Naiv ügyfél családja révén került kapcsolatba egy nagysikerű termékbemutatós csapattal, akiktől édesapja 600 ezer forint értékben "nyert" különböző cuccokat. Így csak 370 ezer forintot kellett volna kifizetnie részletekben. Szerencsére 8 napon belül intézkedtek a termékek visszaadása ügyében, a hitelt pedig 14 napon belül felmondták, úgyhogy minimális veszteséggel megúszták:
Gondolom sokan hallottak már árubemutatókról és az ott történt trükkös vásároltatásokról. Nos egy új szintre emelték a már ismert átverést, és álcázzák magát a pontos célt a nyugdíjasok pénzére éhes cégek. A történet azzal kezdődött hogy telefonon folyamatosan bombázták idős szüleimet, regisztráljanak egy ingyenes állapotfelmérő vizsgálatra, ahol hőkamerás és egyéb futurisztikus módszerrel megvizsgálnák őket. Többszöri hívás után belementek hogy küldjenek egy prospektust és egyéb anyagokat postán. Ezek közt volt egy kitöltendő regisztrációs lap amit vissza kellet küldeni, hogy az ingyenes vizsgálatra jogosultak legyenek. Eddig ez még nem volt riasztó, így kitöltve visszaküldték a papírokat. Én ezek után szereztem tudomást a dologról és nem támogattam őket a vizsgálaton való részvételben, mivel az elmondásuk alapján elég kevés logikus vizsgálati módszert ajánlottak (a hőkamerás volt az egyetlen) és mivel ingyenes is volt, már eleve gyanakodtam. Kértem őket hogy ne menjenek el, de édesapám nem bírta megállni és elment. Itt kezdődött a probléma amely kb. 1 hónapig borzolta az idegeinket és a kedélyeket.
Délután nem voltunk otthon édesanyámmal, közben apám lelkesen hív telefonon hogy nagy szerencse történt velünk, nyert 600.000.- forintot, és levásárolta ajándékokra. Ezen rendesen meglepődtünk és hirtelen rossz érzés fogott el. Gyorsan haza, édesapám már vigyorogva vár és mutatja az ajándékokat (?!) amiket nyert. Több porszívó és egyéb víztisztító berendezés várt ránk, némely már kicsomagolva, beüzemelve. Ez elég fura volt, aztán megnéztük a papírokat amiket aláírattak édesapámmal és lesett az átverés.
A papírok közt egy szerződést találtunk melyen 970.000.- ft értékben vásárolt termékeket a cégtől persze 600.000.- akciós kedvezménnyel, így csak 370.000.- lett a termékek ára, amiből 30.000.- foglalót a helyszínen ki is fizettettek. A maradék részt áruhitel szerződés megköttetésével akarják kifizettetni. Ekkor átnéztem a termékeket és megállapítottam hogy kb. 100.000.- ft értéket képviselnek, így közel 4x-es áron sikerült megvásároltatni őket velünk, ráadásul áruhitellel ami kb. 2x-re növeli majd a tartozást. N E
Mint kiderült a vizsgálat burkolt árubemutató volt, és az ismert cég így próbál kibújni a fogyasztóvédelmi ellenőrzések alól. (csak nyugdíjasokat keres, nem árubemutatónak nevezi) Először természetesen csináltak vizsgálatokat elég felületesen, majd elővezették hogy azért ingyenes a vizsgálat mert a szponzor cég fizeti a meghívottak helyett, így meg kell hallgassanak egy bemutatót cserébe. A vizsgálat elején kiosztottak sorsjegyeket, majd ezeket az árubemutatón kinyittatták és persze szinte majdnem mindenki nyert ki többet, ki kevesebbet. A nyeremény persze nem pénzbeli hanem ott a helyszínen elkölthető, persze csak úgy, hogy a nyereménynél több árut kell vásárolni.
Nos a bemutató felért egy kisebb agymosással, mivel édesapám még 2 napig nem fogta fel hogy nem nyert hanem veszített. Persze a szokásos nem lehet kimenni, telefont ki kell kapcsolni, a végén mindenkit külön győzködnek megoldások itt is részt vettek az elmondás alapján. Persze némi itallal is támogatták a sikeres szerződéskötést. A végeredmény az lett hogy apám belement egy hitelszerződésbe (amit amúgy sose tenne, mert mindig ő ellenezte a legjobban a családban) igaz ebben az is közrejátszott hogy az eladók a havi részletekről is hazudtak, a kb. 15.000.- helyett 3-4.000.-ft összegeket emlegettek. A szerződések megkötése után természetesen hazaszállították a termékeket azonnal és gyorsan be is üzemelték, átvették a foglalót készpénzben, amit idáig előlegnek hívtak.
Nos ez a kész helyzet várt amikor hazaértünk minket, és nem tudtuk mitévők legyünk. Szerencsére volt megoldás, erről a fogyasztóvédelemnél dolgozó jó ismerősöm és pár nagyon kedves ügyvéd barátom felvilágosított. Szerencsére a jogszabályok lehetőséget biztosítanak arra hogy az üzleten kívül megkötött áruvásárlásoknál a szerződéstől bárki 8 munkanapon belül mindenféle indoklás nélkül elálljon, és ebbe a szerződéskötés napja nem tartozik bele. Az elállás postai úton is elküldhető, ilyenkor ajánlott tértivevénnyel feladva a feladás napja a mérvadó. Fontos hogy az elállás közlése után 5 napon belül vissza kell szállítani a termékeket is a cégnek, különben érvényét veszti az elállás. Lehet postai úton is küldeni, ilyenkor a feladás napja ismét a mérvadó.
Amennyiben kapcsolt hitelszerződés is köttetett a vásárlás során, úgy az is megszűnik automatikusan, a hitelintézet az eladó kell értesítse a lehető leghamarabb az elállás kézhezvételétől. Ha beüzemelték a berendezéseket, akkor sem lehet emiatt az eladónak nem elfogadni az elállást, mivel tartós fogyasztási cikknek minősülnek. (például egy vízszűrő berendezés is) Az eladó nem számíthat fel költséget a termékekkel kapcsolatban ha azokat rendeltetésszerűen használták. Persze ha valami sérül akkor azért már igen, így nagyon fontos hogy a visszaküldéskor készítsünk képeket a termékekről hogy minden részegység megvan és sérülésmentesek.
Tehát elállás megír, elküld, pár nap múlva termékek postán felad. Fontos hogy a feladás költsége minket terhel és nem lehet utánvéttel küldeni. (a vételárat visszautalják majd) Pár nap múlva értesítés érkezik, hogy elfogadták az elállást és a termékeket visszakapták hiánytalanul. A foglalót persze nem akarják visszaadni, erre telefonon fogyasztóvédelemmel ijesztgetve meggyőzzük hogy mégis.
Nagy az öröm de azért még bujkál bennem a gondolat hogy a hitellel vajon mi van. Mivel nem kaptunk semmilyen papírt (!!) a hitelszerződésről, még azt se tudjuk hogy melyik banknál lett felvéve. Édesapám persze nem emlékszik rá, transzban volt így akármit aláírt volna csak a "nyereményt" megkapja.Levél a cégnek, persze válasz nincs, majd egyszer csak levél a banktól, amiben üdvözölnek az ügyfeleik közt. Persze azonnal telefon a bankba, érdeklődünk hogy akkor most miért is kaptunk egy köteg csekket és egyéb papírokat, mert a szerződés már egy hete megszűnt. Az ügyintéző kedves és egy "röpke" 10 perces beazonosítás után közli hogy a hitelszerződés még él, és nem lát semmi olyan bejegyzést ami arra utalna hogy megszüntetés alatt lenne.
