk mi lesz később.... de legalább le lehet ülni, mert van szék:)) Számhordozásból sem volt probléma, minden flottul ment. szóval köszönöm az telenor ügyfélszolgálatnak, hogy jól feldühítettek, mert így nekiálltam számoltam, és havi 25 rugóval beljebb vagyok (ők meg havi átlag 120k-t buktak). Hálás köszönetem! :)

africa 2012.11.14. 05:08:07

Kellően gusztustalan amit a Telenor csinál, de azért az ügyfél is egy hatalmas nagy paraszt, rettentően okosnak hiszi magát és gusztustalanul fellengzős a stílusa. Zsák a foltját tipikus esete.

Egyéves Önkéntes 2012.11.14. 06:53:37

@Xezs: Hát nem, egy kivátelt ismerek, de az se focista! :)
@atpijkamo: Értem én, pont ezért szánalmas.

helianthus 2012.11.14. 07:41:44

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: igazából nem ám. Csak pojén volt! De a tacsikölykök cukkerek, pláne 50 egy szobában. :)

Egyéves Önkéntes 2012.11.14. 07:45:26

@helianthus: micsoda??, Nincs is otthon 23 csivavád? Csak félrevezettél, és igaziból 35 van? :)

helianthus 2012.11.14. 08:01:01

@Egyéves Önkéntes: nem úgy volt! Van otthon 23 de pitbull, terrier! Meglátogatod őket? Olyan éhesek mostanában....

Egyéves Önkéntes 2012.11.14. 08:06:29

@helianthus: nem ízlenék nekik, mert teli vagyok piercinggel.

helianthus 2012.11.14. 08:44:30

@Egyéves Önkéntes: nem baj, előtte belehengergetnek majd a mágneses takarójukba....

Egyéves Önkéntes 2012.11.14. 09:47:22

@helianthus: egyébként is, soha még ilyen romantikusan lány nem hívott meg magához :D

helianthus 2012.11.14. 09:50:17

@Egyéves Önkéntes: na végre, hogy észrevetted a célzást! (nagyot fúj és megtörli a homlokát) Bár azért, ha valami nem lesz a kedvemre való, UTÁNA azért lehet tényleg megetetlek velük. ;) Remélem jól tudsz stresszhelyzetben teljesíteni...

Egyéves Önkéntes 2012.11.14. 10:08:12

@helianthus: rosszul reméled, de ez maradjon köztünk :)

Harlequin 2012.11.14. 11:17:06

Azért Laci is ritka nagy köcsög. Igazi elrettentő példa.

helianthus 2012.11.14. 11:45:51

@Egyéves Önkéntes: juuujjjj!!!! De édestündér! Kitettem háttérnek, köszi, puszi!

helianthus 2012.11.14. 12:40:41

@vénszivar: nem, még csak a Hanukánál járunk, tedd el a tojásaidat!

vénszivar 2012.11.14. 12:50:45

@helianthus: Hová ? A speijzba ? A fotón lévők időt állóak ?!:) ELÉGGÉ GICCCESSS öszkép! :P

Alpannonia.at 2012.11.16. 14:58:00

Telenor előfizetés megszüntetése , egyszerű modon történik, saját készülékéről , vagy másik telenor készülékről (számról is kezdeményezhető), pl , szerződés lemondása , szám kikapcsoltatása : Telenor ügyfélszolgálat : 1220 majd 9 és utána mégegyszer 9 -es gomb.Várnyi a kezelőre , addig szinfónikusok dallamaira még egy jót dúdónyi . (kezelőt nehezen kapnyi mert sokan akarnak telenortú megszabadúnyi )Ügyfélkódot bemondanyi majd előadnyi miért lemondanyi :) elbeszélgetés közben többször önnek feltennyi kérdést miért nem maradnyi ?.... Tunnyi NEMET mondanyi ozt végeznyi telefonszámlátú megmenekűnyi , ozt nyugodtan tunnyi alunnyi , nem ámodnyi telenor szellemkkel hadakoznyi :D

www.A1.net hő átmennyi ozt sok ingyen SMS-t kűdenyi ,életed végéik nyugodtnak maradnyi :)

