Tékozló Homár

Előre számláz már az ELMŰ is

2012.12.03. 13:03 | jackyll | 109 komment

A Homár eddig ilyet csak a UPC-nél tapasztalt, hogyhónap elején kifizettetik a következő hónapot előre. A jelek szerint az ELMŰ is megelégelte az ingyen szolgáltatást:

A minap kaptam meg a szokásos számlalevelet az ELMŰ-től, amit annak rendje módja szerint kibontottam és a benne lévő csekket a többi közé tettem. Tudom ez rossz szokás, de ilyenkor viszem magammal pár napig, ha látok egy postát beszaladok, befizetem. Ezúttal viszont feltűnt, hogy nem egy, hanem 3 db csekk is volt a borítékban. November, december és 2013 január végi tárgyhónapokkal (teljesítéssel) is.

Már a szeptemberi és októberi csekket is egyben küldték ki szeptember végén. Gondolom akkor a sok lúzer (köztük én is) gondolkodás nélkül befizette az októbert előre. Na jött a nagyszerű ötlet, hogy akkor fizettessük be velük akár negyed évre. előre a csekkeket, hiszen van ezeknek pénzük és szívesen odaadják néhány sárga papírfecniért. Gonosz, alattomos egy dolog ez!

Az éremnek van ugyanis egy másik oldala. Abban az esetben, ha a naiv ügyfél csak 2 napot késik a befizetéssel, azonnal kiszámlázzak a nevetséges (10-20 Ft-os) késedelmi kamatot. Az előre fizetésnél viszont nem jár a kedvezmény, tudtommal. Márpedig Esőember legyen a talpán, aki hónapokkal előre fejben tartja a sárga csekkeinek a lejáratát, hogy legalább a tárgyhónapban fizethesse be a rezsijét. A saját vállalkozásomban fel sem merülhet, hogy valamit teljesítés nélkül kiszámlázzak, sőt ezt rá is írjam a számlára, de ez egy másik történet...

elmu_elore.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lazarjozsef75 2012.12.03. 13:36:26

@helianthus: elég rossz kereskedő lehetsz, már megbocsáss, mer' a fegyvernél már csak a drog a kapósabb...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.12.03. 13:43:42

Az igazán szép jövő pedig az lesz, mikor mondjuk a matáv kiszámlázza a nem létező telefonra előre az előfizetést.
Új Magyarország!
Előre a szebb jövőért!
Hajrá magyarok!

Rosszindulatú Vászka 2012.12.03. 13:45:22

Vélhetően a céges bulira gyűjtenek a Rudasba a küszöbön állló Világvége okán.

helianthus 2012.12.03. 13:47:24

@lazarjozsef75: lehet rossz helyen lakok. Mondtam pedig a Manci néninek is, meg az Etusnak, de csak nem viszik!

Dr Gregory House 2012.12.03. 13:49:43

Szerintem rendezzünk gyűjtést szegény ELMŰ-nek, mert nagyon nagy lehet a baj náluk, ha két boríték és postaköltség spórolásánál tartanak! Biztos már a főnökök milliós fizetéseit is csökkentették és a cégautó flottát is trabantokra cserélték, de még az a két boríték és a feladás ára hiányzik, hogy ne menjenek csődbe.

Agyalap 2012.12.03. 13:50:53

Mekkora felháborodás! Befizetett valamit amit nem nézett meg! Megáll az ész. Mondjuk a posztolóé már meg is állt...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.03. 13:58:51

@helianthus: ááááhh, ezt csak most mondod?? nekem egy láda kézigránát kéne, meg abbul a géppuskétábul is vagy kettő.

lazarjozsef75 2012.12.03. 14:10:37

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: @dr. phil. Sün‼ ツ: ha "fineszes" honfitársaink megint apróér' kotornak Bécsben, akkor leszedi őket országimázsilag...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.03. 14:16:07

@dr. phil. Sün‼ ツ: jól jön az máskor is. megyek regisztrálni, oszt ha akadékoskodnak, akkor ellátom a bajukat!

