Shazagi egy kétséges hasznú fejlesztésre lett figyelmet a MÁV jegykiadó automatájánál:
A magyar vasút egyik új, számomra teljesen érthetetlen húzására szeretném felhívni a figyelmet.
Történt, hogy múlt pénteken (2013.02.01- a dátum még fontos lesz) szokásomhoz híven haza igyekeztem volna Budapestről vonattal Nagymarosra. A jegykiadó automata előtt állva viszont kissé megborultam. Ugyanis hiába próbáltam retúr jegyet venni, az automata nem adott. Majd elkezdtem "olvasgatni" az automata feliratait és egy új cetlire (kb 3*4 cm, közvetlenül a "menettérti" gomb felett) lettem figyelmes, melyen a tisztelt utazóközönséget tájékoztatják, hogy 2013.02.01-től 100 km-es táv alatt nem lehet retúr jegyet váltani az automatákból!Ennyi. Eddig lehetett... Szóval tessék megvenni a jegyet "B"-be az automatából, tessék szépen elutazni oda, majd ha hazafelé tetszik jönni, tessék bemenni a jegypénztárba ismét, hogy az ott ülő kollégának is legyen munkája és tessék megvenni a visszajegyet nála. Amikor ezt kb. 10 éven át meg lehetett tenni ott, az automata előtt állva péntek délután. Mi változott? Az automata képes kezelni a "problémát", még áremelés sem volt...
Teljesen érthetetlenül állok a probléma előtt, de gondolván, hogy esetleg lehet értelmes magyarázat a dologra (bár nehezen tudok ilyet elképzelni), írtam egy mailt a MÁV ügyfélszolgálatának. A választ kíváncsian várom. Ha megérkezik, megosztom Veletek, hátha én tévedtem...
fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.02.05. 13:49:32
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.05. 13:49:34
Jokkura 2013.02.05. 13:49:52
2013.02.05. 13:49:56
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.05. 13:50:40
Jokkura 2013.02.05. 13:52:13
mert állítolag sokan visszaéltek azzal,hogy lassú a kalauz, a vonat meg gyors (és ez volt az év vicce) :)
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.05. 13:53:11
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.05. 13:53:57
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.05. 13:54:22
mortalwombat 2013.02.05. 13:54:25
nol.hu/gazdasag/szigorit_a_mav__szorulnak_az_utasok
Tévéba is vót, összefoglalva: Nem jut el a kaller a tömött vonaton 100 km alatt mindenkihez, a maradék kezeletlen jegyet meg a szemfülesek visszaváltották, hogy mégsem kell nekik, ezáltal ingyen utaztak.
Következő!
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.05. 13:54:56
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.05. 13:55:19
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.05. 13:55:46
-Hova?
-Hogyhogy hova? Ide vissza.
2013.02.05. 13:56:21
vénszivar 2013.02.05. 13:56:26
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.05. 13:56:38
2013.02.05. 13:57:50
Az egyik jeggyel odaélt, a másikkal vissza! Mit értetlenkedsz!
Manyecska 2013.02.05. 14:02:25
2013.02.05. 14:02:32
Amióta nincsenek alumínium hamutartók én sem!
mortalwombat 2013.02.05. 14:04:38
Most is vissza lehet a retúrt, ha tényleg nem kellett, de csak a 100 km felettieket. És nagyobb valószínűséggel 100 km alatt odaér hozzád a lyukasztótörp, ergo csak a ténylegesen fel nem használt retúrt váltják ezentúl vissza.
Manyecska 2013.02.05. 14:05:26
Sudo 2013.02.05. 14:08:28
Korábban a "retúr" jegy 3 nap érvényességű volt.
helianthus 2013.02.05. 14:08:30
Pedig de jókat vonatoztam régen. A pécsi efottra menet elkövettem azt a hibát, hogy felemeltem valamiért az egyik lábam. Nem volt hova visszarakni Pécsig. Már akkor is roppant ügyfélbarát szállítási eszköz volt.
helianthus 2013.02.05. 14:13:13
vaol.hu/data/cikk/122/6528/cikk_1226528/1.jpg
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.05. 14:14:00
Pont néztem a Zsíradóban ezt tegnap.
