Tékozló Homár

Egész Európa lóhúst eszik

2013.02.19. 15:24 | jackyll | 384 komment

Mire fel ez a nagy pánik, hogy már a Nestlénél is lóhúst találtak? Persze, elfelejtették ráírni, hogy lóhús, de ezt leszámítva még mindig jobb bármelyik pótlékanyagnál, vagy az utcai galambpörköltnél, ami még szintén nem a legalja:

A cég szóvivője szerint a DNS-tesztek alapján a termékek kevés, de egy százaléknál több lóhúst tartalmaztak. A múlt héten még azt állították, hogy termékeikben egyáltalán nincs lóhús. A cég két termékét, a Buitoni marhahúsos raviolit és tortellinit kényszerült visszahívni Spanyolországban és Olaszországban. Még egy termék, a Lasagnes a la Bolognaise Gourmandes nevű visszahívására készülnek, ez utóbbit Franciaországban forgalmazták. A Nestlé honlapján közzétett közlemény szerint a lóhús a HJ Schypke nevű német beszállítótól érkezett. A német cég a JBS Toledo belga húsgyár beszállítója. „Élelmiszerbiztonsági szempontból nincs probléma, de a termékek félrecimkézésével megsértettük cégünk szigorú standardjait” – áll a közleményben.

Már az csoda, hogy ezekben a szószókban egyáltalán húst találtak. Vajon mennyit kell még várni az első kannibál húsfeldogozóra?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

skylaner88 2013.02.19. 15:25:45

A ló hús jó...Értem??

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.02.19. 15:29:26

Lóhúst meg nem ennék, ha tudnám, hogy lóhús. Ugyanez áll a libára, kacsára, galambra és nyúlra, mert azok aranyos állatok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.19. 15:30:26

"Már az csoda, hogy ezekben a szószókban egyáltalán húst találtak."
Szerintem az a problémájuk, hogy az egyszerű embereknek is jutott hús...

Nemszereteknicknevengondolkodni 2013.02.19. 15:31:11

Elvetted a dobogó harmadikát .
Amúgy a lóhús nem drágább mint a baromfi meg marha? Vagy ez most miért biznisz nekik? Tájékozatlan vagyok eme témát illetően.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 15:38:52

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): kacsat libat siman
galambot nem emrt az repulo patkany
nyulat nem mert tul szoros
lovat semmikeppen

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.19. 15:39:55

vihar a biliben. a hús az csak hús, meg lehet enni. nyihaha.

Dr. Kix 2013.02.19. 15:40:55

A Nesztlé amúgy is egy köcsög banda, nem vagyok meglepődve.

2013.02.19. 15:44:02

A lóhús olcsóbb, mint a marha. Itthon is sokszor adják el a hentesek marhának. Aki meg sose kostolta a lovat, meg is veszi, észre se veszi, legfeljebb örömködik, hogy milyen jó kis véres bifszteket kapott.
Amúgy én sem értem, miért kell kiakadni 1% lóhúson. Nem az a lényeg, hogy fincsi legyen a kaja? Kit érdekel, hogy ló, kutya, vagy éppen emberhús?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.19. 15:45:47

ki eszik ilyen előrefonnyasztott tortellinit? szerintem annak a vevőkörnek édesmindegy mi van benne.

megamenn 2013.02.19. 15:50:03

Sokkal jobb, mint a medúzahús.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 15:52:38

varnyuleves es urgeporkolt az igazi menu
majd oregcigo elmeseli milyen isteni

Rosszindulatú Vászka 2013.02.19. 15:54:54

@zebraság fél cicaság: érdekes kérdés. Én sem értem a hisztit. Képzelem, mi lenne a sok igényes gyorsételfüggővel, ha eccer klátnák, miből van a párizsi.

Antalbaba 2013.02.19. 15:59:37

Valamelyik vallásnak gondot okoz a lóhús?
Mert egyébként igen egészséges, az ötvenes években apámat lóhússal kezelték ki a vészes vérszegénységből. Inkább azon csodálkozom, hogy hol a fenében terem ennyi ló? Már olyan csordákat vizionálok, mint anno az indiánoknál a bölényvadászat. Na de Európa közepén?

Rosszindulatú Vászka 2013.02.19. 16:06:15

@Antalbaba: tessék, olvasgasss:
lohus.lap.hu/

A húsló tartása és feldolgozása nem az ördögtől való, a lószték és a lókolbász bizony finon. Sőt, amikor a mezei polgár azt hiszi, hogy pulykát eszik, akkor bizony nem ritkán struccot tol az arcába, Agyarországba is számos struccfarm is prosperál.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.19. 16:11:55

@ColT: a vegákat meg vinnénk kalandtúrára trágyázásra meg betakarításra, nézzék már meg mijen egy kukoricás, vagy epres tömeggyilkosság, egy borsóholokauszt vagy egy csépléses-hántásos kéjgyilok.

Hallgassák meg az ugorkák halálsikoját, meg nézzék csak meg a cefregyümi lassú kínhalálát.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.19. 16:13:29

@Antalbaba: azon vartyogtak, hogy disznóhús is keveredett a marhahusi közé, aztán a muszlimok most nyilván kollektív bélmosást rendeznek, mert malacka került a szent bendőkbe.

@Rosszindulatú Vászka: ugye? aprított szart enni nem esik nehezükre, de egy kis lóhústól már forog a szemük. nemhogy örülnének, hogy valami tápláló is lecsusszant a torkukon.

amúgy osztrákiában, vagyis inkábbcsak bécsben a lóhús bizony csemegének számít és elég drága. a pferdeleberkase nevű darált szuttyanatot csak néhány elengáncsosabb utcai kalbászárusnál lehet megvásárolni aranyáron.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.19. 16:13:57

@Rosszindulatú Vászka: Eh, az sztem nem hatná meg őket.
Mondjuk némelyiknek biztos sokk lenne, az is igaz :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.19. 16:16:33

@Rosszindulatú Vászka: az uborka tényleg sikít, nem vicc. legalábbis a rothadtabb példányok a tűző napon felejtve, majd véletlenül rátaposva.

Szarazkoro 2013.02.19. 16:18:59

Mi a baj a lohussal? Na ugorgyunk

ilometao 2013.02.19. 16:31:09

Van már itthon gyártó, amelyik a biztonság kedvéért már feltünteti a csomagoláson a lovat. Ma olvastam az egyik élelmiszer lánc akciós újságját, amelyben az egyik leárazott fagyasztott termékük a bélszínroLÓ. Hogy mennyi lóhús lehet benne nem tudom, de hogy bélszínt nem látott, abban biztos vagyok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.19. 16:33:05

@ilometao: A bélnek a színe, csak bél nélkül? Az milyen? Hogy lehet egy színt megenni?

És hová lesz a fehér, amikor elolvad a hó?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.19. 16:34:43

És ez a post engemet érzékenyen érint, mer' ki vagyok téve a veszélynek, hogy belőlem is lókóbász lesz!

@zebraság fél cicaság: Jaja!

