Tékozló Homár

Pizzába sütött csótány az Il Trenoban

2012.12.11. 14:44 | jackyll | 117 komment

A csótányok legendás túlélők, nyilván nem fognak a -10C-ben az utcán éjszakázni, úgyhogy fogták magukat és például beköltöztek a Mammuttal szembeni Il Trenoba. A napokban olyan hideg lehetett, hogy egyikük a kemencébe csusszant, ahol naiv ügyfél pizzájára sült.

Azért osztom meg e tapasztalatomat veletek, hogy az oda járó törzs és betérő vendégek gondolják meg kétszer az étkezést ebben az étteremnek nevezett rovarházban. Magam a törzsvendégek táborát erősítem ill. erősítettem. Történt, hogy szokás szerint betértünk egy pizzára a Mammut tőszomszédságában található Il Trenoba. Az már megfigyelhető volt eddig is, hogy az üzlet tisztasága és az egyéb körülmények erősen kétségbe vonható módon működnek ebben az egységben, de eddig ezzel nem nagyon foglalkoztunk. Most azonban olyan történt ami mellett már nem tudok szó nélkül elmenni. A megrendelt pizzánkban ugyanis egy „vendég” is bele lett sütve.

A feltétek között megtalálható volt egy plusz feltét is egy jókora csótány formájában, amely teljes kifejlett nagyságban ott figyelt a pizza közepén. Amikor ezt jeleztem a személyzet felé készségesen kicserélték volna az ételt de már nem volt hozzá gusztusom, hogy itt elfogyasszak bármit.

Rákérdeztem, hogy ez itt véletlen vagy mindennapos esemény, amire a felszolgáló azt az információt közölte velem, hogy ez egy régen fennálló probléma itt, ma már invázió szerűen támadnak és ők is félnek attól, hogy esetlegesen haza viszik a ruhájukban. A tulajdonos pedig nemigen foglalkozik a kérdéssel, neki az a fontos, hogy megfelelő időközönként újabbra cserélje az autóját. Tehát aki nem szeretne az ételébe oda nem való összetevőket kapni messzire kerülje el a fent említett egységet. Természetesen ez azokkal is előfordulhat akik házhoz rendelnek hiszen ilyen szolgáltatással is rendelkeznek.

Akik viszont szeretik az ilyen fajta egzotikumokat bátran látogassák ezt az „éttermet”.

Üdvözlettel:
B.G.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 15:20:50

@Istvan Lencses PhD.: nagyon klassz csótány, de sztem fotósopp.

Atörökk 2012.12.11. 15:24:58

Feltételezem, akcijóskuponos pizza volt. Márpedig ezért a pénzért nem várható el, hogy szarvasbogarat süssenek bele.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.11. 15:26:59

Máshol fizetnek a ropogós csótányért ez meg itt berzenkedik! Micsoda alakok vannak!

Sasyyy 2012.12.11. 15:29:25

bear grylls pizza,mi baja vele?:)

Circus 2012.12.11. 15:30:54

Abban az utcában volt szerencsém dolgozni egy másik üzemegységben sok évvel ezelőtt egy darabig. Ott is sok (volt?) a csótány.

Rossz a térkép, az nem a Rózsadomb, hanem a Svábhegy töve.

hopptarisznya 2012.12.11. 15:37:32

csak egy kis homár volt ollók nélkül

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.11. 15:40:26

@Circus: "az nem a Rózsadomb, hanem a Svábhegy töve."

Te a Déli-pu. meletti iltrénóra gondolsz.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 15:45:05

@atpijkamo: ez abból is láccik, hogy nem rózsabogár volt a pizzába, hanem sváb ugye, hogy ugye. Ezért nem érdemes pl. Szarvason vagy Kőszegen pizzát rendelni. Meg Fenékpusztán és Pórnóapátiban.