Hamar ÁSZF elolvas, elálláskor mit kell és lehet. Kiderül hogy 14 nap van arra hogy a szerződést díj nélkül megszüntessük, és ha kapcsolt akkor is el kell küldenünk az eladó elismervényét és az egyéb papírokat az elállásról. Nos mivel a 13. napon voltunk másnap hamar posta, illetve még aznap este e-mail a banknak. Másnap a céget is felhívjuk, ők persze állítják hogy ők már szóltak a banknak aznap amikor megkapták az elállást, az átutaláshoz várják a számlát.
4 nap múlva ismét telefon a banknak, végre jó hírekkel: megszűnt a szerződés, az eladó visszautalta a pénzt. A hitel a 340.000.- ami a 4 év alatt durván 700.000.- -re dagadt volna mire visszafizetjük a 100.000.- forintos termékekért. (persze hogy gagyi műanyag noname kínai cuccok)
Konklúzió:
Ha valaki vagy szülei, nagyszülei ilyen meghívást kapna, ne vegyen részt illetve beszéljen le másokat is a részvételről. Értesítse a fogyasztóvédelmet, hogy ne is legyen lehetőségük másokat se (akiket nem figyelmeztetett senki) átverni. Ha netán valakivel megtörtént az átverés, és még 8 napon belül értesülsz róla, add át az infót neki, hogy legyen lehetősége visszacsinálni. Sajnos 8 napon túl már nem lehet semmit se tenni, még a bíróság is tehetetlen sokszor.
Az elállás során hivatalosan közölni kell, hogy adják vissza az előlegnek nevezett foglalóként számlázott összeget, illetve kilátásba kell helyezni egy esetleges fogyasztóvédelmi bejelentést is, ha nem állnának el.
A termékek visszaszállításakor ha postán adjuk fel akkor csináljunk képeket a termékek hibátlanságáról és eredeti csomagolásukban küldjük őket vissza.
Ha nem kaptunk dokumentumokat a hitelszerződésről, próbáljunk minél előbb szerezni infókat róla és keressük a bankot.
Számunkra némi tanulópénz kifizetésével megoldódott a helyzet, de olvastam a neten sok olyat, ahol évekig nyögik a részleteket a semmiért. (a termékeket hiába akarjuk eladni, áruk nem fedezi a hitelt)
Kérem aki úgy érzi, küldje el ismerőseinek ezt a szöveget, próbáljuk ellehetetleníteni a csalókat. Aki cégnevekre kíváncsi, a google keresőjével könnyedén megtalálhatja őket, elég ha az "árubemutató" vagy "luxusporszívót termékbemutatóról" kifejezésre rákeresünk.
J.
Manyecska 2013.04.19. 12:49:34
England win The Ashes! 2013.04.19. 12:51:49
Ignorálni az ilyet, az a legtutibb.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.19. 12:52:02
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.19. 12:56:28
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.19. 12:56:31
Az ilyen "cégeknek" m iért nem tesz alá a NAV? Nem lenne mit vizsgálni vajon?
England win The Ashes! 2013.04.19. 12:58:49
Manyecska 2013.04.19. 12:59:02
England win The Ashes! 2013.04.19. 13:00:00
Bálintka. 2013.04.19. 13:02:31
Dr. Kix 2013.04.19. 13:03:12
Artie 2013.04.19. 13:03:32
McZozo 2013.04.19. 13:04:08
Pécsi bölcsész 2013.04.19. 13:10:42
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.19. 13:13:59
Manyecska 2013.04.19. 13:18:25
dr. Aullah 2013.04.19. 13:21:55
Zirowe 2013.04.19. 13:21:58
Se a poszter szüleit, se a devizahitelesek nem tudom sajnálni.
Ha meg ennyire ütődött, akkor gondnokság alá kell helyezni, utána aztán már írhat alá amit akar.
Zirowe 2013.04.19. 13:23:30
Gondnokság lesz az.
Manyecska 2013.04.19. 13:26:36
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.19. 13:29:56
Zirowe 2013.04.19. 13:31:30
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.19. 13:33:20
Mária 2013.04.19. 13:37:08
"Hat sajna eleg kreten lehet a papa ha nem erti hogy az nem nyereseg ha o fizet havonta. "
A rezsicsökkentésnek is milyen sokan örülnek, pedig csak arról van szó, hogy amit "nyertél" az energiaszámlán, azt a pénzedet, sőt, annak a többszörösét el kell költened azokra a napi fogyasztási cikkekre, amik gyártóinál cserébe emelték a díjakat.
Manyecska 2013.04.19. 13:38:26
:DDDDD
serfecs (törölt) 2013.04.19. 13:39:19
neet 2013.04.19. 13:48:51
Én régebben azt hittem, hogy az én anyukám a legokosabb, legszebb, legműveltebb... pár éve egyedül él és butul elfele szegény, már örül a dájdzsesztes "ajándékoknak". Több ízben próbáltam lebeszélni, de nem lehet. Újabban már csak letagadja, mert ő nem rendel semmit, mindent ajándékba kap. Már nem is szólok, ha meglátok nála egy feladóvevényt vagy mit, amin az ő írásával rajta van a neve meg a rendelt termék...... nem tudok semmit tenni!! Mert mindent meg tud magyarázni, hogy az amúgy is kellett (438. mappa a 2000. digest füzetnek), a cappuccinos bögrék is kellettek (2x6 db, mikor senki se iszik c-t), és sorolhatnám.
Az is aggaszt, hogy ha elagg az agyam, én is ilyen leszek?? Mert anno ő sem ilyen volt, sőőt.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.19. 13:50:06
neet 2013.04.19. 13:52:03
Őrület.
neet 2013.04.19. 13:54:31
neet 2013.04.19. 13:57:03
Még írhatok 4796-66-63 na hagyjuk...
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.19. 13:57:16
vénszivar 2013.04.19. 13:57:32
neet 2013.04.19. 13:58:05
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.19. 13:58:49
@vénszivar: :))
Én is már lágyulok, látod. Még jó, hogy vannak itt friss elmék is!
vénszivar 2013.04.19. 13:58:59
Manyecska 2013.04.19. 13:59:41
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.19. 14:00:16
Mondjuk a fűtésen, áramon nem tudtak többet spórolni, de máshol még lehet húzni a szíjon?
neet 2013.04.19. 14:04:22
És te olyan jólelkű manyecs vagy, hogy vállalod? Neked is van, igaz? :)
@atpijkamo: erős a gyanúm, h én csak mínuszos előjelű cuccost fogok örökölni...
és mi van, ha az ember lemond az örökségről? Suttyomban szétkapja a lakást még a halál napján, (ez de szép) vagy utóbb végignézi, amint széthordják a másnak nullértékű gyerekkori emlékeit? Vagy meghatározzák a hagyatékban, hogy a 10 Ft-os befőttesgumi még elvihető, de a 10000-s autógumi már nem?