Rosszindulatú Vászka 2013.02.19. 16:34:52

@hagyma: a varnyúleves nem cigó étel, mifelénk is főzték régebben, ojan sűrű sárga levese van, mint a gyöngytyúknak, csak a húsa nagyon szálkás, ha öreg a madár. A fiatalabb példányokat meg szokták sütni roston, a varnyúmell delikát például az angoloknak is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.19. 16:36:14

@zebraság fél cicaság: Mondjuk már virslit is sikerült felrobbantanom... ^^

sam poppat 2013.02.19. 16:37:17

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): miért,a zsiráf,a zebra,jegesmedve nem aranyos?

sam poppat 2013.02.19. 16:38:27

@ColT: és amikor azt a bizonyos alkatrészt emlegetik,nem félsz csak csuklasz?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.19. 16:42:28

@sam poppat: Mivel hímnemű volnék, nekem sem kellemes análisan!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.19. 16:45:22

@sam poppat: A jegesmedve, amikor meg akar enni, akkor nem :D:D:D:D

Rosszindulatú Vászka 2013.02.19. 16:49:08

@ColT: hát ez van, az anál ojan, mint a spenót, ha gyerekkorba erőltetik, egy életre elmegy tőle az ember kedve.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.19. 16:52:43

@Rosszindulatú Vászka: Nemtom milyen, nem is szeretném :P A te információid honnan vannak? :D

2013.02.19. 17:05:25

@Rosszindulatú Vászka: Simán, miért ne? A disznót is megeszem, pedig van, amelyiknek több esze van, mint egyik-másik embertársunknak. :)

Rosszindulatú Vászka 2013.02.19. 17:05:32

@ColT: megbízható és tárgyilagos forrásbúl. A zinternetrűl. Mer ott minden ott van, ami van, Ami ott nincs, az nincs is.

helianthus 2013.02.19. 17:11:57

A lóhús nem túl drága ahhoz, hogy tölteléknek használják?
Furaszemnek üzenem, hogy az IJ = Így Jártál.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.19. 17:15:27

@helianthus: a töltelékbe a nyesedék, zsír és bőrdarálék meg a csontliszt szokott menni, azaz összefoglaló nevén az ipari hulladék. Legalábbis a gusztustalanabb része, ami macska- és kutyatápnak már nem megfelelő minőségű.

Azazhogy a kérdésedre válaszolva: nem.

Dinkainka 2013.02.19. 17:17:10

A lóhús sötétebb és édesebb mint a marha.Kicsit fémesebb mellékíze van, ezért keverni szokták. Amúgy olcsó, legalábbis itthon. Magyarországon egy helyen vágnak lovat. Olcsóbb az olasz és a román vágóhidakról beszerezni. Jegesmedve májat ne egyetek, túl sok benne az A vitamin, ami mérgező.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.19. 17:19:01

@helianthus: ráadásul ámerikába az az asztalvakarék nevű szutymó, amit pink slime néven reklámoznak, az iskolai étkeztetésben teljesen általánosan elfogadott alapanyag. a tejbetökképű jamie gyerek most azér kampányol, hogy megmentse az amcsikat a saját hülyeségüktől. jó fiú, na.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 17:19:58

@Rosszindulatú Vászka: hat OK, de dolghosabb ciganya tud varnyut fogni/loni/ meg urget onteni
eskuvore naluk unnepi kaja meg vasarnapra
ha lehet en kihagynam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 17:21:23

@Rosszindulatú Vászka: nade hogy?
feletek volt a kozertben varnyumell?
en eletemben nem lattam sehol

Rosszindulatú Vászka 2013.02.19. 17:25:47

@hagyma: hát a paprika tévébe láttam, ojan vadászos főzős műsor volt. Ami azt illeti, nem kaptam kedvet hozzá, de érdekes volt látni, ojan trendi hangyafasznyi étel, sok macera kis öröm.

aleb19 2013.02.19. 17:28:11

mi ebben a meglepo? ha multitol vasarolsz szart kapsz olcson, most is kiderult a nestle kozlemenyebol , orulj neki legalabb van benne hus szoja helyett
gondolom mosta pr koltsegeket felemelik 100millaval, hogy a consumidiotak elfelejtsek a sajnalatos esemenyt

Anomalocaris (törölt) 2013.02.19. 17:31:20

@ColT: Sőt, Funtik sokkal jópofább, mint holmi póni!

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.02.19. 17:31:29

És akkor mivan!? Egyetek lóhús és nőjjetek olyan nagyra, mint a lovak... :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 17:32:11

@Rosszindulatú Vászka: hat ji, akkor cask a cigany jar ki leloni legpuskaval
itt is esznek/ettek/ a rednekkek sokszar ragcsalot meg madarat:)/
nincs azzal baj

aleb19 2013.02.19. 17:32:15

@zebraság fél cicaság: itthon meg a zsiroskenyer,parizsi,levesporos formedvenyek vannak az iskolai menzakon amiota a nagy cegek szallitanak kajat

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.19. 17:36:04

@aleb19: szintén förmedvény. a különbség az, hogy ott cseppet több pénzből gazdálkodhatják ki a kaját, oszt mégis szart etetnek velük. itthon meg ugye mittoménmennyiből kéne rendes kaját előállítaniuk, nemtom 500 huf lehet talán?

Rosszindulatú Vászka 2013.02.19. 17:36:55

@hagyma: meg aki gazdagítani akarja a saját főzésű húslevesét ugye, pár galamb vagy egy varjú eléggé feldobja a cuccot.

Anomalocaris (törölt) 2013.02.19. 17:39:32

@zebraság fél cicaság: Inkább nem nézem meg az öregasszony nyelve elnevezésű képet.

Mylady 2013.02.19. 17:39:34

Nestlé? Nekik volt az a piros csomis csokijuk. Kár, hogy megszűnt.
Mindegyik pohárban egy jóóóóó pohár tej van.

aleb19 2013.02.19. 17:45:52

@zebraság fél cicaság: a profit erdekelt nagy cegek mindenhol szart adnak ha nem ellenorzik oket es/vagy megveszik kilora a felugyeleti szerveket
ez csak azert duplan gusztustalan mert gyerekek etkezteteserol van nagybaszo

Anomalocaris (törölt) 2013.02.19. 17:47:18

Ha embihúst találnának megint a kajában, akkor lenne csak igazi batgirlös sikoltozás, úgy sejtem.

Nemszereteknicknevengondolkodni 2013.02.19. 17:51:33

Adjátok itt egymás alá a lovat.... Mit kell ezen a témán ennyit lovagolni? Ajándék lónak ne nézzétek a fogát!
Nem valami lovagias dolog ezt homáron megírni.

Nemszereteknicknevengondolkodni 2013.02.19. 17:53:46

Az már volt,hogy büdös csaLÓk?!

Rosszindulatú Vászka 2013.02.19. 17:54:45

@Nemszereteknicknevengondolkodni: úgy véled lóvá tettek minket? Akkor valóban kár volt lóhalálába kiposztolni.

Anomalocaris (törölt) 2013.02.19. 17:59:31

Ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, szállj le róla.

(Paulo Coelho)

Nemszereteknicknevengondolkodni 2013.02.19. 18:00:15

@Rosszindulatú Vászka:
Igen,nagyon lelombozó ez az egész. Pedig már belelovaltam magam hogy még jöhet valami igazán belevaló,jó poszt. Biztosan elkallódott fúton.

További magyar hang 2013.02.19. 18:16:44

Minden állat = étel. A ló meg különösen, Ljubjanában egy lóhús étteremben ettem életem legfinomabb steak-jét, lóhúsból.

Aureliano Buendía 2013.02.19. 18:25:41

Jesszus, talán a csokiban is?!

Anomalocaris (törölt) 2013.02.19. 18:27:18

@uraaam: Engem jobban bosszantana, ha a darálthúsban lenne csoki. Na akkor őrjöngés lenne.

Aureliano Buendía 2013.02.19. 18:28:51

@ColT: de a növény is élőlény.Egyen követ:)

aleb19 2013.02.19. 18:32:56

@További magyar hang: ja csak ezek a draga marhahus helyett adtak lovat,
az eloirasoknak megfelelo adalek-tolto-anyagokkal parhuzamosan
ha lohusos lasagne akarok olcson akkor azt veszem le a polcrol es azt varom el,hogy nem hazudnak/mondjuk a multi akkor is hazudik ha kerdez/

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.19. 18:35:56

Eulópa csendes. Csendben lóhúst nyeldes.

Lehet, hogy a Nestlé logóban az a két madás holLÓ?

Aureliano Buendía 2013.02.19. 18:36:07

@aleb19: ez viszont jogos. Tényleg az átbaszás a bosszantó. De hát ez is csak egy "ipar".

Meg annyi pulyka a világon nem létezik, amennyit eladnak felvágottba, mirelitben, stb.

További magyar hang 2013.02.19. 18:38:37

@aleb19: Az, hogy az ilyen típusú ételekben mi van, csak hit kérdése, mert egészen biztosan nem az, ami rá van írva. Aki ilyenféle ételt vesz, az fogadja el, hogy _bármi_ lehet benne, és örüljön ha finom volt.

