Tékozló Homár

Túlélési útmutató termékbemutatós átveréshez

2013.04.19. 12:49 | jackyll | 185 komment

Naiv ügyfél családja révén került kapcsolatba egy nagysikerű termékbemutatós csapattal, akiktől édesapja 600 ezer forint értékben "nyert" különböző cuccokat. Így csak 370 ezer forintot kellett volna kifizetnie részletekben. Szerencsére 8 napon belül intézkedtek a termékek visszaadása ügyében, a hitelt pedig 14 napon belül felmondták, úgyhogy minimális veszteséggel megúszták:

Gondolom sokan hallottak már árubemutatókról és az ott történt trükkös vásároltatásokról. Nos egy új szintre emelték a már ismert átverést, és álcázzák magát a pontos célt a nyugdíjasok pénzére éhes cégek. A történet azzal kezdődött hogy telefonon folyamatosan bombázták idős szüleimet, regisztráljanak egy ingyenes állapotfelmérő vizsgálatra, ahol hőkamerás és egyéb futurisztikus módszerrel megvizsgálnák őket. Többszöri hívás után belementek hogy küldjenek egy prospektust és egyéb anyagokat postán. Ezek közt volt egy kitöltendő regisztrációs lap amit vissza kellet küldeni, hogy az ingyenes vizsgálatra jogosultak legyenek. Eddig ez még nem volt riasztó, így kitöltve visszaküldték a papírokat. Én ezek után szereztem tudomást a dologról és nem támogattam őket a vizsgálaton való részvételben, mivel az elmondásuk alapján elég kevés logikus vizsgálati módszert ajánlottak (a hőkamerás volt az egyetlen) és mivel ingyenes is volt, már eleve gyanakodtam. Kértem őket hogy ne menjenek el, de édesapám nem bírta megállni és elment. Itt kezdődött a probléma amely kb. 1 hónapig borzolta az idegeinket és a kedélyeket.

Délután nem voltunk otthon édesanyámmal, közben apám lelkesen hív telefonon hogy nagy szerencse történt velünk, nyert 600.000.- forintot, és levásárolta ajándékokra. Ezen rendesen meglepődtünk és hirtelen rossz érzés fogott el. Gyorsan haza, édesapám már vigyorogva vár és mutatja az ajándékokat (?!) amiket nyert. Több porszívó és egyéb víztisztító berendezés várt ránk, némely már kicsomagolva, beüzemelve. Ez elég fura volt, aztán megnéztük a papírokat amiket aláírattak édesapámmal és lesett az átverés.

A papírok közt egy szerződést találtunk melyen 970.000.- ft értékben vásárolt termékeket a cégtől persze 600.000.- akciós kedvezménnyel, így csak 370.000.- lett a termékek ára, amiből 30.000.- foglalót a helyszínen ki is fizettettek. A maradék részt áruhitel szerződés megköttetésével akarják kifizettetni. Ekkor átnéztem a termékeket és megállapítottam hogy kb. 100.000.- ft értéket képviselnek, így közel 4x-es áron sikerült megvásároltatni őket velünk, ráadásul áruhitellel ami kb. 2x-re növeli majd a tartozást. N E

Mint kiderült a vizsgálat burkolt árubemutató volt, és az ismert cég így próbál kibújni a fogyasztóvédelmi ellenőrzések alól. (csak nyugdíjasokat keres, nem árubemutatónak nevezi) Először természetesen csináltak vizsgálatokat elég felületesen, majd elővezették hogy azért ingyenes a vizsgálat mert a szponzor cég fizeti a meghívottak helyett, így meg kell hallgassanak egy bemutatót cserébe. A vizsgálat elején kiosztottak sorsjegyeket, majd ezeket az árubemutatón kinyittatták és persze szinte majdnem mindenki nyert ki többet, ki kevesebbet. A nyeremény persze nem pénzbeli hanem ott a helyszínen elkölthető, persze csak úgy, hogy a nyereménynél több árut kell vásárolni.

Nos a bemutató felért egy kisebb agymosással, mivel édesapám még 2 napig nem fogta fel hogy nem nyert hanem veszített. Persze a szokásos nem lehet kimenni, telefont ki kell kapcsolni, a végén mindenkit külön győzködnek megoldások itt is részt vettek az elmondás alapján. Persze némi itallal is támogatták a sikeres szerződéskötést. A végeredmény az lett hogy apám belement egy hitelszerződésbe (amit amúgy sose tenne, mert mindig ő ellenezte a legjobban a családban) igaz ebben az is közrejátszott hogy az eladók a havi részletekről is hazudtak, a kb. 15.000.- helyett 3-4.000.-ft összegeket emlegettek. A szerződések megkötése után természetesen hazaszállították a termékeket azonnal és gyorsan be is üzemelték, átvették a foglalót készpénzben, amit idáig előlegnek hívtak.

Nos ez a kész helyzet várt amikor hazaértünk minket, és nem tudtuk mitévők legyünk. Szerencsére volt megoldás, erről a fogyasztóvédelemnél dolgozó jó ismerősöm és pár nagyon kedves ügyvéd barátom felvilágosított. Szerencsére a jogszabályok lehetőséget biztosítanak arra hogy az üzleten kívül megkötött áruvásárlásoknál a szerződéstől bárki 8 munkanapon belül mindenféle indoklás nélkül elálljon, és ebbe a szerződéskötés napja nem tartozik bele. Az elállás postai úton is elküldhető, ilyenkor ajánlott tértivevénnyel feladva a feladás napja a mérvadó. Fontos hogy az elállás közlése után 5 napon belül vissza kell szállítani a termékeket is a cégnek, különben érvényét veszti az elállás. Lehet postai úton is küldeni, ilyenkor a feladás napja ismét a mérvadó.
 
Amennyiben kapcsolt hitelszerződés is köttetett a vásárlás során, úgy az is megszűnik automatikusan, a hitelintézet az eladó kell értesítse a lehető leghamarabb az elállás kézhezvételétől. Ha beüzemelték a berendezéseket, akkor sem lehet emiatt az eladónak nem elfogadni az elállást, mivel tartós fogyasztási cikknek minősülnek. (például egy vízszűrő berendezés is) Az eladó nem számíthat fel költséget a termékekkel kapcsolatban ha azokat rendeltetésszerűen használták. Persze ha valami sérül akkor azért már igen, így nagyon fontos hogy a visszaküldéskor készítsünk képeket a termékekről hogy minden részegység megvan és sérülésmentesek.

Tehát elállás megír, elküld, pár nap múlva termékek postán felad. Fontos hogy a feladás költsége minket terhel és nem lehet utánvéttel küldeni. (a vételárat visszautalják majd) Pár nap múlva értesítés érkezik, hogy elfogadták az elállást és a termékeket visszakapták hiánytalanul. A foglalót persze nem akarják visszaadni, erre telefonon fogyasztóvédelemmel ijesztgetve meggyőzzük hogy mégis.

Nagy az öröm de azért még bujkál bennem a gondolat hogy a hitellel vajon mi van. Mivel nem kaptunk semmilyen papírt (!!) a hitelszerződésről, még azt se tudjuk hogy melyik banknál lett felvéve. Édesapám persze nem emlékszik rá, transzban volt így akármit aláírt volna csak a "nyereményt" megkapja.

