Tékozló Homár

Csalónak nevezte a Vatera a vásárlói előtt

2013.02.11. 11:48 | jackyll | komment

A napokban volt ugye a sztori, hogy a Vatera nem veszi le a hamis termékeket. A felhasználókat viszont egy idő után törli, és az összes vásárlójuknak emailt küld, hogy ne fizessenek és küldjék el a rendőrségi feljelentésük számát. De hogy mi alapján, azt nem lehet tudni. Naiv ügyfélnek például 1 hét után törölték az összes aukcióját, és "felnyomták" vásárlóinál, még mielőtt megbizonyosodtak volna róla bármiről:

A következő kis anekdotát szeretném megosztani Veletek. Decemberben történt, hogy teljesjogú felhasználóként regisztráltam a Vatera piacterén, annak ellenére hogy rengeteg rosszat hallottam a működésről, de átnyálaztam az ÁSZF-et, gondoltam nem lesz baj. Nem lesz meglepő amit most kijelentek: nagyon nem így történt. Körülbelül 50 terméket töltöttem fel a piactérre, 10 vásárlóm is akadt.(nincs az ÁSZF-ben adat arról, hogy korlátozva lenne a feltöltés), ebből 10-et ezer forintos kiemeléssel.  Egy borongós napon arra lépek be, hogy a fiókom korlátozva van... A személyi igazolványom másolatát, és a lakcím kártyám másolatát követelték "biztonsági okokból"...

Rákérdeztem e-mailben, ezt a választ kaptam:

Mint ahogyan az a Vatera Általános Felhasználási Feltételeiben - amelyet Ön a piactérre való regisztrációja során elfogadott- is szerepel, "a Vatera fenntartja jogát arra, hogy a Felhasználó által megadott regisztrációs adatokat bármikor ellenőrizhesse, különösen, ha kétség merül fel a regisztrációs adatok valódiságát illetően (biztonsági adategyeztetés). Az ellenőrzés ideje alatt a Vatera jogosult a Felhasználó felhasználói fiókhoz való hozzáférést határozatlan ideig, de legfeljebb az ellenőrzés lezárásáig felfüggeszteni." Minderre a piactér felhasználói biztonságának biztosítása és megőrzése érdekében van szükség.

Társaságunk Adatkezelési Tájékoztatója az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Info tv.) alapján, azzal összhangban készült. Az Adatvédelmi Tájékoztató 4.9. pontjában fel van tüntetve a regisztrációs adatok ellenőrzésének (biztonsági adategyeztetés) célja illetve jogalapja. Az adatok a biztonsági adategyeztetés lezárultával megsemmisítésre kerülnek.

Gondoltam üsse kő, amikor egy vevőmtől kétségbeesett levelet kaptam, ki a vatera e-mailjét továbbította számomra:

Tájékoztatjuk, hogy ..... felhasználó kizárásra került a Vatera/TeszVesz piacteréről, így kérjük, semmiképpen ne utalja el a megnyert termék vételárát még abban az esetben sem, ha az eladó erre kérné Önt! Ha Ön feljelentést tett, akkor kérjük, tájékoztasson bennünket arról, hogy azt melyik rendőrkapitányságon tette, illetve mi a felvett jegyzőkönyv száma! Köszönjük figyelmét!

Na ekkor határoztam el, hogy befejeztem velük. Nem küldöm el semmilyen okmányom másolatát, az összes vevőmnek elküldték ezt a levelet, mi alapján?! ... Jézusom... Erre rá pár órára megkaptam a vatera SZÁMLÁT! A feltöltött termékekről, kiemelésekről, jutalékról. Azonnal írtam nekik, hogy milyen feltöltés, amikor 1 hét utána törölték az ÖSSZES aukciómat, és nem áll módukban visszaállítani (még akkor sem, ha elküldöm a kért iratokat!!), illetve milyen jutalék amikor az összes vevőnek írtak?!.... Már magas volt ekkor a vérnyomásom.... A következő levelezést folytattuk le: (Ez már az ötödik levelezés, azért írtam ilyen hangnemben)

Mélyről sem tisztelt Allegroup Kft. Kritikán aluli amit művelnek. A kitiltásomat nem igazán sikerült érdemlegesen megindokolni, ezután még van bőr a képükön elküldeni a SZÁMLÁT a termékfelöltésekért és a kiemelésekért? Miután kitörölték az összes aukciómat, és ilyen üzenetet küldenek a vevőknek?:Tájékoztatjuk, hogy eiffelsquare felhasználó kizárásra került a Vatera/TeszVesz piacteréről, így kérjük, semmiképpen ne utalja el a megnyert
termék vételárát még abban az esetben sem, ha az eladó erre kérné Önt!

.... Milyen alapon kérnek tőlem BÁRMILYEN ÖSSZEGET?! .... Nem futottak végig az aukcióim amiket kiemeltem, ugyanis TÖRÖLTÉK, de oké, voltak vevőim, de nekik a fent említett üzenetet voltak képesek nemnaponsült kollégáikkal begépeltetni a számítógépbe. Így nem adtam el semmit, miért fizessek? Az aukciómat törölték, miért fizessek díjat? Nem gondolják, hogy nevetséges? Küldjem el a személyi igazolványomat, egy ilyen kapzsi "kitudjahonnanjött" cégnek?:D Nem gondolják komolyan?:D És azt se ugye, hogy pillanatok alatt csinálok egy új regisztrációt, másik IP címről?:D ( Mert magas intelligenciával rendelkező kollégák bizony tájékoztattak arról, hogy nem az eszközt ellenőrzik, hanem az internetszervert;) E-mailben, igen erről is felvilágosítottak;) Viccesnek gondolom az egész helyzetet, főleg hogy rágalmaznak a vevőkkel szemben. Ha el is küldöm az okányaim másolatát, mégis ki fog rendelni egy olyan eladótól, akinek az értékeléseiben
ilyen jellegű kritika szerepel: a vatera küldött levelet, hogy csaló és nem utaltam a pénzt. Felháborító!:) Nem fogok egy fillért sem fizetni.

Köszönjük levelét!

A Vatera és a TeszVesz piacterén sikeresen elindította az aukciókat, így a díjak felszámlázása az ÁFF alapján megtörtént a termékek piactérre történő feltöltésekor. A termékfeltöltési díjat és a termékkiemelés díjait minden aukció esetében annak aktiválásakor számítjuk fel. Amennyiben az aukció (szabálytalanság vagy biztonsági ok miatt) törlésre kerül, a termékfeltöltés díja és a termékkiemelés díja nem törlődik, hiszen az az aktiválás feltételeként került felszámításra és nem az aukció sorsától függ.

Amennyiben a Vatera által kiküldött számla rendezése nem történik meg a számlán jelzett fizetési határidőn belül, a Vatera, a fizetési határidő lejártát követő 7. napon fizetési felszólítást küld email üzenet formájában a Felhasználónak. A fizetési felszólításban megjelölt további 7 napos fizetési határidő teljesítésének hiányában a Vatera a Felhasználó felhasználói jogosultságait ideiglenes tiltás alá helyezi, amiről email üzenet formájában tájékoztatja a Felhasználót.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

helianthus 2013.02.11. 11:55:58

Egyrészt benne maradt a felhasználó neve egy helyen. Csaxólok, mert a másik helyen ki lett pontozva.
Másrészt nem derül ki, hogy mégis miért zárták ki, mit árult, ...
Engem ez érdekelne.
Harmadrészt ha olvasta az ÁSZF-t és benne volt, hogy feltöltést követő kizárás esetén is jár a feltöltési díj, akkor az jár, bár, ha a be nem fizetés esetén annyit történik, hogy törlik, mivel ezen már túl van a posztoló, akkor ne fizessen.

Dr. Kix 2013.02.11. 11:57:07

Nem ez az első vaterás poszt itt. Okos leszek, más kárán tanulok: messziről elkerülöm a vakerát.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.11. 11:58:00

Üzletszabályzat az üzletszabályzat.
De ha nem érdeklik a csalók (pár posttal ezelőtt volt), akkor miért törlik az ürgét? Valószínű gyanús volt valamiért, de pl. ha valaki felnyomta, és ők meg nem foglalkoznak csalókkal... WTF akkor?
Mondjuk a usernek vagy vaj van a fején, vagy valaki a nevében követett el valamit. (Bár ez elég nehéz...)

A személyid-lakcímkártyád nem véletlenül kérték gondolom. Én sem adtam volna oda.

Szarazkoro 2013.02.11. 12:05:18

E-bay gyermekeim, E-bay. Vagy Amazon.

2013.02.11. 12:05:51

A hetedik te magad légy!

2013.02.11. 12:06:52

@Dr. Szarazkoro: Elb.sztad a játékomat!

2013.02.11. 12:11:44

Mivel ez egy szolgáltatás és nem valósult meg, még az adásvétel sem, ezért nem követelheti a pénzt a kecseg "nemmagyar" vaterka. Egy jó ügyvéd kell.

2013.02.11. 12:13:17

@Dr. Szarazkoro: Nyehehehehe

Na! Nem is vártam mást! Elképesztően cinikus vagy! :)

herk 2013.02.11. 12:16:40

@helianthus: "Harmadrészt ha olvasta az ÁSZF-t és benne volt, hogy feltöltést követő kizárás esetén is jár a feltöltési díj, akkor az jár,"
A nagy lófszt jár !! A törvényt nem irhatja felül semmilyen üzletszabályzat.
Ha nem szolgáltatnak, ugyanmár milyen alapon számláznának?

"a fizetési határidő lejártát követő 7. napon fizetési felszólítást küld email üzenet formájában a Felhasználónak."
és kit érdekel az email formájában történő fizetési felszólítás?

vénszivar 2013.02.11. 12:21:07

Amit ennyien szidnak az nem is lehet ennyire szar (@batgirl:):D).
Ezért én a vadterire feltettem 30 uncia 99%-os Cu-ot, aminek grammját a legjobb áron 5000 Ft-ért adom. Ilyet még senki, csak én... 10 uncia felett vásárlóknak, csak 4999 Ft/g!:)

helianthus 2013.02.11. 12:30:51

@herk: "ugyanmár milyen alapon számláznának?"

őőőő, mondjuk azon az alapon, hogy regisztrációkor az júzer elfogadta az AFSZ-T? (ez az a kis kocka, amibe ikszelni kell, hogy létrejöjjön a regisztráció.) És így elismerte, hogy magára nézve kötelezőnek tartja az áefeszt. Valahogy így.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.11. 12:33:45

@helianthus: bezony. ezt megszítta a júzer, mint harcsajaz iszapot. evvan.

kewcheg 2013.02.11. 12:35:32

@Dr. Kix: Nem kerülni kell,hanem a pénz előre utalását mellőzni az esetek 90 százalékában.én pénzt csak régi ismert eladóimnak ill. vagy kisérékű termékért utalok előre.Egyékkén már az is gyanús, aki ragaszkodik az előreutaláshoz, és még nincs semmilyen múltja.Szerintem a kezdő vaterásnak azzal kell megfizetnie a megbízhatóságának az árát, hogy a kezdeti időszakban bevállalja az előreutalás mellőzhetőségét ..is...

bounty112 2013.02.11. 12:36:15

Így van. A south parkban is látszott szépen, hogy ha azt fogadod el, hogy valaki más seggéhez varrják a szádat, akkor megtehetik. Fain kis epizód volt, de azóta is elfogadok minden ászf-et elolvasás nélkül :(

England win The Ashes! 2013.02.11. 12:40:15

@Dr. Szarazkoro: Így van. Elsősorban Amazon. (Szerintem.)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.11. 12:40:16

@Dr. Kix: Egyrészt:Annyi rosszat lehetett már olvasni a vateráról, hogy én biztos nem tennék fel oda semmit.
Másrészt:
Nem adom semmihez a személyim és lakcím kártyám másolatát.Főleg nem a Vaterának.
harmadrészt:ha valaki nagyben kereskedik a Vaterán,az szokott számlát adni?

Az én kicsi agyammal azt gondoltam, hoyg a vatera azért jött létre, hoyg sima kisemberkék tudják hol eladni felesleges cuccaikat. Ennek ellenére, ha bemászok rá, akkor rögtön feldob, 50 db illatszert ugyan attól a forgalmazótól, vagy csavaridomot 120-at dettó egy kiskereskedötől.
NA, számomra ezért szar.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.11. 12:41:27

hééé hun a hozzászólásom?

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.02.11. 12:42:17

Hát személyi okmányokat én se küldeném el nekik, milyen jogalapon fénymásolnák/szkennelnék/fotóznák le (illetve fotóztatnák/szkenneltetnék le velem)? Személyesen ellenőrizhetik, de másolatot nem készíthetnek.

RaveAcE 2013.02.11. 12:46:19

Válság van, ne várd már el minden cégtől, hogy szolgáltasson!
Fizess, oszt lehet továbbsétálni!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.11. 12:49:08

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: lásd fentebb. ha elfogadtad az ászfben, hogy elkérhetik, akkor biza elkérhetik. az már más kérdés, hogy megteheted, hogy nem küldöd el, de akkor meg vége a vaterás pályafutásodnak. hát így.

qwertzu 2013.02.11. 12:50:03

@helianthus: "Harmadrészt ha olvasta az ÁSZF-t és benne volt, hogy feltöltést követő kizárás esetén is jár a feltöltési díj,"

Nincs benne.

