Tékozló Homár

100 forint egy műanyagzacskó Ferihegyen

2013.04.05. 10:45 | jackyll | 191 komment

Bár állítólag az EU miatt 2006 novembere óta az utasnak kötelező lenne műanyagzacskóba csomagolni a parfümöket, Frank csak március óta találkozott a rendkívül idegesítő jelenséggel Ferihegyen. Zacskót ugyanis nem biztosítanak, ezért azt az újságosnál lehet venni 100 forintért, ha nyitva van. A többi repülésbiztonsági előírás is nevetséges, de az tutifix hogy egy műanyagzacskó nem fogja megvédeni az utasokat a folyékony robbanószerek fenyegetésétől:

Az alábbi levélváltás köztem és "Ferihegy" között történt, s bár kifejezésre juttattam elégedetlenségem a válaszukkal kapcsolatban, tovább nem fárasztotta magát a repülőtér ügyfélszolgálata. A helyzet egyébként ugyanaz most is (családok fiatalabb tagjai rohannak vissza zacskóért az újságoshoz a kordonok alatt). A legszebb az egészben, hogy a reptéri dolgozók biztatják az utasokat a levélírásra, hátha valaki egyszer meghallja "odafönt" a panaszt. Szomorú, hogy ilyen téren is messze vagyunk Nyugat-Európától és még csak erőfeszítést sem teszünk, hogy annak látszódjunk.
Üdv:
Frank

Tisztelt Budapest Airport!

Végtelen felháborodásomnak szeretnék hangot adni levelemmel, ami a március 5-tol hatályba lépett "zacskózás" okán alakult ki bennem. Több éve szinte heti rendszerességgel utazok Európa szerte. Meglehetősen kiterjedt tapasztalatom van a repterekkel kapcsolatban. Ezért érzem jogosnak, hogy azokat a biztonsági előírásokat és az viselkedést, amit a BUD alkalmaz és alkalmazottjaira (rajtuk keresztül pedig az utasaira) kényszerít nevetségesnek és balkáninak nevezzem. A mai napon (március 13.) kétszer kellett átmennem a biztonsági ellenőrzésen, mert nem volt nálam 1 literes zacskó.

A bejáratnál nem tudtak rendelkezésemre bocsátani, és az éppen bezáró újságárusra mutogattak. Miután egyszer átmentem a biztonsági ellenőrzésen az a két alternatívám maradt, hogy vagy visszamegyek és szerzek "zacsit", vagy ott kell hagynom a parfümöm. Hiába mondtam, hogy épp bezárt az újságos, az alkalmazottak szerint az állásukkal játszanak, ha kivételt tesznek. A javaslat az volt, hogy az Érkezésnél levő újságárusnál próbáljam. Visszamentem ehhez is, de szintén zárva találtam. Egy rendőrt kérdeztem, hogy ilyenkor mi a teendő, aki szívélyesen szét tette a kezét és biztosított együttérzéséről. Szerencsére 5 perccel később a fenti újságos kinyitott, így 100 forintért (szintén felháborító) megvehettem a zacskót és indulhattam ismét neki a biztonsági ellenőrzésnek. Ez az egész kálvária 30 percig tartott, amivel majdnem sikeresen lekéstem a gépem.

A kérdéseim a következők, és amennyiben csak annyi információval képesek szolgálni, hogy a zacsi "biztonsági eloírás", kérem adják meg a következo reklamációs szint elérhetoségét, mert úgy érzem annak nincs különösebb értelme, hogy jól látható álindokokkal próbáljanak takarózni.

1. Miért a Budapest Airport rendelkezik Európa egyik legkellemetlenebb biztonsági folyamatával? (csak ezen a reptéren kell levennem a cipómét általában, és sehol máshol nem motoznak meg annyiszor tök feleslegesen, mint Budapesten...)

2. Valóban akkora tárgyi költséget jelent a literes zacskók készleten tartása, hogy az megéri az utazás hangulatának tönkretételét? (Nagyon-nagyon furcsának tűnik, hogy a reptéri illetékbe nem fér bele egy ilyen tétel.)

3. Miért nem megy ki ilyen esetben egy önálló figyelmeztetőleg e-mail a Budapest Airporttól a sok színes marketing bullshit mellett? (fent vagyok a levelező listán)

4. Miért nem lehet az ilyen változtatásokat kulturált, európai módon bevezetni (előbb figyelmeztetés, aztán 1-2 hónap után kötelező jelleg)?

5. Nem érné meg a reptérnek a szabályok birkamód követése és agresszív megkövetelése helyett, kialakítani egy utasbarát folyamatot? (más országokra is gondolom ugyanezek a szabályok vonatkoznak, mégsem éreztem sosem annyira megalázva magam, mint Ferihegyen)

Azt kell, hogy mondjam a Budapest Airport jelenleg nagyon alacsony szinten áll nálam szolgáltatási minőségben és utasbarát hozzáállásban. Megértem, hogy a Malév csődje miatti csökkenő forgalmat valahogy ellensúlyozni kell, de ez a zacskózás övön aluli olyan embereknek, akik éves szinten 10 milliós értékben utaznak repülővel. Sokkal több tiszteletet és előzékeny viselkedést várnék el azért a pénzért, amit a repülőjegyeken keresztül a repülőtér kap. Várom válaszaikat a fenti kérdéseimre!

Tisztelettel:
F
------------------------------------------------

Tisztelt Utasunk!

Köszönjük visszajelzését.

Az európai repülőterekre, így a budapesti repülőtérre vonatkozóan is szigorú szabályozás van érvényben az utasok biztonságának védelmével kapcsolatban  2006. november 6. óta. A szabályok megfelelnek az európai uniós szabályozásnak, amelyet azért alakítottak ki, hogy megvédje az utasokat a folyékony robbanószerek és más veszélyes tárgyak fenyegetésétől. Az összes utasra ugyanezen szabályokat alkalmazzák az Európai Unió valamennyi repülőterén, illetve Norvégiában, Izlandon és Svájcban. További információkat az átvizsgálásról és a tiltott tárgyakról a weboldalunkon olvashat.

Biztosíthatom, hogy a Budapest Airport különös figyelmet fordít az utasbiztonságért felelős személyzet képzésére, hiszen kiemelt célunk, hogy ez a procedúra minél kevesebb kényelmetlenséggel járjon az utasaink számára. Egyúttal bízunk megértésében, hiszen ezek a szabályok kifejezetten az Ön és utastársai biztonsága érdekében születtek.

Üdvözlettel:

VE

Budapest Airport Zrt.
Légiközlekedési üzletág

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.htaccess 2013.04.05. 16:34:12

Valószínűbb, hogy a levélíró életében először repült - volt, hogy velem is zacskóztatták a folyadékot, de mindig külföldön és nem, ott sem adták ingyen, ha kézipoggyászként szállítottam. Megint más esetben, különböző löttyöket vittem fel, az, hogy zacskóztatták vagy sem, a folyadék kiszerelésétől és még sokmindentől függ. Mivel nem kockáztatnám meg, hogy estére rámrúgja a TEK az ajtót, nem írom meg, hogy mit, de evlben még így is vannak olyan folyadékok, amit a budiban összeöntve ki lehet robbantani az ablakot.

VT Man 2013.04.05. 16:35:19

@gio:
"a műanyag zacskó értelme és használatának oka pedig: az utasoknál legfeljebb annyi folyadék lehet, amely belefér ebbe a zacskóba, és az egyes folyadékok kiszerelése nem lehet nagyobb 100 ml-nél. magyarán, ez egy mérőeszköz, arra szolgál, hogy egy utas ne vihessen fel 1x2 liter helyett 20x100 ml folyadékot. "

Hát ez egy jó nagy baromság.

Egyrészt a parfümök és más szerek alakja teljesen változó mennyiségű korlátot jelent.

Másrészt két utas simán fel tud vinni 2 liter folyatékot.

Harmadrészt aki nekiáll a repülőn folyadékokkal babrálni, azt ott helyben agyonüti a nem-terrorista többség.

A folyadékkorlátozás csak a reptéri ásványvizeseknek jó.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.04.05. 16:36:06

@.htaccess: nem valószínű. általában tényleg azok az utasok háborodnak fel ezen, akik gyakran repülnek, évek óta, heti rendszerességgel, és eddig nem kértük tőlük, most meg igen. és nem értik, hogy ha egy hete jó volt így, akkor most miért nem jó.

VT Man 2013.04.05. 16:37:30

@Visionstar:
"Én úgy vagyok vele, hogy inkább szívjak a biztonsági ellenőrzésnél, minthogy a repülőgépen szarjam össze magam amikor előkerül a fegyver valakinél."

Nincs mit összeszard magad.

Egyrészt a fegyvert a fémdetektor megfogja.