A tájékoztatás olyan magyarosch.
Az még magyaroschabb, hogy a MÁV hétvégére (péntek estétől) drágította meg a jegyeket, merthogy az emberek ne vonatozzanak kedvtelésből.
Értem én!
- plusz bevétel az egyetemistáktól
- kevesebb lesz az utas, kevesebb macera, lehet bezárni vonalakat
Bekapjátok a f@szomat, azt. Mintha nem arról lett volna szó, hogy a busz drágul, hogy mindenki vonatozzon?
craig 2013.02.05. 14:14:30
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.05. 14:16:42
Manyecska 2013.02.05. 14:27:09
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.05. 14:29:10
Manyecska 2013.02.05. 14:30:52
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.05. 14:32:52
Ezt nem hiszem.
Pécsi bölcsész 2013.02.05. 14:35:07
akkor nincs probléma ilyen-olyan jegyekkel!!
(ha nem telik kenyérre, akkor kalácsot kell enni!!!)
Manyecska 2013.02.05. 14:37:30
Pécsi bölcsész 2013.02.05. 14:44:07
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.05. 14:45:05
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.05. 14:46:12
Jokkura 2013.02.05. 14:46:19
@agresszív kismalac: Akár úgy is ,vagy a jegyet adod a visszáján ,vagy te állsz hátta..., tetszés szerint,ezt még nem szabályozták
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.05. 14:47:04
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.05. 14:49:17
-Ügyes...
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.05. 14:50:35
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.05. 14:51:47
Manyecska 2013.02.05. 14:54:35
asdf 2013.02.05. 15:03:31
Az eddigi 100km alatti menetterti jegy a kovetkezokepp volt ervenyes:
-odautra aznap
-visszautra 3 napig
Ergo ha a kedves utas nem kerul a kaller keze ala (esetlegesen tevolegesen is reszt vesz ebben, direkt a legtavolabb szall fel a kallertol, pl. mikor par megallot megy csak), a kaller a jegyet nem tudja lekezelni, akkor a draga kedves trukkozo utas mi a banatert venne kovetkezo napon visszautra jegyet, ha van egy "ingyenjegye" -mert ok naponta utaznak am, csak nem berlettel, gondolom melohely nem fizeti ki, hanem igy ugyeskedve-. Netan ugyanezt eljatssza a kovetkezo nap is. El lehet elmelkedni, hogy ket ellentetes iranyu returjeggyel napokig ervenyes jeggyel utazonak minosul az ember, csak a kallert kell elkerulni. Aztan meg olyanok is voltak, akik szepen visszavaltottak, hogy na de kerem, en ezt le sem utaztam. Ennek a trukkozesnek van most vege.
Mindenki ket jegyet kap, egyet oda, egyet vissza, mindketto aznapra ervenyes.
Az persze jogos elvaras, hogy az automatabol tudjon az ember egy kanyarban visszairanyban is jegyet valtani, megjelolve a visszaut napjat.
Atörökk 2013.02.05. 15:11:59
-Hová?
-Oda-vissza.
helianthus 2013.02.05. 15:22:47
helianthus 2013.02.05. 15:24:42
@agresszív kismalac: ez úgy volt, hogy gugli képkeresőbe beírtam a más tollával ékeskedik szavakat. Hát így történ.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.05. 15:35:50
De többet nem mondhatok.
