Tékozló Homár

Garanciális csere 9 év után

2012.12.07. 15:03 | jackyll | 1015 komment

Naiv ügyfél 2003-ban telepített Alföldi vécéjét egy repedés miatt szó nélkül kicserélték, minthogy azokra 10 év garanciát adnak.

Tudom, ez nem igazán az a fórum, mégis talán az esetből más cégeknél is elgondolkoznak azon, hogy másképp is lehet viszonyulni a vásárlóhoz: azután is ügyfélként tekintenek rá, miután már fizetett és gondja lesz a termékkel. 2003-ban építkeztünk, és sok egyéb mellett mosdókagylókat és WC-ket is vásároltunk. Az Alföldi termékeire esett a választásunk. Volt rajtuk egy kék matrica, hogy 10 év garancia. Idén nyáron próbáltam eltüntetni egy hajszálat a WC külső részéről, amiről kiderült, hogy az bizony egy repedés. Nyár végén jutott eszembe a matrica. Húztam-halasztottam a dolgot, majd november közepén próba szerencse alapon gondoltam írok egy e-mailt, megemlítve a matricát.

Innentől kezdve a történet nem a szokványos a Homáron megírt sablon szerint zajlott. Nem próbáltak meg lepattintani! Megírták, hol tudok utánanézni a garanciális feltételeknek, és mit kell tennem a továbbiakban. Fénykép készült, számla lemásolva, e-mailben elküldve. Válaszban megírják, hogy a reklamációm JOGOS (!) majd jönnek cserélni. És valóban hív a szerelő, időpont leegyeztetve, kijöttek és kicserélték.

Mindez kilenc évvel a vásárlás után. Azt gondolom hogy így kell elintézni 2012-ben egy garanciális reklamációt. Köszönet a Villeroy & Boch-nak, azt hiszem, így kell megoldani profi módon egy garanciális ügyet.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2012.12.07. 15:06:12

Ezért a cselekedetéért az Alföldit majd falhoz állítja a forradalom. Vagy leváltják a Nemzeti éléről. Ha eddig még nem...

Manyecska 2012.12.07. 15:07:51

Hajszálat a vécé külső részéről?? ki ivott bele?? /bocsánat!/

Manyecska 2012.12.07. 15:11:20

@Dr Jozef Vengloš: :D:D:D:D ezen akkkkorát röhögtem..

England win The Ashes! 2012.12.07. 15:12:00

@Manyecska /from Japan/: Szinte biztos, hogy nem Telly Savalas volt.

Bálintka. 2012.12.07. 15:14:19

9 évig megőrizni egy számlát.. Azt se tudom hol van a kecóm adásvételije, nemhogy a számlák..

Szenthomárság 2012.12.07. 15:15:38

Reped az Alföldi?
Robi, Robi!

England win The Ashes! 2012.12.07. 15:15:44

@Bálintka.: Pedig, mint a mellékelt ábra is mutatja, megéri.

Szenthomárság 2012.12.07. 15:18:48

Egyébként pedig otthon 5 db Kludi csapból már négyet ki kellett cserélni, 2005-óta.
Ennyit a minőségről és hírnévről.

Atörökk 2012.12.07. 15:22:45

Erre igyunk. Aztán meg arra.

McZozo 2012.12.07. 15:24:56

Ez itt a reklam helye de ha nem az akkor le a kalappal mas kerdes tenyleg hogy ki oriz meg egy wc csesze szamlat 9 evig :)))
Sose ertettem miert nekem kell a cegnek ugyis meg kell legyen hogy azt hol mikor gyartottka ilyenek. Itt mikor bebattyogtam almaekhoz kimosott iphonomal minden papir nelkul o mondta gepbol hogy hungary tre mobil es meg egy honap gari es hozta az ujat :)
Nem igy lenne eccerubb ? :)

Szenthomárság 2012.12.07. 15:30:38

@McZozo: szerencsére egymással cseréltük ki őket, a kádtöltő ment a konyhába és a konyhai a fürdőbe. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.07. 15:49:59

Riszpekt a cégnek, azon túl, hogy egy 10 éves budin már olyan mindegy a repedés...

Illetve az Alföldi annak a csészének az árát már hányszor elköltötte :)

lutria 2012.12.07. 16:02:44

Egy Alföldi mosdót is kicserélnének?Vagy 1 ca.8 éves,több hajszálrepedéssel,jól jönne egy új,lehetőleg ingyenbe...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.12.07. 16:20:49

Az Aldival eznem történhetett volna meg...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.07. 18:25:58

@ColT: "@☺ágica: :):):):):) Tényleg jók :) "

Fotosop giccs.

☺ágica (törölt) 2012.12.07. 18:30:15

@atpijkamo: lehet. de nekem tetszik:) most ilyen hangulatom van:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.07. 18:33:11

@☺ágica: :)) Jó, értem. Sajnos ez nem büntethető. Meg lány vagy, az is enyhítő körülmény. De ColT-tól elvárnék egy magasabb sztenderdet. Persze, ha most éppen csajozik, akkor elnézést kérek, már ki is léptem a vonalból....

☺ágica (törölt) 2012.12.07. 18:36:58

@atpijkamo: :D remélem az is enyhítő körülmény, hogy a sajátjaimat sosem buherálom:) mondjuk nem is ilyen látványosak..

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.07. 18:42:00

@☺ágica: :))

Lehet fényképezni, lehet festeni. Akár a kettőt keverni is, és őszintén bevallani. Hú, a legborzasztbbak a giccsnek készült festmények. Némelyik annyira ronda, hogy az már szép....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.07. 18:46:18

@atpijkamo: Próbálj meg egyáltalán hasonló színvonalút alkotni ;)

A fotosopolás amúgy is a festészet és a fotó keveréke szerintem. Ráadásul 2012 van. Amíg hozzátesz a képhez, addig nekem nem zavaró.
Ja, meg a filmes korban is volt utómunka. Nem is gyengén.

Különben nálam sem véletlen futnak "Giccsparádé" címen a naplementés képek ;)

☺ágica (törölt) 2012.12.07. 18:50:12

@atpijkamo: festeni sajnos már nincs időm. van egy csomó vázlatom, de az a sanda gyanúm, hogy úgy is maradnak...inkább kattintok:) csak ahhoz meg nem értek:D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.07. 18:50:24

@ColT: Nekem nem tetszik a giccs, akár ecsettel, akár forosoppal csinálják. Biztos az én izlésemmel van a baj...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.07. 18:57:27

@☺ágica: Muti! Nem fogom megmondani, ha nem tetszenk.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.07. 18:59:31

@atpijkamo: Nincs azzal baj, csak mindenkinek más a szép :)

A mosott képek valahogy mindig reggeli, félálom hangulatúak nekem. Vízcseppes makrót nemrég tettem fel én is (csak az DVD-n csücsül, nem virágon), meg azért ha belegondolsz, az utolsón, meg a tájképeken, mi a fotosop? A mosottakon is kb. többet számít a jó objektív, mint az utómunka, mert normális cucc nélkül nem lesznem ilyen szépek az éles tartományból kieső részek.
A festékes meg nagy ötlet. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.07. 19:01:57

@ColT: "csak mindenkinek más a szép"

:)) Persze.

Nem én vagyok bolond, hanem mindenki más.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.07. 19:03:42

@atpijkamo: :D

Ja, meg ezek egyben vannak. A fél karodat odaadnám, ha ilyen szinten rendben levőket tudnék :)

☺ágica (törölt) 2012.12.07. 19:07:03

@atpijkamo: a nevem mellett megtalálod. és azt is megmondhatod ha nem tetszik. engem nem zavar. ahogy írtátok az előbb, mindenkinek más tetszik, ennyi. ahogy mondtam, nem értek hozzá, csak lekattintom ami tetszik, aztán sikerül ahogy sikerül:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.07. 19:18:39

@☺ágica: Ja, én rajzvázlatokat értettem.

A fényképeid teszenek, az átlagostól a nagyon jóig széles a spektrum. Csak kattintgass!

A napbesütős függönyös nagyon érdekes lett.

Az, hogy ferdén tartod a gépet, nagyon ritkán adhat hozzá a kompozícióhoz. Általában csak mesterkéltséget ad a képeidhez, ami egyébként teljesen hiányzik belőlük.

☺ágica (törölt) 2012.12.07. 19:26:40

@atpijkamo: :) hát, a vázlatokat macerás lenne megmutatni, leginkább fecnik:) festeni azért kezdtem anno, mert szeretek játszani a színekkel, aztán vagy a színek vannak meg és ahhoz jön a forma, vagy fordítva:) a forma amúgy vmi geometriai vagy teljesen absztrakt, szóval, semmi érdekes:)

Manyecska 2012.12.07. 19:47:01

OFFolok...épp kutyát sétáltattam az apjukkal ma:P..oszt a kutya elkaparta a végtermékét..asszongya az uram:" milyen ügyes, te tanítottad neki?? " :D:D:O
Mondom marha jó vicceid vannak!:P

Xezs 2012.12.07. 19:48:42

@Manyecska /from Japan/: és amelyiket nem kaparta el, azt felszedted-e? kínos kérdés? :)

Manyecska 2012.12.07. 20:01:51

@Xezs: nem mert töksötét volt és romantikáztunk /:P/, szokott magától is rugdalózni ha pisál a kutya, ez a hobbija. Nem figyeltük micsinál:P Természetesen felszedem, de mondom én már 20 éve is felszedtem utána az utcán.

gelsystem 2012.12.07. 20:12:07

ez lófax!!!!!
nekem bemondásra cserélték a mosdókagylót!
1. megvettem, olyan fajtát, aminél a csaptelep helyét úgy kell kiütni
2. jött a vizes, elkezdte kikocogtatni a csaptelep helyét
3. vizes: -BAZZZZZZZZZZZE, ez elrepedt!
4. én: -hogy Daszódná meeeeg!
5. obiba vissza, jegyzőkönyv, adatfelvétel
6. másnap, BAZZZZZEG MÁSNAP telefonon hínak a zalfőditől, kérdezik, vasz iz dasz problem...
7. mondom koc-koc, repedt
8. afődi:- küldik az obiba a cserepépört, onnan híni fognak telefonon
9. másnap, BAZZZZZZZZZZZEG MÁSNAP telefon obiból, hogyaszonygya lehet menni a cserecuccé
10. kérdezem: - a repedttel mi legyen?
11. válasz: -....ha nem nagy probléma, dobjam ki!!!!
bakkkkker, bemondásra cserélték
.
akárhogy is nézem, téééééjszta-nyugat:)

Xezs 2012.12.07. 20:32:28

@Manyecska /from Japan/: Helyes :) Ma is baze annyi kutyaszart kerülgettem hogy állítom a jugoszláv gyerekek nem kerülgetnek annyi taposóaknát mint én kutyaszart.

Vajon akinek a kutyája odaszarik, az sosem lép bele a saját kutyájáéba vagy máséba? Ők lebegnek?

Manyecska 2012.12.07. 20:49:12

@Xezs: de, néha én is:D, de itt rendesek általában!:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.07. 21:23:58

@gelsystem: Bezzeg az Aldiba' ilyen nem fordulhat elő!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.07. 21:28:39

tudom sokan almatlanul forgolodtak, ezert szeretnem kozolni, hogy december 31-en megyek biometrics es fingerprints
balhera:)
utana kb 1 honap es allampolgi vizsga:)

England win The Ashes! 2012.12.07. 21:31:28

@hagyma: Drukkolok, hogy jó tételt húzz. :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.07. 21:31:44

Na, megyek szarni. Az eredményről majd részletesen beszámolok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.07. 21:42:03

azert nemm semmi, aki olyat termel, hogy megrepeszti a fajanszot...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.07. 21:46:06

@Dr Jozef Vengloš: nincs tetel
teszt van /tudom, hogy tudod/
irasbeli meg szobeli
kicsit meglepodtem, december 31-en itt mindenki melozik:)
meg az FBI is

1kutya 2012.12.07. 22:30:34

@hagyma: azé bzmg legalább a barackot ismerd fel, mert elszígyellem magam :-DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.07. 22:49:48

@1kutya: ma' nezegettem a kerdeseket, szerinten nem bukok meg:)
Barackot felismerem meg profilbul is
van itt egy kanadai srac, mar haromszor megbukott:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.12.07. 23:28:45

Akkor ez most BÜ poszt?
Akkor:
Éjjen!!!

@Manyecska /from Japan/:
Éjjen!!!
Még dagad?

Zirowe 2012.12.08. 00:36:33

Magyar viszonyokra lefordítva a sztorit: emberünk azon csodálkozik, hogy a meghírdetett 10éven belül ténylegesen tudta érvényesíteni a garanciát.

Vajon azt megsúgták-e neki, hogy most az új csészével újraindult a 10év?

Szóval ebben is lehet majd ezentúl gondtalanul/repedeztetően ropogtatni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.08. 02:03:57

@dr. phil. Sün‼ ツ: ez az rettenetes boldog ugyfel poszt, most 9 evig megint hajszal nelkuli budiba szarhat
nade mi van pl. az arkadokkal?
teszem fel a kerdest

IP gyűjtögető 2012.12.08. 02:41:26

Hogy mi a fasznak kell az Alföldi cseréjével eddig várni..? Ha a Nemzetis, akkor hadd legyen már facér , úgyis odavan a fa.. :)))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.08. 08:11:27

@Xezs: ez így kora reggel eléggé kirekesztő

Manyecska 2012.12.08. 09:08:53

@Xezs: nekem a tejeskávé hajnalban, inkább..@ColT: a Zidőképen ha rákattintunk a dátumra lehet jegyzetet készíteni!:P

Manyecska 2012.12.08. 09:17:33

@ColT: hát nem érzed??? Fantasztikus!!! :P
/nem,nem ittam semmit!:D/

Xezs 2012.12.08. 09:33:46

@batgirl: Gondoltam megleplek titeket reggelre :)

vénszivar 2012.12.08. 09:39:54

@Manyecska /from Japan/: Na, tegnap mi volt az, aminek nagyobb volt a füstje, minta lángja ?

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 09:43:21

@vénszivar: hát itt:) kinézek az ablakon és azt látom, hogy szakad, meg fúj a szél ezerrel:)

vénszivar 2012.12.08. 09:53:30

@☺ágica: Ott, akkor rendbe ! Remélem lesz vagy 55cm-es ! :)

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 10:02:42

@vénszivar: á, annyi nem kell. 53 cm is elég:)

vénszivar 2012.12.08. 10:05:20

@☺ágica: Adjuk döntetlenre s legyen 54.
Ebéd után megyünk síelni ! :)

megamenn 2012.12.08. 13:33:47

@hagyma: ha jó leszel szervdonornak (bár a korod miatt ez necces) akkor talán megkapod az "állampolgit" :)

Manyecska 2012.12.08. 14:20:21

Hogy a bánatba tudnak a tehenek síelni???:O

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.08. 14:28:03

@megamen: hat a majamat nem fogjak atultatmi senkibe az tuti:)
/amugy ott a kis piros szivecske a jogsimon, mar donor vagyok karambolos halal eseten/

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.08. 14:44:18

@hagyma: óóó..ez nálunk fordítva van.
Eleve donoroknak születtünk, és megkérdezés nélkül (f)osztogathatják majd a szerveinket.
kivéve, ha állandóan magadnál tartasz egy papírt, hogy nem adod a tested.
Na, most nekem nincs papírom, ha kell vigyék.
Csak a kötelező izé bassza a csőrömet.

megamenn 2012.12.08. 15:34:42

@batgirl: a jo eger megosztja a sajtot... a denevereknek megamugy nincsen is csoruk unekik :)

Manyecska 2012.12.08. 17:42:08

@ColT: itt egy csepp hó sincs! viszont tegnap akkora baleset történt pont arra mentem, a hegyről jött egy motoros, pár kocsit megtört...most mutatták a tények előzetesbe:O! :(( 20 métert negyed óra alatt tettem meg:(

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 18:11:53

Annyira szeretem az Index-címlapot!

"Torres már négy gónál jár"
"A Gangnam Sytle koreai előadója"

El fog kopni a PrintScreen gombom.

Xezs 2012.12.08. 18:16:23

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Én nagyon régóta nem olvasok indexet, pont azért. Akik még helyesen, illetve betűtévesztés nélkül sem tudnak írni, azok nekem ne akarjanak híreket szolgáltatni.

Persze megvannak ők nélkülem, van így is elég olvasójuk.

Mindenesetre atombéna egy banda.

Troppauer_Hümér 2012.12.08. 18:17:37

Ez a szabályt erősítő kivétel lehet, ma, Magyarországon ilyet?

Még csak azt sem kérdezték, hogy a poszter rendeltetésszerűen használta-é a porcelánmikrofont?

vénszivar 2012.12.08. 18:18:32

@Manyecska: Hogy mik nem vannak Békásmegyeren. Újra el kéne mennem arra, mint 2000-ben, egyszer nyáron.
Aztán ne füstölögj, mert akkor nem látod a Temzét SE........:)

Xezs 2012.12.08. 18:21:07

Másrészt meg rengeteg a demagóg szélsőliberális írásuk, amiktől okádnom kellett, mikor még olvastam. Max akkor tévedek arra, ha ismerős linkel onnan valamit. Olyan meg évente egyszer van :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.08. 18:38:39

Itt sincs hó, viszont rohadt hideg van.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 18:39:11

@Xezs: Hát Én meg pont azért olvasom őket még, mert mindig szolgálnak valami jópofa elgépeléssel. A comment blog is tök unalmas lenne, ha sixx nem ütne mindig mellé.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.08. 18:41:07

@Manyecska: Az nem rossz. Valami tolvajról volt szó amúgy...

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Meg az elgépelés nem annyira helyesírási hiba... Mondjuk az Indexnél a rendes helyesírási hibák is elegen vannak :D

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 18:51:13

@ColT: De azokban semmi különlegesen vicces nincs, azok csak szomorúak. De milyen jó viszont például egy "zfyan" vagy egy "gyömülcs"!

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 19:00:28

@batgirl: ide még 8-10 cm-t mondanak a már meglévőre:)

Mylady 2012.12.08. 19:01:54

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: A Torresessel (ez de szép így!) mi bajod? A gó egy ősi japán játék. Nyilván abban is jeleskedik :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.08. 19:21:21

@batgirl: Európa Kulturális Fővárosa... nak csúfolt hely :)

Xezs 2012.12.08. 19:23:22

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Én nem tudok röhögni az elgépeléseken, sőt szerintem szánalmas hogy írni nem tudó emberek nevezik magukat újságÍRÓnak.

Xezs 2012.12.08. 19:25:17

@ColT: Az elgépelés konkrétan igénytelenség, mert 2012-ben nagyon profi helyesírásellenőrző programok vannak, így aki ilyenen nem futtatja át a cikkét az egy igénytelen szardarab és nincs keresnivalója az újságírásban.

Na meg ha valaki újságírónak vallja magát akkor az a MINIMUM, hogy megtanul tízujjal vakírni. Ha pedig megtanult akkor az elgépelések száma minimálisra csökken.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.08. 19:26:56

@Xezs: én nem vagyok újságíró..elgépelhetek?

vénszivar 2012.12.08. 19:28:20

@Mylady: Megjöttél anyát ribancozó büdös pofájú tehén ! MI?lédi!

Xezs 2012.12.08. 19:33:45

@batgirl: Neked természetesen szabad, mivel jóarc vagy :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.08. 19:36:25

@Xezs: hohohóóóó..ez nagyon kedves volt:)

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 19:36:26

@Mylady: :D

@Xezs: Én se tudok racionális indokot mondani, miért tetszenek, dehát vannak ilyen fura dolgaim. Cserébe Én se értem, miért szeretnek sokan pornót nézni.

Xezs 2012.12.08. 19:42:18

@batgirl: Basszameg tényleg, ez nem igazán fér bele az itteni imdzsembe.

