Tékozló Homár

Ennek a cégjegyzéknek behajtója is van

2013.04.18. 11:42 | jackyll | 76 komment

Dávidot betalálta az egyik valamiért még szabadon tevékenykedő telefonkönyves brigád, akik azon a trippen pörögnek, hogy a véletlenszerűen felhívogatott embereknek kellene lemondaniuk az éves "szolgáltatásukat":

Egy ködös novemberi hajnalon felhívott egy női hang, hogy ő a magyar cégjegyzéktől keres és van-e változás a tevékenységi köreimben. Néhány másodperc bootolás után közöltem, hogy nincs. Mert ha bármilyen változás van, akkor aztán most azonnal szóljak. De nincs. Oké, akkor igénylem-e a szolgáltatást, gondolom igen és nem akarom lemondani. Halvány dunsztom se volt, hogy miről van szó, de a név alapján gondoltam, hogy ez valami hivatal lesz, csak szarul hallottam a nevet. Hát akkor nagyon jó, most már aktív is lesz a szolgáltatás, mivel kértem, már el is álltam a lemondási időtől, fizessek be 40 ezret egy évre. HE?

Végül hagytam őket a fenébe, gondoltam csak leállnak, írtam nekik egy e-mailt, hogy nem érdekel a dolog és felejtsenek el, ne adják ki magukat úgy, mintha közük lenne bármilyen hivatalhoz, (neten rákerestem a cégnévre [Magyar Cégbank Kft.], elsőnek a telefonkönyv-csalások jött ki találatnak...) szóval ég velük.

Tegnapelőtt kaptam egy levelet valami behajtócégtől, amit x.y EGYÉNI VÁLLALKOZÓNAK címeztek és leírták benne, hogy én kértem a szolgáltatást, tartozok 68 ezerrel és 3 napon belül fizessem be... Küldtem nekik én is egyet, hogy nem vagyok és nem is voltam egyéni vállalkozó, nem kértem semmiféle szolgáltatást, gyakorlatilag azt se tudom, miről van szó.

Ma (konkrétan 10 perce) felhívott egy hölgy, hogy mit képzelek magamról, ki fogja küldeni a behajtókat, ha nem tud velem dűlőre jutni, nekik a második (!) beszélgetésről (amiben pláne nincs szó megrendelésről) hangfelvételük van, hanganalizátorral analizálni fogják a bíróságon és akkor aztán mindent ki kell fizetnem. Mondtam, hogy oké, én nem vagyok egyéni vállalkozó, nem is voltam, szóval x.y egyéni vállalkozót kereshetik, nyugodtan.

Ez teljesen mindegy, ők akkor is kijönnek, beperelnek, felkötnek. Hát csak nyugodtan.

Szóval óvatosan az ilyen nevű cégekkel.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2013.04.18. 11:44:19

Ha ilyen naiv emberek megélnek vállalkozásukból, nekem is vállalkozni kéne lehet... :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.18. 11:46:34

kishölgyikét jól meg kellene análizélni, aztán majd befogná a pici szájacskáját.

Atörökk 2013.04.18. 11:50:18

Tán akad valaki, aki leápolja szívlapáttal ezeket a férgeket.

Nervus 2013.04.18. 11:51:13

@Dr. Kix: Egész éjszakás meló után, hajnali 7 körüli lefekvéssel hívott fel a nő 9-10 körül. Olyankor a halálos ítéletemre is igent mondanék - bár ezeknek nem igazán mondtam azt sem...

Nervus 2013.04.18. 11:53:50

Egyébként off, de nekem egyszer még egy régi székhelyen az orbitális vihar leverte a cégtáblát, az akkor még APEH majdnem keresztre is feszített érte.
Ilyen cégek meg simán működhetnek?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.18. 12:00:27

Öööö majd akkor a bíróságon mutassák már be a hangfelvételt :D

", hanganalizátorral analizálni fogják a bíróságon és akkor aztán mindent ki kell fizetnem."