1kutya 2012.12.11. 15:46:45

minek kért thai pizzát, ha nem szereti a csótit?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.12.11. 15:58:22

Nyugodjon Kovács Béla tanár úr (áldassék a neve!) felháborodottan vitte vissza egyszer a babgulyását a konyhafőnököt hívva:
"- Hányszor mondjam még, hogy a babgulyást két csótánnyal kérem?! Ebben már megint 5 van!"
(DATE koll. menza, '80-as évek eleje)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.12.11. 15:59:36

@Sasyyy: Lüke! Izé like!
.............................................................................................................................KKét komment elküldése között várnod kell néhány percet!

Kuty 2012.12.11. 16:02:07

@atpijkamo: Nem keverte össze! A vonat bisztosss a Déliből indult... Mondjuk milyen hülyeség már vonaton pizzát rendelni... :D

baliquez 2012.12.11. 16:05:38

Megy a hiszti ha a pizzán csótány van de a tequilában menő a kukac mi? Egyeseknek semmi sem elég jó, a fene a hipszter beletekbe mán.

Csak Norris 2012.12.11. 16:07:11

Ez egy ilyen dallason nevelkedett ország. Mindenki új autótakar. Ha meg csótány van antsz helyett homár...

gentry 2012.12.11. 16:09:59

@Rwindx:
Szerintem nincs igazatok, ha ugyanis nincs megfizetve a pincér, akkor simán mond ilyet.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 16:13:28

Az már volt már, hogy az egységsugarú csótány sokkal kevésbé ótvar gusztustalan, mint az átlag gyorséttermi szakács? Vagy cincér?

Circus 2012.12.11. 16:14:18

@atörökk: @atpijkamo:
lehet, mégse volt poén, ha komolyan vettétek...
Igen, tudom, hogy a Retek utcai a Rózsadomb alatt van és igen tudom, hogy a Svábhegy a másik oldalon (kvázi a másik mögött) van, de SVÁBBOGÁR > SVÁBHEGY, rossz helyre van írva. Ééééérted?
Á, hagyjuk, rendelek egy katicás pizzát. Kér valaki?

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 16:16:17

@Circus: ezekkel a pahasztokkal nem érdemes viccolni. Én eccer kicseréltem a cipőfűzőjüket, de ezek a bunkók észre se vették.

kyanzes (törölt) 2012.12.11. 16:18:20

Az a gáz, amikor a felét leharapod, és akkor döbbensz rá, amikor látod, hogy ott figyel a másik fele a mozarellán.

Nemhogy innen, de ezek után máshonnan sem rendelek (egy darabig) aztán majd elfelejtem.

Nebameg 2012.12.11. 16:19:33

Azé még mindig jobb ingyen egy csótány, mint 10000ér egy pohár sör. Amit ki is kell fizetni. Egy fotó a mai világban, nem teljesen irreális elvárás.

Nebameg 2012.12.11. 16:21:50

És külön figyelmesség a csótány részéről, h középre mászott megsülni, nem maradt szemérmesen a szélén, ahol esetleg észre se veszed, csak amikor már megetted körülötte a ravatalt.

vénszivar 2012.12.11. 16:22:46

Jobb ha kezdünk hozzászokni, mert áll. a hasonló bogarak, rovarok s a lárvák fogyasztása természetes lesz. Úgyhogy az a pizza egy 50-essel többet ért...:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 16:23:19

@atörökk: természetesen az új ájfón térkép. beütöd, hogy kispiripócs, oszt elnavigál a nasa titkos bázisaira!

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 16:24:21

@Nebameg: jó meglátás. Kevés csótány rendelkezik arányérzékkel és trigonometriai ismeretekkel.

Rókakígyó 2012.12.11. 16:25:29

Szerintem ritka tárgyilagos poszt volt. Az alkalmazott meg bizti nem magától volt ennyire hülye, tehát a bosszúkonteó lehetséges.