CID 2013.02.11. 12:53:49

@helianthus: Lehet, az a neve volt, nem a felhasználóneve ,) Egyébként TV- távszabályzót, kondenzátorokat, tranzisztorokat, ellenállásokat meg karácsonyfafűzéreket. Nem kicsibe nyomta, volt fent vagy 150 terméke.

igi1 2013.02.11. 12:54:30

@Dr. Szarazkoro: engem àtbasztak màr az amazonon, mikor is egy 2 fontos cuccot nem küldött el bizonyos ajhdali

CID 2013.02.11. 12:55:43

Egyébként, ha nagyon gazembereskedni akar valaki, meddig tart egy másolt személyit kicsit kikozmetikázva elküldeni, mondjuk Fekete Pákó adataival, fényképével...

mv3 2013.02.11. 12:56:50

A vaterát is elárasztották sajnos a hamis órák, mindenféle gátlás nélkül használják a portál, amúgy jól működő órás részét. Érdekes, az ennyire szemérmetlen pofátlanságra miért nem reagál a portál.

Putyur 2013.02.11. 12:56:58

@tihs:
A szolgáltatás megvalósult; a kiemelt hirdetés kikerült a Vatera oldalára. A feltöltési-, és kiemelési díj kiszámlázása az adásvétel sikerességétől/sikertelenségétől nem függ. Akkor is jár a Vaterának, ha nem kel el a tétel.
(Ez amúgy benne van az ÁSZF-ben.)

helianthus 2013.02.11. 12:56:58

@qwertzu: no ezzel nem fogok vitába szállni, mert én nem olvastam, ergo nem tudhatom. Így bemondásra elhiszem neked, hogy nincs benne.

igi1 2013.02.11. 12:58:23

@CID: ja, oszt majd a rendőrsèg kopogtat, vègrehajtóval

gondolog, hogy ezektől nem telik ki?

nekem megvan màr a kialakult ügyfèlköröm, azoktól vàsàrolok

ami engem kakaszt, hogy mi a fasznak kellett oda berakni a grando-t

köcsög vatera

helianthus 2013.02.11. 12:59:50

@CID: szerintem a vevőinek is a felhasználónevét írták meg, ami ki lett pontozva, hiszen ők csak ezt ismerhetik. De ha nem számít, hogy egy helyen benne maradt, én simán lesz..őőő..fütyölök rá. :D Az infót köszi, márminthogy mit árult, bár nem vitt közelebb a megoldáshoz, hogy miért zárhatták ki. Mertha ugyebár hamisított óra vagy szabadidőnaci lett volna, közelebb vagyunk a megoldáshoz. JJJ

Putyur 2013.02.11. 13:00:17

@helianthus:
A nemfizetés nem megoldás, mert átadják a követeléskezelő/behajtó cégnek, aztán lesz egy újabb homár-poszt (az n+1-edik), hogy miért lett a 435 Ft tartozásból 8500.-

invalid username 2013.02.11. 13:01:36

A Vatera szinte monopolhelyzetben van Magyarországon, és a szolgáltatását pontosan azon a színvonalon nyújtja, mint minden más magyar szolgáltató: drágán, szarul, arrogánsan. Van választási lehetőséged?
- kamara, fogyasztóvédelem
- reális összegű kártérítést kérni tőlük (akár az elmaradt kb 50 tranzakció várható összege is megindokolható), jelezve, hogy bírósági úton is érvényesíted a követelésedet, a történet minden morzsáját a lehető legszélesebb nyilvánosság elé tárva.

szvsz 2013.02.11. 13:02:21

pina a vatera szemére!

Putyur 2013.02.11. 13:03:10

@helianthus:
Sajnos hamisított naciért/óráért újabban nem zárnak ki senkit. BEVALLOTTAN másolt XBOX-szoftverekért sem rúgtak ki felhasználót, most is fut az aukció. Kiemelve!

jatek.vatera.hu/jatekkonzol_jatek/jatekszoftver/xbox360/xbox_360_jatekok_1704438311.html

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.11. 13:03:58

Ha egy felhasználóval szemben a Vatera kizárást alkalmaz, a sikerdíjak kiszámlázásának alapja a kizáráskor fennálló, vagy azt követően keletkező vevői értékelés, ilyen esetben a Vatera online aukciós piacterének egyedi szolgáltatása a vevő sikeres értékelést tartalmazó visszajelzésével teljesül.

A termékkiemelés díjait az aukció sikerességétől vagy sikertelenségétől függetlenül ki kell fizetni. Minden egyes automatikus aukcióindításkor az opcionálisan kiválasztott termékkiemelési díjak felszámításra kerülnek! Az automatikus aukcióindítás bármikor törölhető (0 értékre állítható a Személyes menü Eladó áruk vagy Licitált áruk menüpontban) illetve termékkiemelések nélkül indíthatja újra az aukciót az áru újraregisztrálásakor a "Termékkiemelések nélkül induljon?" kérdés megjelölésével.

invalid username 2013.02.11. 13:04:14

@Putyur:

...de csak akkor, ha átalszod a jogaid érvényesítésére rendelkezésre álló határidőket. (Borzasztó, milyen bikkfanyelven fogalmazok, úgy látszik ez sosem kopik le rólam, hiába több éve már, hogy váltottam...)

CID 2013.02.11. 13:04:49

@igi1: Pákóhoz ? :) Csak azt próbáltam sugallni, hogy lehet hamis személyit vásárolni, egy fénymásolt hamis személyi nem jelent gondot, kicsit rágyúrok, még lehet, nekem is sikerülne összehozni. Nem hiszem, hogy a Vaterának hozzáférése van a BM adatbázishoz, tehát nem nagyon tudják ellenőrizni.

Egy fél éve, én is bepöccentem rájuk, rámküldtek valami behajtó céget :)

igi1 2013.02.11. 13:05:29

a feltöltèsek megvoltak, onnantól kezdve a szàmla jogos, akkor is, ha kèsőbb indulnak az aukciók

de a posztert elnèzve, azt mondanàm, hallgasson CIDre

bl4ze 2013.02.11. 13:07:07

"VOGUE DIAMOND pakolós táska"
fix ár 5,300 Ft
biztosan eredeti :(
"A termék szállítása kb 1-4 hetet vesz igénybe,külföldről érkezik,"
dropshipping kínálból az a tippem, hamis cuccok....

invalid username 2013.02.11. 13:08:25

@helianthus:

"Az infót köszi, márminthogy mit árult, bár nem vitt közelebb a megoldáshoz, hogy miért zárhatták ki. Mertha ugyebár hamisított óra vagy szabadidőnaci lett volna, közelebb vagyunk a megoldáshoz."

Ilyesmiért a Vatera nem szokott azonnal kizárni, nincs is kapacitásuk az ellenőrzésre, de az önlicitet nagyon büntetik és gyorsan megtorolják. Néha sajnos tévednek, de nincs olyan nyomás, amely óvatosságra ösztönözné őket (ezt nevezik erőfölénnyel való visszaélésnek).

2013.02.11. 13:08:41

Mivel a postoló úgynevezett "dropship" "kereskedő" (kifizetteti, majd a vevő pénzén megrendeli, vagy megjön, vagy nem), 0 rizikó, 0 számla,0 adózás, 0 garancia) NEM TUDOM SAJNÁLNI. Tiltanám az olyan árúk listázását ami nincs az eladó tulajdonában. De a pénz (feltöltési, kiemelési díj + jutalék) nagy úr...
Amúgy a postoló örüljön, hogy nem nyomják fel a NAV - nál, mert üzletszerűen árul, erre nem vonatkozik a 800000 ft - os bevételi adómentesség.

helianthus 2013.02.11. 13:08:56

@Putyur: behajtó cégnek sem muszáj fizetni. Ekkora összegért nem fognak perelni. Józan paraszti ésszel ezt gondolom.

Szarazkoro 2013.02.11. 13:10:02

@Sekaiii: mea culpa maxima
Nyehehehehe :D

Putyur 2013.02.11. 13:11:34

@Rongy Rázó:
Igen, értelemszerűen. Persze jogászok közt ezeket is mindig le kell írni/ki kell mondani, mert csak úgy érvényesek... :-)

helianthus 2013.02.11. 13:12:02

@CID: direkt csináltad ugye? :DDD
@Rongy Rázó: neked is kösz az infót, lassan perfekt leszek vaterából. :D
Mindezt úgy, hogy pár éve egyszer használtam kényszerből, a macskáim megsemmisítettek egy könyvtári könyvet és azt kérte tőlem a könyvtár, hogy próbáljam már beszerezni a könyvet, ne az árát fizessem ki. Én jófej vagyok, megtettem, csak a vaterán találtam meg viszont, sehol máshol nem volt belőle, hát így történt.

Putyur 2013.02.11. 13:12:54

@helianthus:
Fognak. Olvass vissza néhány vaterás posztot itt a homáron.

igi1 2013.02.11. 13:13:30

@Dr Jozef Vengloš: hogyne

arra fogta, rossz címet adtam meg, meg koràn reklamàlok

írtam az amazonnak ism de azóta is ott àrulja a kàbeleit

ugye, koràbban mondtam, hogy olynt itthon nem kehet kapni

mondom, baszod a majd 600 forintodat, te köcsög

invalid username 2013.02.11. 13:13:51

@bl4ze:

Mit értesz azon, hogy "biztosan eredeti"? Regisztrált márkanév, védett név lenne a Vogue Diamond?

joszip 2013.02.11. 13:14:58

Ne fizesd kis és ne törődj a behajtóval sem. A levelezésed alapján egyértelmű, hogy megszegték a szerződést, hiszen nem tudták érdemben indokolni, miért törölték a termékeidet (te nem adtál rá okot). Egy idő után (1 év volt nálam) a behajtó is feladja.

helianthus 2013.02.11. 13:15:10

@Putyur: dehogy olvasok! Olvassa az, akinek muszáj. :)

bl4ze 2013.02.11. 13:15:21

Vogue a márkanév, Diamond a termék neve. Érts már a szóból , a user hamis cuccokat akart árulni, dropshipping.

230e 2013.02.11. 13:17:44

@beszoptuk: Ezt a típust önmagában kizárnám. Leütöd a terméket, aztán majd 6-7 hét múlva esetleg meg is kapod. Vicces.

Putyur 2013.02.11. 13:18:22

@helianthus:
OK, ne olvass. De akkor hidd el, hogy nyamvadt 5000 Ft-ért is behajtó megy a nemfizető userhez; volt már rá példa.

invalid username 2013.02.11. 13:20:19

@bl4ze:

...a Vogue Diamond pedig egy apró ékszerüzlet Brightonban (East Sussex, Anglia), talán ők érezték úgy, hogy eljegyzési gyűrűik presztízsét aláássa a vaterán árult pakolós táska.

Putyur 2013.02.11. 13:20:22

@230e:
No igen.
Magad is megrendelheted a madeinchina-n, vagy a dealextreme-en. :-)

(Amúgy régen volt egy olyan pont az ÁSZF-ben, hogy az aukció tárgyának a birtokodban kell lennie. Na, ezt a pontot mostanra már kivették...)

Dr. Kix 2013.02.11. 13:21:21

@batgirl: Kjöszönjük a kifejtős részt. :) Magam részéről közelébe se mentem a vakerának jó ideje. Jó tanács: ne dezodoráljál csavaridomokat :)

elwood 2013.02.11. 13:22:01

a poszterrel szimpatizáltam "nemnaponsült" szóig,

ugyanis nem szimpatizálok azokkal akik minden problémájukat a nemnaponsültektől, meg nílusi palócoktól eredeztetik.

ettől még igaza is lehet.

2013.02.11. 13:23:51

@helianthus: éééés ha az ájefeszben az vagyon, hogy plö: ...és a júzer köteles a sikeres adásvétel után a vonat alá feküdni, és az ingóságait a vatera - nemmagyar - tulajdonosira hagyni...
Na, akkor is érvényes az ÁSZF? Már itt többen is írták: törvényt nem írhatsz eflül ászf-fel. A vatera a hunyó, tictán láccik!
Amúgy az sem tiszta fialás, aki vaterázik!

invalid username 2013.02.11. 13:24:03

@beszoptuk:

"0 rizikó, 0 számla,0 adózás, 0 garancia"

Ez nincs így, legalább három szempontból.
- ha a termék nem érkezne meg, az az ő sara (rossz értékelés stb)
- a számla és adózás kérdése többször is volt hír az elmúlt hónapokban, bizony bevétel és adóalap

invalid username 2013.02.11. 13:25:40

@beszoptuk:

...és a dropship mindig felkínálja annak lehetőségét, hogy az adott árut te magad rendeld meg onnan, ahonnan ő is megrendeli.

seventyfour 2013.02.11. 13:26:16

Ez a poszt kissé hiányos...Pont nem derül ki semmi lényeges, osztja az észt, fikázza a Vaterát, pedig ez a hiéna cég csak valami ordenáré disznóságnál basz ki. (+ ha veszélyben a jutaléka)

invalid username 2013.02.11. 13:27:14

@SamSem:

nem, az ÁSZF sem mondhat ellent a PTK-nak (ahol ellentmondás van, ott a PTK érvényes), nem hívhat fel bűncselekményre, nem ütközhet jó erkölcsbe.

invalid username 2013.02.11. 13:28:13

@seventyfour:

"pedig ez a hiéna cég csak valami ordenáré disznóságnál basz ki"

...kivéve, amikor néha tévednek.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.11. 13:28:20

@Dr. Kix: igérem, és azt is megigérhetem, hoyg dezodorokkal sem fogok csapot szerelni:)

Agyalap 2013.02.11. 13:33:13

A legnagyobb üzlet - hirdesd magad, tetesd ki az árukat a kirakatba, kecsegtess, eladás előtt hajts el mindenkit a vérbe, szedd be a díjat. Király...

