Tékozló Homár

Benzinkúton hagyta volna őket az Orangeways

2013.03.26. 14:24 | jackyll | komment

Naiv ügyfél csapata tudtán kívül expressz járatra szállt, a krakkói Orangeways ugyanis majdnem egy órát javított átlagos részidején. A sofőr annyira túlgyorsult, hogy majdnem egy benzinkúton hagyott egy négytagú amerikai családot, mert azok túl lassan rendeltek:

Március 20-án 14:30-kor indultunk Budapestre Krakkóból. A menetidő 7 óra 15 perc lett volna a jegyre írt információk szerint. A járatnak sikerült az utat 6 és fél óra alatt megtennie de mindezt úgy sikerült elérni hogy ez idő alatt a busz EGYSZER állt meg 10 percre. Ezt is csak többszöri kérésre sikerült kivitelezni, és a sofőr elmondása szerint szívességet tett nekünk azzal hogy megálltunk. Ezután kihangsúlyozta hogy véletlenül sem 20 hanem TÍZ percünk van hogy elvégezzük a dolgunkat. Kiemelte, hogy ne a benzinkútra menjünk ahol megálltunk hanem a közeli mekibe, ahol az uraknak két piszoár és egy wc, a hölgyeknek pedig 2 wc állt rendelkezésre. Ezt kellett volna 10 perc alatt egy busznyi embernek lejátszani. Eközben egy négytagú amerikai család volt olyan balga hogy nekiállt rendelni is, és mikor a busz kb 15 perce állt a benzinkúton, a buszsofőrök úgy döntöttek elindulunk nélkülük. (Ekkorra a söfőr már visszaért a Chicken Nuggetseivel.)

Minden gond nélkül otthagytak volna négy utast Szlovákia kellős közepén, a csomagjaikkal pedig elrobogtunk volna Budapest felé. Mindeközben arra hivatkoztak hogy tartanunk kell a menetrendet. Ez a többi utasnak sem annyira tetszett és ennek hangot is adott mindenki. A busz már kanyarodott ki a benzinkútról, amikor a rohanó amerikaiak beérték a buszt, buszsofőr  véleménye szerint "jófejségből" kinyitotta az ajtót és az eredeti létszámmal folytattuk az utunkat. Ezután ámokfutókat megszégyenítő stílusban száguldottunk hazafelé. Attól a pillanattól fogva hogy magyar területre értünk, a sofőr megállás nélkül telefonált, és az egyik pesti kereszteződésben sikerült akkorát satufékeznie hogy majdnem felkenődtünk az előttünk ülőre.

(Hozzátenném odafelé nem volt olyan sietős, többször is megálltunk és háromnegyed órát késve értünk Krakkóba. Természetesen akkor nem sietnek a sofőrök hiszen nekik úgyis ott kell bevárniuk amíg a délutáni járattal visszahozzák a buszt.)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.26. 14:26:25

Nem hogy örülnél, hogy gyorsan hazaértél ;) Illetve, a hanyatló Nyugatról jöttek lassúak voltak, az volt a baj! Tuti! Volt a Világpanorámában is!

Manyecska 2013.03.26. 14:27:17

"a söfőr már visszaért a Chicken Nuggetseivel." Nem, én ott se voltam!!

Manyecska 2013.03.26. 14:35:45

Úgy ennék egy agresszív sertéshúsos mekfarm-ot..

Atörökk 2013.03.26. 14:37:03

Megálláskor el kell venni a sofőrtől a busz kulcsát, továbbá odabilincselni a busz hátuljához, amíg az utasok brunyálnak, akkor ilyen nem fordulhat elő.

Egyéves Önkéntes 2013.03.26. 14:40:15

Na ez nem tartozik szorosan a buszos sztorihoz, de mindenképp elegáns megoldás!

