Tékozló Homár

Egyenlegfeltöltés hűségpontokkal a T-Mobile-nál

2013.02.11. 15:34 | jackyll | 170 komment

Anchee nagymamája egyenlege feltöltésére akarta felhasználni Kapcsolat-pontjait, de az 1 pont/forint árfolyam mellett is csak 10000 forintos "feltöltőkártyát" kaphatott volna. A kártyáról később kiderült, hogy nem szükséges a tranzakcióhoz:

Nagymamám sztorija következik, lényregetörően. Hosszú ideje áll folyamatos, meg-megújított hűségszerződésben a T-home szolgáltatóval, ebből kifolyólag kapja az un. Aranypontokat. A minap épp lejárt a két éves hűsége, és felhívta a központot, hogy megspóroljon egy beutat a városba. Kedves, készséges ügyintéző hölgyet kapott, aki választ adott arra a kérdésére is, hogy miért csökkent nemrég 50 ponttal az aranypontjainak száma (elévülés), és hogy egyáltalán ezt mire is tudja elkölteni, mert élne vele (több, mint 1400 pontról beszélünk.) A hölgy két verziót mondott: készülékvásárlás, vagy ha van a cégnél mobilszáma, akkor egyenlegfeltöltés/jóváírás. Utóbbival szeretett volna élni, így a számot az ügyintéző csatolta a szerződéshez.

Ezért befáradt a miskolci Auchanban lévő T-mobil boltba, és elmondta ügyintéző hölgyikének, hogy aranyponttal szeretne feltölteni. Ő kedvesen közölte vele, hogy csak 10000 forintos feltöltésre van lehetőség, mert nem kaptak alacsonyabb összegű kártyát (WTF? digitális korszak...ez egyébként hétfőn volt, ha jól emlékszem), jöjjön vissza szerdán. Pénteken ment be, ismét próbálkozott ugyanannál a hölgynél. "Kártya" naná, hogy nem volt, de a nő már ütötte volna be az összeget.

Na most mamám, aki elég jól tartja a ritmust a korral, értetlenül állt az ügy előtt. Kérdem én, minek is az aranypont, ha beválthatatlan? Vagy csak az ügyintéző volt lusta segíteni?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.11. 21:32:54

@uraaam: pedig mulaccságos. például onnan tudtam meg, hogy orbán viktor lesz az új pápa. namost mondd meg!:D

Spilmann Gizi (Halpakker Dodó unokabátyja) 2013.02.11. 21:33:50

@zebraság fél egésség: ó. ki fogsz nevetni. én is egy kis csokit tömtem magamba amíg olvastam azt a posztot. mondjuk az én kezem nem rángatózik... ;)

Spilmann Gizi (Halpakker Dodó unokabátyja) 2013.02.11. 21:37:31

@igi1: a csajoknak ugyanúgy kell tenni a pasikért, mint a pasiknak a csajokért. Ugye ez a posztod lényege?

igi1 2013.02.11. 21:39:10

@zebraság fél egésség: nekem ennyire tellett

@Spilmann Gizi (Halpakker Dodó unokabátyja): na ja

de hiàba jó nekem, ha nem hagynak bèkèn, hogy mièrt nincs màr pasi

Aureliano Buendía 2013.02.11. 21:45:27

@zebraság fél egésség: ááá, ugyan kérlek
egy jobbfajta körfolyosós budapesti házban mér azt is tudják, mikor avatják szentté:)

@igi1: mondd azt, hogy a lányokat szereted:)

Spilmann Gizi (Halpakker Dodó unokabátyja) 2013.02.11. 21:45:48

@igi1: a problem ott kezdődik, amikor vélt vagy valós módon úgy érzed mindent megteszel azért, hogy legyen párod/pasid/csajod/satöbbi ennek ellenére a másik fél valamely oknál fogva leszarja/le se szarja a törekvéseidet. onnan indul a filózás, hogy akkor (kiben) hol a hiba?

