Tékozló Homár

Felárazták a vízdíjat rezsicsökkentés előtt Debrecenben

2013.02.21. 15:37 | jackyll | 169 komment

Naiv ügyfél a 0 m3 fogyasztása után fizetheti a szennyvízelszállítási alapdíjat, amit Debrecen önkormányzata épp tavaly decemberben emelt meg. Ennél lényegesebben rosszul járnak, akiktől ténylegesen szippantanak, annak a tarifája szintén triplázódott, köbméterenként.

Debrecen város önkormányzata készül a rezsicsökkentésre. 2012. decemberének egyik legutolsó DMJV Önkormányzat Közgyűlésének 66/2012 (XII.13.) Kr. rendeletében víz- és szennyvízdíj szolgáltatások alapdíját 220%-al megnövelték, így a korábbi összeg 3,2-szeresét kell fizetni. Nyilván ebből majd nagyvonalúan el lehet engedni 10 %-ot. A 210%-ot meg zsebre tenni…


A mellékelt számlán ezt ugyan nem foglalták narancsos háttérbe, ezért bekereteztem a 2013.01.01.-től érvényes szolgáltatási bruttó alapdíjakat (130,3+276,1=406,4 Ft). A korábbi időszakban, csak a bekeretezett rész feletti vízszolgáltatási bruttó alapdíjat kellett fizetni havonta (127 Ft).

debrecenszennyviz.jpg

Az új elemként megjelenő H16 kódszámú „szolgáltatás” megnevezése „Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésének kötelező közszolgáltatása”. A vízmű ügyfélszolgálatán érdeklődtem, hogy hogyan és mikor lehetne ezt a közszolgáltatást tetten érni. A mélyreható szakmai válasz az volt, hogy „most már a szennyvíz után is kell alapdíjat fizetni”…

Az ingatlanon nincsen sem épület sem háztartás sem csatorna és a vízfogyasztás is évek óta 0. A régi vízmérőket 2012. őszén cserélték le 0 m3-es óraállással, és amint az a számlán is látható az új mérőben jelenleg is 0 m3 van…

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sandor1966 2013.02.21. 22:42:28

@uraaam: A vízhálózat karbantartása meg van fizetve a V16-os kódon. A problémás tétel a H16-os kódban bűjt el...

Rosszindulatú Vászka 2013.02.21. 22:45:26

@sandor1966: az mi az? Meg miért kell előre fizetni?

sandor1966 2013.02.21. 22:50:22

@Rosszindulatú Vászka: Gondolom ez nagy kérdés. Ezért íródott a poszt :)

Rosszindulatú Vászka 2013.02.21. 22:54:01

@sandor1966: talán a számlakiállítás és küldés díja.

sandor1966 2013.02.21. 23:01:06

@Rosszindulatú Vászka: Lehetséges...

De akkor miért „Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésének kötelező közszolgáltatása” a megnevezése?

Aureliano Buendía 2013.02.21. 23:04:49

@ColT: nem ismerek minden számlát, csak azokat, amiket én kapok. Mindegyikre beszivárog egy idő után az alapdíj. Vagy - jobb esetben - eddig is benne volt, tehát nem emelkedik a szumma, csak kiírják, hogy ez is a része.

De amúgy mocsokság, az tény.

Én a gázos átfolyós szart cseréltem le bojlerre. Sokkal hatékonyabban gyárt meleg vizet, de a számla végösszege érdekel nagyon.

@☺ágica: jó, hát ez nem egy natgeo, az tény:D

@sandor1966: nem ismerem ezeket a kódokat, elmű vagy főgáz számlán még elmegyek.

@Rosszindulatú Vászka: meg Micike kávéfőzési díja:)

Balint Gyuri bacsi 2013.02.22. 00:56:07

@uraaam: Egy muanyag vezetek amit az utca lakossaga fektetett le es temetett be s.k. vagy megbizott cegeken keresztul a sajat koltsegen, 200 evig nem bomlik le. Milyen karbantartasrol beszelunk?
Ha van is az boven belefer a 800+ ft-os vizdijba.