Újratervezés... 1% kész.

Xezs 2012.12.08. 19:44:09

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: feláll tőle a faszuk, de ezt gondolom tudod így a kérdésed költőinek tekintendő :) egyébként semmi kivetnivalót nem találok a pornó nézésében, viszont az abban való szerepléssel már vannak problémáim, de mivel számomra idegenek szerepelnek benne így nem gáz

mondjuk a húgomat nem igazán szeretném ilyesmiben látni, de ez a veszély nem fenyeget

Újratervezés... 5% kész.

Xezs 2012.12.08. 19:46:00

@batgirl: Na, a tuskórutin úgy ahogy kész, de még alakul. Ha kész leszek akkor ígérem nagyon leosztalak :)

Újratervezés... 8% kész.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 19:50:41

@Xezs: Én sem valami erkölcsi izéből kifolyólag nem nézem, csak érthetetlen Nekem mi az izgalmas benne, Számomra simán csak gusztustalan és unalmas. Ettől még nézze aki akarja, nem Vagyok Én KDNP-s morálapostol (akik jó eséllyel maguk is tartanak ilyen dvd-ket az ágyuk alatt :D)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.08. 19:57:24

@Xezs: hehehe..gondoltam, hoyg valami rendszerhiba lehet:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.08. 20:02:59

@batgirl: Én is, pedig itt lakok :)

@Xezs: Tíz ujjal gépelés közben is vétesz hibákat. Én is 4-6 ujjal gépelek max. Plusz van egy kínai billentyűzetem, aminek a rádiója hol működk, hol nem :D

A helyesírás-ellenőrzők meg szart se érnek, ha amúgy nem vagy olyan hülye, hogy ismered a nagybetűket pl.
Át kéne nézniük, amit kiraknak, meg odafigyelni. Én inkább azt nézném meg, hányan nem tudnak helyesen írni ott.

Ismerek egyéb újságírókat, és magyar szakos tanárokat is (van, amelyik a kettő együtt), akiknek vannak ilyen jellegű gondjaik -> gáz!

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 20:05:08

@ColT: alapvetően nem nagyon izgat ki hogy ír, de azon kiakadok, hogy a többség nem tudja, mi a különbség az egyelőre és egyenlőre között... nem tudom miért pont ez irritál, de így van

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 20:09:07

@batgirl: az egyenlőre (amit sokan az egyelőre helyett használnak) azt jelenti egyenlő részre. az egyelőre meg azt jelenti, hogy per pill, jelenleg...

pl, egyelőre nem épül csurisbót pécsen, bár tervben volt...

Troppauer_Hümér 2012.12.08. 20:12:44

@batgirl: egyenlőre: kétes minőségű kannásbot késdobálókban

a másikat egyelőre nem tudom.

Troppauer_Hümér 2012.12.08. 20:13:55

ja, kannásbor, nem kannásbot

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.08. 20:18:26

@☺ágica: hihiiiiihi..jaj
és képes voltál
:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.08. 20:19:51

@stillmatic: a kannásbot sem rossz, főleg amikor elfogy az üveges. Néha hamisítani is szokták, van már bottabletta, de az elég szar.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.08. 20:21:13

@☺ágica: Ez már a legkevesebb.
Fórumon kérdez valamit, és nem érted, mert se nagybetűk, se írásjelek... Szóvégeket leghagyják... Szöveg tagolása vajon mi?

Hirdetésre ír, hogy venne valamit, de nem derül ki, hogy mit...

...levelet rendesen megírni? Aláírás? Megszólítás?

Csurisbótról van szó, nem az épül a melóhelyedtől nem messze? Lidinéni meg Tacskó már van ott a közelben, más nem lehet :D

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 20:23:26

@ColT: aldi lesz az. csuris a fema után vmivel épült volna

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 20:24:36

@batgirl: jahogy beugratós kérdés volt! jóvan, benéztem, máshol jár az eszem:))

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 20:25:41

@ColT: Azért az olyanokat, mint a "náz", vagy "játák", a legócskább ellenőrzőprogram is kiszűrné. (Azért mondtam ezeket, mert ezek rendszeresen visszatérő elírások, nagy örömömre :D)

Darth Revan 2012.12.08. 20:27:34

Az Amazontol rendeltem egy DVD-t. Meg is jott rendben, de honapokig nem neztem meg, majd amikor beraktam a lejatszoba, kiderult, hogy a lemez hibas, nem jatsza le a veget semmi.
Irtam egy emailt az amazon ugyfelszolgalatnak es egy het mulva kaptam egy uj DVD-t!

vénszivar 2012.12.08. 20:30:49

@☺ágica: Mi az a csurisbót pécsen ?

Ágica a Pécs az nem tulajdonnév? Ezt még egy,két cigó is tudja. 1999.Dec.27.-én jártam Pécsen utoljára s akkor láttam a várost jelző táblát, én is csak azért tudom.:)

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 20:36:48

@vénszivar: oppardon, Pécsen. de hogy a kérdésedre is válaszoljak: Auchan

@ColT: a melóhelyemnél? én csak az Aldiról tudok. csuris táblája meg a femánál volt, csak asszem a plázastop betett neki.

Manyecska 2012.12.08. 20:37:31

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: öhhöhhőő, az utolsó mondaton jót röhögtem:D
Mi jók vagyunk most, a Teknős vándorlása c. film megy az Ózonon, moziban jáccották, rohadtnagy film:P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.08. 20:40:07

@☺ágica: Megindulsz dél felé, ott épül valami nagy betonizé. Ki van írva, csak sose nézem, csak az tuti, hogy bevásárlóközpont. Lehet Aldi is.

Szenthomárság 2012.12.08. 20:41:08

Nálunk már húsz centi hó esett. Hosszában.

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 20:41:29

@ColT: nem indulok meg dél felé, mert biztosan tudom, hogy az aldi lesz:)

Troppauer_Hümér 2012.12.08. 20:46:39

@Szenthomárság: :DDDDDDDDD

Csajoknál a hóréteg vastagsága iránt érzett örömük fordítottan arányos a bré hosszúsága iránt tanúsított örömükkel, centiméterben kifejezve.

Pláne ha hóesésben kell vezetni a Buzukit,Matizt, Smartot.

Xezs 2012.12.08. 20:47:49

@stillmatic: Bazmeg, pont ma okádta ki egy csöves a kannásbort a házunk előtt. Mendegélt nagy nyugodtan, aztán egy jó másfél méteres, totálisan híg, répa nélküli okádéksugár távozott a szájából előre, ívesen. Az egész nem tartott tovább két másodpercnél, majd elegánsan átlépte saját okádékát és haladt tovább.

Mennyire alattomos az a kannásbor, amit a csöves gyomra sem bír?

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 20:48:39

@Manyecska: Koitálnak a teknősök benne erotikusan?

Xezs 2012.12.08. 20:49:51

@☺ágica: Én hallottam már Pécsett VS Pécsen vitáról is. Én a Pécsettet érzem helyesnek de mintha a másik is az lenne.

Xezs 2012.12.08. 20:51:00

@stillmatic: Nem a hossz számít, Igi egyszer megírta, hogy vastagság és keménység a mérvadó :) Amúgy tényleg.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 20:51:34

@Xezs: S-Budget flakonos "bor" lehetett az, vagy a CBA "Hétvezér" nevezetű borzalma, aminek a címkéjén nagyon hazafiasan vérszerződnek a vezérek, de még nagy mennyiségú kólával se varázsolható ihatóvá. Már a szaga is ölni képes.

Troppauer_Hümér 2012.12.08. 20:51:46

@Xezs: Ezt autós szaknyelven szólva csak simán overboost-nak hívják.

Sok vót, na, hagyni kellett volna karira belőle.

vénszivar 2012.12.08. 20:51:58

@Xezs: A bor lehet, hogy jó volt, csak a moslékos kannából ihatta....., tán az volt a bibíííí.

Xezs 2012.12.08. 20:53:00

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Komoly lenne egy olyan versenyt rendezni, hogy ki okádja el legkésőbb magát ezektől a szaroktól :)

Nekem ismerősömék rendszeresen ittak kannást, én életemben szerintem ha 5-ször ittam. Inkább megvettem a 300 Ft-os üvegest, attól nem is voltam szarul soha másnap. Igaz, a szám tiszta lila volt tőle másnap :)

Szenthomárság 2012.12.08. 20:53:03

@stillmatic: Overflow error. Infós szaknyelven. :-)

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 20:53:20

@Xezs: épp eszem... a Pécsett nekem is jobban tetszik, de pont az előbb néztem kicsit utána, és állítólag Grétsy a haját tépte tőle, merthogy az Pécsen. remélem te is beugratósnak szántad, mint az előbb Batgirl:))

@Szenthomárság: és keresztben?

Troppauer_Hümér 2012.12.08. 20:53:23

@Xezs: Iginek csecsemő méretű bré kell?

Francba, én még a traktorosvizsgával sem haladok.

vénszivar 2012.12.08. 20:54:10

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Te ezeket kipróbáltad ? hogy így tudsz nyilatkozni róluk ?

Xezs 2012.12.08. 20:54:11

@stillmatic: Ja, egy mohó geci volt. Amúgy basszus én csövest kannásbor nélkül még életemben nem láttam, ez szerintem szériatartozék náluk, mint az autóknál az autórádió vagy a kerék.

Szenthomárság 2012.12.08. 20:55:15

@Xezs: Igyák csak, úgyis szűkös a nyugdíjrendszer....

@☺ágica: Ez keresztkérdés volt? :))

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 20:55:26

@Xezs: Állítólag csak a hülye pestiek használják a "Pécsett"et, és a pécsiek maguk simán "Pécsen"nek mondják, de lehet hogy pont fordítva van. ColT biztos tudja.

Troppauer_Hümér 2012.12.08. 20:57:25

@Xezs: Az ő helyzetükben érthető, ha a mennyiséget preferálják a minőséggel szemben.

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 20:57:50

@stillmatic: majdnem megfulladtam...:DDD

@agresszív kismalac: nekem csurisbót:)

@Szenthomárság: nem. teljesen halálosan komolyan érdekel:)

Szenthomárság 2012.12.08. 20:58:32

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: A hozzám hasonló finom úriemberek a Pécshelyütt kifejezést használják... :)

Xezs 2012.12.08. 20:58:42

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Baze most nézem, a Hétvezér az üveges, és 200 Ft. Annyira szar akkor csak nem lehet, vagy igen? A kannás jellemzően flakonban van és az ára is kevesebb.

Manyecska 2012.12.08. 20:59:32

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nemtom mert pont kimentem narancsér..:(( :P /már nem a narancsföldre, bár Óbudán az is van!!:P/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.08. 20:59:51

@☺ágica: Akkó' jó. Engem annyira hidegen hagy, hogy mi... Csak az a bajom, hogy a f*nak még egy ilyen betonkocka, amiben hájpörmarket van.

@Xezs: Utóbbi szerintem is.

@stillmatic: Meg a pénztárca vastagsága, ami még lényeges.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Az értelmes ember mondja Pécsett -nek ;)

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 21:00:07

@Xezs: Amikor gimis voltam, még voltak ezek a jópofa, tényleg kannában lévő csodák, ha azokat kinyitottad, az egész szobában émelyítő kocsmaszag terjengett.

@vénszivar: A Hétvezérhez volt egyszer szerencsém, de a lefolyóban végezte. Pedig sok mindent képes Vagyok meginni, de azért van egy határ. Az S-Budget borokat épp ezért ki se próbáltam, azért több mint gyanús, hogyan hoznak ki két litert 400 Ft-ból, úgy hogy még nyereségük is van rajta. De hajléktalanok kezében rendszeresen szoktam látni.

Szenthomárság 2012.12.08. 21:00:26

@☺ágica: Felöltözök akkor újra és kimegyek megmérem!

Xezs 2012.12.08. 21:00:43

@☺ágica: Fingom sincs melyik a jobb, Grétsyről meg annyit hogy egy rakás hamis anekdotát kötöttek már a nevéhez. Pl. van az a baszod nem baszik akármi, az sem az ő műve, csak ráfogták.

@stillmatic: Nyilván nem :) De majd elmondja ő.

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 21:02:17

@ColT: én is csak hallottam vkitől, akinek vki mesétlte, hogy egy ismerőse látta az aldi táblát:)

Xezs 2012.12.08. 21:02:58

@stillmatic: Én nem tudom hogy hogy lehet arra a szintre lesüllyedni. A csövesség ott kezdődik amikor már nem akarsz ember módjára élni és ez fejben dől el, még nem is pénzfüggő. Egy csomó hajléktalan képes ember módjára élni.

Nekem van családban olyan aki jól kereső vállalkozó volt aztán megkattant és alkoholista lett. Valami ócska cigánykurvával éldegélt valami lepukkant szar helyen, úgy halt meg. És gecigazdagok voltak, sokat utaztak, kocsi, család, minden megvolt.

Neki is a fejében dőlt el a csövesség.

Troppauer_Hümér 2012.12.08. 21:03:18

@ColT: Meg a pénztárca vastagsága, ami még lényeges.

Ha tele van húszforintosokkal, elég vastag.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 21:03:52

@Xezs: Hát amikor Én vettem, bőven több volt az mint 200 Ft, inkább a 300 felé közelített (CBA amúgyis is kibaszottul túlárazott), de kijelenthetem, hogy az egyik legihatatlanabb szar, ami valaha a kezembe került, még főzésre se használható. A Sparban van kicsit drágábban a Bikatory nevű izé, az legalább forralt borként még fogyasztható hányinger nélkül.

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 21:05:04

@Szenthomárság: igazán kedves tőled:)

@Xezs: lehet, az előbb találtam a guglin. különösebben nem izgat, én is össze-vissza használom, de a Pécsett jobban tetszik. biztos, mert "értelmes ember" vagyok:)

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 21:06:09

@Manyecska: Narancsvidékre? Volt valami ilyen sorozat is, elkényesztetett kalifornai milliomoscsemetékről, állítólag a csajok odavoltak érte.

Szenthomárság 2012.12.08. 21:06:48

@☺ágica: Nem tudom megmérni, mert a vonalzót betemette a hó. Tavasszal nem ér rá? :)

vénszivar 2012.12.08. 21:07:14

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Lehet, hogy a TB támogatja + a nyugdíjfolyósító ......:) + talán vicchtorék is.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 21:07:44

@ColT: Kérnék egy bővebb kifejtést. Tudom utána is lehetne guglizni, de lusta Vagyok most hozzá, biztos kijönne vagy 100 000 találat, ahol elmondanának mindent és annak az ellenkezőjét is.

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 21:07:48

@Szenthomárság: egye fene, annyira nem fontosch:) milyen nagylelkű vagyok ma...

vénszivar 2012.12.08. 21:09:00

@Xezs: " cigánykurva " az KIZÁRT DOLOG !

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 21:11:35

@vénszivar: Hát a CBA-t nyomatják is ezerrel, pedig ott csak a kenyér jó, minden más ócska és drága. Azért valamelyik ősmagor felszólalhatna már, hogy mégse áruljanak Hétvezér néven egy ilyen hulladékot, de úgy látszik mégis viszik mint a cukrot, akárcsak az ihatatlan "Löwenbräu"nak csúfolt löttyöt, amihez képest még a Kőbányai is egy minőség.

Troppauer_Hümér 2012.12.08. 21:11:42

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Namost. Coopban van valami Mindennap, 2 literes, PET-palackos csoda,szerencsétlen öreganyám szívatott meg vele véletlenül két alkeszt, akik némi apró, és bor fejében rendberakták neki a telkét, ugyanis ugyanhasonló címkével, ugyanazzal a névvel, csak 2 polccal odébb árultak szénsavas szőlőüdítőt is. Megvette.

Csak a sztorit hallottam, kár, hogy nem láttam a döbbent pofákat, ahogy belekortyolnak...

Szenthomárság 2012.12.08. 21:12:34

@☺ágica: Akkor viszlát márciusban, ugyanitt. Vagy ha lesz addig új poszt, akkor ott.

Jóccakát!
Now I lay me down to sleep,
I pray the Lord my soul to keep.
If I should die before I wake,
I pray the Lord my soul to take.

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 21:14:27

@Szenthomárság: hát nem tudom. így a világvége közeledtével lehet, hogy ez az utolsó poszt

Xezs 2012.12.08. 21:14:36

@stillmatic: Hogy Torrentét idézzem: a terhes nőkről az jut eszembe, hogy jól megbaszták őket, és ez felizgat :)

@☺ágica: de miért csuris? mi a fasz az a csuri?

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 21:15:35

@Xezs: veréb:) százalékügyileg hol tartasz?

vénszivar 2012.12.08. 21:16:34

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Igen. A CBA, legalább hét igen becsületes magyar lovas ember boltja, ezért tolják annyira. Én tán ha kétszer voltam olyan műintézménybe, de mint írod LÁZ az ÁR......,de szahar a termék, akkor nem is bánom.

vénszivar 2012.12.08. 21:18:21

@☺ágica: Azért addig van még pár nap, tán pár poszt is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.08. 21:25:32

@☺ágica: :D

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Semmi humorom hozzá. Úgy tudom ez van a Hejessírássy Szótárban, oszt' csók.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 21:28:40

@stillmatic: A Coop egyelőre kimaradt az életemből, de elhiszem hogy jópofa kotyvalékok vannak ott is. :D

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 21:31:26

@vénszivar: Ha még egy darabig eltart ez a szar, a végén csak CBA-üzletek lesznek mindenhol, és megint a WU2 lesz az egyetlen sampon, cipőt meg a cipőboltból. (Bár ezeket az időket csak elmesélésekből ismerem.)

Xezs 2012.12.08. 21:34:26

@☺ágica: Már 100%, a bunkórutin, az anti-empátiarutin és a lebaszórutin újra van írva.

Itt nem lesz több kedvesség basszátok meg!

Bohócnok 2012.12.08. 21:36:02

Most komolyan mi a faszomról beszéltek itt? Semmi értelmes hozzászólást nem látok, ez nem egy cset szoba bazmeg.

Xezs 2012.12.08. 21:38:55

@Bohócnok: Hol van az leírva hogy ez nem csetszoba?

Ami egyébként egybeírandó, te szardarab.

*Hopsz, túl erős lett az újratervezés, a bunkórutint lehet finomítani kell.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.08. 21:43:32

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: "csak CBA-üzletek lesznek mindenhol, és megint a WU2 lesz az egyetlen sampon, cipőt meg a cipőboltból. (Bár ezeket az időket csak elmesélésekből ismerem.)"

Most is WU2-t használok, ezt találom a legjobbnak.

Ruhát, háztartási szereket, kaját lehetett kapni. Még kaviárt is. (Olcsóbb volt, mint ma.) Minden mással volt a baj. Autót csak előre befizetés, és sok év várakozás után. Telefonra 13 évet vártam. Matchboxot, villanyvasutat sok sorbanállás után a Hobby boltban lehetett kapni. Fürdőkád, csaptelep, reménytelen. Ha valamit lehetett véletlen kapni, be kellett spájzolni sok évre előre. Lemezeket csak Dum-dum India koppintásában. A jugoszláv kópiák jobbak és drágábbak voltak. Led Zeppelin album 500 Ft volt 77-ben. Egyedül a könyv volt olcsó és sokféle. Finom volt a bífsztek a Szovjet Kultúra Házában.

vénszivar 2012.12.08. 21:44:38

@Xezs: Ugyan már ! Eddig is ilyen erős volt az. 10/8 átlag meg volt......

vénszivar 2012.12.08. 22:01:11

@atpijkamo: Miért mi nem volt olcsóbb mint ma ? Reál értéket én nem tudok számítani !

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.08. 22:08:24

@vénszivar: "mi nem volt olcsóbb mint ma ?"

