Tékozló Homár

Túlszámlázódás a Big Fishben

2013.04.29. 15:17 | jackyll | komment

Ágiék majdnem tízezer forinttal többet fizettek fél kiló tengeri süllőért az Oktogon melletti indiai helyén nyílt új halbárban, mint amennyi a pultban ki volt írva. Bizonyára a Facebook-oldalukon is jelzett tesztüzem lehet a ludas a logisztikai problémákért:

Gondoltam egyet, miután olvastam az interneten, hogy új halas étterem nyílt az Andrássy úton, az Oktogonnál, THE BIG FISH néven, hogy drága Apámat kimozdítom az odújából és meghívom egy vacsorára névnapja alkalmából, hiszen ő is és én is imádjuk a tengeri herkentyűket. Meg is érkeztünk az étterembe, ami körül már az utcán is hal illat keringett és belépve láttuk a szebbnél szebb uszonyosokat a jégágyon. Mivel Apám már nem olyan bevállalós, mint ifjú titán korában, így nem merte kipróbálni a skorpióhalat és a többi drága extra vízi lényt. Így szimplán egy süllőt és egy pisztrángot választottunk, hozzá a szokásos sült krumpli köretet és a jó kis házi limonádét, majd a hölgy közölte a pultban, hogy összesen 26.170 forint lesz. Apám szeme kikerekedett, hozzáteszem az enyém is, hogy ez most, hogy lehet.

Ezt látván Apám gyorsan reagált, és a kisebb halat, a pisztrángot visszatetette, mondván: elég lesz a nagyobb süllő kettőnknek. Először arra gondoltam, hogy biztos félreütötte a hölgy az összeget, de szánakozó arckifejezése, amivel porig alázott mindkettőnket– nem ezt tükrözte. Azt azért hozzá tenném, hogy ez az összeg nem okozna számomra meglepetést, ha egy Michelin csillagos étterembe térek be, na de egy félig önkiszolgáló étteremnél, azért igencsak meglepő. Miután a pisztráng leúszott a számlánkról és a süllő egyedül maradt, a végösszeg így is 19.917 forint volt, amit szépen ki is fizettem, elvégre az én ötletem volt ez az ünnepi vacsora…persze nem ilyen összeggel kalkuláltam.

Miközben a halra várakoztunk Apám nem tudta elfogadni, hogy egy vagyont fizessen ki lánya, aki csak pályakezdő fizetéssel rendelkezik. Olvasószemüvegét felvéve, visszasétált a pulthoz és ismét megnézte, hogy a süllőnknek mennyi 10 dkg-ra kiszámolt ára, ami persze nem stimmelt a számlán szereplő összeggel. Bátran rákérdezett az összegre és kiderült, hogy 49 dkg tengeri süllőre 6.760 forint helyett, véletlenül 17.640 forintot sikerült kiszámlázni. Így a pultban álló hölgy mosolyogva visszaadta a különbözetet, azaz a 10 880 forintot. A kárpótlás, amit ezért az afférért kaptunk két tortaszelet volt.

Egy ilyen eset után hiába ismerték el, hogy hibáztak, azért máshogy csúszott le az étel. Úgy gondolom, hogy az ember ne garasoskodjon, ha ritka alkalmak egyikén kimozdul dőzsölni, és ünnepelni vágyik, de azért ez pofátlanság. Ekkora tévedést, és mi van akkor, ha az ember csak lapít, mert cikinek érzi megkérdőjelezni egy „trendi” étteremben a vacsoraszámla végösszegét? Mi van, akkor, ha apám nem lányát féltő harcos oroszlánként, még olvasószemüvegét is elővéve visszasunnyog a pulthoz és kideríti az igazságot? Nem értem, hogy egy kiszolgálónak miért nem tűnik fel, hogy két éhes vendég minimális adagot rendelt, nem a legdrágább fajta halból és egy vagyon a végösszeg? Vagy ez a feladatuk, hogy bepróbálkozzanak, hátha találnak egy balekot, akit jól lehúzhatnak és akkor megvan az aznapi bónusz?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vénszivar 2013.04.29. 15:46:17