Manyecska 2013.04.19. 14:06:20
vénszivar 2013.04.19. 14:07:35
neet 2013.04.19. 14:08:49
És az áramon meg a fűtésen pont hogy lehet spórolni. Már ha a kisfogyasztókra gondolsz. Mert elég (?) egy szobát fűteni, meg lecserélni az izzókat ilyen fosokra, amik mellett sötét van, de legalább hamar kiégnek, viszont nem pörög úgy a mutató. Viszont a budget párizsi alá már nem lehet menni. Sör meg kell, szal azon sem érdemes spórolni.
neet 2013.04.19. 14:10:10
Manyecska 2013.04.19. 14:16:38
Atörökk 2013.04.19. 14:18:25
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.19. 14:22:06
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.19. 14:23:08
...érted, sörből lehet venni olcsóbbat, villanyból nem nagyon.
Kuruttya 2013.04.19. 14:26:03
Szóval akinek van rá egy kis ideje csinálja ugyanezt, minden velünk eltöltött perc egy szegény nagymama pénztárcáját kíméli. És ha van ingyen cucc, azt mindenképpen hozzátok el. A fogyasztóvédelem nem fog csinálni semmit.
vénszivar 2013.04.19. 14:28:25
Mária 2013.04.19. 14:32:46
Az olcsóbb napi fogyasztási cikkek ára ugyanúgy emelkedik, mint a drágább termékek ára.
Tehát az, hogy váltani tudsz egy helyettesítő termékre, ami valamennyivel olcsóbb, és azzal spórolni tudsz, az csak egy illúzió.
Abban egyébként is mi a jó, hogy a rezsid CSÖKKENTÉSE miatt kell átállnod egy olyan termékre, az alacsonyabb ára miatt, amit egyébként nem vásároltál volna valamilyen ok miatt?
Ha NÖVEKEDNE a rezsid, és azért kellene lemondanod a megszokott dolgokról, az érthető lenne.
Na de hogy azért kell spórolnod a megszokott dolgokon, vagy lemondanod róluk, és átállni egy olcsóbbra, mert Orbánék jót tettek veled, és CSÖKKENTETTÉK a rezsidet?
Akkor ez most hogy is van?
}:-)
neet 2013.04.19. 14:34:54
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.19. 14:35:38
Olyat is mondtam, hogy kevesebbet is lehet belőle venni.
"Abban egyébként is mi a jó, hogy a rezsid CSÖKKENTÉSE miatt kell átállnod egy olyan termékre, az alacsonyabb ára miatt, amit egyébként nem vásároltál volna valamilyen ok miatt?"
Mondjuk hogy be tudod fizetni a számláidat.
Van ilyen, pl. nekem a fűtésszámlám fix 16000 volt, amit mindenképp fizetek, ha fűtök, ha nem. Aztán majd mostanában leolvassák a költségosztót, és aug. végén visszakapom azt, amit nem fűtöttem el.
Na most nekem pl. rohadt jól jött, hogy csak 14-et kell fizetni a 16 helyett havonta, mert fűteni amúgy is alig kellett a télen (műanyag ablakok), viszont a fűtésdíjat meg légköbméter-holdállás-földmágnesesség alapján számolják.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.19. 14:36:56
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.19. 14:41:01
Rosszindulatú Vászka 2013.04.19. 14:42:13
vénszivar 2013.04.19. 14:45:12
Baromi magas az állam adósságuk, 1% körüli a banki kamat a betett pénzedre, a tartós fogyasztási cuccok ára évek óta esik a várható trend továbbra is az árak esése! A nép azért nem fogyaszt (ergó vissza esett minden termelés!), nem vásárol, ül a pénzén, mert azt várja, hogy valszeg még olcsóbb lesz! Évek óta stagnál a fogyasztás, ezért a termelési a jen annyira esik, hogy az állam fedezett nélkül nyomja a pénztet... Fogalmuk sincs, hogy mitévők legyenek. Így járhat még jó pár ország s nagy gáz várható. "akkor ez most, hogy is van"? HOGY IS LESZ?!?
Atörökk 2013.04.19. 14:45:41
Ehelyett inkább lehetne mamóknak banyatanképítő versenyt rendezni, vagy valami hasonló.
England win The Ashes! 2013.04.19. 14:45:43
Keményen bepipázott n...rek, feszítővas, hegesztőpisztoly.
Mária 2013.04.19. 15:02:04
"Olyat is mondtam, hogy kevesebbet is lehet belőle venni."
Éljen a rezsicsökkentés?
Holnaptól kevesebb tejet iszik a gyerek, mert nem telik rá,a rezsiCSÖKKENTÉSNEK hála?
A nagyi meg kevesebb farhátat vesz, mert igaz, hogy a villanyon megspórol havonta 250 forintot, de a farhát kilója már nem 210 forint, hanem 250 forint január óta?
Mária 2013.04.19. 15:05:09
"Amúgy meg, miből gondolod, hogy fixen mindennek nőtt az ára? Biztos ez?"
A napi fogyasztási cikkek körében - alapvető élelmiszerek, tisztítószerek, vegyi áru, stb. - egészen biztos.
Mária 2013.04.19. 15:06:58
A japán életszínvonal hogyan is viszonyul a magyarhoz?
Demagóg-e vagy? Nem-e kicsit?
vénszivar 2013.04.19. 15:17:49
A tenger közepéről elinduló cunami hogyan viszonyul a partom elsöpört emberekhez s házakhoz? mária!?!
Értetlen-e vagy!? mária? De hagyjuk, hisz szőkének születtél, nagy értetlen pofával... mária, ""csókollak"" mária mára.
Mária 2013.04.19. 15:32:21
Mindig más a hibás, soha nem a magyarok a hibásak abban, hogy elönti őket a szar.
Ami természetesen soha nem a saját szaruk, hanem mindig a másoké.
Világos.
Ezért is javasoltam ma reggel a Bencsiknek a Facebook-oldalán, ahol azt lehet véleményezni, hogy zöldre fessék-e vagy pirosra az egyébként a Solidarność-tól LOPOTT Békemenet-logót, hogy ne egyszínű legyen az a logó, hanem TEREPSZÍNŰ! A zászló helyett meg legyen inkább álcaháló.
Hiszen az egész világ ellen háborúznak.
vénszivar 2013.04.19. 15:36:30
LÉPEM!
qwertzuiop1 2013.04.19. 15:43:11
Persze szerintetek biztos hagyni kéne, hogy monopóliummal visszaélve tőlünk szedjék el az extraprofitot.
McZozo 2013.04.19. 15:46:15
Ezzel tokeletesen egyetertunk, viszont akkor is mas kicsit hogy ebben az esetben azert megse kozvetlen a kapcsoalt es egyesek ezt nem kotik ossze, Viszont a fenti esetnel azert apu orra ala kellett hogy toljanak egy papirt hogy hitelszerzodes, amin ha azert odanez az ember csak latja hogy he hat it fizetni koll meghozza nem is keveset.
2013.04.19. 16:16:04
2013.04.19. 17:53:33
2013.04.19. 17:55:22
lutria 2013.04.19. 18:49:26
Se bankkártyát(mert még elkísérnék őket a legközelebbi ATM-hez)és lehetőleg begipszelt kézzel hogy alá se tudja írni a szándéknyilatkozatot...