Putyur 2013.02.11. 13:39:18

@Agyalap:
Ha belegondolsz, ez így nem igaz. Sokkal nagyobb üzlet lett volna az, hogy ha hagyták volna végigfutni az aukciókat, és utána bezsebelik a jutalékot (a kiemelési díjon felül, mert az úgyis jár). A fáradság is kevesebb lett volna, tárhely meg van bőven.

Valami más gond volt ott, amiért inaktiválták a kollégát.

CID 2013.02.11. 13:42:01

@Rongy Rázó: Ez a te hasad? Bájos :)

2013.02.11. 13:42:39

@Rongy Rázó:
Ha a vevőt meg tudja vezetni 60 napig, hogy a posta késése miatt nem jön meg a cucc, már nem tud értékelni, ha mégis megjön akkor meg pozitív megy.
A számla és garanciaadás meg fel van tüntetve a terméklapon: NINCS
divat-ruha.vatera.hu/noi_ruhazat/noi_kabat_melleny/noi_atmeneti_kabat_dzseki/s_m_l_xl_3_szin_karcsusitottgyonyoru_kabat_1685707250.html

Rajtam ezek a "KERESKEDŐK" nem keresnek..

Zseer 2013.02.11. 13:46:24

Ha jogos volt a kizaras (sztem az volt,csak elhallgatja a leveliro az indokot),jogos a dij is a megrendelt szolgaltasokra,folegh a teljesites is tortent
pl megjelent kiemelve akar csak 1 percig is a hirdetes.

olyat meg,hogy nem valos fotot kuldjenek szemelyirol,hamisitsanak,meg viccbol se javasoljatok.
siman letoltendot is kaphat erte a delikvens,szinte eselytelen egy olyan ugyet priusz nelkul meguszni.

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.11. 13:47:31

@zebraság fél egésség:

"A termékkiemelés díjait az aukció sikerességétől vagy sikertelenségétől függetlenül ki kell fizetni."

az aukció törlése sikeresség vagy sikertelenség? merugye nem fejeződött be-

Peetee 2013.02.11. 13:52:49

Én csak vásároltam, de regisztrálva voltam, mint eladó.
Soha nem adtam el semmit. Még nem is hirdettem, meg sem próbáltam soha.
Csak én férek hozzá a gépemhez.

Már kb. fél éve nem is jártam a vatera-n, amikor jön a behajtó, aki egy 300Ft-os állítólagos tartozás és annak felszólításai miatt egészen potosan 15.588 Ft-ot követelt tőlem, mégpedig 3munkanapon belül.

Írtam nekik, hetekig húzták a dolgot, 1-2hétig nem válaszoltak, közben a behajtó 2naponta fenyegető leveleket dobált a postaládámba, e-mail címemre, telefonomra....mindenhova.
Végül a vatera valamilyen számítási metódus alapján átvállalt 12500Ft-ot és nekem ~3000Ft-ot kell fizetnem. Szerintük.
Inkább kifizettem, ez nem akkora összeg, és végre békén hagynak 1 életre.

A vatera egy igazi gusztustlalan, átverős-lehúzós büdös féreg cég!!!!

Pampusek Bácsi 2013.02.11. 13:54:16

eiffelsquare ( a volt felhasználóneved, benne marat a szövegben és a gugli kiadja a tárolt oldalakat): azért a Vouge és Prada táskák sem annyira kóser cuccok, ezért kérték az adatokat tán...egyszer a NAV is érdeklődhet a hamis cuccok iránt. Júzer okosan nem adta ki, de ne kiáltson tolvajt aki ilyet árul. Külön érdekes lehetett a külföldi eredet, szállítás külföldről stb. Mindamellett hogy nem kedvelem őket, és volt már kitiltásom, mert hasonló címről (emeletes ház basszus, 50 család) volt már licit a termékemre más felhasználótól. ÉS ott buktam mindent, én is.

pause 2013.02.11. 13:57:16

en siman elkuldtem volna nekik a szemelyimet mega lakcimkartyamat...lefenykepezve..csak egy papirlappal letakarom a lenyeges reszeket:D

kyanzes (törölt) 2013.02.11. 13:58:15

9 éves árulok cuccokat a Vaterán, nem volt semmi gondom velük. Ha kértek valamit, beküldtem. Kb. ennyi.

eiselmirjam 2013.02.11. 13:58:15

Sziasztok!
Én lennék, aki küldte a cikket.
Mint a "cikkben" le van írva, a vatera válasza: biztonsági okokból tiltottak ki, addig amíg el nem küldöm az okmányaimat. Más indok nem volt
Ahogy negatív értékelésem se, kb 1-2 pozitív jött össze pályafutásom alatt, de nem tudom miért írta az egyik felhasználó... nem árultam tv-s műszaki dolgokat:O
Egyébként! Nem tudom ki az az elmebeteg aki csalónak áll vaterán, a bankszámlát regisztrálni kell, bámm megvan a nevem/címem minden....
Persze megértem az ő álláspontjukat, sok csaló keveredik az efféle oldalakra, de az NINCS feltüntetve, hogy a SZEMÉLYI okmányaimat elkérhetik ( csak hogy ellenőrizhetnek), ez nem egyenlő az igazoltatással.
Mellesleg a termékfeltöltési díj: csinálok én is egy UGYANILYEN oldalt és az ürüggyel kitiltom a felhasználókat, amíg nem küldik a személyit ( egyébként direkt azért írtam hogy kb 50 terméket tettem fel, mert szerintem azért tiltottak...egyszerre sok, nincs sok értékelésem...)... azzal meg kitudja mit csinálok....És nem nem fogok 17000 forintot kifizetni! Egy menhelynek inkább felajánlom, de még a sarkon kéregető hontalannak is (nem érdekel ha alkoholra költi, legalább jót cselekedtem.)...

invalid username 2013.02.11. 13:58:25

@beszoptuk:

"A számla és garanciaadás meg fel van tüntetve a terméklapon: NINCS"

Lehet, hogy te mint vevő nem kapsz számlát, de neki bevétele lesz és adót kell fizetnie.

Bármelyik kereskedőről elmondhatod, hogy olcsón veszi és drágán eladja, tehát rajtad akar keresni. De ez a piac, és sokkal inkább piac, mint az internetes árverési oldalak piaca, ahol a Vatera monopolhelyzetben van és erőfölényével visszaélve diktál.

invalid username 2013.02.11. 14:01:38

@eiselmirjam:

"csinálok én is egy UGYANILYEN oldalt"

Ez elég nagy falat lesz, a Vatera és a teszvesz több év alatt építette fel magát, míg néhány éve egy külföldi cég felvásárolta és üzemelteti őket.

Nekik sem az a céljuk, hogy a felhasználóikat elriasszák, de az igen, hogy a lehető legkevesebb költséggel és munkával érjék el a lehető legtöbb bevételt.

ketyego 2013.02.11. 14:02:30

Talán csak egyszerűen a választott nicknévvel volt gond és reklamált a név valódi tulajdonosa. Ugyanis az "eiffelsquare" valószínűleg egy bejegyzett létező név. Legalábbis domain-je az biztosan van. A Vatera szabályzata tiltja az ilyen és hasonló "névbitorlást". Amúgy a Vaterán sok olyan felhasználó van, aki strómanok adatait felhasználva kereskedik (ügyeskedők, korábban kitiltottak, stb.) Szerintem érdemesebb kifizetni a tartozást, mint emiatt idegeskedni, bujkálni, bíróságra járni, ügyvédet fogadni, vagy elszenvedni egy végrehajtást.

eiselmirjam 2013.02.11. 14:03:47

NEM vagyok kereskedő, illetve NEM az én felhasználónevem látható a szövegben, csak amikor írtam, ideoda másolgatta törölgettem mindent... eiffelsquare86 volt a nevem a Vaterán, és nem árultam semmilyen márkás vagy hamis dolgot...

Atörökk 2013.02.11. 14:04:52

Az a gyanús, ami nem gyanús.

invalid username 2013.02.11. 14:05:00

@kyanzes:

Én is vateráztam már, és nem volt gondom velük (illetve egyszer figyelmeztettek, hogy hiperlinket nem rakhatok a kérdés-válasz rovat szövegébe).

Nem az a kérdés, hogy hány elégedett ügyfelük van a hétköznapi ügymenetben, hanem az, hogy hogyan kezelik nem hétköznapi helyzeteket. Ilyenkor mutatkozik meg, hogy jó kereskedők vagy csak azért működnek méf, mert nincs versenytársuk, aki alázná őket.

230e 2013.02.11. 14:05:30

@Putyur: Egy-egy darabra az ebay is megfelel. Az zavar, hogy semmilyen többletet nem kapok azért, ha egy ilyen eladótól veszem meg 2-3X ennyiért. (garancia, számla stb.)
Az viszont tényleg baromi érdekes, hogy amennyiben ilyen terméket árult, akkor még ide jár panaszkodni.

tlantos 2013.02.11. 14:05:44

Ebbol a szempontbol az ebay korrektebb, ha futo listazast torol, akkor kerdes nelkul teriti vissza az osszes felszamitott dijat. A vevoknek meg nem kuld ki korlevelet, illetve mar lezarult aukciot nem nagyon tud torolni.

invalid username 2013.02.11. 14:09:18

@230e:

"Az zavar, hogy semmilyen többletet nem kapok azért, ha egy ilyen eladótól veszem meg 2-3X ennyiért."

Téged zavar? Vedd meg másutt. De aki nem tud angolul, nem járatos az ebay használatában, tart a paypaltól, vagy bármi más miatt is, az a magyar "dropship" kereskedőnél épp ezt a hozzáadott értéket fizeti meg.

invalid username 2013.02.11. 14:10:54

@eiselmirjam:

A Vogue Diamond táska a te cuccod volt?

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.02.11. 14:11:11

@beszoptuk: Pont ezt akartam írni...
Bár az aukcióit törölték, de pár értékelését vissza lehet kereseni...
Konkrétan pár db-ot sikerült, egyik volt egy kabát meg csizma...
Tipikus "dropshipping" ebay-es képeket áttölti vaterára, feltölti, és ha a vevő kifzeti az ebay-es 1.000 Ft-os terméket 5.000 Ft-ért, akkor 1.000 Ft-ért megrendeli az ebay-en és máris van 4.000 Ft adózatlan haszna (- vatera költség), semmi rizikó, nem a saját pénzével "brillirózik", az ilyenek utálom, de az is hülye aki ilyentől vesz és a leírásba beírja, hogy hát a szállítás 2-3 hét (ami valójában akár több, mint 1 hónap is lehet)

Szóval, addig örüljön, míg a vatera kapcsolta le és nem a NAV üzletszerű tevékenység miatt... (mert ilyen bevételt max. évi 800E-ig lehet adózatlanül üzi - úgy tudom)

ilometao 2013.02.11. 14:15:25

@batgirl:
Nekem sem tetszik az, hogy a Vatera túlzásba viszi a profik előnyben részesítését. Például a részletes keresőben be lehet állítani, hogy csak a profi eladók hirdetéseit jelenítse meg, de azt már nem, hogy csak a magánemberekét. Nagyon dühítő, hogy 10 hirdetésből maximum egy az amatőr, de rákényszerítenek, hogy átnyálazzam minden fa@zkalap kereskedőét is.

230e 2013.02.11. 14:15:25

@Rongy Rázó: Ez jogos, lehet hogy ezért rendeltet velem minden vackot a család :-)

Pa Lee 2013.02.11. 14:17:26

Poszt-tolót lehet mán, vagy csak a Vakerát? Egyébként csaló mindenhol van, ha piszkájják őket az a post, ha nem piszkájják, az.

eiselmirjam 2013.02.11. 14:19:11

@Rongy Rázó: Nem volt Semmilyen Vogue Diamond cuccom. Nem tudom ezt honnan nézitek:D meg a tv kábeleket:D:D
De már írtam a felhasználónevemet.

invalid username 2013.02.11. 14:19:45

@JunkieeeBoy:

"Tipikus "dropshipping" ebay-es képeket áttölti vaterára, feltölti, és ha a vevő kifzeti az ebay-es 1.000 Ft-os terméket 5.000 Ft-ért, akkor 1.000 Ft-ért megrendeli az ebay-en és máris van 4.000 Ft adózatlan haszna"

Ha szerinted ez akkora üzlet, akkor csináld utána :-) mert rizsázni a fórumon rettentő könnyű.

230e 2013.02.11. 14:20:43

@batgirl: 9 éve vagyok ott jelen, és részemről erre használom. Soha nem volt velük ilyen bajom, igaz nem is kereskedem dropship termékkel. Amikor vennék, engem is nagyon zavar amit írtál.
@ilometao: a profi eladó, és a hivatalos kereskedő két külön dolog. Profi eladó lehet nem kereskedő magánszemély is, ha teljesíti a feltételeket, amiket nem kereskedőkre szabtak.

eiselmirjam 2013.02.11. 14:22:15

Nem volt Semmilyen Vogue Diamond cuccom. Nem tudom ezt honnan nézitek:D meg a tv kábeleket:D:D
De már írtam a felhasználónevemet.