"Ciprusi olvasóink tudni vélik, hogy sok orosz repült a napokban Londonba, mert az ott nyitva tartó, de Cipruson bezárt, csődközelben lévő Laiki és Bank of Cyprus bankokból megpróbálják kivenni a pénzüket. Ez a szóbeszéd szerint milliárdokkal apaszthatja a 100 000 euró feletti bankbetéteket."

a kisbetétes ciprusi sírdogál a narancsfa alatt, a nagybetétes meg kiszedi máshol :D

Atörökk 2013.03.26. 14:41:48

@Egyéves Önkéntes:
A kisbetétesek hiába mennének Londonba, ott nem tudnának a narancsfák alatt sírdogálni, lévén ott elég kevés a narancsfa :D

Manyecska 2013.03.26. 14:43:45

Hát mindig eszembe jut amikor Szófiáig mentünk a busszal a reptérre és nem tudott megállni a szalagkorlát miatt..mire odaértünk, berohantam és a szélrózsa minden irányába szórtam az aprókat a vécésnéninek a levegőbe szinte:P annyira kellett már!:DDD

Egyéves Önkéntes 2013.03.26. 14:45:14

@atörökk: ebből is látszik, hogy a jóisten (amerikai amúgy) jól teremtette meg a világot! :D

Atörökk 2013.03.26. 14:47:57

@Egyéves Önkéntes:
Egyúttal küldeném ezt a számot a ciprusi betéteseknek.
www.youtube.com/watch?v=omxUHKBY_yo

Egyéves Önkéntes 2013.03.26. 14:49:17

@atörökk: :)
Egyébként is, minek mentek oda?

Tr0LL 2013.03.26. 14:49:43

"A járatnak sikerült az utat 6 és fél óra alatt megtennie."
Az szép! És kissé hihetetlen. Krakkót párszor megjárva a tapasztalat az, hogy amikor a Tátrában ilyen idő van mint itthon is személyautóval is jó ha 8 óra alatt abszolválja az ember, MEGÁLLÁS NÉLKÜL!!!! Igaz nem Pöstig, hanem +60km, de busszal, Pestről, jó időben, megállás nélkül, jóindulattal is 7 óra minimum!
Poszt-toló tán kicsit ferdíti a valóságot?

Atörökk 2013.03.26. 14:52:17

@Egyéves Önkéntes:
Továbbá jó, hogy bele nem léptek.

Dr Gregory House 2013.03.26. 14:52:42

Azt hittem ezek már régen csődbe mentek!

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.03.26. 14:57:38

ez nekem teccene. mármint h nem pöcsöl a busz. én kifejezetten utálom azt amikor 80-nal döcög a busz (mert ugye tahógráf van), és óránként meg kell állni negyed órára mert vkinek hugyoznia kell

Rosszindulatú Vászka 2013.03.26. 14:59:34

Sztem fotosopp, vagyis én nem nagyon hiszek az ijesmiben.

Az még rendbe van, hogy ez megeshet egy maygar, vagy NDK-s túristával, no de jenkivel? Az kérem ki van zárva.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.26. 14:59:52

Amúgy tényleg, számít, hogy amcsikat hagytak majdnem ott?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.26. 15:01:02

@Dr Gregory House: He! A Wizzair által kint hagyottakat hordják haza, tuti biznisz.

@Rosszindulatú Vászka: Majd Hagyma reklamál

Manyecska 2013.03.26. 15:01:09

@ColT: ne viccelj, Európa lángokban áll!:D

Atörökk 2013.03.26. 15:02:25

A sofőr biSZtos néger volt, és nem amerikai. Amerikai sofőr ilyet nem csinál.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.26. 15:09:22

Amúgy meg csaxólok, hogy az egyik barátomat éppen pár napja hagyta ott a nemzetközi buszjárat - na mejik is, ja télleg, az is ez a Oréngdzses volt - szintén benzinkúton, ő elég sokat veszekedett telefonon az ügyfélszolgálattal, mire a sőfőrork nagy duzzogva visszafordult érte. Úgy láccik ez náluk mindennapos.