A masik kerdesem: Hogyan van az, hogy en megepitem es megse az enyem hanem a vizmue. Aztan a privatizaciokor (de finoman mondjak a lopast) meg a szueze lesz.
Nem kene a lakosok fele valami hasznalati dijat fizetni? A csovezeteket a lakossag rakta le a kis kacsojaval.
Megannyi kinzo kerdes.
Ertemerem?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 06:32:32

@☺ágica: Az kéne!!! :D

@Balint Gyuri bacsi: Érdekes dolgok ezek :)

@uraaam: Én meg a bojlert cserélném bármilyen átfolyósra :D Kevésbé macerás. Meg a használat jellege sem mindegy mondjuk.

Egyéves Önkéntes 2013.02.22. 07:36:53

@atpijkamo: sajnos az emberek 127%-nak fogalma sincs, hogyan kell százalékot számolni.

Egyéves Önkéntes 2013.02.22. 07:40:55

@atpijkamo: de ez vajon hogyan valósul meg?
a postás a befizetett pénzel elszalad a gázműhöz? vagy hogy hagyják ki a bankot?
a gázműves meg beteszi a fiókba és fizetés előtt meg elmegy befizeti a bankba (ja oda nem, mert azt kihagyják) és a bank (ja nem, mert őt kihagyják) átutalja a gázművek dolgozóinak?

És ezt így pláne hogy?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.22. 08:18:02

@Egyéves Önkéntes: A sárga csekkel úgy van, hogy a Posta csinál napi elszámolást, azt megküldi a banknak, az megküldi a szolgáltatónak. Ezért a "szolgáltatásért" rendesen megkéri az árat a bank. Ezt kihagyják, csak egy sima átutalás lesz.

Egyéves Önkéntes 2013.02.22. 08:20:25

@atpijkamo: tehát akkor a bank kihagyásához igénybe veszik magát a bankot!
ügyes! :)

helianthus 2013.02.22. 08:35:47

Kaptam tavaly villanyszámlát az idei első két hóra is. Aztán jan.1. rezsicsökkentés, nem fizettem be. Jött két sztornó számla amin szerepelt az előzőn lévő mondjuk 5211 ft és kaptam két új számlát, hogy azt fizessem be, amin 5211 Ft szerepelt (igen, ugyanaz az összeg). Nem fizettem be, vártam. Múlt héten kaptam újabb két sztornó számlát az 5211 ft-ról, és kaptam két újabb számlát amin párszáz ft-tal kevesebb van, hogy azt fizessem. Mivel nyerő szériám van, várok, hátha jön újabb két számla még kisebb összegről és ha kitart a szerencsém, nemsokára a villanyosok fizetnek nekem. :DDD

2013.02.22. 08:51:04

@Egyéves Önkéntes: sajnos az emberek 127%-nak fogalma sincs, hogyan kell százalékot számolni.

A maradék meg még a hejesíráshoz sem ért!

kersyl 2013.02.22. 08:55:48

@Dr. Kix: debreceni-e vagy, vagy ez már országos szinten köztudott ...?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 09:11:23

@helianthus: A következő kettőn fel fog menni az összeg ;)
De szép ez a kis tikitaki, ahogy számla, sztornó... :D

helianthus 2013.02.22. 09:12:17

@ColT: ugye? Jelenleg van 6 számlám és 4 sztornó számlám és még csak február van. JJJ

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 09:32:14

@helianthus: Szerintem a számlázási osztály önnön létét szeretné igazolni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.22. 09:38:36

Én már megkaptam a rezsi csökkentést a villanyszámlán. beeeeeeeee
Kaptam az államtól 241 forintot.
A 10000.- forintos számlámon.
Ott sem tudnak százalékot számolni, az tuti.

igi1 2013.02.22. 09:39:56

@Sekaiii: arra vannak az alkalmazottak

ők számolgassanak, ne a főnök

igi1 2013.02.22. 09:41:41

@batgirl: rohadtul fáj a fejem, és kurvára havazik

apám már ment is ki a traktorjával havat kotorni

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.22. 09:48:22

@igi1:

- Apa! Kurvára fáj a fogam!
- Nekem is, csak anyádnak ne mondd!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.22. 09:59:12

@igi1: az időtől lehet. Ahogy az emberlánya elér egy bizonyos kort, akkor már minden időváltozásra megfájdul a feje.
A te életedben most jött el az az idő.

