Tékozló Homár

Előkarácsonyi játékvásár a Tescóban

2012.11.28. 12:18 | jackyll | komment

A Bricostore-végkiárusítás mellett majdnem elsikkadt, hogy a Tescóban is volt ám különlegesen kedvezményes játékvásár. Az egyetlen gond csak az volt naiv ügyfél szerint, hogy a csak a polcokon található termékeket akciózták. A raktárból nem töltötték újra a játékokat menet közben, naiv vásárlónak azt javasolták, jöjjön vissza este 10-re, amikor már nincs akció:

A Tesco kitalált egy remek akciót múlt hétre, hogy a péntek-szombat délutáni pangó időszak forgalmát fellendítse. Az akció lényege az, hogy aki 17:00 és 22:00 között bármilyen játékot vásárol, a vételár felének értékében kap egy későbbi időszakban levásárolható kupont. Az ötlet jó, hiszen a karácsony még messze van, ki is lenne olyan bolond, hogy már novemberben nekiáll játékot venni. Nyilván a szervező sem számított rá, hogy egy 50%-osnak beállított (valójában max. 33%-os ) kedvezmény hatására hömpölyögni fognak a vásárlóhordák, és néhány nagyon gagyi darab kivételével üresre csontozzák a játékosztály polcait. Persze nem várhatjuk el, hogy egy frissen indult vállalkozás, aminek csak minimális tapasztalata van a kereskedelemben, akkora éleslátásról tegyen tanúbizonyságot, hogy egy ilyen akció mögé logisztikai hátteret biztosítson.

Ahogy a Tesco nem számított rá, mi sem. Beállítottunk szombat délután fél hétkor azzal a szándékkal, hogy elköltünk egy szerényebb összeget. Persze nem voltunk mohók, néhány előre eldöntött tétel (mozdonyok és sínek a Thomas & Friends Take-n-Play sorozatból) volt a kitűzött cél. Thomas amúgy egy jelentéktelen figura, nem is értjük, gyermekünk miért rajong érte annyira. Tudjuk, hogy ezzel más gyerekek nincsenek így, ezért szinte sokkolt a hasonló játékok polcánál fogadó látvány (mérsékelten pormentes, fehér polcok).

Szerencsére a közelben munkálkodott egy árufeltöltő kollegina (a már korábban említett, nem túl népszerűnek tűnő játékok 75%-ig megtelt polcait próbálta lábujjhegyen állva 100%-ra tölteni), akitől megkérdeztük, van-e remény arra, hogy a közeljövőben a thomasos polcok is újratöltődnek. Mosolyogva tájékoztatott, hogy a raktárban van még bőven, de ő ilyen tömegben nem tudja kihozni az árut. Javasolta, hogy nézzünk vissza valamivel este 10 után, mert addigra már hozzá fog férni a polcokhoz. Kifejeztem aggályomat, miszerint 10-kor épp vége az akciónak, ami miatt jöttünk, és megkértem, hogy a fent nevezett célcsoportra keressen rá a raktárban, és ha bármit talál, hozza ki, megvárjuk. Ezt a kérést egy vállrándítás kíséretében megtagadta.

Tudatos vásárlóként tudtuk, hogy mindig van egy elérhető felettes, ezért az ügyfélszolgálati pulthoz fáradtunk, ahol a következő látvány fogadott: Munkatárs (akinek a modorát már korábban is enyhén szólva kifogásolhatónak találtuk, ám a jelek szerint a vezetőség pont ilyen alkalmazottal szeretné a cég imázsát építeni) áll a pultban, és borítékokat címez. Ezt a szörnyen fontos, és sürgős munkát nyilván csak arccal lefelé tudja elvégezni, így fordulhatott elő, hogy nem figyelt fel közeledtünkre. Annyira koncentrált, hogy az a finom köhintés sem jutott el tudatáig, amivel közel 3 perces toporgásunknak próbáltam véget vetni. Szerencsére kevéssel később sikerült észrevetetnünk magunkat (és még a borítékokat sem kellett ehhez szanaszét szórni), és megkértük, hogy hívjon oda egy illetékes vezetőt. Puszta kíváncsiságból megkérdezte, mi a problémánk, ezért vázoltam neki. Azzal próbált mentegetőzni, hogy akció van. Elmagyaráztam neki, hogy épp ezért vagyunk itt, és hogy az akció a jelek szerint nem éri el célját. Azt is elmondtam, hogy a világért sem szeretném kizökkenteni láthatóan fontos és sürgős missziójából, ezért is bátorkodtam arra kérni, hogy hívjon valakit, akinek kompetenciája elég lehet ahhoz, hogy fogyasztóvédelmi aggályaimat megosszam vele.

Idővel elő is került egy nyalka fiatalember, kitűzőjén „gyakornok” felirattal. Miután tisztáztuk, hogy ő éppen arra a pozícióra gyakorol, aminek képviselőjét szóra szeretnénk bírni, elmondtam, hogy nem szép dolog csúcsidőben akciót hirdetni anélkül, hogy a megvásárolható áruról is gondoskodnak. Erre ő annyit tudott javasolni, hogy megnézi a gépen, helytálló-e a feltöltő kollegina állítása a raktárkészletről. Ez a kezdeményezés nemes, ám céltalan lett volna, mert (saját bevallása szerint) ha talál is valamit a gép által mutatott készletben, a kezünkbe nem tudta volna adni (logisztikai okokból).

Mivel nem jutottunk előbbre, kedvesen megkértük, hogy küldjön valaki olyat, aki már elég ideig koptatta az iskolapadot ahhoz, hogy ne gyakornokként ügyködjön az áruházban. Tettük mindezt annak (egyre halványuló) reményében, hogy az illetékes megérti gondunkat, és elővarázsoltatja a raktárból az ott bújkáló készleteket. Illetékesnek kevéssé fűlhetett ehhez a foga, mert érkezését megelőzte egy hosszas telefonbeszélgetés, amit az ügyfélszolgálati pult egy másik munkatársával folytatott. A beszélgetés tartalma bizalmas lehetett, mert a kollegina a pult mögött álló szekrénybe (!) húzódott be ennek lefolytatásához. Mi csak a kiszűrődő félmondatokból tudtuk, hogy rólunk van szó.

Csodák persze nincsenek, az illetékes (akivel már korábban találkoztunk; tagja volt annak az öltönyös-blézeres csoportnak, ami ráérősen flangált a zsúfolásig telt játékosztály környékén amikor az áruházba érkeztünk) nem próbálta megoldani gondunkat. Előhúzott inkább egy újabb kártyát, és azt kezdte el szajkózni, hogy az akció csak a készlet erejéig tart. Próbáltuk jelezni, hogy ez az érv csak akkor állná meg a helyét, ha a kollegina nem ajánlotta volna fel, hogy jöjjünk vissza 10 után (tehát készlet van, csak most nem akarják megosztani velünk), de ez lepergett róla.

Mivel időközben már mindhárman elvesztettük türelmünket, megegyeztünk abban, hogy hazajövünk, és a nyilvánossággal osztjuk meg történetünket.

Köszönjük az elvesztegetett délutánt, Tesco.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lazarjozsef75 2012.11.28. 12:20:06

különben is, very modorosch...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.28. 12:21:05

"egy 50%-osnak beállított (valójában max. 33%-os )"

Ha nem ugyanazt a játékot vásárolod le, akkor vehető valóban 50%-osnak. Úgyis jársz oda vásárolni tejfölt, vagy akármit.

parkolok.com 2012.11.28. 12:28:32

semmi asztal csapkodás, semmi borogatás?? hát milyen unalmas egy poszt már...

helianthus 2012.11.28. 12:31:44

Nekem is modoros csöppet. Meg azért azt tudhatná, hogy akciós cucc hamar fogy.
Én nem egyszer járok úgy, hogy akciós pölö kutyatáp kifogyva, amit vennék. Megrántom a vállam és konstatálom, hogy így jártam. Legközelebb tudni fogom, hogy megyek a vevőszolira és verni fogom a pultot érte!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.28. 12:32:23

Miből gondolják, hogy az akció nem azért van, hogy még nagyobb tömeg másszon be az áruházba? :D
Nyilván nem fogják az amúgy jól fogyó cuccot bagóért odaadni...

Különben nem előkarácsonyi játékvásár van, hanem utóvásári karácsony, most már.

Manyecska 2012.11.28. 12:33:00

Vissza kell menni Dec.27-én, akkor óccsóbb lesz! Komolyan..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.28. 12:33:28

fogyassz, herdálj, szenvedj. nagyon találó. posztoló egy idióta, további jó senyvedést kívánok neki.

Manyecska 2012.11.28. 12:35:12

Nem értem miért nem jó a sínek helyett pl. egy családi láncfűrész..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.28. 12:38:23

ha a posztolót szabad, akkor...
akciós termékért nem reklamálunk!
A tescó hagy döntse már el, hoyg abból a termékből mennyit szeretne akciósan értékesíteni. Lemaradtál róla, ez van.Mindenkivel elő fordul. Én olyankor arra gondolok, hogy nem is volt rá szükségem, ha nem jutott. Próbáld ebből a szempontból nézni. Nem kaptam, mert valahol vár rám egy szebb egy jobb, nem is örült volna a gyerek neki, máshol olcsóbban kapom, stb..stb..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.28. 12:39:43

@batgirl: Eldönti... Pontosan, hogy eldönti...
Csak akkor a vásárlók megtévesztése, hogy amíg a készlet tart - ennyiben egyetértek...
Különben ez már csak a hab tortán, sosem értettem, miért kell rohanni valahova, ha éppen akciós valami.

Manyecska 2012.11.28. 12:39:43

Mellesleg, 22h után ilyen sokan járnak vásárolni? Alvajárók ezek?:O

manes 2012.11.28. 12:40:50

" (mérsékelten pormentes, fehér polcok)." Na,az volt akciós nem a Thomas...