A nyugati cuccok. A fent említett lemez egy hűtőszekrény ára.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 22:08:44

@atpijkamo: De ez a WU2 már nem az a WU2, nem? Vagy legalábbis az állítólag legendásan büdös volt, "hallottam... Én."

Az a mókás, hogy úgy látom, önként visszahozzuk a nyakunkra ezt a rendszert, csak nemzetszínű pántlikába csomagolva, mert az úgy jópofább. Mostani munkahelyemen kezembe került egypár propagandabrosúra az 50-es, 60-as évekből, hát ijesztően ismerős volt azoknak a szóhasználata és stílusa. De úgy látszik nekünk ez kell.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.08. 22:09:43

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: "@Bohócnok: Ez egy blog, nem chat!!"

Ez egy fórum, nem blog.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 22:14:00

@atpijkamo: Hát most kérdezhettem volna azt is, hogy "ki a fasz az a Bohócnok", de gyanítom hogy valami embi.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.08. 22:15:17

@atpijkamo: "De ez a WU2 már nem az a WU2"

Amennyire én meg tudom ítélni ugyanolyan.

A legszarabb demokrácia is ezerszer jobb, mint a legjobb diktatúra.

Akármennyire is utálom a klientúráját építgető mostani állampártot, nem kívánom vissza a kádárrencert. Voltak benne nagyon jó dolgok, mint a könyvek, színház, egyetmi oktatás, utazás (környező szocialista országokba), de az egész rencer velejéig rohatt volt.

vénszivar 2012.12.08. 22:15:28

@atpijkamo: Előre bocsájtom, hogy így utólag is tetszik a Led Zeppelin zenéje, de azért csak előrébb való lehetett a 99%-nak egy Jászberényi termék.(a nevét nem tudom:) ).

vénszivar 2012.12.08. 22:28:36

@atpijkamo: megkérdeztem: Lehel.

Gondolom, hogy nem érünk meg olyan érát, ami ne lenne rohadt. Legalább is én az egész világ lassú v. tán gyors rothadását vélem érzékelni. Na bedunsztolom magam a dunyha alá, mert itt, ebben a szobában 16-17C ha van....
Jó éjt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.08. 22:30:09

@vénszivar: Lehel hűtőszekrény, Energomat mosógép, Fég gázkészülék, Orion TV, RGB magnó... megfizethetőek voltak, de minőségükhöz mérten túl drágák. a nyugati cuccok meg aranyárban.

Tej, kenyér, hús olcsó volt. Mozi, színház, opera, balett, koncert, általában a művelődés, tanulás, utazás, sport olcsó volt. A Balatonon vitorláztunk, az árra nem emlékszem, de nem volt egy megerőltető tétel egy egyetemistának. Persze szar kölcsönzői 16-osokon, de diákoknak megtette. Volt windsurf is, szar, olcsó.

Szóval ha nem voltak nagy igényeid, szabadság nem hiányzott, élhető volt a kádárrencer. Nekem nagyon fájt a rabság, hazugság, igénytelenség, sokkoló volt a nyugat, mikor pár évig ott éltem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.08. 22:30:32

Na ide figyeljetek. Sürgős segítségre van szükségem. Megnéztem, a "gyilkos médium" cimű szart, és a felétől nem értettem semmit. Igaz, hoyg szar volt a hang is, de valami homály terjeng az agyamban. Így még nem jártam filmmel. Tessék nekem segíteni, mert komolyan fel rúgom a tv-t!

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 22:30:38

@atpijkamo: "az egész rencer velejéig rohatt volt"

És ez nem az? Vagy csak az örök pesszimizmus szól Belőlem? És most nem az "emúthúszév"re gondolok...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.08. 22:31:55

@vénszivar: "ebben a szobában 16-17C ha van."

Úgy lehet jót aludni. Én szeretnék, de a párom merevvé fagyna.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.08. 22:35:40

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Az akkori legjobb ezerszer rosszabb, mint a mostani legrosszabb.

Egy simicska nem összemérhető egy tanácselnökkel. Nem a pénz. Ezt elviheti bármikor a rendőr, az a rendőrt vitethette el.

A baj az akkori és jelenlegi birkanép, hogy ezt szó nélkül hagyja. A népet nem lehet leváltani.

A smittet le lehetett mondatni, csak duma kellett hozzá.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.08. 22:36:16

@Szenthomárság: ..and never mind that noise you heard, its just the beasts under your bed, in your closet, in your head, annnd....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.08. 22:38:41

@batgirl: "gyilkos médium"

Figyusz kedves! Aki 6.8 IMDB pont alatt megnéz egy filmet, az nem számíthat a sajnálatomra.

www.imdb.com/title/tt1748179/
6.2

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.08. 22:41:25

@atpijkamo: sajnálom, jó nevek voltak benne:((
Igérem soha többé nem töltök le ilyen szart, csak valaki magyarázza már el a filmet!
:((hüpphüpp

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 22:44:12

khm, lenne egy hülye kérdésem. vhonnan eszembe jutott, hogy van nekem egy kedvenc ékszermárkám, de nem jut eszembe a neve. fiszont reptéren is árulják. vki? egyszerűen nem ugrik be a neve. ezt túrom a neten már 1 órája, és félek addig nem tudok aludni, amíg ki nem derül...

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 22:45:47

@atpijkamo: Ő se azért mondott le, amiért kellett volna. De Én is ott látom a bajt, ami az embik fejében úszkál, a politikusok ezt csak megtestesítik.

"Ezt elviheti bármikor a rendőr"

Ezt viszont ugye te se gondolod komolyan :D Én viszont már amúgyis úgy Vagyok ezzel, hogy mindegy hogy lopnak, mert úgyis mindenki lop, csak emelett legyenek képesek legalább valamennyire normálisan kormányozni is. De valahogy nem megy.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.08. 22:46:08

@☺ágica: legalább valami táppontot adj. bizsu?
kő?
égetett zománc?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.08. 22:47:31

@batgirl: Az IMDB-n vannak User Reviews, néha sokminden kiderül belőlük.

Ha nem vagy biztos a filmben, nézd meg azoknak a véleményét, akik legjobban utálták. Ha a felsorolt hibák nem izgatnak, megnézheted.

Pl. egy akciófilmnél azt nézem, hogy ne legyen vontatott, unalmas. Ha azért utálják, mert nem jó a sztori, nem logikus, vagy nem jó a karakter development, az nem izgat.

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 22:48:30

@batgirl: nem bizsu, és színes váltakozik gondolom ezüsttel, többnyire kockák, téglalapok. lánc is karkötő is...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.08. 22:51:24

@atpijkamo: egy film lehet szar.
az nem érdekel, mert akkor kifogtam és annyi. De, amikor egy film nem kerek, és hézagok vannak benne, akkor elmennek a büdös ..csába. Idegesítő.

(Itt hívom fel furaszem figyelmét, hoyg nem sikitozok, nem táncolok, és nem beszélek vele.)

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 22:52:04

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nem:( a karkötők olyan 50 ojró körül szoktak lenni, a láncok asszem 100 fölött

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.08. 22:53:43

@☺ágica: sajnálom 50 euros karkötöt nem ismerek

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.08. 22:55:37

@☺ágica: michal negrin? nemtom. olyan drága izéket nem szokok venni :)

@batgirl: az milyen? én nem ismerem ezeket, csak meggugliztam :)

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 22:56:31

@batgirl: én is csak csorgatom a nyálam:) de most vmiért eszembe jutott, és idegesít, hogy nem jut eszembe a neve. gondoltam kicsit kínzom magam:)

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 23:00:41

yess, megvan:) coeur de lion:) az oroszlán rémlett...

köszi:)

mosmá' mehetek szunnyantani:)

pusszancsok:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.08. 23:01:11

@atpijkamo: A legvidámabb barakk voltunk. Most a legszomorúbb barakk vagyunk.

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 23:02:46

@agresszív kismalac: utálom, ha vmi nem jut eszembe:) vagy ha nem értek vmit...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.08. 23:02:55

@atpijkamo: Az RGB más. Bár szintén van köze az elektrotechnikához.:-)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.08. 23:02:58

@batgirl: ááhh, nem rossz. bezzeg az árát nem írják ki.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.08. 23:03:24

@☺ágica: van izlésed..nekem is tecc, de nem olcsó.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.08. 23:04:04

@agresszív kismalac: Még így is magasan pluszban vagyunk.

Most az se baj, ha kábítószerezel. Akkor az is baj volt, ha hosszú a hajad.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.08. 23:05:23

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: "az árát nem írják ki."

Ha az árát kérdezed, nem tudod úgyse megfzetni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.08. 23:05:36

@☺ágica: Én is. De, hogy valami fuxnak hogy hívják a nevét... na, azon még sose görcsöltem.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 23:05:55

@atpijkamo: Pozitív gondolkodást! Gondoljunk arra, hogy a szomáliaiak milyen boldogok, ha eljutnank hozzánk, és értetlenül hallgatják fanyalgásainkat. "Minden relatív", Én is röhögni szoktam amikor a németek sipákolnak fórumokon, hogy milyen rossz nekik :D

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 23:07:34

@batgirl: nekem sem lesz ilyen sose:) viszont pécsen is van bolt ahol árulják:O mik vannak:)

na, további jó mulatást. de csak óvatosan, mert ez nem csetszoba!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.08. 23:07:53

@atpijkamo: Bárhogy csűröd-csavarod, akkor jobban éreztem magam, mint most.
"Fortélyos félelem igazgat."

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.08. 23:09:14

@atpijkamo: az biztos, de így nem tudok szörnyűlködni! mint például a 16000 eurós karórán. annak kiírták az árát, pedig azt tuti nem tudnám kifizetni. sőt, akkor se venném meg, ha esetleg ki tudnám fizetni. :)

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 23:09:35

@agresszív kismalac: hát, fizikai fájdalmat azért nem okozott, de ha már bevillant a kép, akkor ki kellett derítsem a nevét:)

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 23:11:20

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: eddig nálam a 8000 akárhányszáz eurós gyűrű vitte a pálmát. szép volt nem mondom, le is fotóztam, de folyton rettegnék, hogy elhagyom/ellopják...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.08. 23:11:58

@agresszív kismalac: "akkor jobban éreztem magam, mint most."

Én is boldogabb voltam az anyaméhben.

Hányévesvagy?

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: A férfiak meg a szar focin élvezkednek. Lehet, hogy én egyik nemet sem értem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.08. 23:12:59

@☺ágica: nekem nem az a bajom vele, hanem az, hogy szerintem simán perverz és obszcén dolog ennyi pénzt kiadni egy vasdarabért.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.08. 23:14:26

@atpijkamo: A mostani rendszerben nagyságrendekkel több a perspektíva. Ennek töredéke van kihasználva. Néhol a negatív tartományban vagyunk.
A Kádár-rendszer jórészt maximum körül kihasználta a (szűkös) lehetőségeit.

☺ágica (törölt) 2012.12.08. 23:15:20

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: jól mondod. szerencsére nincs ilyen problémám:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.08. 23:15:37

@atpijkamo: az még haggyán, de van nő is, amelyik azon élvezkedik! nem értek már én se semmit, de legalább kényelmes! :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.08. 23:17:37

@☺ágica: nekem se :) nem mondom, azért egyszer kipróbálnám azért, hogy élesben is tesztelhessem az elveimet :P:P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.08. 23:20:01

@☺ágica: Két agresszív kismalac beszélget:
-Húzzál a picsába!
-Nem húzlak!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.08. 23:28:17

@agresszív kismalac: 67es? +24 az 91. Hát így nem igazán tapasztaltad meg. Csak a szele érintett, az is a legenyhébb. próbáltál volna 80-ban lakásfelújítani. Vért pisiltél volna.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 23:33:34

@stillmatic: Tök mindegy, erre úgyis csak az jönne, hogy de a Gyurcsány, és ez különben se tandíj, sőt így többen tudnak tanulni. Mint ahogy a regisztráció is KIBŐVÍTI a szavazók körét (miközben máshol meg pont arról beszélnek, hogy szűkíti, merthogy akkor csak a "tudatos" választók mennek el, és ez milyen jó. Igazán eldönthenék már hogy mi a hivatalos magyarázat.)

Anomalocaris (törölt) 2012.12.08. 23:35:56

Akár 20 centi hó is hullhat vasárnap estig: vegyen ön is szadomazo beütésű szettet, mint Kate Lamphear!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.08. 23:46:37

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Elegánsabb lett volna, ha a regisztrációt csak a következő utáni választásokra vezetik be.

Az alapelvvel egyébként egyetértek: az szavazzon, aki tudja miről van szó. Én érettségihez kötném, de a regisztráció is egy jó lépés arrfelé. (Nem iskolai érettségi, az lótúró. Inkbb helyesírás, szövegértés, alapvető ismeretek a világról...)

Anomalocaris (törölt) 2012.12.09. 00:11:31

@atpijkamo: Bocs, de ez egy hülyeség. Nem arról szólt a felvilágosodás többek között, hogy az ilyen-olyan cenzusokat megszüntetve mindenki beleszólhasson az ország dolgaiba? (Elvileg ugye ezekre épülnek a mostani országberendezkedések.) Enélkül a mostani kormány se kapott volna kétharmadot.

"Én érettségihez kötném"

Miért nem mindjárt diplomához? Vagy doktorihoz? Mint látjuk bármelyik hülye agyhalott is kaphat ilyen fokozatokat. Ne tudd meg hány diplomás zombit ismerek. Amiket most csinálnak, semmi másról nem szól, mint hogy leválthatatlanná tegyék magukat. Ha esetleg majd a közvéleménykutatások mást mutatnának, akkor majd megszüntetik a regisztrációt is vagy visszahozzák a kétfordulós rendszert, akár egy nappal a választások előtt is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.09. 00:19:38

@agresszív kismalac: @Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Mert az nagyon növeli a demokráciát, ha a legnagyobbat mondó populista hazugsággyárat választják meg. Nézzétek, mennyire el vagyunk adósodva. Józan paraszti ésszel akkor veszek fel kölcsönt, ha a túléléshez kell, vagy többet fial, mint a kamat.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.09. 00:30:04

@atpijkamo: Talán ezért kellene kiművelt emberfőket gyártani, nem pedig szellemi nyomorba dönteni a népet, meg azon gondolkodni, kit, milyen indokkal rekesszünk ki a demokráciából. Picsábamár!

England win The Ashes! 2012.12.09. 00:33:55

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Még ne pánikolj. Akkor kezdj el aggódni, ha majd megint csak a Hazafias Népfrontra lehet szavazni.

Mit lehet? Muszáj! :)

Anomalocaris (törölt) 2012.12.09. 00:34:46

@atpijkamo: Eszerint akkor Belarusz meg Észak-Korea a példakép. Ott aztán nem szól bele a pórnép a döntésekbe, viszont nagyon fasza minden. De aztán azon se háborogjál, ha hirtelen elvágják a nethozzáférésedet, mondván ott csak megfertőznek káros ideológiákkal.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.09. 00:38:14

@Dr Jozef Vengloš: Én nem pánikolok, csak őrjöngök, és nem a politikusok miatt, hanem a "nép" miatt. Mert szemmel láthatólag ez kell nekik, csak nem értem miért.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.09. 00:43:59

@Dr Jozef Vengloš: Nem vagy vicces. Onnan könnyen beszélsz.
(Tudnám durvábban/egyszerűbben is mondani, miszerint "Kibicnek ...!", de nem akarlak megbántani.)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.09. 00:46:17

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: A palacsintálózóba', a bal oldali ajtófélfán, a kép alatt megtalálod a választ a kérdésedre.

Xezs 2012.12.09. 00:52:43

@agresszív kismalac: Nem gondolom hogy bárki is szellemi nyomorba döntené az embereket, mert ők magukat döntik abba. Engem pl. baszottul nem érdekelt se a győzikesó, se ezek a szar tehetségkutatók, soha egy sztár vagy blikk magazint nem vásároltam. Egy csomóan mégis ezt teszik. Mert ennyi az agykapacitásuk. Ezeknek hiába tanítanál többet, nem fogadná be az agyuk.

Az emberek nagy hányada segghülye a világ minden területén. Sosem lesz olyan hogy nagy része okos legyen.

Manyecska 2012.12.09. 00:57:49

Húzzatok már aludni.

Xezs 2012.12.09. 00:59:11

@Manyecska: te is újraterveztél látom :)

Anomalocaris (törölt) 2012.12.09. 01:03:21

@Manyecska: Táncolj, tombolj! Holnap itt családi baszás lesz, rohadtul nincs kedvem hozzá.

Manyecska 2012.12.09. 01:05:33

Ez már a hétvégi??

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.09. 01:08:14

@Xezs: Világos. De itt állami szinten megy az agymosás.

Xezs 2012.12.09. 01:11:03

@agresszív kismalac: Szerintem nem. Mindenkinek joga van kétkedni, utánajárni dolgoknak.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.09. 01:11:50

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: kismalac.blog.hu
Baloldalt a második oldaldoboz.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.09. 02:19:18

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
Én egész népemet fogom,
nem középiskolás fokon,
butí-tani.
Ez van, srácok!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.09. 06:42:39

Anyámbasszus, mi volt itt még tegnap? :D
Olvassa el ezt a... :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.09. 06:44:27

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: A felvilágosodás azért nem volt hülyseég.
Már egy ideje úgy vagyok vele, hogy valóban, ha az átlagos intelligenciaszint és tájékozottság magasabb lenne (világszinten), nem lenne ennyi bajunk.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.09. 06:46:39

@Xezs: Döntik magukat, mert arrafele vannak terelve, hogy döntsék. Mivel alapból nem volt senki sem ugyanannyira iskolázott mondjuk 20 éve sem, ezért bizonyos rétegeket könnyebb volt megvezetni. Ráadásul az ember vágyait megcélzó reklámokkal meg még könnyebb rávenni a fogyasztásra a pógárokat...

Szóval igen, magukat döntik, de jelentős befolyásolás is van a dologban.

Nem fekete, vagy fehér a világ.

vénszivar 2012.12.09. 08:03:18

Jó reggelt ! A hó kb. 25-30 cm. Van mit eltolni (kézzel, traktorral). Ja a városiaknak, Békásmegyerieknek jó dolguk van...........:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.09. 08:07:01

@atpijkamo: Úgy gondolod, hogy a regisztráció megoldás???? Kifog menni a lakatos és a száva családhoz a közjegyző regisztrálni, narancsszínű autóban, és ugyan ez a színű autó fogja bevinni őket szavazni. Megoldottad az ügyet? Tényleg csak a komoly állampolgárok fognak regisztrálni??? Ne röhögtess. A szavazás állampolgári jog, és nem lehet iskolai végzettséghez kötni. Van komoly értelmes ember, mondjuk most 65-70 éves vagy több, egész életében dolgozott a földeken, és nincs iskolája. Akkor most mi van? Ő a szarember, aki ne szavazhasson?
Apti, ez baromság amit írtál.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.09. 09:04:36

@agresszív kismalac: Te malac, én azt hittem fiatalabb vagy. 35-re tippeltem.

☺ágica (törölt) 2012.12.09. 09:09:38

jóregg

elállt a hó, de fúj a szél:S

holtartunk?

Xezs 2012.12.09. 09:22:27

@batgirl: Amúgy meg túl van lihegve ez az egész szavazósdi. A társadalomnak kb a fele (?) el se megy szavazni mert szarik rá. Lehet nekik van igazuk.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.09. 09:33:23

@Xezs: ebben van valami, de most elmegyek, ha a fene fenét eszik is. mert alkotmányos jogom, az hogy akár szavazzak akár ne szavazzak.

2012.12.09. 10:19:22

Na a sok dilis még hétvégén is politizél! :) Nektek a Monarchia kéne! Ott csak Ferenc Józsefre lehetett szavazni és aki ugatott azt bezárták valami várbörtönbe!