England win The Ashes! 2013.02.19. 18:43:39

@A tőntetők a Széchenyui téren gyülekeznek: Ez már baszott gyenge pojén.

Bezzeg amit jackyll elgépelt, azt nem vetted észre: "szószókban".

aleb19 2013.02.19. 18:44:44

@További magyar hang: @uraaam: ezek igazak a szolas ugy modusulhat: olcso/ajandek multi(lo)kajanak ne nezd a se fogat ,se az osszetetelet

Aureliano Buendía 2013.02.19. 18:47:27

@aleb19: Hát jah... ez benne a geciség.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.19. 18:56:05

@Dr Jozef Vengloš: hogy a "Fapados Signal-biztosítás ügyélfszolgálat nélkül" -t már ne is említsük.

mildi 2013.02.19. 19:03:20

aki szerint a liba aranyos, azt még nem kergette meg egy jól megtermett gúnár. kéjes vigyorral néztem, mikor a józsi lecsapta a fejét: rohadt dögje, megérdemelted!
ellenben mikor a disznónkat ölték le, ki se dugtam az orrom a szobámból. előtte nap még tartotta a fejét míg a füle tövit vakargattam. rip. (azért finom volt)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.19. 19:05:13

@mildi: a bébiliba cuki. ha időben levágják, akkor nincs ideje gecizni az udvaron a háziakkal.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.19. 19:06:32

@Rosszindulatú Vászka: Ja, akkó te okos embör vagy :D Aszt hallottam, ho' a internete' sok mocsok is vanik ám!

@zebraság fél cicaság: És ott ki a friss husi?

@uraaam: Akkor előbb-utóbb elfogy a bolygó!

@A tőntetők a Széchenyui téren gyülekeznek: Ammegmi.

@mildi: Meg se próbáltad felrúgni? :)

☺ágica (törölt) 2013.02.19. 19:07:24

nekünk jófej kacsa-libáink vótak. sajnáltam őket. mondjuk kakasból mindig rohadék jut...

Rosszindulatú Vászka 2013.02.19. 19:09:39

@ColT: bizonyám, ott a gyúrcsány meg a zórbán, meg ijenek is, de azér van sok tartalmas és szép dolog is, pl. állatos pornó, meg mindenféle nemi eltévejedések.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 19:15:02

hol van Igi, engem az O velemenye erdekelne a lorol

Aureliano Buendía 2013.02.19. 19:18:21

@zebraság fél cicaság: de még hogy. Az EKG felvételemet, ha lenne, még 100 évig tanítanák a sotén....

@ColT: azért fontos lenne előtte lemérni, hogy mennyi kő elegendő egy embernek naponta? Ebből ki lehetne számítani, hogy mondjuk az Alpok, vagy az Urál mennyi időre elegendő...

@Rosszindulatú Vászka: a te idődbe bezzeg ilyen nemvót:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.19. 19:21:21

@Rosszindulatú Vászka: Fúj.

@uraaam: Hát, lehet sokáig tartana elrágni, akkor pár évig ellennének...

@hagyma: Szerinted már volt vele dola? Bár akkor nem lenne ilyen hisztis.

mildi 2013.02.19. 19:27:15

@ColT: nem tudok sajna akkorát rúgni. de a lapát működött!

Aureliano Buendía 2013.02.19. 19:27:43

@ColT: na, akkor nincs semmi hiba. Ezentúl minden vega egyen követ, és ne szerencsétlen növényeket kínozza!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.19. 19:28:47

@ColT: hat gondolom hajtott mar lovasszekeret a traktor elott

mildi 2013.02.19. 19:29:06

@zebraság fél cicaság: ja, csak úgy kevés rajta a rágnivaló...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.19. 19:31:12

@mildi: de az a kevés legalább finom omlós.... nyamm. mondjuk párolt vöröskáposztával meg valami jól eltalált zsemlegombóccal körbepakolva :)

Aureliano Buendía 2013.02.19. 19:36:02

@uraaam: jó étvágyat (ezek nem lóból vannak ám)!:)

☺ágica (törölt) 2013.02.19. 19:37:19

@uraaam: hú, ez vmi élő műsor? mármint valós idejű?

☺ágica (törölt) 2013.02.19. 19:38:57

@uraaam: tök jó:) vajon később vmi más is felbukkan?

Aureliano Buendía 2013.02.19. 19:40:18

@☺ágica: szerintem is poénos. Egy vadetetőnél rakták ki.

Én bízom benne, hogy az észt jeti is feltűnik valamikor:)

Rosszindulatú Vászka 2013.02.19. 19:40:48

@ColT: ugye, hogy ugye? Kéne valami hathatós cenzúra a netre, hogy mindenféle fröcsögő nyálú idióta be ne zavraja a z elmléjült műélvezést.

@mildi: a legsunyibb a pujka, meg az ijesztő nagy is, meg engem kissrác koromba eccer tyúkok is kergettek meg, eléggé félelmetes volt, tisztára, mint a Hicskokk filmbe.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.19. 19:42:20

Én nem azért vagyok vegetariánus, mert szeretem az állatokat. Én a növényeket gyűlölöm!

☺ágica (törölt) 2013.02.19. 19:42:34

@uraaam: :D vmi olyasmire gondoltam én is:) csak tartok tőle, hogy nem bírom majd kivárni, hogy felbukkanjon... ez monoton csámcsogás...:)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.19. 19:48:07

@A tőntetők a Széchenyui téren gyülekeznek: Gyesznó. Aham.

@Rosszindulatú Vászka: Agyatlanságot mindenhova!!!! :D

@uraaam: Ismerős ilyesmit fejleszt :):):)

@atpijkamo: :D

@hagyma: :D

@mildi: Ésszel mindent meg lehet oldani :D

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.19. 19:55:11

@ColT: "Agyatlanságot mindenhova"
Nana! Annak a fejvadászok nem örülnének ám!

Rosszindulatú Vászka 2013.02.19. 20:00:58

@ColT: @Fée verte: amekkora a fejetlenség, az agyatlanság tán fel se tűnne.

Aureliano Buendía 2013.02.19. 20:06:18

@☺ágica: míg vacsoráltam, elhúztak:)

@ColT: jópofa:)

☺ágica (törölt) 2013.02.19. 20:22:41

@uraaam: láttam:S lehet meghallották közeledni a jetit:)

Aureliano Buendía 2013.02.19. 20:28:47

@☺ágica: lehet, de akkor lessük a monitort, hátha ma este...;)

☺ágica (törölt) 2013.02.19. 20:34:07

@uraaam: hú, én most mindenféle ilyeneket keresek, de azért fél szemem a jetit lesi:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.19. 20:39:18

@uraaam: Raspberry Pi alapú :)
Mi itthonra gondolkodunk ilyesmin, ha megint velünk fog lakni a macska :D
Kell pár leharcolt webkamera, mozgásérzékelő, meg egy Pi :)

@A tőntetők a Széchenyui téren gyülekeznek: Teljesen normális ügymenet, igen?

@☺ágica: Volt valahol gólyás, meg sasos.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.19. 20:40:58

Nem olvastam a kommenteket, lehet, hogy már írta valaki:

NYIHAHA

Aureliano Buendía 2013.02.19. 20:45:43

@☺ágica: hosszú még az este:) Az zavar, hogy közbe fúj a szél, és néha hallom, hogy sisereg a hangfalon keresztül, de hiába nézek oda.
@ColT: macska? Vásárolj inkább mosómedvét:)

igi1 2013.02.19. 20:48:01

Én nem, húst sosem veszek, csak a faluba, anyámtól, aki kiszolgál :)

na, ő tudja, mikor, mit kell venni, melyik a jó, melyik a szebb

mi van akcióba

sokszor olcsóbb is (coop), mint a tesco

nem értem, mi gondotok van a lóhússal, ettetek ti már kenguruhúst is,
nem lett tőle bajotok

de milyen vicces, az angolok egyből a románokat vették elő, oszt náluk volt a bibi

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.19. 20:51:23

@uraaam: Az nem olyan jó, mint a Maine Coon :)

@igi1: Milyen nő vagy te, ha nem tudsz sütni? :D

Aureliano Buendía 2013.02.19. 20:52:21

@igi1: azért az ismerd el, hogy jó érzés mindent a románokra fogni:)

igi1 2013.02.19. 20:54:43

@ColT: én még lóhúst is tudok tölteni :P

@uraaam: na ja

csak nem jött be, mer az angolok magukat égették be

:)

fejlett országokba is viszik már be a szart

ők se maradjanak ki mán a jóból

én mondom: megérdemlik

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.19. 20:55:31

@igi1: Akkor miért nem sütöd? Valami sántít!