Levél a cégnek, persze válasz nincs, majd egyszer csak levél a banktól, amiben üdvözölnek az ügyfeleik közt. Persze azonnal telefon a bankba, érdeklődünk hogy akkor most miért is kaptunk egy köteg csekket és egyéb papírokat, mert a szerződés már egy hete megszűnt. Az ügyintéző kedves és egy "röpke" 10 perces beazonosítás után közli hogy a hitelszerződés még él, és nem lát semmi olyan bejegyzést ami arra utalna hogy megszüntetés alatt lenne.

Hamar ÁSZF elolvas, elálláskor mit kell és lehet. Kiderül hogy 14 nap van arra hogy a szerződést díj nélkül megszüntessük, és ha kapcsolt akkor is el kell küldenünk az eladó elismervényét és az egyéb papírokat az elállásról.  Nos mivel a 13. napon voltunk másnap hamar posta, illetve még aznap este e-mail a banknak. Másnap a céget is felhívjuk, ők persze állítják hogy ők már szóltak a banknak aznap amikor megkapták az elállást, az átutaláshoz várják a számlát.

4 nap múlva ismét telefon a banknak, végre jó hírekkel: megszűnt a szerződés, az eladó visszautalta a pénzt. A hitel a 340.000.- ami a 4 év alatt durván 700.000.- -re dagadt volna mire visszafizetjük a 100.000.- forintos termékekért. (persze hogy gagyi műanyag noname kínai cuccok)

Konklúzió:
Ha valaki vagy szülei, nagyszülei ilyen meghívást kapna, ne vegyen részt illetve beszéljen le másokat is a részvételről. Értesítse a fogyasztóvédelmet, hogy ne is legyen lehetőségük másokat se (akiket nem figyelmeztetett senki) átverni. Ha netán valakivel megtörtént az átverés, és még 8 napon belül értesülsz róla, add át az infót neki, hogy legyen lehetősége visszacsinálni. Sajnos 8 napon túl már nem lehet semmit se tenni, még a bíróság is tehetetlen sokszor.

Az elállás során hivatalosan közölni kell, hogy adják vissza az előlegnek nevezett foglalóként számlázott összeget, illetve kilátásba kell helyezni egy esetleges fogyasztóvédelmi bejelentést is, ha nem állnának el.

A termékek visszaszállításakor ha postán adjuk fel akkor csináljunk képeket a termékek hibátlanságáról és eredeti csomagolásukban küldjük őket vissza.

Ha nem kaptunk dokumentumokat a hitelszerződésről, próbáljunk minél előbb szerezni infókat róla és keressük a bankot.

Számunkra némi tanulópénz kifizetésével megoldódott a helyzet, de olvastam a neten sok olyat, ahol évekig nyögik a részleteket a semmiért. (a termékeket hiába akarjuk eladni, áruk nem fedezi a hitelt)

Kérem aki úgy érzi, küldje el ismerőseinek ezt a szöveget, próbáljuk ellehetetleníteni a csalókat. Aki cégnevekre kíváncsi, a google keresőjével könnyedén megtalálhatja őket, elég ha az "árubemutató" vagy "luxusporszívót termékbemutatóról" kifejezésre rákeresünk.

J.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szellemkor 2013.04.20. 07:07:24

@Zirowe: Neked és a hozzád hasonló véleményt megfogalmazóknak:

Könnyű fiatal és magabiztos okoskodásokkal elintézni az ilyen átverések áldozatait. Biztos mindenki látott már, vagy hallott olyan, speciálisan szakosodott csalókról akik egyfajta átverés tökélyre fejlesztésére tették fel az életüket, és tízből 5-6 embert simán be tudnak húzni a csőbe.

Itt is ugyanerről van szó, csak sokkal gyomorforgatóbb kivitelben. Lássuk csak:
1.) A kékfényes csalókhoz képest ügyelnek arra hogy a tevékenységük a törvényesség vékony határvonalán innen maradjon (morálisan természetesen minden lptező határt átlépnek)

2.) Szervezettek, ami azt jelenti, nem csak tudatosan bevetik a profi csalók minden fegyverét, hanem erre alaposan ki is képzik a gátlástalan ügynökeiket. Nem véletlen hogy előre felépített, pszichológiai hátterű forgatókönyvvel támadnak, ami az emberi jellem gyenge pontjait veszi célba, és az sem véletlen, hogy a legtöbb idős ember, amikor már rájön hogy rászedték, addigra saját magát szégyelli túlságosan ahhoz hogy a hozzátartozóinak bevallja (legelsősorban saját maga előtt).

3.) Mint a természetben a ragadozók, a csorda leggyengébb tagjait, az időseket, magányosakat veszik célba. Nagyon fontos eleme a taktikájuknak, hiszen nincs olyan kontroll az áldozataik mellett aki megvédhetné őket a kritikus pillanatokban.

Ezekre persze lehet cinikusan vállat vonni, mondván, megérdemelték, de akkor nyugodtan lökjed a saját szüleidet és nagyszüleidet is tajgetoszba ha egy ledolgozott élet után már nem képesek azt a fizikai, szellemi és lelki (!) erőnlétet hozni amit saját magad az életed teljében. A nyugdíjaskopasztó termékügynökök ugyanolyan gátlástalan vámszedői a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeinek mint a lélekkufár szcientológusok, és mire a jogalkotás lassú folyamata utolérhetné őket, egy lépéssel előre járva új konstrukcióval fognak megjelenni.

Semmilyen más eszköze nincs a társadalomnak, csak a nyilvánosság és az ehhez hasonló fórumok, és a saját környezeted folyamatos felvilágosítása és figyelmeztetése a veszélyekre.

Szenthomárság 2013.04.20. 07:29:26

@dani27bpbp:
Még mindig a libás gordonkára mutogatni nem túl elegáns, főleg hogy pont a libákhoz nem volt semmi köze. Persze tudod te ezt, csak kiadták a központban, hogy dologidő van....

Szenthomárság 2013.04.20. 07:33:00

@szellemkor: Az a szomorú, hogy Mária igazat szól, te meg egy nyomorult megélhetési fórumtroll vagy.
Meg a társaid is, akik a semmiből kerültek elő.

SarahConnor 2013.04.20. 07:35:46

Nagyon korrekt poszt, ennek kellene lennie bekeretezve minden falon, és ezt kellene hogy kidobja a google kereséskor.
Egy posztoló, aki kezébe vette a dolgokat és nem ült és vinnyogott. Jó azért az ilyet olvasni.

Engem heti rendszerességgel hívnak egy állapotfelmérésre, bár miután kiderül, hogy nem vagyok nyugdíjas, hirtelen kevésbé érdekli őket az egészségem.
Ami egy kicsit azért fáj.

2013.04.20. 07:43:07

@Zirowe: "Így jár, aki nem olvassa el, amit aláír és nem jár utána"

Na nem kellett soká olvasnom, hogy megtaláljam az első "okos" hozzászólást. Remélem téged is átbasznak valamikor, ebben az országban ez úgyis törvényszerű. Ha nem ezzel, majd mással, új trükkök mindig is lesznek, amire még a hozzád hasonló körültekintő fazonok sem figyelnek, csak idő kérdése. Tisztaszívből kívánom.

