Tékozló Homár

Nemlétező garancia a Bauhausnál

2012.12.11. 15:48 | jackyll | 299 komment

András naivan elhitte a kötekedő fuvarozónak, hogy akkor is érvényes a garancia a kádra, amit rendelt, ha átvétel után átnézi. Persze nem.

2012. november elején a szigetszentmiklósi bauhausban vettem egy kádat, kádtartó és egyéb dolgokat 100.000 Ft fölötti áron. Éltem a felkínált ingyenes házhoz szállítással. Bár ne tettem volna, Ott kezdődtek a problémák. A furvarszervező olyan hangnemben beszélt velem, hogy azt leírni nem tudom. Kértem, hogy péntek délután 15 óra után szállítsanak. Azt mondta, ő ráírja de a sofőr vagy elolvassa vagy nem. Nekem otthon kellett volna lennem 8-17 között, mert ők akkor szállítanak és majd jönnek. A sofőr, ahogy illik 10 órakor felhívott hogy itt a kád vegyem át. Mondtam neki, hogy én dolgozom és legyen szíves majd 15 óra után jönni, ahogy az a szállítón is van. Na tőle se azt kaptam amit ilyen esetben elvárna a vásárló. Elkezdett kiabálni, hogy így meg úgy most majd megint ki kell jönnie.

Na ezt már azért nem hagytam szó nélkül és írtam a bauhausnak e-mail-t. 2 óra múlva hívtak is, hogy mi a gond elmondta, hogy csak annyit kérnék, hogy vegyenek ember számba és beszéljenek tisztességesen velem. 16 óra után megérkezett a szállító. Megállt az utca közepén, kértem, hogy álljon be az udvarra, mert mint látja nagyon szűk utcában lakom és hát ne torlaszoljuk el. Azt mondta ő nem áll be, akinek nem tetszik az majd kerül. Most így utólag érdekes hogy behordta az összes cuccot a teraszra, pedig a számlán rajta, hogy rakodás a kocsi mellé.

Kértem hogy bontsuk ki a kádat, mert szeretném megnézni, hogy sértetlen-e. Azt mondta nem kell, mert az áruház szállította házhoz és akkor ráérek kicsomagolni, és így is van rá garancia. Na itt követtem el a hibát, elhittem. A beépítés után, mikor a védő fóliát eltávolította a szerelő derült ki hogy sérült a kád. Visszamentem reklamálni, és az áruház vezető kiröhögött, hogy nincs garancia egy akril kádra, ha nem tetszik írjak a panaszkönyvbe. Megtettem.

Rövid időn belül ki is jött a szakértő aki megállapította a tényt, hogy a kád sérült. felvett egy jegyzőkönyvet. Kérdezte, hogy én mire tartok igényt. Elmondtam neki, hogy én egy sérülésmentes kádat szeretnék beépítve, olyat amit kifizettem. Azt mondta, hogy ezt nem tudja beírni. Erre mondtam, hogy azt ír amit akar. Nem írt semmit. Majd felhívott egy másik vezető, hogy ne legyen rossz szám íze kifizetik a kád felét, de garanciáról szó se lehet.

Tanácstalanságomban felhívtam a békéltető testületet, ahol mondták, el ne fogadjam, tegyek bejelentést náluk, mert ez nem így van. Mára hívtak be, hát tudtam, hogy a vásásrlónak sosincs igaza, de hogy amit itt leírtam mind meghazudtolta a bauhaus. Mint fentebb említettem ott követtem el a hibát, hogy hittem a szállítónak és aláírtam a szállítót. Mivel most van a karácsonyi bevásárlási láz ha közzé tennéd, hogy mindenki figyeljen oda mit és hogyan vesz át, mert mint az példám is bizonyítja simán átvernek minket. Ha gondolod minden iratot (panaszok, válaszok) csatolom.

Tisztelettel: András

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.11. 15:50:47

Hogy lehet sérült a védőfólia alatt?

Dr. Kix 2012.12.11. 15:51:35

Tsunami-riadó!!!444!!444!!négy!!!

rio.pete 2012.12.11. 15:57:22

"Védő fólia"... egy fólia hogy tud védeni? Kapus?

Shinjuku 2012.12.11. 16:03:46

Száz rugóért mit tud az a kád?

vénszivar 2012.12.11. 16:11:59

@Shinjuku: Ha a lábán áll, akkor vízbe v. bármilyen folyadékba fekhetsz benne, pl. akár sósavba is.
Ha meg magadra borítod s alatta dekkolsz 99%, hogy kitudsz zárni minden folyadékot. Én azért a sósavval nem próbálnám ki. :) Most két konyak után ennyi jutott eszembe ....:)))

fidoone 2012.12.11. 16:19:24

Kicsi kád kicsi karc. A levélből nem derült ki, hogy a kád mennyibe került. Lehet, hogy az egyéb dolog egy csaptelep volt?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 16:27:30

fürdeni luxus, ezvan. lavór, kisveder, vizes szivacs, kinn a hóban, gyorsan-frissen, frottírtörcsi, feles utána, kész :)

Don Quixote de la Ferko 2012.12.11. 16:30:49

"Nekem otthon kellett volna lennem 8-17 között, mert ők akkor szállítanak és majd jönnek."

Biza. Ez így működik. A szállítás napján az ember otthon ül, és várja a cuccost. Ha nem, akkor meg nem hepciáskodik, amikor a futár kiér, vevő meg sehol, mert neki zsenánt a várakozás.

Másnapi szállításról hallottál már? Normálisabb egyedek akkorra kérik, amikor otthon vannak.

100 ezer forint felett kádra, és néhány apróságra?
Komám, te is csak a szarrágóságodat hirdetted, normális fuvarosra már nem futotta, kell az ingyenes, de azt meg szopatod, mert tojsz otthon lenni.

Gratula.

Dooka88 2012.12.11. 16:48:39

@Don Quixote de la Ferko: Nekünk akárhányszor futár hozott bármilyen csomagot mindig megtudtunk egyezni hogy mikor jöjjön.Meg előtte kb fél órával előtte mindig telefonál hogy ekkora vagy akkora ideér jó-e?

breezer 2012.12.11. 17:04:49

@Don Quixote de la Ferko: báttya te mit toltál? be vagy szívva vagy mi faszomról hadoválsz?

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 17:14:40

@Don Quixote de la Ferko: amúgy minden rendben? Székelsz naponta rendesen és maszturbálsz eleget?

Don Quixote de la Ferko 2012.12.11. 17:22:45

@Dooka88:

Speciel ebben az esetben is telefonált.Ja, hogy poszttoló szart otthon lenni? Így járt. Én lelöktem volna a kapu elé a szarjait, oszt jónapot.

@breezer: Az életről. Ha befejezted az ovit, elkezded a tanulást, oszt okosodsz, nem beszélsz hülyeségeket.

@Rosszindulatú Vászka:

Persze. Elfelejtetted, hiszen túlcsordult a szádban mindegyik.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 17:26:53

@Don Quixote de la Ferko: fú de jó vagy. e szeretnék eccer én is ijen kemény lenni...

breezer 2012.12.11. 17:34:50

ja nyílván teljesen logikus és éppeszű döntés a felkínált ingyenes szállítás helyett külön x ezer jó magyar forintért hazaszállíttatni... a pocter ott baszta el, amit amúgy ő is beismert, hogy nem nézte meg mielőtt átvette volna a futártól nem ott, hogy elfogadta az ingyenes házhoz szállítást...

Dooka88 2012.12.11. 17:41:26

Sógoromék hűtőt vettek anno,ingyenes házhoz szállítással.Földszinten laktak a bejárattól a lakásajtóig 5 lépcsőfok van.Sógorom úgy gondolta fel is hozzák.Aha peeeeersze!Megmondta a szállító hogy 3.000 ft/ emelet.Mondta 5 lépcsőfokért is? Mondták neki igen,erre fogták letették a kapuba aztán vidd be barom ahogy tanultad mivel a sógorom nem volt hajlandó kifizetni azt a pénzt.és itt nem azon a 3000 ft-on múlt...Hanem ha úgy álltak volna hozzá még kis jattot is adott volna...

íandrás 2012.12.11. 17:42:11

Sziasztok !
Én egy fél délelőtt vártam a hűtőszekrényt,meg is érkezett, azonban az sérült volt, nem vettem át, mentem reklamálni, közölték,hogy " nem figyelmeztettek,hogy ez minta darab " !
Nekem mondták,hogy minta darab de azt,hogy sérült senki sem mondta sorba voltak egymás mellett a hűtők,így nem is láthattam az oldalát,végül kaptam egy 6.000 Ft-al drágább hűtőszekrényt a nélkül,hogy különbözetet kifizettem volna és elnézést is kértek és a szállítást azonnal teljesítették. üdv.Lajos

Dooka88 2012.12.11. 17:48:51

Érdekes módon ebben az évben sok cuccot vettünk a párommal,és akár hiszitek akár nem 4-ből 2 rossz.és hiába a garancia nem tudsz mit tenni.én pl elektromos seprű miatt harcolok már júliu óta mert nem akarják kicserélni mert a motorja nem jó és mindig csak a töltőt és az akksit cserélik...Most férjemmel megyek be hátha ő hatásosabb lessz :D:D

Anomalocaris (törölt) 2012.12.11. 17:55:45

Végülis akkor bevették a rossz ízű embi szájba?

Dooka88 2012.12.11. 17:56:28

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: egy és ugyanaz XDXD bocsi:D mikor mit mondok rá:D a többit nem írom le inkább XD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 18:01:27

@Dooka88: nomér, hát nincs abban semmi furcsa, lehet az embernek férje is meg párja is eccerre, megesik a legjobb családba es :)

vénszivar 2012.12.11. 18:03:59

@Dooka88: Az az elektromos seprű, ami egy kör alakú robot, mint a körring korong, le föl jár s közben söpör ? Ára ?

Anomalocaris (törölt) 2012.12.11. 18:05:50

@atpijkamo: Azt a választ kapta egy technikustól, hogy a kijelzővédő fóla fordítva van rátéve. HÜLYÉNEK néznek? A védő fóla később lett rátéve mint ahogy az a hiba jelentkezett + ezt tesztkor miért nem vették le, vagy jelezték ha ez lett volna a megoldás + levette az ügyfélszlgálatos - megnézte két ügyintéző is hogy fordítva nem lehet rátenni + ugyanaz a hiba jelentkezett fólia nélkül is!! Tehát nem fólia hiba.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.11. 18:07:40

A KÁ ragozása: Kám, Kád, Kája ...

Dooka88 2012.12.11. 18:08:32

@vénszivar: Neem :)A tv reklámos elektromos seprű sveewel sweeper vagy mi a manó.Sógornőm miatt lett mert névnapjára kérte a férjétől,de egymagában drága volt így 2-t vettünk 1 áráért.De megbántam az tuti.Eleinte csodás volt,mint egy álom:D:D:Dérdekes mert az övé meg hibátlanul műxik:D gondoltam kicserélem 1x ha nem figyel XDXDXD

Dooka88 2012.12.11. 18:09:44

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ááááá én hűségesebb vagyok mint egy kutya :D

Sasyyy 2012.12.11. 18:09:45

100 ezerért kád,anyátok picsáját....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.11. 18:10:35

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: A torténtedet nem nagyon értem.