@lazarjozsef75: őket nem bántanám, legfeljebb visszarugdosnám a gödörbe egy picit, szeretettel, óvatosan, lágyan törődve velük. :D

batmann 2012.12.03. 14:19:56

Mi a gond? Fizetési határidő 01.28., nem most kell fizetned. Addig, ha nem tetszik akár fel is mondhatod a szerződést...

somask8 · http://www.linuxempire.hu/ 2012.12.03. 14:26:40

@dr. phil. Sün‼ ツ: 2012.12.03. 13:43:42
Már megtörtént.
2012.09.21-én felmondtuk a céges telefon/internet csomagot 08.30-ával.
Ezt 09.27-én kelt levelükben (melyet 10.08-án kézhez kaptunk) tudomásul vették 08.30-i megszűntetést.
Ezen levelükben kérték, hogy a készüléket dobjuk be a nagyobb postán található "gyűjtődobozba".
(ez annyit jelent, hogy a TréSystem pestmegyei raktárába kell elküldetni a postával, feladóvevény ellenében), amit 10.10-én meg is ejtettünk.
November végén jött a számla, hogy 10. hóra fizessünk teljes havi telefont és félhavi internetet.
Tudakozó felhív, hogy akkor most mit is akar kedves T. Panaszomat rögzítették. A múlt7en jött a levél, hogy technikai hibából eredően csak 10.24.én tudták a szolgáltatást kikapcsolni(!?), s ezért a kellemetlenségért az utolsó számlát felejtsük el. (még jó hogy!)
Szóval a jövő már elkezdődött.

UI: a csoportos beszedési mizériához.
Mi nem használjuk, mivel meggyőződésem, hogy hamarabb kerülé le a pénz a számláról, minthogy a számlát kézhezkapnám (e-számla esetében is lehet 1-2 napos eltérés). Így reklamáció esetén már futhatok a pénzem után, függve a limithatártól.
A másik, meg ha sokkal többet akarna számlázni, lásd az éves leolvasási különbözetet, akkor kiegyenlítetlen lesz a szla, jön a kötbér, fenyegetés stb.
A szolgáltató küldje csak a számlát (bár már szinte mindenhol előre van a fix havidíj) és majd eldöntöm, hogy a követelése jogos-e.l

Jokkura 2012.12.03. 14:27:43

@helianthus: Akkor ezuton rendelek 3-4 füzér kézigránátot, 3 db AMD-65M gépkarabélyt,tárakkal és 1 láda lőszert hozzá .Utánvéttel , Budapest ...,ker.
folyó év dec 04. -ig szeretnám megkapni; futár is hozhatja.
Zdrásztvujte
:)

somask8 · http://www.linuxempire.hu/ 2012.12.03. 14:29:21

@Jokkura: Azért nem árt tisztázni az "1 láda lőszer" fogalmát.
Nehogy kevés legyen a munci

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.12.03. 14:31:22

@somask8:
"Mi nem használjuk, mivel meggyőződésem, hogy hamarabb kerülé le a pénz a számláról, minthogy a számlát kézhezkapnám (e-számla esetében is lehet 1-2 napos eltérés). Így reklamáció esetén már futhatok a pénzem után, függve a limithatártól.
A másik, meg ha sokkal többet akarna számlázni, lásd az éves leolvasási különbözetet, akkor kiegyenlítetlen lesz a szla, jön a kötbér, fenyegetés stb."

Nekem kb. két héttel hamarbb jön a számla, mint a fizetés határideje.
Ezen kívül kapok előre SMS-t is, hogy mikor, ki és mennyit akar vonni a számlámról. Akár le is tilthatom az adott beszedést...

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.12.03. 14:31:32

@somask8: meggyőződésem, hogy hamarabb kerülé le a pénz a számláról, minthogy a számlát kézhezkapnám

1-2 héttel a terhelés előtt szokták a számlát küldeni.

Jokkura 2012.12.03. 14:33:11

@somask8: hm,igaz, a klasszikus katonai kőszerláda (,ha jól emlékszem akkor bruttó 50 kg volt)

somask8 · http://www.linuxempire.hu/ 2012.12.03. 14:33:41

@xaba99: @Szárnyati Gézа:
most még ...

de tudom: hülyeség olyanról nyilatkozni, amihez semmi közöm
(baszki, lehet, hogy politikusnak kellene mennem)

szépjuhászné 2012.12.03. 14:34:26

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Á, ezeknek nem lehet. Tavaly a júliusi, az augusztusi és a szeptemberi számlát egyszerre fizettük be aug, elején, mondván, szeptemberben nyaralni megyünk, ne kelljen ezzel foglalkozni. Szept. közepén egyszerre küldték vissza a pénzt és a felszólító levelet, hogy tartozunk.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.03. 14:43:35

És honnan tudják előe, mennyit fogsz fogyasztani? :D
Na ezért vagyok én havi lejelentős csomagban...Interneten 5 perc alatt bepötyögöm, mennyin áll az óra (paraniodok le is fényképezik maguknak), és csókolom.
Ezt nem tudják előre kiküldeni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.03. 14:45:13

Különben meg tartsd a postaládában a csekkeket, akkor olyan lenne, mintha akkor jött volna :D

Martinicske 2012.12.03. 14:48:39

Ez most akkora gond?

