Tékozló Homár

Ilyen is van: segítettek a Budapest Airport munkatársai

2013.01.18. 14:48 | jackyll | komment

A bécsi havazás miatt tegnap nem tudott leszállni naiv ügyfél gépe Bécsben, csak Budapesten. Amikor kitalálta, hogy nem vár fél napot a hazaútra, a ferihegyi kru megszerevzte a kényszervonatozást és még a csomagját is kikeresték:

Szeretném külön megdicsérni a sokat szidott Budapest Airport munkatársait a mai segítőkészségükért. Történt ugyanis, hogy a mai napon reggel Berlinből Bécsbe tartó gépemet nem engedték először Bécsben, majd Pozsonyban leszállni, így Budapesten landoltunk. Azt tudni kell, hogy az ország nyugati felén lakom, ezért a schwechati repülőtér nekem sokkal közelebb van, sőt most még az autóm is ott parkolt. De visszatérve a ferihegyi (a légitársaságnál még így nevezik) landoláshoz, kiderült hogy majd csak órákkal később repülhetnénk Bécsbe, a célállomásra, földi transzferről pedig nem volt szó. Ekkor elhatároztam, hogy inkább leszállok a gépről, ha mód van rá, és hazavonatozok.

A gépi személyzetnek és a reptéri kiszolgálóknak hála, volt rá mód, készségesen elintéztek mindent, még a csomagomat is kikeresték a 150 közül. A gyors taxisofőrnek és az egyből induló, perce pontosan érkező InterCitynek köszönhetően "csak" 6 órával az eredetileg tervezettnél később értem haza. Az autóm is hazajutott egy ismerős révén. Mivel céges kiküldetésről volt szó, a többletköltségeket szerencsére el tudom számolni, de visszagondolva még saját zsebből is megérte volna, ugyanis a légitársaság honlapján jelen állapot szerint a gép tervezett érkezése Bécsbe majd csak 13 órával az eredeti időpontnál későbbre tehető. Akik a gépen maradtak, ők meg csak várnak szegények...

Üdv: egy elégedett utas

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.18. 14:52:23

"Akik a gépen maradtak, ők meg csak várnak szegények..."

Viszont kapnak ingyen sósmogyorót.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.01.18. 14:56:39

mondjuk nem csodálkoznék ha a leszálló utas után a Budapest Airport kifizettetné (jogosan) a reptéri illetéket a légitársasággal

gelsystem 2013.01.18. 15:31:07

áztááááááááááá, mingyá átmegyek zokogó-majomba.........
szar lett a homár, na!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.18. 15:36:08

Berlinből B écsbe, b+ miért repülővel? :D
És mi az a kru? :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.18. 15:38:05

@ColT: mert kocsival rohadt messze van. én is utálok hosszasan autózni. mondjuk repkedni is.

2013.01.18. 15:38:51

Cigit sem nyúlták le?

Dr Gregory House 2013.01.18. 15:42:17

Nehogy már ez legyen a hétvégi!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.18. 15:43:55

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: De azért érted. Szerintem a repülő kicsit messzebbre való vagy mi.

@cirróka: Tettek esetleg még a csomagba?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.18. 15:51:06

@ColT: persze :) de egy zsiráfnak nem egyszerű egy kisautóban nyomorogni három órahosszánál tovább :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.18. 15:52:17

@ColT: igen hasznos lehet ebben az idojarasban gepjarmuvet vezetni
/mondjuk a repulot se hagytak leszallni 2 helyen/

2013.01.18. 15:53:07

Posztolót már lehet?
Ez egy fogyasztóvédelmi blog! Itt tilos jól végződő történeteket írni és csetelni!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.18. 15:53:24

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Nagyban sem :D

@hagyma: Kicsit kevésbé lehet veszélyes, mint hóviharban repülővel...
Meg úgy általában mondtam.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.18. 15:55:14

@cirróka: igazad van. de gyanús, hogy ez a hétvégi. megalkuvunk? :)

2013.01.18. 15:55:21

@atpjkamo:
Viszont kapnak ingyen sósmogyorót.

Meg 2000 Euro kártérítést! A poszter meg lemaradt róla! :)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.18. 15:56:08

@ColT: nincs altalaban, mert hovihar van:)
amugy a tel miatt jelentosen tobben halnak meg az autopalyakon mint repulon
igaz, nem tel eseten is
/ en is olyan 6-8 orara vagyok belove max., vezettem mar 24-et is, de mar nem akarok/
afolott repulo

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.18. 15:56:27

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: De a repülőn sem túl nagy a belmagasság :D Vagy azon fekszel? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.18. 15:57:28

@cirróka: boldog ugyfel rovat az elindult tota w aldijaval , legelabb 2-3 eve
azota letezik
gondoltam csaxolok:)

manigerzson 2013.01.18. 15:57:33

@ColT: esetleg "crew"? én is csak sejtem, mint macska az esőt...