igi1 2013.02.22. 10:01:13

@agresszív kismalac: ez súlyosabb, már az alvás közbeni fejfájás esete

mikor már álmodba is érzed, hogy fáj a fejed

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 10:02:22

@batgirl: Én is, a távfűtési díjon is.
Azon szoktam röhögni, hogy néha jön egy-egy számla az eontól, 1000 meg 900Ft-ok, hó 02.-től 06-ig tartó időszakra mondjuk.
Aztán külön jön a többire.
He? :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.22. 10:04:19

@atpijkamo: Tegnap fogorvosnál voltam. Most baloldalon másfélszer akkora a pofám, mint a másikon.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.22. 10:06:57

@igi1: Ez télleg súlyos. Akkor már nem is orálisan kell bevenni.

helianthus 2013.02.22. 10:10:14

@agresszív kismalac: szerintem átnevezhetnéd magad (vad)kanos kismalacnak. Kicsit olyan, mintha mindenről AZ jutna az eszedbe.

igi1 2013.02.22. 10:11:02

@agresszív kismalac: akkó má nem

vettem be gyógyszert, de még mindig fáj

még a fizetésérkezés se tudott felvidítani

igi1 2013.02.22. 10:13:00

@agresszív kismalac: a fogfájás is összefügg az időjárással állítólag

helianthus 2013.02.22. 10:16:31

@igi1: neked jött fizu? Akkor biztos nem vagyunk kollégák.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.22. 10:23:38

@agresszív kismalac: És miért verekszel a fogorvossal, ha ő az erősebb?

A beteg a fogorvosi szákben ülve határozottan megragadja a fogorvos golyóit.
- Doktor úr, ugye nem fogunk egymásnak fájdalmat okozni?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.22. 10:30:08

@helianthus: Jajmá'! Csak megpróbálom Venglos doktort pótolni, hogy ne unatkozzunk.;-)

2013.02.22. 10:31:30

@helianthus: neked jött fizu? Akkor biztos nem vagyunk kollégák

Nem hát! Igi szellemi szabadfogyatékos! Másoknak nem fizetnek a hónap közepén!

igi1 2013.02.22. 10:35:06

@Sekaiii: á, dehogy

csak ezek a balfaszok szarakodtak a fizetésemmel, mer bankot váltottam

és ott, ahol osztályok vannak, ugyebár nem működik olajozottan a gépezet

igi1 2013.02.22. 10:36:51

de most már nem írok többet, a végén rámismernek :P

2013.02.22. 10:37:42

@atpijkamo:A beteg a fogorvosi székben ülve határozottan megragadja a fogorvos golyóit.
Mire az orvos.
-Felém dől a fa?

Még jó, hogy bele nem lépett!
Jobb vicc nem vót? :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.22. 10:40:08

@Sekaiii: Ez igenis nagyon jó vicc vót. Arról nem tehetek, hogy már minden jó viccet ismersz.

2013.02.22. 10:40:08

@igi1:csak ezek a balfaszok szarakodtak a fizetésemmel, mer bankot váltottam

És egy másik számlaszámra utalás meghaladja a képességeiket?

igi1 2013.02.22. 10:41:44

@Sekaiii: látod

a fizetéssel is úgy vannak, mint a fent említett rezsicsökkentéssel

képtelenek ez egyszer rendesen, korrekten betartani, számolni, hogy a Zembernek jó legyen egyszer a Zéletben

2013.02.22. 10:47:11

@atpijkamo: Ez igenis nagyon jó vicc vót.

Mondta Stirlitz, miután kiszedte Müller seggéből a székére helyezett rajzszöget! :)

Atörökk 2013.02.22. 10:49:58

Fel lesztek jelentve illegális csetelésér. Csaxólok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.22. 10:54:54

@atörökk: Szerencséd, hogy offtopik volál, mert az onolókat bannoljuk.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 11:08:26

@atpijkamo:Ez jó :D

@igi1: Kurvára havazik-> ha a hurva kiáll a hóesésbe, akkor persze.

@atörökk: Majd ha lesz post, akkor nem csetelünk :D

Atörökk 2013.02.22. 11:10:07

@atpijkamo:
Volt ontopikom, de kikezelték.

@ColT:
De. Mindig cseteltek. Semmirekellő banda :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.22. 11:10:21

@ColT: "Ez jó"

Ezt mondd meg @Sekaiii: -nak is, mert leszarozta.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 11:18:45

@atpijkamo: Az már az ő baja :D

@atörökk: Hát, ha nincs post, amiről on lehet lenni!
Meg ha van, akkor milyen! :S

sam poppat 2013.02.22. 11:24:22

@Sekaiii: "no de tanárnő,nem is vagyunk annyian összesen!"