☺ágica (törölt) 2013.02.19. 20:58:21

@uraaam: levettem a hangot, nagyon zavart. fiszont ma tuti lemaradok a jetiről, mert megyek vízszintbe... de te csak figyelj:)

igi1 2013.02.19. 21:00:22

@ColT: a lóhúst grillezzük, nem sütjük, te

Aureliano Buendía 2013.02.19. 21:03:47

@igi1: meg. Fejlett országokban ugyanolyan lehúzósok a "vállalkozók", mint itt. Csak oda a hamisított cuccot viszik, ide meg a lejártat.

@☺ágica: már én is kinyomtam, mert hosszú ideje nem történt semmi.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.19. 21:20:20

@igi1: Nemtom, nem foglalkoztam saját magam elkészítésével még.
De úgy általában húsokra értettem, ahogy az előbb te is általánosságban írtad.

Anomalocaris (törölt) 2013.02.19. 21:38:01

Török tevét evett már valaki?

Anomalocaris (törölt) 2013.02.19. 21:43:47

@ColT: Sünös lasagne? Az csípős lehet.

Aureliano Buendía 2013.02.19. 21:44:10

@ColT: azt grillezésnek hívják:) Ezelőtt néhány száz évvel nagy divat volt ám:D

igi1 2013.02.19. 21:44:45

@ColT: egyszer mindent el kell kezdeni

amúgy ez azé van, mer a Zemberek többsége azt se tudja, mit eszik össze-vissza, csak tömi magába, meg veszi a Tescóba

akkor ne tessék rinyálni

ha van kereset, akkor legyen pénz minőségi kaját venni

Anomalocaris (törölt) 2013.02.19. 21:46:42

Egyébként volt egyszer egy ilyen rémálmom, hogy megfőztem Odrit. Meg olyan is, hogy a kezemet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.19. 21:46:52

@A tőntetők a Széchenyui téren gyülekeznek: Tudtam, hogy észreveszed a kimaradT T-t.

@uraaam: Sütés így is, úgy is :P

@igi1: Ez most hogy jön ide? :D
Egyszer neked is el kell kezdened húst vásárolni... wehehehehehe

igi1 2013.02.19. 21:47:45

a lasagnét készen, fagyasztottan venni eleve istenkáromlás

még a pizzát csak-csak, de már azért is botozás jár

Aureliano Buendía 2013.02.19. 21:50:03

@igi1: én azt hiszem, hogy akármilyen anyagi helyzetben van is az ember, joggal várhatja el, hogy az legyen a csomagolásban, ami rá van írva. Szerintem ez vitán felül áll.
Az más kérdés, hogy mire van (vagy nincs) pénze, de Micike néni a Népszínház utcából nem orosz kaviárra fog vágyni.

igi1 2013.02.19. 21:50:20

@ColT: venni???

amatőr

nekünk itt vidéken szamárkolbász is jut :P

igi1 2013.02.19. 21:52:58

@uraaam: viszont, ha megengedheted magadnak, hát a legjobb lasagnét veszed, a legdrágábban, a legjobb márkából

ha nem is a legdrágábbat, de tényleg minőségi legyen

de lasagnét készen venni, ez bűncselekmény

azt készíteni kell, tésztát gyúrni, hát azért lasagna a lasagna, mert meg kell szenvedni érte, és drága kaja

annál jobban esik elfogyasztani

de készen venni, amit nem te csináltál, a te ízlésed szerint, ki tudja, mit rakva bele

lasagnénál az bűn

ha étteremben is fagyasztott lasagnét melegítenek fel

az is bűncselekmény azzal az étekkel szemben

a lasagna nem is holmi kaja, étel, az étek, istenek eledele :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.19. 22:21:09

@igi1: Azt is veszed, csak nem boltban, hanem felneveled a zállatot. ;)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.20. 07:03:17

B+, ennyi lóhús a világon nincsen! Szerintem már a hamisításra használt lóhúst is hamisítják. Én mindenesetre csinálnék megy leltárt az állatkertbe'.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.20. 08:01:58

Jaj, de széles jó kedvem van, nem férek a bőrömbe.
Szűk ez a város kettőnknek. Nyihaha, nyihaha.
Jaj, de széles jó kedvem van, azt hiszik, hogy viccelek.
Mikor mennek ezek haza? Nyihaha, nyihaha.

Jaj, de szilaj jó kedvem van, gondold azt, hogy viccelek.
De ki nevet a végén? Nyihaha, nyihaha.
Jaj, de szilaj jó kedvem van, sírás lesz a vége.
Gondolj erről, amit akarsz. Nyihaha, nyihaha.

Ha a kritikusnak nincs jobb dolga, tolja le a Bikinit.
Ha letolta, ha nem tolta. Nyihaha, nyihaha.
Jaj, de szilaj jó kedvem van, sírás lesz a vége.
De ki nevet a végén? Nyihaha, nyihaha.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 08:04:21

@ColT: Az agyat fogyasztják*, de a fej eltűnése látványosabb.

* Talán ezért éheznek.

Már a Nestlé szószÓk szószólójában sem lehet bízni.

Nyilván óriási a verseny és a ló azért mégiscsak gyorsabb állat, mint a szarvasmarha.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 08:07:29

Egy kiscsikó nagyot gondolt, jó volna, ha volna, neki is, mint az anyjának, négy lábán patkója. Kiszökött az istállóból, ki ő, az udvarra, ottan aztán gondolkozott: erre-e vagy arra? Megkérdezte jobb lábától, így felelt az: jobbra... megkérdezte bal lábától, az meg azt mondta: balra... Mérges lett a kicsi csikó, s így kiáltott: se erre, se arra, én mondom meg, merre mentek, két szememmel én vezetlek induljunk a szószba!

sam poppat 2013.02.20. 08:13:21

@Rosszindulatú Vászka: kockacukorral dobaLOzni er?
:)
egy ilyen LOkepessgu vers meger ennyit siman.(vagy szoren?)

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 08:17:52

@sam poppat: Esetleg szőrmentén, ám lóhalálában odavágtatni némi lócitrompótlóval.

helianthus 2013.02.20. 08:21:24

@mildi: engem egyszer egy egész libacsapat kergetett meg, mint mindenkit, aki ABBA az utcába tévedt. Én akkor abban laktam, muszáj volt és nem volt kerülőút sem.
Ha biciklin voltam nem volt gáz, gyorsan áttekertem köztük, ha gyalog, akkor meg az éppen nálam lévő tárgyakkal (táska, megpakolt szatyor) tartottam távol őket. JJJ Egyszer mégis belémcsípett az egyik, fájt.

AtiSnatch 2013.02.20. 08:27:44

@helianthus: és mit énekeltek ABBA az utcába? a Mamma miát? :D

helianthus 2013.02.20. 08:33:05

@A.Snatch: is. Meg a máni, máni, máni, mászt bí fánit is.
:D

AtiSnatch 2013.02.20. 08:33:50

@helianthus: csodálkozol,hogy neked mentek a libák? :D

2013.02.20. 08:38:03

@atpijkamo: Én nem azért vagyok vegetariánus, mert szeretem az állatokat.

Te Te Teeee növénykannibál! Van szíved megenni azokat a cuki kis zöldségeket? Nem hat meg egy rózsakrumpli sírása hámozás közben?