Egyszer kaptam egy molylepkét a levesembe, mondtam, hogy mi van, erre szintén javasolta a cserét, de azt is hozzátette, hogy repülő lénysége miatt a molylepke nem az ő hibájuk, az az asztalon is beszállhatott az ételbe. Azóta már bezártak.

Aureliano Buendía 2012.12.11. 16:27:55

Kép nélkül eléggé kamuszagú.
Ugyanakkor MAGYAR ember MAGYAR ételt eszik, nem holmi olasz előételt. A prosztoló meg egyen hurkát kolbásszal. Abban nincs csótány.

Jokerpofa 2012.12.11. 16:28:48

és a szakács amikor kivette a kemencéből vagy a pincér amikor felszolgálta hogy nem vette észre, hogy ott a csótány?

vénszivar 2012.12.11. 16:30:25

@uraaam: NINCS - E ????????!!!!!!!! :):D
AKKOR LŐN MÁÁÁÁS !!! :)

vénszivar 2012.12.11. 16:32:10

@Theodoro, aki most már Joker: Vakon megbíznak saját magukban.

Tévedni lehet, de hosszabb távon nem egészséges.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 16:37:04

@uraaam: magára valamit adó magyar ember nem használ holmi csigazabáló franciák által levetett szavakat sem, hamár.

lutria 2012.12.11. 16:43:57

Eddig úgy tudtam hogy a csótányok olyan diszkrét,illedelmes,udvarias jószágok hogy nem akarnak zavarni minket és ezért csak sötétben bújnak elő,és azonnal távoznak ha felkapcsoljuk a villanyt-amikor már annyira elszemtelenednek hogy fényes nappal is futkosnak és beleesznek a pizzánkba,akkor ott már nagyon túl vannak szaporodva...

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 16:46:38

@lutria: határozottan úgy vélem, hogy ezt konkrétan teljesen jól tudtad.

Atörökk 2012.12.11. 16:48:07

Valójában a csótányok már ott voltak, és rájuk építették a pizzériát? Ez esetben egyértelmű, ők nem tehetnek semmiről.

1kutya 2012.12.11. 16:51:33

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: elkurvult már az is, mióta a Mészáros átvette! tiszta lett, ehető kaják vannak még a lagzim is ott volt vagy 12 éve. viszont kegyetlen drága...

Martian (törölt) 2012.12.11. 16:56:45

Az ember táplálkozása alapján úgyis mindenevő, úgyhogy ha legközelebb arra járok, szöcskepürés pizzát kérek majd, csigakólával! :)

Rovarirtó · http://www.agrohydro.hu 2012.12.11. 16:57:00

Egy kis reklámmal remélem itt és most nem vagyok offtopic. :)
www.agrohydro.hu/csotanyirtas.html

☺ágica (törölt) 2012.12.11. 17:03:00

@lutria: nem diszkrétek, nem udvariasak... viszont ha leöntöd őket denatszesszel, azt nagyon nem szeretik:)

mojoking77 2012.12.11. 17:04:47

Elnek a gyanu jogaval. Szerintem is vagy kirugott alkalmazott, vagy feltorekvo konkurencia okos marketingesenek muve az egesz post. Magyarul nulla hirerteku, gyengen megfogalmazott hazugsag. Pont mint par eve, mikor a Mongolian Barbecue-t probaltak itt es egy ket egyeb forumon is lejaratni a Trofeas sracok ugye. Mindegy, ha van aki el is hiszi, az holnaptol ne egyen Il Treno pizzat, es kesz..

karajgabi 2012.12.11. 17:47:42

Emberek! Térjetek már észhez! Köztudott, hogy ahol meleg van és kaja ott mindenhol van csóti, egér, stb. Legyen szó a legdrágább étteremről vagy az útszéli lakókocsiról, tökmindegy. Ha ezzel nem vagy tisztában, akkor edd a saját kertedben termett répádat. Abban max csak férgek lehetnek.