@rolexes: Oszt hol van az éttermed?

ferand1979 2013.04.29. 15:47:32

Párommal mi a nászútunkon jártunk úgy, hogy a Fertő-tó mellett egy "halárdában" ettünk hekket.
Valahogy elnéztem a hal árát, amikor rendelés előtt kiválasztottuk.. (10dkg 350Ft), és szándékosan egy jó nagy halat rendeltem, és utólag örülök, hogy nem rendeltem rá még egy halat az elején, mivel rákérdeztem, hogy tudnak-e hozni nagy adagot...
A számla 7.000 fölött volt (jó pár évvel ezelőtt).. Kicsit érzékenyen éríntett.. De viszont a hal fenséges volt.
Érdemes jól megnézni rendelés előtt a hal árát, mad rendeléskor hozávetőlegesen beszorozni a kimért súlyt.. nem ér akkor meglepi, és már azonnyomban tudsz reagálni a rossz ár számítása miatt...

duddva 2013.04.29. 15:51:08

Áhá, szóval ez lenne a legendás Bikfis, vagyis nagy hal angolul?

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.29. 15:59:25

@rolexes: "egyből kirúgnám"

Te hülye vagy? Egy alkalmazottat, aki maga megszerzi a fizetését? Még valamit én is fizetnék neki, csak maradjon.

Két igazgató beszélget.
- A te dolgozóid bejárnak?
- Be.
- És fizetsz nekik rendesen?
- Nem nagyon.
- Te, nem kéne ezektől belépti díjat szedni?

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.29. 16:00:42

@duddva: "legendás Bikfis"

Az a legendás bakfis. Hosszú formás lábak...

Szenthomárság 2013.04.29. 16:01:31

Kis férfinemű hal: bakfish!

Egyéves Önkéntes 2013.04.29. 16:02:36

a fiatal hal pedig a bakfish!

Atörökk 2013.04.29. 16:02:42

@atpijkamo:
Hosszú, formás nyár? ;-)

Egyéves Önkéntes 2013.04.29. 16:05:04

Az étlapon a süllő került előre, a reményhal meg utoljára!

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.29. 16:05:48

@atörökk: Hosszú forró nyár. Hű, emléxem még mikor divatba jött a forrónadrág. (Ilyen elasztikus kisgatya volt csajoknak.) Azt a sok formás segget, hosszú combokat!

Azóta már elkurvultak a lányok, olyan fürdőruhát hordanak, ahol kivan az egész seggük.

Atörökk 2013.04.29. 16:07:44

@atpijkamo:
Az még nem lenne baj, de sok esetben azokat a seggeket inkább takargatni kéne... :/

2013.04.29. 16:12:05

a poszt nem korrekt.
elismerték a hibát, visszaadták a pénzt és fájdalomtortát is kaptak.
mit kellett volna még tenniük? feleségül venni a posztert ?
Miért van az hogy sülthalként hallgattak amikor megmondták az elején az árat ? Miért nem kalkuláltak előre ?
Tehát ők is mulasztottak.
Nem szeretem a lejárató posztokat.
{a tulaj}

sangria 2013.04.29. 16:13:33

Igen, rúgják csak ki, de rögtön, demagóg leszek, de röhej, hogy ilyen munkanélküliség mellett az ilyennek meg pont van munkája.
És most nem is a túlszámlázásra gondolok, hanem a flegma, szánakozó pofavágásra, miközben ráadásul, mint kiderült, ő b.szta el.
De jobban belegondolva amiatt is:
- Mert ha tényleg tévedett, hogy a francba nem vett észre 10e Ft különbséget?
- Ha meg szándékos volt, akkor ugye no komment.

Én ezek után biztos be nem tenném oda a lábam.

tregard 2013.04.29. 16:14:58

@atpijkamo: ez nem vicc, hanem lassan a valóság, és a munkavállalók kitűnő partnerek hozzá.

vénszivar 2013.04.29. 16:18:08

@sangria: Én ezek után biztos be nem tenném oda a lábam.

