Tékozló Homár

Vámkezelési térgörbületbe ragadt a csomag

2012.11.15. 17:24 | jackyll | 931 komment

Gábor csomagja egy hónapja lebeg a Magyar Posta és a Vámhivatal között:

2012. Október 2-án az USA-ból feladtak egy csomagot. Magyar Posta október 9-én átvette vámkezelésre. Elküldtem nekik a csomag számláját, hogy vámoltathassák. A mai napig nem érkezett meg a csomag. Többféle információt lehetett a nyomkövető kód alapján (mellékelve a levél alján), illetve a postai dolgozók és telefonos ügyfélszolgálati személyek alapján kapni, de leginkább ígérgetnek, nem tudnak segíteni, újabb telefonszámot adnak, türelemre kérnek. A követési információ alapján járt kint a postás a csomaggal, azonban nem csöngettek és nem is hagytak üzenetet. Elmondásiak szerint a csomag a nemzetközi kicserélő és a BCSKÜ 1. sz. bázis között ingázik.

Szeretnék panaszt tenni, mert a Magyar Posta bizonyos munkatársai nem végzik megfelelően a munkájukat. Az utánajárás, telefonhívások, -amelyekre bizony akár fél órát is vár az ember, mire felveszik- időt pénz és energiát vesznek el. Ezenfelül a csomag állagára és tartalmára is kíváncsi vagyok, hogy minden része épen megtalálható lesz benne.

Véleménye szerint milyen módon lehet a leghatékonyabban az ügy végére járni, hol-milyen módon érdemes panaszt tenni? Amellett, hogy a Magyar Posta és a Vám szolgáltatásai nem működnek a kor elvárásainak megfelelően, kiválóan alkalmasak arra, hogy szolgáltatásuk színvonalával az ország megítélését még jobban aláássák.

Alább látható a nyomkövetési információ a Magyar Posta részéről, alatta a USPS(Amerikai Posta) részéről:

Magyar Posta

2012.10.02
07:54
Küldemény információ:
Küldemény felvéve / Item accepted

2012.10.04
15:21 USSFOA(UNITED STATES
Küldemény információ:
Célországba elküldve / Item sent abroad

2012.10.04
15:21 USSFOA(UNITED STATES
Küldemény információ:
Indító kicserélő hivatalba beérkezett / Item in office of exchange

2012.10.05
14:55 USSFOA(UNITED STATES
Küldemény információ:
Célországba elküldve / Item sent abroad

2012.10.07
22:26
Küldemény információ:
Célországba megérkezett / Arrived in the destination country

2012.10.07
23:02
Küldemény információ:
Küldemény vám elé állítva / Item presented to customs

2012.10.07
23:07
Küldemény információ:
Vámkezelésre vár / Waiting customs clearance

2012.10.08
22:00
Küldemény információ:
Postai vámkezelés alatt / Under postal customs procedure

2012.10.29
10:02
Küldemény információ:
Elektronikus vámkezelési dokumentum kész / Electronic customs declaration ready

2012.10.29
10:02
Küldemény információ:
Vámhatározat kiadva / Issue of customs decision

2012.11.05
08:27 BCSKÜ 1. sz. bázis
Küldemény információ:
Kézbesítési kísérlet / Unsuccessful delivery attempt

2012.11.05
08:59 BCSKÜ 1. sz. bázis
Küldemény információ:
Kézbesítési kísérlet / Unsuccessful delivery attempt

2012.11.07
08:50
Küldemény információ:
Vámkezelésre vár / Waiting customs clearance

USPS

Addressee requested later delivery - Item being held at addressee's request
November 05, 2012, 9:27 am
HUNGARY
International Parcels

Customs clearance processing complete
November 05, 2012, 9:22 am
HUNGARY

Arrival at Post Office
November 05, 2012, 7:41 am
HUNGARY

Customs Clearance
October 08, 2012, 2:02 am

Processed Through Sort Facility
October 08, 2012, 1:26 am
HUNGARY

Processed Through Sort Facility
October 04, 2012, 5:21 pm
ISC SAN FRANCISCO (USPS)

Arrived at Sort Facility
October 04, 2012, 5:21 pm
ISC SAN FRANCISCO (USPS)

Dispatched to Sort Facility
October 02, 2012, 2:37 pm
BLAINE, WA 98230

Acceptance
October 02, 2012, 9:54 am
BLAINE, WA 98230

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taurusz 2012.11.15. 17:28:47

Hatékonyan? Egy megfelelő eszközzel felszerelve kell bemenni. Féltéglába csavart vámnyilatkozattal.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.15. 17:45:08

az nem lehet, hogy 30 dollár volt benne meg egy térkép?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.15. 17:46:26

Mert , hogy azt lopják! Biztos kézből tudom!

Rosszindulatú Vászka 2012.11.15. 17:55:55

Esetlge hagymanéni harminc dodója nem lett meg?

Amúgy egy barátom többször járt már úgy, hogy vámcsekket megkapta, csak épp a csomagot lopták el, mire megkaphatta volna.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.15. 17:59:28

"Szeretnék panaszt tenni, mert a Magyar Posta bizonyos munkatársai nem végzik megfelelően a munkájukat. "
Hagyma csatlakozik! Látni rajta, hogy akar :D

Rosszindulatú Vászka 2012.11.15. 18:02:34

@ColT: csak még az kell, hogy szeméjesen befáradjon regisztrálni ugye a Póstára.

Dr Gregory House 2012.11.15. 18:06:11

Magyar Postára külföldi csomagot = kecskére káposztát!

vénszivar 2012.11.15. 18:31:33

Na ! jöhet pofázni az a barom szarházi nagymenő degenerált, ááámerikából, ki évi 30 dolcsit küld annak a jó édes anyjának, ti magyarok meg ellopjátok ! legalább is szerinte. már belebolondult a veszteségbe az a szarrágó hantagép....:))):DDD tán dobjátok össze neki, ti úgy is csípitek a pofáját, hiszen tátott szájjal eszitek minden szavát.:):DDD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.15. 18:53:40

@Rosszindulatú Vászka: Eh! Mondjuk a vámhivatal is ugyanannyit ér, mint a Posta.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.15. 19:03:33

@vénszivar: nono, azért ne általánosíts :) mondjuk inkább úgy, hogy hiánya csak ritkán okoz sokkos állapotot.

vénszivar 2012.11.15. 19:09:50

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: mi van ? ma amnéziásat játszol ? jó pofizol ?! sejtsd, hogy mivel kéne fojtatnom, hiszen ha nekem smafunak kell, hogy legyen, gondolom nektek sem lenne sértő.....:)

2012.11.15. 19:33:52

Vámkezelési térgörbületbe ragadt a csomag

Most egyértelműen balfasság esete forog fenn! De! Az előző posztban belemerültünk az eltűnt, majd előkerült zoknik, csavarok,kesztyűk, rugók estébe, amire nem igazán létezik magyarázat! EMBEREK! Az idő és a tér kezdete és a vége!!!!!!
Érti valaki? Lehet, hogy mi itt bohóckodunk és valakik jókat röhögnek rajtunk? Legyetek jópofák és kommenteljetek, mert lekapcsolják a villanyt, ha unalmasak leszünk! :)

megamenn 2012.11.15. 19:40:30

@cirróka: "Az idő és a tér kezdete és a vége!!!!!!"
Ezt nem vágom, ez hogyisvanez?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.15. 19:43:45

@megamen: olyan mint a futópálya. ugyanott ér véget, ahol kezdődik, lásd még a saját farkába harapó kígyó esetét is.

Megdobbent 2012.11.15. 19:49:42

Egyelore fontolgatjak, hogy megy-e nemmegszoritasra a csomag tartalma vagy sem. Igy kell ezt, minden rendeles magaban hordja az orosz rulett szabalykonyvet.
Egyebkent a kedves panaszos addig nem el at meg igazi borzongast, mig nem ejtettek a csomagjat a DHL-NAV-DHL-NAV magnespalyara :)

2012.11.15. 19:56:48

@ "Az idő és a tér kezdete és a vége!!!!!!"
Ezt nem vágom, ez hogyisvanez?

Én sem baszki! Ezért tettem fel a kérdést! Mikor kezdődött az idő? Hol a tér eleje és a vége? Erre varrjál gombot! Minket eléggé megértési korlátok közé szorított a teremtő!

Ha most sem érted a problémámat, kérlek ne válaszolj! Nincs kedvem egy pszichológussal, vagy más áltudományos elméleti barmokkal vitatkozni! :)

2012.11.15. 20:03:08

@ColT: Nem baj, akkor aludhatok :D

Ha tudsz úgy aludni nyugodtan, hogy egy másik, nem ismert dimenzióból kis manók figyelnek, akkor tessék!! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.15. 20:19:02

@cirróka: Leszarom :D Előbb-utóbb
- megunják
- eret vágnak magukon :D

Szoktam mondani, hogy ha valaki engem kukkol, annak már régen rossz :D

Manyecska 2012.11.15. 20:23:27

@cirróka: az idő arányos a térrel, ami görbe. Mit nem lehet ezen érteni? ha jó az idő a tömeg kimegy a térre etc..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.15. 20:25:05

@Manyecska: Meg már megint elgörbítettétek a teret!!!! most hajtogathatjuk vissza!

Manyecska 2012.11.15. 20:25:46

Naszóval az van, hogy az idősíkok lehetnek akár párhuzamosak is egymás mellett, tehát egyszerre lehetünk több helyen !:D Namost, bizonyos okokból pl. posta:D meggörbül a tér ezért átmehetünk másik terekbe. Vagy kiülünk a szemköpszti térre, egyéni választási lehetőség:))

Manyecska 2012.11.15. 20:30:03

@ColT: különben a jóslást is ezzel magyarázzák, miszerint átlépnek másik idősíkba:O:O valaminek kell lenni mert mivel magyarázod hogy atombiztosan tudok eggyel max. kettővel 3-at, 4-et melléikszelni egy kibasz..tt lottószelvényen??:D:D Most is bementem sok év frusztráció után, kicsit elmélyedtem a másik idősíkba és tessék: egy találatom lett!:)) mer közbe zavartak..

Manyecska 2012.11.15. 20:31:04

Na, itt az idő hogy kimenjek a térre..:D:D..

Manyecska 2012.11.15. 20:35:57

De pl. beszélhetünk Einstein relativitáselméletének egy sarkalatos pontjáról, a vörösfény-eltolódásról. Csak tartok tőle senkit nem érdekel!:))))))

Link Elek 2012.11.15. 20:38:03

a postan ugyis ellopjak, tok felesleg rajtuk keresztul kuldeni

2012.11.15. 20:39:54

@cirróka: Lehet, hogy mi itt bohóckodunk és valakik jókat röhögnek rajtunk? Legyetek jópofák és kommenteljetek, mert lekapcsolják a villanyt, ha unalmasak leszünk! :)

Ez mindenképpen magyarázatra szorul! A lényeg, hogy régebben a Galaktikában (elvont sci fi újság) olvastam egy novellát, amiben megteremtettek egy mesterséges világot azért, hogy tanulmányozhassák szociológialiag az emberiség fejlődését és megjósolhassák a saját világuk alakulását. Meg is alkották egy laboratóriumban, bolygókkal, kölcsönhatásokkal, evolúcióval, de időben gyorsabban. Minden ment analogikusan, dinó korszaktól a világháborúig, viszont utána másképp alakult, elkanyarodott és érdektelen lett abból a szempontból, hogy mi vár rájuk. Le is akarták állítani a kísérletet, mert rengeteg pénzbe került, ugyanis sok energiát fogyasztott a nap, ami táplálta a mesterséges univerzumot. Vége nem lett a történetnek, nem döntöttek semmit, csak feltették a kérdést, hogy mi lesz, ha a napot esetleg nálunk is lekapcsolják....

Manyecska 2012.11.15. 20:41:51

@cirróka: azt imádtam! a Galaktikákat!!!!!
@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: node majd jönnek itt a lányok, főleg a páratlan páros, :D oszt majd megmagyarázzák, én ehhez túl hülye vagyok!! ..

Mylady 2012.11.15. 20:43:11

Kicsit OFF leszek.
Ezt találtam:
www.youtube.com/watch?v=6kftf5YdGkY&feature=related

Büszkén mondom, hogy a 10-ből 9-ről mégcsak nem is hallottam soha :)

2012.11.15. 20:44:18

@Manyecska: az idő arányos a térrel, ami görbe.

Egyenesen, vagy fordítottan? És merre görbül? ( ezt különben nem tudom értelmezni, valószínűleg zsidó áltudományoskodás (hoppá, lesz ma újposzt?) :) )

Manyecska 2012.11.15. 20:45:10

@cirróka: akkor kifingunk. Nem vitás..

2012.11.15. 20:46:00

Na ha valaki még nem nézett őrültnek és aki még mer találkozni velem, az adja meg a számát! :)

Manyecska 2012.11.15. 20:46:20

@cirróka: persze hogy az. De jól hangzik!!:))))))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.15. 20:47:52

@cirróka: megkérdezted az asszonyt????? Engedi?????????????

Manyecska 2012.11.15. 20:48:59

@cirróka: ha meghajlítod a teret, akkor pl. az utazási idő csökken, űrutazás...!

2012.11.15. 20:50:01

@Manyecska: persze hogy az. De jól hangzik!!:))))))

Hangzik! Attól gidó! :)))))

2012.11.15. 20:51:34

@atpijkamo: Jó! Kőbánya Felsőre legyen szíves! :)

Manyecska 2012.11.15. 20:51:39

@cirróka: megyek aludni. Jössz??? :P

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.15. 20:52:48

@cirróka: Erre azt mondom, tök hetes. (Tök az adu.)

England win The Ashes! 2012.11.15. 20:52:55

@Mylady: PLáne, hogy ha jól láttam, a lista csak nyolc filmet tartalmaz. :)

2012.11.15. 20:56:13

@Manyecska: Nem! Ma túlmozgásos vagyok! :)))) Csak lökdösnélek! :P ! :))))

Manyecska 2012.11.15. 20:56:56

Anyám becumizott a mosógépével! zörgött neki centrizéskor, múltkor megsasoltam, kézrátétellel..mondom neki, hátul valami nekiütődik szerintem....ma ott volt Antonovics Antal, asszongya nem szedték ki belőle a kitámasztót amivel szállították!:D:D:D :((( óóómádörfakk!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.15. 20:57:37

@Manyecska: Más dimenziókban és idősíkokban készségesen hiszek, de hogy ezt egy olyan bányarémtől halljam, aki egy telefont nem tud kezelni, azt nehezen :D

Meg ha meghajlítod a teret, akkor nem tudsz egyenest húzni.
Pl. részegek körül is görbül a tér, azért nem tudnak egyenesen menni.

Manyecska 2012.11.15. 20:58:09

@cirróka: nekem tökmindegy, én lefekxem, és általában 10 mp alatt elalszom, ..tőlem..:))))) múltkor a kispárnám a szoba közepén volt... :D ja, mondtam már hogy alvajáró voltam gyerekkoromban?

Manyecska 2012.11.15. 20:59:21

@ColT: jajjhát, a kóklereknek soha nem hiszünk!! /soha mindig rövid í /

England win The Ashes! 2012.11.15. 21:06:58

@Manyecska: Két film két-két jelenettel szerepel a listán. Ha jól láttam.

Manyecska 2012.11.15. 21:10:45

Kék a virág, kék az ég,
Kék a f...om is,
..mi kell még? jó éjt:))

Mylady 2012.11.15. 21:20:29

@Dr Jozef Vengloš: Ezesteben megfordítom: egyet ismerek össz-vissz :)

England win The Ashes! 2012.11.15. 21:31:50

@Mylady: Én egyről hallottam/láttam a plakátját.

Anomalocaris (törölt) 2012.11.15. 21:42:40

Ilyenkor persze posztcunami-.-"

Rosszindulatú Vászka 2012.11.15. 21:46:49

@Manyecska: biztos nem felültöltős. Én azt hallottam, hogy azok tartósabbak és megbízhatóbbak.

2012.11.15. 21:53:13

@Manyecska: Anyám becumizott a mosógépével! zörgött neki centrizéskor,

Erotikus történet! :(

Moonrisevoice 2012.11.15. 21:56:58

Pontosan ugyanígy jártam egy akkortájt USÁból feladott csomaggal. Se értesítés, se könyv. Azóta még egyet küldtek, és az sem érkezett meg.

Hurri Kán 2012.11.15. 21:59:24

Nem jött meg Amerikából a mosógép? Skandallum. :D

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.15. 22:02:46

@Manyecska: Magyarázni könnyű! Felfogni nehéz.
Könnyű olyat magyarázni, amihez senki sem ért...

@Dr Jozef Vengloš: Ha az idő meg a tér görbül, alista is ELTOLÓDHAT, nem?

@Rosszindulatú Vászka: Fordítva. Persze típusfüggő, de én fordítva tudom. Apám árulta + szervizelte (rövid i!) őket.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.15. 22:15:16

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: nekem meg Igi elmagyarázta, neki meg az Anyukája. Mit nyertem?

Mylady 2012.11.15. 22:18:59

@Dr Jozef Vengloš: Én azt az egyet sajnos láttam is. Nem vagyok rá büszke.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.15. 22:32:36

@Rosszindulatú Vászka: Egy családi csomag vízlágyítót! Hiszen az a fosógépszerelők legjobb barátja!

2012.11.15. 22:32:51

@Rosszindulatú Vászka: biztos nem felültöltős. Én azt hallottam, hogy azok tartósabbak és megbízhatóbbak.

És nagyot lehet baszni rajta üzem közben, ha nem ráz!
(Ha ráz, még nagyobbat! )

yuden 2012.11.15. 22:34:58

A mi postásunkra nincs panaszom, sőt egyszer egy bénán csomagolt és sajnos kiömlött oldószeres csomagot is kihozott a zuhogó esőben, és egy rossz szava nem volt, meg is köszöntem neki. (Én kivágtam volna a p*ba. :) )
De..ami a posta épületben folyik szolgáltatás néven, az valami katasztrófa. Múlt héten adtam fel egy csomagot (nem volt 100g) utánvéttel "postakész borítékban". 3 postán 3 különböző árat mondtak, sőt, végül a feladási helyén a 2 különböző ügyintéző is 2 különböző árat adott a feladásra (a weblapjukon +1 verzió).
(Elsőnél kikalkulálták és segítettek a kitöltésben, felhívtam a párom, hogy mennyi, majd mikor újra sorban álltam a feladásra, másik ügyintézőhöz kerültem.)
Ennél a postai dolgozónál adtam fel, akivel közösen ismét végig zongoráztuk, hogy ki a feladó, ki a címzett, és ki kapja a pénzt.
A csomag elment, a címzett megkapta, majd egy hétre rá a postás neki vitte ki a pénzes utalvány, úgy, hogy az ő (címzett) címe felett a párom neve szerepelt.
Telefonos ügyfélszolgálat elérhetetlen, majd 1 óra zenehallgatás után közlik, hogy rosszul töltöttük ki a feladóvevényt. Azt, amit két postással is szándékosan átnézettem (és szerintem is jó volt). De még ha összecserélem is a mezőket, azért a név-cím párosokat csak eltalálom.. :)
Amúgy rendszeresen vásárolunk interneten, és gyakori, hogy kontinenseket 3-4 nap alatt tesz meg a csomag, majd a Budapest - saját címem utat meg 11-14 nap alatt. Elgondolkodtató. :(

Rosszindulatú Vászka 2012.11.15. 22:35:01

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: nem, az ellensége. Hiszen, ah mindenki használná, éhenhalnának. Csaxólok.

@cirróka: tévedsz kérlekszépen, én egy megbízhatóan stabil tudású pohilisztortól tudom, hogy konkrétan a felültöltősek a tartósabbak, az bizonyított tényvalóság. És abból is a régijófélék, amikbe még anyag meg tisztesség.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.15. 22:41:50

@Rosszindulatú Vászka: Barátja, ha forgalmazza azt a sz.rt, ellensége, ha a lerakódást kell vakarászni, mert Adélka úgy volt vele, hogy két tabletta jobb egy tablettánál, de négy az istencsászár. A fosógépnek is.

Sajnos, nem volt lehetőségem egyszerre használni ugyanazon gyártó, azonos kategóriájó elől és felültöltősét. Bosch elöltöltős 12 éve működik Anyucinál, nekem egy Electrolux.
Előtte meg két évtizedig húzta az Energomat (felültöltős).