Hűha! Reális fenyegetés :D

England win The Ashes! 2013.04.18. 12:00:31

Mondjuk telefonnal azért óvatosan, mert valaki már egyszer itt kifejtette, hogy szóban is lehet hivatalos és jogerős (vagy milyen) szerződést kötni. Gondolom ezek a nyüvek pont erre utaznak, nem lehetett véletlen a kora reggeli hívás.

Manyecska 2013.04.18. 12:03:13

Tudtoddal rögzítették a hangot? ugye nem? Akkor miről beszélünk..

Nervus 2013.04.18. 12:04:23

@zsiráfffff: Most, hogy mondod... :D
@ColT: Az ám.
@Dr Jozef Vengloš: Így van, pontosan. Ettől függetlenül még mindig nem vágom, hogy milyen szolgáltatást kaptam(?). Mert elvileg a szolgáltatás aktív. És lemondhatatlan.

A legjobb egyébként, amit abszolút nem értek. Egyik részében a beszélgetésnek azt mondta, hogy ők minden további nélkül inkasszálhatnak és küldhetnek ki a címemre behajtókat, másik részben pedig már bíróságról volt szó.
(Vajon honnan akarnak inkasszálni, ha nem is létezek én, mint egyéni vállalkozó, tehát nekem, mint egyéni vállalkozónak számlaszámom sincs?)

Manyecska 2013.04.18. 12:05:13

@ColT: bele kell majd pisilni vagy hógy?

Nervus 2013.04.18. 12:05:46

@Manyecska: Jogos felvetés, köszi szépen, emlékeim szerint nem szóltak a beszélgetés elején, hogy ez rögzítésre kerül. (Igaz, ha nagyon kell nekik a 60 rongy, bevágják elé. :D)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.18. 12:06:34

@Nervus: hagyd a pitsába. számot letiltani, aztán szórakozzanak csak.

Nervus 2013.04.18. 12:07:40

Ja és a behajtócégtől telefonáló hölgy nagyon meg volt sértve, hogy a cégjegyzékkft-nek többször is letettem a telefont!

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 12:09:20

@Nervus: az egy jó kérdés, hogy mi van akkor, ha kérsz teljesítési igazolást, meg szerződést meg üzletszabájzatot, már ha van kedved velük jáccódni.

Manyecska 2013.04.18. 12:15:57

@Nervus: perszehogy. Ha szóba lehetett rendelni akkor te szóban lemondtad, mondd meg hogy szar a nyilvántartásuk:))! Onnantól kezdve zaklatás:D

Nervus 2013.04.18. 12:19:19

@Rosszindulatú Vászka: Kénytelen leszek, mivel annak pláne nem örülnék, ha a nem tudom milyen Group behajtói el akarnák vinni a kanapémat. :D
(És amúgyis utálom az ilyen csalásokat, szeretek szórakozni ilyen témákkal, szóval nem a legjobb embert találták meg személyemben.)

Manyecska 2013.04.18. 12:20:49

@Nervus: figyelj ide, át kell vinni addig a szomszédba /pl/ mert ahhoz nem nyúlhatnak a behajtók!...:P Az összes fuxot felvenni, mert ahhoz se!:DD

Nervus 2013.04.18. 12:22:55

@Manyecska: Van egy darab ezüstgyűrűm, azt talán nem akarják elvinni. :D

Egyébként azt tudja valaki, hogy egyáltalán inkasszálhat csak úgy egy cég? Magyarul ha én most szólok egy ilyen behajtócégnek, hogy Pistike tartozik nekem 200 ezerrel, esetleg még valami papírt is adok róla, hogy tartozik, akkor ők kiverik Pistikéből még a szart is, hogy eladják és megkapjam a pénzem? Vagy azért kell ehhez valami bírósági engedély?

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 12:28:41

@Nervus: ahogy én tudom, behajtani csak jogerős végzés után szabad, de lehetni persze azért lehet, meg próbálkozni is

Nervus 2013.04.18. 12:34:50

@Rosszindulatú Vászka: Aha, én is így tudtam. Köszi szépen. :)
Így marad a fogyasztóvédelem felkeresése, aztán ha tovább zaklatnak, besétálok a rendőrségre is. (Hátha ott is tartanak rögtön.)