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.02.05. 15:37:05
helianthus 2013.02.05. 16:02:29
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.05. 16:06:34
Ellenőrzi valaki a kalauzbácsit?? Kicsi idő volt, hogy vonatoztam, napiszinten, és mindig azt láttam, hogy tömve van a vonat, tényleg nem merészeli az ember felemelni a lábát, az elsőkocsinál van egy párüléses kabin, amiben a kalauzbácsi és haverjai jókat vidultak. Igaz, hogy nehéz is lett volna jegyet kezelni, mert nem lehetett volna menni az utasok között. Na, ezért is az utas a hibás, mijafrancnak vonatozik.
szombi 2013.02.05. 16:09:23
miért nem lehet az indulóállomás-célállomás-pénzbedobás-jegykiadás-örül funkciót megoldani?
Kivlov 2013.02.05. 16:10:39
- ???
- Egy diákot kérek Pestig...
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.05. 16:22:12
christophe 2013.02.05. 16:26:20
Mpett 2013.02.05. 16:31:38
a négy évszak és az utasok! :D
indapass90210 2013.02.05. 16:32:12
Rive 2013.02.05. 16:43:50
Elmagyaráztam a pénztárosnak, hogy akkoraszondja, kérek odáig egy ilyen és ilyen jegyet.
Aztán elmagyaráztam, hogy akkor visszafele is, ugyanilyen kedvezményekkel.
Aztán, hogy mára is. Igen, oda is. Vissza is. Ugyanolyan kedvezményekkel.
Aztán, hogy szerdára is.
Igen, csütörtökre is.
Naná, péntekre is.
Igen, kártyával fizetek. Mennyi lesz összesen?
Ezt persze nem szerette se a pénztáros, se én, se az, aki a sorban mögöttem állt.
Evvan. Remélhetőleg ez is eltűnik idővel a francba, mint a kib@szott peronkapu-őrség.
felician 2013.02.05. 16:45:26
felician 2013.02.05. 16:54:19
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.05. 16:55:14
Jeanne d'Arc 2013.02.05. 16:55:29
poszt toló 2013.02.05. 16:59:10
poszt toló 2013.02.05. 17:01:44
Aureliano Buendía 2013.02.05. 17:05:15
d'agneau 2013.02.05. 17:16:03
kaes 2013.02.05. 17:16:35
Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.05. 17:17:10
Szánalmas és nevetséges itthon kitenni azt a zászlót, csak műbalhé!
Akkor holnaptól legyen tibeti, tongai, észak koreai és eszkimó zászló is.
Nem kell a tüzet szítani, ezért is utálnak bennünket a szomszéd országokban.
Volt egy Trianon, szomorú, de lezárult. El kell fogadni!
Vagy akkor ne fogadjuk el az orbáni nemzeti szarkotmányt sem?
A sunyi, aljas békamenet dúdolgassa a meleg luxusbuszokban az országjárásuk során.
Készülj a kormány és rendszerváltásra, új idők jönnek!
eßemfaßom meg áll 2013.02.05. 17:19:36
De, visszaválcsák.
Aureliano Buendía 2013.02.05. 17:20:48
eßemfaßom meg áll 2013.02.05. 17:20:51
Mijafaszér volna ez hátrányos megkülönböztetés?
Ugyandehogy (törölt) 2013.02.05. 17:22:31
eßemfaßom meg áll 2013.02.05. 17:22:42
jól fizetik a bérkommentelést?
@Jeanne d'Arc: " 100 km alatt nem lehetett a jegyet visszaváltani"
Érdekes, asszony 80km-es jegyet vásárol és vissza is váltja jól ha nem kezeli a kaller.
Aureliano Buendía 2013.02.05. 17:22:58
Én anno Kistelek/Szegedről j9ttem vissza egy retúr visszaúti részével havi 2-3 alkalommal. Lefelé mindig volt:)
qwerty01 2013.02.05. 17:23:02
kaes 2013.02.05. 17:23:18
Ugyandehogy (törölt) 2013.02.05. 17:24:00
Aureliano Buendía 2013.02.05. 17:24:19
eßemfaßom meg áll 2013.02.05. 17:25:30
kaes 2013.02.05. 17:26:31
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.05. 17:26:49
De a mávosok valószínűleg nem. :S
sajnos.
