Tékozló Homár

Az IKEA nem vonja ki a nem szaros tortákat

2013.03.06. 16:37 | jackyll | komment

chokladkrokant.jpgA tegnapi MTI hírrel ellentétben az IKEA nem vonja ki sehonnan a tavaly decemberben szarközeli baktériumgyanúval Kínában megsemmisített Almondy manulás csokitortáját, bár leállították a további torták szállítását. A gyártó szerint minden oké, hiszen a gyárból kifelé mindent ellenőriznek, de azért rákérdeznek a kínaiaknál:

Minőségi probléma miatt az IKEA leállította a torta szállítását, de egyetlen országból sem vonták ki a terméket, s sem is terveznek ilyen intézkedést. A kínai hatóságok tavaly decemberben foglaltak le és semmisítettek meg egy tortaszállítmányt. A szóvivő szerint az IKEA áruházaiba nem került ezekből a tortákból.

A magyarországi IKEA korábban arról tájékoztatott, hogy nem került Magyarországra a coliform baktériumot tartalmazó mandulás csokoládétorta szállítmányból. A társaság közleményében úgy fogalmazott: "az érintett termékeknek semmilyen egészségkárosító hatásuk nincs, azonban minőségi és egészségügyi okokból minden más baktériumra kiterjedő vizsgálatot végeztek. A tesztek során semmilyen egészségre káros kórokozót nem találtak".

Az IKEA oldala szerint viszont most épp nem kapható. A nemlóhúsgolyók szintén nem kivonását, de nem árusítását hasonlóképpen közölték.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2013.03.06. 19:22:54

@igi1: Igi, mielőtt reflexből nekiállnál a posztolót turbó módban ekézni, azért azt vedd észre, hogy itt most nincs posztoló. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.06. 19:26:20

@igi1: pedig porbul lettün, porrá leszünk. namost akkó megenni se lehet nagy gond.

CID 2013.03.06. 19:32:08

@igi1: Már, majd olyan mocskos a pofád mint manyecskának, de neki legalább jól ál;)

CID 2013.03.06. 19:33:42

@zebraság fél cicaság: vegyél algaevő harcsát, bár nem tudom, a vöröset szeretik e?

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 19:52:06

@CID: ojat, hogy "pofád" nem mondunk nőknek. Egyiknek se, hát még Nekik!

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 19:54:35

Amúgy ezek az ikejás méjhűtött tortaszerűségek kibebaszott finomak.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.06. 19:56:50

@Rosszindulatú Vászka: "Akkor csukjuk be a szemünket, oszt úgy falatozzunk."

England win The Ashes! 2013.03.06. 19:59:09

@Transzoxánia: Láttad a tortafeletti feliraton az elgépelést? Az egyik k-t rossz helyre tették. :)

Rosszindulatú Vászka 2013.03.06. 20:01:25

@agresszív kismalac: úgy érted, hogy jogomban áll hallgatni?

igi1 2013.03.06. 20:05:37

@CID: máma mocskospofájú napom van, csak még azt se tom' rendesen csinálni

evvan

igi1 2013.03.06. 20:11:49

@Dr Jozef Vengloš: nekem nem kell olyan állatfaj

akkor majd keresek valakit, akit lehet, amibe bele lehet kötni

nem ügy

Troppauer_Hümér 2013.03.06. 20:13:49

@Dr Jozef Vengloš: Hagyma befordul, Mary biztos mos kezet. Vagy nem vécézik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.06. 20:20:01

az en felesegem kernemszepen total hygienikus, meg fingas utan is kezet mosna, de ugye urino az alapbol nem fingik
igy nehez bizonyitanom a tetelt

Troppauer_Hümér 2013.03.06. 20:23:04

Amúgy én sokkal jobban aggódok a nátrium-glutamátos zabák miatt, mint egy-két ilyen tiszavirágéletű kajabotrány miatt. Nagy cucc, max nem zabálok az Ikejába.

Nade, a derék ízfokozó: múltkor majdnem megőszültem, mire találtam olyan párizsit ami nem tartalmaz olyat. Benne van a Pick Nosztalgia párizsiban is (pedig a derék emberek a nyolcvanas években tuti nem is hallottak erről), vagy a túlsztárolt Sága termékekben is.
Osztán hallottam a városi piacon egy hentesről, aki hagyományos parizert árul, adalékok nélkül, klasszik sok víz, kevés hús kombó. Na azóta nála veszem a gyerek kedvenc ozsonnájának valót, igaz nem olcsó, de hihetetlen, hogy nagyüzemileg mit meg nem etetnek az emberrekkel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.06. 20:25:04

amugy az IKEA az nem butorbolt?