Amúgy meg elég érdekes hogy több riport is volt már amikor láthatóan szerény körülmények között élő nyugdíjas nénikék mesélték hogy elhívták őket ilyen rendezvényekre ahol ők ott a helyszínen akár több százezer forintokat fizettek ki foglalónak-csóró nyugdíjasok...
vénszivar 2013.04.19. 20:24:50
dani27bpbp 2013.04.19. 21:36:04
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.19. 23:21:25
tejcsokoládé (törölt) 2013.04.20. 00:18:50
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.20. 00:27:49
Ezen én is gondolkoztam. Arra jutottam, hogy is-is. Nyilván eleve nem voltak a topon, és az öregség is rátett egy lapáttal. De kérdezz meg tíz év múlva, és első kézből tájékoztatlak.
erkanada (törölt) 2013.04.20. 00:45:18
amig lesznek emberek akik tegnap jöttek le a falvédőről agyilag addig virágzik ez a business...
2013.04.20. 01:13:04
Flaser 2013.04.20. 01:27:49
szintetikus 2013.04.20. 01:29:10
Gera 2013.04.20. 01:38:32
sparklie (törölt) 2013.04.20. 02:49:30
a gondnok azt mondja, hogy nem, es akkor nem
en szemely szerint minden 65 ev felettit gondnoksag ala helyeztetnek
nem gonoszsagbol, de rengeteg atveresnek vannak kiteve, sokszor onveszelyesek
aki meg arra, hogy hokameras vizsgalat azt kepes irni, hogy az egy logikus vizsgalati modszer, azt szinten meg kellene vizsgaltatni elmeorvossal
amugy meg az ilyen atveresekhez ket ember kell, ha az atveros cegeket nem lehet bezaratni, akkor a nyuggereket kell lekapcsolni a rendszerrol
ahogy 14 ev alatt sem kothet meg minden szerzodest az ember, ugy lehet, hogy 60-65 ev felett sem lenne szabad engedni mindent az oregeknek
@neet: bizony en is ismerek felelos, szellemi munkat vegzo embert, aki megoregedve par ev alatt leepult
ez sima biologia, elettan, mindenkivel meg fog tortenni
ekkora aztan megvaltozik a szemelyiseg, furcsa szokasokat vesz fel az ember (gyujtogetik a szemetet stb.), feleslegesen koltik a penzt, kenyszeres, rogeszmes cselekvesek rabjaiva valnak az oregek
szomoru ezt latni, a leepulest, a menekulest a magany elol a tarsas utazasokba, reader's digest, ezoteria, josnohoz jaras, betelefonalos musorok, elvakult vallasossag, kuruzslok, huszadik bioptron lampa megvetele, story magazin es mas pletykalapok olvasasa
az oregek nagy resze annyira felelotlen, mint egy gyerek, ennek megfeleloen kellene oket kezelni
csak mig a gyereknek ott a csaladja, akik vigyaznak ra, addig ma az idos szulot tobbnyire magara hagyjak a gyerekei
regen egy haztartasban eltek, az oregasszony is kapott napi feladatokat, hasznosnak erezhette magat, unokat nevelt, ma meg kihal mellole a ferje es o a maganyban leepul szepen lassan
braue 2013.04.20. 05:27:25
kpityu2 2013.04.20. 06:09:09
kpityu2 2013.04.20. 06:12:17
Sajnos a jog nem védi eléggé az időseket, ezért lehet csinálni az ilyen disznóságokat.
szellemkor 2013.04.20. 06:31:27
Javaslom, hogy senki se üljön fel Viszoczki Mária bajkeverő provokációinak. Ez a nő odáig jutott a patologikus orbán-fixációjában hogy az internet minden szegletét ahová beteszi a lábát, belpolitikai sárdobálóvá próbálja változtatni.
Ne hagyjuk!
szellemkor 2013.04.20. 06:35:07
szellemkor 2013.04.20. 07:07:24
Könnyű fiatal és magabiztos okoskodásokkal elintézni az ilyen átverések áldozatait. Biztos mindenki látott már, vagy hallott olyan, speciálisan szakosodott csalókról akik egyfajta átverés tökélyre fejlesztésére tették fel az életüket, és tízből 5-6 embert simán be tudnak húzni a csőbe.
Itt is ugyanerről van szó, csak sokkal gyomorforgatóbb kivitelben. Lássuk csak:
1.) A kékfényes csalókhoz képest ügyelnek arra hogy a tevékenységük a törvényesség vékony határvonalán innen maradjon (morálisan természetesen minden lptező határt átlépnek)
2.) Szervezettek, ami azt jelenti, nem csak tudatosan bevetik a profi csalók minden fegyverét, hanem erre alaposan ki is képzik a gátlástalan ügynökeiket. Nem véletlen hogy előre felépített, pszichológiai hátterű forgatókönyvvel támadnak, ami az emberi jellem gyenge pontjait veszi célba, és az sem véletlen, hogy a legtöbb idős ember, amikor már rájön hogy rászedték, addigra saját magát szégyelli túlságosan ahhoz hogy a hozzátartozóinak bevallja (legelsősorban saját maga előtt).
3.) Mint a természetben a ragadozók, a csorda leggyengébb tagjait, az időseket, magányosakat veszik célba. Nagyon fontos eleme a taktikájuknak, hiszen nincs olyan kontroll az áldozataik mellett aki megvédhetné őket a kritikus pillanatokban.
Ezekre persze lehet cinikusan vállat vonni, mondván, megérdemelték, de akkor nyugodtan lökjed a saját szüleidet és nagyszüleidet is tajgetoszba ha egy ledolgozott élet után már nem képesek azt a fizikai, szellemi és lelki (!) erőnlétet hozni amit saját magad az életed teljében. A nyugdíjaskopasztó termékügynökök ugyanolyan gátlástalan vámszedői a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeinek mint a lélekkufár szcientológusok, és mire a jogalkotás lassú folyamata utolérhetné őket, egy lépéssel előre járva új konstrukcióval fognak megjelenni.
Semmilyen más eszköze nincs a társadalomnak, csak a nyilvánosság és az ehhez hasonló fórumok, és a saját környezeted folyamatos felvilágosítása és figyelmeztetése a veszélyekre.
Szenthomárság 2013.04.20. 07:29:26
Még mindig a libás gordonkára mutogatni nem túl elegáns, főleg hogy pont a libákhoz nem volt semmi köze. Persze tudod te ezt, csak kiadták a központban, hogy dologidő van....
Szenthomárság 2013.04.20. 07:33:00
Meg a társaid is, akik a semmiből kerültek elő.
SarahConnor 2013.04.20. 07:35:46
Egy posztoló, aki kezébe vette a dolgokat és nem ült és vinnyogott. Jó azért az ilyet olvasni.
Engem heti rendszerességgel hívnak egy állapotfelmérésre, bár miután kiderül, hogy nem vagyok nyugdíjas, hirtelen kevésbé érdekli őket az egészségem.
Ami egy kicsit azért fáj.
Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.04.20. 07:37:36
2013.04.20. 07:43:07
Na nem kellett soká olvasnom, hogy megtaláljam az első "okos" hozzászólást. Remélem téged is átbasznak valamikor, ebben az országban ez úgyis törvényszerű. Ha nem ezzel, majd mással, új trükkök mindig is lesznek, amire még a hozzád hasonló körültekintő fazonok sem figyelnek, csak idő kérdése. Tisztaszívből kívánom.