Egyébként meg, az idős korosztály, élete javát nem olyan közegben élte, ahol lépten nyomon intézményesített átbaszásról szólt az élet, ennélfogva sokkal hiszékenyebbek, naívabbak mint a mai "kikupált" fiatal, vagy középkorú réteg, akik már ebbe az undorító, mocskos, posványos redvás hazug világba születtek. Ennél márcsak az szomorít el jobban, hogy a hozzád hasonló "dögöljön meg a szomszéd tehene is" mentalitású figurák nem bírnak kikopni.

na__most__akkor 2013.04.20. 07:48:30

Na most akkor elmondom (én, a 68 éves...), hogy
--- van aki nem hülyül meg hatvan után.
Például én és a feleségem (jó, ő csak egy kicsit nem, de ezt most éppen nem olvassa...)
Bebizonyítom:
1. Képes vagyok ékezetekkel írni, ellentétben @McZozo, @tejcsokoládé és @sparklie nagyokosokkal
2. Képes vagyok nagy betűvel kezdeni egy mondatot, ellentében @zsiráfffff nagyokossal
3. Nem elég ez a kettő?

Mi például sok helyre elmegyünk. Megesszük a vacsorát/ebédet, elhozzuk az ingyencuccot és nem vesszük meg a csodaágynemű biobarát főzésére használható ezoterikus izét (most nem jut eszembe a neve, de majd megkérdezem a barátomat - valami Alzheimernek vagy mijafasznak hívják).

Van feladatmegosztás is: én zsebreteszem a nyereménykupont, a feleségem meg megmagyarázza, hogy megőrizzük a következő szeánszig, és majd a legközelebbi alkalommal beszámítjuk. Ő magyaráz, mert tud udvarias is lenni (ha éppen nem velem beszél).

A legutóbbi alkalommal mondjuk a vacsora elég gyenge volt, viszont (INGYEN!!!) adtak egy elektromos takarót, amit egyből lepasszoltunk egy kutyabefogadó rokonnak, aki betette a "kinti" kutyaház padlója alá - a büdös dögök köszönik szépen.

hatja 2013.04.20. 08:00:09

@neet: áruhitelt, személyi kölcsönt általában nem lehet örökölni (saját tapasztalat sajnos), a korrektebb bankoknak van erre biztosítása meg leírja IJ költségnek. meg 90 éves, vastüdőre kötött embernek nem ad 10 évre gépkocsi hitelt.

a jelzáloghitel szar ügy, azt a lakással együtt megöröklöd szépen.

a_tom 2013.04.20. 08:01:30

2 elkeserítő dologra reagálnék, amik mindíg előjönnek ilyenkor:

1. Senki nem érdemli meg hogy átverjék, mint ahogy az átverő sem érdemli meg a "jutalmát", amit kicsalt a szerencsétlenektől! Mindenki kerülhet olyan helyzetbe hogy rosszul dönt, akár önhibájából, vagy azon kívűl, nekik védelem jár, és nem kioktatás. Azzal utólag már nem mennek sokra, sőt...

2. Mi a francért tartjuk el az államot rohadt sok adóból, ha nekünk kell egyénileg védekezni a bűnözők ellen. Hozzanak normális törvényeket és tartassák is be, vazze! Esetleg erről nyomassanak információt a tv-ben, ne az önreklámozásra költsék a pénzünk...

szellemkor 2013.04.20. 08:14:46

@Szenthomárság: Te hívsz trollnak, amikor fél mondatban beleböffentesz valam iteljesen irreleváns politikai baromságot egy fogyasztói érdekvédelmi blogban? Ti vagytok akik megkeseredett gyűlöletgombócként fertőzitek a normális eszmecserét és mint a vicbeli Mórickának, mindenről az Orbán jut az eszetekbe. Szánalmasak vagytok.

dr. saint555 2013.04.20. 08:16:53

Na, megint egy kapzsi vén idióta és rokonsága sirámai? Nem kicsit unalmas már ez a sok agyatlan láma. Nem ott és akkor gondolják át a vásárlást, hanem napok múlva otthon. Azután meg szaladgálnak fűhöz-fához. Szánalmas.

YAN CHI 2013.04.20. 08:21:36

Első lépésnek a 8 meg a 14 napos határidőkkel kéne a tövénynek valamit kezdenie. Ha a szerencsétlen nyugdijast akkor sikerül befüzni amikor a gyerekei épp elmentek nyaralni, mire kiderül a dolog,és valamit tehetnének már rég késő.

Gera 2013.04.20. 08:28:11

@kpityu2: Senkit nem akarok gondnokság alá helyezni, az érdekelne, hogy látszik-e a személyijükből, hogy korlátozva van a cselekvőképességük, vagy simán át tud kúrni egy ilyen úgy, hogy csak hónapokkal később derül ki, hogy nem is írhatott volna alá semmit.

Nem tudom a nevem (törölt) 2013.04.20. 08:32:54

@Mária: "Holnaptól kevesebb tejet iszik a gyerek, mert nem telik rá,a rezsiCSÖKKENTÉSNEK hála?"
Ha az energiacégek igazságosak. És miért ne lennének azok, hiszen ők olyan jók, hiszen csak a javunkat akarják(de mi nem adjuk oda...:) Na most ha így van, pont annyit terhelnek rá, amennyit buktak a rezsicsökkentésen. Azaz ugyanannyi tejet iszik a gyerek, mert annyival drágul a tej, amennyivel csökkentek a rezsiköltségek.

Ha pedig nagyobb mértékben emelik, akkor az a kapzsi energiacégek sara, mert csak ideológia gyártásra használják a rezsicsökkentést, tehát őket kell azonnali hatállyal kirakni az országból, mert az mégse járja, hogy miattuk igyon kevesebb tejet a gyerek :D

Egyébként tudsz valami számszerű adatot, hogy január óta mennyivel emelkedtek az egyes termékek (pl a tej :), és, hogy az emelés aránya hogyan viszonyul az előző évek (évtizedek) áremelkedéseihez? Csak mert a másik oldalon nem pár kommentelő soha senki által alá nem támasztott adatai állnak, hanem a Erostat adatai, amik elég egyértelmáen megmutatják, hogy nálunk kimagaslóan nagyon a rezsiköltségek a többi országhoz képest.

Szóval akkor most ki miatt nem iszik tejet a gyerek? :D

szellemkor 2013.04.20. 08:33:00

@a_tom: Nem akarok az ördög ügyvédje lenni, de nincs könnyű helyzetben a jogalkotó amikor a jogos indulatok hullámait meglovagolva hirtelen rendeletalkotással betiltaná az ilyen gazemberségeket.

Sajnos mindig azzal van a baj, hogy ezek a bűnözők (nyugodtan hívjuk őket annak, hiszen a tolvaj sem attól tolvaj hogy jogerős ítélete van róla, hanem azért mert a társadalom megveti azt aki lop) valamilyen legális tevékenység mögé bújva élnek vissza a piacgazdaság lényegét jelentő alapvető kereskedési szabadsággal.

Pont ez a demokrácia 22-es csapdája: ha túl részletesek a jogszabályok, amellyel be lehetne tiltani, pillanat alatt meg tudnák egy kis változtatással kerülni, ha viszont a tiltás túl általános lenne akkor joggal tiltakozna a nép hogy jogalkalmazói önkényt tesz lehetővé a "gumiparagrafus"

Ugyanaz mint az egyházak esetében: mivel kényes alkotmányos alapjogról van szó, sokáig nem mert tökös lenni az állam, és kimondani, hogy a nyilvánvalóan kereskedelmi vállalkozások mint pl. a szcientológia nem bújhatnak az egyházi adómentesség mögé.

Mint ahogy nem lehet minden pofon mellé rendőrt állítani, mégis vannak akik polgárőrséget szerveznek, itt is a társadalom cselekvőképes többségének kell megvédenie magát és a legveszélyeztetebbeket.