Anomalocaris (törölt) 2012.12.11. 17:48:42

@☺ágica: Nekem csöppet kétségbeesettnek tűnik, mint azok a hamufigurák Pompeiben.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 17:57:16

@Rovarirtó: a cuki kis patikat is kiirtjátok? :( remélem, legalább tisztességes temetést kapnak, hamár.... :(

Krunpli · http://www.mobilize.hu 2012.12.11. 18:30:16

Óriás kamu. Az említett helyen csomószor kajáltam már, soha semmiféle para nem volt még, főleg nem ilyesmi. A sztori rettentő meseszerű, nyilván a pizza közepén ott volt egy egész sült csótány, amit senki sem vett észre, és pont a mértani közepén találta meg végső nyughelyét.
A pincér meg természetesen azonnal kitálal, hogy a főnök mit csinál az új autóival.
Egyértelmű, hogy kirúgott pincér röhejes bosszúja, szerintem nem kellett volna kirakni ezt ide. Szánalmas a pali.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.11. 18:30:19

@☺ágica: Azt speciel én se szeretem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.12.11. 18:33:00

@mojoking77: És az honnan derült ki, hogy tréfeásék voltak?

Manyecska 2012.12.11. 18:37:16

Én marcipános kockát eszem, csótány nélkül épp. Rohattttttjóóóó:P

SarahConnor 2012.12.11. 18:40:18

"Az már megfigyelhető volt eddig is, hogy az üzlet tisztasága és az egyéb körülmények erősen kétségbe vonható módon működnek ebben az egységben, de eddig ezzel nem nagyon foglalkoztunk. "

Ennyi. Én spec a lábam se teszem be olyan helyre, ahol a tisztaság és "egyéb körülmények" kifogásolhatóak, de ez nyilván így túl könnyű lett volna.

Atörökk 2012.12.11. 18:43:35

@Manyecska:
Marcipános csótányt olvastam :S

NEMRÖHÖG!!! :D

jürgen baromartz 2012.12.11. 18:55:56

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
ezt én még csótány nélkül sem enném meg, sorry.

England win The Ashes! 2012.12.11. 19:03:57

Először: ez nem bug, hanem fícsör.

Továbbá: francért jár oda, ha "Az már megfigyelhető volt eddig is, hogy az üzlet tisztasága és az egyéb körülmények erősen kétségbe vonható módon működnek ebben az egységben"?

Végül: még jó hogy bele nem lépett!

Diamond Dave 2012.12.11. 19:17:05

SHOWTIME

Egyébként lehet ez bérposzt is a konkurencia részéről, meg még bármi egyéb is.

NIKON márkaszervizes poszt hamarosan tőlem!

Screepy 2012.12.11. 19:26:29

Egy kis plusz "husi"....
Egyszer én is a kedvenc pizzériámból (La Guna)rendeltem pizzát vacsira.Amit kaptam plusz rá,az undorító volt! Az egyik szakács véletlenül(???) cigaretta csikket sütött bele.Én elfogadtam egy másikat helyette, de azóta szinte már nem is rendelünk tőlük!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.11. 19:27:43

@Screepy: nemhogy örülnél a zingyér csikknek, kurvadrága a cigi manapság.

Atörökk 2012.12.11. 19:32:24

@Screepy:
Én visszaküldtem volna, hogy Cohibát süssenek bele. Ne legyünk már igénytelenek.

Circus 2012.12.11. 19:34:29

@Rovarirtó: csak akkor nem offtopic, ha nem habzik fel a pizzán tőle a feltét. Ha igen, akkor viszont feltétlenül.

@Dr Jozef Vengloš: de, pont hogy bug, hatlábug.

@atörökk: rásütöttem a csigát, így már nem búg, kell, vagy visszaküldöd?

Manyecska 2012.12.11. 19:36:42

@jürgen baromartz: jó a nikked, nem tudom abbahagyni a röhögést:O:)

mens sana 2012.12.11. 19:40:28

pictures or it didn't happen

Crass 2012.12.11. 19:57:31

Ennyié mit várt a poszt toló? Magát gyurcsótány ferit süssék bele ? Ilyen nevű helyre bemenni különben is nettó lúzerség.. a nevében is benne van, hogy il TRÉno...!