CID 2013.03.06. 20:25:20

@Rosszindulatú Vászka: bocsesz, nekem már csak ilyen zsenát a modorom, eme becses helyen. Egyébként meg jobban esik, ha azt mondom, becses pej, nemes szerve, tekeredjen fenekedbe?

Troppauer_Hümér 2013.03.06. 20:26:36

@hagyma: Tőletek ered az az ostobaság is, hogy autóstól menjünk zabálni a gyorsétterembe, tehát csitt.:D

Manyecska 2013.03.06. 20:27:07

@hagyma: de, ez ilyen összerakható torta: adag szar, adag süti, stb..:D

Manyecska 2013.03.06. 20:28:15

@stillmátyás: amikor egy régi ismerősünk IFÁ-val hajtott be az autósmekibe...csak a kanyarba döntött ki két tuját meg egy kicsit a kerítést:DD:D!!

England win The Ashes! 2013.03.06. 20:31:02

@stillmátyás: @hagyma: Kérem szépen, elnézést, de én néztem el, és lemaradt a komment vége. Úgy értettem, Amerikában a lakosság több, mint száz százaléka IGENIS megmossa. ;)

igi1 2013.03.06. 20:31:39

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: oda traktorral járok, úgyhogy igencsak be lehetett már rúgva az ipse

aki profi, mindenhová be tud hajtani

pancser

@hagyma: szóval Mary embi

te, most rájöttem valamire, ajjaj

Manyecska 2013.03.06. 20:33:12

Rég volt már itt a "biciklis kontra autósmeki" poszt, valaki nem írna??:))

Igi, itt a faszaTibi az Én magzatom c. ByAlex feldolgozással:
www.youtube.com/watch?v=6ARTq7I9yIQ nagyon hülye:)!

England win The Ashes! 2013.03.06. 20:34:32

@igi1: "te, most rájöttem valamire, ajjaj"

Mire, hogy a traktorban az ülésbe kell belehuppanni, nem a sebváltóba? :D

Manyecska 2013.03.06. 20:37:10

@igi1: tényleg? Tököm tudja, egy háromtonnás IFA kicsit nagyobb azé'..:)

Troppauer_Hümér 2013.03.06. 20:40:24

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Az Ifa hattonnás, plusz a rakomány, ami még 4 tonna is lehet.

England win The Ashes! 2013.03.06. 20:42:02

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Az attól függ. Lehet, hogy lánctalpas cseljabinszki traktora van. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.06. 20:45:43

@stillmátyás: tenyallas, mert itt kell az auto, mi aturonak szalljak ki ha nem akarok, de altalaban nem butorboltba megyunk enni
@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: nem ertem en ezt a multikultit sved IKEA-ban kinai szaros torta magyaroknak...
@Dr Jozef Vengloš: maximum 99, mert meselte Mary, hogy a hidegoldali szakacs pisilt mellette es kezmosas nelkul visszament vagdosni a zoldseget
nemm mondom meg a szinet
@igi1: Mary egy csodalatos holgy es feleseg, nem embi, el nem tudom kepzelni mire johettel ra, de ha elmondod szerintem mindenkinek szorakoztato lesz

igi1 2013.03.06. 20:49:27

@Dr Jozef Vengloš: traktorba MINEK sebbváltó?

te se vagy sikeres, az tuti

mindig lebuktatjátok magatokat

Manyecska 2013.03.06. 20:49:37

Jóvan akkor 4tonna a rakomány, 3-ra emlékeztem,..fél évig volt egy IFÁ-s barátom nagyonnagyon rég, még randiztunk is azzal,egyszer:D:D amúgy WWBogara volt:)

drdr 2013.03.06. 20:57:32

MÁR A 100ft-os LÓ HOT DOG SEM KAPHATÓÓÓ!

England win The Ashes! 2013.03.06. 21:05:24

@igi1: Nem láttál még olyat a traktorban? MVGYOSZ-kártyát is igényelj.

