Tékozló Homár

Lebukott az olasz reptérmaffia

2013.05.03. 16:38 | jackyll | 230 komment

reptermaffia.jpg

Olaszországban 10 év után először sikerült a rendőrségnek fényképes bizonyítékokkal lebuktatnia a leginkább Rómában tevékenykedő reptéri tolvajbanda legalsó szintjét:

Nyolc olaszországi reptéren elkövetett száznál is több lopás, károkozás és lopási kísérlet ügyében egy évig nyomoztak a hatóságok, amelynek eredményeképpen huszonkilenc reptéri dolgozót vettek őrizetbe pénteken reggel, további ötvenhétnek pedig meg kell jelennie a rendőrségen. A műveletbe négyszáz rendőr vett részt, és első alkalommal helyeztek el rejtett kamerákat a repülőgépek rakterében, hogy így buktassák le a tolvajokat.  A lopásokat a repülőgépek rakterében követték el, ki- és berakodás közben. [...]

A Codacons fogyasztóvédő szervezet szégyenteljesnek tartja, hogy a 2002 óta szinte évente ismétlődő reptéri lopásbotrányok után nem sikerült még megtalálni a megfelelő eszközöket a lopások megelőzésére, és szerintük a baj a dolgozók kiválasztásával van.

Lehet, hogy más országokban is érdemes lenne körülnézni? De az tényleg zseniális, hogy lassan DNS-elemzésnek veti alá az utasokat a reptéren, az ott dolgozóknál meg egy biztonsági kamerát sem szereltek fel.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosszindulatú Vászka 2013.05.03. 16:39:08

Nohiszen!

Bezzeg itt nincs ilyesmi!

Rosszindulatú Vászka 2013.05.03. 16:43:20

Bezezg Albániába meg csokit és más apróbb ajándékokat csempésznek a bőröndökbe a csomagnyomorgató szagmunkások.

Rosszindulatú Vászka 2013.05.03. 16:47:26

Varázsposzt. Megint varázsposzt.

Illa egy poszt!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.05.03. 16:50:28

@Rosszindulatú Vászka: Magad alá, háromszor?

______________________________
Nálunk nem lesz ilyen lebuktatás, mert az sértené a bűnözők személyiségi jogait...

Bálintka. 2013.05.03. 16:54:56

29 gyanúsított vs 400 rendőr. Ha 300ezer cigányt akarnék elkapatni lopásért, ahhoz 4millió rendőr kellene?

Rosszindulatú Vászka 2013.05.03. 17:00:56

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nem volt itthon senki én meg uncsiztam. Végülis scak magamat tudtam beelőzni így is. És kivártam a tiszteletköröket, nem rögtön stipistopi.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.05.03. 17:07:23

"Lehet, hogy más országokban is érdemes lenne körülnézni?"
vagy a magyar postánál? ;)

vénszivar 2013.05.03. 17:10:07

@Bálintka.: Inkább 40! Olyan nehéz lenne minket elkapni, mint a te ágyadban lévő pár ezer bolhát...:)

Kifordított kacagány 2013.05.03. 17:16:47

elég sokára jutott eszükbe az a kamera dolog. biztos ott is hadakoztak az ombucmanussal, hogy szegény tolvajok személyiségi jogait sérti, ha munka közben levidejózzák őket.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.03. 17:21:03

@Bálintka.: :)) Nagyon túlzol, és sokszor nincs igazad, de nagyon jókat írsz!

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.03. 17:22:43

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "Nálunk nem lesz ilyen lebuktatás, mert az sértené a bűnözők személyiségi jogait..."

Nálunk nem lesz ilyen lebuktatás, mert mindenki tudja, hol vannak a kamerák.

Rosszindulatú Vászka 2013.05.03. 17:29:02

Én azt hallottam, hogy annyira félnek a csomagtolvajoktól a utasok, hogy már a drogot is seggükbe kénytelenek átemelni a vámon. Fel vagyok háborogva!

Kifordított kacagány 2013.05.03. 17:37:52

@atpijkamo: mist miért, most is igaza volt. más kérdés, hogy annyi rendőr mellett visszasírnánk a cigány tolvajokat.

@Rosszindulatú Vászka: te kis huncut, azt nem félelemből teszik.

csótányegér 2013.05.03. 17:52:25

Félreéritek a képet. A segítőkész reptéri dolgozók itt épp rendet raknak a hanyag utas bőröndjében.

Kifordított kacagány 2013.05.03. 17:58:11

@csótányegér:lehetséges, így már értem a testüregmotozást is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.03. 17:58:36

"Lehet, hogy más országokban is érdemes lenne körülnézni? De az tényleg zseniális, hogy lassan DNS-elemzésnek veti alá az utasokat a reptéren, az ott dolgozóknál meg egy biztonsági kamerát sem szereltek fel."

Ez igaz, de mit értek el azzal, hogy a tolvajbanda alsó szintjét elfogták?
A feje kéne, de azt meg nem véletlen nem kapták el eddig...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.03. 17:59:48

Itt vajon működne a nyitásra robbanó csomagos dolog?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 18:03:29

@Rosszindulatú Vászka: Azt azért nem, de az én házigazdám (akitől béreljük a házat) 15 liter rakit (házipálinka) tett bele a saját bőröndjébe, meg 3 kiló házisajtot (más cucca nem nagyon volt a bőröndben:)), és mindezt itt a reptéren simán becsekkolták neki, hogy Milánón keresztül New Yorkba repüljön vele (ő ott lakik, viszont ott nincs raki, csak rum, de az meg drága :)). Simán, hiánytalanul megérkezett a bőröndje New Yorkba, ahol problémamentesen bevitte az USA területére :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.03. 18:06:52

@Jani haverja: Pedig látod! Ha eszük van, a páleszt lenyúlják!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.03. 18:09:30

@Jani haverja: Bár aztán, lehet nem szerette a vámos a pálinkát.

England win The Ashes! 2013.05.03. 18:20:47

Nem értem, mi a meglepetés tárgya. Hiszen mit adtak nekünk a rómaiak?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 18:21:57

@ColT: Itt a reptéren a becsekkolás nagyon laza, pedig egyébként tök korszerű kis reptér, de családias is. Az átszállásnál már nem nézik a bőröndöt Olaszországban, New Yorkban amikor megérkezik, már megint nem. Legalábbis annak, aki rendelkezik amerikai papírokkal. Pedig sem 15 liter töményet, sem pedig nyers élelmiszert nem lenne szabad bevinni az USA-ba :) De állítása szerint ezt már egy csomószor megcsinálta. Meg postán küldet magának innen dohányt, fél kilós csomagokban, általában egyszerre 2 kilót :) Szépen újságpapírba be van csomagolva, aztán rá van írva, hogy gyógynövény, az amcsi vámos meg simán beveszi, mert látja, hogy nem fű, arra meg nem gondol, hogy fél kilós újságpapírba csomagolt növény az lehet dohány is :)

Kifordított kacagány 2013.05.03. 18:27:33

@Jani haverja: ez biztos nem igaz, amerikában még a dohány is zöldebb

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.05.03. 18:29:07

@Bálintka.: 10-15 elég lenne. Csak hiába fogják meg a tolvajokat (akiknek egyre kisebb aránya tiszta* cigány, sokkal több a hibrid és a kultúra-átvevő) ha a bírók kiengedik őket, hamarabb, mint ahogy a rendőr lepötyögi a jelentését.
___________________

Tudom, oxymoron, de nincs jobb szó rá.

England win The Ashes! 2013.05.03. 18:29:40

@Jani haverja: "...arra meg nem gondol, hogy fél kilós újságpapírba csomagolt növény az lehet dohány is"

A csecsen pasasra is rá volt írva, hogy "terrorista", aztán mégsem tettek semmit.

Kifordított kacagány 2013.05.03. 18:30:55

@Rosszindulatú Vászka: nem hát, az azért van, mert ami felszívódik a zacsin keresztül, az már jó helyre kerül.