Egyéves Önkéntes 2013.03.26. 15:11:20

Örüljön az Orangeways, hogy egyáltalán valaki fel méltóztatik ülni a buszukra.
mert megyek gyalog Krakkóig és akkor pakolhat haza ő is, a mocskos multija neki!

kersyl 2013.03.26. 15:19:21

@ColT: Csak ők kezdtek el rendelni - Meki - kaja - Amerika ... Megvárom, hogy puffanjon. Puffant? :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.26. 15:20:50

@kersyl: Sztereotip-e vagy? Amúgy lehet, hogy ők nem értették, amit bemondodtt (kivéve, ha angolul is bemondta...)
Sztem magyar is rendelhetett volna...

kersyl 2013.03.26. 15:21:31

@ColT: Óóó ne rontsd már el a kis gonoszkodásomat ...! :(

Rosszindulatú Vászka 2013.03.26. 15:29:48

@ColT: ahogy a dolgok állnak, még ezért simán le is bombázhatnak minket, merhogy korlátoztuk ugye az amerikai érdekeket és szabaccágot, azazhogy én most nagyon nem szeretnék a hejünkbe lenni. Csaxólok. Az a pánszláv bombázás is úgy kezdődött, hogy nem szolgáltak ki egy jenki túristát slivovicával egy szarajevói csehóba.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.26. 15:32:34

Amúgy is idegállapotba' vagyok, a minap olvastam valamelyik szennyl... bulvárújságba', hogy nemtomhol úgy táplálnak valami kihalás fenyegette tigrist, hogy naponta egy élő malacot odakötnek a kifutója kerítéséhez.
Hátajókurvaanyjukat!

Manyecska 2013.03.26. 15:35:21

@agresszív kismalac: ááááá, köszi nem!! Még a végén nem adnám vissza:P

Rosszindulatú Vászka 2013.03.26. 15:37:03

@agresszív kismalac: nórmálisak? A tigrist nem lehet megenni, a malac meg mijen finom! Ezt a pazarlást...

Atörökk 2013.03.26. 15:38:17

@agresszív kismalac:
Jobb lenne, ha a tigrist kötnék be a malacok közé? Nalátod. Hányszor volt igazam? Hétszer.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.26. 15:50:10

@atörökk: eccer kaptam ijen szóróanyagot ügynököktől, amibe ijenek voltak, hogy együtt alszik a tigris meg a malac. Vagy bárány. De engem nem győztek meg. Sztem a tigrist sem tudták megtéríteni.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.26. 16:02:49

@Rosszindulatú Vászka:
Ez valós. Elég rugalmasan fogják fel a tenoristák azonosítását, megírta a zindex is. Ha csak a látszatja van meg a támogatottságnak akkor jogosultak kommandózni bárkit.

heidt 2013.03.26. 16:06:47

Legközelebb nem busszal kell jönni Lengyelországból. Évente többször is indul ingyenes különvonat, teljes ellátással. Csak az aktuális "Békemenet"-hez kell időzíteni az utazás dátumát és kicsit kell itthon kiabálni, kereplőzni, stb. Ennyit azért megér!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.26. 16:22:26

Troll ON :
3.bp.blogspot.com/-rHX2N7FztiU/TbavrvvKSJI/AAAAAAAAAOo/sL_fyTFtSik/s640/turuling+is+a+art.gif

Höhö

@kersyl: :P Én vagyok a gonosabb HEHEHEHEHE

@Rosszindulatú Vászka: Nem baj! utána újjáépítik a országot'-e!

@heidt: Sztem nem tűnik fel senkinek, ha a menet előtt lelépnek :)

Rosszindulatú Vászka 2013.03.26. 16:33:55

@ColT: jas, régi tervem, hogy hadat üzenünk a jenkiknek, a háborút jól elveszíccsük, osztán majd a Haza fényre derül. Sztem jó terv.

De nem úgy, mint az Üvöltő egér című filmbe, hanem rendesen.

Atörökk 2013.03.26. 16:37:05

@Rosszindulatú Vászka:
Volt már, aki ezt megtette, tuttommal később fellógatták a zilletőt.

De ha most megtennéd, tuti Hagyma iderepülne, és enkezével felpofozna. Szóval azé' ésszel motorozzál, na.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.26. 16:43:33

@atörökk: tévedés. Végül is kegyelmet kapott és agyonlőtték.

Atörökk 2013.03.26. 16:45:39

@Rosszindulatú Vászka:
Én kérek elnézést, én emléxem rosszul.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.26. 16:48:33

@atörökk: a felvetés mindenesetre jogos, mert nehogy úgy járjunk, mint legutóbb ugye, mer mostan hambit meg M16-ot akarunk olcsóért, nem halfejkonzervet meg júnoszty tévét.