Rosszindulatú Vászka 2013.04.18. 12:36:27

@Nervus: vagy NAV, mer mire fel és kaptál-e egyáltalában számlát?

Nervus 2013.04.18. 12:39:10

@Rosszindulatú Vászka: Tényleg.
Fogyasztóvédelem, NAV. A posztban linkelt indexes cikk alapján a NAV amúgyis nyomoz utánuk.
Az tuti, hogy ha én csinálnék egy olyan céget, ami ilyen tevékenységet művel és mellé még egy olyan weboldalt is csinálnék, ami úgy néz ki, mintha valami hatóságé lenne (www.kozpontiadatnyilvantarto.hu/),
úgy rúgnának seggbe, hogy ihaj.

Amikor a saját cégemet megcsináltam, a cégbíróság azon akadt fent, hogy van egy hasonló nevű cég és visszadobták az egészet, hogy keressek új nevet.
De ilyen megtévesztő nevet persze szabad használni, naná.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.04.18. 13:12:03

Központi Adatnyilvántartó Kft.
Adószám: 14769256-2-13
Cégjegyzékszám: 13-09-133603
Elérhetőség: 1072 Budapest, Rákóczi út 40.

rákóczi-akácfa sarki irodaház :]=

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.04.18. 13:44:40

@RosszQtya: Ennyi magyar címer a kormányzati honlapon sincs! Mondjuk tulajdonképpen tájékoztatnak arról, hogy semmi hivatalos nincs a működésükben, csak pár Szarfaszú Jóska és Repedtsarkú Leokádia összeállt, mint a túróstészta:
"ELÉRHETŐSÉG
Központi Adatnyilvántartó Kft.
Adószám: 14769256-2-13
Cégjegyzékszám: 13-09-133603
Elérhetőség: 1072 Budapest, Rákóczi út 40.

Amennyiben szolgáltatásunkkal, termékünkkel kapcsolatban bármilyen kérdése, észrevétele van, kérjük töltse ki az alábbi üzenetküldő űrlapot, majd küldje el.
Az űrlap sikeres elküldéséhez minden adat megadása kötelező.

Felhívjuk meglévő és leendő üzleti partnereink és cégünk iránt érdeklődők figyelmét, hogy cégünk nem állami vagy önkormányzati költségvetési intézmény, hanem gazdasági vállalkozás.

A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Az űrlap beérkezését követő 24 órán belül kollegáink felveszik Önnel a kapcsolatot.

Távollevők között kötött szerződésekről
Kormány rendelet letöltése"

A "kollega" még hagyján, de a kormányrendelet két szóban durva.

Nervus 2013.04.18. 13:48:38

Mit ad isten, újabb ilyen cég hívott fel. "A vállalkozás vezetőjét" kereste... Vajon véletlen, hogy pont most találták meg a telefonszámomat?

labi 2013.04.18. 13:49:02

Azért a nagy leszarás közben ne tessék elfeledni az esetleg érkező fizetési meghagyásnak ellentmondani, mert annak hiányában jogerőre fog emelkedni...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.04.18. 13:52:20

@Nervus: @Rosszindulatú Vászka: Behajtáshoz csak egy ismerős kell, aki összehoz a fiúkkal, akik bárkiből kivernek szinte bármennyit, sokkal többet, mint amiről az "ügyfél" tudott egyáltalán, hogy van-volt neki...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.04.18. 13:55:34

@Nervus: Vagy te regisztráltál valamire, vagy így b.tak ki veled "kedves ismerőseid".
@labi: Jogos! Illetve jogtalan, de több kivénhedt (vér)bíró erre való hivatkozással a csalóknak adhat igazat.

Nervus 2013.04.18. 14:23:08

@labi: Persze, mint írtam itt a kommentekben, NAV, fogyasztóvédelem és végszükség esetén rendőrség is fel lesz keresve.
@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Semmire nem regisztráltam, ezek random hívogatnak fel cégeket. Kétlem, hogy bárki így akarna kiszúrni velem.