Manyecska 2012.12.09. 10:41:52

@cirróka: ja, ha tudnád milyen politizáltunk!

Manyecska 2012.12.09. 10:42:52

@☺ágica: itt egy deka hó sincs. Még vízszintesen sem:D!! :(

Manyecska 2012.12.09. 10:46:42

@Manyecska: milyen= milyet Nehéz nyelv a japán!!

2012.12.09. 10:52:18

A regisztráció azért jó, hogy ne tudják elvinni a cigókat két felesért szavazni, meg az olyan hülyék se tudjanak szavazni, akik két héttel a választás előtt még nem tudják!
A Klub rádión volt erre egy szánalmas duma, hogyaszondja a szavazás előtt pár nappal kitör valami botrány és a tisztelt felháborodott nem tud majd szavazni! Milyen botrány? Orbán Viktor harmadik általánosban lemásolta a házi feladatot a padtársáról és be is mutatják a gyűrött írásfüzeteket amin tényleg egyezik a díszítősor?
Apropó! Aki igazán öreg, annak elsőben még kellett díszítősort tenni a feladat aljára! :) Vagy csak én jártam ilyen hülye általánosba?

Manyecska 2012.12.09. 10:57:05

Ha nem jönnék kinyírt a Zolcsi mer nagyon lendületesen vezet ha ideges:D :P
egész Újpestig kéne menni..van itt UTE-drukker???

Manyecska 2012.12.09. 10:59:02

Amúgy hogy vagytok??

din viesel (törölt) 2012.12.09. 11:00:32

joreggel...

mi ez a nosztalgiaflesh tegnap ota???

Manyecska 2012.12.09. 11:01:56

Ahh. én megyek mer indulunk. a Zoltán most tette zsebre a kutya lábát:D véletlen, ma meghalok!! Pááá:)

☺ágica (törölt) 2012.12.09. 11:03:10

@Manyecska: :SSS itt tök jó, csak ne fújna:) de most megyek vissza a hv-ra:) találtam jó kis posztot:)

☺ágica (törölt) 2012.12.09. 11:04:42

@cirróka: díszítősor? az mi? ezek szerint nem vagyok még igazán öreg:)

Manyecska 2012.12.09. 11:04:47

@din viesel: gyorsan elmondom, mert kávézgat az ember..az egy sportklub:P!@☺ágica: nem mentek szánkózni valahová? mondjuk hideg van, fel kell öltözni! Tegnap este tökjót sétáltunk egész jó idő lett:O..! franc se érti már!

☺ágica (törölt) 2012.12.09. 11:07:10

@Manyecska: dolgozom:SSS illetve kellene, mert még mindig olvasgatok...

Manyecska 2012.12.09. 11:08:56

@din viesel: olyan mint a homár, parasztfelkelés időnként!:D:D/

2012.12.09. 11:10:22

@☺ágica: Elsőben kellett ilyen nonfiguratív mintákat az írásfeladat végére biggyeszteni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.09. 11:11:07

@cirróka: "A regisztráció azért jó..." <<< Itt basztad el.

☺ágica (törölt) 2012.12.09. 11:17:51

@Manyecska: kösz:)

@cirróka: :)) én gimiben csináltam töriórán. iszonyat volt...

vénszivar 2012.12.09. 11:24:29

@Manyecska: a dozsa, az Békásmegyeri sportklub ?

vénszivar 2012.12.09. 11:26:36

@☺ágica: Ez a Locnes közép európai megfelelője ?

☺ágica (törölt) 2012.12.09. 11:29:03

@vénszivar: passz. nézd meg a többit is. némelyik nagyon jó:)

vénszivar 2012.12.09. 11:38:27

@☺ágica: Pár elég jó, pár felejthetős, de a 4/13-as, csókba fonódva, na az már gagyi !

☺ágica (törölt) 2012.12.09. 11:45:35

@vénszivar: az tényleg az

na, erőt veszek magamon és nekiállok...

további szép napot:)

2012.12.09. 12:14:01

Bökésből▬▬► Lájk lesz▬▬► Lájkból hozzászólás▬▬► Hozzászólásból Ismerkedés▬▬► Ismerkedésből chat▬▬► Chatből msn▬▬► Msnből smsezés▬▬► Smsezésből▬▬► Találkozás▬▬►
Találkozásból▬▬► Puszi▬▬► Pusziból csók▬▬► Csókból▬▬► Csókolózás▬▬► Csókolózásból▬▬► Ölelés ▬▬► Ölelésből ▬▬► Szex … ▬▬►Szexből▬▬► Szerelem▬▬►Szerelemből▬▬►Házas ság▬▬►Házasságból▬▬►Gyerekek▬▬ ►Gyerekekből▬▬►Zaj▬▬►Zajból▬▬► Válás▬▬► A gyerektartást meg majd baszod fizetnii… Úgyhogy ne bökdöss! :-D

England win The Ashes! 2012.12.09. 12:38:34

Bökésből▬▬► 12 év szigorított lesz.

Xezs 2012.12.09. 12:39:57

Mindig csak a szex meg a szipu.

Manyecska 2012.12.09. 12:52:46

Meg a pankráció. Viasat 6-on megy. :P
borzalom! Most törték össze a műsorvezetőt, nagyjából odacsapták az asztalhoz:O

Különben mi nyugdíjjárulék helyett kizárólag "temetkezési járulék"-ot vagyunk hajlandók fizetni! :P épp ezt beszéltük:(

Manyecska 2012.12.09. 13:10:03

@vénszivar: Szusza Ferenc stadion! Újpest. Meccs is volt..

vénszivar 2012.12.09. 13:32:10

@Manyecska: Jé, beszél......
Újpest ? akkor van Ó Pest, hiszen mint írtad van Óbuda, akkor nyalván van Újbuda. Már csak egy kérdésem van. Ó Békásmegyer s Új Békásmegyer is létezik?
Különben köszi a megkésett választ, az is válasz,ha már unalomból írsz csak...:))) Milyen meccs ? Asztali tenisz ? Rögbyyyyy ? azért KÖSZIKE !!! mi Békésmegyeriek tartsunk össze, hukkk.

Manyecska 2012.12.09. 14:07:53

@ColT: Na:D ez milyen állat rajta? Igazi??

Manyecska 2012.12.09. 14:09:17

@vénszivar: az a haverod, a beszari róka, a megyeri! milyen szar már ha csak nekem tudsz itt írogatni, mi?:D

vénszivar 2012.12.09. 14:17:59

@Manyecska: Ki az a beszari haverom a megyeri róka ?
Úgy látom te csak úgy írsz 4-5-6 böffentést, aztán mégsem harap rá senki.
Írj még valami csodát, ami csak veled, neked csak ott B.megyeren történhet s történt meg ! Csak, most csak itt csak te....Amint látom, neked kisebb a kapásod, de nagyobb a pofád ! :))):D

Manyecska 2012.12.09. 14:20:01

Ne csetejjé, ez blog!

Manyecska 2012.12.09. 14:21:14

@vénszivar: neked megint ki harapott rá hogy ily jó kedved van??

vénszivar 2012.12.09. 14:25:11

@Manyecska: KI az a beszari haverom a megyeri róka ?
Aztán majd mesélek.....:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.09. 14:40:32

@Manyecska: Plüss volt :) De attól még aranyos :D
Volt velük egy növendék vizsla is, az teljesen odavolt a hótól :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.09. 15:03:11

linzertorta a sütőben, habos kávé, mocsokhideg, napsütés.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.09. 15:04:04

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Itt meg családi baszás lesz. Mignon ugyan nincs, de lesz mindenféle hülye süti, amikből úgyse eszem.

Manyecska 2012.12.09. 15:06:54

@ColT: be kell fogni a szánkó elé a kutyát!!:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.09. 15:07:33

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: az szép lehet, a velveten is pont arról volt egy színvonalas cikk.

papa-mama-gyerekek, csupaszív, szeretet, egyse nyafog, kesereg, tráfa csupán a baj! khhhm :)

Anomalocaris (törölt) 2012.12.09. 15:10:46

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Én ott csak VV Évát, Ice-T-t meg Csobogó Adélt látok. Egyébként tényleg jönnek gyerekek is, már előre rosszul Vagyok. Állandóan a koponyáimat akarják fogdosni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.09. 15:15:10

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: akkor legyél rendes nagybácsi, aztán nyomtasd ki nekik ezt a szupcsi koponyát papírból, szépen meg kell hajtogatni:

ravensblight.com/HumanSkull.html

garantált móka és kacagás!

Anomalocaris (törölt) 2012.12.09. 15:16:36

A kiskutyámat pedig felemelte és erősen megszorította. Szegényke hangosan visított. Hirtelen felindulásból történt mindez, szerintem biztos, hogy részeg volt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.09. 15:18:04

@cirróka: van a vicc (sajnos véresen komoly valóságból táplálkozva), a robotbártenderről, meg a 3, különbözú IQ-jú betérő vendégről. Na, hát az örökérvényű.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.09. 15:20:26

@Kellemes Zérókomponista: Én nem ismerem. Én csak a pszichopatás viccet tudom, elmondjam?

Anomalocaris (törölt) 2012.12.09. 15:24:47

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Engem az is idegesít, hogy mindig undok Vagyok velük, és mégis folyton Rajtam lógnak.

Manyecska 2012.12.09. 15:54:32

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: biztos jó apa lesz majd belőled! /:D:D:D/ bocsánat!!:P..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.09. 16:16:06

@Manyecska: Veszélyes lenne a többi közlekedőre :D Meg aztán, a kutya mindenfelé ment, vinné a gyerkőcöt be a tóba :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.09. 16:17:52

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Vannak koponyáid? Zsíír :D

Vagy több fejed van? Szeva Zaphod! :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.09. 16:21:25

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Mert undok vagy. A nők is így működnek.

@cirróka: Két héttel? Van aki a szavazásra menet kérdezi meg valakitől, hogy kire érdemes...
Meg akik nem tudják, ki a miniszterelnök?

Manyecska 2012.12.09. 19:04:10

Gondolom, ez már a hétvégi?

Manyecska 2012.12.09. 19:05:12

@ColT: aha, így csapódtunk egyszer neki gyerekkorunkban egy lámpaoszlopnak!!:O :D..amúgy tutin húzta a kutyánk a szánkót, spicc-keverék volt..

☺Mazsola (törölt) 2012.12.09. 19:22:43

@Manyecska: hú, azt mi is megjátszottuk az akkori kuttyal:) de szerencsére nem csapódtunk semminek:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.09. 19:30:23

milyen nagy élet van itt.
hahó!
valaki!

Manyecska 2012.12.09. 19:33:29

Csak én vagyok itt de ugye nem számítok amúgy.
Hoztam életet én is:
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=1jFOO_6XGRU /exSexAction/ :P
Így kell ezt csinálni gyerekek!:D

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.09. 19:38:51

Nahát, hogy megváltozott ez az iwiw, amióta nem voltam itt.
Like!

Manyecska 2012.12.09. 20:02:08

Na, cicmen új nikje.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.09. 20:06:04

@Manyecska: Ott csak murvás ösvények vannak, lámpaoszlop sincs :D De mások is sétálnak arra...! :D

@☺Mazsola: Irigyked irigyked :) Nagyanyám németjuhésza eszünkbe sem jutott ilyesmire, pedig tuti benne lett volna :)

"cicmen új nikje." -> simán az.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.09. 20:07:13

@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll: Különben hogy keverheted ezt össze az iwiw-vel? Ott soha nem volt ekkora élet :D

☺ágica (törölt) 2012.12.09. 20:11:17

@ColT: miénk nagyon élvezte, ment mint az őrült:))

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.09. 20:24:00

@ColT: @Manyecska: @☺ágica:

Homár így szóbahoztátok, elmondanám, hogy a szomszédunk is lecserélte a feleségét 9 év után, mert volt rajta egy repedés és azt a postás is használta.

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.09. 20:30:13

@☺ágica: A phd-mat teokratikus ágicisztikából szereztem, a kandidátusi fokozatot pedig politikai befolyásommal szereztem meg egy gyengébb csoporttársamtól.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.09. 20:33:17

@Manyecska: Nem leszek semmilyen apa, nem koitálok.

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.09. 20:34:15

Teoretikus, de 1hülyeség ... :)
Az ELTE Mazsolisztikai szakán volt mindez.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.09. 20:35:47

@ColT: Rengeteg van, van disznó, szarvas, macska, vaddisznó, meg egy pár beazonosítatlan.

☺ágica (törölt) 2012.12.09. 20:39:37

@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll: húha! emelem kalapom, az kemény lehetett:)

@Manyecska: nekem még Jauch úr is gyanús:)

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.09. 20:45:16

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: De nem ám, neki ténye van!
@Manyecska: @☺ágica: Ki az a cicmen (macskaemberek) akire azt hiszitek, hogy én vagyok jauch úr?

Szenthomárság 2012.12.09. 20:46:48

@☺ágica: Az néha még nekem is! :)

@Manyecska: Feletébb is! Olykor! (ez a középkoj előtt volt)

☺ágica (törölt) 2012.12.09. 20:48:10

asszem feladom, inkább vasalok:S

Manyecska 2012.12.09. 21:01:14

@☺ágica: Menny! én már bevasaltam.@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll: óhhh, hát mostanában ő váltogassa a nickjeit!:)

Manyecska 2012.12.09. 21:04:34

Szerintem feküdjünk le. Úgyértem mindenki a saját ágyába:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.09. 21:10:50

Úgy látszik, mindenki megbolondult.
Helyes.
Üdv a klubban!

☺ágica (törölt) 2012.12.09. 21:13:14

@Manyecska: én meg ki:)

mintha a pizsim látványa kezdene kibontakozni...

☺ágica (törölt) 2012.12.09. 21:23:39

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: én is. csak másképp mint az átlag:)

na lelépek

jóccak

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.09. 21:26:26

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
Szabad vagyok!- mondta a majom a rácsnak.
Én nem- mondta a rács- engem majmok közé zártak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.09. 22:41:20

@☺ágica: LEgtöbbje szereti :)

"én meg ki"
-> tehát te nem befexel, hanem kifexel :D

@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll: 9 év után én max. bérleti díjat kértem volna :D

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Gondolom Odri-félék is :D

...ja, ha még kislányok is, akkor tök érthető :D

Anomalocaris (törölt) 2012.12.09. 23:17:43

Al-Kaida-vezetőket rekétáztak Pakisztánban.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.09. 23:28:56

@Kellemes Zérókomponista:

Mi van az őrült lovának a lábán?
.
.
.
.
.
.
.
Pszichopata.

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.10. 07:49:44

Meseszép hétfő reggel vár ránk!
Ficeregjenek az ujjak, feszüljenek az izmok, pezsdüljön a vér!

Manyecska 2012.12.10. 08:05:45

Ez valami maszturbációs-kongresszus ma??

Szenthomárság 2012.12.10. 08:07:25

@Manyecska: nem tehetünk róla, ha neked mindenről AZ jut eszedbe. :)

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.10. 08:15:33

Vajon lehet hagymát dinsztelni?
Vagy csak olajon?

Manyecska 2012.12.10. 08:17:42

@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll: hol? itt az irodában nem! Vadiúj Kikás bútoraim vannak sza..

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.10. 08:21:06

Nekem is vadiúj kukás bútoraim vannak.
'morgen!

Manyecska 2012.12.10. 08:25:38

@Szenthomárság: :D:D:D:D szép új tölgyfa, kár lenne érte!!:O

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.10. 08:26:25

@Manyecska: az urad íróasztalán?
Mesélj el szépen mindent részletesen! :)

@agresszív kismalac: manyecska férjének a titkárnője vagyok! :D

Szenthomárság 2012.12.10. 08:27:30

@Manyecska: nem értem! miért lenne kár érte?

Manyecska 2012.12.10. 08:30:12

@Szenthomárság: van a muskátlis ládában két szál kender!:D:D:D "Hülye vagy fiam???...-10 fokban nem nő!" :D:D:D

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 08:32:26

mit szívtok? én is kérek...

Manyecska 2012.12.10. 08:34:03

@☺ágica: hát a vadkender valszeg nem maradt meg...ezt egy ismerősöm mesélte, gyerek mutatta neki mi nő a muskátlisládában:D:D:D.. :D

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 08:40:53

@Manyecska: szóval nem kendert, mert az már elfogyott. akkor?

Manyecska 2012.12.10. 08:50:29

@☺ágica: én csak teát meg egy szelet vajaskenyeret eddig!! a többiek meg majd nyilatkoznak!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.10. 08:51:34

@Manyecska: A gyerek gondol egyet, teker egy jointot a vadkenderből, hogy az erkélyen elszívja.
Kint áll, meggyújtja, beleszív egyet.
Egyszer csak meglát egy nagy tűzgömböt átsuhanni az égbolton.
- Hát ez nagyon jó anyag! -
gondolja magában.
Megint beleszív egyet, és lát
még egy hatalmas
tűzgömböt, amely át megy az
égbolton.
- Hát, ez a legjobb anyag
amit valaha is szívtam! -
morfondírozik magában.
Beleszív a jointba egy utolsót
és megint lát egy tűzlabdát
az égen.
- Áh, ez már unalmas!
Ezzel fogja magát eloltja,
majd bemegy.
A lakásban elé áll az anyja és
megkérdi:
- Mit csináltál kint az
erkélyen kisfiam?- kérdi az
anya nagy felháborodottan.
- Hát, hogy-hogy mit
csináltam? Elszívtam egy
cigit!- válaszol a fiú.
- Na jó van kisfiam, de három
napig???

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.10. 08:56:38

@Kellemes Zérókomponista: én önmegtartóztató életmódot folytatok!
no szex, no alkohol, no cigi, no homározás!

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 08:57:13

@agresszív kismalac: egyik ismerősöm így hívja a szöszt:)

@Manyecska: remélem kiderül:)

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.10. 08:59:07

@Szenthomárság:
Azt is megfogadtam, hogy az új évben:
No menklatúra és no mád!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.10. 09:00:45

Az elso há-3-rom könnyedén betartható. Az uccsót meg elég nehéz appszolválni. Néha bosszant, hogy nem vagyunk elég talpraesettek/világjártak/szerencsétlenek egy úly poszt írásához. Ez a tûzgömbmentes mareggel is ilyen. Savanyúkáposzta ellentart.

2012.12.10. 09:01:10

@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll: : Apropó, csináltad már irodában? :D

Ő még nem! De őt már csinálták néhányszor! :)

Manyecska 2012.12.10. 09:03:19

@cirróka: egy kezemen meg tudom számolni, tehát hatszor!

2012.12.10. 09:06:55

@Manyecska: egy kezemen meg tudom számolni, tehát hatszor!

Mi vagy te sámán? Ne ugassámán! :)

2012.12.10. 09:08:51

@Szenthomárság: Nó szmoking! Azaz ne szívd magad!

2012.12.10. 09:09:53

@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll: Te is jól rábasztál! Összekevertek velem. Ez nem feltétlenül jó dolog! :)))

Manyecska 2012.12.10. 09:10:31

Különben a pofám leszakad mit használnak fogyókúrára: hörgőtágítót!! most hallgatom a kossuthonMR1... b@zdmeg..:(

Manyecska 2012.12.10. 09:11:43

@agresszív kismalac: beizgultál mi? Jáhhhááháááá, nevessünk!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.10. 09:14:13

@Manyecska: Azé' ettől még nem. Bár most olvastam a Belsőségen, hogy van, akinek Fiat Barchettára áll fel.
Fene a gusztusát!

2012.12.10. 09:14:21

@Manyecska: mit használnak fogyókúrára: hörgőtágítót!!

Az mire jó? Brummogó hangon panaszkodsz, hogy éhes vagy?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.10. 09:15:16

Fogyóra mit nem használnak..? Lószart nem akarnak?

din viesel (törölt) 2012.12.10. 09:15:45

@cirróka: vagy tagult horgokkel konnyebben le tudod melytorkozni az evopalcikat a hanyas elott...