Most beteszed v. nem? 27 000-ért, akár be is teheted...

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.29. 16:22:28

@atörökk: :))

És a kommentek!

Lemez Valéria pucolja az orrát = diszkvalifikál

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.29. 16:22:48

"Egy ilyen eset után hiába ismerték el, hogy hibáztak, azért máshogy csúszott le az étel. "

Gondolom ez úgy gyorsétterem, hogy gyorsan létrejön, majd megszűnik... Másnéven pénzmosoda? :D

Atörökk 2013.04.29. 16:23:17

@atpijkamo:
Igazán halatlan kommentek :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.29. 16:24:07

@Kulics: Hibát? :D Ide a bökőt, hogy ki van adva az alkalmazottaknak... Ha csak 1-2 madár kifizeti, akkor nyertek :D
Külföldiek is...

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.29. 16:24:47

@tregard: Valóságnak nem tudom értelmezni.

De a jó viccben mindig van egy nagy adag igazság.

Ja. Ajándék csónak ne nézd a lapát...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.29. 16:25:50

Mondjuk az se rossz, hogy félig önkiszolgáló menzára vinni az öreget születésnap alkalmából (gondolom a halkülönlegességek miatt), de attól még a sztori meredek.

miki-dzsi 2013.04.29. 16:28:40

Ezért profitábilis halat árulni: alig van nézi meg valaki, hogy egyáltalán lemérik-e a halat, csak nagyokat néz, hogy milyen q. drága.

2013.04.29. 16:29:22

@ColT: én ilyen szándékosságot nem feltételeznék. csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.
:)

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.04.29. 16:30:16

@ColT: az "csak" névnap volt :)

manapság ennyire drága a hal? de azért együnk sokat.

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.29. 16:31:21

A horgász kifog egy kövér pontyot.
- Hazaviszlek vacsorára!
- Fogyózom, inkább menjünk moziba!

Atörökk 2013.04.29. 16:32:37

@atpijkamo:
Jahhajj :D :D :D

@*Vörös Szonja*:
Ilyen felkapott étteremben igen. Ha megcsinálod magadnak, nem olyan vészes.

mqqq 2013.04.29. 16:36:56

Már nem azért, de akármennyi pénzem van, egy új helyen legalább megnézem az árakat, akár étlapról, akár ha ki van téve, úgy.... egy kis fejmatek és máris megvan, hogy saccperkábé mennyit fogok fizetni. 10-20% eltérés persze lehet, mert senkinek a szemében/kezében nincs hitelesített mérleg, de ha már ilyen nagyságrendbeli különbség van, akkor evidens, hogy valami félreértés van.

Persze ez nem kötelező, lehet herdálni matek nélkül is, csak úgy jóval nagyobb az esély az ilyenféle bosszúságokra.

(Ez persze nem menti fel a vendéglátóst.)

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.04.29. 16:38:06

@atörökk: jaja, én magamnak szoktam megcsinálni, ráadásul nem ilyen bolti halat, hanem horgász ismerőseimtől beszerzési áron megveszem, sőt, egy sör-unikum kombóért még konyhakészen is kapom. Szerencsésnek érzem magam.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.29. 16:38:53

@Kulics: Magyar vendéglátásban? :D

@*Vörös Szonja*: Ja, akkor ja. Mondjuk abba már belefér.

kicsi_gesztenye 2013.04.29. 16:40:30

Mondjuk megnéztem volna, ha a pultban a kiszolgáló egy NAV ellenőrre néz ilyen szánakozó tekintettel...

Atörökk 2013.04.29. 16:41:50

@*Vörös Szonja*:
Én is tudnék így venni magamtól, bár inkább csak fogni szeretem :)
Egyébként piacon is kapni szép halat, akár konyhakészen is.

elwood 2013.04.29. 16:42:47

A drogos kifogja az aranyhalat. Az persze felkínálja:
-Ha visszadobsz, van 3 kívánságod.
- Ok.
Visszadobja a vízbe.
- Mi legyen az elsõ?
- Bökjünk!
Böknek.
- Mi legyen a második?
- Bökjünk!
Böknek.
- És a harmadik?
- Bökjünk!
Böknek.