2013.02.20. 08:40:11

@helianthus: engem egyszer egy egész libacsapat kergetett meg, mint mindenkit, aki ABBA az utcába tévedt.

Gondolom a libák lédi Gagát adtak elő közben! A liba nem egy következetes madár!

2013.02.20. 08:43:54

Csinálják itt ezt a hülye lovas vircsaftot, közben meg az emberek két pofára tömik a génmódosított szója hozzáadásával készült kajákat!

sam poppat 2013.02.20. 08:44:20

@helianthus: egy taska vagy megpa(t)kolt szatyor hogy tud csipni?

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.02.20. 08:44:24

Már értem, hogy a svédek miatt zárták karanténba a huszárlovakat. Magyar lóhúsra fájt a foguk!

Egyéves Önkéntes 2013.02.20. 08:45:09

Olcsó húsnak lós a leve!

Egyéves Önkéntes 2013.02.20. 08:47:24

Egyszer ballagtam haza gordonka-óráról és megkergetett egy liba.

AtiSnatch 2013.02.20. 08:47:59

szuvenír nyihaha nyet kukucsku prutku!

Rosszindulatú Vászka 2013.02.20. 08:48:09

Közös lónak túrós a hátra.

2013.02.20. 08:50:45

Még egy termék, a Lasagnes a la Bolognaise Gourmandes nevű visszahívására készülnek, ez utóbbit Franciaországban forgalmazták.

Muhhaha! A csiga guszta kaja, de lovat egy falatot se! Buzi Franciák! Amúgy is utálom őket amióta volt egy Peugeotunk!

mildi 2013.02.20. 08:51:42

egyébként a gúnár kinyújtott nyakkal, előreszegett fejjel támad. el kell kapni a nyakát, egyszer-kétszer megpördülni vele, mint a kalapácsvetők, majd elengedni, oszt csattan, ahol csattan. de elég nehezek tudnak lenni, nekem egyszer sem sikerült.
pulyka csőrét le kell csípni tompára, úgy már eléggé veszélytelen.
@zebraság fél cicaság: maradnék a kacsánál, annak úgy is jobban szeretem a húsát

2013.02.20. 08:51:52

@Rosszindulatú Vászka: A lónak négy lába van mégse asztal!

Egyéves Önkéntes 2013.02.20. 08:54:00

A lónak négy lába van és még több DNS-e!

AtiSnatch 2013.02.20. 08:54:27

Lónak is 4lába van ,mégis bele botlik a darálóba!

Egyéves Önkéntes 2013.02.20. 08:55:43

Keresi a lovát, pedig éppen sül!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.20. 08:56:30

@Rosszindulatú Vászka: jóhogynemmám írós!

@mildi: a csőrét? a fejét!

@A tőntetők a Széchenyui téren gyülekeznek: oszt az mér olyan rémes? nem válogatunk, hé.

Egyéves Önkéntes 2013.02.20. 08:57:06

Ló a lónak nem vájja ki, mert szemét.

AtiSnatch 2013.02.20. 09:02:51

@Egyéves Önkéntes: Na azért ne ess át a ló másik oldalára!

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.02.20. 09:04:06

A lóparizelbe darált patát is tesznek, ez a felháborító! A budget kategória pedig már csak patát tartalmaz, némi ételszínezékkel, esetleg ló nyelőcsövet.

2013.02.20. 09:05:53

A hazug embert hamarabb utolérik, mint holnap egy túzok!

Ebben garantáltan nincs ló!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.20. 09:07:17

Áhh, végigröhögtem. Tihülyék vagytok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.20. 09:08:29

@Sekaiii: A fák egyébként szólnak egymásnak, ha favágók kezdenek dolgozni. Sok értelme szerintem nincsen, de érdekes.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.20. 09:09:14

@atpijkamo: hehe

jó kis lakótelepi gyalázkodos levél aufstang lehetne.

Tisztelt Hüje úr!

Egyéves Önkéntes 2013.02.20. 09:10:05

Nekem a teszkós vaníliás paripa a kedvencem, kóstoljátok meg, ha arra jártok!

Rosszindulatú Vászka 2013.02.20. 09:10:14

@atpijkamo: vélhetően a fák is magyarok. Nincs más magyarázat.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 09:10:14

@Sekaiii: Kivéve, ha lóháton üldözik a galádot. Esetleg ő menekül lovon.

2013.02.20. 09:12:32

@atpijkamo: A fák egyébként szólnak egymásnak, ha favágók kezdenek dolgozni. Sok értelme szerintem nincsen, de érdekes.

Mit mondhatnak? A FAszomba?

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 09:19:06

@Egyéves Önkéntes: Meg sem közelíti a 4 tojásos mákoscsikót.

Egyéves Önkéntes 2013.02.20. 09:22:00

@zebraság fél cicaság: :)
Amíg nyereg, nem hagyom abba a játékot!

@Fée verte: hátas se rossz!

2013.02.20. 09:22:44

Madarat tolláról, lovat ceruzájáról!

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.02.20. 09:29:06

@hagyma: A kacsa a kedvenc állatom és jaj, de szeretem az aranyos kis pofáját, a kis buta fejét, a fura csőrét, a csámpás lábát, stb. =)

Egyéves Önkéntes 2013.02.20. 09:34:23

@A.Snatch: este benyomok egy sört meg egy fél unikornist(+) és megnézem a Ló, a rossz és a csúfot

AtiSnatch 2013.02.20. 09:36:51

@Egyéves Önkéntes: Aki mer az nyer,aki merít, az nyerít?

Egyéves Önkéntes 2013.02.20. 09:38:15

@A.Snatch: most rámtört a póni félelem!

elwood 2013.02.20. 09:38:18

európában lóhús van, ide meg a lónak csak az egyik alkatrésze jutott

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.20. 09:44:50

@elwood: ajándék lónak , ne nézd a farkát

Atörökk 2013.02.20. 09:45:30

@Egyéves Önkéntes:
Én szerintem meg kéne lovagolni ezt az új divathullámot, és marhára megreformálni az étkezési szokásokat :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.20. 09:48:22

@atörökk: nagyon kell vigyázni. Én most rizst eszek, sült zöldbabbal, de gyanúsan nézegetem, nincs e benne lóhús.

Atörökk 2013.02.20. 09:49:19

@Egyéves Önkéntes:
Nem fogunk. Majd a közös ló hátáról áruljuk a túrót.

Atörökk 2013.02.20. 09:50:36

@batgirl:
Szerintem nincs. Már túl vagyunk a lóhúshagyókedden.

Egyéves Önkéntes 2013.02.20. 09:51:06

@zebraság fél cicaság: megtáltosodtál? :D

@atörökk: zabolátlan üzleti sikernek tűnik!
szeretem ezt, nem csak ügetsz róla, hanem megvalósítod!

Atörökk 2013.02.20. 09:53:07

@Egyéves Önkéntes:
Úgy érzem, ez a feladat nekem vaLó.

AtiSnatch 2013.02.20. 09:57:22

ha nem hagyjátok ABBA, elverlek titeket mint szikvíz termékmenedzser a paripáját!!

helianthus 2013.02.20. 09:57:54

@A.Snatch: ezzel most bújtatottan lelibázlát engem? Márminthogy ezért nem kellett volna csodálkoznom rajta, szerinted?
JJJ
Mellesleg nem értem rá csodálkozni, menekültem. cirka 35-40 libáról beszélünk, amúgy, amit valamilyen intdítattásból nem a ház mögötti kiba nagy gyepen és domboldalon legeltettek, hanem az utcán.

Atörökk 2013.02.20. 09:58:43

Affenébe... Tudnám, este hová tettem a Derby kekszet...

Egyéves Önkéntes 2013.02.20. 09:59:59

@zebraság fél cicaság: Pont azt akartam kérdezni, hogy az Istráng a király!-t láttad-e?

@atörökk: és is csutakolom a monitort! :)

helianthus 2013.02.20. 10:01:05

@Sekaiii: akkor lédigaga még nem is élt. Szerintem.