eßemfaßom meg áll 2013.02.05. 17:26:59
kaes 2013.02.05. 17:28:16
eßemfaßom meg áll 2013.02.05. 17:32:17
Arra van jogod a mávnál ami benne van a nagykönyvükben, és mostantól ez van benne.
zolij 2013.02.05. 17:35:52
A következő volt a trükk: 50-os máv start jeggyel utazol melóba minden hétköznap (bérlet ugyebár ilyen kategóriájú nincsen). Reggel felmész Bp-re, kaller lekezeli a jegyedet, visszafele pedig elkerülöd / nem ér oda hozzád. Így másnap ingyen tudsz hazautazni. Ezt szüntetik most meg az 1 napos érvényességű jeggyel.
Amúgy mondok egy jobbat a fenti esettől függetlenül: tegyük fel, hogy haza szeretnék utazni, ezt úgy tehetem meg hogy elutazom Budapestről az egyik elővárosba, ahova ugyebár érvényes a BKSZ jegy. Onnan továbbutazom az elővárostól 10 km-re levő faluba, mert hát az az úti célom. Természetesen az elővárosban át kell szállnom, mert nem megy közvetlen vonat oda.
A BKSZ jegyet megveszem az elővárosig a Keletiben, azonban az előváros és a falu közti jegyet csak az elővárosban vehetem meg, mert a Keletiben levő pénztáros szerint a BKSZ jegy mellé ő nem adhat ki egy tök más vonalra szóló jegyet.
Mindenesetre kibasztam a rendszerrel, megvettem a jegyeket tableten és kivettem a Keletiben levő automatából.
Pa Lee 2013.02.05. 17:36:32
vénszivar 2013.02.05. 17:47:35
tede 2013.02.05. 17:50:04
Pontosabban a trükk úgy néz ki, hogy a retúr jegy visszafele része +3 napig érvényes. Az élelmes utas vesz két retúrjegyet a hét elején, A-ból B-be oda-vissza és B-ből A-ba. Ha jön aznap a kaller akkor még mindig van három napja a trükközésre és nem vesz jegyet, hanem ha mégis jön a kaller, akkor a retúr jegyet mutatja fel, ami ugye 3 napig érvényes
Ha sikerült kibekkelni a 3 napot, akkor a fele jegyár mínusz kezelési költséget vissza lehet kapni és úja venni kell két retúr jegyet, aztán indul a móka előlről.
A jegyet csak a kiindulási állomáson lehet visszaváltani, ezért olyannak éri meg, aki bérlet helyett így oldja meg és naponta utazik és el tudja kerülni a kallert.
Ismerek olyant, aki már hallot olyanról :), aki így trükközött és végül is legális volt a dolog csak nem etikus vagy mi.
Azért kell retúr jeggyel játszani, mert egyébként meg jegy nélkül szállna fel a vonatra.
Mondjuk van olyan kollégám, aki olyan állomáson száll fel, ahol nincs jegyeladás és ő ügyesen hárítja a kallert, megfigyeli hol van és a vonat másik felébe megy. Azt mondja, hogy 70-80%-ban el tudja kerülni a kallert és csak a visszaútra vesz jegyet.
Az ilyen ügyeskedésnek meg trükközésnek ezután vége, legalábbis nehezebb lesz.
Az az érv, meg egyszerüen röhejes, hogy a jegykiadóknak is kell legyen munkája. Van olyan állomás, hogy kiadnak napi 10 jegyet, akkor tényleg sokat mondtam, hogyan gazdálkodja ki a máv a legalább minimálbért plusz ugye a helyettesítést, mert szabadságra is mennie kell a munkavállalónak? Ja meg az ingyen utazást, nem értem én ezt napi 10-15 jegy eladása nem termelhet ekkora profitot, még most is látni olyan állomást, ahol a régi kicsi kemény papírjegyet adják, nevetséges az egész és iszonyat drágán működik
azon röhögtem, hogy volt olyan elemzés, a teljes jegybevétel alig takarja be a jegyhez kapcsolódó költégeket (kiadás, kallerek, egyéb adminisztráció), alig bukna azon a máv, ha ingyen lehetne mindenkinek utazni, legalábbis, ahányan felférnek, azért ez döbbenetes, mert ebbe nincs benne az üzemeltetés költége, amit egyáltalán nem takarnak a jegybevételek
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.05. 17:50:09
mellé ő nem adhat ki egy tök
más vonalra szóló jegyet..."