Sír-rí mindenki, hogy mért ilyen drága minden, de ha valamit megpróbál a szolgáltató amivel spórolni lehet akkor aztán már jön egy ilyen post.

Nekem van egy titkom, úgy hívják, hogy műanyag irattálca.

Arra dobom rá a számlákat, meg csekkeket olyan sorrendben, hogy felül vannak aminek lejár a fizetési határideje.

Amikor fizetni támad kedvem szépen felmarkolok annyi csekket, meg számlát amennyit éppen akarok meg tudok fizetni, kezdve a legkorábban lejáróval...

Ha van a szolgáltatónak egymillió ügyfele az több százmilliót jelent, ha csak egy levelet küld három helyett... valahogy nekem nem okoz gondot ez, meg nem is hiszem, hogy az ELMŰ szimpla gonoszságból csinálná ezt így.

Akár egy fordított postot is el tudnék képzelni itt, hogy más szolgáltatók minek küldenek havonta levelet... a mi pízünkön!! :)

Terézágyú 2012.12.03. 14:49:58

Bírom ezeket a netezőket, egyfolytában a nettybankukkal vannak elfoglalva...

Én ha nethez jutok, ide írok, és kész :)

szépjuhászné 2012.12.03. 15:03:32

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Mégse kellett volna a tűzszerészeket hívni, amikor az ácsok találtak egyet a gerendák között! :))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.03. 15:09:19

@Martinicske: Ne röhögtess, egy ekkora szolgáltatónak, ha már ezen kell spórolnia, akkor már régen bedőlt... Ezek a cégek naponta több pénzt mozgatnak meg, mint te egész életedben...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.12.03. 15:16:01

Van új. Csaxólok.

Két komment elküldése között várnod kell néhány hetet!

Martinicske 2012.12.03. 15:20:05

@ColT:

Mért pont ezen ne kellene spórolniuk?

Ha egyszer beülnél egy beszerzési értekezletre meglepődnél, hogy mennyi mindenen spórolnak a beszállítók oldalán és mennyire vérre menően.

helianthus 2012.12.03. 15:45:24

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: rampage lesz az állatkertben? Elfogyott a zöld fű vagy miért őrjöngsz? :)

@Jokkura: azt tudod, hogy a gyors szállításért felárat kell számolnom?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.03. 15:47:10

@helianthus: nem őrjöngök kérlekszépen, csak megfontoltan tervezgetem a szép jövőt :)

Xezs 2012.12.03. 15:48:41

Ez is csekkes, megőrülök. 2012 van! A posta nem menő!

Atörökk 2012.12.03. 15:50:16

Tényleg muszáj minden gyenge elméjű posztoló írását közzé tenni?

Xezs 2012.12.03. 15:50:37

@Slam: "vki ész nélkül befizeti"

Ez olyannyira valós jelenség, hogy konkrétan áramszolgáltatói alkalmazotti pályafutásom alatt találkoztam olyan esettel, amikor valaki a saját számláját bedobta egy idős ember postaládájába, az meg gondolkodás nélkül befizette. Az szerinted mennyire nézi meg, hogy mit fizet be?

Xezs 2012.12.03. 15:52:46

@Dr Gregory House: Igenis spóroljanak, és használjanak kevesebb papírt. Ez nem nagy elvárás manapság sem egy cégtől, sem egy magánszemélytől.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.03. 16:00:34

@ColT: itt elég jól működik. az előző egész évi fogyasztást alapul veszik, elosztják 12-vel, az a havi díjad amit befizecc, mindig ugyanannyit, ugyanakkor.

egy év múlva megint leolvassák, ha kevesebbet fogyasztottál, visszakapod a különbözetet, ha meg többet, akkor kifizeted amivel lógsz nekik még, ilyen egyszerű.

Jokkura 2012.12.03. 16:08:17

@helianthus: OK, rendben ,de még nincs itt..?:) valakit nagyon sürgősen helyre kell raknom .
De mivel egy hisztis országból származik csak ezeknek a nyelvén ért , talán még Furaszem tudna vele szót érteni ...:)

Xezs 2012.12.03. 16:23:38

@Jokkura: Ez lehet hogy nagyon béna kérdés de ki a fene az a Furaszem? Valószínűleg kimaradtam abból a posztból, amikor valamelyik törzstag megkapta ezt a nevet :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.03. 16:24:47

@Xezs: Félelmetes népszavazás, Ordi gazdája, az indexbaki.blog.hu tulajdonosa.