Manyecska 2012.11.28. 12:42:17

@lazarjozsef75: én a szőrdikk lettem volna csak itt manapság a moderátorok beelőznek!! :D

lazarjozsef75 2012.11.28. 12:49:26

@Manyecska: teljesen igazad van, harmadiknak lenni sokkal jobb - négynél már katyvaszos, hogy mi kihez tartozik, és ki mit is akar éppen... :)

Manyecska 2012.11.28. 12:52:05

Mért nem mentek a..Régióba vagy a Gulliverbe /METRÓ Áruház mellett M3/ ha olcsót akartok? Talán vannak ilyen tomaszos sínek is. Ha tudnátok nekünk mennyi thomaszos biszbaszunk volt/van!:D
Onnantól a terepasztal lesz a következő állomás, én szóltam!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.28. 12:53:37

@ColT: Eltudom képzelni, hoyg a tavalyról megmaradt készletet értékesítették akciósan, és ami a raktárban volt, az már az új rendelés. A tescót nem szeretem, de mostanában járni fogok oda, mert jó kések vannak, és most cserélném a készletemet:)

Manyecska 2012.11.28. 12:53:52

@lazarjozsef75: :D ne röhögtess amúgy is tegnap este óta valaki füvet kevert a mandarinba, szerintem:D::O Ja hát én a kondíciós listával bíbelődöm akár negyedikként is tőlem aztán... :)

Manyecska 2012.11.28. 12:56:07

@ColT: most néztem, nem kaptad meg a tegnapi küldeményemet??? pedig elküldtem!

Harlequin 2012.11.28. 12:57:07

Elég modoros, a nyilvánosság helyett a GVH-t meg a fogyasztóvédelmet kellett volna tájékoztatni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.28. 13:00:49

Nahát, mit találtam:
"...Mignont eszel? Buzi e vagy!"

lazarjozsef75 2012.11.28. 13:05:44

@Manyecska: terepasztal... ne is mondd! Néhány éve (legalábbis annyinak tűnik) még szerettem volna, most meg pár év múlva gondolkodhatok azon, hogy hová tegyük majd a gyerekét...

Manyecska 2012.11.28. 13:08:43

@lazarjozsef75: :) majd ha nem kell,esetleg, szívesen átveszem!

Zirowe 2012.11.28. 13:13:01

1. kurva modoros
2. az áruház dolgozók nem azért vannak, hogy a csettintésére ugorjanak
3. panaszkönyvbe beírt-e?
Lefogadom, hogy nem, mert akkor nem tudta volna megosztani világájdalmát senkivel.

"Árufeltöltő kollegina"--> ha meg a kollegád, akkor miért nem te mentél hátra a cuccért?!

Akkor most minden második poszt arról fog szólni, hogy "kint elfogyott, vki azt mondta, hogy van bent, nem hozták ki/kihozták, de visszavitték és irgumburgum, modoros bölcsész megsértődött"??!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.28. 13:18:19

@dr. phil. Sün‼ ツ: Csüngő bél! Tudod: kitalator.blog.hu/2007/11/29/karacsonyi_enek
Semmit sem vesztett az aktualitásából.
@batgirl: Teflonkéseket? Amelyekkel zsír nélkül lehet kenyeret kenni? Lengyel találmány 1980-ból.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.28. 13:19:37

@Manyecska: @hagyma: Én is szoktam olyankor vásárolni, mert szégyellem, hogy a Tescoba kényszerülök.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.28. 13:20:24

@batgirl: Amúgy se szeretem a késeket.
Meg a téli hajnalokat.

kersyl 2012.11.28. 13:22:11

az volt már, h menj az Aldiba?

Manyecska 2012.11.28. 13:22:37

Tessék, remélem segítettem:
www.gullivertoys.hu/ szinte ingyen van, ahogy az uram mondaná /ha szóhoz jutna/!.. puszipá!

Manyecska 2012.11.28. 13:23:44

Úgy olvastam hogy "Leszbikusokkal a legszebb álomért"...közbe klasszikusok..:O:D

2012.11.28. 13:23:49

Nem modoros ez! Ti vagytok burnyákok!
Kifejtettem aggályomat. Jó ez!
Ti meg azt nyomnátok hogy: erre azt mondtam......

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.28. 13:25:06

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Most meg a lengyelek mérföldekkel vannak előttünk. Remélem, maradt még nekik a késekből, úgy néz ki, szükségünk lesz rá.:-/

Manyecska 2012.11.28. 13:25:41

@cirróka: Nem! Ezt te nem érheted. Ők mosómedvék!!!
..Meg milyen dolog az hogy szekrényben telefonálunk??:))))

2012.11.28. 13:30:16

@Manyecska: Úgy olvastam hogy "Leszbikusokkal a legszebb álomért"...közbe klasszikusok..:O:D

Freud bekavart! :)))
Van ez így!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.28. 13:31:37

@batgirl: Annyi ideig nem tárolják...

@Manyecska: Ja de! Csak a megnézése maradt el :S Boccccs!

@hagyma: Kérdés szüksége van-e rá? Muszáj-e? Megéri-e? Máshol lehet olcsóbb, és van is?

Carl Johnson SA 2012.11.28. 13:32:14

Mekkora gyökér már, aki elvárja, hogy egy szerencsétlen árufeltöltő aki épp dolgozik, egy olyan tömegben mint ott volt, csak vele foglalkozzon, csak mert ő a VÁSÁRLÓ. És még a vevőszolgálatra is elmegy, ahol egész 3 (!) percet kellett állnia mert a vevőszolgálatos nem hajította el az épp aktuális munkát a kezéből, csak mert a VÁSÁRLÓ megjelent előtte. Ez a jóember azt is elvárta volna, hogy még a telefont is tegye le a vevőszolgálatos, még ha munka ügyben beszélt volna is. Arogáns, öntelt f@szkalap....

kakukk11 2012.11.28. 13:33:03

Azért mert eszed kevés nem kell egyből reklamálni.
Oda kellett volna menni hamarabb, volt mindenből elég sok a polcokon, thomasból is. Én gondoltam rá, hogy sokan rámoccannak, odamentem 4-re, kaptam is mindenből.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 13:38:35

@ColT: de ha nincs kerdes?
gyereknek kell a Thomas karira, me' ne sporoljon 30 szazalekot?
mi nem vagyunk nagy akciosok, akkor is csak aldiba, de mikor pl. eldontottuk, hogy mosma' veszunk moso-es szaritogepet, akkor kifejezetten black fridayre idozitettuk
amugy tenyleg illik kiirni, hogy a eszlet erejeig, oszt onnantol, Ok dontik el mennyi a kszlet

es Tescos akciosnal hol lehet meg olcsobb?

Manyecska 2012.11.28. 13:38:41

@cirróka: frászt, alig látok már!!:)

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 13:38:55

Poszt-tolót lehet már?

"Annyira koncentrált, hogy az a finom köhintés sem jutott el tudatáig, amivel közel 3 perces toporgásunknak próbáltam véget vetni. "

KÖSZÖNNI NEM TUDSZ, TEEEE???

Olvasok tovább, aztán releválok.

2012.11.28. 13:39:00

@Carl Johnson SA: Igen, igen. Csak hát ha kell a cucc, akkor nagy dilemma az hogy bambán eloldalog, vagy egy kicsit erőszakoskodik. Persze lehet úri módon tenni, csak nem a tecsóban, mert lévén önkiszolgáló, nehéz eladót fogni az extra igényekhez. Nekem is kellett vadászni cipőméret miatt eladót hogy van e hatalmas méretben esetleg abból a fajtából. Nem volt kis idő, de kerítettek problémázás nélkül.

2012.11.28. 13:40:45

@Manyecska: frászt, alig látok már!!:)

Rövidlátó leszbi! :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 13:45:27

@kakukk11: szoval Te nyultad le az osszes Thomast...
remelem el tudsz szamolni a lelkiismereteddel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 13:46:51

@cirróka: ah ez tul modoros
en ugy irtam volna
- odaugattam neki.....

Manyecska 2012.11.28. 13:47:37

@cirróka: na ne:D @hagyma: ..belevertem a fejét a polcokba.. :))

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 13:51:48

Na, szóval én is belefutottam ebbe, és nem tudtam, hogy lesz ilyen, mert bár csak 30 km-re lakom Bp-től, ez egy falu és nem kapunk Tesco újságot.
Szóval bementem, megláttam a plakátot, elolvastam. Láttam, hogy max. 100 000 forintot lehet játékra költeni. Ekkor elmosolyodtam, majd oldalra néztem és megláttam az embertelen embertömeget, meg a vízbefosós babákkal és fiserprájsz cuccokkal púposra pakolt kocsikat - már nem mosolyogtam.
Saját helyzet: 11 éves lány, hét és fél éves fiú, két és fél éves fiú; egyik sem saját gyerek, a nagyoknak kinéztem máshol az activity juniort, néztem volna itt melléjük valami kis apróságot, de semmi olyat nem találtam, amit jó szívvel ajándékoztam volna. A kicsinek viszont vettem fakockát, pedig műanyag volt tervben, de már mindegy. =) Kaptam vissza utalványt, otthon elolvastam azt is, hát csak dec. 9-éig lehet visszaváltani őket, úgyhogy ebből biza nem lesz karácsonyi mascarpone.
Poszt-tolónak üzenném még, hogy ami nincs a polcokon/járókákban, az nem eladó. Akkor se, ha a raktáros beetet. Sőt, a polctetőről sem illik levenni semmit.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 13:53:12

@hagyma: Te meg írjál már blogot, Americano.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.28. 13:55:55

@hagyma: Ja, ilyen esetben oké, de azért sokan nem gondolkodnak ennyit.
Legegyszerűbb az, amikor többe kerül elmenni a cuccért, mint amennyit spórol :D

ruprecht 2012.11.28. 13:58:13

Du. 3-kor mentem ki a soroksári Tescoba. Azért oda, mert tömegközlekedéssel gyakorlatilag elérhetetlen, így akinek nincs autója, máris nem konkurens. :-) Fél ötkor kezdett zsúfolttá válni a játékosztály, addigra én már kényelmesen, átfontoltan teleraktam a kosaram. Még arra is volt időm, hogy a okostelón ellenőrizzem az árakat. A legolcsóbb netes játékboltokhoz képest kb. 20%-kal voltak felárazva a termékek (de voltak valódi akciós árak is). Némi matematika után megállapítható hogy ha szintén felárazott termékre költeném el a kapott kuponokat, akkor is az elérhető legolcsóbb árhoz képest 20%-kal olcsóbban vettem ajándékot a srácaimnak. Igaz, ezért a valódi kedvezményért 1,5 órát álltam sorba...végül is nekem megérte. :-)

Manyecska 2012.11.28. 13:58:22

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): :D vízbe fosós baba? Mi a "hányás" funkciót hiányoltuk rajta!!!