Egyébként meg, az idős korosztály, élete javát nem olyan közegben élte, ahol lépten nyomon intézményesített átbaszásról szólt az élet, ennélfogva sokkal hiszékenyebbek, naívabbak mint a mai "kikupált" fiatal, vagy középkorú réteg, akik már ebbe az undorító, mocskos, posványos redvás hazug világba születtek. Ennél márcsak az szomorít el jobban, hogy a hozzád hasonló "dögöljön meg a szomszéd tehene is" mentalitású figurák nem bírnak kikopni.
na__most__akkor 2013.04.20. 07:48:30
--- van aki nem hülyül meg hatvan után.
Például én és a feleségem (jó, ő csak egy kicsit nem, de ezt most éppen nem olvassa...)
Bebizonyítom:
1. Képes vagyok ékezetekkel írni, ellentétben @McZozo, @tejcsokoládé és @sparklie nagyokosokkal
2. Képes vagyok nagy betűvel kezdeni egy mondatot, ellentében @zsiráfffff nagyokossal
3. Nem elég ez a kettő?
Mi például sok helyre elmegyünk. Megesszük a vacsorát/ebédet, elhozzuk az ingyencuccot és nem vesszük meg a csodaágynemű biobarát főzésére használható ezoterikus izét (most nem jut eszembe a neve, de majd megkérdezem a barátomat - valami Alzheimernek vagy mijafasznak hívják).
Van feladatmegosztás is: én zsebreteszem a nyereménykupont, a feleségem meg megmagyarázza, hogy megőrizzük a következő szeánszig, és majd a legközelebbi alkalommal beszámítjuk. Ő magyaráz, mert tud udvarias is lenni (ha éppen nem velem beszél).
A legutóbbi alkalommal mondjuk a vacsora elég gyenge volt, viszont (INGYEN!!!) adtak egy elektromos takarót, amit egyből lepasszoltunk egy kutyabefogadó rokonnak, aki betette a "kinti" kutyaház padlója alá - a büdös dögök köszönik szépen.
hatja 2013.04.20. 08:00:09
a jelzáloghitel szar ügy, azt a lakással együtt megöröklöd szépen.
a_tom 2013.04.20. 08:01:30
1. Senki nem érdemli meg hogy átverjék, mint ahogy az átverő sem érdemli meg a "jutalmát", amit kicsalt a szerencsétlenektől! Mindenki kerülhet olyan helyzetbe hogy rosszul dönt, akár önhibájából, vagy azon kívűl, nekik védelem jár, és nem kioktatás. Azzal utólag már nem mennek sokra, sőt...
2. Mi a francért tartjuk el az államot rohadt sok adóból, ha nekünk kell egyénileg védekezni a bűnözők ellen. Hozzanak normális törvényeket és tartassák is be, vazze! Esetleg erről nyomassanak információt a tv-ben, ne az önreklámozásra költsék a pénzünk...
szellemkor 2013.04.20. 08:14:46
dr. saint555 2013.04.20. 08:16:53
YAN CHI 2013.04.20. 08:21:36
Gera 2013.04.20. 08:28:11
Nem tudom a nevem (törölt) 2013.04.20. 08:32:54
Ha az energiacégek igazságosak. És miért ne lennének azok, hiszen ők olyan jók, hiszen csak a javunkat akarják(de mi nem adjuk oda...:) Na most ha így van, pont annyit terhelnek rá, amennyit buktak a rezsicsökkentésen. Azaz ugyanannyi tejet iszik a gyerek, mert annyival drágul a tej, amennyivel csökkentek a rezsiköltségek.
Ha pedig nagyobb mértékben emelik, akkor az a kapzsi energiacégek sara, mert csak ideológia gyártásra használják a rezsicsökkentést, tehát őket kell azonnali hatállyal kirakni az országból, mert az mégse járja, hogy miattuk igyon kevesebb tejet a gyerek :D
Egyébként tudsz valami számszerű adatot, hogy január óta mennyivel emelkedtek az egyes termékek (pl a tej :), és, hogy az emelés aránya hogyan viszonyul az előző évek (évtizedek) áremelkedéseihez? Csak mert a másik oldalon nem pár kommentelő soha senki által alá nem támasztott adatai állnak, hanem a Erostat adatai, amik elég egyértelmáen megmutatják, hogy nálunk kimagaslóan nagyon a rezsiköltségek a többi országhoz képest.
Szóval akkor most ki miatt nem iszik tejet a gyerek? :D
szellemkor 2013.04.20. 08:33:00
Sajnos mindig azzal van a baj, hogy ezek a bűnözők (nyugodtan hívjuk őket annak, hiszen a tolvaj sem attól tolvaj hogy jogerős ítélete van róla, hanem azért mert a társadalom megveti azt aki lop) valamilyen legális tevékenység mögé bújva élnek vissza a piacgazdaság lényegét jelentő alapvető kereskedési szabadsággal.
Pont ez a demokrácia 22-es csapdája: ha túl részletesek a jogszabályok, amellyel be lehetne tiltani, pillanat alatt meg tudnák egy kis változtatással kerülni, ha viszont a tiltás túl általános lenne akkor joggal tiltakozna a nép hogy jogalkalmazói önkényt tesz lehetővé a "gumiparagrafus"
Ugyanaz mint az egyházak esetében: mivel kényes alkotmányos alapjogról van szó, sokáig nem mert tökös lenni az állam, és kimondani, hogy a nyilvánvalóan kereskedelmi vállalkozások mint pl. a szcientológia nem bújhatnak az egyházi adómentesség mögé.
Mint ahogy nem lehet minden pofon mellé rendőrt állítani, mégis vannak akik polgárőrséget szerveznek, itt is a társadalom cselekvőképes többségének kell megvédenie magát és a legveszélyeztetebbeket.
De ettől még igazad van abban hogy teljesen abszurd hogy ez legális biznisz, de én ugyanezt gondolom a tévében kuruzsló emeltdíjas jövőmondókról és csodadoktorokról.
Gera 2013.04.20. 08:34:31
CID 2013.04.20. 08:36:37
maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.20. 08:38:30
na__most__akkor 2013.04.20. 08:44:13
"Na, megint egy kapzsi vén idióta és rokonsága sirámai? Nem kicsit unalmas már ez a sok agyatlan láma."
Na most akkor
1. Tiszteld atyádat és anyádat, a mint megparancsolta néked az Úr, a te Istened; hogy hosszú ideig élj, és hogy jól legyen dolgod azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ád te néked.
2. Baszd meg őket, a nagyszüleiddel együtt.
Saint??? Mint a mormonok? Doktor...
Gera 2013.04.20. 08:49:47
Bafana 2013.04.20. 08:51:23
szellemkor 2013.04.20. 08:52:56
A Bayern Gold Kft. azóta N E Vital Kft. néven működik.
A nyilvános céginformációs szolgálat alapján (www.e-cegjegyzek.hu) a tagok adatai:
1/ Szabó-Kocsis László (an.: Schön Erzsébet) Születési ideje: 1977/02/07
6724 Szeged, Zsitva sor 3. A. lház. 4. em. 12.
A tagsági jogviszony kezdete: 2011/03/30
Bejegyzés kelte: 2012/10/18 Közzétéve: 2012/11/01 Hatályos: 2012/10/18 ...
2/ Kiss Zsolt (an.: Francsik Katalin Anna)
Születési ideje: 1978/01/15 2800 Tatabánya, Szőlőhegy 9742/1 hrsz.
A tagsági jogviszony kezdete: 2011/03/30
Bejegyzés kelte: 2012/10/18 Közzétéve: 2012/11/01 Hatályos: 2012/10/18 ...