Xezs 2012.12.03. 16:32:02

@atpijkamo: És mitől lett ő furaszem?

Bluemotion 2012.12.03. 16:33:48

Azért arra már nem gondolt a kedves posztoló, hogy azért küldi negyedéves periódusban, mert a szolgáltatónak így kevésbé megterhelő, mintha havi leosztásba küldené.

Másfelől, aki e-számlázást, kér és elmaradása van, azt is ímélben kapja meg és nem kerül plusz költségben, mintha újra elpostáznák az elmaradást.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.03. 16:35:25

@Xezs: Elég fura avatarja volt.

A Félelmetes népszavazást hogy becéznéd? Még a Féli volt a legjobb.

Jokkura 2012.12.03. 16:42:13

@Xezs: most ez a nickje: Gate of the gothic-sceleton monster's throat
de ezt szerintem rajta kívűl senki sem tudja megjegyezni :)

Xezs 2012.12.03. 16:44:47

@Jokkura: Tudom, rájöttem. Meg valahol sejtettem is hogy ő Furaszem csak nem voltam biztos benne. Én mondjuk már megjegyeztem a nevét, akármilyen fura is. Legyen a neve Furanick?

Manyecska 2012.12.03. 16:53:52

@atpijkamo: Ordi? Ezt meglátja..!:D:D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.03. 16:55:43

@Manyecska: Nagyon fog örülni neki. Ezt kapja Mikulásra.

Jokkura 2012.12.03. 17:10:17

@Xezs: beszéld meg vele :))

Aureliano Buendía 2012.12.03. 17:40:11

Megint egy pRosztóló, akia "csak ír" üzemmódra kapcsolta magát.
Az ember azért figyelmesen adja fel a sárga (és majd a fehér) csekkeket, bár látom, hogy a Homárra beírok többsége előbb ír, mint figyelmesen olvasna.

3 csekk - 1 borítékban=költséghatékonyság a részszámlásoknál. Ha csak egymillió (BP+agglomeráció) ügyfélnél csinálja ezt, akkor mennyit spórol? Lehet utánaszámolni.

A posztoló feltalálta a meleg vizet, ezt már alkalmazza más szolgáltató is.

Megoldás: havi diktálás. Bár, akinek nehézséget okoz a számlák határidejének észben tartása, annak ez is megoldhatatlan feladat lesz.

Aureliano Buendía 2012.12.03. 17:41:55

@Dr Gregory House: számolj utána, hogy az ELMŰ terület (BP és jellemzően Pest megye) mekkora lakossággal bír. A többség nem diktál.
Na, akkro az hány levél havonta? Jóreggelt.

Aureliano Buendía 2012.12.03. 17:48:22

@ColT: vagy előre gyűjtenek a jövő évi rendkívüli adóra

Dr Gregory House 2012.12.03. 17:58:53

@uraaam: Ennek a költsége akkor is egy elhanyagolható tétel egy ekkora cég működési költségeiben, vagyis tipikus pótcselekvés és látszat-intézkedés. Jó estét!

szépjuhászné 2012.12.03. 18:00:26

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
A befizetés természetesen netbank átutalást jelent. Nem vagyok hajlandó csekkekkel sorba állni a postán.

Xezs 2012.12.03. 18:07:31

@Dr Gregory House: Ezt te nyilván tudod, hiszen te készíted az éves költségtervet.

Fogd fel környezetvédelemnek vagy mit bánom én minek. Mindenképpen hasznos.

A leghasznosabb persze az lenne ha az emberek elfelejtenék a papírszámlát.

Aureliano Buendía 2012.12.03. 18:09:12

@Dr Gregory House: szerintem inkább számolj utána. Minden cég, még a nagy multik is spórolnak, akkor pont ne a csúnya és gonosz elmű ne tenné?
Mint minden cégnek, ennek a vezetőinek is folyton ötletelniük kell, és számokat mutatni a külföldi tulajdonos felé, hogy éppen min spórolnak?
tetszettek volna forradalmat csinálni, és nem mindent privatizálni. Akkor most lehetne havonta egy számla-egy boríték. Adott esetben a hírlevélnek is külön levél. Vagy a ráutaló magatartással elfogadott szerződésmódosításnak.
Nyilván, te szerencsés vagy, hogy egy olyan multinál dolgozol, ahol a pénz kvára nem számít. Küldhetek önéletrajzot?