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 13:58:25

@ColT: Így szereztem 70 ezerért 40 ezer forintos kanapét Debrecenből. 30 ezer volt a benzin...
Kisebb infarktust kaptam két hónapja, amikor ugyanolyan kanapét (igaz, kopottabban és díszpárna nélkül) találtam Bp-n ugyanennyiért...

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 13:59:54

@Manyecska: Tudod, volt az a bilibe fosós Zapf Baby Born. Na, most volt olyan, csak volt neki mentőmellénye, gondolom, lehet vele fürdeni, ebből következik, hogy akkor vízbe is tud fosni. =D

igi1 2012.11.28. 14:00:52

@Manyecska: vilàgvège utàn januàrban úgyis akcijóóóóóóó lesz

Atörökk 2012.11.28. 14:01:04

Megint egy poszter, aki odament felháborodni. Érdemes volt.

Manyecska 2012.11.28. 14:01:38

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): jaja! amelyiket felül megtöltöd és alul jön ki a gané..!:) Az cuki:)))..mentőmellény?? jó hogy nem közteres barbi, vagy parkolóőr-barbie:D:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 14:02:59

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): nekiduralom lassan magam, kezd megjonni a kedvem hozza
mer' annelkul nem megy:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 14:04:49

@igi1: nalatok januar 3-an volt a kari?
az milyen vallas?

Manyecska 2012.11.28. 14:05:25

...A szabadtéri játékoknál találtam Kerti bútor..szettet..! Milyen kreatív már a gyerek, nem?:D

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 14:05:30

@hagyma: Hát jó sokáig tartott =D

@Manyecska: hát ez az úszós mellény, ja, nem találok képet. De régebben volt olyan fiúbaba is, aminek kukija volt, és ha megfogtad a kukiját, akkor pisilt.

igi1 2012.11.28. 14:07:13

@ruprecht: nem költheted a kuponokat, ahhoz ugyanis megint ugyanennyièrt kell vàsàrolnod

vagyis egyszer kifizeted a TELJES ÀRAT (màs akciókkal össze nem vonható)

meg màsodszor is kifizeted a TELJES ÀRAT, hiszen, egy vâsàrlàs esetèn minimum összegű kuponnàl többet nem vàlthatsz be, valamint 100 forintos kuponhoz 1000 ftèrt kell vàsárolnod

Aki vàsàrolt bàrmit is így, annak a vesztesège:

FELÀRAS JÀTÈK + TELJES ÀR + KUPONBEVÀLTÀS MIATTI ISMÈT TELJES ÀR

vagyis, triplàn fizetsz egy jâtèkèrt, sőt akkor jàrsz a legjobban,ha a kuponokat lehúzod a wc-n, vagy befűtesz velük

Manyecska 2012.11.28. 14:07:31

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): olyan otthon is van:D:D..

Találtam a Cirrókának is játékot: "Hátrahúzós plüss autók" ! :)))):D!

Manyecska 2012.11.28. 14:11:10

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): hát ezen most az eszem megállt! :D Szingliknek, esetleg:D!

ruprecht 2012.11.28. 14:12:02

@igi1: Tévedsz. Ez a kupon nem az a kupon, amire te gondolsz. Már vásároltam a játékvásáros kuponokkal. 12.415 forint értékű cuccot tettem szalagra, adtam 120 db 100 forintos kupont, és 415-öt apróban. Sima ügy, semmi trükk.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.28. 14:15:38

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!):"fiúbaba is, aminek kukija volt, és ha megfogtad a kukiját, akkor pisilt. "

ez nagyon veszélyes játék
pavlovi reflexeket hordozhat magában

Manyecska 2012.11.28. 14:15:56

Találtam Thomas Percy a far/o/mon készletet is!

igi1 2012.11.28. 14:16:05

@ruprecht: úgy tudom december 9 ig lehet vàsàrolni, ès az 1000 forintoshoz min. 5000 ft értèkben kell venni cuccot, vagy ennèl többèrt

na meg a bevàltható mennyisèg is szabàlyozva van 1 vàsàrlàsnàl

mindenesetre, akciók össze nem vonhatók

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 14:16:22

@batgirl: Nekem nem volt ilyenem, csak a reklámot láttam =)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.28. 14:17:40

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): Mennyi volt az ára amúgy? Ha 80 akkor már megéri :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 14:18:47

vegyunk mar Iginek karira egy thomast, de nem mozdonyosat, hanem traktorosat

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.28. 14:19:10

@ruprecht: Sorbanállás ingyen van.
Időpont meg, pénteken pl. nem megyünk délután vásárolni, mert minden idióta akkor megy, és sorok vannak.
Máskor nincs akkora tömeg, főleg délelőttönként.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.28. 14:20:59

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): teljesen el vagyok hűlve, hoyg micsoda babák vannak!!!
Amikor a lányom kicsi volt, akkor még Barbie volt a menő, külföldről hozattuk be. És volt egy olyan babája, aminek ha felemeltük a kezét, akkor elfordította a fejét. Imádta. talán még most is meg van.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 14:21:48

@ColT: 45 volt, a távolságra való tekintettel kaptunk 5ezer mínuszt. =) Csak hát oda eljutni, na az volt 30 ezer. A párom egy hős. =)

ruprecht 2012.11.28. 14:21:59

@igi1: nem, nem, nem. Kevered a dolgokat.

Naponta max 50.000 forint értékű (játékvásáros) kupon váltható be a vásárlás erejéig (cigire nem). És minden más akcióval összevonható. Vagyis ha veszek egy 50e forintos pisilős babát, akkor a normál Tesco kuponból felhasználhatok 50 db-ot (1000 forintonként 1 db 100-as kupon), a maradék 45.000 forint helyett adhatok 450 darab 100-as játékvásáros kupont.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 14:24:34

@batgirl: Amikor én voltam kicsi, akkor a csillagszemű Barbie volt a menő meg a görkori Sindy. Egyiket se kaptam meg. A játékbolt kirakatában volt vmi utánzat vécésbarbi, budipapírral és fospunepával, azt se kaptam.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.28. 14:26:20

@helianthus: te ilyen agresszív vagy?:'(

Szeretném az alapkérdést feltenni: PONTGYŰJTŐ KÁRTYÁTOK VAN-E? Legutóbb tőlem nem kérdezte meg egy fiatal chicken, igaz, fejemen keresztül trécselt a másik chickennel, s elég lassú is volt a szolgáltatás, ott is hagytam 5 ft-ot, de legalább neem voolt kéérdééés. Sikerélmény. Akció. Nekem ez az akció.

2012.11.28. 14:26:45

aki ilyen cigánytelepre jár vásárolni, mint a teszkó az meg is érdemli, hogy így bánjanak velük.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 14:27:09

Pont tegnap mesélte a velem egykorú kolleginám, hogy görkori Sindy-t ő se kapott, ellenben volt Barbie-ja és a függönycsipesz görgőjéből csinált neki görkorit. Nagyon röhögtem. Milyen élelmesek a gyerekek! =D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.28. 14:27:17

@Manyecska: Szerintem traktort is lehet hozzá kapni...

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 14:28:35

@Kellemes Zérókomponista: Hogyne volna, csak hős párom nevén. Sajátból van dm kártyám, supershop kártyám meg smart kártyám is. Ja, meg Ikea family kártyám is. Másnak hitelkártyája van ennyi...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 14:29:00

@ColT: megint megleplek
van aki delelott melozik
amugy a pentek nalunk amugyis kiemelt jelentosegu, mert fizetesnap:)
nalunk Maryre bizom, mikor megy:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.28. 14:29:25

@igi1: előző életedben élvonalbeli péztáros voltál te. Valld be.

Manyecska 2012.11.28. 14:29:47

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): ühümm, én meg anyám kicsi csipketerítőjéből menyasszonyi ruhát terveztem, varrtam /már akkor is!:D/, olyanformán hogy kivágtam egy lukat a fejének:D ráhúztam és összekötöztem a terítő levágott részével, a derekán,..pfff..mit kaptam érte!:D:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 14:31:06

500 millio dollar a powerball:)
ha nyerek ma este veszek neki egy farmot, traktorostul
megigerem

Manyecska 2012.11.28. 14:32:09

@batgirl: pavlovi reflexet?? van benne valami, én is nyáladzani kezdek ha apa előveszi a..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 14:32:38

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): mikor en voltam kicsi akkor megkaptam Winnwtout, meg gazdalkodj okosan
focilabda
ilyenek

Manyecska 2012.11.28. 14:33:52

@hagyma: én meg 14. karácsonyomra 5 bugyit meg egy 100 literes akváriumot!:D:D:D!

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 14:35:55

@hagyma: Most találtam a vaterán rugós focit 3000 forintért. Könnybe lábadt a szemem.
Az a karácsonyi ajándék, aminek a legjobban örültem, amikor gyerek voltam, egy kommersz, húszcentis, neonnarancssárga-fekete plüssmókus volt. Csipi mókus. Mai napig megvan.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 14:37:00

@batgirl: Most fenyő dohányzóasztalt szeretnék. Persze használtat, mert nem duskálunk a pénzben. =)

Manyecska 2012.11.28. 14:39:27

@hagyma: neki farmert is vegyél! már ne a ruhát..:)

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 14:39:42

Van ellenben két ilyen fotelem: www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/90074591/
Használtan vettem, már nem ennyire rikítópirosak, de pirosak, bajuk nincs, a kettő együtt tízezer forint, alkuképes (bőven), szállítás Budapestre megoldható. Valaki?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.28. 14:40:17

@tihs: hú..ez azért nem semmi. kirázott a hideg.

Viszont nem tudodm: most black friday napján annyira olcsón adnak mindent, hoyg már pedig azt nem lehet kihagyni, vagy csak egy normális leárazás?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.28. 14:41:48

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): rugós foci....óóóóóóóóóóó..nekem is , nekem is!!

mennyiért keresel ?