NEM árulok hamis dolgokat, nem is árultam, és rendelősszarokat SEM.

ketyego 2013.02.11. 14:22:33

@eiselmirjam: Nem tételezem fel a rossz szándékot! De véleményem továbbra is az, hogy a nicknévvel volt a gond. Valószínűleg a név tulajdonosa (a számok nem érdekesek ebből a szempontból) reklamált és kérte az azonosításodat. A név egy cégre utal, ami miatt valószínűleg rossz választás volt a részedről. Tudom, hogy szinte lehetetlen egy valamire való nicknevet kitalálni, mert már az összes foglalt. De például a mostani neved eisel... szerintem nagyon jó nicknév lehetne a Vaterán. (Amúgy a Vatera leggyengébb pontja szerintem pontosan az ügyfélkapcsolat és az értetlen ügyintézők. Néha úgy érzi az ember, hogy nem is ember, hanem csak egy gép küldi a sablon válaszokat.)

invalid username 2013.02.11. 14:23:46

@JunkieeeBoy:

"máris van 4.000 Ft adózatlan haszna"

na ez sem igaz, mert a vaterán eladott cuccok után adót kell fizetni rendesen.

eiselmirjam 2013.02.11. 14:24:10

Higyjétek el, nem írtam volna ide, ha kínai filléres dolgokat árulnék.....
Egyébként sok kommentet végigolvastam, igazatok van a rendelősekkel kapcsolatban, de sajnos a NAV nem büntet csak x bevétel felett ( ezt is csak hallottam nem tudom az összeget):(

invalid username 2013.02.11. 14:25:13

@KárászAti:

"Az egész vatera az adócsalók melegágya"

Ez nem igaz, a vaterán eladott cuccok után adót kell fizetni.

eiselmirjam 2013.02.11. 14:25:52

@ketyego:
Nem tudom, ez is lehetséges:/
Egyébként ez jutott csak az eszembe, régen ott dolgoztam (Budapest), és amikkel próbálkoztam, mind foglalt vol a nevemet meg nem szerettem volna, kitudja mennyire minősült volna a vatera szemében rossznak:D

zsibvasar · http://www.zsibvasar.hu 2013.02.11. 14:28:46

Szerintem a dropship-pel nincs semmi baj. Abban az esetben, ha a vevő is tisztában van azzal, hogy miről van szó.
A hazai eladó legtöbb esetben (ha jól csinálja) garanciát vállal arra, hogy meg is érkezzen az áru. Ennek megfelelően a megbízhatatlan külföldi eladókkal/ rossz minőségű árukkal neki sem érdemes foglalkoznia. Lehet hogy ebben az esetben csak tévedés történt. A Vateránál is csak emberek dolgoznak.
Ettől függetlenül, ha valaki kiszeret a Vaterából, akkor próbálja ki a Zsibvásárt is, mint a legjobb alternatívát. Vagy párhuzamosan kereskedjen mindkét oldalon.

invalid username 2013.02.11. 14:30:50

@eiselmirjam:

600 ezer forint bevétel vagy 200 ezer forint jövedelem (SZJA törvény 11. paragrafus 3. bekezdés b pont)

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99500117.TV

invalid username 2013.02.11. 14:32:23

@zsibvasar:

csak óvatosan megkérdezném, nem ugyanaz a tulajdonos...?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.11. 14:34:50

@eiselmirjam: nekem ma pont jól jönne! kéred a bankszámlaszámomat?

ketyego 2013.02.11. 14:34:55

@KárászAti: Magánszemély, magán eladás után nem ad számlát. Az adószabályok pontosan meghatározzák az adózás módját és összegét. Bizonyos jövedelem (érték) határ alatt magánszemély saját ingóságainak eladása adómentes. Érdemes tájékozódnod a vonatkozó és jelenleg aktuális adószabályokról. A NAV nagyon is figyeli az internetes kereskedést.

230e 2013.02.11. 14:35:43

@Rongy Rázó: abban az esetben, ha üzletszerűen árulod. Ennek megállapítása az adóhatóság belátására van bízva. Évekig még egy használható definíció sem volt, most raktak egyet valamelyik jogszabályba, ami szintén nem tekinthető egyértelműnek. Nem üzletszerű esetben van adómentes értékhatár. Az elhatárolás bizonyos esetekben nem egyszerű.
@eiselmirjam: üzletszerűnél nincsen értékhatár, nem üzletszerűnél van.

eiselmirjam 2013.02.11. 14:35:56

@Rongy Rázó: Legyen:) Engem az ilyenek hálistennek nem érintenek.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.02.11. 14:36:53

vettem a vaterán egy 32gb-os kátyát class10es helyett 2es jött... eladó lapít... mit érdemes csinálni, mert benyelni nem fogom :) 5letek? :)

zsibvasar · http://www.zsibvasar.hu 2013.02.11. 14:37:22

Nem ugyanaz a tulajdonos. :) A Zsibvásár teljes egészében magyar tulajdonú.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.02.11. 14:37:34

@Rongy Rázó: Ki mondta, hogy nem csinálom!? Szóval akinek kell ócsón Gucci, Armani, Louis Vuitton óra, az írjon PM-et! :DDD (nehogy valaki komolyan vegye)

Amúgy ha csinálnék bármi ilyen kínai rendelgetős szart, akkor is "raktárról" árulnám a terméket, nem pedig 1hónapos szállítással... Még most se tudom felfogni, hogy ilyentől miért vesz valaki!? Én is megtudom rendelni az ebay-ről, akkor már legyen valami "rizikója" az eladónak is, ne az én pénzemmel brillirozzon...
Mert azt elfogadom, hogy keres rajta, ez a kereskedelem, hogy vesz valamit 2.000 Ft-ért, eladja 4.000 Ft-ért, levonja a költségeit, és lesz 800 Ft haszna rajta! Mondom ez a kereskedelem. Ha megvan az adott termék, hogy mire van igény, akkkor azzal lehet "jól" kereskedni!

"na ez sem igaz, mert a vaterán eladott cuccok után adót kell fizetni rendesen."

Szerinted ha nem tűnteti fel adóbevalláson, akkor hogy fizet utána adót!? (max. ha vagyonvizsgálat ellenőrzést kap, stb.)
De bőven bevállalják ezt, ha elis kapnak, kapsz egy kis büntetést, az jól van...

ketyego 2013.02.11. 14:38:24

@eiselmirjam: Részemről is csak egy feltétlezés volt (és szerepel a Vatera szabályzatában is valami hasonló.)Talán a következő próba már abszolút sikeres lesz!

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.02.11. 14:40:32

@RosszQtya: Rendelésre vagy raktárról kaptad!? (ergó 3hét+ vártál rá vagy pár nap alatt megkaptad postán!?)

Mert amúgy mindenképpen írni eladónak, hogy nem ez volt a leírásba - pénzt visszakérni, vatera biztonsági e-mailjáre is írni, illetve ha nem juttok megállapodásra, akkor mindenképpen negatív értékelés!

(amúgy örülj, te legalább kaptál valamit, van aki semmit se kap, ha előre utal...)

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.02.11. 14:42:41

@batgirl: Hello!

Megadnád a bankkártya adataidat!?
Kéne a:
1. Kártya szám
2. Lejárati dátum
3. Tulajdonos neve
4. a hátulján a CVC kód

:DDD
(szerintem van olyan hülye, aki még ezt is "kiadná")

invalid username 2013.02.11. 14:43:43

@zsibvasar:

...sokáig a vatera is az volt... no meglátjuk.

@JunkieeeBoy:

"Még most se tudom felfogni, hogy ilyentől miért vesz valaki!?"

Nem tud külföldiül, nincs paypal regisztrációja, vagy általában bizonytalan ilyen kérdésekben, száz oka is lehet. Miért vásárol valaki a lakótelepen a ház aljában nyílt kicsi boltban 330 forintért milka csokit, amikor a metróban megvehetné 180-ért?

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.02.11. 14:44:28

@JunkieeeBoy: nem szoktam előre utalni, hamar megjött... de szerintem rosszat rendelt meg! mivel jött vele papír, tudom honnan van, ott megtaláltam a terméket class2-es van 10-es is, de az több... 2 hete lapít a mókamester... a héten felveszem a kapcsolatot a vaterával majd rendőrségi feljelentés legyen pár jó estéje...

invalid username 2013.02.11. 14:45:17

@JunkieeeBoy:

"Szerinted ha nem tűnteti fel adóbevalláson, akkor hogy fizet utána adót!? "

A nagy testvér figyel.

zsibvasar · http://www.zsibvasar.hu 2013.02.11. 14:46:53

Ez igaz, a jövőt meg senki sem ismeri.

Putyur 2013.02.11. 14:48:23

@JunkieeeBoy:
Rosszul tudod. Az ÜZLETSZERŰ kereskedés az első forinttól kezdve adóköteles.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.02.11. 14:49:03

Amúgy egyszerű, csinál egy új vaterás nevet a posztoló...
(csak ahhoz kell egy másik bankszámlaszám)
esetleg IP cím figyelés esetén másik gépről...

Amúgy nekem elég vegyes véleményem van a vateráról, nekem is vannak személyes tapasztalataim mind pozitív, mind negatív, a pozitív talán egy kicsit több, de sajnos van bőven negatív is, pláne még az itt homáron - más fórumokon olvasottak alapján... akkor ha "azoknak is hiszek", akkor bőven több a negatív!

Írták már... monopol helyzetbe van az egész allegroup!
ÁSZF-be azt írnak, amit akarnak...
feltöltési díjat - kiemelést, akkor is fizetni kell, ha 1óra múlva törlik, mert hamis Gucci-t árultál...

Szóval megoldás:
Fizesd ki a hátralékot és regisztrálj új nevet - más ipről - más bankszámlával!
(bár azt hiszem, valahol írta, hogy 17.000 Ft a kiemelés, mondjuk annyit nem biztos hogy én kifzetnék, de ő is hülye volt, hogy 0értékeléssel, előre utalást kért, Kínából berendelt termékekre, azaz, ami nem is volt a kezébe, így nem csodálom, hogy gyanús volt és "lekapcsolta" a vatera)

invalid username 2013.02.11. 14:49:51

@zsibvasar:

a "meglátjuk" nem arra vonatkozott, hogy titeket is felvásárol az izraeli cég, hanem arra, hogy kipróbálom a zsibvásárt, és megnézem, hogy beválik-e :-)

Shopping 2013.02.11. 14:49:53

izraeli befektetők vették meg a tesz-vesz-el együtt.
Tehát ővék mindkettő = MONOPOL helyzet.

Azt csinálnak amit akarnak.

eiselmirjam 2013.02.11. 14:56:53

@JunkieeeBoy:
AJJ!
Írtam, hogy NEM történt ilyen, nem árultam semmilyen hamis terméket (de még rendelőset sem! A felhasználónevemet is leírtam, de látom senki nem példállózik azzal...!
JOGTALANUL NEM FOGOM KIFIZETNI:D

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.02.11. 14:57:27

@Putyur: Valóban, rosszul fogalmaztam, én is így gondoltam, azaz pl. hogy te a használt ruháidat eladod, stb.

De ha tegyük fel új cipőkkel kereskedsz, az már szinte egyértelműen üzletszerű, de persze ezt bizonyítsák be, hogy én nem az ajándékba kapott "cipőimet" adom el... :D
Mondjuk 10db felett már nehezen kimagyarázható... :D

dr. saint555 2013.02.11. 14:57:35

Amikor megjön a fizetési meghagyás, a kedves posztoló ír válaszképpen, egy ellentmondó nyilatkozatot. Eképpen a vita automatikusan perré alakul tudtommal.
Mellesleg a vatera már sok-sok éve egy kalap .... . Annó még az első csapat (Ottóék) csinálták valamennyire korrekten. Azóta csakis a lehúzásról szól az egész vállalkozás. Én már sok éve csakis vásárlásara használom. Eladni ugyanannyit, ha nem többet adok el az ingyenes apróhirdetési portálokon. Ott is nagy 0 a szupport, de legalább nem is kérnek semmit. :D

Kipper 2013.02.11. 14:58:18

@tlantos: Hat, en bizony kaptam olyan levelet az ebay-tol 1, hogy ha xy-tol vettem valamit, nehogy fizessek, es inkabb felejtsem el a tranzakciot, mert ok toroltek a felhasznalot. Addigra fizettem es megjott az aru is; nem volt semmi bajom se a szallitoval, se az cuccal (SE telefon akku). Eredetinek tunt, remekul mukodik azota is.
Szoval nemcsak a Vatera tud ilyent.

invalid username 2013.02.11. 14:59:08

@Shopping:

Az imént ajánlotta zsibvásár nevű felhasználó a zsibvasar.hu oldalt. próba szerecsen :-)

invalid username 2013.02.11. 15:00:28

@eiselmirjam:

"JOGTALANUL NEM FOGOM KIFIZETNI"

Ez önmagában kevés. Ha csak nem fizetsz és várod, hogy elmúljanak a határidők, pórul fogsz járni. Nem kicsit, nagyon.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.02.11. 15:01:44

@dr. saint555: Valóban, aprod - jofogas - expressz is egész jó eladás ügyileg... (bár az aprod szintén allegroup tulajdonú)

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.02.11. 15:04:49

@Kipper: Nekem is volt hasonló, bár én kifizettem és úgy nem kaptam, de a PayPal visszatérítette az árát, így nem származott károm, csak mondjuk 1 hóval később volt meg az a pénzem, míg "kivizsgálták", de volt már, hogy nem azt kaptam, kevesebbet, stb. paypal discute indítással, mindig megoldódott minden, vagy megbeszéléssel, vagy ha az nem sikerült, akkor a paypal nekem ítélt igazat, stb. Csak persze ehhez angolul lekell kommunikálni mindent, mint ebay-en, mind paypal-on, stb.