Alpannonia.at 2012.11.16. 18:19:41

@Xezs: codálkozol ? Ezt a telenor lemondást én is így xoptam be csak sok km-ert utaztam egy madjar telenor ügyfélirodában felkapcsolták az elmémet madjar eljárásról :D :D Aztán nyomtak a kezembe egy papírt amire felvetették nekem mint szefós-nak hogyan kell lelépni angolosan (magyarbalfék NMHH-tal előírásai alapján) a Telenortól :D szóval 1220 majd 9 és még egy 9-s :D ha meg nem változott de kitudja azóta ... OrbánSzélesKayaDugisztánban minden lehetséges :D Kiváncsiak voltak a hangomra :) Ehhez hasonló dolgokat olyan országokban tesznek ahol nagy a félelem :D

Xezs 2012.11.17. 00:37:10

@Alpannonia.at: Nem érted, elmagyarázom: kurvára nem értem miről zagyválsz, az írásod kb. olyan mint egy szellemi fogyatékosé. Egyszerűen nem lehet kihámozni hogy mit akarsz, a helyesírásod meg pocsék.

Hagyjuk, nem akarom tudni az okát, felejtsd el hogy válaszoltam.

Xezs 2012.11.17. 00:38:54

De Orbánt szidni bezzeg tudod. Nem komám nekem, félre ne érts, de mi lenne, ha az Orbán szidására fordított időt inkább nyelvtankönyv forgatásával töltenéd? Ja, hogy azzal már munka van, mi?

Alpannonia.at 2012.11.17. 12:55:22

Ha nekem szolt semmi bajom az Orbannal,(-tokkal) valamelyik keleteuropai orszag miniszterelnöke ? :D

vénszivar 2012.11.17. 13:26:18

@Alpannonia.at: Ez gyanús, nagyon gyanús ! S véleményem szerint ez nem normális !!! Te lengyel lehetsz......:)

Alpannonia.at 2012.11.17. 13:33:54

@vénszivar: Meg pär nap es leszek en mongol meg cigäny meg zsido is :D eppen mire keresztelnek majd :D Elsö körben szellemi fogyatekos , de aki megis a telenortol le akar lepni mondom 1220 . 9 menü. majd megont a 9 menüpont. Porult jart telenorosoknak egy szellemi fogyatekostol :D

vénszivar 2012.11.17. 13:38:49

@Alpannonia.at: Miért, mi lesz pár nap múlva ? Szerintem jobb az ilyenen minél előbb túl jutni. Mi a bajod a cigókkal ? A többit még úgy ahogy értem.

Alpannonia.at 2012.11.17. 14:07:44

@vénszivar: Az ilyen beszelgetesekben elöbb utobb elöjön hogy te cigany vagy meg zsido , nekem semmi bajom sem a cigokkal sem a törökkel sem az albannal , sem a horvattal sem a szlovennel , sem az osztrakkal es igy tovabb ..mar a telenorral sem :D

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.11.20. 02:00:51

Én csak azt nem értem, hogy miért problémázott azon a posztoló, hogy nem biztonságos a kód, ha utána úgyis megszüntette volna a hozzá tartozó előfizetést?

Leskin 2012.11.20. 10:29:31

@Peti817172M: Mivel a teljes flottra vonatkozó a jelszó, én pedig a flottából csak két számot akartam megszüntetni.

Viszont körbekérdeztem, ismerőseim körében a "titkos" jelszót ott és akkor az ügyintéző állítja be, és vagy 1111 vagy 1234 ...Sokan nem változtatják meg. Lehet próbálkozni az ellenségeinknél lemondani a számukat, tesztelve, hogy ez a kettő vajon él e - jó esélyel ki lehet baszni valakivel, mert eléggé ez a két jelszó a jellemző :)

Xezs 2012.11.20. 17:28:10

@Leskin: Egy valamirevaló rendszer egy ilyen számsor bevitelekor kiröhögné az ügyintézőt, tarkónvágná, majd felszólítaná valami normális számsor bevitelére.

Ez így amit leírsz konkrétan egy információbiztonsági vicc.
süti beállítások módosítása