Másrészt minden utas segíteni fog agyonütni a fegyveres terroristát, hiszen mi a másik alternatíva? A toronyba rohanós halál? Akkor már inkább próba...

ier6w7i 2013.04.05. 16:38:38

A biztonsági szabály az szabáyl, még ha butaság is. A baj az, hogy ha megbukik a reptér a biztonsági ellenőrzésen, akkor bekerül a nem megbízható repülőtér kategóriába és ha pl Amspterdamba repülsz, akkor érkezéskor is átvilágítanak és át kell menned a biztonsági vizsgálation. Butaságnak tűnik, de van oka ti. hogy ott az érkező és induló utasok keverednek az épületben.

Én magam utazgatok eleget, kézipoggyásszal, de még sohasem vettem ki a kis sampont stb és tettem zacsiba, soha nem is volt gond ebből (aprópénzzel teli a kézicsomagban lévő pénztárcából már igen!).
Ahol láttam reptereken ott ingyen volt a zacsi - a posztoló csak a 100 ft-on háborodott fel meg hogy átküldik az Érkezési oldalra hogy ott vegyen zacsit.
Hát, ez egy ilyen ország...

Egyéves Önkéntes 2013.04.05. 16:41:40

A tiranai reptéren adnak ingyen zacsit és ha nem tudod eltenni, akkor adnak hozzá egy ingyen zacsit. Amit ha nem tudsz eltenni, ahhoz is adnak.
És így tovább. Végtelen ciklusban.
Tök ingyen!

Zedder 2013.04.05. 16:43:01

@gio: "nem valószínű. általában tényleg azok az utasok háborodnak fel ezen, akik gyakran repülnek, évek óta, heti rendszerességgel, és eddig nem kértük tőlük, most meg igen. és nem értik, hogy ha egy hete jó volt így, akkor most miért nem jó. "

Úgy-úgy... Csak ugye ezt nem tudod megmagyarázni a fotel-kommentelő trollnak, akik felcsapja a BUD.hu-t, látja, hogy "dehát levan írva, hülye aposztoló", aztán osztja az eszet jobbra-balra.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.04.05. 16:43:10

@VT Man: "Egyrészt a parfümök és más szerek alakja teljesen változó mennyiségű korlátot jelent."

nem az a cél, hogy mindenkinél lehessen egy liternyi folyadék. az a cél, hogy ne lehessen több annál, mint amennyi a zacskóba belefér. a parfümök, vastag üvegű fiolák valóban több helyet foglalnak.

"Másrészt két utas simán fel tud vinni 2 liter folyatékot."

így van, sőt, megfejelem azzal, hogy az üres palackokat pedig fel lehet vinni, és bent is lehet vásárolni ásványvizet, kólát, tehát, a két utas a kétliternyi folyadékot bármikor összeöntheti odabent.

"A folyadékkorlátozás csak a reptéri ásványvizeseknek jó."

neki is, de az egész lényege az, hogy senki sem meri azt mondani, hogy vihetők a fedélzetre folyadékok a 2006-os események után egészen addig, amíg biztosan meg nem lehet mondani, hogy veszélyesek-e azok a folyadékok, vagy sem.

és ebbe sajnos beleesik a lezárt, bontatlan üveg bor is, meg a parfüm is, meg minden. kínos, szar szabályozás, és az erőforrásaink döntő többsége erre megy el minden nap, és nem örülünk neki...

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.04.05. 16:46:01

@VT Man: nem mintha lehetne, vagy érdemes volna trendekről beszélni, de az elmúlt időszak próbálkozói már nem eltéríteni akarták a gépeket, hanem fel akarták robbantani őket (Umar Farouk Abdulmutallab, Richard Reid).

éppen az ellenőrzések szigorúsága miatt a terroristák olyan módszerekkel próbálkoznak, amelyek már esetlegesek és nem garantáltan sikeresek. a folyadék-alapú robbanószerekhez is ezért jutottak el.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.04.05. 16:48:00

@ier6w7i: "akkor bekerül a nem megbízható repülőtér kategóriába és ha pl Amspterdamba repülsz, akkor érkezéskor is átvilágítanak és át kell menned a biztonsági vizsgálation."

érkezéskor semmilyen esetben nem kell ellenőrzésen átesned.

átszálló utasként viszont újraellenőriznének, ha nem "biztonságos" repülőtérről érkezel. mint ahogy BUD-on is átvizsgáljuk a bukaresti, kijevi átszállókat (meg szinte mindenkit, aki nem schengeni repülőtérről érkezett).

VT Man 2013.04.05. 16:48:20

@gio:
Értem én, hogy mindennek megvan az oka, de mintha Budapesten kicsit akkor is túlbuzgók lennének a securitysek.

Nem mondom, hogy bunkók, de abszolút kekeckedők.

Mondom, Dublinban simán átment két félliteres teli palack víz a táskában.

És nem azért, mert hülyék lennének ott, hanem azért, mert feleslegesen nem szórakoznak az emberekkel. (Meg hatalmas is volt ott a sor.)

Ha van mennyiségi limit, akkor is, zacskó nélkül is simán össze tudná adni egy józan magyar securitys, hogy belefér-e a limitbe vagy sem.

Pl. 5 cucc ami < 100 ml/db, az max 500 ml. Tök egyértelmű.

A zacskó felesleges.

VT Man 2013.04.05. 16:49:51

@gio:
"éppen az ellenőrzések szigorúsága miatt a terroristák olyan módszerekkel próbálkoznak, amelyek már esetlegesek és nem garantáltan sikeresek. a folyadék-alapú robbanószerekhez is ezért jutottak el."

Ha csak ennyi lenne a gond, akkor a security ponton csak meg kellene kérni, hogy aki vizet visz fel, az igyon bele.

Nem hiszem, hogy van iható folyadék robbanószer.

Vagy, egy roppant egyszerű eszközzel biztosan lehetne tesztelni, hogy valami víz-e, vagy vegyi anyag. (Pl. nyissa ki az üveget és beleszagolni.)

macislum 2013.04.05. 16:52:36

@.htaccess: "...Mivel nem kockáztatnám meg, hogy estére rámrúgja a TEK az ajtót, nem írom meg, hogy..."

Annak ellenére hogy nem tetted közkinccsé, innen kezdve mindenki tisztában van vele hogy tudod. Köztük ők is... :D

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.04.05. 16:55:45

@VT Man: de ez nem rajtunk múlik.

ha nálunk valaki elenged egy félliteres palack ásványvizet, másnap már nem kell dolgozni jönnie.

érthető, hogy mindenki kekeckedik, hiszen az állásával játszik az összes kolléga. rengeteg kamera figyeli a személyvizsgálatot, a röntgengépeden futó képeket és a tetteidet.

meg lehet úszni, nem feltétlen buksz le, de ha igen, akkor vége a dalnak. megéri? sajnos nem...

gyakran érezzük szarul magunkat, emberileg, de nem mi találjuk ki az előírásokat.

Milánóban én is gond nélkül átmentem az ellenőrzésen a fél literes samponnal a táskámban. viszont a kólámat meg kidobták.

sajnos a mi munkánk nem az, ahol olyan nagy döntési szabadságunk lenne. "szürke zónába" tartozó tárgyakról, eszközökről némi beszélgetés után eldöntjük, hogy odaadjuk-e az adott utasnak vagy sem, tartsa-e magánál, vagy inkább nem.

de a folyadékokra egyértelmű szabályozás vonatkozik, minket nagyon rövid pórázon tartanak, és nem tehetjük meg, hogy nem kekeckedünk.

nagyjából egyikünk sem élvezi ezt a helyzetet, de nem tehetünk mást. valamit dolgozni kell, és bár nem ide tartozik, és meg sem mondom, hogy mennyi az annyi, de ha kiderülne, hogy egyes kollégák mennyit visznek haza hó végén, biztosan lenne, aki meglepődne közületek...

Don Quixote de la Ferko 2013.04.05. 16:56:44

"Több éve szinte heti rendszerességgel utazok Európa szerte."

Ebből következően roppantul megterhelő lehet a 100 forintos zacsi.

Ha még mélyebben belemegyünk, és kiküldetés, amit állam bácsi, vagy a cég fizet, akkor ismételten csak azt mondhatom, szarrágó vagy, ha nem fér bele mások pénzén utazásodba a 100 forint.

Ha saját buli, akkor ismerve a repülőjegy árakat, ismét csak a szarrágás lép életbe, ha ez a 100 forint fog földhöz vágni.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.04.05. 17:00:09

@VT Man: "Ha csak ennyi lenne a gond, akkor a security ponton csak meg kellene kérni, hogy aki vizet visz fel, az igyon bele.

Nem hiszem, hogy van iható folyadék robbanószer.