A drogos azt mondja:
- Hát neked hal, van valami kívánságod ?
- Hát ... Bökjünk!

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.04.29. 16:46:32

@atörökk: én pedig sem fogni, sem pucolni a minikonyhámban, annál jobban szeretem elkészíteni és feltálalni, elfogyasztani :)
A piacokkal bizalmatlan vagyok, mert folyton rátehénkednek a mérlegre, bármit vennék. De mindegy is, ha van elérhető bizalom, jó áron :)

Vittore. 2013.04.29. 16:53:54

Még nem olvastam el a kommenteket, de úgy érzem, hogy az édesapa egy jómunkásember, aki végig dolgozott egy életet, míg a lánya egy bölcsész, akit simán átb.sznak egy étteremben.

Meg amúgy vazze, süllőt 14000 ft/kg áron, az Oktogonnál? Mert mi is van ott ami indokol ilyen árat? A húdemenő halas büfé? Az apukát miért nem vitte a beküldő a Trófea Zuglóba? Ott 5000 ft-ért azt eszik és iszik az ember amit akar korlátlanul és az tényleg illik egy pályakezdő fizetéséhez.

Atörökk 2013.04.29. 16:54:08

@*Vörös Szonja*:
Akkor rájuk kell szólni ;-) én is kb. 2-3 henteshez járok, attól függően, mi kell. Persze ha van jó forrás, azt meg kell becsülni :-)

Sang Lee 2013.04.29. 17:04:24

sztem alap, hogy megnézek egy árlapot, és előre 7000nek számolt összeg esetén kapott 17k-s számlánál minimum egy "hogy a faszba?" kicsusszan a számon, esetleg ciki vagy nem ciki, leellenőrzöm, mertazért mégis. ahelyett, hogy szégyenkezve elsunnyogok a sarokba süllőt majszolni, mint Gollam...
akinek 17k-nál kevesebb az órabére (van itt olyan? :)), annak talán nem mellékes egy ilyen elírás(?)

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.29. 17:09:04

@Sang Lee: "elsunnyogok a sarokba süllőt majszolni, mint Gollam"

:))

Vizuális típus vagyok. Gollam bölcsész.

Manyecska 2013.04.29. 17:12:19

@atpijkamo: :)) lementünk sétálni, épp a kutyánkról beszélgetünk miszerint patkányfogásra használták......mondom nézd hogy nézi a babát /baba lóg a hordozóban, kalap, mezítláb, cukiság/..asszongya: "biztos azt hiszi hogy patkány" :DD:P:O:D Hát mondom ennyi kedvesség kösz hogy belédszorult:D

Manyecska 2013.04.29. 17:13:16

@Manyecska: ja, már a fiam,..lemaradt!

Kettes LEGO 2013.04.29. 17:15:42

Extra 10e Ft 1 db halnál fel kelljen, hogy tűnjön... Bátran rákérdezett? Cikinek érzi megkérdőjelezni? Visszasunnyog? Ez aztán tudatos fogyasztói hozzáállás. Miután 10e Ft-tal akarnak átverni a minimum, hogy az eladó kér töredelmesen bocsánatot, ajánl megoldást, keresi a kiengesztelésemre a módokat. Ha egy étteremben nem mernek az emberek kiállni magukért teljesen érthető az országban tapasztalható töketlenség.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.04.29. 17:17:48

@atörökk: én nem szoktam szégyellősködni, szólok, ha úgy van, először azért kulturáltan, esetleg némi úrinős finomsággal, aztán van, hogy kicsit rusztikusabban. Tökmindegy, az 50 kilómmal nem félemlítem meg őket, és a flört sem használ. Legközelebb felismernek, és így kaptam egyszer pl. epét a csirkemáj közé. Nem keveset, és csak otthon vettem észre.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.29. 17:27:47

Hát a szardinella esetében ilyen nem fordulna elő.