Aureliano Buendía 2012.12.03. 18:13:52

@Dr Gregory House:
postai díjszabás:

www.posta.hu/static/internet/download/Tarifatabla_20120801.pdf

számolj utána, ha csak egymillió levelet spórol egy hónapban, az mennyi is?
Nem is olyan aprópénz.

Aureliano Buendía 2012.12.03. 18:15:35

@Xezs: én is így gondolom. Ha csak az általam fikciózott egymillió db levélen spórolnak, az papírban hány tonna is? Az sem kevés.
A posta meg csessze meg, le kéne rombolni és a helyét sóval behinteni.

Xezs 2012.12.03. 19:33:38

@uraaam: Hagyd, mindjárt visszajön és kitalál valamit hogy miért hülyeség amit írtál. Pedig neked van igazad: irtózatos pénzekbe kerül a papír, a borítékolás meg a postázás.

peppe83 2012.12.04. 11:36:22

A sárga csekkes fizetés a fekete/szürke pénzért dolgozó emberek, postástól nyugdíjat/segélyt stb. átvevők miatt sikeres.
A többiek nagy része vagy átutalással vagy csoportossal fizet. Ezért nem értem, hogy miért kell januártól az átutalásokat megadóztatni. Inkább a sárga csekkest emelték volna 10-15 ezrelékre.

VT Man 2012.12.04. 15:08:57

@Martinicske:
"Ha van a szolgáltatónak egymillió ügyfele az több százmilliót jelent, ha csak egy levelet küld három helyett..."

Ha az ELMŰ spórolni akarna, akkor az elektronikus számlát nyomná. Kedvezménnyel, pl. -100 Ft/hó, aki e-számlát fogad-fizet.

Jokkura 2012.12.04. 16:51:28

@helianthus: Magyar postával küldted??
Inkább futicéggel,akkor biztosabb...

Aureliano Buendía 2012.12.04. 17:21:52

@VT Man: Mint a legtöbb szolgáltatónál, itt is van e-számla.

Agyalap 2012.12.05. 14:05:01

@VT Man: Logikát keresel? Ne tedd!

Secnir 2012.12.06. 14:51:55

ilyet mi is kaptunk.
ami érdekesség, hogy mi diktálósok vagyunk, nem átalányosok. nem tudom, biztos használják az rtl klub jövőbelátóit...

Aureliano Buendía 2012.12.06. 18:47:38

@Secnir: vagy nem diktálsz
vagy rosszkor diktálsz
stb

mindennickfoglalteztnemhiszemel 2012.12.07. 09:45:53

Én is kaptam ilyen jövőbelátó csekkeket, pedig havi diktálós vagyok. Megkérdeztem a telefonon, hogy akkor ezt most hogyan kell érteni, megjósolják előre, hogy mennyit fogok fogyasztani? Aszondja igen. Mondom akkor minek diktálom az óraállást, ha úgysem aszerint számláznak? Aszondja erre, hogy ha havonta diktálok, akkor meg majd fogok kapni egy másik csekket is. Mondom akkor most választhatok majd, hogy melyiket fizetem be, azt amelyiket meg teccettek jósolni, vagy a ténylegeset? A válasz: igen... Na erre mondja vki, hogy ez költséghatékony az Elműnek...Szerintem arra játszanak, hogy biztos lesz egy-két figyelmetlen, aki duplán befizeti...

Xezs 2012.12.07. 19:39:56

@mindennickfoglalteztnemhiszemel: És ha duplán fizetsz akkor mi van? Idővel úgyis visszakapod.

mindennickfoglalteztnemhiszemel 2012.12.10. 11:01:58

@Xezs: Már bocs, de nem akarok duplán fizetni azért a szolgáltatásért, amit egyszer vettem igénybe...Nem szándékozom az Elmű hitelezője lenni. Gondolom te sem örülnél, ha a boltban a kenyeret kétszer akarnák veled kifizettetni, azzal a mondással, hogy majd év végén visszakapod...

cz80 2012.12.11. 18:43:43

Nem csak a postaköltsége csökken ezáltal a szolgáltatónak, hanem a borítékolás költsége is, gondolom az sem kis dolog akkora léptékben, ahol milliószámra vannak ügyfelek.
Mi igyekeztünk átállni a csoportos beszedésire, azonban még mindig van egy szolgáltató, aki a csekkhez ragaszkodik, ezért havonta legalább egyszer fel kell keresni a postát. Vidéki kisvárosban lakom, és bármely napon, napszakban elképesztő állapotok uralganak a postahivatalban. Van 8 ablak kialakítva, de abból rendszerint kettőben folyik munka. Az egyiknél az unokák farsangi báljáról megy a beszélgetés, a másikban szerencsekket/élet/lakás/autó biztosítást, megtakarítást/ kaparós sorsjegyet ajánlgatnak. 20 perc várakozás garantált.