@Dr Jozef Vengloš: köményt

Kifordított kacagány 2013.05.03. 18:32:28

@Dr Jozef Vengloš: a felvételin biztos nem volt feltétel, hogy írástudó legyen az alkalmazott.

England win The Ashes! 2013.05.03. 18:40:39

@Kifordított kacagány: Ja, persze azt ők adták.

De a köményen kívül mit adtak nekünk?

(Amúgy nem ázsiai a kömény?)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 18:42:10

@Kifordított kacagány: Azt nem tudom, hogy az USA-ban milyen a dohány, de hogy drágább, az biztos :) Itt a piacon átszámolva 3.200 Ft-ért már egész tűrhető minőségű dohányt lehet kapni, természetesen ez a KILÓNKÉNTI ára :) Mert itt a házi vágott dohányra nincsen jövedéki adó, és legálisan lehet árulni a piacon. 1 kg dohányból meg kijön kb. 1.000 cigi, mert szabvány szerint a dobozos cigiben is általában 1 szálban 1 gram van, kivéve a speciálisakat, pl. a slimek. Szóval ő az USA-ban csak papírt, meg szűrőt vesz, az meg ott is fillérek, mert nem arra van jövedéki adó, hanem a dohányra.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.05.03. 18:46:27

@Kifordított kacagány: No de a kellemesen-sejtelmesen punciillatú római kömény nem igazán gyakori a magyar gasztronómiában, leginkább a "túlérlelt" (értsd: enyhén romlott) húsokat szokták vele fűszerezni, hogy már a sülés alatt elnyomja a dögszagot. Ezért nélkülözhetetlen a mediterrán jellegű tömegétkeztetésben élelmiszerként árusított (hulladékhasznosító) készítményekben és a hűtési háttér nélkül rendezett elhúzódó piknik-grillpartikon, sok borssal...

Kifordított kacagány 2013.05.03. 19:06:20

@Dr Jozef Vengloš: valami partot is adtak.
nem lehet minden kömény római

@Jani haverja: micsoda hely az ahol az állam a jövedékiadócsaló? mert az, hogy ilyesmit jövedéki adó terhel az természetes. nem is megyek oda libapásztornak.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
ja, nem gyakori, a teszkóban sem kaptam a múltkor, csak büdös húst.

Anomalocaris (törölt) 2013.05.03. 19:17:30

@Rosszindulatú Vászka: Hát Én rohadt ideges Lennék, ha a bőröndömben undorító csokikat lelnék.

England win The Ashes! 2013.05.03. 19:47:13

@Kifordított kacagány: Jó, ezt a két dolgot ők adták. De eltekintve ezektől mit adtak még nekünk?

:)

CID 2013.05.03. 19:59:11

@Dr Jozef Vengloš: római pad, felettéb hasznos találmány:D

England win The Ashes! 2013.05.03. 20:02:16

@Kifordított kacagány: Persze, a római számokat, ez nem is volt vita tárgya.

De a köményen, a számokon, a parton, a padon kívül még mit adtak nekünk?

:D

M. Péter 2013.05.03. 20:02:45

Valamikor láttam, ahogy Ferihegyen hárman pakolták a bőröndöket a gépbe, a negyedik meg videózta őket.

vénszivar 2013.05.03. 20:04:50

@Dr Jozef Vengloš: A '70-es, '80-as években jó pár magyar csajnak szifiliszt...

vénszivar 2013.05.03. 20:06:57

@M. Péter: Az csak egyszeri eset volt. A felvétellel bizonyították, hogy az itteniek nem lopnak!

Áááááááááááá...(AKKOR, ADDIG) :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.03. 20:33:14

@Jani haverja: LOL

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Csk tényleg el kéne kapni a űnözőket. Tolvajkergetők sztorit ismered?

2013.05.03. 20:43:27

Nekem ellopták a vak komondoromat a reptéren. Szarnék az egészre, de el kell igazítani az asszonyt, mert belepofázik hogy mennyit iszom!

2013.05.03. 20:45:46

Olaszországban 10 év után először sikerült a rendőrségnek fényképes bizonyítékokkal lebuktatnia

Jó munkához idő kell!

2013.05.03. 20:48:03

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: No de a kellemesen-sejtelmesen punciillatú római kömény

Ez frankó???? Akkor majd azt mondom az asszonynak hogy római köményt fogtam!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 21:00:37

@Kifordított kacagány: A dobozos cigin van jövedéki adó, de azt ezzel a néppel még senkinek nem sikerült megcsinálni, hogy a saját maga által termesztett dohányra, vagy a saját maga által főzött pálinkára jövedéki adó legyen, meg azt se, hogy mindezt az illető ne adhassa akár el :) Tehát pl. a kávézós is adhatja a saját pálinkáját is, meg a szomszédtól, ismerőstől vettet is :) Azért 100 Ft itt egy kávézóban a pélinka, mondjuk a vodka, konyak, stb. az meg drágább, mert az üveges, azon van jövedéki adó.

Kifordított kacagány 2013.05.03. 21:08:23

@Dr Jozef Vengloš: kempinget

@Jani haverja: mi is azt hittük valamikor, hogy egy csomó mindent nem lehet velünk megcsinálni, aztán mégis.
mondjuk a saját főzésért itt sem mindenki fizet jövedéki adót:)

Atörökk 2013.05.03. 21:10:18

Szerintem férreértés van itten, a jóságos repülőtéri dolgozók csak meg akarták igazítani a zutasok bőröngyeibe az összegyűrődött törülközőket és ingeket. Szóval itt is minden nem az, aminek láccik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.03. 21:20:57

@Jani haverja: Na na na ez egyből jobban hangzik! Hogy is lehet oda költözni?! :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 21:22:13

@Kifordított kacagány: Na de itt mindez anno az Enver Hoxha nevű kommunista diktátornak (akihez képest mondjuk a Rákosi csak kisiskolás tanuló lehetne) sem sikerült :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 21:23:58

@ColT: Marha egyszerűen, ha beülsz a kocsiba (Neked Pécsről számolva) 13-14 óra, és itt is vagy :) Mi is így csináltuk, csak nem Pécsről :)

M. Péter 2013.05.03. 21:31:26

@Jani haverja: Majd ha belépnek az EU-ba.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 21:43:59

@M. Péter: SOHA nem fognak, mert nem akarnak, csak hitegetik az EU-t.

Atörökk 2013.05.03. 21:47:35

@M. Péter: @Jani haverja:
Pont ezt akartam mondani, ha van egy csepp eszük, nem lépnek be.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 21:51:41

@M. Péter:
@atörökk: Mondjuk itt éppen most szerencsés helyzet is van erre, nagyon kell az USA-nak egy olyan Földközi tenger melletti ország (támaszpontnak), amelyik a NATO tagja, de nem tagja az EU-nak, és megbízhatóbb ország, mint Törökország, meg normálisabb szomszédai is vannak, mint Törökországnak (ott van ugye Irak, Szíria, Irán). Ennek a három kritériumnak jelenleg egyetlen ország felel meg a Világon :)

Atörökk 2013.05.03. 21:54:27

@Jani haverja:
Ha békénhgyják, szerintem Szíria és Irán is pont leszarja az Usát.
Irakba meg mint tuggyuk, már exportálták a békét és a demokráciát...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 22:08:11

@atörökk: Hát azért elég zűrös környék az, a kurdok meg csak bonyolítják arrafelé az amúgy sem egyszerű helyzetet. Ez meg itt a béke szigete. Meg a Jón tenger melletti partot, mintha a Jóisten is támaszpontok céljára teremtette volna, volt is, van is ott több is, pl a komplett Karaborum-félsziget.

Kifordított kacagány 2013.05.03. 22:10:04

@Jani haverja: majd az axának sikerül

mi is jó helyen vagyunk, van egy csomó dolog aminek csak mi felelünk meg, aztán a hiénák simán eladják alólunk az egész országot bagóért.