Itt van néhány kép, keresd meg azt, amelyik a belsejét mutatja a masinának:

www.zetor.cz/zetor-forterra

Itt egy régebbi típus: slovenskainzercia.sk/x-sk/inz/1555/1555428-zetor-6245-4.jpg

Manyecska 2013.03.06. 21:16:17

@Dr Jozef Vengloš: én lehet hogy láttam, szállítmányozási cégnél voltam másfél évig titkárnő /azóta mocskos a szám:D/..bár a ifás pasim ducatóval járt előtte...ugyan a gundelétteremben volt részlegvezető szakács de úgy döntött vállalkozik. Hülyéké a világ:D

Manyecska 2013.03.06. 21:26:14

@stillmátyás: :D dehogy, kajálni mentünk csak. Volt gyerekszobája!..:P

England win The Ashes! 2013.03.06. 21:26:51

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Részegvezető én is voltam, mikor az koleszos szobatársamat támogattam el a klotyóig.

Manyecska 2013.03.06. 21:31:04

@Dr Jozef Vengloš: ja. de mindig volt a Bogárban egy húsvágó bárd hátul..:D:D! tökromantikus volt. Na, elhunyok mára. jót!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.06. 21:54:06

@Dr Jozef Vengloš: en is voltam
konkretan 5 orat ultam botonben miatta

England win The Ashes! 2013.03.06. 21:59:34

@hagyma: Na de van kis különbség. Te részegeN vezettél, én meg részegeT. :D

Igi hogy elkullogott. Pegig a mekbúkos posztban páran nekiestek.

Lehet, hogy csak kiment ellenőrizni a pajtába a traktor sebváltóját.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.06. 22:10:00

@Dr Jozef Vengloš: azert reszeg kozel sem voltam
tulleptem a megengedett hatart
nagyon kicsivel, ami egy magyarnal nem tenyezo
a mekbukosban nem is voltam
amiog varok a vacsoramra, benezek

igi1 2013.03.06. 22:43:47

@Dr Jozef Vengloš: igen, elmentem, beülni a kis traktoromba

abba nem is kell semmiféle váltó, úgy gurul, hogy csak na, mentem is egy kört

megvigasztalódtam

de akkor se csinálnak ám ki, mer én hamarabb borítom ki a környezetemet!

England win The Ashes! 2013.03.06. 23:32:36

@igi1: Ja, igazad van, ebbe tényleg nem kell:

www.youtube.com/watch?v=vaNFW7UM5us

Én kérek elnézést. XD

gabors 2013.03.06. 23:38:05

@hagyma:

"amugy az IKEA az nem butorbolt? "

Tenyleg nem jartal meg egyben sem ???

De igen de arulnak ilyen az IKEA orszagban nepszeru elelmiszereket is ... meg van otthoni menza szinte "etterem" is

ja meg van jegkrem $1.00 meg "hot dog" $1.00 (ebbe ma AFA is van )

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.07. 00:29:48

@gabors: eskuszom, meg eletemben nem voltam IKEA-ban

gabors 2013.03.07. 01:49:59

@hagyma: eskuszom, meg eletemben nem voltam IKEA-ban

Biztos van Floridaban is :-)

Van aki szereti van aki nem ... nalunk van tobb is mert viszonylag olcso stilusus dolgokat lehet talalni ... mondjuk ossze kell szerelni de altalaban nem nagy ugy.

Ez a kaja/kavezo van mindenhol (szerintem) ezen nem sok penzt csinalnak (szerintem) csak erdekesseg

Ja hetvegen lefotoztam a fott/hamozott tojast a kozertben (Stop&Shop). Szivesen elkuldom, sajnos ide nem lehet feltolteni. Ha tudsz mas helyet szolj beteszem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.07. 02:00:19

@gabors: lehet de en Carolinaban elek
de biztos van itt is
egyszeruen az IKEA nem a stilusom
amelyik butorboltokban vasarolgatunk, ott nincs neg bufe sem nem etterem

/teljesen tudom, hogy lehet fott tojast kapni, az elkepedest nem ertem, miert ne lehetne?/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.07. 02:02:14

kis kavezohely szokott lenni, mig a szamlakat es a szallitast intezzuk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.07. 02:05:19

a fiamnak van IKEA-s agya ilyen 20 centi magas femkereten funerlap

gabors 2013.03.07. 02:29:11

@hagyma:
/teljesen tudom, hogy lehet fott tojast kapni, az elkepedest nem ertem, miert ne lehetne?/

egy hete beszelgettunk errol talan nem emlekszel ??

Nem gond.

Bocs a blog alapjan gondoltam hogy Floridaban elsz ... gondolom azota koltoztel

NC meg mindig eleg delen van (Nekem) meg persze NYC-ben dolgozom.... igy NY adott..