A védőfóliát a gyárban teszik fel, és az embi (vidéken ember) szedi le.

vénszivar 2012.12.11. 18:12:10

@Dooka88: Akkor mégis csak egyet kaptatok egy áráért......, sőt még + idegeskedést s rossz száj ízt is. Ilyenek a tívís cuccok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.11. 18:13:49

@Sasyyy: Aha. Naív poszotlót átdobták a palánkon rendesen. Jakuzzi kádat vettem 6 éve 70 ezerért. Motorral, csövekkel, mittomén mivel.

Leone_510 2012.12.11. 18:18:07

@Dooka88: Nimbusz 2000-et vegyél az harry potternek is megfelelt :)

Anomalocaris (törölt) 2012.12.11. 18:18:21

@atpijkamo: Azt látom, hogy nem érted :D Hogy még mindig tudok meglepetéseket okozni... :O

Dooka88 2012.12.11. 18:18:32

@vénszivar: Én nem akartam végülis csak mivel így sógornőm is olcsóbban megúszta,a másik meg nem kellett volna neki így csak ezért vettük meg mi én meg jól jártam (volna)...:D De többet soha ilyen cégtől.Meg másiktól sem,elküldtem ide a másik húzós történetem ujfennt remélem kikerül akkor rájössz miről beszélek:DJah és mellékesen 2 okostelót is vettünk azok meg meghülyültek:D Önálló életre keltek:D:D:D hát lenne pár sztorim ide az tuti:D

vénszivar 2012.12.11. 18:18:41

@atpijkamo: + havi 1000 m3 ingyen 70-75C- os termál vízzel ! :) azt SE felejtsd el ! :))) ill. NE TITKOLD !

Dooka88 2012.12.11. 18:19:45

@Leone_510: lEHET JOBB LETT VOLNA AZZAL MÉG REPÜLNI IS TUDNÉK xd

vénszivar 2012.12.11. 18:19:48

@Dooka88: Csak óvatosan..........!!!:):D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.11. 18:20:21

@vénszivar: Áh!

Nagyon ellazít. Csak időt kell szánni rá.

vénszivar 2012.12.11. 18:23:17

@atpijkamo: Oszt kivel szoksz lazulni ? December 21. ! Tán 2044. v. 2077. addig van még bőven idő.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.11. 18:25:10

@vénszivar: Ez ilyen egyszemélyes fürdőkád, nem az a medence jakuzzi.

vénszivar 2012.12.11. 18:26:50

@atpijkamo: JA, olyan cipelhető hajókoffer szerű. ÁTVÁGTÁL ! Megjegyeztem.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 18:28:47

@Leone_510: leszámítva, hogy elégett alatta használat közbe ugye, mint az közismert :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.11. 18:28:55

@vénszivar: Rendes kád, csak van hozzá motor, meg csövek, és bugyogtatja a vizet.

Manyecska 2012.12.11. 18:42:53

@atpijkamo: :D:D bocs, de egy babgulyás után tök jól lehetne benne bugyogni:D:D

vénszivar 2012.12.11. 18:47:21

Én ma már 3X ettem babgulyást ! S úgy 21h felé még eszem.........:)))

Manyecska 2012.12.11. 18:47:40

Ha meggyújtod a víz teteje világít is:D:D...

Szarrágó 2012.12.11. 18:55:04

"Komám, te is csak a szarrágóságodat hirdetted, normális fuvarosra már nem futotta, kell az ingyenes, de azt meg szopatod, mert tojsz otthon lenni."

Igen igazad van valóban szarrágó vagyok.Sajnos bedőltem az áruház reklámjának hogy ingyen haza hozzák az ott vásárolt dolgokat.Nem futárral hozattam.De ígérem ezentúl bármit vásárolok tőled fogok tanácsot kérni, hogy csináljam.Mint az írásomból is kiderül,hibásnak tartom magam, és csak másnak okulásként kértem,hogy tegyék közzé esetem.

Szarrágó 2012.12.11. 19:09:03

@Szarrágó: Bocs még annyi lemaradt, hogy november 3.-án vettem és november 9.-én hozták ki.És azért is elnézést kérek, hogy munkahelyem van, és pont akkor dolgozom amikor a szállítás van.De gondolom, te biztos azt mondod, hogy tessék kivenni szabadságot, vagy ne tessék vásárolni.És milyen igazad van!Gondolom a monitorod mellett van a sárga májad is...:D

Szarrágó 2012.12.11. 19:12:14

@Shinjuku: A kád 43.900 a tartója 26.900 a kád leeresztő 5.800.Csak rövidíteni szerettem volna a történetet.De nem az ár a lényeg, hanem az hogy tessék odafigyelni mit veszünk.Én így jártam,ez van.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 19:22:11

@Szarrágó: ahogy Krisztus urunk mondotta volt: ne hallgass a csúfolkodókra. Anyázótrollokat nem etessük.

És ne hagyd magad, harcoljál. A kád gyártóját már bombáztrad levelekkel?

Szarrágó 2012.12.11. 19:26:07

@Rosszindulatú Vászka: A kád gyártója a bauhaus..és éppen ezért a neten is fellelhető reklámjaikban 20 év garit írnak rá.Már nem tudok harcolni.A békéltetőnél voltunk és ott dörgölték az orrom alá hogy ha nem írom alá a szállítót akkor talán lenne esélyem.Így hát elfogadtam a könyöradományukat a kád árának a felét.Ami nem garancia, hanem hogy ne legyen rossz számíze.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.11. 19:29:27

egyszer én is így jártam. vettem egy kádat 50 ezerért, aztán a tartó, a leeresztő, meg a mittudom én milyen bizgentyű, még plusz 40 ezer. AKkor átkozódtam egy kicsit. Mostanában zuhanyzót szeretnék venni, már előre félek.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 19:35:36

@Szarrágó: az azért annyira nem rossz. De mi volt a hiba? Karcos, törött, likas?

Atörökk 2012.12.11. 19:57:06

Csótány volt a kádban. Vagy búgócsiga. Tuti.

Szarrágó 2012.12.11. 19:57:16

@Rosszindulatú Vászka: A kád peremén van egy 20 forintos nagyságú szerteágazó repedés.Természetesen a külső oldalon.

Szarrágó 2012.12.11. 20:01:16

@Rosszindulatú Vászka: Írtam, válaszra sem méltattak.3 emailt írtam kettőt a magyar bauhausnak egyet a németnek.Válasz semmi.A panaszkönyvbe írtam a reklamációnál mikor közölték hogy nincs garancia a kádra, arra kijöttek megnézte egy "szakértő".Felvett egy jegyzőkönyvet.Kérdezte mit szeretnék,mert a jegyzőkönyvbe van egy ilyen kérdés.Mondtam, hogy egy sértetlen első osztályú kádat amit kifizettem.Azt mondta azt nem lehet beírni,és üresen hagyta a rubrikát.Majd a békéltetőnek azt írták ,hogy a vásárlónak nem volt semmilyen igénye az áruházra bízta a döntést.

Szarrágó 2012.12.11. 20:02:41

@Rosszindulatú Vászka: A neten utána néztem.Azt írták kb.15.000 a javítása,de látszani fog.

Xezs 2012.12.11. 20:08:58

@Don Quixote de la Ferko: A nagy büdös lófaszt kellene otthon ülnie. Egy fuvarozó cégtől elvárható, hogy képes legyen tervezni és felállítani egy napi menetrendet. Nem hiszem el, hogy nem lehet belőni a szállítás időpontját egy egy órás - de legyek nagyvonalú: két órás - intervallumba. Aki erre nem képes az ne alapítson szállítmányozó céget.

Martinicske 2012.12.11. 20:10:13

Én is akrilkádat építettem be nemrég saját kezűleg, az elsőt életemben.

Mit mondjak ezek az akril kádak - pedig nem a legolcsóbbat vettem - se pontosság, se szimmetria, se egyenes felület.

Most már azt mondom inkább tennék lemezkádat és ha előre tudom mit hogyan csinálok akkor alatta vezetem el a fűtéscsövet és akkor az se lesz hideg...

A boltban - vagy hát annak raktárában, mert nem a kiállított darabot adják - már csak a fólia miatt se tudtam rendesen megnézni, azt meg csak akkor vettem le amikor már a helyén volt. Hát tökéletesség nincs az biztos. Talán egy több százezer forintos akril kádnál lehet csak elvárni ezt?

pengusz 2012.12.11. 20:11:39

Elkezdtem olvasni, és szinte szószerint velünk is ugyanez történt. Mármint kád, talpak stb. 100.000 fölött, ingyenes szállítás.
Innentől változott a téma, mert semmi gond nem volt a szállítással, hepiend :)

Pdudas 2012.12.11. 20:15:47

Kad a kadban technologiaval tessek szepen ujraepiteni a belso feluletet es kesz 9magyarul atfestik).

Olyan mint az uj, kb a felarbol ki is johet.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 20:37:39

@Szarrágó: akkor nincs több ötletem. Szopóroller.

Troppauer_Hümér 2012.12.11. 20:53:27

@Don Quixote de la Ferko: Farok vagy. Megboldogult Bricónál (Székesfehérváron) heti 1-2 napot lehetett választani, amikor az akcijós kiszállítást megejtették. Ha vásárolsz 100-200 rugóért, miért fizetnél 20 ezret fuvarosra, ha ingyér is kihozzák? Fosod a pénzt?
Namost, ott figyelembe vették, hogy a dógozó nép dógozik, és megkérdezték, hogy mely napszakban borítsák le a cuccot. És betartották, udvariasak voltak, napszaknak megfelelően köszöntek, nem köcsögösködtek, mer' akkor még nem tudták, hogy nemsokára munkanélküliek lesznek, és úgy voltak vele, hátha legközelebb is visszatér a kedves vevő.

Szarrágó 2012.12.11. 21:04:47

@Rosszindulatú Vászka: Itt valóban megáll a tudomány részemről is.Éppen ezért szeretnék figyelmeztetni akit csak lehet..

gelsystem 2012.12.11. 21:08:19

ezt én sokkal eccerűbben megoldottam! megelőzendően, hogy felfedezzek beépítés után hibát a kádon ami gyártás-szállítás-rakodás közben keletkezhetett, vagy megelőzzem a nejem által kádba ejtett ez+az hagyta nyomot, illetve a 2 puja áldásos tevékenységének eredményét, belevertem egy hatalmasat a glettvassal a kádba még mielőtt a burkolók körbecsempézték volna!!!!
és bazdmeg ha hiszed ha nem, 2,5 éve semmi egyéb hiba nem keletkezett a kádban:):):):)
a hibát szépen lepingáltam, ami azóta is parcÓjja a 3,14csámat, de a szüzesség elvételének érzése megfizethetetlen!!!!
valld be bakker, hogy neked is ez bassza a csőrödet!

bundas01 2012.12.11. 21:17:07

Fürdőszobaszalonban dolgozom. A vevőkről is lenne mit mesélni. Múltkor kiviszek 1,5T csempét. 3 nappal előre egyeztetek időt és többször is kiemelem, hogy a házhozszállítás nem egyenlő a padlásra cipeléssel. Persze az ember megigéri, minden ok lesz, jönnek a cimbik pakolni, blablabla. Odamegyek, fél órát késik, mire besuhan a qashqai-al ingben-nyakkendőben. A "haverok mégse jönnek, de a szállítás tizesbe belefér, hogy feldobd a magasföldszintre öcsi." . Nem fért bele. Lepakoltam a teherautó mellé a csempét miközben egyre idegesebben kerülgetett a f@sz(szerencsére előre fizetett mindent), és mikor elmentem, akkor kedvesen intettem és mondtam , hogy "a borravalót hagyjuk, öcsi".

bundas01 2012.12.11. 21:19:55

@Szarrágó: Nem tudod fordítva berakni, hogy a repedés a fal felőli oldalon legyen?