SzerződésSertés 2013.03.26. 16:53:59

Aki prolijárattal utazik, az ne sírjon, ha nem bánnak vele hercegnőként. Ennyi pénzért ilyen szolgáltatás jár.

Atörökk 2013.03.26. 17:09:41

@SzerződésSertés:
Nem is igaz, hogy prolijárat. Mikor utojjára Oranzsvéjzzel utaztam, félmeztelen 19 éves maláj lányok táncoltak a széksorok között a buszon és 18 éves egész meztelen maláj lányok meg franszija pezsgőt, kaviárt meg mojitót osztottak útközben. Igaz, ez Amerikában, a Nyújork-Krakkó járaton volt.

nemongyadma 2013.03.26. 17:14:33

Nem lehetne ,hogy az orokos offolok tartananak egy kis szunetet...mondjuk 1-2 het eleg is lenne arra,hogy tesztelejem mennyi idot takaritanek meg ha csak a temahoz kapcsolodo hozzaszolasokat kellene olvasnom !!

Rosszindulatú Vászka 2013.03.26. 17:35:39

@atörökk: malájok??? Na szép. A rendes muraközi lyányok már neked meg senem felelnek? Hacsak nem azér, mer azok kishejenis elférnek, akkor jóvan akor.

@nemongyadma: még egyeztetnem kell a többiekkel, de én vállalom, hogy éjféltől reggel hatig csak onolok, az úgy jó lesz?

nemongyadma 2013.03.26. 17:40:52

@Rosszindulatú Vászka: nagyon vicces fiuk vagytok ti..nyomjatok nyugodtan ha kielegit benneteket !
Bar csinalhatnatok magatoknak egy oldalt oszt ott mehetne napszamba a viccesnek hitt zagyvasag !

Atörökk 2013.03.26. 17:43:32

@Rosszindulatú Vászka:
Sukár német menyecskéket akartam felvinni a bustra, de azok után már valami túlméretpénzet kellett volna fizetnem.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.26. 17:53:57

@nemongyadma: ne csetejj! Ha nem tucc érdemben a témához szólni, akkor meg minek szeméjeskdecc itten? Jó ez neked? Naugye.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.26. 17:59:11

Van itten ám nagyobb baj is :(

Bejelentett támadó weboldal!

A(z) nude.hu címen működő weboldalról bejelentés érkezett, hogy támadó weboldal, ezért a biztonsági beállítások alapján a böngésző a hozzáférést nem engedélyezi.

A támadó weboldalak megpróbálnak olyan programokat telepíteni, amelyek személyes adatokat lopnak el, a számítógépet mások megtámadására használják, vagy károsítják a rendszertEgyes támadó weboldalak szándékosan terjesztenek ártó szoftvereket, de sok olyan van, amelyet a tulajdonosa tudta vagy engedélye nélkül használnak ilyen célra.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.26. 18:34:24

@Rosszindulatú Vászka: Van benne egy véletlenszám-genetátor. Naggyon veszéllyes.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.26. 18:44:11

@atpijkamo: monstmá jobb is, állítólag tele van nem etikatanár-komform tartalommal.

Egyéves Önkéntes 2013.03.26. 18:49:20

@atörökk: Na ne kábíts! Tudtommal krakkó* amerikában van, úgyhogy belföldi viszonylat kellet legyen!

* és az összes többi város is

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.26. 18:52:43

@Rosszindulatú Vászka: Ja, nem is néztem... Ezen szegény lányok vannak, még ruhára se telik nekik.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.26. 18:56:36

@atpijkamo: állítólag, meg mindenféle perszónák, meg egyéb gyanús illetők. Meg jónéhány őszinte és rokonszenves hölgy is. Állítólag, de ezt én is csak úgy hallottam.

igi1 2013.03.26. 19:05:20

Tudtam én, hogy lesz Orangeways, mikor megláttam a buszt a múltkor!

Felkiáltottam döbbenten: úristen, a busz még jár???

Ti voltatok azok akkor! :)

Pusszantlak, csórókáim!