Vagy, egy roppant egyszerű eszközzel biztosan lehetne tesztelni, hogy valami víz-e, vagy vegyi anyag."

- folyadék megkóstolása: jelenleg is van ilyen eljárásunk, babaitalok, teák, diabetikus szerek esetén van lehetőség arra, hogy ha az utas beleiszik, akkor elviheti a folyadékot. végezhetünk robbanóanyagnyom-felderítő vizsgálatot is.

- iható robbanószer: a fene tudja, hogy mire képes az emberi gyomor. az egészen biztosan nem jó megoldás, hogy amit meg lehet inni, azt lehessen vinni is. mit csinálsz egy bontatlan, ajándéknak szánt üveg borral vagy viszkivel?

- eszközökkel tesztelni: ha a jóisten is úgy akarja, 2014-től végre kötelezővé teszi az EU a repterek számára a folyadékok egyenkénti tesztelését, és onnantól lehet majd utazni velük, a gépeken futó szoftver ugyanis megmondja majd, hogy az adott folyadék veszélyes-e vagy sem.

volt ilyen próbálkozás 2012 januárjában, aztán pont ránk jött a MALÉV-csőd. BUD akart lenni az első reptér, ahol az átszálló utasok vihetik magukkal a nem biztonságos repülőterek duty free shopjaiban vásárolt italaikat.

a külföldi "homarak" biztosan tele voltak azoknak a kijevi és moszkvai utasoknak a történeteivel, akiktől a budapesti átszállás alkalmával elvették az indulási repülőtér duty free boltjában vásárolt, biztonsági zacskóban lévő viszkijét, borát...

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.04.05. 17:01:39

@Don Quixote de la Ferko: ne ragadjunk már le a 100 forintnál. mindenki leszarja a 100 forintot.

az a baja az utasnak, a 99%-nak, aki problémázik, hogy

- miért csak nálunk kell, máshol meg nem;
- miért kell most már nálunk, ha eddig nem kellett;
- mi értelme van ennek az egésznek, ő nem érti;
- miért nem tájékoztattak erről normálisan.

mind a négy kérdés jogos a maga nemében, ha nem is fedik tökéletesen az igazságot.

Don Quixote de la Ferko 2013.04.05. 17:04:55

@gio:

Visszaolvasva mindenre megkapod a választ.
Hisztis picsa nyavalyog. Kit érdekel?
Ha nem picsa, akkor még rosszabb, ha parfümöt hord.

zoli_ 2013.04.05. 17:05:07

Reptéri tapasztalatok:

BUDAPEST AIRPORT NÁLAM A TAHÓ, BUNKÓ, SEMMIREKELLŐ, SZEMTELEN, POFÁTLAN szinonimája.

Ennyit nem szopattak soha sehol, mint ezen a szaros vidéki reptérnek sem nevezhető szennyládán, mint itt.

Na az anyázás után konkrétumok:
A lábamban vagy egy titán cső. Azt tartja össze. Van róla orvosi igazolásom is (igaz német, mert ugye ott berhelték bele). A bunkó szekuritis, vagy fél órát szivatott, és majdnem lekéstem a repülőt. A gyönyörű új "plázában" egy rohadt fillért sem hagytam, és nem is fogok, amíg ez a tapló bagázs vezeti a repteret.

Ugyanezzel a lábbal New-Yorkban:
A kapu vonyított mint a fábaszorult féreg, szekurity kérdezte, hogy mi van, mutattam neki orvosi papírt, meg mondtam neki, hogy implantátum, fogta a kis kézi szkennerét, és mivel tényleg ott vinnyogott a lábamnál, meg látta a műtéti heget, így kellemesen eldiskuráltunk, amíg a spektrumanalizátor elemzte, hogy a csomagomban nincs bomba, és mentem tovább. Kedves volt, de elvégezte a munkáját. Ott is mindenkinek le kell venni a cipőjét, és az övét.

London Heatrow: Gyors és profi munka, sok ember foglalkozik az ellenőrzéssel, cipőt nem vetették le, de a terminálra befelé menet megállítottak, végighúztak a ruhámon egy vattaszerű valamit, berakták a spektrumanalizátorba. Ott is kedvesek voltak, beszélgettünk közben. Semmiképp sem megalázni akartak, hanem a munkájukat végezték.

Teneriffe: Kapu vonyít ahogy kell, mondom a szekuritinek, hogy implantátumom van, mondta jó, és haladtam tovább. DE: a burger kingben dolgozó kiscsajnak, a szolgálati bejáratnál levetették a cipőjét, és az övét is (sajnos a melltartóját nem.... :) )

Párizs De Gaulle: Ezek franciák. Kb azt sem tudják, mi merre van, a KLM párizsi alkalmazottja nem tudott csak franciául, (sem angolul, sem németül....), a biztonság ellenőrzés kb ugyanilyen volt, mentünk, vinnyogott, megnézték, továbbengedtek.

Egy (volt malvéves) Pilóta barátom is totál fel volt háborodova folyton a budapesti szennyreptéren. Nagyon helyes, és fontos dolog, hogy a pilótától megvédik a repteret, 35év szolgálattal a háta mögött, egy huszonéves hülyegyerek baszogatja. Csak mellékesen a körömolló tilos, de a fedélzeten ott van a BALTA(!!!), vészmenekülés esetére, meg ha meg akarja merényelni a gépet, akkor a kormány a kezében van. Bármibe, bármikor bele tud repülni. De a kisolló az tilos :(

Volt itt egy itt állomásozó külföldi repülős cég biztonsági embere. Megmutatta, hogy mit lehet áthozni, annélkül, hogy ezek a műellenőrök észrevennék.... Ha valaki ért hozzá, akkor bármit. Akár fegyvert is. Ez a biztonsági ellenőrzésnek előadott utasbasztatásnak az értelme kb pont nulla. Mert a repülőtér TELE van olyan pontokkal, ahol át lehet jutni ahhoz értő szakembereknek, bármilyen cuccal...

macislum 2013.04.05. 17:09:44

Egyik tavalyi utazásom során - már a Malév buktát követően - a saját szememmel láttam, hogy az előttem sorban álló embernek térítésmentesen a kezébe nyomtak egy zacsit Ferihegyen. De amint a bennfentes posztoló is írta, ezek szerint kifogyott a készlet.
Viszont nem egyszer előfordult, hogy elfelejtettem kivenni a kezipoggyászból a zacskót és az simán átment. Lehetséges hogy látták a monitoron hogy zacsiban vannak a kis tégelyek és azért nem pakoltatták ki, vagy pusztán figyelmetlenség miatt?
A jövő héten viszek magammal egy 100 ml-nél nem nagyobb kiszerelésű síkosítót is. Hogy járok jobban: ha beteszem a tusfürdő és társai közé és kipakolom, vagy maradjon rejtve aztán majd meglátjuk? :))

bkrix 2013.04.05. 17:13:05

gio-nak köszi, hogy helyre tette a dolgokat.

A posztoló (és azok, akik arra hivatkoznak, hogy hol nem kell "zacskózni") meg örüljön, hogy eddig megúszta a szabálytalankodást. Én nem utazom "heti szinten", csak évente 3-4-szer, de az első csak kézipoggyászos utazásnál rendszeresítettem egy ilyen zacsit, amiben eredetileg egy fürdőruha volt, zárható, a mérete is megfelelő, beleférnek a 2-3 napra elegendő tisztálkodó szerek. Akkor még Ferihegyen a check-in pultok közepe táján kellett bemenni a security részre, és ott egy nagy táblán volt kiírva, mit hogyan vihetsz, nem vihetsz fel a gépre. Ezt kellett volna csak egyszer elolvasnia és mindig betartania a kedves posztolónak.
Más országok repterein ugyanígy ki van írva. Lehet, hogy nem mindenhol tartatják be. attól még ez a szabály.
A cipő kérdéshez csak annyit, hogy egyszer kellett levennem, azóta gumitalpúban, sportcipőben repülök (csini cipő a kézipoggyászban, ha szükséges "megjelenni" a célállomáson)
Nem a repteret kéne b@sztatni, ők csak betartják a szabályokat, mi meg próbáljunk meg alkalmazkodni, ne mindig felháborodni.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.04.05. 17:26:24

@zoli_: bár teljesen felesleges, mert zsigerből utálsz minket, azért végigmegyek rajta, csak a rend kedvéért

- fél órát senki sem szánt rád, ennyi ideje senkinek nincs egy utasra. sípolt a kapu, elvihettek a fülkébe, levetkőztettek, megvizsgáltak, lehet, hogy tovább tartott, mint a standard vizsgálat, de fél órás baszogatás, ok nélkül, senkinek nem jár. persze, ha adtál rá okot, az más kérdés megint, de akkor meg magadra vess: művégtagokkal, műcsípővel százával jönnek át utasok, probléma nélkül. veled miért volt?

