Tékozló Homár

Egész Európa lóhúst eszik

2013.02.19. 15:24 | jackyll | 384 komment

Mire fel ez a nagy pánik, hogy már a Nestlénél is lóhúst találtak? Persze, elfelejtették ráírni, hogy lóhús, de ezt leszámítva még mindig jobb bármelyik pótlékanyagnál, vagy az utcai galambpörköltnél, ami még szintén nem a legalja:

A cég szóvivője szerint a DNS-tesztek alapján a termékek kevés, de egy százaléknál több lóhúst tartalmaztak. A múlt héten még azt állították, hogy termékeikben egyáltalán nincs lóhús. A cég két termékét, a Buitoni marhahúsos raviolit és tortellinit kényszerült visszahívni Spanyolországban és Olaszországban. Még egy termék, a Lasagnes a la Bolognaise Gourmandes nevű visszahívására készülnek, ez utóbbit Franciaországban forgalmazták. A Nestlé honlapján közzétett közlemény szerint a lóhús a HJ Schypke nevű német beszállítótól érkezett. A német cég a JBS Toledo belga húsgyár beszállítója. „Élelmiszerbiztonsági szempontból nincs probléma, de a termékek félrecimkézésével megsértettük cégünk szigorú standardjait” – áll a közleményben.

Már az csoda, hogy ezekben a szószókban egyáltalán húst találtak. Vajon mennyit kell még várni az első kannibál húsfeldogozóra?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2013.02.20. 10:37:17

@Fée verte: Az új postokat megLOvasították. LÓvasúttal.

Atörökk 2013.02.20. 10:37:37

@zebraság fél cicaság:
Ha már mulaccság van, nem szabad elaplózni.

2013.02.20. 10:40:14

@ColT: Pl. a faLÓban is sokan voltak.

CsaLÓdtak volna ha beLÓdítják őket a tengerbe!

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 10:43:50

@ColT: Hah. Ezt add be a munkáltatómnak. xD

@zebraság fél cicaság: Lófejű egy némber az is.

@Egyéves Önkéntes: Pedig a Lohengrin sokkal élvezetesebb lopera.

AtiSnatch 2013.02.20. 10:44:01

@Fée verte: kicsi az álló képességed?

AtiSnatch 2013.02.20. 10:45:24

@ColT: biztos a románok lópták el :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.20. 10:46:54

@atörökk: egy jó mulaccság mit sem ér hőlégballón nélkül.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 10:49:30

@zebraság fél cicaság: Félre a lópokróc modorral!

@ColT: Letaglóz.

@Sekaiii: Szegény Kasszandra vesszőparipájának hitték amit a lózan ész mondatott vele.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.20. 10:51:56

@atörökk: aztán nehogy felnyerítsél munka közben, mer meg leszel zabolázva :P

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2013.02.20. 10:53:27

@zebraság fél cicaság: Abba!

@Sekaiii: Nem jött ki a LÓlépés

@Fée verte: Mondd meg, ki az, és análisan meginzultáljuk egy Win8 telepítővel! Dobozossal :D
KitalLÓz

@A.Snatch: Vagy a kaLÓzok.
Én kalózok, te kalózol, ő kalózik.

Nemszereteknicknevengondolkodni 2013.02.20. 11:09:19

A Tékozló Homár sem lehet amúgy véletlen...

Atörökk 2013.02.20. 11:14:42

@zebraság fél cicaság:
Nemnem. Egy hamisparipafogadáson tapLóság lenne :D

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 11:19:41

@ColT: Még az ablakokat is utánagyömöszölném a vén lókötőbe! Bár elkallódott volna az a szofrvercsomag!
Open Office, mi?
Lónudlit!

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2013.02.20. 11:22:15

@Fée verte: Hát, amire a legtöbben használják ezeket, arra megfelel MS Office helyett. Az külön előny, hogy a táblázatkezelőjén nem futnak az Excel makrók, mert így az excel-fetisiszta idióták nem tudnak agytönkretevő táblázatokat csinálni, adatbázis helyett.