Kifordított kacagány 2013.04.29. 17:29:41

mennyivel egyszerűbb lett volna mondani a bótósnak, hogy "akadjon a szálka a torkodra", azt otthagyni a francba.

CID 2013.04.29. 18:14:04

@*Vörös Szonja*: horgász ismerőseidtől beszerzési áron? Mennyi egy szem kukorica, vagy boili? Csak szólok, ha a horgász eladja az általa fogott halat, törvénysértést követ el;)

szelidorzo 2013.04.29. 18:29:48

Elmegyek horgászni, pihenek, jól érzem magam, ha nincs nagy gáz halakat is fogok rendesen.
Hazamegyek asszony megpucolja, én meg elkészítem. Az egész család jót zabál.

Az oktogonon a halas, meg szarjon sünt.
Nem hiszem, hogy egy fokhagymás kecsege, tejszínes rákmártással, vagy esetleg egy dorozsmai ponty rosszabb lenne, mint amit ott csinálnak. Pisztrángot füstölök magamnak.

SzerződésSertés 2013.04.29. 18:50:37

Utálom az ilyen nagypofájú panaszosokat. Az eladó/pénztáros is ember, hibázhat. Ha sokallod a végösszeget, akkor ne lapíts, meg ne pakold vissza a felét, hanem kérdezz rá, hogy ez hogy jött ki. Ha ott helyben szóltatok, elnézést kértek, visszaadták a pénzt és még az ingyé' sütit is felzabáltátok, akkor utólag ne keltsd rossz hírét a helynek, mert az tahóság. Azt a szánakozó arckifejezést pedig ezek után nem hiszem el, te csak egy szorongó, komplexusos proli vagy, aki mindenhol mumust lát.

SzerződésSertés 2013.04.29. 18:57:52

@sangria:
Azért ne vedd kézpénznek a posztoló benyomásait, csak a tényeket. Tény, hogy hibázott az alkalmazott, tény, hogy ezek után elnézést kért, kártalanította őket, még plusz ajándékot is kaptak. Az állítólagos pofavágás csak a posztoló benyomása volt, de nekem például a posztólóról az a benyomásom, hogy egy hisztériára hajlamos, tudálékos kis cafka..

helianthus 2013.04.29. 18:59:02

@Böritigin: Szia Kedves! Őrjöngsz még?

Anomalocaris (törölt) 2013.04.29. 19:05:12

@helianthus: Jé! Helifusz. Azt hiszem, megtaláltam az ominózus kérdésedet.

Ez lenne az?

helianthus 2013.04.22. 10:21:00
@Böritigin: F u r a sz e m.
Mi ez az új nicknév?
Van valami köze Igihez vagy csak véletlenül szerepel benne az igi szó?

Manyecska 2013.04.29. 19:24:24

@SzerződésSertés: a faszt. Egy pénztárosnak nehogy mán ne tűnjön fel hogy 10 ronggyal többet üt be?? egész nap csak ez a dolga..

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.04.29. 20:18:37

Alapszabály: nem kell ilyen yuppie helyekre járni pályakezdő lúzereknek! Én se járok - nem is basznak át.

joska141 2013.04.29. 20:26:57

@Kulics: Tényleg mulasztottak azok az emberek akik az Ön tulajdonában levő helyre mentek be a pénzüket költeni és az ott tapasztaltakat ezen a fórumon szóvá tették.
Önnek tökéletesen igaza van.
Tisztelettel érdeklődöm, hogy Ön milyen lépéseket tervez velük szemben, hogy a jövőben a lábukat se tegyék be Önhöz?

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.29. 20:32:11

@joska141: "milyen lépéseket tervez"

Hát énszerintem a pénztárost fejbe kell lőni. Aki téved, az csal is. aki csal, lop is. Aki lop, gyilkol is. Meg kell előzni mindenáron.