De ettől még igazad van abban hogy teljesen abszurd hogy ez legális biznisz, de én ugyanezt gondolom a tévében kuruzsló emeltdíjas jövőmondókról és csodadoktorokról.

Gera 2013.04.20. 08:34:31

@sparklie: Mi a francért ne mehetne egy idősebb ember társasutakra? Nehogymár ez a leépülés jele legyen, pont nem az. Én mindig azt mondom édesanyámnak, hogy menjen minél több ilyenre, lásson világot, ha már fiatalabban nem tehette meg, mert kurva sokat dolgozott. Azért rohadjon otthon, hogy én többet örököljek utána abból a pénzből, amiért nem is én dolgoztam meg?

CID 2013.04.20. 08:36:37

@Gera: Az új, kártya alakútban nincs feltüntetve, hogy cselekvőképtelen.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.20. 08:38:30

Ezzel a jelenséggel először 1991-ben találkoztam Ausztriában. Magyarokat állítottak meg hipermarketek előterében szélhámos osztrák cégek magyarul beszélő alkalmazottjai. Először odaadták a nyereményeket, majd a végén nagy összeget kértek egy termékért, ugyanis kiderült, hogy e terméket kell megvenni a nyeréshez.

na__most__akkor 2013.04.20. 08:44:13

@dr. saint555:
"Na, megint egy kapzsi vén idióta és rokonsága sirámai? Nem kicsit unalmas már ez a sok agyatlan láma."

Na most akkor

1. Tiszteld atyádat és anyádat, a mint megparancsolta néked az Úr, a te Istened; hogy hosszú ideig élj, és hogy jól legyen dolgod azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ád te néked.
2. Baszd meg őket, a nagyszüleiddel együtt.

Saint??? Mint a mormonok? Doktor...

Gera 2013.04.20. 08:49:47

@CID: Ezexerint a régiben benne volt? Ez esetben gratulálok az idióta államnak, hogy nyilván megint az esélyegyenlőség és hasonlók nevében figyelmen kívül hagyta a józan megfontolásokat. Nyilván nem a nyálcsorgató idiótákról van szó, de egy a pénzügyeivel kapcsolatban cselekvőképességében részlegesen korlátozott ember (mondjuk egy szerencsejáték-függő) nem feltétlenül néz ki úgy és ezerféleképp szívathat meg egy tisztességes vállalkozást vagy magánszemélyt.

Bafana 2013.04.20. 08:51:23

Azon kívül, hogy mekkora lúzer volt a "vevő", azért elgondolkodtató, hogy vannak cégek amelyek kimondottan a szélhámosságra vannak ráállva. Eleve így alakultak és így működnek. Azért, mert tudják, hogy mindíg lesznek erre az átverésre partnerek.

szellemkor 2013.04.20. 08:52:56

@serfecs: Kíváncsi lennék a sok hasonló cégnek mennyire egyezik meg a tulajdonosi köre!

A Bayern Gold Kft. azóta N E Vital Kft. néven működik.
A nyilvános céginformációs szolgálat alapján (www.e-cegjegyzek.hu) a tagok adatai:

1/ Szabó-Kocsis László (an.: Schön Erzsébet) Születési ideje: 1977/02/07
6724 Szeged, Zsitva sor 3. A. lház. 4. em. 12.
A tagsági jogviszony kezdete: 2011/03/30
Bejegyzés kelte: 2012/10/18 Közzétéve: 2012/11/01 Hatályos: 2012/10/18 ...

2/ Kiss Zsolt (an.: Francsik Katalin Anna)
Születési ideje: 1978/01/15 2800 Tatabánya, Szőlőhegy 9742/1 hrsz.
A tagsági jogviszony kezdete: 2011/03/30
Bejegyzés kelte: 2012/10/18 Közzétéve: 2012/11/01 Hatályos: 2012/10/18 ...

Rémbódess 2013.04.20. 09:15:15

@sparklie: "aki meg arra, hogy hokameras vizsgalat azt kepes irni, hogy az egy logikus vizsgalati modszer, azt szinten meg kellene vizsgaltatni elmeorvossal"

Akkor menj es kerdezd meg az elmeorvosodat, hogy egyes keringesi rendellenessegek felderitesere bevett modszer a hokameras vizsgalat. Persze itt nem az ipari hokamerara kell gondolni, amit az energetikai tanusitvany elkeszitesehez hasznalnak.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.04.20. 09:32:28

Miért van deja vu érzésem?
Mintha ezt a posztot már 6-szor olvasnám itt a homáron kábé.....

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.04.20. 09:34:59

Amúgy nekem van 16 db új állapotú luxusporszívóm, felgyűlt na.
Érdekel valakit...?

Mérges 1234 2013.04.20. 09:38:40

Nem csak a nyugdíjasokat basszák át, hanem az MLM-es hülyéket is.

És őket sem tudod meggyőzni, hogyha a 10 ezer forintos, 40%-k kedvezménnyel vásárolt szart megveszi, még mindig bukoban van, mert 3 ezerért is megvehette volna.

A népek hülyék, és fogékonyak a hülyítésre.

marxlakó 2013.04.20. 09:39:00

@na__most__akkor: Továbbá:
Olvasom ezt a sok okos fiatalemberi bejegyzést az elhülyült öregekről. Akiknek azonban sajnos nem abban áll a demenciájuk, hogy most, 60-70 éves korukban benyalják az aljas lélektani manipulációval rájuk tukmált gagyit, hanem amikor 40-50 éves korukban (amikor még nem volak_hülyék_,ugye) ugyanezen értelmi szinttel boldogan bevállalták a mai rendszert a politikai termékbemutatón.
Ez a sok okos fiatal észosztó közül is csak a java fog valamikor rájönni, hogy a fater/mutter által 1990-ben bevállalt politikai gagyiban lakik, él, takarózik, fűt, épül, romlik.
Ez az igazi adósságállomány ... Nem fogják tudni letörleszteni.
Addig is: legyenek boldogak a lelki szegények.

őszintetudás 2013.04.20. 09:46:36

az ilyen csalókat fel kell akasztani

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.04.20. 09:47:14

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ezt a trükköt először kb. a 30-as években sütötték el Amerikában, Ausztráliába - szóval ahol voltak magyar emigránsok.

Még a Kárpáti György dr. is ír jópár ilyen esetet a könyveiben.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.04.20. 09:52:09

@őszintetudás:
Helyes.
Van hozzá akciós kötelem; lehet részletben is fizetni, és jár hozzá 2 személyes ingyen beutaló a Farkasrétibe.

privateer 2013.04.20. 09:52:37

@Zirowe: Sajnos nagyon sok öreg ember a maguk módján tényleg el vanank hülyülve. Pontosabban azért, mert nem ebben az elfajult világban élték le a maguk 60-80 évüket. Így simán besétál bárki egy ilyen csapdába.

Szidjátok csak a nyugdíjasokat. Ti nagyszüleitek, vagy szüleitek sem különbek.

őszintetudás 2013.04.20. 09:58:15

még a fiatalok között is iszonyatosan sok hülye van, ott van például a több százezer deviza és egyéb hitel felvevő, az öregek között pedig félelmetesen sok az idióta, mert náluk az agyi leépülés is rátesz néhány lapáttal az alap hülyeségükhöz

reccs 2013.04.20. 10:16:02

@Mityu "aljanép" MG: Még a Kárpáti György dr. is ír jópár ilyen esetet a könyveiben.