De ilyet a vaterán elképzelhetetlen... hogy ha bebuksz valami pénzt, akkor azt viszont látod! Ezért jó az ebay - paypal kombó, ott van a "Buyer Protection"...

Mahaboul 2013.02.11. 15:06:46

@batgirl: Szerintem nem, bar en mindig is e-bayen adtam-vettem eddig, Vaterat nem ismerem, persze raneztem mar. Szoval, nem csak azert jottek letre ezek az oldalak, hogy a bolhapiaci cuccokat eladjak az emberek, hanem pl olyan dolgokat is meg tudjanak rendelni, amikert ido/kedv hianyaban, vagy siman gazdasagossagi okokbol nem indulnanak el. Pl. en mindig e-bayen veszem a hianyzo aprosagokat, ujonnan, kereskedoktol, pl. az autoba valo izzot, toltheto elemeket stb, mivel nem fogok a 300 forintos izzoert nekiindulni. Persze se idom, se turelmem nem lenne hozza, de a lenyeg hogy konnyen/gyorsan/olcson meg tudom szerezni, hazhoz jon, es meg tervezni is tudok (mikor rendeljem meg, azaz mikorra erkezzen meg kb).
Mas: a levelben vajon mire utal a "nemnaponsült" kollegak emlegetese? Jol ertem, es sikerult egyet ciganyoznia a levelironak egy ilyen temaban? Mert akkor gratulalok, csodas a szinvonal.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.02.11. 15:09:41

Én akkor csalódtam a Vaterában, amikor vettem egy gyerekülést, ami törött volt. Nem kicsit, hanem nagyon és nem kevés pénzt adtam érte, természetesen nem volt feltüntetve ez a hiányossága a terméknek. Az eladó állította, hogy biztosan a szállításnál tört el- elég vicces védekezés volt. Nos ő gyorsan adott nekem egy pozitív értékelést, mivel ugye előre utaltam. Én adtam egy negatívat, miután hetekig leveleztünk, illetve én írkáltam neki, hiába. Megírtam, hogy azért negatív, mert a termék törött, ami itt azt jelenti, használhatatlan. Mivel ő pozitívat adott, joga volt ugye reflektálni, vagyis hogy én össze vissza hazudok és sorolhatnám.
Naív voltam, mert korábban csak jó tapasztalatom volt eladókkal, illetve kisebb hiányosságok nem érdekeltek, nem vagyok szőrszálhasogató.

Nos az igazi pofon az volt, amikor kérdeztem a vatera fórumom, hogy miért nincs jogom a védekezéshez, tulajdonképpen olyanokat írt rólam az eladó, ami már a becsületsértés fogalmát érintette. Előtte kb. 3x írtam a v-nak, mindannyiszor egy sablonlevelet kaptam, aminek köze nem volt az általam feltett kérdéshez.
Utána jött a fórum, és onnan a kitiltás.
Azóta nem vásárolok ott, sajnos a Vatera egy hamis illúziót kelt a vevőkben, hiába tudom, hogy apró betű, stb., ez akkor is félrevezető volt.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.02.11. 15:09:54

@RosszQtya: Kifognak röhögni... mennyiért vehetted!? 5-7E körül (akkörül mozoghat az áruk), engem régebben 15E Ft-tal károsítottak meg, rendőrségi feljelentést tettem, minden "bizonyítékot" mellékeltem (még hangfelvételeim is voltak - mondja valaki, hogy nem voltam elég körül tekintő... ja még további károsultakkal is "összeálltam"), de szar se történt, lezárták ismeretlen tettes ellen a nyomozást (amikor bankszámlaszámot adtam, telefon beszélgetéseket, stb.), megkaptam az értesítőt a nyomozás lezárásáról, fellebbeztem, hogy ácsi, ott a bankszámlatulajdonos, stb. kérjék már ki az adatait a banktól, vonják már felelőségre vagy valami... Hát hogy ők nem kérhetik ki a banktól az ilyen adatokat... MONDOM MIVAN!? A RENDŐRSÉG nem kérheti ki!? Akkor ki kérheti ki!? Hát megmondom! SENKISE! 50.000 Ft alatt azt és úgy károsítasz meg, akit akarsz!
Eddig is óvatos voltam, de ezután mégjobban... Mindenkinek megvan a tanulópénze!

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.02.11. 15:13:12

@JunkieeeBoy: nem baj :) majd leütögetem az összes termékét azt majd átveszem személyesen :D

invalid username 2013.02.11. 15:17:01

@Rosa Rugosa:

Igen, a vatera nagyjából így néz ki, olyan magyarított ebay: az eladókat lehúzza, a vevőket nem segíti és nem védi, viszont arrogáns.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.02.11. 15:18:46

hááát, a franc se' tudja: kb. tíz éve használom a Vaterát, adtam is, vettem is jó néhányszor, de csak egyszer cseszett át eladó, negatívot adtam neki, vartyogott valamit, én meg tudomásul vettem, hogy ez volt a tanulópénz.

az ilyen sztorik java részénél általában kiderül, hogy valami nem teljesen úgy volt, ahogy a panaszos állítja, de lehet, hogy én tévedek...

magyar ember teli szájjal 2013.02.11. 15:27:13

"nemnaponsült", kell ám cigányozni meg indiaizni, te kis szarzsák, ugye? Remélem még az apeh is seggbe basz.

roqfort 2013.02.11. 15:27:20

nem áll teljesen össze a kép: első alkalmas friss felhasználó 50 terméket tölt fel egyszerre, aztán előre utalást kér és dropship szállít. Kezdők nem így indítanak, szerintem.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.02.11. 15:30:07

Persze, hogy tanulópénz. Én pl. azt tanultam belőle, hogy nem veszek ott semmit, hanem vásárolok egyszerűen olyan oldalakon, ahol nincs ez a fene nagy felhajtás, regisztráció, meg visszajelzések és csak olyat veszek, amit a személyesen tudok átvenni, nincs kavarás és az sincs, hogy jól megszívod NEM CSAK ANYAGILAG, amiért egy nem túl tisztességes emberrel hozott össze a sors. Vagy a Vatera.

helianthus 2013.02.11. 15:31:58

@Putyur: @SamSem: álljatok meg, ne osszatok már léci!
Annyira nem érdekel a vatera. :)
Annyit megjegyeznék azért, ha egy szolgáltatásra igényt tartok és elfogadom az áfsz-jét, akkor utána nem rinyálok, mint a fürdős kur@, ha azt a szolgáltató betartja velem szemben. HA meg olyat látok benne, hogy a vonat elé kell feküdnöm, nem fogadom el.
Főleg hogy tele van a virtuális világ ingyenes apródhirdetéses oldalakkal.

helianthus 2013.02.11. 15:34:03

@CID: hát AZT! Hogy félretájékoztattál, mer aszontad távkapocsolót árul meg ilyenek, közben meg rucikat árul.

eiselmir 2013.02.11. 15:39:21

Hányszor írjam még le, hogy NEM DROPSHIP-ELEK?...
Jó nyilván nem olvassa el mindenki az összes kommentet, de valaki pl másodjára írja le.

elfogadom az áfsz-jét, akkor utána nem rinyálok, mint a fürdős kur@, ha azt a szolgáltató betartja velem szemben

Pontosan!
Ha betartja veled szemben!
DE oknélküli kizárás (NINCS NEGATÍV, SAJÁT dolgokat árultam.)

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.02.11. 15:51:56

@eiselmir: mi a felhasználód, mert én visszaolvastam futólag a kommenteket, de nem leltem csak a posztból kiszedett "eiffelsquare" felhasználót...
(ha nem publik, jöhet PM-be is)

eiselmirjam 2013.02.11. 16:09:43

eiselmirjam 2013.02.11. 14:03:47
NEM vagyok kereskedő, illetve NEM az én felhasználónevem látható a szövegben, csak amikor írtam, ideoda másolgatta törölgettem mindent... eiffelsquare86 volt a nevem a Vaterán, és nem árultam semmilyen márkás vagy hamis dolgot...

Boom74 2013.02.11. 16:13:13

Nekem eddig szerencsém volt a Vaterával, szerencsére nem vonzottam be a bajt... adok is, veszek is itt. Nem kereskedek, de ha valamire szükségem van, szinte először a Vaterára megyek megnézni mi mennyi ott és csak utána nézem meg máshol. Szóval nekem problémám eddig nem volt itt, mondjuk nem is az a fajta vagyok, aki párezer forintért árulja a becsületét... vettek pár napja tőlem pl. 80ezerért egy telefont látatlanban, előreutalással - mikor megérkezett az áru, hálálkodott a vevőm hogy jajj de jó és szép, minden rendben - nekem ez többet ér mint hogy gerinctelenül átverjem az embereket. A többhetes, csak rendelésre árulókról pedig megvan a véleményem, ilyenektől nem is veszek semmit sem, nekem nem korrekt ez a fajta kereskedés. A sok replikát árulót pedig csak úgy engedném kereskedni, hogy feltünteti nagybetűkkel a terméklapján hogy NEM EREDETI!!!! Mert sokszor ezt is elfelejti pár okoskodó... a hivatásos kereskedőket pedig külön oldalra tenném, vagy külön fülre, nem keverném a magánhirdetőkkel, ez pl. egy hibája a Vaterának, én is utálom végignyálazni a kereskedők gyakran lehúzós ajánlatait.
Jelen esetben szerintem az volt a baj itt, hogy zöldfülüként túl sok terméket próbált meg feltenni, nem tudom milyen értékű termékekről volt szó, de lehet összértékben volt gyanús, ezért is kért azonosítást a Vatera... persze csak találgatok...

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2013.02.11. 16:15:19

Árnyaltabb lenne a kép, ha tudnánk, mit árultál, mekkora összértékben, volt-e olyan cucc, ami több darabos volt...

igen, a hsaonló nicknév is lehet sarokpont, üzemeltetőként te sem lehetnél biztos, hogy arpad12 és arpad89 mögött nem ugyanaz a személy lapul-e.

ez onnantól izgalmas, hogy üzletszerűség gyanúja esetén (én úgy tanultam, hogy a rendszeres tevékenység a megítélés alapja) a NAV esélyes vendég és regisztrált adatoknál (nevet, lakcímet, bankszámlát nem ellenőrizhetnek, a te felelősséged valós adatokat megadni) többet kér (BM-adatok, mint igazolványszám, adószám, stb).

Egyébként ilyen kivételes ügyeket nem szerencsés emailben megpróbálni lerendezni. Tuti bementem volna hozzájuk az igazamért.

eiselmirjam 2013.02.11. 16:19:56

@floorwalker:
Felhívtam őket.... Nagy nehezen előkutattam egy számot, fel is vették, nem áll módjukban csak e-mailben válaszolni....

Jelen esetben szerintem az volt a baj itt, hogy zöldfülüként túl sok terméket próbált meg feltenni, nem tudom milyen értékű termékekről volt szó, de lehet összértékben volt gyanús, ezért is kért azonosítást a Vatera... persze csak találgatok...

3000 forintnál nem volt több semelyik fix áras termékem:/ De a legtöbb 1 ft-ra volt feltéve, nem telefonok, vagy mászaki cuccok, örültem volna, ha 1-2 ezerért eladom őket:D

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.02.11. 16:36:52

youtu.be/kOPQkCwbclY
Az utolsó mondat!

Valaki itt a kivétel lehet...
"Miért mondják felhasználóink szinte kivétel nélkül. Imádok vaterázni!"

:DDD

igi1 2013.02.11. 16:41:40

@JunkieeeBoy: a vateràn íratlan szabàly: aki egy hetes szàllítàssal àrul termèkeket, attól NEM VESZÜNK

Mert

1. az amazonról, ebayről rendeli, akkor meg inkàbb èn is ott veszek

2. lekapcsolhatjàk az àrut, a repülőtèren, amire az eladót kitiltjàk, ès te jól megszívtad, ha kifizetted előre, akàr az előleget is

nagyèrtékű dolgot, csak ipodot vettem a vateràn, 30èrt, azóta is remek, màr egy ève

de ennél többet ott mèg nem vettem. a grandon se

ha màr 10 ezer feletti az összeg, ès nincs utànvét, akkor szintèn nem veszek

egyèbkènt sok a kamu iphone is, meg az olyan, ami màr annyira lestrapàlt, hogy konkrétan a kuka, mègis 50 ezer.

Kèpesek voltak egyszer a szifonèrt elkèrni 47 ezret, ès sokan be is dőlnek ilyenkor

Na, ezért nem szokàs vatera + hasznàlt, 2 hèt szàllítàsi idő, garancia nincs kombó esetèben venni.