Manyecska 2012.11.28. 14:42:04

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): én nem, köszi, folyton tologatom a foteleket mert útba vannak:D!!!:(

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.28. 14:42:56

@Manyecska: az még mindig sokkal jobb, mintha >bugyingóból< kellene 100 littyós!
@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): na eddig az vót, hogy a nők tévéznek. Sorozatokat tekintnek. Most meg má vateráznak! Toszveszen asszem még sorozatos-csajos fórumtéma is van! Szóóval ezek vagytok ti. Kártyák mér a párod nevén vannak?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 14:45:37

@batgirl: http://jatek.vatera.hu/sport_es_ugyessegi_jatek/egyeb/rugos_foci_retro_1677849230.html?bk_medium=selfpromo&bk_source=gravity_vatera&bk_campaign=gravity&bk_content=listings_big3&bk_referral=http%3A%2F%2Fwww.vatera.hu%2Flistings%2Findex.php%3Fus%3Dkrisztyinka%26amp%3Bob%3D2%26amp%3Bobd%3D1&bk_term=rugos%20foci%20!%20retro%20!

Most nézem, megvették fix áron. =(

Ötezerért keresek, annyiért szinte esélytelen, ha sikerülne elpasszolni a foteleket x Ft-ért, akkor x+5000 forintért keresnék. Tényleg nincs több. Igazából megvagyunk nélküle is. =) Szóval a vaterán láttam egyet hirdetve, meg még egyéb helyeken is és úgy rémlik, hogy a vaterán elkelt, de egy helyen még fent van, nem tudom, lehet, hogy csak elfelejtették levenni.

Manyecska 2012.11.28. 14:45:49

Valakinek nincs fölösleges ékszerteknőse??:D ?

Atörökk 2012.11.28. 14:48:37

@Manyecska:
Az baj, mert olyan sincs. :D

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 14:48:41

@Manyecska: Én is azért akarom lepasszolni őket =D

@batgirl: www.vatera.hu/listings/index.php?q=rug%F3s+foci&c=0 Nézd csak, van ott még, ahonnan ez jött. =)

Manyecska 2012.11.28. 14:49:13

Lehet kapni Világító Sellő Barbit! :))))))) /= Zárlatos Barbi.../

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 14:50:02

@Kellemes Zérókomponista: A Tescos azért, mert megelégelte, hogy kaját szinte csak ott veszünk és mégse csináltatok. Smartból meg Supershopból mindkettőnknek van sajátja, előbbit össze akarjuk vonni. A dm kártya anyukával közös.

Manyecska 2012.11.28. 14:50:35

SÜNNEK!!: "Legó City Erdei Rendőrkapitányság..!" :D rohaggyak meg veszek egyet!!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.28. 14:52:23

@Manyecska: nekem érzékszerv-teknősöm van! Nem tudom, az jó-e. Mit esznek és mennyit szarnak ezek?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 14:53:39

@Manyecska: Császármetszős barbit is láttam már. Egykéset is meg ikreset is.

Manyecska 2012.11.28. 14:59:50

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): :))) hadd ne mondjam mi milyet hiányoltunk mindig is..:P..@Kellemes Zérókomponista: a teknős nem eszik/szarik sokat de kényesek a tisztaságra, mindennap vízcsere, ráadásul nagyra nőnek:(!..
:D fiam felhívott most hogy anya, ha mész a pirexbe vegyél már ...egy komplett tolltartót /lehetőleg/:D:O...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.28. 15:08:07

@Manyecska: 3 rekeszeset! Tisztetet parancsolót, dezignosat, jó puskarejtőt. Anyaa, tolltartóóó! Hát elfelejtetted??

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 15:10:13

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): en mar nem tudom mire kaptam, de nekem a legemlekezetesebb egy stoplis cipo volt
akkora kiraly voltam a suliban, de akkora...
@Manyecska: hat egty parasztot csak talal maganak, ha lesz farmja meg traktorja

Manyecska 2012.11.28. 15:10:17

@Kellemes Zérókomponista: én nem felejtettem el, mekszoktam kérdezni köll-e valami éppen.. szerintem ő hagyta el:D..:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 15:13:36

@batgirl: amit legeslegolcsobban adnak, abbol altalaban egy darab van, de tenyleg nagy kiarusitas a karacsonyi vasar elott
a mosogep-szarito kombot olyan 40 szazalekkal olcsobban vettuk es valojaban vissza is vittek az arat kovetkezo hetre
sot most lattam az ujsagban iden is ugyanannyi lett volna penteken
azer 300 dolcsi az 300 dolcsi...
480 doboz sor peldaul:)

Manyecska 2012.11.28. 15:16:40

"Szabadidős Lucy baba" veszek a férjemnek..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 15:16:55

@Manyecska: jo, amennyit akar
olyan mellekkel apam,/ vagy mi, anyam/ meghoditja fel woodfint

a rugosfoci az nagy kiralysag volt
egyedul is lehetett jatszani es akkor mindig nyertel
kesobb a gombfoci
en voltam a fradi meg a bayern munchen

kakukk11 2012.11.28. 15:18:30

@hagyma: á, dehogy, én a csajoknak barbit, little pet shopot, társast, puzzle-t és babaházat vettem

Manyecska 2012.11.28. 15:20:10

@kakukk11: Oláh vagy Gárdista Barbit láttál? :D

kakukk11 2012.11.28. 15:21:33

@ruprecht: erről beszéltem én is. Aki meg nem ilyen elmés, az meg nem sporolt semmit

Manyecska 2012.11.28. 15:29:06

@hagyma: nem, úgyértem ha pénze van ragadnak rá úgyis majd :)...

szamaritánus 2012.11.28. 15:29:59

a posztolót se kell félteni, igazi fasz lehet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 15:34:13

@Manyecska: pezt nem adok neki, csak farmot meg traktort

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 15:35:26

a mellyibol kell osszehozni a dolgokat
vagy mezogazdasagi munkat kell vegeznije

Manyecska 2012.11.28. 15:38:29

@hagyma: az a baj, gyér lehet a környékükön a felhozatal!:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.11.28. 15:42:05

@Manyecska:
Nattyon romantikus ajándék.
Pláne az első.

igi1 2012.11.28. 15:43:10

@hagyma: egy friss fiatal gazda 42 000 eurót kp

legyen szakirànyú vègzettsège, földje nem lehet, plusz öt èvig traktorozni kll :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 15:43:54

@Manyecska: az lehet a baj
de mondtam, ha megnyerem a lotteryt, akkor kap farmot
itt talal maganak,az tuti
este 10-kor huzzak
mar a lottot....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 15:46:08

@igi1: mi itten dollarban szamolunk
ha lesz farmod, talalsz friss gazdat is
tenyleg miert nem jelentkeztel abba a gazdas musorba
olvasom van valami uj show, hogy gazdak keresnek asszony maguknak

igi1 2012.11.28. 15:47:28

@hagyma: jöhet köszi! :D

itt az a baj, hogy tènyleg gyèr a felhozatal, ami van elkelt, ami maradt, öreg

a föld mindenhol èrtèk, tessenek azt venni tescós jàtèkok helyett

megmondta a műkörmösöm is

helianthus 2012.11.28. 15:49:47

@Kellemes Zérókomponista: ne tudd meg, de néha igen. :) Mondjuk egy akciós akármiért asszem sose állnék neki panaszkodni, reklamálni, erre sajnálnám az időt és energiát. Valaki írta fentebb, hogy biztos azért fogyott el, mert találsz szebbet, jobbat olcsóbbat, satöbbi, kb így rendezem én is el a dolgot magamban.

egyhazafi 2012.11.28. 15:51:39

Tipikus mindenen fennakadó tajparaszt a posztoló. "Tudatos vásárlóként tudtuk, hogy mindig van egy elérhető felettes" Ez nem tudatos, hanem egy kekeckedő pöcs.
Utálom a Tesco-t, de azért az ilyen vásárlók magukba szállhatnának kicsit.
Azért mert meghírdetnek valamit nem kell a 70.000 Ft -t güliző szerencsétleneket csesztetni.

Nem tetszik a kiszolgálás menj át egy másik hiperbe. Ja hogy 10 Ft -t medugnád a nénikéd az a te bajod. Vegyél a gyereknek egy kanna benzint+gyufát azzal játszon. Mert max ilyen kedves hazafi lesz belőle, mint te vagy. Aki azt hiszi az USA ban él és lehet mindenkit baszogatni! Nem a vásárlónak van mindig igaza.

Puszika

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.11.28. 16:04:20

@igi1:
Én má túl vagyok egyen.
Több meg nem lesz.

England win The Ashes! 2012.11.28. 16:16:54

@hagyma: Csaxólok, hogy az ortodox karácsony január hetedikén van (ergo a Szenteste hatodikán).

England win The Ashes! 2012.11.28. 16:24:47

@ColT: Igen, valami ilyesmi válaszra számítottam. :)

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.11.28. 16:35:39

@ColT: Jó neked. Nekem még nem szabad. Egy óra múlva szabadulás, aztán vásárolni kell vacsorának valót, aztán otthon megfőzni, mosogatni, ehhh.

England win The Ashes! 2012.11.28. 16:39:36

@dr. phil. Sün‼ ツ: Határozottan haladó szellemű világnézetre vall! Hajrá erdő!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 16:41:12

@Dr Jozef Vengloš: gyanus is volt Igi mindeg, de legalabb tudjuk nem zsido

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 16:42:23

@dr. phil. Sün‼ ツ: ezt azert nem hiszem, errol azert kerdezd meg a nyulat

2012.11.28. 16:53:14

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): Mindjárt elalszom.