SarahConnor 2013.02.11. 21:48:52

@uraaam: a páázlö is egy akkora biznisz hallod, pontok nélkül a negyedéért megveszed bárhol a márkásat, a sok istenadta meg tömi a kocsijába a benzint, hogy legyen pázzlö. Ennél az volt csak nyomorultabb, mikor körömlakk meg szempillaspirál volt a nyeremény. Öcsém, besétálsz egy drogériába és ott van, nem is drága - ki az, aki hónapokig kuporgatja a pontjait egy benzinkutas szemhéjfestékre?

igi1 2013.02.11. 21:49:30

@uraaam: a legszívesebben meleg pasi lennèk a következő èletemben

de a nőtàrsaimat rühellem

minden pasi jöhet

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.11. 21:51:02

@Spilmann Gizi (Halpakker Dodó unokabátyja): már az enyém se. de nehéz volt kontrollálnom :D

@igi1: az már egy egészen másik probléma. nem szabad a szezont keverni a faszommal, mer úgy könnyű belebonyolódni. ha nekik nem teccik, hogy nincs pasid, az nem a te bajod, hanem az övék. eccerű ez.

@uraaam: reméljük hamarost és posztumusz..

Aureliano Buendía 2013.02.11. 21:56:39

@Fenimore: én havonta min. egyszer tankolok, és basszák utánam folyamatosan a matricát. A nyári Erdély-túrán összejött valami 2 füzetre való szar. A nagymaci két ropiért megérte nekem, férfiembernek pedig van bicskája, és ugyanannyi volt, mint boltba, szóval leszartam:)
De ezt leszámítva ezek a végén a kukában kötnek ki:)

@igi1: következő életemben én is pasi szeretnék lenni:D

@zebraság fél egésség: neked nem mindegy a labancoknál?:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.11. 22:00:25

@uraaam: hát nem. mer ha mekkérdik, hogy oszt hová valósi vagyol? akkor bevallom, hogy ungáriábul és ez manapság egyre kínosabb. evvan.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.11. 22:11:28

@JunkieeeBoy: Én meg arról, hogy a cég adatbázisához hozzáférők (egy T-pontban pl.) igazán megtehetnék, hogy annyit tesznek rá, amennyit karnak.
Amikor régebben voltak ilyen jutalomakciók (pl. fél évig nem telefonáltál a kártyáddal :D ) akkor néha tettek rá egy kis lóvét - pl 200Ft, hogy rákapj a szolgáltatásra. (OK, az Panni volt, de a T is tudna ilyeT).

@igi1: Biztos, ezt most nem értettem

@uraaam: Bármelyik ötöt

Aureliano Buendía 2013.02.11. 22:11:29

@zebraság fél egésség: szerintem Bécsbe ungárisnak lenni Mátyás óta ciki.
Csak Matej idejében megvolt az az előnyünk, hogy mi csicskáztattuk a kutya osztrákot.

Aureliano Buendía 2013.02.11. 22:12:48

@ColT: a nagy magentások nem olyanok na
pláne, mióta megmagentásodtak
monnyuk a pannon se az igazi már, mióta bekékült

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.11. 22:15:20

@uraaam: A képesség meglenne, csak minek foglalkozzanak vele.
Pedig ha a marketingosztály rákapna!

Aureliano Buendía 2013.02.11. 22:17:38

@ColT: marketing... ugyan már
az arról szól, hogy fizess valamiért, és kapsz (jó esetben) valamit
olyat, hogy nem csinálsz semmit, de haver vagy, ezért adunk valamit... na, azt a fejlett/hanyatló (világnézet szerint aláhúzandó) nyugaton
legfeljebb

Aureliano Buendía 2013.02.11. 22:18:59

@igi1: közben átgondoltam
és inkább lajhár lennék a veszprémi állatkertben

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.11. 22:21:51

@uraaam: jó, de én kicsit később jöttem.

@ColT: megérkezett az új láptopom. nagyon szép, de ez a vinydóz8 egy leírhatatlan képződmény. már tettem rá start gombot meg vinnydóz7 optikai tuningot. ellenbe nagyon gyors, az jó.

2013.02.11. 22:22:42

@igi1: a legszívesebben meleg pasi lennèk a következő èletemben

Akkor dugnának a pasik?????
Na jó, nem szemétkedek!
Miért nem dinamó? Akkor jól megtekernének! :)

Hazudtam! Mégis szemétkedek!