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.29. 20:53:46

@vénszivar: Minden cigány tolvaj. Csak a cigányok lopnak. Szóval ha minden barnabőrűt fejbelövünk, szélnek ereszthetjük az egész rendőrséget. Mekkora megtakarítás lenne!

Aztán minden házat téglából vagy kőből kell építeni, az nem ég, a tűzoltókat is szélnekereszthetjük.

Most a politikusokon gondolkodom...

helianthus 2013.04.29. 21:09:34

@Böritigin: igen ez volt az. Megkerested? Csakis az én kedvemért?

Hüpp-hüpp.

De szép ajándék ez egy hétfői napra.
Szardinellázól még?

Anomalocaris (törölt) 2013.04.29. 22:00:58

@helianthus: Végeztem. A nevemben meg nem igi, hanem Böri és Tigin keresendő.

`atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.29. 22:03:52

@Böritigin: Bőrtigrisnek olvasom. csak így van értelme.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.29. 22:13:22

@atpijkamo: Így van értelme! Linkeltem is hogy mi!

Tormas Torontal 2013.04.29. 22:15:18

@vénszivar, @atpijkamo : ruhadt fajgyűlölök vagytok.
Hazudsz te szemét disznó. NEM minden cigány tolvaj, és nem kell minden barnabőrűt fejbelőni . Ez bizony komoly bűncselekmény amit itt leírtatok. Mindent megteszek, hogy a nyomotokra bukkanjon a hatóság és ezért bűncselekményért megkapjátok a kiérdemelt büntetésed!
A HOMÁRT sem értem, hogy miért engedi az ilyesmit!

Atörökk 2013.04.29. 22:16:15

@Tormas Torontal:
Te milyen fogalmazásgátlót szedsz?

Kifordított kacagány 2013.04.29. 22:46:58

@atpijkamo: minden politikus tolvaj, tehát minden politikus cigány, azokat meg úgyis fejbe kellene lőni, szóval ne gondolkodj olyan sokat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.30. 01:17:38

@vénszivar: a'merikaban vencigo ilyen tevedesnel a a minimum, hogy az alkalmazott repul, de konnyen bezarjak az ettermet is
csak ugy mondom

amugy veled ellentetben nem fogyasztok kannasbort

MágnásMiska 2013.04.30. 01:32:45

@atörökk:

Most minden kommenten ez megy. Amit @hagyma ír, az nem teljesen fedi a valóságot.

USPH annyi kínai éttermet enged eléggé kétes körölmények között üzemelni, más éttermeket viszont bezárat egyből a legkisebb szabálytalanságért. Volt olyan Tampában, hogy a cold soup-ot és a warm soup-ot nem hozhatta ki a pincér egy tálcán, mert éppen USPH ellenőrzés volt és hideg étel nem vihető ki forró levessel.

A United States Public Health oldalán elérhetők az ellentmondó inlogikátlan szabályok.
Tehát nem kell elhinni, hogy máshol túlszámlázás miatt egyből zárják az éttermet. Viszont panaszt lehet tenni a fogyasztóvédelemnél. Magyarországon egyre több hatalmuk kezd lenni szerencsére.

Sasyyy 2013.04.30. 02:12:20

meg is érdemli az átbaszást az aki az andrássyn zabál halat...

Manyecska 2013.04.30. 08:03:39

@atpijkamo: nem, nekem pl. a mellem van kint@Tormas Torontal: tényleg, miért is engedi hogy belinkeld a kedvenc rúdtáncosod f@szát minden nap??:)@Sasyyy: ez nem Oktogon? ott van egy marha jó török kajálda, occsó, lehet vízipipázni lennt, ilyen párnák közt..

movhu 2013.04.30. 09:09:08

Hát nem tudom, de egy félig önkiszolgáló büfében marha drágának számít 14000-ért egy kiló tengeri süllő. Ekkora pofátlan hasznot esetleg egy puccos étteremben benyel az ember, de nem egy majdnem talponállóban. Szerintem nagyker tételben 3.000-nél nem több egy kiló beszerzési ára.