SarahConnor 2012.12.11. 21:23:09

Én hidegrázást kapok, mikor veszek valamit, és a szállítást 8 és 17 óra közé ígérik. Magyarul seggeljek otthon egész nap, mert az lehetetlen, hogy kis szervezés árán másfél-két órára pontosan belőjék, mikor érnek hozzám.
Legutóbb kanapét hoztak, felhívtam a sofőrt, hogy mégis, saccoljon már, legalább azt mondja meg, délelőtt, vagy délután jön. Délelőttöt saccolt, délután lett. Még régebben meg a 8-17-ig tartó intervallumot se sikerült tartani, este fél hétkor jött meg a cucc.

A többihez nem tudok hozzászólni, valamelyik nap én is a saját bőrömön tanultam meg, hogy pénztárnál mindent kinyitok, akármekkora sor van mögöttem - vettem egy üvegbúrás állólámpát, bontatlan dobozban volt, a búrát mégis egy kétezer darabos puzzle formájában kaptam meg... :)

Szarrágó 2012.12.11. 21:44:46

@bundas01: Hát hidd el ismerem én is ezeket a "vevőket". Én délután 15 óra utánra kértem a szállítást.Amit a szállítóra rá is írt az ember az áruházban (bár a hangnem és a viselkedés felháborító volt). Majd hozzá fűzte ha elolvassa a sofőr akkor talán 15 után érkezik.Majd 10 órakor felhív hogy már itt is van.Mikor közöltem vele (teljesen nyugodt hangnemben)nem vagyok otthon,hát ne tudd meg milyen kiabálást csinált.Ekkor írtam a bauhausnak,hogy tessék szebben beszélni a vevővel.Mikor 16 óra után megérkezett magától hordta be a cuccot a teraszra mi meg ott álltunk tátott szájjal,mert a szállítón ott volt,hogy rakodás az autó mellé..

Xezs 2012.12.11. 21:50:23

@Szarrágó: Mindkettőtöknek igaza van. Boruljatok hát térdre, és imádjátok JIMMY-t!

NÉZZLERÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁMÓISTENEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM

NÉZZLERÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁMTOVÁBBNEMTUDOMSZERENCSÉREEEEEEEEEEEEE

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 21:58:57

Ez mind semmi, de megint variál a digi,

Most meg az van, hogy a lihegős csatornákat januártól kiszedték az alapcsomagból és külön lehet megrendelni 10 Ft-ért.

Secnir 2012.12.11. 22:03:18

@Rosszindulatú Vászka:
"a lihegős csatornákat januártól kiszedték az alapcsomagból és külön lehet megrendelni 10 Ft-ért."
a pornóadó miatt. gondolom...

bundas01 2012.12.11. 22:04:58

@Szarrágó: Értem én a problémád.
A szállítás pontatlanságához nem fér kétség, de sokkal nagyobb hiba volt, hogy nem nézted át a kádat mielőtt aláírtad a szállítót.
Én mondjuk aláíratás előtt általában mindent átnézek a vevővel,hogy ne legyen később variálás.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 22:11:18

@Secnir: azt vágom, de ez így nem cikibb, mint eccerűen 10 Ft-al megemelni az előfizetés árát? Ki fog külön szerződést módosítani azért a két csatornáért?

Atörökk 2012.12.11. 22:13:37

@Rosszindulatú Vászka:
Lihegős filmet a torrentboltból :)

Secnir 2012.12.11. 22:14:15

@Rosszindulatú Vászka:
örülj, vazze, hogy neked van lihegős csatornád. nekem csak a lihegés maradt.

Szarrágó 2012.12.11. 22:15:41

@bundas01: Én is mondtam neki hogy bontsuk ki..Vettem már pár dolgot és házhoz szállítással is.De azt mondta,hogy nem kell kibontani fölösleges,mert mivel az áruház szállította ki a szállításra is van garancia.Na ezt ettem meg.Rafkos volt a gyerek..:D

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 22:16:27

@Secnir: én se vagyok vele előrébb, inkább a diszkóverit nézném, ha lenne. Plusz pénzért nekem se lesz :)

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 22:19:21

@atörökk: mostmá szokom csekkolni, ha fenn bírok maradni, mire azon lihegnek és nem extrémsportolnak, mindég relevánsan igazodik az üznnephez. Pl. ötödikén piros mikulássapkába masztizott a lihegősnéni.

bundas01 2012.12.11. 22:23:42

@Szarrágó: Az egy dolog, hogy van a házhozszállításra gari, de ha elmegy és utána találsz hibát akkor nem tudod bebizonyítani, hogy azt nem te csináltad utólag.

gelsystem 2012.12.11. 22:39:33

@Secnir: lihegés bazzzzzzzzzze!
nekem már kb a második meg a harmadik emelet között megvan felfele:)

manigerzson 2012.12.12. 01:20:51

akrilkádnál nem értem azokat a kommentelőket, akik festésről beszélnek. karcolást lehet javítani amúgy rajtuk.
viszont ha a külseje sérült (ami nekem az üvegszál-erősítést jelenti), én nem biztos, hogy beépítettem volna. ha mégis, akkor a sérült részt lehetőleg minél jobban tehermentesíteni kell (pl. nem sajnálni alóla a purhabot). nem, nem vagyok szakértő, csak az ember ha csempebótba (fővárosban fürdőszoba-szaküzlet) dógozott, akkor ilyen apró infókat viszonylag könnyen összeszed.

nem is akarom ekézni a posztolót sem, mivel elismerte, hogy hibázott, bár szerintem nem véletlenül hordott be mindent a szállító. lehet, hogy nála koppant valami a kádhoz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.12. 06:49:11

" Elkezdett kiabálni, hogy így meg úgy most majd megint ki kell jönnie."
Ilyenkor kell közölni, hogy te vagy a megrendelő, ott van a lapon, amit kértél...

"ne legyen rossz szám íze kifizetik a kád felét, de garanciáról szó se lehet."
Tehát a kád pontosan a felébe kerül :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.12. 07:34:36

@manigerzson: Hát mondjuk ép ésszel könnyen felfogható, hogy ha valahol megrepesztették, akkor ott fog majd folyi, és ázni alatta minden.

vénszivar 2012.12.12. 07:53:18

@ColT: Attól függ, hogy ha eléggé magasan van a rianás, akkor odáig fellehet tölteni.:) Aztán ha az megindul lefelé...........:):DDD

Anyád, hogy van ? :):D

Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 07:55:17

Mér hibázott volna a Poszter? Elég beteges világkép az tanuk jelenlétében csekkolni, nem sérült-e a stuff vircsaft. Vevőnek nem érdeke bonyolítani az életét és direkt elrontani a kádat, normális Világban a szerelő szakember szava elég kell legyen.

Szenthomárság 2012.12.12. 08:05:01

@atörökk: ki néz manapság lihegős filmet, amikor Nóta TV is van a kínálatban?

Manyecska 2012.12.12. 08:07:20

@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll: ez nem igaz,nálunk tudtak egymásról, évekig. Igaz, én is.. :P

Manyecska 2012.12.12. 08:16:30

@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll: kösz nem!:D én általában ugyanahhoz megyek, 5-10 évenként, periodikusan..:P

Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 08:34:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: francfenét. Pon tojan szar, mint az összes többi. Kivéve persze azt a fiktív és csak elméletben létező napot, mikor bajnok lesz a Fradi.

Szarrágó 2012.12.12. 08:38:14

@Rosszindulatú Vászka: Köszönöm! Végre egy ember aki megértette,hogy a vásárlás,az áruátvétel nem arról szól,hogy mennyi tanúd van és hogy biztos csak a vásárló teheti tönkre az árút.Ilyenkor mindig eszembe jut,hogyha velem aki majd 50 éves,és majd 20 évet dolgoztam a szolgáltató iparban,megcsinálnak ilyet,akkor mit csinálhatnak egy nyugdíjassal,aki még szólni sem mer mert olyan vehemenciával küldik el a ..csába.

Szarrágó 2012.12.12. 08:44:05

@ColT: Zgen Igazad van,így már pont a felébe került.De..én nem azért mentem a bauhausba hogy egy sérült félárú kádat vegyek...Ha mint fentebb említették szarrágó lennék akkor a kínai piacon vennék egy ugyanilyet 20 ezerért és ha azzal baj van kidobom az udvarra és teszek rá..Szerintem neked is furcsán állna a szád ha valami első osztályút veszel majd kiderül ,hogy az hibás és a felét visszaadják és így jártál..Fordított esetben én is jót röhögnék rajtad..bár inkább nem szólnék,mert engem nem elégít ki ha más rosszul jár..inkább tanulnék az esetéből..de hát a vélemény szabadsága...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.12. 08:45:33

@Szarrágó: Nem, nem neked, hanem a Bauhausnak került a felébe a kád, mint amiért eladják. Persze lehet, hogy kevesebbe.
Néha szeretem tudni a dolgok _valódi_ értékét.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.12.12. 08:48:56

@atpijkamo: Jó kérdés, ismerősék a múltkor vettek hűtőt az ósanban, pont ott voltam, amikor hozták ki (költöztettünk), fóliázva, hungarocellben volt, bontották, és bamm, egy félméteres karcolás volt az elején. Szóval előfordul.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.12.12. 08:58:27

@Jani haverja: Az nem ragozás, azok birtokos személyjelek =)

Manyecska 2012.12.12. 08:58:33

Vannak akik semmiből se tanulnak..:D:D

Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 09:01:37

@Manyecska: ugye? Nem véletlenség, hogy a katkók csak egy házasságot engedéjeznek. Sztem tudnak valamit.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.12.12. 09:01:37

@batgirl: Ne vegyél, építs. Ytong, szigetelés, falicsempe, zuhanyfüggöny. Sokkal jobb, mint azok a zuhanykabinajtók, amik tele vannak mindenféle műanyag cirádákkal és nem lehet megtisztítani sehogy.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.12. 09:06:29

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): ez igaz, különösen ezek az egybeépített szarok, amiket majd százezerér' vesztegetnek. az ajtósínbe ragadt kosz flexszel se lehet kivakarni onnan. persze kutyát fürdetni lehet benne, annak mindegy.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 09:10:39

Lehet, hogy rosszul csinálok valamit, de még ojan zuhanykabinba nem voltam, amiből ne tudtam volna átáztatni a feredőszobát.

Manyecska 2012.12.12. 09:11:50

@Rosszindulatú Vászka: mér, háromszor egymásután, ugyanazzal?:P :D

Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 09:16:13

@Manyecska: már megbocsáss, de ha végre megszabadultál tőle, minek mennl hozzá mégeccer ugyahhaoz? ennek semmi értelme.

Mint amikor kihányod a sört, de újra megiszod.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.12.12. 09:16:51

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Pont ezért építettünk mi is egyet. =) Villámgyorsan ki lehet takarítani. Ellenben rádmászik a zuhanyfüggöny, arra kéne valamit kitalálni.