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.12.10. 09:15:59

Jó reggelt!
Csodálatos hétvégén vagyok túl.
Kár, hogy túl.
Kúl.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.10. 09:16:34

Azért Kossuthot hallgatni elég perverz dolog.

Manyecska 2012.12.10. 09:17:03

@Kellemes Zérókomponista: haggyad, a neten rendelt gyógyszerekből kimutattak téglaport is meg nyomokban patkánymérget is..:O

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.12.10. 09:17:55

@agresszív kismalac: Hja, anyuka volt, hogy esténként perverz színházi közvetítésekbe futott bele =D

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.12.10. 09:20:49

@agresszív kismalac: Százéves terv része. Még nem. De majd egyszer. Ha. Talán.

Manyecska 2012.12.10. 09:25:20

@Manyecska: már a főleg külföldi webshopokról..

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 09:26:44

@Manyecska: kicsit bővebben? mármint hatásmechanizmusügyileg érdekelne:)

din viesel (törölt) 2012.12.10. 09:29:58

@agresszív kismalac: azt nem irja,hogy meg,csak azt,hogy dugna...
lehet,hogy agynemutartoba,sarokba,szekreny aljaba...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.10. 09:31:47

Ja, mint a lopott biciGlit?!
Ha csak úgy nem...

Manyecska 2012.12.10. 09:34:33

@cirróka: veszélyes cucc, fiammal voltam eccer kórházban bronchitissel amikor pici volt, kapott egy csomót de közben rajta volt a pulsométer..:(

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.10. 09:35:44

szépnapot
lopom a napot
lában bedunsztolva, polcolva
soha ne menjetek ki csillagokat nézni, csúszoslépcsős téliestén.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.10. 09:35:48

De mekkora nyomokban! Ilyen botosjeti talpnagyságúakban? Neem, csak tingli-tangliznak itt. De mérnem pölö netezni akarnak mozgás nélkül a hülyeembik? Méér pont fogyni! Háá.. Amúgy onnan veszed észre, hogy a környezeted apszolút korelnöke vagy, hogy Kosútot halgac! Meg a fogorvosi mészárszékbe való táskafogás is szorgosan, árulkodó jel, na!:D

Manyecska 2012.12.10. 09:35:50

@☺ágica: hát nekem ez elég infó:D!

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 09:38:17

@batgirl: jujj:(

@Manyecska: azt hittem részletezik. el nem tudom képzelni, hogy lehet hörgőtágítóval fogyni...

Manyecska 2012.12.10. 09:39:17

@Kellemes Zérókomponista: engem szerintem a táskámmal a hónom alatt ravataloznak majd + tej, kenyér egy szatyorban:D

Manyecska 2012.12.10. 09:41:08

@☺ágica: marhára felviszi a pulzust!!! Simán szívrohamot lehet kapni ha túllövi magát. Mondjuk nekem is 85-100 közt van a pulzusom arra kapok ellenszert mer..:(

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.10. 09:42:36

:D:D:D Meg az ovális kiskép ki leszen rakva a mûkõbe, odamontírozott, klasszikal zacskóstejjel! Meg párizsival Hiába, no. A 2 leghálásabb téma a szar, meg a halál.

Manyecska 2012.12.10. 09:47:20

@Kellemes Zérókomponista: :D párizsit nem szoktam venni mert azért, elveim is vannak.

2012.12.10. 09:48:55

@Manyecska: párizsit nem szoktam venni mert azért, elveim is vannak.

Túl vékony? :))))

Manyecska 2012.12.10. 09:51:20

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): Kúúl! Majd meséld el egyszer, ...az Óperencián is túl, ahol a kurta farkú malac túr blablabla:D! :))

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 09:52:43

@Manyecska: ennyi? az mozgással is megoldható

az volt már, hogy ez nem chatszoba?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 09:55:41

@Manyecska: az jó nagy marhaság, mer a hörgőtágítók és gyulladásgátlók kortizonnal műxenek.

@batgirl: irigyellek.... szívesen dunsztolnám a lábam otthon.. jobbulást!

Manyecska 2012.12.10. 09:57:56

@☺ágica: hamár nem chat, elmondom hogy tegnap télleg szépek voltak a csillagok, Göncölszekér és társai tisztán látszódtak, ..csak kétszer csapódtam neki majdnem fának ..:D

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 10:02:49

@Manyecska: :) én vhogy nem éreztem késztetést csillagbámulásra... piszkosul fáztam:SSS

helianthus 2012.12.10. 10:13:06

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): nahát, az én hétvégém is tökéletes volt. :D Ugye, hogy fel tudja még a hétfőt is dobni?

helianthus 2012.12.10. 10:14:15

@☺ágica: ez csak amiatt lehetett, mert hideg van.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.10. 10:16:24

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: hát ne irigyelj, azt hittem nem élem túl törés nélkül. És nem tudtam megállni sírás nélkül. Legutoljára akkor sírtam, amikor a kukát a lábamra ejtettem.
A sípcsontomon hatalmas kék pukli, a bokám a duplájára dagadt, a csípőcsontom, rohadtul fáj, és a lábujjaim közül három összezúzódott. Menni már aránylag tudom, de hogyan fogok vezetni, fogalmam sincs.

Atörökk 2012.12.10. 10:16:56

Ez már a hétvégi? Még garanciális?

helianthus 2012.12.10. 10:21:01

@atörökk: nem. Ez a világvégi. A hétvégi múlt héten volt. Ne keverd már össze állandóan, tisztára megzavarsz.
Ja, és kerestelek a kávéültetvényen, hol voltál?

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 10:27:33

@helianthus: én még tudnék 1-2 okot, de maradjunk a hidegnél... fiszont, még mindig nem jutottam odáig, hogy válaszoljak, úgyhogy itt mondom el, hogy OK, így már értem:))

Atörökk 2012.12.10. 10:27:52

@helianthus:
Keverem ezeket a végeket. Nem én zavarlak meg téged, hanem engem a végek. A kávéültetvény ilyenkor be van fagyva, a bazárban voltam. ;-)

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.10. 10:30:00

Azért kár, hogy jön ez a világvége!
Én még előtte minden homáros hölgyet meg akartam sunázni!
De így jártatok, bánhatjátok!

2012.12.10. 10:32:25

Pocak kér még egy kis hörgőtágítót!

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 10:34:22

ahogy elnézem, nagyon kellene már egy új poszt...:)

Atörökk 2012.12.10. 10:48:07

@Manyecska:
Ha lesz új poszt, azt csak akkor.

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.10. 10:52:32

Juhéj, öccázadik!

És egyébként az öccázat a lómaiaiknak köszönhetjük, ők így írják: D.

2012.12.10. 10:54:35

@Manyecska: Jaj Te kis Te! :))))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.10. 10:58:51

Új post is csak 9 év múlva lesz? Gariban?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.10. 10:59:51

@cirróka: Az Tüdő lesz, az erőcsávó :D

@atörökk: Lemezmeghajtót.

@A velő a pirítósról: HOVA

Egyéves Önkéntes 2012.12.10. 11:02:22

Még sosem voltam egy poszton belül ötszázadik és négyszázadik!

Például most se!

2012.12.10. 11:18:27

Mindenki nézze meg a klotyóját, van e benne hajszálrepedés! A három centi széles "féknyom" nem gyári hiba! :)

Jimbo75 2012.12.10. 11:27:22

Szerencse, hogy ilyen vállalkozó/cég is van, és nem mindegyik lehúzós/adócsaló köcsög.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.10. 11:44:29

máj bóni iz óver dö ósün
máj bóni iz óver dö szí
máj bóni iz óver dö ósün
ó bring bekk máj bóni tu mí tú mí
ó bring bekk máj bóni tu mí

Manyecska 2012.12.10. 11:48:54

Világvége péntek jövő hét! Nem baj, előtte még egy kihelyezett munkaértekezlet lesz a Trófeában:D:D Pocaknak lesz szívlapát b@zdmeg..

Manyecska 2012.12.10. 12:04:07

@☺ágica: írd be a google-ba hogy pocak reklám paródia, párat kiad:D

Manyecska 2012.12.10. 12:07:50

@agresszív kismalac: szeretjük, a kollégám tavaly két óra zabálás után megevett még egy pár virslit este, otthon:P

helianthus 2012.12.10. 12:07:52

@☺ágica: hűha! Mit értesz? Ja, amit egyszer régen beszélgettünk? Akkor már én is értem. :D

@atörökk: szóval lázadtál a parancs ellen? Én határozottan kávéültetvényt mondtam. Ugye tudod mi jár ezért? 10 korbácsütés.*

*ec.comps.canstockphoto.com/can-stock-photo_csp1314476.jpg

Atörökk 2012.12.10. 12:12:23

@helianthus:
Ehh... Mifelénk ez nem így működik. ;-)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.12.10. 12:12:35

És akkor még engem néznek hülyének, mikor hasonló helyzetekben, mikor a dolgok úgy működnek, ahogy szerencsésebb helyeken normálisan kellene menniük, 15 perces néma csenddel adózok a csodának?

Poszternek gratula.
Alföldi "porcelánosok" pedig fogadják őszinte elismerésem.

Martinicske 2012.12.10. 12:14:59

Én meg úgy jártam az alföldivel, hogy a boltba kettőt kellett visszavinnem, mire egy jó lett.

Azt mondja az eladó, hogy ne várjak sokat tőle, ezt már Romániában gyártják.

Igaz a beépítésről nincs számlám így nem is tudom van-e garancia.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.10. 12:16:25

Várjatok, itt vagyok, ne féljetek! A jó hétvége titka: ZéróKompi bácsinak képküldés tervezgetése, 1000x átgondolva, tördelt, izzadt kezekkel. Tutigarancia.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.12.10. 12:16:41

@agresszív kismalac: Nemtom, de öreganyáméknál falun frankón mindig ránéztem, mikor befelé tolattam. Lehet valami pókot vagy beszabadult gyíkot sejtettem valahol.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.12.10. 12:19:02

@Manyecska: Van már új karácsonyi verzió. Förtelem! Én mondom.

Hé, valaki nem akarja Poczakot feldobni Homárra? Ha már úgyis szégyenfalnak minősül az oldal. Lehet sikerülne kicsinálni a kis nyomit.

Manyecska 2012.12.10. 12:24:42

@neccharisnyás útonálló: van egy A pocak neve: Halál...paródia is, ..asse rossz:D!

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 12:45:35

@Manyecska: majd otthon rákeresek, ha nem felejtem el:)

@helianthus: most már semmit sem:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.12.10. 12:56:46

@Manyecska: Nem rémlik, hogy láttam-e, de utánanézek. Egy időben rengeteget néztem. És még mindig a hitleres a legjobb. :D

Basszus, de ilyet se gondoltam volna, hogy valaha mondani fogok, de KÉRJÜK VISSZA SZULÁK ANDIT A DANONE REKLÁMBA!!!
/valaki csináljon neki FB oldalt, mert én már onnan töröltem magam, plííz!/

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 13:06:13

keddenként szokott új poszt lenni? vagy rosszul tudom? remélem rosszul tudom...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.10. 13:12:16

Nagyon leültetek. A kemencepadkára. Elfáradtatok.

din viesel (törölt) 2012.12.10. 13:19:17

@Kellemes Zérókomponista: szurke,almos hetfo van,ki akar itt friss lenni???
:)

2012.12.10. 13:20:39

@neccharisnyás útonálló: KÉRJÜK VISSZA SZULÁK ANDIT A DANONE REKLÁMBA!!!

Arról legalább elhiszik, hogy rendben az emésztése és akkorát szarik, mint egy Vimes doboz!

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 13:20:40

@din viesel: nekem nem ártana. vhogy nem forognak a kerekek...

2012.12.10. 13:23:35

9 éves vécécsésze.

Egy pasi vendégségben felrúg és összetör egy nagy padlóvázát.
-Az egy 800 éves kínai váza volt. Mondja szemrehányóan a házigazda.
-800 éves? Hála istennek! Azt hittem hogy új!

din viesel (törölt) 2012.12.10. 13:23:54

@☺ágica: kv,mentatea,masszazs,seta a friss levegon???
megoldas mindig van,csak kaeresni kell...

Manyecska 2012.12.10. 13:26:04

@☺ágica: én meg nem látom a monitort:(( nem baj háromkor elhúzok úgy is..

helianthus 2012.12.10. 13:29:02

@atörökk: elfelejtetted odaírni, hogy sajnos!!!

@Kellemes Zérókomponista: ne csináld már tökre bűntudim lesz tőled. Most azt az érzést akarod bennem kelteni, hogy érezzem rosszul magam, amiért se képet nem küldtem se rád nem gondoltam egy másodpercig se, se semmi nem volt. Jusztse érzem magam rosszul. Különben is már régóta érik bennem a kérdés, hogy miért is pont az én képemre vágysz? Máséra miért nem? Vagy ezt most így hogy?

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 13:29:59

@din viesel: ezek közül egyik sem megy most. kv-ról leszoktam, tea otthon maradt, sétához fázom, masszőr meg nincs... ez vhogy nem az én napom...

@Manyecska: én úgy tervezem, hogy előbb:)

din viesel (törölt) 2012.12.10. 13:31:19

@☺ágica: es nincs egy kollega,aki megmasszirozna???
:)
vagy ha nem,hat lemegy a boltba teaert???

helianthus 2012.12.10. 13:32:22

@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll: és aki énekel, az hányszor? Ha jót válaszolsz eléneklem neked legfrisebb szerzeményemet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 13:32:49

@helianthus: monndd azt, hogy kéccáz kiló vagy, féllábú és kopasz, minnyár nem akarnak semmilyen fotót :D

Atörökk 2012.12.10. 13:34:33

@helianthus:
Miért sajnos? Van neked fogalmad arról, milyen unalmas, ha mindig minden úgy történik, ahogy te akarod? ;-)

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 13:34:48

@din viesel: az itteniekre inkább nem bíznám a masszázst... evvan, így jártam:)

@helianthus: :DDD

Atörökk 2012.12.10. 13:37:10

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Nem hinném, hogy Bill Kapitány Helianthus néven kommentelne. :D

din viesel (törölt) 2012.12.10. 13:37:53

@☺ágica: hat,aki valogat...
:DDDD

feloff>t.bentlakok,ha volna esetleg egy butapesti vagy kornyeki rugalmas konyvelo a kozossegben az legyen kedves es ne kimeljen,vagjon mar hozzam egy e-mailt...
koszonom...

on>

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.10. 13:38:43

@atörökk: Ez még elég enyhe perverzió lenne.

helianthus 2012.12.10. 13:38:58

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nem lehet. Őszinte embi vagyok. Különben sem tehetek róla, hogy szép vagyok, szexis, okos és még a humorom is jó, én ezt kaptam, ezzel kell beérnem. :DD

@atörökk: SAJNOS nekem erről fogalmam sincs. öhöm-öhöm...de szívesen fogadom a bemutatókat ebben a témakörben.

Atörökk 2012.12.10. 13:41:59

@ColT:
Maji világban sose nem tudhassuk ugye...

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 13:43:08

@din viesel: hát, a felhozatalt látva te sem vállalnád be:)

Atörökk 2012.12.10. 13:46:31

@helianthus:
Az a baj, ehhez én nem értek. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 13:47:53

@helianthus: tudom, hogy őszinte embi vagy :)

@atörökk: sose lehet tudni. itt végülis pixelekkel beszélgetünk, nemigaz? némelyik pixel őszinte, némelyik kevésbé, ésatöbbi.

amúgy eccer hallottam, hogy a legtöbb hajókapitány tengeribeteg. az mekkora szívás :)

din viesel (törölt) 2012.12.10. 13:49:46

@☺ágica: lehet...
:)
kerunk tablot a munkatarsakrol...

Manyecska 2012.12.10. 13:50:50

@din viesel: rugalmas? könyvelőt keresel??

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 13:51:26

@din viesel: mazopista vagy? te tudod... majd meglátom mit tehetek ezügyben:)

din viesel (törölt) 2012.12.10. 13:54:33

@Manyecska: igen,olyas valakit,akivel lehet egyutt gondolkozni kicsit es kilat a szamologepe mogul...

@☺ágica: oh,koszonom...
sokminden vagyok,egyel tobb vagy kevesebb jelzo mar nem oszt,nem sz@roz...
:)))

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.10. 13:56:57

@helianthus: :) azt is kétszer! na kezdjed az éneklést, itt egy normál A hang: A

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.10. 13:58:05

@atörökk: Hálátod :D

@din viesel: Attól függ, miből a felhozatalt ;)

@cirróka: Hasonlít, csak ezek túl jámborak
Meg az Igi és a többi nőnemű rajta sincs :D

din viesel (törölt) 2012.12.10. 13:58:35

@cirróka: ez az ovodai csoportkepem,hol talaltad meg???
:D

Atörökk 2012.12.10. 14:01:17

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Jahh... Mint a tériszonyos kötéltáncos. Nem lennék a heJükbe. :)

Manyecska 2012.12.10. 14:01:39

@din viesel: ohhohóóó, te kozmetikust keresel:P na az nem én vagyok:D!!

Manyecska 2012.12.10. 14:03:56

@din viesel: ja:O..én most épp bérszámfejtek,.. jött a futár, meglökte az egeret és szerintem valakit GYES-re küldtünk de nem tudom:( :D:D dobj egy emilt ha kérdés van!!

din viesel (törölt) 2012.12.10. 14:05:51

@Manyecska: szolni kell a futarnak,hogy ne ugy lokdosse az egeret,hogy gyesre menjenek tole a kolleginak...
:D

Manyecska 2012.12.10. 14:12:41

@din viesel: najó én most felmegyek pár emelettel majd leszek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.10. 14:20:10

@helianthus: na jó, ez így gagyi.

5 db újposztot, szigorúan egymásra csúsztatva, kérnék szépen.

2012.12.10. 14:21:18

@Manyecska: jött a futár, meglökte az egeret és szerintem valakit GYES-re küldtünk de nem tudom:

Milyen cég az Swinger kft?

2012.12.10. 14:22:39

@Kellemes Zérókomponista: 5 db újposztot, szigorúan egymásra csúsztatva, kérnék szépen.

Amiből az utolsó szar! Ezt csinálják nem?
Csak tudnám, miért!

Manyecska 2012.12.10. 14:26:32

@cirróka: :)) még jó hogy csak az egeret nem?:P:D@din viesel: amúgy válaszoltam. Nem lebuktatni itt engem!!!:P:)

helianthus 2012.12.10. 14:36:07

@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll: kezdem. (torkotköszörül)
Egy holdvilágos éjszakán.
Miről álmodik a lány?
Hogy jön egy Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll tán,
hófehér paripán.
Ez az álom oly mesés, de aztán jön az ébredés,
mert a Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll oly kevés,
és hogy jön, az tévedés.

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 14:36:54

leléptem. legyetek rosszak!

csóközön

helianthus 2012.12.10. 14:38:31

@Manyecska: :D ezen sírtam kicsit!

@Kellemes Zérókomponista: TŐLEM kérsz új posztot? Ötöt? Már miért nem tizet akkor már, az olyan szép kerek szám. :O
De komolyan mondd el, miért az én képem kell. Ez az egy aggályom van már csak.
Ha meggyőző érveket sorolsz fel, példákkal alátámasztva, küldök egy képet.

Atörökk 2012.12.10. 14:53:07

Engem nem akar valaki garanciában elcserélni? Feltételeket megbeszéljük. :)

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2012.12.10. 14:54:29

@helianthus: nem találok szavakat! Gariban elcseréllek Gaál Noémira! Ha nem gond!

Szenthomárság 2012.12.10. 14:57:25

@atörökk: Valaki hoz nekem 10 liter guinnesst és vihet téged!
Gondold át ezt és szólj!