Vegyél be egy hashajtót. Mindjárt felébredsz!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 17:34:30

@egyhazafi: csaxolokk az USA-ban nem divat idegeneket baszogatni...

pengusz 2012.11.28. 17:36:32

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): "Sőt, a polctetőről sem illik levenni semmit. " Ez hol van kiírva? Ha kiteszik a polcra elviszem és kész! Oda rakták, mert lent nem volt hely. Amit kiviszenek az eladótérbe, azt meg lehet vásárolni. Sőt lehet raktárról is kérni (!), csak gondolom ehhez megfelelő hozzáállás kell. (nekem már többször sikerült pár multi logisztikáját szabotálnom ilyen elvetemült akcióval :D)

2012.11.28. 18:08:08

@hagyma: csaxolokk az USA-ban nem divat idegeneket baszogatni...

Azt tudjuk! Idegeneket baszogatni Afganisztánba meg Irakba jártok!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 18:11:58

@cirróka:
nem, azokat nem baszogatjuk, hanem megrendszabalyozzuk, azert hogy Ok ne rendszabalyozzanak meg teged a tubarozsakkal meg a 6 gripennel

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.28. 18:31:10

@hagyma: Hogy is mondta Major Tamás (úgy emlékszem,) Maklári Zoltánnak?
"Több alázatot!"

2012.11.28. 18:34:40

@hagyma: Nem tartom valószínűnek, hogy ha nem lenne Amerika, akkor az afgánok itt rajoskodnának! Ez most olyan rádgyújtom a házadat és kimentelek szitu! :) Köszönjük Amerika!

igi1 2012.11.28. 18:59:07

@cirróka: ha amcsina bejönne a Zèlet, le se szarnàm az itthoniakat, meg, hogy mi van itthon, max a zindex, meg a telefon

de nem csetelgetnèk, mer màssal lennèk elfoglalva :D

Manyecska 2012.11.28. 19:28:56

@atpijkamo: na?:D nálam a Moderátor nikk látszik nem mondták még??:P @agresszív kismalac: nincs olyanom nekem itthon rohanok is tova:D!

Manyecska 2012.11.28. 19:30:49

Nézzetek relaxációs hastáncos zenét:P:

www.youtube.com/watch?v=wyP9U8h16S8&feature=related
ki fogom próbálni hasam van hozzá:D..

Anomalocaris (törölt) 2012.11.28. 19:44:50

Ne legyen már ennyi új poszt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.28. 19:44:50

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): ilyesmi nem tetszene?

2.bp.blogspot.com/-wwpu3M4ELlY/UHIKP4bWIbI/AAAAAAAAJ24/Z7AZ57WOSd0/s1600/DIY+Tree+Stump+Table.jpg

kimégy a tüzépre, ezerötér kapsz egy rönköt, beleapplikálsz három lábat, vagy négy vékonyabb rönköt. lehet fenyőből is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 19:52:18

@igi1: nekem nem jott be
itt nyomorgok es egy konyvtarbol osztom az eszt
itt lehet ingyen netelni
amugy ratapintottal tulajdonkeppen tenyleg leszarom max az index
meg telefon sem
@cirróka: erre ne vegyel merget
kordaban kell oket tartani ha lett volna amerika mar a torkok sem arcoskodtak volna arrafele:)
jugoba is nekunk kellett rendet rakni
kuwaitot sem a magyarok szabaditottak fel
hat ez van

igi1 2012.11.28. 20:05:08

A gyereknek játéktraktort venni karácsonyra!

Tanulja meg korán, mi a jövő! :D

Anomalocaris (törölt) 2012.11.28. 20:06:45

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Hát eléggé ki is akadtam, hogy belevágtál a szavamba.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 20:13:54

@igi1: tegnapelott meg szuz voltal, ma meg mar gyereked is van?

Manyecska 2012.11.28. 20:20:16

@igi1: minek játékot ha van igazi is..?:D

igi1 2012.11.28. 20:20:20

@hagyma: ha nem lesz világvége, akkor kilátásba van

jön egy új traktorfiú :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 20:22:53

@igi1: huhuhu
akkor lesz nagy hettyenpitty

igi1 2012.11.28. 20:24:00

@hagyma: de megfogadtam, ha nem jön össze, pakolok, és irány Amerika, mosogatni

Anomalocaris (törölt) 2012.11.28. 20:28:32

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: A Furaszemet engedélyezem, mert általános népszerűségnek örvend itt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 20:35:05

@igi1: hat feketen max mosogatni tudsz, vagy fuvet nyirni
en meg szerencsesebb voltam, de ma mar nagyon szar lett a papirmunka
legegyszerubb ha felmegy a net-re es keresel amerikai pasit
farmert vagy ilyesmit
akit ismerek "disszidens" magyar not, eddig mind eleg gyorsan elkelt
/latod en ferfi vagyok es meg en is:)/

Manyecska 2012.11.28. 20:37:17

@hagyma: hettyenpitty, váhhhááááá:))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.28. 20:39:40

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nekem a "boncnokgyerek" jobban tecc. a furaszem ráadásul nagyon elmatolcsysodott.

lazarjozsef75 2012.11.28. 20:51:58

@hagyma: Ez a hettyenpity tényleg jó, nyertél egy nagy, frissensült, fokhagymás-sajtos-tejfölös lángost! :)

2012.11.28. 21:01:17

Egyszer volt gazdaságos játékvásár! Többet nem lesz!

2012.11.28. 21:02:56

@hagyma: matolcsy kuszaszem:)

Még mindig jobb, mintha néger lenne! :)))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.28. 21:09:01

még mindig úgy olvasom, hogy előjáték a karácsonyi vásáron.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.28. 21:09:13

@cirróka: Egy főttkrumpli helyette nem tenne enyyi kárt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.28. 21:11:34

@hagyma: "en ferfi vagyok es meg en is"

Azt mondják, a hímringyók itt is jó áron kelnek el.

2012.11.28. 21:13:40

@atpijkamo: Már Matolcsy vagy Obama?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.28. 21:14:38

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: "előjáték a karácsonyi vásáron"

Az orvoshoz beállít egy hölgy, mondván, a férje nem a régi, és már nem is kívánja. Az orvos ad egy doboz pirulát, és azt mondja:
- Ebből étkezés előtt egy szemet adjon a férjének, és minden újra rendben lesz.
A nő visszajön másnap, és szomorúan meséli:
- Vacsora előtt beadtam ötöt úgy, hogy a levesébe kevertem.
- És működött? - kérdi az orvos.
- Hát a levesnél nagyon nézegetett, a főételnél fogdosott, az édesség után meg feldobott az asztalra és rettenetesen megdugott.
- Hát ez nagyszerű - mondja az orvos -, akkor miért olyan szomorú?
- Oda többet nem engednek be, pedig ez volt a kedvenc éttermünk!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.28. 21:16:01

@cirróka: Hogy jön ide egy barack? Mondom egy krumpli!

Viktus 2012.11.28. 21:16:49

Jó akció volt én bevásároltam a gyerekeknek a kuponokból meg a felnőtteknek is főleg, hogy a pénztárosok nem tudnak számolni így össze-vissza szórták ki a kuponokat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 21:20:31

@atpijkamo: viszont a buziknak is komoly eselyeik vannak, Te is azota teljesedtelki miota bebuzultal@lazarjozsef75: megennem
de nekem nem kell friksz-fraksz, fok/g/hagymas oszt jo van:)
de valojaban friss legyen!
meg sor is

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.28. 21:20:55

@atörökk: mellik?

@atpijkamo: :D még egy szakállas vicc, és kimoderállak! :D úúúúúj vicceket akarok!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 21:22:23

@cirróka: nekem sejtelmem sincs ki a penzugyminiszterunk
nem erint

2012.11.28. 21:25:11

@atpijkamo: Ja mert az előzőek kurva faszán csináltak mindent. Most baszta el Matolcsi nehezen, éjt nappallá téve ugye?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.28. 21:25:16

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:

- Találkozzunk a vasedénynél! Kések.

Ááááííííááááájjj!!!

Viktus 2012.11.28. 21:26:19

@igi1:

Max. ha hülye vagy, és az ezres kuponokból naponta akarod a reggeli 200 forintos zsemlét megvenni ... én lazán elsütöttem aztán a különbözet maradt kp.

lazarjozsef75 2012.11.28. 21:27:00

@hagyma: Kint van a raktárban, azonnal hozatom az árufeltöltő kolleginával...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.28. 21:27:40

@cirróka: Az elődök érdemeit nem becsülöm le semmiképp. (Bár a libatolvaj meg a vizzéres nem csináltak túl nagy kárt.)

De én aszittem, ezen már nem lehet rontani. Kuszaszem bebizonyította, hogy de.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.28. 21:30:12

Nő rohan a busz után.
- Állítsák meg a buszt, mert elkések a munkából!
Az utasok megkérik a sofőrt, hogy álljon meg.
- Sikerült! Na, akkor most jegyeket, bérleteket kérem!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 21:30:18

@lazarjozsef75: koszi, lehet ketto is
@atpijkamo: nenm, csak alairtak nehany milliard euros allamadossagot es lelkesen bologattak hozza

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.28. 21:32:04

Egy perces néma csendet kérek azon férfitársaink tiszteletére, akiknek meg kell néziük a barátnőjükkel a legújabb tinivámpíros filmet!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.28. 21:32:35

@atpijkamo:

-Emlékszik arra, hogy mikor vizsgálta meg a holttestet?
-A boncolás kb. este 8:30-kor kezdődött.
-És Kovács úr halott volt ebben az időpontban?
-Nem, ott ült az asztalon és csodálkozott hogy miért boncolom.

tudom, ezisszar, de nekem sincsenek újabbak :(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.28. 21:35:39

@atörökk: jah, bocsánat! már egészen el vagyok tomporulva... :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.28. 21:36:57

@atpijkamo: noés a tinilánygyermekkel megáldott édesanyákkal mi lesz??

Viktus 2012.11.28. 21:37:42

@atpijkamo:

Az helyből egy szűrő, ha olyat akarna nézni az asszonyka ...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.28. 21:37:42

@atpijkamo: Az ilyen mitől férfi?
Tinivámpírosat nézel? Buzi e vagy!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.28. 21:39:37

Hátha valaki még nem ismeri:

Négy üzletember elmegy teniszezni. Mikor befejezik, egyikük elmegy fizetni, a többiek pedig elkezdenek társalogni:
- Az én fiam olyan sikeres, hogy a múltkor egy házat vett egy barátjának.
- Az semmi, az én fiamnak olyan jól megy, hogy nemrégiben egy Mercit vett az üzlettársának - mondja a másik.
- Az én fiam tőzsdézik, és annyit keresett, hogy egy csomó részvényt adott egy ismerősének ajándékba - kontráz a harmadik.
Közben visszajön a negyedik, kérdik tőle is, hogy mi újság a fiával?
- Ne is mondjátok, az én fiam homokos. Nem vagyok rá büszke, de azért jól boldogul. A múltkor is kapott a szeretőitől egy házat, egy Mercedest és egy csomó részvényt.