Steve31 2013.02.11. 16:42:58

Csórikáim valamit frissítettek a rendszerükön. Azóta mobiltelóról
nem lehet licitálni.

Már hetek óta küzdenek vele.

BSz 2013.02.11. 16:43:46

1) Nemcsak a Vatera egy kalap szar, hanem az ott regisztrált userek egy része is!
- olcsón akar kiváló minőségű cucchoz jutni
- nem veszi át / fizeti / küldi időben
- nem azt küldi

Ezek után én azt mondom, annak örülnék, ha kötelező lenne igazolnod magad regisztrációkor (az adatokat persze kezeljék anonim módon, amíg bűncselekmény nem történik).

2) Én is bekértem volna azonosításra a felhasználót, ezen hülyeség vitatkozni, ránézésre valóban gyanús. Az más kérdés, hogy a Vatera kommunikációs módja / sebessége valóban kritikán aluli.

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2013.02.11. 16:44:30

rám 600 ftos számlabenemfizetés miatt behajtót küldtek, akiket meg én küldtem el ...

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2013.02.11. 16:45:12

@eiselmirjam: valószínűleg igazad van, 10e-et költöttél kimemelésre, 50 termék átlag ezerrel az már 50e (12-vel rosszindulatúan szorozva már ott vagy a 600e-nél).
A bánásmód a Vatera részéről mindenképpen gusztustalan, konkrét indoklást kellett volna adniuk illetve szerintem max. igazolványazámot kérni.
Ezáltal Nav felé védve van, azonos embert több userként szintén ki tudja zárni.
Mindent én sem adnék meg, mert a biztonságos adatkezelés mint tudjuk, látjuk a hírekben, külön műfaj...
Lehetne tökösebb a hazai fogyasztóvédelem, az is biztos.

igi1 2013.02.11. 16:46:23

azon tűnődöm nèha, hogy aki 47 kamu louis vuitton tàskàkat hirdet 54 ezer forintért, az hogy fizeti a jutalèkot, ha senki nem vesz e nyièrt kamut?

ezek a sajàt embereik lehetnek a vaterànak?

igi1 2013.02.11. 16:48:37

@floorwalker: ez csak a kiemelès, ami extra

ehhez jön az alap feltöltès, 54 ezer után valami 5 ezer,

valahogy csak megèri, hiszen ràfizetès így hirdetni 54 táskàt

brumeszkosz 2013.02.11. 16:49:41

Mindenkinek mondom a történetem.

Röviden. Vásároltam ,utaltam a pénzt, a csaló eltünt, feljelentettem panaszkodtam a vakerának azt mondták jelentsem fel juj de okosak én ezt magamtól ugye nem tudom.
A rendőrség megkereste a vakerát és kérte a csaló regisztrációs adatait, vakera beintett mert csak szabálysértés 50 000 alatt.
Na ennyit a mocskokról. A regisztrációmat azzonnal töröltettem amit majd 3 hönap mulva törölnek. Mégis miért nem azzonal azt hiszik újra beléjük szeretek.
Minden kinek tanácsolom ne álljanak szóba a vakerával!!!!

ElPadre 2013.02.11. 16:57:51

szerintem bőven itt lenne az ideje, hogy a vaterát ledózerolják, helyét sóval hintsék be, stb., és jöjjön helyette magyarországra az ebay. ponty.

igi1 2013.02.11. 17:00:03

@ElPadre: akkor azèrt sírnànak, miért olyan lassú az ebay, minek kell 3 napot vàrni a tranzakciókra

ElPadre 2013.02.11. 17:00:41

és mielőtt bárki kérdezné: nem, nem azért, hogy még egy "sikeres" hazai vállalkozás álljon be a földbe, és még egy multit engedjünk inkább a húsosfazékhoz.

hanem azért, mert a vatera egy konkrét szar. megbízhatatlan, lehúzós, ügyfélellenes. ezért megérdemli, hogy tönkremenjen.

az iwiw is hasonló, ott csak a fejlesztést és a fejlesztési koncepciót szarták el teljesen a facebookhoz képest. ott is megvolt rá minden esélyük, hogy jók legyenek, és elk*rták. kész. attól még, hogy hazai, nem lesz jó valami automatikusan. a szar pedig szar, hiába van rajta nemzetiszín pántlika.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.11. 17:16:39

@igi1: mióta van ásványvíz, nem használjuk a szifont.
ki az a barom, aki 47 ezret ad érte??
van a kamrámban egy, ócsón adom!!%

:))

igi1 2013.02.11. 17:23:55

@batgirl: de az a kamu szifon, todod, amin kèt vonal van :)

egy főnöknek kötelező valamirevaló telefon

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.11. 17:34:45

@igi1: tényleg???????????????????????????
:)

andrelowoa 2013.02.11. 17:44:17

eiffelsquare86 néven nincs regisztrálva senki, és nem is volt.
te árultad a sok hamis szart eiffelsquare néven. tudjuk.

CID 2013.02.11. 17:49:53

@Rongy Rázó: Nekem a lízing is jó;-)

Visionstar 2013.02.11. 17:55:55

2006 óta Vaterázok, soha semmi negatív tapasztalatom nem volt velük. Érdekes módon mindig azoknak van a legnagyobb pofájuk akiknek van valami a fülük mögött. A profiknak érdekes módon nincs problémájuk.

Visionstar 2013.02.11. 17:59:55

@Peetee: ha befizeted a 300 Ft-ot, akkor nem lett volna behajtó. Ennyi.

vénszivar 2013.02.11. 18:03:48

@Visionstar: Hidd el, hogy én magasról szarok mindkét félre! De te magad említed, hogy a "profiknak nincs problémájuk". Mivel a "profik" a csalók, EZ NEM IS CSODA!!!:)

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.02.11. 18:08:35

Hát, én nem ismerem a vatera szabályzatát.

De:
1) "Feltöltési díj" néven két forintnál többet szedni a mai távközlési díjak ismeretében valószínűleg aránytalan, támadható, semmisnek kimondható bíróság által.
2) Fizetés felszólítás/meghagyás tértivevényes levélben. E-mail (főleg ha nincs válsz, vagy automata, ez a mailbox nem használt válasz van) hajrakenni is kevés.

Aureliano Buendía 2013.02.11. 18:09:36

most akküó lehet hamis armani órát hirdetni, vagy csem?
csak mer' van nálam pár dobozzal:)

Pierr Kardán 2013.02.11. 18:09:49

@eiselmirjam: "NEM vagyok kereskedő, illetve NEM az én felhasználónevem látható a szövegben, csak amikor írtam, ideoda másolgatta törölgettem mindent... eiffelsquare86 volt a nevem a Vaterán, és nem árultam semmilyen márkás vagy hamis dolgot... "

Bocsi, de ez nem igaz! Bárki villámgyorsan leelenőrizheti a dolgot. Ha próbálsz regisztrálni, akkor elfogadja a Vatera az eiffelsquare86 nevet, ami azt jelenti, hogy ilyen néven még soha senki sem regisztrált a Vaterán!

Ideje lenne igazat mondani!!!

genarlot (törölt) 2013.02.11. 18:13:47

Úristen, valaki még használja a vaterát?!

Miért nem jön már az ebay meg az amazon? Vége lenne a vaterának és a teszvesznek két nap alatt. Már nagyon várom...

nagyzee 2013.02.11. 18:20:05

A Vatera ÁSZF 6/3 pontját kell csak megnézni:
"6/3. A Vatera fenntartja továbbá jogát bármely felhasználó kizárására, vagy bármely tranzakció vagy más tartalom, információ törlésére, amely a Vatera értelmezése szerint ellenkezik az online piactér megfelelő használatával"

A kulcskifejezés a "Vatera értelmezése szerint". Tehát bármi, bárki, aki nekik nem tetszik, kizárható.Nem érdemes reklamációval vesződni, hisz ez alapján a pont alapján megtehetik. És meg is teszik.

nagyzee 2013.02.11. 18:21:47

@Visionstar:
A "profiknak" is van problémájuk a Vaterával, csak már nem látják értelmét a reklamálásnak.

Pierr Kardán 2013.02.11. 18:22:19

@eiselmirjam: Nehogy valaki humorból regisztrálja a nevet, majd azt állítsa, hogy tévedek, lementettem a ma 18:00 állapotot.

Tehát eiffelsquare nevű user létetzik, ilyen néven nem lehet regisztrálni

kepfeltoltes.hu/130211/eiffelsquare_www.kepfeltoltes.hu_.png

Viszont eiffelsquare86 nevű user soha nem volt, ezen a néven lehet regisztrálni:

kepfeltoltes.hu/130211/eiffelsquare86_www.kepfeltoltes.hu_.png

2013.02.11. 18:30:05

@brumeszkosz: A rendőrség megkereste a vakerát és kérte a csaló regisztrációs adatait, vakera beintett

Azt kötve hiszem! Kiciánozták volna őket ha nem válaszolnak, más lehetett.

Visionstar 2013.02.11. 18:30:06

@nagyzee: igazad van mert én is vagyok úgy néha vele, hogy a sas nem csap le a légyre. Lényeg a lényeg, hogy az amatőrök hamarabb felkapják a vizet, hisz hol van rend, ha már ebben a t@tves országban sincs.

CID 2013.02.11. 18:35:04

PROFI VATERÁS??? Besza behu :-D

Balint Gyuri bacsi 2013.02.11. 18:46:34

sztem ne fizessel es keruld el a vaterat a jovoben.

igi1 2013.02.11. 18:54:48

@andrelowoa: ismerős a nèv pedig

tuti tàskáknàl làttam

igi1 2013.02.11. 19:01:44

szerintem s fizessen

eßemfaßom meg áll 2013.02.11. 19:17:17

@Pierr Kardán: jelenleg már nem lehet azon a néven regizni, és egy olyan képet Paintben is 0 fotosopptudásal pont 1 perc csinálni tetszöleges felhasználói névvel.

eßemfaßom meg áll 2013.02.11. 19:26:06

@eßemfaßom meg áll:

kepfeltoltes.hu/view/130211/vatera_www.kepfeltoltes.hu_.png

Ezzel nem a posztolót akarom védeni, csak annyit, hogy a kép semmit nem jelent.

eiselmirjam 2013.02.11. 19:33:38

Ó!
Most akartam printscreen küldeni a számlámról (AMIN FEL VAN TÜNTETVE a felhasználónevem...)
De igazatok van a képszerk-kel kapcsolatban..:(
Egyébként annyira azért nem vagyok kezdő, hogy kitaláljak egyet amivel be sem voltam regisztrálva:D:D:D
ÉS ismét mondom: nem árulok kamu cuccokat....:/ Még a kínai rendelősöket is elítélem, az meg hogy kamu már egyenesvonalban nyomja fel a vérnyomásom. Mindegy, azt hisztek, amit gondoltok, a mai napig nem tudom mire vélni a kitiltást/ vagy az ellenőrzést ha így jobban tetszik, rámentem arra a linkre, és az eladónak 4 vagy mennyi értékelése van, gondoljátok hogy én vagyok, nem érdekel, úgyse foglak tudni titeket meggyőzni.

CID 2013.02.11. 19:37:15

@igi1: szerintem meg ne fizessen, a Vatera a hibás, hogy nem tudta eladni a cuccot. Az még érthető, hogy fizetnie kell, ha nem kel el az árú, de ha esélye sincs eladni, mert kitiltjak....

nagyzee 2013.02.11. 19:37:48

@Visionstar: Sas vagy nem sas, én egy darabig próbáltam felhívni a figyelmüket egy-két furcsaságra, aminek az lett az eredménye, hogy a fórumról kitiltottak. Most már csak árulom a cuccaimat (számlával, legálisan) , de nem foglalkozok azzal, hogy melyik eladó kit hogyan csap be, és hogy a Vatera hogyan ad piacteret a nyíltan feketézőknek és hamis árus árusító "kereskedőknek".

eiselmirjam 2013.02.11. 19:49:22

Mindegy, azt hisztek, amit gondoltok,

Amit akartok szeretett volna lenni:D Jóéjt mindenkinek!

kalandfereg 2013.02.11. 20:02:27

Undorító egy cég a vatera. Békés, alapvetően szabálykövető embernek tartom magam, de amikor megkaptam az x-edik kibaszottul udvarias hangnemű, azonban teljesen az erőfölényükön alapuló és hamis állításokat tartalmazó, jogtalan levelüket, akkor rájöttem, hogy ezekkel nem így kell.
Kérdezem, hogy vajon mit gondoltok, a többszörösét hajtottam-e mára be rajtuk annak az összegnek, amit jogtalanul húztak ki a zsebemből?
És vajon a partnerek részéről ellenállásba ütköztem, mondták-e ők azt, hogy szegény vatera, ne verjük át őket?
Vagy inkább az történt, hogy majdnem minden partnernek volt már pár bicskanyitogató sztorija, aminek köszönhetően különösebb skrupulusok nélkül köttettek meg az üzletek a vatera háta mögött?