Ott lesz a kutya elhantolva a minőségnél, nem csupán a kialakításnál.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.15. 22:50:10

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Kifejtettem múltkor, hogy az elöltöltős sztem könnyebben lesz csapágyas, mert ha csak nem paláston csapágyazott, akkor csak hátul tartja egy csapágy... A felültöltős meg két oldalt, ott 2 csapágya veszi fel a terhelést.
De igazából mindből van jó - csak a jó nem mind a drága, meg ilyesmik.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.15. 22:57:57

@ColT: Oszt a sok sz.rból az elektronyika húnyik ki, hamarabb, mint a csapágyak. Valahogy a khm, nem túl jó minőségű példányok inkább panelhibásak, mint csapágyasak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.15. 23:02:12

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: "@ColT: Oszt a sok sz.rból az elektronyika húnyik ki"

A jobb mosógépek elöltöltősek. Nemtom miért. A mostanit 5 éve vettem használtan, naponta nyúzzuk, semmi baja. Nem szart kell venni, az a titok.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.15. 23:02:22

@ColT: Paláston csapágyazott nem sok lehet a háztartásokban.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.15. 23:02:53

Próbálkozhattok, de az az Igasság, hogy nem tudtok megingatni.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.15. 23:04:24

@atpijkamo: De ha azt hirdetik! :)
@Rosszindulatú Vászka: Mondjuk, megemlíthetnék pár prémium (minőségi)kategóriás felültöltőst. ha lenne.;)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.15. 23:07:35

@Rosszindulatú Vászka: Van, de csak keverőtárcsásból, meg a hozzávaló helyváltoztató centrifuga.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.15. 23:17:43

@Rosszindulatú Vászka: Alig van már magyar (vagy legalább itt készülő) termék. :(

Rosszindulatú Vászka 2012.11.15. 23:20:37

Mi is lenne veletek Igi nélkül :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.15. 23:36:31

@Mylady: Na, elmész te...
Hogy lehet Zalatnayt linkelni késő este?
Most nem merek elaludni.

Manyecska 2012.11.16. 06:53:29

@cirróka: ha erotikus történetet akarx nem itt kéne keresgélni :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.16. 07:50:33

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Hát nem.

Különben a halálokok között a csapágyazás is előkelő helyen szerepel :)

Illetve az is kérdés, mi hal meg az elektronyikban? Mert mákos esetben az is javítható.
Mondjuk az 1000 állásos programkapcsoló nem, de akadhatnak olyan dolgok, amik igen.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 07:53:11

@ColT: mer a gazdaság attól pörög, ha elromoolik a mosógép ás újat köll venni. Ezt eddig én senem tudtam, nemrég tanultam.

Egyéves Önkéntes 2012.11.16. 07:55:33

@Rosszindulatú Vászka: idenézz Vászka, mit találtam:

Melville: Moby Dick

Though true cylinders without--within, the
villanous green goggling glasses deceitfully tapered downwards to a cheating bottom.

Bár kívül valóságos cilinderek - belül a tolvaj zöld, vastag húsú poharak ravaszul elkeskenyednek lefelé, egész a csalárd fenékig.

Szerintem itt a cilinder sokkal inkább henger, mert hát pont arról van szó, hogy csalóka a pohár.

Manyecska 2012.11.16. 07:56:27

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: na persze, de művészet úgy leírni hogy ne tűnjek még hülyébbnek!:)))
@Rosszindulatú Vászka: ja, asszonták az aszály miatt termeltek kevesebbet. Nade már évtizedek óta vajúdnak pl. öntözőcsatornák miatt..azzal mi a helyzet?:(( Pff.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 07:58:06

@Egyéves Önkéntes: ez híres könyv, láttam a tévébe, hogy Jean Luc Pickard kapitány is olvasta.

@Manyecska: a hun mezőgazdaság ősi ellensége a időjárás.

Egyéves Önkéntes 2012.11.16. 08:00:30

@Rosszindulatú Vászka: igen, de ez a baki az egész estémre rányomta a bélyeget. (it pushed the stamp to my evening) :)

Manyecska 2012.11.16. 08:01:29

@atpijkamo: asszonta antonovicsantal anyámnak sokat lehet rontani rajta az adagolótálca tisztántartásának hiánya által, mert a víz összevissza kezd folyni az esetben ha eltömi a lukakat a redva, oszt folyik mindenhová!! Oszt rozsdásodás garantált. meg az a és p betűs mosóporokat ajánjja melegen, más nem köll bele, szerinte.

Manyecska 2012.11.16. 08:02:43

@Rosszindulatú Vászka: jó, de akkor termesszünk banánt!! Vagy esős időszakban rizst, ne a könnyű árpa, könnyű rozs..izé..van egy ilyen hun dal..:)))

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 08:03:30

@Egyéves Önkéntes: a cilinder nem feltétlen henger és a magassága is változatos, sőt a színe is csak később lett a vámpíros fekete. Sztem emiatt nyugodtan aludhatunk.

Egyéves Önkéntes 2012.11.16. 08:06:09

@Rosszindulatú Vászka: hát nem vágod? itt nem cilindernek kellett volna fordítani, hanem hengeres
azaz a pohár kívül hengeres, de belül kúpos, ergo a usert átveri a kocsmáros.
persze akkor még nem volt homár, de nekünk, - az utókornak- rendbe kell tenni ezt az ügyet!

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 08:07:57

@Manyecska: meg tenyésszünk sáskát, állítólag pirítva delikát.

@Egyéves Önkéntes: jahogy Leiter Jakab. Hát most így reggel még nem tünt fel, de a szeszmennyiség ellopása így is vérlázító hazaárulkásnak tünik. Borzongok!

Manyecska 2012.11.16. 08:10:47

Asszongyák a rádióba találkozott a Bence nevelőapja a gyerekgyilkossal a rendelőbe oszt majdnem leverte, kimentek a rendőrök. Van isten!! A csaj meg vallott!
:((

lazarjozsef75 2012.11.16. 08:12:35

Ha ez már a hétvégi, akkor kezdjünk sürgősen rubintrékázni, mer' ki kell tartson a téma hétfőig...

Manyecska 2012.11.16. 08:14:03

@lazarjozsef75: répázni?:) én megyek bótba. aztán munka!)

lazarjozsef75 2012.11.16. 08:14:53

@Manyecska: még nincs kilenc óra, nem fogsz kétdekásat kapni...

Egyéves Önkéntes 2012.11.16. 08:16:22

@Rosszindulatú Vászka: ez egy homáros ÉS Leiter Jakabos sztori egyben. igazi csemege! :D

Manyecska 2012.11.16. 08:18:01

@lazarjozsef75: mér te most ott nyomorogsz az ajtó előtt?:)@Egyéves Önkéntes: hát még a leiter laurás..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.16. 08:18:16

@Rosszindulatú Vászka: Természetesen, de okos ember áthidalja a problémákat.

@Manyecska: Én a rendőrök helyében pont nem vettem volna észre ;)

Manyecska 2012.11.16. 08:19:43

Hook kapitány papagája négyszer olyan magas, mint Pán Péter papagája. Roger matróz
papagája fele olyan magas, mint Hook kapitány papagája. A három papagáj magasságának
összege 105 cm.
a) Kinek a papagája a legalacsonyabb? ..................................................................................
b) Hányszor olyan magas Roger matróz papagája, mint Pán Péter papagája? .......................
c) Hány centiméter magas Hook kapitány papagája?

Jó munkát, sziasztok:))).

/felvételi feladatsor, hálisten nem nekünk../

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 08:20:02

@Egyéves Önkéntes: jé, télleg. Remek fogás :)

@Manyecska: ha ez neked öröm, akkor csaxólok, hogy a gyerekgyilkosok meg nemi erőszakozók a börtönhierarchia legajján vannak. Monnyuk az külön cihológiai tanmese, mekkora fles amikor a köztörvényes bünözőből kibukik az erkölcsi mérce szerinti igazságot osztó emberállat.

Manyecska 2012.11.16. 08:21:07

@ColT: a rokonok fogták le:( gondolhatod..

Szenthomárság 2012.11.16. 08:21:40

@Manyecska: Ezt nem teljesen értem.
Az előzetesben lévő gyilkos szólt, hogy ugyan, ő szívesen kiugrana az esztékába, és erre mondták neki, hogy na jó, de jól viselkedjen és ebédre érjen vissza?
Vagy hogyan találkozhatott a nevelőapával rendőr nélkül?

Manyecska 2012.11.16. 08:22:31

@Rosszindulatú Vászka: állítólag már "várják" őket odabenn. garantált a falcolás, ja! Te is rendőr vagy, nahát!!?

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 08:23:43

@Manyecska: dehogy, csak trokhár. De igyexek!

Manyecska 2012.11.16. 08:23:46

@Szenthomárság: talán nem volt elég egy rendőr mellé..megesik ez..a borsban tájékozódhacc erről, napersze tudom..:)

Szenthomárság 2012.11.16. 08:35:34

@Manyecska: hová felvételi ez?
hook= 4* Péter
Roger = 0,5*Hook
Hook+roger+Péter=105

behelyettesítve:
4*peter+2*peter+peter=105 cm
7*peter=105 cm
peter = 15 cm

azaz,
Péter papagája: 15 cm
hook papagája 4*15 cm = 60 cm
roger papagája = 30 cm
összesen: 105 cm

lazarjozsef75 2012.11.16. 08:36:35

@Manyecska: "Ekkor ismerte be, hogy ott volt Sántoson, amikor a kisfiút brutális kegyetlenséggel megölték, majd élve eltemették." vagy ez volt?

Szenthomárság 2012.11.16. 08:37:30

@Manyecska: hát egyrészt, ha a Bors írta, akkor tuti így volt :)
másrészt ez a faszi kezd nagyon ellenszenves lenni nekem, mert szerepelni akar minden áron, még a halott nevelt fia emléke árán is.

helianthus 2012.11.16. 08:42:10

@Szenthomárság: itt most minden betűddel egyetértek! +1

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.16. 08:42:38

mi az hogy ki engedik a rádióba??????????????????

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.16. 08:53:08

@Manyecska: Legalább van valódi igazságszolgáltatás, még akkor is, ha @Rosszindulatú Vászka: -nak igaza van a flessel.

@Szenthomárság: Igen, kíváncsi lennék, mi lenne, ha a sajátja lett volna.
Celebország b+

Manyecska 2012.11.16. 08:56:14

@Szenthomárság: gondolom a nyakára járnak az élősködők:(((

Manyecska 2012.11.16. 08:57:15

..:)
Rájöttem a lilahagyma illatát a heidiklum-shine illat tökkkéletesen semlegesíti!!:))

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.16. 09:00:48

Tényleg muszáj ezt a szegény srácot nekünk itt napirenden tartani?

Manyecska 2012.11.16. 09:02:01

@Szenthomárság: nem tudom, meg nem keresem már, gimibe!!

Egyéves Önkéntes 2012.11.16. 09:06:01

@Manyecska: jóhogynem a NASA-hoz
kell a megoldáshoz a négy alapműveletből három :)

Itt az én feladványom:

Hook kapitány csivavája négyszer olyan magas, mint Pán Péter csivavája. Roger matróz
csivavája fele olyan magas, mint Hook kapitány csivavája. A három csivava magasságának
összege 105 cm.
a) Kinek a csivavája a legalacsonyabb?
b) Hányszor olyan magas Roger matróz csivavája, mint Pán Péter csivavája?
c) Hány centiméter magas Hook kapitány csivavája?

Manyecska 2012.11.16. 09:08:59

@agresszív kismalac: egyáltalán, meg se kellett volna történnie!:((( @Egyéves Önkéntes: asszem a nyolcosztályos gimibe volt ez felvételi, tehát a negyedikeseknek /??/ :)...illetve hányszor fosta le a galamb Hook kapitány csivaváját???

copyRight 2012.11.16. 09:13:22

@Manyecska: ez a mondat hogy?
"amikor a kisfiút brutális kegyetlenséggel megölték, majd élve eltemették"

Szenthomárság 2012.11.16. 09:16:22

@Manyecska: vágom!

Mondjuk a feladat eléég nem NER kompatibilis. Mik ez ezek a gyarmatosító nevek már?

Igaz magyar így ad fel rejtvényt:

Szanyi kapitány turulja négyszer olyan magas, mint Szíjjártó Péter turulja. Lázár matróz
turulja fele olyan magas, mint Szanyi kapitány turulja. A három turul magasságának
összege 105 cm.
a) Kinek a turulja a legalacsonyabb?
b) Hányszor olyan magas Lázár matróz turulja, mint Szíjjártó Péter turulja?
c) Hány centiméter magas Szanyi kapitány turulja?

2012.11.16. 09:27:22

@Szenthomárság: hát egyrészt, ha a Bors írta, akkor tuti így volt :)

Naná! Szolid, mértéktartó sajtótermék. Ha nem lenne, mégis honnan tudnád meg a legfrissebb híreket K. Tündéről és G. Győzőről, hogy L. Claudia fogyásáról ne is beszéljünk!

Szenthomárság 2012.11.16. 09:30:15

@cirróka: lehet ezeket szidni, meg az rtl-t, de sajnos az emberek döntő többségének ez a szint.
sokkal több embert érdekel, hogy ki dugta meg a való világos ribancot, mint az, hogy mit jelent a szerződése alján az árfolyamkockázat szó

2012.11.16. 09:36:11

@Szenthomárság: Hát van rájuk igény, az biztos!

England win The Ashes! 2012.11.16. 09:48:21

@Rosszindulatú Vászka: Abban ugye az is poénos, hogy pár évvel később Patrick Stewart játszotta Ahab kapitányt.

2012.11.16. 09:50:12

@Szenthomárság: sokkal több embert érdekel, hogy ki dugta meg a való világos ribancot,

De ha nem érdekel, akkor is megtudod, mert a csapból is ez folyik. Például én tudom, hogy van egy Kapocs Zsóka nevű csaj, de ha agyonütnek sem mondom meg, hogy színésznő, énekes, vagy mi a facom. A Kiszel Tüncit mondjuk tudom, az hivatásos hülye.

Atörökk 2012.11.16. 09:52:06

"Magyar Posta és a Vám"
mijaza Vám??? A Magyar Postát még csak-csak tudom...

2012.11.16. 09:56:00

@atörökk: "Magyar Posta és a Vám"
mijaza Vám??? A Magyar Postát még csak-csak tudom..

A VÁM az ahol basztatnak ha tíznél több alsógatya van nálad, mert az kereskedelmi mennyiség, viszont ha papíron kiviszel egymillió tonna búzát és visszaigényeled rá az áfát akkor nincs semmi baj! :)

Atörökk 2012.11.16. 09:57:26

@cirróka:
Mi van akkor, ha egymillió alsógatyát viszek ki papíron? :D

2012.11.16. 09:59:34

@atörökk: Akkor mindenkinek ki fog lógni a fasza, mert nem marad alsógatya az országban! :P

Szenthomárság 2012.11.16. 10:05:22

@cirróka: én például orosz klasszikusokat olvasok esténként, azokban egy szó sem esik kiszel tündéről :P

helianthus 2012.11.16. 10:07:28

@Szenthomárság: nem, nem! Egyetértésért nem jár kép. Egyébként örülök, hogy kértél te is, csöppet szomorú voltam, hogy te nem is szeretnél rólam képet. Milyen képet ne küldjek? Bikiniset, vagy olyat, amin csúnya van? ;)

2012.11.16. 10:09:30

@Szenthomárság: én például orosz klasszikusokat olvasok esténként, azokban egy szó sem esik kiszel tündéről :P

Akkor azért nem vagy naprakész! Miről beszélgetsz a veled szemben ülő öregasszonnyal a villamoson?:)

Martinicske 2012.11.16. 10:10:48

Nem tudom hogy fog így piaci szereplőként működni a posta.

Náluk ha valami nincs meg időre, akkor természetes, hogy az ügyfél várjon csak. A csomagkövetés nyomorúságos. Panaszkodni felesleges, lepereg róluk.

Szerintem a vatera tartja el a postát az utóbbi években, azzal hogy emberek százezrei küldözgetnek termékeket levél gyanánt...

helianthus 2012.11.16. 10:11:10

@Szenthomárság: és megint egytértek, még ilyet! Én sem veszem be, hogy 1. err van csak igény, 2. ha mégis igen, akkor is csak ilyet kell mutatni a tévében.
Egyrészt ez jó szöveg a sz.r színvonaltalan műsorok mellé, hogy erre van igény, ja persze, mivel csak ilyet adnak, jó hogy ezt nézi mindenki.
Másrészt amíg nem mutatunk alternatívát nem is lesz igény másra.

2012.11.16. 10:20:02

@helianthus: Egyrészt ez jó szöveg a sz.r színvonaltalan műsorok mellé, hogy erre van igény,

Akkor ezt figyeld!

két könyv kerül piacra Hajdú Péterről. Az egyikben – amire a műsorvezető roppant büszke – a tévés szakma kiválóságai méltatják munkásságát.www.nlcafe.hu/sztarok/20121116/hajdu-peter-botranykonyv-domsodi-gabor/

opati666 2012.11.16. 10:23:19

@yuden: 100 grammos küldeményt miért csomagként adsz fel?? Elsőbbségi levélkén jó eséllyel másnap célbaérne!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.16. 10:26:50

@helianthus: Mutatnak. Vagy nálad csak az RTL/TV2, ill. kapcsolt részei fogható? Arról nem is beszélve, hogy állítólag a tévén/bulvárújságokon kívül is van élet.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.16. 10:27:11

@cirróka: Hajdú egy manipulatív seggdugasz-szar. Értem én, hogy bulvárosra kell alakítani minden szóstreamet, mit a levegőben elkap, de teszi ezt olyan infantilis, átlátszó és gagyi módon, hogy szerintem az még a célközönség agyilag legalsóbb szegmenseit képviselőknek is ordít, miszerint ez átteccő, a vendég kurváranemaztmondja, amit egy taktussal később, 180 fockval(°) elforgatva vissza akar tuszakolni a szájába ez a szerencsétlen. 1x már volt szó róla, hogy vége. Az egésznek. Most akkor mégse? Mi amőgy sztárok vagyunk, csak szólok.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.16. 10:28:56

@agresszív kismalac: ez még nem bizonyított hitelt érdemlően. Bizonyítsd! Érvelj. Lékelj (koponyákat, ha kell).

2012.11.16. 10:29:41

@Kellemes Zérókomponista: Nézd meg a startlap főcímeit! Tragikus!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.16. 10:30:25

@cirróka: Azért érdekelne, kik azok az ún. kiválóságok, akik ezt az idiótát méltatják.

Szenthomárság 2012.11.16. 10:33:00

@agresszív kismalac: natürlich! :)

@helianthus: bikiniset ne küldjél, ebből az következik, hogy a másikat küldheted!
na most bekerítettelek a páratlan logikámmal!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.16. 10:33:02

@Kellemes Zérókomponista: Nem bizonyítok semmit. Mindenki olyan életet él, amilyet akar. Akinek a Bors a napi betevője... nos, az is ember valahol.

Szenthomárság 2012.11.16. 10:34:40

@cirróka: nálunk vidéken (tudod, ahonnan a krumpli is jön, meg a teszkós kamionok) nincs villamos.
:)

2012.11.16. 10:39:13

Ezt nézzétek meg! Az eleje egy kicsit gyenge, de aztán mond egy két igen érdekes dolgot!
kuruc.info/r/34/102968/

England win The Ashes! 2012.11.16. 10:39:47

@helianthus: "Egyébként örülök, hogy kértél te is, csöppet szomorú voltam, hogy te nem is szeretnél rólam képet."

Látom, még nem érted. :)

A Spanyol Inkvizíció 2012.11.16. 10:40:45

Arról nem is beszélve, hogy az emberek igen nagy hányada zombiként követ egy ilyen embert:

kep.index.hu/1/0/351/3517/35174/3517434_795de292cb49d8b3aae77536fe444432_wm.jpg

továbbá Borsot olvas, de felnőtt emberként nem tudja kiszámolni a negyedikeseknek feladott példát, hogy melyik kalóznak a legmagasabb a papagája.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.16. 10:41:40

@cirróka: Ki vásárol olyan könyvet, amiben különböző emberek Hajdú Pétert méltatják?
Ez itt a kérdés.