2013.04.30. 09:41:22

@ColT: csak ironizáltam.

A hétvégén voltunk egy nagyképű étteremben. Én nem szeretem a személyzet faarcú merevsége miatt, de a párom kedvéért... hát a számla végösszege meglepett és vissza is vittem reklamálva, mert két másik ember plusz fogyasztását hozzászámolták.

Nem értem a posztert, hogy miért lenne ciki reklamálni az átverés/tévedés miatt ?
Szerintem lapítani meg szégyelnivalóan lúzer dolog.

2013.04.30. 09:43:46

@joska141: az alkalmazottak minimálbéres be nem jelentett állásban vannak és maguknak kell a borravalójukat meg a leadót is megtermelni. Műszakonként egy alkalmazottnak min 10.000 Ft leadót kell hoznia.
Se fejlövés, se büntetés nincs ennek elmaradásakor, ám a bérükből levonódik a leadó hiánya.
So simple.

2013.04.30. 09:46:26

@Tormas Torontal: ismered az irónia szót ? El tudsz vonatkoztatni a betegremajmolt pc gondolkodásodtól ?

2013.04.30. 09:49:16

@MágnásMiska: "inlogikátlan"
Ilyen szó nincs.

A helyes páros:
logikus - logikátlan

A latin "in" fosztóképző már nem kell, ha eleve ott van az "-átlan" toldalék.

csak szólok.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.04.30. 10:06:14

@CID: :) nekik is fizetniük kell, amikor elhagyják a horgászterületet, lemérlegelik a megfelelő méretű halakat, kifizeti, oszt mehet isten hírével. Utána azt csinál a hallal, amit akar. Kb. ez a beszerzési ár.

Manyecska 2013.04.30. 11:15:16

@Kulics: sűrűn szoktál vasalni???:D

helianthus 2013.04.30. 12:33:29

@Böritigin: kerestem, de nem igazán jutottam eredményre. Még mindig gyanakaszom, hogy Igihez van köze, aki amúgy hol van?

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.05.01. 08:35:49

Nem tudom, h a poszter hol dolgozhat, de ha kezdőként olyan frankón fizetnek, h egy süllőért ~20 ezer még belefér írjon rám légyszi, szívesen küldök egy CV-t...

Tormas Torontal 2013.05.01. 12:25:14

Lúzer ne menjen ilyen helyre!

Manyecska 2013.05.02. 11:49:46

@Tormas Torontal: mér? van aki szeret szopni:D

Mille38 2013.05.02. 14:09:18

Remélem az én gyerekemnek is olyan kezdő fizetése lesz, amiből hétezret simán elkölt egy kétszemélyes étkezésre. Merthogy ahhoz van szokva, hogy ennyi pénzből három testvérével együtt két napig is (egyébként bőségesen és egészségesen) eszik a család. De még ennél is jobban remélem, hogy sikerült annyit belenevelnem, hogy ilyen esetben szó nélkül faképnél hagyja az üzletet...

vénszivar 2013.05.02. 14:13:25

@Mille38:Pl: 8000??? Annyiból 7000-et simán ki tud fizetni! De ha gavallér akkor 8000 ad...:)

Panelproli 2013.05.02. 15:35:12

@atpijkamo: "Most a politikusokon gondolkodom..."
Ez nagyon egyoldalú! Ők nem gondolkodnak rajtad, sem másokon. Sőt!
Egyáltalán nem gondolkodnak.
Hal-ár rájuk!

Panelproli 2013.05.02. 15:45:04

BBQ-ban voltunk. Fizetés utólag a be, -kijáratnál. Előttem egy jogaival maximálisan tisztában lévő félrészeg vendég 20 percen keresztül reklamált, leköcsögözte a pincért, majd a számlát Erzsébet-utalványban kifizette.
A röhögéstől vissza kellett ülnöm az asztalunkhoz.
Ui: minden vendégnek igaza van.
süti beállítások módosítása