A válasz: természetesen semmi nem történt a vatera háta mögött, mivel a vatera egy szimpi, rendes, korrekt cég, akivel senkinek nem áll érdekében kibaszni, ugyi? ;)

Mpatikus Eszetlenellenes 2013.02.11. 20:27:25

@RosszQtya:
Az áruval kapcsolatban a megérkezés követő 8 napon belül mindenféle indoklás nélkül is EL LEHET ÁLLNI.
( napon belül jelezni kell ezt, majd a termék visszapostázását felajánlva kérni a címet. Visszaküldeni a cím megérkezését követőn, miközben az eladónak 15 munkanapja van a vételár visszautalására.
Postaköltséget bukod.
Amennyiben az eladó nem jelentkezik, a levelezést a Vatera felé továbbítani, Ők is felszólítják, ha tovább semmi feljelentéssel megfenyegetni. Ennek kilátásba helyezése (jegyzőkönyvszámmal) az illető összes aukciójának befagyasztását jelenti, ugyanakkor a dijakat ki kell fizetnie. Ennél a pontnál jellemzően (lehet ugyan anyázás közben) de visszajön a pénz.
Kitartást és ne add fel, mivel azzal erősíted az átkurásra való hajlamot.

kincsőrző 2013.02.11. 20:27:34

@Rongy Rázó: és ha ezek valamelyikét mégis megtenné, akkor az adott részlet az ÁSZF-ben semmis, olyan, mintha soha nem lett volna.

Villy 2013.02.11. 20:28:56

A vatera szarjon sünt. Így kell a vevőket elijeszteni, a presztízs veszteség minimalizálása érdekében elállhatnak a követeléstől, és küldhetnének egy bocsánatkérő levelet.

skrimp 2013.02.11. 20:30:01

@eßemfaßom meg áll: Aha. És az nem gond, hogy két órája regelték csak az "eiffelsquare86"-ot?

www.vatera.hu/user/rating/rating.php?id=5329650

Szemben az "eiffelsquare"-rel:

www.vatera.hu/user/rating/rating.php?id=4515142

@eiselmirjam: Azt nem vágom, hogy minek jöttél ide tovább hazudozni? Gondoltad, nem ismerjük a google-t?

Opel P1 · http://www.pbcomputer.hu/ 2013.02.11. 20:30:29

Vatera = csalók, sumákok melegágya, ez nem kérdés.

Tisztelet a kivételnek!

Megtörtént eset: régi alu. EÜ dobozt hirdet a fószer "Eladó a képeken látható eü. doboz" szöveggel.
Szép állapotú volt, gondoltam jó lesz a kocsimba. Persze nem azt a dobozt kaptam, hanem egy másik, sokkal rosszabb állapotút. Kérdésemre a "ki lehet polírozni" választ kaptam.

Ha találozok vele, pofán verem a bunkóját...

igazságos 2013.02.11. 20:33:11

@CID: azt írtam én is, csak lemaradt a se-ről az e

kincsőrző 2013.02.11. 20:35:51

@Putyur: ennél a helyzet bonyolultabb.

A szolgáltatás célja az eladás, ami ugye azért nem valósulhatott meg, mert a Vatera lépett. Ha a Vatera önkényesen lépett, akkor ugyan az ő követelése jogos lehet, de ezt a követelését a felhasználó esetleg jogosan tarthatja vissza a Vatera által okozott kár fedezésére.

A kérdés az, hogy az ÁSZFben a felhasználó a felfüggesztés mellett megengedi-e az a nemrég lezárult aukciók nyerteseinek küldött, a poszt szerinti tartalmú levelet? Ennek hiányában az elküldött levelek minősülhetnek tisztességtelen piaci magatartásnak, de akár rágalmazás vétségének (bűncselekmény).

eßemfaßom meg áll 2013.02.11. 20:46:49

@skrimp: én annyit írtam, hogy a kép semmit nem bizonyít. A vaterás csalókkal nekem is tele a tököm, pedig nem is vásárolok tőlük ebayes cuccot 2x áron szarabb feltételekkel.

eiselmirjam 2013.02.11. 20:51:43

@skrimp: NEM regisztráltam azzal a névvel ISMÉT ne nézz már hülyének könyörgöm! Nem inaktiváltak, eltörölték a felhasználómat a föld színéről... (nem nagyon tudok belépni sem.(Januárban!) Nem volt értékelésem se semmi!
Szerinted ilyen néven sohatöbbet nem lehet regisztrálni? Szerintem valami itt kommentelő próbálta meg.
Más tippem nincs.
Hidd el bevallanám ha kínai cuccokat árultam volna (még mindig nem tudom mire írtátok hogy hamis:S), mert nem ez a lényeg a posztban amit küldtem! Mellesleg mondom, akkor higyjétek azt, hogy a linkelt felhasználó lennék, ugyanis neki mint látom van értékelése... Így a csalás kizárva, mert akkor lenne negatív ... vagy nem?.......

Egyébként mint írtam a posztban is kaptam negatívot a vatera által küldött szöveggel díszítve ezért nem küldtem a személyi stb....:S

eiselmirjam 2013.02.11. 20:54:29

Egyébkéntmeg!
Akkor be sem voltam jelentkezve... nem gondolod, hogy hazaérek 18:35-kor, regisztrálok, majd csak egy óra múlva írok ide? Istenem:(

Egyébként a dropship beválik? Annyian írjátok hogy már kíváncsi vagyok:D

finefeell 2013.02.11. 20:54:31

Az egész vatera csapat szopjon le a nagyon megfogalmazott húdenagyon jogszerű faszságaival együtt!!

Engem is loptak már meg vaterások aztán mikor írtam vaterának hogy ez a srás átkúrt jött egy mail hogy jelentsem fel ők nem csináhatnak semmit ennyit a nagy vaterárol büdös zsidó szarháziak a srácnak meg az adatait feljegyeztem egyszer felutazok pestcitybe rálépek a faszára és hanyadtdöntöm a kurva annyába

Spilmann Gizi (Halpakker Dodó unokabátyja) 2013.02.11. 21:13:23

A levélíró Ede rokona lehet, bár Ede felkiáltójelet halmozott nyakra-főre, az itt említett meg szmájlikat.

A vatera meg mióta egyesültek kifordult önmagából. Régebben én is vateráztam vasárlóként, mára a jelszavamat is elfelejtettem, ezer éve nem jártam ott.

Putyur 2013.02.11. 21:14:24

@kincsőrző:
Nem egészen jól látod a dolgot. A Vatera részéről a szolgáltatás nem az eladás, hanem az aukció elindítása (az eladás az eladó szolgáltatása, ehhez a Vaterának semmi köze, a Vatera nem akar eladni semmit). Amennyiben a hirdetés (idő előtti) törlésére került a sor, és ez a hirdető szabálytalansága miatti inaktiválás folyománya (az eladónak felróható okból; szerződésszegés), úgy a Vatera nem okozott kárt, és a teljes követelése jogos. A Vatera (megfogalmazásod szerint) "lépett"; "válaszlépett" a szabálytalan magatartásra, és az eladó szerződésszegése miatt a szerződést azonnali hatállyal felbontotta.
Egyébként két különböző szolgáltatás van, két különböző díjjal. Az egyik a hirdetés megjelenítése, ez megtörtént. A másik a hirdetés kiemelése, ez is megtörtént. Az eladás sikere/sikertelensége nem befolyásolja a feltöltési-, és kiemelési díj felszámítását (sikeres üzletkötés esetén a feltöltési díj visszaigényelhető és helyébe a jutalék lép).

CID 2013.02.11. 21:22:24

@Putyur:
Hirdetés akkor lenne, ha máshogy is el tudná adni. Ez, aukció. Egy kanyi vasat ne fizessen.

kincsőrző 2013.02.11. 21:26:19

@Putyur: amennyire értem, a vita a posztoló és a Vatera között azon van, hogy a törlés a posztoló szerződésszegése miatt történt vagy sem (ebben az esetben a Vatera valóban önkényesen lépett).

Te feltetted, hogy igen, én feltettem, hogy nem- Ezt a kérdést nem fogjuk tudni eldönteni itt a blogon, részben mert nem áll rendelkezésre elegendő információ. részben mert nem vagyunk bíróság :)

kincsőrző 2013.02.11. 21:28:21

@Putyur: a hirdetés megjelenítése megtörtént, de azt a szerződés szerint az aukció lezárultáig biztosítani kellene. Szóval amennyiben a felhasználó nem adott okot a felfüggesztésre, akkor akár a Ptk. szerinti hibás teljesítés is szóba kerülhet.

eiselmirjam 2013.02.11. 21:30:55

@Putyur: Teljesen igazad van.
Ahogy írták egy páran a vatera azt tilt ki akit akar (nem kell indokolniuk)
De ellenem sem bejelentés sem aukciós szabályszegés: helytelen hirdetés, önlicit vádja NEM érkezett.
És hajlandó lettem volna elküldeni a kért adatokat, ha a vevőknek nem írkálnak effélét. De még az is hab a tortán, ha elküldtem volna az adatokat, SEM állították volna vissza az aukciókat, és a díjakat ki kellett volna fizetnem (ezt ők írták) És miért?:( A semmiért, elvileg szúrópróba szerűen ellenőriznek de pl az aki 500 terméket tölt fel és törlik neki emiatt, annak is ki kell fizetnie a díjakat:S

kalandfereg 2013.02.11. 21:32:22

Bár a vaterán állandó az értékelési kényszer, valahogy azt is sikerült a elcseszniük, mert mostanság akármit veszek ott, mindennel van valami baj, holott az eladók értékelése egész jó. Le is szoktam a vaterán vásárlásról.
Pl. könyv, amiből hiányzik egy lap, sínadrág, ami szakadt és beázik, blúz, ami L-esnek van hirdetve, de rám se megy, pedig S-M vagyok.
Vszleg az az általános primitív szemlélet, amit a vatera képvisel, mostanra átjárta az egészet.

igi1 2013.02.11. 21:58:40

@eiselmirjam: ne àruljál faszt

ruhát nem veszünk a vateràn

az_igazi_trebitsch 2013.02.11. 22:33:49

Régi vaterásként a poszt toló esetéhez nem tudok hozzászólni, egyrészt mert elég zavaros a sztori, másrészt én eddig csak vettem a vaterán, nem is keveset. De vevőként nem is volt gondom soha, mert megtanultam az alapszabályt: a vaterán tudni kell vásárolni!

A legfontosabb: amit csak lehet, személyesen kell átvenni. Minél nagyobb értékű a cucc, annál inkább. Vásárolni pedig csak attól szabad, aki évek óta fent van, sok üzletet kötött már, és egyetlen negatív értékelést sem kapott. És hát nem szabad elfelejteni, hogy a vatera nem a kiváló áruk fóruma, hanem használt cuccok standja.

Reklamálni valóban nem érdemes a cégnél, mert oda se bagóznak. Egyszer egy szabálytalan licittel elvittek az orrom elől egy cuccot. Reklamáltam, szabványszöveggel válaszoltak.

hármascsillag 2013.02.11. 23:10:13

Erről a csapatról / vatera / csak rosszat tudok én is mondani. hosszabb ideig voltam teljes jogú felhasználójuk, mígnem valakinek nem tetszettem, több mint 500 + visszajelzés, 100 % os index mellett kipasszoltak, teljesen hamis indokkal. Próbáltam reklamálni, de széllel szemben nem tudsz pi...
Be akartam menni személyesen is, be sem engedtek. Ha valakit érdekel, hogy mi volt az indok leírom, de nevetséges.

wazzu 2013.02.12. 00:17:14

Jómagam is Vateráztam annó. Bár komoly gond nem volt, azért nem minden tetszett, belekötöttek olyan dologba, amibe nem kellett volna. Emellett tömve van a hely hamis cuccokkal valóban. Ehhez viszont nem szabadna hozzájárulnia, és elősegítenie, hiszen ha bebizonyosodik kb. 100 júzerről, hogy folyamatosan hamis cuccot árul (elég megnézni a negatív kritikát kerekperec le van írva, de Kovács hadnagy boldogan végigvásárolja az összeset szép sorjában, aztán megy a szakértőnek 200.000/db bevizsgálási díjért, csak hogy mindenkinek legyen munkája - a kasszához biztos lesz, aki oda kell majd álljon) naszóval.., emellett vígan hírdetnek - akkor szvsz a vaterát is jogi felelősség terheli. Ezeknél ugyanis a gyanú felmerül, miért nem intézkedik akkor minden ilyen esetben? Rendben van, hogy vannak jogászaik, de vannak az országban más jogászok is, aztán meg lehet nézni a bíróságon, hogy is van ez a jogi csűrés-csavarás (ki hogy csavarja) Hehm, de ez nem az USA.. na mind1..
Részemről nyitottam 2 webáruházat, és az ügyfeleimnek kezet csókolok. Fejlődünk. Kövessetek. Uff.

LightBringer 2013.02.12. 00:35:11

e-bay baz'meg... fasznak kell vatera.

Popeye77 2013.02.12. 00:36:38

Hehe! Ez egy ezer eves trukk a vateratol... engem is benyeltek jo sok sikeres ertekesites utan! Messzire kerulom oket... a vicc az egeszben, ha megkerdezed kivel beszelsz nem irja le a nevet az "alkalmazott". Adohatosag es ellenorzo hivatal masszon rajuk...