England win The Ashes! 2012.11.16. 10:44:54

@A Spanyol Inkvizíció: "de felnőtt emberként nem tudja kiszámolni a negyedikeseknek feladott példát, hogy melyik kalóznak a legmagasabb a papagája."

Mert számára így nem volt értelme. Ha úgy szólt volna, hogy kinek a leghosszabb a bréje, azt értette volna.

Igaz, Manyecs? ;)

Manyecska 2012.11.16. 10:55:37

@Dr Jozef Vengloš: kapd be a faxomat. Neked tipikus kispénisz-komplexusod van, lejött már rég, legalábbis ugye számomra!

helianthus 2012.11.16. 10:57:21

@agresszív kismalac: azt gondolom te nem értesz engem. :)

@Dr Jozef Vengloš: szerintem te sem.

Ma ilyen meg nem értett napom van. Úgy érzem magam, mint az elefántember, állandóan bizonygatnom kell(ene).
:D
De most nincs kedvem/erőm.
Puszi mindenkinek mentem Borsot olvasni...

2012.11.16. 11:03:46

@Manyecska: tipikus kispénisz-komplexus

Az milyen? :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.16. 11:07:56

@helianthus: Ismered a viccet, amelyikben a figura száguld szembe az autópályán, és hallgatja a rádiót?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.16. 11:08:08

Mivan, mivan? Címlapos lett a homár, hogy gyűlnek a zidijóták?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.16. 11:11:13

azt szeretném kérdezni, hoyg nézi e valaki a Terápia cimű sorozatot? milyen? érdemes let..izé , szóval tudjátok.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 11:11:54

Kispénisz kolmlex betegsegg nagy veszájes, durva tüneteket képes prodkálni. Csaxólok.

www.youtube.com/watch?v=QMSWRT6ynhs

FIGYELMEZTETÉS!
ugyan AHAVIK, de mégiscsak NSFW!

Kiknek béle gyönge, neklikk!

Én szóltam.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.16. 11:13:18

@Szenthomárság: "mit jelent a szerződése alján az árfolyamkockázat szó"

Szeretnám ezerszerre leszögezni, hogy az árfolyamkockázaton kívül a CDS-felár is játszik kb. ugyanakkora súllyal. És az utóbbiról 2008 előtt sem az MNB, sem a PSZÁF nem tudott.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.16. 11:15:09

@cirróka: Azt elültöltős és - tapasztalatból tudom - "hagyományos", azaz tárcsás mosógépen is lehet. Sőt!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.16. 11:16:48

@Manyecska: De nagyon is érdekel. A világ legnagyobb kérdése, hogy hogyan lehetséges, hogy a világegyetem gyorsulva tágul. (Mármint csak az élet keletkezésének rejtélye után.)

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Mi?

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 11:21:04

@cirróka: nem szinpatikus, ám elviselhetetlenül modoros.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.16. 11:21:42

@ColT: Az elöltöltősben is két csapágy tartja a dob tengelyét, csak elég közel vannak egymáshoz.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.16. 11:22:50

@atpijkamo: "vörösfény-eltolódás" Először még látszólag zöldesben fluoreszkáltak...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.16. 11:28:58

@cirróka: B+! Majd' öt percig bírtam, de utána meuzntam a buzulmán stílusú semmitmondó nyekergést. Miről lenne szó? Megalakult a Jobbik meleg tagozata?

2012.11.16. 11:31:01

@Rosszindulatú Vászka: Nem az előadásmód miatt ajánlottam a figyelmetekbe!

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 11:32:57

@cirróka: nem is az a legnagyobb baj vele. Sztem.

2012.11.16. 11:33:27

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: 10. perctől jó, de az elején van egysmás, ami miatt nem jó a közepéről nézni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.16. 11:37:48

@cirróka: Ne kínozz! Foglald össze egy-két magyarbálinti mondatban!

2012.11.16. 11:38:42

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: @Rosszindulatú Vászka:

Meglátásom szerint egy partvonalon kívül került, sértett ember nyűglődése, de van benne egypár érdemleges tudnivaló.

Manyecska 2012.11.16. 11:39:41

@A Spanyol Inkvizíció: ha rám céloztál kutyulimutyuli, akkó ez azt jelenti nem tucc olvasni: ugyanis nem olvasok borst hanem a rádióban hivatkoztak ama becses lapra!:)@cirróka: hagyd Imre:))

2012.11.16. 11:40:29

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Foglald össze egy-két magyarbálinti mondatban!

Még neked sem fogok fél oldalt gépelni! Nézd meg, ha nem akkor slussz!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.16. 11:45:01

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ja.

Különben vöröseltolódás magyarul. A "fordítók" meg elmehetnek a fenébe. Haliskola. Futópálya. Túlkönyvelés. ...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.16. 11:46:10

@cirróka: Éspedig? (A magyarbálinti bővített mondat max 5 szóból áll. )

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 11:49:57

@cirróka: egy saját fészkébe szaró, nem profin viselkedő médiamunkás "nyüglődése".

Én kérek elnézést, ha rám nem hatott relevációval a megannyi sok kis titok.

Az ellembe kifejezetten visszataszító, ahogy arcoskodik azokkal a szereplőkkel, akikből él ugye, meg akik a "munkadarabjai", nemhogy nem elegáns, de kifejezetten ojan tótkocsmás bölcsészbuzis, póverkedős az az attitüd.

Már volt és elnézést, hogy ismétlem magam, de az a véleményem, hogy aki így viselkedeik pl. a Tüncivel, az nem a művésznőt alázza, hanem magáról állít ki egy elég zsíros mentálszegénységi bizonyítványt és rá nézve ciki a dolog eléggé. És még annyira se vicces, mint a fingós tréfák. Meg szóvicceskedni úgyul a Cini nénivel nemhogy nem profi, de eléggé pronyó dolog, az ember, mármint az ember,teccikérteni, munkahejen úgy nem viselkedik. Nem profi. Még akkor se, ha neki az a magánvéleménye, amit meg nem illik így világgá kürtölni, mert nem csak nem elegáns, hanem magára nézve is méltatlan.

Hát ezt így látom én.

Még egy gondolat: senki sem gondolja azt, hogy a kertévé minőségi szórakoztatást ad, de eléggé zsenánt a fogyasztóit - akik őt is etetik - ennyire lebnézni.

2012.11.16. 11:57:18

@Rosszindulatú Vászka: Na most az a helyzet, hogy pont nem a Tüncis, Cinis rész miatt ajánlottam, az ragadott meg a legkevésbé. Egyébként mint jeleztem volt, a 10. perc után lett érdekes számomra a könyvíró történet, és az egyéb "műhelytitkok miatt. Bár azt hozzá kell tennem hogy sem celebkönyvet nem vennék, sem a főzős műsort nem néztem egy két véletlentől eltekintve.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 11:57:45

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: outszájder volt TV show-s médiamunkás menőzik. De dulván ám.

Manyecska 2012.11.16. 11:58:55

Hol tartotok?:) ez a Tamás marhára ráér mostanában:))!..:O azt hittem ráájulok a billentyűzetre közben!!

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 12:00:48

@cirróka: nu, attól se lettünk okosabbak, de ugye hamár nem tudsz elszakadni a dalnoktól, ottan meg a jómagyar másnak faszával verni a csalántot fennforgása tényáll. Nem elegáns az se. Beleszarni más biznicébe az mijen szokás?

Eddig is csak az nem tudta, hogy a cölöpök könyvét más írja, akit nem érdekelt a dolog.

2012.11.16. 12:01:05

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Aztat még nem, de már erőssen kötözködöl és szívatsz! :)

Manyecska 2012.11.16. 12:03:49

@Rosszindulatú Vászka: az én könyvemet megveszed?, roppant érdekes, kispénisz-komplexusról is lesz benne szó!!:))))

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 12:06:14

@Manyecska: most még nem érek rá, mert beleástam magam a diszkórajongó setéstenyésztők lelki életébe, utána meg a rasszista apácákról kell olvasnom. De feltétlen elolvasom azt is :)

2012.11.16. 12:06:24

@Manyecska: Női futballcsapat jelszava: Kis pénisz, kis foci! :)

☺ágica (törölt) 2012.11.16. 12:09:35

khm, érthető, magyar nyelvű statisztika könyvet tud ajánlani vki?

2012.11.16. 12:11:28

@☺ágica: Csak Borsot olvasunk! Esetleg Blikket, ha elfogyott a Bors!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.16. 12:13:47

@☺ágica: olyan nincs. halaszd el amíg lehet, hátha addigra betiltják.

2012.11.16. 12:16:57

index.hu/kulfold/2012/11/16/rossz_elnok_volt_a_hamis_szazdollaroson/

Ügyvédje szerint Leland alkohol- és drogproblémákkal küzd és még elmebajos is, ráadásul visszaesőben van.

Van baj!

Szenthomárság 2012.11.16. 12:18:57

@atpijkamo: Bocsi, hogy azt nem írtam oda.
Kapok még egy esélyt?!

England win The Ashes! 2012.11.16. 12:20:11

@cirróka: Megjegyzem, én lassan átszokom a női focira. Kedvenc csapatom hétről hétre fosabb játékot mutat be. Viszont a klubnak van női szakosztálya is, akik Európa legjobbjai közé tartoznak.

☺ágica (törölt) 2012.11.16. 12:20:16

@cirróka: ilyen magasságokhoz én nem érek fel:) maradok a mezei statisztika-könyvnél:)

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nincs tovább. most már muszáj beleásnom magam, mert a hátsóm eléggé rugdosva vagyon ezügyben:SSS amilyen a formám, a betiltás meg majd akkor lesz, amikor már nincs rá szükségem:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.16. 12:21:39

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A lényeg, hogy nem jól oszlik el a terhelés. A felültöltős kicsit jobb ilyen szempontból.

@☺ágica: Érthető nincs. Ha magyar, ha nem :)

@cirróka: LOL

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.16. 12:23:22

@cirróka: Már a 10. perc utáni részt is magamra erőltettem, de még azt sem értem, miért van ekkora orra a b.bácsinak...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.16. 12:24:43

@Szenthomárság: :)) Ha az MNB és a PSZÁF bűntetlenül megteheti, akkor te is.

Az, hogy nem figyelmeztették az embereket, nem hiba, hanem bűn. Ez lett volna a dolguk. Tudatlan ignoráns barmok gyülekezete.

Szenthomárság 2012.11.16. 12:25:33

@☺ágica: Döntsd el, hogy érthető kell, vagy magyar nyelvű! :)

ebookee.org/Statistics-for-Dummies_156429.html

ebookbrowse.com/altalanos-statisztika-konyv-pdf-d194706379

Ezt a guglival találtam, ha nem ismered, látogass el a www.google.com oldalra. Zseniális, a
múltkor még meztelen nős képet is találtam vele. A faterom vincseszterén.

Szenthomárság 2012.11.16. 12:27:20

@atpijkamo: Így van, meg azok is, akik felvették.
Akik elhitték, hogy teszkós pénztárosként nekik JÁR a nagy autó, a ház, a stb.

2012.11.16. 12:41:09

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Azt elültöltős és - tapasztalatból tudom - "hagyományos", azaz tárcsás mosógépen is lehet. Sőt

Na most ezen az alapon az asszony elölről is tölthető, meg felülről is és hátulról is és keverős is! Minek akkor a gép?

2012.11.16. 12:42:52

@Szenthomárság: múltkor még meztelen nős képet is találtam vele. A faterom vincseszterén.

Remélem, feltetted neki háttérképnek! Régebben mi szórakoztunk ilyennel a melóhelyen. Jó móka!

☺ágica (törölt) 2012.11.16. 12:44:25

@Szenthomárság: az érthetőre szavazok:) az elsőt nem tudom letölteni, a második meg magyar:P amúgy én csak a www.google.hu-t ismerem... lehet az a baj? ezt már akartam kérdezni, miért egri az avatarod?

helianthus 2012.11.16. 12:47:46

@Szenthomárság: logikából ötös voltam puskázás nélkül vigyázz ám!
Küldök akkor csúnyás képet, de arra még várnom kell, mert rólam csak szépes képek vannak, keresnem kell valahol amolyat. HÁHÁHÁHÁÁÁÁ Jól kivédtem a logikádat!!! (sátáni kacaj hallik)

@agresszív kismalac: ismerem. Sokszor van olyan érzésem, hogy ő én vagyok. Ez nagy baj? :)

helianthus 2012.11.16. 12:48:56

@Dr Jozef Vengloš: hidd el, hogy nem! Mert ha igen, akkor sem. Női logika. Remélem EZT tényleg megérted. :PP

helianthus 2012.11.16. 12:50:14

Ha valaki látja Furát a hétvégén, üzenem neki, hogy ...őőőő..... á, inkább ne is mondjatok neki semmit. (lemnodó sóhaj)

England win The Ashes! 2012.11.16. 12:54:20

@helianthus: Nem. :D

Amúgy nem téged értelek, hanem azt értem, amit te nem. Illetve rosszul fogalmaztam, bocsánat érte: feltűnt nekem valami (ami ezek szerint neked még nem, de ezt nehogy hibának vedd), sok-sok poszttal ezelőtt, aztán az utóbbi pár napban néhány dolog erősen alátámasztotta a teóriát. :)

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 12:55:01

@☺ágica: elég uncsi oldal az a gúgli, most próbáltam és nincsen rajta semmise.

2012.11.16. 12:55:40

@helianthus: Sokszor van olyan érzésem, hogy ő én vagyok. Ez nagy baj? :)

Ne törődj vele! Ez csak a "mindenki hülye, csak én vagyok helikopter" szindróma! :)

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 12:59:27

@helianthus: úgí vélem itt a legtöbben nem szeretnék látni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.16. 13:04:46

@Rosszindulatú Vászka: Érdekes kísérlet volna szavazásra bocsátani a kérdést.

☺ágica (törölt) 2012.11.16. 13:04:51

@Rosszindulatú Vászka: dehogy uncsi! ott van, hogy Te, meg web, meg képek, meg térkép...sőt, még egyéb is van, egyenesen többes számban (ezt egybe vagy külön írják?) meg aztán nem gondolatolvasó a lelkem, kell neki egy kis löket:)

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 13:08:39

@☺ágica: Én? Ott nálad? Ez télleg érdekes.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.16. 13:09:16

@☺ágica: És Karikor biztos lesz karifa, és ha ráviszed a kurzort, akkor csilingel, meg eljácca a z ótannenbaumot, meg angyal száll közéd, meg ilyenek!
Jajjmáraligvárom, hányatkellmégaludniaddig?

England win The Ashes! 2012.11.16. 13:13:04

@agresszív kismalac: Asszem harminchatot. Ennyi volt ma reggel "kiírva" a hipermarketben. :)

☺ágica (törölt) 2012.11.16. 13:13:33

@Rosszindulatú Vászka: ugye? erre kössél masnit:)

@agresszív kismalac: ja, meg a múltkor kajakozni (kenuzni?) is lehetett:) 30valahányat

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 13:15:11

@agresszív kismalac: lehet, hogy idén nem lesz karácsony, állítólag József mindent bevallott.

Szenthomárság 2012.11.16. 13:21:25

@helianthus: Engem a lelked érdekel, nem a csúnyád! :)

@☺ágica: mert minden komoly embernek Egri Jánosos avatarja van. ha nem hiszed, nézd meg a subba-n! :)
üdv, -wilson

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.16. 13:23:17

@☺ágica: Nők, nektek mindig gondolatolvasás kell :D

Minek neked statisztika könyv? :)

@Rosszindulatú Vászka: A kari jó dolog, a hiszti körülötte a boltokban meg nem.

helianthus 2012.11.16. 13:24:44

@Dr Jozef Vengloš: na. Ez már érdekel. Szeretek olyan dolgokat hallani, amiket kívülállók mondanak, mert köztudomású, hogy az igazság odakint van. :D Ha olyan dolog, oszd meg velem, akár privátban is. Hátha nálad van a megoldás kulcsa. És akkor örökre hálás leszek neked érte. Ezt veheted fenyegetésnek is.
:}

@Rosszindulatú Vászka: jajj már! Ne mondj ilyet, biztos nagyon rosszul esik Neki.

helianthus 2012.11.16. 13:26:54

@Szenthomárság: na azért! Engem is. Mármint nem az enyém, hanem a tiéd, érted?

Szenthomárság 2012.11.16. 13:32:30

@Rosszindulatú Vászka: a kari szar, túllihegett költéskényszeres szar
uff. én beszéltem.
Mondjuk annyi jó van benne, hogy leadja az ertéel a reszekessetek betörőket! :)

☺ágica (törölt) 2012.11.16. 13:35:59

@Szenthomárság: oppardon, nem járok arra, nem tudtam:) a télapu is jó film ám! gondolom idén sem marad el...

@ColT: pont nem ezt írtam. amúgy piszkosul unatkozom, gondoltam elcsapom az időt némi statisztikával:P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.16. 13:36:00

@Rosszindulatú Vászka: Mi bajod vele? :)

@Szenthomárság: A köré rittyentett kereskedelmi hisztit én is utálom, de maga az ünnep szerintem szép.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.16. 13:37:34

@Szenthomárság:
"Kapcsolj már üresbe, hogy van toll a füledbe'?!"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.16. 13:37:40

@☺ágica: Nem, de attól még azt szoktátok várni :D Csak megállapítottad, hogy a gúgli nem az.
(Különben meg van "Jó napom van" gomb is, ami egy próbálkozás a gondolatolvasásra :D )

Unatkozol...
...azt meg ki hiszi el :)

Szenthomárság 2012.11.16. 13:39:11

@ColT: igen, de miért csak a halivúdi filmekben esik a hó karácsonykor?

@☺ágica: tudom, hogy nem jársz arra. én is csak ha eltévedek.
és persze a karácsonyi kirándulás Grízvold apukával :)

Szenthomárság 2012.11.16. 13:40:44

@Dr Jozef Vengloš: na igen, mindig mindig uyganaz a szar.

@agresszív kismalac: tartsd meg az aprót, te mocskos állat.

de egyébként is, én ezeket egyiket se láttam, mert én orosz klasszikusokat olvasok és a farkam is zsepivel fogom meg!

Szenthomárság 2012.11.16. 13:42:09

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nagyon szép mű. Szívesen megveszem, ha mondasz egy jó árat! :)

☺ágica (törölt) 2012.11.16. 13:43:18

@Szenthomárság: azt nem tudom melyik. asszem van vmi Chevy Chases is, na azt se tudtam még megnézni soha...

Szenthomárság 2012.11.16. 13:47:37

@☺ágica: Chevy Chase játsza a Greeswold apukát

Szenthomárság 2012.11.16. 13:49:22

@☺ágica: ha nyersz, fele az enyém.
a nagyobbik fele! :)

Szenthomárság 2012.11.16. 13:54:36

Egyébként az ötös esélye 1/43.949.268= 0,00000002275, ezt épp most olvastam a statisztika könyvemben.

☺ágica (törölt) 2012.11.16. 13:55:23

@Szenthomárság: rendben:) de csak azért mert erre hihhetetlenül hatalmas az esély:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 13:58:58

bezzeg az en asheville terkepemet 2 masodperc alatt VAM-kezeltek

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 13:59:20

@ColT: nyomaszt a szeretet, meg rühellem a rumpuncsbort, de leginkább az irányult asztali- és szobadíszeket.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.16. 14:01:34

@Szenthomárság: De ki is számolhatod.

90*89*88*87*86/5/4/3/2 = 43949268

.000000022753507521444953303886654039380132565575381141729140972268...

Mennyibe kerül egy szelvény?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.16. 14:02:56

@Rosszindulatú Vászka: Áh. Sosem értettem az ilyet :)
Díszíteni meg rumpuncsbort inni meg nem kötelező.

@Szenthomárság: Itthon is esik néha, de olyankor mindenki anyázik, mert megáll az ország :D

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 14:06:49

@ColT: meg rühellem a vonulós ünnepeket, meg a sáskajárást, meg a mechanikusan ismétlődő családi bazmegeket. Meg a vircsaftra ráépült konzumipart. A legjobban a kacsácsonyi CD-ket rühellem, amit kényszeresen minden médium relevánsqan átvesz, még a liftes- meg vécérádiók is.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.16. 14:16:08

@heliantus: nem tartom korrektnek, hogy mesterségesen megidézve a képtémát rugózz rajta, életben tartsd, kéresd magad, töltsd magad vele, szopatva a népet, köztük engem is.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.16. 14:16:20

csókolom ! ez már a hétvégi???
hol tartunk?