2012.11.28. 21:39:39

@atpijkamo: Nő rohan a busz után.

Busz száguld le a lejtőn. Egy férfi rohan utána mint az őrült. Egy másik a buszról lekiált,
-Ezt nem fogod elérni haver!
-Pedig jó lenne, mert én vagyok a sofőr!
:))))

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.28. 21:39:50

@Viktus: Ez eléggé egyszerre jutott eszünkbe.:-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.28. 21:42:09

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Csak szenvedjenek a saját nevelési hibájuk miatt!

@Viktus: Na! Nemtom milyen korban vagy. Mondjuk a titanikot láttad? Önként?

@agresszív kismalac: Nem vagyok én pedofil.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.28. 21:44:59

@cirróka: :))

Emberek söröznek a kocsmában. Az egyik feláll és odaszól a másikhoz.
- Na, megyek, és megdugom az anyádat.
A másik:
- Tényleg jobb lesz indulni, túl sokat ittál, papa.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.28. 21:50:05

@atpijkamo: pfff. :D

1. Álljon fejre! A vérbőség fokozza az agymunkát.
2. Vegyen egy borzas Einstein-parókát és néhány váltás fehér köpenyt!
3. Hordjon magassarkú cipőt! Felmérések bizonyítják, hogy a magasabb embereket okosabbnak hiszik.
4. Viseljen szemüveget! Intellektuális megjelenést kölcsönöz.
5. Legyen doktori címe! Még csak nem is kell hozzá éveket tanulnia - szerezzen egyet a bolhapiacon.
6. Vegye körül magát ostoba barátokkal! Hogy ki mennyire eszes, az a "kihez képest?" kérdéstől függ.
7. Nézzen ki a szótárból szokatlan és jól hangzó szavakat, kifejezéseket és illessze bele a beszélgetéseibe!
8. Menjen Németországba! Ott mindenkinek a doktor úr megszólítás dukál!
9. Ne higgye el, amit az újságokban olvas (kivéve persze ezt)!
10. Hagyjon fel a bokszolással! Ha van esze, nem bánja meg!

@atörökk: állítólag a csokoládé a hibás, de szerintem csak genetika :P

igi1 2012.11.28. 21:52:06

@atpijkamo: bánhatod, hogy nem én vagyok a barátnőd, ezért MEGÉRDEMLED.

Atörökk 2012.11.28. 21:53:37

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Az kizárt, csokoládé ilyet nem csinál. :D

Huszonhat mazochista trükk kezdőknek

Írd össze azokat az ismerőseidet, akik fiatalabbak, viszont sikeresebbek.
Állits össze egy kis emlékeztetőt azokról a javakról, amelyeket majdnem megszereztél, de aztán elpuskáztál.
Egy szép fehér lapra írd össze azokat a nagy tetteket, amelyeket te már nem vihetsz végbe.
Írj valakinek levelet és miután föladtad, gondold végig, hogy vajon melyik bekezdéseket fogja legkönnyebben félreérteni.
Tervezz meg egy biztosan fölösleges autós kirándulást a belvárosba - a csúcsforgalom idején.
Tervezz kalandos körutat valamely piros betűs ünnepre - helyfoglalás nélkül.
Tervezz meg egy kirándulást augusztusra Londonba és februárra Velencébe. Ha már voltál, akkor augusztusban menj Velenccébe és februárban Londonba.
Fogadd meg, hogy beverekszed magad Spielberg legújabb filmjének premierjére.
Vegyél részvényt, naponta kövesd a jegyzését és pontosan számold ki, mennyit veszítettél rajta.
Stoppered segítségével figyeld, mennyi idő alatt kezd vérezni az ínyed, ha a nyelved hegyével dörzsölöd.
Fogj egy kórbonctankönyvet, másold ki tíz halálos betegség tüneteit, aztán vesd össze, hányat ismersz föl magadon.
Ha lány vagy, ugorj be az illatszerboltba, és kérdezd meg azt a kis szöszi eladólányt, hogy mit csinálj a pattanásaiddal. Vagy fogj egy ollót, és nyisszantsd le a szép hosszú, szőke hajadat.
Ha fiú vagy, menj ki a strandra és hasonlitsd össze csenevész tagjaidat a melletted hancúrozó izompacsirtáéval.
Menj ki a klotyóra ismerősöd lakásában és gondold végig, vajon mi hallatszik ki.
Miutan otthagysz egy baráti társaságot, próbáld elképzelni, miket mondhatnak rólad.
Heti egy órát szánj annak eldöntésére, hogy vajon túl kevés borravalót adsz és emiatt mindenki szarfacsarinak, vagy túl sokat, és emiatt mindenki baleknak tart.
Állits össze listát azokról, akikkel gyakrabban beülsz valahová és számold össze, hányszor fizettél már helyettük. Vagy írd össze, hogy hányan tartoznak kisebb-nagyobb összegekkel, hányan felejtették ezt el, es próbáld kiagyalni, hogyan tudnád mégis kiimádkozni belőlük anélkul, hogy rohadt uzsorásnak tartanának.
Ha leértékeléskor látsz valamit, ami már megvan, nézd meg az árat, hogy mennyivel fizettél többet, amikor megvetted.
Vegyél olyan gyógyszert vagy ételt, amelybe a közelmúltban ciánt vagy üvegőrleményt tettek: Tylenolt, babatápszert vagy szájvizet. Hagyd a polcon hónapokig és töprengj azon, hogy vajon használható-e annak ellenére, hogy a termék száma nem szerepelt a forgalomból kivont tételek között. Soha ne használd, de ne is vidd vissza és ne dobd el.
Ha számítógépen dolgozol, aggódj amiatt, hogy
valaki egy oriasi elektromagnes vagy egy sztereo hangfal kozeleben hagyta a floppy-lemezeidet es teljesen letorli a felvitt adatokat
a kepernyobol kilepo alacsony frekvencias sugarzas rosszindulatu mutaciot indit el a sejtekben
ha rosszul programozol es "ROSSZ PARANCS", "KIHAGYOTT PARANCS", vagy "FATALIS TEVEDES" jelenik meg a kepernyon, akkor a gep nyilvan azt hiszi, hogy tokhulye vagy es jot rohog rajtad a tobbi geppel egyutt.
Kepzeld el, hogy egy kolyok talalomra bepotyog egy par szamot a szemelyi szamitogepen, amivel bejut a csekkszamladra es lehivja az osszes penzedet.
Kepzeld el, hogy reszegen vagy tevedesbol milyen konnyen elindithatja barki a nuklearis vilaghaborut. Ez a holocaust darabokra tepi a Foldet es a tejut lesz nyughelyed. Vagy meg rosszabb: tuleled es az azt koveto nuklearis telben nem kapsz fejes salatat, paprikat vagy aszalt para- dicsomot.
Reszkess, hogy valami ocska kis restiben fogsz megfulladni, mert senki se tud kipiszkalni a nyelocsovedbol egy keresztbe fordult halszal- kat.
Ha van biztositasod vagy hitelkartyad, ne feledd, hogy van valahol egy dosszie, amely az elkepzelheto legintimebb es legkinosabb informaciokat is tartalmazza rolad es ehhez rajtad kivul barki mas, barmilyen szerve- zet vagy hivatal hozzajuthat. Valami ugynevezett kutatocsoport allitotta ossze, bagoert adtak at az illetekeseknek az adatokat de ahhoz mar nem volt se kedvuk, se idejuk, hogy pontosan kidolgozzak, pedig vegul is ezek alapjan szamithatsz orvosi ellatasra, hosszabbitjak meg az eletbiztosi- tasodat, a kolcsoneidet, vagy eppen ezek alapjan fognak megzsarolni, le- ultetni. Es amikor ez bekovetkezik, senki sem fogja elarulni, hogy teves adatfelvetel miatt tortent.
Ha szereted a suhsi nevu tavol-keleti etelkulonlegesseget, aggodj azert, mert allitolag parazitak vannak benne, amelyek a hirek szerint az azsiai- akat beken hagyjak, csak a tobbieket tamadjak meg.
Szep lassan elfogyaszt a savas eso, a legszennyezodes, a rovarirtok es a vizbe kerult vegyi anyagok, a cigarettafust (megha nem dohanyzol is); a csernobili radioaktiv szennyezodest lassacskan szethordja a szel es csondben elkezdi atalakitani a sejtjeidet, de az is lehet, hogy egy drogos srac a kedvens ettermedben beletett v.mit a soszoroba, amitol te is kedvet kapsz, hogy mohikanosra nyirasd a hajad, narancssargara festesd, zold csikokkal, es jelentkezz egy kemeny rockot jatszo zene- karba.

Viktus 2012.11.28. 22:00:41

@atpijkamo:

Az sem volt semmi, de az az esthajnalos a tini agyszinten túl nőt nem érdekeli ... az meg engem sem amelyik azon a szinten leledzik. :P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.28. 22:01:40

@atörökk: XD ez egészen lesújtóan nyomasztó volt....

:D

no jóccak nektek!

Xezs 2012.11.28. 22:18:35

Aszongya a poszter: "hogy egy ilyen akció mögé logisztikai hátteret biztosítson."

Nem tudom mit gondolt, hogy az egész készletet eladják féláron? Ez pont így volt bekalkulálva, hogy ami a polcokon van, azt odaadják féláron, a készlet egy kisebb hányadát, hogy aztán a többit (meg más termékeket) megvegyetek teljesáron.

A hiba itt maximum a kommunikációban volt, mert senki nem merte azt mondani, hogy az akció idejéig nekik tilos újratölteniük a polcokat.