AtiSnatch 2013.02.20. 11:23:41

Szeretek kisállatokon lovagolni... Úgyhogy most Borz a lóm!

AtiSnatch 2013.02.20. 11:32:38

Szerintem lekénne már szállni arról a lóról ami megdöglött

sam poppat 2013.02.20. 11:42:00

@ColT: vendege szilveszter sztallione?

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 11:42:39

@ColT: Pedig Calc seggítségével micsoda adatbázisokat lehet kreálni!
Lópofa feladat a táblázat-szöveg konvertálás is.

@A.Snatch: Csak halódik.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 12:11:19

Ez a poszt(humusz) rég elpatkolt.
jackyll húzza a lóbőrt?
Vagy csődörés volt a szerkesztőségben?

Nemszereteknicknevengondolkodni 2013.02.20. 12:25:54

Ehhez már vajmi kevés mondanivaló maradt. Halótt ügy. A posztolót lehet?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.20. 12:27:14

felebredtem es nekem ez a nap hire
de lehet az eve, es vtizede

"Havazás miatt lefújták a bakonyi túlélőversenyt"

ez kesz, nem tudom abbahagyni a rohogest

2013.02.20. 12:27:40

@Fée verte: Ez a poszt(humusz) rég elpatkolt.

El ám és különben sem nálunk árusították a paripákkal dúsított eledeleket és ha itt adták volna akkor sem érintene mert nem sűrűn eszem ilyen szarokat és ha ennék akkor megenném a lóból készültet is és a Panyolok bikatököt esznek a Digók macskákokat, a Franciák meg nyálkás puhatestűeket, hogy némely kukacokkal tarkított szarszagú sajtjukat ne is említsem! Mit verik a nyálukat a lóra?

helianthus 2013.02.20. 12:29:58

Örömmel látom, hogy humorlósan lókedvetek van.
Én meg eszek egy kis zabot.
ropp-ropp

helianthus 2013.02.20. 12:32:26

@hagyma: csak azért nevetsz rajta, mert nem tették hozzá, hogy a helyi önkormányzat, katasztLófavédelem, gombásmanó etc. rendeletben tiltotta meg nekik a megtartást és nem volt gyülekezési engedélyük sem.

2013.02.20. 12:34:52

@hagyma: "Havazás miatt lefújták a bakonyi túlélőversenyt"

Erről Vanek Úr a hordár jutott eszembe, amikor megkérdezte, hogy nehezek azok a ládák?
Mindent csak módjával!

England win The Ashes! 2013.02.20. 12:38:16

@hagyma: De ez már egy hetes sztori. A többivel viszont egyetértek. Kiment pár Rambó a dunántúli Himalájába, aztán beszartak a LÓvinaveszélytől. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.20. 12:42:01

@helianthus: ja
az egyik resztvevo azt mondta hogy a nagy ho miatt atazaott aruhajuk:)
nincs ezzel baj, de ha valaki tulelo versenyt hirdet, annakk direct kene havat remdelni, hurrikant es fagyot
vagy ha nem akkor nevezzek bogracsozassal egybekotott kirandulasnak
@Sekaiii: na latod Rejto is irna ebbol a hirbol egy regenyt

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 12:50:59

@hagyma: A Nyilatkozat!
Nem volt ertelme folytatni, mert teljesen atazott a rucikajuk.
Gyasz.

@Sekaiii: A ló nem szerepel az összetevők listáján.
Mint anno a pécsi kutyakolbász, amiben nem találtak egészségre ártalmas összetevőt.