Aureliano Buendía 2013.02.11. 22:43:27

@zebraság fél egésség: nem akarom szétoffolni ezt a szigorúan szakmai topicot, de én az utóbbi időben attól félek, hogy nekik van igazuk. Az sem jobb, mintha nem:)
Mert mi van odaát? A románozó Szanyikapitány? Mivel elég sok erdélyi (származású) barátom, ismerősöm van, kicsit felhúztam a szemöldököm. Vagy, hogy olyan vezet éhségmenetet (érted, éhségmenet), a kinek a befektetései egyedül t9bbet érnek, mint a sok vele tartó proli havi összes fizetése?
Ugyanmár.

igi1 2013.02.11. 22:44:53

@uraaam: nem rossz

hangyàt sznwk az a baj

Aureliano Buendía 2013.02.11. 22:50:19

@igi1: akkor nem tökmindegy lenne?:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.11. 22:59:37

@uraaam: Akkor szól6nál az erdélyi barátaidnak, hogy ne jöjjenek ide bohócnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.11. 23:48:44

hat en a kovetkezo eletemben traktoros akarok lenni, de konyorgom ki az a Kasza Tibi?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.12. 00:18:36

@Rosszindulatú Vászka: vazze, tenyleg nem akartam rakeresni, de hoghy ezt irtad, megtettem
hat eleg felelmetes kombajn feje van
a zenejet nem inditottam el, annyira hulye nem vagyok
Iginek a titkos szerelme?

Troppauer_Hümér 2013.02.12. 01:17:22

@hagyma: Vélhetően a vezetékneve miatt alkulhatott ki benne valami vonzalom iránta, ugye illik a vidéki folklórba. Ha nem lenne a nagy korkülönbség, még Kertész Imre is tuti befutó lehetne...

England win The Ashes! 2013.02.12. 01:20:48

@stillmátyás: Kedvenc csapata meg az Ipswich Town, ugye?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.12. 02:58:39

@stillmátyás: lehetnek mely osszefuggesek
kasza-fasza
tibi-imi
aso-kapa-nagyharang
szerintem szemunk elott fog hamarosan szarba szokkeni Igi szerelme
en drukkolok

Troppauer_Hümér 2013.02.12. 03:19:47

@hagyma: ékezetek nélkül nem teljesen tiszta a szár-szar közötti különbség, ugyanis igidóráéknál könnyen előfordulhat a szarba szökkenés is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.12. 03:31:38

@stillmátyás: na latod ilyen allegoriakat tudok meg akaratlanul is
hat a tehetsegem....

Troppauer_Hümér 2013.02.12. 03:49:01

Még esélyes lehet nála Szűrös Mátyás, Kalapács Józsi a Pokolgépből, de a non plus ultra kétségkívül a L'art pour l'art társulat Zetor kapitánya...

Troppauer_Hümér 2013.02.12. 04:06:41

bacca meg, nem tudok alunni, ezért nesztek:

Mit mond a skinhead a cigány csajnak a vasúti felüljárón?
- Na, akarsz teherbe esni?

Bush és Powell üldögél a kocsmában.
Bejön egy fickó, odamegy hozzájuk és megkérdi:
- Helló fiúk, mit csináltok itt?
- Épp a III. világháborút tervezzük.
- Igen? És mi a terv?
- Megölünk 30 millió afgánt, meg egy biciklis postást.
- Egy biciklis postást? Őt meg miért?
Erre Bush odafordul Powellhez:
- Ugye megmondtam, hogy a 30 millió afgán senkit sem érdekel?

Miért érdemes szegedi picsával kezdeni?
Azért, mert utána nem azt mondja, hogy na még eccer, hanem hogy na még öccör.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.12. 06:31:58

@uraaam: A Panni csinált :) Meg is lepődtem :D És továbbra sem tettem pénzt a kártyára.
De amúgy, nem azért írtam, hogy ez gyakori, csak hogy ha olyanjuk van, akkor 2 kattintás.
Szal plusz szolgáltatásnak nem lenne hülyeség, hogy bemászik az ügyfél, van nála 1500Ft, és azt kéri a kártyára.

@zebraság fél egésség: Gondolom egy új laptopon minden gyors lenne :)

vénszivar 2013.02.12. 06:32:10

jóreg. 10-12cm es havat kellett lapátolni, már unom.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.12. 07:03:04

@stillmátyás: Nem mondja. Körömlakkos kollegina rá a tanúm.:-)

CID 2013.02.12. 07:24:33

Nahát, a póni már megint feltalálta a kanálban a mélyedést..... 1500 ft-os elektronikus feltöltés már jóideje létezik.