Atörökk 2012.12.10. 15:00:55

@Szenthomárság:
Attól tartok, a guiness nem fog beleegyezni.

Szenthomárság 2012.12.10. 15:03:50

@atörökk: akkor elcseréllek feketén! érted? ginisz feketén! :D

Rosszindulatú Vászka 2012.12.10. 15:12:36

Csókolom!

Ez már az újévi szerencseposzt?

helianthus 2012.12.10. 15:13:12

@atörökk: én igen, én igen! Akarok ilyet! De jó, játsszunk ilyet. Na akkor most eltöprengek kire is cseréljelek el.
 
 
Megvan!
Adok érted két Szenthomárt és egy Zérókompit fotó nélkül, kérek viszont pluszba egy Furaszemet és egy fél Odrit melléd.
Áll az alku?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.10. 15:14:17

@helianthus: Kettő ezekből nagyon gáz! Egy is sok...! :D

helianthus 2012.12.10. 15:14:38

@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll: hát neki biztos nem lenne gond, nekem van egy csepp fenntartásom az időjárás jelentéssel. Annyit értek hozzá, hogy esik vagy süt vagy fúj. Nem tudom, elég lesz-e ennyi hosszú évek alatt felhalmozott tudás ehhez, vagy képezzem tovább magam a témában?

helianthus 2012.12.10. 15:15:40

@ColT: na most kiből gáz a kettő? Csakhogy pontosan tudjam, kit sértettél éppen vérig? :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.10. 15:18:43

@helianthus: nem túl nehéz meteorológusnak lenni. Mielőtt megmondod,hogy milyen időjárás lesz, gyorsan elolvasod, hogy mit ír róla a net.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.10. 15:22:03

@helianthus: Itt bárkiből sok az egy is :D Meg kiből ajánlottál itt kettőt? :D (Ez is sértés, hogy kettő ér egyet...! )

@batgirl: 9 évre.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.10. 15:28:32

@ColT: azért a vég előtt kellene egy szuperposzt.

Atörökk 2012.12.10. 15:30:48

@Rosszindulatú Vászka:
Ez még a tavalyi világvége előtti.

@helianthus:
Csak ha fotót is adsz melléjük, akkor. ;-)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 15:43:20

@Rosszindulatú Vászka: szóval még élsz... már az űrgyíkokra gyanakodtam.

@atörökk: én meg munkaundoros voltam ma, csakúgy szimplán alapjáraton.... :)

Atörökk 2012.12.10. 15:47:06

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Vannak ilyen hétfők... 10-ből kb. 11. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 15:49:01

@atörökk: nemjó ez sehogyse, mert ha dolgozni kell járni, akkor otthon akarok lenni, ha otthon vagyok, akkor meg dolgozni akarok menni. hát noooormális???? :D

Atörökk 2012.12.10. 15:52:51

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Nehéz dolgok ezek. Nem is lehet hirtelen eldönteni, mi lenne a jó megoldás. Monnyuk lennének ötleteim :)

Atörökk 2012.12.10. 15:57:09

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
El se indulj. Vagy dolgozz otthon. Vagy meló után ne menj haza. Hirtelen ez a 4 lehetőség jutott a zeszembe :D

England win The Ashes! 2012.12.10. 15:59:32

(Nem olvastam vissza a kommentözönt, szóval ha volt, akkor bocs:)

www.origo.hu/techbazis/20121130-roka-uzent-az-elcsent-mobilrol.html

Cirróka is felült a divat hullámaira. :)

Manyecska 2012.12.10. 16:12:58

@Dr Jozef Vengloš: :D:D hááát..na..Szar ügy!!
:D

2012.12.10. 16:13:02

@Dr Jozef Vengloš: Olvastam. Aranyos. A srácok mondjuk elég pihentek voltak, rá is csesztek! :) Legközelebb gondolom medvével szórakoznak, végül is csak a málna hangját kell feltenni a telefonra. :))))

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.10. 16:16:01

@helianthus: mert te húzgálod itt a madzagot? De mán a sírás kerülget! Támaszt neked a f@szom. Nincs több strapa, nincs több ovis kikerülőszöveg. Mehetsz. Zéró kibasz a -15°C-ba. Most jó?

England win The Ashes! 2012.12.10. 16:19:07

@cirróka: Sőt, a medvének elég lesz kitenni egy szedret, izé, Blackberryt. :)

helianthus 2012.12.10. 16:25:09

@batgirl: de ez nem csalás így? :D

@ColT: én kizárólag szeretetből sértegettem. Az más. Tudod ez az úgy szeretlek, majd megeszlek kategória...

helianthus 2012.12.10. 16:28:28

@atörökk: no hát egyelőre csak Odriról van fotóm, de megszerzem a többit is, becsszó!

@Kellemes Zérókomponista: ne rijjál már! Küldök inkább fotót, majd. Most jó? :D

Atörökk 2012.12.10. 16:30:58

@helianthus:
Nem nekem kellenek az ő képeik. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.10. 16:35:21

@helianthus: ebben a becsületes világban??????????????? hova gondolsz?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.10. 16:44:20

@batgirl: te meg, tee, tegyél keresztbe, te lógó fülű kutya (denevér fejjel lefelé, azaz a fejjel lefelének a fordítottjának a látása és az egy kutya). Mily elátkozott nap; poszt sincs.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 16:46:25

mindenki dobjon egy fotót, kiposztolom mindet név nélkül egy szép hosszú posztba, aztán találgathattok ítéletnapig ki kicsoda. az már csak 10 nap, szal igyekezzetek!

Atörökk 2012.12.10. 16:51:06

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Én benne vagyok, de csak akkor ér kiposztolni, ha mindenki küldött. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.12.10. 16:54:23

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Engem a sok embifotó közül felismerni nem lenne nagy teljesítmény.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 16:54:57

@atörökk: épp ezt akartam írni én is, hogy csak minimum 10 versenyző esetén ér!:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 16:56:07

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: höhh. hát aszontad, embiburkod van! vagy ilyen terminátorosan nyomod a földi létet, kilóg a fém? :D

Anomalocaris (törölt) 2012.12.10. 17:02:42

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Azért valahogy mégis gyanúsan nézek ki. Állítólag.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 17:05:11

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: no, ha engem kérdezel, itt mindannyian gyanúsan nézünk ki. nekem például szőrös a fülem.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.10. 17:11:54

@batgirl: mert utánzod a többieket. Azok se szokták.
@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: mikor hánytál utoljára és mit?

2012.12.10. 17:13:43

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nekem például szőrös a fülem.

Tegyél fel akkor olyan képet amin profilból látszol és telefonálsz! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 17:16:00

@cirróka: esetleg csak fülfotókat dobunk fel, az elég rejtélyes volna. vagy csak kéz, láb, mittomén.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 17:31:14

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: azért mindenféle odabiggyesztett nyúlványokat nem, mert a blogom mégse goldengate. szolid végtagok jöhetnek, egyebekben cenzúrázok! :)

Anomalocaris (törölt) 2012.12.10. 17:37:27

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Az ujjakat satírozd ki! Az embiujjak rendkívül gusztustalanok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 17:55:50

@agresszív kismalac: hát mit monnyak, nincs aza nagy tolongás. itt sírnak-rínak 24/7-be a fotókért, aztán mikor felcsillan a sohavisszanemtérő alkalom némi móka-kacagásra, akkor meg lapítás van. komolytalan társaság :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 17:58:47

@☺ágica: az jó, csak szerezz támogatókat, mert minnyár csúfos kudarcba fúlnak itt erőfeszítéseim! :D

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 18:02:36

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: mér én? :) de a szemekben még benne is lennék, persze csak akkor, ha más is:)

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 18:27:29

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ja, én aszittem azért, mer asziszed rám hallgatnának:) mer azt erősen kétlem:))))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 18:38:01

@☺ágica: szabad homárnép ez itten, nem engedik magukat befolyásolni, nagyon helyesen teszik egyébiránt :D

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 18:40:44

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ezért is nem lesz ebből semmi:) de azért győzködd őket, hátha:) én meg elvonulok most egy kicsit...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 18:43:46

@☺ágica: isten őrizz, a labda fel van dobva, szabad a vásár :) nem vagyok győzködős típus... :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.10. 18:45:51

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ez jó ötlet, szemfotó:) Sokat megmutat, de ahhoz keveset, hoyg valakit fellehessen ismerni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 18:48:31

@batgirl: a képzett tréfahuszárok majd jönnek a tyúkszemeikkel, már előre félek :D:D úgy látom, mindenki elhúzott fotóckodni :P

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.10. 18:52:24

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: akkor ez a terv annyi:)
megyek híreket nézni, hátha valami történik. remélem. Hajrá fiatalok!!

Manyecska 2012.12.10. 18:53:34

Van még itt rajtam kívül valakinek három szeme??

2012.12.10. 18:59:16

@batgirl: ez jó ötlet, szemfotó:) Sokat megmutat, de ahhoz keveset, hoyg valakit fellehessen ismerni.humor.zug.hu/galeria/pinaszem_1177.php

Manyecska 2012.12.10. 19:24:09

@cirróka: oder wász?
Ez én vagyok. Jól mutat. :P

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 19:27:38

@Manyecska: most épp mi vagy? csak mert nem látom rendesen...

Manyecska 2012.12.10. 19:30:26

@☺ágica: semmi:D egy ember, sapkában:)

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 19:31:32

@Manyecska: tényleg... azt hiszem, nem ártana szemészhez menni

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.10. 19:34:24

@batgirl: :D

@helianthus: Ménetudnám

@cirróka: John Watersnek tetszene! :)

@☺ágica: Öööööö :D

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Nem iszol rendesen, az a baj.

Manyecska 2012.12.10. 19:42:17

@☺ágica: ez most készült amikor hegyet másztunk. Az utolsó napos hétvégén:(

Manyecska 2012.12.10. 19:47:22

Nálunk mindenki sapkát hord..:D:D:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.10. 19:49:22

@☺ágica: Hát, lehet nem ártana :D Vagy kicsi a kijelző :D

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 19:51:18

@Manyecska: biztos lesz még olyan

@ColT: az a ficc, hogy pár hete volt, azt mondták tökéletes...

2012.12.10. 20:02:08

@Manyecska:Nálunk mindenki sapkát hord.

Ne már! Nem bírom a hébereket! :)))))

Manyecska 2012.12.10. 20:03:17

Na, hogy álltok a szemeitekkel, készülnek a fotók?? :D

2012.12.10. 20:03:32

A rénszarvas mászik fel a szilvafára. Látja ezt a medve és megkérdezi:
- Te rénszarvas, minek mész oda?
- Almát enni.
- De hiszen ez szilvafa.
- Nem baj, hoztam magammal.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.10. 20:03:37

@cirróka: lehet, hogy katonák, vagy csak félnek, hogy felpofozza őket a róka.

Manyecska 2012.12.10. 20:04:20

@cirróka: nem is láttad a képem, mit izélsz! :D:D /nem mintha héber lennék/

Manyecska 2012.12.10. 20:05:50

@Rosszindulatú Vászka: igen, van képem katonai sapkában is.. /:P/

☺ágica (törölt) 2012.12.10. 20:11:27

nekem építkezéses sárga bilis képem van...

Rosszindulatú Vászka 2012.12.10. 20:13:13

@Manyecska: צְבָא הַהֲגָנָה לְיִשְׂרָאֵל?

Manyecska 2012.12.10. 20:14:52

Mondjuk a betűk is..:D:D

2012.12.10. 20:56:24

@Rosszindulatú Vászka: Ja! Nem vésővel írnak, hanem Uzival.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.10. 21:07:58

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Fényképet küldeni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki beleegyezik én nem ellenzem.

2012.12.10. 21:11:07

@Manyecska: Vénszivar kinyír! :)))))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 21:13:14

@agresszív kismalac: asszem megtaláltuk azt az egyetlen lehetséges esetet, amikor féli szívesen kirakná a vesszőket :D

Manyecska 2012.12.10. 21:13:42

@cirróka: hátha megbocsát ha meglátja a sapkám:D:D

Rosszindulatú Vászka 2012.12.10. 21:17:27

@cirróka: azzal nem írnak, hanem nyírnak, haló.

2012.12.10. 21:22:14

@agresszív kismalac: "Ceterum censeo agresszív kismalac delendam esse"

Ne tegyél fel idézeteket! :)

Manyecska 2012.12.10. 21:24:02

Sza három szemmel ér benevezni?

2012.12.10. 21:25:47

@Rosszindulatú Vászka: Na az pont egy túlmisztifikált szar, ami mindenre jó, meg semmire.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 21:30:28

@Manyecska: ér, háppersze! tyúkszemek, láncszemek, vószemek kizárva, a többi gyühet!

Rosszindulatú Vászka 2012.12.10. 21:33:21

@cirróka: megsorozni a kocsmát elég jó. Ha éppen működik.

Atörökk 2012.12.10. 21:37:00

Na minnyár küldöm.

2012.12.10. 22:00:02

@Rosszindulatú Vászka: megsorozni a kocsmát elég jó. Ha éppen működik.

Maradj már! A korcsmában a bugylibicska, meg a szőlőkaró az autentikus! Haggyad már, hogy Uzival nyomják!

Atörökk 2012.12.10. 22:02:02

@cirróka:
Cigánykés? Hordódonga? :D

Rosszindulatú Vászka 2012.12.10. 22:04:20

@cirróka: csak, ha nem akarod, hogy hamar igazad legyen. Meg ugye kocsmája válogatja.

2012.12.10. 22:13:10

@Rosszindulatú Vászka: Amelyik kocsmába járok, (néha) ott fosnak tőlem! Ahol nem ismernek, oda nem megyek be, mert nem tudják, hogy milyen erős és menő csóka vagy és még megvernek! :))))

2012.12.10. 22:14:28

@Rosszindulatú Vászka: Amelyik kocsmába járok, (néha) ott fosnak tőlem! Ahol nem ismernek, oda nem megyek be, mert nem tudják, hogy milyen erős és menő csóka vagyok és még megvernek! :))))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 22:43:58

felehomárjaim az úrban, várom a további füleket, szemeket, nagylábbujjakat és könyökhajlatokat, eddig három versenyzőnk áll bevetésre készen. a világvége közeleg, jáccatok és mulassatok! :D

Rosszindulatú Vászka 2012.12.10. 22:49:45

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: én próbáltam magam lerémképezni, de akkroa arcom van, hogy nem fértem bele. Ez van.

Atörökk 2012.12.10. 22:52:37

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Múlassunk. Pezsegőt is bontok :)

@Rosszindulatú Vászka:
Hubble? Szójjál, hogy állíccsák rád.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 22:52:45

@Rosszindulatú Vászka: maga csak ne húzza ki magát a jáccásbul mer megharaxok minnyár!
:D segítsek? mármint a lefaragásban. van fotóbótom es! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 23:06:03

@atörökk: akkor mostmár hívlatlak pezsegő pista bácsinak. :)

Rosszindulatú Vászka 2012.12.10. 23:11:22

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nem jáccok, én komoj ember vagyok kéremszépen.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.10. 23:12:18

Traktoráruslány ma be sem nézett. Pedig biztos szép, szőrmés-kapucnis kabátban árulya a trakorot.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 23:18:31

@Rosszindulatú Vászka: na, akkor neked a komolyságodra való különös tekintettel leírom másképp es: acta est fabula. !

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.10. 23:20:51

@Kellemes Zérókomponista: pedig igi az igazán méretes adományokkal gazdagíthatná a világvégi játékunkat :)

din viesel (törölt) 2012.12.11. 05:13:50

joreggelt...

nem latta valaki a kvm???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.11. 06:29:01

@☺ágica: Akkor a dokinak se ártana egy :D

@Rosszindulatú Vászka: Igen, és? Szerintem is.

@din viesel: De, most fogom meginni :P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.11. 06:50:20

@☺ágica: Most már tudnék, csak négykor felébredtem, és azóta semmi. .s

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 06:52:49

@ColT: én meg lenyomtam a telót és csak nemrég keltem fel:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.11. 07:01:51

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: az csak PR. Azt hiszi, a nagyok nélkül nem is szeretnénk - jól!:D

Tik munkamániások vagytok? Hogy mán itt?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.11. 07:16:32

jóreggelt
tudtam volna még aludni

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.11. 07:27:34

@Kellemes Zérókomponista: Még el se indultam melóba :D

@batgirl: Én nem, csak jó lett volna :S

helianthus 2012.12.11. 07:35:02

@batgirl: ja, hogy ez egy becsületes világ? Bocs, nem vettem észre.

@Kellemes Zérókomponista: szeretnéd, mi? :}

helianthus 2012.12.11. 07:37:51

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: a szempillám tényleg túl hosszú. de ez csak akkor zavaró, ha kispirálozom és érzem a végeit az arcomon, ahogy hozzáérnek. :D

helianthus 2012.12.11. 07:40:10

@☺ágica: ez tetszik nekem is, mármint az ötlet. Szemeket akarok látni. De csak és kizárólag akkor, ha előbb utóbb kiderül, melyik kié. Ha jól sejtem, Aptinak meleg barna szemei vannak, mert mintha valaki említett volna már ilyet. Azt külön imádom, mármint Aptit, vagyis a szemét vagy valami ilyesmi. :)

helianthus 2012.12.11. 07:46:36

Most küldjem a szememet vagy ne küldjem?
Halló!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 07:46:46

@helianthus: akkor hajrá! a játék csak elegendő számú versenyzővel indulhat. :)

helianthus 2012.12.11. 07:49:13

Na ha ilyet játszotok, akkor én is.
Most értekezni fogok a domolykó halászat hatása a világvégére témakörben.
(torkotköszörül)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.11. 07:56:15

Bömböljünk, mint a kagylók a Spongyabobba'.

helianthus 2012.12.11. 07:58:10

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: na jó hát persze, már kezdődik. Tisztázzuk. Van kb 10 képem magamról a gépen. Kikeresem azt, amin a legjobban látszik a szemem, kivágom és elküldöm. Művészi nem lesz, de legalább őszinte. :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.11. 07:59:27

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: te, ez a @heli jó arc? Mert én már nem tudom eldönteni.

Manyecska 2012.12.11. 08:01:20

@helianthus: :D

"A te két szemed,
Az lett a vesztem,
...Ezért most őket
Üvegpohárba tettem.."

helianthus 2012.12.11. 08:06:24

@Kellemes Zérókomponista: ne provokálj! Attól nem lesz hamarabb képed. Pedig már pont eldöntöttem, hogy karira megkapod ajándékba. :) De most meggondoltam magam. :( )

helianthus 2012.12.11. 08:07:58

@Manyecska: ezdeszép! Szerintem FURASZEM fogja igazán értékelni a mondanivalóját, azaz tuti, hogy lájkolni fogja.
Én meg azt mondom, hogy

Ha nem szeretsz, hát én szeretlek, de ha én szeretlek, jóóól vigyáááázzz!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 08:10:49

@helianthus: helyes, helyes :)

@Kellemes Zérókomponista: ha beszállsz te is, akkor eldöntheted, csaxólok :D

helianthus 2012.12.11. 08:11:44

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: kész van. höhöhö!
neked küldjem?
és hányan vagyunk már?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.11. 08:16:35

@helianthus: már ez veszett projekt nyele.
Remélem ma se lesz úly poszt! Jackyll simán megérett a leváltásra. Régóta nyomorgunk, emeljük hát fel karaktereink! A rendszertelen, s beleszarós rezsim. Ellen.
Zacskóstejet láttam, Manyecskát vártam
Nem vóót vele, jólkifolyt a bele
.

helianthus 2012.12.11. 08:24:56

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: az jó. Perpill nem tudom megnyitni a levelezőmet. Napoljuk kicsit a dolgot, később megpróbálom megint. :D

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 08:28:16

@helianthus: erre én is kíváncsi lennék:)))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 08:37:51

@helianthus: no problemo, huszadikáig ráérünk :)

@ColT:

ilyennel jáccottunk tegnap a kutyával, aki most éppen kakadunak néz ki a legutóbbi fodrászkodás óta :)

2012.12.11. 08:52:31

@Manyecska:
"A te két szemed,
Az lett a vesztem,
...Ezért most őket
Üvegpohárba tettem.."
Fogsorom mellett
fog az majd ázni,
csókolj meg babám,
nem kell pofázni! :)

Reszkető kezemmel
markolom seggedet.
Fogatlan számmal
rágcsálom melledet.
Lankadó répámmal
böködöm p.nádat,
lennék csak fiatal,
halálra dugnálak! :))))

Manyecska 2012.12.11. 08:55:33

Apti ne hülyéskedj már..