Rémbódess 2013.04.20. 09:15:15
Akkor menj es kerdezd meg az elmeorvosodat, hogy egyes keringesi rendellenessegek felderitesere bevett modszer a hokameras vizsgalat. Persze itt nem az ipari hokamerara kell gondolni, amit az energetikai tanusitvany elkeszitesehez hasznalnak.
Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.04.20. 09:32:28
Mintha ezt a posztot már 6-szor olvasnám itt a homáron kábé.....
Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.04.20. 09:34:59
Érdekel valakit...?
Mérges 1234 2013.04.20. 09:38:40
És őket sem tudod meggyőzni, hogyha a 10 ezer forintos, 40%-k kedvezménnyel vásárolt szart megveszi, még mindig bukoban van, mert 3 ezerért is megvehette volna.
A népek hülyék, és fogékonyak a hülyítésre.
marxlakó 2013.04.20. 09:39:00
Olvasom ezt a sok okos fiatalemberi bejegyzést az elhülyült öregekről. Akiknek azonban sajnos nem abban áll a demenciájuk, hogy most, 60-70 éves korukban benyalják az aljas lélektani manipulációval rájuk tukmált gagyit, hanem amikor 40-50 éves korukban (amikor még nem volak_hülyék_,ugye) ugyanezen értelmi szinttel boldogan bevállalták a mai rendszert a politikai termékbemutatón.
Ez a sok okos fiatal észosztó közül is csak a java fog valamikor rájönni, hogy a fater/mutter által 1990-ben bevállalt politikai gagyiban lakik, él, takarózik, fűt, épül, romlik.
Ez az igazi adósságállomány ... Nem fogják tudni letörleszteni.
Addig is: legyenek boldogak a lelki szegények.
őszintetudás 2013.04.20. 09:46:36
Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.04.20. 09:47:14
Még a Kárpáti György dr. is ír jópár ilyen esetet a könyveiben.
Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.04.20. 09:52:09
Helyes.
Van hozzá akciós kötelem; lehet részletben is fizetni, és jár hozzá 2 személyes ingyen beutaló a Farkasrétibe.
privateer 2013.04.20. 09:52:37
Szidjátok csak a nyugdíjasokat. Ti nagyszüleitek, vagy szüleitek sem különbek.
őszintetudás 2013.04.20. 09:58:15
reccs 2013.04.20. 10:16:02
És már az is átverés, mert azokat Peterdi Pál írta. :)
dani27bpbp 2013.04.20. 10:24:16
Mária 2013.04.20. 10:57:54
"Kezeltesd & szégyelld magad."
Rendben.
Mikor szopsz le?
Mária 2013.04.20. 11:00:22
"Azaz ugyanannyi tejet iszik a gyerek, mert annyival drágul a tej, amennyivel csökkentek a rezsiköltségek."
Hülyeség.
Mikor vettél tejet utoljára?
Mercel 2013.04.20. 11:08:04
"Azért a mostani 65-75-80 évesek, akiket bepaliznak ilyen dolgokkal, anno sem voltak hülyék fillérekért megvenni az önkormányzati lakásukat, és most sem hülyék azokat 10 milliókért árulni. Ezt vajon miért nem vizsgálja senki?"
Azt a jóságos állam tette lehetővé nekik még a szocializmus éveiben, illetve az úgynevezett rendszerváltás (hehe) után.
Ha ez a lehetőség nem lett volna, akkor ma azokon kívül akik megszedték magukat - még a szocializmus éveiben, illetve az úgynevezett rendszerváltás után, kb. senkinek nem lenne saját lakása.
Mellesleg azt, hogy egy bizonyos réteg megszedhesse magát azt szintén a jóságos állam tette lehetővé.
A rendszerváltás előtt a társadalmi béke, utána pedig pláne a társadalmi feszültségek enyhítése érdekében tették lehetővé.
Szerintem ebbe kár belekötni, főleg annak tudatában, hogy a szocializmus nálunk (is?) úgy működött, hogy a múlt század közepén mindenkitől mindent, értsd mindent elvettek, majd apránként és jó igazságtalanul elkezdték visszaosztani.
A nagyszüleim például kisbirtokosok voltak, az ötvenes években pedig földönfutók. 40 évvel később - pénzért - megvették a lakásukat az önkormányzattól.
Nem minden eset ilyen nyilvánvaló, de azért elgondolkodtató, hogy mi rejlik egy mondat mögött nem?
Amit pedig megszereztél azt jogod van eladni. Egyelőre - még többé kevésbé (kevésbé) jogállamban élünk.
Bár speciel azt én is megnehezítettem volna, hogy egy megszerzett önkormányzati lakást ne lehessen csak úgy eladni, de hát ez is úgy működik mint annyi minden más. Rosszul.
"Frigyes"
fapisztolybolt · http://fapisztoly.hu 2013.04.20. 11:13:11
Minden aláírt papírról kell kérni egy példányt. Jelen esetben mivel nem adtak, nagy szerencse volt hogy sikerült megkeresni a bankot.
Bár nem értem hogy a kapcsolt szerződésnél miért neked kell felmondani.
szellemkor 2013.04.20. 11:14:22
Ugyandehogy (törölt) 2013.04.20. 11:16:00
Mária 2013.04.20. 11:22:38
Majd máskor nem szólogatsz be a normális hozzászólásomra, te fröcsögő barom.
Ugyandehogy (törölt) 2013.04.20. 11:38:18
marxlakó 2013.04.20. 11:38:50
@dani27bpbp: Azért nem mert ők tudják miről beszélnek.
Akkoriban az volt a képlet, hogy vagy megveszi "10 %-ért" (hosszú távú törlesztési lehetőség állami felajánlása mellett) a lakást, vagy bárkinek eladhatják a feje felett...
Hülyék voltak? Aljas számítók?
Te hogyan döntöttél volna Okoska?
szellemkor 2013.04.20. 11:53:01
dirtyfreebird (törölt) 2013.04.20. 12:20:50
Ez am a tortenet. Meg jo hogy jo a vege.
Mária 2013.04.20. 12:21:56
Fröcsögő idióta vagy.
Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.20. 12:32:34
------------------------------------------
Pont ilyen, a posztban leírt jelenet tanúja voltam Egerben pár hónapja. Tévedésből a szálloda azon termébe akartam bemenni, ahol nyugdíjashülyítés volt, de egy szigorú tekintetű marketinghölgy utamat állta. Aztán egy órával később kijöttek, üveggyöngyöt osztottak nekik, és írták felfelé az adataikat. Még később egy igen egyszerű arcú, 60 körüli nőt kihallgattam, amint a párjától kérte telefonon, hogy hozzon neki pénzt, mert szédületes termékeket nyert.
Leginkább az az érdekes az egészben, hogy vajon mekkora réteget foglalkoztat a "verjünk át másokat" iparág itthon, az ilyen termékbemutatós fasságoktól kezdve a portfóliómenedzselésen keresztül az MLM-szisztémában terjesztett atomdrága szarokig, biztosításokig és a Zepterig terjedően.
Valamelyik ilyen cégről azt hallottam, hogy nálunk a legnagyobb a forgalma vagy a beszervezettek aránya világviszonylatban is.
Ezek szerint világcsúcstartók vagyunk butaságban. vagy esetleg aljasságban, ugyanis ezen remek marketingmódszerek döntően a leginkább elesettek és barátaink-ismerőseink átbaxására épülnek.