Panelproli 2013.04.18. 15:25:34

@Nervus: Nem csak, hogy nem inkasszálhat egy ilyen cég, de még un. behajtókat, finoman fogalmazva "kintlevőség kezelőket" sem küldhet. Bárki akit telefonon zaklatnak cégtől, vagy akár bank nevében a következőket kell tennie:
Felszólítod a téged zaklató telefonos személyt, hogy a közeljövőben nem járulsz hozzá, kimondottan zavaró a telefonos megkereséséhez, innentől csak levélben vagy személyesen a bank fiókban kívánod a pénzügyeiddel kapcsolatos ügyeidet intézni. A téged ért telefonhívásokat zaklató jellegűnek tekinted és e szerint fogsz cselekedni is. Így ha a megkeresések megmaradnak, állandósulnak akkor rendőrségi feljelentést teszel !
A következőt kell még tenned :
Kérd el a telefonáló nevét, valamint jegyezd fel az időpontot, minden hívás alkalmával figyelmeztesd, szólítsd fel a fentebb írtak szerint... minden hívást fel kell venned és fel kell szólítani minden alkalommal !
Ha a telefonhívások megmaradnak, akkor az alábbi btk. hivatkozással fel kell jelenteni a céget/bankot és annak munkatársai nevében telefonáló személyt vagy személyeket zaklatás vétsége miatt ! A feljelentésedben tüntesd fel az időpontokat, nevesítsd a személyeket !
"Btk. 176/A. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő."

Ha nem értenek a szóból és a behajtó cég embere meglátogat, arra is van megoldás:
ÖNBÍRÁSKODÁS
A behajtó nem hatósági személy, a hitelező (cég-bank) megbízása alapján annak nevében jár el, nincs több joga, mint a cégnek/banknak, vagy a bank ügyvédjének. Szabályos, ha felszólító levelet ír és -amíg el nem tiltottuk- személyesen is keresheti az adóst. A továbbiakban nem zaklathatja az adóst személyesen. Az első alkalommal akár telefonon világosítsuk fel, hogy ne zaklasson, személyesen ne keressen, mert azzal az önbíráskodás bűntettét követi el vagy akár a zsarolás bűntettének is minősülhet és ezért feljelentést teszünk a nyomozóhatóságnál.
Önbíráskodás: "Btk. 273. § (1) Aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) Nem valósul meg önbíráskodás, ha az erőszak vagy a fenyegetés alkalmazása az igény érvényesítésének megengedett eszköze."
> (Ez a kivétel a végrehajtót és a birtokost/használót illeti meg. Tehát nem a tulajdonost! ez esetben céget vagy bankot)
Ha az erőszak nem állapítható meg, akkor is zaklatás. Sem a hitelező, sem a behajtó nem jogosult igazoltatni, feltartóztatni, de még a zaklatásra sem..
Esetben a Btk. 176/A. § (1) érvényes!

Vagyis végrehajtásra csakis bírósági határozat útján lehet érvényt szerezni!

batmann 2013.04.18. 16:21:23

@Panelproli: Először is gáz ez az egész ügy és az is, hogy ez a társaság az egész országot több cégnév alatt évek óta átveri...(központi adatnyilvántartó, magyar cégbank stb.)

Másodszor amit leírtál az több helyen is sántít. Zaklatást csak akkor állapítják meg, ha valóban sűrűn érkeztek a hívások. Heti néhány hívás nem számít annak. A feljelentésben nem nevesíteném a személyeket, hanem ismeretlen tettes ellen tenném meg. Mert később, ha nem lesz belőle ügy, akkor az érintett fog feljelenteni, hogy alaptalanul vádoltad bűncselekmény elkövetésével.

Önbíráskodás sem állja meg a helyét abban az esetben, ha nem használt fenyegető kifejezéseket, nem alkalmazott erőszakot, azaz mondjuk nem bántalmazott.

Szóval lassan az agarakkal…

Ettől függetlenül ez egy ritka gusztustalan banda.
annak. A feljelentésben nem nevesíteném a személyeket, hanem ismeretlen tettes ellen tenném meg. Mert később, ha nem lesz belőle ügy, akkor az érintett fog feljelentei, hogy alaptalanul vádoltad bűncselekmény elkövetésével.