És már az is átverés, mert azokat Peterdi Pál írta. :)

dani27bpbp 2013.04.20. 10:24:16

Azért a mostani 65-75-80 évesek, akiket bepaliznak ilyen dolgokkal, anno sem voltak hülyék fillérekért megvenni az önkormányzati lakásukat, és most sem hülyék azokat 10 milliókért árulni. Ezt vajon miért nem vizsgálja senki?

Mária 2013.04.20. 10:57:54

@szellemkor:

"Kezeltesd & szégyelld magad."

Rendben.

Mikor szopsz le?

Mária 2013.04.20. 11:00:22

@Nem tudom a nevem:

"Azaz ugyanannyi tejet iszik a gyerek, mert annyival drágul a tej, amennyivel csökkentek a rezsiköltségek."

Hülyeség.

Mikor vettél tejet utoljára?

Mercel 2013.04.20. 11:08:04

@dani27bpbp:

"Azért a mostani 65-75-80 évesek, akiket bepaliznak ilyen dolgokkal, anno sem voltak hülyék fillérekért megvenni az önkormányzati lakásukat, és most sem hülyék azokat 10 milliókért árulni. Ezt vajon miért nem vizsgálja senki?"

Azt a jóságos állam tette lehetővé nekik még a szocializmus éveiben, illetve az úgynevezett rendszerváltás (hehe) után.
Ha ez a lehetőség nem lett volna, akkor ma azokon kívül akik megszedték magukat - még a szocializmus éveiben, illetve az úgynevezett rendszerváltás után, kb. senkinek nem lenne saját lakása.

Mellesleg azt, hogy egy bizonyos réteg megszedhesse magát azt szintén a jóságos állam tette lehetővé.
A rendszerváltás előtt a társadalmi béke, utána pedig pláne a társadalmi feszültségek enyhítése érdekében tették lehetővé.

Szerintem ebbe kár belekötni, főleg annak tudatában, hogy a szocializmus nálunk (is?) úgy működött, hogy a múlt század közepén mindenkitől mindent, értsd mindent elvettek, majd apránként és jó igazságtalanul elkezdték visszaosztani.
A nagyszüleim például kisbirtokosok voltak, az ötvenes években pedig földönfutók. 40 évvel később - pénzért - megvették a lakásukat az önkormányzattól.
Nem minden eset ilyen nyilvánvaló, de azért elgondolkodtató, hogy mi rejlik egy mondat mögött nem?

Amit pedig megszereztél azt jogod van eladni. Egyelőre - még többé kevésbé (kevésbé) jogállamban élünk.
Bár speciel azt én is megnehezítettem volna, hogy egy megszerzett önkormányzati lakást ne lehessen csak úgy eladni, de hát ez is úgy működik mint annyi minden más. Rosszul.

"Frigyes"

fapisztolybolt · http://fapisztoly.hu 2013.04.20. 11:13:11

"Hamar ÁSZF elolvas, elálláskor mit kell és lehet. Kiderül hogy 14 nap van arra hogy a szerződést díj nélkül megszüntessük, és ha kapcsolt akkor is el kell küldenünk az eladó elismervényét és az egyéb papírokat az elállásról. "

Minden aláírt papírról kell kérni egy példányt. Jelen esetben mivel nem adtak, nagy szerencse volt hogy sikerült megkeresni a bankot.
Bár nem értem hogy a kapcsolt szerződésnél miért neked kell felmondani.

szellemkor 2013.04.20. 11:14:22

@Mária: Unalmas vagy. Nem ciki hogy a magyar net kiapadhatatlan dögkútja vagy?

Mária 2013.04.20. 11:22:38

@szellemkor:

Majd máskor nem szólogatsz be a normális hozzászólásomra, te fröcsögő barom.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.20. 11:38:18

@vénszivar: nem ezt híják deflációnak? vagy valami ilyesmi?

marxlakó 2013.04.20. 11:38:50

@dani27bpbp:
@dani27bpbp: Azért nem mert ők tudják miről beszélnek.
Akkoriban az volt a képlet, hogy vagy megveszi "10 %-ért" (hosszú távú törlesztési lehetőség állami felajánlása mellett) a lakást, vagy bárkinek eladhatják a feje felett...

Hülyék voltak? Aljas számítók?
Te hogyan döntöttél volna Okoska?

szellemkor 2013.04.20. 11:53:01

@Mária: Hisztis vörös banya a hozzászólásaid színvonala kizárólag téged minősít. Nem tudsz disztingválni, mindent a politikai homokozódnak nézel, mint egy kiscsoportos óvodás. Ha éppen rád érek, emlékeztetni foglak máskor is hogy senki sem kíváncsi a folyamatos politikai cirkuszodra.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.20. 12:20:50

Hu-ha.
Ez am a tortenet. Meg jo hogy jo a vege.

Mária 2013.04.20. 12:21:56

@szellemkor:

Fröcsögő idióta vagy.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.20. 12:32:34

@Mária: téged nem nyalni köll? Bár biztos felesleges, mer' közben is a rezsicsökkentés ellen agitálsz. :D
------------------------------------------

Pont ilyen, a posztban leírt jelenet tanúja voltam Egerben pár hónapja. Tévedésből a szálloda azon termébe akartam bemenni, ahol nyugdíjashülyítés volt, de egy szigorú tekintetű marketinghölgy utamat állta. Aztán egy órával később kijöttek, üveggyöngyöt osztottak nekik, és írták felfelé az adataikat. Még később egy igen egyszerű arcú, 60 körüli nőt kihallgattam, amint a párjától kérte telefonon, hogy hozzon neki pénzt, mert szédületes termékeket nyert.
Leginkább az az érdekes az egészben, hogy vajon mekkora réteget foglalkoztat a "verjünk át másokat" iparág itthon, az ilyen termékbemutatós fasságoktól kezdve a portfóliómenedzselésen keresztül az MLM-szisztémában terjesztett atomdrága szarokig, biztosításokig és a Zepterig terjedően.
Valamelyik ilyen cégről azt hallottam, hogy nálunk a legnagyobb a forgalma vagy a beszervezettek aránya világviszonylatban is.
Ezek szerint világcsúcstartók vagyunk butaságban. vagy esetleg aljasságban, ugyanis ezen remek marketingmódszerek döntően a leginkább elesettek és barátaink-ismerőseink átbaxására épülnek.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.20. 13:34:58

Bíró spori, ezt a meccset melyik hüje írta ki a mi pályánkra?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.20. 13:36:23

Majd visszajövök, ha legalább a hazai fakó jáccik.

marxlakó 2013.04.20. 14:33:31

Vártam, hogy melyik okoskának jut eszébe a nagyon egyszerű ok. De nem jut, egynek se...
Egy ilyen egésznapos buszkirándulás 1.500 Ft, (ebéddel, üveggyönggyel) és a kis baráti társasággal nagyon sok (itt lefikázott, lehülyézett) nyuggenek (akiknek van nyugdíja, nem úgy, mint az itt észt osztó ifjoncnak, majd annak idején, ha benéz ablakukon Nemezis) az egyetlen megfizethető kirándulási forma a baráti társasággal.
A helyszanen aláíró három delikvnsből kettő a beépített "vásárló". Egy ostoba meg az itt bölcsködő huszonévesek között is akadna.
Egyszóval nem a nyugger az agyament, Gyerkőcök...

na__most__akkor 2013.04.20. 14:36:36

@marxlakó:
"boldogan bevállalták a mai rendszert a politikai termékbemutatón"

Köszi, haver. Én mondjuk nem oda szavaztam, dehát kétharmadkétharmadkétharmad

bio, ezo, nano, elmútnyócév, orbán

...
És a kedvencem, a FORMULA.
Ami képletet, receptet, előírást jelent (legalábbis azoknak, akik ismerik a szó jelentését).
Értitek? A víz formulája (H2O, há-kettő-ó) oltja a szomjat. Nem a víz. Nem. A víz vegyi képlete.