Rosszindulatú Vászka 2013.03.26. 19:09:13

@igi1: mer az amerikásokat itten mindég csak báncsák, meg nyomják, pedig megannyi sok jóságot köszönhetünk nekik, hát nem? De. Naugye, hogy ugye!

igi1 2013.03.26. 19:11:04

@Rosszindulatú Vászka: akkor azé nem volt tele a busz

nem értettem az egészet

az amcsikat meg mi se mertük buszra ültetni, amikor itt voltak

az ÉGŐ.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.26. 19:12:57

@igi1: biztosd szervizbe van a kocsijuk, vagy nem tutták levizsgáztatni.

England win The Ashes! 2013.03.26. 19:36:31

@Rosszindulatú Vászka: Így is van! Mit adtak nekünk az amerikaiak?

Mármint Bob Dylanen, Stevie Nicksen, Stewart Copelanden, a CSN-en, Mike Richteren és John LeClairen kívül?

Naugye.
:D

nemongyadma 2013.03.26. 19:50:10

@Rosszindulatú Vászka: az erdemben hozzaszolast ne feszegessuk! es nincs itt semmi szemelyeskedes...hacsak nem annyi,hogy te voltal aki egybol magadra ismertel!
Viszont he en lennek a moderator errefele akkor torolnem azokat akik miatt neha 300 hozzaszolasbol kell kihamozni azt a 30 at ami a temahoz szol.!
Felsobbrenduseged biztos tudataban elvarhatom ugye,hogy ne meltass valaszra egy ilyen alakot mint szereny szemelyem!!
Koszi elore is !!

Rosszindulatú Vászka 2013.03.26. 20:14:43

@nemongyadma: most akkor akarsz dumcsizni, vagy nem? Döncsed már el :)

Nomeg pl. ehhez mit lehet még releválni azon kívül, hogy hüje túristák, meg görény sofőr?

Manyecska 2013.03.26. 20:17:00

@Rosszindulatú Vászka: pedig a natgeon egy gepárd elejtett egy majmot, aminek az egynapos kicsinyét /pechjére ott volt szegíny/ egy napig terelgette a fán, nyalogatta, együtt aludtak, saját szememmel láttam mostan a hétvégén, azt hittem elájulok.., aztán jött a majomcsapat másnap és megtalálták, happy end. Mondjuk ez egy fiatal lánygepárd volt:)

England win The Ashes! 2013.03.26. 20:57:21

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Megható sztori. Charlton Heston is szerepelt a filmben? :)

Rosszindulatú Vászka 2013.03.26. 21:06:24

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: ravasz, nagyo ravasz, kivárta volna míg a kismajom felhízik meg megnő, hogy jól megehesse.

Nicksoi 2013.03.26. 22:49:15

Én dolgoztam ezeknek a tetveknek (igen buszsofőrként) és a story teljesen hihető. Ilyen az átlag sofőr a Fideszszínűeknél, de ilyen a vezetőség is.
2 éve tartoznak 3 havi fizetésemmel....

Denton85 2013.03.26. 23:47:10

Kár, hogy nem hagyták ott az amcsikat. Gondolom leperelték volna róluk a szart is.

Meg is érdemelné ez a banda végre...

geeezaa 2013.03.27. 07:46:34

6,5 órás menetidő hihetetlen.Uff

Joltinda 2013.03.27. 09:06:07

Engem konkrétan az Eurolines busza hagyott 1996 környékén Párizsba menet egy német benzinkútnál.

2013.03.27. 09:07:11

Sok rosszat hallottam ezekről. a legelején állítólag még normálisak voltak.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2013.03.27. 09:10:31

Miért kell kihangsúlyozni, hogy a busz csak egyszer áll meg Krakkótól Budapestig. Én már jónáhányszor utaztam velük, mindig csak egyszer áll meg, ha késett akkor egyszer se.

indapass90210 2013.03.27. 09:13:19

@Nicksoi: ne sajnáld azt a pénzt, jó helyre kerül. A cégtulaj nem egy matyóhímzés, viszont szereti a szép nőket, az meg, mint tudjuk, így egyáltalán nem olcsó!

Etilcsoport 2013.03.27. 09:15:10

Minden buszukon van wc. Ha nem allnak meg, keretik abba vizelni, azert van.