Oszt miért nem?
(Az a vicc megvan, aminek az a poénja, hogy "Alsógödre vagy Felsőgödre?"?)
kaes 2013.02.05. 17:51:37
kaes 2013.02.05. 17:54:51
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.05. 17:59:40
Ez így van. Ingyenesnek kéne lenni a tömegközlekedésnek (MÁV, BKV, stb.) Ez nem olyan, hogy ha ingyenes a kenyér, akkor a disznókat is azzal etetjük. Annyit veszítenénk, hogy kevesebben autóznának, tisztább lenne a levegő.
eßemfaßom meg áll 2013.02.05. 18:02:58
vénszivar 2013.02.05. 18:03:01
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.05. 18:05:38
Azt mondták, így Legyen, és Lett.
vénkujon 2013.02.05. 18:06:55
vénszivar 2013.02.05. 18:07:17
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.05. 18:09:31
Reggel megveszem oda, este viszza, este a reggeli jegyet visszaváltom. Minek a retúr?
Németh András 2013.02.05. 18:12:46
Szóval az első indok hogy az utas több napig utazott a retúrjeggyel, mert az plusz 3 napig volt érvényes. Ja vazze az egy agyasnak se jutott eszébe hogy szüntesség meg a plusz 3 napot. Legyen csak aznap érvényes a retúr 100km-en belül (ez is szopatás annak aki nem aznap jön vissza, de azoknak ugyanúgy lett volna kétjegyes megoldás)
A másik nagy indok hogy az élelmes visszaváltotta a jegyet, hát azt is iszonyat nehéz lett volna kitalálni hogy a 100km alatti retúrjegynél ne legyen visszaváltási lehetőség. Az eredmény ugyanaz mint most.
Na szóval ha a kedves mávos eszesek egy kicsit tudnának gondolkozni akkor ezt kábé 60-as íkú felett levezthették volna 2 perc alatt.
Az eredmény ugyanaz, nincs többszöri utazás, nincs visszaváltás, és nincs annyi idegbeteg utas, de gondolkozni luxus.
Annak a költségét meg kiszámlta valaki hogy mennyibe kerül a pluszjegy, mert ha eddig mondjuk minden ötvenedik jeggyel csaltak akkor azért az 50 pluszjegy ára már magasabb mint a csalás veszteség. Vagy hogy mennyi plusz idő ez a pénztárosoknál (akik ugye pénzt kapnak az idejükért cserébe).
A máv ezért tart ott ahol, szánalom.hu ahogy asszony mondaná.
Ja és én meg azon gondolkodom hogy ezentúl csak kártyával veszek jegyet, mert az jó sokba kerül a mávnak, hagy szívjanak ők is (habár sajnos ezzel inkább csak a pénztárost szívatom).
somogyi83 2013.02.05. 18:14:31
Azzal hazajöttem hétfőn, és mivel piroskával jöttem, ami 4 kocsiból állt, a kaller az utolsó kocsiba szállt fel és csak állomáson tudott átszállni, ezért én az első kocsiba ültem. Nemért el hozzám, mert a 3. megállóban leszálltam. És kedden is az elsőbe szálltam hazafelé és szerdán is az elsőbe szálltam hazafelé. Aztán csütörtökön megint vettem egy retúrt reggel, amivel aznap meg pénteken jöttem haza. Így 10 jegy helyett csak 7 jegyet kellett vennem egy héten. Na, ezt nem lehet már megcsinálni. Ha jött volna a kaller, lett volna érvényes menetjegyem.