Rosszindulatú Vászka 2013.01.18. 16:01:18

Sztem ez fotosopp, azazhogy én nem nagyon hiszek az ijesmiben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.18. 16:08:39

@manigerzson: Lehesség

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Na jó, de ha magánrepüólőd van, akkor egyszerűbb a dolog :D

Rosszindulatú Vászka 2013.01.18. 16:08:48

Rájöttem.

Mivel csak poszter szállít ki a gépből, nem volt idejük kilopni a bőröndjéből a cigit.

Ravasz. NAgyon ravasz.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.18. 16:14:48

mikor elkezdtem olvasni, azt hittem hogy a reptériek, egy egész vonatot szereztek számára. már kezdtem nem elhinni:))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.18. 16:17:28

@ColT: A zsiráfoknak nagyon bonyolult a keringési rendszerük, nem nagyon tudnak feküdni, veszélyes.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.18. 16:17:32

@hagyma: OFF
Tegnapelőtt belaktam sült rigóval vacsorára. Végre lőtt a szomszéd egy csomót. Már azt hittem, hogy ezen a télen nem lesz sült rigó, mert a meleg miatt fenn vannak a hegyekben. Hideg nem is lett, de a szomszéd felment a hegyekbe, mert ha már a rigók nem jönnek le, akkor neki kell felmenni értük :)
Nagyon jó volt, a közeli kávézós megsütötte grillen őket, ittunk hozzá egy kis rakit, meg természetesen ettünk hozzá hagymasalátát is :)

ON

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.18. 16:19:38

@Rosszindulatú Vászka: Nem azért, hanem azért, mert nem is volt a csomagjában cigi. Ki az a hülye, aki nyugatról keletre cigit visz? Inkább fordítva, az kifizetődőbb. Így aztán mivel nem találtak a csomagjában cigit, békén hagyták.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.18. 16:33:09

@Rosszindulatú Vászka: A postoló terrorpista, csak a kocsiban maradt a bomba.

2013.01.18. 17:36:08

@atpjkamo: A zsiráfoknak nagyon bonyolult a keringési rendszerük, nem nagyon tudnak feküdni, veszélyes.

Ja! Meg a hintázástól is rosszul lesznek! Ezért nem is hintáztatják őket! És asszem a szaunázást sem bírják, de ebbe most nem vagyok biztos! :)

Rosszindulatú Vászka 2013.01.18. 17:49:35

@cirróka: vélhetően valamit férreértettél, az inkább szavannázás lesz az.

Aureliano Buendía 2013.01.18. 18:08:02

halleluja

jöhet a következő poszt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.18. 20:38:16

@Jani haverja: egyaltalan nem szep, hogy en itt telen etetem a madarakat egyesek meg eszik mashol
a rigo nem etel, hanem enekesmadar
legkozelebb meg a fecsket is megeszed

épaetekmogyoo 2013.01.19. 10:42:42

Pontosan érkező IC?
Készséges fődi személyzet?
Semmi lopás, anyázás és várakozás?

Milyen évet írunk bazze...? :)

Aureliano Buendía 2013.01.19. 12:58:47

@negyerebemegnegyereerrehe: azt azért nem merte leírni, hogy mennyiért váltották át az euróját:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.19. 22:18:26

@hagyma: Itt mindent megesznek, aminek a húsa jó. Bár a teknősbékát azt nem, azt csak az olaszok, pedig Olaszországban hivatalosan védett. Van is állítólag teknősbéka csempészés Olaszország felé a kompokon, mert itt meg - mivel itt nem eszik - rengeteg van tavasztól őszig (ilyenkor télen elássák magukat).

Itt még a saját nemzeti állatukat, a sast is megeszik. A sólymot, ölyvet viszont nem, mert állítólag azoknak rossz ízű a húsa.

Viszont itt a sündisznót is megeszik. :)

A kis énekesmadarakat (pl. cinke, vörösbegy, stb) viszont nem eszik meg, csak a feketerigót.

CID 2013.01.20. 08:46:00

@Jani haverja: Sok a teknősbéka? Küldjél már 1-2 példányt:-o

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.20. 16:07:38

@CID: Már sokan kérték, de én nem merném Magyarországra küldeni semilyen ismerősömmel, mert tényleg büntetik elég rendesen, ha elkapnak valakit a határon. Ha kijössz érte (értük), akkor keress privátban egy két nappal előtte, a kisfiam fog Neked akár 10-et, 20-at is, úgy március 15 utántól november elejéig bármikor. De akkor Te vállalod a kockázatot a határokon.
süti beállítások módosítása