Xezs 2012.12.11. 19:36:47

@cz80: "csekkhez ragaszkodik, ezért havonta legalább egyszer fel kell keresni a postát" A csekket internetes banki felületen is be tudod fizetni, azt próbáltad már?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2012.12.12. 16:10:04

Én is kaptam 3 csekket. Mindegyiknek különböző volt a befizetési dátuma. Na és? befizetem amikor be kell, addig meg elfér az asztalon. Szerintem ez nem egy olyan nagy dolog...

Aureliano Buendía 2012.12.13. 19:06:07

@mindennickfoglalteztnemhiszemel: vagy beleszámolja a következőbe
vagy visszautalja
mert az esszápé tud ilyeneket is

ArtDeko 2012.12.13. 22:25:26

Nos, én is kaptam novemberben számlát, olyan összeggel, amit ugyi még nem ismerhetek, mivel havi elszámolásról szól a szerződés. Megreklamáltam a dolgot s törölték a két jövőbe mutató számlát.

mindennickfoglalteztnemhiszemel 2012.12.14. 09:53:15

@uraaam: Na akkor mondom mégegyszer, lassabban. Azért álltam át havonta diktálásra, hogy pontosan (!) annyi áramot fizessek ki, amennyit elfogyasztottam, és akkor, amikor elfogyasztottam. Ne írjanak jóvá, ne számítsanak be semmit sehova, ne küldjenek előre becsült számlákat, csak egyszerűen számlázzanak az utolsó óraállásnak megfelelően. Ez annyira bonyolult volna? Kaját sem úgy veszek a boltban (ismételve), hogy előre kifizetek 10 kg kenyeret, aztán év végéig lefogyasztom...sőt, nem a boltos becsüli meg előre pofára, hogy én márpedig mennyi kenyeret fogok enni havonta...

mindennickfoglalteztnemhiszemel 2012.12.14. 10:00:25

@uraaam: egyébként nem tudom mit tud az esszápé meg mit nem, de pl hogy ez "fordítva" nem működik (igaz, Főgáz és nem Elmű), az tuti. Ugyanis megesett, hogy hónapokig nem fogyasztottam egyetlen köbméter gázt sem (nyár volt, nem fűtöttem, más meg nem megy gázzal a kecóban). Diktálgattam a változatlan óraállásokat, jöttek is a 0-s csekkek, mígnem egyszer elfelejtettem bediktálni. OK, én saram, elfelejtettem, jött is egy csekk, becsült összeggel. A csekket nem fizettem be, gondoltam a következő hónapban (mivel még mindig nem mozdult az óra, mert nem volt fogyasztás) majd jóváírják. Hát nem. Kijött szépen a következő 0-s csekk, + rajta feltüntetve, hogy az egyenleg -X ezer Ft tartozás. Tehát elméletileg nem tartozom, mivel nem fogyasztottam semennyi (!) gázt, gyakorlatilag mégis tartozom - egy meg nem történt fogyasztás összegével...

Aureliano Buendía 2012.12.14. 16:04:28

@mindennickfoglalteztnemhiszemel: na, akkor én is lassan írom, hogy tudjál követni.
Ha diktálós vagy, és nem diktálsz/rosszkor diktálsz, becsült számlát kapsz. Főgáznál, elműnél.
Hogy értsd a rendszert:
- diktálós számla mérőállásig szól
- becsült számla mennyiségről szól
- az egyensúly ott áll helyre, ha ismét (jókor) diktálsz. Akkor korrigálja a mennyiségről szóló számla alapján az adott hónapban elszámolt áramot/gázt/kozmikus sugárzást estébé.

Ha kaptál 3 számlát, akkor valszeg vagy nem diktáltál előtte, vagy rosszkor. Mert az se nem mindegy, hogy mikor kell diktálni (de ez a számlákon rajta vanik).