Egy idoben rendszeresen utaztam veluk (heti szinten). A szinvonal 2011 elejen meg egesz jo volt. Pontos buszok, kedves utaskiserok, ket sofor valtasban. Aztan elkezdtek eltunedezni az apro kenyelmi szolgaltatasok: rossz kaveautomata (vagy csak nem akartak a muszak utan kiganezni igy el se inditottak), cserebe a buszos italok drasztikus aremelese, stb. Aztan csak egy sofor maradt a visszautra, aki ugye nem vezethetett Nemetorszabol Budapestre egy huzora, igy a fel oras keses a pihenoideje miatt allando lett. Majd eltuntek az utaskiserok (szobeszed szerint nekik kezdtek el elobb nem fizetni). Sose voltak felkeszulve a rendkivuli helyzetekre az autopalyan, de az utolso alkalom, amikor veluk utaztam, na az kriminalis volt. 15.30 helyett masfel oras kesessel indultunk a beallt M1-es miatt. Mosonmagyarovaron ejjel 11kor (ekkor mar Pragaban kellett volna lennunk) kiderult, hogy a csomagter ajtajat nem lehet lecsukni, ott mar azon tanakodtak, hogy visszafordulnak. Vegul aztan csak lecsuktak es hipp-hopp ejjel 3-ra mar Pragaban is voltunk.

Komolyan nem ertem, hogyan nem mentek meg csodbe.

indapass90210 2013.03.27. 09:18:31

@Tr0LL lvl 666: nem biztos, hogy kamu, szerintem 5 óra alatt is megoldható a Krakkóba/ból autózás.

lobster thermidor 2013.03.27. 09:23:11

Ha a buszon működik a budi, akkor mi a túróért kell megállni?

apanna 2013.03.27. 09:28:25

Az Orangeways ról itt:www.facebook.com/listazz
olvastam.
A sofőröket elfelejtik kifizetni..

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.03.27. 09:34:27

Ugyanez a cég ugyanezt játszotta el velünk is, csak Prágából hazafele...

Manyecska 2013.03.27. 09:37:03

@Etilcsoport: tudod, azt meg a fosőrnek kell takarítani, azért nem használhatják soxor az utasok:(!!

átlátó 2013.03.27. 09:48:53

A vonat az igazi. Oszt jónapot. Étkező kocsi, eszem-iszom, dínom-dánom és hugyozás-szarás amíg van mit...

Etilcsoport 2013.03.27. 09:51:15

@átlátó:
Ja, eloszor arra fogynak el a kedvezmenyes jegyek. Utana a Studentagencyre, aztan marad az Orangeways.

lobster thermidor 2013.03.27. 10:06:04

Én többször repültem már 10 - 15 órát egyfolytában, de soha nem álltunk meg egy benzinkútnál sem...

Egyéves Önkéntes 2013.03.27. 10:07:11

@lobster thermidor: repülj 23 órát és akkor megálltok.

Fejesrob 2013.03.27. 10:34:42

Vagy hat éve mentünk busszal Horvátországba. Visszafelé már vagy 5 órája mentünk és a sofőr nem akart megállni, mert sietett haza.

Érdekes, amikor meg akartuk lincselni, onnantól viszont ráért.

Azzal együtt azzal az utazási irodával soha többé nem mentem, pedig csak ez volt velük az egyetlen probléma.