Mindez persze háromszoros hangerővel, mert Magyarország jobban teljesít, és a reklámok se hangosak, mert viktor ezt is megoldotta.

Zseer 2013.04.20. 19:39:19

Mariat nem akarja valaki kidobni a picsaba,a semmibol elorantott rezsis temajaval egyutt?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.20. 20:18:58

@Zseer: Vannak itt ordenárébb figurák is. Moderáció viszont... na, az nincsen.

vénszivar 2013.04.20. 20:20:40

@Babette_: Szia "drágám". Nem! A defláció az a pénz visszafogása.
Én pedig a Hír TV-ben hallottam egy bank főelemzője okitott és az hangzott el, hogy a japó kormány csak nyomja a Yent, pedig ez ellentétes a gazdaságtannal, logikával s nem lesz jó vége. Én csak amatőr /((pénzember))/ vagyok, ki rinyál a "befektetéseiért". :)

vénszivar 2013.04.20. 20:22:25

@Zseer: Egyesek rettentő nagy disznók...s agresszívak! :):D

LiBerti 2013.04.20. 20:35:31

"A fool and his money are soon parted", ahogy a művelt francia mondja.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.04.20. 22:39:48

@reccs: :)
Na jó, a lényeg, hogy már régen is volt ilyen.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.04.20. 22:43:07

@sparklie: Figyu mán, debil, leépült politikusokra eztet nem lehetne alkalmazni?
Én olyan szivesen lennék a gonnoka Orbánnak meg a Gyurcsánynak egyszerre - egymással kéne játszaniuk egész nap a Ligetben. Tök jó lenne.

Egyéves Önkéntes 2013.04.21. 13:34:55

@vénszivar: 39 ftbegy kilo só az aldiban, megnéztem

Zirowe 2013.04.21. 14:47:59

@Jankove: nagymamám megélte majdnem a 90. életévét, sokan próbálkoztak, de senkinek sem sikerült átvernie.
Édesanyám 65, őt sem baszták még át.

Embere válogatja.

vénszivar 2013.04.21. 15:51:19

@Zirowe: A HALÁL MINDENKIVEL KIBASZIK!

"embere válogatja" :DDD

Nanga (törölt) 2013.04.21. 17:40:55

@Gera: utolsó emlékem erről kb 10 éves, akkor elvették a személyit attól a felnőttől, akit cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyeztek.

Xezs 2013.04.21. 19:07:50

@szellemkor: Ezt a Szabót meg Kisst, meg akik mögöttük állnak, nem baszta még pofán úgy istenesen senki sem? Ideje lenne már.

Xezs 2013.04.21. 19:20:37

@ColT: Tökmindegy, hogy rezsi, vagy sör, aki idióta, az pazarolni fogja a pénzét. Áramból lehet kevesebbet fogyasztani, a sört meg nem kell megvenni, mert nem létszükséglet.

De az áram is olyan, hogy egy csomó szart rákötnek az emberek a hálózatra, köztük ezer éves ruszki melegítőt (megtörtént eset) aztán meg nem érti az illető hogy miért pörög a villanyórája.

Szóval aki hülye, azt ez a 10% se segíti ki, aki meg nem az, az pont leszarja ezt a hacacárét.

Xezs 2013.04.21. 19:22:18

@ColT: Plusz még azt, hogy nem megbántani akarlak, de akit havi 2000 Ft különbség földhözvág, ott nagyon nagy baj van a családi költségvetésben, amit azonnal orvosolni kell.

Xezs 2013.04.21. 19:23:56

@Mária: Az a békemenet egy vicc, illetve nem is az, hanem gusztustalan provokáció.

Xezs 2013.04.21. 19:27:13

@atpijkamo: Tudtommal aki fiatalabb korában is jobban képezte magát, használta az agyát, az öregkorára is kevésbé butul el mint az, aki egész életében lusta volt két egyjegyű szám összeadásán járatni az agyát.

Hogy úgy mondjam, arra kell törekedni, hogy legyen honnan visszabutulni.

Xezs 2013.04.21. 19:30:36

@Jankove: A szocializmus maga az intézményesített átbaszás, legfeljebb nem vették észre.

Xezs 2013.04.21. 19:31:58

@na__most__akkor: Ha tényleg 68 éves vagy akkor nagy tisztelet neked amiért ezeket megcsináltad :) De ha nem vagy annyi, akkor is. Ezekkel így kell.

Xezs 2013.04.21. 19:39:46

@marxlakó: Nem biztos ám, hogy saját szervezésből nem tudnák ilyen áron kihozni a nyugdíjasok az ilyen utakat. Az én nagyszüleim nagyon sokáig jártak nyugdíjasklubba, ahol be kellett fizetni x összeget (nem volt túl nagy, nem élnek nagylábon az öregék) és akkor busszal vitték őket valahova ahol ebéd is volt.

Ugyanazt csinálták mint a termékbemutatósok, csak termékbemutató és átbaszás nélkül.

A probléma inkább az összefogás és a szervezés hiánya. Csak 1-2 talpraesett nyugger kell aki lezsíroz mindent, beszedi a pénzt, aztán együtt örömködnek a buszon meg az ebédlőasztalnál.

Tormas Torontal 2013.04.21. 21:34:00

@Xezs: mint a kormány. Ugyanez. Páran örömködnek, a többiek szívnak

2013.04.21. 22:31:25

@Xezs: "A szocializmus maga az intézményesített átbaszás, legfeljebb nem vették észre"

Nézőpont kérdése. Nomeg az is, mit értünk szocializmus alatt.

2013.04.21. 22:39:19

@Hepci: "Ezek szerint világcsúcstartók vagyunk butaságban."

Nem hinném. Egyszerűen arról szól a dolog, hogy itt a kárpát medencében bármit meg lehet csinálni, hiszen az egész magyar lét lényegében a másik átbaszására van kalibrálva. Átbasz a benzikutas, a pék, a hentes, a legnagyobb pénzintézet, vagy maga a kormány. Természetes, mint a levegővétel.

2013.04.21. 23:08:45

@Xezs: "egy csomó szart rákötnek az emberek a hálózatra, köztük ezer éves ruszki melegítőt (megtörtént eset) aztán meg nem érti az illető hogy miért pörög a villanyórája"

Nem ilyen egyszerű ez. Az ezeréves ruszki melegítőben az a jó, hogy ezer éve működik kifogástalanul, és kábé még kétszer ennyit simán el fog menni. Ellentétben azzal a sok, feleslegesen legyártott méregdrága ipari hulladékkal, amit garanciaidőn belül vihetsz vissza, vagy garanciaidő lejárta után 1 héttel dobhatsz ki a p*csába, mert javíthatatlan/javítás árából újat vehetnél. Nekem az elmúlt évek alatt vásárolt műszaki cikkekről, az a sommás véleményem, hogy élettartam tekintetében egyértelműen a fogyasztói társadalom szempontjai dominálnak, ami néha annyira gyalázatos, hogy az első bekapcsolásig sem jutsz vele. Háztartási készülékek / nagy fogyasztók esetén az energiafogyasztási adatok sokszor köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Nemrég cseréltük le a gázkazánunkat: Méregdrága művelet után, elsőre alig érzékelhető fogyasztásbeli különbség, a régi kommunista termék után, bár pontos referenciáink még nincsenek. A hűtőszekrényünk 1,5 év után beadta a kulcsot, a gyártója még alkatrészt sem tudott hozzá biztosítani, (neves készülék). Ehhez képest nagyanyám 70-as években !bizományiból ! (már akkor is használtan) vásárolt hűtőszekrénye a mai napig üzemel, teszi a dolgát. És itt most fel is van adva a lecke, gazdaságos-e lecserélni 2-3 évente a műszaki cikkeinket, hogy (talán) egy kicsit kevesebbet pörögjön az óra? Szerintem ez nem olyan egyértelmű dolog.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.21. 23:14:47