Manyecska 2012.11.16. 14:32:20

Én a Zolinál, hijjnye:)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.16. 14:34:02

@Rosszindulatú Vászka: Azokat én is, de egyik sem kötelező.
A családi bazmeg meg végképp nem kötelező. De az csak a hülyéknél bazmeg.
A vásárlásból én ált. kimaradok, teljesen tudatosan és tervezetten. Különben meg, amit nem akarok meghallani, azt nem hallom, szal olyan ívben szarom le a karácsonyi díszítést az üzletekben, ahogy van.

Viszont a kivilágítás az utcákon, jó fotótéma :)

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 14:36:10

@ColT: értem, de azért még utálhatum ugye?

Manyecska 2012.11.16. 14:36:26

@ColT: nálunk már van feldíszített fenyő egy kirakatban, tök jó!!!!!!:)

Manyecska 2012.11.16. 14:42:03

a karácsony az rákkendroll!!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.16. 14:49:43

@ColT: @Rosszindulatú Vászka:
minden karácsony este hulla fáradt vagyok

de azért szeretem
az ajándékokat általában előre megszoktam venni, a háromnegyede meg van.

Engem inkább a velejáró házimunka készít ki minden évben. És minden évben előre dolgozok, hoyg ne legyek hulla, és mégis.
Normális dolog az, hoyg az ember már reggel a vacsorára készülődik???? Nem normális én is tudom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 14:54:06

azert ez a karacsonyi dolog nagyban eletkor es csaladi helyzet fuggo is
mas ha kisgyerek is van stb.
persze akkor is utalom en is ezt a vasarlasi felhajtast
mi nem is allitunk mar minden evben fat, kis fenyo az asztalra, par gyertya, par kocsog amerikai film:)
az ajandekunk meg minden evben kozos
meglepjuk magunkat karacsonyra, megpedik thanksgiving utani penteken, az un. black fridayen:)
de azt is gyorsan lezavarjuk, mert tudjuk mit akarunk venni
az viszont jo, hogy ilyenkor azert vegre thanksgivingkor / mar meg van a pulyka/ es karacsonykor jokat fozunk, kicsit osszejovunk eszunk iszunk
igy oregesen:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.16. 15:06:11

@Rosszindulatú Vászka: mostmár igen :D tegnap ezen vihogtam hajnal kettőig:

www.youtube.com/watch?v=aqNGBE8LYjg

@batgirl: egyszerű kaját kell rittyenteni, max kétfélét, oszt csókolom. mittomén töltött kacsa meg töltetlen másegyéb. nem vagyok hajlandó pont karácsonykor dögfáradt lenni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.16. 15:34:35

@Rosszindulatú Vászka: Csak nyugodtan :D
Én is sok mindent utálok, főleg a tökéletes embereket, akiknek tökéletes az életük és nagy az arcuk ;)

@Manyecska: F*szom novemberben? Mééé?

@batgirl: Nem. Én mondjuk már izélgattam anyámat is, hogy szarja már le, nem kell háromfogásos vacsi meg ötféle süti. Aztán vagyunk hárman, max. négyen, de akkor már nagyanyám is ott van.
Szóval inkább lazuljon ő is.

Ajándékokat igyekszem saját készítésben megoldani (idénre nagyon zsír ötletem lett, már meg is van majdnem mindenkinek), és azt is jó előre, hogy ne decemberben kelljjen a rohadt nagy tömegben szarakodni vele.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.16. 15:37:35

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: "@batgirl: egyszerű kaját kell rittyenteni"

Karácsonykor meg kell látogatni az ősöket, elcipelni az unokákat és dédunokákat, és vinni kaját, hogy ne őket terheljük.

Montammár, hogy útá loma karácsonyt? Persze ott már jó kajálni finomakat.

Anomalocaris (törölt) 2012.11.16. 15:38:36

@atpijkamo: Szerencsétlen nyomorultak. Inkább meg kéne fontolniuk.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.16. 15:45:25

@atpijkamo: ritka eset, hogy össze tudna jönni az egész család, sőt. olyan még sose volt :(

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.16. 15:46:59

Tom Ammiano, és odakiabált Arnoldnak: "Csókold meg a buzi seggemet is!" Évekkel később Ammiano egyik beterjesztése a tengerparti beruházások szabályozásáról a kormányzó asztalán kötött ki, Scchwarzenegger pedig élt a vétójogával és elutasította azt egy udvarias levélben, amiben a sorok kezdőbetűiből összeállt: "Fuck You"

A kormányzói sajtóiroda azonban végig tagadta a levél szándékosságát

Mi az esélye annak, hogy egy osztrák parasztgyerek idejön Amerikába, ahol minden idők legnagyobb testépítője lesz, majd bekerül a filmekbe, feleségül vesz egy Kennedy lányt, aztán az Egyesült Államok legnagyobb államának kormányzója lesz?

konyves.blog.hu/2012/11/16/schwarzenegger_top10_sztori?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2012_11_16&utm_campaign=index

England win The Ashes! 2012.11.16. 15:49:16

@atpijkamo: Én bírom a Karácsonyt. Milyen jól tolja már ezen a videón is: www.youtube.com/watch?v=-IPZVKEbQQw

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.16. 15:51:35

@Rosszindulatú Vászka: hápperszehogy van neki lelke. csak dugdossa, mer még fijatal ahhoz, hogy le se szarja, ki mit gondol róla.

England win The Ashes! 2012.11.16. 15:52:06

@atpijkamo: "...aztán az Egyesült Államok legnagyobb államának kormányzója lesz?"

Alaszkában?

Anomalocaris (törölt) 2012.11.16. 15:53:02

@Dr Jozef Vengloš: Ez egy saját fejlesztésű szmájlim. Dühös Predator.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.16. 15:53:58

@Dr Jozef Vengloš: GDP-ben számolva. Azt hiszem a világ országai között is benne van az első tízben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 15:55:48

@ColT: a sajat keszitest nagy tomegben kene eloadnod mar decemberben?
karacsonyra kiadjatok a kerotokat?

amugy nagyon fasza kajat nagyon egyszeruen el lehet kesziteni
legyen egy jo foetel, ahogy a zsiraffe mondta
lehet kacsa pulyka nagy sonka
4-5 egyszeru koret vagy /es/ stuffing
es pazar vacsora van
sutement mi nem csinalunk, nincs ra igeny, de lehet venni azt is nagyon finomakat
najo tudom, a bajgli az tradition es szeretem is, annyi meg talan belefer

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.16. 16:01:50

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Jó, nem kellene annyit kurficolni, nem lenne olyan számolatlan a rokonság.

@Dr Jozef Vengloš: :)) Kicsit meggondolkoztattál.

Anomalocaris (törölt) 2012.11.16. 16:04:36

@Dr Jozef Vengloš: Van más változata is. A `o´ például elég Odris. De lehet `_´ is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.16. 16:05:08

@Dr Jozef Vengloš: Én nem szeretem, de tisztelem a svarcit. Joggal büszke arra amit elért, nem az az élete fő műve, hogy kitántorgott amerikába.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.16. 16:13:07

@atpijkamo: jajjmár, tudod, hogy nem szoktam megsértődni. a család nem nagy, cakkpakk van 6 kiskorú meg monnyuk összesen 20-25 felnőtt, ennyi. de lehetetlen összehozni mindenkit egyszerre.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.16. 16:14:54

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Akkor is szégyellem, hogy gonoszkottam.

Mindegy, az a fontos, hogy az ősöket ne hanyagoljuk el.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.16. 16:18:07

@atpijkamo: na jól van, esetleg egy kis hamut szórhacc a fejedre ha ragaszkocc hozzá.

áá, bele se akarok gondolni, mi lesz ha én itt, ők ott és már nem tudnak magukról gondoskodni. pedig valamit ki kell találnom.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.16. 16:22:57

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Dühös Predator!!!! :D:D:D:D

@hagyma: Nyilván ahhoz sem árt alapanyag, illetve nem mindig jön össze, olyankor bolti dolgokat kapnak.

@Dr Jozef Vengloš: Hm.

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Öööö igen. Erre én sem szívesen gondolok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.16. 16:24:12

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Azért a ruhámat megtéphetem kicsit, ugye?

Haver az anyját gondozza. 24 órás munka, felvett egy teljesidejű betegápolót, így ketten csinálják. Demencia, meg minden amit akarsz.

Rokonnak az anyja kapott 20 éve szélütést, féloldala lebénult, beszélni nem tud, otthon gondozzák ők is. Közben felnőtt pár gyerek.

Én utolsó tiszta gondolatommal kiugrok majd az ablakon.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.16. 16:25:12

@ColT: de most tényleg. milyen opciók vannak, he nem óhajtod őket a cuciális otthonban fonnyasztani?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.16. 16:28:33

@atpijkamo: ugye vagy gondozol valakit, vagy dolgozol munkahelyen, ez tuti. asszem mégiscsak nyernem kell a lottón pár milliót villámgyorsan, más nem nagyon jut eszembe.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.16. 16:29:53

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Hát ja.
Mondjuk ha nem lesznek már nagyszülők, akkor anyámat leköltöztetem ide. Kap egy családi házat, ott kertészkedhet, amennyit szeretne :)

@atpijkamo: Hasonlóképp.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.16. 16:31:19

@atpijkamo: Ha az emberek nem lennének ennyire szemetek, akkor nagyon is értelmes lenne az eutanázia azon fajtája, amikor saját magad döntesz úgy, hogy ennyi elég volt.
Jelen pillanatban nem baj, hogy nincs, mert az örökségért sokan simán kinyírnák bármelyik ősüket.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.16. 16:38:11

@ColT: Kéne egy jelzés hogy ez az utolsó.

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Többet kell keresned, mint amit a gondozóra költesz. Hát jellemzően nem sok pénzt teszel a bankba ilyenkor.

Régen volt az embernek tíz gyereke, aztán néhány csak eltartotta, gondozta öreg korára.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.16. 16:42:03

@ColT: Utolsó tiszta gondolat.

Ez még nem az utolsó.
Ez még nem az utolsó.
Ez még nem az utolsó.
Ez még nem az utolsó.
...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.16. 16:54:12

@batgirl: Tudom Éva, téged Isten teremtett. Aszittem, már ötezer éve meghaltál.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 16:54:51

@atpijkamo: ez benne a vicc, hogy nem lesz. Csaxólok.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: kiesel a szerepből, haló. Ez annyira embis.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.16. 16:56:16

@Rosszindulatú Vászka: Ahelyett, hogy megdicsérnéd, hogy fejlődik az álcája.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.16. 16:57:26

@atpijkamo:
És mi van azokkal, akiknek piszkos a fantáziájuk, és mindig mocskosh dolgokra gondolnak? :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.16. 16:59:03

@ColT: "Úgy éljél, hogy mikor lepereg előtted életed filmje, ne tudd eldönteni, hogy kalandfilm vagy pornó."

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 17:23:35

@ColT: fejlettebb orszagban az alapanyagokat is hazilag keszitjuk
pl fagyott nyullab kulcstartonak
rokafarok, az is kulcstartonak
mit lehet meg csinalni hazilag?
oh wiszkisuvegbol ejjeli lampa

es kizarolag eredeti nyelven nezunk filmet
tavaly egesz nagy csomagot kuldtunk a csaladnak louisvillebe
iden kapnak huttomagnest
de vesszuk, nem en csinalom
bar tudnek

England win The Ashes! 2012.11.16. 17:29:07

@hagyma: "es kizarolag eredeti nyelven nezunk filmet"

Az mind semmi! Én az azeri filmeket nézem eredeti nyelven.

Na jól van, kicsit csalok, mert örmény felirattal sasolom.

:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 17:39:50

@Dr Jozef Vengloš: hat ugy konnyu
gruz filmet neznel meg sino-tibeti nyelvjarasu szonkronnal, malaj felirattal
na ott kijon a mondanivalo

Rosszindulatú Vászka 2012.11.16. 17:53:28

@hagyma: nem jó, úgy nem jönnek ki a szójátékok, meg a nyelv dallama okáni kis áthallások.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 18:05:12

@Rosszindulatú Vászka: nade a szuros mandulaszemu tekintetek tobbet mondanak minden szonal
/+ meg a dugas wigwamban/
de az lehet masik karacsonyi film volt

Manyecska 2012.11.16. 18:10:32

@ColT: há honnan tudjam???:) kispénisz-komplexusa lehet a tulajnak??
@hagyma: engem is most dugtak. Valami izzó szart a gyökércsatornába a fogamba. Már csak egy felvonás és végzünk!:) Nem értem hogy lukadhatott így ki a tömés mellett, diszkréten szoptatva..

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.16. 18:13:20

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Nono. Semmi rossz nem volt abban, amit írtam. Csupán kiváncsiság. Gondolom, te is sejted mennyire megosztó személyiség vagy.
(Szájkaratéba nem fogok belemenni.)

Manyecska 2012.11.16. 18:15:02

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ne törőggyé vele, kispénisz-komplexus! Van akinek itt nagyf@sz-komplexusa van pl. /nagy részük nő/:D..

Manyecska 2012.11.16. 18:18:38

@agresszív kismalac: úgy ennék egy kis májas hurkát!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 18:21:39

@Manyecska: en a vereset jobban kedvelem, de esely sincs ra
pizza lesz ebbol...
fejlettebb orszagokban neheZ hurkahoz jutni

Manyecska 2012.11.16. 18:35:25

@agresszív kismalac: érdemes? ha felhúzol akkor NE:D!!? komolyan?:)

Manyecska 2012.11.16. 18:40:38

@agresszív kismalac: azt írták hogy Te is elviheted az éves ingyen tankolást..:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 18:40:56

itt lenne az ideje a 7 veginek
csaxoltam
del mult 40 perccel

Manyecska 2012.11.16. 18:52:29

@agresszív kismalac: jó szert tolsz, de most már válaszolhatnál..:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 19:04:54

@Manyecska: nebassz, meg kell legalabb egy pulykas thanksgivingre, addig nem melozok
megol az unalom
lehet elkezdek karacsonyi filmeket nezni a halmark-on

Manyecska 2012.11.16. 19:19:13

@hagyma: inkább a halál mint a karácsonyi filmek!!!!!:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 19:40:21

@batgirl: hallmarkos filmeknel
mi szeretjuk
ilyentajt
kellenek az erzelmek is, nem csak a nagy fene liberalizmus
nahat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 19:46:06

@batgirl: halidej szezon elindult
thanksgiving-karacsony stb

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.16. 19:47:56

@hagyma: Itt csak 2014-ben lesz hálaadás.
Remélem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.16. 19:48:30

@hagyma: Eredeti nyelven az sznobság jó? :D

@Manyecska: Vagy harácsbetegség.

@batgirl: Boltokban már de.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.16. 19:52:55

@ColT: ha nem titkosított és jogvédett az ötlet, megoszthatnád velünk :D krónikus fantázaisorvadásban senyvedek...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.16. 20:01:20

@hagyma: Hűtőmágnest csinálni a világ legegyszerűbb dolga.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 20:01:30

@agresszív kismalac: miert?
akkor a pulykak megmentenek az ehhalaltol

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.16. 20:06:00

@agresszív kismalac: az se rossz, én egész délután mandalát festettem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 20:10:45

amugy meg utalom a penteket
tudom, mindenki a hetfot utalja,de en a penteket
ilyenkor nem tortenik semmi
a pentek egy loszar
mindenki faradt, megy haza
hudejo jon a hetvege
erre ugye hetvegi poszt sincs
kifejezetten ruhhellem a penteket
semmire nam valo nap

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.16. 20:11:18

@batgirl: Wtf is mandala?
@hagyma: Mert egyelőre sanyarúság van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 20:12:36

nem veletlenul hivjak akoznyelvben a buzik napjanak
ez egy buzi nap

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 20:14:10

@agresszív kismalac: nem politizalok otthonra
megtartom a velemenyemet, mindenkinek jobb:)

Manyecska 2012.11.16. 20:38:35

@agresszív kismalac: akkor csinájjá nekem is mert a kutya lelopkodta őket:D!@hagyma: szerintem annyira nem.. a vasárnap délutánokban viszont van valami nyomasztó..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 20:49:36

@Manyecska: vasarnap delutan a legjobb nap a heten
4 football merkozes,/ 1-tol ejfelig/ hamburger, csirkeszarny
sorhegyek
Mary is tudja, hogy nincs apellata
es szinte sosem dolgozom hetfon
haven

Manyecska 2012.11.16. 20:57:14

@hagyma: haven?@agresszív kismalac: májashurkát formáljon, köszönöm! de lehet batzpapucs is, mini..csak bele ne lépjek, az lenne a fontos!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 21:04:58

@Manyecska: jo akkor heaven...
igy hatha erted

Manyecska 2012.11.16. 21:16:09

@hagyma: értettem én:) csak feltolták a gyökértömést az agyamig oszt érted..na, elhunyok, jobb éjt/napot/holdat..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 21:23:09

@Manyecska: ah megcsak fel negy sincs. mar varom az aszzonyt mert ennek valamit
heavan csak vasarnap, ma jo ha kapok valami szendvicset

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.16. 21:30:13

@ColT: Stimmt, mha megéri, akkor elgolyósodhat csapágyilag, sajna, nehéz kiszámítani, mi várja ezt meg. AkadHAT javítható elektronikai hiba de a márkaszerviz meg vagy egészben kicseréli, vagy hümmögve elküld új gépért. Szomszéd Józsi bácsit meg elég nehéz felhajtani. (Legutóbb freoncseréről állította a felkent hűtőgépszerelő, hogy lehetetlen. Ha egyszer elszökött, mindig el fog.)

@Egyéves Önkéntes: vastag HÚSÚ poharak.

@Manyecska: Mint tudjuk, közismert, aki járt általános iskola hatodoik osztályba az tudja,mi -szakmabeliek- így mondjuk, kis IQ-val is eltalálható: csak FÉLREGÉPELTEM, a semmibe kötözködsz stb panelek sokat segítenek. :)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.16. 21:42:34

@batgirl: Nagyon jó! Péntek, no az, durva, meg a dokit lávoló csajóca (direkt így)is.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.16. 22:10:15

Hétvégi meglepi:
Anyuci vett gránátalmát és izraeli szilvát (a kaki felirat miatt). Na, hol? Hát a Magyar Piac nevű zöldségesnél.
Nagy meglepire a sáron tényleg megterem Magyaro-n.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.16. 22:13:41

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: én is vettem egy gránátalmát, csak nem tudom, hoyg kell megenni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.16. 22:48:29

és még ezt is, mert el is felejtettem, hogy mennyire imádom ezt.
www.youtube.com/watch?v=lZEsaOkoZzQ

Anomalocaris (törölt) 2012.11.16. 23:47:16

@agresszív kismalac: Én megosztó? Már batgirl is megszokta Odrit a szekrényben. De ha fortyog a gyűlölet Ellenem (EFVÖ), ne tessék sumákolni.

vénszivar 2012.11.17. 07:36:50

@deneron: Onnan mi a szhaart lehet s érdemes rendelni ? Árva palesztin gyereket ? Aztán fijjút v. leánytot rendeltél ? Mire hajtasz, melyikre utazol ? :)))

Manyecska 2012.11.17. 08:10:28

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: én se. Ezt: @Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: pl. még elvonatkoztatva se értem. Tök jó anyagot tolnak itt mostanában egyesek:D:D!
Shalom!

Manyecska 2012.11.17. 08:13:07

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ez a homár olyan mint Magyarország kicsiben, még nem vetted észre...?:)@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: én gránátot vettem, biztos ami biztos.

Manyecska 2012.11.17. 08:14:14

@CID: ..:) meg lófaszt!!!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.17. 09:10:53

@deneron: Kezdődik? Ott mindig az van...

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: A márkaszerviz általában elküld másik gépért, főleg, ha ugyanaz, mint a képviselet. Eladnak egy gépet, és nem kell dolgozniuk vele :)
Illetve általában az elektronikát a gyártó is olyan áron adja, hogy ne érje meg.

Mondjuk a pára pl. ellensége az elektronikának, ezért érdekelne, hogy mi szokott ezeken tönkremenni. Beázott telefont már javítottam eleget...

England win The Ashes! 2012.11.17. 09:38:45

@lazarjozsef75: @batgirl: "Beethoven olyan süket volt, hogy azt hitte magáról, hogy festő."