Jackyllhez hasonlóan én is azon lepődtem meg legjobban, hogy VAN hústartalmuk ezeknek a szaroknak.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.20. 13:07:41

@hagyma: Beszamolo:

www.honvedelem.hu/cikk/36427_hatodik_pont_vegallomas

Azert, a viccet felreteve, tenyleg ciki lett volna "elvesziteni" egy csapatot.
www.veszport.hu/tartalom/cikk/tulelo_verseny_veszprem_katona_sport

A Bukkben mi is turaztunk 50-70 cm-es hoban. Jol felkeszult fogonosszal (turavezeto), es csak 17 km-t.

igi1 2013.02.20. 13:14:44

én most ezzel az ELTE - HÖK listával vagyok elfoglalva

még jó, hogy nem oda jártam :D

micsoda gyöngyszemek vannak rajta :D

igi1 2013.02.20. 13:20:09

LÓHÚST CSAK ŐSTERMELŐTŐL ÉS AZ ALDIBÓL!

A lasagnét venni továbbra is szentségtörés.

England win The Ashes! 2013.02.20. 13:24:51

@igi1: te melyik kategóriába esnél? Gondolom ebbe: "... és ilyenekre fogják költeni az állami normatívát"

:)

Pláne, ha tudnák, hogy kedvenc csapatod az Ipswich Town. :D

igi1 2013.02.20. 13:35:32

@Dr Jozef Vengloš: jófej, nagydudás katolikus csaj, aki dugni akar :)

AtiSnatch 2013.02.20. 13:39:08

Lindzi Lóhan! Itt vagy?

rug82 2013.02.20. 13:39:38

Hát inkább a pacihó, mint a mcdonald's féle ürülékes patkányhús!!!

Atörökk 2013.02.20. 13:41:46

Még mindig a marhán lovagoltok?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.20. 13:45:37

@Fée verte: jovan, en nem akarom, hogy megfaggyanak, d nekem ez vicc a rossz idojaras miatt leallitanak egy tuleloversenyt
hat akkor legkozelebb rendezzek egy nappaliban
barmi lehetne amit az ido miatt, de ez orkenyi
a rossz ido miatt leallitjak a tuleloversenyt
ezt meg mindig ertelmezem:)

England win The Ashes! 2013.02.20. 13:46:14

@igi1: Ebből a jellemzésből kábé az "aki" igaz. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.20. 13:46:52

@igi1: pedig oda lenne irva
iginek fantasztikus dudai vannak
part keres, cask traktoros lehet az elso aki elveszi szuzesseget

igi1 2013.02.20. 13:46:58

most, ha eszitek a poros sült krumplit a poros kólával, meg a fent említett ürülékes mekis hambit, akkor már tökmindegy, mer a lóhús mindjá pozitívabb

az amcsiknak is jó volt a kenguruhús

amíg a vetélytárs nem jött, oszt kiszivárogtatta, miből is van xy étteremlánc terméke

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.20. 13:48:03

@igi1: kar, hogy nem olvastam tovabb, mielott irtam

igi1 2013.02.20. 13:48:36

@Dr Jozef Vengloš: ja, a szüzet kifelejtettem, meg a vidékit :)

igi1 2013.02.20. 13:50:42

szerintem meg tökre helyrebillenti az embert, ha később megtudja, hogy a többiek mit tartanak felőle igazából

de mi baj a focibuzival?

ha egyszer x azt szereti

aki ezt is letagadja, na az a hülye

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2013.02.20. 13:52:23

@igi1: Akkor hogyhogy nem jön össze? :D

@hagyma: Már elég egy kollégiumi felvételhez :D

De komolyan, ahol a koliba külön felvételiztetés volt, mindehol írtak jegyzeteket a jelentkezőkről... Ezt csak valami idióta akarhatja beállítani politikai színezetűnek. :D
Komolyan mondom, azóta ezen röhögök.