Vannak jobb cuccok is az IKEA-ban (valoban nem mindent erdemes ott venni) es valoban stilus kerdese ... Mi foleg "accessorikat" veszunk mint butort pl. fuggony vagy konyhai cuccokat ...

Ha kozel van egy utat meger !!! Es akkor vehetsz ilyen tortat is vagy lohussal megspekelt husgombocot (bar arrol nem hallottam hogy ez idaig is elert volna )

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.07. 02:33:15

@gabors: emlekszem
a mi boltunkban nincs, mint mondtam, csak a szendvicsszekcioban
meg hotelekben talalkoZtam vel
semmi gond vele, nem is ertem miart gond ez barkinek, hogy van fott tojas kehutve
internetrol ismerem az IKEA-t, igen kiegeszitokben jok lehetnek de ugy butorban nem az en stilusom
az tuti butorboltban meg sosem ettem es nem is fogok:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.07. 02:35:30

@gabors: ja, meg a fiam agyarol is ismerem
kosz nem:)

gabors 2013.03.07. 02:57:21

@hagyma:

csak annyit kerdeznek meg hogy kb mekkor buli a mostani allampolgari teszt es a papir munka ???

az ideiglenes GC => vegleges GC procedurat magam csinlatam ugyved nelkul. Be sem hivtak meghallgatasra minden csak papiron 100%.

Az eredetit is en csinaltam csak fizettem egy ugyvedenk hogy jojjon el es mint kiderult meg az elore atadott papirokat sem olvasta el es amikor valaszolt a biro kerdesere helyettem ki kellett javitanom..

Szoval csak erdekel mekkora "burden"... angolal nincs gondom irni akarmit megirok.

De kb 5 eve keszultem akkor csaladi es egyebb okokbol visszavontam .. es azota jelentosen valtozott...

gabors 2013.03.07. 03:05:28

@hagyma:

Ja esetleg maganban is mehetne ez ha gondolod ...

Egyéves Önkéntes 2013.03.07. 08:06:30

Az amerikai IKEA-ban minden bútorhoz adnak egy négert, aki összeszereli!

vénszivar 2013.03.07. 08:27:33

@zebraság fél cicaság: Főztem 12 db-ot, mert rakott krumpli lesz. Most kéred vagy majd ha kész az egész?

SarahConnor 2013.03.07. 08:38:59

Jól néz ki pedig a süti, kár, hogy szaros.

Szenthomárság 2013.03.07. 08:41:42

@Fenimore: ha szaros sütit eszel, az nem kár, csak elmaradt haszon, ezt szögezzük le rögtön az elején!

Troppauer_Hümér 2013.03.07. 08:55:59

@Dr Jozef Vengloš: Oszt mikor megemlítettem kis gyanúmat, hogy Igi esetleg egy informatikus hetero faszi kamu accounttal, mer' zöldségeket beszél mellméretekről időnként, meg traktorokról is, az akkor még zsiráf, na de most félig egész zebra lehurrogott.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.07. 08:58:50

@stillmátyás: volt szerencsém megcsodálni igi-csodalányunk gigantikus fantasztikás mellyeit, ezért kizártnak tartom, hogy férfi vóna :D:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.07. 09:00:12

@stillmátyás: mink otthon főzzük a tojást!

@vénszivar: ló hát, mindegyaz. hús, hús.

Troppauer_Hümér 2013.03.07. 09:01:01

@zebraság fél cicaság: Élőben? Mert képet én is tudok applikálni, pedig horpadt mellyű faszi vagyok.

Virtuálisan te is lehetsz nagy farkú néger.

Troppauer_Hümér 2013.03.07. 09:02:09

Különben is, talán azért szerepelt a híradóban, mert ő a Szíjjártó Péter.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.07. 09:02:32

@stillmátyás: ne taszajts már kétségekbe. az egyetlen biztos pont az életemben igi mellye! :(

Troppauer_Hümér 2013.03.07. 09:03:33

@zebraság fél cicaság: Van szaunátok? No, ezért nem kicsit irigyellek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.07. 09:06:40

@stillmátyás: ne irigykeggy, az nincs. de a dunyha alatt is lehet tojást főzni, no.

Troppauer_Hümér 2013.03.07. 09:09:54

@zebraság fél cicaság: Te ilyen autentikus menyecske maradtál, hogy az alföldről való dobbantásod után is dunyhát használsz?