Én kérek elnézést.

lazarjozsef75 2012.11.17. 09:40:51

@Dr Jozef Vengloš: Festő, vagy szobafestő? Nem mindegy...

lazarjozsef75 2012.11.17. 09:43:14

@batgirl: Ahogy nézem, a zongorát is szereted - más épeszű magyarázat nincs a szőke bájgúnárra...

Mylady 2012.11.17. 10:02:31

@lazarjozsef75: Érdekes ez a cikk. Azt mondja a cím, hogy kiderült. A szövegben pedig van két verzió, az író egyik mellett sem foglal állást.
Most akkor találjam ki én, hogy kinek szól?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.17. 10:02:31

Van új poszt odaát. Idegenbe szakadt hazánkfiainak különösen ajánlott (especially recommended)!
kismalac.blog.hu/2012/11/17/csakazertis_pava

Mylady 2012.11.17. 11:08:09

Az avokádó (magában) szar. Vettem mandarint, savanyú. Narancsot. Savanyú. Kiwit. Savanyú.És megpenészedett a kenyér. Kezd elegem lenni :(

2012.11.17. 11:42:29

@lazarjozsef75: Eredetileg, Ne lépj a fűre Liz!

2012.11.17. 11:45:47

@ColT: Vászka ne nézze meg, mert közhelyes :D
Valamint modoros! :)
Különben nem tudom hogy mit lovagol ezen, a modorosság ha jól adják elő szórakoztató tud lenni szerintem!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.17. 12:21:39

@cirróka: ez qrwa jo, mar fel is tettem a facemra, arankanak hittak az elso felesegemet:)

vénszivar 2012.11.17. 13:04:17

@deneron: Olyan nincs, ami nem áll meg a műszerfalon ! 2.6 - 6 os csavar + mamma (ez nálam az anyóst jelenti !) s a traktoromon még az oldalsó ablakra is felfúrtam ezt-azt, igaz ott az ablak plexi. :):D Tudsz élni s ráérsz utánanézni, tehát most a Moszadtól kapsz ajándékot......, megebédeltem.
Basszus a mamma mondja, hogy megállt az úton egy fekete ótó s UZIK lógnak a kiszálló kredencek kezébe :)))

vénszivar 2012.11.17. 14:24:40

@cirróka: Ó,bassz ki ha ezt megtenném, akkor nép irtásért Hágában találnám magamat. Ellenben te elmehetnél hozzájuk vallatónak........:) De vidd magaddal ezeket a fijjjukat is.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.17. 14:31:06

@lazarjozsef75: nem a bájgúnárt szeretem, hanem a zenét:) és ezen belül tényleg, a zongorát. utána közvetlenül a hegedű jön:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.17. 14:48:49

@cirróka: Én sem értem, hogy mitől modoros valami.
OK, van amikor idegesítő, a modorosblog is jó, de ott olyan töménységben van minden összegyűjtve egy témához, hogy az azért persze, hogy sok.

Anomalocaris (törölt) 2012.11.17. 16:16:27

@batgirl:

Monton és fárasztó,
Pont Nekem való.

(Dalban mondtam el.)

Anomalocaris (törölt) 2012.11.17. 16:18:39

@Manyecska: Hát aki nem érti, miért embizek állandóan, csak elég ide benéznie.

Manyecska 2012.11.17. 16:21:38

Jegyeket, bérleteket,
Órákat, ékszereket..!
:D:D

Anomalocaris (törölt) 2012.11.17. 16:22:55

@agresszív kismalac: Én egyébként szeretem a malacokat. Amikor voltam Németországban, vettem is egy Schleich sertést, ilyet:

www.farmers-shop.de/media/images/13288_schwein_stehend_schleich_big.jpg

Azóta is a számítógépem tetején figyel, néha szoktam tologatni az asztalon és röfögni közben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.17. 16:26:55

@Manyecska: Rosszabbul jártál :D

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: :D:D:D

Nekem plüss hűtőmágnes tigris van a gépen :D
Bár már erre is illene egy csiga matrica, a sebességét jelzendő.

Manyecska 2012.11.17. 16:31:48

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: különben nekem 25ezres hsz-es topikom volt az iwiwen, mondjuk ott névvel-arccal vállaltuk magunkat:)
De ez már rég volt..

Anomalocaris (törölt) 2012.11.17. 16:39:00

@Manyecska: Jaj az iwiw. Micsoda csudajó fórumok voltak ott, a kedvencem a "Számoljunk el 20 000-ig!" volt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.17. 16:43:15

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Semmit, csak néz ;)
De az igazi nyávogni és ordítani is tu :D

Manyecska 2012.11.17. 16:46:12

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: :D:D nem, nem az idióta topikokról van szó, volt ott is olyan társaság, hogycsak:)))

Anomalocaris (törölt) 2012.11.17. 16:57:42

@ColT: Eszembe jutott, hogy azt se tudom, a zsiráf azt mit csinál. Nincs ez így rendben.

Anomalocaris (törölt) 2012.11.17. 17:02:05

@Manyecska: A számolós topikokban voltak a legértelmesebb kommentek! Meg voltak szólánc topikok, meg egy "Kurvára ne gyere be ide" topik. És emlékszem egy olyan elgépelésre, amikor valaki azt írta "topikot" helyett hogy "zopikoz".

Anomalocaris (törölt) 2012.11.17. 17:06:33

@batgirl:

Monton és fárasztó,
Pont Nekem való.

(Dalban mondtam el. Ismét.)

Ja és idegesítenek a kollégák, akik úgy érzik folyamatosan beszélgetni kell valamiről munka közben. Azt gondolom mondnaom se kell, hogy messze Én teljesítek a legjobban, már az első héten sikerült felidegesítenem a Velem együtt dolgozó embit, hogy nem tartottam fél órás ebédszünetet, hanem egészen elképesztő módon folytatni akartam a munkát azon 10 perc után, ami alatt megettem a három zsemlyémet. Viszont egyelőre problémás a Vifon megoldása hétfőre.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.17. 17:11:38

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: három zsemlét nem eszünk meg 10 perc alatt, arra van félóra ebédszünet. tessék kitölteni. Ha sok az ebédidőd, akkor menj sétálj egyet. Kiszúrás a kollégákkal, ha nem töltöd ki. Tulajdonképp mit csinálsz? Tudható?

CID 2012.11.17. 17:17:08

Remélem azért nem lesz nemzeti ünnep, hogy valaki elmegy dolgozni 25-30 éves korában ? Nyomorult ! :-)

CID 2012.11.17. 17:18:20

@vénszivar:
Te szagember, kecskekolbász finom ? :-)

Anomalocaris (törölt) 2012.11.17. 17:21:06

@batgirl: Nem tudom miért kiszúrás az, ha folytatom a munkát, tőlem ő aztán lebzselhet még ott órákig. És nem, többet nem árulok el, de nincsen benne belezés.

CID 2012.11.17. 17:22:10

@batgirl:
3 zsemlét nem eszünk, attól lesz nagy a csajok segge !

Anomalocaris (törölt) 2012.11.17. 17:22:52

@CID: Hát ez elég gyenge antré volt, maradjunk is ennyiben. Egyébként nem gondoltál még arra, hogy megsértődj és ne írj ide többet? Jópofa kísérlet lenne, próbáljuk már ki.

CID 2012.11.17. 17:24:24

Oszt csodálkoznak a denevérek, hogy lepottyannak a plafonról.

CID 2012.11.17. 17:27:03

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
Majd, ha sértődékeny leszek, és érdekel egy nyomorult pÁLCIKA véleménye ;-)

CID 2012.11.17. 17:28:26

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
Tényleg, hogy szólitanak a kollégák a hátad mögöt ? gIRHES ?

Anomalocaris (törölt) 2012.11.17. 17:35:05

@CID: Te ilyen fürdősó drogokat szedhetsz. Arcevés is lesz?

Anomalocaris (törölt) 2012.11.17. 17:37:54

@batgirl: Na erre most milyen jól lehetne mondani, hogy ezérttartittezazország!

CID 2012.11.17. 17:39:42

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
Nem kell nekem drog, vigyorgok én miattad eleget. Kuncognak már a hátad mögött?

Anomalocaris (törölt) 2012.11.17. 17:42:41

@CID: Nagyon vakvágányon vagy te szerencsétlenség.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.17. 18:02:40

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: á, nem ezért! Hanem azért mert én egyik kölyök seggén sem találtam pirospontot. Na! Ezérttartittazország!

CID 2012.11.17. 18:03:15

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
Te valamit nagyon benéztél pÁLCIKA ! Vifonnak tudsz vizet melegíteni, vagy viszel bográcsot ?

Anomalocaris (törölt) 2012.11.17. 18:07:13

@batgirl: Pirospontot, na azt viszont tényleg csak a stréberek kapnak!

CID 2012.11.17. 18:29:49

Na, jólvan nyugi, pihi, hétfőn munka, meg mignon ! ;-)

vénszivar 2012.11.17. 20:04:02

@CID: A kecskéket nem a húsuk okán tartjuk. Látom "helyettesítesz", táplálod a feszkót ! :))):D

igazságos 2012.11.17. 20:51:20

@vénszivar: azokat tènyleg nem azèrt tartjuk...

Hanem az igen dràga, kelendő, nagyon finom kecskesajtèrt

ti, vàrosiak, egyètek csak a zsíros trappistàt, mer az óccsó

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ne szólj hozzà, mer akkor fejlődik

igazságos 2012.11.17. 20:52:40

@CID: a felfújt, vIzes, bóti zsemlètől aligha, attòl jòllakni se lehet

England win The Ashes! 2012.11.17. 20:59:51

@igazságos: Csaxólok, hogy a trappista nem zsíros sajt, hanem félkemény.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.17. 21:28:55

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Megkérdezni?

Különben kajaszünet nekem is, ha többen megyünk, 45 perc, egyedül 10 :D

Kávé viszont 20-30 mindenhogyan :D

@batgirl: Miért kiszúrás? Főleg, ha egyedül is végezhető a meló.

Anomalocaris (törölt) 2012.11.17. 21:31:38

@igazságos: Megszántam, túl jólelkű Vagyok.

Manyecska 2012.11.17. 21:31:56

@Dr Jozef Vengloš:
- Mi az, hosszú és kemény?
- Általános iskola...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.17. 21:34:21

@ColT: végül is tényleg attól függ, hogy mi a munka. Csak ápoltam a kapcsolatot.

Anomalocaris (törölt) 2012.11.17. 21:36:05

@ColT: Majd belerázódok, egyelőre még egyetem-üzemmódban Vagyok, itt kicsit más minden. Bár igazából a kollégáknak abszolút olyan feje van, mintha ők is töriszakról jöttek volna, pedig nem is :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.17. 21:48:47

@igazságos: nemmondod hogy fejed a kecsket es sajtot is csinalsz a tejebol, mert lehidalok
kecsket azert tartunk, mert azt nem lopjak el a ciganyok
attol es a kutyatol felnek
a hamburger meg jo cheddar sajttal is

England win The Ashes! 2012.11.17. 21:59:26

@hagyma: Nocsak, az amerikaiak a csúnya óhazabeli sajtot is kedvelik? :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.17. 22:20:28

@batgirl: :D

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Mindenki bölcsészként kezdi, csak van, aki továbbtanul ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.17. 22:24:32

@Dr Jozef Vengloš: hamburgerre johet barmi
ha jo a hamburger tok mindegy a sajt
mondjuk ne kecskesajt
mondjuk fontos a jo hagyma es paradicsom
meg a salata
/NEM csalamade!/
fok/g/hagymas frencsfrijzeval szeretem meg pikkellel
talan holnap kapok...
ma valami sertesszelet lesz
nem tudom mit buvol Mary a konyhaban...

igazságos 2012.11.17. 23:37:41

@hagyma: namegazèr is, hogy zabàlja le a szomszèd kertjèt :)

a kecskesajtot nem szokàs màsba tenni, esetleg salàtàba, vagy önmagàba enni

nincs kecskènk, de egy rokon ezzel foglalkozik, ban rà jó kereslet, magasabb àron is

Anomalocaris (törölt) 2012.11.18. 00:10:57

@igazságos: A kecskesajt nagyon jó, csak kicsit drága.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.18. 00:44:49

en meg eletemben nem ettem se kecsket se kecskesajtot
de nem is hianyzik

tudom a kecskesajt a legjobb meg a szinkronilazatlan film, lehetoleg felirat nelkul es a sajat keszitesu ajandek karacsonyra
es az internet is bassza meg

England win The Ashes! 2012.11.18. 03:52:32

@igazságos: Muhaha! A zsírtartalma a kecskesajtnak legalább annyi, mint a trappistának, ha nem több. :)))

Persze tudom, hogy nálad 3>9.

(Másrészt pocsékolás a tejet ilyenre használni, mikor lehet belőle white stiltont vagy brie-t készíteni.)

England win The Ashes! 2012.11.18. 04:14:23

@igazságos: Továbbá nem jól kötöttél bele abba, amit ideszúrtam: ui. helyesen a trapi zsíros ÉS félkemény. ;)

Én viszont félrészeg...

England win The Ashes! 2012.11.18. 06:25:09

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Csak neked:

"A pártstratégiát a kongresszus elfogadta, míg az Együtt 2014-gyel kapcsolatban 160 érvényes szavazatból 84-en voksoltak a különutas, és 77-en a kompromisszumos javaslatra."

Teljes cikk itt: index.hu/belfold/2012/11/18/az_lmp_nemet_mondott_bajnaiek_ajanlatara/

CID 2012.11.18. 06:44:17

@vénszivar:
Ez csak szimpla kötözködés ;-)

@igazságos:
Na látod, ezért kell neked fogyókúrázni !

@Dr Jozef Vengloš:
Félember vagy te, hogy csak félrészeg vagy? :-o

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.18. 07:35:15

@Dr Jozef Vengloš: nem tartom elképzelhetetlennek hogy az LMP a kormánypárthoz szeretne csatlakozni.

England win The Ashes! 2012.11.18. 07:53:12

@batgirl: Lehetséges, de én elgépelés szempontjából küldtem.

@CID: Tudom, hol a határ. A hetedik felesnél. :)

vénszivar 2012.11.18. 08:26:52

@igazságos: Akkor, ha még kecskéről is az ismerősödtől hallottál s éppen hogy csak láttál, akkor nehogy már te magyarázz a sasnak, hogy hogyan s miért....:))) Fogalmazhatnál pontosabban is, hogy kire célzol, hogy városi....Az igaz, hogy én IS-IS.:)
Ja s az enyém nem zsíros, de még most is a felkelés után, jó két órával is félkemény. Lehet, hogy sárgát kéne dobnom !?!

vénszivar 2012.11.18. 08:28:23

@CID: Szedd össze magad. Erősíts, mi vagy te ? Puha pöcs ?

2012.11.18. 08:56:36

@vénszivar: A kecskéket nem a húsuk okán tartjuk.

De nem ám! A kecske jópofa állat,tejet is ad, elűzi a betolakodókat, beéri silány táplálékkal is és a kecskeszarból bionyaklánc készíthető tű és cérna segítségével! :)

vénszivar 2012.11.18. 09:02:00

Mivel holnap Erzsébet nap van s nekem van mit, ünnepelni, ezért ma ünnepi ebéd..... Az Erzsébeteknek boldog névnapot kívánok !

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ?
@batgirl: ?
@Manyecska: ?
@helianthus:?
@igazságos:?
@Mylady:?

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ?

Hú, de jó a kedvem, ó ó ó.....:))):D

vénszivar 2012.11.18. 09:10:29

@cirróka: Felébredtél ? Én már úgy 5-6 éves koromba, mikor még nem voltam ilyen goromba a kecske szart, meg az őz s muflon bogyókat egy West Germániából kapott, felhúzhatós (rugós) pisztoézéből lövöldöztem a fél világot s már akkor én voltam a vajda (a császár az isten a király a "nagymenő" :):D ) Az a pisztolyt valamelyik paraszt v. cigány elég rövid idő alatt el is lopta, mert suli kezdettkor már nem tudtam magammal vinni, ezért azóta rugós késsel járok........:))):D Léptem, megyek a tortáért!

2012.11.18. 09:21:48

@vénszivar: rugós késsel járok...

Nagyon helyes! Remélem az a klipszes változatod van, ami vagányul félig kilóg a zsebből! :)

CID 2012.11.18. 09:50:12

@vénszivar:
Rugós késsel ? Fehér embert azért megdasszák, persze a C tipusoknak azt is lehet ;-)

vénszivar 2012.11.18. 11:00:38

@CID: Nagyon HELYES ! a töküknél fogva kötném föl mindet, aztán egy nyissz.:)))
Ki szólna ???????? a zsaruk, akik két hét alatt rendet raktak ??? egy döglött lovat nem bíznék rájuk !!! 45 éves korukra egy testi, lelki nyomorék lett mind, MONDJÁK ŐK ....., hogy ROTHADNA MEG MIND, mikor 25év ""munka"" után nyugdíjba mentek. a 80%-uk egy FABATKÁT SE ÉRT, ÉR !!! Na ennyi most.
Megyek nyalakodni.......:))):D

vénszivar 2012.11.18. 11:07:45

@cirróka: Nem tudom milyen a klipszes. Az enyém, egy oldalról nyíló s most mértem le, (mert már régen mértem s kiment a pontos a fejemből) 13cm a penge hossza s 15 cm az össz. a nyélig.

Nem szoktam SEMMIVEL HIVALKODNI !!!

Nem úgy mint te a nyeles fésűvel !:)))

2012.11.18. 11:14:22

@vénszivar: Én apám a gumicsizmaszárba biggyesztett disznóölővel közlekedek! Nem is ugat be senki!

vénszivar 2012.11.18. 11:29:29

@cirróka: Most apádnak s nekem is szólsz ? :)
Nem volt még a kezedben igazi disznóölő de ha mégis, akkor mint írod, mégis te vagy az kinek kilóg a kés a g. csizma szárából s a nyeles fésű a farzsebből.

Na, jó hétvégét ! megjöttek az első vendégek. CSŐ !

2012.11.18. 11:42:34

@vénszivar: Most apádnak s nekem is szólsz ? :)

Fergeteges a humorod, mondták már? Méééghogy apádnak és nekem iiiis! Vigyázz a poénokkal, mert a vendégek visszaköpik a levest ha ilyen jópofa leszel az ebédlőasztalnál is!

vénszivar 2012.11.18. 12:09:01

@cirróka: Nem kell mindig jópofának leni ! Nem kell erőlködni, mert még beszarsz.
Gondolod, hogy van ebédlő asztalunk ?
De van külön reggeliző s vacsorázó és a héten 8-10 üzletből beszereztem 12 db KÜLÖNBÖZŐ stílusú, mintájú, formájú (fazonú) festésű, lapos, mély, kis tányért + savságost s kompótosat + leveses tálat+tartártartót. Mi meló, hogy mindegyik különböző legyen, mint nálatok PARASZTOKNÁL !!! A 12 különböző villára, kanálra, késre, kávés kanálra s sütis villára még gyűjteni kell, no meg be is kell szerezni, de Katalin napra ha fene fenét eszik is, de meglesz ! Nehogy már mi cigányok elmaradottabbak legyünk, mint a PARASZTOK !!! :))) A Herendit, meg odaadjuk a külföldről hazatelepülteknek !!! Pl. ááámerikából.....:))):DDD

2012.11.18. 12:16:48

@vénszivar: Mi ez a nagy vircsaft nálatok, megkérdezhetem? Valakit kiengedtek a sittről?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.18. 12:23:15

@cirróka: erzsit kiengedtek, erre a nagy unnep
jovo heten megy vissza a gyorskocsiba

vénszivar 2012.11.18. 12:27:15

anyádon RÖHÖGÜNK !!! ÉVI 6600 Ft segíly ááámerikából, oszt az is eltűnik ! tán el sem lett küldve........:)))))):D

2012.11.18. 12:30:11

@ColT: @hagyma: Kaja pija vigasság!

CID 2012.11.18. 12:34:23

@vénszivar:
:-)
Ez a vidéki élet, néha bebaszarint a bökődnek .

2012.11.18. 12:35:13

@ColT: Ők lesznek a vacsora?

Áhh! Valami jó fáintos szotyola! :)

Manyecska 2012.11.18. 12:41:56

500 és a nap kommentje!!!

2012.11.18. 13:14:00

@Manyecska: a nap kommentje!!!