Atörökk 2013.05.03. 22:11:45

@Jani haverja:
Ahová Amerika betette a lábát, általában az sem a dolgok rendeződését segítette :)

2013.05.03. 22:33:36

@atörökk: Ahová Amerika betette a lábát, általában az sem a dolgok rendeződését segítette :)

Mekkora tisztánlátás! Mennyi idő kellett hogy rájöjj? A minap volt a rádióban, hogy Amerikának kell a háború gazdaságilag, mert így tudja lekötni a rengeteg zsoldost, akikkel baj lenne ha otthon vernék a brét!

2013.05.03. 22:41:13

@atörökk: Az is valami! Fog az agyad mint a borotva! Mondjuk hozzám képest tök hülye vagy, mert az enyém Bear Grylls balesetveszély miatt forgalomból kivont macsétájához hasonlatosan vág! :))))

Atörökk 2013.05.03. 22:43:12

@Cicmen:
Belé ne törjön a sok magas tudományba :D

Kifordított kacagány 2013.05.03. 22:43:42

@Cicmen: nekünk is így kellene. besorozni a sok dologtalan cigányt, megtámadni Romániát, ha győzünk mienk Erdély, ha veszítünk, mienk Magyarország

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 22:49:56

@atörökk: Hát azért ennél árnyaltabb a kép. Egyrészt ott van a legnagyobb ellenpélda: a régi hidegháborús Nyugat-Európa, pl. a volt NSZK.

Aztán meg nem mindegy, hogy minek megy oda, úgymond "rendet tenni", vagy pl. pénzért támaszpontot bérelni.

Aztán az sem mindegy, hogy az adott országnak van-e lavírozó képessége, pl. Albániának ott van egyrészt az EU, másrészt Szaúd-Arábia (ez utóbbival meg azt hiteti el, hogy ez egy muszlim ország, a Szaúdi király meg mindenkinek segít, aki muszlimnak mondja magát:)).

Szóval ameddig eközött a három között el lehet lavírozni, addig csak nagy hibát nem szabad elkövetni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 22:55:16

@atörökk:
@Jani haverja:
Pontosítás a szaúdi királyra vonatkozóan: A szaúdi király mindenkinek segít, aki SZUNNITA muszlimnak mondja magát. A kulcsszót kifelejtettem.

2013.05.03. 22:58:49

@Kifordított kacagány: megtámadni Romániát, ha győzünk mienk Erdély,

Hát az nem működne, mert kár lenne a repülőgép anyahajóinkért ha elsüllyesztenék a románok, vagy a tótok!

Atörökk 2013.05.03. 23:02:38

@Jani haverja:
Igen, így egy kicsit más. Ezeket a dolgokat nem tudtam :)

@Cicmen:
NEm tudjuk megtámadni, mert ellopták a lovainkat :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 23:10:16

@atörökk: Én is sok év alatt tanultam meg ezeket, vagy éppen jöttem rá magamtól :)

Ezek SOHA nem szidnak senkit, többek között az EU-t sem. Csak a csatlakozás bizonyos feltételeit soha nem sikerül teljesíteni, mert mindig megpróbálják, de ugye soha nem sikerül valami oknál fogva.

De régen is így volt: Most itt szinte minden nagyobb városban van Hunyadi János utca, mert ha Hunyadi nem segít anno Szkander bégnek, akkor most nincs is ilyen ország, hogy Albánia. Hunyadi nagyon sokat segített a török ellen az albánoknak anno. Ugyanakkor mind a Rigómezei, mind pedig a Várnai csatában kellett volna segítség neki (mármint Hunyadinak). A Szkander bég meg is ígérte, el is indult, csak "elkésett". Hogy milyen véletlenek vannak...

Atörökk 2013.05.03. 23:21:00

@Jani haverja:
Érdekes dolgokat írsz :)
NO majd ha lesz kis időm, jobban beleásom magam. Ezekről hol olvastál?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.03. 23:23:09

@Dr Jozef Vengloš: hogy errol nem tudsz leszallni.....
most szolok, barhol a vilagon barmikor sikerulhet robbantani
legyen az london, new york , tokio

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.03. 23:25:40

@Jani haverja: a dohany az jo minosegu es eleg draga
a pia is
amugy ha a szallasadod megbukik, nagyon odabasznak neki

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 23:27:40

@atörökk: Hát a Hunyadiról könnyen lehet magyarul olvasni mind Rigómezővel, mind Várnával kapcsolatban rengeteg helyen.

Az itteni EU-s csatlakozással kapcsolatban meg innen-onnan informálódok, néha EU-s tisztviselőktől is. Pl. nem is olyan rég járt le egy olyan határidő, amiben egy évre 12 fontosabb dolgot határoztak meg, amit meg kellett volna csinálni Albániának a csatlakozás folyamatában. Tudod hány sikerült a 12-ből?
1,(azaz EGY!), de az is csak félig :) De kimagyarázták, hogy nem ők tehetnek róla :) Ők ugyanis nagyon akarták, csak nem sikerült :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 23:30:04

@hagyma: Én nem tudom, de ő ezt nagyon sokszor eljátszotta. Én is kérdeztem tőle anno, hogy nem veszélyes? Azt mondta, hogy mindenki ezt csinálja, és soha semmi probléma nem volt. Én meg gondoltam magamban, hogy a "mindenki" fogalom alatt valószínűleg az amerikai albánokat érti :)

Atörökk 2013.05.03. 23:30:59

@Jani haverja:
Hunyadiról igen :)

Ja kérem, van az úgy... Mondás is úgy tartya, nagy akarás, beszarás, stb. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.03. 23:39:58

@Jani haverja: hat nem tudom, atvilagitjak a csomagokat
velunk egyszer szorakoztak, mikor orlandobol repultunk ashevillebe, hogy kaja van a csomagban
el kellett magyarazni, hogy mar itt elunk par eve es a tampai hentesnel vettuk
jo a fiam elotte par hettel jott magyarorszagrol, de meg igy is kotekedtek
mondom, ha bebukik, megmerik rendesen:)
a legkevesebb a penzbunmtetes es minden landol a kukaban

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 23:40:47

@atörökk: Meg asszem 3 éve marha jót röhögtem, amikor a Berisha (a miniszterelnök) Brüsszelben az EU parlamentben mondott beszédében többek között azt mondta, hogy Albániának az a célja, hogy Dél-Európa Svájca legyen.

Az EU-s képviselők ezért megtapsolták, hogy milyen ambíciózus. Az meg nem esett le nekik, hogy Svájc nem az EU tagja, hanem máshogy gazdagodott meg :)

Atörökk 2013.05.03. 23:44:12

@Jani haverja:
Ez jó :D

Most, ahogy az EU kinéz, mire Albánia teljesítené a belépés feltételeit, könnyen lehet, nem lesz hová belépni. Na jó, ez vicc volt, az EU megszűnni nyilván nem fog, de hogy ez a jelenlegi katyvasz sem tartható, az is biztos.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 23:45:46

@hagyma: De várjál! Nem a felszálláskor világították át a csomagot?

Mert a csomagot felszállásnál itt is átvilágítják a reptéren (a tiranain), csak éppen sz@rnak rá, hogy mi van benne, az olasz átszállásnál nem is világítják át, mert tranzit csomag, úgyhogy egyedül New Yorkban lehet gubanc a leszállás után. Ha ott is átvilágítják, akkor bukovári. Bár a raki is 10 db. 1,5 literes ásványvizes üvegben volt, a házisajt meg több réteg színes nejlonban, jó alaposan becsomagolva.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 23:54:54

@atörökk: Tudom, szerintem Albánia is erre játszik.

Egyébként meg tavaly a Berisha, amikor szintén "nem sikerült valami", és ezt szóvá tette az EU neki, akkor meg előadta (mellesleg teljesen jogosan), hogy ne basztassák már annyira, nézzék meg, Albánia pl. már 7 éve folyamatosan teljesíti még az Euro bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumokat is gazdaságilag, és megkérdezte, hogy hány Eu-s ország van, akinek ez az utóbbi 7 évben FOLYAMATOSAN tartotta ezeket a kritériumokat. :) Nagy hallgatás volt a válasz. A kritériumok ugyanis ott kezdődnek, hogy 3% alatti költségvetési hiány, 60% alatti GDP arányos államadósság, és 1,5% alatti infláció :)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.03. 23:56:47

@Dr Jozef Vengloš: "rá volt írva, hogy "terrorista","

Pedig logikus. Melyik hülye terrorista írná ki magára? Tehát ha rá van írva, akkor biztos nem az. Világos?