Rosszindulatú Vászka 2013.02.22. 11:32:32

@helianthus: mostanába nekünk is össze-vissza több villanyszámla jön, én se értem.

CID 2013.02.22. 11:34:35

@igi1: "ez súlyosabb, már az alvás közbeni fejfájás esete

mikor már álmodba is érzed, hogy fáj a fejed"

Szegénykém, tudom milyen szörnyű érzés, nekem is szokott fájni a gyomrom, ha üres ;)

2013.02.22. 11:46:38

@sam poppat: "no de tanárnő,nem is vagyunk annyian összesen!"

Gyenge kifogás!

igazságos 2013.02.22. 11:48:05

@CID: a gyomror akkor fáj, ha tele eszed magad

Ha üres, akkor korog

2013.02.22. 11:51:44

@atpijkamo:

Két ejtőernyős zuhanás közben beszélget. Azt mondja az egyik:
- Te, innen fentről az emberek tényleg hangyáknak látszanak.
Mire a másik:
- Nyissuk ki az ernyőt te marha, ezek tényleg hangyák...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.22. 11:54:16

@Sekaiii:

Kezdő ejtőernyős találkozik egy munkaruhás emberrel.
- Elnézést, nem tudja véletlenül, hogy kell nyitni az ernyőt?
- Nem, én lentről jövök, a gázszerelő vagyok.

2013.02.22. 11:58:42

@atpijkamo:
Bemegy egy kocsmába Móricka, Pistike, a skót, a székely, a zsidó, a cigány, a nyuszika, a medve, a farkas, a rendőr, és a szőke nő. Nézi őket a kocsmáros egy ideig, majd megszólal:
- Mi ez, valami vicc?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.22. 12:01:19

Bemegy a pingvin a kocsmába. Kérdezi a csapost:
- Nem láttad a testvéremet?
- Hogy néz ki?
- Szerinted?

2013.02.22. 12:06:26

Bemegy a vámpír a kocsmába. Kér egy korsó vért.
Bemegy egy másik vámpír, ő is kér egy korsó vért.
Bemegy a harmadik vámpír is. Kér egy korsó forró vizet. Néz rá a többi vámpír meglepetten, mire az elővesz egy véres tampont:
- Mi van, teafilterről még nem hallottatok?

Rosszindulatú Vászka 2013.02.22. 12:08:04

@atpijkamo: egy pont levonás, ez nem vicc, hanem történelmi tabló.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.22. 12:09:40

A hatvanas években ez új volt:

Egy ember összefut az utcán egy vámpírral:
- Te, mi ez a vekni kenyér a hónod alatt???
- A sarkon túl van egy baleset, oda megyek tunkolni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.22. 12:11:09

@Rosszindulatú Vászka:

Két hétpettyes katica beszélget.
- Téged felvettek az egyetemre?
- Hülye vagy? Hét ponttal?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.22. 12:12:14

@atpijkamo:

Két pogácsa beszélget:
- Téged felvettek az egyetemre?
- Hülye vagy? Egy pogácsát?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 12:12:17

@Sekaiii: :D

@atpijkamo: Régi

@igazságos: Tud az fájni is, csak még nem voltál elég éhes :D
A fej meg kong, ha üres.
Pl. az enyém is elég gyakran...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.22. 12:14:12

@ColT: Nem az volt a kérdés, hanem hogy ejtőernyős vicc.

De mondj újat!

Rosszindulatú Vászka 2013.02.22. 12:14:39

Két egyetem beszélget.
- Valami komoly gond lehet a felvételi ponthatárokkal. Hozzám már csak hülyék járnak.
- Ne is mondd! Hozzám most iratkozott be két briós meg egy fánk!

Rosszindulatú Vászka 2013.02.22. 12:16:39

Két briós beszélget.
- Hülye vagy?
- Dehogyis. Felvettek az egyetemre.

Két briós beszélget az egyetem büféjében.
- Te! Hallottad, hogy felvették a fánkot?
- Na ne már. Azt a hülyét?

Két hülye beszélget.
- Felvettek az egyetemre?
- Nem, de ettem két brióst!

Két felvételi ponthatár beszélget.
- Mostanában valahogy nem vagyok formában.
- Ne is mondd! Engem tegnap elért két briós!