Félek, hogy ez még igaz is! :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.18. 14:23:10

@cirróka: szereztek a kamionrol kacsat
az lessz hetvegen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.18. 14:33:34

@hagyma: a lesz az dupla sz, mert multido

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.18. 14:34:33

@vénszivar: ebbol az egeszbol a "beszerzes" az igaz
azt nagyon tudtok
beszerezni

Manyecska 2012.11.18. 14:36:22

@cirróka: ja, ha nem jönnék rámalkonyodott az erdőben!.. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.18. 15:31:11

@Manyecska: Te leszel a boszorkány az erdőben? :d

@hagyma: Nekem holnap is hétvége van :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.18. 15:38:24

@ColT: nekem is
sot en az iden mar alig melozok
talan ha 4-5 napot

666E 2012.11.18. 16:08:49

Mi is feladtunk egy csomagot Angliába, baromi hosszú űrlapot kellett kitölteni, leírni a csomag tartalmát (mi közük van hozzá?) adatokat megadni stb és az egész 8 ezer forint volt, de a neten egy kóddal vissza lehet nézni merre jár épp a cucc. Már 3 hete mindennek és a gép szerint még mindig a magyar postán van. Amikor odatelefonálok, azt mondják nem találják.
Ennyi...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.18. 16:10:43

@666E: Panaszt kell tenni. Akkor legalább fizetnek.

Manyecska 2012.11.18. 16:17:45

@ColT: leköpött egy őz!!:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.18. 16:30:06

@Manyecska: az egy agar volt
tanuld mar meg mi a kulonbseg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.18. 16:31:12

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: az
1 orakor phanthers- buccaneers:)
nagyon fontos meccs
nyernunk kell
GO BUCS!

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.18. 16:53:01

@batgirl: Állítólag ki kell ütögetni a magokat. Csesznek úgy kijönni, én kiskanállal csalogatom őket.
Valaki linkelte: divany.hu/alapkonyha/2012/11/07/granatalma/

@Dr Jozef Vengloš: Rá gondoltam én is. Azt hiszem, a sáron gyümölcs, meg a gránátalma még egyezne, de utóbb nemigen mutatkozik magyar zászló mögött. Majd ha (ismét) jobba megéri hunnak /magyarnak/bantu négernek lenni.

@Manyecska: Bőven kiment a szombat, itt vagyok! Amiket írtam, azok hasznos mondatok, bevethetőek, ha valamiről foggalma sincs az embernek.

@ColT: Passz. Még nem láttam szétszedve. Amilyen aljas vagyok, pára miatt bekövetkezett kontakthiba/ esetleg ENNYI VOLT hibára tippelek.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Nekem is van egy kismalacom a gépház tetején.

Manyecska 2012.11.18. 16:55:03

@hagyma: jó, akkor egy pöttyös és fűevő agár letüsszentett..

Mylady 2012.11.18. 16:55:19

Resztelt májat főztem, isteni lett. Most fő hozzá a köménymagos krumpli. Szerintetek az a köménymag miatt van, hogy kifut? Mert a szimpla krumpli nem szokott, de ez most igen. Ráadásul a beleszórt köménymag háromnegyede már kívül van a fazékon :(

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.18. 17:03:31

@batgirl: Mesterházihoz?
Az előző választás 2. fordulójában 4 jelöltet mondtattak vissza az LMP-nek.

megamenn 2012.11.18. 17:14:19

@Mylady: Azt meg mé' nem írtad ide, hogy hogy áll a fradi-kaposvár meccs?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.18. 17:14:38

@Manyecska: Remélem visszaköpted! :D

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Hasonlóképp. Ezért nézném meg. Oxidáció javítható...

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.18. 17:17:36

@Dr Jozef Vengloš: volt 1 pótjátékos?

@vénszivar: Venniiiii? Hát nem elég nagy a család? itt egy kiskanál, ott egy desszertvilla. Ma csak egy kompótostál, holnap az egész világ!

megamenn 2012.11.18. 17:18:27

@Mylady: estére honvéd-haladás, nyernünk kell!! GO PROGRESSION !!!

Anomalocaris (törölt) 2012.11.18. 17:19:11

@Mylady: Amikor először láttam ezt így leírva, mindig azt hittem, hogy "reszelt", és örültem az elgépelésnek. Aztán kiderült hogy tényleg ez a neve.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.18. 17:21:19

@ColT: Hogy lenne javítható, ha a márkaképviselet szervizel? ;)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.18. 17:23:05

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Készítek reszeltmájat! A jéggé fagyott májat reszelem bele a beártatott zsemlébe.
Attila mc

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.18. 17:25:24

@Mylady: ez így jó, nincs is jobb szórakozás, mint a főzőlapra égett köménymagot vakargatni jó félórát. a krumpli mindig kifut, mindegy mit csinálsz vele :)

én meg linzerkarikát sütöttem tegnap, a mai kávéhoz már nem maradt belőle.

Anomalocaris (törölt) 2012.11.18. 17:27:22

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Hogy csinál a zsiráf?? Tegnap ezen filóztam egész nap, a röfögő Schleich malac miatt jutott eszembe.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.18. 17:29:04

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: zsinyegni szoktunk, ha jól érezzük magunkat. amúgy méltóságteljesen.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.18. 17:30:49

jut eszembe, itt mindenki konyhaművész. mi a neve annak a sütinek, amit zacskóból nyomunk a sütőlapra ilyen furi formákban, kakaós és vaníliás formátumban?

Anomalocaris (törölt) 2012.11.18. 17:31:49

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Áhá.

Zsinyeg öregedés monofil, előke, tippet,
Bözse, v, 2010-09-26 00:12

Tudja-e valaki hogy, ezeket a monofil dogokat --öregedés okán--
mikor érdemes a szelektívbe dobni? (Esetleg tudományos alapon)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.18. 17:41:29

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ezt most nem értettem kristálytisztán :)

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: ez közelít, köszi, de nem darálón tekerjük ki hanem egy szimpla idomítózacsiból, tehát laza a tésztája. de hogy ezt mennyire imádtam gyerekkoromban, nyááámm.

Mylady 2012.11.18. 17:42:51

@megamen: Azér', mer' arról nincs infóm. Ma spanyol kosármeccset néztem. A vendégcsapat elhúzott 18-20 ponttal az elején, a hazai csapat szép lassan felkapaszkodott, átvette a vezetést, aztán mégiscsak kikapott. Izgi volt.

Anomalocaris (törölt) 2012.11.18. 17:44:00

Matyi őrjöngve rohant le a Duna-korzóra, és megpróbált egy úszó jégtáblára ugrani üveg borral a kezében. Mindenki utánarohant, csak Ivett támasztotta a pultot csodálkozva: miért, talán nem Brad Pitt mondta?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.18. 17:53:15

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: emlékeim szerint a darálós egy sima linzertészta, amit nyújtás helyett daráltunk, ami azért jó, mert kisebb kupival járt a konyhában :) ha megtalálom amit keresek, majd bedobom ide is :D

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.18. 17:59:08

@ColT: Áh, amúgy sokminden javítható ám ;)

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Nem. Almás süti volt.
@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Ja, linzer. Csak kekszből. Szeretettel várom a "zacsis tésztát".

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.18. 18:01:16

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nocsak. most olvastam, hogy a mittoménmilyen hegyre tilos felmenni három nappal a világvége előtt és után is. :D:D nagyonteccik!

Mylady 2012.11.18. 18:05:57

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: A köménymagmentes sosem szokott.

Habcsók?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.18. 18:13:45

@Mylady: nem habcsók, hanem ilyen omlósféle süti, de az istennek nem találok hozzá receptet. kénytelen leszek ex-majdnem anyósomat meginterjúvolni ezügyben, ő sütötte ezt mindig és naonjó volt. vagy kikísérletezem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.18. 18:15:25

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: gondolom, akkor megmenekülök. ami elég hülye ötlet, mert a tököm akar itt a világvége után romokat takarítani egyedül, hátnem?

Anomalocaris (törölt) 2012.11.18. 18:16:08

"bevaginór... bevagonírózva..."

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.18. 18:20:47

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: hülyeség. kinek a szemében lennék legenda? a meghóttaknak tökmindegy, nekem magamnak meg még mindegyebb :D

Anomalocaris (törölt) 2012.11.18. 18:20:54

"Guly.. gul... guly... Gulácsy Lajosnak."

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.18. 18:22:57

Valahová pedig 6000 m fölé nem lehet menni vallási okból.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.18. 18:27:06

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: vagy úgy. ehh, ez semmi. a road című már kapisgálja az érzést. (még nem sikerült végignéznem, nem megy...)

Manyecska 2012.11.18. 18:28:03

@ColT: van róla videóm meg képem. Pont leguggoltam hozzá és puszit kértem, szerintem a Nina Riccit nem bírja:))!!
:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.18. 18:28:47

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: :D éppen le van árazva az étkészlet, amire vágyok, de még így is kurvadrága. asszem maradok a sima fehér ikeásnál én is...

Anomalocaris (törölt) 2012.11.18. 18:32:26

A labda maradt a Szegednél, közben kiegészült a Rijeka, de Somogyit ez az aprócska körülmény nem zavarta, nagy gült lőtt a bal szélről (2-2).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.18. 18:44:30

Panthers - Bucs, nagyon kellene nyernunk
ha mar a fradi kikapott

penteken megyunk vasarolni, de nem etkeszletet /black friday/ mert tanyerunk annyi van, hogy Mary keptelen harom egyformat osszeszedni a szekrenybol a 2 ezerbol
ez, tudom venhulyenek meglepo
de veszunk uj konyhaszekrenyt es integralni fogjuk a tanyerokat

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.18. 18:53:50

@hagyma: 2 ezerből itt sem lehetne 3 tányért összeszedni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.18. 18:56:13

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: tenyleg nagyon kell a wild cardhoz
mingya kezdodik
ertem en a humort csak nem szeretem
amugy tenyleg kurva sok tanyerunk van
szerintem ez a huje picsa mikor elvalt megnyerte a konyhat

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.18. 19:13:15

@hagyma: Hagyatekbol van vagy 3 konyhaszekrenye egy ismimnek. Melle egy pici panel.

vénszivar 2012.11.18. 19:14:40

a ribanc anyádról ugass, te barom !:):D MI?lédy után szabadon!!! anyádnak küldenél inkább segííílyt, te nyomoronc, otthon a küszöböt rágja :))):DDD "két ezer", te tényleg egy degenerált, sületlen agyhalott gyagyás vagy !!! 50+ évesen úgy böfögsz, mint egy óvódás, ki a kisegítő suliba fog járni. No ezért lettél csak szarkaparó !
Olvasom, hogy idén már nincs meló.
meri majd dolgozik helyetted is.....:):D
Kínodban már merit "hülye picsázod"! :DDDDD !

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.18. 19:24:47

@vénszivar: szanalmasan alpari vagy, de ez a ciganyoknal hetkoznapi
csak segitek
az, hogy nem sokat melozok az iden, attol meg a fizetesemet kapom
na varjal ezt elmagyarazaom
fizetes= a munkadert kapott ellenertek
vegulis a lopott kacsa is az....

vénszivar 2012.11.18. 19:42:15

egy állattal különbül, SOKKAL KÜLÖNBÜL !!! beszélek !!! te állatnak is kevés vagy, fosadék ! :))))):D
tehát MI?lédi is cigány picsa?( hiszen tőle tanultam ! páran megerősítették, hogy ez egyáltalán nem lehet probléma) nem hiszem, már fogatlan lenne, habár lehet, hogy az hiszen vízbe főt köménymagos krumplit zabál :DDD Azt tudom, hogy akkora a valaga, hogy nem fér be a panelba (már láttam !!!):):D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.18. 20:01:29

Ezek a skótok nem komplettek. Van ilyen táncos összejövetelük vagy miafene, úgy írják, céilidh, és úgy ejtik, hogy kay-lee. Egy rohadt betű közös csak.

England win The Ashes! 2012.11.18. 20:08:42

@atpijkamo: Az írek durvábbak, a fővárosukat úgy írják, hogy Baile Átha Cliath, mi meg úgy ejtjük, hogy dablin. :)))

(Ők meg úgy, hogy blaklije.)

England win The Ashes! 2012.11.18. 20:11:05

@hagyma: Na várjunk csak, neked nem a Panthersnek kéne szurkolnod?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.18. 20:24:20

@atpijkamo: Valamelyik Excalibur regényben voltak ilyenek, amikor a rendes óangol/kelta/*mittoménmilyen neveket írták, azokat elolvasni se nagyon tudtam :D Rosszabbak, mint a szlávok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.18. 20:25:35

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Miért, mit csinálnak a svájciak?

@ColT: Miért, mit csinálnak a szlávok?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.18. 20:27:31

@atpijkamo: Hát, általában a nyelveik kb. egymásra dobált mássalhangzókból állnak :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.18. 20:31:13

@Dr Jozef Vengloš:
nem
en buccaneerses vagyok 12 eve
feleseget cserel az ember, meg allamot is de csapatot nem
14-10
nem ide
de a biro kocsog volt es meg visszajovunk
remelem

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.18. 20:31:31

@atpijkamo: leírnak egy szót és valami egészen mást ejtenek ki. példákat sajnos nem tudok hozni, de ha éppen nincs vígjáték a tévében, akkor átkapcsolok a svájci adókra :D a vetélkedők különösen viccesek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.18. 20:33:22

@ColT: Aha, fagyi - zmirzlina.

De nem azért panaszkodtam, mert kimondhatatlan, hanem mert az írják, hogy X, és azt mondják, hogy Y.

Amcsiknak is problémát okoz, amerikában és kanadában van egy pár Edinburgh, többségük Edinborough-nak írva.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.18. 20:42:33

@atpijkamo: Nekem tök mindegy, miért kimondhatatlan :) A kelta nyelveknek is van logikája, ha tudod, akkor már tudod, minek kéne mondani :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.18. 20:43:51

@atpijkamo: Meg mintha azt mondtam volna, hogy "rosszabbak, mint a szlávok". Ez megvolt? :P

vénszivar 2012.11.18. 20:52:40

@ColT: Nagyon feszült vagy. Még délelőtt viccelődős kedvedbe voltál. A vacsi csak nem cigányútra ment ?

igazságos 2012.11.18. 21:10:35

@hagyma: sose tudod, kinek kell szurkolni, ne fogadj lóversenyen :)

Ez csak azér van, mert senki nem hallgat itt rám, pedig én tisztán és jövőbelátó vagyok, aki tudja, kin van itt rontás.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.18. 21:13:25

@igazságos: hehe :D ez jó. ha már házi jósnőnk is van itt a homáron, megragadom az alkalmat és megkérdezem tőled: hol leszek egy év múlva?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.18. 21:21:53

@atpijkamo: Azt meg tudod mondani séróból, hogy az Üzlet a korzón c. Oscar-díjas csehszlovák filmben hogy hívják a férfi főszereplőt?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.18. 21:21:57

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: miről beszélsz, mikor egy hónap múlva világvége, és utána se mászhatunk hegyet.

igazságos 2012.11.18. 21:23:48

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: van rá látomásom, de nem merem mondani.

:D

tudtam, hogy bejelentkezel

azt viszont bizton állítom, nem leszek itt egy év múlva, mer találok magamnak valami szerencsétlen balekot, akivel elvetetem magam

:D

igazságos 2012.11.18. 21:26:49

@batgirl: ne parázz, csalánba nem üt a mennykő, a világvége odébb van

a biblia ezt is világosan leírja, de erre lesznek jelek, jelenségek

csak figyelni kell, na meg ébren lenni :)

Jótanács:

NEM SZABAD A VILÁGVÉGÉN ALUDNI! :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.18. 21:28:20

@igazságos: naaaa ugyan! még mielőtt férjhez mégy oszt tisztes családanya leszel, igazán jósolgathatnál nekünk.

@batgirl: akkor a karácsonyi ajándékokkal se vergődjek az idén??

@agresszív kismalac: szerintem jacek zdenek vagy karel. mindet úgy hívják.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.18. 21:29:22

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: minek? nem elég ajándék az neked ha túl éled?:))))))

igazságos 2012.11.18. 21:30:47

@agresszív kismalac: azért nem árt, ha van egy kis földje, én viszem a traktorokat

mek szerepelni addig is a házasodna a gazdák c. műsorba

ti meg éljétek ki itt magatokat nélkülem

Aztán, ha világvége lenne, és mindenki megdögölne, csak hivatkozzatok rám.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.18. 21:31:48

Látta valaki egyáltalán a filmet?
Én vagy ötször.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.18. 21:34:07

@igazságos: Nekem van egy kis földem, virágcserepekbe', de nem vagyok érdekelt a prodzsektbe'.

igazságos 2012.11.18. 21:35:10

@agresszív kismalac: akkó minek ajánlkozol??????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

igazságos 2012.11.18. 21:37:22

@agresszív kismalac: azé még mindig tartunk disznótort, úgyhogy neked decemberbe mindenképp véged lesz, még 21-e előtt

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.18. 21:39:41

@agresszív kismalac: akkó biztos jozef. abbul is van egy rahedli arrafelé :D

@batgirl: háát, ha lehet választani, inkább nem szeretném túlélni...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.18. 21:40:39

@igazságos: Hol ajánlkoztam (ez de hüje szó már, pedig nem is szláv, nem is ír, nem is rétoromán) én???

igazságos 2012.11.18. 21:42:25

@agresszív kismalac: hát a virágföldeddel célozgattál :)

England win The Ashes! 2012.11.18. 21:46:30

@igazságos: Egyél inkább egy kis frissen fejt zsírszegény kecskesajtot. XD

igazságos 2012.11.18. 21:47:29

@Dr Jozef Vengloš: csak a te kedvedér én még azt is feltalálom :)

England win The Ashes! 2012.11.18. 21:48:04

@agresszív kismalac: Ja, te a szerepre gondoltál, nem a színész nevére? Monnyakle!

England win The Ashes! 2012.11.18. 21:49:18

@igazságos: Kezdd valami egyszerűbbel. Mondjuk a csövön a lyukkal. :)

igazságos 2012.11.18. 21:50:47

@Dr Jozef Vengloš: ahha, te úgy szoktad, azért TUDOD ennyire

hogy lebuktatod magad mindig :D

England win The Ashes! 2012.11.18. 21:55:35

@igazságos: Mit szoktam hogyan? Próbáld magyarul kifejezni magad. Ha nem esik nehezedre. :D

England win The Ashes! 2012.11.18. 22:04:52

@igazságos: Nem fog menni. Sajnos nem beszélek hápéül. Ha már magyarul nem tudod, skús si napsat po česky, dobře? ;)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.18. 22:10:19

@Dr Jozef Vengloš: Úgy láccik, nagy ínség lehet arrafelé, ha már mi is szóba jövünk.:-)
(Megvan az a vicc, aminek az a poénja (sznoboknak: poEn), hogy "...Határeset, ezt még elfogadom!"?)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.18. 23:09:40

@atpijkamo: Anno volt valami filmtörténeti műsor a tévében. Minden évben ugyanazokat a filmeket adták le:
Üzlet a korzón
Hannibál tanár úr
Bohóc a falon
Patyomkin-páncélos
Mondjuk ezeket- Eizensteint kivéve- bármennyiszer meg lehet nézni.
Ja, volt még a Hurrá nyaralunk! Azt meg pláne.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.18. 23:13:30

@agresszív kismalac: A Csehszlovák filmeket filmklubban néztük valamelyik művelődési házban. Azok csak erre voltak jód, de erre nagyon. Danuvia művház a világ végén, sci-fi sorozat soselátott filmekkel...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.18. 23:17:16

@atpijkamo: Danuvia a világ végén? Nézőpont kérdése.
(...onnan vonultam be a magam másfél évére.:-))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 01:42:11

@hagyma: hat ezek alapfilmek
kulon kedves az eljen

Hannibal eljen nyul

CID 2012.11.19. 06:59:20

Böllérmentes napot :-o

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.19. 07:47:44

@CID: Inkább azt meséld el, hogy egész napos parkolójeggyel bármelyik zónában korlátlanul parkolhatok-e!

Szenthomárság 2012.11.19. 07:50:04

Jó reggelt!

A csivavám seggén reggel négy óta keressük a piros pöttyöt, ha délig nem lesz meg, viszem elaltatni ezt a hazaáruló dögöt!

☺ágica (törölt) 2012.11.19. 07:55:19

jóreggelt:)

új hír a csomagról?

England win The Ashes! 2012.11.19. 08:15:41

@☺ágica: Ez nem csomag, hanem pekidzs, junó?