Manyecska 2012.12.11. 09:02:30

@ColT: itt is tele van, ilyen izékkel, nálunk!:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.11. 09:26:52

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Varjúval? :D Hogy fogtad?

@Manyecska: Itt ritkább. Amikor van, akkor meg nincs nálam gép :S

Manyecska 2012.12.11. 09:29:20

@ColT: mi külváros vagyunk. Vagy mi. Rengeteg van, még koldulni is odajönnek:) Hogy sikerült megnyírni a fényképezkedéshez??:P marha jó a sérója!!

helianthus 2012.12.11. 09:32:47

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: küldtem! Csekkold le plíz jó-e, mert ha nem vacakolok vele még most. Aztán már nem fogok ráérni, mindjárt filágfége, csomó dolgom van még, tiszta bugyit is kerítenem kell, mert nem mosunk bugyit, hogy tiszta, legyél az apokalipszisre! lálllállááá....

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 09:33:38

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: csak neked, csak ma, hogy ne mondhassad, hogy nem jáccódok veled.

helianthus 2012.12.11. 09:35:56

@ColT: egyszer Pápán sétáltunk egy parkszerű helyen, ahol a fák tömve voltak varjúval, a járda és a föld mindenhol hófehér volt a kaksitól, és folyamatosan "beszélgettek" egymással, mocorogtak, ha meg megijedtek, felhőként szálltak fel. Mivel kutya is volt velünk, garantált volt a megijedésük. Tiszta horror volt, nagyon élveztem. :D

Manyecska 2012.12.11. 09:47:17

@helianthus: itt a bokrokon és a földön is rengeteg volt amikor megjött a kb 100 fős banda északról..:) leültünk közéjük, nem szóltak semmit, sunnyogtak mögöttünk:D mondjuk amelyik a fejem felett húzott el tíz centivel tényleg horror volt!:O kutya fejére is rá akart az egyik koppintani amikor túl közel ment /egy padról/:D! :)

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 09:52:29

@helianthus: @Manyecska: sztem is eléggé fles, hogy megváéltozott a városok ökoszisztémája és menyni rengeteg sok kifejezetten urbánus madár lett. Meg kicsit félelmetes is.

Ez nagyrészt a szerbiai lődözéseknek, meg a többi hirignek köszönhető, például minkfelénk a bombázások idejébe rengetegsok kolibri költözött be, őrjöng az összes haltenyésztő, mer lerabolják a tavakat.

din viesel (törölt) 2012.12.11. 09:57:38

@lazarjozsef75: grazie mille...
:)))

@ColT: no,ez nem volt szep...
bosszubol nem kapsz abbol,amit most foztem...
:D

@☺ágica: tudnek,ha hagynanak...
reggel nyocra sopronyba kellett ernem...
ez egy ilyen elet,ugye...

2012.12.11. 09:57:59

@Rosszindulatú Vászka: a bombázások idejébe rengetegsok kolibri költözött be, őrjöng az összes haltenyésztő, mer lerabolják a tavakat.

Nem kolibri lesz az!

din viesel (törölt) 2012.12.11. 10:00:06

@Kellemes Zérókomponista: ez de meg milyen szep egy koltemeny...
:)))
van benne valami hatarozottan utalo a vogon kolteszet fenykorara...
kalaplengetesem...

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 10:00:15

@din viesel: nekem nincs ilyen problémám. konstansan 5-kor kelek, kivéve amikor nincs kedvem, mint pl ma:)

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 10:00:41

@vénkannibál: basszameg, kormorán, ja. MAdárlexiás vagyok. Monnyakjle.

Manyecska 2012.12.11. 10:03:39

@Rosszindulatú Vászka: pedig a varnyak mifelől jönnek, Szibériábúl, Lengyelországból, tudomisén. Asszem! Ott ilyenkor befagyna a seggük..

din viesel (törölt) 2012.12.11. 10:05:09

@☺ágica: sajna nem mindig kedv kerdese...
ez olyan,mint a hasmenes,ha menni kell hat menni kell...
:)
raadasul most meg varat az ugyfel...
tok heppi van...
:C

Manyecska 2012.12.11. 10:05:45

A kormoránt onnan ismerjük meg hogy szétfossa a stégeket:P Nálunk is van egy házaspár /vagy melegek.../ folyton a víz alá rohangálnak, fel-le, fel-le, marha idegesítő!:)

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 10:05:46

@Rosszindulatú Vászka: na igen, akartam is kérdezni, hogy jön a kolibri a halhoz, de gondoltam biztos így van:)

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 10:06:49

@din viesel: :( de addig legalább homározhacc:)

din viesel (törölt) 2012.12.11. 10:07:33

@☺ágica: no jah,wifi meg egyeb nyalanksagok...
:)

2012.12.11. 10:08:10

@☺ágica: konstansan 5-kor kelek,

Egy vicc.
-Doktor úr! Az a problémám, hogy minden reggel 7,45-kor nagyvécézek!
-De hiszen ez remek! A rendszeresség egészséges!
-Igen, de csak 8-kor ébredek!

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 10:08:57

@☺ágica: jaja, ha elég határozottan állítom a hüjeséget, akkor a legtöbben elhiszik. Politikusnak kellett volna mennem. Vagy hittérítőnek.

2012.12.11. 10:09:36

@☺ágica: hogy jön a kolibri a halhoz,

Ahogy az almás fornettihez. Nyomokban halat és kolibrit tartalmazhat!

Egyéves Önkéntes 2012.12.11. 10:10:41

@☺ágica: morgen!

Ha te mondjuk te biológiával foglalkoznál, akkor mivel rajzolnál klorofillt?

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 10:12:15

@din viesel: látod-látod, van pozitív oldala is a várakoztatásnak:)

@Rosszindulatú Vászka: még nem késő váltani:)

@vénkannibál: igaz...

helianthus 2012.12.11. 10:12:25

@Rosszindulatú Vászka: no éppen utánagugliztam volna, hogy kerül már ide a kolibri (mer bioszból ötös voltam, de ezt kizártam), erre megoldódott a probléma. :D

2012.12.11. 10:14:19

@Manyecska: A kormoránt onnan ismerjük meg hogy szétfossa a stégeket:

Huhhh! Írhatsz egy madárhatározót!
A bagoly éjszakai madár, onnan ismerjük meg, hogy nem látszik,mert sötét van!

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 10:17:15

@☺ágica: az a baj, hogy én nem ojan rikoltóveréb akarnák lenni, hanem inkább ojan korrupt, tilosba parkoló mutyimilliárdos, az meg nehéz szakma.

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 10:17:18

@Egyéves Önkéntes: ha mondjuk azzal foglalkoznék... mi kell? a képlete? vagy mi? amúgy szerintem gugli, úgy egyszerűbb:)

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 10:18:31

@Rosszindulatú Vászka: el kell kezdeni vhol, aztán majd szépen haladhatsz felfelé a ranglétrán:)

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 10:19:44

@☺ágica: hát végülis a rosszindulat meg a prosztóság már megvan, miért is ne?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.11. 10:19:57

ma nagyon haragszom a főnökömre. Ha esetleg itt lébecolna a homáron, akkor dupla szarossünt nekije!

2012.12.11. 10:23:23

@batgirl: ma nagyon haragszom a főnökömre.

Csak meg ne tudja! :)

Manyecska 2012.12.11. 10:31:59

@drTompa: na jóval kezdesz, sulis koromban madárszakos voltam az állatkerti szakkörben..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.11. 10:34:44

@☺ágica: sziámi ikreset:)
@drTompa: szerintem látja rajtam

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.11. 10:41:24

@Manyecska: Sztem csak megfésülködött :) Az utca másik oldalán ült a fán, azért ilyen rossz a kép.

Ma reggel meg ott ült tőlem 2m-re a barátcinege, mikor jöttem melóba, csak annyira tele voltak a kezeim mindenfélével, hogy nem tudtam elővakarni a gépet :D

@helianthus: Én is láttam már ilyen varjú bulit, hogy fekete volt tőlük az ég... csak akkor még 2mp-s kis szappantartóm volt, azzal esélytelen ezt lefotózni.

@din viesel: Mit főztél? :D Edd meg, amit főztél!!! :D

Manyecska 2012.12.11. 10:41:40

A kormorán a görényfélék osztályába tartozik.
Vagy gödényfélék, na...

Egyéves Önkéntes 2012.12.11. 10:41:43

@☺ágica: hát ezt a guglit már régóta szeretném kipróbálni, de nem tudok rákeresni, mivel nem ismerem a guglit.
Ha ismerném a guglit hogy rá tudjak keresni a guglira, akkor viszont már nem kellene rákeresnem, mert hiszen ismerném. :)

Én magam szeretnék rajzolni egy klorofill molekulát illetve még mást is, de a word egyenletszerkesztője ilyet már nem tud. Egyszerű reakciókat még megírok benne, de térbeli szerkezetet mivel, hogy?

2012.12.11. 10:42:40

@Manyecska: Mit utál a dögkeselyű?----
-
-
-.

Az üvegszemet!

Manyecska 2012.12.11. 10:43:56

@drTompa: látom, a "vénkannibál" nikkedet leváltottad..pedig yó volt!

2012.12.11. 10:46:51

Egy családi vitatkozás veszekedésbe, verekedésbe torkollik. Az asszony levágja a férj péniszet és kidobja a negyedikről. Épp ráesik egy arra járó autó szélvédőjére, aztán onnan az útpadkára. A kocsiban egy apa és kislánya ül. Erre a kislány megkérdezi az apját:
-Apa az mi volt?
-Izé ahhhm egy veréb kislányom!
Erre a kislány:
-AZTA LÁTTAD MEKKORA FASZA VAN????

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 10:51:02

@Egyéves Önkéntes: egyenletszerkesztő??? húha! ha mindenáron te magad akarsz vele szívózni, szerintem corellel csináld, azzal viszonylag könnyű rajzolni. bár ha térbelit akarsz, akkor nem tudom, mert nem jut eszembe. pedig volt egy progim a régi gépemen... fiszont ha ismernéd a guglit, amit ugye sajnos nem, akkor beírhatnád azt is, hogy hogy a bánatba kell ilyet csinálni. de ez ugyebár kilőve... esetleg kérdezd Coltot:)

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 10:58:47

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nemnemsoha! Én nem vagyok ojan. Nem-e lehetne-e inkább lyányrontó?

copyRight 2012.12.11. 10:59:39

@din viesel: volt rajta kék matrica? :D

Egyéves Önkéntes 2012.12.11. 11:00:45

@☺ágica: nem úgy térbeli, hogy térbeli, hanem úgy térbeli, hogy a molekula* az, de én síkban rajzolom le, vágod? :)
Volt nekem egy chemistry add-on a wordhoz, az tudott mindenféles szerves szirszart, de attól meg lefagyott a word.
egyébként is ha mindent megguglizok, akkor nem tudok veled társalogni! :)

*egyébként is minden molekula térbeli, de ez már messzire vezet! :-)

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 11:04:05

@Egyéves Önkéntes: velem óhajtasz társalogni? oh... de akkor hogy lesz kész a klorofillod? amúgy nekem a térbeli az úgy térbeli. de akkor meg corel, oszt jónapot. az egy jó kis progi:)

helianthus 2012.12.11. 11:07:37

@Egyéves Önkéntes: megcsináltam* neked, tessék!
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/92/Chlorophyll-a-3D-vdW.png/350px-Chlorophyll-a-3D-vdW.png

*pedig nem is értek ám hozzá, mert én büfé és erőszakon végeztem...

2012.12.11. 11:11:11

Két óvodás beszélget.
-Hát te mit eszel?
-Pillanatragasztót!
-Mííít?
-.........

Egyéves Önkéntes 2012.12.11. 11:12:29

@helianthus: óh köszi, régen láttam ilyen szép láncfűrészt. :)

Találok a neten mindenfélét, de több molekula kellene és szeretném azonos stílusban meghegeszteni, hogy mutatós és teccetős legyen a mű!

@☺ágica: dehát kész van, heli megcsinálta! :)

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 11:14:53

@Egyéves Önkéntes: mert ismeri a guglit:) de a lényeg, hogy problem solved:) amúgy mihez kell?

2012.12.11. 11:15:15

@☺ágica: egyenletszerkesztő???

Milyen zenét hallgat a matektanár?
Reciprokot!

Egyéves Önkéntes 2012.12.11. 11:18:22

@☺ágica: most olvastam valahol, hogy klorofillért már 9 Nobel-díjat adtak. Én is rajzolok nekik egyet, mert a Nobel-díjjal lóvé is jár és azt pedig szívesen elinnám!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 11:21:36

@Egyéves Önkéntes: es a kollektiv nobel-dijunkert nem jar dijazas? perkopp egy cent, vagy valami legalabb?

Szenthomárság 2012.12.11. 11:22:01

@helianthus: nagyon ügyi embi vagy!
most küldj egy olyat, amin bikiniben fogsz egy klorofillt
de ne a klorofill legyen bikiniben!

Egyéves Önkéntes 2012.12.11. 11:23:59

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: miért, van olyanunk?
mert akkor már írom is be a rezümémbe!

@helianthus: milyen szemet kell küldeni?
fület már küldtem neki, de nem fizetett!

helianthus 2012.12.11. 11:24:06

@Szenthomárság: hagyjál már, mert a végén esküszöm küldök bikinis képet, aztán járhatsz a terapeupatádhoz évekig! Én szóltam!
Figyu már amúgy, küldjél szemet Zsiráfnak, van ez a játék, de nem ér Egri János szemét küldeni!

Atörökk 2012.12.11. 11:25:19

Most akkor lesz akcijó világapokalipszisos poszt?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 11:25:28

@Egyéves Önkéntes: persze. az egesz eu nobel dijat kapott kollektive. jol fog mutatni az allaskereso oneletrajzokban :)

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 11:25:34

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: dehogyis. A fijúk a rosszlányokat szeretik, hát nem tuttad?

Szenthomárság 2012.12.11. 11:26:21

@helianthus: ezt hagyma el fogja baszni, mert olyan képet küld, amin Sam lesz rajta!

Amúgy én már küldtem két szemet @Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: -nak, tiszta vér lett a boríték, mikorra sikerült beletenni.

helianthus 2012.12.11. 11:27:31

@Kellemes Zérókomponista: figyelj kedves, kérdeznék valamit. Küldtél már szemet Zsiráfnak? Mert küldhetnél, ha még nem. Ezt tekitsd egy lépésnek afelé, hogy legyen képed rólam. :D

Egyéves Önkéntes 2012.12.11. 11:28:01

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ja, nekem olyan nem kell, ami mindenkinek van.
Én sajátot szeretnék, mint Gorcsev Iván a becsületrendből. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 11:28:19

@Rosszindulatú Vászka: lassan kezdem erteni :)

@Szenthomárság: kuldd el ujra, mert a kutya megette az egeszet egyenest a postaladabol.... khrrrr.

helianthus 2012.12.11. 11:29:16

@atörökk: te küldtél már szemet Zsiráfnak? Hajrá!

@Szenthomárság: kiköptem az ebédem miattad. Ettől vérszemet kaptam. Gyere akkor játsszuk le!

HÁDZSIME!!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 11:30:43

@Egyéves Önkéntes: ha 15-ig nem kapnal, akkor szolj, majd itt megszavazzuk neked :)

Szenthomárság 2012.12.11. 11:32:00

@atörökk: ne szemtelenkedj! :)

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: jó, előbb felkapcsolom a lámpát, mert nem látok semmit.

@helianthus: Hová kell menni? nyamm! :D

Atörökk 2012.12.11. 11:33:16

@helianthus:
3d-s, egész alakos képet küldtem.

@Szenthomárság:
Miért ne?

Egyéves Önkéntes 2012.12.11. 11:33:21

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: jó, addig már csak három és fél óra van. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.11. 11:36:17

@Egyéves Önkéntes: A wödörnek ehhez nem kell kémiai add-on.

Mondjuk láttam már kifejezetten molekulamodellezésre készült jó drága progit is... Chemoffice talán?

@helianthus: Mondjuk küld egy preparált szemet, spirituszban

helianthus 2012.12.11. 11:38:11

@ColT: összekevered Zérókompit Furával! Zérókompi úriember, nem preparál szemeket. Azt Fura csinálja.

Atörökk 2012.12.11. 11:38:28

@helianthus:
Ób+.... összecseréltem, azt a Freddie Mercury hasonmás-versenyre akartam.

helianthus 2012.12.11. 11:40:55

@atörökk: ÁHHHH! én nem mellesleg kedveltem Freddiet úgy, ahogy volt. És szerintem jól állt neki a női ruha és a bajusz együtt. Neked van bajuszod igaziból, vagy csak a képen?

Hol vannak a lányok, asszonyok!
Direkt bújkálnak, hogy ne zaklassam őket a képükért????

Atörökk 2012.12.11. 11:43:02

@helianthus:
Nem, nincs.
Egyébként én is nagyon bírtam, mai napig nem vagyon a hangjának párja, nem is lesz.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 11:43:24

Szemesnek áll a Világ.

Álltólag.

Manyecska 2012.12.11. 11:46:27

@helianthus: izé..asszony!..:P immár időszerű...majd küldök szemet.. :D:D

helianthus 2012.12.11. 11:46:55

@atörökk: ok, ezt megbeszéltük.
Who wants to live forever?
:D
Azt fiszont még mindig nem tudom, hogy küldtél-e képet? Kapsz két mandulát, ha küldesz! Na, áll az alku?

Atörökk 2012.12.11. 11:48:00

@helianthus:
Az előbb írtam, hogy küldtem.

helianthus 2012.12.11. 11:49:21

@Manyecska: na jól van akkor, ne kelljen már könyörögni még neked is könyörögni! ;)

helianthus 2012.12.11. 11:50:25

@atörökk: nem voltál meggyőző. Kéred a mandulákat? Elküldöm!

@helianthus: könyörögni volt már?

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 11:51:34

@helianthus: az nem jó biznic, mandulát lehet lelni a szemétbe a kórházba, meg annélkül elég jól el lehet élni, bezzeg szemet sokkal körülményesebb happolni. Csaxólok. Állítólag a kék sokkal drágább.