- Nincs nálad egy briós?
- Van, de nem tudom odaadni, mert épp a szakdolgozatomat írja.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.22. 12:27:23

léhűtő banda, munkaidőben homároztok és nem építitek se a cucializmust, de a kommunizmust, se a kapitalizmust. szégyejjétek magatokat össze.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.22. 12:37:51

@atpijkamo: Matolcsy György ma bejelentette, hogy...

@☺ágica: MI?

@Rosszindulatú Vászka: Schönhertzes-e vagy?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.22. 12:53:04

@☺ágica: de, az éppen van kéznél: OOOOO ezek a nagyok baracklekvárral, ezek meg a kicsik: oooooo eperlekvárral. jó étvágyat! :D

☺ágica (törölt) 2013.02.22. 12:54:32

@zebraság fél cicaság: jóvan, úgy látom ezekben nincs lyuk, akkor jöhetnek:)

Dr. Kix 2013.02.22. 13:26:27

@kersyl: Messze lakok én onnan, szóval inkább országosan ismert tényről beszélünk. És nem is kell nagyon figyelni az embernek, hogy ezt tudja. :)

ketroot 2013.02.22. 13:52:32

Vízművet csak az Aldiból!

Aureliano Buendía 2013.02.22. 19:16:55

@ColT: hátőőőőő... szerintem egy nyomor az átfolyós gázos. 4 évig az volt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.02.23. 19:00:26

@atpijkamo: Olyan bármikor előfordulhat. Miért ne beszélgethetne egymással a római (katolikus) és az alexandriai (kopt) pápa ?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.23. 19:03:26

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ahogy a bölcs rabbi mondaná: - Neked is igazad van, fiam.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.02.23. 19:18:04

@sandor1966: Karbantartani a vízórát is kell,meg (elvileg) évente kétszer le is kell olvasni, a nullát is.
Más kérdés, hogy minek a vízóra oda, ahol nincs vízfogyasztás. Persze, jól tudjuk, hogy napi 10-20 l vizet is ki lehet lopni a rendszerből, ha csak csepeg a csap, olyankor ui. nem méri a vízóra a fogyasztást.
Kíváncsi lennék, hogy akkor mit szólna a poszt toló, ha a rosszabb oldal - élén a libatolvajjal - bevezetné az ingatlanadót...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.02.23. 19:21:12

@atpijkamo: @sandor1966: Karbantartani a vízórát is kell,meg (elvileg) évente kétszer le is kell olvasni, a nullát is.
Más kérdés, hogy minek a vízóra oda, ahol nincs vízfogyasztás. Persze, jól tudjuk, hogy napi 10-20 l vizet is ki lehet lopni a rendszerből, ha csak csepeg a csap, olyankor ui. nem méri a vízóra a fogyasztást.
Kíváncsi lennék, hogy akkor mit szólna a poszt toló, ha a rosszabb oldal - élén a libatolvajjal - bevezetné az ingatlanadót...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.02.23. 19:23:42

@atpijkamo: A blogmotornak is igaza lenne? Egyébirnt nem jó a példa, a "rabbiknak" nincs is pápája...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.23. 20:31:23

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "bevezetné az ingatlanadót..."

Tapsolnék. Feltéve, hogy ugyanannyival megemeli a munkaerőt terhelő adókat, és lehessen a házra terhelni az adót megfizetés helyett. (A nyuggernek majd az örökösei fizetnek.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.23. 20:41:32

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Neked is igazad van, fiam. (Pedig még bölcs rabbi se vagyok.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.23. 20:42:44

"ugyanannyival megemeli a munkaerőt terhelő adókat"

Faszt. ... ugyanannyival CSÖKKENTI a munkaerőt terhelő adókat ...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.02.23. 21:04:15

@atpijkamo: Az előző kommented a freudi elszólással sokkal valószínűbb prognózis. Viszont "cserébe" megszűnhetnek a pénzügyi tranzakciók (a szerencsejátékadóval együtt) közterhei...

sandor1966 2013.02.25. 14:07:25

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Az egybites agytekervényed azt dobja ki, ha nem Mr. 20 % a favorit akkor libatolvaj meg emúttnyócév?

Akitől libát lopnak az azért perel. Akitől meg csak úgy lopnak annak az fáj...
süti beállítások módosítása