Javallat: ha mégis diktáltál, és a megadott időszakban diktálás (de csak akkor) írj nekik, és kijavítják. Még elnézést is fognak kérni, hogy a pici lelked megnyugodjon:)

Aureliano Buendía 2012.12.14. 16:08:18

@mindennickfoglalteztnemhiszemel:
"Kaját sem úgy veszek a boltban (ismételve), hogy előre kifizetek 10 kg kenyeret, aztán év végéig lefogyasztom...sőt, nem a boltos becsüli meg előre pofára, hogy én márpedig mennyi kenyeret fogok enni havonta... "

A kenyeret mégis előre veszed pár napra, nem naponta 3 szelet kenyeret vásárolsz. És a hentes sem postán adja fel neked a húsz deka párizsikat. Ha mindne nap vennél tőle párizsit, valszeg egy idő után előre elküldené az egész rudat további szíves felhasználásra:)

Olvass talán vissza, hogy megtudd, miért küldenek a szolgáltatók x db csekket előre. Tudod: postaköltség, satöbbi.

mindennickfoglalteztnemhiszemel 2012.12.17. 10:08:26

@uraaam: az OK, hogy akkor kapok becsült csekket, ha elfelejtettem diktálni, utólag!!! De azt nem tudhatják előre 3 hónapra hogy én nem fogok (!!!) diktálni, mert gondolom nem jövőbelátó parafenomének. Magyarán most van pluszban 3 csekkem, ami még nem érvényes, majd szépen diktálok pontosan szokás szerint és kapom sorban a "rendes" csekkeket az óraállás szerint. Nekem nem fáj, némi plusz papír, a becsült csekk megy a kukába, a rendes meg be lesz fizetve, de azt nem mondja már senki, hogy ez akkor most így költséghatékony...

mindennickfoglalteztnemhiszemel 2012.12.17. 10:09:40

@uraaam: És a hentes sem postán adja fel neked a húsz deka párizsikat. Ha mindne nap vennél tőle párizsit, valszeg egy idő után előre elküldené az egész rudat további szíves felhasználásra:) - csak akkor tegye ezt, ha vele erre kötöttem szerződést. Ha én márpedig naponta akarok venni 3 szelet párizsit, akkor lesz szíves annyit felszámolni, én meg annyit fogok kifizetni...

mindennickfoglalteztnemhiszemel 2012.12.17. 10:11:32

@uraaam: "Ha kaptál 3 számlát, akkor valszeg vagy nem diktáltál előtte, vagy rosszkor. Mert az se nem mindegy, hogy mikor kell diktálni (de ez a számlákon rajta vanik)."
Képzeld, diktáltam, és pont jókor. Ugyanis tudom mikor kell. Ennek ellenére jött a 3 jövőbelátós csekk. Mondom, nekem nem fáj, csak semmi logika nincs benne, magyarán f@szság.

Aureliano Buendía 2012.12.17. 15:26:56

@mindennickfoglalteztnemhiszemel: akkó írjál nekik, mert lehet, hogy valami nem jól van beállítva az esszápéba. HA kapsz újabb 3 csekket, gyanakodj.

Xezs 2012.12.17. 22:26:44

@mindennickfoglalteztnemhiszemel: ismételd utánam: a csekk idejétmúlt, a csekk idejétmúlt, a csekk idejétmúlt, a csekk idejétmúlt, a csekk idejétmúlt, a csekk idejétmúlt, a csekk idejétmúlt, a csekk idejétmúlt, a csekk idejétmúlt, a csekk idejétmúlt, a csekk idejétmúlt.

Na, dereng már?

mindennickfoglalteztnemhiszemel 2012.12.18. 09:52:52

@Xezs: jaja, talán éppen ezért bőven elég lenne, ha éppen csak annyit küldenének belőle, amennyi szükséges és nem többet...ha már ennyire idejétmúlt...
(egyébként valóban az, de a csoportos beszedést éppen az ilyen okosságok miatt nem vagyok hajlandó használni, nem szeretném ha utólag futhatnék a számlámról tévesen leemelt pénz után...viszont lehet hogy távszámla regisztráció lesz belőle, mivel már most is átutalással fizetem a csekkeket, nem postán)

Amúgy a kényszeres ismételgetés vmi pszichés zavar lehet, de biztos van rá vmi jó gyógyszer...:-)

Agyalap 2012.12.19. 07:58:32

@mindennickfoglalteztnemhiszemel: Szerintem mondogasd csak magadban mennyire igazad van. Ne sokszor, hogy ne látsszon kényszeresnek.
Azt is mondogathatod, hogy: Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter!
A lényeg csak az marad, hogy nem vernek át az elszámoló számlákkal, bár te ezt úgy látszik nem fogod megérteni.
Azt sem, hogy ha pl a gáz ára emelkedik (amire azért van sansz a kormány elvetélt rezsicsökkentő ötlete ellenére), akkor a nyáron fizetett átalánnyal alacsonyabb áron fizeted be a leendő téli fogyasztásod.
Mindez persze fordítva is sanszos lenne, de ebben a gazdasági helyzetben esélytelen...