tede 2013.02.05. 18:18:29
A másik csel, hogy jegy B-ből A-ba ugyebár csak B-ben váltható vissza és csak aznap, te meg valószínűleg csak egyszer utazol oda-vissza, úgyhogy csak akkor működik, ha napjában többször mész oda-vissza, de az utolsó uton így is elkárolod a jegyet, még akkor is ha elhárítottad a kallert sikeresen.
meg a kényelem, hogy csak háromnaponta kell jegyet venni jó esetben
na az ilyen trükközésnek most vége
nekem bérletem van, de szoktam beszélgetni élelmes utasokkal, ők mondták el a trükköt, miután megismertük egymást
végül is így megoldódik a dolog, ha el is hárítod a kallert, akkor is csak az egy útra szóló jegyet tudod visszaváltani, továbbá minden napra kell jegyet venned, ami egy tortúra
Benbe · http://www.benbe.hu 2013.02.05. 18:18:46
@atpijkamo: Jegyet visszaváltani nem lehet akárhol. Például egy Cegléd-Budapest jegyet csak Cegléden (Budapesten mi értelme lenne - hogy kerültem oda, ha nem a jeggyel?). Az elővárosban sok helyütt viszont nincs, vagy csak reggel van pénztár, nincs hol visszaváltani. Itt jön a retúr a képbe, aminek visszaúti részét viszont Budapesten tudom visszaváltani, hiszen az egy Budapest-Cegléd jegy. Emellett három napig bérlet, tehát elég a harmadik napon visszaváltanom, és akkor vennem egy egyútit. A fönti trükkel vagy más ötletekkel három napból másfél-két nap ingyen lehet utazni, és mivel a bérlet az 20 TÁ jegy ára (ha a munkáltató nem ad bele), így megéri. Ez a trükközés ráadásul diákjeggyel ugyanúgy működik, mint TÁ-val, három nap alatt 2-3 sörre valót össze lehet spórolni, ha "ügyes" vagy. Majdnem friss jegyekből mindig túlkínálat van az egyetemi folyosókon, és mostmár, hogy az egyetemeken van MÁV-pénztár, könnyű a készletek pótlása, az esetlegesen nem teljesen jó jegyek kiegészítése is.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.05. 18:21:02
zolij 2013.02.05. 18:23:16
vénszivar 2013.02.05. 18:33:15
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.05. 18:36:20
England win The Ashes! 2013.02.05. 18:38:06
vénszivar 2013.02.05. 18:41:55
Az mért volt jó, hogy elmentél, de érvénytelent tettél? Az nem igazán logikus. Nincs s nem igazán várható új "megváltó"! mi lesz Velünk?!?
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.05. 18:50:52
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.05. 19:03:37
Hülye vagy. Sok évig nem szavazhattam szabadon, most bepótolom. Én szavaztam, de nem volt kire.
@agresszív kismalac: Nem az önkifejezés helye. Nem hagytam üresen, mert még valakinek ötlete támad. Szépen beixeltem mind, hogy garantáltan érvénytelen legyen.
Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.02.05. 19:21:56
TFH hétfőn utazol valahova és aznap vissza. Kedden is, szerdán is. Ugye hétfőn veszel egy retúrjegyet. Odafelé lekezeli a kaller. Visszafelé szerencséd van, nem ér oda, míg le nem kell szállnod. Kedden veszel egy odajegyet, hiszen az előző napról megvan a visszaúti. Ha ismét szerencséd van, akkor szerdán is elég egy egy útra szóló jegy... Bizonyos vonalakon, kis távolságon lehetett eddig így játszani. Na, mostantól nem lehet.
Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.02.05. 19:33:13
vénszivar 2013.02.05. 19:36:22
twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2013.02.05. 19:48:52
Pszt! 2013.02.05. 20:07:24
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.02.05. 20:39:39
Most ugye ugrott a 3 nap érvényesség, illetve, hogy ott válthatod vissza, ahová visszaérkezel.