@Jankove: Csak azt felejted el, hogy ami régről megmaradt, és még működik, az a krémje a dolgoknak, a sok régi hulladékra már nem is emlékszel. Nagyszerű szocialista ipar remekei, amik kibontáskor estek atomjaikra, vagy soha be se indultak. Meg azok aranyárban voltak, ma tizet vehetsz ugaynannyiért. Mennyiért is vehettél egy lada szamarát, amit rögtön szervizbe kellett vinni, hogy használhatóvá varázsolják? Járdára parkolásnál rögtön törött az első híd.

Xezs 2013.04.22. 00:37:02

@Jankove: Erre szoktam mondani, hogy user error. Nekem valahogy semmilyen eszközöm nem megy tönkre, pedig nem babusgatom őket és nem kapnak jóéjtpuszit sem.

@atpijkamo: Volt az a tévé, nem emlékszem a nevére, amelyiknek kirobbant a képcsöve, üvegszilánkkal beterítve a boldogan tévéző családot, élen a legelöl ülő csimotákkal. Na azt megnézném, hogy mit szólna a sok nagyokos, ha egy mai gyártmány csinálna ilyet. Azt hiszem hogy nem kis hirig lenne itt a homáron.

Gera 2013.04.22. 03:32:04

@Jankove: Nekem az a tapasztalatom, hogy egyre jobb minőségűek a műszaki cikkek. Az más kérdés, hogy hihetetlen mennyiségű cucc van, amit eleve szarnak gyártanak, de azok legalább rohadt olcsók. Igazából ez az a termékkör, amivel az előző rendszerben szocializálódott emberek nem nagyon tudnak mit kezdeni, mert olyan ott nem volt. Nyilván nem voltak túl jó minőségűek se a cuccok, de olyan nem volt, ami szándékosan fos.

Gera 2013.04.22. 03:35:26

@Nanga: Valami olyasmit olvastam, hogy most van rendes személyijük. És ez szerintem gáz.

Egyéves Önkéntes 2013.04.22. 07:24:09

@Xezs: kolorsztár

Be is kellett jelenteni a hatóságnál, hogy folyó hó ikszedik napján földfelszín feletti színestévé robbantást hajtottam végre a negyedik kerületben.

@Gera:
@Jankove:

Van szar is meg jó is, aztán mindenki eldöntheti, hogy Huang-wei kenyérpirítót vesz ezeröté' és leégeti a házát, vagy AEG-et négyezeré' oszt boldogan él amíg meg nem.
Ha a népnek szarra van igénye, akkor szart fognak neki gyártani.
Tévéműsor dettó, ha a nép szart akar nézni, akkor senki nem fog operett esteket legyártani. Mert érdekes módon a kolléganőim sosem a polinéz néptáncegyüttes san remoi gálájáról készült összefoglalót beszélik ki nagypofával a konyhában, hanem frejtamást vagy a megasztárt.

Tormas Torontal 2013.04.22. 08:57:29

@Egyéves Önkéntes: az operett est pontosan a SZAR ketegóriába tartozik, nekem legalábbis. Na látod, hogy kinek mi a szar, az elég nehezen meghatározható!

Egyéves Önkéntes 2013.04.22. 08:59:55

@Tormas Torontal: speciel nekem is oda esik, de ez szerintem nem adhat okot büszkeségre. :)

telkoe 2013.04.22. 09:33:50

@Gera: Viszont boven volt olyan ami fos volt mert rosszak voltak az anyagok, a feldolgozas, a minosegellenorzes stb stb... ez mind tudott is volt a gyarakban, csak az elvtarsak igazi segghulye kommerek voltak akiknek az volt a legfontosabb hogy minel tobb termek keruljon ki a gyarbol, panaszkodni ugysem fog senki.

Zabaalint (törölt) 2013.04.22. 09:51:57

@atpijkamo:
Teljesen más dolog, amikor a szocialista ipar szar volt, vagy mert adott technológia még gyerekcipőben járt, ezért sok volt a selejt, mint az, amikor elméletileg megvan a technológia és a szaktudás, de mivel nem éri meg tartósra gyártani a termékeket, ezért nem gyártják tartósra.

Mert ilyen alapon mondanám, hogy egyre gyakoribb, hogy szar építőanyagból építenek házat, te meg mondanád, hogy az őskorban meg barlangban laktak az emberek (ami amúgy urban legend, de ez off).

sörtelen 2013.04.22. 13:24:21

@Gera: Rúgták volna úgy tökön a "tervezett avultatást" megkísérlő márnököt, hogy a nevét is elfelejtette volna, nem csak az ötletét.
Persze, nincs alkatrész logosztikai költség, tartós alapanyag költség stb. a gyártónál. Az értékesítési volumen megugrásával a finaszírozási költségek is leesnek, és még sorolhatnám. A megtakarítás pár százaláka átadódik az árban, mindenki happy, főleg a gyáros. A fogyasztó meg ne fanyalogjon, örüljön a neki való választéknak. És ne akarjon félmillióért kávéfőzőt.
Mert örvendjetek Feleim, van ilyen is.

neet 2013.04.22. 15:43:45

Márpedig a sört meg kell venni. Legfeljebb sötétben iszod. :D

Tejár kell? Egy pl, biztos nem elég a pontos, szabatos, stb összehasonlításhoz, amit itt egyesek elvárnak, de lássuk:
Tesco. Általam szeretett-vásárolt tej. Tavaly (meg még idén év elején): 169.-
Idén valamelyik hónaptól kezdve: 229.- Na, itt végleg leszoktam a tescoba-járástól. + 70 FT!!! PER LITER! Nagynéha azért beugrom, ha. Szal azóta láttam, hogy ugyanez a tej 189.- Az is 20Ft-tal több, mint volt. A konkurenciánál viszont ugyanez 185. Kartonszám fogy, úh nem mindegy.
Persze az is lehet, h abszolúte semmi köze a rezsicsökkentéshez, csak pont a tej árát érdeklődte valaki fentebb. És hogy a sörök meg felmentek 200 fölé? Gyalázat.

Xezs 2013.04.22. 21:02:57

@Zabaalint: "megvan a technológia" - pontosan milyen technológia? Az örökké működő kenyérpirító technológiája? Na látod, ez az, ami urban legend, nem a barlanglakó.

Azt hiszed hogy az emberiség mennyire tökéletesre fejlesztette az elektronikai szarjait röpke 70 év alatt, pedig ez óriási tévedés. Még mindig gyerekcipőben járunk, viszont már merünk nagyokat álmodni, és néha meg is valósul.

Messze nem olyan tökéletes a technológia, mint gondolnád.

Gondolkozz már, ha rendelkezésre állna az örökké működő kenyérpirító technikája, szerinted valaki nem dobná piacra?