Felénk van remek fűtés.:D

Troppauer_Hümér 2013.03.07. 09:11:17

@zebraság fél cicaság: Külgyed ki egy kupac trágya elé, papírlapra felírt Homár-felirattal, csecsekkel pózolni, akkor elhiszem, hogy nő. Majd értesíts!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.03.07. 09:29:35

Én megmondtam. A szar mindog jó téma.
@stillmátyás: meg én csak akkor hiszem el, ha a fentiek mellett szemüvegbe is van. Na AZ, igi lesz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.07. 09:32:42

@Kellemes Zérókomponista: De nem jó kaja :D
Bár, 20 milliárd légy nem tévedhet!

vape 2013.03.07. 09:41:43

@stillmátyás:
És te a piaci hentesnek bemondásra és becsületszóra elhiszed, hogy mi az összetétele a parizerének? Hát, te tudod...:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.03.07. 09:57:19

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: amire te benedvesedtél! Tudod, az erő és menő járgány együttese.

Manyecska 2013.03.07. 10:22:08

@Kellemes Zérókomponista: hát ja, nagy meccs volt közte és a későbbi uram közt..mer egyszerre kettőjükkel jártam egy időben:P:P anyám már csak legyintett!

Troppauer_Hümér 2013.03.07. 10:31:15

@Kellemes Zérókomponista: Valahogy így történhetett:

Ismerkedés a diszkóban.
Lány: Van autód?
Fiú: Igen!
Lány: Az jó! És milyen színű?
Fiú: Kék!
Lány: Az szép! És hány személyes?
Fiú: Kettő!
Lány: Hűha!! És... és hány köbcentis?
Fiú: Hatezer!!!
Lány: Ahh... Hú... És... ööö... Milyen gyártmányú?
Fiú: IFA.

Troppauer_Hümér 2013.03.07. 10:32:30

@vape: Neki hamarabb, mint a vegyipari kombinátoknak.

Ezek maradi fickók, nemszeressék az ízfokozókat.

Manyecska 2013.03.07. 10:42:12

@stillmátyás: hát nézd a jó oldalát, a platón legalább van hely, bár szálka mehet a valagadba, bár nem próbáltuk soha:))

Manyecska 2013.03.07. 10:44:30

@stillmátyás: tényleg sötétkék volt, a srácnak meg zöld szemei, jóképű csóka, mostanában a 74-es trolit vezeti:D, összeakadtam vele a világhálón mostanában:)

Manyecska 2013.03.07. 10:52:21

@Kellemes Zérókomponista: nemnem:)a melegbarna szelíd tekintetével /:D/

Manyecska 2013.03.07. 11:12:33

@Kellemes Zérókomponista: há' semmiképp se mellbedobással:D:D..

Labancz 2013.03.07. 16:02:57

Süteményért a cukrászdába kell menni, nem az IKEÁBA!!!

Tormas Torontal 2013.03.07. 16:14:19

"audSüteményért a cukrászdába kell menni, nem az IKEÁBA!!!" Ez nagy igazság!!!! Hozzátenném: nem osanba és hasonló szart áruéó helyekre!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.07. 20:25:40

@gabors: ha meg van a rendes 10 eves /vegleges zoldkartyad/ es itt is elsz akkor 700 dollar, meg egy ujlenyomat es a teszt, ami 100 kerdes
abbol tesznek fel 10-et
asszem hatot kell tudni
en egy napot foglalkoztam valosan az egesszel es 100 szazalekos lett

Szenthomárság 2013.03.08. 09:12:18

@Tormas Torontal: @Labancz:

Én meg azt tenném hozzá, hogy ez a süti magasan veri a cukrászdás sütik úgy durván 86,28%-át.

SarahConnor 2013.03.08. 10:30:44

@Szenthomárság: és ezt csak most veszem észre! Szenzációs!

Xezs 2013.03.08. 23:56:05

faszomat kínába hogy mindent ott gyártanak

igénytelen koszos népség, büdösek mint a dög

Tormas Torontal 2013.03.11. 10:29:03

@Szenthomárság: szerintem meg olyan lapos, mint egy légycsapó, kínána készül kitudja milyen körülmények között! Ha fizetnének sem ennék semmit aminek köze van kínához.

Swind 2013.03.11. 22:09:30

hmm a gyömbéres kekszük neve: PepparKaka.

Nomen est omen?
süti beállítások módosítása