@sam poppat: hogy? Nagyon! és harap is! meg kell nézni utána, be van-e oltva hülyes...őőő...veszettség ellen, mertha nem akkor már csak az hat, ha teleholdkor meztelenül eltáncolod a gengnemsztájlt egy lavórral a fejeden.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.20. 10:01:56

@atörökk: vaLÓszínűleg nincs benne Ló, mert azért a pata csak kiLÓgott volna belőle!

AtiSnatch 2013.02.20. 10:02:04

@helianthus: távol álljon tőlem, én csak arra gondoltam ,hogy frusztráltak voltak a libák a zene miatt :)

Atörökk 2013.02.20. 10:02:16

@Egyéves Önkéntes:
Az ugye az a műsor, ahol a lovak közé dobják a szeplőt?

Egyéves Önkéntes 2013.02.20. 10:02:51

@zebraság fél cicaság: igen, egy pszicho pata lelőtte.
Nem zabra ment a játék!

Egyéves Önkéntes 2013.02.20. 10:04:43

@atörökk: igen, rajzfilmváltozata pedig a Kengyelfutó

Atörökk 2013.02.20. 10:04:46

@batgirl:
Ha én találnák benne, egész biSZtos patáliát csapnák. :D

AtiSnatch 2013.02.20. 10:07:26

Titeket nem vár a meLÓ?

helianthus 2013.02.20. 10:08:08

@A.Snatch: tény és vaLó, hogy csak poénkodtam veled. Mondhatni felültettelek a hintalóra.
Libázz le nyugodtan, nem vagyok sértődös.

Hol vannak Kix lovai? Vajon megették őket ugye?

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 10:12:02

@Egyéves Önkéntes: Meg a diós, ill. mákospatkó sem az.

@zebraság fél cicaság: Azokkal folyton elszalad a ló.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.20. 10:14:09

Nem tudok kommentelni, mert a nagyontutkerály winnyóz nyóc állandóan lefagy. De úgy banyek, hogy megáll minden, mint a szög. És legális, és 1 éves céges gép.
Májkroszoft, a kurva anyád!!!!

Egyéves Önkéntes 2013.02.20. 10:14:50

Cocó húsnak lós a leve! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.20. 10:18:34

@Egyéves Önkéntes: a mén kű essen bele, már káromkodni se tudok, pedig eb ura fuckó..:(

AtiSnatch 2013.02.20. 10:18:38

@ColT: nagyon ló budget a céged! :D

2013.02.20. 10:18:49

@Egyéves Önkéntes: Cocó húsnak lós a leve! :)

Lókor mondod!

Atörökk 2013.02.20. 10:19:29

Kitették az abrakba a tarisznyámat. Fenébe...

2013.02.20. 10:19:57

@A.Snatch: Titeket nem vár a meLÓ?

Nem! LÓgunk!

Egyéves Önkéntes 2013.02.20. 10:20:35

@atörökk: Abrakzsiráf? :D

@Sekaiii:
sok ló ember kis helyen is eltér!

@zebraság fél cicaság: A lóerő legyen veled!

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 10:21:37

@ColT: Legaitás az élet meglontója.
Az otthoni legál win7 folyton átdobott a palánkon. Miután lóvá tettem őket egy Ultimae-töréssel, csakis zöldellő legelők jutnak osztályrészemül.

2013.02.20. 10:21:44

@ColT: Nem tudok kommentelni, mert a nagyontutkerály winnyóz nyóc állandóan lefagy.

Biztosan belevágtázott egy trójai faLÓ!

2013.02.20. 10:22:48

@Egyéves Önkéntes: sok ló ember kis helyen is eltér!

VaLÓban!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.20. 10:22:57

@Sekaiii: Az most lesz, még egyszer eljátssza ez a szar!!!!

@Fée verte: A májkroszoft az élet megrontója. Viva la pingvin :P

@Egyéves Önkéntes: Belőlem csak egy van :P

Egyéves Önkéntes 2013.02.20. 10:24:08

@zebraság fél cicaság: ajajj! akkor tegyél rá ragtapaszt. De ne pferdén! :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.20. 10:24:25

@ColT: Na, a gyermekem vett egy notit. Vista volt rajta. Újonnan. Hát öt percekig várt mindig, hogy a vindóz válaszoljon. Két hétig bírta, legyalulta, tett rá szépen XP-t. Azzal elvolt pár évig, míg át nem tért MAC-ra. Most mindene MAC, telefon, noti, tablet, most így boldog.

Atörökk 2013.02.20. 10:25:33

@Egyéves Önkéntes:
Igen. És mellétették a Lovarynét is.

@zebraság fél cicaság:
Lódozd is be.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.20. 10:26:28

@Egyéves Önkéntes: így nem tudok főzni se, pedig az új stall judit receptet akartam kipróbálni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.20. 10:27:50

@atpijkamo: Nem meglepő...

@zebraság fél cicaság: Stallion Judit
(Akkor nő, vagy faszi?)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.20. 10:28:15

@atörökk: az fontos, mer még telivérmérgezést kapok a végén!

Egyéves Önkéntes 2013.02.20. 10:28:30

@zebraság fél cicaság: csinálj nyolc Kincsem mártást :D

@atörökk: jobb, mint a Loós János!

2013.02.20. 10:29:11

@zebraság fél cicaság: így nem tudok főzni se,

Ha LÓgatod a lábad, koplaLÓ csaladtgjaid kiLÓgatnak az ablakon az ebédLÓban!

Atörökk 2013.02.20. 10:29:53

@zebraság fél cicaság:
Jó, annyira nem vészes, nem kell pegazolni.

Atörökk 2013.02.20. 10:31:18

@Egyéves Önkéntes:
Az biztos. Múltkor végighallgattam egy műsorát egyvágtában.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.20. 10:33:29

@atörökk: csak kicsit drága lenne a négyfogatos vacsorát megrendelni!

@Egyéves Önkéntes: attól Csillagokat látok!

@Sekaiii: majd néznek helyette Gina Lollóbridzsida filmet.

Egyéves Önkéntes 2013.02.20. 10:33:41

@atörökk: mi inkább a gyalog galoppot néztük, bár a nejem a Lóbarátokra szavazott

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 10:34:07

Átnyergelhetnénk egy új posztra, ez már rég elhullajtotta a csikófogait.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.20. 10:37:17

@Fée verte: Az új postokat megLOvasították. LÓvasúttal.

Atörökk 2013.02.20. 10:37:37

@zebraság fél cicaság:
Ha már mulaccság van, nem szabad elaplózni.

2013.02.20. 10:40:14

@ColT: Pl. a faLÓban is sokan voltak.

CsaLÓdtak volna ha beLÓdítják őket a tengerbe!

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 10:43:50

@ColT: Hah. Ezt add be a munkáltatómnak. xD

@zebraság fél cicaság: Lófejű egy némber az is.

@Egyéves Önkéntes: Pedig a Lohengrin sokkal élvezetesebb lopera.

AtiSnatch 2013.02.20. 10:44:01

@Fée verte: kicsi az álló képességed?

AtiSnatch 2013.02.20. 10:45:24

@ColT: biztos a románok lópták el :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.20. 10:46:54

@atörökk: egy jó mulaccság mit sem ér hőlégballón nélkül.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 10:49:30

@zebraság fél cicaság: Félre a lópokróc modorral!

@ColT: Letaglóz.

@Sekaiii: Szegény Kasszandra vesszőparipájának hitték amit a lózan ész mondatott vele.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.20. 10:51:56

@atörökk: aztán nehogy felnyerítsél munka közben, mer meg leszel zabolázva :P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.20. 10:53:27

@zebraság fél cicaság: Abba!

@Sekaiii: Nem jött ki a LÓlépés

@Fée verte: Mondd meg, ki az, és análisan meginzultáljuk egy Win8 telepítővel! Dobozossal :D
KitalLÓz

@A.Snatch: Vagy a kaLÓzok.
Én kalózok, te kalózol, ő kalózik.

Nemszereteknicknevengondolkodni 2013.02.20. 11:09:19

A Tékozló Homár sem lehet amúgy véletlen...