- az, hogy te tudod, hogy van egy fém a lábadban, számunkra nem jelent semmit. egy orvosi igazolást a világ legegyszerűbb dolga hamisítani. mit szólnál hozzá, ha mindenkit, aki deréktájékon sípol, de van nála egy papír, hogy fém van a csípőjében, továbbengednénk? vajon 1000 vagy 5000 után jönne az első próbálkozó fegyverrel vagy más, veszélyes eszközökkel? úgy szól ez, hogy egy utast akkor lehet továbbengedni, amikor minden kétséget kizárólag megbizonyosodtunk arról, hogy a kapu jelzése nem mutat veszélyforrásra.

- 9/11 alkalmával - nem a járaton utazó, de - pilóták térítették el a gépeket. a MALÉV pilótákkal gyakran nekem is meggyűlt a bajom. miért van az, hogy a Lufthansa, a Ryanair, a Qatar vagy az American pilótája megcsinálja, amit kérnek tőle, az ápolatlan MALÉV-kapitány pedig kikéri magának? az ő gondjuk konkrétan az, hogy régebben ellenőrzés nélkül járhattak ki-be a gépükhöz, ez mára megszűnt, néhányan nehezen tudták elfogadni.

- vannak lyukak a biztonsági ellenőrzésben, 100%-os hálót csak óriási kényelmetlenségek és pénzek árán lehetne szőni a repülők köré, és akkor meg mindenkinek az lenne a baja. a "műellenőrzés" lényege az, hogy a triviális dolgokat és azokat, amikre fel lehet készülni, kiszűrjük. nem véletlenül nem talál egyikünk sem fegyvereket az utasok poggyászában: el sem indulnak vele otthonról, mármint, úgy értem, hogy a rossz szándékú egyedek "úgyis megtalálják" felkiáltással nem próbálkoznak bombák, fegyverek fedélzetre juttatásával.

ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen lenne megtenni ezt, de hogy sokkal nehezebb, mint pár éve, az egészen biztos.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.04.05. 17:29:29

@macislum: egészen március 5-ig nem volt gond, ha a táskában maradt a kis folyadék. a röntgenképen látjuk, hogy mi mekkora, mármint, úgy megközelítőleg. az évek alatt felhalmozott rutin segítségével pedig el tudtuk dönteni, hogy ezt a folyadékot megnézzük-e hátul, mert túl nagy, vagy ne nézzük meg, mert látjuk, hogy nem nagy.

ha kiveszed a síkosítot, senki sem fog foglalkozni vele, viszont ha emiatt kell kipakolni hátul a táskádat, te sem leszel igazán boldog :) én a helyedben kivenném és beraknám a többi közé. sem időnk, sem kedvünk nincs arra, hogy egyes utasok személyes tárgyain kuncogjunk, plusz egy síkosítónál jönnek izgalmasabb dolgok is nap mint nap :)

bkrix 2013.04.05. 17:35:30

Csak még annyit: Minden alkalommal mosolygok a biztonsági emberekre. Ők a munkájukat végzik, én általában szabadságra megyek. Megteszem, amit kérnek, leveszem az övemet, órámat, napszemüveget, kiveszem a notebookot, telefont a táskából, és nem pampogok. Attól, hogy "tapasztalt" utazó vagyok, nem "szállok el", nincsenek előjogaim, én már a múlt héten is "zacskóztam", pedig akkor még nem is kellett, ezért nem lepődöm meg, hogy most kell, hiszen ez a szabály.
Hiszem, ha normálisan állunk az emberekhez, ők is normálisan bánnak velünk. "Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten."

ier6w7i 2013.04.05. 17:39:27

@gio: Igazad van, érkezéskor általában nem, mert el vannak különítve az induló és érkező utasok, azonban amíg Budapest a feketelistán volt addig bizony érkezéskor is át kellett esni Amsterdam Schipol-on egy biztonsági ellenőrzésen, ugyanolyanon, mint az induló utasoknak.

Pont ezt mondom, hogy Amsterdamban az érkező és induló utasok ugyanazon épületben összekeverednek, tehát ha nem biztonságos reptérről érkezel (ilyen volt egy ideg BUD), akkor kénytelen volt mindenki újra végigmenni a security check-en. Nagyon macerás és időrabló volt!

komszikomsza 2013.04.05. 17:44:40

@bkrix:

egyetértek + plusz még annyi h Németországban ez a zsacsi a helyszinen beszerezhető egy automatából 0,5€ /2 db.
Tehát ott sincs ingyen viszont helyben. Ez kultúrált megoldás.
Megvenni egyszer kell és a többi költséghez képest ez bagatell...
Ja és kár felháborodni valóban ki van írva, sőt rajz is jár hozzá mit és hogyan kell(ene) betartani.
Amszerdamben testszkenerek vannak az gyorsabb is meg jobb is, bár a cipőt is le kell venni hozzá. Cugos cipő ajánlott.

Az meg nem értem minek a síkosító a kézipoggyászba? Olyan sűrgős?

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.04.05. 17:46:21

@ier6w7i: ez érdekes, erről nem is hallottam még.

@bkrix: köszi ezt a hozzáállást. a táskádból amúgy ne vedd ki a telefonodat, ott jó helyen van, a zsebedben ne maradjon :) azok az utasok, akik hozzád hasonlóan állnak hozzá a biztonsági ellenőrzéshez, gond nélkül szoktak átjutni. annyi problémás utas van, hogy az együttműködő utasokkal direkt az égvilágon senki nem fog szívózni.

vénszivar 2013.04.05. 17:47:29

@gio: Olyan sokat! De te még többet! Nem lepődtem meg!

ier6w7i 2013.04.05. 17:51:51

@gio: Azt hiszem úgy általában mi Utasok megértünk Benneteket, mert csak a munkátokat végzitek, ami a mi 'szekálásunkból' áll. Persze nekünk ez macera és sok ember nem érti, nem akarja érteni, hogy miért is van erre szükség.
Én pl nem nagy örömmel, de ha kell leveszem a cipőt, kiborítom a kézitáskát is, mert gondolom, hogy nem szórakozásból csináljátok - OK.

De egyet lehetne Tőletek nekünk Utasoknak is kérni? A Kérem, Köszönöm, Legyen szíves szavak illetve egy halványka mosoly olyan sokat megoldana -szóval lehetne azt használni?
Tudom, unalmas a meló, a pénz sem nagy stb de attól, hogy mogorvák esetleg udvariatlanok vagytok az utassal más azt mondaná, hogy bunkók, de én szándékosan nem ezt a szót használom!) attól még Nektek sem lesz jobb.

isolde 2013.04.05. 17:58:54

@nandika68: London Lutonon egy font a zacskó, automaták vannak a sorbanállóknak.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.04.05. 18:01:11

@ier6w7i: van, akitől tudsz ilyet kérni, és van, akitől nem. nem állítanám, hogy az összes kollégám szent, van olyan, akinek nem ezzel a munkával kellene foglalkoznia. szerencsére elenyésző a számuk.

a magam nevében én annyit tudok mondani, hogy a "határozott, de udvarias" fellépésben hiszek. ha én vizsgállak meg, egészen biztos, hogy elhangzik legalább egyszer a "kérem" és a "köszönöm", pontosan azért, mert a kooperációra hajlandó utasokat így lehet igazán együttműködésre bírni.

pontosan tudom, hogy én is azzal viselkedek igazán tisztességesen, aki engem is emberszámba vesz. amint valaki (utas, pilóta, reptéri személyzet) lenéz és megpróbál megalázni, én is üzemmódot váltok.

ezzel a kollégák többsége így van.

fel kell tudni ismerni, hogy ki az, aki rossz szándékúan, baszogatásból kekeckedik, és ki az, akinek nincsenek megfelelő ismeretei, és azért kérdez.

néha be lehet sülni, én is volt, hogy elszégyelltem már magam.

volt utas, aki megpróbálta megmagyarázni, hogy nekem az a dolgom, hogy a legidiótább utasokkal is végtelenül türelmes és elnéző legyek. ez nincs így. ezt tudatosítottam benne én is és a közvetlen felettesem is (semmi rosszra nem kell gondolni).

szerencsére az utasok számához mérten kifejezetten kevés a konfliktus az UB-n, persze ez azt, aki konfliktushelyzetbe keveredik, nem fogja érdekelni. a legtöbb kollégám felismeri és tudja, hogy a saját életét is akkor teszi könnyebbé, ha ő ugyanúgy emberszámba veszi az utast, mint ahogy ő is azt szeretné, hogy emberszámba vegye az utas.

bkrix 2013.04.05. 18:03:11

@ier6w7i: szerintem, ha te mosolyogsz, ő is fog, de legalábbis nem lesz durcás, én ezt tapasztalom :)

@gio: :) én is úgy gondolom, hogy nektek sem létfontosságú az emberek macerálása.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.05. 18:05:14

Zacskózni tavaly és tavalyelőtt is kellett Ferihegyen és már évek óta az újságosnál lehet venni 100 forintért. Aki most megy először a reptérre, az persze csodálkozik...
Aki meg ismeri Magyarországot, az nem csodálkozik, hogy egyes nyugati országokban a biztonsági kapuk mellett lehet automatából 1 euróért/1 fontért/stb. vagy ingyen kapni ilyen zacskót.