átlátó 2013.03.27. 10:40:11

@Etilcsoport: Nem akarnám elterelni az oranzsvéről a beszéd fonalát, de miért is kéne a kedvezményes jegynek nem elfogynia? Hogyan gondolod ezt? A teszkós akciós cucc is elfogy, majd a kedvezményes jegy ne fogyjon el? Amíg oda nem érsz csak, vagy amikor bevásároltál, akkor már nem érdekes? A kedvezményes, miattad leírom, a spársín jegyeknek van az a tulajdonságuk, hogy elfogynak... idő előtt, mert tulajdonképpen akkor nem fogynak el, ha nincs kedvezményes jegy... vagy azért, mert egyáltalán nincs, vagy azért, mert minden jegy kedvezményes... akkor meg azt hiányolnád, hogy miért nincs kedvezményes jegy? Ugyan nem tudom, miért engem találtál meg a világfájdalmaddal, de azért még segítek... mondjuk Budapest-Bécs, vagy Bécs-Budapest viszonylatban azért nincs, mert az ingázók egyszerűen fölvásárolják, de a magyar iszonybüdöshomleszek és homleszinák is, a vonaton kezdik el magukat berendezni az ingázásaik közben...és amikor csak oda megy a fölhasználó mondjuk egy 25 eurós 4 napos retúrral, hát leszállás után, ha 4 napnál tovább marad, ott árulja a jegyet a wesztbánhofon, mert ugye az vissza még érvényes... erős tapasztalatom ez, mert nem ismétlem... vonat, oszt jónapot... étkezőkocsi, eszem-iszom, dinom-dánom, meg hugyozás és szarás, amíg van mit...azért lelkem, mert ha nincs kedvezményes jegy, attól még van étkező kocsi, eszem-iszom, dinom-dánom, meg mindezt úgy, hogy nem e miatt kell megállnia a szerelvénynek. Hanem azért, mert mittudomén valamiért megáll...és akkor még a hálókocsit nem is említettem, van, amelyik kettő személyes és zuhanykabinos... gondolom segítettem a bajodon, a kedvezményes jegy meg olyan, hogy bizony, - elfogy idő előtt...

Én_vezettem_? 2013.03.27. 10:49:35

@Tr0LL lvl 666: nemhiszem hogy lódít, tényleg nagyon tudnak menni. én erdélybe mentem orange-gal, M3-on előzgettük a személyautókat, megállókkal együtt kb 10 és fél órát csináltak Udvarhelyig, autóval 9 óra alatt már nagyon kell nyomni.
Amikor udvarhelyre kijöttek elénk, az autós 30 km-en át nem tudta beérni a buszt. (egy faluba mentünk, ami a busz útvonalán volt). Nagyon mennek, szerintem elég nagy teljesítményűek azok a buszok.
Én is élveztem, hogy végre nem 13 óra udvarhely, 1 órás micssezéssel a királyhágón, tököléssel, szarozással együtt. Viszont amikor Szlovátán a hegy tetején lévő parkolóba a szerpentinen kb 50-es átlaggal, kanyarokba kigyorsítva felhúzott a busz, akkor a kisgyerekünk dobott egy rókát (soha nem hányt, előtte és utána se buszon), igaz, majdnem mi is :)))
szóval ez ilyen, gyors, kényelmes, de megvan az ára.
azt simán el tudom képzelni, hogy asofőr nyomja a szemét, hogy hazaérjen, és ez nem jó...

Etilcsoport 2013.03.27. 10:57:24

@átlátó:

Nem tudom, mibol gondolod hogy nekem fajdalmat okoz a kedvezmenyes jegyek fogyasa. Annyit irtam, hogy NYILVAN elfogynak a kedvezmenyes jegyek a vonatra, mondjuk unnepek elott. Ekkor a keson erkezok meg beprobalkozhatnak busszal, pl a Studentagencyvel. Aki meg tovabb hezital, annak marad a narancs. En igy jartam, ezt irtam le fentebb. De orulok, hogy segithettem Neked es elmondhattad, mi nyomja pici szivedet, ezzel is hozzajarulva napod szebbe tetelehez.

staropramen 2013.03.27. 11:27:07

Az ilyen oranzsos történetekben dramaturgiai okokból szerepelni kell egy nyúzottarcú lánynak,aki lefoglalja a busz wc-jét.
Akkor most miért nincs?

átlátó 2013.03.27. 11:44:45

@Etilcsoport: Jaj erigy mán a kedvezményeid után ezzel a magyarázkodással...az én napomat még elrontani is nehéz,a jobbá tétele meg nem tőled függ. Máskor vagy jól nyöszörögj, vagy utólag ne "nyilvánozz", nekem legalábbis ne, ha meg igen, akkor anyádnál fogsz rövidesen kikötni.

lobster thermidor 2013.03.27. 12:26:18

@Egyéves Önkéntes:

Hogyne! Megállunk, oszt nincs chicken nuggets.

lordjim 2013.03.27. 18:13:04

@atörökk: Egy narancsfa alá hány kisbefektető fér el ?

Atörökk 2013.03.28. 12:25:17

@lordjim:
Attól függ, mennyire kicsik azok a befektetők.
süti beállítások módosítása