mindennickfoglalteztnemhiszemel 2012.12.19. 16:18:21

"Azt sem, hogy ha pl a gáz ára emelkedik (amire azért van sansz a kormány elvetélt rezsicsökkentő ötlete ellenére), akkor a nyáron fizetett átalánnyal alacsonyabb áron fizeted be a leendő téli fogyasztásod."
Nem átalányt fizetek, hanem havonta diktálok. Előbb tanulj meg olvasni.
Hegyi, barlangi, vagy mezei troll vagy-e?

Agyalap 2012.12.21. 07:35:06

@mindennickfoglalteztnemhiszemel: Barátom, erre az emelkedett válaszra már csak mint viccre tudok tekinteni, tényleg elkaptad a lényeget. Légy büszke magadra és a havi diktálásodra.

Xezs 2012.12.22. 13:53:22

@Agyalap: Csak akkor van igazad, ha az átalányban foglalt éves fogyasztás mennyiségét egyenletesen osztják el 12 hónapra. Ha súlyoznak, koncentrálva a téli hónapokra, akkor sanszos, hogy kb. annyit fizetsz, amennyit egyébként is fizetnél a havi lejelentéssel.

Aureliano Buendía 2012.12.22. 13:57:44

@mindennickfoglalteztnemhiszemel: Egyedi átutalásról hallottál már?

Jah, akartam mondani már: a poszter csak 3 adatot hagyott a számlán, amiből simán be lehet őt azonosítani;)

Aureliano Buendía 2012.12.22. 14:00:33

@Xezs: azt tudom, hogy a Főgáz (vagy fogaz:)) súlyoz, ami az ő esetükben érthető is. Az elmű ssszem nem súlyoz. 11 hónapban ugyanannyi. Persze bármikor lehet
módosítani.

@mindennickfoglalteztnemhiszemel: a rossz hírem az, hogy nem vagy rosszkor diktáltál, de ezt már írtam. És inkább az elmu@elmu.hu-ra lenne érdemes írnod, hidd el, mi nem fogjuk a számlázásod helyreállítani.

Xezs 2012.12.22. 14:03:05

@uraaam: Kösz az infot!

És tényleg otthagyta az egyedi azonosítókat :) Már lehet, hogy rá is küldtek pár markos legényt.

Aureliano Buendía 2012.12.22. 14:11:48

@Xezs: elképzelhető, hogy az elkövetkezendő hetekben a leolvasó plombahiányt fog tapasztalni, ezért a szabvét csoport vizsgálatot indít, mely alapján ki fog derülni, hogy a poszter lopta az áramot, ezért leszedik a mérőjét, és a helyét befalazzák. Ja, még sóval is behintik:)
Na, onnantól kezdve nem lesz gondja a számlák számára:D

Petya79i 2012.12.25. 17:10:35

Részemről ez legyen a legkisebb gond az ELMŰ-vel. Hallottam már ennél kacifántosabb történeteket is, aztán annak is lehet fele se igaz, de az ember hajlamos rá, hogy az ellen voksoljon magában, akinek fizetni kell.

Petya79i 2012.12.25. 17:20:14

@movhu: Teljesen igazad van. Én most állok át e-számlára. Nem is vagyok normális, hogy eddig itt szórakoztam a csekkekkel. Unalmamban rájuk kerestem. Most még nyereményjáték is kapcsolódik hozzá és egy kvízt is kitöltöttem, amivel kispárnát nyerhetek. Tiszta haszon ez a karácsonyi semmittevés!

Xezs 2012.12.25. 21:01:40

@Petya79i: Ja, fel is basztam az agyam, hogy aki meg már ezer éve e-számlás annak nem adnak lófaszt se :)

De örülök hogy megtértél, üdv az elitklubban :)

ssotto 2013.01.22. 14:16:09

@Dr Gregory House: Szerintem az én érdekem, hogy e-számlára váltsak és nem csak az ELMŰ-ÉMÁSZ-é. Nekem egyszerűbb, mióta átváltottam. Én díjazom az ötlete és nehogy már azért ácsorogjak a postán, hogy bosszút álljak a cégen!
süti beállítások módosítása