Az egyik hülyeamerikai feladott egy levélbombát. De nem rakott rá elég bélyeget, a posta visszavitte. Ő meg kibontotta. Rögtön az örök vadászmezőkre költözött.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.04. 00:01:42

Ja, és nem tudják a csecseneket a csehektől megkülönböztetni.

Atörökk 2013.05.04. 00:07:02

@Jani haverja:
Amúgy ezt nem értem, EU mi alapon basztat egy független, mindenki által elismert államot...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.04. 00:15:50

@Jani haverja: hat en szeptember 11 elott voltam amerikan kivul, nem tudom, ma mi a szisztema
belfoldon egyertelmu, hogy csak felszallaskor nezik meg
nekem ugy remlik amerikaba jovo gepeket amerikaiak ellenoriznek az indito repteren
de ehhez tenyleg nem ertek
ilyen is van:)
azt tudom, hogy tilos

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.04. 00:27:39

@atörökk: Hát csak azért, mert elvileg azt mondja Albánia, hogy csatlakozni akar az EU-hoz. A csatlakozásnak meg feltételei vannak, pl. a jogharmonizáció. Ebben meg sok olyan dolog van, amit Albániának esze ágában sincs teljesíteni, a legegyszerűbb példa a vámok bevezetése pl. Kína, Törökország, meg egyebek irányából történő importra. Ha pl. ezt bevezetné, akkor egy csomó ember itt tönkremenne, akik az olasz, meg a görög bevásárlóturistákra alapozták a megélhetésüket. Meg egy csomó EU-s termék is drágább lenne itt, mert nem lenne konkurencia az EU-n kívüli termék. Egy csomó EU-s nagyvállalat itt ugyanazt a terméket olcsóbban adja, mint az EU-ban, csak azért, hogy itt is jelen tudjon maradni a piacon. Ezt (is) használják ki a görög, meg az olasz bevásárlóturisták.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.04. 00:36:07

@hagyma: Na de várjál, ebben az esetben ez bonyolultabb. Merthogy nincs közvetlen Tirana - New York járat, csak valamelyik olasz (vagy esetleg más, de általában az olasz a gyakori) reptéren keresztül lehet eljutni az USA-ba. Tiranában ellenőriznek (csak éppen nem törődnek vele), az olasz sz@rik rá, mert a bőrönd tranzitcsomag, viszont az USA-ban a vámos meg csak azt látja, hogy a repülő Olaszországból érkezett, ahol az ott felszállókat viszont természetesen szigorúan ellenőrizték. És azon a gépen az ilyen utasokból van a többség. Csak az én szállásadóm ugye nem Olaszországban szállt fel, illetve ott, de csak a tranzitváróból, és a bőröndjét sem kapja Olaszországban kézhez, mert azt tranzitcsomagként egyszerűen átpakolják a másik gépre (ezért nem is nézik meg Olaszországban). Csak ugye az amcsi vámos ezt nem biztos, hogy tudja, hogy az Olaszországból jövő gépen van 1-2-5 sunyi albán is, aki nem is Olaszországban szállt fel gyakorlatilag, hanem Tiranában :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.04. 01:37:32

@Jani haverja: OK de akkor tiranabol, olasz atszalassal be lehet hozni egy kisebb neutronbombat is....

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.04. 01:55:09

@hagyma: Azért az albán ellenőrzésnél sem hülyék vannak. Azt megértik, hogy itt olcsó a raki, máshol meg nem, meg azt is megértik, hogy a házisajt is finom, de szerintem már egy csomag fűvel is tuti biztos lenne a bukás, nemhogy bombával, vagy hasonlóval.

gabors 2013.05.04. 05:07:37

@Dr Jozef Vengloš: abszolut semmit ... igy igaz csak a vegen defaultoltak jezus hivoket mint allam ... thanks for the fish idiots now puts on their cars.

gabors 2013.05.04. 05:12:08

@Jani haverja: most akkor mit akarsz tudni ...

egy doboz NYC-ben tobb mint $10 ...

ezt kerdezted ??

az allami ado ha igaz $6 van valami kormanyzati is de nem tudom mert SOHA nem dohanyoztam ...

Ma most New York City-ben egy doboz Malrboro tobb mint $10 dollar vagyis kb 50 cent egy cigaretta ...

Na ennek koszonhetoen a csempeszet cigi van mindenhol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.04. 05:54:59

@gabors: nalunk fele sincs es meg az is draga
mondjuk en sem cigizek
de mikor joregen bagoztam, akkor sem alban dohany volt a vagyaim netovabbja

Manyecska 2013.05.04. 07:00:26

Itt a felkelő nap háza van: békésen állok a vízparton, felkel a nap, eccer csak megjelenik sietős léptekkel 5 japán nő /góódmórning! felkiáltással/:DD ezen úgy meglepődtem hogy beleléptem egy alvó vadkacsapárba akik repülőstarttal verték le a fejemet /megrázó élmény!!/, majd hangosan felsikoltottam egy felugró haltól -már a vízből- ..Békésen vánszorgok haza amikor megjelenik egy szerzetesnek öltözött /papucs, természetesen/ faszi, és szerintem szanszkritül! köszön:DD....egyébként bésbólsapka és melegítő volt rajta. Amerika ehhez képest kispályás.

Manyecska 2013.05.04. 07:01:33

Eskü, nem szívok/tam semmi tudatmódosítót, most rántottát fogok készíteni!:D

Manyecska 2013.05.04. 07:30:57

Meg jázminteát. Hamár.

Panelproli 2013.05.04. 08:08:47

@atpijkamo: "Nálunk nem lesz ilyen lebuktatás, mert mindenki tudja, hol vannak a kamerák."
Nálam a kamerát lopták el, az adattárolóval együtt.

England win The Ashes! 2013.05.04. 08:12:05

@gabors: két dolog:

- már megbocsáss, de nem téged kérdeztelek

- www.youtube.com/watch?v=ExWfh6sGyso

Vigyázz, angolul van. Mármint angol angolul. :)))

2013.05.04. 08:22:29

@Manyecska: Meg jázminteát.

:)

2013.05.04. 08:26:46

@Dr Jozef Vengloš: - már megbocsáss, de nem téged kérdeztelek

Ugyan már! Demokrácija van, miért is ne mondhatná el szerény véleményét?

Ezen a Blájen életén meg külön csodálkozom hogy nem ítélte még el a zsidó világkongresszus, mert tényleg ilyenek! :)))

Panelproli 2013.05.04. 08:26:59

@Dr Jozef Vengloš: "De a köményen, a számokon, a parton, a padon kívül még mit adtak nekünk?"
És a Római Strandfürdő, az smafu?! :-D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.04. 08:41:43

@hagyma: Miért nem? Ez gyakorlatilag bio dohány. A dohánygyárakat kötelezik arra, hogy pontosan beállítsák a nikotin és kátránytartalmat, ez meg csak vegyszerekkel lehetséges. Én pl. azóta nem köhögök a bagótól, amióta házi dohányt szívok. Egyébként anno a kommunizmusban elég fejlett dohányipara volt Albániának a körülményekhez képest legalábbis. Gondolom a Porti nevű cigarettára emlékszel régről Magyarországról, azt pl. itt gyártották Durres-ban.

@gabors: Gondoltam, hogy ez lehet az oka.

Tormas Torontal 2013.05.04. 09:05:47

@vénszivar: Majd a te poloskáid felfalják a bolhákat!

Atörökk 2013.05.04. 09:13:48

@vénszivar:
Kamerázás közben nem :D

@Cicmen:
Most idegyüttek felhéberedni, majd biSztos hoznak valami elmarasztaló állásfoglalást.