A cipő levétele is érdekes, tőlem eddig egyszer kérték Ferihegyen, miközben például a Heathrow-n minden utazásnál...

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.04.05. 18:06:56

@Távmunkás: itt speciel tévedsz.

zacskózni ugyan kellett volna, de az elmúlt években nem kértük számon.

a zacskókat sokáig ingyen biztosítottuk, ez a MALÉV-csőd után megszűnt, nem volt rá pénz (mindenen spórolni kellett). azóta kell az újságosnál megvenni a zacsikat.

morbiczer 2013.04.05. 18:09:27

Brusszelben emlekeim szerint 1 EUR / 2 zacsko a tarifa, es van valami automata a sorbanallasnal.

Orbántakarodj!!! 2013.04.05. 18:17:28

Azzal kezdem, hogy nem szoktam repülőgéppel utazni, tehát nem "szakértőként" kívánok hozzászólni, csak támadt néhány gondolatom.
Először is, utazáskor nem biztos, hogy a monitort bámulom, lehet,hogy a fejem tele van az utazás utáni tennivalókkal. Aztán az is bosszantó, hogy vissza kell mennem egy éppen bezáró trafikhoz zacskót venni. A 100 FT meg nem nagy összeg, csak éppen a fémdekektorok miatt nem biztos, hogy vinnék magammal aprót, Így pénzt kell váltanom, ami lehet, hogy gondot jelent a trafikosnak, aztán meg a visszakapott apró miatt a dekektoroknál. Szóval így már bosszantó lehet, hogy 100-as egy zacsi, még ha nem vagyok anyagias akkor is.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.04.05. 18:21:35

@Orbántakarodj!!!: a fémdetektor miatt nyugodtan hozhatsz aprót, a pénztárca ugyanis átmegy a röntgengépen, nem lesz nálad a fémérzékelő kapuban.

és lehet fizetni kártyával is az üzletben egyébként.

Martian (törölt) 2013.04.05. 18:23:04

Ha repülővel megyek, nem viszek parfümöt.
Inkább előtte bezabálok pár gerezd fokhagymát a pálpusztais szendvicsemhez.
:)

vénszivar 2013.04.05. 18:23:16

@Orbántakarodj!!!:Ne is repülj, mert az már nem 2 fillér de,ha nem vagy anyagias... vegyél 10db-zacsit az ezresedért s minden OK. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.05. 18:30:12

@Orbántakarodj!!!: Elgondolkodtam a mondandódon, tulajdonképpen igazad van. Holnaptól 500 Ft a zacsi.

Visionstar 2013.04.05. 18:32:43

VT Man:

Akkor is legyen szigorú ellenőrzés, minthogy valami fasz a talpába szerelt bombával elbassza a napomat. Én támogatom az ellenőrzést, pedig egy "hamar felbaszom az agyam" tip. ember vagyok, de tudomásul veszem, hogy miattam csinálják.

brownie58 2013.04.05. 18:36:45

SEHOL NEM MOTOZNAK MEG OLYAN TAPLÓ MÓDON, mint a Ferihegyen. A zacsi ehhez képest már semmiség.

Közbiztonság Szilárd 2013.04.05. 18:38:53

A helyesírási szabályzat pedig ingyen elérhető itt:

mek.oszk.hu/01500/01547/

És megtudható belőle, miért írandó 2 szóba a műanyag zacskó, és miért egybe a nejlonzacskó.

Egyébként egész Ferihegyen ennyi, mondjuk a Nagybecskerek utcai zöldségesnél is, vagy csak a repülőtéren? Mert ha utóbbi, akkor írd azt.

cereal killer 2013.04.05. 18:45:00

Pár hete Lutonon ugyanez történt velem, szóval nem emiatt kell hibáztatni a BA Zrt. Angliában két zacskó 1 font, automatából lehet venni.

Fél-egy éve még ingyen volt ferihegyen a műanyagzacskó, de a fapadosok miatt valószínűleg mindenhol meg kell szorítani.

Az, hogy itthon miért taperolnak egy elbaszott technológiai pont, tudtommal sehol máshol nem ilyen magas a kvótázás, mint itthon, szopnak is emiatt az ellenőrök.

moTmeN 2013.04.05. 18:46:21

@BBG76: Koppenhagaban adnak. Mondjuk itt a wifi is ingyenes.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.05. 18:48:39

mostanában nem utazom repülővel, valaki homályosítson fel, mire is jó a zacskó?

nemongyadma 2013.04.05. 18:50:31

@VT Man: ritka madar vagy ...aki erti a story lenyeget '
annyi suttyo hozzaszolas van anelkul.hogy egy repulot is lattak volna a TVben.
a Lisztferencen rekorderek a kotozkodesben.
a 110 mililiteres kezfertotlenitot kidobattak velem....10 mili plusz.Ha letezne ehy ilyesmi robbanoanyag akkor sohasem vinnek fel 10 milivel tobbet ha terrorista lennek !!

Közbiztonság Szilárd 2013.04.05. 18:52:47

@Babette_:
Bele lehet tenni mindenfélét, és mert csak 1 oldala nyitott, ha azt fordítod fölfelé, nem esik ki belőle, amit beletettél.

Majd egyszer megmutatom. :-)

vénszivar 2013.04.05. 18:55:38

@Babette_: Megvédi, megtartja a két tojásomat pl. :)

mormix 2013.04.05. 19:04:07

Bingó!
A tiranai megjegyzés nem rossz. A reptérüzemeltető itt és ott ugyanaz a társaság!
A MALÉV nem jó hivatkozás a zacskó díjkötelessé tételére: a reptérüzemeltető sokat tett a légitársaság kiszipolyozása és így bedöntéséért, noha nyilvánvaló volt, hogy annak komoly következményei lesznek.
A reptér fő problémája, hogy abszurd áron plusz hitelből vették. Nincs az a bevétel, ami a kamatokat és a tőketörlesztést fedezi.

nemongyadma 2013.04.05. 19:04:11

amugy a nagy biztonsagi intezkedesek kozepette,mostma kivancsi vagyok arra a robbanoanyagra amibol 10 mili nem de 11 leszed egy gepet !!
es nem kotozkodes...telleg tudomanyos erdeklodes !!

nemongyadma 2013.04.05. 19:07:57

jah sorry elirtam 1 deci es 1.1 decire gondoltam

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.05. 19:09:02

@Babette_: Na, komolyan. Folyadékból csak néhány decit lehet vinni, összesen egy litert. Átlátszó zacsiban felmutatod a tubusokat, nem baszogatnak, mindenkinek jobb így.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.05. 19:11:31

@nemongyadma: Egy liternél több. És szerencsés esetben leszedi a gépet. Nem olyan szerencsés esetben csak pár négyzetméter szakad ki a gépből, 3 üléssorral, 6 utassal.

Louis Cypher 2013.04.05. 19:16:45

A poszt toló kb. annyira utazik heti rendszerességgel Európában, mint én a Marsra. A sarokkal rendelkező és/vagy hosszúszárú cipőt/csizmát MINDENHOL levetetik. Nejlonzacsi, saját tapasztalatból, Stansteden 1 font/2 db.

tangencionale 2013.04.05. 19:22:32

Az egész csak paraszt vakitás. Egy amerikai légimarsal bemutatta, hogyan lehet egy bankkártyával átvágni valakinek a torkát (bábun).Tehát ha bármilyen életellenes fenyegetést tesz egy elkövető, kezében egy félig kicsavart kezű utassal a szabályzat szerint engedni kell a követelésének. A robbantásról pedíg annyit, hogy egy kis szervezéssel a büfében megveheted a folyékony robbanóanyagot félliteres ásványvíz formájában. Ha nagyon szomjas vagy akár többet is.

zoli_ 2013.04.05. 19:25:46

@gio:
Ezzel a mentalitással van a legnagyobb probléma. Csak azért mert az utas kiszolgáltatott helyzetben van, nincs, jogotok visszaélni vele. NINCS jogod megtorolni, ha valaki nem nem vesz emberszámba, nincs jogod (csak sajnos) lehetőséged bunkónak lenni azzal, aki Veled is az. Ha ez nem megy nem szabad szekuritinek menni reptéren. Nem kell elmagyarázni az utasnak, és kegyet gyakorolni vele.