Manyecska 2012.12.12. 09:17:29

@Rosszindulatú Vászka: ugyan! ha így működne, nem működne..:D:D! Na, ON.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.12. 09:19:33

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): arra nincs orvosság. pedig milyen szar, mikor a hideg, vizes függyöny rátapad az ember seggére....áááá.

@Rosszindulatú Vászka: ilyenbül még a polgár se jön ki, nemhogy a víz:

ecx.images-amazon.com/images/I/51DHJatsU7L._SL500_AA300_.jpg

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.12.12. 09:31:15

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Már arra gondoltam, hogy téglát pakolok az aljára. Esetleg beteszek egy sűrű rácsot a függöny és magam közé. =D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.12. 09:48:42

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): gondolkoztam rajta, de nekem is pont a zuhanyfüggöny ami nem tetszik. Utálom, amikor rám tapad.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.12.12. 09:49:34

Kádat csak a "jólismert" aukciós piactérröl!

Közel háromnegyed árban házhoz is hozta a fickó!!

Ment a f.szoba felújitás, óvtam a kádat, be volt takarva mindig vastag hullámpapirral
VAlahogy egyszer kivettem a papirt és leszedtem a csapot/azt is cserélni kellett/ amikor a kliens is ott volt
A szeme elött esett a kádba a csap és verte le a zománcot

Javitásba a feleség nem ment bele. Telefon az eladónak, még olcsóbban hozott egy másik kádat
A sérültet meg 1000Ft-ert vitte el valaki
Sajna az én zsebem bánta :(

Amúgy vasrácsokra és elektromos hálózat teljes felújitására 20 év garanciát adtam mindig

Hány év alatt rozsdásodik át egy 12x12es négyszögvas? :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.12.12. 09:56:35

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!):

Zuhanyfüggöny??
Mifrancnak? Nem azért van a fürdőszoba
járolapozva-csempézve, hogy a viz ne legyen érdekes ha szétfröcsköl ?

Azt is utálom mikor egy wc-t illatositanak
Egy wc legyen szarszagú , arra van kitalálva :)

R.G.I 2012.12.12. 10:01:26

@Don Quixote de la Ferko: mert te biztos akkor vagy otthon amikor akarsz, kedves munkanélküli/parlamenti képviselő/ hivatásos naplopó. Valószínüleg azért kérte a posztoló 3 utánra mert akkor van otthon, és nem passzióból hasraütésszerűen adott meg egy időpontot. Akár ingyenes a házhozszállítás akár nem a fuvarosnak kutya kötelessége akkor kivinni az árut amikorra az meg van adva neki. De kíváncsi vagyok, te mit reagálnál ha hajnali 3-kor jönne a fuvaros hogy meghozta a hűtőt vagy akármit. Jah hogy megadtál időpontot a szállításra de leszarja és hajnal 3-kor ér rá. Jaj te szegény.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.12. 10:06:18

@horex: amikor a wc a fürdőszoba tartozéka (legalább is nálunk sajna így van) akkor kell a zuhanyfüggöny.
Mert, igencsak rossz, amikor bemegyek a vizes fürdőszobába, a zoknim csurom víz lesz. :D
( a többit nem taglalom)

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.12.12. 10:07:31

@Dooka88:
És? Miért is kellett volna felvinni ingyen azt az 5 lépcsőt emberségbol?
Fuvar jellemzően a kocsi mellé lerakás, ilyen esetben
Ez nem költözködés!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.12. 10:07:40

@horex: akkor szerintem ruházz be egy pottyantósba. ott igazi, autentikus szarszag terjeng mindég, bónusz zöldlegyekkel :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.12.12. 10:09:48

@batgirl:
Miért nem a wc köré raksz zuhanyfüggönyt? Így nem tapadna rád? És a wc-t a bejárathoz telepiteni

/horex aki most belső dizájnos/ :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.12.12. 10:13:51

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Én elkezdem gyártani a szarszag illatositót a tiszta wc-kbe
:)
Régi szép idők, amikor még a Brixol illat lengte át ezeket a helyiségeket

Utálom a wc rejlámokat
Egyikben körbepermetezi a csaj, mert nem kell belenyúlni és cserélni
Undorodva nyúl az illatositóhoz a kagyló szélére

A másik meg azt reklámozza hogy milxen könnyű cserélni és most hosszabb méretben
stb.

R.G.I 2012.12.12. 10:14:19

Nekünk a mosógépet kellett cserélni, suhanás szaturnba, kiválaszt, persze hogy kell ingyen házhozszállítás. Fuvarosok jöttek, kérni sem kellett, régit kiemelték újat berakták, borravaló miatt sem néztek csúnyán. Korrektek voltak. És valami véletlen folytán akkor jöttek amikorra ki volt adva az ukász.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.12.12. 10:16:29

@horex: Első kérdés: Tököm fog még felmosni is fürdés után a hidegben, nincs fűtés a fürdőszobában. Másrészt a fürdő 3,5 méter hosszú és 1,1 méter széles. Igen. Namost ha egy kis víz kimegy, akkor minden úszik...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.12. 10:17:11

@batgirl: "bemegyek a vizes fürdőszobába, a zoknim csurom víz lesz."

A megoldás ... tádá ... : füdőszoba szónyeg. Kis pamutszőnyeg, az esetlegesen kifröcskölődött vizetfelszívja, gyorsan elpárologtatja. Persze ehhez ember módon kell zuhanyozni.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.12.12. 10:19:12

@horex: Másodikra: mintha csak anyukát hallanám... =D "Orgonaillatú szar? Minek? Há' noooooooooormális? A szar legyen szarszagú!" =D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.12. 10:22:46

@horex: ja, meg hogy az évszázados fekete mocskos budit nem tudja a mancika kitakarítani. hát basszus, aki olyan disznó, hogy fekete a buderáj otthon, annak mindegy.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.12. 10:23:42

@atpijkamo: Hát igen. Csak tudod, nálam a kispamut fürdőszoba szőnyeg nem 2 perc alatt párologtatja el a magába szívott vizet. Láccik, hoyg férfiból vagy:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.12. 10:26:48

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Nemá! Hát karácsonyra kiakarja pucoválni! Mit nem lehet ezen érteni???
hehehe
Tudod, nálunk van toalettkacsa, mi meg nem szarunka perem alá:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.12. 10:31:27

@batgirl: anyuci ajándéka karira: nem szaros a vécé? váááá. hányinger.

megmég a taknyos reklámot szeretem, amikor a ződ turhákok gyűlnek a tüdőben, aztán kicsuszamlanak a hörgőkbül. de eccer látni akarom, amikor a csaj kiköp egy félkilás ződtaknyot, mert különben nem hiszem el.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.12.12. 10:33:39

@batgirl: Anyuka erre azt szokta mondani, hogy PAPUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUCS!!!

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.12.12. 10:41:02

@batgirl:
Értem én hogy zokni, de miért veszed le a gumicsizmát?

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.12.12. 10:42:55

@ColT: Aszondod, akkor még van kilátásunk valamire?

Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 10:45:51

Szarszag ügybe meg az a meglátásom, hogy csak a másé büdös, de az annál inkább. Hát ez van. Na akkor már inkább valami mesterséges szineztézia szagű spréj.

@batgirl: a fürdőszobaszőnyeg valami varázsos tárgy lehet, például a macskáim régebben valamiért imádtak arra pisálni. Ez csak akkor cselendzs, ha nem vagy résen.

Don Quixote de la Ferko 2012.12.12. 10:53:26

@R.G.I:

Látom az értő olvasás sokaknak problémát jelent.

Megsúgom a varázsszót:

INGYENES

Ennyire egyszerű. Fizetsz, ugathatsz, nem fizetsz, alkalmazkodsz.

Kicsit vicces lenne, ha az ingyenes szállításnak alkalmazkodni kell minden baromarcú kénye-kedvéhez.

Örülök, hogy segíthettem, ha van még valami, amit nem értesz, szólj.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.12. 10:54:42

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): @horex: jó, hát sose mondtam, hoyg tökéletes vagyok. Van papucsom, de általában jól el van nélkülem.
Mellékesen, ha papucsba megyek a vizeshelységben, és utána járkálok a lakásban, akkor nem lesznek paucsfoltok a parkettán? a szobaszőnyegen?
kh.. nagy a szátok:))

@Rosszindulatú Vászka: ez nálunk is előfordul. Főleg a homokszínűt szeretik.

Manyecska 2012.12.12. 10:56:52

@Rosszindulatú Vászka: a kutyám egy időben kizárólag a hófehér vadiúj szőnyegre hányt. Ez van.

Atörökk 2012.12.12. 10:57:46

Csótány köré sütött pizzát házhoz is szállítanak?

Manyecska 2012.12.12. 10:58:46

@ColT: én meg tegnap találtam, szerintem tök jó! www.kepfeltoltes.hu/view/121212/sziget_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
/Óbuda-BÉKÁSMEGYER :P felől képezve/

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.12. 10:59:12

@Manyecska: "a hófehér vadiúj szőnyegre hányt"

És ezzel elérte, hogy mindig legyen vadiúj szőnyeg.

Manyecska 2012.12.12. 11:00:04

@atpijkamo: hát nem:D! @atörökk: igen, akrilkádban. Ingyenes.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.12. 11:01:09

@batgirl: Egy nap alatt megszárad. Nem vagyo én fóka, hogy naponta többször fürödjek. Sőt, férfiaknak naponta se kell. Azt nem tudom, hol van ez a szabály felírva, de betartják.

Manyecska 2012.12.12. 11:01:38

@atpijkamo: mostanában folyton egy bazinagy plüsstigrissel mászkál, bárhol vagyok, megajándékoz vele!:D

Atörökk 2012.12.12. 11:04:21

@atpijkamo:
Jól nevelt kutya. Nem a boltban, az eladó lábára.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 11:05:54

@Don Quixote de la Ferko:

"Látom az értő olvasás sokaknak problémát jelent."

Végre egy jó meglátás tőled.

Attól, hogy ingyenes, még nem ajándék. Csak csupán annyit jelent, hogy nincs plusz díja a termékek feltüntetett árán kívül. Hasonlóan az "akárhány százalék ajándék" és a "kettőt kap egy áráért" akciókhoz. Ne zavarjon össze egy szó félreértelmezése, kérlek szövegösszefüggésben és a szövegkörnyezetben való értelmen dolgozzál még.

Ezen kicsit gondolkozz el és megdumcsizzuk :)

herk 2012.12.12. 11:06:01

@Don Quixote de la Ferko:
ezzel az a baj, hogy attól hogy még INGYENES, az ember elvár bizonyos dolgokat. Úgy lenne korrektebb, ha kiiránák az INGYENES szó mellé, hogy nincs rakodás, és nekük tetsző napon és órán hozzák ki.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.12. 11:06:53

@atpijkamo: Nyuszóka, te teljesen egyedül élsz, vagy csak te fürdesz a családban?:)))))))))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.12. 11:07:50

@Manyecska: Szeret.

De boldog lennék, ha egy kutyanyáltól lucskos plüssállatot fogdoshatnék!