Önbíráskodás sem állja meg a helyét abban az esetben, ha nem használt fenyegető kifejezéseket, nem alkalmazott erőszakot, azaz mondjuk nem bántalmazott.

rezsoatya (törölt) 2013.04.18. 17:12:43

@Manyecska: azert volt olyan is, hogy a vegrehajto a haz elott allo VW Golfot foglalta le, amirol aztan kiderult, hogy nem is aze az illetoe...

Panelproli 2013.04.18. 17:36:34

@batmann: Az agarakat csak addig ameddig a jog engedi. (ameddig más is lát)
A jog nem határozza meg a heti rendszeresség mértékét. Ha jelzed számodra egy bizonyos cselekmény zavaró és szeretnéd, ha felhagynának vele és ezt semmibe veszik ez már 100%-ban kimeríti a zaklatás fogalmát. Alaposan körbejártam a témát, a pertársaság a banki károsultakért oldalon rengeteg jogi lehetőséget felvonultatnak ebben a témában.
Amiről írok azt jogászok fogalmazták meg.
Az önbíráskodással kapcsolatban pedig mint írtam, "Ha az erőszak nem állapítható meg, akkor is zaklatás. Sem a hitelező, sem a behajtó nem jogosult igazoltatni, feltartóztatni, de még a zaklatásra sem!"
Ha a behajtó a kertedbe bahatol(behajt), netalán tán egy autó lizing esetén a gépjárműbe beül, akkor téged a birtokvédelem illet meg, melyet önhatalommal is megvalósíthatsz! A fenyegetés pedig egy képlékeny dolog, mert ha néhány rosszarcú kigyúrt fickó legyeskedik körülötted és te fenyegetve érzed magad, nem téged fognak felelősségre vonni!
Ezek tények.

VT Man 2013.04.18. 18:04:22

Nálunk is csöngött ma a telefon, ugyanez a "banda" :-(

Szomorú, hogy az ilyenek még szabadlábon vannak.

Nervus 2013.04.18. 18:32:56

@Panelproli: Köszönöm a tanácsokat, be is fogom őket tartani.
Egyébként a zaklatás valóban egy képlékeny dolog, hiszen számomra lehet két telefonhívás is zaklatás, ha előre megkérem, hogy két hétig kórházban leszek és ne hívjon. Nem csak a 200 hívás zaklatás.

Az, hogy ezek a cégek évek óta működnek, több, mint elkeserítő.

batmann 2013.04.18. 19:53:04

@Panelproli: Nyugi. A jogszabály valóban nem határozza meg, ebben egyetértünk. Ami viszont igen az a bírói gyakorlat és az eset körülményei.

Amit az önbíráskodásról írtál az is rendben van, de nem hiszem, hogy ma bárki erre vetemedik. Ebben az esetben nem beszélhetünk behatolásról, igazoltatásról stb..

gnme 2013.04.18. 21:15:43

nálam kiba sokat csörög a telefon (illetve nem csörög mert átbillentetem némába)

nekem megmondták: "...te ezt nem tudod csinálni..."

érdekes módon azért végnélkül csörgetnek (és kérik az ajánlatokat mélben végnélkül .. lehet tényleg mesüge vagyok hozzá, tán azé)

senkinek nem veszem fel

nem érdekel mit akarnak mondani

aki akar valamit, az majd ír nekem gtalkon vagy gmail-en

a többiek elmennek a jó fenébe

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.18. 21:32:04

Sajnálom, hogy engem sosem keresett még hasonló társaság. Nagyon szeretek ilyenekkel viccelődni.

Lajosforras 2013.04.18. 21:43:41

velem is eljátszották,a cégjegyzékben ingyen megtalálható adatokat egyeztették,aztán közölték,hogy a következő évre is automatikusan meghosszabbították a szolgáltatást,mert nem mondtam le,úgyhogy legyek kedves a levelezési címet mondani,hova küldhetik a számlát. akkor még csak 30 ezerrel akartak lehúzni.tisztán és érthetően elmondtam a kis hölgynek,hogy semmiféle szolgáltatásukat nem rendeltem meg egy éve. de-de,náluk tavaly március óta regisztrálva van a cég. aztán mikor feltettem a kérdést,hogy azt miként csinálták egy júniusban bejegyzett céggel,akkor hamar elköszöntünk egymástól.