Atörökk 2013.04.05. 19:33:48

Múltkor láttam Chuck Norrist Ferihegyen vásárolni. A boltos fizetett neki, csak hogy adhasson zacskót.

zoli_ 2013.04.05. 19:34:28

@gio:
Akkor menjünk soronként:
- fél órát senki sem szánt rád, ennyi ideje senkinek nincs egy utasra. sípolt a kapu, elvihettek a fülkébe, levetkőztettek, megvizsgáltak, lehet, hogy tovább tartott, mint a standard vizsgálat, de fél órás baszogatás, ok nélkül, senkinek nem jár. persze, ha adtál rá okot, az más kérdés megint, de akkor meg magadra vess: művégtagokkal, műcsípővel százával jönnek át utasok, probléma nélkül. veled miért volt?

Ohh, hogy miért volt? Kukkom sincs. Mert épp nagyon gyanús voltam rövidnadrágban, pólóban. A vágási és varrási nyomok tökéletesen látszottak rajtam. Az Qrvára nem érdekelt senkit, hogy kb 10 percet tudok állni, utána kb összeesem, úgy fáj. Amikor ezt jeleztem, akkor még bunkóbb lett a szekuriti. Igen, megalázni NINCS joga.

- az, hogy te tudod, hogy van egy fém a lábadban, számunkra nem jelent semmit. egy orvosi igazolást a világ legegyszerűbb dolga hamisítani. mit szólnál hozzá, ha mindenkit, aki deréktájékon sípol, de van nála egy papír, hogy fém van a csípőjében, továbbengednénk? vajon 1000 vagy 5000 után jönne az első próbálkozó fegyverrel vagy más, veszélyes eszközökkel? úgy szól ez, hogy egy utast akkor lehet továbbengedni, amikor minden kétséget kizárólag megbizonyosodtunk arról, hogy a kapu jelzése nem mutat veszélyforrásra.

Ez miért csak ferihegyen jelent problémát? Mindenhol máshol ezért nem kezdik megalázni az utast.

- 9/11 alkalmával - nem a járaton utazó, de - pilóták térítették el a gépeket. a MALÉV pilótákkal gyakran nekem is meggyűlt a bajom. miért van az, hogy a Lufthansa, a Ryanair, a Qatar vagy az American pilótája megcsinálja, amit kérnek tőle, az ápolatlan MALÉV-kapitány pedig kikéri magának? az ő gondjuk konkrétan az, hogy régebben ellenőrzés nélkül járhattak ki-be a gépükhöz, ez mára megszűnt, néhányan nehezen tudták elfogadni.

PILÓTÁK? Akik gyorstalpaló tanfolyamon megtanultak repülőt vezetni? Azok terroristák voltak, nem pilóták.

- vannak lyukak a biztonsági ellenőrzésben, 100%-os hálót csak óriási kényelmetlenségek és pénzek árán lehetne szőni a repülők köré, és akkor meg mindenkinek az lenne a baja. a "műellenőrzés" lényege az, hogy a triviális dolgokat és azokat, amikre fel lehet készülni, kiszűrjük. nem véletlenül nem talál egyikünk sem fegyvereket az utasok poggyászában: el sem indulnak vele otthonról, mármint, úgy értem, hogy a rossz szándékú egyedek "úgyis megtalálják" felkiáltással nem próbálkoznak bombák, fegyverek fedélzetre juttatásával.

Vannak lyukak???? Ne röhögtess. Sétáltam én már úgy a betonon, hogy senki sem engedett oda. A rohadtnagy zacskózás ellenére.

ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen lenne megtenni ezt, de hogy sokkal nehezebb, mint pár éve, az egészen biztos.

Idén még volt akinek sikerült. Részletek et nemzetbiztonsági okokból nem mesélek. Ismered a nagy öngyújtót, amiben van egy liter gáz? Na azzal jött az ember...

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.05. 19:38:39

@Ferihegyi újságos: zacskó nélkül is simán felmutatom neked.
mire a zacsi?

HgGina 2013.04.05. 19:47:48

Vajon, ha a repülőn levenné egy utas a cipőjét, majd egy szép kis szőnyegre térdelve elkezdene Mekka felé hajlongani, mit csinálnának?

McZozo 2013.04.05. 19:48:43

Egyetertek hogy ferihegy balkani repter, viszont, ha a posztolo tenyleg rendszeres utazo akok rnem mondana ilyen marhasagot ugyanis mar tenyleg evek ota ervenyben van ez a zacskozas, En nem utazok rendszeresen de harom eve mikor eloszor jottem fapadossal angliaba mindig kellett ez a zacskozos marhasag. csak akkor meg adtak ingyen. Az temyleg felhaborito ha mar kell akkor egy nem 24 oras ujsagostol kelljen megvenni. Mult heten jartam a Heathrown es ott is allt a becskolasert sorban allok mellet egy urge es osztogatta a zacskot mindenkinek ingyen

OvisAries 2013.04.05. 19:57:25

@VT Man: corkban viszont nem adnak ingyen zacsit...amsterdamban sem, pragaban sem, malaga airporton sem, parizsban viszont adnak mezitlabat takaro kek foliamamuszt, zurichben ingyen a zacsi, barcelona passz, arra nem emlekszem csak, hogy mennyire fos az a repter....es meg sorolhatnam...ferihegyen sem gazosabb a security mint mashol.

OvisAries 2013.04.05. 20:05:07

A tapperolast sem ertem... Ferihegyen kifejezetten nem markolasszak a melleimet, bezzeg corkban! Meg is kerdeztem a libat, hogy most le akarja oket tepni??? Erre elkezdte oket emelgetni...mondtam is neki dejooo, vegre van nemi eletem...kb itt rohogte el magat.

Macelek 2013.04.05. 20:09:37

Viszonylag sűrűn utazom és minden alkalommal valahogy érezni a balkáni hozzáállást és körülményeket. A cipőlevétel nevetséges - zacskó nincs mindig a lábra, hogy ne mezítláb kelljen megalázkodva bandukolni. Az szekusokkal többször keveredtem vitába mert a hozzáállásuk és hozzáértésük nulla, olyan régimódi bolsi hozzáállás ahol ők a királyok és te egy sz@rdarab vagy.

A buszozás is nevetséges, bezárva mint a marhavagonba negyed óráig hogy a 30 méterre levő repülőt busszal közelítsék meg.

Cigarettázásra nincs elkülönített hely mint más európai reptereken, de mondjuk máshol meg a postán nem árulnak cigarettát a képeslap helyett. Erre még a Ferihegy 1-en panaszkodtam egy 6 órás várakozás alkalmával, az volt a válasz, hogy az épület műemlék - akkor miért nem gőzmozdonyokat indítanak repülők helyett?

Ha jössz kifelé akkor a taxis hiénák rohannak meg ami tipikus balkáni látványosság. Előfordult, hogy kiloptak a táskámból is a pakolósok egy karton cigit. Azóta lakatot teszek rá.

Vajon mennyit költhettek a repülőtér nevének a cseréjére és valóban ez volt a legfontosabb dolog a válság közepén?

moris 2013.04.05. 20:15:15

Emlékeim szerint minden légitársaság oldalán ott van a zacskózás a kézipoggyász feltételeinél. Pl. Lufthansára néztem rá az imént, mert nekem eddig is természetes volt ez az eljárás.Az, hogy nem kérik, más ügy. De kell és kész.

moris 2013.04.05. 20:19:08

@Visionstar: Próbáld ki Chennait valami hajnalban induló járaton.
Iszonyat kedvesek az álmos indiai határőrök vagy mittomén milyen egyenruhás arcok :-)
Mondjuk legalább a zacskót meg a folyadékot leszarják...

mrs wilkinson 2013.04.05. 20:31:21

@gio:

Engem már csak az érdekelne, hogy a 20x20 centisnél kisebb, visszazárható zacskómat ezek után is gond nélkül átengeditek vagy fektessek be 100 magyar királyi forintot a szabványméretűbe, mert ilyen nagy lett a szigor? Nem a sorból szeretnék visszakúszni az újságosig :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.05. 20:33:52

@mrs wilkinson: Nem a zacsi mérete számít, hanem hogy ne tegyél bele összesn több mint egy liter folyadékot.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.05. 20:35:45

Áll a faszi a csekin előtt félliteres vodkásüveggel, és morfondírozik. Ha nem iszom meg, nem engednek föl a gépre. Ha megiszom, leszállítanak a gépről.

Lenny 2013.04.05. 20:38:23

@nandika68:
Ez az állandó nyavajgás, ami nálunk megy...külföldiek miért tudják a szabályokat elfogadni?