@agresszív kismalac: Te csak ne malackodjál a szomszéddal. Egyébként, úgy mondják, éccő. ;)

vénszivar 2013.02.12. 07:29:53

@CID: Szállj már le arról a lófaszról! nahát

CID 2013.02.12. 08:01:11

@vénszivar: Mivan már, mostanság olyan érzékeny vagy. Csak nem depizel, hogy lemondott a pápa? :)

helianthus 2013.02.12. 08:23:06

@Fenimore: a helyi állateledel boltban 10 vásárlás után 20% kedvezmény jár. Eddig cirka10-12 alkalommal kaptam már meg ezt, 500-900 ft körüli összegekkel fizettem kevesebbet. Ja és eleve azért kezdtem oda járni, mert 30-60-300 ft-tal olcsóbbak a dolgok, mint máshol. :)
De ők csak egy helyi kiskereskedők, akik meg akarnak élni és tudják, hogy a jó vevő nem az, aki egyszer megy és sok pénzt hagy ott, hanem az, aki visszajár.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.12. 08:53:55

@agresszív kismalac: Nem baj, nekik az újdonság varázsa volt.

@helianthus: Ezzel a mentalitással hamar megszűnik a bót :D Itthon az a sikeres, aki átveri a vevőt :D

helianthus 2013.02.12. 08:59:53

@ColT: nem hinném. Szinte mindig van bent valaki. sőt, az utsó vásárlásnál mesélték, hogy rendeltek náluk kutyatápot valami 38 ezer ft-ért. :) Mutatták is a zsákot, nem tűnt túl nagynak a márkát meg persze nem jegyeztem meg. :D szóval jó kis bolt és mivel vidéken vagyunk, azért kutya-macska elég sok van, konkurencia nincs, eldöcögnek tovább. Az más kérdés, hogy lehet nem járnak Balira nyaralni.

helianthus 2013.02.12. 09:03:59

@A tőntetők a Széchenyui téren gyülekeznek: volt-e szardinellázás 20:45-kor? Miért nem számoltál be róla?

vénszivar 2013.02.12. 09:25:05

@CID: zsidó cigány létemre? :):D :PPP

Azt HALLOTTAD, hogy ZSIDÓ NIGGER LESZ A ÚJ papa!?!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.12. 09:27:16

@helianthus: :D

A macskánknak mi is nagy tételben vesszük, valami 35 kilós táp, 10-15 ropi, de az elég hónapokig.

CID 2013.02.12. 09:44:46

@vénszivar: né hazudj, egy igazi cigó kaotikus, jó nagy aranykereszt
meg a tűzzománc mária széria. Lebuktál már megint, csak ma másodszorra;)

Szilv Eszter 2013.02.12. 09:48:08

Nekem az a titkos nagy álmom, hogy a Smart kártyán összegyűjtött pontjaimat beváltom és elmegyek egy luxus útra a Szardinella szigetére!

2013.02.12. 09:52:25

@CID: né hazudj, egy igazi cigó kaotikus, jó nagy aranykereszt

Egyet láttam én is amin megállt az agyam. A kereszten rendesen fent volt Jézus is és volt a lánc egy kiló! Na mondom, biztosan bérmálkozni megy a more!

vénszivar 2013.02.12. 09:54:16

@CID: van az a pénz, amiért kikeresztelkedjek...A hivalkodást visszább veszem, mert irigykednek a parasztok! Már vettem mindenféle dávid cuccot, lehet, hogy az orom is megkampósíttatom.
mi vót az első? (csak, hogy korrigáljak)
Inkognitóról még nem hallottál.

CID 2013.02.12. 09:59:45

@Sekaiii: naugye, mondom én, hogy venszivar, úgy cigány, mint ahogyan én.
@vénszivar: Hajnalban havat lapátolni..... ;)

helianthus 2013.02.12. 10:01:33

@ColT: 35 kg táp a 4-5-6? kilós makkkának még jó hogy elég! :DD

@CID: erről ez jutott eszembe:

Tudom, hogy megvan neked is a kereszted,
Csak mondd már meg, hogy honnan szerezted?
- Fél kiló színtiszta arany az a buzibizsu,
A Krisztus meg biztos platina rajta,
Ádáz és csalárd az a szent család,
Aminek te vagy az egyik oszlopos tagja.
Tudod, lazába\' jobb azért a halandzsa
És én inkább legyek bandzsa, mint hülye,
Te meg inkább legyél narkós,
Mint ez a barkós bunkó,
Ez a pajeszos tamburmajor,
Akit a hite,
Akit a hite,
Akit a hite, az az almáspite,
Akit a hite felold a tudása alól.
Nekem az nem baj, ha nem hiszel semmiben
Nekem az elég, ha te tudsz néhány dolgot
És boldog lennék, ha pár év múlva se
Fordulna ki magadtól a gyomrod
Rajtad az álarc, és te vagy ez a jelmez
Amin látszik, hogy mennyire jól jövedelmez
A buli, a biznisz, hisz,
A buli, a biznisz, hisz,
A buli, a biznisz, hisz:
Boldogul, ugye, aki ebben hisz?
Tudod, a színvonal, az nem csak a kocsi
Meg az alpakka öltöny, öcsi!
Gyere ki a fényből!
Gyere ki a fényből!
Gyere ki a fényből!
Gyere, és nézd meg, hogy mi lett
Egy nem olyan régen még
Értelmes lényből!
És mielőtt még az agyad is ráment
Mondjál már erre a dologra ámen-t!
Gyere ki a fényből!
Gyere ki!