Xezs 2012.11.28. 22:24:21

@hagyma: ajándék műfasszal az ülésben

igi1 2012.11.28. 22:27:16

Akármilyen hosszú szöveget is írtok, engem akkor se homályosíthat el SENKI.

:D

igi1 2012.11.28. 22:32:13

@Xezs: a hiba itt az, hogy a magyarokat csórónak gondolták, mondván, fizetés még nincs, spórolni nem spórolnak még, próba szerencse, tartanak egy vevőbecsalogató akciót.

Csak nem gondolták, hogy a sok hülye erre vérszemet kap, és tódul a boltba a játékokért, és előkerülnek a rejtett tartalékok, dugi pénzek, mondván, kell a gyerekeknek, unokáknak.

Egyébként egészségükre, bár a gyerek karácsonyig úgyis kitúrja az összes játékot, tehát ennek értelme nincs.

Aki meg továbbértékesítés céljából vette meg, az is szimplán hülye, mer féláron kell adja a játékot, különben nem éri meg senkinek se megvenni.

Viktus 2012.11.28. 22:54:30

@igi1:

Ne erőltesd már ezt. Lemaradtál róla beszopt*d ez van nem kell ideológiát kreálni köré. Te is írj inkább egy ilyen nem borult le eléd az ügyfeles, mert köhécselsz a pult előtt témakörben.

Xezs 2012.11.29. 00:41:05

@igi1: Én nem így látom de ezen igazán nem fogunk összeveszni.

Trójai 2012.11.29. 04:10:02

Ez így ahogy van mehet a modoros.hu-ra.
Plusz jó hosszú történet a semmiről.
Gratulálok!
ÉS kérem vissza az 5 percet az életemből.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.29. 06:52:40

@igi1: Hahó, az akciónak az a lényege, hogy a sok hülye bemenjen, és
- elvigye végre a nyakukon maradt szart, amit másképp nem vesznek meg
- vagy elvigye az akciós izét féláron, de mellé még vesz egy rakás cuccot

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.29. 07:17:44

jóreggelt
másodszorra kaptam étel mérgezést a tonhal konzervtől.

helianthus 2012.11.29. 07:22:51

@Viktus: figyu már! Iginek ilyet nem írhatsz! Ő jól tudja! Mindig, mindent! És erről nemsokára törvényt is hozunk, addig pedig amolyan szájhagyományként terjed. ;)

helianthus 2012.11.29. 07:24:13

@batgirl: hogy másodszor? Elsőre nem hitted el, hogy nem jó és megint ettél belőle? Vagy egyszer régen kaptál tőle és most megint egy másiktól?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.29. 07:31:13

@helianthus: Párhónapja volt az első, és most megint.Imádom, de belátom, hoyg ez nem megy nekem.

vénszivar 2012.11.29. 07:50:02

@batgirl: Talán túl mohón faltad...

Szenthomárság 2012.11.29. 07:50:30

Szerintem ilyen hiperszuper leárazásra csak a nagyon nagyon nagyon ostobák és a szociológia esetleg magyar folklór témában doktorit író egyének mennek.
Normális ember messziről elkerüli az ilyen csürhét.

@batgirl: ugyanattól? Mert akkor tanulj a hibák sorozatából és harmadszor már ne egyél belőle! :)

Szenthomárság 2012.11.29. 07:55:02

@atpijkamo: :D
ez de odabasz! Még jó, hogy a melóhelyen olvastam, nem otthon a villában!

vénszivar 2012.11.29. 07:55:25

@Szenthomárság: Igaz, én cigány vagyok, de úgy hallottam, hogy nálatok parasztoknál 3 az igazság. @batgirl: Én még adnék egy esélyt :)))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.29. 07:57:40

@Szenthomárság: Elsőre nem hiszed el, hoyg tőle kerülsz szar állapotba, másodjára , már pontosan tudod.
Nincs harmadik.

Szenthomárság 2012.11.29. 07:58:14

@vénszivar: nálunk három féle ember van, aki tud számolni és aki nem

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.29. 07:58:47

@vénszivar: én már nem. harmadjára senki és semmi nem kap esélyt.

Manyecska 2012.11.29. 08:09:51

Jó reggelt booooáááááááá:D:D

Szenthomárság 2012.11.29. 08:11:03

@vénszivar: dehogyis, a faterom is ír. Muter viszont welszi. van is anyázás otthon.

vénszivar 2012.11.29. 08:14:27

@Szenthomárság: Gondoltam. Még együtt élsz velük ? Akkor te skót vagy ! Na ez már húúú bazzz meg.

Szenthomárság 2012.11.29. 08:17:02

@vénszivar: még együtt élek velük, mert angolkóros vagyok.

vénszivar 2012.11.29. 08:21:11

@Szenthomárság: Írek, welsziek, skótok, mind angolkórusosak......

2012.11.29. 08:25:18

@batgirl: másodszorra kaptam étel mérgezést a tonhal konzervtől.

Két eset még nem alkalmas következtetések levonására!

2012.11.29. 08:27:01

@vénszivar: nálatok parasztoknál 3 az igazság.

Nálam sörben néha több! Akkor az asszony elmondja az igazságot, hogy mit gondol rólam! :(

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.29. 08:39:49

@hagyma: Ezek szerint 1947 es 1990 kozott nem volt Amerika. Aham.

Szenthomárság 2012.11.29. 08:41:59

@hagyma: ne próbáld már meg hősi tettként beállítani, hogy néha -kizárólag gazdasági érdekből - lerohantok egy országot.

2012.11.29. 08:49:26

@batgirl: Az volt? Az pont egy elég drága konzerv. Valami gagyibbra tippeltem! Kibontottad? :)

Szenthomárság 2012.11.29. 08:52:06

@cirróka: lehet, hogy a konzervnek semmi baja, csak @batgirl: tonhal intoleranciában szenved
esetleg akut olivaolaj keresztallergiával súlyosbítva

2012.11.29. 08:58:10

@Szenthomárság: Hát konzerv ritkán romlott, főleg ennél az agyonreklámozott drága fajtánál nem valószínű.
Úgyhogy kedves kolléga, a konzílium döntése alapján tiltsuk el Batgirlt az uszonyosok fogyasztásától. Ebbe a búvár is beletartozik, azt sem ehet!

Szenthomárság 2012.11.29. 09:01:05

@cirróka: lettem én már rosszul három michelin csillagos restiben is Cegléd-Alsón, úgyhogy bármi lehet.
de az eltiltást támogatom.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.29. 09:03:29

Tegnap a tescoban jártam. Kidz Lab Kit-ért. A kasszánál valakinek már húzogatta le a pénztáros az áruját, én meg rühes kutyaként kaparásztam a kártyám után. Mögöttem két melósruhás fiatal hapsi állt egy szekérderéknyi élelemmel.

-Lehetne elkezdeni kipakolni, hogy haladjon is!- hangzott egy érces női hang.
Egy kék köpenyes tescos volt, valami papírokkal a kezében.
Kinyögtem, hogy a kártyát keresem. Majd szembe fordulva vele megköszöntem, hogy ilyen kedvesen figyelmeztetett, s megjegyeztem, mindig öröm Igazi Kereskedővel találkozni.

Sajnos, újebb fél évig nem találozom velük. :(

Szenthomárság 2012.11.29. 09:07:44

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Szerencséd volt, mert beléd is rúghatott volna!
sajnos ez a sok boltos luvnya még a régi rendszerben az ABC-ben szocializálódott.
sosem fog már megváltozni, bár szerintem pár év céltalan munkanélküliség után elővenné a mosolyát is.

A Spanyol Inkvizíció 2012.11.29. 09:10:53

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Az a baj, hogy sokan csak hümmögnek így semmi nem fog változni.
Azt kell mondani, hogy ha még egyszer ilyen stílusban szólalsz meg, akkor megb.szom anyádat a ravatalon. Na ebből ért!

2012.11.29. 09:14:38

Szomorú hír! az autóját, a pénztárcáját, az összes iratát és a bakancsát is ellopták Lang Györgyinek,

Szenthomárság 2012.11.29. 09:15:34

@cirróka: még szomorúbb, hogy rajta kívül még kurvasok embernek lopták el ugyanígy a cuccait

2012.11.29. 09:20:47

@Szenthomárság: A bakancson akadtam fel. Különben ilyet ellopni hülyeség, az egyedi tárgyak "megszívatják" később a tolvajt.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.29. 09:21:12

@Szenthomárság: A kora alapján az ABC-t nem is tudná dekódolni. ;)
Mindenesetre megkaptam, ami a multiban vásárlónak jár.

@A Spanyol Inkvizíció: Azt nem a mi kultúrkörünk mondja. De lehet benne valami, mert a tasz, meg az Index már kivonult intejúztatni a rendőrséget ostromló Kultúr-Kör-t.

2012.11.29. 09:27:04

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: A "bugyiját" nem lopták el a hírek szerint! Biztosan nem valami kis csipkés falatnyi izét hord! Bele sem merek gondolni! :)))))

Manyecska 2012.11.29. 09:35:47

@cirróka: a bakkkancsát? nem te voltál?:D

Manyecska 2012.11.29. 09:37:29

Ahhh megyünk dokihoz du. mártiszta ideg vagyok!!:D:D ..:)

Manyecska 2012.11.29. 09:50:12

Igen, agyátültetésre.

helianthus 2012.11.29. 09:57:57

@Szenthomárság: te még mindig nagyon mérges embike vagy. Mi fáj, gyere mesélj, mondj el mindent, tőlem ne félj....sállállá meg dududddúúúú!

2012.11.29. 10:02:05

@Manyecska: Annak a tehénnek a büdös bakancsát én nem venném fel! Különben is nagyon jó surranóm van, nem kell másik!