Atörökk 2013.02.20. 11:14:42

@zebraság fél cicaság:
Nemnem. Egy hamisparipafogadáson tapLóság lenne :D

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 11:19:41

@ColT: Még az ablakokat is utánagyömöszölném a vén lókötőbe! Bár elkallódott volna az a szofrvercsomag!
Open Office, mi?
Lónudlit!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.20. 11:22:15

@Fée verte: Hát, amire a legtöbben használják ezeket, arra megfelel MS Office helyett. Az külön előny, hogy a táblázatkezelőjén nem futnak az Excel makrók, mert így az excel-fetisiszta idióták nem tudnak agytönkretevő táblázatokat csinálni, adatbázis helyett.

AtiSnatch 2013.02.20. 11:23:41

Szeretek kisállatokon lovagolni... Úgyhogy most Borz a lóm!

AtiSnatch 2013.02.20. 11:32:38

Szerintem lekénne már szállni arról a lóról ami megdöglött

sam poppat 2013.02.20. 11:42:00

@ColT: vendege szilveszter sztallione?

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 11:42:39

@ColT: Pedig Calc seggítségével micsoda adatbázisokat lehet kreálni!
Lópofa feladat a táblázat-szöveg konvertálás is.

@A.Snatch: Csak halódik.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 12:11:19

Ez a poszt(humusz) rég elpatkolt.
jackyll húzza a lóbőrt?
Vagy csődörés volt a szerkesztőségben?

Nemszereteknicknevengondolkodni 2013.02.20. 12:25:54

Ehhez már vajmi kevés mondanivaló maradt. Halótt ügy. A posztolót lehet?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.20. 12:27:14

felebredtem es nekem ez a nap hire
de lehet az eve, es vtizede

"Havazás miatt lefújták a bakonyi túlélőversenyt"

ez kesz, nem tudom abbahagyni a rohogest

2013.02.20. 12:27:40

@Fée verte: Ez a poszt(humusz) rég elpatkolt.

El ám és különben sem nálunk árusították a paripákkal dúsított eledeleket és ha itt adták volna akkor sem érintene mert nem sűrűn eszem ilyen szarokat és ha ennék akkor megenném a lóból készültet is és a Panyolok bikatököt esznek a Digók macskákokat, a Franciák meg nyálkás puhatestűeket, hogy némely kukacokkal tarkított szarszagú sajtjukat ne is említsem! Mit verik a nyálukat a lóra?

helianthus 2013.02.20. 12:29:58

Örömmel látom, hogy humorlósan lókedvetek van.
Én meg eszek egy kis zabot.
ropp-ropp

helianthus 2013.02.20. 12:32:26

@hagyma: csak azért nevetsz rajta, mert nem tették hozzá, hogy a helyi önkormányzat, katasztLófavédelem, gombásmanó etc. rendeletben tiltotta meg nekik a megtartást és nem volt gyülekezési engedélyük sem.

2013.02.20. 12:34:52

@hagyma: "Havazás miatt lefújták a bakonyi túlélőversenyt"

Erről Vanek Úr a hordár jutott eszembe, amikor megkérdezte, hogy nehezek azok a ládák?
Mindent csak módjával!

England win The Ashes! 2013.02.20. 12:38:16

@hagyma: De ez már egy hetes sztori. A többivel viszont egyetértek. Kiment pár Rambó a dunántúli Himalájába, aztán beszartak a LÓvinaveszélytől. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.20. 12:42:01

@helianthus: ja
az egyik resztvevo azt mondta hogy a nagy ho miatt atazaott aruhajuk:)
nincs ezzel baj, de ha valaki tulelo versenyt hirdet, annakk direct kene havat remdelni, hurrikant es fagyot
vagy ha nem akkor nevezzek bogracsozassal egybekotott kirandulasnak
@Sekaiii: na latod Rejto is irna ebbol a hirbol egy regenyt

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 12:50:59

@hagyma: A Nyilatkozat!
Nem volt ertelme folytatni, mert teljesen atazott a rucikajuk.
Gyasz.

@Sekaiii: A ló nem szerepel az összetevők listáján.
Mint anno a pécsi kutyakolbász, amiben nem találtak egészségre ártalmas összetevőt.

Jackyllhez hasonlóan én is azon lepődtem meg legjobban, hogy VAN hústartalmuk ezeknek a szaroknak.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 13:07:41

@hagyma: Beszamolo:

www.honvedelem.hu/cikk/36427_hatodik_pont_vegallomas

Azert, a viccet felreteve, tenyleg ciki lett volna "elvesziteni" egy csapatot.
www.veszport.hu/tartalom/cikk/tulelo_verseny_veszprem_katona_sport

A Bukkben mi is turaztunk 50-70 cm-es hoban. Jol felkeszult fogonosszal (turavezeto), es csak 17 km-t.

igi1 2013.02.20. 13:14:44

én most ezzel az ELTE - HÖK listával vagyok elfoglalva

még jó, hogy nem oda jártam :D

micsoda gyöngyszemek vannak rajta :D

igi1 2013.02.20. 13:20:09

LÓHÚST CSAK ŐSTERMELŐTŐL ÉS AZ ALDIBÓL!

A lasagnét venni továbbra is szentségtörés.

England win The Ashes! 2013.02.20. 13:24:51

@igi1: te melyik kategóriába esnél? Gondolom ebbe: "... és ilyenekre fogják költeni az állami normatívát"

:)

Pláne, ha tudnák, hogy kedvenc csapatod az Ipswich Town. :D

igi1 2013.02.20. 13:35:32

@Dr Jozef Vengloš: jófej, nagydudás katolikus csaj, aki dugni akar :)

AtiSnatch 2013.02.20. 13:39:08

Lindzi Lóhan! Itt vagy?

rug82 2013.02.20. 13:39:38

Hát inkább a pacihó, mint a mcdonald's féle ürülékes patkányhús!!!

Atörökk 2013.02.20. 13:41:46

Még mindig a marhán lovagoltok?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.20. 13:45:37

@Fée verte: jovan, en nem akarom, hogy megfaggyanak, d nekem ez vicc a rossz idojaras miatt leallitanak egy tuleloversenyt
hat akkor legkozelebb rendezzek egy nappaliban
barmi lehetne amit az ido miatt, de ez orkenyi
a rossz ido miatt leallitjak a tuleloversenyt
ezt meg mindig ertelmezem:)

England win The Ashes! 2013.02.20. 13:46:14

@igi1: Ebből a jellemzésből kábé az "aki" igaz. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.20. 13:46:52

@igi1: pedig oda lenne irva
iginek fantasztikus dudai vannak
part keres, cask traktoros lehet az elso aki elveszi szuzesseget

igi1 2013.02.20. 13:46:58

most, ha eszitek a poros sült krumplit a poros kólával, meg a fent említett ürülékes mekis hambit, akkor már tökmindegy, mer a lóhús mindjá pozitívabb

az amcsiknak is jó volt a kenguruhús

amíg a vetélytárs nem jött, oszt kiszivárogtatta, miből is van xy étteremlánc terméke

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.20. 13:48:03

@igi1: kar, hogy nem olvastam tovabb, mielott irtam

igi1 2013.02.20. 13:48:36

@Dr Jozef Vengloš: ja, a szüzet kifelejtettem, meg a vidékit :)

igi1 2013.02.20. 13:50:42

szerintem meg tökre helyrebillenti az embert, ha később megtudja, hogy a többiek mit tartanak felőle igazából

de mi baj a focibuzival?

ha egyszer x azt szereti

aki ezt is letagadja, na az a hülye

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.20. 13:52:23

@igi1: Akkor hogyhogy nem jön össze? :D

@hagyma: Már elég egy kollégiumi felvételhez :D

De komolyan, ahol a koliba külön felvételiztetés volt, mindehol írtak jegyzeteket a jelentkezőkről... Ezt csak valami idióta akarhatja beállítani politikai színezetűnek. :D
Komolyan mondom, azóta ezen röhögök.