CID 2013.02.12. 10:02:10

@Héja nász az avataron: Jelentkezz furaszemnél, ő szervezi az utat szardinellára, ha jól rémlik, hétfőnként 20.45-kor van az indulás.

2013.02.12. 10:08:59

@vénszivar: Inkognitóról még nem hallottál.

-Maga rendőr?
-Titkosrendőr!
-Akkor miért van egyenruhában?
-Mert szabadnapos vagyok!

CID 2013.02.12. 10:09:54

@helianthus: Te most sértegetni próbáltál. Egyébként, nagyon vissza kellett fogni magamat, hogy a 35 kg-os macskatápra, meg a 10000 ft-ra ne irjak semmit.

CID 2013.02.12. 10:11:56

@Sekaiii: Te vagy inkognitóban jobboldali vörös bundában!Ügyes, nagyon ügyes :)

vénszivar 2013.02.12. 10:33:13

Újra esik a hó! Hogy az isten rohassza le az eget... Jó lenne már egy új papa, aki rendet csinál!

CID 2013.02.12. 10:58:11

@vénszivar: Javaslom a menorát a nyakadba, a fitymádat meg húzd a fejedre kipának;) Remélem segítettem?

2013.02.12. 11:02:38

@CID: Ebből szerintem nagyon szép beszélgetés fog kialakulni! :)))))

helianthus 2013.02.12. 11:09:59

@CID: "Te most sértegetni próbáltál. "
NEKED üldözési mániád van.
Miért akarnálak sértegetni?
Hol látsz ebben sértést?
Arról amit írtál eszembe jutott egy dalszöveg aminek egy részletét beidéztem, hátha ismered, ha nem akkor most fogos megismerni vagy ilyenek.
Áhhh, mit magyarázkodok itt!

Igazad van!
Azt elfelejtettem hozzátenni az előbb, hogy hülye vagy!

CID 2013.02.12. 11:22:23

@Sekaiii: Szerintem nem. Pont úgy leszarom a zsidókat, mint a kaotikusokat. Áhh, szar ez má, kicsit sem lehet kötekedni :-o
Azért remélem van aki érti a viccet, még ha szar is? Gondolok itt a házivajdánkra....:-(
@helianthus: Hülyéztelek én valaha?

CID 2013.02.12. 11:26:00

@zebraság fél egésség: az, attól függ zöld vagy barna az alga.

2013.02.12. 11:31:52

@CID: Pont úgy leszarom a zsidókat, mint a kaotikusokat.

Na ez színtiszta materializmus! :))))

CID 2013.02.12. 11:58:10

Mondjuk, azt nem írtad, hol van az alga :)

vénszivar 2013.02.12. 12:40:40

@CID: Értem én a viccet, csak mint mindenki más főleg akkor, ha nem velem viccelnek!:):D
A menórát takarja a sálam, ha az nem, akkor meg a kereszt+lánc, miről róka írt.
A fitymámat leharapta egy bengáli tigris. Erről adott igazolást az az indiai jógi, akinél eltöltöttem 7 évet v. hónapot, már nem vagyok benne biztos, mert a sok füstölőtől elment az idő érzékelőm. Órám meg nem vót. MÁS?
Mi van? Ma nem melózól?:)

CID 2013.02.12. 12:49:50

@vénszivar: Persze, hogy nem. Tudnék ennyit klimpírozni? Vannak munkahelyek, ahol nem a kommentelésért fizetnek ;)

CID 2013.02.12. 12:51:06

@vénszivar: Mikor efje ? Nőneműeket, nem szoktam sértegetni indokolatlanul, téged sem bántalak.

vénszivar 2013.02.12. 12:52:10

@Sekaiii: Köztünk maradjon! Akkor @CID: mohamedán v. más eltévelyedett, mint pl. mormon? Csak mert ennyit morog...
Netán komcsi! Új juj! Jó lenne vele jóba lenni, de nem visz rá a lélek.
Pedig mi lesz ha kitör a proletár diktatúra? Még szerencse, hogy nem tudna összeszedni 100 000 proletárt.:)

vénszivar 2013.02.12. 12:55:54

@CID: Azt értem, hogy engem NEM (az APÁD FASZÁT!).
De heli ellen, mi a kifogásod?:)

vénszivar 2013.02.12. 12:57:54

@CID: Te, a zebrának is lőcse van? Mindenkit átver!?

helianthus 2013.02.12. 13:05:03

@vénszivar: te nemcsak a saját sértéseidet tartod számon, hanem az enyém is? Nem emlékszem ilyenre, de tudod mit? Neked elhiszem, ebben jó vagy.

