Bár elvileg a drága Lisztferihegy miatt csökkenti a járatai számát a Ryanair, K.B. azt tapasztalta, hogy a józan paraszti észnek nem biztos, hogy túl sok köze van a tervezéshez. A Homár nem talált vasárnap reggeli járatot, csak délutánit, de annak sincs túl sok értelme a hétfő reggel 6-os helyett:
Szeretnék veletek megosztani néhány gondolatot M.O'Leary úr cégének budapesti tevékenységéről. Elöljáróban annyit, hogy Brüsszelben élő szellemi foglalkozású emberke vagyok, akinek a családja Budapesten él, így rendszeresen ingázok a két város között. Amikor becsődölt a MALÉV - személy szerint én nem gyászolom őket - verseny indult az alapvetően jól jövedelmező Budapest-Brüsszel útvonalon a Wizzair és a Ryanair között. Ez ténylegesen olcsó repjegyeket eredményezett, főleg, ha az ember előre megvette őket - a budapesti reptéri viszonyokra nem térnék ki, mások már megtették. Én gyakran a péntek esti járattal utaztam haza, aztán hétfő reggel az ún."zombijáratokon" -reggel 6 óra körül indulnak- jöttem vissza. Így teljes hétvégéket tudtam tölteni a családommal. Először a Wizzair szüntette meg hétfő reggeli járatát, eddig ez nem volt gond mert legalább repült a Ryanair elfogadható áron. Viszont szombaton kaptam emailt O'Leary úrékról, hogy január 10-től megszűnik a hétfő reggeli járat, és írjam át a megvett jegyemeimet.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy vasárnap 1 óra körül el kell indulnom, hogy a délutáni járattal érkezzem Brüsszelbe. Ismétlem, hogy sokat utaztam a reggeli járatokkal, köztük ma reggel is, és folyamatosan 90-100 százalékos telítettséget tapasztaltam, tehát nyereséges volt a járat. Nem értem, hogy a verseny olyan "felkent apostola" mint O'Leary úr miért akar bevételt és nyereséget elveszteni. Január 10-től vasárnap reggel(!) fognak járni. Ez tutti bukta. Nem értek a fapadosok lélektanához vagy gazdasági módszereihez, de ez a döntés enyhén szólva furcsa.
Üdvözlettel:
K.B.
Brüsszel
kjhgfd 2012.11.26. 13:34:47
bl4ze 2012.11.26. 13:34:47
bekbórd! 2012.11.26. 13:34:56
Atörökk 2012.11.26. 13:35:50
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.26. 13:40:01
É2I 2012.11.26. 13:45:41
auralborder 2012.11.26. 13:47:12
Nálunk a helyi buszközlekedés szűnt meg évekkel ezelőtt. Először úgy kezdték, hogy megszüntettek egy csomó olyan járatot, ami állandóan tele volt, hogy aztán az emiatt durván visszaeső utasforgalomra hivatkozva megszüntethessék. Bevett módszer ez. Qrva egy világ van.
Szenthomárság 2012.11.26. 14:09:27
A Spanyol Inkvizíció 2012.11.26. 14:13:15
Szóval igazi sikertörténet ez.
Most akkor egy szar brüsszeli járat kit érdekel.
Sokorai_Atala 2012.11.26. 14:17:39
Meg nem volt felár a 2,5 cm-rel nagyobb kézipoggyászért (borsos). Malév megengedte, hogy a könyvemet meg az újságokat a kezembe vigyem, ezek a fapék, meg ott, ahol még 200 ember próbál kikerülni (check in) tetetik el veled, amit meg a gépen jól előveszek.
kendeffybotond 2012.11.26. 14:23:37
helianthus 2012.11.26. 14:25:21
kendeffybotond 2012.11.26. 14:25:28
Igen az is szar ami az iskolákban és a kórházakban történik. Meg ez a sztori is szar más összefüggésben.
Például, ha bezárnánk a Parlamentet sok légzőkészüléket lehetne venni a gyerekeknek...
Dr Gregory House 2012.11.26. 14:32:09
antelem 2012.11.26. 14:32:55
Aztán ha kicsikarta az árengedményeket, röhög a markába és szépen zsebreteszi, illetve jó lesz a következő zsaroláshoz.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.26. 14:34:09
ámbátor 2012.11.26. 14:47:32
Manyecska 2012.11.26. 14:50:35
ergerberger 2012.11.26. 14:53:00
EMBERKE vagy bmeg?! Akkor lófaszka a seggedbe!