England win The Ashes! 2013.05.04. 09:23:21

@Panelproli: Nade nézd meg a poszthoz mellékelt képet. Elvették mindenünket. Kiszipolyoztak minket. De nemcsak minket! Apáinkat is. És apáink apáit is. És...

:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.04. 09:28:10

@Jani haverja: Jaj. :P

A védővámok amúgy tök érthetőek, hiszen nyilván az EU gazdaságának az az érdeke, hogy az itt gyártott termékek fogyjanak. Mármint ez lenne az alap, az más kérdés, hogy a nagyobb hatalmak ezzel visszaélnek.
De hát nincs ezzel gond, Albánia nem akar vámokat, nem lesz tag.
De különben a fene tudja, miután elég óccón rendelünk egy rakás cumót Kínából, Koreából, én nem látom, hogy itthon, mint EU tag országban, vámok lennének ezekre.

@Panelproli: Ez teljesen jogos, valahogy neki is kell védenie, amit ellopkodott! :D

@atörökk: Valamerre változnia kell, jaja. Mondjuk nekem az sem lenne baj, ha végre szövetségi kormány lenne, talán gatyába ráznák az itteni maffiavezéreket.

Manyecska 2013.05.04. 09:32:27

@Cicmen: én véletlenül sálommal köszöntöttem a szerzetest..@Panelproli: nekik igen!:P
Na megyek csobbanok egyet.

Atörökk 2013.05.04. 09:33:39

@ColT:
Mivel piacnak, plusz olcsó munkaerőnek kellettünk, ami már megvan, a többit kb. pont leszarják.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.04. 09:44:45

@atörökk: Inkább piacnak, mert melót azt annyira nem akarnak idehozni :D
De mondjuk, a szlovákok, csehek, volt szoci országok, akkor azok miért nem csak piacnak voltak jók?

Manyecska 2013.05.04. 10:00:59

@ColT: nab+, várom a gyerekem a kutyával /jött vissza/ rohant, kezébe a kutya /mer kibújt a pórázból:DD / mondom mi van üldöznek a buzik??? azt akkor jön arra egy ismerős tanárnő pont..:DDD :(((:DD Szerintem ma mondjak le nem??

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.04. 10:05:10

@Manyecska: "mondom mi van üldöznek a buzik???"

Talán ezt nem kellett volna. Nem vicces, plusz buzifóbiája lesz a gyereknek, vagy maga is az lesz, ... Hitlernek zsidófóbiája volt, oszt mi lett belőle. Ezt akarod?

Manyecska 2013.05.04. 10:07:44

@atpijkamo: Persze. Ellensúlyozni kell valahogy a mai szabadosságot...:P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.04. 10:10:06

@Manyecska: És mi volt? Üldözték a buzik?
És miért pont a buzik jutottak eszedbe?
Kefíret iszol?
Akarsz róla beszélni?
Megannyi kérdés.

Atörökk 2013.05.04. 10:10:47

@atpijkamo:
Hát ugye Hitler nem lett zsidó, minttuggyuk... :D

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.04. 10:14:41

@atörökk: Csak idő kérdése. Az _orrod_, füled, lábad, halálodig nő.

@agresszív kismalac: Miért érdekel _ennyire_ a dolog? Akarsz róla beszélni?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.04. 10:15:52

@agresszív kismalac: "@atörökk: Na, másszál csak ki a fejemből!"

:))

Atörökk 2013.05.04. 10:16:20

@agresszív kismalac:
:xDDD

@atpijkamo:
A lábam az már hogy nőne? Mikor születek, akkor is pont a földig ér mindkettő, és ez egész életemben így marad.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.04. 10:22:25

@atörökk: Harmincévesen még 43-as cipőt hordtam, most már a 44-est se tudom felhúzni. A 45-ös is kezd kényelmetlen lenni.

- Mi van a sánta nő két lába között?
- Különbség.

Atörökk 2013.05.04. 10:24:52

@atpijkamo:
Az nem lehet, hogy meg kéne mosni? :DDD

Különben meg Isten igazságos: akinek az egyik lába rövidebb, annak a másik hosszabb.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.04. 10:25:53

kerekagy.blog.hu/2013/05/03/frekventalt_bringas_atkelon_osztjak_az_5000-es_buntetest#c19695613

atpijkamo
Akit előbb látnak meg a rendőrök, mint ő a rendőröket, az így jár. Ésszel kell szabálytalankodni.

atompyka
Ja, nem a látásviszonyoknak megfelelően vezetett... :-)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.04. 10:29:26

@atörökk:

Csapajev randira megy, Petyka egy nagy dézsában mossa már egy órája.
- Csapajev elvtárs! Megtaláltam a tavaly elveszett trikóját! Mossam még?

Árokparton napoznak.
- Az miért van, hogy Csapajev elvtársnak sokkal koszosabb a lába?
- Az azért van, Petyka, mert én idősebb vagyok.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.04. 11:33:12

@ColT: Hát a védővámoknál én még soha nem tapasztaltam, hogy elérték volna a hatásukat. Az ellenkezőjére viszont van rengeteg példa, a legkirívóbb az indiai szövőipar védővámmal való "megvédése" volt, ami azt eredményezte, hogy konerválódott a drága, és hatékonytalan termelés, aztán a védővámok megszüntetése után a komplett szövőipar tönkrement. Egyébként a védővámoknak mindenhol ez a hatása, csak hol erősebben, hol gyengébben tapasztalható ez a hatás.

Kínai terméket meg azért lehet kapni az EU-ban, mert még vámmal, szállítással együtt is olcsóbb, mint az EU-s termék sokszor. De ezzel nincsen baj, inkább azzal, hogy az EU azt nem akarja megtalálni, hogy akkor ő mit tudna adni Kínának cserébe. Pedig csak hagyni kellene a gazdaságot szabadon működni. Nagyon hülye dolog az, amifelé jelenleg a magyar kormány (meg az EU is) tendál, hogy mindenáron termelni kell, mindegy, hogy mit, de termelni. Merthogy akkor ugye a melós bére is a konkurencia melósának (azaz a kínai melósnak) a béréhez lesz hasonló, mert csak úgy lehet versenyezni árban. Az okos megoldás az, hogy meg kell találni a piaci réseket, amit pl. Kína nem tud termelni, vagy szolgáltatni. De ezeknek a réseknek a megtalálása nem az állam feladata lenne, hanem a magyar, meg az egyéb EU-s cégeké, meg is tudnák csinálni ezt ők maguk, ha a hülye dilettáns kormányok hagynák őket. De hát az EU-ban nem ez van, és Magyarország meg ebben a negatív folyamatban igencsak "eminens" sajnos :(

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.04. 11:41:51

@atörökk:
@ColT:
Ez, amiről beszéltek, egyáltalán nem az EU hibája. Az egy értelmetlen dolog, hogy Magyarország csak piacnak kellett. Mert ha a piacot tönkreteszed vásárlóerőben, akkor az nem lesz többé felvevőpiac!

A szlovákok, meg a csehek jelenleg azért állnak jobban, mert kevésbé dilettáns kormányaik voltak az elmúlt 20 évben, mint a mindenkori magyar kormányok. Mindezt tetejében úgy mondom, hogy Szlovákia egy jó ideig Meciar kormányzása alatt élt, aki a dilettantizmus egyik európai csúcsa! Csakhogy a Meciar utáni kormányok viszont ügyesen helyrehozták az elvesztegetett évekből származó lemaradást. Az elmúlt 23 év összes magyar kormánya viszont csak egy kicsit volt értelmesebb (persze voltak kisebb különbségek közöttük is), mint a Meciar kormány, aztán mindenki most csodálkozik, hogy lecsúszott Magyarország szépen lassan. Lehetne aránylag jóléte Magyarországnak az EU-n belül is, csak ahhoz egyrészt teljesen át kellene alakítani az állami elosztórendszereket, ténylegesen csökkenteni a bürokráciát, és még számtalan egyéb dolgot kéne megtenni. De erre 23 év alatt egyetlen magyar kormány sem volt hajlandó, meg nagy átlagban a magyar nép sem mutat erre hajlandóságot.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.04. 11:43:58

@atpijkamo:
- Hányas lábad van?
- 44-es.
- És ha megmosod?

DDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.04. 11:45:00

@atörökk: Ú, most látom, már lelőtted a poént :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.04. 11:48:11

@atpijkamo:
Két ÁVÓ-s sötétedés után hugyozik a parkban. A kisebb rangú megkérdezi:
- Hadnagy úr! Hogy lehet az, hogy a maga pisája susog, az enyém meg olyan furcsán kopog?
- Azért te barom, mert én a bokorra hugyozok, te meg a bőrkabátomra.

DDD

2013.05.04. 11:53:11

@Manyecska: várom a gyerekem a kutyával /jött vissza/ rohant, kezébe a kutya /mer kibújt a pórázból:DD / mondom mi van üldöznek a buzik???

Anya az ilyen? :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.04. 12:16:41

@Manyecska:
"várom a gyerekem a kutyával /jött vissza/ rohant, kezébe a kutya /mer kibújt a pórázból:DD /"

Persze, hogy kibújt a pórázból. Nyakörvet kellett volna rátenni, és arra kapcsolni a pórázt, akkor nem bújt volna ki :)

Tudom rosszviccvóót :)

Manyecska 2013.05.04. 12:26:56

@Jani haverja: hámja van, mert nonstop szánkót kell húznia!/30 fokban is!!/:D..viccen kívül, kitámasztja a két első lábát és hátrafelé rángatja ki magát ha valami jó szőrös csajt lát:)@agresszív kismalac: én nem akarok de úgy rácsaptatok a témára mint a buzik:D!!

Manyecska 2013.05.04. 12:28:13

@Cicmen: jó hát az jutott eszembe, na, most térdepeljek kukoricán???:P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.04. 13:06:27

@Manyecska: Te honnan tudod, mit csinálnak a buzik?

Atörökk 2013.05.04. 13:09:23

@Jani haverja:
Mert többek között meg mertek klépni olyan dolgokat, amit nálunk egyik kormány sem. Beszüntették bizonyos kisebbségek feltétel nélküli agyonszeretgetését és támogatását, stb.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.04. 13:10:32

@Manyecska: Teljesen jó megnyilvánulás volt :D

@Jani haverja: Az elmúlthúszév kormányainak alkalmatlanságában egyetértünk.

"Mert ha a piacot tönkreteszed vásárlóerőben, akkor az nem lesz többé felvevőpiac!"
E-e. Alamizynát adnak, tudják hogy élni úgyis kell, így el lehet adni a tejet, amit itt termelnek gazdák, úgy, hogy a Tesconak legyen belőle profitja, a bankok értékesíthetik a hiteleiket... Megy ez...
Ha meg tönkrement, mennek tovább, addigra Románia is EU tag lesz... :D

England win The Ashes! 2013.05.04. 13:20:01

@Cicmen: Pontosabban: "Hát szülőanya kend?"

Panelproli 2013.05.04. 13:26:01

@Dr Jozef Vengloš: A képet nézve azt is látom, hogy nem törik össze magukat a munkában. Szép kényelmesen leülnek a kamerától egy méterre és megkezdődik a turkálás. Gondolom náluk ezt hívják sziesztának:-)@ColT: Vagy éppen visszanézik magukat akció közben. Már legalábbis addig amíg el nem kezdték széthúzigálni a vezetékeket. Sajátságos home video:-)
@Manyecska: Képzeld, ha a szerzetes köszön salommal... :-P

Jokkura 2013.05.04. 13:27:18

@ColT: "Ha meg tönkrement, mennek tovább, addigra Románia is EU tag lesz... :D "
pszt.. de, már az ...!

2013.05.04. 13:33:45

@Dr Jozef Vengloš: Jaja!
Különben is az lenne a gáz, ha a gyerek hagyná hogy a buzik utolérjék! Mondjuk direkt hasra esik! :))))

Atörökk 2013.05.04. 13:35:24

@Cicmen:
Ne már... Ha meg elszalad, azt hiszik, prűd :D

2013.05.04. 13:42:38

@Panelproli: A képet nézve azt is látom, hogy nem törik össze magukat a munkában. Szép kényelmesen leülnek a kamerától egy méterre és megkezdődik a turkálás. Gondolom náluk ezt hívják sziesztának

Emlékeztetnélek, hogy Ferihegyen ugyanez volt és az egyik félkegyelműre rázárták a csomagláda ajtaját és elvitték (asszem) Zürichbe!

Atörökk 2013.05.04. 13:45:46

@Cicmen:
Nem tudom, hány éves, de egy lassan felnőtt embernek igazán illene tudni eldönteni, hogy mit akar :D

Panelproli 2013.05.04. 13:50:30

@Cicmen: Legalább volt ideje a félkegyelműnek átnézni az összes bőröndöt!

2013.05.04. 13:59:57

@atörökk: Ha kutyasétáltatásból hazaérve nem tud leülni akkor Manyicska elkezdhet aggódni! :)))

Manyecska 2013.05.04. 14:03:26

@atörökk: ő már hatévesen a kérdésre melyik lány tetszik az osztályból azt válaszolta a Zsófi néni /a napközis tanár/ sza..@Cicmen: nnna!!! Mint a viccben: apám, megvolt az első...gyere fiam ünnepeljünk....jójó csak még nem tudok leülni..

Manyecska 2013.05.04. 14:08:39

@ColT: jóvan hát olyan furcsán behúzva mindenét jött mert a kutya a kezében volt:D! Nem tehetek róla kicsúszott a számon!!:))

Manyecska 2013.05.04. 14:09:45

@atörökk: 14dikket tapossa. meg az én lelkem folyamatosan:P!:)) Most elmentek apjával bowlingozni, este szagolhatom mindkettőt:DD

Manyecska 2013.05.04. 14:13:27

@Panelproli: a szerzetes valamit motyogott köszönésképp /hosszú volt/, szanszkritül vagy a ku@rvaanyámba küldött finnül..:D, de olyan ideges voltam akkora már gondoltam összezavarom. Ezeknek tök természetes hogy reggel hatkor mezítláb, lepelben közlekednek!!?:DD

Manyecska 2013.05.04. 14:31:51

@Cicmen: ezt mondjuk a Capellában nem merné:DD! jöhetne inkább vasalni hozzám na:(

gabors 2013.05.04. 15:50:45

@Dr Jozef Vengloš: mivel nem volt semmi hivatkozas kommentre gondoltam akarki valaszolhat bocs....

ez az angol angol video jo. most mar tudom hogy azon kivul hogy constantinus allamositotta a keresztenyseget ami azota is a vilag legnagyobb elnyomo es uzelti vallalkozasa, az utakat a vizvezetket, a hulladek kezelest, az ontozest, a rendet es a beket is a romaiknak kell koszonni..

gabors 2013.05.04. 15:57:20

@Jani haverja: kulonben csak hogy aggodjon a baratod mert nem minden csomagot es borondot vizsgalnak hanem egye kettot mondjuj 5 ezerbol...

en szemtanuja voltam NY JFK-n 5 eve hogy a borond kivetel utan egy kutyas biztonsagi setalt a "zold folysoban" es kivettek egy oregebb holgyet albannak nezett ki de lehet roman is fekete ruha fejkendo stb... ket rud kolbasznak tunt amit talaltak be volt rendesen csomagolva....az egesz azert tudom mert minden leallt amikor a kutya jelzett senki sehova es mindenki szeme lattara a vizsgalo asztalon kipakoltattak. Jo kb 20-30 metterre voltunk.

Ja es nalam is talaltak Kubai rumot es szivart ... amibol semmi nem lett csak egy fel oras felreertes... mert akkor meg zold kartyam sem volt igy meg legalis... vicces volt a dolog

England win The Ashes! 2013.05.04. 17:52:21

Basszus, egyre hülyébb dolgok történnek velem. Megyek nyugodtan a Lidl felé, erre megtámadott két cigó.