PÉLDÁUL: Manchester reptér, 1L-es zacskó = 1 GBP.
Ok?
Senki nem nyavajog, mint itt.
Cipőt levenni?
Kismillió USA reptér. Gond? Valahogy kibírják.
Be kell fektetni egy zárható nejlonzacskóba, amit esetleg meg lehet tartani több útra és a gond megoldva.
Miért kell minden normál dolog miatt sírni? Erre megy el az emberek energiája...
Ha meg rutinos az utazó - ilyet nem látott még soha? Ekkora rutinja van? Miért nem visz magával? Mi a meglepetés ebben? Örüljön, h. csak az újságoshoz kell elmenni érte és nem haza.

A cikk/komment egyetlen pontja jogos: hogy az egésznek semmi értelme nincs. De ez egy másik kérdés.

Ui:
A berlini reptér kb. olyan, mint a Keleit Pályaudvar 92-ben. Ez van.
DE pl. a Lufthansánál - pl. Münchenben - ingyen kapsz kávét, capuccinot, akármit miközben várakozol, számos automatájuk van...most miért nincs sírás?

Eudocimus Ruber 2013.04.05. 20:46:54

Engem a "nevetségesnek és balkáninak nevezzem" háborít fel. Nem tudom hova utazgathat a poszter heti rendszerességgel, de a Balkánon nem sokat járhatott életében. Nem is értem, Magyarországon Balkánnal példálozni.

lyken 2013.04.05. 20:54:42

1. A balkánozást hagyjuk, a balkánon fejlettebb viszonyok vannak ma már mint Magyarországon.
2. Rohadjon meg a BUD. Régen onnan jártunk, de pár mélytorkos után elég lett.

3. Ha sűrűn utazol akkor Bécs. Mintha másik bolygón lenne.

azbesztos 2013.04.05. 21:07:59

Ki a zsugori zsidó, aki repcsin utazik, de 100 forintot sokall, egy zipzáras zacskóért? Na ne már...

ekat 2013.04.05. 21:11:43

Akkor London nagyon Balkán, mert tavaly ott is ragaszkodtak hozzá, sőt, mellettem egy felháborodott német csajtól még a bennelevő túl nagy kencét el is vették.
Ja és utazás előtt venni kell a DM-ben vagy a Rossmann-ban, fagyasztózacskó néven fut, de rajta van a kis repülőjel is, meg hogy megfelel az EU-szabákyoknak, és mittudoménmennyi van benne és olcsó. És a többibe mehet a fagyasztanivaló. :-)

ekat 2013.04.05. 21:13:53

@Louis Cypher: IGen, téán@ekat: Ja egyliteres, zárható kell, így kell nézni, de elég a kis repülőcskét keresni :-)

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.04.05. 21:22:59

@mrs wilkinson: ha kisebb, mint a szabvány és átlátszó, akkor jó lesz.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.04.05. 21:24:30

@Macelek: zacskó pedig mindig van, ha kérsz, akkor egészen biztos, hogy kerítünk, adunk, ha bele is telik egy fél percbe.

a hozzáállást és a hozzáértést nem tudom minősíteni, ha te így érzed, akkor így.

cigarettázni azért nem lehet, mert ha jól tudom, zárt térben ma Magyarországon már nem is lehet dohányzó helyiséget kialakítani.

ekat 2013.04.05. 21:24:45

@nemongyadma: Ha egyszer 100 ml az előírás, akkor azért erre fel lehettél készülve. Londonban 120 ml-eset vettek el a csajtól.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.04.05. 21:27:10

@zoli_: senkin sem toroltam meg még soha semmit, megtorlásra nincs is módunk. annyit mondtam, hogy "üzemmódot váltok", de ettől még nem a saját életemet akarom megkeseríteni.

de kedves, segítőkész és hasonlók biztos, hogy nem leszek azzal, aki úgy viselkedik, ahogy.

te sem mosolyognál arra az ub-sra, aki az arcodba üvölt, lökdösni kezd, vagy leszól, bármi miatt.

OvisAries 2013.04.05. 21:33:22

@Lenny: ah, a kulfoldiek sem tudjak elfogadni a szabalyokat...csak kevesebbet cirkuszolnak.
Egyebkent mint rutinos utazo a rutintalan utazoktol tepem ki a hajam! Az a pocsoles amit levagnak! ahhhh! a multkor pragaban kesve indult a gep a sok idiota miatt, kb harman voltunk akik siman athaladtak a securityn, a tobbi pakolta ki a ket kilonyi tomlos sajtot, literes kiszerelesu parfumot etc....Az up in the air cimu filmet ajanlanam megtekinteni, sokat tanultam belole :D

OvisAries 2013.04.05. 21:43:12

@gio: egyetertek. Sokat repulok de ritkan talalkoztam bunko securityssal, amsterdamban mindenki jo fej, kiveve egy utlevelellenorzo pasekot. Gatwick durva a csomagcsekkolasban, bar abban malaga airport viszi a palmat, a genyadekok...beakadt a zippzarhuzokam a csomagmericskelo ketrecbe, kozolte a faszi, hogy tulmeretes a kezim!!! Nem vagyok balhezos de ott balheztam...en nyertem :)
Az utasok viszont nagyon gazosak es ebben sajnos elen jarnak a magyarok, csehek, lengyelek etc...olcson vesznek jegyet es utana reklamalnak ha fizetni kell az extra taskaert amiben a raklapnyi kajat viszik a ket oras utra. Nehogy ehenhaljanak :)

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.04.05. 21:58:51

@OvisAries: a legproblémásabb utasok kétségkívül a magyarok, de a környező országokból érkezetekkel kevés gondom akadt (románok, szlovákok), ukránokkal is inkább a nyelvismeret hiánya miatt volt problémánk.

az izraeli utasok egy része roppant öntudatos és beképzelt, velük néha meg kell küzdeni, hasonlóan az oroszokhoz és a franciákhoz, illetve zárójelbe tenném még az olaszokat és a spanyolokat itt, de velük inkább a kulturális különbségek okoznak fennakadásokat (hangosak, rendezetlenek, és nincs meg az a plusz energia, ami szükségeltetne a kezelésükhöz).

legjobb tapasztalatom a németekkel van, illetve az összes ázsiai nációval. kedvenc élményem, amikor egy 40 fős csapat fiú megérkezett, majd a táskák bepakolásánál az elsőnek elmutogattam, amit elvárok tőle (laptop, folyadék ki, öv, telefon a tálcába, kabát, pulcsi egy másikba), majd a maradék 40 gyakorlatilag szó nélkül megcsinálta, rájuk se kellett szinte néznem: figyelték ugyanis, hogy az előttük álló mit tesz, és egyből csinálták ők is.

ázsiai utassal még soha, egy darab problémám nem volt az évek alatt. tisztelik és követik a szabályokat, ráadásul halál jópofák is :)

Páneurópai Harci Kos 2013.04.05. 22:10:34

Szépen visszaállímosítani azt a szart.
És akkor majd a mindenkori kormány fogja árulni a zacsit 150 forintért.

igazságos 2013.04.05. 22:10:38

Máma hülye vagyok, de megint nem értem, MILYEN VÁLASZ EZ MÁR?

Hogy fejlődik, figyelitek, már konkrétan VÁLASZT IS ÚGY ÍRJÁK MEG, hogy nem arra válaszolnak, ami a probléma!

Most mi va???

szerintem meg a brit turistáknál nagyobb állat nincs, talán csak a kínai turista, mer egyiket se tudod megkülönböztetni

1. Miért a Budapest Airport rendelkezik Európa egyik legkellemetlenebb biztonsági folyamatával?

???
Szerintem Londonból Amerikába, és az Amerikába való belépés volt a szívatás.

Páneurópai Harci Kos 2013.04.05. 22:13:02

@gio: "ázsiai utassal még soha, egy darab problémám nem volt az évek alatt. tisztelik és követik a szabályokat, ráadásul halál jópofák is :) "

Szerintem akkor még életedben nem utaztál Kínai járaton.
vagy csak nekem volt pechem, mind a 4x< alkalommal.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.05. 22:49:01

@gio: Már 3-4 évvel ezelőtt is árultak az újságosok zacskót, legalábbis a 2-es terminálon. Gondolom, nem véletlenül.
Én nem láttam sose, hogy ingyen adtak volna, de most rémlik, mintha egyszer egy erre rákérdező utasnak azt mondták volna, hogy pont elfogyott...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.05. 23:19:22

@Egyéves Önkéntes: A tiranai reptér SOKKAL KORSZERŰBB, mint Ferihegy.

Csak szólok.

És a tiranai reptéren NYOLC autókölcsönző cég van, Ferihegyen meg csak HAT.

Ebből is látszik, hogy hány tehetősebb turista kíváncsi a két országra.