Minerva12 2013.04.18. 21:56:08

Nervus-nak: ne dőlj hátra nyugodtan, mert ahogy itt vki okosan mondta létezik a fizetési meghagyás, amihez nem kell bíróság.
Amúgy én is számtalanszor kaptam ilyen hívást,udvariasan lerázom őket már a bemutatkozásnál, hogy köszönöm nem érdekel. Nem is hagyom elkezdeni az ajánlatot.

braue 2013.04.19. 04:45:30

Semmi esélyük. De, ha százból egy idióta fizet, már megérte.

soseleszekelső 2013.04.19. 06:50:30

Ó, ezek ilyen olcsók?
A cégtudakozoponthu nemrég 250eFt-tal próbálkozott be.

Hogy egy éve megrendeltük, utólag fizessünk.
- Jó, küldje el a megrendelőt.
- Az nincs, teljesítésigazolást használnak
- Jó, küldje azt.
- De azt most kéne aláírni.
- ???

Azt nem volt hajlandó elárulni, hogy milyen formában rendeltük meg (írásban, telefonon, stb), aztán végül benyögött egy megrendelő nevet, aki már évek óta nem dolgozik a cégnél.
Amikor mondtam, hogy nem fogadjuk be a számlát, jól megsértődött, meg ügyvéddel és inkasszóval fenyegetőzött.

Azóta nem hallottunk róluk. Mondjuk ez a szerencséjük, mert azok alapján, amit elmondott, simán feljelentettem volna őket csalásért, ha tövább erőlködnek.

Exploiter 2013.04.19. 08:30:08

Amilyen vállalkozókat én ismerek, azok hajnalban is kirohogik az ilyet, a harmadik hívás után meg eltemetik az érintettet egy csendes réten.
Változik a világ ugy látom. :)

Atörökk 2013.04.19. 08:40:34

@Exploiter:
Elvégre jogállamban élünk, vagy mi a lófax :)

Egyéves Önkéntes 2013.04.19. 08:58:12

@Nervus: igen, ez fölöttébb érdekes, hogy ilyen néven céget lehet alapítani és ilyen honlapért nem jár tömlöc.
de biztos oka van ennek is.

Atörökk 2013.04.19. 09:00:08

@Egyéves Önkéntes:
Egen. A törvény előtti egyenlőtlenség elve... A rómaiak buzulás helyett inkább ezzel foglalkoztak volna :)

Egyéves Önkéntes 2013.04.19. 09:04:26

Van még egy másik nyomorult cég, az meg mindig úgy hív, hogy az XY minisztérium partnerei vagyunk és regisztráció, meg satöbbi.

Egyéves Önkéntes 2013.04.19. 09:05:44

@atörökk: ilyen esetben kizárt, hogy átmenjen a rendszeren egy megtévesztő név, hacsak nincs ott valaki, aki segít...

Atörökk 2013.04.19. 09:06:34

@Egyéves Önkéntes:
Ó, az ilyeneket imádom. Meg az agresszív, papagájhangon daráló telemarketingeseket is, akik mindig az ügyvezetőt keresik. Azoknak meg szoktam mondani, a mi ügyvezetőnk csak másik ügyvezetővel hajlandó tárgyalni :)

Atörökk 2013.04.19. 09:09:28

@Egyéves Önkéntes:
Ott is droidok, oppardon, ügyintézők dolgoznak. Feltételezem, nincs egy bíró, aki valamennyi cégpapírt átolvassa, mielőtt bejegyzi a céget, hanem csak elébasszák az aláírnivalókat. Na most az, hogy valaki ott dolgozik, még nem ok arra, hogy ismerje a vonatkozó törvényeket. Még kevésbé, hogy azokat be is tartsa, illetve tartassa.