Xezs 2013.04.22. 21:04:54

@neet: A Tescoban 199 Ft a dobozos Dreher, csak szólok :) Az nincs 200 fölött.

Xezs 2013.04.22. 21:08:09

Még valami erről az állítólagos tervezett avulásról: Vegyünk pl. egy számítógépet vagy laptopot. A számítógépek sokkal tovább képesek működni, mint amennyi indokolt. Miért mondom ezt? Mert mire tönkremegy, addigra tulajdonképpen nullával egyenlő a teljesítménye az akkori kor szemével. Olyan gyorsan fejlődik a technika, hogy egy 10 éves PC már kőkorinak számít, és 10 év alatt nem megy ám még tönkre. Szóval bizonyos eszközök még indokolatlanul túl sokáig is bírják. Ami persze nem baj, csak szólok.

sörtelen 2013.04.22. 22:09:50

@Xezs: Valszeg nem. A piaci logika nem a fogyasztói érdek maximalizálásáról szól.
Az örök megoldással az adott termék piaca szűnne meg örökre. Akkor meg miből élne meg a gyáros?
A tőkést csak addig érdekli a piac léte, amíg be nem lépett rá. Attól kezdve minden erőfeszítése az adott termék piacának monopolizálására irányul, vagyis a piac megszüntetésére. A termék is - mint műszaki teljesítmény - csak annyiban, hogy a vevő megvegye. A vevő csak beszélő pénztárca.
Szóval páros lábbal rúgná ki a fejlesztőmérnökét olyan agyament megodásra, ami "örökre" működőképes termékhez vezetne.

2013.04.23. 16:33:24

@atpijkamo: "Csak azt felejted el, hogy ami régről megmaradt, és még működik, az a krémje a dolgoknak, a sok régi hulladékra már nem is emlékszel"

Azért a lehel hűtőszekrény nem volt nevezhető elit cuccnak, 10 háztartásból 9-ben ilyen volt. Ahogy a videoton hangfal, erősítő sem... nem mintha agyon akarnám dícsérni a szocializmus remekműveit, de az tény hogy kiállták az idő próbáját.

2013.04.23. 16:43:06

@Gera: "Nekem az a tapasztalatom, hogy egyre jobb minőségűek a műszaki cikkek."

Hát, akkor lehet nem egy kontinensen élünk. Nekem ellenkező a tapasztalatom, és az is szemet szúrt, hogy már viszonylag egyszerűbb gépeket, pl; faéket is képesek elbaszni. Sosem fogom megérteni, hogy amit egyszer kitaláltak, tökélyre fejlesztettek, működött, az most miért nem sikerül. Erre van aki azt mondaná, hogy nem kínai szart kell venni háromezeré' , én ezt szoktam tartani is, harmincezeré' veszek inkább márkás szart. Ugyanis mamár a márkajelzés sem garancia semmire.

2013.04.23. 17:02:38

@Xezs: "Olyan gyorsan fejlődik a technika, hogy egy 10 éves PC már kőkorinak számít, és 10 év alatt nem megy ám még tönkre. Szóval bizonyos eszközök még indokolatlanul túl sokáig is bírják"

Egyfelöl igaz másfelől nem. Ehhez a teljesítményigényhez nagyban hozzájárul az is, hogy mamár nem megírják a szoftvereket, nem optimalizálják, csak legyártják valamivel, belefordítva egy csomó haszontalan rutint, és egyebet. Emiatt indokolatlan hardware igényű, lassan működő alkalmazások az eredmény. De mivel a hardware-ek egyre olcsóbbak, elérhetőbb áron vannak (nem úgy mint mondjuk a 90-es évek elején) tehát nem kell csínján bánni az erőforrásokkal, így nincs meg a kényszer sem, normális, gyorsan működő kompakt programok fejlesztésére sem. Ha valami nem megy, majd eldobod a géped, és veszel újabb hardware-t. Ezt lehet fejlődésnek is hívni, de én egy kicsit óvatosabban fogalmaznék.

sörtelen 2013.04.23. 17:23:02

@Jankove: A hűtőgép nem jó példa, gyakorlatilag a legsikeresebb gép (tkp. nem is gép), nem tud elromlani. 99,9 % -ukat működőképesen dobják ki, mert elavult, törött, vagy bármi. De működik...
A "harmincezres márkás szaron" akkorát röhögtem, mint már régen... :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 18:23:07

@Jankove: "a lehel hűtőszekrény nem volt nevezhető elit cuccnak"

Rosszul emlékszel.

Lehel, Ikarus, Rába, Orion, Balatonfüredi hajógyár, Tisza cipő, Pécsi kesztyű...

Pont azért vette mindenki, mert jó volt.

Xezs 2013.04.23. 21:32:07

@Jankove: Én nem így látom. A számítási kapacitás nő, így a felhasználói igények is. Régen jó volt a parancssoros oprendszer, ma meg mindenki kattintgatni akar. Vagy ha megnézel egy mai játékot, pl. a Far Cry 3-at, az arcod leesik 3 emelet mélyre a grafikájától.

Amúgy meg a fogyasztói hozzáállás is megváltozott. Már nem vigyáznak úgy az emberek a dolgaikra, mint régen. Gondolj bele hogy hányan vesznek 200 ezerért Iphonet, amit aztán részegen vagy szőkén rommátörnek.

Gera 2013.04.24. 11:06:04

@Jankove: Egyszerűen képtelen vagyok felidézni bármilyen komolyabb értékű műszaki cikket az elmúlt 10 évből, ami elromlott volna. Persze valóban, szart nem szokásom venni.

azarcakimeghúzottegymarslakót 2013.04.24. 11:41:37

Engem most hívtak, hogy ingyenes hőkamerás felvételt csinálnak rólam, és ingyen kiértékelik... Kérdeztem a csajt, hogy olvassa-e a Homárt, de nem tudta miről van szó. Úgyhogy inkább 10 percet elbeszélgettem vele, és nagyon bizonygatta, hogy semmi termékbemutató, meg kötöttség nem lesz, csak megvizsgálnak és ingyen kiértékelnek. Plusz bedobott még pár nevet, akik állítólag országszerte híres professzorok, és Győrfy Pál volt az adu ász, amikor mondtam, hogy a profokat nem ismerem :) Persze arra nem tudott már válaszolni, hogy honnan van meg a számom, és miért vagyok Dunaújvárosiként regisztrálva náluk...

Panelproli 2013.04.25. 13:41:23

Annak a kommentelőnek üzenem, aki szerint minden 65 éves hülye és mindet gondnokság alá kell helyezni, remélem eléri ezt a szép kort és még sokáig fogja élvezni! (miközben majd sok fiatalabb ragyogó elme nyálcsorgató idiótának nézi)
Mit szólna Szabó-Kocsis László és Kiss Zsolt, ha a kedves édesanyjaik, fent említett Schön Erzsébet, illetve Francsik Katalin Anna egyszer azzal a remek hírrel hívnák fel őket, nyertek egy kedvezményes vásárlást, amit azon nyomban árura és hitelszerződésre váltottak? Laci és Zsolti nevezzük így ezeket a pernahajdereket, vajon lennének annyira szorgalmasak, hogy ellátogatnak a fogyasztóvédelem honlapjára és utána néznek szegény szüleik jogainak? Netalán tán fel lennének háborodva, mondván micsoda világot élünk?!
Juteszembe, talán fel is hívom anyukákat egy ingyenes állapotfelmérés lehetőségével kecsegtetve őket. (napjában háromszor)
Ui: Ugyanitt hőkamera eladó.
süti beállítások módosítása