(Gondolom mindjárt megkapom, miért nem az aldiba mentem...)

CID 2013.05.04. 18:12:10

@Cicmen: Van neki csábos piros rövidnadràgja is, meg szokott lányka tornadresszben is grasszálni, szerencséd, hogy énekelni még nem hallotad:). Manyecska ilyenekre gondol, amikor buzit kiált.
Ha ezt Tormas Torontal meglátja, rohan Szegedre.

CID 2013.05.04. 18:14:55

@Dr Jozef Vengloš: Rohantak segíteni vinni a göngyöleget,mit fasisztázkodsz?Ezt a véncigó meglátja, lesz nemulass :D

England win The Ashes! 2013.05.04. 18:37:45

@CID: Azt mondod? Lehet, hogy kissé eltúlozva reagáltam? Jujj. :)

Atörökk 2013.05.04. 19:00:51

@CID:
Ha csak nem ő szerepel a linkben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.04. 19:05:17

@Manyecska: Fél a buziktól? :)

@Jokkura: A francba, le vagyok maradva :D:D:D
Na de érted. Albánia nem jó, Románia jó :)

@Panelproli: Simán :D

CID 2013.05.04. 19:16:42

@Dr Jozef Vengloš: Talán csak nem bántottad szegìnyeket?:D

@atörökk: á, nem hiszem, a linkelt fószer a kutyának nem árt, max. akkor, ha énekel.

England win The Ashes! 2013.05.04. 19:25:39

@CID: Én igazán nem akartam, de vizes volt a fű és kicsit megcsúszott az egyik... :)

Atörökk 2013.05.04. 19:29:08

@CID:
Nem baj, úgy is mindjárt itt lesz, és megmondja.

vénszivar 2013.05.04. 19:44:24

@Dr Jozef Vengloš: Hali! Milyen fajtájúak lehettek a "testvírek"?
indi, paki, arab, román, török?:)

Manyecska 2013.05.04. 19:53:23

@CID: Ja. 20 éve járok a fodrászomhoz aki meleg. De nem látszik rajta, else hittem de aztán ahogy összehaverkodtunk, nem volt nehéz kikövetkeztetni. Amúgy jó fószer. Szoktam neki karikor is képeslapot küldeni:D

England win The Ashes! 2013.05.04. 20:16:58

@vénszivar: Echte romáknak tűntek, mert felismerhető volt a karattyolásukban pár szláv szó (tehát ázsiaiak kizárva), plusz néhány "more".

Atörökk 2013.05.04. 20:20:00

@Dr Jozef Vengloš: Olaszok voltak. Félreértetted, azt mondták, amore :D

vénszivar 2013.05.04. 20:23:50

@Dr Jozef Vengloš: 90%-ig biztos voltam benne. Azok égetik leginkább nemzetünket a világba! (meg az egriek!):D

@atörökk: :D

England win The Ashes! 2013.05.04. 20:42:37

@ColT: Semmi extra. Cigit kértek, de mivel nem dohányzom, csalódottak lettek, ezért inkább pár pénzt kértek helyette. Aztán mivel ráutaló magatartást tettek, némi fizikai kontaktusra került sor. Aztán én az elsétáltam az egyik irányba, ők meg kicsit maradtak fürödni a kanálisban. Mondom, az a rohadt vizes fű volt az oka, nem én. :)

Anomalocaris (törölt) 2013.05.04. 20:48:54

Batgirl bizonyára nagyon készül a hétfői érettségire, ezért nincsen sehol.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.04. 21:10:16

Aszongya anyám, hogy pálinkából nem iszunk meg ötöt!
...mondom, persze, nyolc alatt nem is az igazi...

Anomalocaris (törölt) 2013.05.04. 21:15:33

@ColT: Aztán csak óvatosan, nehogy elessen a komondorban bepálinkázva!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.04. 21:39:18

@Böritigin: Mondd a @Dr Jozef Vengloš: zigóinak, hátha ott is volt egy van komondor...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.04. 22:00:00

@Dr Jozef Vengloš: na, oszt még azt mondják, hogy a dohányzás egésségtelen!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 02:41:48

@Jani haverja: a porti az bolgar volt, de gyartani gyarthattak ott is
ritka szar cigi volt
akkor meg fiatal bohokent cigizgettem

gabors 2013.05.05. 03:43:59

@Dr Jozef Vengloš: ha lett volna hagyma's stukkerked akkor most lenne x hallott cigo ami javitana a statisztikat ...

remelem (remeljuk) nem tortent nagyobb baj.

Ma mer nem tudom mit csinalnek 20 eve siman let tudtam verni egyet vagy akar kettot is ... persze fegyver az mas.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 03:50:13

@gabors: nem hordom utcan
foleg nem a vadaszpuskat:)

gabors 2013.05.05. 04:07:13

@hagyma: gondoltam ... :-) gondolom ahhoz egyebb engedely is kellene .. .(nem tudom mert mint irtam allamonkent ez nagyon kulonbozo.... itt szinte lehetetlen valakinek aki nem valami rendor/vagy valami hivatalos szemely fegyverviselesit kapni ...

otthon lehet de az sem egyszeru

nekem nem is kellene mert nem hiszem hogy onvedelemre barmikor is tudnam hasznalni ha betartanam a szabalyokat

Ha meg leszarom hogy mi szabalyos akkor meg nincs is vita ...

Manyecska 2013.05.05. 07:11:57

Megint itt a szerzetes!
Piros kézitáskával...:DDDD
Sólet!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.05. 08:10:17

@gabors: Csak ha egyszer kibukik a dolog, akkor következménye is van gondolom.

@Böritigin: Vagy felszi!

Manyecska 2013.05.05. 09:26:10

@ColT: próbáltam a bozótvágó macsétámmal diszkréten lopni hajnalban az orgonát de a kutyák acsarkodtak. Basszus tényleg már.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.05. 10:51:15

@Manyecska: Már lopni se lehet rendesen.
Vak komondor nem volt köztük?

Anomalocaris (törölt) 2013.05.05. 11:06:34

@Manyecska: Aztán hova rakod azt az orgonát?? Vagy csak egy fata organa volt?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.05. 11:35:36

@Böritigin: Jó kérdés. Az orgona köré egész templomokat szoktak építeni.
Szép lett volna a Manyi, mikor jön ki a miséről hátán az orgonával.
+macsate.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.05. 11:49:36

@hagyma: Mitől lett volna bulgár? A Porti albánul kikötőt jelent. Ezt jelképezi a horgony a dobozán.
retronom.hu/node/23885

Manyecska 2013.05.05. 12:50:13

Lenne 1 szakmai kérdésem: ha bekapcsolom a lékkondit a kocsiban indulás után -úgy tudom kell várni egy negyedórát? ..illetve megállás előtt negyedórával asszongya a Zoltán kapcsoljam ki mert lecsapódik a motoron valami kondenzvíz:P! - na szóval lehet hogy lassabban gyorsul ezért? mert azt vettem észre!? Köszi, puszi a pocitokra!!:P

Manyecska 2013.05.05. 12:52:36

@agresszív kismalac: nemtudom mert közben kaszaboltam és káromkodtam:P. apám mindig orgonát akart. anyám annak idején azzal fűzte lánykorában hogy egy orgona van elásva a pincében:DD:P /ennyit a szüleimről/ Nos, megyek kiteszem a habtestem a medence partyára. Tegnap már leégtem istenesen óvattal!!
Válaszokat ide várom kocsiügyben.::)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.05. 12:53:49

@Manyecska: Nem lehet, hanem biztos. A klíma energiafelhasználása néhány lóerőt elvesz a motortól.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.05. 12:57:57

Aranyosi mondta a kilencszáz köbcentis Seicentojáról, hogy vagy megy, vagy hűvös van benne.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.05. 12:59:33

Olyan ez, mint a vendéglátás: vagy muzsika van, vagy cigánypecsenye.