Egyébként meg az USA külügyminisztériumának a honlapján Magyarországról ezt írják:

"THREATS TO SAFETY AND SECURITY: Although Hungary is generally a safe place to visit, you should use caution and stay alert. Be especially careful in train stations, crowded tourist areas, and crowded buses, trams, and metros. In addition, you should avoid demonstrations and political rallies. In a few past instances where demonstrations have turned violent, authorities have used riot police and water cannons to control crowds.

In recent years, right-wing radical groups have gained popularity in Hungary due to their nationalist messages, which includes intolerance towards Jews, Roma, and homosexuals. Although these groups are not explicitly anti-U.S., you should avoid public demonstrations and confrontations with their members. Be alert and aware of your surroundings, and pay attention to what the local news media have to say. In general, larger public demonstrations are announced on the Demonstration Notices page on the U.S. Embassy Budapest website."

Meg ezt:

"CRIME: Crime in Budapest is a concern. Be careful during your visit, and exercise the same caution you would in any big city or tourist area at home. Do not walk alone at night; keep your belongings secure at all times. Passports, cash, and credit cards are favorite targets of thieves. Keep items that you do not store in your hotel safe or residence in a safe place, but be aware that pockets, purses, and backpacks are especially vulnerable, even if they close with a zipper. We recommend you use a travel money belt that keeps your cash and passport under your outer clothing and well out of view. Be sure to secure these items when you get back to your hotel or residence.

The U.S. Embassy’s Consular Section has a special web page with further details on common scams and crimes in Hungary.

If you drive, be careful at gas stations and rest areas, or while fixing flat tires or other mechanical problems, especially at night. One scam involves someone who attracts your attention by claiming there is something wrong with your car to get you to pull over and then robs you. Do not leave your luggage and valuables unattended inside any vehicle.

Another common scam involves young women asking foreign men to buy them drinks. When the bill arrives the drinks cost hundreds of dollars each. You should avoid bars and restaurants suggested by cab drivers or people on the street. Every bar and restaurant should provide a menu with prices on it. Look at the prices before you order anything, including drinks. The Embassy maintains a list of bars and restaurants that are known to engage in this scam.

Don’t buy counterfeit and pirated goods, even if they are widely available. Not only are the bootlegs illegal to bring back into the United States, but you may also be breaking local law."

Úgyhogy mindenki kerülje el Magyarországot, mert VESZÉLYES!!!

Tüntetéseken lelőhetik az embert, a szélsőjobbosok csak úgy grasszálnak az utcákon, mindenhol átvernek, a szemed láttára lopják ki a kocsidból a cuccokat, stb.

És, nehogy azt mondd nekem, hogy ezek a dolgok nem igazak, ez az USA Külügyminisztériumának a honlapjáról származik, és biztosan ez az igazság, hiszen Te is onnan tájékozódsz Albániát illetően :)

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.04.05. 23:27:06

@Páneurópai Harci Kos: utasként nem tudom, hogy milyenek, és hogy milyen útitársként elviselni őket. kizárólag az ub ellenőrként tapasztaltakra alapoztam a kijelentésemet.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.04.05. 23:59:15

Vihar a biliben. 100 forint az úgy nagyjából 30 eurocent.
Régi szép idők, amikor nem repült boldog-boldogtalan és Ferihegyen (amit akkor még nem rágtak szét a török liszkukacok) szép faberakás volt (és kettes sem létezett). Persze a jegyár a havi fizu ötszöröse volt, elég jól szűrte az utazóközönséget.

Gondolom kedves irogató 1000 forintos jeggyel utazott és drágább lett volna otthagyni a parfümöt (hogyha már nem olvasta el a repülésbiztonsági szabályzatot és tévét sem nézett, rádiót sem hallgatott, interneten sem olvasott híreket az elmúlt öt évben (mindenhol leírták a biztonsági előírások változását)). Gratulálok.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.04.06. 00:12:15

1. Miért a Budapest Airport rendelkezik Európa egyik legkellemetlenebb biztonsági folyamatával? (csak ezen a reptéren kell levennem a cipómét általában, és sehol máshol nem motoznak meg annyiszor tök feleslegesen, mint Budapesten...)
> CDG-n is levetetik 10-ből 9-szer mióta ezek a biztonsági előírások vannak. Néha LHR-en is. HEL-en pedig egyszer megmotoztak csak mert egy hétig nem borotválkoztam és gyanús volt nekik a szakállas ábrázatom. CAN-en 140 centis kiscsaj motozott miután felállított mezítláb egy fellépőre (nem ért fel egyébként). Evvan, nem tetszik menjél gyalog.

2. Valóban akkora tárgyi költséget jelent a literes zacskók készleten tartása, hogy az megéri az utazás hangulatának tönkretételét? (Nagyon-nagyon furcsának tűnik, hogy a reptéri illetékbe nem fér bele egy ilyen tétel.)
> Igen. Mert akkor senki nem vinne magával. Számold ki mennyi pénz adott utasszámmal és 10 Ft bekerülési költséggel (plusz mennyi helyet foglal, logisztika, vinni-hozni kell).

3. Miért nem megy ki ilyen esetben egy önálló figyelmeztetőleg e-mail a Budapest Airporttól a sok színes marketing bullshit mellett? (fent vagyok a levelező listán)
> ... Most utaztál először?

4. Miért nem lehet az ilyen változtatásokat kulturált, európai módon bevezetni (előbb figyelmeztetés, aztán 1-2 hónap után kötelező jelleg)?
> Ez volt 2008-ban vagy 2009-ben, nem emlékszem.

5. Nem érné meg a reptérnek a szabályok birkamód követése és agresszív megkövetelése helyett, kialakítani egy utasbarát folyamatot? (más országokra is gondolom ugyanezek a szabályok vonatkoznak, mégsem éreztem sosem annyira megalázva magam, mint Ferihegyen)
> EU szabvány a reptéri ellenőrzés és annak lépései. USA-ba, Izraelbe (onnan ki is) sokkal szigorúbb, ez csak a demo verzió.

akik éves szinten 10 milliós értékben utaznak repülővel
> LOLOLOLOL.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.04.06. 00:15:56

@atörökk: Megvan az a Mr. Bean ahol a gépen szórakoztatja a gyereket, elfordul, gyeket belehány a zacskóba és utána kidurrantja (asszem eredményt nem mutatják).

j311 2013.04.06. 01:45:12

LoL
Legutobb elvettek egy fel uveg Sprite-ot, de nalam hagytak egy ollot.
Szigoru es biztonsagos, ugye?

OvisAries 2013.04.06. 08:48:31

@gio: ja az elet nem meznyalas.... Repulni jo mert gyorsan odaersz olyan helyekre ahova szaz eve meg honapokig utaztal...de repulni sz@r, mert kis helyen sok ember osszezarva nem tul jo, veserugdoso kolykok ulnek az ember mogott, vagy fejhangon uvoltenek, esetleg reszeg ir/angol turista bufizi vegig az utat, ha nem vagy szerencses akkor meg az emesztese sem jo, illetve a nagyon nagydarab emberek...tudom, hogy szemet vagyok de meghuznek egy hatart mondjuk 30as testtomegindexnel, folotte vegyen ket jegyet a kedves utas. ( ezt ugy mondom, hogy valaha en is kover voltam, de le lehet fogyni!).

Visszaterve a zacsitemara, nem az a lenyeg, hogy atcsuszik e az ellenorzesen a koromollo vagy sem hanem az elriasztas, hogy ne tortenjen meg megint 2001 etc... Tudom, ha valaki nagyon elszant

Golddigger 2013.04.12. 04:09:03

1dl vihetsz fel
De a dury free shopban meg vehetsz
5 liter tomeny piat is szoval siman szet lehet kapni a gepet

Macelek 2013.06.29. 00:28:48

@gio: a zacskót nem kérni kellene - ha már olyannyira fontos dolog ez a tömeges cipőbenézés a magyar reptéren - hanem természetesnek kéne lennie, hogy felajánlják. Apropó, miért nem csak az olyan cipőkbe néznek bele amibe tényleg el lehet dugni valamit? Miért nem nézegetik ennyire a cipőket más reptereken, ott hogy oldják meg a biztonságot?

Miért nem tudnak egy nyílt teret összehozni ha zártban nem lehet dohányozni? A törvényre egyszerű hivatkozni, mit tesztek annak érdekében, hogy ez megváltozzon? Miért nem takarítják ki a hiéna taxisokat a terminálból?

Hogy a fenébe ne minősítenék amikor látom máshol hogy mennek a dolgok, hát nem vagyok vak! Miért nem mentek tanulmányútra?

Tesztelo.hu · http://www.tesztelo.hu 2013.11.08. 13:48:23

www.fellpack.hu - itt lehet kapni, igaz, csak 100-asával, de aki sokat utazik, jóval olcsóbb (kb. 9 Ft/db).
süti beállítások módosítása