A másik kemény arc az az ELTE BTK HÖK vezér, aki csontig be akart nyalni, hogy felnyomja az oktatókat a rektornak, és pofára esett :D

igi1 2013.02.20. 13:54:17

@ColT: ugye, annyira vicces valahol, főleg némely jellemző, hogy micsoda primitívek tudnak lenni egyesek :D

pedig az ELTE elit iskola, oda hülyéket alapból nem veszik fel, nehéz bejutni, kell tanulmányokat végezni oda

én is, ha csak egy pillantást vetek a listára, elröhögöm magam

még akkor is röhögnék, csak kínomba, ha én rajta lennék

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2013.02.20. 14:02:28

@igi1: "pedig az ELTE elit iskola, oda hülyéket alapból nem veszik fel, nehéz bejutni, kell tanulmányokat végezni oda"

Ebben a mondatban több hiba is van :D:D:D:D:D Főleg a bőcsészkaron.

Különben nem hülye ez. Biztos mondták neki, hogy kap valami zsíros pozíciót, ha besegít.

igi1 2013.02.20. 14:04:17

@ColT: legalábbis informatikára kellett volna odajelentkeznem

fel is vettek volna, ha tudom, hogy az a jó iskola

ez is alátámassza, nem számít, ki, hová jár iskolába, mer primitívek mindenhol vannak

de némely jellemző nagyon hatásos, és nehezen kiállható a röhögés, ha elolvasod :)

England win The Ashes! 2013.02.20. 14:13:46

@igi1: Basszameg, hajszálpontosan tíz perc telt el aközött a kommented között, amire most reagálok, meg az azt megelőző között (13:54:17-14:04:17), de neked ennyi idő is elég, hogy egyik szavaddal a másikat csapd agyon. XD

Aszongyahogy: "pedig az ELTE elit iskola, oda hülyéket alapból nem veszik fel, nehéz bejutni, kell tanulmányokat végezni oda"

Tíz perccel később: "ez is alátámassza, nem számít, ki, hová jár iskolába, mer primitívek mindenhol vannak"

Szép volt! Taps!

igi1 2013.02.20. 14:14:21

@ColT: de ugye, hogy a focibuzi jellemzőbe semmi extra nincs

igi1 2013.02.20. 14:16:18

@Dr Jozef Vengloš: az egyik nem zárja ki a másikat

attól még, hogy valaki okos, lehet primitív és közönséges

én tudok vakon írni, közbe nem nézek a billentyűzetre

csak a blogmocira várok

de szerintem az elte-re járni mindig kiváltságos, mert a legjobb elit iskola

az volt már, hogy a gazdagoknak nem feltétlen osztogatták az észt?

még bőcsészként is

igi1 2013.02.20. 14:18:14

okos ember nem vesz a Tescóba semmilyen húst, ha jót akar magának

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2013.02.20. 14:20:07

@igi1: Én is tiosok vakon írni csak nem minsif sikerü,

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.20. 14:21:42

mi a lópikula van itt??
Dzsekill légyszives tegyél lóra, hogy legyen új poszt!!!

☺ágica (törölt) 2013.02.20. 14:25:03

új posztot! ez már unalóm...

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2013.02.20. 14:29:15

Ne LOvalljátok bele magatokat ennyire :D

England win The Ashes! 2013.02.20. 14:36:24

@☺ágica: HasonLÓképpen gondoLÓm én is.

Lehet, hogy azért nincs új poszt, mert bedöglött ("Uram Teremtőm! Hát ez megdöglött!") jackyll EpsoM (hehe) márkájú fax-és fénymásoLÓgépe, és most nem küld neki senki történeteket. Vagy átruccant LÓndonba kirándulni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.20. 14:40:56

sanyi! sanyi! sanyikáááámm!!

Rosszindulatú Vászka 2013.02.20. 14:41:19

Döglött lónak büdös a posztja.

England win The Ashes! 2013.02.20. 14:41:52

@igi1: Erről meg már beszéltünk. Az osonban, a cébéában, a teszkóban, a lídlben, a meccsben, a kalyzerben, a pluszban, a pennimarktban, a spárban meg az aldiban (kihagytam valamit?) ugyanazokból a húsfeldolgozókból származó termékek vannak. Csak a csomagolás más. Néha még az sem.