☺ágica (törölt) 2012.11.19. 08:21:43

@Manyecska: aszittem már rendben van. akkor még ez a poszt lesz egy darabig...

@Dr Jozef Vengloš: oh, áj em szorri, mosmá tudom

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.19. 08:21:45

@Szenthomárság: én kiírtam magam a félázsiai magyarságból, egyik kölyköm seggén sem volt pötty.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.19. 08:29:28

@batgirl: A túlzott Neogranormon használat, ugye elöli a Hazafiságot. ;)

mainap.hu: Már kutyák is járnak plasztikai sevészhez

sevész :) Bár nem indexes oldalról.

☺ágica (törölt) 2012.11.19. 08:34:05

lemaradtam, milyen piros pötty?

Manyecska 2012.11.19. 08:34:07

Ér versenyezni szarosseggű gyerekkel???:)

helianthus 2012.11.19. 08:38:36

@Kellemes Zérókomponista: "mesterségesen megidézve a képtémát rugózz rajta" NEM ÉN VOLTAM! NEM ÉN KEZDTEM!

@vénszivar: elfelejtetted odaírni a kérdést.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.19. 08:42:15

már megint beragadtunk a térgörbületben

helianthus 2012.11.19. 08:43:05

@☺ágica: azt én sem tudom, de a gyerek seggén kell lennie. És ha van, akkor nem tudom mi van, ha nincs akkor sem tudom mi van. Remélem sokat segítettem. :)

England win The Ashes! 2012.11.19. 08:47:56

@Szenthomárság: "Macska-egér harc lesz és_mi leszünk a macska"

Ja, úgy lesz, mint a Tom és Jerryben. Általában ott a macskára kerül a szopóálarc.

helianthus 2012.11.19. 08:52:04

@Dr Jozef Vengloš: el fogod árulni itt mire gondoltál, vagy hiába várom a választ?

England win The Ashes! 2012.11.19. 08:53:44

@helianthus: Persze, később átküldöm privátban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.19. 08:56:34

@vénszivar: Nem van itt feszütség :P

@helianthus: Nincs semmi, azaz baj, de csak a Kusza Szem fejében :D

Nemrég olvastam egy elméletet arról, hogy ez tulajdonképp csak egy kirakatbohóc...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.19. 09:13:47

Jövõhónapban halál. Utolsó gondolatok, kívánságok?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.19. 09:15:59

Ki vagy mi a kirakatbohóc, mit jelent a kifejezés?

Manyecska 2012.11.19. 09:18:59

@Kellemes Zérókomponista: Dögöjjön meg a szomszéd tehene!! Is..:)

helianthus 2012.11.19. 09:31:17

@Kellemes Zérókomponista: Fiszlát és kösz a halakat! (utolsó gondolat, nem saját, kopiztam)

helianthus 2012.11.19. 09:32:29

@Dr Jozef Vengloš: az jó lesz. :) Ugyanis kíváncsivá tettél.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.19. 09:33:50

@Kellemes Zérókomponista: Bohóc, akit előrelökdösnek, hogy csinálja a show-t, meg aki esetleg a balhét is elviszi, miközben a háttérben folyik a nagy biznisz.

@helianthus: A'la Semjén? :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.19. 09:45:36

@Manyecska: Szerintem meg ő lehet a Húgyos Józsi, és minden csepp után lehúzza.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.19. 09:48:48

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ez ilyen Homár téma. Mindenesetre nekem jó a saját ~15 ezresem is (bár most már kevesebb lesz*).

*remélem

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.19. 09:48:58

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hasonló jókat!

Nekünk már megvolt. A csatorneépítők a hétvégi ház udvarára "beengedve" a MI vizünket használták országépítésre, bár ők csak 200 ezret csapoltak le. Kisebb, kétleveles ügy lett belőle, kifizették a vízdijat.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.19. 10:01:55

@ColT: Spóroláshoz elsőrangú a Bihary-féle BIG SPRCC tusolófej! Kb. 90%-os vízmegtakarítás. Egy spéci perdítő eredményeként nagy sebességű, de nagyon apró vízcseppeket képez, amelyek jól lesodorják a szappant és a koszt. Ha picit távolabb tartod magadtól, a vízsugár-nyaláb felveszi a szobahőmérsékletet, hajmosáson kívül gyakorlatilag hideg vízzel is kényelmesen használható.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.19. 10:06:26

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nem én fogyasztos sok vizet, hanem a tettye Forráshát küld random összegű számlákat, amikből az évi 1x leolvasás után visszakapod a többletet...

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.19. 10:24:48

@ColT: Zala megye. A falu nagy része már Hollandia :(

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.19. 10:27:08

A nyugat helybe jön! A 2 nemzet összemosódik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.19. 10:28:10

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hehe, átb*talak, pluszban kell fizetni :D

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Ja, akkor azért :) Vannak ott jó helyek :)

Manyecska 2012.11.19. 10:31:05

@Kellemes Zérókomponista: jah!! a portán kipróbálták a "gázfegyvert" /palackos forma!../, azt hitte üres a hülyéje, mi az elsőn vagyunk de azóta folyik minden lyukunkból minden:(:D ! Azt hiszem megérett egy posztolásra!:(( ... chili volt ez is, legalább már tudom milyen ha tömegoszlatás lesz.. :)

helianthus 2012.11.19. 10:34:51

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: viszont jóreggelt. A számlához csak annyit fűznék hozzá, hogy ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
Elhiszem én, hogy számlázó rendszer hibázik meg ilyenek, de tényleg nem lehet egy gagyi rutint ráküldeni, hogy mondjuk az 1 millánál nagyobb tételeket (szerintem abból azért nem lehet túl sok, nem?) külön gyűjtse és azt valaki megnézze, hogy mekkora összeg van a számlán és miért? Ha szegény nyugdíjas szívbeteg és holtan esik össze a számla láttán, az kinek a felelőssége lesz?

Manyecska 2012.11.19. 10:36:15

@helianthus: jaja! akartam mondani /csak alig látok../, volt már ilyen..

Manyecska 2012.11.19. 10:39:51

Nem, nem a rendőrségnek dolgozom!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.19. 10:41:52

@Manyecska: "chili volt ez is"

Áááá, az semmi! Próbáljátok ki a sajtos-tejfölöst!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.19. 10:42:38

@helianthus: "az kinek a felelőssége lesz?"
A Rendszeré. Mindenről a Rendszer tehet, nem? A Rendszer baszik ki a banki ügyfelekkel, a repülni vágyókkal, a telefonálókkal, mindenkivel. Az ügyfélszolga meg az informatikus ártatlan, előbbi nem térhet el a protokolltól, az informatikus csak olyan alkalmazást telepíthet, amilyet tőle írásban megrendeltek, attól nem térhet el.
A legártatlanabb meg a vezető, elvégre egy igazgató (a ménteleptől a Világbankig) minek értene az informatikához, adatbázisokhoz, amikor arra ott vannak a specialisták!

A fentiek alól kissé kivételt jelent az egészségügy, ott a beteghordók és a portások viselik a hibákért a felelősséget.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.19. 10:44:49

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: @helianthus: Fizesse csak ki az a nyavalyás nyugdíjas! Nem jó neki a tejben-vajban fürdés, neki kilencvenezer köbméter vízben kell fürödnie, mi?

CID 2012.11.19. 10:44:55

@agresszív kismalac: nincs mit, ha javasolhatom, a Dugonics tér környékét kerüld el.

Manyecska 2012.11.19. 10:47:30

@atpijkamo: Baszod nyitva volt az ajtó pont, gondolhatod!!:( épp a kollégámmal keresgéltünk itt a bházisban a gépemen..asszongya érzed?? aztán csak egymás nyakában lógtunk az ablakban:D:D..:(((

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.19. 10:47:58

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A számítógépek megnehezítik az emberek életét.

A4-es hirdetmény az ügyfélszolgálat ajtaján anno 90-es évek: "Elnézésüket kérjük az ügymenet lassúsága miatt, számítógépes nyilvántartásra tértünk át."

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.19. 10:50:46

@Manyecska: Nektek semmi se jó. Finom csilis. Bezzeg lenne bűzösborz szpré, azér nyávognál.

Legalább kitisztulnak a járataitok. Még egy beöntés kéne, és jobb lennél, mint új korodban.

Manyecska 2012.11.19. 10:54:26

@atpijkamo: te már csak tudod, hja!?@CID: nem ott lakom..!:)...
Különben ezt mondtam én is: legalább a náthámat elűzte. Igaz a látásommal együtt de kicsire ugye nem adunk!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.19. 10:58:50

@Manyecska: Ne is haragudj, de az ablakban történő "egymás nyakában lógás" nálam már kimeríti a perverzitás fogalmát.
@atpijkamo: Amikor az a konnektororrú liberális miniszter-hölgy promotálta az -ágytál-széfeket és vizitdíj-automatákat, akkor hasonló szöveg volt kint a háziorvosnál is.

Manyecska 2012.11.19. 11:00:55

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: jó már 20 éves kollégális viszony na!!
Különben milyen szoftver ahol nincs valamiféle eö?:))) képzeld, a mieink ha elromlanak ott többek közt pl. vasúti katasztrófa következik be. Most érted.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.19. 11:04:32

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ne hozd fel nekem, elég ha rágondolok, felmegy a vérnyomásom.

Volt a balesetin egy ilyen vzitdíj automata, másfél méter széles, két méter magas, 600 gombbal. Kellett mellé egy ember, aki segített a gombokat nyomogatni. Talán mostanra hozta volna be az árát...

Fali széf nagy tételben olcsón eladó!

Manyecska 2012.11.19. 11:26:50

@agresszív kismalac: találtál már html-görényt???:))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.19. 11:29:52

@atpijkamo: Fali széf nagy tételben olcsón eladó!

ugyanitt szintén eladó egy kórház, berendezésekkel beteggel és takarítószemélyzettel.

helianthus 2012.11.19. 11:41:13

@batgirl: pontosítok: ugyanitt szintén eladó egy kórház, elavult berendezésekkel bonyolult kórtörténetű beteggel és kiégett takarítószemélyzettel. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.19. 11:41:30

@dr. phil. Sün‼ ツ: ez több mindentől függ.Nyilatkozz:
pl.politikai és etnikai hovatartozás
anyagi helyzet
Tervek, hoyg mit szeretnél azon a budai telken csinálni
és milyen telefondobozod van.

helianthus 2012.11.19. 11:43:21

@atpijkamo: most miért haragszol arra a szegény nyugdíjasra? Sajnálod tőle azt a kis fürdést is? Amúgy meg nem lehet, hogy elvesztette a krimóban a fogadást, aminek az volt a tétje, hogy két hónapig ő fizeti Debrecen teljes vízfogyasztását és ezt számlázták ki neki? Én megvizsgálnám azért ezt az eshetőséget is biztos, ami ziher.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.19. 11:45:50

@Manyecska: Erre hogy írjam, hogy "Gondoltam, megvárom, míg kitanulod a szakmát."?

2012.11.19. 11:46:05

Mi a pálya? Térgörbület esete fennforog még?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.11.19. 11:50:30

@batgirl:
Hát ez nekem túl drága.
Annyiér nem kőll.

@cirróka:
Hétfő van.
Minnyá dél lesz.

2012.11.19. 11:55:15

@Manyecska: Nem, nem a rendőrségnek dolgozom!

Erős lehet ott a portaszolgálat! Lefújják egymást gázzal! :))))
Még nem bilincselte a radiátorhoz magát egyik sem?

Manyecska 2012.11.19. 12:08:35

@cirróka: én gondoltam ellentámadást indítok a sajátommal:D!.a portás szemétől 10 cm-re ment el a fuvallat, ő kiment köhögni meg hányni:D!!

CID 2012.11.19. 12:09:59

@Manyecska: Pedig lakhatnál, dugó térnek becézik :)

@agresszív kismalac:
Két hete amikor arra jártam, 1 méteres lyuk volt a helyén, éppen felújítják, kocsival nehézkes a megközelítése :)

Manyecska 2012.11.19. 12:10:12

@agresszív kismalac: ne tiltakozzá' mert odabilincsellek a radiátorho!!:))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.19. 12:10:34

@helianthus: :))

@batgirl: :))

A takarítók itt is kellenének. Nem tudsz számlaképes takarítóról?

Manyecska 2012.11.19. 12:11:18

@CID: AHHH és csak MOST SZÓLSZ? Kutya..

Manyecska 2012.11.19. 12:12:36

@atpijkamo: neked íródeák kell nem is takarító!!?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.19. 12:17:32

@Manyecska: Ne kérdezd! Társasház, mindenről számla kell nekik.

Manyecska 2012.11.19. 12:19:22

@atpijkamo: há nincs valami gazdag szomszédod 10 km-re aki a sajátja mellett a tiéteket is vállalná..??:))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.19. 12:26:15

@atpijkamo: talán tudnék, írj emilt. hol? mennyiért? mekkora, stb

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.19. 12:27:37

Nincs itt valami burkolt zsidó, aki elkezdene cigányozni? Unom ezt a posztot. A vénszart letartóztatták volna?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.11.19. 12:32:59

Harcoljunk a békéért!
Ahogy az izraeli hadsereg Gázánál!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.19. 12:38:07

@dr. phil. Sün‼ ツ: Itt, Európában már tudjuk, hogy horvátokat ölni, elüldözni bűn, szerbeket ölni, elüldözni nem bűn, magyarokat ölni, elüldözni érdem. Mi a helyzet ezzel a Jordán folyó környékén? Itt egyértelműen nem minősült háborús bűnnek a a kórházak és a lakosság áramellátásának megbénítása rákkeltő grafit-bombákkal, ott mi minősül annak?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.19. 12:50:22

@Manyecska: Nem hiszem, hogy egy gazdag szomszéd szívesen takarítaná más házát.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.11.19. 12:54:13

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Hát amikor a palesztin védve a kiccsaládját bombát mer kilőni Tel-Avivra, az biza bűn.
Nem is kicsi.
Ja és mindig úgy kezdődik, hogy a másik visszaütött.
Nekem az lenne a kérdésem, hogy ki masírozott be oda a II. vh után?
Mer az kezdte az egészet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.19. 12:58:54

@Manyecska: Hát nem tudom. Nem hondolod, hogy talán elég, ha három mellbimbója van?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.19. 12:59:41

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Törvénytisztelő állampolgárok! A piától hülyültek el. De a falugyűlést már flamandul illene tartani.

@Kellemes Zérókomponista: Pontosan. :)

@ColT: A polgárjenő vonult Anyámmalaz ügyvédhez, meg a csatornázókhoz is. :D

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Az előző polgink ingyér adta (az üzemeltetés jogát). Ha visszatér, próbáld meg 1 Ft-ért.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.19. 13:01:28

@atpijkamo: azt nem tudom garantálni, mert a 3 cici ritka erre felé, viszont pirospötty fenék talán menne. bár abban sem vagyok biztos

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.19. 13:04:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: Pfúj, vesszenek az ellenséges kórházak, árvaházak, menekülttáborok. Hulljon le a Vörös Félhold. (Ennyit tudtam tenni a fotelből.)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.19. 13:06:11

@Manyecska: Ez a bilincses fixáció mióta van nálad? Akarsz róla beszélni?

Manyecska 2012.11.19. 13:07:08

@agresszív kismalac: igen, de előbb visszaadhatnád a radiátoromat!:))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.19. 13:15:29

@agresszív kismalac: Debrecen, Hétvezér utca. Idős feltaláló, némi manufaktúrában legyártott prototípus-készlettel. Egyszer már majdnem felkerült a netre, de kisfilmmel-rajzokkal-képekkel együtt ellopták a laptopját. Szabadalmazott termék.

Manyecska 2012.11.19. 13:16:24

@agresszív kismalac: arab hastánc, jöhet?@cirróka: ez tegnapi:))! Akartam neki már szólni hogy kimeríti a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás fogalmát /némiképp/,..bár abból vehetnének tányért..na, ennyi esze van.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.19. 13:20:35

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Arra viszonylag ritkán járok. Majd szólok Kósának, hogy hozzon egyet, ha jön.

2012.11.19. 13:20:39

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ha picit távolabb tartod magadtól, a vízsugár-nyaláb felveszi a szobahőmérsékletet,

Na ez profi termékbemutatós duma! Még jó, hogy nem adtál hozzá ingyen hűtőmágnest, meg egy szerény ebédet! Ha nagyon eltartod magadtól akkor meg is éget! Vigyázat!!! Kosárlabdázók és más hosszú kezűek nem használhatják! Utána meg ott ül a sok hülye nyugdíjas a rendelőben tüdőgyuszival az ilyen kóklerek miatt! :))))))

McZozo 2012.11.19. 13:27:51

Nincs valami felreertes koztetek mert en ugy tudom sajat tapasztalatbol hogy mikor a posta atveszi vamolasra akkor neked be kell faradni a Vamkozpontjukba ott a keleti mellett, ahol vegigjaratjak a kanosszat veled de befizeted megkapod. Es tudtommal nem hozzak ki neked, m ivel n incs rendezve a vamolas.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.19. 13:29:05

@cirróka: na, ezen én is hatalmasat derültem:))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.19. 13:54:06

@cirróka: Nem duma, saját tapasztalat, az öreg feltalálónak ez eszébe sem jutott. Csak nyár volt, amikor először én is kipróbáltam, és hűteni akartam magam. Meglepődtem, hogy ha messziről fúvatom magamra a vizet, szabályosan melegnek érzem, úgyhogy közel kellett tenni. Ilyenkor meg csak a meleget nyitom meg, ha kellemetlen, akkor távolabb tartom. Tudom, hogy ez energia-pazarlás, de élvezetes.
A hideg víz egyébként az én ismereteim szerint leginkább akkor okoz tüdőgyulladást, ha fertőző (fakultatív) kórokozókból (Pseudomonas, Legionella, stb.) túl sokat tartalmaz. Ha valaki 20 liter helyett 2 liter vízzel zuhanyozik, akkor vélhetően nem túl sok hőt ad át a csatornarendszernek a saját reszkető testéből.

Fentiek miatt nagy vas-mangán tartalmú ásott/fúrt kutak vizéhez (házi vízmű+ kerti zuhany) nem alkalmas, könnyen eltömődik a magas csíraszámból kialakuló biofilm- és sólerakódás miatt.

@batgirl: Ne röhögjél! Olvass! Mármint utána...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 14:09:08

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: en biztos hulye vagyok, de en ugyanolyan homersekletu vizzel mosom hajam barsonyat mint a habtestem

Manyecska 2012.11.19. 14:18:28

@hagyma: én a 10 km-rel arrébb lakó kőgazdagékhoz járok át, spórolás okán, fürödni!!

Manyecska 2012.11.19. 14:27:04

Különben hozzánk jártak át németek:D:D fürödni annó /szomszéd szobáztatott/ oszt hajnalban nézett csak a házmester mért surran ki tőlünk pizsamában és bőrkabátban egy vadidegen, szappannal+türcsi, át a szomszédba...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 14:27:14

@Manyecska: mi felfogjuk az esovizet es ugy
multkor volt benne egy doglott m okus
igy megvolt a vacsorank is

Manyecska 2012.11.19. 14:34:20

@hagyma: basszus, fogadjunk tüdőgyuszit kapott:)))!?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.19. 14:34:41

@Manyecska: Oszt a szomszédnak nem volt fürdőszobája?

2012.11.19. 14:35:34

@hagyma: mi felfogjuk az esovizet es ugy
multkor volt benne egy doglott m okus
igy megvolt a vacsorank is

Vacsora????? Ha nem lettél volna mohó és nagyítóval melegíted a vizeshordót másnap, akkor délre kész is lett volna a finom mókusleves! Spórolni tudni kell!