Teniszlabdára nem tudom, hogy tudnak rádolgozni egy 10 mm vastag folyamatos nyálréteget.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 11:11:00

@batgirl: ugyanmár, igaza van, egy férfi ne féljen a szagától.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.12. 11:11:52

@batgirl: A párommal használunk közös fürdőszobát. Ő kerüli a fröcskölést, mintha a vallása tiltaná. Én is meg vagyok szólva, akárhogy vigyázok.

A zuhanyfüggönyt utálom a szállodákban. Ha nincs fürdőszobaszőnyegük, azt a törülközők bánják.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 11:16:28

@atpijkamo: miapicsa. Lepantittotad a családodat?

Amúgy meg csaxólok hogy a szállcsikba az a kicsi törcsi, ami kábé akkora mint ami a rendes sörözőkbe a pulton van, na az a feredőszobai kilépő.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.12. 11:21:40

@Manyecska: Gyááá
Irigyked irigyked :P :D
Széép

@Don Quixote de la Ferko: Megsúgom. Ha a cég, akitől vetted a cuccot, szolgáltatásként ingyenes szállítást nyújt, attól te még a cég ügyfele vagy, aki fizeteett (és nem a szállító cégé, ha az külsős).
A szállítónak valaki fizet, max. nem te.
Szóval a nagy lófaszt neked kell alkalmazkodni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.12. 11:26:19

@Rosszindulatú Vászka: A gyerekek lakásában is van fürdőszoba. Az átjárás egyirányú, csak én fürdök a minijakuzziukban.

Tervem volt, hogy minden falat kidöntök a két lakás között, és lesz akkora tér, hogy lehet teniszezni is, de mindenki megvétózta.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.12. 11:29:03

@Rosszindulatú Vászka: "mint ami a rendes sörözőkbe a pulton"

Na, az bebaszna, akkor hova tenném a másik talpamat. A közepes méretű jut mindig a szőnyeg sorsára. A másik készletből meg kéztörlő lesz belőle.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 11:29:23

@atpijkamo: aha. És mi van a nejeddel? A párod tud róla?

Manyecska 2012.12.12. 11:30:33

@ColT: nekem már felse tűnik:D@atpijkamo: :D azt hittem a gyerekekhez jársz fürdeni!:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.12. 11:31:54

@atpijkamo: Én megtudom érteni. Nekem is ketté kell majd osztani a házat, de sok a probléma. pl. fütést nem igazán tudom kettészedni, bár konzultálnom kellene valami szerelővel. Igazából azt sem tudom eldönteni, hoyg az alsószintet vagy az emeletet adjam át.

Manyecska 2012.12.12. 11:32:22

@ColT: szoktam neki mondani, tőlem ne várjon hasonló produkciót!:P csak ugrál rajta, nem igazibul.:P

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.12. 11:33:41

@Manyecska: Ha pezsgőfürdőt veszek, azt ki lehet magyarázni. A zuhanyozást nem.

Különben pedig a fürdőszobájuk mindig foglalt. Azt nem tudom elképzelni, hogy lehet ennyit tollászkodni. Ha egy órával indulás előtt szólok, az már késő.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.12. 11:35:03

@Rosszindulatú Vászka: A nej az olyan idétlen szó, maradjunk a párnál. Szóval mi van a párommal?

Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 11:36:20

@atpijkamo: ultizol, vagy nős vagy? Mer nem mindegy.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.12. 11:37:46

@batgirl: Ne higgy a szerelőnek! Mindent meg lehet oldani, de ők csak a legegyszerűbb megoldásban hajlandók gondolkodni. Egy trükk: ne az tervezze, aki kivitelezi, így jobban elszabadulhat a fantáziája. A "nem lehet" azt jelenti, hogy "ezzel sokat fogunk szívni, kisnagysága".

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.12. 11:40:28

@Rosszindulatú Vászka: Nem kártyázom. Nagyapám a század elején minden estét a kaszinóban töltötte, nagy kártyás volt. Úgy elvert mindig, mint a kétfenekű dobot. Szóval nem volt sok sikerélményem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.12.12. 11:54:09

@Xezs:
Ez be szép vót!!44!!
Javaslom, hogy énekeljük el a dzsingóbellszt!

Don Quixote de la Ferko 2012.12.12. 11:56:22

@Rosszindulatú Vászka:

Haladsz. Kezdesz értőn olvasni. A lényeget felfogtad.
Amit még írtál, az meg mellébeszélés, szót sem érdemel.

@herk:

Erről szólt a buli. Pénteken, napközben. Az, hogy a posztoló ezt nem fogta fel agyilag, az nem a szállító problémája.

@ColT:

No akkor újból:

Fizetsz, ugathatsz, nem fizetsz, kussolsz és alkalmazkodsz.
Remélem érthető volt, ha nem megy valamelyik szó, értelmező szótárad, vagy a gugli segítségedre siet.

Don Quixote de la Ferko 2012.12.12. 11:58:57

@R.G.I:

"kedves munkanélküli/parlamenti képviselő/ hivatásos naplopó."

Igen, ebből az egyik találat.
De ugyi nem baj, ha nem sírom könnyesre éjjel a párnámat attól, hogy ezt olyanok hánytorgatják fel, akik főleg munkaidőben neteznek. Nekik kuss a nevük. Pont úgy, mint az ingyenes szolgáltatásért hisztériázóknak.

Örülök, hogy ismét segíthettem.

Dr. Körömlakk ® 2012.12.12. 12:05:29

szerbusztok!

csak szólok, hogy érik a poszt.
vettem októberben a deichmannba egy bakancsot 14 rugójé. most kezdtem el használni, mert most jött a hó. harmadik alkalommal húztam volna fel, látom, hogy a felsőrészen a bőr el van repedve. ujjat végighúzva gyönyörűen érződik.

ő a kicsike:

www.deichmann.com/HU/hu/shop/noi/noi-cipok/00008001106814/Bakancs.prod?r=5&c=3&filter_size=all&st=PRODUCT&filter_cat=noi/noi-cipok

szal tennap blokkal mifenével visszavittem. és az lett amire számítottam: BEVIZSGÁLTATJA a nyomorult, mert aszonnya, lehet, hogy nem anyaghiba.

hát mi a kurva anyád???

szóval kibaszott ideges vagyok, mert a kibaszott cipő MOST kellene, nem márciusban ugye, de ezek most vizsgálgassák a nyilvánvalót...

na mindegy, lefotóztam otthon, tehát nekem nem ugat.

ha poszt lesz, és bárkiakárki beszólik, agyonverem.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 12:08:46

@Dr. Körömlakk ®: na te is jóval kezdesz. Asszed félek tőled? és ha igen, akkor mi van?

Dr. Körömlakk ® 2012.12.12. 12:11:11

@Rosszindulatú Vászka: mámmostbeszótál? szólok a környékbelieskenk, ezt a bicót is lopják el Tőlled!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.12.12. 12:12:12

__________________________________________________________________12.12.12._12:12:12____________________________________________________________________________

Katonás időponty van.
Ebbe az évezredbe csak most!!44!

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.12.12. 12:17:17

@Dr. Körömlakk ®:
Csóró vagy? Mentél volna valami havas tájra októberben és már kijött volna a hiba
Vagy nincs a telkeden hóágyú?

Dr. Körömlakk ® 2012.12.12. 12:17:32

@dr. phil. Sün‼ ツ: eeeeeeez igen!

@Rosszindulatú Vászka: jajó, szólok, vissza az egész!

SÜN: mink először drasztikusra vesszük a figurát, utána jönnek a nyálas részek. a java megvót.

Dr. Körömlakk ® 2012.12.12. 12:18:49

@horex: nemhogy csóró-e, köcsög is, hogy hóba használom. biztos kihozza a szagértő, hogy ezt 21 fokban, aszfaltos úton, szórványos napsütésben kell használni, és a madárcsicsergés is jót tesz neki.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.12.12. 12:19:01

@dr. phil. Sün‼ ツ:
2013.13.13. 13:13 ? /ha lesz 13.havi nyugdij/

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.12.12. 12:20:56

@Dr. Körömlakk ®:
Vicc ami megy a felszabadulás óta ebben az országban
Ott szivattya egymást a nép ahol tudja

Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 12:21:30

@horex: mink otkóber-novemberbe a karibi szigetünkön szoktunk pezsegni, oda minek a bakkkancs, naugye.

Dr. Körömlakk ® 2012.12.12. 12:26:00

@horex: mondtam a nőnek, pont erre számítottam. aszonnya, arra, hogy bevizsgáltatja? mondom igen. mondom a vak is látja, hogy nem azért repedt meg, mert én esetleg nem rendeltetésszerűen használtam, hanem anyaghiba, de szopat itt engem feleslegesen. mondom, ha az ő cipője lenne, nyilvánvalóan kicserélné. és kezdte a "higgyeelhölgyem..." kezdetű szart, de valahogy nem tudtam neki hinni. szal most várok, 15 munkanap... állítólag.
és előre félek, hogy kihozzák, hogy én a lábfejemen mászkáltam, és azért repedt meg a bőr. de ha vitatom a szakértői véleményt, saját költségemre ezaz... igen, logikus, hogy a cipő árának többszöröséért belefogok.
azt is felajánlotta, hogy fordulhatok a fogyvédhez. mondom csak azért vagdalózik ilyen könnyen, mert nyilvánvalóan tudja, hogy a fogyvéd egy zéró jogkörrel rendelkező szarsemmi.

R.G.I 2012.12.12. 12:31:17

@Don Quixote de la Ferko: a munkaidőben szokott lenni szünet, akkor meg azt csinálok amit akarok. A 3 közül meg a két hátrányosabb elfoglaltság egyikét űzöd(pokitikus nem irkál blogokba) szóval én a helyedben hunyászkodnék erősen. Az ingyenes szolgáltatás meg opcionális, de ha igénybeveszem akkor ugyanolyan szolgáltatás mintha fizetnék érte, amitől ugyanazt várom el amit egy fizetett szolgáltatástól.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 12:32:42

@R.G.I: haggyad, nem érti, vagy nem akarja. Úgy láccik szerinte a fuvaros szivességből vitte ki a cuccot :)

Dr. Körömlakk ® 2012.12.12. 12:33:22

@Rosszindulatú Vászka: azt nem úgy kell, hogy "Haggyad Imre" ???

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.12. 12:38:22

@R.G.I: "a munkaidőben szokott lenni szünet, akkor meg azt csinálok amit akarok."

Aííí, de jó neked! Egyszer én is megdöngetném a bögyös titkárnőt a nyílt színen!

Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 12:40:31

@atpijkamo: naon zorkó vagy. Engemet kissé zseníroz, ha sokan foxíroznak ivarkodás közbe, ez törte derékba a pornós karrieremet is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.12. 12:42:17

Baszki, ha ezer évet élek még, akkor lesz megint ugynaz az év, hó, nap. Tényleg! A mai napot ki kell élvezni!

R.G.I 2012.12.12. 12:42:19

@Rosszindulatú Vászka: hát ezaz látod. Ha jól gondolom az ingyen házhozszállításért a bolt fizet a fuvarosnak. Gondolom ha van ilyen opció,(mármint az ingyen szállítás) akkor a termék árába belekalkulálják a fuvaros benzin/munkadíját. amit közvetve én fizetek meg. De lehet én vagyok ennyire egyszerű, és ez ennél bonyolultabb?