Most az a lehetőség van meg, hogy ha naponta utazol, és nem jön a kaller, akkor másnap visszaváltod. Ugye egy útra szóló jegynél az érvényesség első napján meg kell kezdeni az utazást, viszont az érvénytartam teljes ideje alatt visszaváltható. (100km alatti esetén vásárlás+1 nap az érvényesség)
ilometao 2013.02.05. 21:19:55
Faby 2013.02.05. 21:37:47
A legviccesebb az volt, amikor az új szabályok szerint az IC-n nem kell kinyomtatni, elég, ha az arra alkalmas eszközön megjelenítem az ellenőrzéskor. Mivel a jegy egy pdf, kb bármilyen készülék (laptop, tablet, okostelefon) meg tudja jeleníteni. Igen ám, csak leolvasni nem tudják! Kb 5x utaztam így tavaly év végén, egyszer sem sikerült. Az utolsó alkalommal, amikor vettem elő a telefont, kapcsoltam volna be (direkt előkészítettem, csak a képernyőt kellett aktiválni, ott volt a kód), a kalauz legyintett, meg sem próbálta! Nem kicsit néztem, de hát ők tudják. Én becsületesen megvettem a jegyet, a többi nem az én gondom.
Amúgy üdvözítő, hogy nem kell kinyomtatni a jegyet, csak a készülékeknek kellene kicsit alkalmasabbnak lenniük a feladatra.
Démonmac1 2013.02.05. 21:41:54
Egyébként remélem, hogy a MÁV is a Malév sorsára jut, ideje lenne.
Aureliano Buendía 2013.02.05. 22:22:25
Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.02.05. 22:32:34
Hát egy hatalmas túrót. Utána vettem észre, hogy a jegy csak a megadott vonatra szól. Tehát ha bedugul a busz, akkor annyi, vehetek másik jegyet, kidobtam sok forintot a korszerűségre. Vagyis most nem azért kellett jó korán elindulnom, hogy a jegypénztár előtt sokszor túlélt tömegnek a végéről az elejére érjek, hanem azért, mert ha a busz miatt csak egy kicsit is készek, kidobtam sok forintot. Eez, igen, ezért igazán érdemes volt a neten vásárlást bevezetni, felszerelni a kalauzokat a digitális lószarral, amit a két, valamiért párban járó kalauz közül az egyik kezelni sem tud, kapásból tolta a kollégának.
Megkérdeztem a Szolgáltatót, hogy mégis mi van. A válasz: a ... jogszabály előírja, hogy ha egy adott vonatra veszed a jegyet, akkor a jegy csak arra érvényes. Így e!! Régen is mindig ostoba seggek ültek a hivatalokban, most is. Én nem azt kérdeztem, drága szívem, hogy miért nem mehetek másik vonattal, hanem hogy miért kell a jegynek egy vonatra szólnia! Ami miatt nem mehetek másik vonattal!
Persze megvan a lehetőségem arra, hogy a jegyet visszaváltsam, ha mégsem utazok. Legkésőbb az indulási időpont előtt egy órával kell bejelentenem. Vagyis még az előtt tudnom kell, hogy ma lerohad-e a következő egy órán belül egy metrókocsi, eléugrik-e egy szerencsétlen istenbarma, már megint nem adja-e meg az elsőbbséget egy vaksi állat a villamosnak a balkanyarnál, teremtve az utasoknak másfél-két órányi szabad időt, ma éppen felbontanak-e egy négyzetméternyi aszfaltot a Thököly úton, hogy aztán körbekerítve ott hagyják szépen, varázsütésre egysávossá alakítva a főváros egyik legzsúfoltabb sugárútját. Ha mindezekről akkor szerzek csak tudomás, amikor már belecsúsztam a remélt indulás előtti órába, akkor buktam a pénzemet, a sok egyéb örömöm mellé. Bassza meg a MÁV az utasközönség szolgálatát, ellenségnek jobban szeretnénk.