A másik kemény arc az az ELTE BTK HÖK vezér, aki csontig be akart nyalni, hogy felnyomja az oktatókat a rektornak, és pofára esett :D

igi1 2013.02.20. 13:54:17

@ColT: ugye, annyira vicces valahol, főleg némely jellemző, hogy micsoda primitívek tudnak lenni egyesek :D

pedig az ELTE elit iskola, oda hülyéket alapból nem veszik fel, nehéz bejutni, kell tanulmányokat végezni oda

én is, ha csak egy pillantást vetek a listára, elröhögöm magam

még akkor is röhögnék, csak kínomba, ha én rajta lennék

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.20. 14:02:28

@igi1: "pedig az ELTE elit iskola, oda hülyéket alapból nem veszik fel, nehéz bejutni, kell tanulmányokat végezni oda"

Ebben a mondatban több hiba is van :D:D:D:D:D Főleg a bőcsészkaron.

Különben nem hülye ez. Biztos mondták neki, hogy kap valami zsíros pozíciót, ha besegít.

igi1 2013.02.20. 14:04:17

@ColT: legalábbis informatikára kellett volna odajelentkeznem

fel is vettek volna, ha tudom, hogy az a jó iskola

ez is alátámassza, nem számít, ki, hová jár iskolába, mer primitívek mindenhol vannak

de némely jellemző nagyon hatásos, és nehezen kiállható a röhögés, ha elolvasod :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.20. 14:11:39

@igi1: Jobb, mint a PMMK volt annak idején :D

England win The Ashes! 2013.02.20. 14:13:46

@igi1: Basszameg, hajszálpontosan tíz perc telt el aközött a kommented között, amire most reagálok, meg az azt megelőző között (13:54:17-14:04:17), de neked ennyi idő is elég, hogy egyik szavaddal a másikat csapd agyon. XD

Aszongyahogy: "pedig az ELTE elit iskola, oda hülyéket alapból nem veszik fel, nehéz bejutni, kell tanulmányokat végezni oda"

Tíz perccel később: "ez is alátámassza, nem számít, ki, hová jár iskolába, mer primitívek mindenhol vannak"

Szép volt! Taps!

igi1 2013.02.20. 14:14:21

@ColT: de ugye, hogy a focibuzi jellemzőbe semmi extra nincs

igi1 2013.02.20. 14:16:18

@Dr Jozef Vengloš: az egyik nem zárja ki a másikat

attól még, hogy valaki okos, lehet primitív és közönséges

én tudok vakon írni, közbe nem nézek a billentyűzetre

csak a blogmocira várok

de szerintem az elte-re járni mindig kiváltságos, mert a legjobb elit iskola

az volt már, hogy a gazdagoknak nem feltétlen osztogatták az észt?

még bőcsészként is

igi1 2013.02.20. 14:18:14

okos ember nem vesz a Tescóba semmilyen húst, ha jót akar magának

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.20. 14:20:07

@igi1: Én is tiosok vakon írni csak nem minsif sikerü,

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.20. 14:21:42

mi a lópikula van itt??
Dzsekill légyszives tegyél lóra, hogy legyen új poszt!!!

☺ágica (törölt) 2013.02.20. 14:25:03

új posztot! ez már unalóm...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.20. 14:29:15

Ne LOvalljátok bele magatokat ennyire :D

England win The Ashes! 2013.02.20. 14:36:24

@☺ágica: HasonLÓképpen gondoLÓm én is.

Lehet, hogy azért nincs új poszt, mert bedöglött ("Uram Teremtőm! Hát ez megdöglött!") jackyll EpsoM (hehe) márkájú fax-és fénymásoLÓgépe, és most nem küld neki senki történeteket. Vagy átruccant LÓndonba kirándulni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.20. 14:40:56

sanyi! sanyi! sanyikáááámm!!

Rosszindulatú Vászka 2013.02.20. 14:41:19

Döglött lónak büdös a posztja.

England win The Ashes! 2013.02.20. 14:41:52

@igi1: Erről meg már beszéltünk. Az osonban, a cébéában, a teszkóban, a lídlben, a meccsben, a kalyzerben, a pluszban, a pennimarktban, a spárban meg az aldiban (kihagytam valamit?) ugyanazokból a húsfeldolgozókból származó termékek vannak. Csak a csomagolás más. Néha még az sem.

☺ágica (törölt) 2013.02.20. 14:41:59

@Dr Jozef Vengloš: szánalóm, hogy ennyire nem figyel a blóg olvasóira. máskor bezzeg cunami van...

hull a ló, akarom mondani hó:S

na, elindulók hazafelé pár száz lóerővel

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.20. 14:48:28

@Dr Jozef Vengloš: nem voltam pontos, na ló van! De azért mégis tudtad, hoyg miről van szó:DD

England win The Ashes! 2013.02.20. 14:48:47

@☺ágica: Ja, nehéz eligazodni a TékozLÓ homáron...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.20. 14:49:51

@Dr Jozef Vengloš: és biztos van a kutyakonzervekben is ló!!

helianthus 2013.02.20. 14:51:33

@hagyma: "a nagy ho miatt atazaott aruhajuk:)"
Ja, akkor nekem az elmúlt pár hónapban napi két-három túlélőversenyem volt már és mindet megnyertem. JJ

helianthus 2013.02.20. 14:52:36

@helianthus: nem napi két-három, hanem heti. Bocsika.

☺ágica (törölt) 2013.02.20. 14:55:28

@Dr Jozef Vengloš: valóban... bisztos lógatja a lábát vhol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.20. 15:05:58

@helianthus: meg a vegen megfaznak es nem nyerik meg a tulelo versenyt
botreny
tesek a tulelo versenyt szabadidoparkban rendezni, lehetoleg fedett legkondis helyen

helianthus 2013.02.20. 15:08:27

@igi1: ezt találtam a listán, megnéztem:

"szeretne óvodás lenni de qakkor hiányozna neki a szex. De csúnya"

Szerintem ez jellemző rám.
Óvodás mindenféleképpen szeretnék lenni, a szex biztos, hogy hiányozna. Bár az, hogy csúnya vagyok, miért mond ellent az első kettőnek, azt nem értem. JJJ

helianthus 2013.02.20. 15:10:54

@hagyma: na jól van, erről a témáról lerágtunk minden csontot. Csendben jegyzem meg útószóként, hogy volt szerencsém januárban szőlőt metszeni, meg decemberben utcán árulni, így azt a részt a cikkből, hogy ha felvették az esővédőt melegük volt, ha levették, megfagytak, a testemen éreztem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.20. 15:17:03

@helianthus: ne akard hogy felsoroljam, milyen foglalkozasokat uztem
a csontot leragtuk
de nekem ez bekerul a szotaramba
a tulelo tura a nagy ho miatt felfuggesztve:)

helianthus 2013.02.20. 15:22:05

@hagyma: "de nekem ez bekerul a szotaramba" Ne fenyegess!

Gyertek elsőzni az új posztba!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.20. 15:57:05

@helianthus: hat lasd mar be mennyire abszurd
elindulok egy tulelo versenyen / hogy miert azt nem tudom, de mindegy/
majd leesik 30 cm ho es emiatt lefujjak
a tulelo versenyt
en reggel 6 ota permanensen ezen rohogok

helianthus 2013.02.20. 15:58:01

@hagyma: belátom. Majd holnap nevetek rajta.

helianthus 2013.02.21. 08:40:20

@hagyma: ja, hogy ezt te nem ismered. A holnap nevetek rajta azt jelenti, hogy nekem nem vicces, tehát nem szószerinti jelentésről van szó, a szóbanforgó esetben.
És hogy hánykor nem fogok nevetni rajta?
Mondjuk 14:00-kor.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.02.21. 11:51:44

Mi a baj a lóhússal? Egyszerű növényevő. Piacon nálunk is van lókolbász, nyilván fogy, mert egyébként nem lenne.

Atörökk 2013.02.21. 14:09:00

Ló reggelt. Lól vagytok?

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.02.23. 21:14:08

@batgirl: Pont erre gondoltam, csak nem volt nálam a bicskám.

Ló éjszakállt mindenkinek!
süti beállítások módosítása