☺ágica (törölt) 2013.02.20. 14:41:59

@Dr Jozef Vengloš: szánalóm, hogy ennyire nem figyel a blóg olvasóira. máskor bezzeg cunami van...

hull a ló, akarom mondani hó:S

na, elindulók hazafelé pár száz lóerővel

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.20. 14:48:28

@Dr Jozef Vengloš: nem voltam pontos, na ló van! De azért mégis tudtad, hoyg miről van szó:DD

England win The Ashes! 2013.02.20. 14:48:47

@☺ágica: Ja, nehéz eligazodni a TékozLÓ homáron...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.20. 14:49:51

@Dr Jozef Vengloš: és biztos van a kutyakonzervekben is ló!!

helianthus 2013.02.20. 14:51:33

@hagyma: "a nagy ho miatt atazaott aruhajuk:)"
Ja, akkor nekem az elmúlt pár hónapban napi két-három túlélőversenyem volt már és mindet megnyertem. JJ

helianthus 2013.02.20. 14:52:36

@helianthus: nem napi két-három, hanem heti. Bocsika.

☺ágica (törölt) 2013.02.20. 14:55:28

@Dr Jozef Vengloš: valóban... bisztos lógatja a lábát vhol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.20. 15:05:58

@helianthus: meg a vegen megfaznak es nem nyerik meg a tulelo versenyt
botreny
tesek a tulelo versenyt szabadidoparkban rendezni, lehetoleg fedett legkondis helyen

helianthus 2013.02.20. 15:08:27

@igi1: ezt találtam a listán, megnéztem:

"szeretne óvodás lenni de qakkor hiányozna neki a szex. De csúnya"

Szerintem ez jellemző rám.
Óvodás mindenféleképpen szeretnék lenni, a szex biztos, hogy hiányozna. Bár az, hogy csúnya vagyok, miért mond ellent az első kettőnek, azt nem értem. JJJ

helianthus 2013.02.20. 15:10:54

@hagyma: na jól van, erről a témáról lerágtunk minden csontot. Csendben jegyzem meg útószóként, hogy volt szerencsém januárban szőlőt metszeni, meg decemberben utcán árulni, így azt a részt a cikkből, hogy ha felvették az esővédőt melegük volt, ha levették, megfagytak, a testemen éreztem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.20. 15:17:03

@helianthus: ne akard hogy felsoroljam, milyen foglalkozasokat uztem
a csontot leragtuk
de nekem ez bekerul a szotaramba
a tulelo tura a nagy ho miatt felfuggesztve:)

helianthus 2013.02.20. 15:22:05

@hagyma: "de nekem ez bekerul a szotaramba" Ne fenyegess!

Gyertek elsőzni az új posztba!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.20. 15:57:05

@helianthus: hat lasd mar be mennyire abszurd
elindulok egy tulelo versenyen / hogy miert azt nem tudom, de mindegy/
majd leesik 30 cm ho es emiatt lefujjak
a tulelo versenyt
en reggel 6 ota permanensen ezen rohogok

helianthus 2013.02.20. 15:58:01

@hagyma: belátom. Majd holnap nevetek rajta.

helianthus 2013.02.21. 08:40:20

@hagyma: ja, hogy ezt te nem ismered. A holnap nevetek rajta azt jelenti, hogy nekem nem vicces, tehát nem szószerinti jelentésről van szó, a szóbanforgó esetben.
És hogy hánykor nem fogok nevetni rajta?
Mondjuk 14:00-kor.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.02.21. 11:51:44

Mi a baj a lóhússal? Egyszerű növényevő. Piacon nálunk is van lókolbász, nyilván fogy, mert egyébként nem lenne.

Atörökk 2013.02.21. 14:09:00

Ló reggelt. Lól vagytok?

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.02.23. 21:14:08

@batgirl: Pont erre gondoltam, csak nem volt nálam a bicskám.

Ló éjszakállt mindenkinek!