Atörökk 2013.04.20. 12:33:34
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.20. 13:34:58
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.20. 13:36:23
marxlakó 2013.04.20. 14:33:31
Egy ilyen egésznapos buszkirándulás 1.500 Ft, (ebéddel, üveggyönggyel) és a kis baráti társasággal nagyon sok (itt lefikázott, lehülyézett) nyuggenek (akiknek van nyugdíja, nem úgy, mint az itt észt osztó ifjoncnak, majd annak idején, ha benéz ablakukon Nemezis) az egyetlen megfizethető kirándulási forma a baráti társasággal.
A helyszanen aláíró három delikvnsből kettő a beépített "vásárló". Egy ostoba meg az itt bölcsködő huszonévesek között is akadna.
Egyszóval nem a nyugger az agyament, Gyerkőcök...
na__most__akkor 2013.04.20. 14:36:36
"boldogan bevállalták a mai rendszert a politikai termékbemutatón"
Köszi, haver. Én mondjuk nem oda szavaztam, dehát kétharmadkétharmadkétharmad
bio, ezo, nano, elmútnyócév, orbán
...
És a kedvencem, a FORMULA.
Ami képletet, receptet, előírást jelent (legalábbis azoknak, akik ismerik a szó jelentését).
Értitek? A víz formulája (H2O, há-kettő-ó) oltja a szomjat. Nem a víz. Nem. A víz vegyi képlete.
Mindez persze háromszoros hangerővel, mert Magyarország jobban teljesít, és a reklámok se hangosak, mert viktor ezt is megoldotta.
Zseer 2013.04.20. 19:39:19
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.20. 20:18:58
vénszivar 2013.04.20. 20:20:40
Én pedig a Hír TV-ben hallottam egy bank főelemzője okitott és az hangzott el, hogy a japó kormány csak nyomja a Yent, pedig ez ellentétes a gazdaságtannal, logikával s nem lesz jó vége. Én csak amatőr /((pénzember))/ vagyok, ki rinyál a "befektetéseiért". :)
vénszivar 2013.04.20. 20:22:25
LiBerti 2013.04.20. 20:35:31
Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.04.20. 22:39:48
Na jó, a lényeg, hogy már régen is volt ilyen.
Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.04.20. 22:43:07
Én olyan szivesen lennék a gonnoka Orbánnak meg a Gyurcsánynak egyszerre - egymással kéne játszaniuk egész nap a Ligetben. Tök jó lenne.
Egyéves Önkéntes 2013.04.21. 13:34:55
Zirowe 2013.04.21. 14:47:59
Édesanyám 65, őt sem baszták még át.
Embere válogatja.
vénszivar 2013.04.21. 15:51:19
"embere válogatja" :DDD
Nanga (törölt) 2013.04.21. 17:40:55
karosszékely 2013.04.21. 18:17:09
arubemutatok.blog.hu/2013/01/09/trukkos_arubemutatok_avagy_hogyan_szedik_ra_az_idoseket
Xezs 2013.04.21. 19:07:50
Xezs 2013.04.21. 19:20:37
De az áram is olyan, hogy egy csomó szart rákötnek az emberek a hálózatra, köztük ezer éves ruszki melegítőt (megtörtént eset) aztán meg nem érti az illető hogy miért pörög a villanyórája.
Szóval aki hülye, azt ez a 10% se segíti ki, aki meg nem az, az pont leszarja ezt a hacacárét.
Xezs 2013.04.21. 19:22:18
Xezs 2013.04.21. 19:23:56
Xezs 2013.04.21. 19:27:13
Hogy úgy mondjam, arra kell törekedni, hogy legyen honnan visszabutulni.
Xezs 2013.04.21. 19:30:36
Xezs 2013.04.21. 19:31:58
Xezs 2013.04.21. 19:39:46
Ugyanazt csinálták mint a termékbemutatósok, csak termékbemutató és átbaszás nélkül.
A probléma inkább az összefogás és a szervezés hiánya. Csak 1-2 talpraesett nyugger kell aki lezsíroz mindent, beszedi a pénzt, aztán együtt örömködnek a buszon meg az ebédlőasztalnál.
Tormas Torontal 2013.04.21. 21:34:00
2013.04.21. 22:31:25
Nézőpont kérdése. Nomeg az is, mit értünk szocializmus alatt.
2013.04.21. 22:39:19
Nem hinném. Egyszerűen arról szól a dolog, hogy itt a kárpát medencében bármit meg lehet csinálni, hiszen az egész magyar lét lényegében a másik átbaszására van kalibrálva. Átbasz a benzikutas, a pék, a hentes, a legnagyobb pénzintézet, vagy maga a kormány. Természetes, mint a levegővétel.
2013.04.21. 23:08:45
Nem ilyen egyszerű ez. Az ezeréves ruszki melegítőben az a jó, hogy ezer éve működik kifogástalanul, és kábé még kétszer ennyit simán el fog menni. Ellentétben azzal a sok, feleslegesen legyártott méregdrága ipari hulladékkal, amit garanciaidőn belül vihetsz vissza, vagy garanciaidő lejárta után 1 héttel dobhatsz ki a p*csába, mert javíthatatlan/javítás árából újat vehetnél. Nekem az elmúlt évek alatt vásárolt műszaki cikkekről, az a sommás véleményem, hogy élettartam tekintetében egyértelműen a fogyasztói társadalom szempontjai dominálnak, ami néha annyira gyalázatos, hogy az első bekapcsolásig sem jutsz vele. Háztartási készülékek / nagy fogyasztók esetén az energiafogyasztási adatok sokszor köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Nemrég cseréltük le a gázkazánunkat: Méregdrága művelet után, elsőre alig érzékelhető fogyasztásbeli különbség, a régi kommunista termék után, bár pontos referenciáink még nincsenek. A hűtőszekrényünk 1,5 év után beadta a kulcsot, a gyártója még alkatrészt sem tudott hozzá biztosítani, (neves készülék). Ehhez képest nagyanyám 70-as években !bizományiból ! (már akkor is használtan) vásárolt hűtőszekrénye a mai napig üzemel, teszi a dolgát. És itt most fel is van adva a lecke, gazdaságos-e lecserélni 2-3 évente a műszaki cikkeinket, hogy (talán) egy kicsit kevesebbet pörögjön az óra? Szerintem ez nem olyan egyértelmű dolog.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.21. 23:14:47
Xezs 2013.04.22. 00:37:02
@atpijkamo: Volt az a tévé, nem emlékszem a nevére, amelyiknek kirobbant a képcsöve, üvegszilánkkal beterítve a boldogan tévéző családot, élen a legelöl ülő csimotákkal. Na azt megnézném, hogy mit szólna a sok nagyokos, ha egy mai gyártmány csinálna ilyet. Azt hiszem hogy nem kis hirig lenne itt a homáron.
Gera 2013.04.22. 03:32:04
Gera 2013.04.22. 03:35:26
Egyéves Önkéntes 2013.04.22. 07:24:09
Be is kellett jelenteni a hatóságnál, hogy folyó hó ikszedik napján földfelszín feletti színestévé robbantást hajtottam végre a negyedik kerületben.
@Gera:
@Jankove:
Van szar is meg jó is, aztán mindenki eldöntheti, hogy Huang-wei kenyérpirítót vesz ezeröté' és leégeti a házát, vagy AEG-et négyezeré' oszt boldogan él amíg meg nem.