Don Quixote de la Ferko 2012.12.12. 12:42:45

@R.G.I:

Persze. Életszagú. Elgyötört munkás kaja, pihenés, rötyó helyett ráveti magát a netre.
Szeretem, mikor emberek gondolkodás nélkül hülyét csinálnak magukból, mint ahogy azt most tetted.

Hát, szerintem meg annak kell meghunyászkodni, aki pl. a munkanélkülit nézi le. Mint speciel ebben az esetben tudás és ismeret nélkül teszed. Ismét csak hülyét csináltál magadból. Gratula, egész jó arány. Ez már a második.

Az ingyenes szolgáltatás kötöttségekkel jár. Ha igénybe veszed, akkor alkalmazkodsz hozzá, és nem te írod elő a feltételeket. Harmadik nekifutásra is sikerült magadból hülyét csinálnod.
Ügyes. 1-ből 3. Felléphetsz vele a cirkuszban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.12. 12:44:33

@Rosszindulatú Vászka: Mikor fiatal voltam, én is szégyellős voltam.

De a titkárnő megbaszkurálását nem szabad eltitkolni. Egyébként mi lenne a trófea? Onnantól nem mosom a farkam, és mindenkinek azt mutogatom? Mint miután álamunk vezetőjével kezetfogok?

R.G.I 2012.12.12. 12:45:18

@atpijkamo: innen már basztak ki valakit zaklatásért, és szünetben dohányzok és nem közösülök:D amúgy van bögyös titkárnő, de inkább dolgozik, minthogy falloszomon pöffeszkedjen.

Manyecska 2012.12.12. 12:46:09

@Dr. Körömlakk ®: remélem, előtte még sz@rba léptél??:D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.12. 12:46:59

@dr. phil. Sün‼ ツ: http://www.google.com/search?q="2012.12.12.+12%3A12%3A12"

2,5 M találat.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 12:49:14

@atpijkamo: érdekes vágyaid vannak. Én biztos, hogy nem merném a Államunk egyik vezetőjének senem a kezibe adni a plómat és nem csak mentálhigiéniás és bizalmatlansági okokból senem.

Meg ugye dicsekedni így is tudsz a cselendzsel, nem kell ahhoz megtenni is.

Dr. Körömlakk ® 2012.12.12. 12:51:50

@Manyecska: nem bazki, megtakarítottam!!!!! mégezis...

R.G.I 2012.12.12. 12:51:54

@Don Quixote de la Ferko: nem nézem le a munkanélkülieket, ők is emberek, ahogy te is az vagy(erősen kétlem) de örülök hogy tisztában vagy az ürítési+táplálkozási időbeosztásommal. Legközelebb majd csinálhatod a napirendem. A szolgáltatásokkal meg kicsit el vagy tévedve. Nem mellesleg te a poszt eleje óta hülyét csinálsz mmagadból. De te ingyen csinálod. Én meg súlyos forintokért. Gecire ráérhetsz. Nem szeretem az amőbákat.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.12.12. 13:00:17

@Dr. Körömlakk ®:
Tankesün a megmondást!4!

@atpijkamo:
Nálam 606e.
Szarabb a guglim, mint a tijed.

Don Quixote de la Ferko 2012.12.12. 13:01:59

@R.G.I:

Mellébeszélsz.
Emlékeztetsz egy salalalala nevű szerencsétlen idiótára, aki még a hivatalosan kiadott USB specifikációval is vitába szált, mert az nem az ő általa kitalált baromságokat tartalmazta. Igaz, azon a néven annyiszor csinált ő is hülyét magából, hogy már nem használja, de nem baj, szeretem az egyszerű gondolkodású Endréket)

Csinálja a franc a napirended. Majd beosztod, ahogy az eszed alapján sikerül. Láthatóan csak arra vagy képes, hogy a netezés legyen az előtérben, te bajod, engem nem izgat ha az fontosabb mint az életfunkciók. Ez is csak az értelmi képességeidet jelzi.

Maradék mellébeszélésed tényleg szót semérdemel. Láthatóan azt hiszed, az ingyenes szolgáltatásnál te döntöd el a szolgáltatás sarokpontjait, és láthatóan kiborultál azon, hogy felhívtam egyszerű figyelmedet arra, hogy a való életben azért ez nem így működik.

Hajrá, leszel még ennél hülyébb, firkálj baromságokat, mulattatsz.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.12. 13:19:55

te cica, te soha nem szoksz le erről a "megmondom az igazat a hüjenépnek" című előadásról?

R.G.I 2012.12.12. 13:20:52

@Don Quixote de la Ferko: nem értem a felháborodásod, mert olyat állítasz ami nem teljesen úgy van ahogy te azt hiszed. És még el is hiszed. De majd egyszer. Komolyan szégyellem magam hogy a szintedre süllyedtem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.12. 13:22:50

@Dr. Körömlakk ®: Én találkoztam, egy gyerekbakancsot visszavivővel,aki ott álldogált szerényen, hogy a szeptemberi bakkkancs bemondta az unalmast. Majd a két eladó egymással megbeszélte, hogy biztos focizásra használta a büdöskölyök, és még el is van ázva, tehát esőben is volt a lábán. Sajnos, nem vesszük vissza, közölték. Nagyon szívesen felgyújtottam volna őket egy molotov koktéllal.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.12.12. 13:26:16

@Rosszindulatú Vászka:
Minek bakKancs?
Ha a láthatalan légió tudott menetelni fekete női lakktáskával és teniszütővel a sivatagban, mi kifogásod /K/A ribin bakancsban

Dr. Körömlakk ® 2012.12.12. 13:29:36

@batgirl: na én azért nem ez a halkszavú hogyishíjják vagyok. illedelmes meg minden, csak ne szóljon be, nyilván a saját érdeke miatt.
mostan így elsőkörbe csak egyes fokozaton hőzöngtem, de ha a szagértő megszagérti a fost, akkor azért rágyúrok a hármasra, átugorva a kettest.

tetvek.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.12. 13:33:57

@Dr. Körömlakk ®: tetvek. Nekem egyszer egy ott vásárolt papucsom ment tönkre, de csak az egyik fele. Közölték, hogy nem megfelelően hordtam. Na akkor én is berágtam, és mondtam, hogy ugyan nézze már meg hány lába van. Ha kettőt lát, akkor az azt jelenti, hogy két darab papucsot hordok, és ha csak az egyik ment tönkre, az nem azt jelenti, hogy féllábon ugrálok. Vagyis valami ilyesmit mondtam.

Dr. Körömlakk ® 2012.12.12. 13:38:26

@batgirl: és akkor mi lett? én már sok cipőt vettem ott, és ez az első garis problémám, de hányok ettől az ügykezeléstől. mert tudod, ha szezon után vinném vissza, hogy gáz van, és odabasznám a kitaposott, lábbűzös, kopott, szakadt szart, megértem, hogy gecizik, bár akkor is cserélni kéne, ugyanis ha rendeltetésszerű használat mellett is fosra megy 6 hónapon belül, akkor cumedli van. Egy szegedi áruházban így simán visszavették a cipőt, újat lehetett választani helyette.
Kezdek rájönni, hogy ez a "rendeltetésszerű használat" na ez egy megfoghatatlan szopatás.

Manyecska 2012.12.12. 13:43:12

@Dr. Körömlakk ®: fél év?? Jó tudni. Rendszeresen lerúgom magamról a csizmát, nem mindig bírja a hátulja..:P, tavaly vettem épp most néztem meddig bírja még? Akkor ne vigyem vissza ugye..:P

Dr. Körömlakk ® 2012.12.12. 13:46:39

@Manyecska: a hat hónap az alap, de van még hat hónap, de az lazább és nem is garancia, hanem mán jótállás a neve vagy mi... utána kell nézni neten, de minnyá monnya valaki okos hogy van ez.

Manyecska 2012.12.12. 13:53:22

@Dr. Körömlakk ®: igen, bízom benne én is, és alázattal várom a megvilágosodást!:)) rendeltetésszerű...mondjuk őket minősíti ha nem járásra találták ki ezeket :P:D

Manyecska 2012.12.12. 14:06:41

Unatkoztok? Igen?:D Világvége...?? Na:
www.stop.hu/tudomany/hatborzongato-hallgassa-meg-a-januari-foldrenges-hagjait/821073/
Borzongjatok!:D olyan xar hogy jó is!

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.12.12. 14:41:36

@batgirl:
+érdemled
Papucsbol csak Batz-ot!

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.12.12. 15:00:57

@batgirl: Veszed le a szobában a papucsot??? (mondaná anyuka)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.12. 15:03:58

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): ezt most nem értem! Anyud az előbb azt mondta, hogy vegyek fel papucsot, most meg leszúr mert van rajtam?????
ez olyan nyuszikás!!!!!!!!!!!

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.12.12. 15:06:36

@batgirl: Papucs bárhol, kivéve a padlószőnyeges alvós szobákban. Oda csak cipő nélkül! =D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.12. 15:15:21

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): ez nekem túl bonyolult, nem értek én ehhez. aztán folyton összekeverném, hoyg mikor hol papucsozhatok.
:D

Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 15:28:41

Én csak otthon vagyok papucs, máshol egyébként rettenthetetlen hős.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.12.12. 15:36:19

"Stirlitz benézett a vértől lucskos fürdőszobába.
-Kád...
Müller az ajtó mögött lapulva:
-Anyukád..."

Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 15:38:45

Anyukád kimossa a kádat.
Anyukám kimossa a kámat?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.12.12. 18:03:15

"A beépítés után, mikor a védő fóliát eltávolította a szerelő derült ki hogy sérült a kád."

WTF???

beepitette a szerelo jol megadjusztalta eltort es akkor a szallito a hibas?
ember ha legalabb lett volna 2 tanud akik bizonyitjak hogy ahol leraktak ott kibontottatok es akkor el volt torve de igy???

csincsilla72 2012.12.12. 18:29:07

A posztoló peches. Mi is felújítunk, a maglódi Bauhausban ott is hagytunk egy jelentős összeget. Kértünk és kaptunk kedvezményt, és nem két százalékot. Az ákcijósból is. Ingyen házhoz szállították akkorra, amikorra kértük. Nem mondom, hogy nincs prosztó cég és azt sem, hogy a Bauhaus mindig, mindenkivel korrekt, mindenhol vannak tapló dolgozók. Egyébként sérült cucc nálunk is volt, csempe tört meg a szállítás alatt, de egyetlen szó nélkül cserélték a dobozt.
De dolgoztam én is ügyfelekkel, és mondhatom, hogy amilyen az adjisten, olyan a fogadjisten. Lehet, hogy a BH-os fószernek szar napja volt, de az is lehet, hogy a vásárló húzta ki a gyufát a stílusával.

R.G.I 2012.12.12. 18:29:33

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: igen kicsit érdekes. Mondjuk szerintem alap hogy kihozza a lóti, és ott elötte legalább egy emberrel kibontom, meglesem.