@CID: ellenem mi a kifogásod?

vénszivar 2013.02.12. 13:14:04

@helianthus: Én? kit, mikor sértettem meg valaha is? Ha 1000-nél eggyel is többet tudsz mondani nekimegyek a sebes Tiszának.
Most jól megsértettél! Ebben nagy menő vagy! IGAZ? KÖCCE!? :)))

CID 2013.02.12. 13:15:23

@vénszivar: Már bocs, de helit spec kedvelem, zsiráf meg egy cig....., szóval egyszer megsértett, teszem hozzá indokolatlanul.
@helianthus: Meg, a hólapátolásban.

CID 2013.02.12. 13:16:23

Vagy, hóhányásban, ezt nem lehet tudni :)

helianthus 2013.02.12. 13:53:41

@vénszivar: már bocs, félreérthető voltam. Nem úgy saját sértés, hogy te mondtad, hanem úgy saját, hogy neked mondták.
Ezen fiszont jót kacagtam "Én? kit, mikor sértettem meg valaha is". Jó tudni, hogy van humorérzéked, kárhogyritkánjönelő.

helianthus 2013.02.12. 13:56:37

@CID: tényleg kedvelsz*? Te is? Hát mit kell tennem, hogy végre utáljon valaki igazán szívből, akivel aztán jókat marakodhatnék és vitázhatnék, meg nyomhatnánk a szájkaratét? Hol van az az ember?
Mennyi kínzó kérdés!

*ez után majdnem azt mondtam, hogy kölcsönös, de jobban belegondolva nem lett volna teljesen őszinte, még dolgoznod kell rajta...

helianthus 2013.02.12. 14:10:10

@vénszivar: Igi? Á, nem, nem úgy gondoltam. NEm arra vágyok, hogy állandóan megmondják nekem az eszet mindenről. Hanem, hát nem is tudom. olyanvalakire akivel lehet hosszan eszmét cserélni, vitatkozni és még a tizedik, huszadik komment után sem áll neki anyázni, valami ilyesmi. Ismerek olyanokat, akikkel ezt kulturáltan lehetne csinálni, de őket pont imádom.

vénszivar 2013.02.12. 14:13:32

@helianthus: Te lehetetlent kívánsz!
(Az utolsó mondatod ÜT MINDEN értelmet!)
De azért ugye pont imádsz?! Léptem havat hányni.

CID 2013.02.12. 14:17:56

@helianthus: Azt gondolom vágod, hogy az utálatért nagyon sokat meg kell tenni. :)

@vénszivar: Csukd be a szádat ha esik a hó, oszt nem kell havat hányni :)

vénszivar 2013.02.12. 14:30:35

@CID: "utálatért nagyon sokat meg kell tenni" !
@zebraság fél egésség:, meg csak egyszer sértett meg. Te írtad 13:15:23!
NA , MI VAN:::??? HAZUDSZ PARASZT, de legalább is nem mondasz igazat.:)

helianthus 2013.02.12. 14:39:43

@vénszivar: te mióta keresel értelmet az én mondandómban? Szerintem ez tök hülye szokás, hagyd abba. Azért pont imádlak. JJJ hányjad azt a havat, mert nem fogy!

@CID: azért is? nebassz! Eddig azt hittem, az a szeretet, amiért sokat kell tenni. Mekkora kiszúrás ez már!

CID 2013.02.12. 14:59:08

@helianthus: nanebasszál már fel. Szerinted annyira könnyű valakit utálni? Nekem még nem sikerült, taníts mester!

helianthus 2013.02.12. 15:55:19

@CID: ne idegesíts mostmár, mert ha nem hagyod abba, esküszöm megutállak.

Aureliano Buendía 2013.02.12. 18:19:53

@agresszív kismalac: na, ők pont nem jönnek. Vagy már itt vannak évek óta:)
süti beállítások módosítása