Atörökk 2012.12.11. 11:52:04

@helianthus:
IGEN B+, KÜLDTEM!!!!!
Így meggyőző? :D

Manyecska 2012.12.11. 11:53:21

Igen. Megérett már az emberiség a pusztulásra. :P

Manyecska 2012.12.11. 11:56:20

@helianthus: nekem általában nem kell sokat könyörögni!!!:P:P :D

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 12:01:02

@Manyecska: badarság, nem az egész. Azér van egy listám....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 12:03:18

@atörökk: @helianthus: tanúsíthatom, hogy naggggyon meggyőző volt a kolléga! :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.11. 12:13:11

azért valamit elárul rólam, hogy zsiráf a fülemről, esetleg a könyökömről kért képet..

helianthus 2012.12.11. 12:13:13

@atörökk: Nem! Nem. Győzködj még kicsit, léci, léci, léci!!!! :P

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: igen? Most annyira kérdeznék valamit, de félek, hogy az nagyon messzire vezetne. :D

Atörökk 2012.12.11. 12:16:03

@helianthus:
Akit ennyi nem győz meg, azt semmi. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 12:18:30

@helianthus: az adatok titkosak és szigorúan bizalmasak. javaslom a direktmarketing ráhatáschmechanizmusch alkalmazását az mekkfelelő személynél :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 12:20:04

@batgirl: pontosítok: tetszőleges testrészedről volt szó, de a könyököd például nagyon cuki, azért hoztam példának!! :D

Atörökk 2012.12.11. 12:21:40

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Az a baj, a hatásmehanizmus a csetelésetek mijatt nem tud kitejjesedni.

helianthus 2012.12.11. 12:21:54

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nem erre gondoltam, de jobb is így. Szóval én hatásmechanizmusozmék, csak nem tudom, kinél van még erre szükség. Mivel ez titkos és nem elárulható tény. szóval részemről végeztem, megpihenek, letörlöm a homlokomról a verítéket és hátradőlök boldogan azzal a tudattal, hogy nem rajtam múlt. ?)

Manyecska 2012.12.11. 12:22:04

@Rosszindulatú Vászka: már úgy értem a célegyenesben!:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 12:27:48

@atörökk: akkor csendben leszek, ígérem :)

@helianthus: nem rajtad múlik, ne aggódj. szabad homárok laknak itt :)

Atörökk 2012.12.11. 12:31:29

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Most már mindegy, oda van a mehanizmus. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 12:39:31

@batgirl: naonjó, de mostmár kűggyél mást is, mert ha ide beírod, hogy mit kűttél, akkor nem lesz nehéz kitalálni, ki volt az! :D

vénszivar 2012.12.11. 12:55:47

@Dooka88: Ma születtél ?! visz lát

helianthus 2012.12.11. 12:57:46

@batgirl: már mindegy. mostmár tudjuk, hogy a sapkás könyök a tiéd. Ennyi. :)

helianthus 2012.12.11. 12:58:53

@vénszivar: szia Szivar! Küdjél szemet Zsiráfnak! Hogy tudjunk szemezni veled. ;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 13:05:11

@Dooka88: szevasz! te vagy a mai első szűznickes hozzászóló!

vénszivar 2012.12.11. 13:08:28

@helianthus: Éppen forró bablevest falok. Oltárian finom !
BAB szem jó lesz ?! No abból aztán van szín kavalkád ! :)

vénszivar 2012.12.11. 13:15:14

@Manyecska: Nekem nem tetszhet ! hiszen nem is indul el......

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 13:19:01

@vénszivar: babszem nem jó, tehénszem sem jó, kecskeszem sem! :)

@☺ágica: magácskának hun a szeme?

helianthus 2012.12.11. 13:22:01

@vénszivar: én meg sóletet ettem. :) BAB szem nem lesz jó. ne izélj már!!!

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 13:35:45

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: csücsül a kis gödrében. az enyém is kell? csak enyhén effektes van, merthogy rühellem ha fotóznak:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 13:38:20

@batgirl: na, egészen elérzékenyültem. szerintem szervezzünk nekik gyűjtést. felajánlok egy törött légycsapót, két műanyag cérnagurigát valamint egy alig használt bikinifelsőt, fekete alapon rózsaszín pöttyös.

Egyéves Önkéntes 2012.12.11. 13:38:32

@helianthus: @☺ágica: glicerin is kéne!
bocs, hogy csak most szólok!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 13:40:20

@☺ágica: a fotós, aki utálja ha fotózzák :) effektes is jó, meg effektíve effektmentes is, szabadon csaponghatik az alkötői szabadság :)

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 13:40:32

@Egyéves Önkéntes: Heli a profi:) tőle kérd:) nekem különben is meg kellene már írnom az előadásomat:S

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.11. 13:44:34

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: én felajánlok egy félig szétrágott műanyag röfögős disznót, és egy széttört wc ülőkét. Na jó, ne legyek ilyen komisz, kapnak tőlem félkiló burgonyát is.

Atörökk 2012.12.11. 13:44:40

@Egyéves Önkéntes:
Terpentin? Rézgálic? Csukamájolaj?

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 13:45:01

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: pontosan:) ha túlélem a holnapi napot, akkor este alkotok vmit:) addig gyűjtögess másoktól:) meg aztán ha megvan a 10, akkor az enyém már nem is kell:DD

Egyéves Önkéntes 2012.12.11. 13:47:43

@atörökk: ezek benne vannak a gugliban!
de a glicerin guglinkívüli (ún. paraguglikus) vegyület!
egyébként a törökkméz is ilyen!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 13:49:41

@☺ágica: minél több, annál jobb, mert egyébként semmi vicces nincs benne. a tíz az csak nagyon minimum, amivel egyáltalán indulhat a mókatár.

@batgirl: de fagyott krumpli legyen, mert szegényeknek nincs hűtőjük. a wc-ülőkét még képesek leszenek visszacserélni gariba, na milyen nagyon cselesen on voltam?

Atörökk 2012.12.11. 13:57:36

@Egyéves Önkéntes:
Ez mind így van, de én nem a Gugliban vásárolok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.11. 13:59:43

@helianthus: Mindenkinek vannak titkai :D

@☺ágica: Mit csinálsz holnap és hol?

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 14:02:20

@ColT: mesélek:) de többet nem mondhatok, mert akkor meg kell öljelek:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.11. 14:38:46

Micsoda kommentcunami van itt!

@batgirl: De szíp is vóóna

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.11. 14:39:53

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Gondolkodok rajta, hogy küldök valami meredeket ;) Csak meg kéne találni :D

@☺ágica: Konferencia? Te amúgy is meg akarsz ölni :D

Manyecska 2012.12.11. 14:44:37

@ColT: pl.mellbimbót??:D :O soha se találjuk ki!!:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.11. 14:49:54

@Manyecska: Na azt azért talán mégsem. Szemet, de milyet ;)

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 14:51:36

@ColT: kommented első felére a válasz: dehogyis! a másikra: egyértelmű:P

Manyecska 2012.12.11. 14:51:44

@ColT: milyet? Bandzsilól?...:P Nem ér festeni!!!:D

Atörökk 2012.12.11. 14:59:04

A munkából idő előtt ellógóktól kéretik, halkan távozzanak, ne zavarják azokat, akik ebéd utáni csendespihenőjüket tartyák.

Dooka88 2012.12.11. 15:14:15

@vénszivar: Szevasz.Nem ma születtem.Hónapok óta olvaslak titeket attól még mert most regeltem még nem kell bunkónak lenni.Ez nem egy olyan blog ahova bárki beírhat?Jajjj akkor elnézést hogy nem tartozok az elit körbe!!!!!

Jah és SZEVASZ!!!!

Dooka88 2012.12.11. 15:15:47

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Szia.Ez valami megtisztelteés? :):) olyan jókat nevetek rajtatok néha hogy gondoltam ha lehet néha beleszólnék én is:) Bár van akinek ez nem tetszik...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 15:26:39

@Dooka88: gyere, írj, mulass, fogyassz, nevess velünk, a homár szárnyai alatt mindenki elfér :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.11. 15:28:57

@Dooka88: azért azt tudnod kell, hoyg itt kapsz hideget-meleget.
Csaxolok
ja, és könnyen meglehet szokni

Dooka88 2012.12.11. 15:29:43

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Köszi:)Küldtem én is már kb 1 hónapja be egy történetet de még nem került ki:)ezért is nézegettem naponta mostmár óránként járok ide:D ittragadtam:D

Szenthomárság 2012.12.11. 15:29:55

@Dooka88: velkám onbórd, fasten your seat belts. :)

Dooka88 2012.12.11. 15:30:59

@batgirl: Általában lepereg rólam,csak kezdetnek ütős volt :D:D De köszi az infót majd hozzászokok:D

2012.12.11. 15:33:13

@Dooka88: Szivar kellemes modorú szolid úriember.

golyóstroll 2012.12.11. 15:33:56

@Dooka88: vénszivar a bloguniverzum legnagyobb tahója, ennél már csak jobb jöhet
úgyhogy nyugi.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.11. 15:34:42

@cirróka: de csak akkor ha nincs hagyma előtte és nem forog a felsőkörökben

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.11. 15:37:22

@golyóstroll: "@Dooka88: vénszivar a bloguniverzum legnagyobb tahója"

Nem értitek még a fórumozás művészetét.

golyóstroll 2012.12.11. 15:38:34

@atpijkamo: nem-e, te büdös paraszt!, :D

Szenthomárság 2012.12.11. 15:45:29

@atörökk: már megbocsásson az büdöskurva világ, te miafaszt ugacc bele? :D

vénszivar 2012.12.11. 15:46:17

@Dooka88: Na megjött a mimóza ! Majd ha anyádat leribancozza MI?lédi! nevű szaktársnő, akkor felkötöd magadat....?!
Na azért én sem azt tettem, hanem alázom, amíg bocsánatot nem kér ! Igaz nagy valagú panelt kihízott büdös pofájú, MI?lédi!!!! :)))

Aztán most mi a baj ? :)

KÜLÖNBEN szevasz.

Atörökk 2012.12.11. 15:50:58

@Szenthomárság:
Pofád lapos. Értve vagyok? :D

vénszivar 2012.12.11. 15:55:28

@Szenthomárság: te, ez túl fiatal, tehát nem lehetek én.
Csak nem te nemzetted........!?!

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 15:59:25

húha! látom keménykedünk:)

vénszivar 2012.12.11. 16:00:35

@☺ágica: Este tervbe van véve ! Én már benne vagyok....:):DDD

Atörökk 2012.12.11. 16:02:41

@☺ágica:
Legalább így, ha máshogy már nem megy ;-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.11. 16:08:44

@batgirl: :O

@☺ágica: Akkor mi máson adnál elő :)

@Manyecska: Áh, sokkal jobb

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: :D Szólj este, mert elfelejtem. Mondjuk azzal együtt is el tudom... :D

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 16:12:30

@ColT: pl tarthatnék egy beszámolót a munkámról. pl...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 16:12:39

@Szenthomárság: drága vagyol, de nem jóó!!! fülcimpa, szemgolyó, könyökhajlat, tarkóredő, vádli, homlokránc, ujperec jöhet :)

@Dooka88: azt már fújhatja kend! jackyll benyomta a spamboxba oszt ottragadt. írd be kommentbe, az is jó. csak csinálj hozzá egy új nicket, hogy ne legyél sokat bazgatva érte :D

@batgirl: génhibás homár, avagy a természet csodái rovatunkat hallották :DS

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 16:17:01

@atpijkamo: nohát, maga meg csak sunnyog itt a balfélen már hetek óta. dobjad a fotót az igéző szemeidről, mert már nem bírom idegekkel :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.11. 16:26:09

@☺ágica: Ó. Azt gondolom, hogy nagyon várod már... :D

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Csak ne túl nagyot. És a megfelelő helyen, légy szíves.

Dooka88 2012.12.11. 16:34:09

@vénszivar: Itt látszik meg az értelmi szinted.lehet vén szivar vagy,lehet gondjaid vannak,lesz@rom.Ennyi erővel én is lehetnék akkora tahó mint te és nem beköszönök hanem mindenkit elküldök a halál f....a.Honnan tudod hogy mimóza vagyok? Kurvára nem ismersz,nem is fogsz és innestől kezdve nem is törődök veled.
Szevasz!

Dooka88 2012.12.11. 16:35:37

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Jó tudni:) na majd megoldom valahogyan:)mármint túl hosszú lenne kommentbe írni:):)

vénszivar 2012.12.11. 16:37:42

@atpijkamo: Találtunk egy igaz hű barátot ! :))):DDD:))):DDDDDDDDDDD

@Dooka88: Látod !?! @golyóstroll: , NA ő a MENŐ TROLL.

vénszivar 2012.12.11. 16:48:17

@Dooka88: NA, NA !!! Vegyél vissza ! Én egy rossz szót nem szóltam még hozzád !
KI KÜLDÖTT EL A HALÁL FASZÁRA, TE GYAGYÁS !?!? Na te már ontod magadból a káromkodást ! te nóóórmális vagy .....???mi a bajod, na jóval kezdesz ki !!!!! PÖCSÖS V. PUNÁS VAGY-E ?

FIGYELEM:@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:@batgirl: @cirróka: @ColT: Xezs :na ki száll rá kire ????? :)))

ÁÁÁÁ csak nem te vagy az MI?lédi! :)

Dooka88 2012.12.11. 16:54:43

@vénszivar: vénszivar 2012.12.11. 15:46:17
@Dooka88: Na megjött a mimóza ! Majd ha anyádat leribancozza MI?lédi! nevű szaktársnő, akkor felkötöd magadat....?!
Na azért én sem azt tettem, hanem alázom, amíg bocsánatot nem kér ! Igaz nagy valagú panelt kihízott büdös pofájú, MI?lédi!!!! :)))

Aztán most mi a baj ? :)

KÜLÖNBEN szevasz.

khmmmm...Olvasd el mit írtam.Értsd meg aztán írj olyat mint az előbb.Az esett rosszul hogy normális ember lévén beköszöntem te meg tahó módon visszaírtál hogy viszlát!Mintha te lennél itt az atya úr isten!Mindenkinek joga van ide írni.Vagy nem?? No mindegy nem fogok vitázni senkivel sem mert nem ezért jöttem,hanem hogy becsatlakozzak azok a jófej kommentelők közé akik nap mint nap felvidítanak az írásaikkal.

De látom ezért kár volt beregelnem.Inkább maradtam volna csendes hű olvasó....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.11. 16:57:11

@Dooka88: Ribancmániája van. Ez ilyen. Le kell szarni.

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 17:00:34

@Dooka88: ne foglalkozz vele. mikor pl hagymával osztják egymást, én csak simán görgetek...

Dooka88 2012.12.11. 17:00:41

És ha megpróbálom újra elküldeni a levelemet? mivel azóta van pár uj fejlemény:)Vagy felesleges és ujra spam-ba megy?:)

vénszivar 2012.12.11. 17:06:03

@Dooka88: NEM ! Gyere nyugodtan ! Annyira belterjesek vagyunk, hogy minden új hús felüdülés lehet !
Azt írtam, hogy visz lát, LEFORDÍTOM :
VISZONT LÁTÁSRA ! Mi volt ebben a degradáló ????? VISZONT LÁTÁSRA !
Bár ki írhat ide, tudtommal, mint az én példám is mutatja. Van itt náci, buzi, lökött, egy - két normális, jó pár, ki azt hiszi, hogy ő szarta a spanyol vijjjaszt, de ez nem biztos. Aztán pár leszbi, pár pina bubus s pár farok sz.pó IS. Úgy látom, hogy most én vagyok a dajka.
Ja s itt én vagyok az egy szem, ki felvállalja, hogy a népszámláláskor a nemzetiség rovatba : a cigány szót írtam. Üdvözöllek a fedélzeten. Bárki írhat, bármit, majd az isten rendet tesz, vagy nem, de ez biztos :):DDD

Dooka88 2012.12.11. 17:45:43

@vénszivar: Akkor elnézést kérek tőled.Mivel sok durva kommentet látok/olvasok azt hittem nem csíped az ujoncokat.nem akartam vitázni.Sorry.

vénszivar 2012.12.11. 17:57:50

@Dooka88: MINDEN RENDBE !!! Tőlem sem idegen, HA betámad BÁRKI !!! De én már rájöttem, hogy sokszor félreértés v. hibás "címzés" az ok s okozat.....aztán már nincs vissza út, vagy legalábbis igen ritka. Persze mindenki, mindenkinek nem lehet szimpi.:)))
Én MI?lédi!vel szembe követtem el baromságot, amire ő csípőből, kapásból leribancozta anyámat. Páff lettem, itt ez is TÖBBEKNEK BAGATEL.....!!!

Mi az, hogy újonc, ugyan már. Szevasz.

Dooka88 2012.12.11. 18:03:31

@vénszivar: én a MI?lédi! -t értettem félre:)én mindenkivel rendes vagyok ha velem is azok.De bárki olyat szól előjön belőlem a tajparaszt és akkor meneküljön az illető:D:D

vénszivar 2012.12.11. 18:08:12

@Dooka88: :))))):D Te készültél ! Ez régebbi szöveg. :):D
Elgondolkodtató :)))

Dooka88 2012.12.11. 18:11:30

@vénszivar: Nem tudom miről beszélsz....:D:D:D:D

vénszivar 2012.12.11. 18:24:38

@Dooka88: 111 évesnél fiatalabb ?

Dooka88 2012.12.11. 18:25:44

@vénszivar: sajnos 112 éves vagyok:(

vénszivar 2012.12.11. 18:29:28

@Dooka88: S már mennyit csaltál le ? De őszintén. A férjed nem vág minket (esetleg) nyakon ? :)

Dooka88 2012.12.11. 18:34:52

férjem nem szeret blogolni,nem csaltam le semennyit:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.11. 19:40:39

@☺ágica: ;)

@Dooka88: Mondtam... Most nézd meg mit reagált.

vénszivar 2012.12.11. 22:11:49

Na ugye, hogy ugye !:))) Nem lesz meg az ezer. Ilyen bandával.........

vénszivar 2012.12.11. 22:13:06

A tökömig ér a hó, persze mert hasra feküdtem benne.

vénszivar 2012.12.11. 22:14:11

Holnap felszántom az egészet.

vénszivar 2012.12.11. 22:21:26

@golyóstroll: megrohadtál már ? jó sokáig húztad.

vénszivar 2012.12.11. 22:23:14

@Manyecska: mi van Békásmegyeri, befagyott a panpula lesőd ?

vénszivar 2012.12.11. 22:24:23

Hogy fogok én ma még lovagolni.....?

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.12. 14:53:12

Szia, Szivar! Jó látni, hogy még élsz. Nálatok is ilyen cudar idő van?

vénszivar 2012.12.12. 15:55:55

@l4c1: Szia. Szevasz ! Így ebben a formában még nem taltunk. Kivagy ?
Milyen az ilyen, mert nálunk meg ilyen, akkor egyforma.......!?! :)))

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.12. 23:44:45

Hát én már csak ilyen, amilyen. De tényleg olyan havas ott, mint amilyen szeles itt?

CID 2012.12.13. 06:02:08

@vénszivar: Dolgozol ???? Ne tetézd cigány, ne tetézd ! ;-)

vénszivar 2012.12.14. 11:20:35

@CID: Most2-3 napig NEM. Kóválygok, látogatok, vásárolgatok, üzletelek, tárgyalok s ja egy srácnak, talán segítek , hogy új szerelme legyen karácsonyra...... : A T-pontosok egy címet nem tudnak megváltoztatni

vénszivar 2012.12.14. 11:25:08

@CID: véletlen elküldtem. tehát arra a régebbi írásra írt egy srác, hogy Bp. Kökin , T-ponton megérintette a szerelem. De akkor kihagyta, most meg vidéken van. Én ma beugrottam, de pech, hogy a leány szabnapos. Holnap újra megyek arra, TALÁN beugrom, TALÁN !:)
Na látod, ez is munka !!!

CID 2012.12.14. 22:05:08

@vénszivar: Hogy te milyen segítőkész vagy.... Valld be, a rüfkét akarod magadnak :)

vénszivar 2012.12.14. 22:08:56

@CID: Menj át, már csááát intek a srácnak !!! Az nem jön ki a pofáján, hogy kösz.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.15. 12:19:23

@vénszivar: Akkor helyette mondom, hogy kösz, vénszivar. Ezután ő fog nekem tartozni egy kösz-szel.

Piftike 2013.01.17. 22:48:47

Valamit nem ertek es ez nem kekec, azok szereltek be a kagylot, akik eladtak?

Csimpi csumpi 2014.10.29. 08:22:35

En ezen majd' beszartam!
süti beállítások módosítása