R.G.I 2012.12.12. 18:34:20

@csincsilla72: meglehet hogy a stílusával kihúzta a gyufát de ha jobban elolvasod, akkor vele parasztkodtak első körben. Persze ez nem jelenti azt hogy neki is ugyanígy kell viselkedni, de ha romokban a fürdőszoba, nem látni a befejezést, és még tirpák módon beszélnek velem akkor az én zsebemben is nyílik a bicska

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.12.12. 18:53:24

azért ne kelljen már mindent alaposan átnézzek átvétel előtt. ha veszek valamit amit 1000 darabból kell összeszerelni akkor megszámolom meg megmérem mind az ezer darabot és addig a szállító ott vár 3 napig amíg végzek? ugyan már. gyorsan két tanút a családból akik igazolják, hogy a kicsomagolás pillanatában már ott volt a hiba aztán feljelentést tenni

csincsilla72 2012.12.12. 18:58:54

@R.G.I: Tudod, minden bunyó úgy kezdődik, hogy a másik visszaütött.:-)
Nem tudjuk, mi történt. Nem akarom védeni a Bauhaust, közöm nincs hozzájuk, azon kívül, hogy mi is ott vásároltunk, de velünk nagyon korrektek voltak, nálunk élt a cseregarancia. De, mint írtam, tirpák vásárlók és eladók mindenhol vannak. Pechük volt, kifogták. A lakásfelújítás zombit csinál az emberből, de akkor sem lőhetem le a szomszédot, mert olyankor szól be, amikor szét van verve a fürdőszoba.

fairplay50 2012.12.12. 19:27:06

Egyrészről ugye, megmondták a Bauhaus-ban, hogy nem feltétlen tudják a napon belüli pontos időpontra történő szállítást garantálni. Ezek után talán nem kellett volna a szállítót anyázni. Másrészről átvételkor a kedves vevő aláírta hogy hibátlan minőségű és hiánytalan mennyiségű terméket vett át. Nehogy már hetekkel ezután jöjjön elő a sérült termék történettel! Nagyon sanszos, hogy a beépítést végző sérthette meg egyébként.

Xezs 2012.12.12. 19:30:20

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Ebben annyiban adok neked igazat, hogy az IKEA-ban mi vettünk egyszer egy 1 asztal és 4 szék konstrukciót, természeetesen egyetlen dobozban, szétszerelve.

Na most azt hiába bontottam volna ki, mert annyi darabból állt, hogy nem derült volna ki, hogy 1 szék hiányzik. Pedig hiányzott. De IKEÁ-ék rendesek és bemondásra elhitték, így kaptunk egy széket egy másik pakkból.

A másik pakkot meg gondolom elvitte valaki más, és aztán ő is reklamált. Vagy nem.

bundas01 2012.12.12. 21:48:30

@Don Quixote de la Ferko: Amennyiben aláírtad a szállítót, hogy sérülésmentesen és hiánytalanul átvetted az árút, akár Szent Pétert is hívhatod tanúnak, nem érdekel senkit.

Szarrágó 2012.12.12. 21:53:19

@fairplay50: Nos mint fentebb említettem a történet elég sűrűn lett leírva.A házhoz szállítás megrendeléséig minden rendben volt aranyos eladók stb. stb.Az hogy a szállítós faszinak rossz napja volt éppen leszarom,mert azt hiszem én nem tettem neki semmi rosszat.Ha olvastad már írtam, hogy szombaton vettem a cuccot és pénteken hozták ki.Szólva ha hiszed ha nem nem hepciáskodtam, sőt szerintem a stílusomhoz képeset még visszafogott is voltam.Majd egy hét telt el és türelmesen vártam,mert mint mondtam sajnos dolgozok...bár jobb lenne politikusnak lenni és akkor a szállítás időpontjára éppen valamiért kivonulok a parlamentből..
Azt is leírtam már többször,hogy IGEN ÉN BASZTAM EL,hogy aláírtam a papírt mert hittem a kiszállítónak,hogy ráér majd beépítéskor.Ha hiszed hanem péntek este 16 óra után hozták a cuccokat,szombaton reggel kezdtünk hozzá.A beépítésben én is részt vettem.Én voltam a csicska aki a szakember keze alá dolgozik..(ezért volt találó a szarrágó jelző..és még igénybe is vettem az ingyenes házhoz szállítást..)ha kell önként megyek a hősök terére akasszatok fel...

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.12.12. 21:53:39

@bundas01: rejtett hibáról nem hallottál? attól még érvényesíteni lehet a garanciát, nem olyan könnyű de attól még lehet

mirx 2012.12.12. 21:53:51

Monyuk én az electroworlddel jártam úgy, hogy azonnal mondták, hogy a most hozott mosógépnek (75 000 Ft) van egy karc a tetején, kérem-e 60 000-ért, vagy hozzanak másikat? A karc aztán majdnem láthatatlannak bizonyult, úgyhogy kértem, Csődbe is mentek jól. :D

bundas01 2012.12.12. 21:59:41

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Rejtett hibának semmiképp sem minősül egy nagy ütésnyom a kádon. De fordítsuk meg a sztorit. Mivel tudja a vevő bizonyítani, hogy nem Ő okozta a sérülést? Hisz elvileg átvételkor csekkolta az árut és aláírásával igazolta is ezt.

Szarrágó 2012.12.12. 22:00:29

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Igazad van.Mindannyiszor elmondom....Tessék tanulni belőle!
Bár mikor tetőt csináltuk 5 évvel ezelőtt a Bramactól vettem a cserepet..ők hozták ki ingyen..(szarrágás)bedaruzta az udvarra a 11 raklap cserepet..2 hét múlva bontottuk ki az egyik és végig volt törve az egész,de csak a sarkán..betelefon..kijött ember fényképek..és képzeld semmi kifogás hogy biztos én voltam aki direkt eltörte (pedig itt is aláírtam hogy átvettem)..küldött egy raklap cserepet..aztán nyáron az egyik szellőző cserépnek leesett a teteje..megint telefon megint kijöttek fénykép és utána felhívtak időpont egyeztetés és kijöttek lecserélték az összeset 30 darabot..és itt sem volt kifogás hogy biztos mászkálok a tető meg a madarak voltak s pereljem be őket...

Xezs 2012.12.12. 22:03:44

@mirx: Én egyébként nem is értem ezt a fene nagy irtózást a karcoktól. Most őszintén, rosszabb íze van a túrós tésztának, ha karcos hűtőből veszed ki? Esetleg a ruha büdös, ha egy karcos mosógéppel mosod ki?

Állítom hogy az ilyen karchuszárok a 3. héten már észre sem veszik a karcot.

Most mondjam hogy az én hűtőmnek meg kicsit be van horpadva az oldala? Igaz, azt mi csináltuk, fasza buli volt :)

Ki nem szarja le? Működik, a kaját lehűti, a többit meg leszarom.

Nem a hűtőben gyönyörködni jövök haza, nem vagyok én heréltarcú.

Szóval: jól döntöttél hogy a karcosat vetted. 15 ezret megért.

bundas01 2012.12.12. 22:05:03

@Xezs: köszönöm, ezentúl igyekszem figyelni erre

bundas01 2012.12.12. 22:07:50

@Szarrágó: Valószínűleg valami ultra tré fajta kínai cserépről lehet szó, amin akkora az árrés, hogy simán belefér nekik, hogy minden 10-11 raklapot cserélni kell.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.12.12. 22:08:09

@bundas01: tanukkal, miért hogyan tudod bizonyítani egy elektronikai cikk esetén, melynek a külsején egy karcolás sincs de belül valami el van törve, ki van égve stb? nem lesz egyszerű de hát később vette észre a hibát

Szarrágó 2012.12.12. 22:09:49

@Don Quixote de la Ferko: Szerintem neked sikerült hülyét csinálni magadból...
1.ha voltál már bauhausban láttad volna hogy ki van írva,hogy 100.000 Ft. fölött ingyenes házhoz szállítás.
2.az szállító az áruház alkalmazottja az áruház autójával...ha nem lenne kiszállítás akkor az ember mondjuk udvart söpörne...
3.az ingyenesség valóban csak a vevő nem fizetését jelenti,de hidd el hogy az árakban benne van az autó fenntartási költsége és a dolgozó bére..
Tehát hiába hiszed, hogy nagyon okosakat mondasz sajnos csak magad hiszed így...lehet hogy te is fuvarozó vagy és hát így vesztesz piacot,és ezért fikázol...És ha hiszed hanem rajtad kívül,mert te gondolom mindenért fizetsz és csak a drágát veszed,mert van miből,vagyunk nagyon sokan akik szerintetek szarrágoskodnak,ahhoz hogy az uniós fizetésünkből ne csak csekket fizessünk..

Szarrágó 2012.12.12. 22:11:32

@Szarrágó: Valamit elbaszkuráltam..:D
@R.G.I:
neki válaszoltam volna...
Bocs..:)

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.12.12. 22:11:46

@bundas01: ezt minden komoly cég megteszi, mert ha nem akkor írsz róla egy cikket és elesnek 1000 vevőtől, akkor már nem egy raklap lesz a veszteségük.
@Xezs: mondjuk a kádnál nem áll a dolog, de egy behorpadt oldalú hűtőt nehezebben tudsz eladni, tehát mindenképpen csökkent az értéke, annak ellenére, hogy működik. próbáld összekarcolni az autódat majd eladni, működik az szépen csak hát jelentősen veszített az értékéből

bundas01 2012.12.12. 22:11:56

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Most egy kádról van szó aminek a külsején van sérülés, nem a belseje van kiégve.

Szarrágó 2012.12.12. 22:12:48

@bundas01: A Baramac????
szerintem valamit elnéztél..

bundas01 2012.12.12. 22:15:21

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Ugyanmár, kit érdekel egy cikk? Jól szórakozok a homáros blogokon, és mégis fogok az Il Trenóból pizzát rendelni, pedig elvileg csótányos. Vagy igaz a cikk vagy nem. Ott fogom megvenni amit akarok, ahol hozzáértő a kiszolgálás, gyors és korrekt az ügyintézés és jók az árak. Nem különösebben érdekel, hogy ki és mit ír álnéven egy blogba.

bundas01 2012.12.12. 22:19:27

@Szarrágó: Bramac nem Baramac, de efölött valóban elsiklottam. Amúgy attól független, hogy híresek
1 gyártathatnak Kínában
2 lehetnek gyárihibás szériáik
Mindenesetre bizonyára akkora az árrés a terméken, hogy belefér a törött raklapot cserélni.

Szarrágó 2012.12.12. 22:24:11

@Xezs: Hát szerintem nem egy karcról beszélünk az én esetemben..itt az akril van megrepedve de rendesen..és tényleg a hűtőmet is a szépség hibás boltban vettem mert nem érdekel a karc..és még kicsit horpadt is volt..megnéztem elfogadtam kifizettem és nem mentem hisztizni hogy nicsak itt egy karc meg egy horpadás..

Szarrágó 2012.12.12. 22:28:06

@bundas01: Ők viszont azt mondták pénzt nem adnak vissza,de idáig mindent cseréltek..Nekem szimpatikusabb az ő hozzá állásuk...én is cserét kértem de a bauhaus csak pénzt kínált..igaz nem a teljes árat..innentől nekem az az érzésem hogy ez átbaszás..megkapod a sérültet és max ha vergődsz csinálunk egy kis árleszállítást..ha úgy rakták volna ki hogy hibás termék és fél árú lehet megvettem volna..de akkor az az én döntésem....