Manyecska 2012.11.19. 14:37:14

@agresszív kismalac: nemtom, ez két napig volt csak..megnézed a fürdőszobámat?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.19. 14:41:55

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: én tudod, általában azon szoktam röhögni, amihez kedvem van. Az olvasással dettó így vagyok.
EVVAN

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.19. 14:46:47

@cirróka: Nem. Hanem az a kocsonyás réteg, ami kialakulhat a nagy élőcsíraszámú vizek edényein, vezetékein. Olyan takonyszerű, legtöbbször pirosas-barnás vagy szürkés izé (ha fény éri, zöld is lehet). Ha pl. csak és kizárólag folyékony mosószert használsz, a mosógépben is kialakulhat, vagy jól meg lehet nézni esetenként a vízvezetékre szerelt szűrőkön is.

helianthus 2012.11.19. 14:50:48

@cirróka: @Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: miért hívjátok ilyen csúnyán Vénszivart? Lemaradtam, felzárkóztatást kérek szépen!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 14:55:58

@cirróka: ehesek voltunk, mar negyedik napja nem ettunk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 14:57:28

@Manyecska: nem froccskolte a nap fele a vizet, mikor mosta a farkat

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.11.19. 14:59:39

@helianthus:
Akkor tulajdonképpen nem is voltál lemaradva.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.19. 15:01:03

@batgirl: Értem. Kiröhögöd azokat, akik olvasnak. Jogodban áll...
@helianthus: Csak kiemeltük a lényegét.

helianthus 2012.11.19. 15:04:10

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ja jól van. Akkor csak a szokásos hirig volt, gondolom, semmi extra. :)

Manyecska 2012.11.19. 15:06:14

@agresszív kismalac: netörőggy vele, nekem van..:)) adok türcsit is..
:))

Manyecska 2012.11.19. 15:11:56

@agresszív kismalac: attól függ mekkora hátad van, nem érünk rá szappanozgatni ugye!

Manyecska 2012.11.19. 15:17:10

@agresszív kismalac: hallod?? jön a világvége, utána már úgyis por s hamu leszünk!!@dr. phil. Sün‼ ツ: jajjmár!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.11.19. 15:22:44

@Manyecska:
A világvége menetrendje:
2012. dec. 21. világvége.
Másnap: ismétlés azoknak, akik előző nap nem látták.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.19. 15:28:13

@dr. phil. Sün‼ ツ: Rossz idő esetén a rendezvény a Matuska Szilveszter Kultúrházban lesz megtartva.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.11.19. 15:34:19

@agresszív kismalac:
Karácsonyra elkészül a gyerekeknek szánt verzió is.

helianthus 2012.11.19. 15:41:26

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem kell félni tőlük, nem hagytuk magunkat megcsippeltetni (bár én nem bántam volna, ha megcsippelnek kicsinykét) szvsz nem fognak bántani minket. Mi különben is Astar Sheran kapitány védelme alatt állunk, majd ő elmenekít az űrflottáján.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.19. 16:13:24

@helianthus: "bár én nem bántam volna, ha megcsippelnek kicsinykét" Biomikrocsippekkel?

Manyecska 2012.11.19. 16:17:47

@agresszív kismalac: kizárólag hátmosásról volt szó, de a további enyelgéseket meghagyom emilben, úgyse érdekel ez itt senkit se..

Különben a gyerek szerint azért nem írták a naptár a maják tovább mert lusták voltak. :))))

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.19. 17:02:14

NYÓCSZÁZEGYEDIK!

Aki a vonal alá ír, azt megszállta a buzidémon!
__________________________________________

2012.11.19. 17:13:39

@EzWokEn: Aki a vonal alá ír, azt megszállta a buzidémon!

Na most, ha jól emlékszem az ilyen "okosságért" simán kibasztak a puruttyáról! Viselkedj!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.19. 17:25:14

@cirróka: Pedig azért a Puruttya, hát nem a finomlelkűségről híres :D

2012.11.19. 17:28:56

@ColT: Hát azért kommentelni nem lehetett akármit. Mondjuk én oda soha sem írtam. Volt egy kemény mag mint itt is, de semmi érdekeset nem nyomtak.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.19. 17:40:53

húúú, nagyon pörgünk, ez már tényleg a vég?

CID 2012.11.19. 17:49:50

@EzWokEn:
Téged, már meg is daszott? :-o

2012.11.19. 18:05:33

@ColT: Mi fura? Hogy nem írtam? Nem akartam közéjük tartozni.

Manyecska 2012.11.19. 18:08:55

Különben most gyertyafényes vacsorán vettünk részt, össze is bújtunk,...elment az áram és ezzel a fűtés is:))... meggyújtottuk az ádventi koszorúkat is, és hamár ott voltunk elénekeltük a Mennyből az angyalt,..boldog karácsonyt kívántunk egymásnak és ezúton üzenjük a kereskedőknek hogy most már b...ják az ....!!:P:D ..puruttyázhatnak a prérin, mi már a húsvétra gyúrunk..!!

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.19. 18:09:18

@cirróka: Azt nem mondanám, hogy semmi értelmeset nem nyomtak.

CID 2012.11.19. 18:10:50

@cirróka:
Itt kemény mag ? Azt csak szeretné @Manyecska: :-)

2012.11.19. 18:11:18

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Jó, igazad van, volt egy két jó poén, csak nem volt kedvem belépni. Elvoltak nélkülem is.

Manyecska 2012.11.19. 18:11:37

@CID: Hófehérke nyugodj már meg!!:))

CID 2012.11.19. 18:12:23

@Manyecska:
A koszorúkat ? Nem lett volna elég a gyertyákat meggyújtani ? ;-)

2012.11.19. 18:13:16

@CID: Na ezt a minden áldott nap ittlevőkre értettem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.19. 18:13:20

@cirróka: Fura, hogy ott nem lehetett akármit írni.

@Manyecska: A ház nem égett le?

Manyecska 2012.11.19. 18:13:56

@CID: tudod milyen kemény voltam?? Töksötétben mosogattam el, emlékek alapján, na ez a valami:D:D:D:!!
Ja, a koszorúk is majdnem meggyulladtak mert kidőlt az egyik gyertya. De legalább letudtuk a karácsonyi stresszt, megbeszéltük hogy ennyi volt:))))

Manyecska 2012.11.19. 18:15:38

@ColT: :)) nem, még nem. Csak a mosógépbe fulladt bele az összes ruha:))

Manyecska 2012.11.19. 18:16:38

Nekem olyan mosógépem van hogy megjegyzi a programot még akkor is ha kihúzom a konnektorból! Na? Nem pite!! :P@CID: jóvan, akkor nem.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.19. 18:17:26

@cirróka: Subbával voltam így.

@ColT: Tündérmackóra a sok "sunáznám" azért tényleg nem kellett volna...

CID 2012.11.19. 18:17:29

@Manyecska: Hát ez tényleg dúva. Kemény csaj vagy te, csodálkozol, hogy be vannak rezelve a hímek:-)

CID 2012.11.19. 18:20:20

@Manyecska:
Te tényleg belebasztad a mosógépbe a tányérokat ? Kemény, nagyon kemény :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 18:24:12

@Manyecska: nekem olyan ebresztooram van, hogy aramszunet utan visszaall az eredeti keleti parti idore
@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: a subbarol engem kitiltottak
meg a belsosegrol a totalcarrol
ez a ket trofeam van eddig
es sosem karomkodok, vagy anyazok
csak jeleznem

CID 2012.11.19. 18:40:16

@hagyma:
Nekem meg olyan ami leszarja az áramszünetet, merhogy elemes. Na ?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 18:44:34

@CID: de nekem 2 ebreszto van benne es atallt a teli idoszamitasra is
na?
es radijo is van benn

CID 2012.11.19. 18:54:20

@hagyma:
Nyertél bakker, hazudtam, nincs ébresztőórám, telóra ébredek, nem tudom hány ébresztést lehet rajta beállítani, rádió van benne, és még a homárt is tudom olvasni. :-)

☺ágica (törölt) 2012.11.19. 18:55:42

látom, a csomag még mindig kering...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.19. 19:10:47

azért valami baj, mégis van. utolsó bejegyzésem óta (kb.17.40)aludtam. mit fogok éjjel csinálni????????????

Manyecska 2012.11.19. 19:12:09

@☺ágica: milyen csomag??:)))@CID: és nem szoktad a falhoz vágni, legalábbis nekem ingerenciám van rá, én is arra ébredek 05.25-kor..a Szundi van bekapcsolva rajta..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.19. 19:12:21

@batgirl: Menj el sörözni, ha már úgyis kipihent vagy :D
Én azt teszem :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.19. 19:20:37

@batgirl: Persze ha van férjed/szeretőd, akkor vannak jobb ötletek is :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 19:21:04

@CID: nekem ebreszteskor kivetiti a szemben levo falra a cnn-t, meg a national geographicot osztott kepernyoben eredeti amerikai nyelven
es ekkor bekapcsola kv fozo a konyhaban
a kv-t azt mar Marynek kell behozni erre meg nem talaltam megoldast, de nem baj ha kicsit melozik O is reggel

☺ágica (törölt) 2012.11.19. 19:22:28

@Manyecska: ja, bocs, pekidzs:) sose tanulom meg:)

Manyecska 2012.11.19. 19:26:06

@agresszív kismalac: várjá mingyá megmutatom az unokatesómat ő is hastáncol.. :P keresek videjót. Jó nő!!!

CID 2012.11.19. 19:31:39

@hagyma: Oszt sörnyitó van e rajta ? Ugyehogy ugye ? :)

CID 2012.11.19. 19:32:36

@Manyecska: 5.25-kor kelsz ????? Mi van baszod, átalszod az életed ? :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.19. 19:36:28

@ColT: nem vagyok kocsmába járó valaki, tudom sznob vagyok.
@agresszív kismalac: igen, tulajdonképpen nekem is megfordult a fejemben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.19. 19:40:01

@batgirl: Fúúúúj :D begyöpösödött kispolgári reakcijós :D
Mint később írtam, vannak jobb lehetőségek is :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.19. 19:47:44

csetelgetünk, csetelgetünk, a világvége jelentőségét meg alulbecsüljük???

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.19. 19:49:45

@ColT: erre felé csak akkor van, ha beülök a kocsiba, és legalább 10 km-t megyek. Na ugye akkor meg nem ihatok, mert haza is kellene jönni.

@agresszív kismalac: ó te gondolat olvasó:DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 20:00:14

@CID: fejlettebb orszagokban tekeros a soroskupak
csaxolok
@agresszív kismalac: en tudom miaz d enekunk csak eletbizti van
a szemetseg az, ha en elpatkolok, Mary kap 40 rugot, viszont ha O dobja el a kanalat elobb en csak 20-at

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.19. 20:03:49

@hagyma: Csaak sixx tiltott ki. Ellene mondtam, indokoltam, kint is voltam.

@ColT: Ajaj! Csapnám agyon, aki komolyan gondolta! (Igen, a hajlamért is, nemcsak a tettek után.)

@☺ágica: Mert a nyomorult Mézga nem nyitotta ki az ablakot!

Rosszindulatú Vászka 2012.11.19. 20:11:46

@hagyma: nyehehe, csak az ojan buziknak, akik nem ismerik a Világ és a Sörnyító összefüggéseit :)

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: jaja, Sziksz nem bírja akritikát.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 20:12:35

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: sixx az tipikus skizofren figura
alaz mindenkit akit lehet
O a megmondoember
de ha valaki kritizalja verig sertodve bannol:)
tipikusan klinikai eset
egy dagadt egoista frusztralt infantilis egyed, aki ul a tv elott, eszi a popcornt es ir
ebbol el
szar lehet

Rosszindulatú Vászka 2012.11.19. 20:13:16

@hagyma: mint a Tóta, az is ijen ideges sztrovacsek volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 20:14:05

@Rosszindulatú Vászka: nade most nem
papirral is ki lehet nyitbi
pinaval is
foggal stb
huje amerikaiak meg aszontak
bazmeg tekerd le oszt jovan:)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.19. 20:16:37

@☺ágica: NyisziAti-féle "érvrendszerre" azt találtam írni, hogy a Te Anyád (az enyém előbb szóba került), ez volt az 1. figyelmeztetés nekem, a másik maradhatott.
Ezek után belejavítottam a "magyar" szövegébe. No, akkor leszidott, hogy én csak kötözködni vagyok ott, meg ő úgy ír, ahogy akar, meg igaza is van. nem volt, én ismerem a hármas szabályt.;)
Nos, ezt új nicken bizonygat(hat)tam volna.
Nem egy nagy sztori.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 20:20:14

@Rosszindulatú Vászka: ja es ettol mind a ketto szorakoztat ha raerek
ebbol is elnek
hogy szorakoztatnak engem

☺ágica (törölt) 2012.11.19. 20:21:49

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: értem. mondjuk én csak olvasni szoktam, néha jókat röhögök, de nem kommentelek:)

Rosszindulatú Vászka 2012.11.19. 20:22:12

@hagyma: csak ne lennének ojan hisztisek, az kissé zsenánt többnyire. Meg akik a mozis cikkeket írják, azok is nagy Rézbányi Győzők.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.19. 20:22:39

+ velvetről raktak még ki Steiner , illetve Alföldi művész urakkal szembeni tiszteletlenség okán.
Vélelmeztem, hogy Nyalföldi meleg, azért van tele fellációs utalással az Ember Tragikus Előadása, s S.K. vissza fog ám jönni, szűkölve ide, ahol gyűlölik/nem értik meg, amint szippant egy kis izraeli levegőt. S lőn. No, ez utóbbira mutattam rá (nem megmondtam felütéssel.)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.19. 20:24:41

@Rosszindulatú Vászka: A fotós csaj is tiltott boldog-boldogtalant.
Megy a nagy küzdelem a szólásszabadságért, de akinek ellenvéleménye van az szárnyak nélkül száll tova.

2012.11.19. 20:27:41

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Csaak sixx tiltott ki. Ellene mondtam, indokoltam, kint is voltam.

Aki most az X faktort cseszegeti? Elég nagy arca van, azzal együtt tudja szórni a poént. A legutolsóban is volt vagy kettő! :)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.19. 20:31:53

@cirróka: Régebben volt. A vezérfonal: minden TV-t megvett a Fidesz, ami itt van, csak szar lehet. De nyelvtannáculás miatt pakolt ki.
Most jók a faktoros cikkek.

2012.11.19. 20:35:29

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Régebben volt. A vezérfonal: minden TV-t megvett a Fidesz,

Hát elég izraelita stílusa van különben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 20:39:11

@Rosszindulatú Vászka: hat van nagy onerzetuk es egojuk az hetszentseg:)
lehete z faroknovelo?
hogy oket idezzem?:)

Rosszindulatú Vászka 2012.11.19. 20:40:09

@hagyma: inkább műfarok, meg magasított sarkú cipő :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 20:42:15

most komolyan nem lesz thanksgivingig uj poszt?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.19. 20:46:58

@agresszív kismalac: Olcastam. :((((

@cirróka: Akkoriban a narancs pont ellenzékben volt, az egy szem Ezek Lőnek Ránk Hírt Tv-vel.

lazarjozsef75 2012.11.19. 20:47:13

@hagyma: És akkor is csak úgy, ha írsz valamit a fejlett országok (alul)fejlett pulykáiról :)))

megamenn 2012.11.19. 20:51:59

Én érzem, hogy ez a hétvégi.

Manyecska 2012.11.19. 20:53:59

@agresszív kismalac: az ki? nem találtam vidit csak fényképet de nem teszem fel:)..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 20:54:38

@lazarjozsef75: a mi pulykank mar a huttoben figyel
csutortokon melozunk
pulykanap nalunk penteken lesz
nagy finomsagokkal:)
a pulykan kivul is

Manyecska 2012.11.19. 20:55:51

@hagyma: nem. vénszivar is elpatkolt, béke poraira..

megamenn 2012.11.19. 20:56:35

@hagyma: Hah, a megmondóember én vagyok, és most azt mondom meg, hogy a pina jó. S örvendeztek vala.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.19. 21:06:06

@Manyecska: Nekem igen. CKI karikatúrák, gyászbeszédként.

Megdobbent 2012.11.19. 21:09:01

Kilencszazharom, ha igaz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 21:10:03

@megamen: hat a punci az nagy valoszinuseggel a ferfeiembernek jo dolog
kivetel ugye a buzik
azokat nem erdekli

Manyecska 2012.11.19. 21:10:44

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: RIP. Sokan halnak meg mostanában..
/hola előző kommentem?/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 21:47:12

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: hogy ugy mondjam az "uttoro" korszakukban kocka utca stb
meg fabry is
igen
aztan megkomolyodtak, oket elsodorta a penz
vagyis inkabb csak Fabryt, de o ezt sosem tagadta
O mondta, sosem irok le egy sort sem ingyen
Bando mas
nem is hallottam rola 20 eve
igaz Fabryrol sem
nem nezek magyar tv-t
Fabryval volt alkalmam szemelyesen is talalkozni parszor
szuperul felepitette magat
tanitani lehetne

Rosszindulatú Vászka 2012.11.19. 21:56:54

@hagyma: neten a magyar rádió hangár-ba három hétig vissza tudod hallgatni a kabarét. Kossuth, szombat kora délután. Bandó már nem vicces, meg a többi se. Az újak időnként viccesek. Sztem. Ja, merhogy az utolsó előtti kabaré nagybandós volt.

http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2012-11-10

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 22:05:20

@Rosszindulatú Vászka: ah nem nem akarok ebbe belemlyedni
nagyon kozel az ido, amikor sokak oromere, tenyleg ;lelepek az indexrol si nemhogyh mediakok
meg a blogomat kene befejezni, bar azse olyan fontos...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.19. 22:07:05

a konyvem fontosabb,azr meg kiadatom magyarul es angolulis ha megerem:)
na ahhoz kell a kapocs:)

Rosszindulatú Vászka 2012.11.19. 22:11:41

@Dr Jozef Vengloš: hát ja, bár már őket is unom

@hagyma: nem dőlök be az érzelmi zsarolásnak

England win The Ashes! 2012.11.19. 22:21:55

@Rosszindulatú Vászka: Tavaly karácsony táján belenéztem egy adásba 10 percre. Még mosoly sem. Pedig akartam.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.19. 22:37:12

@Dr Jozef Vengloš: Kőhalmi, Bödőcs. Néha Aranyosi, Hadházi. Többi felejtős.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.19. 22:37:36

@Dr Jozef Vengloš: biztos kiégett a viccreléd. Az enyém már régen.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.19. 22:46:02

Újra együtt Lehoczki István (LEHO), és Lehoczki Károly (czki).:-(

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.19. 22:48:13

@Rosszindulatú Vászka: Eh, muszáj nevetni. A szomszédasszonyt is úgy megnevetettem a minap, hogy majdnem leesett az ágyról.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.11.19. 23:54:15

@agresszív kismalac:
Én mindig vigyázok, hogy a szomszédasszony dugás közben ne essen le az ágyról.
Ez csak itt, az erdőben igaz.
Fejlettebb országokban ez biztos másképp van.

CID 2012.11.20. 05:45:48

@agresszív kismalac:
Na, Manyecska majd mindjárt megmondja, hogy min röhögött :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.20. 06:40:21

@batgirl: :S Rossz helyen laksz ;)

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Jaj. Azt, hogy sunáznám, bárhova lehet, és kell is írni.
Különben miért, ki, vagy mi az a Tümdérmackó?

Manyecska 2012.11.20. 08:06:10

@CID: nem vagyok a szomszédja!!:)) hálistennek..

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.20. 09:02:31

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Nála (srévizavé szembe a Hétvezér presszóval, ahová holmi D (E?)kosarak miatt sűrűn jár sörözni az öreg) egyelőre.

England win The Ashes! 2012.11.20. 09:38:59

@agresszív kismalac: Na az a műsor pont úgy kezdődött, hogy bejött a Hadházi, aki úgymond a házigazda volt, ő konferálta be a fellépőket. De nem úgy, hogy "következik xy", hanem pofázott vagy két percet, mire felengedte a tagot a színpadra. Namost az alatt a két perc alatt is el tudott álmosítani. A fellépő csókára meg abszolút nem emlékszem, ez el is mond mindent a produkciójáról.

Egyszer a Fábrynál fellépett egy fazon, valaki ezek közül, az arca előttem van, de nem tudom, mi a neve, na az kurva jó szöveget nyomott le, de tényleg! Viszont olyan unalmas, monoton hangon, hogy már fájt.

England win The Ashes! 2012.11.20. 09:41:07

@agresszív kismalac: @Dr Jozef Vengloš:

Megvan! Kőhalmi volt, akire a második bekezdésben utaltam.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.20. 13:15:09

@Dr Jozef Vengloš: Kőhalmiban pont az a jó, hogy hót sótlan kinézete, fapofája van.
Ellentétben pl. Hadházival, aki meg tud szakadni a saját poénjain.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.20. 13:16:42

És Kőhalmi egyeletesen magas színvonalat tud hozni, nem véletlen, hogy ő kapott önálló műsort.
süti beállítások módosítása