Egyéves Önkéntes 2013.04.19. 09:10:29

@atörökk: van egy olyan projektcégünk, ahol egyedül én vagyok csak, ügyvezető, portás, sofőr, kertész, minden
hív a nő, hogy a kollégám előfizetett egy valamit és most kéne adatot egyeztetni, megfelelő-e most.
mondom hogyne, melyik kollégám volt az?
azt nem tudja most.
de tessék csak előkeresni, megvárom.
hátizé, a gazdaságis!
de ki?
hát nem tudja, mert kolléganője csinálta.
de engem érdekelne, hogy ki az, mert egyedül vagyok a cégben.
őőőő, akkor majd visszahív.
na azóta is hív. :D

Egyébként pedig ezt vesd be, iszonyat jó: egbg.home.xs4all.nl/counterscript.html

Egyéves Önkéntes 2013.04.19. 09:14:37

@atörökk: nem, nem
nagyon nehéz átvinni ilyen neveket, mi próbáltuk már egyik cégünk nevét egy régi cégünk nevéhez hasonlóra választani, és nem lehet.
ha városnév van benne, kérik a városi képviselőtestület hozzájárulását
hivatal, minisztérium, stb. szavak egyáltalán nem szerepelhetnek benne, stb.

De egyébként is, komolyan elhiszed, hogy ez "véletlenül" ment át a szűrőn? :)

Egyéves Önkéntes 2013.04.19. 09:15:58

@atörökk: egyszer egy olasz hívott, és bevetettem, de a rohadék fel volt készülve, nem bírtam megfingatni vele. szerintem tananyag nekik ez is. :)

Atörökk 2013.04.19. 09:17:24

@Egyéves Önkéntes:
Elhiszem. Azt tudom, hogy városnevek, pl. az a szó, hogy nemzeti, meg ilyenek csak külön engedéllyel lehetnek egy cég nevében.
Ha meg így, ebben a formában átment, az minimum gondatlanság, ha már több bejelentés is érkezett, és nem csinálnak semmit, az bűnpártolás.
Megjegyzem, egy barátom csinált pár éve építőipari céget, Dach-Bau lett volna a cég neve, és visszadobták :)

Egyéves Önkéntes 2013.04.19. 09:32:35

@atörökk: vicces barátaid vannak! :)

Khárón ladikja bété b+ :D

www.hajozas.net/charon/bemutatkozas.htm

Atörökk 2013.04.19. 09:36:52

@Egyéves Önkéntes:
Miért? Ácsmunkákkal is foglalkoztak, a dach pediglen németül tetőt jelent, minttuggyuk.

Öööö... érdekes névválasztás :D
Mintha egy gazdasági tanácsadó cégnek mondjuk Csőd-őr Kft. lenne a neve :D

Egyéves Önkéntes 2013.04.19. 09:45:16

@atörökk: vágom, hogy tető meg ács, de mégis! :D

értem én hogy nonstop, de mikor van nyitva? :)

Atörökk 2013.04.19. 09:46:33

@Egyéves Önkéntes:
Meg kell fejtenem, hogy a metrót tényleg a huzat hajtja-e, utána megmondom :D

Nervus 2013.04.19. 14:24:11

@Minerva12: GVH, Fogyasztóvédelem, NAV értesítve...
----
Természetesen a 3 napja elküldött levélre a cégbankkáéfté nem hajlandó válaszolni.
Megtaláltam az általuk kiküldött számlát, XY. Egyéni Vállalkozó számára van címezve.
Ha más miatt nem, emiatt szerintem eleve hátrányból indulnak...

Atörökk 2013.04.19. 14:26:13

@Nervus:
Ha a számla hibás, arra eleve nem lehet követelést alapozni.

Nervus 2013.04.19. 14:41:36

@atörökk: Pontosan, én is ezt mondtam annak a ... kedves hölgynek a telefonon, de csak azt hajtogatta, hogy "JÉZUSOM MAGA KI AKAR EBBŐL MÁSZNI, JÉZUUUUSOM, HÁT EZ NEVETSÉGES! AKKOR IS MAGA AZ, HA NEM EGYÉNI VÁLLALKOZÓ, AKKORIS!!!!!!!!!4444"
:D
Mondtam neki, hogy olyan, mint egy általános iskolás tanárnéni.