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.12.12. 22:28:47

@bundas01: avval kezdtem, hogy a kádnál nem áll a dolog, de elviekben minden olyan terméknél amit utólag el lehet adni. bár ki tudja van aki használt kádat is venne :D

Szarrágó 2012.12.12. 22:32:00

@bundas01: Én nem is mondtam egyetlen szóval sem, hogy senki ne menjen a bauhausba..én csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy nem szabad elhinni amit mond az eladó, a szállító az áruház vezető, vagy akárki, mert utána ezek az emberek gyorsan letagadnak mindent és ott állsz és lesel,hogy hát itt kérem a bizalmamat használták ki..

bundas01 2012.12.12. 22:47:17

@Szarrágó: Nyilván a Bauhaus a hasznát adja vissza, így még mindig nullán vannak. Őszintén szólva még így is jól jársz, hisz aláírtad, hogy sértetlen vetted át. Ezzel ha bíróságra mennél egyből buknád.

bundas01 2012.12.12. 22:50:38

@Szarrágó: Azt szerintem senki nem mondta neked, hogy átveszed az árut sértetlen és másnap kitalálod, hogy mégis hibás akkor ők kicserélik neked.
A szállításra a garancia addig tart amíg sértetlen át nem veszed a terméket. Te átvetted sértetlen, ezt az aláírásoddal igazoltad. Ha nem nézted át rendesen akkor minek írtad alá ennek az ellenkezőjét?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.12.12. 23:10:23

@Szarrágó: akkor vizualizald a kovetkezo esetet: a bramac cserepet a melosaid felraktak es a vegen a vedofolia lehuzasa utan derult volna ki hogy baja van... beepites/felrakas utan

manigerzson 2012.12.13. 02:50:25

@ColT: arra is van megoldás, persze szintén a beépítés előtt. ha megfelelően leszigeteled az aljzatot, és némi lejtést adsz neki, a vizet könnyen beterelheted egy másodlagos szifonba. mikor otthagytam a boltot (több, mint 5 év után), még mindig rácsodálkoztam azokra, akik fürdőszoba-építéskor/felújításkor nem gondolnak csőtörésre vagy egyéb "apró balesetekre", és inkább nem csinálnak padló-összefolyót, mert "hogy néz az ki..."

Béla, tudod a Béla 2012.12.13. 07:05:27

@Szarrágó: akkor tanulj az esetből én is tanultam. Te is tanulj az enyémből, és ne cseréltess olajat az autódban a Bauhaus melletti Norautónál, mert ott is átkúrnak és marad a régi olaj némi magyarázattal próbálják spékelni hogy Te vagy a hülye, ha csere után is fekete maradt az olaj, továbbá ha 6 decivel többet töltöttek bele, mégis minimumon van az olaj szintje.
Ez is megérne egy homárt, csak nem akarom az okos trollokat kerülgetni.

megamenn 2012.12.13. 08:13:40

A poszt és a kommenthalmaz szar. Újat kérek.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.13. 09:07:34

@Béla, tudod a Béla: Eleve nem viszem az autómat olyan helyre, ahol nem látom, mit csinálnak vele.
Amúgy minél töltöttek többet bele 6 decivel?

Béla, tudod a Béla 2012.12.13. 10:19:32

@agresszív kismalac: Telefonon megkérdeztem, hogy ott lehetek-e! Válasz:Igen
Ott elkérte a kulcsot, és mondta hogy ha benn az autó mehetek, majd amikor 10 perc múlva rákérdeztem akkor úgy tett mintha nem hallotta volna, majd azt mondta hogy "most inkább ne".
"Amúgy minél töltöttek többet bele 6 decivel? "
A 8.5 liter olajjal a nívószint maximumon van, ők pedig 8.8-at "töltöttek bele", tehát szükségesnél 6 decivel jobban túltöltötték, elvileg, gyakorlatilag pedig pont ugyanannyi olaj volt benne mint amikor leadtam, pont ezen buktak meg, nem pedig azon hogy milyen színű.
A mennyiség nem stimmelt, az lett gyanús, a színe csak a hab a tortán.
Az olajat én vittem, mert szarrágó vagyok és nem mindegy hogy 17500 vagy 33.000 Ft-ot fizetek (Norautonál ennyi), mert ha mindegy lenne akkor a márkaszervízben cseréletném!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.13. 10:51:27

@Béla, tudod a Béla: Jó hely lehet. 8 és fél liter olaj? Mivel jársz? (Matematikai síkra most nem terelném a dolgot, de) a túltöltés károsíthatja a motort.

Béla, tudod a Béla 2012.12.13. 15:39:28

@agresszív kismalac: Mercedes 220CDI,
"a túltöltés károsíthatja a motort. "
Pont ezért néztem meg, mert volt már ilyen a márka szervizzel is (VW), hogy túltöltötték.

eiselmirjam 2012.12.13. 17:46:43

Hogy lehet ide cikket beküldeni?

fda 2012.12.13. 21:57:18

@Don Quixote de la Ferko: Nem kell ilyen lekezelően beszélni, egy rendes futárnál lehet kérni szállítási időpontot, általában legalább fél napot (délelőtt vagy délután). Amit én hozattam, mindig jeleztem, hogy mikor hozzák - és szokott nekik sikerülni.
A házhozszállításnak a kényelem az egyik értelme. Az nem kényelmes, ha reggel 8-tól a boltba se merek elugrani, csak ülök hogy délután 5-kor becsöngessenek.

fda 2012.12.13. 22:00:26

@bundas01: Nem sok kádat vettél még.

Azok úgy vannak becsomagolva, hogy vétek lenne kibontani az utcán, hiszen utána nem tudsz rá vigyázni. A fóliáját beépítés _után_ szokták levenni.

A gyártó felelőssége és kockázata is, hogy ebből ne legyen túl sok baj. A szállítási sérüléseket meg meg kell nézni (látszik, ha a sarkai, élei le vannak verve) - de itt a leírás alapján nem ilyen jellegű a gond. Az egyértelmű lenne, levert élű kádat biztosan nem vesz át a vevő a fuvarostól.

bundas01 2012.12.13. 23:18:19

@fda: Konkrétan egyet se vettem még. Viszont többet adtam el. Kartonpapírból készült él és sarokvédő szokott rajta lenni, azt kell levenni és alatta megnézni. Ha a fólia alatt van sérülés az úgyis átlátszik a fólián, de azért érdemes az embernek a kezével végigsimítani az egész felületet.

Don Quixote de la Ferko 2012.12.15. 15:02:56

@Szarrágó:

Na még egyszer, lesüllyedve az értelmi szintedre, így talán felfogod.

Ha beállsz a sorba egy tál ingyen bablevesért a népkonyhán, akkor pampoghatsz, hogy neked csülök kell pékné módra, első körben kiröhögnek, második körben pofánvernek, és elzavarnak a náthásba, ahová való vagy.

Ha én bemegyek a Náncsi nénibe, és kérek egy Stüszivadász Kasper bá-t, és hoznak egy paprikás krumplit, akkor joggal hőzöngök, mert fizetek érte.

Örülök, hogy ismét segítettem, bár kétlem, hogy agyilag felfognád, az ingyenes dolgoknál az diktál, aki adja, ha pampogni akarsz, akkor fizetsz. Ez ennyire egyszerű. Mint te.

Xezs 2012.12.15. 18:07:17

@Don Quixote de la Ferko: Az egészet ott baszod el, hogy míg a népkonyha valóban ingyenes, addig az ingyenes házhozszállítás csak egy szlogen, igazából bele van építve a termék árába. Tehát kifizeted. Még akkor is, ha nem kéred az "ingyenes" házhozszállítást.

Valaki már írta neked fentebb hogy ne lovagolj a szavakon, most én is ezt kérem tőled.

Az hogy ingyenesnek nevezik a házhozszállítást, csak reklámfogás, semmi több. Játék a szavakkal.

Szarrágó 2012.12.16. 21:03:07

@Don Quixote de la Ferko: Nekem azt tanították a szüleim hülyékkel ne vitatkozz mert lesüllyedsz az ő szintjükre...Neked van igazad..

Szarrágó 2012.12.16. 21:18:54

@fda: Te látod a legjobban a dolgot...A kád peremén volt a sérülés ...és olyan pókhálós repedés..nem az üvegszálas rész van törve csak az akril repedt meg..és ugyanezt mondta a szállító is hogy ne csomagoljam ki..de ha ki is csomagolom sem vettem volna észre mert a védő fólia is olyan koszos volt, hogy már majdnem akkor visszavittem hogy én nem szürke foltos kádat vettem..:D
Na de mindegy is..mert én már azon is gondolkodtam,hogy akkor mi van ha nem a védő fólia eltávolításánál van a rajta repedés, hanem mondjuk egyszer csak megreped..akkor ugyan így hajtanak el...pedig reklámjuk is van hogy mivel ez bauhaus termék 20 éve garit adnak rá..
Igaz a Békéltetőnek küldött levelükben azt írták hogy akril kádra nincs garancia...ezt ha valaki nem hiszi beszkennelem..én is csak tátottam a szám..A jogász hölgy meg azt mondta nem érdekes hogy nincs rá garancia..Innentől inkább elfogadtam a felkínált pénzt..Bár még mindig azt mondom, hogy ha bármivel én sértettem volna meg akkor lefejelem az ajtó félfát azt jó napot így jártam.Nem csinálok belőle ekkora cirkuszt..Egyébként se gaarancia levelet nem kaptam, se azt nem mondták hogy a blokkot tartsam meg...így azt hiszem vettem egy leértékel garancia nélküli garanciásnak reklámozott kádat..Ennél még a kínai piacon is korrektebbek..ott nincs garancia és ezt tudod..:D

Szarrágó 2012.12.16. 21:29:13

@bundas01: Teljes mértékben igazad van..Így utólag..Akivel beszereltük szakember..nem ma csinált először ilyet..sőt járt is már hasonlóképpen..de ott a nem egy áruház volt az eladó, hanem egy maszek és simán visszaadta a pénzt,mert a kád már ott is be volt építve..Ugyanúgy megy ez a kereskedők között is van lehúzós és a vevők között is van gyökér..Én kifogtam, és csak a hibámból való okulásként osztottam meg tapasztalatom..Nem mondta, hogy ne menjen senki oda..nem mondtam, hogy szar dolgokat árulnak..Azt írtam le hogy velem (az én nézőpontom szerint)hogy kiszúrtak..

Don Quixote de la Ferko 2012.12.17. 07:46:32

@Xezs:

Ott cseszed el, hogy nem gondolkodsz. Semmi nincs beleépítve. A nyereségből áldoznak rád, mert költöttél annyit, hogy beleférjen.

Szóval még érthetőbben.

Fizetsz, ugathatsz, nem fizetsz, alkalmazkodsz.

Ha igazad lenne, a 99 ezres vásárló joggal óbégatna, hogy miért fizet olyanért, amit nem kap meg.

Don Quixote de la Ferko 2012.12.17. 07:47:36

@Szarrágó:

Ők már csak tudták, hiszen tudták, milyen egyszerű vagy.

bundas01 2012.12.17. 20:14:42

@Szarrágó: Egyébként nem kell szaros multiknál vásárolni. Szart veszel, ha gond van akkor körberöhögnek, a dolgozóikat szétszopatják és kiviszik a hasznot az országból.
Nálunk (bár pontosan nem tudom miket vettél kilóért) a segged körbe lett volna nyalva és kicsit drágábban de minőségi termékeket kaptál volna és a gari sem az ablakban lett volna.
Az emberek még mindig nem vágják, hogy olcsón csak szart lehet kapni.
süti beállítások módosítása