Még egy kérdés: ha együtt megy két kalauz végig a vonaton, és nem egyik az első felén, másik a másik felén, akkor miért meglepetés az, hogy a melósvonaton nem érnek végig a fő állomásokig? Egyébként a 100 km, amely a retúrváltásra kitalált limit, a tisztelt utazóközönség nagy része számára kb. két óra út. Annyi idő alatt talán ráakadhat egy kalauz. Ha nem az első kocsiban dumcsizik.
strucc007 2013.02.05. 23:07:27
Csabi. 2013.02.05. 23:23:48
Faby 2013.02.05. 23:57:56
Miért járőröznek a rendőrök párosan az Észak-Ír utcákon? Mert az egyik ír, a másik angol.
És miért járőröznek a rendőrök párosan Budapesten? Mert az egyik ír, a másik olvas.
Na itt is így lehet, az egyik a papír jegyekhez ért, a másik meg a kütyüt kezeli.
Nálam is volt, hogy a kocsi másik végében tartózkodó kollégát odahívta a kaller, mert ő meg sem próbálta a nyomtatott jegyet.
mellékvágány 2013.02.06. 00:20:16
-odaútra: aznap
-visszaútra: 3 napig
Ergo ha a kedves utas nem kerül a kaller keze alá (esetlegesen tevőlegesen is részt vesz ebben, és direkt a legtávolabb száll fel a kallertol, pl. mikor pár megállót megy csak), a kaller a jegyet nem tudja lekezelni, akkor a trükköző utas mi a bánatert venne a következő napon visszaútra jegyet, ha van egy "ingyenjegye" -mert naponta utazik, csak nem bérlettel, (a melóhely nem fizeti), hanem így ügyeskedve. Ugyanezt eljátssza mindennap. Két db ellentétes irányú retúrjegy 3 napra érvényes bérletté változik, csak a kallert kell elkerülni. Olyanok is voltak, akik lejárat előtt visszaváltották. Ennek a trükközésnek lett most vége.
Mindenki ket jegyet kap, egyet oda, egyet vissza, mindketto aznapra ervenyes.
Az persze jogos elvaras, hogy az automatabol tudjon az ember egy kanyarban visszairanyban is jegyet valtani, megjelolve a visszaut napjat.
andalgó kandalló 2013.02.06. 00:25:25
tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.06. 01:44:19
hatja 2013.02.06. 06:34:46
Aureliano Buendía 2013.02.06. 09:06:00
kéretlen 2013.02.06. 12:26:50
Zabaalint (törölt) 2013.02.06. 13:56:40
Természetesen jogos, amit írsz, de azért van egy másik tanulsága is a történetednek. Baromi szerencsés viszonylatban közlekedtél, hogy ez egyáltalán felmerülhetett, már ami a járatsűrűséget illeti.
Zabaalint (törölt) 2013.02.06. 13:58:55
De ismerve a MÁV-ot, nem minden esetben lehetsz biztos a visszautazás napjában...
Zabaalint (törölt) 2013.02.06. 14:02:39
Valójában nagyon egyszerű a megoldás:
Korábban írta valaki, hogy ahol nyomtatós automata van, és a neten rendelt jegyet lehet kinyomtatni vele, miért ne lehetne bedobós automata. Nyilván, mert akkor ki kellene vágni egy rakat pénztárost. Igen ám, de kaller meg ezek szerint kevés van, ha nem bírják időben ellenőrizni az egész vonatot. Szóval a megoldás bedobós jegyautomata, kivágni pénztárosokat és felvenni több kallert vagy átképezni őket kalauzzá, és mindenki boldog.
HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2013.02.08. 10:16:35
Ha pedig csak simán lekésed a vonatodat, akkor simán is b,szhatod.
Hola (törölt) 2013.03.05. 13:52:30