Xezs 2012.12.11. 20:14:25

Egy képet igazán csinálhattál volna poszterkám.

Amúgy meg fel kell nyomni az ÁNTSZ-nél, akkor a tulaj majd észbekap.

paynabi · http://webshop.garmix.hu 2012.12.11. 20:26:50

Nekem onnantól gyanús, hogy (egyre?) szarabb lett a hely, mégis oda járt. De a pincér ruhás dumájánál behúztam 1 strigulát a kamuposztoló oszlopba.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.11. 20:38:57

Amúgy mink eccer a Pizza Hut-ba találkoztunk csótánnyal. Elég gyorsan skerázik, de volt ojan nőihölgyvendég aki még gyorsabb volt és sikoltozva kirohant a étterembűl.

@hagyma: emléxek ám :)

Troppauer_Hümér 2012.12.11. 21:08:06

Ezért kell kínai kaját enni. Asszony rövid ideig dolgozott plázás kínai gyorsbüfében, CsingCsöng ha mozgó rovart látott, azonnal Chemotoxozott, a kaja környékén is, hadd hulljon a férgese. Ott posztoló nem kapna csótányos kaját, maximum vérhast, tífuszt, meg kolerát, ugyanis a kínaiak szarás-hugyozás után nem mosnak kezet, igénytelen állatok mind.

Troppauer_Hümér 2012.12.11. 21:10:41

Ferderikusz úr mind a 10 ujját megnyalná egy bogaras pizzáért.

batmann 2012.12.11. 21:19:33

Kamu a javából. Szerintem új pizzéria nyílt a környéken... Nem az lenne az első, hogy írok a vásárlók könyvébe és az ÁNTSZ-nek, majd ezeket csatolom egy fotó társaságában?

Mellesleg azt vettem észre, hogy egyre több kamuposztoló van a homáron.

A több száz nick név alatt posztoló bértollnokok hadáról már nem is beszélve.

Emberek fel vagyunk ültetve!!!

Behajtó70 2012.12.12. 06:31:22

Az állatvédők hol vannak ilyenkor?!

BenyoBoy 2012.12.12. 06:34:37

Az Il Treno legutoljára akkor volt jó, amikor a régi logót használták... és az se ma volt! Nagyon szerettem, kár, hogy ez lett belőle.
Én a gyökér diszpécserek miatt hagytam ott az új generációs pizzériát, gyakorlatilag bármit kérhettem, biztos lehettem benne, hogy 1-2 feltétet elcsesznek rajta. A sokadik blamázs után adtam nekik MÉG három esélyt (igen, naiv vagyok), mindegyik alkalommal elcseszték a pizzám. Ez van. Azóta egy konkurenciához járok, velük eddig még nem volt gond, úgyhogy maradok.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.12. 07:20:10

100
reggel van
kell a fenének pizza
a csótány is kávét iszik reggel

vénszivar 2012.12.12. 07:54:57

@BenyoBoy: Akkor a logón múlik ?:)

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2012.12.12. 08:16:09

Eddig imadtam az iltrenot vagy 5 ev ota de mostantol kerulni fogom ;(

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.12.12. 09:10:56

@batmann: Mi köze hozzá a megszűnt ÁNTSz-eknek? Járvány tört ki?
"Tájékoztatjuk kedves Olvasóinkat, hogy 2012. március 15-vel változás történt a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal életében. A 22/2012 (II.29.) kormányrendelet döntése értelmében a MÉBiH önálló igazgatóságként beleolvadt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) néven továbbműködő Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalba. A változás lehetőséget ad az élelmiszerbiztonsági intézményrendszeren belül a szorosabb együttműködésre, a hatékonyabb munkavégzésre, az erőforrások jobb kihasználására. "

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.12.12. 09:36:38

Nincs kép! Nincs kép! Pedig úgy megnéztem volna Ropi, a csótányt, ahogy a szardellacsíkok között terpeszkedik.