Atörökk 2013.04.19. 14:44:42

@Nervus:
Olyan további apróságokról nem beszélve, hogy valóban lehet szerződést szóban is kötni, de: a bíróság előtt bizonyítani mindig annak kell, aki állít valamit. Itt jelesül azt, hogy te valóban akartad ezt az egészet, és kifejezetten beleegyeztél. Na most ezt, még ha szóban el is hangzott volna (ami amúgy nem történt meg) még akkor is gyak. lehetetlen úgy bizonyítani, hogy elfogadják, és jogosnak ismerjék el a követelést.

Nervus 2013.04.19. 14:46:04

@atörökk: Pontosan. Kifejezett beleegyezés végképp nem történt, de ha tegyük fel, a "mmmfpff"-t ő igennek vette, az utána érkező 240 telefonhívást és legalább 2 e-mailt, "felejtsetek már el" tartalommal nem valószínű.

Nervus 2013.04.19. 14:48:43

Idézet amúgy a felszólításból: "valamint ezen beszélgetés alkalmával kifejezetten lemondott a 8 napos elállási lehetőségétől, így
a továbbiakban nem gyakorolhatja elállási jogát."
Ez mekkora már, ha én ilyet mondtam, én vagyok Süsü, a sárkány.

Egyébként szerintem az NMHH-nak is odaszólok a spam miatt, vagy 10 hírlevelet kaptam tőlük, azt pedig soha, sehol, semmiképp nem kérek.

Atörökk 2013.04.19. 14:53:45

@Nervus:
Egyebekben benne van a PTk-ban, hogy alapesetben 30 napra bármilyen szerződés indoklás nélkül felmondható, nagyon ritka és speciális eseteket leszámítva.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.19. 23:37:53

Na, elmondom, hogy tudjátok. Szóval van ez a csaló, gründol egy céget valami strómannak a nevében, aki azt se tudja miről van szó, csak aláír mindent. Aztán a csaló csal, lelép a pénzzel, és a stróman járhat bíróságra.

ringer 2013.04.20. 10:05:42

@Nervus: Akkor számíts rá, hogy az NMHH is meg fog fejni minimum 3000 Ft-ra.
Egyébként nem szabadna neked cégben aláírási joggal rendelkezned, jól követhetően nem vagy tisztában egy csomó dologgal. Épeszű embert ez a banda még korán reggel sem húz le...

Nervus 2013.04.20. 15:22:09

@ringer: Ó, igen, így van. Látom nem volt teljesen világos, hogy nem igazán tájékoztattak arról, hogy ki hív pontosan.
Az elmúlt 3 évben nekem nem úgy tűnt, hogy bármit szarul csinálnék, ez volt az első olyan eset, amiben "hibát" követtem el. (Bár inkább ők.)

ringer 2013.04.20. 18:21:45

@Nervus: OK, velem is sokszor előfordult a 2 évtizedes vállalkozói múltam alatt hogy azt se tudtam ki hív. De ilyenkor is él az alapelv: Semmi nincs ingyen. Ha a szolgáltatást/árut ingyen kínálják, az legyen az első kérdés mielőtt igent mondasz: Mibe kerül ez nekem?
Egyébként az említett 2 évtized alatt (igaz, csak 1995 óta van mobilom) még nem fordult velem elő hogy valaki azért hívott volna, mert ellenszolgáltatás nélkül akart volna valamit rám sózni. Államigazgatási szervtől, kamarától, stb. pedig főleg nem érkezett ilyen hívás.

Nervus 2013.04.20. 21:03:17

@ringer: Ez teljesen jogos, viszont egyszer valami KSH-s vagy NAV-os (nem emlékszem már) nőre csaptam rá a telefont, mert pontosan arra gondoltam, hogy valami átvágásról lesz szó.
Egyébként teljesen igazad van.
süti beállítások módosítása