Manyecska 2012.11.26. 14:56:18
garrett27 2012.11.26. 15:06:18
A szegény brüsszeli magyar melósok kedvezményesen csatlakozhatnak.
rio.pete 2012.11.26. 15:08:39
Manyecska 2012.11.26. 15:09:28
hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2012.11.26. 15:11:39
Szóval a poszt-toló a hüje.
rexter 2012.11.26. 15:19:57
Atörökk 2012.11.26. 15:22:11
Ha ő rendszeresen járna Brüsszelbe, alighanem hazánk kilépése (kizárása?) az Eu-ból már eldöntött dolog lenne. :D
Rosszindulatú Vászka 2012.11.26. 15:37:06
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.26. 15:43:09
Rosszindulatú Vászka 2012.11.26. 15:54:51
ámbátor 2012.11.26. 16:33:27
Anomalocaris (törölt) 2012.11.26. 16:46:37
buday008 2012.11.26. 16:48:12
kovaszos ubulka (törölt) 2012.11.26. 17:17:52
azert akad meg egy-ket banankoztarsasag kis europa tersegeben,aki tok jol megvan "sajat","normalis","valamirevalo"legitarsasag nelkul...
ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2012.11.26. 17:50:37
Jó az alacsony ár, csak nem tudják szervizelni a gépeket és újat sem tudnak venni. Könyvszakilag biztos nyereséges a cég, de a flotta tuti kevés és leamortizált. Nyilván vannak nyereségesebb járatok mint egy agyarországi.
Zirowe 2012.11.26. 18:07:48
Övé a cég, övé a döntés.
Ha nem tetszik, válasz másikat, de hogy ebből már megint egy semmitmondó homár posztot kelljen faragni..
Inkább olvassátok el a pökhendi riportot, amit a ryanair tulaja adott az origónak, ma jelent meg.
Xezs 2012.11.26. 18:51:48
Neon Fu 2012.11.26. 18:54:46
Mylady 2012.11.26. 19:21:14
Remélem, segítettem.
Ugyandehogy (törölt) 2012.11.26. 19:54:06
Baluci 2012.11.26. 20:15:08
ne most 2012.11.26. 22:12:47
Stupido_Girl 2012.11.27. 01:54:29
Ha fizikai foglalkozású lennél, akkor más a Ryanair megítélése a menetrenddel kapcsolatban? Akkor mehet a járatcsökkentés?
Teljes mértékben lényegtelen, hogy te miért repdesel Brüsszel és Budapest között.
Amúgy ja, valóban furcsa.
anarch 2012.11.27. 09:44:29
telkoe 2012.11.27. 09:54:06
Harlequin 2012.11.27. 09:57:33
Agyalap 2012.11.27. 10:05:53
Itt szerintem mindkét fél abnormális. A Ryanair faszari, nem akar egy petákot sem kiadni, hadd gyalogoljanak meg álldogáljanak a parasztok a betonon ha már fapadost választottak.
A reptér meg szintén versenyszellemű, fizessenek mindenért a bunkó légitársaságok, ha már a Malév becsődölt csak tanulnak belőle.
Két szerencsétlen pöcs, az egyik pillanatnyi bevételei érdekében elengedi (inkább elzavarja) az ügyfeleit, a másik meg sértett kisiskolásként inkább lemond a jövedelmező járatokról, csak hogy úgy tehessen mintha neki lenne igaza. Röhej mindkettő.
Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.11.27. 10:40:45
kendeffybotond 2012.11.27. 10:58:19
Col.Maybourne 2012.11.27. 14:39:32
Ha elvezni akarod a REPULEST akkor valassz LEGITARSASAGOT. Minden masra ott a Ryanair...
Agyalap 2012.11.27. 16:01:27
www.origo.hu/utazas/20121125-gyalogoljon-csak-az-utas-interju-michael-olearyvel-a-ryanair.html
Yumurdzsak 2012.12.06. 12:41:51
és minek ekézik a posztolót?
inkább azon kéne gondolkodni,h vajon mér szűntetnek meg egy teljesen kihasznált járatot?
de a fenti 50 kommentben erre nem volt túl sok ötlet.
Xezs 2012.12.06. 20:02:16
gio · http://www.napiauto.blog.hu 2012.12.08. 23:17:16