Tippet kösz. Akkor ott se eszünk már.

Fuxika 2012.12.12. 10:30:14

A megrendelt pizzánkban ugyanis egy „vendég” is bele lett sütve.

A megrendelt pizzánkban ugyanis egy „vendég” is bele lett sütve.

A megrendelt pizzánkban ugyanis egy „vendég” is bele lett sütve.

Azt hiszem ez lehetett a pizza ala kanibal.

Vagy lehet, hogy a beíró kisköcsög, és egy kani bálon vett részt?

BenyoBoy 2012.12.12. 10:31:59

@vénszivar: Nem azon múlik, de amióta újra felpörgött az Il Treno és átvették ezt a gyorséttermi stílust, azóta rengeteget csökkent a színvonal. :)
Amúgy a régi logó jobban tetszett, de nem ez határoz meg nálam egy éttermet. :D

labi 2012.12.12. 10:56:31

Idézetek:

"Magam a törzsvendégek táborát erősítem ill. erősítettem."
És:
"Az már megfigyelhető volt eddig is, hogy az üzlet tisztasága és az egyéb körülmények erősen kétségbe vonható módon működnek ebben az egységben, de eddig ezzel nem nagyon foglalkoztunk."

Na most akkor m a baja? Ha egy általa eddig is jól láthatóan retkes helyet választott törzshelyének, akkor tulajdonképpen mi a meglepetés tárgya?
A sarki krimóban nem szokás szóvá tenni, hogy a testes vörös borokat 16-20 fokos hőmérsékleten kell felszolgálni, muslinca nélkül.

Tron65 2012.12.12. 11:02:35

B.G.!
Remélem ezt a levelecskét az ÁNTSZ-nek is elküldted!
Ők imádják az ilyesmit.

2012.12.12. 13:28:32

az volt már hogy hazugságposzt ?

Circus 2012.12.12. 13:41:52

@atörökk: megette a csiga, de utána nem jött le a tésztáról, tehát elvileg igen.

Amúgy meg ugye a negatív reklám is reklám... tehát még akár reklám is lehet - amit lehet majd cáfol(tat)ni egy posztban, fenntartani a nevet.

Xezs 2012.12.12. 18:45:55

@BenyoBoy: Diszpécserrel szerintem életemben 2-szer ha beszéltem. Neten bekattintgatom hogy mit akarok aztán hozzák. Elvégre 2012 van :)

lordjim 2012.12.12. 19:55:18

@gentry: mutassá egy csótányt aki meg van fizetve (bár a minimálbér mán az eget nyaldossa)

lordjim 2012.12.12. 20:04:16

@Manyecska: persze mer az egész préselt csótánybul van,zabád csak kétpofára

BenyoBoy 2012.12.12. 21:28:00

@Xezs: Most majdnem beírtam, hogy nincs mindenhol internet hozzáférés, de aztán rájöttem, hogy térerő sem. :D
Ódivatú vagyok, na. :D Nekem ez a biztos, két pötyi a telómban és már jön a kaja, ott még belépni, regisztrálni, elfelejteni valamelyiket... Egyedül pizzát nem rendelek neten, abban nem alkuszom. :D

Intelli 2012.12.13. 12:48:06

Logikátlan poszt. Azt írja hogy a hely tisztasága eddig is kifogásolható volt - tehát akkor már nem egyszer járt ott az illető - és ennek ellenére azért visszatérő vendég maradt.

Hát ha én látom egy zabáldán, hogy koszos, vagy nem higiénikus, akkor oda többet nem megyek. Max. dobok az ÁNTSZ-nek egy levelet, hogy ideje lenne körbenézni ott...

2012.12.14. 04:59:57

kép nélkül ez szart sem ér
süti beállítások módosítása