Manyecska 2012.11.29. 10:10:58

@cirróka: én se. Hétfőn viszont kapok pár irodabútort a káeftémbe, milyen jó érzés!! /:D/ Már csak ők hiányoztak:(

Manyecska 2012.11.29. 10:13:49

@lazarjozsef75: nem:D csak egy vizsgálat! Najáccatok szépen én sikításközeli állapotban vagyok!!! :D :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.29. 10:21:10

Mi van, még mindig játékvásár van? :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.29. 11:04:44

@Szenthomárság: Nem volt romlott, vagyis nem volt rossz illata, sem rossz íze. Sajnos, nagyon szeretem, de most letiltottam:((
@cirróka: ezt szeretem:)

Manyecska 2012.11.29. 11:07:45

Ki kell venni előtte a konzervből..!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.29. 11:17:42

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: az a gáz, hogy még felnõtt embernek is dilettáns a legtöbbje, nemhogy Kereskedônek. Túl komplexet ne várjunk el, Krva anyjukat. El lehetne nézni, meg lehetne mosolyogni, hogy jááj, de kis édibédi, há' azt se tudja mit cselexik. De ezek a magasszinten rezgõ empátikus céllények nemegyszer a nyudgíjkorhatár körül rezegnek. A felnõtt/sokat megélt(saját egyszerûségébõl adódó kudarcsorozatba/boldogtalanságba belefáradt) én-tudat rendkívül makacs, ha beleavatkozol, ugyanaz a fosmódi köszön vissza, a folytatásban is. Nincs kiút. Esetleg vásárlók könyve és telerajzolni síró szmájlikkal.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.29. 11:19:20

Elmentem a fóti auchanba, és a bricostore előtt autó, autó hátán!! Ezek még nem tudják, hoyg már lámpát sem lehet náluk kapni:)))

elwood 2012.11.29. 11:26:05

"a vételár felének értékében kap egy későbbi időszakban levásárolható kupont. ... egy 50%-osnak beállított (valójában max. 33%-os )"

a poszternek igaza van, de valaki megmagyarázná, hogy ha a felét visszaadják akkor mitől 33%-os ?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.29. 11:27:29

@ColT: f|tymák és falepkék csattogása hallik. Beszállhatol.

2012.11.29. 11:27:55

@Manyecska: Ki kell venni előtte a konzervből..!

Igen, mert különben nagyon rágós! :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.29. 11:29:38

@cirróka: mondjuk ez eszembe sem jutott. akkor már tudom, hogy a külsőburkolat nem evésre való.

2012.11.29. 11:30:17

@batgirl: Ne izgulj, én is jártam hasonlóan. Egy különösen finom halkonzervnek a végén az olaját is felhörpintettem és azt nem kellett volna! Forgott ám a gyomrom!

Atörökk 2012.11.29. 11:30:38

Ez mán itten cset? Van moderátor?

2012.11.29. 11:33:25

@atörökk: Nyugoccság efendi! Te is szójjá hozzá! Nem szokol olajos halat zabbantani?

vénszivar 2012.11.29. 11:34:00

@cirróka: Akkor @batgirl:nak fém allergiája van. A szagértő @Gate of the gothic-sceleton monster's throat:meg sem kérdezitek ?!

Atörökk 2012.11.29. 11:35:35

@cirróka:
Nyugott vagyok. Még. :D
Nem, nem szoktam, a szagától is tótágast áll a gyomrom. Konzerv kagylót és bébipolipot sem eszem.

vénszivar 2012.11.29. 11:40:35

@atörökk: Van ! Csak most leugrott, hogy pont ilyen konzerv halat vegyen.
Addig tartsuk a fent a napot. Erre úgy süt, hogy köldökig levetkőztem. A nap elcsúszik a bronz színű pattanás mentes testemen.....Hiszen én sem paraszt, sem badys nem vagyok. Szoktam látni, hogy főleg az utóbbiak olyan pattanásosak, hogy az már undorító. Biztos az "izmot" gyártó porok miatt ! :):D

2012.11.29. 11:41:27

@atörökk: Mondjuk egy rendes török gyroson él!

vénszivar 2012.11.29. 11:42:42

@cirróka: Te hallottál rendes törökről!?!
Gárdonyi Géza Egri csillagok.:)

2012.11.29. 11:45:20

@vénszivar: Jó, hogy mondod! Meg kéne nézni az edző válaszolt a Body Building Gym oldalán! Nagyon arc!

Atörökk 2012.11.29. 11:45:29

@cirróka:
Igen, gyrost legalább nem csinájják se csivavából, se galambból. :)

vénszivar 2012.11.29. 11:46:59

@atörökk: ne egyél rá olajos halat.....

Atörökk 2012.11.29. 11:48:39

@vénszivar:
Nem fogok, ez egész biztos.

2012.11.29. 11:59:13

@cirróka: Némá! Badybunny tök normálisan válaszolt az egész oldalon a kérdezőknek! Mi van a csávóval? Nem a régi!

Szenthomárság 2012.11.29. 12:07:32

@helianthus: Nem vagyok én, csak a bótosokat ki nem állhatom. Mármint a bunkókat.

Szenthomárság 2012.11.29. 12:10:06

@batgirl: Írd meg a homárra, szerintem.

Manyecska 2012.11.29. 12:18:43

@cirróka: szerintem nyaljon sót!!

obudasport.hu/2012/11/obudai-fitnesztermek-50-os-napja/#more-2419
:) most szombaton, köszi a lehetőséget..

Manyecska 2012.11.29. 12:19:54

@vénszivar: az nekem van /nem adom/, inkább tengerallergiája lehet:D! ilyen more-allergiája. Izé, máre!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.29. 13:01:46

@ColT: A FŐNÖKE FARKÁT..
(bocsika, de nagy disznó voltam:)))

Manyecska 2012.11.29. 13:17:04

@ColT: miért? én ma x.sz. parkoló helyett "parcellát "kértem...majdnem:))):D:D

Atörökk 2012.11.29. 13:23:45

@Szenthomárság:
Főleg Hagyma. Ő rohanja a legjobban. KIváló minősítéssel végzett első osztályú tengerészgyalogosként mindig az első vonalban harcolt, nem tudtad?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.29. 13:27:55

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Praga fele a magyarok mentek es feltunk tolunk, mert mar egyszer hadatuzentunk nekunk
@atörökk: soha eletemben nem fociztam, de ha a fradi nyer vagy a buccaneers, akkor siman kozlom, hogy nyertunk
na ezt hova teszed?:)

rogoka 2012.11.29. 13:31:08

Most olvastam a posztoló írását. Apám, ugyanezt játszották el velünk is, úgyhogy kicsit elszállt az agyam a végére. Normális érvük nem volt. Kb. 3 emberrel is beszéltem az áruházban, de egyik sem tudott érdemben segíteni. Ráadásul mi csak emiatt mentünk a barátnőmmel, gondoltuk megoldjuk kicsit olcsóbban a kisebb rokonaink ajándékait. Szóval miután eléggé gőzölgött a fejem, hazajöttünk és láss csodát még jól is jártunk, mert rágooglizva azt hiszem a Tesco néhány terméket drágábban adott és abból engedett %-ot, mint más áruházak. Magyarul máshol olcsóbban is megkaptuk volna mondjuk az aktuális játékot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.29. 13:31:32

@atörökk: amugy elenjaro es kivalo katona voltam, mint lokatorkezelo Boldogon
/Heves megye/

Atörökk 2012.11.29. 13:33:44

@hagyma:
Biztos vagyok benne, hogy ezen múlott a kuvaiti hadjárat sikere.
Ja, az megvan, az égő olajkutakat viszont magyarok mentek eloltani, mert a világon más nem igen értett hozzá?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.29. 13:38:51

@atörökk: persze hogy meg van, de ez igy enyhe tulzas
oltottak Ok IS
mer a kocsogok meg hazafele menet felgyujtottak azokat

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.29. 13:44:42

Kedves Poszttoló, volt olyan hangulat, mint abban a "svájcinéger" filmben, ahol egy akcióhős figuráért ölik egymást a népek karácsonykor?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.29. 14:01:35

@neccharisnyás útonálló: na azt a filmet a kölykökkel legalább ötször megkellet néznem..brűűű

2012.11.29. 14:11:09

@batgirl: na azt a filmet a kölykökkel legalább ötször megkellet néznem..brűűű

Én meg a lányaimmal a Terminátort nézettem meg, meg a Predatort!
Jó apa vagyok e? :)
Mondjuk mindkettő tetszett nekik!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.29. 14:16:56

@cirróka: háááát..attól függ hányévesek voltak a lányok, és egy éjszaka hányszor pisiltek be filmnézés után.

2012.11.29. 14:24:50

@batgirl: 8-10.Nem pisiltek be, nehogy azt hidd! Kemény csajok. Úgy verekszenek, hogy kiráz tőle a hideg!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.29. 14:31:24

@cirróka: mit csodálkozol, most írtad, hogy terminátorra cipelted őket meg a predátorra. mit akarsz ezek után? barbizzanak????

2012.11.29. 14:40:51

@batgirl: Nem cipeltem! Meg van dvd-n! :)))) Mit gondolsz rólam, mit nézek? Dallast?

angelera 2012.11.29. 14:43:34

Hát, én is próbálkoztam. Én naív, azt hittem, hogy nem lesznek sokan. Ha cukorkát osztottak volna, akkor sem jött volna össze több ember. A játékokból alig volt a polcon, de már induláskor sem, és az utánpótlásról egyáltalán nem gondoskodtak. A pénztárnál kígyózott a sor, szörnyű volt...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.29. 17:20:52

@Szenthomárság: :)) Baszki! Kellett nekem egy fél nap, hogy leessen a tantusz....

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.29. 22:07:52

@hagyma: Jah, Pragaba a Varsoi Szewrzodessel a magyarok mentek. :(
Friderikusz interjuztatta Habsburg Gyorgyot a tortenelem csaladon beluli megiteleserol, s hogy akkor o most osztrak/magyar. (Mindketto. A politikai/tori kerdeseket tobb oldalrol "beszelik at" otthon.) Feltette a kerdest Fikusz: Akkor 1848-ban mi magyarok fellazadtunk mi osztrakok ellen?

Szenthomárság 2012.11.30. 06:22:59

@atörökk: Ezt nem tudtam, kösz az infót.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.30. 11:28:02

A LANGORIEREK ZABÁLJÁK A POSZTOKAT! (Ezt a múltban írtam, de a jelenben kell olvasni.)

titokmacsek 2012.11.30. 16:16:09

mi a baj a karácsonyi előjátékkal? olyankor nem illik, vagy mi?
süti beállítások módosítása