Nagyzee 2013.02.12. 00:38:48

@Rongy Rázó: Adóznia kellene utána. A számlát nem adó vaterások 99,99%-a tutira nem jelenti be, és nem adózik semmit. (A nem üzletszerűen kereskedőknek egyébként nem is kell egy bizonyos értékhatárig.) Egyesek milliós értékben árulnak üzletszerűen számlaadás nélkül. Majd biztos adózik utána, ha még számlát sem ad?

Nagyzee 2013.02.12. 00:54:29

@LightBringer: Az eBay reputációja sem sokkal jobb, főleg eladói szemszögből. Beceneve feebay, nem véletlenül. Általában lehúznak kb. 10%-ra + a paypal még 3-5%-ra (mindkettőt beszedik a postaköltségre is). Ahhoz képest a Vatera 6%-a (csak az árura) még barátinak is nevezhető.

Alaister Grand 2013.02.12. 01:02:11

Ezt velem is megcsinálták.
Feltöltöttem egy aukciót, kiemeltettem 30 napra. Másnap levették, azzal a szöveggel, hogy pont ezt és így nem lehet a Vaterán (nem tiltottak ki). Viszont az egy hónapi kiemelés árát nem voltak hajlandóak visszafizetni, mondván, hogy nekem azt tudnom kellett volna, hogy azt úgyis törlik majd. Aha. Akkor miért fogadták el?! NEKIK kellett volna tudni, az biztos.
Szóval a pénz, az kell nekik, és leszarják, hogy jogos-e, vagy sem.

fourgee 2013.02.12. 01:10:31

@igi1: 2 font az nem pénz :))

fourgee 2013.02.12. 01:15:46

@az_igazi_trebitsch: "A legfontosabb: amit csak lehet, személyesen kell átvenni. Minél nagyobb értékű a cucc, annál inkább."

Ezeknek az online dolgoknak pont az a lényege hogy megveszed online és aztán másnap, vagy pár nap múlva kihozza a futár. Pl. laptopot is úgy vettem hogy konkrétan megmondtam hogy melyik nap tudom átvenni délelőtt és akkor hozták, időben. Sokat vásároltam Amazonon, eBayen, meg kisebb brit webshopokban és eddig egyszer sem volt gondom. Ha egy cég mindenhol hirdeti magát, de a fent elvárt dolog nem működik rajta, akkor felesleges működnie.

Nagyzee 2013.02.12. 01:21:19

@ElPadre: A vaterán a vásárlók védelme minimális. Az eBay meg pont a ló túlsó oldala, ott az eladók védelme minimális. A jutalékaik meg kb. 2x akkorák.

2013.02.12. 03:47:15

A Vatera mindig is szemét csaló lehúzó cég volt, nem is értem, hogy miért nem működik a Facebookon egy antivatera csoport, én csatlakoznék! A közösségnek nagy ereje va, szerintem megérné posztolni több ilyen sztorit, ha másért nem, hogy rontsuk az üzletüket, megérdemlik!

Amúgy én veszek/eladok vaterán, eddigi mérlegem 100% pozitív, de ha bármi problémám volt eddig, egyszer sem segítettek, ráadásul olyan lekezelő stílusban leveleztek velem, mint egy darab szarral.

invalid username 2013.02.12. 06:22:51

@nagyzee:

Az ászf ezen pontját valószínűleg eredményesen lehetne támadni egy polgári perben (van már bírósági döntés ebben a kérdésben, tehát az "egyéb okokat" tételesen fel kell sorolni - bár ott bankhitelhez kapcsolódott az ügy).

invalid username 2013.02.12. 06:24:30

@Nagyzee:

A nagy testvér figyel, már tavaly is volt ebből sajtóhír, nem lehet megúszni.

invalid username 2013.02.12. 06:30:41

@Nagyzee:

Az ebay az amerikai szemléletet követi a vásárló védelmével. Ez nem lehet gond. Az ebay egyébként mérsékli a jutalékot ha kedvező az értékelésed.

invalid username 2013.02.12. 06:33:35

@Nagyzee:

...ha nem üzletszerűen csinálja (bár ez egy gumiszabály) akkor 600 eFt bevételig vagy 200 eFt jövedelemig nem kell feltüntetni a bevallásban.

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2013.02.12. 07:19:30

@skrimp: XD valaki újraregelt :)
ha minden adatát törölték, miért ne lehetne újraregelni?

nekem egy incidensem volt velük, kétségtelenül mea culpa, az én hibám, hogy nem olvastam végig minden szabályzatot, erre rám is vágtak egy bünttést.

itt a cég részéről az ügyfélszolgálati színvonaltalanság a kemény. és ez független attól, hogy a delikvens hibázott-e vagy sem. milyen magyarázart az, hogy biztonsági okokból?
Mert ahogy olvasom itt páran biztonsági okokból tennének ezt-azt a céggel.
Ugye hogy ennek nem így kellene működnie? :)

dzsaszper 2013.02.12. 09:02:57

@eiselmirjam: a Vatera azt tilt ki akit akar, a kitiltásért nem kell indokolniuk.

Viszont nem csak a felhasználó fogadta el a Vatera feltételeit, a Vatera is -- azzal hogy Magyarországon vállalkozik -- elfogadta a Polgári törvénykönyvet.

Tehát, a saját ÁSZF-jében biztosított jogaival élés során is köteles jóhiszeműen és tisztességesen, a másik felet tájékoztatva eljárni. és hibás teljesítés esetén (önkényesen lejárat előtt törölt meghirdetés?) viselni annak követekezményeit. Szerződés nem mondhat ellent jogszabálynak és felmentést sem adhat alóla.

Innentől kezdve a Vaterán végeredményben lehet bizonyítási teher. No nem az ÁSZF-fel kapcsolatban, hanem azzal kapcsolatban, hogy a Ptk.-t betartva jártak-e el.

Peetee 2013.02.12. 09:51:41

@Visionstar:

Ha tudom,h fizetnem kell, akkor befizetem.

Ha direkt nem szólnak, hogy utána a többszörését követelhessék a saját házi behajtóscégükkel, az gusztustalan módszer.
Esetebne ez áll fenn, ugyanis a követelés nagyobb részének "átvállalására" azután voltak hajlandóak, hogy kértem: küldjék el újra a nekem küldött felszólító e-maileket. Nem ment.

invalid username 2013.02.12. 10:26:18

@floorwalker:

"itt a cég részéről az ügyfélszolgálati színvonaltalanság a kemény"

Nem csak az: ha olyan döntést akarnak hozni, amely számodra anyagi vagy erkölcsi veszteséget jelenthet, akkor lehetőséget kell adniuk arra, hogy az álláspontodat eléjük tárd és a vitát lerendezzétek.

Értem én, hogy a viták rendezése erőforrásokat igényel, bizony, a munka az olyan, hogy fárasztó. Csókolom.

invalid username 2013.02.12. 10:28:06

@Peetee:

sok cég csinálja ezt, hogy légbőlkapott tartozásokat akar behajtani, és azért maradnak talpon, mert nem kevesen "inkább fizetnek"

Nagyzee 2013.02.12. 11:57:57

@Rongy Rázó: Álmodj királylány! Kb. havonta van ilyen paráztató sajtóhír, hogy a NAV most különösen nagy figyelemmel vizsgálja az aukciós oldalakat, és 1-2 balekot el is kapnak mindig, hogy súlya legyen a dolognak.

De amíg több millió ft értékben árulnak számlaadás nélkül rengetegen, sokan mások meg vígan tolják a dropshipping-et szintén számlaadás nélkül, addig a lebukás esélye nem lehet valami magas.

Nagyzee 2013.02.12. 12:05:01

@Rongy Rázó: A vásárlónak tényleg nem gond, csak az eladónak. Egy élelmes vásárló simán kicsalhatja a pénzed. És az eladónak már annyi joga sincs, hogy negatív értékelést adjon.

A nagy forgalmat csináló, gyors postázást és engedékeny returns policy-t vállaló eladók kapnak kb. 2% kedvezményt talán. Még úgy is jóval drágább a Vateránál.

Áfakörösként még az is fontos, hogy a Vatera legalább 27%-os áfás számlát ad, míg az eBay természetesen Luxemburgban van bejelentve, mert ott a legkisebb az áfa (15%). A PayPal-től meg még rendes számlát sem kapsz (hiába vannak szintén EU-ban is regisztrálva), sok sikert a könyvelésben emiatt keletkező méretes lyuk befoltozásához, ha tételes adózó vagy!

invalid username 2013.02.12. 12:12:11

@Nagyzee:

"és 1-2 balekot el is kapnak mindig, hogy súlya legyen a dolognak."

Nekem nincsen erről statisztikám, de a Vaterás regisztrációval épp csak hogy be nem kopogtatunk az APEH-nál. Elhatározás kérdése, hogy végigfuttassanak egy keresést az eladók listáján.

hármascsillag 2013.02.12. 12:16:58

A " kirúgást " megindokolták utólag azzal, hogy a hirdetéseknél miután 2 szállítási lehetőség megadása kötelező, a postai illetve más küldési lehetőségek között megadtam a személyesátvétel lehetőséget. Namármost ezt a rendszer a saját hibája végett nem vette be 0 ft költséggel, beírtam 100,- azaz egyszaz ft-ot amit természetesen soha nem jutott volna eszembe kérni sem!! Viszont igy elfogadta a rendszer a hirdetést. Ez volt az indok. Megmagyarázni nem tudtam, mert nem kaptam lehetőséget. Ekkor már 500 felett volt a + ismétlem 100 %-os indexmellett. Hiába írtam magpróbáltam személyesen bejutni, be sem engedtek a földszinten a biztonságiak. Mitől fél ez a társulat ennyire???

Nagyzee 2013.02.12. 12:21:37

@Rongy Rázó: No igen, de valahogy mégsem csökken az üzletszerűen számlaadás nélkül árulók aránya. Szóval úgy néz ki, nincs meg az elhatározás, csak időnként tolnak egy kis médiakampányt.

Agyalap 2013.02.12. 14:38:37

@Putyur: Lehetne úgy is, de akkor aukciót kell tartani. Sokkal egyszerűbb, ha abszolút minden munka nélkül zsebeled be a "kisebb" pénzt... ;)

Flugos furgonos 2013.02.12. 17:10:33

@floorwalker: " XD valaki újraregelt :)
ha minden adatát törölték, miért ne lehetne újraregelni?"
Mert ha már volt sikeres üzlete akkor már értékelt, ha értékelt akkor meg nyoma van az üzletfele értékelésénél. Ezért nem lehet nyom nélkül eltünni a vat.-ról, és újra regisztrálni sem.

Flugos furgonos 2013.02.12. 17:15:24

@eiselmirjam: Légyszives ird már meg egy üzletfeled nincknevét, ott láthatnánk hogy tényleg volt-e üzlete veled vagyis eiffelsquare86-al

Szerintem nyomtalanul nem törölnek.

eiselmirjam 2013.02.12. 18:24:46

@Flugos furgonos: Nem kaptam értékelést... :/ Ez a furcsa a vevők listájából "eltűnt" az accom, ahogy ők mondták, és én sem találtam, és igen én is így tudom, hogy utána lehet nézni (ismerősömét a mainapig megtalálom), így ez is furcsa, de őszintén nem érdekel...:S

VinszentVega 2013.02.12. 22:21:27

Ugyanazt kell tenni, mint a parkolási cégekkel. Nem fizetni. Pereljenek be, és a bíróságon bizonyítsák be, hogy nyújtottak szolgáltatást aminek az ellenértékét követelik. A törölt és vissza nem állítható aukciók meglétét hogyan fogják bizonyítani? Ha egyáltalán 10000Ft-ért bíróságra mennek. Mocsok, szemét, harácsoló társaság. Amióta eladták mind a két céget valami dél-afrikai cigány bandának, azóta használhatatlan a vatera és a teszvesz is.

eiselmirjam 2013.02.13. 00:16:11

Nem tervezem befizetni.csak az inkasszótól félek....:S

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.13. 00:39:54

@eiselmirjam: Nincs inkasszó per nélkül.

1/ Sima leveleket dobd el.

2/ Ajánlott leveleket bontsd ki. Ha a bíróságon megtámadnak, mondj ellent határidőn belül.

3/ A postásoknak nagyon kevés a fizetése. Minden évben újévkor adj neki párezer forintot. Ezel is segíted, hogy még a szokottnál is lelkiismeretesebben végezze a munkáját, és kevesebb ajánlott levél menjen vissza "nem kereste" megjelöléssel. (Amit kézbesítettnek vesznek.)

PannonBoy 2013.02.14. 01:15:21

Na, akkor leírom én is a gondolatomat. Engem nem a poszt lepett meg, hanem az, hogy valaki olyan dolgot árul, ami nincs a birtokában, holott ez egyértelműen TILOS!
Ha valaki külföldről akar vásárolni, akkor rendeljen onnan, de azt úgy megmondom, hogy a shipping cost nagyon magas lesz, ha nem az állami postákon keresztül (mint pl. a Magyar Posta), hanem futárszolgálatokkal (pl. GLS, DPD, stb.) szállíttat.
Ha valaki olyan dolgokkal akar kereskedni, ami nincs a birtokában, javaslom a tőzsdén a short-olást, vagy a CDF kereskedést.
Harmadrészt, az is kiakasztó, hogy üzletszerűen kereskedők, cégek is részt vesznek az aukción, ezzel a magánembereket háttérbe szorítva. Fejlesszenek saját webáruházat, ahol árulhatnak...
süti beállítások módosítása