Ha a népnek szarra van igénye, akkor szart fognak neki gyártani.
Tévéműsor dettó, ha a nép szart akar nézni, akkor senki nem fog operett esteket legyártani. Mert érdekes módon a kolléganőim sosem a polinéz néptáncegyüttes san remoi gálájáról készült összefoglalót beszélik ki nagypofával a konyhában, hanem frejtamást vagy a megasztárt.
Tormas Torontal 2013.04.22. 08:57:29
Egyéves Önkéntes 2013.04.22. 08:59:55
telkoe 2013.04.22. 09:33:50
Zabaalint (törölt) 2013.04.22. 09:51:57
Teljesen más dolog, amikor a szocialista ipar szar volt, vagy mert adott technológia még gyerekcipőben járt, ezért sok volt a selejt, mint az, amikor elméletileg megvan a technológia és a szaktudás, de mivel nem éri meg tartósra gyártani a termékeket, ezért nem gyártják tartósra.
Mert ilyen alapon mondanám, hogy egyre gyakoribb, hogy szar építőanyagból építenek házat, te meg mondanád, hogy az őskorban meg barlangban laktak az emberek (ami amúgy urban legend, de ez off).
sörtelen 2013.04.22. 13:24:21
Persze, nincs alkatrész logosztikai költség, tartós alapanyag költség stb. a gyártónál. Az értékesítési volumen megugrásával a finaszírozási költségek is leesnek, és még sorolhatnám. A megtakarítás pár százaláka átadódik az árban, mindenki happy, főleg a gyáros. A fogyasztó meg ne fanyalogjon, örüljön a neki való választéknak. És ne akarjon félmillióért kávéfőzőt.
Mert örvendjetek Feleim, van ilyen is.
neet 2013.04.22. 15:43:45
Tejár kell? Egy pl, biztos nem elég a pontos, szabatos, stb összehasonlításhoz, amit itt egyesek elvárnak, de lássuk:
Tesco. Általam szeretett-vásárolt tej. Tavaly (meg még idén év elején): 169.-
Idén valamelyik hónaptól kezdve: 229.- Na, itt végleg leszoktam a tescoba-járástól. + 70 FT!!! PER LITER! Nagynéha azért beugrom, ha. Szal azóta láttam, hogy ugyanez a tej 189.- Az is 20Ft-tal több, mint volt. A konkurenciánál viszont ugyanez 185. Kartonszám fogy, úh nem mindegy.
Persze az is lehet, h abszolúte semmi köze a rezsicsökkentéshez, csak pont a tej árát érdeklődte valaki fentebb. És hogy a sörök meg felmentek 200 fölé? Gyalázat.
Xezs 2013.04.22. 21:02:57
Azt hiszed hogy az emberiség mennyire tökéletesre fejlesztette az elektronikai szarjait röpke 70 év alatt, pedig ez óriási tévedés. Még mindig gyerekcipőben járunk, viszont már merünk nagyokat álmodni, és néha meg is valósul.
Messze nem olyan tökéletes a technológia, mint gondolnád.
Gondolkozz már, ha rendelkezésre állna az örökké működő kenyérpirító technikája, szerinted valaki nem dobná piacra?
Xezs 2013.04.22. 21:04:54
Xezs 2013.04.22. 21:08:09
sörtelen 2013.04.22. 22:09:50
Az örök megoldással az adott termék piaca szűnne meg örökre. Akkor meg miből élne meg a gyáros?
A tőkést csak addig érdekli a piac léte, amíg be nem lépett rá. Attól kezdve minden erőfeszítése az adott termék piacának monopolizálására irányul, vagyis a piac megszüntetésére. A termék is - mint műszaki teljesítmény - csak annyiban, hogy a vevő megvegye. A vevő csak beszélő pénztárca.
Szóval páros lábbal rúgná ki a fejlesztőmérnökét olyan agyament megodásra, ami "örökre" működőképes termékhez vezetne.
2013.04.23. 16:33:24
Azért a lehel hűtőszekrény nem volt nevezhető elit cuccnak, 10 háztartásból 9-ben ilyen volt. Ahogy a videoton hangfal, erősítő sem... nem mintha agyon akarnám dícsérni a szocializmus remekműveit, de az tény hogy kiállták az idő próbáját.
2013.04.23. 16:43:06
Hát, akkor lehet nem egy kontinensen élünk. Nekem ellenkező a tapasztalatom, és az is szemet szúrt, hogy már viszonylag egyszerűbb gépeket, pl; faéket is képesek elbaszni. Sosem fogom megérteni, hogy amit egyszer kitaláltak, tökélyre fejlesztettek, működött, az most miért nem sikerül. Erre van aki azt mondaná, hogy nem kínai szart kell venni háromezeré' , én ezt szoktam tartani is, harmincezeré' veszek inkább márkás szart. Ugyanis mamár a márkajelzés sem garancia semmire.
2013.04.23. 17:02:38
Egyfelöl igaz másfelől nem. Ehhez a teljesítményigényhez nagyban hozzájárul az is, hogy mamár nem megírják a szoftvereket, nem optimalizálják, csak legyártják valamivel, belefordítva egy csomó haszontalan rutint, és egyebet. Emiatt indokolatlan hardware igényű, lassan működő alkalmazások az eredmény. De mivel a hardware-ek egyre olcsóbbak, elérhetőbb áron vannak (nem úgy mint mondjuk a 90-es évek elején) tehát nem kell csínján bánni az erőforrásokkal, így nincs meg a kényszer sem, normális, gyorsan működő kompakt programok fejlesztésére sem. Ha valami nem megy, majd eldobod a géped, és veszel újabb hardware-t. Ezt lehet fejlődésnek is hívni, de én egy kicsit óvatosabban fogalmaznék.
sörtelen 2013.04.23. 17:23:02
A "harmincezres márkás szaron" akkorát röhögtem, mint már régen... :)
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 18:23:07
Rosszul emlékszel.
Lehel, Ikarus, Rába, Orion, Balatonfüredi hajógyár, Tisza cipő, Pécsi kesztyű...
Pont azért vette mindenki, mert jó volt.
Xezs 2013.04.23. 21:32:07
Amúgy meg a fogyasztói hozzáállás is megváltozott. Már nem vigyáznak úgy az emberek a dolgaikra, mint régen. Gondolj bele hogy hányan vesznek 200 ezerért Iphonet, amit aztán részegen vagy szőkén rommátörnek.
Gera 2013.04.24. 11:06:04
azarcakimeghúzottegymarslakót 2013.04.24. 11:41:37
Panelproli 2013.04.25. 13:41:23
Mit szólna Szabó-Kocsis László és Kiss Zsolt, ha a kedves édesanyjaik, fent említett Schön Erzsébet, illetve Francsik Katalin Anna egyszer azzal a remek hírrel hívnák fel őket, nyertek egy kedvezményes vásárlást, amit azon nyomban árura és hitelszerződésre váltottak? Laci és Zsolti nevezzük így ezeket a pernahajdereket, vajon lennének annyira szorgalmasak, hogy ellátogatnak a fogyasztóvédelem honlapjára és utána néznek szegény szüleik jogainak? Netalán tán fel lennének háborodva, mondván micsoda világot élünk?!
Juteszembe, talán fel is hívom anyukákat egy ingyenes állapotfelmérés lehetőségével kecsegtetve őket. (napjában háromszor)
Ui: Ugyanitt hőkamera eladó.