Manyecska 2013.05.05. 13:10:03

@agresszív kismalac: :D köszi!:O De ez Ford.egy kicsi. Megy mint a golyó-azért tűnt fel..:O

Manyecska 2013.05.05. 13:38:14

@agresszív kismalac: 900 az pitsa, ez 1500. Nem csoda:(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 14:02:16

@agresszív kismalac: nagybatyam ezt szivta egy ideig, mindig meg voltam gyozodve rola, hogy bolgar
de ha alban, alban
de akkor is ritka szar, ahogy a linkedben is irjak
/sajnos sokat felejtettem albanul/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 14:04:18

@Manyecska: nem feltetlen lassabb, ha odalepsz neki jobban, csak tobbet fog enni
a tobbi hulyeseg

Dr. Kix 2013.05.05. 14:14:22

@Manyecska: bekapcsolni bármikor lehet a légkondit. Arra viszont figyelned kell, hogy alapjáraton járjon a motor, amikor ezt megteszed, mert a kompresszornak oda tud tenni, ha pl. 5000-es főtengelyfordulaton indítják el. Kikapcsolni valóban érdemesebb leállítás előtt 5 perccel.

CID 2013.05.05. 15:08:13

@hagyma: de, lassaban gyorsul, mivel a teljesítményből elvesz kb. 10 pacit. Autóértékesítő koromban, volt szerencsém kipróbálni néhány tipust más motorral, és valóban érezhető a külömbség( persze, nem 3000 köbcentinél)

Manyecska 2013.05.05. 16:54:18

@hagyma: rosszul fogalmaztam, a fordulatszámot éri el lassabban, amúgy folyton a féken van a lábam úgy megy:DD:O
Aki azt mondja nem kell felvenni a forgalom ritmusát kívánom! tapasztalta volna meg a Szentendrei-utat ma: valami barom a zöldjelzés után elindult majd játszottak, mi meg jöttünk szolid 40-50-vel, kb 10 mp-ig feküdtem a dudán mert eccerűen megálltak. Belső sávban:((
tiszta hülyék háza van!! Mellesleg az echte német pólómat /tényleg onnan kaptam/ a német zászló színeivel furcsállták az emberek vásárlásom alkalmával, asszem a zsidó kongresszus összes résztvevője a mi környékünkön szállt meg!:D@Dr. Kix: Ja, értem, tehát mondjuk elindulásnál vagy pirosnál. Köszi! Imádom ezt a kis golyót:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.05. 17:16:50

@Manyecska: És nem tört le a pengéje?

A lékkkondivaa' meg azért megy rosszabbul a a autóó, mert azt is a motor hajtja, és annak a felvett teljesítménye az azért már érződik a kútnál is, meg a gázpedálon is. Hideg motornál nyilván növeli a kopást is.
A negyedórás várás meg inkább a hűtés miatt van.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.05. 17:18:19

@Manyecska: Én ma Laposvár-Pécs között egy Audi mögött ragadtam be, ami vagy hatvannal ment. Lakott területen 35-40.
Mondjuk sztem macska részegek lehettek...

" a fordulatszámot éri el lassabban"
Lapos is azt mondta, hogy lassabban gyorsul, ez az.

Amúgy van új post.

Manyecska 2013.05.05. 19:09:01

@ColT: simán egymásba futottunk volna hatan-heten-nyolcan..:((..valaki úgy gondolta lassít majd megállt, de semmi nem indokolta. Nekem ne magyarázza egy nagyokos sem hogy a forgalom tempóját nem kell felvenni, ha nem tud vezetni húzzon a szélsőbe vagy maradjon otthon:P..képzeld ha hatvannal belémjönnek úgy hogy két-három méter a távolság:(((((( Még időben ráfeküdtem! a dudára, húsz éve vezetek de így még nem jártam. Mi van ebben a városban őrültek háza?? /:P/

Manyecska 2013.05.05. 19:10:39

Utálom az ilyen négybetűs rendszámos genyókat akik úgy gondolják az ötsávos úton hogy hirtelen mégis balra mennek a buszsávon át:(! :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.06. 00:35:14

@CID: hat ezt akartam mondani...
az enyem most csak 2000-es, minimalis a kulonseg, teny mintha egy pillanat pillanatjara kesobb indulna meg, de onnantol gyorsul, ahogy kell
@Manyecska: padlozd le:)

gabors 2013.05.06. 00:41:21

@Manyecska: legkondit (ha huteni akarsz) kapcsolhatod amint a motor jar ... futeni az amikor varni erdemes nem KELL.

Az meg hogy lekapcsolni elobb tok hulyeseg ami lecsapodik az lecsapodik persze, de semmi koze a motorhoz.

Az meg igaz hogy tobbet fog fogyasztani hiszen a "generatort" az ekszijon at vegul is a motor hajtja ha elektromos az A/C vagy direktben a kompresszort ... de A/C terheles egy mai auto sebessegeben nem igen fog meglatszani. Es ami talan meglepo sebesseg aranyosan kevesebb a "veszteseg"

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.06. 08:03:45

@Manyecska: Harmadával több, mint a tiéd, érted.
Kávét vigyek?

Manyecska 2013.05.06. 09:13:30

@agresszív kismalac: a típus érdekel! karamellás tejet ittam köszönöm! Most megyek egy kávéformátumért /vagy mi/

sz.toth 2013.05.22. 20:16:31

Hát, jelentem a maffia nálunk is működik! Olvastam ma már több apró sztorit a Ferihegyen eltűnt dolgokról, de a tegnap velünk történtek szerintem mindenkinél kivágná a biztosítékot...
Testvérem utazott vissza Angliába az Easyjet esti járatával, amikor a poggyászfelvételnél közölték vele, hogy az előzőleg otthon összeállított kézipoggyászt is nyugodtan feladhatja a bőröndjével együtt. Ő nagyon megörült, gyorsan kikapta belőle az útlevelét, zsebre vágta és lelakatolta a mini bőrönd szerű kézipoggyászát, ugyanúgy, mint a másik nagyot és feladta együtt a kettőt.
Pár perc múlva gondolkodott, hogy a pénztárcáját ki kellett volna vennie, de úgy gondoltuk, hogy úgysem veszik ki, hiszen le van lakatolva. Ha meg valakinek bőröndöt támad kedve lopni, csak nem a legkisebbel kezdni.
Szóval a legközelebbi találka a bőröndökkel már csak az londoni Gatwick reptéren volt, ahol gyorsan össze is kapkodta a bőröndöket és irány haza. Otthon rögtön észrevette, hogy a kis bőröndről hiányzik a lakat... Kinyitotta és látta, hogy össze-vissza van turkálva a táska, amiből semmi más nem hiányzott a több nagyobb értékű tárgy közük, csak a pénztárcájából a 4000 dollár. Vagyis közel 1 millió forintot kiloptak a reptéri dolgozók a táskájából!!!
Az Easyjet rögtön mondta, hogy a ki-be pakolást, csomagfelvétel, ellenőrzést külsős cég emberei végzik, így náluk tegyen panaszt.
A londoni reptér is azt mondja, hogy náluk már csak a kipakolás és a szalagra helyezés történik, így semmi értelme, hogy véletlenszerűen kiválasztva épp az övét nyitnák fel.
Tehát marad a számunkra is logikus verzió, hogy a budapesti cég emberei, akik az egyedüliek voltak, akik az átvilágítást követően tudtak a pénzről, ők a hunyók.
A Liszt Ferenc Reptér kiadta a külsős cég nevét, miszerint a Menzies Aviation Hungary Kft. dolgozói bonyolították le a felszállást az adott járatnál.
A mai napon a céget felhívtam, hogy panaszt tennék, de közölték velem, hogy a mi felelősségünk, hogy ha beadtuk a csomagunkat...
Tehát marad az itthoni rendőrségi feljelentés, amire már előzetesen mondták, hogy a pénzre keresztet vethetünk.
De ha már annyit elérünk, hogy az ilyen emberekre fény derül, talán másokon tudunk segíteni...
süti beállítások módosítása